Az elbeszélés elméleti kérdései Narratológiai vázlat A cím rendkívül széleskörű áttekintést sugalmaz. Valóban lehetne és kellene szólnunk az újabb kutatások főbb irányzatairól: történeti poétikáról, modem műfajelméletről, egy-egy irányzat, például a posztmodem vagy a minimalista próza poétikájáról. Azután az újabb interpretációelméletek és az elbeszéléskutatás kapcsolatáról, így a dekonstrukció és a modem retorika, vagy az elbeszélés és a metaforikusság összefüggéseiről. Nem sorolom. Meggyőződésem, hogy minden valamire való elbeszéléselméleti kérdés megértésének az alapját a narratológia jelenti. Jómagam itt erről fogok beszélni. Elvi megfontolások Elöljáróban néhány elvi megfontolást szeretnék megfogalmazni a prózapoétikai alakzatok elemzéséhez. Ehhez komoly tájékozódási pontokat nyújtanak Szegedy-Maszák Mihály elbeszéléskutatásai, különösen Az irodalmi mű alaktani hatáselmélete című összefoglaló érvényű tanulmánya, amely több ponton is kapcsolódik Genette narratológiai főművéhez.1 1. ) Igen sok megfigyelés, elemzési szempont mindabból, amit a narratológia, a prózapoétikai alakzatok elmélete létrehozott nem avult el az irodalomtudomány interpretációelméleti, hermeneutikai szemléletváltozása után sem. 2. ) Kétségbe lehet vonni a narratológia némely strukturalista szemléletben fogant, elvekké transzponált tételét. De az aligha tagadható, hogy a narratológia művelői igen sokat tettek azért, hogy viszonylag egységes fogalomkincsiik legyen a történetmondásos nyelvi műalkotás jelentésegységeinek megkülönböztetésére. 3. ) Az irodalom történő hagyomány, ebből következőleg a prózai alakzatok összes válfajának lehet művészi előnye s hátránya. Más szóval az alakzatoknak nincs önmagukban vett értékük. 4. ) Nem kell osztanunk az immanens irodalomfelfogás történetieden alapelveit ahhoz, hogy az alakzatok megnevezésére, rendszerezésére kimunkált szempontokat és fogalmakat alkalmazzuk szövegek felépítésének az elemzésében. 5. ) Ha az alakzatokat nem a nyelvi műalkotás univerzáléinak tekintjük, 119
hanem irodalmi kontextusok függvényében változó konvencióknak, szokásrendszerek megnyilatkozásának, akkor érvényt szerezhetünk a befogadás, az olvasóra tett hatás szempontjának is. 6. ) Ebben az esetben a történeti poétika távlata, az irodalmi összefüggésrendszer, a helyzet, amelyben olvassák a művet, éppoly fontos lesz a művek megértéséhez, mint a szöveg fölépítése. 7. ) Az alakzatokat szemlélhetjük úgy is, mint történetileg változó irodalmi konvenciókat, melyek mind lehetséges világértelmezéseket építenek fel. Végezetül emlékeztetnem kell Szegedy-Maszák Mihály alaktani hatáselméletének az összefoglalaló megállapítására, mely szerint: A művek megértése föltételezi, hogy az olvasó figyelme állandó mozgásban van számára ismert és ismeretlen alaktani konvenciók között. Sok minden újat kell elsajátítania, de mégsem szükséges mindent elölről kezdenie.2 Jómagam most ehhez szeretnék hozzájárulni a jelentásalkotó alaktani elemek lehetséges szerepköreit számbavevő tanulmányommal. A továbbbiakban Gerard Genette: Figures III. Éditions du Seuil,1972. könyvéről lesz szó. Magyarul Alakzatok 111. címmel lehetne visszaadni Genette immár klasszikusnak számító, de magyarul még nem olvasható narratológiai alapművét. Azért ezt a munkát ajánlom a magyar irodalomkutatás figyelmébe, mert érzésem szerint Genette narratológiája átfogó igény és mélység tekintetében meghaladja a narratológia másik két alapművét, emellett talán hatékonyabban is alkalmazható, nem utolsósorban pedig a Figures III. -ról készített elemző tanulmányok magyarul még váratnak magukra. Az imént Franz K. Stanzelnek a Theoríe des Erzahlens. UTB. Vandenhoeck u. Ruprecht in Göttingen. 1979. munkájára és Wayne C. Booth: The Rhetoric offiction. The University of Chicago Press. Chicago and London. 1970. című könyvére utaltam, amelyekkel behatóbban foglalkoztam Alaktan és értelmezéstörténet. Debrecen, 1995. című könyvemben. A legszélesebb körben Genette narratológiája fejtett ki hatást az utóbbi évtizedben, a magyar recepciója ellenben rendkívül ellentmondásos, amennyiben Genette szakkifejezéseit, elemzési szempontjait gyakran alig felismerhető alakjukban látjuk viszont, mivel többszörös közvetítéssel kerülnek szövegelemzésekbe. Genette fogalmi rendszere igen gazdag és rétegzett. Igyekszem fontosabb kategóriáinak az értelmét megvilágítani a továbbiakban. Az elbeszélés három jelentése Az elbeszélődiszkurzus című fejezet elméleti bevezetőjében Genette az elbeszélés /récit/ három különálló jelentését különbözteti meg: 120
1. ) Az elbeszélés első értelme narratív kijelentés (énoncé), azaz olyan szóbeli vagy írott beszéd /diszkurzus/, amely eseményt vagy eseménysort közöl Elbeszélés ebben az értelemben a homéroszi szövegben, Odüsszeusznak a föníciaiakhoz intézett beszéde a IX.-tői a XII.-ig terjedő négy énekben. 2. ) Második jelentése az elbeszélésnek a diszkurzus tárgyát képező valós vagy fiktív események egymásutánja. Példaként Odüsszeusz átélt kalandjait említhetem Trója elestétől Kalüpszóba való érkezéséig. 3. ) Harmadik értelme szerint az elbeszélés eseményt jelöl: nem az elbeszélt dolgokat, nem a történetet, hanem magát a történet elbeszélésének, narrációjának aktusát. A narráció aktusa hozza létre az elbeszélő diszkurzust, tehát Odüsszeusz elbeszélését a szó első jelentése szerint. Az elbeszélés, az elbeszélő diszkurzus mint egy eseménysor közlése a narráció terméke. Egyáltalán nem másodlagos fontosságú az, hogy Odüsszeusz kalandjait hol Homérosz, hol maga Odüsszeusz beszéli el. Genette tanulmányának tárgya az irodalomban jelentkező narratív diszkurzus. Nála az elbeszélő diszkurzus elemzése mindig magában foglalja egyrészt a diszkurzus és a tárgyát képező események, tehát az elbeszélés második jelentése, másrészt a diszkurzus és az őt létrehozó elbeszélői eljárás, vagyis az elbeszélés harmadik jelentése alapján létesíthető kapcsolatok tanulmányozását. Az elbeszélő diszkurzus Az elbeszélő diszkurzus elemzését Genette narratológiája három átfogó kategória szerint végzi el. 1. ) Első az idő, amely az elbeszélés és a történet időbeli viszonyai jelölő kategória. 2. ) A második az elbeszélésmód, amely az elbeszélő reprezentánst és az elbeszélés módozatait, alakjait valamint fokozatait felölelő kategória. 3. ) A hang kifejezést a személy helyett használja Genette. Azt kutatja ennek segítségével, hogy milyen helyet foglal el az elbeszélésben maga a narráció. Egyszerűbben: ki beszél, milyen beszédhelyzetben a narratív diszkurzusban. Elsőként a módról, majd a hangról, végül az időről beszélnék. Azért változtatok az eredeti sorrenden, mert az időviszonyok elemzése igényli a legnagyobb állhatatosságot az olvasótól, s nem szeretném rögtön az elején kedvét szegni. 121
Mód A mód Genette narratológiájában az információk elosztásának, elrendezésének módját jelenti, vagyis azt, hogyan mesélünk el valamit, elnagyoltan vagy részletesen, milyen nézőpont szerint. A módnak két összetevője van: 1. ) Az első az elbeszélői távolság, (distance narrative) Az eredeti kife jezést ha idézem, azt az indokolja, hogy ezeken a helyeken fordítási problémák merülhetnek fel. Itt például a distance távlatot és távolságot is jelent, de efféle okfejtésektől a későbbiekben el kell tekintenem. 2. ) A második a perspektíva. Az elbeszélői távolság /távlat azt a távolságot jelenti, amely az elbeszélőt a tárgyától elválasztja. A narrátornak tárgyával szemben elfoglalt pozíciója alapján már Platón két típust különített el: 1. ) Az első a diegetikus forma, más néven tiszta narráció (az ango nyelvű narratológiákban:teliing) - ekkor a szerző a saját nevében beszél, nem próbálja meg elhitetni velünk azt, hogy nem ő, hanem egy másik ember szólal meg.3 2. ) A másik a mimézis - amikor a szerző megkísérli azt az illúzió kelteni, hogy nem ő beszél, tehát beszéltet.4 Genette a fentiek alapján három elbeszéléstípust különböztet meg: 1. ) Narrativizált beszéd - itt a legnagyobb a távolság a narrátor és tárgya között. 2. ) Imitált beszéd - ez a leginkább mimetikus forma, a szó szerint idézés, amikor maga a szereplő beszél. 3. ) Fokalizált elbeszélés - amelyben a narrátor beleolvasztja a szerep lő beszédét a saját beszédébe. Meg kell világítanom a fokalizáció értelmét. Fokalizáció A fókusz nézőpontot jelent, a fokalizáció a nézőpontok elrendezésének módját. A fokalizáció szempontjából nem egyneműek általában az alkotások. Egyfajta fokalizációs technika csak egy-egy szövegrészt jellemez. A nézőpontnak két fő összetevője van: alanya s tárgya, hiszen azt a benyomást hivatott kelteni, hogy valaki szemmel kísér valakit, illetve valamit. A fogalom elnevezése a látásra utal, de ez kissé megtévesztő, amennyiben Genette azt hangsúlyozza, hogy fogalmi, érzelmi, sőt kifejezetten eszmei vonatkozásai is vannak a nézőpontnak.5 Más szóval, a látószögek nemcsak térbeli és időbeli helyzeteket jelölnek, de egyúttal értékelési rendszerek is. 122
A nézőpontok elrendezésének módozatai alapján Genette a következő típusokat különíti el. 1. ) Nulla fokú fokalizáció (non-focalisé, focalisaüon zéró), ekkor nézőpont nem tettenérhető. Ilyen például a Teremtés könyve. 2. ) Belső fokalizáció, amely a modem kísérleteket jellemzi a XIX század vége óta. Válfajai: a., A belső fokalizáció lehet állandó, vagy fixált nézőpontú. Mindvégi kizárólag egy szereplő szemszögéből látjuk a történetet. Példaként említhetném Maráitól az Egy polgár vallomásait. b., változó vagy változtatható nézőpont. Hol egyik, hol másik szerepl szemszögéből látjuk a történetet. Ilyen például Ottlik Géza: Iskola a határon című regénye. c., többszörös /multiple/ nézőpont. Ugyanaz a történet több elbeszél szemszögéből látható. /Faulkner: Hang és téboly! 3. ) Külső fokalizáció. A nézőpontok elrendezésének harmadik módjá ban kívülről látjuk a szereplőt vagy a történetet. Alteráció A fókuszváltás vagyis a nézőpont megváltoztatása az elbeszélésben és az alteráció jelensége fontos elemzési szempont lehet. Az alteráció azt jelenti, hogy törés tapasztalható az adott fokalizációt jellemző kódban.6 Ez sosem olyan mérvű, hogy a koherenciát alapjaiban veszélyeztesse. Két jellemző válfaja van az alterációnak: az egyik a paralipszis, a másik a paralepszis.7 a. ) Paralipszissel állunk szemben, amikor kevesebb információt ad a elbeszélés, mint amennyi az adott kódban általában meghatározott vagy szükséges. Például egy belső lokalizációs részben a hős bizonyos fontos gondolatainak szándékos elrejtését nevezzük paralipszisnek. Példaként említhetném Bródy: Rembrandt eladjaholttestétcímű novelláját. Különösen Rembrandt és Mosusz párbeszédét. b. ) Az alteráció másik válfaja a paralepszis. Ekkor több információt a az elbeszélés, mint amennyi az adott fokalizációs kódban kanonizált vagy szükséges. Például paralepszisnek nevezzük a szereplő tudatába való lassú belemerüjést egy amúgy külső fokalizációs elbeszélésben. Vagy másfelől egy egyes szám első személyű, belső nézőpontú elbeszélésben az úgynevezett mindentudó narrátor váratlan színrelépését. Példaként Németh László iszonyának epilógusát említhetném. Itt valójában nem Kárász Nelli elmélkedik, hanem a lélektanban, mitológiában, bölcseletben jártas író beszélteti szereplőjét. 123
Narratív perspektíva Az elbeszélésmód újabb kulcsfogalma a narratív perspektíva. A narratív perspektíva abban nyilvánul meg, hogy van-e megkülönböztethető nézőpont az elbeszélésben. Az elbeszélői perspektívát és az elbeszélői hangot nem szabad összetéveszteni. Az első arra vonatkozik, hogy ki az a személy, melyik az a szereplő, akinek a látásmódja adja a narratív perspektívát. A második pedig arra vonatkozik, hogy ki a narrátor. Genette megkülönböztetése kezdeményező erejűnek bizonyult, mivel széles körben elfogadta a nemzetközi narratológia. Genette nagy nyomatékkai hangsúlyozza, hogy az elbeszélői perspektíva /Ki lát?/ nem azonos az elbeszélői hanggal /Ki beszél?/.8 Fontos tudnunk, hogy ezek az elbeszélésmódok ideáltípusok, a gyakorlatban nem léteznek ebben a tiszta formában. Perspektíva: Ki lát? a narrátor je le n v a n a c se le k m é n y b e n m int szereplő B e l ü l r ő l e le m z e tt e s e m é n y e k a h ő s e lm e s é li sa já t tö rtén etét E / l h ő s /M ó r ic z : H é t k rajcár/ K ív ü l r ő l e le m z e tt e s e m é n y e k e g y tanú m e s é li el a h ő s tö r tén etét E / l tanú /K rú d v : S z in b á d / a narrátor n in c s je le n a c s e le k m é n y b e n m in t s z e r e p lő a n a liz á ló v a g y m in d e n tu d ó narrátor m e s é li a h ő s tö r tén etét E /3 narrátor /K osztolányi: É des A nna/ a narrátor k ü ls ő n é z ő p o n tb ó l m e s é li a tö r tén etet /á lt. a k la s s z ik u s X I X. s z - i realista r e g é n y e k / A hang és a perspektíva még akkor sem biztos, hogy azonosítható, ha ugyanahhoz a személyhez tartozik. Példaként Kaffka Margit: Színek és évek című regényét említhetném, mely E/1. személyben íródott, s a főszereplő az elbeszélője. Olykor a regényben a gyermek vagy a fiatalasszony szemével látunk, de a megtört Magda hangját halljuk. Az elbeszélő helyzetnek, tehát a hangnak s a nézőpontnak a kapcsolata további árnyalásra ad módot a genette-i fogalmakat újraalkotó Szegedy- Maszák Mihály írásai alapján.9 124
A történetmondást a szereplők tudatának ábrázolása különbözteti meg a többi műfajtól. Ezért elsősorban a belső nézőpont lehetőségeit kell keresnünk az elbeszélő művekben. A belső nézőpontot érvényesítő szöveg mindig átírható első személybe. Idézett belső magánbeszéddel van dolgunk, ha nincs szükség ilyen átírásra, mert E/l. személyű hős meséli el saját történetét. Ellenkező esetben közvetlen belső magánbeszéddel, vagy belső nézőpontú történetmondással állunk szemben. Például E/3. személyű analizáló narrátor meséli el a hős történetét. A belső nézőpontnak s a harmadik személyű beszélőhelyzetnek a társítását nevezzük elbeszélt tudatnak. Az író ugyanis lehet azon a véleményen, hogy a közvetlen belső magánbeszéd többet rejt eí, mint amennyit leleplez. Ezért még azt is szükségesnek találhatja, hogy kikövetkeztethetetlenné váljék meddig terjed az elbeszélő s meddig a szereplő tudata. Ezt nevezzük szabad függő beszédnek.10 Két példát említek. Az első a Bovaryné híres jelenetét vezeti be:,f)e meglátta magát a tükörben, s bámulva nézte az arcát. Sose volt még ilyen tág, ilyen sötét a szőne, sose látszott még ilyen mélynek. Egész lénye valami megfoghatatlan fényben fürdőit, és teljesen átszellemült. Egyre csak azt suttogta: Szeretőm van! Szeretőm-s úgy élvezte a gondolatát, mintha csak egy második serdülőkorra ébredt volna.... A második példa Móricz regényéből a Bovarynét ironikusan idéző Az Isten háta mőgöttböl való:,4 szeme csillogott, az arca piros lett, ötletesebb volt, mint bármikor életében. Egyszerre le tudta kötni mindenik udvarlóját, s olyan gazdagnak érezte magát, hogy ez a délután egész életére kifizetheti. Megmarad a múlt boldog önérzete: volt idő, mikor féltucat férfi tülekedett egy pillantásáért....11 Az elbeszélt tudattal kapcsolatosan másfelől az író feltételezheti azt is, hogy léteznek a szóbeli kifejezést megelőző formái a tudattalannak, amelyek nem is szükségképpen jutnak el a megfogalmazásig. Szegedy-Maszák Mihály feltevése szerint Kosztolányi ezért beszélte el Anna érzeteit, látomásait s álmait, mert csakis ebben a formában vélhette közölhetőnek azt, ami egy jórészt öntudatlan emberi lény lelkében megy végbe.12 A narrátor típusai Norman Friedmann osztályozása alapján: 1. ) Mindentudó narrátor a. / tettenérhető a szerző b. / nem tettenérhető a szerző 2. ) Első személyű narrátor a. /E /l hős b. / E/l tanú 3. ) Szelektáló mindentudó narrátor (egy vagy több beszűkített nézőpont ajellemző). 4. ) Tisztán objektív narrátor (kameratechnika). Példaként említhető a 125
francia új regény, vagy Mészöly Miklós Filmje. Persze arról se feledkezzünk meg, hogy a kamerát valaki mindig mozgatja. Szükséges még egyszer hangsúlyoznom, hogy ezek ideáltípusok, a gyakorlatban ebben a formában nem léteznek, de egy árnyaltabb elemzéshez kiindulópontként szolgálhatnak. Hang /Voix/ A narratív megközelítés (instance narrative) egy olyan viszonyháló felvázolását jelenti a szövegben, amely magában foglalja az elbeszélés idő - és térbeli meghatározottsága, az elbeszélés hősei, az elbeszélésben található szituációk és az elbeszélői cselekvés közötti kapcsolatok megállapítását.13 Az alábbi fontosabb kategóriák tartoznak ide: 1.) A narráció ideje a cselekményhez képest lehet 1. utóidejű (klasszikus elbeszélések) 2. előidejű (prófétikus) Camus: Bukás című regényében a prófétikus narráció Jean-Baptist Clamance beszédének fontos stratégiai eleme. 3. szimultán, jelen idejű elbeszélés, ahol a cselekmény egyidejű a narrációval. Minden előtérszerűen komponált, dramatikus jelenet, minden párbeszédes rész a szövegben szimultánnak tekinthető. 4. közbevetett, amelynek a lényege abban ragadható meg, hogy az elbeszélői részek a cselekmény pillanatai közé ékelődnek, esetleg függetlenek tőle. Ilyen például Kosztolányinak az a története, amelyben Esti Koméi Fiumébe utazik, közveüenül az érettségije után. Ebben közbevetett a narráció. Emlékezhetünk rá, hogy a megnevezetlen elbeszélő történetmondását és a kamasz Esti Koméi szólamát váltogatja az elbeszélés, miközben Esti Koméi verset ír gondolatban a tengerhez. Narrációs szintek (Prévost: Manón Lescaut-ja alapján) 1., diegézisen kívüli (extradiégétiqe) /pl.: des Griex lovag memoárjának kiadása/ 2., a diegézis szintjén levő (diégétique) /az elsődleges elbeszélésben mesélt részek/ 3., a diegézisen belüli (métadiégétique, intradiégétique) /a des Griex által elbeszélt részek, a másodlagos elbeszélés/ Milyen viszonyok fűzhetik az elsődleges elbeszélést a másodlagos elbeszéléshez? 1., Magyarázó-okfejtő. Egyenes ok-oksági viszony áll fönn az elsődle 126
ges és a másodlagos elbeszélés között. A másodlagos elbeszélésnek magyarázó funkciója van. Erre mutatnak a bevett retorikai fordulatok az elsődleges elbeszéléshez való visszatérésnél: íme ezért, vagy ezek a dolgok vezettek idáig. Például Móricz: Hét krajcárjának kezdő soraiban az író arról elmélkedik, hogy miért jó az, ha a szegény ember tud nevetni. Ez a másodlagos elbeszélésben hangzik el a történet bevezetéseként. 2., Tematikus viszony. Főleg a modem kísérletekre jellemző, különösen a noauveau románra. Ebben az esetben nincs semmilyen idő vagy térbeli folytonosság a metadiegézis és diegézis között, inkább logikai kapcsolat - például analógia vagy kontraszt - fedezhető fel közöttük. Az Esti Kornél szövegvilágában a hasonló felépítésű fejezetek között analógiás kapcsolat jön létre. Példaként a világ legelőkelőbb szállodája és a világ legbecsületesebb városa említhető. 3., Semmiféle kifejtett kapcsolat nincs a történet két szintje között. Maga az elbeszélői cselekvés tölt be egyfajta gyönyörködtető funkciót a diegézisben, s ez független a másodlagos elbeszélés tartalmától. Krúdy: Szinbádjában Az ecetfák pirulása című elbeszélés nyitánya sorolható ide. Összefoglalóan metalepszisnek nevezzük az áthaladást az elbeszélésnek az egyik szintjéről az elbeszélés egy másik szintjére. A narrátor Fontos elemzési szempont lehet annak vizsgálata, milyen viszony fűzi a narrátort a történethez. A regényíró választhat, hogy a narrátort implicit vagy explicit módon szerepelteti-e. Választhat továbbá két elbeszélői attitűd között, miszerint a történetben szereplők egyikével, esetleg több szereplővel, vagy a történet szempontjából kívülálló személlyel mesélteti-e el a történetet. Észre kell vennünk, hogy a narrátor saját bevallása arról, hogy ki ő, nem feltétlenül egyezik meg valamely szereplő valóságos identitásával. A fentiek alapján megkülönböztetjük: a. ) a homodiegetikus narrátort /narrateur homodiégétique/. Ekkor a narrátor jelen van mint szereplő a történetben. Ennek legerősebb foka a narrateur autodiégétique, ahol a narrátor az elbeszélés központi alakja. b. ) a heterodiegetikus narrátort /narrateur heteoriégétique/. Tehát azt a narrátort, aki hiányzik abból a történetből, amit elmesél. A jelenlétnek létezik több fokozata is: - a narrátor a hőse saját elbeszélésének/pl: Márai: Egy polgár vallomásau - csak másodlagos szerepet játszik a történetben, tehát megfigyelő. Ilyen a Szinbád novellák narrátora. 127
A narrátor státusza: Négy típusba sorolhatjuk az előzőek alapján a narrátorokat. A felosztás lényege az, hogy az elsődleges vagy a másodlagos elbeszélés, narrációs szint narrátoráról van-e szó. 1. extradiégétique-hétérodiégétique Az elbeszélés első szintjének narrátora, aki olyan történetet mesél el, amelyben ő maga nincs jelen. 2. extradiégétique-homodiégétique Az elbeszélés első szintjének narrátora, aki saját történetét meséli el, tehát jelen van, mint tanú vagy hős. 3. intradiégétique - homodiégétique Az elbeszélés második szintjének narrátora, aki olyan történetet mesél el, amelyben ő maga nincs jelen. 4. intradiégétique-homodiégétique Az elbeszélés második szintjének narrátora, aki saját történetét meséli el. A narrátor funkciói Az elbeszélés különböző tényezői alapján. 1., A történet szempontjából: elbeszélői funkció. 2., Az elbeszélt szöveg szempontjából: organizáló funkció. 3., A narratív szituáció szempontjából, melynek két szereplője van, a narrátor és a történetbefogadó, tehát az a személy vagy személyek, akiknek a narrációt címezték: a. ) fatikus funkció vagy kommunkációs funkció: van explicit irányulás a kommunikáció címzettje felé b. ) emotív funkció: a narráció a narrátorra magára irányul. Narrataire /A narráció címzettje/ 0 a narratív szituáció fontos eleme a narrátorral egyetemben: - mindig az elbeszélés ugyanazon szintjén helyezkedik el, mint a narrátor - nem teljesen passzív szerep az övé - a történetbefogadót nem szabad összekeverni az olvasóval, mint, ahogy a narrátort sem szabad azonosítani a szerzővel. a./ narrataire intradiégétique. A másodlagos elbeszélés szintjén lévő történetbefogadóval azonos, aki a szövegben általában meghatározott személy. Például egy levél címzettje is lehet, ezzel a történetbefogadóval a virtuális olvasó nem tud azonosulni. 128
b./ narrataire extradiégétique. A diegézisen kívüli történetbefogadó: azonos a lehetséges olvasóval, akivel minden tényleges olvasó azonosulhat. Az elbeszélésben részt vevő személyek rendszerezése (más narratológiák segítségével): a. / szereplők b. / történetbefogadók, vagyis a szövegben megszólított személyek c. / teremtett olvasó, azaz a mű igényeinek megfelelő résztvevő a közlés folyamatában. Az Ulysses teremtett olvasója például jóformán betéve tudja az Odüsszeiát. Meg kell különböztetnünk az egyedi mű teremtette szerzői, vagy más elnevezéssel a könyv teremtette szerzői tudatot, Booth kifejezésével a bennefoglalt szerzőt a mű elbeszélőjétől, másfelől az életrajzi értelemben vett írótól. Az Esti Koméinak nemcsak az elbeszélője, de még a teremtett szerzői tudata is más, mint a Pacsirtának vagy az Édes Annának. Az ilyen értelemben vett szerző azonosságát a szövegnek olyan alkotóelemeiből ismerhetjük meg, amelyek nem részei a fikciónak. Ilyen lehet a műfajt jelölő alcím, az előszó, a jelmondatul választott idézet, s az ajánlás. A magyar prózaértelmezés egyik örökletes fogyatékossága éppen abból fakad, hogy a fent jelzett különbségeket olykor nem észlelik az olvasók, vagy nem képesek belátni a személyek elkülönítésének prózapoétikai jelentőségét A mű jelentéseihez véleményem szerint úgy férhet hozzá az olvasó, ha a szöveg szerveződését irányító elbeszélői magatartást vizsgálja, mely egyaránt magába foglalja a látás - és közlésmódot, valamint a szövegben megalkotott olvasói szerepeket. Idő Az elbeszélés időviszonyai Genette megkülönbözteti: 1. ) Az elbeszélt dolog (más szóval: a történet, a cselekmény, a diegézis) idejét (Saussure terminológiájával ajelölt: a signifié idejét) és 2. ) az elbeszélés idejét (Saussure szóhasználatával ajelölő, signifiant idejét.) Azt vizsgálja, milyen viszonyok, kapcsolatok lehetségesek a két időfajta között. Ez alapján különböztet meg időrendet, időtartamot és gyakoriságot. Az időrend azt jelenti, hogyan, milyen rendben jelenik meg az elbeszélésben a diegézisbeli események egymásutániságának tényleges időrendje. Az időtartam a diegézisben elbeszélt események tartama és az elbeszé 129
lő szöveg hosszúsága közötti időviszony megnevezésére szolgál. Az előbbi években, napokban, az utóbbi lapokon vagy kötetekben mérhető. A gyakoriság a történetben előforduló visszatérő események, ismétlődések megjelenési módozatainak tanulmányozására szolgáló kategória. 1.) Időrend /Ordre/ Elrendezés Anakrónia Az anakrónia jelensége az események elrendezésének problémáját érinti. Anakrónián a történet és a történet elbeszélése közti - idősíkon jelentkező- diszharmóniákat, eltéréseket értjük.14 A z elbeszélésekben általában több narrációs szint jelenik meg. Az anakrónia, tehát a történetanyag eseményei és az elbeszélt események sorrendisége közötti eltérés technikailag az elsődleges és a másodlagos vagy beágyazott elbeszélés viszonyában jelentkezik. Az anakrónia jelenségének elemzéséhez a következő kulcsfogalmak ismerete szükséges: 1. ) analepszis: minden olyan elbeszélői eljárás, mely utólagosan f idéz egy előzőleg már bekövetkezett eseményt 2. ) prolepszis: mint ahogy a valahová tenni jelentésű görög lepse szó mutatja, az előre tenni értelmében prolepszisnek nevezünk minden olyan elbeszélői eljárást, amely egy utólagosan bekövetkező eseményt előre elmesél, vagy elképzel egy később bekövetkező történést 3. ) hatótávolság: az anakronikus kapcsolatban lévő részek közti időb távolságotjelenü 4. ) amplitúdó: a közbeékelt rész hossza 5. ) a történetmondás jelene: az a pillanat, amikor az elsődleges elb szélés megszakad a közbeékelt rész kedvéért. Az analepszis fajtái I. ) Külső analepszis: ebben az esetben a közbeékelt rész független elsődleges elbeszéléstől, következésképp az elbeszélés két szintje nem interferál egymással. II. ) Belső analepszis: ekkor a másodlagos elbeszélés idősíkja benn foglaltatik az elsődleges elbeszélésben. 1. ) heterodiegézises analepszis: a két narrációs szint nem zavarja tú ságosan egymást, a másodlagos elbeszélés olyan eseménysorra vonatkozik, amely többé-kevésbé független az elsődleges elbeszéléstől (pl.: egy éppen bemutatott szereplő múltjának feltárása) 2. ) homodiegézises analepszis: az elbeszélés másodlagos szintje ugya arra a cselekménysorra épül, mint az elsődleges. Ekkor az interferálás erős a két szint között. Példaként említhetném a visszatekintő szerkezetű, ret 130
rospektív narrációjú, önvizsgáló én-regényeket: Babits: Gólyakalifa, Németh László: Iszony, Kaffka Margit: Színek és évek. 2/a.) kiegészítő analepszis: olyan visszatekintő részek (utalások) beiktatása, amelyek utólagosan szüntetik meg az elbeszélés első szintjének egyik hiányát (ellipszis). 2/b.) ismétlődő analepszis: olyan allúziók az elbeszélésben, amelyek az elbeszélés saját múltjára, vagyis az elbeszélés egyik előző pontjára utalnak, de nem a cselekményre, hanem magára az elbeszélésre. Az úgynevezett öntükröző művekben gyakori az efféle eljárás, így Esterházy Péter: Termelési regényében. ül.) Vegyes analepszis: a másodlagos elbeszélésben lévő történet előidejű az elsődleges elbeszéléshez képest, de időben átnyúlik rajta, tovább folytatódik. IV. 1.) részleges analepszis: a visszatekintő jellegű részt olyan előreugrás követi, amely kihagyást eredményez, és ami folytán egy időszakasz homályban marad. Itt a másodlagos elbeszélés nem kapcsolódik vissza az elsődlegeshez, s így töredékes jellegűvé válhat az elbeszélés. 2.) teljes analepszis: a másodlagos elbeszélés újra visszakapcsolódik az elsődlegeshez, így folytonosság, szerves összefüggés jön létre a két narrációs szint között. V. 1.) explicit analepszis: a narrátor tudatosítja az olvasóval a szakadás tényét, s aláhúzza az analepszis magyarázó funkcióját. Éppen ezért van az, hogy... típusú retorikai fordulatokra lehet itt gondolni. 2.) implicit analepszis: olyan a szöveg, a narrátor viselkedésének köszönhetően, mintha semmi sem szakadt volna meg, mintha semmi sem függesztődött volna föl benne, (pl.: Krúdy: Szinbád) A prolepszisfajtái A prolepszis lényege az időben való előresietés, például a később bekövetkező események előzetes összefoglalása. I.) Belső prolepszis: olyan részek közbeiktatását jelenti, amelyek az elbeszélés jelen pillanatában még csak a levegőben lógnak és csak később nyerik el értelmüket, pótolnak egy, az elbeszélésben később jelentkező hiányt.15 1. ) kiegészítő prolepszis: a jövő gyors felvillantása, a későbbieket megvilágító, allúziós funkciója van (pl. : az elbeszélés ezzel érzékelteti egy újonnan közbeiktatott, jelentéktelennek látszó szereplő későbbi fontos szerepét) 2. ) iteratív prolepszis: olyan esemény elbeszélése, amely később változatokban továbbrajzolódik, de az elbeszélésben elfoglalt szerepe sűrítetten már az első előfordulásban megjelenik. 131
3.) repetitív prolepszis (bejelentés): előzetese egy olyan eseménysornak, amelyet teljes terjedelmében majd csak később mesélnek el. II.) Külső prolepszis: az epilógus szerepét tölti be, a cselekménysort végigviszi a belátható határáig vagy azon túl, még akkor is, ha az utóidejű ahhoz a pillanathoz képest, amikor a szerző írja a művét. 2.) Időtartam 2/1.) Az anizokrónia nem egyidejűséget jelent, és az elbeszélés ritmusára vonatkozik. Genette viszonyításának hipotetikus kiindulópontja az egyidejű elbeszélés, mely nem lenne más, mint egy változatlan sebességű elbeszélés, gyorsítások és lassítások nélkül, ahol a történet időtartama és az elbeszélés terjedelme közti viszony mindig állandó maradna. Az elbeszélés nem lehet meg anizokrónia nélkül. Kényes művelet egy elbeszélés időtartamát összevetni az elbeszélés által elmondott történet időtartamával. Az elbeszélés időtartama ugyanis azonos az elolvasáshoz szükséges idővel, s az utóbbi egyéni körülmények szerint változik. Magától értetődően függ attól is, hogy hányadszor olvassuk a könyvet. Proustnál megállapítható a változatok amplitúdója, amely 190 oldal 3 óra, illetve három sor 12 év között ingázik, azaz durván az egy oldal egy perctől az egy oldal egy évszázadig. A narratív lendületnek vagy ritmusnak négy alapvető formája van. A két véglet az ellipszis (kihagyás) és a leíró szünet. A két közbeeső: a jelenet, ami legtöbbször párbeszédes, és hagyományosan megvalósítja az elbeszélés és a történet közti időegyenlőséget, végül pedig az, amit az angol kritika summary -nek nevez, a francia pedig kivonatos elbeszélésnek, vagy kivonatnák. Jómagam most csak egyre szeretnék utalni a négy közül, az ellipszisre. Ellipszis. /Kihagyás/ A. Az idő szempontjából megkülönböztetünk 1. determinált ellipszist, ha az ellipszis időtartama pontosan behatárolható 2. nem determinált ellipszist B. Formális szempontból: 1. Explicit ellipszist, ahol valamilyen frazeológiai szerkezet jelöli a kihagyott idő hosszát, egyfajta összegzéssel: Néhány év elmúltával... Ismerünk minősített explicit kihagyást is: Néhány boldogsággal teli év után... 132
2. Implicit ellipszis, ahol még a kihagyás ténye sincs jelölve a szövegben, tehát az olvasó maga következteti ki a kronológiai rést. Gyakoriság A frekvencia-jelenségekre csak utalni kívánok. A gyakoriság lényege az, hogyan ismétlődik egy jelenség az elbeszélés és a történetanyag között. Hogyan és hányadszor meséli el azt az elbeszélő, ami egyszer vagy éppenséggel n-szer történt meg. Felhívom még a figyelmet a determináció jelenségére. Ennek lényege abban ragadható meg, hogyan jelöli ki az elbeszélés egy bizonyos eseménysor időhatárait. Csak jelzem, hogy Genette a Specifikáció című fejezetben azt is vizsgálja, milyen időhatározókkal van kifejezve a gyakoriság illetve a determináció. Tanulmányom végéhez érve ismételten nyomatékkai hangsúlyozom, hogy a fenti narratológiai vázlat csak az egyik lehetséges megközelítése a többi között a prózapoétikai alakzatoknak. Számomra viszont nem kétséges, hogy a szövegértelmezésnek vannak mesterségbeli fogásai, kimunkált eszközkészletei, amelyek közül érdemes, sőt szükséges minél többet és másfélét elsajátítania a hivatásos olvasónak. Kosztolányit nem az iteratív prolepsziseiért szeretjük, de jó, ha tudjuk, hogy esetleg éppen ez vagy efféle alakzat lehet fontos valamely szövegének értelmezésében. JEGYZETEK 1Szegedy-M aszák Mihály: Az irodalmi mű alaktani hatáselmélete, in. A strukturalizjnus után. Érték, vers, hatás, történet, nyelv az irodalomelméletben. Szerk. Szili József. Akadémiai Kiadó, 1992.113-153.pp. Lásd különösen a Nézőpont és beszédhelyzet című fejezetet. 142-149.pp. 2i.m. 152.p. 3 i.m. parle en són nőm sans ehercher á nous fairé erőire que c est un autre que lui qui parié i.m. 184,p. 4 il s efforce de donnerl illusion que ce n est pás lui qui parié i.m.l84.p. 5 Pour é viter ce que les termes de vision, de champ et depoint de vue ont de trop spécifiquement visuel, je reprendrai ici le terme un peu plus abstrait de focalisation, qui répond d ailleurs á Fexpression de Brooks et Warren:»focus of narration«. i.m.206.p. 6 je nommerai donc en général altérations ees infractions isolées, quand la cohérence d ensemble demeure cependant assez forte pour que la notion de mode dominant reste pertinente. 211.p. 7 Le premier type porté un nőm en rhétorique, et nous l avons déjá rencontré á propos des anachronies complétives: il s agit de l omission latérale ouparalipse. Le second ne porté pás encore de nőm; nous le baptiseronsparalepse, puisqu il s agit ici non plus de laisser.(-lipse, 133
de leipo) une information que Fon devrait prendre (et donner), mais au contraire de prendre (-lepse, de lambano) et donner une information qu on devrait laisser. i.m. 21 l-212.pp. 8 la plupart des travaux théoriques sur ce sujet (qui sont essentiellement des classifications) souffrent á mon sens d une fácheuse confusion entre ce quej'appelle ici mode et voix, c está-dire entre la question quel est le personncige dönt le point de vue oriente la perspective narrative? et cette question tout autre: qui est le narrateur? - ou, pour parler plus vite, entre la question qui voit? et la question qui p a rk i Nous reviendrons plus lóin sur cette distinction apparemment évidente i.m. 203.p. 9 Különösen Szegedy-Maszák Mihály i.m. 142-149. pp.!í) Az elbeszélő helyzetnek ezt a válfaját behatóan elemeztem Franz K. Stanzel: Theorie des FrzÁ'/iiení.UTB.Vandenhoeck u. Ruprecht in Göttingen. 1979. című könyvének a bírálatában. Vö. D.1.: Átélt beszéd. Elbeszélt tudat. in. Alaktan és értelmezéstörténet. 1995. 159-163-pp. 11 Az idézett szövegrészietek Összehasonlító elemzését lásd: Kulcsár Szabó Emő:Beszédaktus, szerepkör, irónia (Az Isten háta mögött mint elbeszélés) in.uő. Beszédmód és horizont. 1996. 182-183-pp. 12 Szegedy-Maszák Mihály i.m. 145.p. 13 Nous considérerons donc successivement, ici encore, des éléments de défmition dönt le fonctionnement réel est simultané, en les rattachant, pour l essentiel, aux catégories du temps de la narration, du niveau narratifet de la»personne«, c est-á-dire des relations entre le narrateur-et éventuellement són ou ses narratire(s) - á Fhistoire qu il raconte. i.m. 227.p. 14 ici les différentes formes de discordance entre l ordre de l histoire et célúi du récit i.m. 79.p. 13 Les prolepses internes posent le mérne genre de probléme que les analepses du mérne type:celui de l interférence, de l éventuel double emploi entre le récit premier et célúi qu assume le segment proleptique. On négligera donc ici, de nouveau, les prolepses hétérodiégétiques, pour lesquelles ce risque est nul, que l anticipation sóit inteme ou exteme, et parmi les autres, on distinguera encore celles qui viennent combler pár avance une lacune ultérieure (prolepses complétives), et celles qui, toujours pár avance, doublent, si peu que ce sóit, un segment narratif á venir (prolepses répétitives). 109.p. 134