Kerekasztal konferencia a komplementer fogorvoslásról Magyarországon (megjelent a Komplementer Medicina 2000. okt.- i számában)



Hasonló dokumentumok
BIOLÓGIAI FOGÁSZAT FEKETE SZABOLCS

Wellness és természetgyógyászat

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

2016. február INTERJÚ

Orvosi Wellness Konferencia

J e g y zőkönyv AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Kollégák!

Szerintem ez igaz. Teljesen egyetértek. Ezt én is így gondolom. Ez így van. Fogalmam sincs. Nincs véleményem. Talán így van. Lehet.

Révkomárom után. Európai utas OTTHON LENNI

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: OTB/99-1/2013. OTB-29/2013. sz. ülés (OTB-117/ sz. ülés)

J e g y z ő k ö n y v

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

A TDK a Tudományos Diákköri Konferencia rövidítése, amely egy kétlépcsős megmérettetése egy tudományos dolgozatnak. Intézményünkben zeneművészeti,

Győrfi Adrienne: Professzionális fogfehérítés

XVI. JEGYZŐKÖNYV. Készült: Szihalom Települési Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 29-én órakor tartott Közmeghallgatáson.

J e g y z ő k ö n y v

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól

Miért tanulod a nyelvtant?

A HKO magyarázata és helye a komplementer medicina területén, hazai szabályozás, engedélyezés, továbbképzés joggyakorlata.

3 + 1 SZEMPONT. gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv.

J E G Y ZŐKÖNYV. 97/2010.(III.09.) számú határozat. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az alábbi napirendi pontokat tárgyalja:

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval

1. Napirend Bánk Tó-Strand fejlesztése; megújítási-fejlesztési tervezés, pályázati lehetőség

Az Ellenzéki Kerekasztal ülése november 2.

9. s z á m ú. Készült a április 28-án megtartott képviselő-testületi ülésről.

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral

KÖZELKÉP. Segitő jogász. Beszélgetés a hetvenéves dr. M észáros Józseffel

Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés

A biorezonancia új aspektusa. Az energetikai medicina holisztikus lehetőségei Dr. Dusnoki Ágnes

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT január 30-án megtartott ülésének

Jegyzõkönyv ÁÉT szeptember 30-án megtartott ülésérõl November 13.

Reform: a finanszírozható közellátás létrehozása és működtetése

Széljegyzetek egy óvodai integrációhoz

Vasszécseny, Tanakajd, Csempeszkopács Községek Képviselő-testületeinek január 15-én megtartott együttes üléséről

Összefoglaló a székesfehérvári Szakmai Fórumról

Készült: Salföld Önkormányzat Képviselő-testületének május 25.- i nyilvános salföldi faluház hivatali helyiségében.

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A NOVEMBER 07. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL.

FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL

Erasmus Albiban (Franciaország)

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JANUÁR 11-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE

Taní-tani míg van tanító

Ők ugyanis a sérült gyerekük mellett óvodát működtetnek szintén sérült gyerekek részére.

A Halál antropológiája című egyetemi kurzus létjogosultsága. Egy fogorvos találkozása a halállal

Valódi céljaim megtalálása

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához

Asztmatérképet rajzolnak

környezet megteremtésérõl, amelyben a hallgatag kisgyermeket megszólítják,

Dr. Kovács Kázmér (a Magyar Ügyvédi Kamara elnökhelyettese): Jogegység ügyvéd szemmel

vizsgabizottsági tag GYEMSZI-ETI vizsgázók száma: 15 fő vizsgája Fülakupunktúrás addiktológus szakképesítés szakmai

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Pitvaros Község Önkormányzati Képviselőtestületének augusztus hó 11. napján megtartott rendkívüli üléséről.

SZKA_106_29. A modul szerzője: Nahalka István. é n é s a v i l á g SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 6. ÉVFOLYAM

Válogatás Rézler Gyula 1932 és 1999 között megjelent írásaiból. Szerk. Tóth Pál Péter, Budapest, Gondolat Kiadó, 2011, 302 o.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk!

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

T á r g y s o r o z a t a

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.

100 női önismereti kérdés. 100 önismereti kérdés azoknak a nőknek, akik javítani akarnak magukon, a párjukon és a párkapcsolatukon

MEDIÁCIÓ (KÖZVETÍTÉS)

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő

Mesterséges intelligencia, 7. előadás október 13. Készítette: Masa Tibor (KPM V.)

KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM!

Bán Zsófiával, az ELTE Amerikanisztika Tanszékének docensével Szöllõsi Adrienne beszélget

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

A FOGORVOSTUDOMÁNY HELYE AZ ÉLETTUDOMÁNYOK VILÁGÁBAN. A FOGORVOSI TUDOMÁNYÁGAK SZEREPE A GYÓGYÍTÁSBA, A FOGORVOSI TEAM

A STRESSZ JELENSÉGE ÉS FOLYAMATA

Válaszkeresés a társadalmi problémákra Bugán Antal pszichológussal Balogh József beszélget

J e g y zőkönyv EGB-11/2011. (EGB-30/ )

Szerintem vannak csodák

TANULÁSI STÍLUS KÉRDŐÍV

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Gazdagrét Prédikáció Evangélium: Márk 1, Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán évvel ezelőtt, egyikünknek sem

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/ )

JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JÚNIUS 15-ÉN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

Varga András. Õsi magyar nyelvtan

Vasúti Érdekegyeztető Tanács

1/2011 TERKA JEGYZŐKÖNYV

Üzenet. Kedves Testvérek!

készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 5-én (hétfőn) 18,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásán

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: FVB/31-1/2013. FVB-14/2013. sz. ülés (FVB-116/ sz. ülés)

Kompetencia elemzés romáknak. Önleltár. Kompetencia elemzés romáknak

Verseny, rugalmasság, átjárhatóság BESZÉLGETÉS SZELÉNYI IVÁNNAL AZ AMERIKAI EGYETEMI VILÁGRÓL ÉS AZ EURÓPAI BOLOGNA-REFORMRÓL

Szita Szilvia II. Biztatás, bátorítás

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: VVB/12-1/2012. VVB sz. ülés (VVB sz. ülés)

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: Turóczi Hajnalka jegyző Macsóné Pálfalvi Mária ig.oszt.vezető. Megjelentek kb 15 fő tiszalúci lakos

JÓ GYAKORLATOK MEGOSZTÁSA

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BAK, SÁRHIDA ÉS ZALATÁRNOK KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI EGYÜTTES ÜLÉSÉRŐL JÚLIUS 2.

Miért van szükség közigazgatási minimumra?

Az ülésen született döntések jegyzéke: Határozatok:

Tanulási stílus kérdőív

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD

INTEGRÁL Medicina. Integrál fogorvoslás Komplementer - biológiai fogászat. oktatási tematika

Átírás:

Kerekasztal konferencia a komplementer fogorvoslásról Magyarországon (megjelent a Komplementer Medicina 2000. okt.- i számában) Azt hiszem példa nélküli esemény történt 2000. Március 25.-én Sopronban. Magyarországon biztos nem volt még előzménye és ismereteim szerint külföldön sem. Már maga az a tény, hogy a hagyományos orvoslás és a komplementer orvoslás szóba áll egymással és teszi ezt kultúrált formában, rendkívüli. De nézzük e történéseket sorrendben. A IV. Dental Weekend - a Valid kft. szervezésében (ügyvezető Varga József) adott lehetőséget a kerekasztal beszélgetésre. A programfüzet ismertetője így szól: A természetgyógyászatról szóló (NM 2/1997. V.25.) rendelet előkészítetlensége, majd a megjelenését követő bizonytalanságok, nem kívánatos utóhatások arra késztették a MTA Orvosi Osztályát, hogy a Rektori Konferencia felkérésére szakmai állásfoglalást készítsen elő a természetgyógyászat alkalmazásának feltételeiről. Az MTA Orvosi Osztályának operatív különbizottsága a szemléletbeli szélsőséges álláspontok ellenére konszenzusra jutott a természetgyógyász szakterület vezetőivel és sikerült a vitás szakmai, etikai kérdésekben közös álláspontot kialakítani. A bizottság a komplementer (biológiai) fogorvoslást a 2. csoport b.) pontjába sorolta, mely a kellő tudományossággal még fel nem tárt módszerek minősítést kapta. Felvetődik a kérdés, hogy a mindennapi fogorvosi gyakorlatban a komplementer diagnosztikus, valamint terápiás eljárásoknak mi lehet a szerepük és mennyiben segíthetik a betegellátó tevékenységünket. A kerekasztal résztvevői kísérletet tesznek a vitatható kérdések megválaszolására. Eddig az idézet, elsődleges szándékom egy összefoglaló írása lett volna, de a téma fontossága és a lezajlott beszélgetés, meggyőzött az ellenkezőjéről. Ha azt akarjuk, hogy a mondatok ne torzuljanak, ne legyen önkényes szövegkörnyezetből kiragadás, szó szerint kell idéznünk az elhangzottakat. Így lehetünk a legobjektívebbek és elejét vehetjük a kiigazítási felszólításoknak. Tehát mindent jegyzőkönyvszerűen! A gyorsolvasóknak annyi segítséget adunk, hogy vastagon szedett betűkkel emeljük ki a komplementer orvoslást elismerő, támogató mondatokat, dőlt betűtípussal pedig negatív véleményeket. A kerekasztal konferencia felkért résztvevői: Hagyományos európai fogorvosi iskola: Dr. Zelles Tivadar a SOTE fogorvosi kar Dékánja Dr. Mandl József a Népjóléti Minisztérium főosztályvezetője Dr. Orosz Mihály a SOTE oktatási igazgatója Komplementer fogorvoslás: Dr. Csiszár Róbert a MOBOT elnöke Dr. Tóth Ildikó fogszakorvos Dr. Budai Zsolt fogszakorvos Az esemény moderátora: Dr. Gerle János a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozat elnöke Gerle János bevezetőjében kiemelte a párbeszéd szükségességét a különböző nézeteket valló irányzatok között: A gyógyítás szabadságát megtartva, meghagyva, a fogorvosoknak felkészültsége, hivatástudata, szakmai lelkiismerete alapján kell döntenie, hogy, hogy gyógyít. A gyógyítás szabadságának a civilizált országokban van egy határa, de ez a határ nehezen kitapintható és még nehezebben befolyásolható adminisztratíve. Rendeletekkel lehetne, de azokat meg lehet szegni. Én azt szeretném, ha nem szerződéseket fogalmaznánk meg, hanem ezeket a kérdéseket megtárgyalva,

egyfajta közmegelégedésre, valamilyen olyan irányt tudnánk venni amely egy kontrolált mederbe tereli ezeket a beavatkozásokat. Nincs merev koreográfia, egy igazi vita, egy igazi diszkusszió alakulhat ki, és egy kerekasztal attól kerek, hogy körbejár és a hallgatósággal zárul. Csiszár Róbert nyitó előadásában először a komplementer fogorvoslás fogalmát tisztázta, kiemelte, hogy az Európai Unióban 1998.-ban vezették be ezt a meghatározást, az addig meglévő biológiai, alternatív, additív, nem konvencionális megnevezések helyett. Kiemelte, hogy a komplementer fogorvoslás összefüggő egésznek tekinti az emberi szervezetet és a benne lejátszódó folyamatokat. A komplementer fogorvoslás diagnosztikai és terápiás módszerei, ennek megfelelően a teljes szervezetre kiterjednek. Minden olyan fogorvosnak ajánlható, aki többet akar tudni a mindennapi tevékenységéről és annak kölcsön-, és távolhatásairól. Majd egy rövid áttekintés következett a komplementer fogorvoslás történetéről Magyarországon. 1990.-től az első tanfolyamtól, a MOBOT (Magyar Oralakupunktúra Orvosok és Biológiai Fogorvosok Társasága) megalakulásától 2000-ig, az egy éves Felsőfokú Komplementer Fogorvosképzés indulásáig. A tanfolyamokat 189 orvos végezte el, a továbbképzéseken 577-en vettek részt, a jelenlegi hallgatói létszám 42. 1998-ban ismerte el a Népjóléti Miniszter a komplementer fogorvoslást önálló természetgyógyászati diszciplínaként és kinevezte annak hivatalos vizsgáztatóját. Szintén ez évtől a magyarországi komplementer fogorvoslás állandó fóruma a Komplementer Medicina című havi orvosi szaklap. 99-ben alakult meg a Homeopata Egyesület fogorvosi szekciója. A MOBOT a külföldi, tanfolyamot végzett hallgatók következtében, már nemzetközi társaság, német, szlovák, horvát, szerb, ukrán, román, holland és svéd tagokkal. A végzett fogorvosokból egy országos hálózat alakult ki, a betegellátás egyszerűsítése érdekében és a központi betegirányítás segítségével. Visszatérve az 1997-es Népjóléti Miniszteri rendelet értelmezéséhez megemlítendő, hogy a MTA Orvosi Szekciója és annak Operatív Különbizottsága állásfoglalását anélkül hozta, hogy a komplementer fogorvoslás részéről szakértőt hallgatott volna meg, illetve a különbizottságban és a bizottság által meghallgatottak között senki sem volt, aki ebben a témában érdemben felvilágosítást tudott volna adni. Ha akkor nem történt meg, úgy érzem itt kell tisztázni, hogy milyen diszciplínákból áll össze a komplementer fogorvoslás. Ezek fő vonalakban a következők, a vetített táblázatban látható a múltjuk is. Az akupunktúra (több ezer éves), a homeopátia (200 éves), a biofizikai orvoslás (közel 50 éves), a reflexológia (több ezer éves, illetve újkori története is 50 éves), a regulációs medicina és a méregtelenítési módszerek évtizedek óta önálló tudományágak. Ezekből a szakterületekből áll össze a komplementer fogorvoslás és ezek beillesztéséből a mindennapi fogászati ellátásba. Ezután Csiszár doktor az egyéves komplementer fogorvoslás oktatásának és vizsgarendszerének részletes tematikáját mutatta be. Kiemelte, hogy rendkívül fontos a többirányú gondolkodás és a betegbetegség megközelítés, különösen a nyugati hagyományos fogorvosi gondolkodással nem kellően tisztázott eredetű kórképekben. A következő hozzászóló a Népjóléti Minisztérium Oktatási Osztálya részéről, az Egészségügyi Tudományos Tanács titkára dr. Mandl József professzor volt. Kiemelte, arról kell beszélni, mi az ami összeköt és kevésbé arról ami szétválaszt bennünket. A szabályozás szükségessége és a kérdések megtárgyalása a csomópontjai a beszélgetésnek. Mit próbálunk megfogni, mi az érték ebben és a fogorvosokat ebben mi érdekli? Más jellegű megközelítésből, mit lehet felhasználni és hogyan kell ehhez hozzáállni? Alapvető kérdés a legitimáció. Ki, hogyan és mi módon legitimálja a komplementer fogorvoslást? Nem gondolom, hogy mint a minisztérium egyik főosztályvezetője, hogy a minisztérium legitimál, vagy egy rendelet legitimálhat valamit. Szakmai legitimációt csak a szakma adhat, de a minisztériumnak felelősége van abban, hogy milyen szabályozást hoz és annak milyen egészségpolitikai vonzatai vannak. A 97-es egészségügyi miniszteri rendelet, szemben a bevezetőben említettekkel, a legkevésbé volt előkészítetlen. A rendelet előkészítése 1994-ben kezdődött, a szakmai vélemények kikérésével. A szakma folyamatos összeveszésben volt ebben a kérdésben, a különböző lobbyérdekek, a különböző érdekérvényesítő képességek, és a habár nem politikai kérdésről van szó politikusok

felhasználásáról a szakmai hasadékok, feszültségek érvényesítése miatt. Ezek a problémák a rendeletalkotásban kétségtelenül megjelentek. Ennek a 97-es rendeletnek van egy, egyes számú melléklete, mely felsorolja, hogy milyen területek tartoznak a természetgyógyászat tárgykörébe. Ez az, aminél a legitimáció és a kompetencia felmerült, hogy mi kerüljön bele ebbe a mellékletbe. Ezzel a melléklettel az Egészségügyi Tudományos Tanács soha nem értett egyet, mert ez nem volt szakmai konszenzus eredménye. A természetgyógyászatnak és az egészségügynek is az az érdeke, hogy miként a nyugat európai és az amerikai gyakorlat mutatja, ne a kirekesztés domináljon. Az emberek 20-50 %-a természetgyógyászathoz fordul és ez egy általános tendencia. Az egyes számú melléklet robbantotta ki a feszültséget, ami miatt a rendeletet nem lehetett végrehajtani. A szakmai kollégiumoknak szakmánként kéne definiálni, mit tudna befogadni és mi az amit a szakma értékként át tud venni. Egy szakmai fórumon és most ez az a fórum egy szakmai vitában közeledhetnek az álláspontok, hogy egy egységes, elfogadott szakmai vélemény alakuljon ki. Ebben a kérdésben a vitát az egyetemek robbantották ki azzal, hogy a rendelettel nem tudtak mit kezdeni és nem tudták végrehajtani. A kérdések; mi az érték benne? Ki oktasson? Ki vizsgáztasson és ki végezhesse. Azt gondolom, hogy nincs két beteg és nincs két medicina sem. A medicina egy empirikus tudomány, melynek a tapasztalatai mérhetők, rögzíthetők és ennek kapcsán nagyon sok minden kialakulhat. Az egész klasszikus orvostudomány a természetgyógyászatból alakult ki. Például gondoljunk arra, hogy előbb volt az aspirin gyógyszer, mint hogy kiderült, hatóanyaga egy növényi mediátor. A természetgyógyászati módszereket senki sem vitatja, a probléma ezek beépítése a gyakorlatba, az oktatásba. Fontos a fogalmak tisztázása, hogy mindenki számára ugyanazt jelentse. Például a bioenergiát máshogy értelmezi a Szentgyörgyi felfogása szerinti orvoslás és másként, nem teljesen azonos módon, a természetgyógyászati kiadványok. Mi az hogy méregtelenítés? Óriási irodalma van, rengeteg könyv jelenik meg, de itt is tisztázandók a fogalmak. Elolvastam Csiszár doktor könyvét, melyben sok mindent másként fogalmaznék meg, és talán másképp gondolnék. Az én ismereteim erről mást mondanak, de nagyon sok olyan megállapítása van ami nyilvánvalóan igaz és ami felhasználható. A szakmán belüli feltáró módszerek hozzásegíthetnek, hogy egy szakmai konszenzus alakuljon ki. Tetszett a bevezetés, hogy ez megegyezik az Európai Unió megközelítésével. Nagyon lényeges, hogy ne alternatívról beszéljünk, hanem komplementerről. Lényeg, hogy megtaláljuk mindkét területen az értékeket, és megpróbáljuk ezt adaptálni a beteg érdekében, ezen a szakterületen is. Az előkészítetlen szót, Petrányi akadémikus meghatározásából vettem, így elfogadtam axiómaként, de nem vitatom, amit Mandl professzor úr mondott. Még egy megjegyzés; a hagyományos orvosi iskola oktatási rendszere legalaposabban, legszélesebben a magyar fogorvosképzésben nyilvánul meg. A nyugat-európai fogorvosképzés sokkal inkább egyfajta szakképzésnek felel meg. Az lenne a legfontosabb kérdés a fogorvos kollégák és a betegek számára, hogy tudunk-e egy egységes rendszerben megalapozni dolgokat, amik a betegek javára, azok gyógyulását szolgálja, és amelyeket mi fogorvosok még el tudunk fogadni függetlenül attól, hogy melyik oldalon állunk. Keressük az utakat és ma talán a kerekasztal beszélgetés végén, a félúton leszünk. Zelles T. Hallgatva az eddigi vitát, úgy döntöttem, hogy szerepet váltok eredeti elképzeléseimhez képest és rútul kihasználom az egyetemek autonómiájának lehetőségét és egy kicsit támadóbbra veszem a hozzáállásomat. Úgy érzem nem igazán lenne őszinte a mai nap, ha végül is most egymás nyakába borulnánk, mert elfednénk egy sereg gondot. Mindjárt azzal kezdeném, hogy nem alternatívája a fogorvoslásnak a komplementer, vagy biológiai fogászat, és azt kérem, hogy legalább mondjuk ki, hogy nem helyette, hanem mellette van. Látok a részetekről egy támadó jelleget, van egy militáns zöngéje ennek a dolognak. Megvan még a zöldnél nagyobb könyved is (utalás Csiszár dr. könyveire), úgyhogy készültem. Amikor azzal indul a könyv, hogy a fogorvoslás is a mechano-vulgármaterializmus feliratú zsákutcában halad akkor innentől kezdve nem lehet túlzottan békésen tárgyalni. Azt hiszem, hogy a leírtak és az elhangzottak között van egy hangnembeli különbség. Én

nem voltam a tanfolyamaitokon, de nem tudom, hogy nem kellene-e meghallgatni. A saját közeitekben az a gyanúm, hogy keményebben fogalmaztok, sokszor talán elítélően. A terminológia kérdése. A tudományban nem lehet megcsinálni, hogy az energián mást értek én, mint Te. Mindannyian jártunk középiskolába. Az energiáról megtanították, hogy E=m*c2. Nem lehet dobálózni a szavakkal. Energia csatorna, kivezetés, biokibernetika? Mit értetek azon, hogy biokibernetika? Kivezetés, sejtem, hogy mit jelent, az eltávolítás szinonimája, de a kivezetésen mást ért az átlag magyar; kivezetés a telekkönyvből, stb. Olyanokat olvasok; a fogászat energetikai szempontból a medicina központi része, jó büszke is vagyok rá! Voll megállapította, hogy minden hibás gyökértömés energetikai blokknak tekinthető, ha ezt elolvasom talán megértem, hol van az energetikai blokk. Minden harmadik mondattal nem tudok megbirkózni. Amíg nem ugyanazt értjük azokon a nemzetközi és magyar szavakon, addig nem lesz meg a konszenzus. Nem akartam bántó lenni, csak értetlen elsősorban. És néhány definíciót nagyon szeretnék tisztázni. Tóth I. Először is arról szeretnék beszélni, ami összeköt minket, a kerekasztal beszélgetés azért jött létre, hogy a sarkok lekerekedjenek. Az őszinteségnek én a magam részéről is születetten pártolója vagyok, és ez azt hiszem segíteni fog a válaszokban is. Nem természetgyógyászatról beszélünk, hanem természetgyógyászati elveken működő orvoslásról, amit regulációs medicinának, akupunktúra tannak, vagy homeopátiának nevezünk. Filozófiai értelemben és tudománytörténeti kategóriában eltér attól, amit a konvencionális medicina képvisel. A tudományos gondolkodás egyik megközelítési aspektusa az analitikus gondolkodásmód, mely okozati lineáris összefüggéseket vizsgál. A holisztikus tudományos gondolkodás összefüggés rendszereket vizsgál és a megközelítési rendszere hálózatos. Az analitikus gondolkodásmód helyett szintetizál. A beteg általános állapotának fölmérésére több időre van szüksége. Szeretnék elhatárolódni a hagyományos, általános értelembe vett természetgyógyászattól. Ez egy medicina, mely alapvetően energetikai szemléletű, szemben a konvencionális medicina biokémiai szemléletével. A biokibernetikai kifejezés a biofizikai és a bioenergetikai gyógyítás szinonimája. Az alapvető különbség, hogy nem a biokémiai reakciók, hanem az elektromágneses folyamatok elsődlegességét emeli ki. Ezt a legújabb neurológiai kutatások teljes mértékben alátámasztják. Amiről beszélünk, az a regulációs medicina, nem új keletű, 1925-ben már találkozhatunk ezzel a kifejezéssel. Biokémiai, sejtélettani modellezése Pischinger nevéhez fűződik. Ez egy termodinamikailag nyílt rendszer. A folyamatok nem lineárisak, a folyamatok csak a hálózatos struktúrák ismeretével válnak értelmezhetővé. Reinhold Voll több ezer betegen végzett mérései és vizsgálatai alátámasztották a keleti meridián tanok fizikai létét. Ami összeköt bennünket jelenleg az a krónikus szájüregi problémák és az allergiás betegségek fokozódó száma. Ebben próbálhatunk, vagy akarhatunk együttműködni, ha Önök megismerkednek a szimpatikus részekkel, legyen az akupunktúra, legyen a homeopátia vagy legyen bármi féle rezonancia jellegű kezelés. A legitimációt az élet fogja megadni. A kivezetés szóra szeretnék még reagálni. A cikkeink külföldi kutatásokra támaszkodnak, ezek közül is nagyszámban a német nyelvterületen megjelent publikációkra. A német irodalomban általánosan használt ausleitung kifejezést nehéz lenne másra fordítani. Mivel a szakirodalom vizsgálataitól és adataitól nem akarunk elszakadni, főleg ha azok több százas vagy több ezres beteglétszámot takarnak, fordításainkban konzekvensen az eredeti vizsgálati eredményeket és azok terminológiáját használjuk, még ha ezek ma még kevésbé ismertek is Magyarországon. Orosz M: Arra szeretnék hivatkozni, hogy van a MTA-nak egy Orvosi Osztálya, ennek az osztálynak egy állásfoglalása és ezt végre kell hajtani! Lehet azon vitatkozni, hogy ezek a tapasztalatok külföldi tapasztalatok és azokat átvettétek, de van egy olyan állásfoglalás amit nem csak végigmondani kell, hanem állást is foglalni. Nagyon fontosnak tartom, hogy Csiszár tanár úr itt a könyved hátulján professzornak hívnak úgy, hogy Téged is nyugodtan hívjunk így, a miniszter úr kinevezett vizsgáztatókat, a kérdés az, hogy mi módon lehet valaki az adott szakterület vezetője? Három fontos

dolgot szeretnék elmondani. Ahogy konzekvensen a komplementer kifejezést használtad, az nagyon fontos miként a dékán úr említette a kiegészítés. Megvan egy alap és annak valamilyen kiegészítése. Az elmúlt tíz év, amit végeztetek, rendkívül szimpatikus volt és meggyőző. Én azt gondolom, mint oktatással is foglalkozó, hogy ez a program el tud jutni oda, hogy vagy az egyetemi oktatás része, vagy a továbbképzés része legyen, valamilyen formában. Mégiscsak abba az irányba kellene mennünk, - valaki említette, hogy egymás nyakába borulunk hogy egymással igazán szót értve, alakuljanak a dolgok. Két területet nem lehet összekeverni, az egyetemeket és a szakmai kollégiumokat. Úgy látom, hogy az utóbbi időben, ami történt az, ezen fórumok kihagyása, nem lényeges most, hogy kinek a hibájából és miért, de azt hiszem, hogy mégis csak kellene egy egyértelmű és világos együttműködés. Az Akadémiának biztos volt valamilyen indoka, hogy miért ezeket sorolta a 2/B osztályba, a kellő tudományossággal még fel nem tárt módszerek közé; biológiai fogászat, biorezonancia, a vér oxigenizálása, ózonkezelés, stb. Jogos igény volt, hogy a miniszter hozott egy ilyen rendeletet a természetgyógyászatról, hiszen a betegek jelentős százaléka keresi a természetgyógyászatot. Azt gondolja, joggal, vagy jog nélkül, azt kell mondanom, hogy sokszor joggal hogy kap olyat amit eddig nem kapott meg, ezt nem kell szégyellni, meg kell mondani, csak egyet nem szabad, ezzel olyan módon élni vissza, hogy elfelejtsük a dolgokat és a tényeket. Végső soron azt gondolom, hogy az MTA orvosi bizottsága véleményét írásban és indoklással megtette. Itt van például az ózonkezelés alkalmazása a szájüregi problémákra, az irodalom nem kellően alátámasztott és ha az akadémia ezt írta, akkor közösen meg kell találnunk a módját, mit lehet csinálni. Egymás után jelennek meg szakmai könyvek igazán lektorálás nélkül, több is van most már. Az egyetemi tankönyvek nagyon szigorú lektorálási munkán mennek keresztül. Mindenféléket lehet olvasni, például, hogy ha valakinek ínygyulladása van azt úgy is lehet gyógyítani, hogy étolajat kell szopogatni és a fogak között erősen átnyomni, ennek következtében az ínygyulladás eltűnik. Félreértés ne essék, ebbe a kategóriába, hogy természetgyógyászat, vagy komplementer, ebbe a dolog belefér. Gera professzor kitűnő előadását halva, mennyi minden gondot és problémát okoz, egyáltalán nem tudom milyen irodalmi hivatkozással, milyen betegszámmal, ki merik jelenteni emberek, hogy az ínygyulladás gyógyításának ez az egyik módja. Nos, visszatérve a konkrét dolgokhoz, leggyakrabban ezek a kérdések szerepelnek. Tegnap a góckérdésről vitatkoztunk, ma kitűnő előadást hallgattunk az amalgámkérdésről. Nem minden vélemény vág egybe, az amalgám esetében a higany és toxikus hatása miatt ilyen vagy olyan beavatkozást kell végezni. A higany, tudjuk, hogy Svédországban, Németországban, hogy néz ki az amalgámkérdés. Vannak adatok arra is, hogy 2% vagy 1% a kimutatott allergia, a német lakosság körében. Persze nagyon fontos az 1%, de a 99% az mégis egy más dolog. A legnagyobb baj az, hogy megjelennek habár örömmel láttam, hogy színvonalas természetgyógyászati szaklap néhány olyan cikk és kérdés melyek az akupunktúrával, a biológiai komplementer fogászattal foglalkozik. Van néhány olyan újság melyet minden fogorvos megkap és ezekkel nem tudunk szakmailag egyetérteni és ezek közé tartozik az amalgám kivezetés kérdése is, sokan azt hiszik ezt így kell csinálni, vagy ezt kell csinálni. Nagyon lényegesnek tartom, hogy ne jelenjenek meg szakszerűtlen megállapítások, hogy valamit így kell csinálni. Kettes pont. Nagyon sok a visszaélés, akinek nem inge ne vegye magára, rendkívül sok olyan probléma van ami nincs elrendezve. Végső soron én azt tudom mondani, hogy az MTA állásfoglalása a legfontosabb ebből a szempontból és ennek végrehajtásán dolgoznunk kell. A hármas. Az egyetemek szerepe a kellő tudományosság elérésében. Meg kell találnunk annak a módját, hogy az egyetemek hogyan tudják ezt segíteni, akarják-e ezt segíteni. Azt gondolom, hogy ez elkerülhetetlen, mert fontos kérdésről van szó és megfelelő együttműködés alapján, megfelelő eredmények ismeretében eljuthatunk az ötödik pontig, ahol is megfelelő kontroll mellett, igazán elismerve a szakmai érdemeket, lehet ezt hivatalos formává tenni. Persze van lehetőség másképp is, de ez lenne az igazi, hogy valamilyen akkreditált formában minden olyan érték, amely betegek gyógyulását segíti azt gondolom, hogy fontos és bekerülhet az egyetemi oktatásba. Tulajdonképpen ezeket próbáltam a javaslatommal elősegíteni. Köszönöm.

Következő lenne a javaslatom, az első körben jobb oldalon már mind a három résztvevő megszólalt, baloldalon még nem. Budai Zsolt óhajt-e megszólalni? Igen! Akkor ezzel az első kört zárjuk és a jelentkezések alapján két hozzászóló lesz. Budai Zs. Tisztelt Elnök Úr, Kollégák! Nagyon köszönöm én is a lehetőséget, két vonalon szeretnék elindulni, nagyon röviden! Első vonalon a homeopátia, illetve annak kritikája hangzott el a túloldalról. A zászlóvivők helyett, a praxisban dolgozó orvosként szeretném kiemelni, hogy mi az érték ebben. Csak zárójelben; a homeopátia magyarországi történetében van egy-két olyan mérföldkő, amire érdemes odafigyelni. Az 1800-as évek végén Magyarország a homeopátiás kezelésekben, a homeopátiás kutatásokban a csúcson volt. Széchenyi és Kossuth orvosa például homeopátiát alkalmazott. 1863-ban alapították meg az első homeopátiás kórházat, ez a Bethesda volt. A budapesti Tudományegyetemen egy kórtani tanszék foglalkozott a homeopátia aspektusaival. Számomra, Schimmer Gusztáv doktor Szentágotai professzor édesapja volt a referencia a múltból, hogy érdemes a homeopátiával foglalkozni. Az átlag fogorvos miért próbál új utakat, lehetőségeket keresni, mint magam is? Többször elhangzott, hogy különböző igények lépnek fel a betegek részéről. Érzésem szerint a praxisomból kiindulva a betegek felől mindenféle extrém igények léphetnek fel és nem biztos, hogy ezeknek, az orvos részéről helyt kell adni. Meggyőződésből kell a terápiát alkalmaznia. Tudom azt, hogy az alapjaimat a hagyományos, konvencionális egyetemi oktatásban kaptam és kapom a mai napig is. Nagyon sok dologgal gazdagodtam a mostani előadások során is. De, vannak olyan kérdések, amelyeket - főleg a krónikus betegségek esetén folyamatosan fel kell tennem magamnak. A kirakós puzzle homályos. Krónikus betegségek, amelyek állandóan megjelennek, recidiválnak. Utána olvasva tanácstalanságom csak nő. Ezért kezdtem homeopátiával foglalkozni. Tovább folytatva a kronológiát, közbejött a politika és a homeopátiát 1949-ben betiltották, ezért újdonság manapság. Ezért van az, hogy csak külföldi szakirodalomra támaszkodhatunk, ezért is ismeretlen a nomenklatúra. A magyarosítás természetesen szükséges, ebben egyetértek, hogy egyeztetni kell. Zelles professzor úr megemlítette, hogy szeretne egy kis élt adni, annál többet, mint amit szánt. A következőket szeretném mondani a másik oldalról, saját személyes tapasztalatom, a bőrömön éreztem, hogy egy olyan ember, aki nincs egyetemi háttérrel megáldva, nem az egyetemen dolgozik, de talál valami olyasmit, amit érdemes lenne talán vizsgálni, és veszi a bátorságot, odamegy: Tanár Úr, Professzor Úr! Nézze meg, van-e ennek jövője? Akik a bástyákon kívül vannak, borzasztó nagy ellenállásba ütköznek. Úgy érzem, hogy a kicsit tüskés hangnemek, amik megjelennek itt-ott cikkekben, ennek tudhatók. Hogy sokszor - és nem egyszer - a próbálkozások során az ember visszapattan, mint egy gumifalról. Azért örülök ennek a lehetőségnek, mert itt a szándék már megvan arra, hogy együtt toljuk ezt a szekeret, melynek központja a beteg, és az ő gyógyulása a cél. És ha a betegnek, egy olyan gyógymódot tudok indikálni, ami segít rajta, bár a három kategória amit Orosz professzor úr végigvett valamelyikébe tartozik, de működik, akkor azt hiszem, hogy előre haladunk, és akkor érdemes megbeszélnünk. De, én úgy érzem, a bástyák állnak, és sajnos létrát kell a falnak támasztanunk, és azon felmászni, mert a kapun nem engednek be. Úgy érzem Budai Zsolt kolléga szavai meggondolandók, sőt megfontolandók. A hozzászólások után, módosítva magamat, Csiszár doktornak adnám meg a szót. Kaán Miklós professzor Talán a végén kezdeném, a homeopátiát Magyarországon senki sem diszkvalifikálja. Teljesen egyetértek azzal, hogy még botladoznak a fordítások átültetésével. Jó lenne az egyetemek segítségét kérni, ha erre példát tudna mondani, hogy segítséget kértek és visszapattantak a gumifalról,

megértés nélkül, akkor ezen elgondolkodnánk. Szerintem ennek kellett volna a kezdetnek lenni és akkor más lett volna a fogadtatás, akkor nem jelent volna meg a tisztázatlan fogalmak tömkelege, és ezzel sokkal jobb köntösbe öltöztetve jelentek volna meg ezek a fogalmak. Én röghöz kötött ember vagyok, az első fóliát kérném szépen föltenni! Bocsánat a második volt! Illetve azt a fóliát kérném szépen, ahol hangsúlyozod, hogy nyugati típusú fogászatra épül elsősorban. Igen. Itt is benne foglaltatik nyugati. Nem tudom, hogy Önök milyen típusú fogorvosok, nyugati vagy nem tudom mi az alternatíva? Én úgy érzem, hogy a magyar fogorvoslás és nemcsak azért, mert sok külföldi végez itt, ezeket nem tévesztjük meg azzal, hogy a nyugati világban majd nem tudnak helytállni. Tehát kérem szépen megmondani, hogy a nyugati fogorvoslásnak mi az alternatívája? Megjegyzem az egyik fólián egy bé hiányzott és egy későbbi előadónál a Descartes neve hibásan volt írva. A jóindulat vagy rosszindulat kérdése. A fogadókészség megvan, a fiatalok mennek a tanfolyamra, nem tudom átérzitek-e ennek a felelőségét? Jóhiszeműen odamennek, és maradéktalanul elhiszik azokat a fogalmakat, összefüggéseket, melyek még az egyetemek, az ezekkel foglalkozó szakemberek együttműködését igénylik. Igazán nem tapasztalhatjátok a rosszindulatot, mert például a magyar fogorvosok egyetlen tudományos folyóiratába, 1993-ban küldtél be közleményt, a közlemény megjelent. Úgy jelent meg, hogy megszegtem a szabályokat, és nem küldtem ki lektorálásra, mert ha kiküldtem volna, ma sem jelent volna meg. Úgyhogy nem lehet mondani, hogy nincs meg a fogadókészség, én ezt úgy értékeltem akkor, hogy ez egy kialakuló dolog és nem kell elvágni, hanem segíteni kell. De ez kölcsönös kellene, hogy legyen. Mielőtt tanokat hirdetve előbb, a keleti típusú fogorvoslással egyeztetni kellene. Csiszár R. Megpróbálok válaszolni az összegyűlt kérdésekre, megjegyzésekre. Alapfogalmakat most nem tudunk tisztázni, ez a fórum most nem e célból jött össze. Bármelyik komplementer fogászati alapfogalmat kezdenénk most el tisztázni, az hosszú órákba telne. Működési körökről van szó, akupunktúrás-, keleti belgyógyászati fogalmakról van szó, ezeket tanfolyamokon lehet elsajátítani. Köszönöm Kaán professzor úrnak a kijavítást, örömmel tölt el, hogy csak egy kivetnivalót talált a fóliákon, egy helyesírási hibát, az vesse rám az első követ, akinek életében, minden előadás anyaga hibátlan volt. A zavaros fogalmakról a következőket tudnám mondani. Vannak fogalmak, amelyeket a nyugati élettanba, a keleti gyógyászatból átvettünk. Ezek a nomenklatúrák nem egyeznek, nem egyezhetnek az egyetemen tanult, illetve oktatott nomenklatúrával. Ezeket meg kell tanulni és ezek a korábban tanultakhoz képest, egy másfajta gondolkodásmódot igényelnek. Nekünk is meg kellett tanulni ezeket és aki ezzel a területtel akar foglalkozni ami nem kötelező, habár alternatívát jelent annak is. Ennek ez az útja. A nyugati típusú fogorvoslás volt a következő kérdés. Félreértésről van szó, Magyarországon nyugati típusú fogorvoslás folyik, nyugati típusú gondolkodásmóddal. De ez egy gondolkodásmód! A nyugatira az analizálás a jellemző, a keletire (vagy mondhatjuk úgy is: nem nyugatira) pedig a szintetizáló gondolkodásmód. Szemléletmódbeli különbségekről van szó! Nincs jobb szó, ezért használják általánosan a nyugati jelzőt, az analizáló szemléletmód szinonimájaként. Dicséretes a tömörség. Én is úgy gondolom, hogyha valamilyen új fogalomkör bevezetéséről van szó, akkor ezek a definíciók röviden, percek alatt nem adhatók meg. Most következzen Mandl professzor úr. Mandl J. Nem bántam meg, hogy eljöttem, és nagyon örülök, hogy itt vagyok. Nagyon sokat tanultam. Érdekes számomra ennek a beszélgetésnek az alakulása. Eddig tulajdonképpen köztisztviselőként vettem részt a vitában, mint az Egészségügyi Tudományos Tanács titkára. Most már kénytelen vagyok a

pontot is az elnök úrnak megadni, abban az értelemben, hogy a fogorvosokat összehozta. Most biokémikusként is meg kell szólalnom. Megpróbálom a dolgot kétfelé választani. Talán a szakmával kezdeném. Egy biokémiai reakció most már 10 a mínusz 15.-en felbontásnál tart. Nem gondolom, hogy a biokémiát és az energetikát szembe kéne állítani. Ez olyan fogalmakat érintene, amiről nem feltétlenül kellene vitatkozni. Lehet jó fizikai, biokémiai megközelítésekről beszélni, és azt is tudjuk, hogy a szabadgyökök képződését az ionizáló sugárzás elősegíti. A probléma az, hogy szemlélni tényeket lehet. Ebben a könyvben is vannak fogalmak, például szabad gyökök, elhárítani a szabad gyökök támadását, ez egyáltalán nem egyezik a mai tudomány szemléletével. A gond nemcsak az, hogy az asztalon ülök és a széken eszem, vagy széken ülök és asztalon eszem. Vannak tények és a tények makacs dolgok. A medicina empirikus tudomány. Természetesen arról van szó, hogy a beteg jobban lesz, vagy nem lesz jobban. Azok a tények, amikkel mi foglalkozunk nem minden esetben egyeznek azokkal a tényekkel amikkel az ember ilyen anyagokban találkozik és most nem kezdenék belemenni különböző mondatok vitatásába és taglalásába, de nem cél az, hogy egy teljesen kusza helyzet alakuljon ki, hanem az a cél, hogy valamilyen módon a tényekről a szemléletünket egyeztessük. Tehát tényeken vitatkozni nem érdemes, mert azok vannak, és megkérdőjelezni a molekuláris szemléletet, amely az egész világot áthatja, azt kell mondanom, hogy szakszerűtlen, ha akarunk együttműködni! Én akarok együttműködni, mert különben nem lennék itt. Az a megközelítés, hogy az ember oda megy ahol meggyógyul és tisztelettel bocsánatot kérek mindenkitől ott fizet ahova megy, azt én tudom, hogy az élet az ilyen, de ezzel a megközelítéssel és nem tudok mit kezdeni. Ez már nem az én asztalom. Itt már etikai és egyéb kérdések jönnek, ez túl megy azon a ponton ami engem foglalkoztat. Ez kamarai kérdés. Azt is mondhatom, hogy a beteg ott fizet, ahol fizet és ott hal meg, másnál hal meg. Ez a kettő nem mindig ugyanaz. Azok a körök, amelyek a rendkívül feszült természetgyógyászaton belüli vitában nem kerültek be, még a 97-es rendelet 1-es mellékletébe sem, ilyenek is voltak, ezek azután vallást alapítottak. Ezekkel most nem foglalkozunk. Azért azt leszögezném, hogy ezt kultúrált mederbe tereljük, ez legalább olyan érdeke a természetgyógyászati hittel bíró tisztességes kollégáknak, mint az összes többinek. Itt minden tisztességesen gyógyító ember bőréről szó van. Most nem akarok kitérni a módosított természetgyógyászati törvény kialakítására. Pontosan tudom a mozgató rugókat, tudom, hogy az egyetemeknek egy nagyon sajátos szerepe volt ebben. Lényeg az, hogy mi - az ETT (Egészségügyi Tudományos Tanács szerk) úgy gondoltuk, és most átmentem közhivatalnokba hogy az egyetemekkel van vitánk. Tehát az egyetem az a szakmai fórum, ahol a vitáknak meg kell történnie. Itt viszont egyetértek abban, hogy az egyetemeknek nyitottnak kell lenni, befogadónak és nem létrát tolni kell. Az egyetemek tanítószerepét a hipertermiánál is láttam, amikor is a hipertermiával kapcsolatban egyfelől igaz az, hogy hiszterizáltak egy országot, engedélybeadás nélkül odaadtak egy német nyelvű protokollt decemberben, amit ha lefordítottak volna szeptemberben, akkor meg lett volna az engedély azonnal. Azért nem volt engedély, mert nem volt tisztázva a betegek kártalanítása például, hogyha meghal stb. De abban az értelemben igaz volt, hogy volt egy olyan szemlélet is, hogy a Péterffy Sándor utcai kórháznak ugyan ne engedjük meg ezt a beavatkozást, mert kicsi, mert nem egyetem. Ezt is meg kell mondani. Nem szabad a hatalomnak, idézőjelben és a tudás intézményesített letéteményesének elzárkózni attól, ha szakmai szempontból vitát kezdeményeznek vele. A minisztériumnak a jelenleg érvényes rendelete úgy hangzik, hogy mi tartozik a természetgyógyászat körébe; manuálterápiás eljárások, hagyományos kínai orvoslás, neurálterápiás módszerek, minden egyéb olyan nem konvencionális eljárás, vagy módszer, amelynek képzésére orvostudományi egyetem tanfolyamot és vizsgát szervez meg, ilyen tanfolyamot és vizsgát akkreditál. Jelenleg ez a jogszabály. Magyarország nem feltétlenül egy jogkövető állam, de pillanatnyilag ez a hivatalos, legális helyzet, és azt hiszem ez igen nagy felelőséget ró az egyetemre. Egy ilyen típusú vitának, ez egy nagyon lényeges komponense kell, hogy legyen. Zelles T. Én magasan kezdtem, most a békülékenység felé megyek. Felvetek egy olyan problémát, illetve vegyünk egy olyan kísérletet a következő fél évre, egy évre, hogy bizonyos dolgokat próbáljatok tisztázni fogalmi kérdésékben.

Úgy látom, hogy ilyen igény merült fel, túlzottan általánosságokban mozog ez a vita, azok számára akik nem olvasták sem ezt a két könyvet, nem vettek részt tanfolyamon, rébuszokban beszélünk. Meg kellene próbálni, hogy még konkrétabban tisztázzátok néhány fogorvosi kérdésben a véleményetek, adjátok közre, ez egy etalon lehetne, hogy milyen módon lehetne vitát indítani. Nem vagyok gyakorló fogorvos, lehet, hogy most bajba kerülök és rontom a mi csapatunknak a teljesítményét. Az implantátumok kérdése, foghúzás kérdése, gyökérkezelés kérdése, nem élő gyökérrészletek kérdése, a következő álláspontokat olvasom; az implantátumok, mint testidegen anyagok mindenképpen a szervezet biológiai egyensúlyi állapota ellen irányulnak, akár van a betegnek valamilyen krónikus vagy akut alapbetegsége, akár nincs, előbb-utóbb a homeosztázis megbomlik, hiány-, túlműködés-, pangás állapotok jönnek létre, amik a krónikus betegségek felé történő haladás első jelei. A következő a foghúzással kapcsolatban; a fog kihúzásával látszólagosan a helyi zavar és a működési köri zavar is megoldódik, ez utóbbi csak azért lép fel, mert a sorozatos negatív információk túlműködést, pangást illetve csökkenést eredményezve az adott működési kör más részén manifesztálódhatnak. Vagyis elég a folyamatot beindítani, az odonton negatív hatásaival - a későbbiek során - már önfenntartóvá válik, különösen akkor, ha a működési kör egyéb irányból is terhelt. Egy további részlet; minden pulpa a beavatkozás után elhaltnak, ilyen értelemben zavaró mezőnek, tényezőnek, gócnak tekinthető. A hátérben zajló energetikai folyamatok, energiaáramlások a szervezet elfogadó vagy elutasító válaszlépésének a következménye. Számomra nem egyértelmű a szöveg. Ha megkísérelnétek abban az állásfoglalást, hogy például a gyökérkezelés, mint beavatkozás elvetendő egyszer és mindenkorra, vagy mi a teendő? A foghúzás kérdésköre és az implantátumok. Az egész implantáció ügyet ad acta kéne tenni, én úgy érzem, ezt vettem ki ebből a szövegből. De ha nem ezt akartátok mondani, akkor azt kell leírni, borzasztóan félreérthető. Nem gondolom, hogy most ezt a fogorvosi specifikumot meg lehet tárgyalni, de egy jó alkalom lenne, hogy ebben a kérdésben tisztázzátok az álláspontotokat. hiszen ezek hatalmas területei a fogorvoslásnak. Folytatnám ezt a gondolatsort, ha van egy szúvas laesio, azzal mi történjék. Földhözragadt protetikusként szeretném megkérdezni, de nem kérdezem meg, hogy akkor a vissza a természethez Rousseau-i gondolatoknak megfelelően a természetes elhullás filozófiája meddig vezet? Egy civilizált társadalomban semmi mást ne mondjunk a betegnek, hogy azok a módszerek amelyeket eddig alkalmaztunk azok ezért meg ezért nem jók - ezt én még el is fogadom - de az az alternatíva, hogy fogatlanná válik a beteg az nem biztos, hogy elfogadható. Úgy ítélem meg, hogy az idő rövidsége nem ad arra lehetőséget, hogy ezeket a kérdéseket megválaszoljuk. Mivel innen az előbb még nem volt jelentkező Csiszár doktort meghallgatjuk és utána két hozzászólás lesz a hallgatóság részére, majd a rövid zárszavakat kérem. Csiszár R. A kérdésekre magyarázatul - habár rövid a rendelkezésre álló idő - elmondanék egy példát. Nézzük meg ezt az ábrát. Azt mondja a keleti diagnosztika, azt mondja Voll, azt mondja Gleditsch, hogy minden foghoz tartozik egy működési kör. Ezek a csatornák, amelyek a működési köröket alkotják, léteznek, kísérletileg - nem tegnap, nem tegnapelőtt, hanem 50 évvel ezelőtt - több mint 4000 betegen bizonyította Voll. Az ábrán a metszőfogakat, az egyes-kettes fogakat és azok csatornakapcsolatait látjuk. A működési kört a Vese és a Húgyhólyag csatorna alkotja, leegyszerűsítve ez a pozitív és a negatív oldal. A Húgyhólyag csatorna, vagy meridián a szemüreg, orr felöli részénél kezdődik. Felfut a homlokra, a koponya tetőre, majd a tarkó után két-két ágra válva a gerincoszlop két oldalán fut lefelé, a deréktájon ágat ad a belső szervekhez, a vesékhez, a comb hátsó része, az alsó lábszár hátsó része következik és a kisujj külső körömszögleténél végződik. Egy nemrégiben lezajlott kongresszuson, egy az oralakupunktúra elméletét és tünettanát hangsúlyozó kolléga

előadása éles kritikát kapott, mert a tünet-együttes, amit felsorolt, érthetetlen volt az elnökség részére. Akkor most nézzük meg ennél a meridiánnál és a hozzá tartozó fogak folyamatainál, milyen tünetek alakulhatnak ki? Tegyük fel, hogy egy 10 éves leánygyermeknek baleset következtében gyökérkezelték a metszőfogát. tudjuk, hogy jó gyökértömés ebben az esetben nincs, mindig számolnunk kell valamilyen gócos folyamat lehetőségével. A keleti diagnosztika és a Voll szerint, itt egy zavaró terület, egy zavaró mező alakul ki. Ha helyi tünetek nincsenek is, a zavaró hatások az adott működési kört terhelik. Milyen tünetei lehetnek, lesznek ennek a gyereknek? Különféle fájdalmak a meridián lefutása mentén, fejfájás, homloktáji felfájás, tarkófájdalom, fájdalmak a gerinc lefutása mentén, a láb hajlító oldalán, a kül-, és a belboka területén. A vese - hólyag szervkapcsolat miatt; vese problémák, akut és krónikus folyamatok. Természetesen ezek a tünetek, fájdalmak, betegségek nem egy helyen és egy időben jelentkeznek, az elkövetkező 10-20-30-40 év alatt bekövetkeznek a beteg életében, és a legváltozatosabb képet mutatják. A vese - hólyag rendszer ráadásul a genitális működést is befolyásolja, tehát nőgyógyászati, hormonális, menstruációs problémákkal is találkozhatunk. A beteg most már felnőttként a legkülönbözőbb szakrendeléseket fogja felkeresni problémáival; nőgyógyászat, urológia, ortopédia, neurológia, fül-orr-gégészet és sorolhatnám. Minden tünetével máshova megy, minden szakrendelésen máshogy fogják kezelni, más terápiát adnak neki. Közben a valóságban semmi más nem történt, csak ennek a gyereknek 10 éves korában egy zavaró mezőt hoztunk létre a metszőfogában, és ez az egész életét végigkíséri. Ennél tömörebben nem tudtam volna elmondani a lényeget. Köszönöm. Azt azért meg kéne gondolni mi lesz, ha ennek a 10 éves gyereknek kihúzzuk a fogát? Nem folytatom! Több jelentkező volt a hallgatóság köréből. Mindenki egy percet kap. Dr. Kajcsos Ede Én előttem mindig világos volt, hogy van egy gyógyítás, amely az energiára épül és annak egysége a Qi (csi), és ezt Zelles professzor úrnak is mondom, hogy van nekem egy fizikus bátyám, akinek tökéletesen világos, hogy minden az energián alapul és egy energia robbanás révén jött létre a világ is. Ha megnézzük, az akupunktúra a múlt rendszerben tiltva volt, az egészségügyi minisztérium által. A lézer is az energián alapul. Tudom, hogy a Gáspár Lajos és a Csiszár Robi egymás tanfolyamait soha nem látogatta és ugyanakkor mindketten lézerkészüléket használnak és a lézer hatásait használják ki. Egy újraélesztés megint az energián alapul, egy elektrosokkot kap a beteg. Nos, a Semmelweis is elkezdett valamikor valamit és ebből okulva talán nem támadni kéne, hanem megnézni, hogy lehet foglalkozni vele. Emlékszem arra, amikor az Orsós professzor hivatalos álláspontja az volt, hogy nem javasolja az implantológiát és emlékszem, 76-ban a Stomatológiai körlevélben álláspontja volt, hogy a nagyőrlők tömése nem esztétikai feladat. Ha maradnánk ennél a témakörnél! A mikrofont kérem továbbadni! Kajcsos E. Jó, de bármikor vállalom az egészet és bármikor szívesen kezelem. (taps) Dr. Hermann Péter Sajnálom, hogy szakmai helyett filozófiai problémák merültek fel. Sajnos szakmai kérdést én sem tudok feltenni. Ami szakmai kérdést föltettem volna, hogy az antibiotikum miért nem hat a baktérium ellen. Emlékszem, amikor az amerikaiak partra szálltak, a sok szifiliszes katona, hogy gyógyult meg. Ugye így kezdődött a penicillin. Nem érdekes! Ha már filozófiai vitába bonyolódunk, nincsen hagyományos fogászat, nincsen komplementer fogászat, egy fogászat van, ami a beteg érdekét kell, hogy szolgálja. Ha én fölfedezek valamit, hogy

nem balról-jobbra kell a fogat fúrni, hanem jobbról-balra, ez az egyetemen és bármilyen társaságnál úgy történik, hogy először meg kell vizsgálnom, be kell bizonyítanom. El kell mennem sajnos egy olyan fórumra ahol nálam okosabb emberek eldöntik, hogy a balról-jobbra vagy a jobbról-balra fúrás vezet eredményre és ha nekem volt igazam akkor holnaptól úgy fogják csinálni. De először a folyamatot annak, aki az újat találja ki kell szakmai fórum előtt bizonyítani. 1946-ban még úgy tudtuk, hogy a fehérje felelős az örökítésért. 53-ban már tudtuk, hogy a DNS. Ma azt tanítjuk, hogy a DNS az örökítő-anyag. Köszönöm. Tömör, rövid volt! Azzal is megjutalmazott, hogy az én zárszavamból legalább kettő percet megspórolt, mert valami hasonlót szerettem volna mondani. Orosz doktor, szintén röviden! Orosz M. Még a zárszó előtt szeretném mondani, hogy van egy állásfoglalás, amely azt mondja, hogy nincs kellő tudományos ismeret. Valakinek, én úgy gondolom, együtt kell működni. Azt, hogy most valaki mit gondol a másikról, hogyha a Robi honoris causa professzor, hogyha a miniszter nevezte ki, akkor marhára mellé kéne állni, nem azt mondom, hogy nem lehet más véleményed, lehet természetesen, de hogyha az az előírás, hogy akkor tudjuk ezt bizonyságként oktatni, hogyha van kellő tudományos bizonyíték, akkor mégis csak ez a legfontosabb része a dolognak. Én azt gondolom, legyen jó könyv, legyen lektorált, megfelelően dokumentált betegek, jó fog, oda kell adni az akadémiának, az egyetemnek és akkor elkezdődhet a használhatóság vizsgálata. Zárszó újból megspórolva! Következő kérdésem lenne, mielőtt a Csiszár doktornak adnám át a szót, az ő zárszavukra, és én megígérem, hogy az én zárszavammal az ég egy világon semmit sem akarok eldönteni, nem akarok bizonyságot tenni, mert ugye se kompetenciám, se tehetségem nincs hozzá, csak be szeretném fejezni a vitát. Megkérdezném Mandl professzor urat, Zelles professzor urat, hogy most a vita legvégén szeretne-e még valamit hozzátenni, 15 másodpercben? Mandl J. Rákattintottam a komputer web site-ra és a komplementer medicinára, amikor felkészültem erre. Homeopátia. Homeopátiás módszerek vizsgálata azokkal a módszerekkel, amikkel bebizonyíthatók, hogy hatásos-e, vagy sem aszerint, ami a kor tudományos színvonala. Zelles T. Megismétlem azt a kérésemet, hogy a biológiai fogászat definíció az ne szerepeljen a jövőben. Nem akarom ragozni, sok félreértést, egyebet okoz. Második. Javasolnám, hogy a definíciókat meg kéne határozni. Ha ír az ember egy könyvet, három sorban a definíciókat is, a legfontosabb kifejezéseket is le kéne írni és nem azt kérni, hogy tanuljon három-négy évet valahol egy másik egyetemen. A harmadik az, hogy a fogászat néhány akut, fontos kérdésében világosan állást kellene foglalni. Csiszár R. Egy újabb fóliát szeretnék mutatni. Internet megkeresés, itt a lap alján lehet látni 2000. március 23.- án; Komplementer Dentist. Ilyet százszámra lehet találni. Ez most nem is érdekes. De itt olvashatjuk a találati oldalszámok összegét, 140 ezer 676. Egy következőt szeretnék mutatni, ugyanaznap készült. Biological Dentist megkeresésre, az Internet keresőprogram találati oldalszáma; 1 millió 497 ezer 765 oldal. Azt hiszem ehhez nincs mit hozzátenni. Amíg mi vitatkozunk, a világ elmegy mellettünk. Tóth I. 1993-ban összefoglalót írtam arról a továbbképzésről, ami 91-ben történt. Németországi kollégák tartottak Magyarországon kétnapos konferenciát a biológiai fogorvoslásról. Elküldtem a Magyar

Fogorvos szerkesztőségébe. Vágó kollégát kértem meg, hogy képviselje az ügyet. Egy háromsoros választ kaptam; Kedves Kolléganő! Sajnálattal közlöm, hogy a Magyar Fogorvos tematikájába a cikk nem illeszthető be. Így szavazott a szakmai bizottság.. ez a cikk még mindig ott fekszik. Szeretnék szakmai fórumot kérni, a komplementer fogászat cikkeinek megjelenéséhez, akár a fogak és a szervezet energetikai kapcsolatai, akár a bőr állapota és a fogak anyaga, akár az amalgám terheltség és a szervezet általános egészségügyi állapota viszonyát illetően. Személyesen érintett vagyok. Egy bizonyítéka van; a Magyar Fogorvos -ban lektorálják a cikkeket, a Fogorvosi Szemlében nem mindegyiket. Ez ma itt elhangzott. (nevetés). Elmondom. Valóban konzultáltunk, azt szerettük volna elérni és ez a fórum egy folytatása annak a gondolkodásnak, a kolléganővel, azt hiszem többször beszéltem erről hogy akkor szabad, kollégák számára egy folyóiratban, a kamara hivatalos lapjában megjelentetni valamit, ha a szerkesztők vállalják érte a felelőséget. Úgy gondoltuk, abban az adott stádiumban ez a felelősség nem vállalható. Lehet, hogy mi rosszul döntöttünk Vágó doktorral együtt ő nincs itt, de a nevében is mondom ha rosszul döntöttünk, akkor ezt mi revidiálni fogjuk. Budai Zs. Röviden, hogy a korábban elhangzott kérdésre válaszoljak, és valami konkrétummal menjünk haza. Tegnap egy nagyon színvonalas előadásban hallottuk, hogy a parodontopátiák, a paradentalis kórképek és mondjuk a diabétesz egymás rizikófaktorai, egymásra hatnak, egymást súlyosbíthatják. Ugyanez áll a terhességgel kapcsolatban, a kis súlyú gyerekek születése és a parodontopátiák. Ezen a logikán elindulva elképzelhetőnek tartjátok-e azt, hogy egy artrózis vagy egy ízületi gyulladás nem hathat-e vissza a parodonciumra, hogy egy krónikus vesemedence gyulladás, az adott területen nem jelenthet-e valamilyen elváltozást? Ez az egyik, és ami nekem nagyon sokat jelentett az akupunktúra és a komplementer fogászat körében, az az anamnézis és a prevenció, ami az egésznek az eszenciája. Lehet, hogy kicsit furcsán hat, hogy egy fogászati rendelőben megkérdezem a betegtől, hogy vannak-e deréktáji fájdalmai, milyen állaga van a székletének, szokott-e éjjel felkelni vizelni, de azok a dolgok amik megemlítődtek tegnap; genetikai terheltség, alkati tényezők, krónikus betegségek, stb. ezek mind-mind benne vannak abban a protokoll programban amit az akupunktúra, a homeopátia, a komplementer fogorvoslás képvisel. A praxisban ez így működik. Köszönöm. Kedves Kollégák! Elnézést kérek ifjú kollégámtól, hogy nem adtam meg a szót. Elnézést kérek kevésbé ifjú kollégámtól, hogy nem hagytam végigmondani, amit jó lett volna végighallgatni, de a rendelkezésünkre álló idő ennyi volt. Zárszavamat a következőkben próbálom összefoglalni. Mi fölvállaltuk felelősen, hogy azt a témakört idehozzuk, de nem nevezhető tudományos fórumnak, de a szakmai kollégium legalább négy tagja van itt. Én azt hiszem, hogy egy nagy utat tettünk meg. Egy régi kínai közmondással és is szeretnék élni bár én a kínai akupunktúrát nem ismerem az első lépés az úton, az az út fele legalább, nem pontosan idéztem. Nagy utat tettünk meg ebben a két órában, többet mint amit az idő engedett volna, számomra az ennek a két órának az üzenete és ha tévedek, bármikor revidiálom hogy egészen más megközelítéssel, más mentalitással sokkal több önmérséklettel, szerénységgel kell valami újat megmutatni a kollégáknak, hogy a fogadókészség meglegyen. Nagyon fontos dolog, ezt gyerekeknek is érdemes tanítani, amikor kétévesek, hogy a világba, hogy illeszkedjenek be. Nagyon fontos, hogy itt elhangzott az ETT titkárától az, hogy a fogadókészség megvan. Egy tisztességes, jó szándékú megkeresésre nem szabad rossz választ adni, nem lehetnek rossz reakciók. Az egyetemnek, az akadémiának, a szakmai kollégiumnak ezekkel a kérdésekkel foglalkozni kell. Egyrészt azért, hogy bekerülhessen valami új a gyógyító eszköztárunkba, másrészről azért és ez legalább akkora felelősség hogy ne kerülhessen be olyan, ami nem odavaló és ami nem a betegeink javát szolgálja.

Nagyon köszönöm az előadóknak, hogy megjelentek, hogy értékes gondolataikat elmondták és a hallgatóság türelmét. Köszönöm szépen.