A legek választása. Gazdák a pácban Se eső, se pénz. Terjedő zöldvandalizmus Gerillakertészek akcióban. Aktualitások lapja 5. évf. 22. szám június 17.

Hasonló dokumentumok
A brit Munkáspárt és az MSZP mostani helyzete

JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN

Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához

A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye V. A Gyurcsány- és Bajnaikormányok

Választás 2018 Megyei jogú városok A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel

Udvarhelyi Szabolcs: Két választás Csehországban

Szigetvári Viktor előadása

Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

Nyílt levél OV-nak, Magyarország még miniszterelnökének. Az orbán-öszödi beszédmód Kedves bölcs vezérem! Bár 2010-ben elvből nem rád szavaztam, de én

2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor

Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE

Kompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/


Internet: IV. évf. 9. sz., szept.

A tudatosság és a fal

Már újra vágytam erre a csodár a

A választási rendszer és választások

Mélyponton a teljes politikai elit

Dr. Kutnyányszky Valéria

JEGYZŐKÖNYV. Dobossy Bea tájékoztatja a jelenlévőket, hogy a közgyűlésről hangfelvétel készül.

Kecskés Gábor Berzence

A legkisebb falutól Brüsszelig képviselni a magyar érdekeket

Élet és Irodalom, LI. évf., 7. sz., február 16., o. A válság anatómiája

tovább örökítő város legyen!

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Szlovákia Magyarország két hangra

A Párbeszéd Magyarországért kiadványa

Összesen 135 válasz érkezett Összegzés

Révkomárom után. Európai utas OTTHON LENNI

A boldogság benned van

Miért alaptalan a magyar demokrácia

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Magyarország: Szeretlek választási kampány!

A legpesszimistább várakozásoknál is rosszabb volt a részvétel(1)

Oldal 1

.a Széchenyi iskoláról

A progresszív gazdaságpolitika alkotóelemei

Rákosmentét építjük!

A SZIVÁRVÁNYRA VÁRVA

A kultúra menedzselése


A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Korrektúra: Egri Anikó

Budapest 2019 A Republikon Intézet elemzése

Bauer Tamás Cukor a sebbe

Irányítószámok a közigazgatás szürke zónájában

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget

MIÉRT SZERETNÉK SZOCIÁLIS MUNKÁS LENNI?

A magyar közvélemény és az Európai Unió

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE október 9-én megtartott rendkívüli ülésének

Négy szolgáltatás-csomag 1. NAPRÓL-HÉTRE-HÓNAPRA-CSOMAG

Ligeti Miklós: A VÁLASZTÁSI KAMPÁNYOK FINANSZÍROZÁSA

Budapest a kulturális turizmus szemszögéből A Budapesti Kulturális Munkacsoport tanulmánya. Szerzők: Nyúl Erika és Ördög Ágnes 1

Megmenteni a világot

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség

Tréningszokások Európában 2012

Egy idő után nagyon fárasztó egyedül ugatni

A 924-es L 410 polgári színekben a HA-LAS

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül Szerző: Szimpatika

Erasmus Albiban (Franciaország)

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

ÚJKOR A félszigeti háború Spanyolországban és Portugáliában

Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő

J e g y zőkönyv AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/

Suri Éva Kézikönyv Kézikönyv. egy ütős értékesítési csapat mindennapjaihoz. Minden jog fenntartva 2012.

KÉT ZACSKÓVAL KEZÉBEN MAGYARÁZOTT FODOR GÁBOR...19

MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN

file:///c:/docume~1/barany~1/locals~1/temp/rar$ex Mûsor : Egyenes beszéd (R:) Dátum : Credit: 0000

Tanulási kisokos szülőknek

A célom az volt, hogy megszólítsam az egész politikai elitet

A TÁRKI ADATFELVÉTELEINEK DOKUMENTUMAI. Népszavazás. Omnibusz 2008/02. A kutatás dokumentációja

Összefoglaló. A takarmánybúza ára július 6-7-én még tartja magát, utána élesen esni fog. Az igazodás előtt még van a piacon lehetőség.

Mandátumbecslés A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE

XX. Vörösvári Napok megnyitója a Fő utca program ünnepélyes zárórendezvénye

A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010

A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye I. Az Antall-kormány

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból?

válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába

hétfő, május 26. Vezetői összefoglaló

Go to London!!! S.O.S. Lépésről - Lépésre, a kezdetektől - az új életig! Szigeti Attila. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!

Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj

Hogyan jött az üzleti rész? Hogyan csöppentem a DXN üzletbe?

Különböző adóterhekkel sokféle juttatást választhatnak a munkáltatók, amikor saját juttatási rendszerüket építik.

Prédikáció Szeretnék jól dönteni!

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól

Összefoglaló. Mostani hírlevelünk hosszabb a megszokottnál az elmúlt hét eseményei miatt.

Jó befektetési lehetőség kell? - Ebben van minden, amit keresel

3./2014. Terménypiaci előrejelzések február 2., Vasárnap. Összefoglaló

Az első lépés a csúcshódításhoz

Önkormányzatok versenye: a XIII. kerülettel az élen Budapest veri a vidéki Magyarországot Összefoglaló

48. Hét November 26. Csütörtök

ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK Ön gondolta volna? szám. VII. évfolyam

Agilis vezető, eredményes csapat április 16.

Az Igazi Ajándék. Máté és a sárkány. Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright

MKKSZ. Az MKKSZ Országos Választmányának BESZÁMOLÓJA

Átírás:

AGORA Aktualitások lapja 5. évf. 22. szám június 17. Terjedő zöldvandalizmus Gerillakertészek akcióban Gazdák a pácban Se eső, se pénz A legek választása

AGORA 2009. június 17. Kedves olvasó! Ez itt szokatlan módon a tördelő levele. Lapunk összeállításának menete annyiban tért el a szokásostól, hogy először volt egy szeriőz csoport, többnyire kulturális érdeklődésű tagokkal, majd felmerültek témák, melyekből egy hét alatt cikket lehet gyúrni. A cikkekkel laza kapcsolatba hozható címet is találtunk az újságnak, majd az elkészült cikkeket az illetékesek szerkesztették. Egy-két cikk, talán a mi érdekünkben, hogy a megadott 12 oldalt ne kelljen túllépnünk, kicsit túl is lett húzva. Pedig sokkal nagyobb élvezet hosszabb, 2 vagy 4 oldalas cikkekkel dolgozni. Egy vizsgamunka, melynek tétje egy kisebb, hozzáértő közeget érint, akiket könnyű a széppel az orruknál fogva vezetni. Ez a lap így bizonyos esetekben inkább a szépséget, a látványos elemeket részesíti előnyben a pontossággal, lényegtörő megfogalmazásmóddal, helytakarékos közléssel szemben. (A sajtóban ez többnyire fordítva történik.) Erdei Krisztina Tartalom A legveszélyesebb útszakasz a Sanoma Akadémia felé 14 KÖZTÉR Bevetésen a gerillakertészek 4 A legek választása, Európai Parlament 2009 5 Vélemény: Választások(k) 9 Szubjektív turista: Kajakra fel! 10 Tőzsdebáró 12 Amikor a közönség vizsgázik - Tünetegyüttes A dolgok állása - Filmkritika 17 Szubjektív turista: Kajakra fel! Impresszum 6 Hadszíntér Főszerkesztő: Ács Gábor Tervezőszerkesztő: Simon Izabella Olvasószerkesztő: Orosz Sára Tördelőszerkesztő: Feketeerdei Klinika Kultúra szerkesztő: Freund Emese Munkatársak: Tóth András, Iván Viktória, Fejes Szonja, Pete Edina, Tóth Tamara, T. Fuchs Ágnes Óvodás vállalatok

Hadszíntér Európai Parlament 2009 Fejes Szonja A legek választása A világtörténelem eddigi legnagyobb nemzetközi választása volt a mostani, mintegy 375 millió választásra jogosulttal. Az uniós polgároknak mégis alig 43 százaléka járult az urnákhoz, ami viszont az eddigi legrosszabb eredmény az uniós voksolásokon. A vasárnapi szavazás megmutatta a választók kiábrándultságát és az új politikai erők iránti vágyát. A prognosztizált alacsony részvétel és a válság miatt az unió vezetői már előre tartottak a szélsőséges pártok előretörésétől nem is alaptalanul: Hollandiában, Szlovákiában és Magyarországon az euroszkeptikus szélsőjobb valóban történetének legjobb eredményét hozta. Az azonban kérdéses, hogy az EP-ben mennyire lesznek képesek összefogni. Nem valószínű ugyanis, hogy a Jobbik és a magyarellenes szlovák pártok együtt tudnak majd működni. Erősödő jobboldali frakciók A jobboldal megerősödéséről és a baloldal megosztottságáról tanúskodnak az EP-választások. Arra számítottunk, hogy a szavazók figyelmeztető jelzést adnak a kormánypártoknak, bármilyen színűek legyenek is azok, ez azonban mégsem érvényesült - nyilatkozta Jackie Davies, a brüsszeli székhelyű Európai Politikai Központ elemzője. A német, olasz, francia és belga adatok szerint ugyanis a szavazók a gazdasági válsághelyzetben sem fordultak el a jobboldali kormányoktól, míg a jobboldali ellenzéki pártok növelték Az idei európai parlamenti (EP) választás a világtörténelem eddigi legnagyobb nemzetközi szavazása volt 375 millió választásra jogosult polgárral. Június 7-e Magyarországon is a legek éjszakájának bizonyult: a Fidesz Európában a legnagyobb arányú gyõzelmet aratta, a Jobbik történetének legjobb szavazati arányát érte el, az MSZP és az SZDSZ pedig a legrosszabbat. saját népszerűségüket a baloldali kormánypártok rovására. A szocialisták történelmük legnagyobb vereségét szenvedték el Franciaországban, Nagy-Britanniában és Németországban is. A baloldal csak Görögországban, Máltán és Portugáliában ért el sikereket. A jobbközép pártokat tömörítő Néppárt messze a legerősebb frakciót alkothatja az EP-ben jelentette ki vasárnap este Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament eddigi elnöke. A legnagyobb veszteséget az Európai Szocialista Párt (PES) és az Európai Liberális Demokrata és Reform Párt (ALDE) szenvedte el. Magyarországon átalakulhat a pártrendszer A rekordok itthon is megdőltek. A Fidesz Európában a legnagyobb arányú győzelmet aratta,, míg az MSZP és az SZDSZ története legrosszabb eredményét produkálta. Ahogy Európa szinte minden más országában, úgy nálunk is a belpolitikáról szólt inkább ez a voksolás. Magyarországon megdőlt a kétpártrendszer: nagy pártként a Fidesz, középpártként az MSZP és a Jobbik, kis pártként az MDF képviselői jutottak be az EP-be. Az SZDSZ kis pártból vált jelentéktelen méretűvé, míg az LMP a semmiből lett reménykedő törpepárt. A mandátumot szerzett pártok listavezetői így kommentálták a választási eredményeket: Az európai parlamenti választás eredménye Magyarországon: Párt neve Szerzett szavazatok Szavazatok aránya FIDESZ-KDNP 1630482 56.4% 14 MSZP 502607 17.4% 4 Jobbik 427213 14.8% 3 MDF 153402 5.3% 1 LMP-HP 75200 2.6% 0 SZDSZ 62419 2.2% 0 Munkáspárt 27829 1% 0 MCF 13440 0.5% 0 Bokros Lajos, MDF Mindenkinek érdekében áll most Magyarország helyzetét megerősíteni a közös hazában, az Európai Unióban. A XXI. század első évtizede nem a miénk volt, ezért mindent el fogok követni Brüsszelben azért, hogy a második már sikeres időszak legyen Magyarország életében. Elnyert mandátumok Göncz Kinga, MSZP Az igazi veszteség nem az a négy hely, amit az MSZP szerzett, hanem az, hogy a Jobbik három mandátuma elvesztegetett helyeket jelent a magyar képviseletnek. A magukat demokratikusnak valló pártok ugyanis nem működnek együtt szélsőséges pártokkal. Amit a Jobbik vall, az nagy mértékben idegen az Európai Uniótól, és azoktól az értékektől, amelyek az EU alapját képezik. Térítõ Vélemény Választások(k) Panaszlevél az egyik választási bizottsághoz: a tisztelt polgár nem tudott élni állampolgári jogaival és arra szavazni, akire szeretett volna, mert rövid volt az íróeszközt tartó madzag. Rövid volt bizony. Talán ez a magyarázata a Jobbik valószínűtlenül jó szereplésének. Odáig még elérhetett a madzag és ikszelni mindenképpen kellett. Az is egy lehetséges magyarázat lenne persze de erről valahogy nem beszélnek a vezető politikusok, hogy az ország olyan szintű morális válságba került, hogy a választók közel 15 százaléka inkább szavazott egy radikális jobboldali pártra, mint bármely másikra. Önmagában véve nincs semmi baj azzal, hogy egy szélsőjobboldali pártnak valamiféle szerep (létjogosultság) jut, azzal viszont nem is kevés, hogy olyan emberek fordulnak feléjük, akiknek elvei vagy érdekei korábban teljességgel ellentétesek voltak azzal, amit a Jobbik képviselt. El kéne ezen gondolkodni. Lassan itt az ideje, hogy kimondjuk: a politikai elit megérett a cserére. Új alternatívákra van szükség, még akkor is, ha ez szinte lehetetlennek tűnik, mivel mindannyian kézzellábbal kapaszkodnak ahhoz a bizonyos húsosfazékhoz. Választottunk, és pontosan az történt, amiről mindenki tudta, hogy történni fog: semmi. Még az is kiderült, hogy a nap felkel akkor is, ha nem az MSZP nyeri a választást. Ne legyünk álszentek! Azt korábban már az EU-ban is kimutatták, hogy az EP választás mindenhol a belpolitikáról szól, ugyanakkor kétségtelen az is, hogy nálunk ennek most talán még nagyobb jelzésértéke volt, mint bárhol. Persze a választás eredményeire adott magyarázat régóta készen állt szinte minden párt részéről, de talán titkon ők is tudják, hogy az eredmény egyet jelent: a választóknak elegük van. Ráadásul nem csak az elmúlt nyolc évből, de a rendszerváltás óta eltelt évek tehetetlenségéből is. Ennyi. Így telt Magyarország történetének eddigi legdrágább közvéleménykutatása. Kéne már egy hosszabb madzag Tóth András A mandátumot szerzett pártok listavezetõi így kommentálták a választási eredményeket: Morvai Krisztina, Jobbik Fő célom, hogy elérjem: a jövőben az EU ne legyen átláthatatlan, antidemokratikus és korrupt, mint amilyen most. Az igazság erőivel kell szövetséget kötni. Az euroszkeptikus frakciókkal együtt fogunk küzdeni azért, hogy ne a nemzetközi nagytőke, hanem az állampolgárok irányíták az uniót. Schmitt Pál, Fidesz A legnagyobb eredménynek azt tartom, hogy Közép- Európában a magyarok mentek el a legnagyobb számban szavazni, és annak 75 százaléka a belpolitikai változásra szavazott. Ez a választás egész Európában a belpolitikáról szólt. 4 5

Hadszíntér Óvodás vállalatok Sok kicsi sokra megy Kevés az óvoda, a bölcsőde meg hiánycikk, ráadásul hónapokat kell várni egy-egy felszabaduló helyre. Mindeközben az anyukák már mennének vissza dolgozni, főként mert a gyes várhatóan háromról két évre fog csökkenni. Megoldás lehet a vállalati óvoda, de kérdés, hogy a vállalatok mennyit tudnak és mennyit hajlandóak erre áldozni főleg válság idején. Szöveg: T. Fuchs Ágnes Fotó: Elek Judit Katalin

Mindjárt dél van. Az udvari játéknak vége, az ovisok épp az ebédhez készülődnek. Az Egis Gyógyszergyár óvodájában rend és tisztaság van, a látogatók is csak a cipőjükre húzott műanyag papuccsal léphetnek be a csoportszobákba. A folyosón kis szekrényekben tárolják a gyerekek a táskáikat, a falakon ott sorakoznak a szebbnél szebb rajzok és alkotások. Bárcsak minden oviban ilyen idilli lenne a kép. Ma Magyaroroszágon közel 326 ezer óvodáskorú gyermek vesz részt a közoktatásban, többségük önkormányzati fenntartású intézményekben. Az önkormányzati törvény kötelező feladatként írja elő a helyi önkormányzatok számára az óvoda fenntartását. Ez a kisebb településeken komoly finanszírozási gondot okoz, éves szinten akár több 10 millió forintba is kerülhet az ovi a településnek. A vállalatok számára ez azonban stratégiai lehetőség. Tisztában vannak ugyanis azzal, hogy egy óvoda fenntartásával nemcsak a dolgozóik problémáit oldják meg, hanem akár saját jövendőbeli munkavállalóikat is kinevelhetik. Nagy cégek előnyben Az Egis oviban nagy hangsúlyt fektetünk a gyermekek harmonikus személyiségfejlődésére, ez a nevelési programunk címe is egyben. Az óvodához hatalmas park tartozik játszótérrel, medencével, KRESZ-pályával, de van nálunk sóbarlang, tanösvény gyógynövényekkel, sőt agyagozó kemence is. Ezen kívül a nagyobb gyerekeknek erdei ovis programot is kínálunk büszkélkedik Mészáros Mariann, az Egis Hírlap felelős szerkesztője. Az óvodát 2005-ben újították fel, ma négy csoportszobával működik. A Richter Gedeon Zrt. két intézményt is fenntart, egyet Budapesten öt csoportszobával, egyet pedig Dorogon hárommal. A Magyar Suzuki Zrt. is fontosnak tartotta, hogy a munkavállalóknak kínált szociális csomag keretében óvodai ellátást is biztosítson: 2007- ben alapított intézményük két csoportszobával működik. A nemzetközileg is jól ismert magyar tulajdonú informatikai cégnél, a Kürt Zrt. nél is. felismerték, hogy a piaci pozíciók megtartásához a dolgozók elégedettsége elengedhetetlen. A cég most azt tervezi, hogy két éven belül egy napközit hoz létre, ahol szakszerű felügyelet mellett hagyhatják a munkavállalók gyermekeiket tájékoztatott Gergácz Lili, a Kürt Zrt. HR vezetője. között a kommunikáció is, mivel az óvodában dolgozók egyúttal kollégák is, így könnyebben alakul ki köztük a bizalom. De ami talán a leglényegesebb és ebben az önkormányzati intézmények jelenleg nem tudják felvenni a versenyt az az, hogy a nyitva tartás itt alkalmazkodik a szülők munkaidejéhez. A nevelési szünetek is csak arra az időre korlátozódnak, amikor maguk a cégek is leállnak, így nincs probléma a gyermekek elhelyezésével. Egyre több kisebb vállalat érzi át a családos munkavállalók problémáját és keres valamilyen megoldást, hiszen a gyermeke felől nyugodt munkavállaló sokkal koncentráltabban tud dolgozni, sőt cégéhez is lojálisabb. Az óvodák működését szerencsére a válság sem befolyásolja. A megkérdezett cégek egyöntetűen vallják, hogy a kényszerű költségcsökkentéseket nem az óvodákon fogják végrehajtani. Dr. Keveházi Katalin, a JÓL-LÉT Közhasznú Alapítvány vezetője szerint a munkavállalók mentális és fizikai egészségére odafigyelő munkáltatók közül egyre többen gondolkodnak a vállalati gyermekfelügyeleti segítségnyújtásban. A kisgyermekesekkel szembeni munkáltatói előítéletek egyik gyökere épp az, hogy megoldatlannak vélik a gyermekek napközbeni elhelyezését. (Ebből pedig könnyű arra következtetni, hogy a kisgyermekes anyuka sokat marad majd otthon a gyakran betegeskedő csemetével.) Az a szülő, aki viszont felszabadul ezen stressz alól, általában a munkahelyén is jobban teljesít. Az alapítvány segítséget nyújt a gyermekfelügyelet cégre szabott konstrukciójának megoldásában és a megvalósításban is. Tóth Tamara Aszályviszály A tavaszi aszály nem kedvezett a mezőgazdaságnak: vannak olyan területek, ahol a kukorica ki sem kelt. Csak találgatni lehet, hogy az egyébként is szűkös agrárkeretből mennyi jut majd a gazdáknak Szegény gazdát még az ág is húzza! Nem elég, hogy nem esett az eső, most még azt sem tudni, jár-e a termelőknek majd kártérítés a válságkezelés címén egyébként is 33 milliárd forinttal megkurtított agrárbüdzséből. A termesztők aggódnak. Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke azt nyilatkozta, hogy az idén a búzatermést illetően mintegy kétmillió tonna terméscsökkenéssel kell számolni. Tóth Emil fejér megyei gazdálkodó elmondta, hogy bár idén alacsony lesz a várható termés, a gabona ára mégis csökkenni fog, így még nehezebbé válik a termesztők helyzete. Véleménye szerint ugyanakkor a határ menti magyar gazdálkodók számára kedvező lehet, hogy a száraz időjárás a szomszédos Romániát sem kíméli, így a magyar termények iránt megnövekedhet a kereslet. Ennek következtében a gabona átlagára a mostani csökkenő tendencia helyett november-december tájékán növekedésnek indulhat. Tóth Emil szerint a termesztőknek célszerű biztosítást kötniük a jövőben, mert a kormány által nyújtható támogatás nem lesz elég arra, hogy kompenzálja a terméskiesést. Akadozó vízsugár Ha nincs eső, locsolni kell, csakhogy a vízgazdálkodási társulások szintén nem nyújtanak megfelelő szolgáltatást a gazdálkodóknak, pedig a termelők 800 forintot fizetnek ezért hektáronként. Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének (MAGOSZ) elnöke nehezményezte, hogy a nem megfelelő vízgazdálkodási szolgáltatás mellett nehezíti a helyzetet, hogy az állam annak ellenére sem fizeti a társulások működési költségeinek az 50 százalékát, hogy az törvényben előírt kötelezettsége lenne. Az öntözés engedélyeztetése egyébként 20 hektáros terület esetén is több mint százezer forint, ami csak növeli a A Magyar Agrárkamara operatív intézkedési javaslatai: gazdák anyagi terheit. További probléma, hogy az ország nagy részén az öntözőművek nem megfelelő állapota miatt az öntözés feltételei elégtelenek. Hazánkban a termesztésre használt 5,6 millió hektárból eszközök és források híján jelenleg csak mintegy 100 ezer hektárt öntöznek. A források is apadnak A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium már dolgozik a miniszteri közleményen, de még kérdés, hogy az mit tartalmaz majd és a döntésnek mikor lesz eredménye. Annyi mindenesetre így is tudható, hogy kártérítést csak akkor lehet igényelni, ha az adott területen az aszály legalább 30 százalékos terméskiesést okozott. A jelenlegi információk szerint a minisztérium hozzávetőleg 5 milliárd forintot tud elkülöníteni a súlyos esetek kezelésére. Tóth Emil szerint a kompenzáció vajmi kevés a károk enyhítésére, hiszen a szárazság az ország termőterületéből 3 millió hektárt érint. Mást kell termeszteni! Raskó György független agrárszakértő, az Antall-kormány volt földművelésügyi államtitkára szerint az aszály miatt a növénytermesztés kevesebb, mint 1 százalékkal növelheti a GDP-t. A munkahiány miatt ráadásul bizonytalan lehet az idénymunkások helyzete is. Úgy véli, hogy a globális klímaváltozás miatt a szárazabb területeken érdemes alternatív megoldásokhoz szárazságtűrőbb fajták nemesítése és termesztése, alternatív növények, többek között rostlen termesztése folyamodni. Sajátos szerep a mezőgazdasági miniszter hazánk egyes megyéit nyilvánítsa aszály sújtotta területté a gazdálkodók ebben az évben mentesüljenek a vízkészlet- és rendelkezésre tartási járulék fizetése alól A dolgozók szívesen élnek a vállalati óvoda kínálta a termesztők részesüljenek 40 százalékos vízhasználati díjtámogatásban a gázolaj jövedéki adójának visszaigénylési lehetőségét emeljék 100 százalékra lehetőséggel, hiszen így sokkal könnyebb a munkahelyükre a kormány segítségével javasolt a bankokkal történő tárgyalások kezdeményezése, hogy azok átütemezzék az aszálykárosult termelők való visszatérés. Sok pályakezdő azért is választja ezeket a hiteltörlesztéseit, illetve kamattámogatásban is részesüljenek cégeket, mert biztosítva látja a jövőjét arra az esetre is, ha középtávú intézkedésként javasolt a vízhasználati engedélyek gyorsított eljárással történő beszerzése családot alapít. Könnyebb a szülők és az óvoda fenntartója ajánlott az öntözési infrastruktúra fejlesztése 8 9

Alanyeset Tõzsdebáró Szerinte olyan, mint London: büszke a múltra, de nyitott az újdonságra, a trendekre és a progresszív gondolkodásra. Kétipszilonos arisztokrata, családját még Ferenc József egyesítette, így nem csoda, ha a hazafiasságot az anyatejjel szívta magába. Vérbeli üzletember, minden beosztásban kiváló dolgozó, szívügye a tőzsde és a Budapesti Olimpia. Az ALANYESET-ben ezen a héten Szalay-Berzeviczy Attila. Vezető Büszke vagyok arra, hogy a csapatom magja 1996 óta velem van. Ha van erősségem, akkor az az, hogy megbízható, elhivatott, lelkes csapatot tudok magam köré szervezni. Az én feladatom a motiváció, hogy akarjanak utánam jönni, és bízni bennem, és elhiggyék, hogy velem a győztes csapatban vannak. Karrier Az, hogy a gimnázium után egyből csoportvezető lettem, valahol a szerencsének is köszönhető. Nem vettek fel sem az egyetemre, sem katonának, így maradt a munka. Ekkor indult el a kétszintű bankrendszer, és miután közgazdásznak készültem és volt egy angol felsőfokú nyelvvizsgám, ezért beadtam több bankhoz is az önéletrajzomat. Hamar sikerült elhelyezkednem, így 18 évesen már belekóstolhattam a pénzvilágba. Ezek után pedig már csak szorgalmasan dolgoznom kellett és tanulnom, na és persze hagyni, hogy megtaláljanak a feladatok. És ez így is történt. Báró úr Senki sem szólít bárónak, csak a barátaim, ha ugratni támad kedvük. Eddig csak egyszer jelezték, hogy mintha akcentusom lenne Ha így is van, ez nem kékvérű póz. Édesapám mérnökként szennyvíztisztító berendezéseket épített az arab világban, ezért sokáig éltünk Kuvaitban, amerikai iskolába jártam, ez lehet a magyarázat rá. Ősök A hagyományápolás nálunk annyit tesz, hogy kutatjuk és ismerjük a felmenőinket, a családfánkat. Talán az egyik legizgalmasabb ősöm Berzeviczy Sebestyén, aki dél amerikai kalandozása során megszöktette az utolsó inka hercegnőt. A spanyolok végig üldözték a lengyel-magyar határig, ahol a Berzeviczy-ek öröksége, a nedeci vár áll. Ott előbb megölték a hercegnő apját, utána meghalt a hercegnő is, ám máig rejtély, hogy hol van az elrejtett inka kincs. A második világháború után a családi vagyont államosították, ezért inkább csak tárgyi emlékek, iratok és fényképek maradtak meg nekünk. A nagyszobámban, a kandalló fölött az ükapám 1904-ben festett portréját tartom: ő volt 30 évig a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, majd a Tisza-kormány kultusz- és oktatási minisztere, sőt egy ideig a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is. Munka Idén májusban igen nehéz időszakban vettem át a UniCredit Group értékpapír-piaci üzletágának vezetői posztját. A tőzsdék visszaestek, a kezelt állományok értéke csökken. Alacsonyan vannak az árfolyamok és a befektetők elfordultak a kelet-közép-európai piacoktól. Most sok mindent új alapokra kell helyeznünk, de szeretem a veszett helyzeteket: amiben kevés ember hisz, ott kezdődik az én feladatom. Bankrendszer A válság nem a virtuális kereskedésen alapuló tőzsde, vagy a bankrendszer csődje, hanem a felügyeletek és törvénykezők, valamint a modern világunk gondolkodásmódjáé: a mohóság és a neoliberális gazdaságba vetett feltétlen hit vezetett a jelenlegi helyzethez. A tőzsde úgy jó, ahogy van. Nem talált ki ennél jobbat az emberiség. A spekuláció azonban tényleg óriási károkat tud okozni. Ezek kivédésére jogszabályokkal és hathatós felügyelettel kell felkészülni. Politikai ambíciók Nem áll tőlem távol a politika, a családom hét generációja adott már politikusokat az országnak. Ez számomra ugyanakkor nem egy mindenáron megcélzott pályát jelent, hanem a közösségért, az országért való cselekvés egy módját látom benne. Politikusként ugyanis nagyszerű dolgokat lehetne tenni az országért. A tőzsde vezetőjeként már volt módom kipróbálni milyen is az, amikor a politikával kell együttműködni a közösségünk és az országunk érdekében. Leköszönt tőzsdeelnök A BÉT (Budapesti Értéktőzsde) éléről még a válság kirobbanása előtt távoztam, de nem azért, mert előre láttam volna az eseményeket. Bár a barátaim néha megjegyzik, hogy utánam jött a vízözön Ám ilyen drámai összeomlást senki sem prognosztizálhatott előre. Sokat gondolkodtam utólag ezen, de én sem tudtam volna semmit másként tenni. A BÉT elnökének nincs ráhatása a folyamatokra. A tőzsde se nem fiskális, se nem monetáris intézmény, nem tud kamatot emelni, sem csökkenteni, csak a kommunikációjával tud befolyást gyakorolni. Sportőrült A rendszerváltás óta itthon sajnos elhanyagolódott valami, amiben hiszek: a sport. Én eredetileg úsztam, majd öttusáztam, amiből végül leadtam négyet, így maradt a vívás. A sport példaképeket ad, rendszerességre nevel, javítja a terhelő- és fizikai állóképességet, és hozzászoktat a siker és a kudarc megfelelő kezeléséhez. Az alap- és középfokú oktatásban tisztán az állam feladata lenne a sport támogatása, az élsport finanszírozásába viszont már be kellene vonni a versenyszféra szereplőit is. Jó volna az élsport szponzorálására a filmtörvényhez hasonló ösztönző rendszert kidolgozni. Akiért a világ végére is Az Dido, Corrs, U2, a Coldplay vagy Madonna. Értük még külföldre is elrepülök. Utóbbi idén jön Budapestre, de a tavalyi bécsi fellépése botrányosan rossz volt, ezért most kihagyom. Európai Parlamenti választások Az MSZP és az SZDSZ hét évnyi gyalázatos kormányzati teljesítménye tükrében kódolva volt a jobboldali győzelem. Az SZDSZ eltűnése sem meglepő, tudható volt, hogy a maradék liberális szavazók nagyon komoly részét el fogja szipkázni Bokros Lajos. Inkább a szocialista szavazók átpártolása a Jobbik-hoz volt meglepő. De valójában ez is egybeesik a nemzetközi trendekkel. Válság idején ugyanis törvényszerűen nő a radikálisok népszerűsége. Azonban a Jobbik nem marad tartósan politikai tényező, ahogy annak idején a MIÉP-nek sem sikerült. Ugyanis hamar ki fog derülni, hogy a tőlük várt csodákat nem tudják megvalósítani az EU és a globalizálódó világ keretein belül. Az addigra magához térő gazdaság vissza fogja vinni a szavazóik egy jelentős részét valamelyik mérsékeltebb politikai erőhöz. Oktatási reform Egy valamit sajnálok a tőzsdeelnöki lemondásommal kapcsolatban: jó lett volna továbbvinni az Öngondoskodás Alapítvány programját, amivel a hazai oktatási rendszer reformját céloztuk meg a pénzügyi, informatikai és az angol nyelvi oktatás terén. Már így is elértük, hogy a pénzügyi ismeretek, mint tantárgy a nemzeti alaptanterv része legyen, azóta pedig hatvan általános iskolában indult el ennek az oktatása. E három terület nélkül lehetetlen versenyképesnek maradni. Olimpia Magyarországnak fel kell hívnia magára a figyelmet, erre is jó az Olimpia. Sokan kérdezik, hogy nincs-e ennél olcsóbb országimázs-építés. Erre csak azt tudom mondani: relatív, hogy mi a sok. Nem tudok még egy olyan promóciós tevékenységet, ami egyben gazdaságélénkítő és országfejlesztő hatású is lenne. A nemzetközi figyelmet ma két esetben vívhatja ki magának egy állam: ha megnyeri a labdarúgó VB-t vagy olimpiát rendez, illetve ha lerohanják az amerikai csapatok. Ebből az Olimpia kamatozik a legtöbbet. Nem az a konkrét két hét, hanem az infrastrukturális fejlődés számít, amely a fővárost és Magyarországot is fellendítheti. 2011-re viszont készen kell lennie a pályázatnak, hogy 2020-ban vagy 2024-ben Olimpiát rendezhessünk. Lokálpatrióta Lépnünk kell azért, hogy végre legyen mire büszkének lennünk. Mert valóban szépek a magyar nők és gyönyörű a Parlament, de ehhez képest egyetlen magyar nő sincs a nemzetközi topmodellek, énekesek vagy színészek között, mint ahogy a Parlamentünket sem ismeri senki rajtunk kívül a világban. A vízilabda csapatunkat leszámítva egyetlen dolog sincs, amellyel a világ élvonalában lennénk. Szalay-Berzeviczy Attila 1972-ben született Tatabányán. A kommunista rendszer Magánélet alatt Kuvaitban szokik bele a kozmopolita életbe. Pénzügyi diplomát szerez, majd M.Sc. fokozatot nemzetközi Egyszerre élek a mának és a holnapnak. Az olyan rövidtávú figyelmet és sikert azonban mindig elkerülöm, amely hosszútávon csak Bajnai-csomag A jelenlegi helyzetből nincs más kiút, sokkal közgazdaságtanból. Angol tudását hasznosítva lépked felfelé visszaütne. Éppen ezért a magánéletemet soha nem verem nagydobra. A lényeg, hogy a családalapítás még a jövő zenéje nálam. előbb kellett volna megtenni ezeket a lépéseket. Például bevezetni az ingatlanadót. Csak a Bank Austria Creditanstaltnál. 32 évesen már a Budapesti a bankvilág szamárlétráján először a Budapest Banknál, majd nem olyean igazságtalan és populista módon, Értéktőzsde (BÉT) elnöke, ahonnan négy év után köszön le. ahogy arra Oszkó Péter pénzügyminiszter tett javaslatot. Mindenkire kellene, hogy vonatkozzon, Magyarország 20 év múlva piaci üzletágának vezetője. Kétszer is megkapja az év kiváló Jelenleg a UniCredit Group közép-kelet európai értékpapír- és leírható kellene, hogy legyen az SzJA-ból. 2029 körül Budapest akár egy trendi, Barcelona-szerű főváros is lehetne, dolgozója címet, 2008-ban pedig a Köztársasági Érdemrend Bevezetésével párhuzamosan lehetőséget kellene biztosítani arra is, hogy az adózók csök- dolgainkat, ha nem akarjuk, hogy komolyan leszakadjunk és sereghajtóvá Magyar Vívószövetség társelnöke és a budapesti amely maga után húzhatná az ország többi részét. Rendbe kell hozni a Lovagkereszti fokozatát veheti át. Rendszeresen vív, a kenthessék az adóalapjukat a felújításra költött váljunk. Mi magunk döntjük el, hogy melyik szcenárió valósul meg. olimpia megrendezéséért fáradozó BOM elnöke. összeggel. Ez lehetőséget nyújtana az építőipar Az egészséges és rendszeres táplálkozással keveset törődik, a AGORA kávét sok 2009/6 tejjel 11 10 és sok cukorral issza.

Nézõtér Orosz Sára Nem vagyunk hozzászokva a meztelenséghez Első látásra egymástól távolinak tűnő területeket hoztok össze a darabjaitokban a matematikától az irodalomig. Milyen alapon választasz? Mindig más kihívás kerül a fókuszba, de továbbra is olyan társításokat keresek, mint amit a Véletlennél (lásd a keretes írást) létrehoztunk. Igyekszem mindig olyan furcsaságokat vagy kérdéseket behozni a színházba, amiket fontosnak tartok, és amiről úgy gondolom, hogy hiányoznak az életünkből. Jellemzően együtt gondolkodtok a színészeiddel és táncosaiddal. Ezt egy darab születésénél hogy kell elképzelni? Amikor egy-egy témát feldobok, a próbafolyamat kezdetén sokszor még szinte semmit nem tudok a darabról. Néhány kulcsgondolatból viszont már éppen ki lehet indulni, ha hagyjuk, hogy ezt követően a próbán megtörténhessenek, természetesen nőjenek ki belőlünk dolgok. A társulat vezetése tehát egyáltalán nem azt jelenti, hogy én otthon ülök az asztalnál és kitalálok egy darabot. Gőz István (a Buddha szomorú, avagy ne mássz fel, mert leesel egyik szereplője) gyakorlatilag meztelenül játssza végig a darabot ez is közös megegyezésből született vagy erről azért kellett őt győzködnöd kicsit? Ez érdekes, mert én eleve nem nagyon használok meztelenséget a színpadon. De ebben olyan tisztán és egyértelműen láttam, hogy ezt a jelenetet nem lehet máshogy megcsinálni. Ebben a novellában (Simf, a füst, amelyben Simf a zongoralehangoló buzdítására előbb megválik a házától, feleségétől, zongorájától, ruháitól, majd csupasz telke közepén állva arra gondol, hogy tanulnia kell, megnősülni, házat venni...) engem éppen a záró pillanat érdekelt. Az, ahogy Simf ott áll az egykori telke közepén és jön a novemberi szél Egyszerűen világos volt, hogy Pista innentől kezdve nem öltözhet vissza. Öncélúan egyébként nem használnám a meztelenséget, de itt egyértelmű jelentése volt. Ha viszont azt éreztem volna, hogy nagyon nem érzi jól magát ebben, akkor nem erőltettem volna rá az akaratom. A Tünet Együttes 2002-ben a Véletlen című matematikai táncelőadással provokálta ki a kortárs színházi világ figyelmét. A darabban hat mozgáskényszeres fiatal táncban illusztrálja, ahogy Mérő László mamuszban és háziköntösben matekórát tart. Miközben a professzor a feldobott pénzérme lehetséges kimeneteleit taglalja, a táncosok leeső érmékké alakulnak és repülnek, perdülnek, zuhannak, ahogy azt kell. Amikor pedig a kockadobás eredményeinek valószínűségéről tanulunk, mind a hatan számlapokká változnak és gyerekes nyerni akarással azon versenyeznek, melyiküket dobja ki éppen a kocka. Hétköznapi véletleneket és valószínűségeket láthatunk táncban és csupa-csupa játékban elmesélve, ahol a száraz elméletek bohóckodó-rivalizáló előadókban megtestesülve vésik az eszünkbe magukat. Rékáék frappáns és humoros trükkjein keresztül még a matematika rémisztőnek tetsző világa is szerethetővé válik. Egyszer te is úgy döntöttél, hogy átadod a főszerepet a testednek. A Szépművészeti Múzeumban a Test és Lélek kiállítás kapcsán eltáncoltam egy szólót kilenc hónapos terhesen és a ruha ki volt vágva a hasamon. Érdekes, hogy mindkét esetben azt éreztem, hogy van, akit ez akár az ilyen szintű közvetlenség, akár a meztelenség a nézőtér távolságából is feszélyez. Nem vagyunk hozzászokva. Én viszont egyszerűen nem tudok betelni a terhesség látványával: vonzza a szememet, nem tudok lejönni róla. És akkoriban annyira boldog voltam, hogy ezt mindenképpen meg akartam mutatni. Külföldön máshogy reagálnak rátok? Lengyelországban például imádják, amit csinálunk. Azt vettem észre, hogy ezt a fajta humort vagy groteszk látásmódot sokkal inkább értik itt Közép-Kelet-Európában, mint nyugatabbra. Valahogy fogékonyabbak az emberek. Mi pedig ezek szerint hamisítatlan közép-kelet-európai társulat vagyunk. A kinti művészeti fogékonyság a támogatási hajlandóságban is megjelenik? Abszolút. A szponzori világot a mi területünkről itthon nagyon nehéz elérni, mert a rétegművészet messze nem képvisel olyan reklámfelületet, mint például egy sportverseny. Máshol ez mégis működik, mert ott nagy szó, ha előremutató, a máról szóló művészetet támogatsz. Említetted a matematikus énedet ő hogy van? Most pihen. Továbbra is félállásban vagyok a Műegyetemen, de amióta megszületett a kislányom, ez most szünetel. Így sem lehet soha elég az az idő, amit vele tölthetek. Filmkritika Freund Emese A dolgok állása Mik vagyunk mi most már, zsaruk? A történet átlagos kriminek indul: üldözés, lövöldözés, haláleset, nyomozás. Mindaddig nincs is ebben semmi különös, míg Cal McAffrey (Russel Crowe), a Washington Globe újságírója el nem kezd dolgozni az ügyön. A nyomozás kezdetén ugyanis arról értesül a tévéből, hogy a rejtélyes baleset áldozata nem más, mint régi barátja, Stephen Collins szenátor (Ben Affleck) néhai asszisztense. Kiderül ráadásul, hogy a fiatal lány és a politikus között több volt, mint munkakapcsolat. Erre csap le McAffrey kollégája, Della Frye (Rachel McAdams), a Globe blogjának szerzője. Az online üdvöske és az old school újságíró együtt kezdik el kibogozni a szálakat, már csak azért is, mert Cameron (Helen Mirren), a lap főszerkesztője minél hamarabb példányszámnövelő sztorit vár. A film a modern média alapvető konfliktushelyzetére épít: online vagy print, illetve a folyamatos harc a fennmaradásért. Végül a nyomtatott sajtóban születik meg a sztori, Della indoklása szerint azért, mert szeretné, ha nyomdafesték tapadna az emberek ujjához, mikor elolvassák. Élethű probléma, hogy a világhálón ma bármilyen megalapozatlan hír kikerülhet A dolgok állása (State of play) amerikai krimi, 132 perc, 2009 Rendező: Kevin Macdonald Szereplők: Russell Crowe, Ben Affleck, Rachel McAdams, Robin Wright Penn az éterbe. Ezt elkerülendő Cal minden szabályt áthág, csak hogy a tényeket tudja átadni olvasóinak és barátjának. Ő szimbolizálja a tapasztalt, dörzsölt, a szabályok megszegésétől sem tartózkodó, de a végletekig az igazságért harcoló újságíró típust. Az eredetileg Brad Pitt-nek szánt szerepre Crowe végül egyáltalán nem bizonyult rossz választásnak. Pocakja és az a förtelmes kabát, amiben a filmet végigjátssza, még segített is a figura megformálásában: magára kevéssé adó, zárkózott ember ő, akinek azonban mindenhol vannak kapcsolatai, ha egy jó fülesre van szükség. Bár a téma a BBC 2003-as mini-sorozatán, az Államérdeken alapszik, ez a mozi mégis szuverén alkotás, kerek történet. Eltekintve néhány jelentéstartalmat nélkülöző vágástól (például amikor Helen Mirren tarkóját figyelhetjük hosszú másodpercekig), Kevin Macdonald műve összességében jól sikerült. Meddig lehet újságíróként elmenni? Egyáltalán, hol vannak a határok? Bár Macdonald véleménye egyértelmű, a néző a tények ismeretében szabadon elgondolkodhat arról, ő hogyan döntött volna. 12 13