Sikeres pályázatok 2006 2010. években. a.) Berhida Városi Önkormányzat. 4. számú melléklet 2006.



Hasonló dokumentumok
Önkormányzati pályázati elképzelések, eredmények években Berhidán

Az Önkormányzati alapítású szervek jegyzéke

PÁLYÁZATI ADATLAP ÖSSZESÍTÉS 2008.

A városi Önkormányzat által elnyert pályázatok között:

Előterjesztés évi költségvetés előirányzat módosítására

Mezőberény Város Önkormányzata évi költségvetés felújítási kiadásainak részletezése intézményenként

Felújítási kiadásokról 2003.évben (A felújítási feladatok a benyújtott számlák összege szerint előirányzatosíthatók a TESZ-nél )

T á j é k o z t a t ó a évi költségvetés I. negyedévi alakulásáról

Alapító okirat. Jogszabályban meghatározott közfeladata: Helyi önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége.


FEBRUÁR 2. Bolhapiac Petőfi Művelődési Ház

2010. Évi költségvetési koncepció Tájékoztató adatok!

Előterjesztés évi költségvetés előirányzat módosítására

PÁLYÁZATI ADATLAP ÖSSZESÍTÉS 2009.

A Projektben beszerzett eszközök, és érintett intézmények

Fenntartási időszak: A vagyon használatának jogosultja: Kiskőrös Város Önkormányzata

2011. évi rendezvénynaptár

Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Kötelezően ellátandó beruházási kiadások évi előirányzata célonként

Hajdúsámson Város Önkormányzata Polgármesterétől ELŐTERJESZTÉS

Támogatásban részesített kistérségi pályázatok év

Alapító okirat. Alaptevékenysége: Alapfokú oktatás

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év

ZÁKÁNYSZÉK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE évi éves fejlesztési terv

Mezőberény Város Önkormányzata évi költségvetés beruházási kiadásainak részletezése intézményenként

Módosított előirányzat :10 C:\hivatal\kozlony\download\01c 1/5

Támogatások közzététele (2012.) A támogatás kedvezményezettje. Csengeri Lovas Egyesület. Szamosbecs Község Önkormányzata

A Szolgáltató Város szolnoki mintaprojekthez csatlakozott közszolgáltatókk

16. sz. melléklet C Í M R E N D

Pályázati figyelő augusztus

Téma Altéma Konkrét megnevezés Egyszeri

Előterjesztés a évi költségvetés módosításáról

2017. évi éves fejlesztési terv

KIVONAT. Dorog Város Képviselő-testülete április 29-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből. 44/2016.(IV.29.) Képviselő-testületi határozat

Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkaterve. Készült: a Képviselő-testület február 14-i ülésére

INNOVATÍV ISKOLÁK FEJLESZTÉSE TÁMOP /

/2012. (XII..) Kt. határozat tervezet a Képviselő-testület I. félévi munkatervéről

Szijártóháza Község Önkormányzata képviselő-testületének 29/2015.(IV.28.) határozata gazdasági program jóváhagyásáról

A 103/2012.(VI.25.) SZÁMÚ HATÁROZATTAL ELFOGADOTT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

Előterjesztés évi költségvetés előirányzat módosítására

E L Ő T E R J E S Z T É S

Tervezett eljárás szabályozási. szintje Nyílt Meghívásos Tárgyalásos. szabályozási. szintje. Eu Eu szintje. Nemzeti 30.

Pályázatok évben Röszke Községben

A Szolgáltató Város Szolgáltató Szolnok projekthez csatlakozott közszolgáltatók

Alapító okirat A költségvetési szerv Neve

Visegrád Város Önkormányzatának Képviselő Testülete az évi CXL. tv a felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja:

Alapító okirat. Alaptevékenysége: Alapfokú oktatás

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testület évi Munkaterve

Támogatás értékű bevételek átvett pénzeszközök

Mezőkovácsházi Városi Könyvtár Pályázatok

Kimutatás az Évi XXXVIII. Törvény 15/A. alapján közzétett működési és fejlesztési támogatásokról évben Közösségi szolgáltatások támogatása

SZEGEDI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA Egységes Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája, Pedagógiai Szakszolgálata ALAPÍTÓ OKIRAT

Javaslat. a Gazdasági Ellátó Központ Alapító Okiratának módosítására november 28.

T á j é k o z t a t ó a évi költségvetés I. negyedévi alakulásáról

KÖTELEZŐ Önként vállalt Államigazgatási Összesen feladatok

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2011 (VII. 1.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e

KEOP-1.1.1/C/13. Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek eszközparkjának fejlesztése, informatikai korszerűsítése

Polgármester JAVASLAT. a közoktatási intézmények felújításáról szóló KMOP es pályázaton való részvételre

Még meg nem valósított pályázataink pénzügyi és időbeli ütemezése a következők szerint alakul:

A évi pénzmaradvány összege: Ft, melyről szóló jelentést a 16.sz. mellékletben foglalt részletezésben jóváhagyja.

T á j é k o z t a t ó a évi költségvetés I. félévi alakulásáról

10/2010. (II. 11.) Kt. számú Tárgy: Közmunkaprogram HATÁROZAT

Külsősárd Község Önkormányzata képviselő-testületének 18/2015.(IV.28.) határozata gazdasági program jóváhagyásáról

Jogcím A projekt címe Elnyert támogatás 1. Fülöp Községi Önkormányzat Fülöp Falumegújítás és - fejlesztés jogcím (102/2012. (X.1.

Nagymaros Város Önkormányzata

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Bevételek forrásonkénti alakulása évben 1. sz. melléklet Adatok eft-ban I. Működési bevételek eredeti Módosított 2010.

TARTALOMJEGYZÉK évi támogatások kötelezettségvállalással terhelt maradványának elszámolása... 3 Központosított és egyéb támogatások...

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata évi közbeszerzési terve 1 az 1. számú 2 és 2. számú 3 módosítással egységes szerkezetben A közbeszerzés

T á j é k o z t a t ó a évi költségvetés I. félévi alakulásáról

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közbeszerzési terve évben

E G Y E K N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T Á N A K P O L G Á R M E S T E R É T Ő L. Előterjesztés

T á j é k o z t a t ó a évi költségvetés III. negyedévi alakulásáról

Kapolcs község Önkormányzata

Hajdúdorog Város Önkormányzati Képviselő-testülete Közmeghallgatás 2017

Dunaföldvár Város Polgármesterétől 7020 Dunaföldvár Kossuth L. u Dunaföldvár Pf : 23 75/ ,75/ / M E G H Í V Ó

A évi költségvetési pénzmaradvány feladatonkénti részletezése

Előirányzat módosítás állami költségvetéssel való elszámolás miatt

ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLA Eplény Községi Önkormányzat bevételi és kiadási előirányzatainak módosításáról június

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület december 18-i ülésére

Az önkormányzat jelzőszámai, az alaptevékenységek kormányzati funkció szerinti megjelölése, fizetési számlák

ezer forintban Módosított előirányzat évi előirányzat évi előirányzat Feladatok megnevezése

Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése június 23. napján megtartott zárt ülésének jegyzőkönyvéből:

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről

Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra fejlesztése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Esélyegyenlőség növelése könyvtári informatikai fejlesztéssel a szerencsi kistérség településein című projekt nyitó fóruma

A közgyűlés felkéri a főjegyzőt, hogy az alapító okiratot a Magyar Államkincstár Veszprém Megyei Területi Igazgatóságának küldje meg.

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S

TÁMOP / Iskola neve Iskola címe Elérhetősége Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Szakképző Iskola, Általános Iskola és Óvoda


Napfény Óvoda Bővítési és rekonstrukciós kivitelezési munkáihoz kapcsolódó kiegészítő kivitelezési munkák ÉAOP-4.1./A

5. Az Év Tűzoltója kitüntető cím adományozása Előterjesztő: dr. Őri László alpolgármester. Előadó: Vetusinszki Balázs t.alezredes kirendeltségvezető

KIMUTATÁS Gomba Község Önkormányzata évi összesített költségvetéséhez kapcsolódó bevételei és kiadásai kiemelt előirányzatokról

A TÁRSULÁS ÉVI BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI A MŰKÖDÉSI ÉS FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK MÉRLEGE BEVÉTELBŐL

Az Aszódi kistérség fejlesztési prioritásai Közép-magyarországi operatív program

2017. ÉVI évi közbeszerzési terve

Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzat (Cím) 1195 Budapest, Városház tér ) évi közbeszerzési terve

KIEMELT JELENTŐSÉGŰ RENDEZVÉNYEK, PROGRAMOK OS CIKLUSBAN.

ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/

Átírás:

KD-TEÚT-133-2006 Sikeres pályázatok 2006 2010. években a.) Berhida Városi Önkormányzat 4. számú melléklet Szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat felújítása 35.959.000,- Települési hulladék közszolgáltatásfejlesztési pályázat Szelektív hulladékgyűjtés fejlesztése 1.196.000.- év összesen: 37.155.000,- TIOP-1.1.1/07/1 Informatikai infrastruktúra fejlesztése a II. Rákóczi F. Ált. Iskolában és az Ady E. Ált Iskolában Tárgyi eszközök, alkalmazások: 2db szerver, 27 db iskolai PC, 1 db szavazó csomag, 13 tantermi csomag, 3 db WIFI K-36-08-00036H Összefogással a települési környezet tisztaságáért Illegális hulladéklerakó felszámolása 4.000.000.- Veszprém Megyei Testnevelési és Sporthivatal KD-TRFC-2008 Összefogással a rendezett Berhidáért Ady Endre Általános Iskola sportudvarának rehabilitációja 220.000.- Csapadékvíz elvezető árkok karbantartása, zöldterület gondozás, térkőburkolat lerakása a Szent László 2.716.030.- templom előtt, Nemzeti Kulturális Alap Idősek karácsonyának támogatása 500.000.- Közmunka Tanács (Várpalota Kistérség Többcélú Társulás főpályázó által benyújtott pályázat keretében) 17 fő közmunkás foglalkoztatása 2.912.340.- év összesen 10.348.370,- KDOP-5.1.1/2./2F-2f-2009-0001 Iskola és jövőképfejlesztés Berhidán, gyermekeinkért KEOP-2009-6.2.0/A Környezettudatos életmód megismertetése Berhida lakosságával a komposztáláson keresztül Közfoglalkoztatás szervezők foglalkoztatásának támogatása A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola felújítása, akadálymentesítése, bővítése 214.741.428.- Komposztládák beszerzése, tájékoztató előadások tartásának támogatása 9.996.090.- 2 fő közfoglalkoztatás szervező alkalmazásának támogatása 3.214.800.- Közmunka Tanács (Várpalota Kistérség Többcélú Társulás főpályázó által benyújtott pályázat keretében) 17 fő közmunkás foglalkoztatása 2.195.145.- év összesen 230.147.463.- KDOP-2009-3.1.1/C Kistelepüléseken településkép javítása Családbarát városközpont kialakítása Berhidán (I. ütem) 2010. Polgármesteri hivatal korszerűsítése, kiszolgáló épület építése, közterületi játszótér, műanyag borítású sportpálya kialakítása, járda felújítás, zöld terület rendezés 93.169.023.- Leader Kultúrparkok és központok kialakítása Kistó és környékén pihenőpark kialakítása 38.059.743.- K-36-10-0011H Együtt települési környezet tisztaságáért Illegális hulladéklerakó felszámolása 2.996.000.-

Közfoglalkoztatás szervezők foglalkozatásának támogatása 2 fő közfoglalkoztatás szervező alkalmazásának támogatása 1.886.000.- Közmunka Tanács (Várpalota Város Önkormányzat főpályázó által benyújtott pályázat keretében) 13 fő közmunkás foglalkoztatása 7.800.000.- Önkormányzati Minisztérium Süni Óvoda infrastrukturális fejlesztése 8.500.000.- 2010. év összesen 152.410.766 2006 2010. összesen: 430.061.599.- b.) Önkormányzati intézmények adatai b. a) Az Ady Endre Általános Iskola Útravaló Ösztöndíjprogram, Út a középiskolába program 135.000.- év összesen: 135.000,- támogatás 608.000.- év összesen: 608.000,- támogatás 530.000.- év összesen: 530.000,- Közalapítvány Eszközbeszerzés 170.000.- Informatika a közoktatásban pályázat- Országos Informatikai Programiroda 4 db számítógépes informatikai csomag 320.000.- Gyógypedagógiai pótlékra jogosultak támogatása 56.000.- Osztályfőnöki pótlék jog. támogatására 275.000.- Szakmai és informatikai eszközök támogatása 987.000.- év összesen 1.808.000,- 2006-2010. összesen 3.081.000.- b. b) A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Mobilitás Sport 819.000,- Veszprém Megyei Önkormányzat Sportudvar (udvari játékok) 250.000,- Veszprém megye közokt. Közalapítvány Eszközfejlesztés (energiablokkok) 105.000,- Veszprém Megyei Önkormányzat Táborozás 40.000,-

MNEKK * Idegen nyelvű könyvek 30.000,- év összesen: 1.244.000,- MNEKK Német színházi látogatás 50.000,- MNEKK Idegen nyelvű hanganyag 50.000,- Veszprém megye közokt. Közalapítvány Eszközfejlesztés 103.200,- Veszprém Megyei Önkormányzat Tető felújítás 100.000,- Oktatási Kulturális Minisztérium támogatás 727.000.- év összesen 1.030.200,- MNEKK Német színházi látogatás 50.000,- Veszprém Megyei Önkormányzat Tornaterem felújítás 150.000,- Veszprém megye közokt. Közalapítvány Rákóczi napi rendezvény 56.000,- Veszprém megye közokt. Közalapítvány Digitális tananyag 139.000,- Veszprém Megyei Önkormányzat Nemzetiségi hagyományápolás 60.000,- Berhida városért Közalapítvány Eszközbeszerzés 150.000,- Oktatási Kulturális Minisztérium támogatás 707.000.- év összesen 1.312.000,- MNEKK Nemzetiségi hagyományápolás 60.000,- MNEKK Német színházi előadás helyben 40.000,- Veszprém megye közokt. Közalapítvány Eszközbeszerzés 100.000,- Oktatási Kulturális Minisztérium támogatás 966.000.- Oktatási Kulturális Minisztérium Osztályfőnöki pótlékra jog. Támogatás 317.000.- év összesen 1.483.000,- 2010. Wesselényi Sport Közalapítvány Sport 50.000,- Veszprém megye közokt. Közalapítvány Eszközbeszerzés (Vilonyával együtt) 50.000,- 2010. év összesen 100.000,- 2006 2010. összesen: 5.169.200,- Magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekért Közalapítvány b. b. a.) Vilonyai Tagintézmény Veszprém megye közokt. Közalapítvány Óvodai informatikai fejlesztés 2006 120.000,- Veszprém megye közokt. Közalapítvány Taneszköz beszerzés 2006 100.000,- Veszprém megye közokt. Közalapítvány Eszközfejlesztés 2007 55.360,- években 0,- 2006 2010. összesen: 275.360,-

b. c.) A Hétszinvirág Napköziotthonos Óvoda Közalapítvány Eu - konform udvari játékok 223.980.- Szakmai és informatikai eszközbeszerzési támogatás 101.000.- év összesen: 324.980,- támogatás 59.000.- év összesen: 59.000.- Közalapítvány Eu - konform udvari játékok 52.000.- Szakmai és informatikai eszközök fejlesztésének támogatása 521.000.- év összesen 573.000,- 2010. Közalapítvány Eu - konform udvari játékok 90.000.- 2010. év összesen 90.000.- 2006-2010. összesen 1.046.980.- b. d.) A Süni Napköziotthonos Óvoda Közalapítvány Taneszközök beszerzése 60.000.- év összesen: 60.000,- Közalapítvány Eu - konform udvari játékok 200.000,- Szakmai és informatikai eszközbeszerzési támogatás 193.000.- év összesen 393.000,- támogatás 148.000.- év összesen 148.000,- Közalapítvány Eu - konform udvari játékok 72.000,- Szakmai és informatikai eszközök fejlesztésének támogatása 902.000.- év összesen 974.000,-

2010. Közalapítvány Óvodák eszközállományának bővítése 120.000,- 2010. év összesen 120.000,- 2006 2010. összesen: 1.695.000,- b. e.) Az Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2006 Közalapítvány 30.000.- Veszprém Megye Közoktatásáért Közalapítvány 115.000.- 2006 év összesen: 145.000- Veszprém Megye Közoktatásáért Közalapítvány 100.000.- támogatás 150.000.- év összesen: 250.000.- 2008 támogatás 51.000.- Működési és eszközbeszerzési támogatás 619.000.- év összesen: 670.000.- Zeneterem szigetelésének támogatása 867.000.- év összesen: 867.000.- 2006-2010. összesen 1.932.000.- b. f.) A Kultúrház és Könyvtár, valamint a Petőfi Művelődési Ház MÁK-Érdekeltségnövelő támogatás Könyvbeszerzés 76.000.- Nemzeti Kulturális Alapprogram Művelődési közösségek támogatása 100.000.- Nemzeti Kulturális Alapprogram Internet kezelői tanfolyam 580.000.- MÁK-Érdekeltségnövelő támogatás Eszközbeszerzés 186.000.- Közalapítvány Búzavirág Népdalkör támogatása 30.000.- Veszprém Megyei Önkormányzat Szabadidős programok támogatása 60.000.- Veszprém Megyei Önkormányzat Testvér települési programok támogatása 60.000.- Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Könyvbeszerzés 32.000.- 1956-os ünnepség sorozat 100.000.-

Ünnepi emlékszám 90.000.- év összesen: 1.314.000.- Nemzeti Kulturális Alapprogram Fogyatékkal élő gyermek részére tanfolyam 80.000.- Eötvös Károly Megyei Könyvtár Könyvbeszerzés 74.000.- Érdekeltségnövelő támogatás Könyvbeszerzés 102.000.- Veszprém Megyei Önkormányzat Testvér települési programok támogatása 100.000.- Közalapítvány Grafikai műhely támogatása 40.000.- Közalapítvány Kerámia műhely támogatása 40.000.- Veszprém Megyei Önkormányzat Nemzetiségi népzenei találkozó 120.000.- Veszprém Megyei Önkormányzat Testvér települési programok támogatása 60.000.- Veszprém Megyei Önkormányzat Szünidei programok támogatása 50.000.- NT Nemzetközi Technológiai Kht. Számítógép vásárlás 280.000.- év összesen 946.000.- Eötvös Károly Megyei Könyvtár Érdekeltségnövelő támogatás 64.000.- Magyar Államkincstár Felzárkoztató pályázat 42.000.- Magyar Államkincstár Érdekeltségnövelő támogatás 113.000.- Közalapítvány Grafikai műhely-petőfi Műv. Ház 40.000.- Közalapítvány Kerámia műhely Kultúrház 50.000.- Veszprém Megyei Önkormányzat Szabadidős, szünidei programok támogatása- Petőfi Műv. Ház 40.000.- Veszprém Megyei Önkormányzat Jubileumi támogatás 30.000.- Művészeti és Szabadművelési Alapítvány Kistérségi és Nemzetiségi Népzenei Találkozó 150.000.- Művészeti és Szabadművelési Alapítvány Kistérségi Amatőr művészeti fesztivál 543.000.- Eötvös Károly Megyei Könyvtár Érdekeltségnövelő támogatás 64.000.- MÁK Érdekeltségnövelő támogatás 42.000.- év összesen 1.178.000.- MÁK Érdekeltségnövelő támogatás 112.000.- Veszprém Megyei Önkormányzat Szünidei akciók szervezése 50.000.- Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus Színjátszás 100.000.- NKA-Közművelődési Szakmai Kollégium II. Kistérségi Ifjúsági és Amatőr Fesztivál 150.000.- Eötvös Károly Megyei Könyvtár Érdekeltségnövelő támogatás 64.000..- NKA-Könyvtári Szakmai Kollégium Digitális ismeretek elsajátítása 700.000.- MÁK Felzárkoztató pályázat 61.000.- év összesen 1.237.000 2006 2010. összesen: 4.675.000.-

b. g.) A Családsegítő Központ 2006- Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézet Műszaki berendezések, sporteszközök 765.000.- 2006- év összesen: 765.000,- 2006-2010. összesen 765.000.- b. h. ) A Település Ellátó és Szolgáltató Szervezet Az intézmény részére önálló pályázati lehetőség nem volt. Egyes Önkormányzati pályázatok készítésében a TESZ közreműködött, illetve a megvalósítást segítette. Összegzés: A 2006-2010. év között együttesen 448.701.139 Ft pályázati forrás segítette az önkormányzat ágazati feladatainak ellátását, létesítményei felújítását, bővítését, eszközeinek fejlesztését.