ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

Hasonló dokumentumok
ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

Előadó: Butsi István (NFM FPIF) Helyszín: Munkácsy Mihály Művelődési Ház, Törökbálint március 21.

A játszótéri eszközök biztonságosságáról

Összefoglaló jelentés

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a szigetelőanyagok piacfelügyeleti ellenőrzéséről

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY

JÁTSZÓTÉRI ESZKÖZÖK Ellenőrzési és Karbantartási Terve

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG HATÓSÁG ÉVI ELLENŐRZÉSI TAPASZTALATAI ÚJ HATÓSÁGI FOGYASZTÓVÉDELMI KEZDEMÉNYEZÉSEK ALTERNATÍV ÖSZTÖNZŐ ESZKÖZÖK

Magyar joganyagok - 78/2003. (XI. 27.) GKM rendelet - a játszótéri eszközök biztonsá 2. oldal 3. 1 (1) Játszótéri eszköz akkor hozható forgalomba, for

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

Árajánlat és TÜV megfelelőségi nyilatkozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

forgalomból történő kivonását és visszahívását.

HATÁROZAT. E kötelezettségének a határozat jogerőre emelkedésének napjától köteles eleget tenni ,- Ft, azaz egyszázezer forint

H A T Á R O Z A T. 1.) A Müller Drogéria Magyarország Bt. (székhely: 1052 Budapest, Váci u , adószám: ) által forgalmazott

H A T Á R O Z A T. A fent nevezett termékre a fenti intézkedés azonnali végrehajtását rendelem el,

H A T Á R O Z A T. forgalomból történő kivonását.

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

TÁJÉKOZTATÓ KIADVÁNY

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

I. Lajkó József egyéni vállalkozó (székhely: 8100 Várpalota, Árpád u. 41., adószám: ) által az

BIZTONSÁGOS GÉPEKKEL / BERENDEZÉSEKKEL

Ellenőrzési és Karbantartási Terv

Ügyiratszám: GY/001/ /2017. Tárgy: Kötelezés, üzemeltetés

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

JAVASLAT. Városi játszóterek továbbműködtetésére

A Červinka P6Če típusú tűzoltó készülék palack, mint nyomástartó berendezés megfelelősége

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

SZERVEZETI ÖNÉRTÉKELÉSI EREDMÉNYEK ALAKULÁSA 2013 ÉS 2017 KÖZÖTT

H A T Á R O Z A T. f e l t é t e l h e z k ö t ö m:

Végrehajtott közúti ellenőrzések száma ábra

ELŐTERJESZTÉS. az egyes műszaki tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról

Határozat: A SPOOR-TEX Bt. (székhely: 3300 Eger, Kallómalom út em. 11., adószám: , képviseli: Kaliczné Szabó

TÁJÉKOZTATÓ A KÖZBESZERZÉSEK ELSŐ FÉLÉVI ALAKULÁSÁRÓL

A játszótéri eszközök biztonságáról rendelkező jogszabálynak és szabványnak megfelelő üzemeltetői feladatok rendjét rögzítő SZABÁLYZAT

Az építési termékek műszaki előírásainak, megfelelőség igazolásának, valamint forgalomba hozatalának és felhasználásának részletes szabályai

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG KÖZÉP-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FELÜGYELŐSÉGE. Tájékoztató

forgalomból kivonja és reklámozását megtiltja. Indokolás

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

A webáruházak fogyasztóvédelmi ellenőrzéseinek tapasztalatai március 6. dr. Fehér Mónika

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

gyerekülésről szóló piacfelügyeleti jelentését. Az ellenőrzés célja

Orvostechnikai eszközök az egészségügyi szolgáltatóknál

Gyógyászati segédeszközök műszaki dokumentációja

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) Fax: (06-32)

Szerelési utasítás RJFH-150 Mini fészekhinta

ELŐ TERJESZTÉS ZIRC VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE február 13-i ülésére

TERVEZET. A Kormány. ./2015. (.) Korm. rendelete

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

Szerelési utasítás FS-245 Háromszemélyes szarvas rugósjáték BETONOS KIVITEL 3 személyes szarvas rugós játék fő egységei:

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

Ö S S Z E F O G L ALÓ JELENTÉ S Műanyag- és fajátékok laboratóriumi vizsgálata

dr. Tóth Katalin tű. főhadnagy Főigazgató-helyettesi Szervezet

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

Szerelési utasítás PG-114 Gólyafészek rugósjáték BETONOS KIVITEL Gólyafészek rugósjáték fő egységei:

HATÁROZAT. A Veszprém Megyei Kormányhivatal (továbbiakban: Hatóság) a Kluxer Trade Kft-t

H A T Á R O Z A T. 1.) A Huszár Termény Kft. (székhely: 2535 Mogyorósbánya, Fő u. 1/A., adószám: ) által forgalmazott

Kötelezem a Meseország Játékbolt Kft.-t (székhelye: 9730 Kőszeg, Várkör u. 39. sz., adószáma: ) ,- Ft, azaz Kilencvenezer forint

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

Összefoglaló jelentés

H A T Á R O Z A T. 1. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei

Gyógyászati segédeszközök vs sporteszközök

Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés 2017 zárójelentés időszak: december 1-31.

HATÁROZAT. A QX-Impex Kft. (a továbbiakban: Vállalkozás) terhére ,- Ft, azaz hatvanezer forint. fogyasztóvédelmi bírságot szabok ki.

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Tűzvédelmi technikát javítók ellenőrzése: Ellenőrzés eredménye: szabálytalanság nem került feltárásra.

Kimutatás a MIHŐ Miskolci Hőszolgáltató Kft.-nél évben lefolytatott adóhatósági (NAV) ellenőrzésekről és azok eredményéről

A CE jelölés helye az egészségügyi intézmények napi gyakorlatában Juhász Attila (SAASCO Kft, Budapest.)

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Farkas Ágnes okl. táj- és kertépítész parképítési és zöldfelület fenntartási igazságügyi szakértö március

játszó Balatonföldvári Többcélú Kistérségi Társulás Holovits Huba elnök részére! www. jatszo.hu 8623 Balatonföldvár, Petőfi S. u. 1.

forgalomból történő kivonását rendelem el.

A BALOGH Kft.-t (székhely: 5624 Doboz, Árpád utca 21., adószám: , a továbbiakban: vállalkozás)

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

A közbeszerzések első félévi alakulása

Határozat: Ötvös Imre egyéni vállalkozó (székhelye: 3300 Eger, Tárkányi út 84., adószáma: ) által forgalmazott

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

Szerelési utasítás Kéttornyos eszköz II. Kéttornyos eszköz II. fő egységei:

Magyar joganyagok - 30/2018. (II. 28.) Korm. rendelet - az egyéni védőeszközök meg 2. oldal 5. (1) A kijelölt szervezet a tárgyévben végzett megfelelő

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG ELNÖKÉNEK TÁJÉKOZTATÓJA A KÖZBESZERZÉSEK ÉVI ALAKULÁSÁRÓL

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

1. Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Országos Tisztiorvosi Hivatala (ÁNTSZ)

Szerelési utasítás Pókháló Pókháló fő egységei:

Kötelezem Spaits Csaba egyéni vállalkozót (székhelye: 9912 Magyarszecsőd, Petőfi u. 15. sz.) ,- Ft, azaz Huszonötezer forint

Szerelési utasítás Mászócsillag Mászócsillag fő egységei:

HATÁROZAT. A Ropotiamo Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (8600 Siófok, Fő u. 172., adószáma: ) terhére

Fogyasztóvédelmi bírság + kötelezésre szóló határozat H A T Á R O Z A T

Átírás:

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS A játszótéri eszközök üzemeltetési feltételeinek piacfelügyeleti ellenırzésérıl Budapest, 2016. január

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: PIF-00100/2016 Témafelelős: Mikó Róbert ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a játszótéri eszközök üzemeltetési feltételeinek piacfelügyeleti ellenőrzéséről Budapest, 2016. január

Vezetői összefoglaló A játszótéri eszközök piacfelügyeleti ellenőrzésére először 2005-ben, nem sokkal a játszótéri eszközök biztonságosságáról szóló 78/2003. (XI. 27.) GKM rendelet (a továbbiakban: 78/2003. GKM r.) 2004. február 1-jei hatálybalépését követően került sor. Az akkori csak a gyártók, importőrök és forgalmazók körében lefolytatott ellenőrzések pozitív eredménnyel zárultak, hiszen a részt vevő négy felügyelőség által vizsgálat alá vont tíz játszótéri eszköz gyártóból 9, valamint tíz forgalmazóból 8 a termékeinek biztonságosságát megfelelően igazolni tudta. Ezt követően a 2011-es évben ismételten lefolytatásra került a játszótéri eszközök biztonságosságával kapcsolatos témavizsgálat, amelynek célja már nemcsak a gyártók és forgalmazók ellenőrzése, hanem annak megállapítása is volt, hogy a közterületi játszótereken található, már telepített játszótéri eszközök üzemeltetési körülményei megfelelnek-e a vonatkozó jogszabályban és szabványokban foglaltaknak. Az ellenőrzési tapasztalatok akkor azt mutatták, hogy a gyártók/forgalmazók egy-két kivételtől eltekintve a 78/2003. GKM r. előírásainak megfelelően végzik a termékkörre vonatkozó kereskedelmi tevékenységüket, azonban az ellenőrzés alá vont közterületi játszótéri eszközök üzemeltetése kapcsán meglehetősen sok hiányosságot állapítottak meg a felügyelők. 2015-ben mint ahogy az elmúlt években a közterületi játszóterek mellett továbbra is nagy hangsúlyt fektettünk a bölcsődei, óvodai és iskolai játszótéri eszközök ellenőrzésére annak érdekében, hogy minél átfogóbb képet kaphassunk az üzemeltetés magyarországi helyzetéről. A témavizsgálat keretében összesen 817 játszótér, azokon pedig 6.246 db játszótéri eszköz ellenőrzése történt meg, melyek száma a 2014. évi eredményekhez hasonlóan idén is a játszóterek tekintetében nagyjából fele-fele, az eszközök vonatkozásában kb. 40-60%-os arányban oszlik meg a közterületi és az intézményi játszóterek között. Összességében a játszóterek 52%-ánál (423 esetben), illetve az eszközök 47%-ánál (2.949 db-nál) került megállapításra valamilyen jogsértés. Elmondható, hogy ha minimálisan is, de további javulás figyelhető meg a korábbi évek eredményeihez képest. Idén is az intézményi játszóterek körében került megállapításra több hiányosság. A közterületi játszóterek és játszótéri eszközök esetében a kifogásolási arány egyaránt 45% körüli, ugyanez az intézményi játszóterek esetében közel 60%, eszközök esetében pedig majdnem 50%. Az elmúlt évek tapasztalatai szerint a közterületi eszközök korszerűbbek, mint az intézményi eszközök, azonban igénybevételük nagyobb, gyakrabban esnek rongálás, vandalizmus áldozatává, így biztonságos üzemeltetésük nehezebben megoldható. A biztonságos üzemeltetés egyik biztosítékaként a játszótéri eszközt az üzemeltetőnek rendszeresen korábban évente, majd kétévente, a legutóbbi jogszabályi módosítás 2012. május 18-ai hatálybalépése óta legalább négyévente kijelölt szervezettel is meg kell vizsgáltatnia. Az időszakos ellenőrzést a közterületi játszóterek 21%-ánál, az intézményieknél az esetek 30%-ában nem végeztették el. Az ellenőrzések során szóban elhangzottak alapján a legtöbb esetben a szükséges anyagi források hiánya miatt maradnak el az időszakos ellenőrzések, de hivatkoztak már a nem kielégítő személyi feltételekre, vagy éppen a felelősségek tisztázatlanságára is. Emellett a folyamatos hatósági ellenőrzés ellenére a felügyelők továbbra is találkoztak olyan üzemeltetőkkel, akik nem voltak tisztában a játszóterek üzemeltetési feltételeit meghatározó jogszabályi környezettel. Idén is kiemelt szempont volt annak vizsgálata, hogy a kijelölt szervezetek által az időszakos vizsgálatok során felvett ellenőrzési jegyzőkönyvekben megállapított részben megfelelőségek, nem megfelelőségek, illetve balesetveszélyességek esetén az üzemeltetők megtették-e a 2

szükséges lépéseket a hibák kijavítására, azt a nyilvántartásban szerepeltették-e, valamint az intézkedések megtételét dokumentumokkal alátámasztva igazolni tudták-e. Megállapításra került, hogy azon játszótéri eszközöket tekintve, amelyeknél a kijelölt szervezetek a fenti esetek valamelyikét jegyzőkönyvezték, a közterületi eszközök egyötödénél az üzemeltetők nem tették meg a megfelelő lépéseket, vagy azt nem a jogszabályban előírt módon tették. Ez a mutató az intézményi eszközök esetében jóval rosszabb, 44%-os értéket mutat. Érdekesség, hogy az előző évben a kijelölt szervezetek kevesebb esetben kifogásolták az eszközöket, mégis sokkal magasabb arányban (az eszközök kétharmadánál) volt megállapítható, hogy az üzemeltetők nem tettek megfelelő módon intézkedéseket a hibák javítására. Konklúzióként levonható tehát, hogy mára az üzemeltetők többsége lehetőségeihez mérten intézkedik a kijelölt szervezetek által tett kifogások mielőbbi megszüntetése érdekében, ami pozitívum a korábbi tapasztalatokhoz képest. Egyes területeken tapasztalható, hogy a jellemzően szerényebb anyagi forrásokkal rendelkező üzemeltetők, akik pályázati pénzeszközökhöz nehezen jutnak hozzá, inkább felújítják az elavult játszótéri eszközöket, vagy sajnálatos módon elbontják azokat. A visszakereshetőség érdekében az üzemeltetőknek a játszótéri eszközökkel kapcsolatos intézkedéseikről nyilvántartást kell vezetniük. A felügyelők mind a közterületi, mind az intézményi játszóterek esetében az eszközök közel egyharmadánál állapítottak meg jogsértést ezzel a szemponttal kapcsolatban. Annak ellenére, hogy az üzemeltetők törekednek a játszótéri eszközök karbantartására, felülvizsgálatára, a nyilvántartásokat számos esetben mégis hiányosan, nem megfelelő adattartalommal vagy egyáltalán nem vezetik, amely elmaradásokat gyakran létszámhiánnyal, adminisztrációs leterheltséggel indokolják, de a jogszabályi előírások ismeretének hiánya is megfigyelhető volt. A kormányhivatalok eljárásaik során megtették a megfelelő lépéseket és intézkedéseket a hiányosságok megszüntetése érdekében. Ennek keretében elsősorban kötelezésre szóló határozatok kerültek kiadásra, de néhány esetben fogyasztóvédelmi bírság kiszabására is sor került. Az ellenőrzési tapasztalatok azt mutatják, hogy a Magyarországon fellelhető játszótereken telepített játszótéri eszközök üzemeltetése kapcsán még mindig sok a hiányosság mind a közterületi, mind pedig az intézményi játszóterek tekintetében. A korábbi évekhez hasonlóan idén is az intézményi játszótereken került megállapításra magasabb számú nem megfelelőség, ahol az ellenőrzött játszóterek közel kétharmadánál tapasztaltunk valamilyen hiányosságot. Az üzemeltetők sok esetben nincsenek tisztában a jogszabályi előírásokkal, de szervezeti átalakítások, feladatköri átszervezések, tapasztalatlanság és figyelmetlenség is gyakran áll a hiányosságok mögött. A megelőzés, tájékoztatás mellett nagyon fontos szerepe van a hatóság közvetlen jelenlétének is. Az évek óta tartó, folyamatosan végzett ellenőrzéseinkkel ráirányítottuk az üzemeltetők figyelmét a játszótéri eszközök biztonságosságának és megfelelő üzemeltetésüknek a fontosságára. Az eredmények kismértékű javulása azt mutatja, hogy a hatósági munkánk eredményes, azonban továbbra is indokolt mind a közterületi, mind az intézményi játszóterek további, folyamatos ellenőrzése. 3

I. Bevezetés A gyermekek megfelelő, egészséges fejlődéséhez elengedhetetlen, hogy sokat tartózkodjanak a szabad levegőn, és sokat mozogjanak. Erre az egyik legjobb lehetőség a játszótér, amely a társas érintkezés első helyszíne. A gyermekek itt találkoznak először a társas viselkedés alapszabályaival, a hintázás, homokozás, csúszdázás közben óhatatlanul érintkeznek a velük egykorú, idősebb vagy fiatalabb társaikkal. A játék rendkívül fontos szerepet tölt be a gyermekek fejlődési folyamatában. A játszótéren található játékok tanulást segítő eszközök, ismeretszerzést tesznek lehetővé, teljesen kötetlen gyakorlási lehetőséget jelentenek. Segítenek a tájékozódás, az egyensúly fejlesztésében, a magasság és távolság felmérésében, a használatuk során végzett erőkifejtés növeli a fizikai erőt. A játszótéri eszközök használata azonban különböző veszélyeket, kockázatokat is magában rejt. Megfelelő, a szabványok előírásait figyelembe vevő tervezéssel, anyagválasztással, telepítéssel és rendszeres karbantartással azonban egyes veszélyek kizárhatóak, mások csökkenthetőek, minimalizálhatóak, elfogadható szinten tarthatóak. A cél az, hogy játék közben a gyermekek ne szenvedhessenek maradandó károsodást, a játszótereken ne történhessenek halálos kimenetelű balesetek. 2004. előtt hazánkban e területnek nem volt jogi szabályozása. 2004. február 1-jén lépett hatályba a játszótéri eszközök biztonságosságáról szóló 78/2003. (XI. 27.) GKM rendelet, amely alapján a tulajdonosoknak vagy üzemeltetőknek 2005. június 30-ig kellett elvégeztetniük kijelölt szervezetekkel a hatálybalépés előtt telepített játszótéri eszközök első ellenőrzését. Ezt követően a nem megfelelőnek értékelt játszótéri eszközöket legkésőbb 2008. december 31-ig kellett a rendelet követelményeinek megfelelő állapotúra alakítaniuk. Ezen túlmenően a játszótéri eszközök tulajdonosai, illetve üzemeltetői kötelesek voltak a játszótéri eszközök ellenőrzését évente legalább egyszer, a 2009. évtől legalább kétévente kijelölt szervezettel elvégeztetni. A 2012. május 18. napján hatályba lépett jogszabály-módosítás alapján a játszóterek üzemeltetőinek az időszakos ellenőrzéseket csak 4 évente kell kijelölt szervezettel elvégeztetniük. Az ezekről készült jegyzőkönyveket a kijelölt szervezetek megküldik az illetékes kormányhivatalnak is. Az üzemeltetőknek nyilvántartást kell vezetniük a játszóterekről, továbbá a játszótér és játszótéri eszköz létesítését, telepítését és ezek állapotával kapcsolatos változásokat a változást követő 30 napon belül kötelesek bejelenteni a kormányhivataloknak. 2014. január 17. napján lépett hatályba a játszótéri eszközök biztonságosságáról szóló 78/2003. (XI. 27.) GKM rendelet, valamint a gázüzemű munkagép gáz-üzemanyag ellátó berendezései beszerelésének, karbantartásának, javításának, a belső égésű motorral üzemelő munkagép gázüzeműre történő utólagos átalakításának műszaki-biztonsági követelményeiről szóló 51/2007. (V. 17.) GKM rendelet módosításáról szóló 64/2013. (XII. 18.) NGM rendelet. Lényegi változást jelent, hogy a gyártó már megfelelőségi nyilatkozattal is igazolhatja a játszótéri eszköz biztonságosságát. A korábban egyedi megfelelőségi bizonyítvány, majd egyedi megfelelőségi tanúsítvány egyedi megfelelőségi igazolásra módosult. Számos egyéb változás mellett módosításra került a részben megfelelő játszótéri eszköz meghatározása is. A 2015. évben a gyártók és forgalmazók ellenőrzésétől ismételten eltekintettünk, viszont a közterületi játszóterek mellett továbbra is nagy hangsúlyt fektettünk a bölcsődei, óvodai és iskolai játszótéri eszközök ellenőrzésére annak érdekében, hogy minél átfogóbb képet kaphassunk az üzemeltetés magyarországi helyzetéről. 4

1. Az ellenőrzés célja Az ellenőrzés célja az előző évekhez hasonlóan annak megállapítása volt, hogy a közterületi, valamint az intézményi (bölcsődei, óvodai és iskolai) játszótereken található, már telepített játszótéri eszközök üzemeltetési körülményei megfelelnek-e a vonatkozó jogszabályban foglaltaknak. Nem megfelelőség megállapítása esetén a kormányhivatalok megtették a szükséges lépéseket és intézkedéseket annak érdekében, hogy a játszóterek üzemeltetői az előírásoknak megfelelő módon, biztonságosan üzemeltessék a már telepített játszótéri eszközöket. A témavizsgálatnak nem volt tárgya a kereskedelmi forgalomban árusított játszótéri eszközök forgalmazási körülményeinek ellenőrzése. 2. Az ellenőrizendő termékcsoport leírása A témavizsgálat a vonatkozó szabványsorozatban (lásd: Függelék) nevesített valamennyi játszótéri eszköz valamint ezek kombinációjának ellenőrzésére kiterjedt, melyek a következők: - hinták; - csúszdák; - kötélpályák; - forgóhinták; - billenőeszközök, mérleghinták; - teljesen körülzárt játszóeszközök; - térhálók. Nem képezték a témavizsgálat tárgyát: - a kereskedelmi forgalomban árusított játszótéri eszközök, - a nem játszótéri eszköznek számító termékek (sporteszközök, játékok, mutatványos berendezések), valamint - a magánházak, magánlakások kertjében, udvarán saját, családi célra kialakított játszótereken elhelyezett eszközök (kerti játékok). 3. Az ellenőrzés időtartama Az ellenőrzés lefolytatására a 2015. április 6. és október 30. közötti időszakban került sor. 4. Az ellenőrzés résztvevői Az ellenőrzésben részt vett Budapest Főváros és valamennyi megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztálya. A témavizsgálat szakmai irányítását az NFH Piacfelügyeleti Főosztálya látta el. 5. Az ellenőrzés helyszínei A már telepített játszótéri eszközök ellenőrzésére a közterületi és az intézményi játszótereken került sor. 5

II. Termékellenőrzési szempontok A kormányhivatalok átlagosan 20 közterületi és 20 intézményi játszótér ellenőrzését végezték el. Minden kormányhivatal a játszótereken található valamennyi eszköznél vizsgálta a témavizsgálathoz tartozó ellenőrzési útmutatóban megadott szempontok teljesülését. Hangsúlyoznunk kell, hogy a játszótéri eszközök biztonságosságának szemrevételezéses ellenőrzése nem képezte a vizsgálat tárgyát. A témavizsgálat keretében összesen 817 közterületi és intézményi játszótér, azokon pedig 6.246 db játszótéri eszköz ellenőrzése történt meg, melyből 423 játszótér, illetve 2.949 db eszköz esetében került megállapításra valamilyen jogsértés, amely játszóterek kapcsán 52%-os, eszközök vonatkozásában 47%-os kifogásolási arányt jelent. Az elmúlt évek során lefolytatott témavizsgálatok eredményeit megvizsgálva látható, hogy a 2011. évet leszámítva nagyjából azonos ellenőrzési darabszámok mellett a kifogásolási arány az idei évben is valamelyest csökkent. Ez egyrészt betudható a folyamatos hatósági 6

jelenlét következtében javuló jogkövetési hajlandóságnak, másrészt viszont a jogszabálymódosítások miatt az ellenőrzési szempontok egyre csökkenő számának is. 1. A telepített közterületi játszótéri eszközök és üzemeltetőik ellenőrzése Országosan összesen 410 közterületen található játszótér ellenőrzésére került sor, melyből a felügyelők 186 esetében állapítottak meg valamilyen hiányosságot, amely 45%-os kifogásolási arányt mutat. A vizsgált játszóterek 178 különböző üzemeltetője közül 91 esett kifogás alá, 51%-os kifogásolási aránnyal. A vizsgált közterületi játszóterek közül - 312 önkormányzati üzemeltetésű, - 98 pedig egyéb (nem önkormányzati) üzemeltetésben működik. A kormányhivatalok a 410 közterületi játszótéren összesen 2.457 db játszótéri eszközt ellenőriztek, amiből 1.087 db-nál, azaz az eszközök 44%-ánál állapítottak meg valamilyen nem megfelelőséget. Az ellenőrzött és kifogásolt közterületi játszótéri eszközök termékcsoportok szerinti megoszlását az alábbi táblázat mutatja: Ellenőrzött és kifogásolt telepített közterületi játszótéri eszközök Termékcsoport Ellenőrzött (db) Kifogásolt (db) Kifogásolási arány (%) Hinták 531 232 44% Csúszdák 230 100 43% Kötélpályák 32 13 41% Forgóhinták 82 37 45% Billenőeszközök, mérleghinták 702 330 47% Teljesen körülzárt játszóeszközök 55 18 33% Térhálók 59 21 36% Egyéb játszótéri eszközök 766 336 44% Összesen: 2.457 1.087 44% 1.1. A telepített közterületi játszótéri eszközök helyszíni ellenőrzése A telepített közterületi játszótéri eszközök ellenőrzésének minden esetben része volt egy helyszíni vizsgálat, mely során rögzítésre kerültek az adott játszótéren található eszközök adatai. 1.1.1 Jelölések A telepített közterületi játszótéri eszközök jelöléseinek helyszíni ellenőrzése nem képezte a vizsgálat tárgyát. A feltüntetett adatok rögzítése csupán a későbbi beazonosítás célját szolgálta. 1.2. Az üzemeltetés feltételeinek üzemeltetőnél történő ellenőrzése Az üzemeltetőknél sor került az üzemeltetés feltételeinek vizsgálatára a dokumentációk ellenőrzése révén. 7

1.2.1. Időszakos ellenőrzés A 78/2003. GKM r. 3. (3) bekezdése szerint a játszótéri eszközt új létesítés, nagyjavítás, csere vagy helyváltoztatás esetén használatba venni a kijelölt szervezet által végzett, a biztonságossági követelményeknek való megfelelést, valamint a megfelelőségi nyilatkozat vagy a megfelelőségi tanúsítvány meglétét ellenőrző vizsgálatot követően lehet. A 7. (2) bekezdése kimondja, hogy a játszótéri eszköz üzemeltetőjének a játszótéri eszköz időszakos ellenőrzését az időszakos ellenőrzés végzésére engedéllyel rendelkező szervezettel négyévenként kell elvégeztetni. Az (5) bekezdés előírja, hogy a játszótéri eszközök időszakos ellenőrzése a biztonságossági követelményeknek való megfelelőségre, azok biztonsági állapotára, telepítési feltételeinek megfelelőségére irányul. Az időszakos ellenőrzések megléte mellett a felügyelők azt is vizsgálták, hogy az üzemeltetők a játszótéri eszközök használatba vétele előtti ellenőrzését kijelölt szervezettel elvégeztették-e. A vizsgált 2.457 közterületi játszótéri eszközből 63 eszköznél a használatba vétel előtti ellenőrzés elmulasztását állapították meg a felügyelők, míg 448 játszóeszköz vonatkozásában az időszakos ellenőrzés lefolytatásának a hiányát. A kifogásolt eszközök száma így összesen 511 volt, ami 21%-os kifogásolási arányt jelent. 1.2.2. Nyilvántartás A 78/2003. GKM r. 7. (4) bekezdése előírja, hogy a játszótéri eszközökről, azok állapotáról, valamint az időszakos ellenőrzésekről a 6. melléklet szerinti adattartalommal az üzemeltetőnek nyilvántartást kell vezetni. A nyilvántartásokat és az intézkedést igazoló dokumentumokat a játszótéri eszköz üzemeltetőjének legalább 10 éven keresztül meg kell őrizni. Fenti szempontból a 2.457 db ellenőrzés alá vont eszköz közül 780 db-nál került megállapításra nem megfelelőség (kifogásolási arány: 32%), melynek okát 721 terméknél az jelentette, hogy a játszótér üzemeltetője a jogszabály által előírt nyilvántartást nem vezette, 97 esetében pedig nem rendelkeztek az intézkedéseket igazoló dokumentumokkal. 1.2.3. A kijelölt szervezet által megállapított kifogás közterületi játszóterek esetében A 78/2003. GKM r. 7. (5) bekezdése szerint a játszótéri eszközök időszakos ellenőrzése a biztonságossági követelményeknek való megfelelőségre, azok biztonsági állapotára, telepítési feltételeinek megfelelőségére irányul. A (7) bekezdés alapján az időszakos ellenőrzés eredményéről időszakos ellenőrzési jegyzőkönyvet kell kiállítani, amely legalább a 4. mellékletben meghatározott adatokat tartalmazza. A témavizsgálat részét képezte annak ellenőrzése, hogy a játszótéri eszköz üzemeltetője a kijelölt szervezet ellenőrzési jegyzőkönyvében megállapított részben megfelelőség, nem megfelelőség vagy balesetveszélyesség esetén - a szükséges intézkedéseket megtette-e, - a megtett intézkedés a nyilvántartásban szerepelt-e, valamint - a megtett intézkedést dokumentumokkal igazolni tudta-e. 8

Kijelölt szervezet által megállapított kifogás vizsgálatára 1.946 eszköz esetében volt lehetőség, mivel az 1.2.1. pontban említett 511 eszköznél megállapítást nyert, hogy az üzemeltető a játszótéri eszköz ellenőrzését nem végeztette el. Mindezek figyelembevételével 662 olyan játszótéri eszköz volt, melyek esetében a kijelölt szervezet ellenőrzési jegyzőkönyvében részben megfelelőséget (482), vagy nem megfelelőséget (59), vagy balesetveszélyességet (121) állapított meg. Ebből az üzemeltetők - 69 eszköz kapcsán a megállapított részben megfelelőség vagy nem megfelelőség vagy balesetveszélyesség esetén nem tették meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a fennálló problémá(ka)t megszüntessék; - 81 esetben a részben megfelelőség vagy nem megfelelőség vagy balesetveszélyesség elhárítása érdekében megtett intézkedéseket a nyilvántartásban nem szerepeltették; - 84 terméknél pedig a megtett intézkedéseket dokumentumokkal igazolni nem tudták. A kormányhivatalok összesen 134 eszköznél rögzítették a fenti esetek valamelyikét. Összességében tehát elmondható, hogy azon telepített közterületi játszótéri eszközök körében, amelyeknél a kijelölt szervezet részben megfelelőséget vagy nem megfelelőséget vagy balesetveszélyességet állapított meg, az üzemeltetők az esetek 20%-ában nem tették meg a megfelelő lépéseket a jogszabály által előírt módon a hiányosság megszüntetése érdekében. 1.3. A 2011-2015. évi témavizsgálatok főbb eredményeinek összehasonlítása közterületi játszóterek esetében Az ellenőrzött és kifogásolt közterületi játszóterek és játszótéri eszközök megoszlását az alábbi diagramok szemléltetik az elmúlt öt év ellenőrzéseinek eredményei alapján: 9

A fenti diagramokból kitűnik, hogy az ellenőrzött közterületi játszóterek, illetve az azokon telepített játszótéri eszközök darabszáma 2011-ben volt a legalacsonyabb, melynek oka elsősorban az, hogy a témavizsgálatok időtartama a 2011. évihez képest több mint háromszor hosszabb lett. A vizsgálat az idei évben is mintegy 7 hónapig tartott, és az elmúlt három évhez hasonlóan az ellenőrzött játszóterek száma 400 felett alakult. Az ellenőrzött eszközök darabszámában némi csökkenés figyelhető meg, az előző éviekhez viszonyítva az mintegy 300-zal kevesebb, amiből arra lehet következtetni, hogy az idei évben olyan játszóterek kerültek ellenőrzés alá, melyeken a telepített eszközök száma a korábbi évekhez képest átlagosan kevesebb. Mind az ellenőrzött közterületi játszóterek, mind az azokon fellelhető eszközök tekintetében a kifogásolási arány 2013-ban volt a legmagasabb (64%, illetve 57%). A játszóterekre vonatkozó ráta az idei évben lett a legalacsonyabb 45%-os értékkel, ami a tavalyi eredményhez képest 8%-pontos javulást mutat. Az eszközök tekintetében is 3%-ponttal jobb arány született, mint az eddigi legjobb, 2012-es mutató (ami akkor 47% volt). A kormányhivatalok (korábban felügyelőségek) mind az öt évben csökkenő sorrendben az egyéb kategóriába sorolt játszótéri eszközök 1, a billenőeszközök / mérleghinták, valamint a hinták körében végezték a legtöbb ellenőrzést. A legnagyobb számú kifogásolt eszköz is ezekben a kategóriákban adódott. A 2011. évben a legalacsonyabb kifogásolási arány (21%) a teljesen körülzárt játszóeszközök körében került megállapításra. 2012-ben a felügyelők a telepített kötélpályák között találták a legkevesebb hiányosságot (kifogásolási arány: 28%). 2013-ban és 2014-ben a térhálók számítottak a legkevésbé problémás termékcsoportnak (20%, illetve 27%-os kifogásolási rátával), míg az idén ismét a teljesen körülzárt játszóeszközök mutatkoztak legkevésbé kifogásolhatónak, mintegy 33%-os aránnyal. Az évek folyamán hatályba lépett jogszabály-módosítások miatt mostanra jelentősen szűkült az ellenőrzési szempontok köre. A játszótéri eszközök megfelelőség igazolásainak, valamint a karbantartási és ellenőrzési terveknek a megléte már nem képezi a vizsgálat tárgyát. Az időszakos ellenőrzések lefolytatására vonatkozó kifogásolási arány 21%. Ez az eredmény az előző évek mindegyikétől alacsonyabb, például a legutóbbi, 2014. évi értéktől is 6%-ponttal 1 Olyan játszótéri eszközök, amelyek a szabványok által meghatározott kategóriákba nem sorolhatóak be (pl. kombinált eszközök). 10

kedvezőbb. A nyilvántartások területén megállapított hiányosságok rátája a korábbi évekhez hasonlóan idén is 30% körüli (32%). A kijelölt szervezetek által megállapított hiányosságok esetén tett üzemeltetői intézkedések aggodalmat keltő korábbi helyzete úgy tűnik az idei évre gyaníthatóan a rendszeres ellenőrzések hatására abszolút pozitív irányba mozdult el. Miközben a múlt évben ennek rátája 66%-os értéket mutatott, idén ugyanez mindössze csak 20%, amely kimagasló javulást jelent. 2. A telepített intézményi játszótéri eszközök és üzemeltetőik ellenőrzése Országosan összesen 407 intézményi játszótér ellenőrzésére került sor, melyből a kormányhivatalok munkatársai 237 esetben állapítottak meg valamilyen hiányosságot, amely 58%-os kifogásolási arányt jelent. A vizsgált játszóterek 235 különböző üzemeltető üzemeltetésében állnak, melyek körében 137 esett kifogás alá, szintén 58%-os kifogásolási aránnyal. A vizsgált intézményi játszóterek közül - 270 önkormányzati üzemeltetésű, - 137 pedig egyéb (nem önkormányzati) üzemeltetésben működik. A 407 intézményi játszótéren a felügyelők összesen 3.789 db játszótéri eszközt ellenőriztek, amiből 1.862 db-nál, azaz az eszközök 49%-ánál állapítottak meg valamilyen nem megfelelőséget. Az ellenőrzött és kifogásolt intézményi játszótéri eszközök termékcsoportok szerinti megoszlását az alábbi táblázat mutatja: Ellenőrzött és kifogásolt telepített intézményi játszótéri eszközök Termékcsoport Ellenőrzött (db) Kifogásolt (db) Kifogásolási arány (%) Hinták 458 211 46% Csúszdák 333 162 49% Kötélpályák 33 13 39% Forgóhinták 69 24 35% Billenőeszközök, mérleghinták 857 429 50% Teljesen körülzárt játszóeszközök 191 86 45% Térhálók 68 35 51% Egyéb játszótéri eszközök 1.780 902 51% Összesen: 3.789 1.862 49% 2.1. A telepített intézményi játszótéri eszközök helyszíni ellenőrzése Az intézményi játszótéri eszközök ellenőrzésének is minden esetben része volt egy helyszíni vizsgálat, mely során rögzítésre kerültek az adott játszótéren található eszközök adatai. 2.1.1. Jelölések A telepített intézményi játszótéri eszközöknél sem képezte a vizsgálat tárgyát azok jelöléseinek helyszíni ellenőrzése. A feltüntetett adatok rögzítése ezek esetében is csupán a későbbi beazonosítás célját szolgálta. 11

2.2. Az üzemeltetés feltételeinek üzemeltetőnél történő ellenőrzése Az üzemeltetőknél sor került az üzemeltetés feltételeinek ellenőrzésére a dokumentációk vizsgálatával. 2.2.1. Időszakos ellenőrzés Az ellenőrzött 3.789 intézményi játszótéri eszközből 1.136 (30%) esetében került megállapításra, hogy a használatba vétel előtti (151), illetve az időszakos ellenőrzéseket (985) az üzemeletetők nem végeztették el. 2.2.2. Nyilvántartás A 3.789 db ellenőrzés alá vont intézményi eszköz közül a nyilvántartás szempontjából 1.065 db-nál (28%) került megállapításra nem megfelelőség, melynek okát 851 terméknél az jelentette, hogy a játszótér üzemeltetője a jogszabály által előírt nyilvántartást nem vezette, 246 esetben pedig nem rendelkeztek az intézkedéseket igazoló dokumentumokkal. 2.2.3. A kijelölt szervezet által megállapított kifogás intézményi játszóterek esetében Kijelölt szervezet által jegyzőkönyvben rögzített kifogásolás vizsgálatára 2.653 eszköz esetében volt lehetőség, mivel a 2.2.1. pontban leírtak szerint 1.136 eszköznél megállapítást nyert, hogy az üzemeltető a játszótéri eszköz ellenőrzését nem végeztette el. Mindezek figyelembevételével 1.120 olyan játszótéri eszköz volt, melyek esetében a kijelölt szervezet ellenőrzési jegyzőkönyvében részben megfelelőséget (379), vagy nem megfelelőséget (326), vagy balesetveszélyességet (415) állapított meg. Ebből az üzemeltetők - 231 eszköz kapcsán a megállapított részben megfelelőség vagy nem megfelelőség vagy balesetveszélyesség esetén nem tették meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a fennálló problémá(ka)t megszüntessék; - 88 esetben a részben megfelelőség vagy nem megfelelőség vagy balesetveszélyesség elhárítása érdekében megtett intézkedéseket a nyilvántartásban nem szerepeltették; - 225 terméknél pedig a megtett intézkedéseket dokumentumokkal igazolni nem tudták. A kormányhivatalok összesen 491 eszköznél rögzítették a fenti esetek valamelyikét. Összefoglalva tehát elmondható, hogy azon telepített intézményi játszótéri eszközök esetében, amelyeknél a kijelölt szervezet részben megfelelőséget vagy nem megfelelőséget vagy balesetveszélyesség állapított meg, az üzemeltetők 44%-ban nem tették meg a jogszabály által előírt módon a megfelelő lépéseket a hiányosság megszüntetése érdekében. 12

2.3. Az intézményi játszóterek főbb eredményeinek összehasonlítása a 2012-2015. évi témavizsgálatok adatai alapján Az intézményi játszóterek ellenőrzésére először a 2012-ben lefolytatott témavizsgálat keretében került sor. Az elmúlt négy év eredményeinek főbb adatait az alábbi diagramok szemléltetik: A fenti diagramokból kitűnik, hogy az ellenőrzött intézményi játszóterek száma nagyjából azonos volt a négy év folyamán, de a 2012. évi eredmények kivételével az ellenőrzés alá vont, telepített intézményi játszótéri eszközök darabszáma is megközelítőleg azonosan alakult. Mind az ellenőrzött intézményi játszóterek, mind az azokon fellelhető eszközök tekintetében a kifogásolási arány folyamatos csökkenést mutat az évek során. A kifogásolt játszóterek aránya idén 5%-ponttal (63-ról 58%-ra), a játszótéri eszközöké 9%-ponttal (58%-ról 49-re) csökkent 2014-hez képest. 13

Függelék Az ellenőrzéshez kapcsolódó főbb jogszabályok és szabványok Jogszabályok: az Európai Parlament és a Tanács a termékek forgalmazása tekintetében az akkreditálás és piacfelügyelet előírásainak megállapításáról és a 339/93/EGK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 765/2008/EK rendelete; a termékek piacfelügyeletéről szóló 2012. évi LXXXVIII. törvény; a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény; a piacfelügyeleti tevékenység részletes szabályairól szóló 6/2013. (I. 18.) Korm. rendelet; a játszótéri eszközök biztonságosságáról szóló 78/2003. (XI. 27.) GKM rendelet; a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény; a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságról szóló 225/2007. (VIII. 31.) Korm. rendelet. Vonatkozó szabványok: - MSZ EN 1176-1 Játszótéri eszközök és talajok. 1. rész: Általános biztonsági követelmények és vizsgálati módszerek - MSZ EN 1176-2 Játszótéri eszközök és talajok. 2. rész: A hinták kiegészítő biztonsági követelményei és vizsgálati módszerei - MSZ EN 1176-3 Játszótéri eszközök és talajok. 3. rész: A csúszdák kiegészítő biztonsági követelményei és vizsgálati módszerei - MSZ EN 1176-4 Játszótéri eszközök és talajok. 4. rész: A kötélpályák kiegészítő biztonsági követelményei és vizsgálati módszerei - MSZ EN 1176-5 Játszótéri eszközök és talajok. 5. rész: A forgóhinták kiegészítő biztonsági követelményei és vizsgálati módszerei - MSZ EN 1176-6 Játszótéri eszközök és talajok. 6. rész: A billenőeszközök kiegészítő biztonsági követelményei és vizsgálati módszerei - MSZ EN 1176-7 Játszótéri eszközök és talajok. 7. rész: Felszerelési, ellenőrzési, karbantartási és üzemeltetési útmutató - MSZ EN 1176-10 Játszótéri eszközök és talajok. 10. rész: Teljesen körülzárt játszóeszközök kiegészítő biztonsági követelményei és vizsgálati módszerei - MSZ EN 1176-11 Játszótéri eszközök és talajok. 11. rész: Térhálók kiegészítő biztonsági követelményei és vizsgálati módszerei - MSZ EN 1177:2008 Ütéscsillapító játszótéri talajok. A kritikus esési magasság meghatározása