Tudatállapotok a śaiva filozófiában Jāgratsvapnasuṣuptabhede turyābhogasambhavaḥ / śiva sūtra 1.7 / Amikor különbség jelenik meg az ébrenlét, az álom és a mély-alvás tudatállapotai közt, a negyedik állapot mámorító Én-Tudata (amint azt az ötödik sūtra tételezi: Udyamo bhairavaḥ ), - mely a belső fény ragyogása - zavartalanul, így állandóan van jelen ezen állapotok hátterében, azon tapasztaló számára, ki egyesült a Śiva-tudatossággal, a legmagasabb śambhavayoga által. Rajanaka Kṣemarāja Śivasūtravimarśinī A sūtra jelentése tehát a következő: ( azon yogī számára, aki egyesült önnön legmagasabb tudatosságával ) A három tudatállapotban, mely az ébrenlét (jāgrat), az álom (svapna) és a mélyalvás (suṣupti) az Én-Tudatosság [ éberség ] (turya) mámorító tapasztalása (ābhoga) folyamatosan jelen van (sambhavaḥ) jāgrat a tudat ébrenléti állapota svapna a tudat álom állapota suṣupti a tudat mély-alvásának állapota turya a tudat negyedik állapota, mely az előző három szemlélője ābhoga mámorító tapasztalás sambhavaḥ - jelenlét Fontos szó az ābhoga, mely a śaiva filozófiában a camatkāra szóval azonos, s mely meglepetést, csodálkozást, döbbenetet jelent. Ezért írja Kṣemarāja, hogy az Én-tudatosság, azaz éberség (turya) említésekor, az ötödik sūtra jelentése adja a kulcsot. udyamo bhairavaḥ udyamo = ut + yam ut = emelkedés, feltörés yam = kitartás, megtartás Az Isteni Tudatosság (bhairavaḥ) a spontán felvillanás (udyamo). A śambhavopāya útja a Kegy útja, ami azt jelenti, hogy erőfeszítés, törekvés itt már nincs jelen. Az Isteni Tudatosság csak Śiva Akaratából érhető el, mely egy spontán, hirtelen emelkedése a tudatosságnak. Azért camatkāra, mert ez a felismerés hirtelen jön, s
meglepetésként éri az embert, mert megérti, hogy önnön lényege mindig is Śiva volt, csak erről nem volt tudatos. Azért bhairavaḥ, mert ez a felismerés akkor történik meg, amikor az indivídum még testben él, tapasztalja az objektív univerzumot, a hirtelen tudatállapot váltás azonban inaktiválja az objektív tudatosságot fenntartó egót (ahamkāra), s így ez a tapasztalás, mivel egy fokozat nélküli emelkedés, az individualitás azonnali halálának tapasztalásával jár, mely nem más, mint a paurusha ajñana, vagyis az āṇavamala megszűnése, s így a korábban objektívként tapasztalt univerzum, ÉN-ként ismerszik fel. Ez bhairavaḥ. Ez a śaivayoga vége. Ekkor érthető meg, hogy a turyābhoga ( az én-tudatosság szakadatlan, mámorító tapasztalása ) valójában nem negyedik tudatállapot, hanem a nulladik, mely mindig jelen van. A különbözőség természetével bíró tudatállapotok (jāgrat svapna suṣupti) azért különbözőek, mely azok tapasztalása egy váltás értelmében jelenik meg, mely váltás időbe vetett. A turya tehát csak a kettősség állapotában hívandó negyedik állapotnak, s ez a szavak korlátjából adódik. Ismétlésképpen: jñanaṃ jāgrat = Az érzékszervek által teremtett ébrenléti tudatállapot, mely minden indivídum számára közös, objektív, külső világot teremt. svapna vikalpāḥ = A mentális tevékenység funkciójának tudatsíkja, mely csupán az adott indivídum számára létező belső világot teremt. ( Ez a gondolatok világa, a mentális világ) avivekomāyāsauṣuptam = Az Én valódi természete fel nem ismerésének tudatállapota, melyben sem érzékszervi külső világ, sem mentális természetű belső világ nincs jelen. Ez a māyā tattva mély-alvása. Pramatri Pramāṇa Prameya Szubjektum ( Megismerő ) Kogníció ( megismerés) Objektum ( megismerés tárgya )
A Megismerő hét szintjének vizsgálata: Az egyetlen megismerő, vagyis szubjektum ( Śiva ) tudatossági szintjeit hét síkon értelmezi a śaiva filozófia. Ez a hét pramatribhava. ( pramatri = szubjektum, bhava = lét ) pramatribhava tattva mala Śiva ŚivaŚakti - mantramaheśvara sadāśiva - mantreśvara īśvara - mantra śuddhavidyā - vijñānākala 5. és 6. tattva közt āṇavamala pralayākala 6. - 11 tattváig (māyā tattva + az öt kañcuka) āṇavamala māyiyāmala kārmamala sakala 12. tattvától a 36.-ig āṇavamala māyiyāmala kārmamala Az első négy pramatribhava, vagyis Megismerő szint mindenféle köteléktől mentes. A további három szint neveiben jelen van a kala szó, mely erőt jelent. A vijñānākala a tudatosság azon szintje, ahol az indivídum meghaladja a māyiyāmala és a kārmamala kötelékét, s így felismeri, hogy valódi lényege, valódi Én-Tudata nem más, mint a benne honoló valódi, határtalan szubjektum: Śiva. Az āṇavamala kötelékének jelenléte miatt, ezt még nem képes stabilizálni, így nem jut tovább a mantra pramatribhava szintjére, de a felismerése megszületik. A vijñānākala szó jelentése : vijñāna + akala. vijñāna = megértés, felismerés, tudás, intelligencia, megkülönböztetés. akala = erőtlenség. Aki eléri a vijñānākala pramatribhava szintjét, felismeri önnön
lényegét Śivaként, de nem annak stabil teljességében, mert az āṇavamala miatt ehhez nincs elég ereje ( akala ). Vijñānākala az, aki tapasztalata miatt Én-Tudatát Śivához kapcsolja. A pralayākala a tudatosság azon szintje, ahol az indivídum az objektív tapasztalás ( prameya ) és a mentális konstrukció ( pramāṇa ) síkjait meghaladja, ebből kifolyólag tapasztalata a pralaya, vagyis az univerzum ( mely külső és belső világ együttvéve ) megszűnése. A pralayākala pramatribhava szintjén az önazonosítás, vagyis az Én-Tudat a pralaya-hoz kapcsolódik. Ez a suṣupti tudatállapota, ahol az objektum ( megismerés tárgya ) és a kogníció ( megismerés ) hiányával azonosítja magát az indivídum. Azért, mert természete akala, vagyis erőtlen. Nincs ereje a vijñāna, vagyis az önfelismerés állapotához, ezért a semmiben vegetál. A pralayakala pramatribhava ( a pralaya megismerője ) a māyiyāmala és a kārmamala köteléke alól nem szabadul fel, csupán az objektív és kognitív síkon ideiglenes visszahúzódása miatt, azok működése szünetel, azonban, mint szubtilis kötelék, megmarad, amint az indivídum visszatér a sakala szintjére. A vijñānākala pramatribhava szinten az akala, vagyis erőtlenség a következő pramatribhava eléréséhez kapcsolódik, vagyis a mantra-hoz, mely a töretlen én-tudat ébersége (śuddhavidyā). Ezért Önazonosítása Śivával kapcsolódik össze, de ezt a vijñānākala pramatribhava szintből való visszatéréskor nem tudja fenntartani, de tapasztalása már sohasem vész el, s így ez motorjává válik a valódi Śivalét elérésének. Így ez a spirituális önmegvalósítás részleges állapota. A pralayakala pramatribhava szinten az akala, vagyis erőtlenség az azt követő pramatribhava eléréséhez kapcsolódik, vagyis a vijñāna-hoz. Ezért itt az önazonosítás a semmivel kapcsolódik. A śaiva filozófia fényében ez az a szint, melyet a vaiṣṇava, az advaitavedānta, a buddhizmus śūnyatāvāda és vijñānavāda (yogācāra) filozófiái a végső valóságként ismernek. A buddhizmus ezen iskoláiban a létforgatag természetében, a szenvedést okozó és magát a létforgatagot fenntartó mentális folyamatok megszűntetése a cél, hiszen a samsāra fenntartója a mentális funkció. Technikai szempontból ez teljességgel igaz, azonban, ha a megvalósítás központi doktrínája a negálás természetével bír, vagyis a mentális folyamatoktól való megszabadulás a cél, akkor annak beálltakor, a legmagasabb szint annak hiánya lesz, vagyis a pralaya. Śaiva szempontból ez azért nem a végső valóság, mert a negálás természete miatt a vegetációs fázis ( semmi pralaya ) elérésekor, amikor
már nincs mit negálni, a folyamat megáll. A śaiva filozófia szerint a végső valóság ( paramaśiva) ezen túl van, mely a spirituális éberség aktív állapota (vimarśaspanda), s nem pedig az objektív és kognitív tudati síkon hiánya. A negálás doktrínája nem adja meg a lehetőség a pralaya-ból való tovább emelkedésre, mert az e filozófiák szemszögéből nézve, valami olyannak az akarását jelentené, mely alacsonyabb megvalósítási szint a pralaya-nál, hiszen a a végső valóság számukra a semmi, vagyis a nem-valami. Ezen szintek minden indivídum tudatának szintjei, nem filozófia függők. A śaiva törekvők is elérnek az emelkedés során a pralaya pramatribhava szintjéig. Az itt megállástól a śaiva doktrína menti meg őket, mely innen már jól látható módon, a negálás természetével ellentétben, az igenlés természetével bír. A śaiva filozófia célja nem az univerzum megszűntetése, hanem a forrásának megtalálása. Az említett buddhista és vedānta rendszerek szerint az univerzumnak nincs valódi forrása. A buddhisták szerint az csupán karmikus, ebből fakadóan mentális lenyomat, a vedānta szerint pedig māyā nem-létező illúziója. A vaiṣṇava rendszerek végső valósága a parāprakṛti elérése, mely az egyetlen létező energiája, melyből minden származik. Az ide való eljutás pedig megérteti, hogy minden kettősség, mely az univerzumban tapasztalható, valójában nem-létezik. Mindegyik rendszer a valahova való eljutást, vagy a valamitől való megszabadulást tanítja, ezért a végső valóság számukra a pralayakala pramatribhava. A śaiva filozófia végső valósága azonban nem a megszüntetésről szól, hanem annak felismeréséről, hogy minden shiva. Az is, amitől más rendszerek megszabadulni igyekszenek. A végső valóság az Ön-reflektív Én-Tudat Határtalan Ébersége, mely az Abszolút Szabadság. Prakāśavimarṣa, spanda, paramaśiva, stb. A śaiva filozófia csúcsán, a megszabadulás, felszabadulás, kettősség, egység mind individuális képzetek, ezt látni fogjuk a következőkben. Ez volt hát a pramatribhava doktrínája. Az utolsó pramatribhava a sakala. A szó jelentése sa + kala, vagyis erővel teljes. Azonban ez az erő nem a magasabb szintek eléréséhez kapcsolódik, hanem az objektivitás és a kogníció szintjéhez. Sakala minden tudatlan létező. A sakala pramatribhava a hétköznapi ember létállapota. A sakala Éntudata, a három mala aktivitása miatt az objektív világhoz és a szubtilis testhez (puryaṣṭaka) kötődik, ezáltal önazonosítása a durva testhez. Pramatribhava Megismerési szint Én-Tudat (önazonosítás) Tudatállapot vijñānākala śuddhāśuddha śiva, mint inherens létező vijñāna pralayākala śuddhāśuddha pralaya : semmi suṣupti sakala āśuddha test svapna és jāgrat
Nézzük tovább a tudatállapotokat. A sakala, avagy hétköznapi tudatosságú létező szempontjából a tudatállapotok három különböző szintre oszlanak, valamint a negyedikre. A turya negyedikként való értelmezése individuális korlát, a turya stabil tapasztalásának hiányából fakad, s ezért kerül megkülönböztetésre, a már egyébként is megkülönböztetett három tudatállapottól. Ezen tudatállapotok azonban mélyebb értelmet kapnak a yogī szemszögéből. A mālinīvijayatantra, - a trika legfontosabb tantra-ja kifejti, hogy a yogī szempontjából a tudatállapotok egy négy-rétű síkon értelmezhetők. Annak tapasztalata, aki az objektív tudatosság talaján mozog, négy-rétű. Abuddha avagy fel nem ébredett, buddha avagy felébredett, prabuddha avagy még jobban felébredett és suprabuddha avagy teljesen felébredett. Így négy fajta tapasztalása létezik annak, aki a tudatosság emelkedésének átján jár. mālinīvijayatantra 2.43 A hétköznapi embert vagyis sakala-t és a yogī a spirituális éberség fejlettségi szintje különbözteti meg. Így a sakala számára három + egy különbözőnek vélt tudatállapotban a yogī, éberségének fényében, minden állapotban tapasztalja a négy-rétű szintet, így a yogī szemszögéből a tudatállapotok száma: 3*4 + 3 + 1, vagyis 16. Lássuk ezeket:
1. jāgrat - jāgrat A mālinīvijayatantra kifejti: hogy miképp az objektum, vagyis a megismerés tárgya ( prameya ) csupán külső, érzékszervi tárgyként kerül megismerésre, vagyis a tudat objektív oldala a domináns, úgy a tapasztaló a teljes ébrenléti tudatállapotban van. Ez a jāgrat- jāgrat. Ez lényegében ébrenléti kondíció, az ébrenlét tudatállapotában. Ez az objektív, külső világ tapasztalatában való belefeledkezés. A yogī szempontjából az abuddha vagy fel nem ébredett állapot. Ezt a tudatállapotot ma materializmusnak hívjuk. A yogī felismeri, hogy ez a tudat egy állapota, azonban a sakala nem, csupán honol benne és ezt tartja valóságnak. 2. jāgrat - svapna Amennyiben az ébrenléti tudatállapotban nem a tudat objektív, külső, azaz érzékszervi tapasztalásnak (prameya) megragadása a domináns, (ahogy a jāgrat- jāgrat állapotában), hanem a pramāṇa, vagyis a kognitív, vagyis belső megismerési ( mentális) sík, úgy az a jāgrat svapna állapota. Ez álom ( mentális tevékenység ) kondíció az ébrenléti tudatállapotban. A yogī szemszögéből ez a buddha vagy felébredett állapota. 3. jāgrat - suṣupti Ha az ébrenléti tudatállapotban ( vagyis az érzékszervi tapasztalásának meglétekor ), a tudat domináns oldala a pramātā, vagyis a szubjektum síkjára esik, az a jāgrat - suṣupti. Ebben az állapotban a megismerő éber a szubjektummal kapcsolatban, de alszik az objektummal kapcsolatban. Vagyis a belső szubjektum megragadása a domináns, nem a külső objektumé. Ez nem jelenti az objektív sík megszűnését, melyet az érzékszervek tartanak fent, hiszen az ébrenlét (jāgrat) tudatállapotáról van szó, de a dominancia a szubjektív kondíción van. A yogī szemszögéből ez a prabuddha vagyis a jobban felébredett állapota. 4. jāgrat - turya Amikor az ébrenléti tudatállapotban az egyedüli dominancia, vagyis a teljes uralom az Én-Tudatosság-é, és minden ebbe integrálódik bele, az a jāgrat turya. A yogī szemszögéből ez a suprabuddha, vagy a teljesen felébredett állapota. A hétköznapi ember, vagy sakala számára ezen állapotok egyáltalán nem ismertek éberségük hiányában, csupán sodródnak bennük. A sakala számára ez a nem felismerés a jāgrat-avasthā állapota. Avasthā eltávolodást jelent, így a jāgrat-avasthā tudatállapot valódi ismeretének hiányáról beszélünk. A sakala sodródik az ébrenléti állapotban, nem ismeri fel annak szintjeit, így fogalma sincs arról, hogy az valójában micsoda. Valódi megismerés és megértés hiányában ezért azt valóságnak tételezi és hívja, ezért az objektív tudatosság rabja marad. A yogī ezen állapotokat úgy hívja: piṇḍastha, vagyis az objektív sík állapotai. A teljesen megvalósított yogī, azaz a jñānī számára ezen állapotok: sarvatobhadra-ként ismertek, mely annyit jelent: minden tökéletes. Számára az egész objektív világ csordultig tele van az Isteni Létezéssel. Az egész
megnyilvánulás, melyet az érzékszervek teremtenek, Önnön kiterjedése, a tudatosság játéka. Következik a mentális tevékenység világának elemzése: Az álom állapot, mint tudjuk, a külső érzékszervi világtól függetlenül működő, mentális konstrukció, avagy vikalpāḥ, gondolati belső világ, mely az álmodó számára létezik csupán. 5. svapna jāgrat Ha az álom tudatállapotában megjelenő, elme által teremtett, mentális világ képe nagyon tiszta, nagyon konkrét, szabályok alapján működő és stabil, az az állapot az a svapna jāgrat. Ez az ébrenléti kondíció az álom tudatállapotában. Ekkor tapasztalja azt az álmodó, hogy az álomvilág teljesen valóságos és képtelen megkülönböztetni azt az ébrenléti világtól. Persze ez ebben az állapotban fel sem merül benne. Csupán a felébredés (jāgrat-ba való visszatérés ) után fogalmazódik meg benne, az álomvilág tapasztalása miatt megmaradó emlékek felidézésekor, hogy rendkívül valóságos volt. A yogī szemszögéből rendkívül ébrenléti tudatállapothoz hasonlatos volt. A yogī szemszögéből ez az abuddha állapota. 6. svapna svapna Amennyiben az álom tudatállapotban, a tapasztalt álomvilág egy homályos, kaotikus, rendszertelen világ képét nyújtja, vagyis az álom tudatállapotban tapasztalt objektív világ egyáltalán nem stabil, valósága vitatható, ez az állapot a svapna svapna. Álom kondíció, az álom tudatállapotában. Ébrenléti állapotba való visszakerüléskor ( ébredés után ) az álomvilággal kapcsolatban megmaradt benyomások egy kaotikus világ képét mutatják. Ekkor gondoljuk azt: mekkora őrültséget álmodtam. A yogī szemszögéből ez a buddha állapota. 7. svapna - suṣupti Ha az álmodó képes meglátni a kapcsolatot az álomvilág tárgyai közt, vagyis látja, hogy azok mind egy forrásból származnak, ez az svapna - suṣupti állapota. A mély-alvás kondíciója az álom tudatállapotban. Mély-alvás azért mert számára nem okoz abszurditást az álom világ tárgyainak tapasztalása, vagyis nem ragad hozzájuk, nem kötik le figyelmét, így tökéletesen nyugalomban van, hiszen az álomvilága nem frusztrálja, mert tökéletes harmóniát él meg bennük. A yogī szemszögéből ez a prabuddha állapota. A jñāṇī számára ez az állapot: saṃgata, azaz nyugodt. 8. svapna - turya Amennyiben az egész álomvilág tapasztalása közben az álmodó nem veszíti el éberségét, valódi Én-tudatát, tökéletesen éber saját természetével kapcsolatban ( Śiva) és tudja, hogy amit tapasztal, az csupán mentális film, vagyis álom, ez az állapot a svapna turya. Ez a teljes integráltság kondíciója az álom tudatállapotában.
A sakala számára a svapna, vagyis az álom tudatállapota, csupán mentális tevékenység, mentális mozi, mely nem kapcsolódik az érzékszervi (mindenkinek közös) világhoz. A yogī számára azonban ezen állapotok neve : padastha, mely lábon állást jelent. Vagyis a yoga révén szilárdan áll önnön lényegében, ezen kondíciók közepette is. A felsorolt és elemzett négy álom tudatállapotbeli kondíció csupán a padastha fázisai. A jñāṇī számára ezen állapotok: vyāpti, vagyis átjárás, áthatolás. A jñāṇī mindezen állapotokban saját természetét ismeri fel, bármiféle törekvés vagy yoga gyakorlat nélkül. 9. suṣupti jāgrat Az az állapot, mely a mély-alvás tudatállapotában, az objektív világ látens benyomását rejtő kondíció által áthatott: a suṣupti jāgrat. Itt az objektív világ nagyon halvány maradványa jelenik csupán meg, látens formában. Ez az ébrenléti kondíció a mély-alvás tudatállapotában. A tantrák ezt az állapotot udita-nak vagyis: felszállásnak nevezik. 10. suṣupti svapna Amikor ez az állapot, ez a látens objektív benyomás erősebb, az a suṣupti svapna. Álom kondíció a mély-alvás tudatállapotában. A tantrák ezt az állapotot vipula-nak hívják. Jelentése: bőséges, sok, vastag. 11. suṣupti - suṣupti Az az állapot, amikor a mély-alvás állapotában a mély-alvás kondíciója van jelen, az a suṣupti - suṣupti. A tantrák ezt sānta-nak nevezik, ami azt jelenti : öröm. Azért öröm, mert az első két kondícióban a látens benyomás még megvan,mely némi zavart eredményez, így nem tud tökéletes pihenés nem valósul meg. Pihenés alatt természetesen metafizikai pihenést kell értenünk legmélyebb szinten, vagyis a szellemi nyugalom állapotát. Mely csak a suṣupti - suṣupti szintjén valósul meg. Ekkor van az ( ébredés után ), hogy semmire az égvilágon nem emlékszünk az alvásból, csak azt érezzük, hogy nagyon jól aludtunk és teljesen kipihentük magunkat. Ez az érzet az objektív és mentális sík teljes inaktivitásából fakad. Ez a három állapot az, melyet a korábban leírt rendszerek végső valóságként értelmeznek, hiszen a spirituális törekvés katalizátora (a világi és mentális szenvedés) megszűnt. Azonban ez nem végső valóság a śaiva doktrína fényében, csupán szenvedéstől mentes állapot. A suṣupti - suṣupti állapotot jellemző sānta szó, bár örömnek lett fordítva, nem egyenlő az ānanda fogalommal. A sānta nyugalmat, békét jelent az objektív és mentális szenvedés megszűnése miatt. Az ānanda azonban transzcendens spirituális gyönyör, mely a tudatosság önmagára ébredésének természete: ahamvimarśa. Itt mentális és érzékszervi szenvedés nincs már, de még nincs
transzcendentális éber-gyönyör. A különbség óriási. Előbbi a tárgyalt buddhista rendszerek célja, utóbbi a shaivizmusé. 12. suṣupti - turya Az álom tudatállapot utolsó kondíciója természetesen nem más, mint a suṣupti turya. Mely a turya kondíciója a mély-alvás tudatállapotában. A tantrák ezt suprasanna-ként ismerik, melynek jelentése a sānta fogalmával szemben nem nyugalom, hanem derű vagy kegyelemi állapot. Ebben az állapotban a yogī az Én-tudatosság teljesen szabad állapotába lép, mely a Gyönyör maga. A yogī számára: Az ébrenléti kondíció az, melyben az objektív sík domináns: prameya. Az álom kondíció az, melyben a kogníció domináns: pramāṇa Az mély-alvás kondíció pedig a szubjektum dominanciája: pramatri vagy pramātā. A turya tudatállapotában csupán három változat létezik. Lássuk ezeket: 13. turya jāgrat A turya jāgrat az az állapot, ahol az elme működése végérvényesen megáll, és helyét a szuperelme ( gyémánt buddhi ) veszi át. A szuper-elme kifejezés nagyon furcsa, de ha megértjük, hogy mondják ez a tantrák szanszkritul, akkor a probléma megoldódik. A tantrák ezt úgy hívják: unmanā. Vagyis elmétlenülés. Az elme alapvetően a duális gondolat-konstrukcióra vonatkozik, tehát az elme megszűnése azt jelenti, hogy az önnön természetében csillog immár, mely az egyetlen gondolat : Én-Vagyok. De ez már nem gondolat, hanem éberség. Amikor az éberség nem stabil: gondolattá válik. Ezért működik a koncentráció gyakorlata. A koncentrációban a gondolatok százaivá széthulló éberséget ( jelen-tudatot ) összegyűjtjük. 14. turya svapna A turya svapna az az állapot, ahol a yogī meghalad minden köteléket, vagyis limitált tudást és belép az korlátlan, végtelen tudás világába. ( Tudás = éberség! ). A tantrák ezt az állapotot úgy hívják : ananta vagy végtelen. 15. turya - suṣupti
A turya - suṣupti állapot sarvārtha, vagyis ezen állapotban minden Śakti egy formájaként ismerszik meg. Sarva = átható, mindenható, artha = igazság. Vagyis az az állapot, amikor minden az Igazság hat át. Turya-turya állapot vagy fázis, kondíció, értelemszerűen nincs. A turya tudatállatában a törekvő önazonosítása történik meg a Śiva-tudatossággal. A hétköznapi embernek ( sakala ) a turya, valami negyedik állapotként jelenik meg, ami túl van a három általa ismert állapoton, ami az ébrenlét, álom és mély-alvás. A sakala-nak nincs turya tapasztalata. A yogī számára a turya : rūpātīta, mert a hétköznapi tudatosság objektuma és szubjektuma is transzcendálódik, vagyis azt meghaladja. A jñāṇī számára a turya : pracaya, vagyis azt jelenti : együttesen. Mert számára minden az Isteni Fénnyel átitatott. ( fény = prakāśa ). A tanulmányunk utolsó szereplője a teljesen független, szabad és végtelen, mámoros Én-Tudatosság. Ebben nincs kérdés és analizálás a fázisokról, állapotokról, kondíciókról. Ez a teljes realizáció maga. Nincs szükség semmilyen yogikus gyakorlatra. A jñāṇī úgy hívja: mahāpracaya. Vagyis a nagy egyesülés, mert itt már nincs különbség immanencia és transzcendencia közt, hiszen ezek individuális képzetek. Aki belépett ebbe az állapotba, mely valójában már nem is állapot: annak minden Śiva. Ez a turyātīta. Jelentése: a turya-n túl. A turyātīta : Śiva. Aṇu Śiva abuddha buddha prabuddha suprabuddha jāgrat jāgrat - jāgrat jāgrat - svapna jāgrat - suṣupti jāgrat - turya svapna svapna - jāgrat svapna - svapna svapna - suṣupti svapna - turya suṣupti suṣupti - jāgrat suṣupti - svapna suṣupti - suṣupti suṣupti - turya - - - turya - jāgrat TURYA - - - turya - svapna - - - turya - suṣupti Turyātīta