SZENT ISTVÁN EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KAR NTTI. GYEPGAZDÁLKODÁSI TANSZÉK GYEPGAZDÁLKODÁSI ISMERETEK BSC. LEVELEZŐOKTATÁSI JEGYZET Dr Szemán László Gödöllő 2006
Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 4 2. Gyep és gyepgazdálkodás... 7 2.1. A gyepek csoportosítása a gyepgazdálkodásban... 7 3. A gyepek ökológiai adottságai... 13 4. A gyepalkotó növényzet, a termesztés biológiai alapjai... 14 4.1. A fűféle gyepalkotók... 16 4.1.1. A fűfajok (Poaceae) fejlődése... 16 4.1.2. A fűfajok jellemzése gyepgazdálkodási szempontok alapján... 18 4.1.3. A pillangós gyepalkotók jellemzői... 27 4.2. Gyomnövények a gyepben... 28 4.2.1. Relatív vagy esetenkénti, feltételes gyomnövények... 29 4.2.2. Abszolút vagy feltétlen, minden esetben gyomnövények... 30 4.2.3. Egyszikű, fűféle gyomok... 30 5. A gyepek telepítése... 31 5.1. A gyep fajösszetétel és vetőmag keveréktervezés... 31 5.1.1. Herefüvesek vagy rövid életű gyepek telepítése... 34 5.2. A gyeptelepítés agrotechnikája... 35 5.2.1. Újgyep telepítés... 35 5.2.2. Gyenge minőségű szántók visszagyepesítése... 37 5.2.3. Gyeptelepítési agrotechnikai modell nyárvégi telepítéshez... 38 6. Gyepfelújítás... 40 6.1. Gyepfelújítási eljárások... 40 6.1.1. A gyeptöréses felújítás... 41 6.1.2. A totális gyomirtás és a gyep újra telepítése... 42 6.1.3. A törés nélküli, direktvetéses gyepfelújítás... 42 6.1.4. Ökológiai gyepfelújítás gyeptörés nélkül... 44 6.1.5. Gyep rekonstrukció ősgyepeken, a fajdiverzitás megőrzése... 45 6.2. A telepítést követő év gyepgazdálkodási munkái... 45 6.3. Telepített gyepek gyepgazdálkodásának agrotechnikai modellje a telepítés harmadik évétől... 46 7. A gyep gyomszabályozása... 47 7.1. A mechanikai gyomszabályozás módszerei... 47 7.2. A kémiai módszerekkel történő gyomszabályozás... 47 7.2.1. A szelektív szerek alkalmazása.... 48 7.2.2. A műtrágyázás gyomszabályozó hatása... 50 2
7.2.3. A gyomszabályozás komplex rendszere... 50 8. A gyep termésképzése... 53 8.1. A hozam alakulását befolyásoló tényezők... 53 8.2. A hasznosítási irány hatása a termés megoszlásra... 55 8.3. A tápanyag ellátás hatása a termés alakulására... 57 8.3.1. A gyep műtrágyázás technológiája.... 59 8.3.2. A műtrágyázás hatása a gyepre... 59 8.3.3. A gyep tápanyagellátásának ökológiai lehetőségei... 60 8.4. Öntözéses gyepgazdálkodás... 62 9. Legeltetéses gyephasznosítás... 65 9.1. Terelgető, pásztoroló legeltetés... 66 9.2. Adagoló legeltetés... 67 9.2.1. Az állandó szakaszhatárral kialakított gyepek legeltetése... 67 9.2.2. A időszakos szakaszhatárral kialakítható, változó területű gyepek legeltetése... 69 9.3. Területváltásra alapozott, rotációs adagoló legeltetés... 71 10. Gazdasági állatok legeltetése... 73 10.1. Szarvasmarha legeltetés... 73 10.1.1. A Tejelő szarvasmarha legeltetés agrotechnikai modell... 77 10.1.2. A húsmarha és növendék állat legeltetés agrotechnikai modell... 78 10.2. Juhok legeltetése... 78 10.2.1. Juh legeltetés agrotechnikai modell... 81 11. Gyepszénakészítés... 82 11.1. A lazaszéna készítés.... 84 11.2. Bálázott- vagy tömörített- szénakészítés... 84 11.3. A szénakészítés veszteségei... 85 11.3.1. A gyephasznosítás agrotechnikája kaszáló réteken... 86 11.4. Tartósított gyeptakarmány készítés silózással... 88 3
1. Bevezetés Az állattenyésztés szálastakarmány ellátásában a gyepek jelentik a legolcsóbb és a legegészségesebb takarmányforrást. A gyepgazdálkodás, magába foglalva a klimatikus viszonyokat, a talaj típust, a gyepalkotó fajok termeszthetőségét az állattenyésztés igényének kielégítésén át, az élelmiszer előállítás piaci elvárásainak teljesítéséig egy sor összetett, komplex problémát hordoz. Az 1990-2000 közötti években nagy átalakuláson ment át a magyar mezőgazdaság, így közte a gyepgazdálkodás is. A birtok rendszer, a tulajdon formák átszerveződése maga után vonta a gyep termesztési és hasznosítási rendszerének változását is. 1989-ben az 1 197 300ha gyepterületből az állami vállalatok és költségvetési szervek kezelésében volt 218 300 ha, a mezőgazdasági szövetkezetek kezelésében 887 000 ha, a mezőgazdasági termelő szövetkezetek háztáji gazdaságai hasznosítottak 13 400 ha-t a kisegítő és egyéni gazdaságok pedig 78 600 ha-t. Az 1999 évi statisztikai adatok szerint az 1 147 200 ha gyepből a gazdasági társaságok 188 000 ha-t, a szövetkezetek 178 400 ha-t, az egyéni gazdálkodók pedig 780 700 ha-t használtak. A kárpótlás és a privatizáció tehát megváltoztatta a gyepen gazdálkodó szervezetek, a tulajdon formák arányait, de ez nem vonta maga után a gazdálkodás színvonalának változását, javulását. A termésátlag még 1999-ben sem haladta meg az 1,4 t/ha széna értéket több mint 700 000ha betakarított gyepterület átlagában. 2001-ben a csökkenő gyepterület nagysága 1 047 000 ha. A 80-as években elvégezték az ezredfordulóra vonatkozó becsléseket, Agroökopotenciál stb. A betakarított szénatermés alapján megállapították, hogy a mezőgazdasági termőterület 19,5%-át kitevő gyepterületen a hazai állatállománynak szükséges 6 300 000 t szálas és tömegtakarmány bázis 30%-át, 1 900 000 tonnát termeltünk meg, meglehetősen extenzív gazdálkodással. A meglévő gyepterületből 700 000ha-t tartottak a termőképesség szempontjából gazdaságosan javíthatónak, ahol 6-10t/ha szénatermés elérésével számolva, az ezredfordulóra a szálas és tömegtakarmány igény 50-60%-át lehetett volna megtermelni. Ezzel szemben a kilencvenes évek társadalmi és gazdasági változásainak hatására a gyep területe és a kérődző állatállomány létszáma csökkent, a betakarított szénatermés pedig a KSH statisztikai adatai szerint alig haladja meg a 900 000 tonna szénát évente. A gyepgazdálkodást az extenzív gazdálkodási módszer túlsúlya jellemzi, ami párosul a terület nem kellő mértékű kihasználásával vagy egyszerűen parlagon hagyásával. Ezen kívül meg kell jegyezni azt is, hogy az extenzív hasznosítás mellett megtalálható a gyepeken, az állattenyésztés igényeihez alakított, félintenzív és az öntözéses intenzív 4
gyepgazdálkodás módszereinek alkalmazása is. Kézenfekvő, hogy a termés növelésének potenciális forrása az extenzív gyepek intenzifikálásában rejlik, a nemzetközi és hazai társadalmi elvárások azonban sok területen megváltoztak a gyepgazdálkodással szemben, ami meggondolandóvá teszi az ilyen jellegű beavatkozásokat a gyep növényállományába. A piac egyre inkább a termeszétes úton előállított élelmiszeripari termékeket keresi, ami az ipari eredetű, emberi egészségre káros anyagoktól és maradványaiktól mentes. Ennek hatására jött létre a biológiai- vagy organikus termesztés, más szóval ökológiai gyepgazdálkodás. A hazai extenzív gyepeink nagy része megfelel az ilyen szempontú termesztési elvárásoknak és művelésbe állításnak. A módszer nem zárja ki a termésfokozás lehetőségét sem, hiszen egyre több természetes eredetű hozamnövelő anyag jelenik meg a piacon, ami javíthatja a magyar öko-gyepgazdálkodás /organic grassland/ hatékonyságát. A gazdálkodást a vonatkozó EU2092/91 rendeletben foglaltaknak megfelelően nemzetközi szinten szabályozzák. A természetvédelem is egyre jelentősebb szerepet játszik a természetes eredetű gyepeken. Fontos kiemelni, hogy ezeken a védett területeken nem a takarmánytermesztési célú gyepgazdálkodás, hanem a gyepgazdálkodási módszerekkel történő természetvédelmi célú gyepfenntartás az elsődleges követelmény. A természetvédelmi célok megvalósítását segíti elő az 1996 évi LIII. természetvédelmi törvény megalkotása is. A meglévő gyepterületből a természetvédelem hatáskörébe 2001-ben mintegy 120 ezer hektárnyi gyepterület tartozott. Az Európai Unióhoz való csatlakozás szintén támaszt elvárásokat a gyepgazdálkodással szemben is. Az EU harmonizáció keretében megalkotott Nemzeti Agrárkörnyezetvédelmi Program / NAKP / kidolgozása és érvénybe lépése magába foglalta az extenzív gyephasznosítási célprogramot, ami már anyagilag is érdekeltté teszi a gazdálkodót a gyephasználati előírások betartásában. A program a gyepeket védelmi szempontból 5 főtípusba sorolja / szikes, domb- és hegyvidéki, homoki gyepek, valamint rétgazdálkodás és fás legelők /. A gyephasznosítási horizontális program részben a meglévő értékes gyepek - mint füves élőhelyek- megőrzését, részben a szántó művelési ágból kikerülő gyenge minőségű terület visszagyepesítését szolgálja. A gyepgazdálkodásunkra tehát a jövőben a legnagyobb hatást az Agrárkörnyezetgazdálkodási program fogja gyakorolni, a támogatási rendszerén keresztül. A NAKP helyét 2004-től átvette a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv, amelynek részét képezi az Agrár-környezetgazdálkodási program gyepekre vonatkozó pályázati rendszere. A gyephasznosítás is átalakulásban van. Ez részben a hasznosító állat létszám csökkenéséből, részben az őshonos állatfajok termelésbe állításából adódik. A szarvasmarha állomány az 1980-ban mért 1916 ezerről 1990-ben 1571 ezerre, 2000-ben 5
pedig 845 ezer darabra esett vissza. Elsősorban a húsmarha állomány csökkenése volt megsemmisítő erejű. A csökkenés nem igényelte a gyepek intenzív termesztését és hasznosításának kialakítását. A NAKP az őshonos állatfajok visszatelepítését preferálja, de ezek alacsony száma miatt esetenként még a természetvédelmi gyepek gyephasznosítási feladatait sem tudják napjainkban megoldani. A gyepek művelési ág szerinti aránya az évtizedek folyamán fokozatosan csökkent, ami jelenleg is tart. Az 1989-es 1 197 300 ha-ról 2000-re 1 058 200 ha-ra, több mint 100 ezer hektárral esett vissza a gyep területe. A változás nem magyarázható az állat létszám csökkenésével, sokkal inkább a városokat övező zöldmezős beruházások terület foglalásai érintik a gyep területeket is. A gyepterületek termésátlaga 1,5 t/ha szárazanyag. Ez a termőhely ökológiai adottságaitól (száraz vagy üde fekvés), a hasznosítási formától (legelő vagy kaszáló) és a gazdálkodás színvonalától (extenzív vagy intenzív öntözött), függően lehet az egyes gazdaságokban több vagy kevesebb. A gyepek számosállat eltartó képessége is ennek megfelelően változik. Az alföldi száraz gyepeken az 1 t/ha zöldtermés mellett 0.3 db/ha/év, az üde fekvésű gyepeken 1-2 db/ha/év, az intenzív és öntözött gazdálkodási technológiájú gyepeken pedig 3-4 db/ha/év állat eltartást tervezhetünk optimálisan. Az állattenyésztés szálastakarmány igényének kielégítésében meghatározó helyet tölt be a gyepgazdálkodás, ami a biológiai alapok, a gyep növényzetének faj ismerete mellett, magába foglalja a gyeptermesztés és a gyephasznosítás módszereinek szakszerű alkalmazását. A gyeptermesztés kifejezést azért használjuk, mert a hasznosító állatállomány takarmányozási-, és a gyepalkotó növényfajok termesztési igényeinek ismeretében, az adott ökológiai feltételek extenzifikálása, vagy intenzifikálása mellett, a piac diktálta költségek, és a termék minőségi elvárásainak figyelembe vételével (pl. öko- vagy biotermék) tervezhető és termelhető meg a legeltetéshez vagy a téli szálastakarmány ellátáshoz szükséges zöldfű mennyiség. 6
2. Gyep és gyepgazdálkodás A gyep lágyszárú növényekkel fedett terület, amelynek gyepalkotó növényállománya létrejöhet a termőhely ökológiai adottságai alapján, a gyepgazdálkodási eljárások hatására, természetes úton kialakult növénytársulásból, mint ősgyep vagy természetes gyep, valamint a gyephasznosítási célnak megfelelő gyepalkotó fajok fajtáiból tervszerűen összeállított, növénytársításból, mint magról telepített gyep. A gyepgazdálkodás fogalma A gyepgazdálkodás a gyepalkotó növényekre, mint biológiai alapokra épülő, a gyeptermesztési eljárásokkal előállított termés, gazdasági állatokkal történő hasznosítását jelenti. A különböző intenzitású gyepgazdálkodási formák kialakíthatóságát termesztési szempontból a gyep biológiai alapjai is elősegítik. 2.1. A gyepek csoportosítása a gyepgazdálkodásban Növényállomány szerint lehet: Természetes növénytársulás, ősgyep Telepített fajokból álló növénytársítás, telepített gyep Az ökológiai hidrológiai adottságok szerint, gyep-fekvéstípusok alapján: Aszályos Száraz, Üde, Nedves, Vizenyős Művelési, gazdálkodási állapot szerint termőgyep, parlaggyep, degradáltgyep. Hasznosítás szerint legelő, rét, kaszáló. Fenntartási cél szerint gazdasági gyepek, természetvédelmi gyepek, környezetvédelmi gyepek, urbanizációs gyepek. 7
A legelő a hasznosító állat hatása szerint: tejmarhalegelő, húsmarhalegelő, növendékmarha-legelő, bivalylegelő, lólegelő, Juhlegelő, kecskelegelő, sertés-disznólegelő, baromfi, vagy lúdlegelő, A termék előállítás/termesztés módszere szerint tradicionális gyeptermesztés, convencionális gyeptermesztés, ökológiai vagy bio- ill. organikus gyeptermesztés. Ráfordítás szerint extenzív, félintenzív intenzív, Az ősgyepek, a természetes úton létrejött gyepnövénytársulások, általában az extenzív hasznosítás alapjait biztosítják. Növényállományuk sok fajból álló nagy fajdiverzitású társulás, amit a fenntartási cél, az ökológiai viszonyok, a termesztés és hasznosítás technológia szakmai és gazdasági színvonala, valamint a hasznosító állatfaj legelési szokásai nagymértékben befolyásolnak. A hasznosítás gazdaságosságának biztosítása érdekében a nagy termőképességű, természetes állományalkotó, vadontermő füvek meghatározó arányának fenntartása a cél. A telepített gyepek, a hasznosító állat igényei és a gazdálkodó beruházási tevékenysége alapján, lehetnek többfajúak és egyfajúak. A telepítésre alkalmas nemesített fűfajok vetőmagja kapható és lehetővé teszi a célirányos gyeptelepítést, ami a mérnöki tervező munka alapja. A szigorú termesztés és hasznosítás technológia betartása nem teszi lehetővé a gyepalkotók magpergéses önfenntartását, ezért elkerülhetetlen a 6-8 évenkénti felülvetéses gyepfelújítás betervezése. A gyep-fekvéstípusok az adott gyepterület talajának vízgazdálkodását jelentik a talaj pórustérfogat évi átlagos víztelítettsége alapján. Az egyes kategóriákhoz ősgyep jellegű, természetközeli növénytársulások termőhelyre jellemző gyepalkotó fajai tartoznak, amit telepítés esetén is figyelembe kell venni. A részletes jellemzést az ökológiai fejezet részben és az egyes gyepalkotó fajok tárgyalásánál mutatjuk be. A gazdálkodási állapot szerint a gyep művelési állapotát értékelhetjük a termesztés agrotechnikai elemek és hasznosítás megléte vagy elmaradása esetére vonatkoztatva. A 8
mezőgazdasági tulajdon átalakulással együtt megváltozott a gyephasználat minősége és ezzel a gyep alkotó növény fajok aránya is. A termő gyep mellett megjelent a leromló állapotú, felhagyott gyep, a parlaggyep és a degradáltgyep, mint a javítási beavatkozás formánál figyelembe veendő kategória. A termőgyep növényállománya mezőgazdasági hasznosítási célokra alkalmas, extenzív vagy intenzív gyeptermesztési eljárásokkal művelhető, termőképessége a termőhely ökológiai adottságainak megfelelő szinten tartható. A felhagyott gyep a hasznosítatlan, magára hagyott gyep művelési ágba tartozó területet jelenti, ami nem azonos a földpihentetéssel Ilyenkor a gyep növényállománya fokozatosan leromlik, és a leromlási folyamatban parlag- majd degradált, leromlott gyeppé alakul. A gyomnövények mellett megjelennek a cserjék bokrok, és az idő előre haladtával a terület értékes takarmányfüvekben egyre szegényebb lesz. A termőképesség helyreállítása, gazdálkodásra alkalmassá tétele, egyre költségesebbé válik. Parlag-gyepként határozható meg az a mezőgazdasági gyepterület, amelynek művelését, hasznosítását időszakosan abbahagyták, vagy rendszertelenül végzik és ez által elgyomosodó, elcserjésedő gyepet találunk rajta. Az esetenként szárzúzóval mulcsra vágott növényzetű gyepek szintén ebbe a kategóriába tartoznak. Ezek a területek visszagyepesítéssel és gyepműveléssel termőképes kultur állapotba hozhatók, vagy ősgyep jellegűvé tehetők. Az értékes gyepalkotók vissza szorulóban vannak, de még nem hiányoznak a gyepállományból, ismételt művelésbe vétellel termőképességük helyre áll, a termesztés intenzifikálásával hozamuk fokozható. Degradált gyepek közé soroljuk azokat a gyepes növénytársulásokat, amelyek termését hasznosítják, de a gyeptermesztési eljárások elmaradása és a legeltetéses hasznosítás csökkenése, vagy a gyep túlzott igénybevételéből adódó szakszerűtlen alkalmazása következtében a hasznos gyepalkotók aránya folyamatosan csökken, és emellett gyomosodásuk fokozódik. Szakszerűtlen hasznosításként alulhasznosítást és túlhasznosítást ismerünk. Az alulhasznosítás, nem a termés alapján elvárható állateltartó képességhez tervezhető, hanem attól kevesebb állat legeltetése miatt következik be. Az évről évre felhalmozódó fűmaradékból képződő avar, és a szukcessziós folyamatok előre haladása veszélyezteti az eddig meglévő értékes gyepalkotók létét és fennmaradását. Ilyen lehet a kaszálás elmaradása miatt réteken az elnádasodás és cserjésedés, száraz gyepeken, pedig az elbokrosodás, beerdősülési folyamat kezdete. A túllegeltetés a gyep termőképességének nem megfelelő nagy létszámú állat legeltetését és a regenerációs idő figyelmen kívül hagyását jelenti. 9
Ezért az értékes füvek kiritkulnak és a füvek helyén megmaradnak, a gyepnemez sérülésein pedig megjelennek gyomok, a lejtős területen ehhez társulhat az erózió. A gyep hasznosítható termése és állat eltartó képessége egyre csökken. A degradációt az jelenti, hogy az értékes fűfajok hiányoznak a gyepalkotók közül és a gyep termőképessége csak ezek újra betelepítésével állítható helyre a termesztés és hasznosítás technológia egyidejű átalakítása, szakszerűvé tétele mellett. A hasznosítás szerint csoportosítható a gyep, mert ez erős hatással van a növényállományának faji összetételére és a gyepalkotók arányára. A gyephasznosítás a gyeptermés felhasználási módját jelenti. A hasznosítás célja, módja, formája és igényei meghatározzák a gyeptermesztés agrotechnikáját. Hasznosítási formaként szakszerűen művelt legelőt, kaszálót, rétet, különböztethetünk meg. Legelőként kezeljük azt a gyepterületet, amelynek termését a teljes vegetációs időben legeltetéssel hasznosítjuk. Gyepalkotó növényei a legeltetéshez alkalmazkodó fajokból állnak. Termése - a legeltetési idény hosszától, és az azt meghatározó, legeltetett állatfajtól függően - több növedékre oszlik. A gyepalkotók összetétele alapján, a másodrendű, rövid füves gyepek a birkalegelők, a finom levélzetű, magas füves gyepek a tejtípusú marha legelők, míg a durva füves gyepek a húsmarhatartás, vagy a szilaj marhatartás legelőjét biztosítják. Kaszálóként kezeljük azt a gyepterületet, amelynek termését évről évre csak kaszálással takarítjuk be, függetlenül attól, hogy a levágott füvet a továbbiakban hogyan használjuk fel, vagy alkalmas e kaszálásra. A kaszáló gyepek fekvése lehet üde, nedves és vizenyős. Növényzetének meghatározó része szálfüvekből áll. Legeltetés nincs a területen. Rétként kezeljük azt a gyepterületet, amelynek termését részben legeltetéssel, részben kaszálással takarítjuk be. A réthasznosítás jellemzője, hogy a kaszált terület nagysága a ráhajtott állatok számától és ez által a legeltetett rész területétől, helye a legeltetésből kivont, többlettermést biztosító, kaszáló rész kijelölésétől, a levágott termés tömege, pedig a tápanyag ellátottságtól és az évjárathatástól függően változhat. A réten belül a kaszálórét jellemzője, hogy elsősorban kaszálóként hasznosítják, és a sarjúszéna betakarítása után legeltetik a teljes területet. A legelőrét kategóriába az alapvetően legeltetésre használt gyep azon részét értjük, ami első növedékében kimarad a legeltetésből, és rajta kaszálásos betakarítást végeznek. Területének nagysága a legeltetett állatfaj létszámának terület igényétől függ. A kaszált rész helye és terület nagysága évente változtatható. 10
A fenntartási cél is jellemző a gyepekre, ami lehet gazdasági, természetvédelmi és urbanizációs gyep A gazdasági gyepek fenntartási célja a szálastakarmány előállítás legeltetési vagy tartósítási célokra. Növényállománya lehet ősgyep vagy telepített gyep. Termesztés technológiájára az extenzív vagy intenzív módszerek a jellemzőek. Hasznosítási formája legelő, rét vagy kaszáló. Természetvédelmi célú gyepfenntartásról beszélünk, amikor a termelési cél nem a takarmány előállítás, hanem a védett élőlények élőhelyének biztosítása ősgyepeken, gyepgazdálkodási módszerekkel. Legeltetéses hasznosításukra jellemző az őshonos állatfajokkal történő legeltetés és a rendszeres ápoló jellegű kaszálás, a kaszáló-réteken, pedig a madarak költése utáni, általában már a júliusra eső időszakban elvégzett, a takarmányértéket figyelmen kívül hagyó, szénabetakarítás. Az Urbanizcós gyepek nem takarmányozási, hanem esztétikai, díszítő vagy sport és pihenési célú ún. rekreációs pázsitgyepek. Jellemző rájuk a fenntartási célnak megfelelő magasságú röviden tartás rendszeres nyírással. Növényzetük nemesített sport vagy parkfű fajtákból telepített gyep. A gyeptermesztés módszere szerint csoportosíthatjuk a gyepeket a termesztés agrotechnikai módszereinek alkalmazása alapján. Tradicionális vagy hagyományos a gyepgazdálkodás, amikor a termesztés és a hasznosítás csak a gyepalkotók természetes hozamára alapozott. Akkor működött, amikor még nem volt ipari eredetű tápanyagpótlási, műtrágyázási lehetőség és a szénakészítés is kézi munkaerőre alapozott volt. A pásztoroló terelgető legeltetés szakszerűsége a pásztorok szakértelmétől és az adott legelő állatlétszám terhelésétől függött. A hagyományos gazdálkodás termesztési része ma is kivitelezhető, de a kézi munkát, munkaerő hiányában, gépekkel váltják fel. A konvencionális módszerek alkalmazása kifejezést itt nem célszerű használni, mert ezt az elnevezést napjainkban egyre inkább a korábbi iparszerű termesztési eljárások környezetvédelmet figyelembe nem vevő, termésnövelő módszereinek alkalmazására vonatkoztatják. A Convencionális gyepgazdálkodás körébe tartozik a mesterséges anyagokkal történő termésnövelési eljárásokat alkalmazó gyeptermesztés. Jellemzője, hogy a gyepalkotók termőképességét nagy hozamú intenzív gazdálkodásra alkalmas nemesített fajok telepítésével javítják, a hozamot különböző adagú, elsősorban nitrogén hatóanyagú műtrágyázással emelik, a termésbiztonságot pedig öntözéssel segítik elő. A termőhely alapján extenzív, félintenzív és intenzív 11
gazdálkodásra alkalmas gyepeket különböztetnek meg. Ökológiai alapú, organikus vagy bio a gyepgazdálkodás, amikor a természetes növénytársulás ősgyepjein vagy a mesterséges, telepített gyepeken a termés előállításához vagy semmilyen, vagy csak természetes alapú és nem ipari eredetű termésfokozókat használnak fel. A magyar gyepek nagy többsége megfelel az elvárásoknak és a feltételeknek a rendszer bevezetéséhez. Az ökogazdálkodást a vonatkozó EU. 2092/91 rendeletben foglaltaknak megfelelően nemzetközi szinten is szabályozzák. A magyar ökológiai gazdálkodást a 2/2000. (I.18.) FVM KöM együttes rendelete és az ezt módosító 82/2002. (IX. 4.) FVM KvVM együttes rendelete szabályozza. A rendelet szerint a szarvasmarha félék, a ló, a juh és a kecske takarmányozását, amikor az időjárás és a legelők állapota lehetővé teszi, legeltetésre kell alapozni. A napi takarmányadagnak a szárazanyag-tartalom arányában, hatvan százalékban szálas, friss vagy szárított tömegtakarmányból illetve silózott takarmányból kell állni. A ráfordítás szerint a felhasznált költségek alapján lehet besorolni a gyepgazdálkodást. Ráfordításfüggő a gyepgazdálkodás, amikor a termés előállítást, a hozamot és a termesztés agrotechnikáját a gazdasági ráfordítások intenzitása határozza meg. Ezek extenzív, félintenzív és intenzív gazdálkodási formaként ismertek. A hozam és az intenzitás foka a felhasznált nemesített fűfajok vetőmag-, az ipari eredetű növényi tápanyag- vagy műtrágya- és a vízellátást javító öntözés költségétől függ. A ráfordítás növelése, az intenzifikálás jelenti a tulajdonképpeni kovencionális gyepgazdálkodást, ahol a műtrágyázással és az öntözéssel tervszerűen növelhetjük a terület hozamát a szükséges mértékig. Ez jelenthet akár 4-5 db számosállat eltartó képességet is hektáronként, a maga iparszerűségével és esetleges környezetkárosító hatásaival együtt. Extenzív gyepgazdálkodással a befektetésre alkalmatlan, csak gyephasznosítási célokra alkalmas, kevés termést adó, feltétlen gyepeken találkozunk. Ezeken a területeken a ráfordítások nem eredményeznek hatékony termelést. Nem azonos az extenzifikációval, ahol az intenzifikációval ellentétben, a nagy hozamú gyepekre sem engedik az agrár-környezetvédelmi pályázati rendszerek a termést fokozó ráfordítások növelését. Félintenzív gyepgazdálkodás azt jelenti, hogy a jó termőképességű talajon lévő gyepen, a termésnövelési eljárások alapja a műtrágyázás, és a nagy hozamú telepített fű fajták alkalmazásában rejlik. Intenzív gyepgazdálkodás esetében a termőképesebb fajták és a műtrágya tervszerű alkalmazásán kívül a termésnövelés további lehetőségét az öntözéssel biztosítjuk. 12
3. A gyepek ökológiai adottságai Az ökológiai adottságok magukba foglalják a gyep termőhelyén lévő talajok vízgazdálkodási jellemzőit és a rajtuk megtelepedni képes, illetve megtelepíthető gyepalkotók termésképzéséhez szükséges tápanyagigény természetes kielégítését. Az alkalmazott gyeptermesztési és hasznosítási agrotechnikával alapvetően be tudunk avatkozni az ökológiai adottságok érvényre jutásába, a potenciális termőképesség és az elérhető termés gazdaságos összhangjának megvalósításán keresztül. A gyep talajökológiai viszonyaira épülő összefüggéseket a 1. táblázat mutatja. 1. táblázat A gyep talajökológiai viszonyai, várható termése és állateltartó képessége. Hidrológiai gyeptípus Ökológiai fekvés típus A talaj pórustérfogat évi átlagos víztelítettsége Várható szárazanyag termés Tervezhető számosállat eltartó képesség Hasznosítási lehetőség % t/ha db Legelő Kaszáló. Xerofita Aszályos 20 30 0,5 0.2 Juh - Mezoxerofita Száraz 30 60 1,0-1,5 0.4-0.6 Mezofita Üde 60 80 2,0-4,0 0.8 1.6 Mezohigrofita Nedves 80 100 5,0 1.5 2,0 Juh és HM TM és juh Időszakos legelő Kaszáló Kaszáló Kaszáló Higrofita Vizenyős 100 6,0 2.5 - Kaszáló TM= tejelő marha, HM= hús marha Az ökológiai fekvéstípus a talaj pórustérfogatának várható évi átlagos potenciális víztelítettségét jelenti. Nem azonos a földrajzi égtáj szerinti kitettséggel. A fekvés meghatározza a termeszthető növényfajokat és termésképzésüket, ezen keresztül, hasznosíthatóságukat és természetes állateltartó képességüket. 13
4. A gyepalkotó növényzet, a termesztés biológiai alapjai Abban az esetben, ha gyepgazdálkodással hasznosítjuk a természetes úton kialakult gyepnövénytársulást, a természetközeli gyepet, akkor ősgyepnek nevezzük. Az ősgyep növényfaji összetételét és annak termőképességét a termőhely ökológiai viszonyai, az alkalmazott termesztési agrotechnika módszere és a hasznosítás formája határozza meg. Az asszociáció, a gyepek növénytársulása természetes úton alakult ki környezeti és gazdálkodási, vagy másképpen antropogén hatásokra. Az ember és a gyep kapcsolatát jól tükrözi a növénytársulás gyepalkotó fajainak összetétele és változása, ami azt jelenti, hogy más a természetes faji összetétel a legelőn és megint más a réten, de mindkettőn megállapítható a használat szakszerűsége is. A fajösszetétel arány változásaiból az is nyomon követhető, hogy ökológiai jellegű tápanyag gazdálkodás folyik-e a gyepen vagy sem. Az eltérő hasznosítás következtében mutatkozó növénytársulásbeli különbséget zonációnak nevezzük. A területen lévő növények fejlődési erélye és virágzási ideje az évszakokkal együtt is változik, ezt a változást aspektusnak nevezzük. Ezért van pl. májusban sok virágzó fűféle és augusztusban főleg virágzó hereféle a szakszerűen hasznosított gyepben. A gyepek növényzete egyszikű fű, valamint kétszikű pillangós és más értékes vagy értéktelen gyepalkotó növényfajból áll. Az egyszikű növények az édes és a savanyú füvek csoportjába tartoznak. A savanyú füvek hasznosítási vagy takarmányértéke gyenge, míg az édes füvek takarmányozási szempontból első, másod- és harmadrendű füvek lehetnek. Az édes fűféléket termeszthetőségük, hasznosíthatóságuk és a takarmányértékük alapján osztályozhatjuk. (1) Azok a fűfélék, amelyek egy vegetációs időben többször adnak hasznosítható zöld termést, aminek tömege víz és tápanyag kiegészítéssel növelhető, az első rendű füvek csoportját alkotják. Az értékesebb fajokat nemesítik és vetőmagjukat termesztik. Az elsőrendű füvek tervszerűen termeszthetőek és gazdaságosan hasznosíthatóak. Nemesített fajtáik a gyepgazdálkodási céloknak megfelelően telepíthetők, míg a természetes társulásban előforduló, vadon termő fajaik a termőhelyi adottságaiknak megfelelően szakszerűen hasznosíthatók. (2) A másodrendű füvek jellemzője, hogy termésük takarmányértéke megfelel az elvárásoknak, de a termésük tömege, a növény termőképessége az agrotechnikai 14
beavatkozásokkal sem növelhető (1.5-2 t/ha széna), kishozamú gyepet alkotnak. Ezek az apró csenkeszes gyepek. / Az aprócsenkeszes gyepek a tápanyagellátás javítás, műtrágyázás hatására nem a termésük növelésével, hanem növényállományuk faji összetételének átalakulásával reagálnak, vagyis megjelennek a termőképesebb elsőrendű füvek, az aprócsenkeszek pedig időlegesen kiszorulnak a gyepből./ (3) A harmadrendű füvek gyepgazdálkodási szempontból értéktelenek, és a gyomfüvek csoportját alkotják. Tenyészidejük rövid (puha rozsnok), korán magot érlelnek, és a teljes vegetációs időben nem legeltethetők, vagy ha hosszabb életűek, akkor az állat egyáltalán nem eszi / egér árpa / a növényt, ezért csak a helyet veszik el az értékesebb fűfajoktól. A savanyú füvek jellemzői A savanyúfüvek a hazai növénytársulásokban igen jelentős szerepet töltenek be. Rendszertanilag 4 családba tartozó fajról van szó: Palkafélék (Cyperaceae) Szittyófélék (Juncaceae) Békabuzogányfélék (Sporaginaceae) Gyékényfélék (Typhaceae) Nevüket onnan kapták, hogy savanyú talajokon, mocsaras vizenyős területeken élnek. Takarmányértékük csekély, rosttartalmuk, kovasav tartalmuk nagy. Érdes levélszéleikkel, a szájban és az emésztőcsatornában okozott sérülések révén, másodlagos fertőződések lehetőségét teremtik meg. Termesztésük nincs, hasznosításuk nehéz. 15
4.1. A fűféle gyepalkotók A gyepgazdálkodás egyaránt folyhat telepített gyepeken és a természetes úton kialakult ősgyepes növénytársulásokon. Sőt, ide sorolható a nem-gyep művelési ágba tartozó területeken, a szántókon létesített időszakos gyepek, a herefüvesek termesztése is. A természetes úton kialakult gyepállomány értékes fűféle növényfajai egy részének magját nem termesztik, magról nem telepíthetjük őket, ezek az úgynevezett vadontermő fűfajok. Attól függően, hogy az alkalmazott agrotechnikai eljárásokra hogyan reagálnak termeszthetők, vagy hasznosíthatók. A gyepállományban való felszaporodásuk vagy abból történő eltűnésük a gazdálkodás színvonalától függ. Más a helyzet a magról való tervszerű gyeptelepítésnél, a növénytársítás létrehozásának esetében. Ez esetben a hasznosítási céloknak megfelelő fűfajok nemesített fajtáit telepíthetjük magról. A vadontermő fajokból már a nemesítők kiválogatták a legértékesebb változatokat, és külön-külön fajtanévvel látták el őket. Az állami minősítés garantálja és teszi lehetővé, hogy csak a legjobbak vetőmagját állíthassák elő. A fajtaleírás alapján el tudjuk dönteni, hogy melyik fajtára van szükségünk abból a termeszteni kívánt fajból, amiből a nagy hozamú gyepet akarjuk kialakítani. Fontos a fajtaleírás ismerete, mert ugyanazt a fajt más-más célokra is nemesítik. Nem mindegy, hogy pl. angol perjénél pázsit típusú parkfű- vagy takarmány típusú fajtát telepítünk, ha gazdálkodásra alkalmas gyepet akarunk létrehozni. 4.1.1. A fűfajok (Poaceae) fejlődése A gyep telepítés a fűmagvetéssel veszi kezdetét. A vetés után a fűmag a talajban csirázásnak indul és csíragyökereket, valamint csirahajtást fejleszt. A csirahajtáson a következő fenofázisban megjelenik a bokrosodási csomó, amiből a további hajtások és a bojtos gyökérzet fejlődik ki. A csiragyökér később csökkenti működését és elhal, de amíg működik gátlólag hat a bojtos gyökérzet kialakulására. Ez azt eredményezi, hogy a fejlődő hajtásnak egy időpont után, a már nem működő csiragyökér és a még nem kialakult bojtos gyökérrendszer miatt nincs elegendő gyökere a tápanyag és vízfelvételhez, ugyanakkor a hajtás fejlődése tovább folyik. Ez az állapot a gyökérváltás. A gyökérváltás ideje a fűfélék telepítésének kritikus időpontja, mert ilyenkor érvényesülnek legerősebben a környezeti hatások. A vízfelvételt a szakszerű, finoman elmunkált, aprómorzsás, megfelelően tömörített magágy kialakításával segítjük elő. A jó talaj előkészítés lehetővé teszi a fiatal növény számára a közvetlen vízfelvétel a gyökérzet működését kiegészítve. A rögös talajban ez a hatás nem érvényesül, és a kipusztuló növények miatt megritkul, a telepítés sikere veszélybe kerül. A kritikus időpont ideje fűfajonként eltérő, de a kelést követő 6.-8. hét alatt következik be. A 16
kedvezőtlen, csapadékszegény, meleg időjárás fokozza a kiritkulás veszélyét. A gyökérváltás után, miután a bojtos gyökérzet tevékenysége beindul, a fű fejlődése fokozódik. A bokrosodási csomóból kialakulnak a hajtások. A bokrosodási csomó talajfelszínhez viszonyított mélysége, elhelyezkedése az egyes fűfajokra jellemző, és ez a későbbi gyepgazdálkodási tulajdonságaikat is meghatározza. A gyep élettartama és termőképessége, ezáltal hasznosíthatósága függ a gyepalkotó füvek bokrosodási csomójának a talajfelszínhez viszonyított elhelyezkedésétől és a hajtásnevelés típusától. A fűfélék hajtásnevelése lehet bokros és terjedő tövű. A bokros füvek, ha a bokrosodási csomó a talajfelszínén található és a hajtások egymás mellett erednek, a tömöttbokrú fűfélék csoportját alkotják. Jellemző rájuk, hogy takarmányértékük jó, de termőképességük és termeszthetőségük nem megfelelő. Jellemző fűfajaik az apró csenkeszek, amelyek juhlegelőként hasznosíthatók. A bokros füvek, ha a bokrosodási csomójuk a talaj felszíne alatt található a lazabokrú fűfélék csoportját alkotják. Jellemzőjük a jó termeszthetőség. Magról könnyen telepíthetők, teljes termésüket, a telepítést követő második, de esetenként már az első évben is biztosítják. Élettartamuk magpergetés nélkül - általában négy év. Ezt követően felülvetéses újratelepítést igényelnek, vagy szerepüket a tarackos füvek veszik át a gyepben. A terjedő tövű füvek lehetnek tarackosok a föld alatt, vagy a talaj felszínén indával sűrűsödők. Jellemző rájuk, hogy magról nehezen telepíthetők, a telepítés agrotechnikájával szemben igényesek, lassan csírázó és fejlődő növények. Teljes termésüket általában a telepítést követő harmadik évtől adják. Élettartamuk nyolc-tíz év, de megfelelő agrotechnikát és hasznosítást alkalmazva az indákról és tarackokról folyamatosan felújul a gyepezetük. A gyephasznosítás tűrőképesség szempontjából megkülönböztetünk aljfüveket és szálfüveket. Az aljfüvek morfológiai méretük szerint általában alacsonyabbak a szálfüveknél, sok levélsarjat fejlesztenek. Hasznosítási szempontból tűrik, vagy megkívánják a rendszeres legeltetést, a rágást, tiprást, de a legeltetés után jól sarjadnak. Elszaporodásuk a legelőkön várható. A szálfüvek morfológiailag magasabbak az aljfüveknél. Leveleiket elsősorban a száron hozzák. Hasznosítási szempontból jellemző, hogy a legeltetést nem vagy alig tűrik. Termésüket kaszálással hasznosítjuk, és termésük meghatározó részét az anyaszéna betakarításakor, az első növedékből, adják. 17
4.1.2. A fűfajok jellemzése gyepgazdálkodási szempontok alapján A füvek gyephasznosítás tűrőképességük és az ennek hatására kialakult morfológiai jellemzőik alapján gyepgazdálkodási szempontból csoportosíthatók. A kétcsoportosítást összevonva kapjuk a gyep füveinek besorolását, amely szerint /2. / megkülönböztetünk lazabokrú alj- és szálfüveket, valamint tarackos alj- és szálfüveket. Lazabokrú aljfüvek 4.1.2.1. Angolperje / Lolium perenne L. /. Üde fekvésű gyepek fontos takarmány füve. Nevezik alacsony növése miatt kurta perjének, fényes levélfonáka, valamint a delelő itató helyek nagy talaj trágyanyomás tűrése miatt zsír perjének, és mivel minden helyen előfordulhat valamikor vadótz néven is emlegették. Nemesítik takarmány- és díszgyep célokra egyaránt. A legeltetést, rágást, tiprást nemcsak tűri, hanem igényli is. Lovak által taposott helyeken szinte csak ez a növény marad meg egyedül. Magról könnyen telepíthető. A vetés után kedvező körülmények között már egy hét után képes kikelni. A magkeverék összetételében a tervezett növényaránya ne legyen több az állomány 20%-ánál, mert erőteljes, agresszív fejlődése miatt gyomként viselkedik és elnyomja, kiöli a tőle gyengébb fejlődésű füveket. Ennél kisebb arányban vetve védőnövényként szerepeltetjük. Ezt a tulajdonságát kihasználva, minden gyep fekvés magkeverékébe betervezhetjük, hogy sikeresebb legyen a telepítés. Teljes termésére a telepítést követő második évtől számíthatunk. Ha magról nem tud felújulni a gyepben, akkor a negyedik évtől kezdve megindul a kiritkulása a gyepből. A taposás és a hengerezés elősegíti a hajtások legyökerezését, ami hozzájárul a fennmaradásához. Fiatalon legeltetve ízlik az állatoknak, de később a magszárat már nem szívesen fogyasztják. Az üde fekvésű, jó táperőben lévő talajokat szereti. Jól társítható a réti perjével, a vörös csenkesszel, a réti csenkesszel és a fehér herével. A tej- és húshasznú szarvasmarháknak egyaránt telepítjük csak úgy, mint a juhoknak és a lovaknak. 18
2. táblázat A gyepalkotó füvek csoportosítása gyepgazdálkodási szempontok alapján Laza bokrú aljfüvek Angolperje /Lolium perenne L. / Taréjos búzafű /Agropyron cristatum (L.) Gärtn./ Taréjos cincor /Cynosurus cristatum L./ Sziki mézpázsit / Puccinellia distans (L.) Parl. / Lazabokrú szálfüvek Réti csenkesz /Festuca pratensis Huds./ Réti komócsin /Phleum pratense L./ Francia v.magas perje /Arrhenatherum elatius (L.) Presl/ Csomós ebír (Dactylis glomerata L.) Aranyzab / Trisetum flavescens (L.) R. et Sch. / Nádképű csenkesz /Festuca arundinacea Schreb./ Olaszperje /Lolium multiflorum Lam. / Sudár rozsnok /Bromus erectus Huds. / Tarackos aljfüvek Réti perje /Poa pratensis L. / Vörös csenkesz /Festuca rubra L. / tarackos Tarackos tippan /Agrostis alba L./ Csillagpázsit / Cynodon dactylon (L.) Pers. / Tarackos szálfüvek Magyar rozsnok /Bromus inermis Leyss/ Réti ecsetpázsit /Alopecurus pratensis L./ Zöld pántlikafű (Phalaris arundinacea(l) Dum.) Tarackbúza / Agropyron repens L. Beauv. / Hernyópázsit / Beckmannia eruciformis (L.) Host. / Sovány perje / Poa trivialis L. / 19
4.1.2.2. Taréjos búzafű / Agropyron cristatum G /. A száraz fekvésű területek kiváló lazabokrú aljfüve. Minden talajon eredményesen telepíthető. Különösen száraz fekvésű húsmarha gyepek aljfüveként alkalmazták előszeretettel. Telepíthetősége jó. Önfelújító képessége gyenge vagy nincs. Élettartama 7-8 év. Gyepképző képessége átlagon felüli. Sűrű gyepet képez. Gyomkiszorító képessége erős. Tápanyagigénye közepes. Takarmányértéke jó. Potenciális termésképzése a telepítést követő második évtől kezdve várható. A nyári időszakban kisülésre nem hajlamos. A telepítési tervbe 30% körüli állományalkotással tervezzük be. Árvízvédelmi töltések mentett oldalán a tarackosok megerősödéséig várjuk el tőle az erózió elleni védelmet. Magját elpergetve felújul. A termőhellyel szemben nem igényes. Magját termesztik. Társnövényei lehetnek a vörös csenkesz, magyar rozsnok, csomós ebír, szarvaskerep. 4.1.2.3. Taréjos cincor / Cynosurus cristatus L./ Lazabokrú aljfű. A páradús levegőjű, hegy- és dombvidéki üdefekvésű, jó talajú gyepek társulásainak állományalkotó növénye. Minősége a réti perjével vetekszik. Igényessége és alacsony termőképessége miatt kiszorult a termesztésből. Termőhelye elsősorban a dombvidéki fáslegelőkön maradt fenn. A természetes növénytársulásokban magpergéssel tartja fenn magát. A dúsan sarjadó levélzetét az állat szívesen legeli, de a virágzó növény kalászát a birka általában nem legeli le, ezért magpergéses önfenntartását a Balaton-felvidéki birkával járatott fáslegelőkön is megfigyeltem. Állomány rekonstrukciója csak vadontermő növények magbegyűjtésével valósítható meg. 4.1.2.4. Sziki mézpázsit / Puccinellia distans (L) Parl./ Lazabokrú aljfű. Sziktűrő és szikjelző növény. A tavaszi átnedvesedett talajon jó termést ad. A sziki gyeptársulások értékes, a körülményekhez képest nagy hozamú növénye, amit az állatok is szívesen legelnek. Magpergéssel tartja fenn magát. A gyenge minőségű szántók visszagyepesítésénél vadontermő növényekről magbegyűjtéssel szaporítható, vagy önkéntes visszatelepülése várható. 20
Lazabokrú szálfüvek 4.1.2.5. Réti csenkesz / Festuca pratensis L. /. Az üde fekvésű gyepek egyik legértékesebb, a legeltetést is jól tűrő szálfüve. Magról jól telepíthető. Önfelújító képessége gyenge. Magpergés nélkül 6-8 év után kiritkul a gyepből. Teljes termését a telepítést követő második évtől adja. Legeltetésre és kaszálásos betakarítású, tartósított szálastakarmány készítésre egyaránt megfelelő. Szakszerű termesztéssel nagy hozamú gyepet és kiváló minőségű takarmányt ad. Május végén, június elején virágzik, ezt megelőzően kaszálható. Egyfajú telepítésben az első növedék jó szilázs alapanyagot ad. Legeltetve az őszi fagyok beálltáig sarjad. Az állatok szívesen legelik. Sarjúja kiváló levélsarjú. Általában a fagyra és a rozsdára kissé érzékeny, ennek ellenére igen télálló. A trágyázást meghálálja. Jó termőhelyen élettartama hosszabb. A termesztés és hasznosítás technológiával szemben igényes. Több nemesített fajtája van. Magja az angol perje magjával összetéveszthető. Társnövényei a réti perje, az angol perje, a vörös csenkesz, a fehér here és a szarvas kerep. 4.1.2.6. Réti komócsin / Phleum pratense L. /. Nedves és üde fekvésű gyepek szálfüve. Későn virágzik, és a többi fűhöz képest később öregszik, ezáltal javítja a gyep takarmány értékét. Herefüvesekben a vörös herével társítják. Telepítést követően a teljes termésre a második- harmadik évtől számíthatunk. Kései fejlődése miatt a sarjúszénát gyarapítja. Bár sarjadása nem erős, de legelőbe is telepítjük. A legeltetési kísérleteinkben az állatok szívesen legelték. A szakszerű legeltetést elviseli, de a nagy megterhelést nem tűri. Rövid legeltetési és hosszú regenerációs idővel hasznosítva jól termesztésben tartható. Jelentősége nem növekszik. Szénáját a lovak különösen kedvelik. Társnövényei a réti csenkesz, a réti ecsetpázsit, telepítésnél a réti perje, magyar rozsnok. 4.1.2.7. Csomós ebír /Dactylis glomerata L. /. A szárazságot jól tűri. A talajjal szemben nem túl igényes. Magról jól telepíthető. Élettartama a gyepben 4 5 év. Önfelújító képessége nincs, bár terjedő tövű csomóival 21
sokáig megmarad a gyepben. Katlanozó típusú hajtáscsokor nevelésével önmagát ritkítja, ezzel összekapcsolódva gyengül a gyepnemeze is, és egyre kevésbé véd az erózió ellen. Szárazságtűrő gyeptársításba alkalmas. Magpergéssel fenn tudja magát tartani. Tavasszal korán sarjad és fedi a talajt. Takarmányértéke fiatalon kiváló, később elfásodik, értéktelenné válik. Elkésett kaszálás után lassan sarjad, és sokáig tarlóban marad a gyep, ami utat enged a nemkívánatos gyomok betelepedésének. Társulás képességére jellemző, hogy erős elnyomó hatású. A telepítést után a 3-4 éves korában várható kiritkulása után helyét társnövényei közül a magyar rozsnok és a vörös csenkesz kell, hogy átvegye. Önmagában telepítve kiváló silótakarmány alapanyag. Fás legelőkön telepítve árnyéktűrő képessége miatt jelentős. Az állatok fiatalon szívesen legelik, később elfásodik, amire fokozott figyelmet kell fordítani. Telepített társnövényei a nádképű csenkesz, az angol perje, a magyar rozsnok. 4.1.2.8. Nádképű csenkesz / Festuca arundinacea Schreb./ Ökológiai tűrőképessége átlagon felüli. Természetes élőhelye a jó vízellátottságú talajokhoz kötődik, de szárazságtűrő képessége bármilyen vízgazdálkodású helyre telepíthetővé teszi. Önfelújító képessége gyenge, de rövid, tarackszerű földbeli hajtásaival jól bokrosodik. Szára durva, az állatok zölden sem szívesen eszik, de takarmányértéke kiváló. Szénakészítés helyett inkább a silózott tartósítása ajánlott. Fagyállósága a füvek között a legjobb. Erős gyepnemezével jól fedi a talajt. Vízborítás tűrése is rendkívüli. Betegségekre és az erős igénybevételre nem érzékeny. Állományon belüli versenyképessége jó, gyomelnyomó hatása zárt állományban erős. Nagy mennyiségben felvéve a keverékbe fajszám csökkentő hatású, nehezen társítható, agresszív növény. Tápanyag ellátásra a természetes élőhelyén nem érzékeny de a N műtrágya kiegészítés nélkül száraz fekvésben nem marad meg, és ezzel biztosítható az állandó nagyhozam. Elsősorban száraz fekvésű húsmarha legelőgyepekbe telepítik. Szárazságtűrése kettős, ami azt jelenti, hogy egyrészt a természetes nedves vizenyős élőhelyén kívül a száraz fekvésű területeken is jól telepíthető, de emellett az augusztusi átlagos évjáratú száraz, gyepkisülési időszakban sem sül ki, hanem legeltethető zöld termést ad. Kisülésre tehát nem hajlamos, de a késői fagyokig zöld és növekedésben van. Tavasszal korán indul, ami lehetővé teszi a korai kihajtást és a húsmarhák legelőn 22
történő elletését. Hidegtűrésére jellemző, hogy -5 0 C-on még nem fagy meg, és így lehetővé válik a 240 napos legeltetési idény megvalósítása. Erős gyepnemeze biztosítja a gyep sérülése nélküli késő őszi legeltetést. Durvasága ellenére nemcsak takarmány, hanem parkfű fajtákat is nemesítettek belőle. 4.1.2.9. Olasz vagy szálkásperje / Lolium multiflorum L / Az olaszperje 40-90 cm magas dús bokrot adó, általában két vagy egyéves szálfű. Igen gyorsan fejlődik és már az első évben is termést ad. Jellegzetessége, hogy míg a többi fűnek át kell esnie a téli hideghatáson, hogy a virágzást indukáló növényélettani folyamatok meginduljanak, addig az olaszperje ezt nem igényli, és anélkül is magszárba megy. Minden kaszálás után magszárat nevel, ezért nagyhozamokra képes különösen öntözött viszonyok között. Az állatok szívesen eszik. A tél beálltáig zöld marad. Rétre, herefüves keverékbe való. Csak rövidéletű keverékekbe szabad felvenni. Ősgyepeken nem fordul elő, mert magját nem tudja elpergetni, és emellett fagyérzékeny is. Gyors fejlődésű. Leromlott gyepek időszakos felújítására is alkalmas. Tipikus egyéves változata a hollandiperje / Lolium westerwoldicum L. / Az olaszperje közeli rokona. Már tavasszal telepítve teljes termést ad, és a következő évben nem terem semmit. Ez akkor fontos, ha hozzá nem értés miatt pl ősszel telepítik a többi fűhöz hasonlóan ezt a növényt. A tapasztalat szerint már előfordult ilyen eset és majdnem bírósági per lett a vetőmag eladásból és a helytelen vetés idő megválasztásból. 4.1.2.10. Francia perje / Arrhenatherum elatius (L) Presl./ Lazabokrú szálfű. Száraz és üde fekvésben egyaránt elszaporodik. Jellegzetesség, hogy a teljes vegetációs időben képes generatív, magtermő hajtásokat nevelni és magot érlelni. Folyamatos magpergetése miatt agresszíven terjed. Hézagos gyepet képez, de mégis elnyomó hatású. Az állat nem szívesen legeli. Szénája gyenge tápértékű, de nagy tömegű. Folyamatos generatív hajtásnevelő képessége miatt, az olasz perjéhez hasonlóan, a sarjú is nagy hozamú a számára megfelelő termőhelyen. Nemesítése már nincs, vetőmagja nem kapható. Valamikor az egyik legfontosabb növénye volt a magyar gyepeknek, de ma már csak vadon termő állományokban fordul elő, ha kedvezőek számára a környezeti viszonyok. 23
4.1.2.11. Aranyzab / Trisetum flavescens (L) R.et Sch./ Lazabokrú szálfű, de a legalacsonyabb növésű a szálfüvek között, ezért gyakran aljfűnek tekintik, mivel azonban a legeltetést nem szereti, a besorolásnál meghatározó a szálfű tulajdonság ennél a fűnél is. Eltérően a többi fűfajtól, minden növedékében képes ismételten magszárat nevelni, ezért jó hozamú gyepállományokat képez az üde fekvésű, jó termőképességű területeken. Ott is tapasztaltam állomány képzését, ahol homoktalajon rossz vízgazdálkodás mellett, de erdővel védett, párásabb légnedvesség tartalmú viszonyok között telepedett meg. Értékes takarmányt adó füve szénakészítéssel hasznosítható. A számára megfelelő termőhelyeken önkéntes betelepülésére számíthatunk. 4.1.2.12. Sudár rozsnok / Bromus erectus Huds./ Lazabokrú szálfű. A száraz fekvésű gyepek növénye. Csak természetes társulásokban fordul elő. A rendszertelen legeltetést nem tűri, de a kaszáláshoz alkalmazkodik. A szakszerű extenzív gazdálkodás kifejlődésével várható ismételt felszaporodása a gyepekben. Tarackos aljfüvek 4.1.2.13. Réti perje / Poa pratensis L./ Az egyik legértékesebb legelőben és kaszálóban egyaránt alkalmazott hosszú életű és jó minőségű takarmányt biztosító aljfű fajunk. Két változata ismert, a keskeny levelű és a széles levelű. Ez teszi lehetővé, hogy az üdefekvéstől az öntözött gyepeken át a száraz fekvésig minden fontosabb gyeptermő helyen megtaláljuk vagy alkalmazzuk. A keskeny levelű változatot manapság a botanikusok önálló fajként kezelik keskeny perje /Poa angustifolia/ néven, de így a nemesített fajták között még nem találjuk meg. A rágást, tiprást kiválóan bírja. A keskeny levelű változatot üde és száraz fekvésbe, míg a széles levelűt inkább üde, nedves fekvésű gyepekben termesztjük. Nemesítése jelentős. Megtaláljuk a takarmány fajták mellett a sport és park fajtákat is, sőt a gyenge, vagy törpe növekedésű ún. mini turf fajták is forgalomban vannak. Fajtaválasztás előtt fontos megismerni annak tulajdonságait. Magról nehezen telepíthető. A vetés mélysége ne haladja meg a 0.5 centimétert. A magágy minőségére érzékeny. Kelése lassú, elhúzódó. A telepítés után teljes termését a harmadik évtől kezdve adja. Megtelepedése után a jól alkalmazott agrotechnika hatására szinte örök életű a gyepben. 24
Társnövényei száraz fekvésben a vörös csenkesz, a taréjos búzafű, a magyar rozsnok, sudár rozsnok, üdefekvésben pedig az angol perje, a réti csenkesz, fehér here, szarvaskerep. 4.1.2.14. Veres csenkesz / Festuca rubra L. / Széles körben alkalmazott fűfaj. Két változata ismert a tarackos /Festuca rubra var. rubra/ és a csomós, bokros hajtásnevelésű /Festuca rubra var. commutata/. Az utóbbit inkább sportgyep célokra nemesítik. A tarackos változat a legeltetést, a rágást, tiprást jól bírj, üde és száraz fekvésben alkalmazható, dombvidéki gyepekben az északi oldalakon található hosszú életű fűfaj. Szárazságtűrése jó. A telepítés agrotechnikájára igényes, magról nehezen telepíthető, hosszú életű, nagy önfelújító képességgel rendelkező gyepalkotó. Jellegzetessége, hogy a tarack csomóin jól bokrosodik, sűrűn gyepes állományt képez. Különösen száraz fekvésű, nem öntözhető, dombvidéki területek gyepesítésére ajánlható töltőfűnek. Takarmányértéke jó, hozama alacsony. Gyepjét az állatok fiatal korban szívesen legelik és szénává szárítva is jó minőségű szálastakarmányt ad. Jól tűri az árnyékot, ezért a szálfüvek mellett is képes sűrű gyepet kialakítani. Társuló képessége jó. Gyomelnyomó hatása átlagos. Erős gyepnemeze az eróziónak ellenáll. Tápanyag ellátottságra érzékeny. Leggyakoribb társnövénye a keskeny levelű réti perje, az angol perje, a taréjos búzafű, réti csenkesz, a magyar rozsnok, a fehér here. 4.1.2.15. Csillagpázsit /Cynodon dctylon (L) Pers./ Tarackos és indás aljfű. Igénytelenségét bizonyítja, hogy esetenként laza, homoktalajokon egyetlen állományalkotó fűfajként jelenik meg. Rövid a vegetációs ideje. Hazánkban van az elterjedési területének északi határa. Későn hajt ki, és korán nyugalmi állapotba vonul. A szárazságot jól tűri. Legeltetésnél bendő elhomokosodást okozhat. 4.1.2.16. Fehér tippan, vagy Tarackos tippan / Agrostis alba L./ A nedves fekvésű gyepek tarackos, de inkább indás aljfüve. Általában alacsony hozamú, igényes fű. Változata a mindig tarackos, óriás tippan, ami nagyobb termőképességű és jobb hozamú, mint az alapfaj. A mély fekvésű területeken van jelentősége. 25