Emlékezés az 56-os hősökre Néhány éve kokárdával a zakómon az 56-os ünnepségre igyekeztem a parkon át a díszterembe. Egyetemünk vezetője éppen szembejött velem, és epésen megjegyezte: Ferikém, tévedésben vagy, nem március 15-e van. Nem vitatkoztam, a helyére raktam a fejemben a megjegyzést, ismervén azt a felfogást, hogy bármekkora úgymond felfordulás következett utána, október 23-a azért nem mérhető össze többi nemzeti ünnepünkkel. Aztán hallottam olyan ünnepi beszédet, amely egybehangzóan az előadó fölé kitűzött dekorációval, amelyen két dátum volt olvasható: 1956. október 23-a és 1989. október 23-a, inkább a köztársaság nem minden politikai manipuláció nélkül erre az időpontra időzített kikiáltásával foglalkozott, mintsem nemzetünk szabadságharcával. Egy másik esztendőben előadónk, miközben alaposan elverte a port az amerikaiakon, amiért nem segítettek eleget (Mi akkori kiskamaszok legalábbis Siófokon a forradalom után hónapokig ettük az amerikai konzervsajtot), egy szót sem szólt az oroszok atrocitásairól és hitszegéséről. Nem tévedésből mondok oroszokat szovjetek helyett, hiszen évtizedek múltán világosan látszik, hogy a világkommunizmus eszméje csak vékony, könnyen lepergő máz volt a hódító orosz imperializmuson. John Lukács, azaz Lukács János, talán a legnagyobb élő magyar történész, George Kennanal folytatott
levelezése során többször kifejtette a neves amerikai diplomatának, majd briliáns biztonságpolitikai elemzőnek, hogy az amerikai politikai vezetők tévedtek, amikor valóságos keresztes hadjáratot folytattak az országban tevékenykedő baloldaliak ellen, mert a magát szovjetnek nevező orosz expanzionizmus klasszikus, az orosz cárokéhoz hasonló világhatalmi politikát folytatott. Tehát nem ideológiai harcot kellett volna ellene folytatni, hanem olyan hatékony ellenlépéseket tenni, amelyek számolnak a megszállt országok népességének többségét alkotó nemzeti érzelmű lakosság ellenállásával. Ehhez képest Budapesten a szabadságharc idején nem volt akkreditált amerikai nagykövet, csak ügyvivő és az éppen elnökválasztásra készülő rezsim a nagyon is konkrét lengyel és magyar ellenállás ésszerű támogatása helyett a szuezi kalandba bocsátkozó izraeli-angol-francia trió megleckéztetésével volt elfoglalva, hogy valamit megmenthessen csökkenő befolyásából a harmadik világban. De itt az ideje, hogy a világpolitika színpadáról lelépjünk, és körülnézzünk, mit tettek honvédségünk elődei a Néphadseregben, és hogyan tette a dolgát egyetemünk őse a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia a véres októberi-novemberi napokban. Ha nem is rakjuk a kirakatba, de számon kell tartanunk a negatívumokat. A kecskeméti hadtest-parancsnok, Gyurkó Lajos vezérőrnagy, vadászrepülőgépekről lövette a megye városaiban tüntető tömeget. Tiszakécskén így tizenheten kaptak halálos sebet himnuszéneklés közben. A Pestre
felvonult kalocsai ezred parancsnoka Pesterzsébeten gimnazista nemzetőröket végeztetett ki. A forradalmak, felkelések és szabadságharcok történeteiből nem hagyhatók ki a fekete lapok, mert becsapnánk magunkat. Így van ez 1956-al kapcsolatban is. A szovjetizált ország különböző fegyveres testületei különféleképpen viszonyultak a felkeléshez. A régi rendszerhez csupán a mintegy 6000 ávós maradt végig hűséges. A fővárosi rendőrség a felkelők mellé álló Kopácsi Sándor főkapitány utasítására csendes szemlélője volt az eseményeknek. A Határőrség az Államvédelmi Hatóság kötelékébe tartozott. A Néphadsereg viselkedése a parancsnokok belátásától függött. Az egyetemisták szervezkedése éreztette a hatását a két katonai akadémián is. A Zrínyi Akadémián képezték a valódi katonatiszteket, a budai Petőfi Sándor Akadémián a politikai tiszteket. Sajátos módon az utóbbiak voltak aktívabbak, például testületileg vettek részt a Bem téri tüntetésen. A Zrínyi parancsnoka, Márton András ezredes a katonatisztek egyéni belátására bízta a részvételt, de az Akadémiáról száműzte a politikát. A forradalom első éjszakáján a fővárosba érkező piliscsabai gépesített ezred nem támadt a felkelőkre. Sorkatonáitól elvették a fegyvereket. Vidéken viszont több helyen a rezsimhez hű parancsnokok szembeszálltak a népakarattal. A szabadságharc hadtörténetének kutatói több mint 40 sortűz eseményeit tanulmányozták. Javarészüket a Néphadsereg alakulatai követték el, sokat az oroszok második beavatkozása
utáni időszakban, amikor pufajkás tiszti különítmények alakultak az Egyesült Nemzetek Szervezete által hat évig el nem ismert Kádár-ellenkormány védelmére. Salgótarjánban 129, Egerben legalább húsz civil áldozata volt a felelőtlen és fölösleges lövöldözésnek. A forradalom és a szabadságharc melletti kiállásra is számos példa akad a magyar katonai alakulatok köréből. Ahogyan említettük, már a 23-i tüntetésnek sok katonatiszt résztvevője volt. Az egyenruhás személyek jelenléte a tömegben bátorította a demonstrálókat. A fővárosi helyőrségi feladatokat ellátó akadémisták és műszaki főiskolások elsősorban az objektumvédelemben jeleskedtek. A politikai fordulat, október 28- a után részt vettek a forradalom fegyveres ereje, a Nemzetőrség szakmai problémáinak megoldásában. A Corvin- közieket éppen a Zrínyi Akadémiáról kirendelt tisztek szervezték meg. Hász János a hiradó-rendszert építette ki. Az együttműködés olyan jó volt, hogy a corvinisták parancsnoka, Pongrátz Gergely Márton Andrást, az Akadémia parancsnokát javasolta honvédelmi miniszternek. A miniszter, mint ismeretes, Maléter Pál lett. Mártonnak Budapest védelmét kellett volna megszerveznie, a fővárosból ugyan kivonult, de támadó állásban elhelyezett orosz Vörös Hadsereggel szemben. Egy napig tartott megbízatása, mégis hosszú éveket töltött miatta börtönben. A munkaszolgálatos katonák parancsnoka, Maléter ezredes édesapja felvidéki magyar jogvédő politikus volt, a világháborúban szovjet fogságban partizánnak képezték ki. A koalíciós időkben Tildy Zoltán
köztársasági elnök testőrparancsnoka volt. A Kiliánban kapott beosztás tulajdonképpen büntetésnek is beillett. Maléter napokig hezitált, mit tegyen. A minisztériumból egymásnak ellentmondó parancsok érkeztek. 28-ig óvta alakulatát, azután viszont Nagy Imre kormányát szolgálta hűségesen. A világtörténelemben példátlan módon, Kovács István vezérkari főnökkel együtt, mint a magyar kormány hivatalos tárgyaló delegációjának vezetőjét tartóztatták le az oroszok Tökölön, november 3-án éjjel. A hitszegő módon elfogott magyar vezetőket másnap hajnalban a szovjet követségre szállító konvojt azonban a Juta-dombi magyar tüzérek megfutamították, a Malétert őrző orosz katonatisztet halálos fejlövés érte. A minisztert Nagy Imrével és társaival együtt végezték ki 1958. június 16-án. Király Béla vezérőrnagyot, elődünk, az Akadémia parancsnokaként tartóztatták le 1951-ben, s évekig volt börtönben, várva a kivégzést. Néhány héttel a forradalom kitörése előtt szabadult. Ő szervezte meg a Nemzetőrséget. Világosan látta, hogy a felkelők azonnali besorozása a Néphadseregbe, amit a tragikus véget ért Köztársaság-téri pártházban elkezdett szervezkedés megcélzott, megfosztaná az országot a forradalmi fegyveres erőtől. A november 4-i orvtámadás után először a Svábhegyen, majd Nagykovácsiban folytatott védelmi harcokat az oroszokkal. Kitört a támadók köréje vont gyűrűjéből és kalandos úton Ausztriába menekült. Évtizedeken át tartotta ébren az 1956-os eszmeiséget. A New-York-i Columbia Egyetem hadtörténelem professzora lett. Több, mint százharminc
kötetet tett közzé angol nyelven Magyarországról és a magyarságról az általa szervezett Atlanti Kiadó gondozásában, azzal a céllal idézem A magyarságot gyalázó kötetek mellé oda kell tenni az igazságot tartalmazó munkákat. írta vállalkozásáról. Pótolhatatlan kincsei lettek ezek a kötetek a magyar társadalomtudománynak. Akárcsak hosszú élete során felhalmozott szakkönyveinek páratlan gyűjteménye, amelyet egyetemünkre hagyományozott. Az eddiginél is többet kellene forgatni őket! Tavaly, 97 évesen távozott közülünk. Érdemeit hazáján kívül a világsajtó is (The New York Times, The Guardian, Washington Post, The Economist) méltatta. A Hadtudományi kar tudományos folyóirata, a Társadalom és Honvédelem ezekből és a hazai megemlékezésekből közöl válogatást következő számában. Alig egy hete volt a temetése Nagy Kálmán nyugállományú ezredesnek, aki az Akadémia Hadtörténelem tanszékének volt a tanszékvezető helyettese 1956-ban. Megrendülten búcsúztunk a budakeszi temetőben a 101 évet megélt történésznek is kiváló katonától. A második világháborúban huszártisztként harcolt. 1956. november 4-én reggel a Kossuth hídon indult haza őrszolgálatából, látván az orosz tankok offenzívája miatt kialakult reménytelen helyzetet. Visszapillantva a Parlament felé, észrevette Mindszenty hercegprímást, aki kilépve az épületből tanácstalanul nézett körül. A segítségére sietett és egy tiszt-társával az amerikai követségre kísérte. Súlyos börtönbüntetés lett a jutalma.
A Magyar Néphadsereg ellentmondásosan szerepelt a forradalomban. Katonái igyekeztek parancsnokaik utasításait követni. A minisztérium és a vezérkar apparátusában uralkodó zavart azonban nem tudták ellensúlyozni. Sok függött a parancsnokok szakértelmétől, emberségétől, magyarságtudatától. Mivel a hadsereg legfelső posztjait korábban nem szándéktalanul Rákosiékat-Gerőéket és az oroszokat feltétlenül kiszolgáló dilettánsokra bízták, nem védhette meg törvényes kormányát. Egyéni helytállással mégis számtalan példa volt a néppel, nemzettel, hazával való azonosulásra. A Zrínyi Miklós Katonai Akadémia és tisztjei 1956- ban végig az események centrumában voltak. 12 halottja volt egyetemünk elődjének. Nem feladata az emlékezésnek kutatni, hogy melyik oldalon küzdöttek. Az biztos, hogy parancsot teljesítettek és helytálltak, tehát olyan hősi halottak, akik előtt az utókornak tisztelettel meg kell hajolnia. Szabó A. Ferenc Egy. tanár