JÓVÁHAGYOTT VÁLTOZAT! PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA A JELEN KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATOT PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELİ-TESTÜLETE A KÉPVISELİ-TESTÜLET 2012. ÉV FEBRUÁR HÓ 23. NAPJÁN MEGTARTOTT RENDES ÜLÉSÉN MEGHOZOTT 27/2012. (II.24.) SZ. NORMATÍV ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZATÁVAL FOGADTA EL, HAGYTA JÓVÁ ÉS FOGLALTA EGYSÉGES SZERKEZETBE. A JELEN KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT ELFOGADÁSÁVAL ÉS HATÁLYBA LÉPÉSÉVEL EGYIDEJŐLEG PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELİ-TESTÜLETE ÁLTAL 193/2007. (VIII.30.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZATÁVAL ELFOGADOTT, A 91/2008. (III.27.) SZ. ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZATÁVAL, A 197/2009. (VI.25.) SZ. ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZATÁVAL, A 144/2010. (V.27.) SZ. ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZATÁVAL, VALAMINT AZ 1/2011. (I.27.) SZ. ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZATÁVAL MÓDOSÍTOTT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA HATÁLYÁT VESZÍTI. HATÁLYOS: 2012. MÁRCIUS HÓ 01. NAPJÁTÓL.
T A R T A L O M J E G Y Z É K I. FEJEZET A közbeszerzési Szabályzat megalkotásának célja, személyi, illetve tárgyi hatálya II. FEJEZET Általános rendelkezések, alapelvek III. FEJEZET A Közbeszerzési Bírálóbizottság IV. FEJEZET A közbeszerzési eljárások tervezése és összesítése V. FEJEZET A közbeszerzési eljárások elıkészítése és nyilvánossága VI. FEJEZET A nyílt közbeszerzési eljárás lefolytatásának szabályai VII. FEJEZET A két szakaszos eljárás lefolytatásának általános szabályai VIII. FEJEZET A versenypárbeszéd lefolytatásának különös szabályai IX. FEJEZET A tárgyalásos eljárás lefolytatásának általános szabályai X. FEJEZET A gyorsított eljárás szabályai XI. FEJEZET Az építési koncesszióval kapcsolatos különös szabályok XII. FEJEZET A tervpályázati eljárás szabályai XIII. FEJEZET A keretmegállapodásos eljárás szabályai XIV. FEJEZET A nemzeti értékhatárokat elérı közbeszerzési eljárás szabályai XV. FEJEZET A szolgáltatási koncesszióval kapcsolatos szabályok XVI. FEJEZET A szerzıdés módosítása és teljesítése 2
XVII. FEJEZET A közbeszerzések ellenırzése XVIII. FEJEZET A közbeszerzésekkel kapcsolatos jogorvoslat szabályai XIX. FEJEZET Záró rendelkezések 3
PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA A közpénzek törvényes és ésszerő módon történı felhasználásának, a közpénzbıl megvalósított beszerzések átláthatóságának és széles körő nyilvános ellenırizhetıségének megteremtése, az esélyegyenlıségen alapuló verseny megvalósulásának elısegítése, továbbá a közbeszerzések során a verseny tisztaságának biztosítása érdekében Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete, - a közbeszerzésekrıl szóló 2011. évi CVIII. törvény 22. (1) bekezdésében nyert felhatalmazás alapján, - az alábbi közbeszerzési Szabályzatot (a továbbiakban: Szabályzat) alkotja meg: I. FEJEZET A közbeszerzési Szabályzat megalkotásának célja, személyi, illetve tárgyi hatálya 1. Jelen Szabályzat megalkotásának és elfogadásának elsıdleges célja, hogy a közbeszerzésekrıl szóló 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 22. (1) bekezdésének megfelelıen meghatározza Pilis Város Önkormányzatának (a továbbiakban: Önkormányzat) közbeszerzési eljárásai elıkészítésének, lefolytatásának, belsı ellenırzésének felelısségi rendjét, az Önkormányzat, mint Ajánlatkérı nevében eljáró, illetıleg az eljárásba bevont személyek, szervezetek felelısségi körét és a közbeszerzési eljárások dokumentálásának rendjét. 2. A Szabályzat megalkotásának és alkalmazásának másodlagos célja az Ajánlatkérı kiadásainak ésszerő felhasználása, átláthatóságának, és széleskörő nyilvános ellenırizhetıségének megteremtése, valamint a beszerzések során a verseny tisztaságának biztosítása érdekében, összhangban a Kbt. rendelkezéseivel, - az Önkormányzat beszerzései tekintetében egységes eljárás kialakítása és folytatása. 3. A Szabályzat személyi hatálya kiterjed Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala dolgozóira, az Önkormányzat nevében eljáró személyekre, lebonyolító szervezetekre. 4. A Szabályzat tárgyi hatálya kiterjed minden olyan a közbeszerzés tárgyát képezı árubeszerzésre, építési beruházásra, építési koncesszióra, szolgáltatás-megrendelésre, szolgáltatási koncesszióra, és külön jogszabályban meghatározott - tervpályázatra amelyek vonatkozásában a Kbt. versenyeztetést ír elı és a közbeszerzési értékhatárok azt kötelezıvé teszik, valamint ha az Önkormányzat az Ajánlatkérı. Az Önkormányzat a Kbt. 6. (1) bekezdés b) pontja alkalmazásában helyi önkormányzati költségvetési szerv, ennél fogva a közbeszerzési jog hatálya alatt áll. 5. A Szabályzat tárgyi hatálya kiterjed a) az Önkormányzat, b) Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala, c) az Önkormányzat fenntartásában álló Gubányi Károly Általános Iskola, d) az Önkormányzat fenntartásában álló Óvodai Intézmény, e) valamint a 100 %-ban önkormányzati tulajdonú, a Gerje-Forrás Természetvédelmi, Környezetvédı Közhasznú Társaságból - a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (a továbbiakban: Gt.) 365. (3) bekezdése szerint átalakított, különös jogutódlással létrehozott - Gerje-Forrás Természetvédelmi, Környezetvédı Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társaság (a továbbiakban: Gerje- Forrás Nonprofit Kft.) közszolgáltató tevékenységével közvetlenül összefüggı minden, a közbeszerzési törvény hatálya alá tartozó - árubeszerzésére (Kbt. 7. /2/ bekezdése; Kbt. 122. ), - építési beruházásra (Kbt. 7. /3/ bekezdése; Kbt. 122. ), - szolgáltatás megrendelésére (Kbt. 7. /4/ bekezdése; Kbt. 119. ), 4
- építési koncesszióra (Kbt. 7. /5/ bekezdése; Kbt. 111. ), - szolgáltatási koncesszióra (Kbt. 7. /6/ bekezdése; Kbt. 119. ), és - tervpályázati eljárásra (Kbt. 4. 22. pont; Kbt. 19. /6/ bekezdés) vonatkozó eljárásokra. 6. Az önkormányzat tulajdonában és alapításában lévı Gerje-Forrás Nonproft Kft. megrendelései tekintetében a Közbeszerzések Tanácsának módosított útmutatója a helyi önkormányzati költségvetési szervek beszerzéseirıl (KÉ 2010. évi 152. szám; 2010. december 22.) az irányadó. 7. A Kbt.-ben foglalt feladatok végrehajtása érdekében, Pilis Város Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat), Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala (a továbbiakban: Hivatal) és az Önkormányzat által alapított helyi önkormányzati költségvetési szervek (a továbbiakban: költségvetési szervek) valamint a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. közbeszerzési eljárásainak lefolytatása során a jelen Közbeszerzési Szabályzat (a továbbiakban: Szabályzat) elıírásait kell alkalmazni. 5
II. FEJEZET Általános rendelkezések, alapelvek 1. Az Önkormányzat a Kbt. 6. (1) bekezdés b) pontja alapján a Kbt. személyi hatálya alá tartozó Ajánlatkérı, és mint ilyen szervezet, a Kbt. tárgyi hatálya alá tartozó beszerzések során a közbeszerzési törvény rendelkezéseinek maradéktalan betartására kötelezett. 2. A Szabályzatban használt beszerzéssel, versenyeztetéssel összefüggı fogalmak, kifejezések tartalma azonos a Kbt-ben alkalmazott és a törvény értelmezı rendelkezéseiben rögzített tartalommal. 3. Az Önkormányzat tekintetében kötelezettség-vállalásra jogosult a Képviselı-testület, illetve felhatalmazása alapján a Bírálóbizottság, a polgármester. 4. A közbeszerzési eljárás lebonyolítása során a Kbt. elıírásaitól kizárólag annyiban lehet eltérni, amennyiben azt a Kbt. kifejezetten megengedi. A Kbt. rendelkezéseinek alkalmazásakor, valamint a jogszabályban nem rendezett kérdésekben a közbeszerzési eljárás elıkészítése, lefolytatása, a szerzıdés megkötése és teljesítése során az adott közbeszerzésre vonatkozó szabályozás céljával összhangban, a közbeszerzés alapelveinek tiszteletben tartásával kell eljárni. A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerzıdésre a Kbt-ben foglalt eltérésekkel - a Polgári Törvénykönyvrıl szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) rendelkezéseit kell alkalmazni. 5. A közbeszerzési eljárás során minden cselekményt, intézkedést írásban kell dokumentálni. A közbeszerzéssel kapcsolatos valamennyi dokumentumot az eljárás lezárását illetve a szerzıdés teljesítését követı öt évig meg kell ırizni. Az ırzésrıl az Önkormányzat Polgármesteri Hivatala mindenkor hatályos és érvényes - Iratkezelési Szabályzatának elıírásait figyelembe véve, az adott közbeszerzés koordinálásával megbízott (pályázati) ügyintézı gondoskodik. 6. Amennyiben a Közbeszerzési Hatóság, más illetékes ellenırzı vagy más illetékes szerv a közbeszerzéssel kapcsolatos iratok megküldését kéri, a megküldést az adott közbeszerzés koordinálásával megbízott (pályázati) ügyintézı végzi el - a polgármester egyidejő tájékoztatása mellett. 7. A közbeszerzési eljárások értékhatárait a Szabályzat 1. sz. melléklete rögzíti. Az értékhatárokban bekövetkezı változásokat a Polgármesteri Hivatal jegyzıje haladéktalanul átvezetteti a Szabályzat 1. sz. mellékletén. 8. A közbeszerzéshez kapcsolódó jogszabályokat a Szabályzat 2. sz. melléklete tartalmazza. 9. A Közbeszerzési Értesítıben illetve az Európai Unió Hivatalos Lapjában és a hirdetmények elektronikus napilapjában történı közzétételi kötelezettséget, - elektronikus úton történı feladás formájában kell teljesíteni. 10. Az elektronikus feladáshoz szükséges azonosító beszerzése és karbantartása, a Közbeszerzési Hatóság által nyilvántartott ajánlatkérıi névjegyzékben szereplı, Pilis Város Önkormányzata adataiban bekövetkezett változások bejelentése az Önkormányzattal megbízási szerzıdéses jogviszonyban álló közbeszerzési tanácsadó (a továbbiakban: megbízott közbeszerzési tanácsadó) feladata. 11. A Kbt. 23. -a valamint a kapcsolódó jogszabályok szerint a központosított közbeszerzéshez történı önkéntes csatlakozásról a Képviselı-testület külön határozattal, a jelen Szabályzat egyidejő módosításával dönt. 6
12. Pilis Város Önkormányzata a közbeszerzési eljárásai elıkészítéséhez, lefolytatásához kapcsolódóan (keretszerzıdés keretein belül) állandó hivatalos közbeszerzési tanácsadót (megbízott közbeszerzési tanácsadó) vesz igénybe, akinek feladataira, hatáskörére és jogállására a jelen Szabályzat rendelkezései kiterjednek, - a Szabályzat rendelkezéseinek alkalmazását egyetértı, tudomásul vevı nyilatkozata megtétele esetén. Amennyiben a Szabályzat másként nem rendelkezik a Hivatalon belül, az adott közbeszerzés koordinálásával megbízott (pályázati) ügyintézı munkáját, feladatellátását a megbízott közbeszerzési tanácsadó segíti. A megbízott közbeszerzési tanácsadó feladatellátására, hatáskörére és jogállására a tanácsadónak Pilis Város Önkormányzatával megkötött, fennálló megbízási (keret)szerzıdése rendelkezései is irányadók, - amelyhez (szükség szerint) további kiegészítı, egyedi megbízási szerzıdések is kapcsolódhatnak. 13. A hivatalos közbeszerzési tanácsadó személyére javaslatot tehet: a) a polgármester, b) a képviselı-testület tagja, c) a képviselı-testület bizottságának tagja, d) a bírálóbizottság tagja. 7
III. FEJEZET A Közbeszerzési Bírálóbizottság 1. Az Önkormányzat a Kbt. 22. (4) bekezdése alapján - közbeszerzésenként, az adott közbeszerzés tárgyához igazodóan, változó személyi összetételő - öttagú Közbeszerzési Bírálóbizottságot (továbbiakban: /adott/ Bírálóbizottság) hoz létre. 2.1. A Bírálóbizottság delegált tagjai: a) Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete Településfejlesztési és Városgazdálkodási Bizottsága egy külsı jogállású tagja, b) Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete Pénzügyi Bizottsága egy külsı jogállású tagja, c) Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete közbeszerzés tárgya szerinti - szakbizottsága által delegált külsı jogállású tagja. 2.2. A Bírálóbizottság állandó tagjai: d) Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala jegyzıje, e) Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala gazdasági vezetıje. 2.3. A Bírálóbizottság elnöki feladatait Pilis Város Önkrományzatának Polgármesteri Hivatala jegyzıje látja el. 2.4. A közbeszerzési eljárás elıkészítése, a felhívás és a dokumentáció elkészítése, az ajánlatok értékelése során és az eljárás más szakaszában az Ajánlatkérı nevében eljáró, illetıleg az eljárásba bevont személyeknek/szervezeteknek megfelelı 2.4.1. a közbeszerzés tárgya szerinti, 2.4.2. közbeszerzési, 2.4.3. jogi, 2.4.4. pénzügyi szakértelemmel kell rendelkezniük. 3. Az egyes beszerzések esetén a Kbt. 22. (1) bekezdése elıírásainak érvényre juttatása érdekében a Bírálóbizottság munkáját szakmailag segíti a Polgármesteri Hivatal megfelelı szakmai képzettséggel rendelkezı ügyintézıje is. 4. A Bírálóbizottság munkáját eseti megbízás alapján meghívott külsı szakértı is segítheti. 5. A Bírálóbizottság határozatképes, ha ülésén az állandó tagok közül legalább három fı jelen van. A Bírálóbizottság határozatait a jelenlévı tagok szótöbbségi szavazatával hozza. 6. A Bírálóbizottság elnöke a Bírálóbizottság ülésérıl jegyzıkönyvet készíttet, amelynek a Szabályzat II. fejezete szerinti ırzésérıl gondoskodik. 7. A Bírálóbizottság munkájának teljes körő írásbeli dokumentálásáért, dokumentáltságáért a Bírálóbizottság elnöke felel. 8
IV. FEJEZET A közbeszerzési eljárások tervezése és összesítése 1. Az Önkormányzat a közbeszerzési eljárások lebonyolítása során arra törekszik, hogy a lehetı legszélesebb körben biztosítva legyen a verseny, továbbá, hogy az eljárás során a lehetı legrövidebb idın belül sor kerülhessen a szerzıdés megkötésére. Mindezen elveket szem elıtt tartva kerülhet meghatározásra a lefolytatandó közbeszerzési eljárás. 2. Az Önkormányzat a beszerzése során a Kbt-ben szabályozott bármely eljárást lefolytathatja, amennyiben a törvényben meghatározott feltételek fenn állnak. 3. Az Önkormányzat - legkésıbb a tárgyév március 31. napjáig - a Kbt. 33. (1) bekezdés szerinti éves összesített közbeszerzési tervet (továbbiakban: közbeszerzési terv) készít a Szabályzat 3. számú mellékletét képezı mintadokumentum (formai és tartalmi elıírások) szerint. 4. A 3. pont szerint szerinti közbeszerzési terv elkészítéséért a polgármester felel. 5. A közbeszerzési tervhez pénzügyi-gazdálkodási adatokat a Polgármesteri Hivatal alábbi szervezeti egységei szolgáltatnak: a) Építéshatósági Iroda (Szt. szerint értéknövelı beruházásnak minısülı beruházási, felújítási adatállományok), b) Karbantartási Iroda (Szt. szerint értéknövelı beruházásnak nem minısülı mőszaki, karbantartási adatállományok), c) Pénzügyi és Számviteli Iroda (beruházáson kívüli, az ún. árubeszerzések, szolgáltatások megrendelése adatállományai körében) szolgáltatja. 6. A közbeszerzési tervet a Képviselı-testület a Kbt. 33. -a figyelembe vételével külön határozatban fogadja el. 7. A közbeszerzési terv nyilvános. A közbeszerzési terv, illetve kiegészítésének, módosításának az Önkormányzat honlapján (www.pilis.hu), valamint a helyben szokásos módon történı közzétételéért a jegyzı felel. 8. A közbeszerzési terv elkészítése elıtt indítandó eljárásról a Képviselı-testület önállóan szövegezett határozatban dönt. 9. A közbeszerzési terv elfogadását követıen az Önkormányzat kizárólag olyan közbeszerzési eljárást indíthat meg, amely szerepel a közbeszerzési tervben. Amennyiben a tervezett beszerzés nem szerepel a közbeszerzési tervben, a Képviselı-testületnek a tárgyévre vonatkozólag elfogadott közbeszerzési tervét elıbb határozattal módosítania szükséges. 10. Amennyiben a beszerzésnek a közbeszerzési tervben szereplı adataiban változás következik be, a tárgyévre vonatkozó közbeszerzési tervet a Képviselı-testület határozattal módosítja. 11. Amennyiben a közbeszerzési tervben szereplı beszerzést a képviselı-testület nem kívánja megvalósítani, úgy a Képviselı-testület a beszerzést a közbeszerzési tervbıl határozattal törli. A beszerzés megvalósítása elmaradását a képviselı-testületnek indokolni kell. 9
12. A közbeszerzési terv évközi módosítása, kiegészítése elıkészítéséért a polgármester felel. 13. A közbeszerzési tervet a tárgyévet követı 5 évig - a Szabályzat II. fejezete elıírásai szerint - meg kell ırizni. 14. Az Önkormányzat a beszerzéseirıl elızetes összesített tájékoztatót nem készít. 15. A 92/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet 36. (1) bekezdése alapján, az éves statisztikai összegezést a jegyzı - a megbízott közbeszerzési tanácsadó bevonásával - készítteti el, és a polgármester jóváhagyása után legkésıbb a tárgyévet követı év május 31-ig megküldi a Közbeszerzési Hatóság részére, egyúttal a Kbt. 31. (1) bekezdés g) pontja alapján a jóváhagyott éves statisztikai összegzést 15 munkanapon belül közzéteszi a fenntartó Pilis Város Önkormányzata által üzemeltetett www.pilis.hu honlapon. 10
V. FEJEZET A közbeszerzési eljárások elıkészítése és nyilvánossága 1. A Kbt. 24. -a szerinti összeférhetetlenség fenn nem állásáról az érintett személynek a Szabályzat rendelkezései alapulvételével, a 4. számú melléklet szerinti ún. összeférhetetlenségi és titoktartási nyilatkozatot kell tennie az adott közbeszerzési eljárással kapcsolatos elıkészítı tevékenység, feladat megkezdése elıtt. 2. A Képviselı-testület tagjai, valamint a Képviselı-testület állandó bizottságai külsı jogállású tagjai (a továbbiakban együtt: képviselı) megválasztásukat követıen az alakuló ülés során, de legkésıbb az új képviselı-testület (állandó bizottság) megalakulását követı elsı közbeszerzési eljárás megindítása elıtt általános összeférhetetlenségi nyilatkozatot tesznek. A nyilatkozat mintáját és formáját a jelen Szabályzat 5. számú melléklete tartalmazza. 3. A megbízatás során lefolytatott közbeszerzési eljárásokban az összeférhetetlenség fenn nem állásának biztosítása a képviselı (tag) feladata és felelıssége. 4. Amennyiben bármilyen összeférhetetlenség fennáll egy képviselıvel szemben, úgy azt haladéktalanul jeleznie kell a polgármester és - amennyiben a bíráló bizottság tagjává választották - a Bírálóbizottság elnöke felé. 5. Az összeférhetetlen képviselı az eljárás során az elıkészítési, döntési cselekményekben nem vehet részt az összeférhetetlenség fennálltáig, vagy az összeférhetetlenség megszőnéséig, megszüntetéséig. 6. A közbeszerzési eljárás elıkészítése során, a beszerzés becsült értékét megfelelı körültekintéssel kell meghatározni. A becsült érték meghatározását dokumentumokkal kell alátámasztani. 7. A becsült érték meghatározásához szükséges adatgyőjtést az adott közbeszerzés koordinálásával megbízott (pályázati) ügyintézı végzi. 8. A Kbt. 11-17. -ai alatt részletezett, a Kbt. 18. (2) bekezdése alatt rögzített ún. egybeszámítási szabály alkalmazása érdekében, az Önkormányzat beszerzéseirıl a Polgármesteri Hivatal gazdasági vezetıje tételes nyilvántartást vezet, az egybeszámítás elvégzéséhez szükséges részletezettséggel. 9. A közbeszerzési tervben szereplı eljárás megindításáról a polgármester dönt. 10. Az eljárást megindító ajánlati, ajánlattételi, részvételi felhívást, konzultációra szóló felhívást, tervpályázati kiírás tervezetét a hozzá tartozó dokumentációval együtt - (továbbiakban: felhívás) az Önkormányzat érdekeit maradéktalanul szem elıtt tartva a polgármester készíti, készítteti el. 11. A felhívás határidıben történı elkészítéséért a polgármester felel. 12. A felhívást fı szabályként - a képviselı-testület hagyja jóvá. Amennyiben a felhívás szövegét nem a képviselı-testület hagyja jóvá, - egyedi, hatáskört átruházó döntés birtokában - a felhívás szövegérıl az adott közbeszerzés elıkészítésére és lebonyolítására létrehozott Bírálóbizottság dönt. 13. Az eljárást megindító hirdetmény jogszerőségét ellenjegyzéssel az Önkormányzattal megbízási szerzıdéses jogviszonyban álló megbízott közbeszerzési tanácsadó (a továbbiakban: megbízott közbeszerzési tanácsadó) igazolja. A felhívás jelen Szabályzat szerinti jóváhagyását és ellenjegyzését 11
megelızıen, a közbeszerzési eljárás nem indítható meg. 14. A Bírálóbizottság elnöke köteles a felhívás tervezetének tárgyalásához a) árubeszerzés esetében: Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala adott közbeszerzés koordinálásával megbízott (pályázati) ügyintézıjét, b) építési beruházás esetében: Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala adott közbeszerzés koordinálásával megbízott (pályázati) ügyintézıjét, c) építési koncesszió esetében: Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala adott közbeszerzés koordinálásával megbízott (pályázati) ügyintézıjét, d) szolgáltatás megrendelése esetében: az illetékes szakbizottság elnökét és Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala adott közbeszerzés koordinálásával megbízott (pályázati) ügyintézıjét, e) szolgáltatási koncesszió esetében: az illetékes szakbizottság elnökét és Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala adott közbeszerzés koordinálásával megbízott (pályázati) ügyintézıjét f) tervpályázati eljárás esetében: Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala Építéshatósági Iroda vezetıjét írásban meghívni. 15. Amennyiben az eljárás során dokumentáció, részvételi dokumentáció, ismertetı (a továbbiakban együtt: dokumentáció) készítésére kerül sor, a dokumentáció összeállításáért a polgármester felel. 16. A dokumentáció 16.1. szakmai részét a Polgármesteri Hivatal feladat végrehajtására kijelölt, megfelelı szakmai képzettséggel rendelkezı (pályázati) ügyintézıje 16.2. jogi részét a Polgármesteri Hivatal feladat végrehajtására kijelölt, jogász végzettséggel rendelkezı ügyintézıje, 16.3. pénzügyi részét a Polgármesteri Hivatal feladat végrehajtására kijelölt, pénzügyi-számviteli végzettséggel rendelkezı ügyintézıje állítja össze, csoportos munkában. 17. A dokumentációt a közbeszerzési jogszabályokkal összhangban kell összeállítani. Közbeszerzési szempontból a dokumentációt a jegyzı vizsgálja felül. A dokumentáció részleteinek összeállításába, felülvizsgálatába külsı szakértı is bevonható. 18. Az egyes beszerzések megvalósítása céljából lefolytatandó eljárás fajtáját a Képviselı-testület az éves közbeszerzési tervben hagyja jóvá. 19. Amennyiben az Önkormányzat érdekei megkívánják, a Kbt. szabályaira figyelemmel az eljárásnak az éves közbeszerzési tervben meghatározott fajtáját a Képviselı-testület módosíthatja, a Szabályzat IV. fejezetének 5. pontja alapján. 20. A közbeszerzési eljárás lebonyolításába részben vagy egészben - megbízási jogviszony keretében, - megfelelı szakmai ismeretekkel, valamint érvényes és hatályos szakmai felelısségbiztosítással rendelkezı személy vagy szervezet bevonható. Errıl a Képviselı-testület önállóan szövegezett határozattal dönt. 21. A 20. pontban megbízott személy, vagy szervezet feladatait és felelısségét, a megbízási szerzıdésben 12
részletesen és pontosan rögzíteni kell. 22. A Kbt. 29. -a alapján, a közbeszerzési eljárásban való részvétel jogának a jogszabályokban meghatározottak szerinti fenntartásáról (védett foglalkoztatók részére fenntartott közbeszerzések) a Képviselı-testület dönt, az eljárás éves közbeszerzési tervbe történı felvételekor. 23. A Kbt. 31. -a szerinti kötelezı információknak az Önkormányzat által üzemeltetett honlapon illetve a helyben szokásos módon történı közzétételéért az adott közbeszerzés koordinálásával megbízott ügyintézı, az Önkormányzat médiafelelıse, valamint a hivatalos közbeszerzési tanácsadó az alábbiak szerint felel: a) az Önkormányzat által üzemeltetett honlapon, a helyben szokásos módon történı közzétételéért felelıs: az adott közbeszerzés koordinálásával megbízott ügyintézı, az Önkormányzat médiafelelıse, megbízott közbeszerzési tanácsadó 24. A Kbt. 28. (2) bekezdése szerinti panaszt vagy bejelentést a megbízott közbeszerzési tanácsadó állítja össze és a polgármester jóváhagyását követıen megküldi a Gazdasági Versenyhivatalnak. 25. A Kbt. 82. (3) bekezdés szerinti dinamikus beszerzési rendszer létrehozásáról a Képviselı-testület önálló szövegezett határozatban, a jelen Szabályzat módosításával egyidejőleg dönt. 26. A Kbt. 76. -ában meghatározott eredménytelenség tekintetében (ha a nyílt, a meghívásos, a tárgyalásos eljárás vagy a versenypárbeszéd eredménytelen) az adott Bírálóbizottság írásbeli javaslata alapján - a Képviselı-testület önálló határozattal dönt új eljárás kiírásáról, kivéve, ha a közbeszerzést nem kívánja megvalósítani. 13
VI. FEJEZET A nyílt közbeszerzési eljárás lefolytatásának szabályai Az eljárás megindítása 1. Az ajánlati felhívás közzététele céljából, a Közbeszerzési Értesítı Szerkesztıbizottsága (továbbiakban: Szerkesztıbizottság) részére történı megküldéséért a megbízott közbeszerzési tanácsadó felel. Az ajánlattételi szakasz: 2. A dokumentációt megvásárló cég adatait (cég neve, címe, képviselıjének neve, telefonszáma, telefaxszáma, e-mail-címe, számlaszáma, adószáma) a dokumentáció átadásakor rögzíteni kell. A dokumentáció átadásáról átvételi elismervényt kell készíteni, amit az átvevı cég képviselıje cégszerően aláír. 3. A 2. pontban elıírt adatrögzítés kizárólagos célja, hogy az ajánlattevık felé a Kbt. elıírásai szerint teljesítendı tájékoztatási kötelezettségének az Önkormányzat eleget tehessen. Egyéb célra az adatok nem használhatók fel. Az adatvédelem jogszabályi elıírásait az ajánlattételi/részvételi szakaszban biztosítani kell. 4. Amennyiben az ajánlattevı a dokumentáció megküldését kéri, az adott közbeszerzés koordinálásával megbízott (pályázati) ügyintézı köteles intézkedni a Kbt. szabályai szerint. A megküldést írásban kell dokumentálni. 5. A dokumentáció árának a Kbt. 52. (2) bekezdése szerinti visszatérítését - a megbízott közbeszerzési tanácsadó írásbeli javaslatára, - az adott közbeszerzés koordinálásával megbízott (pályázati) ügyintézı kezdeményezi a Polgármesteri Hivatal gazdasági vezetıjénél. 6. A dokumentáció árának visszatérítésrıl a Polgármesteri Hivatal gazdasági vezetıje a Kbt-ben megadott határidın belül gondoskodik. 7. Az ajánlattétel szakaszában az eljárás lefolytatásával kapcsolatosan az ajánlattevık által kért kiegészítı tájékoztatás tartalmáról a polgármester az adott Bírálóbizottság elnökével és a megbízott közbeszerzési tanácsadóval egyeztet. 8. Az ajánlattétel szakaszában az eljárás lefolytatásával kapcsolatosan az ajánlattevık által kért kiegészítı tájékoztatást az adott Bírálóbizottság elnökével és a megbízott közbeszerzési tanácsadóval történt konzultációt követıen a polgármester adja meg a Kbt. szabályai szerint. 9. Az ajánlattételi határidı Kbt. 41. (2) bekezdése szerinti meghosszabbításáról az adott Bírálóbizottság elnökével történt konzultációt követıen - a polgármester dönt. A határidı meghosszabbítását indokolni kell. 10. A Kbt. 41. (3) bekezdése szerinti tájékoztatás megküldése az adott közbeszerzés koordinálásával megbízott (pályázati) ügyintézı feladata. 11. A Kbt. 45. (7) bekezdése szerinti konzultáció megtartásáról az adott ajánlattételi felhívást jóváhagyó testületi szerv - az ajánlattételi felhívás jóváhagyásával, - dönt. 12. A konzultáció lebonyolítása a megbízott közbeszerzési tanácsadó bevonásával - az adott közbeszerzés koordinálásával megbízott (pályázati) ügyintézı feladata. 14
13. A Kbt. 45. (7) bekezdése szerinti konzultáció jegyzıkönyv formájában történı dokumentálásáért és a jegyzıkönyv ajánlattevık részére történı megküldéséért - a megbízott közbeszerzési tanácsadó bevonásával - az adott közbeszerzés koordinálásával megbízott (pályázati) ügyintézı felel. 14. A közbeszerzési mőszaki leírás elkészítéséért - építési beruházás és építési koncesszió esetén - a Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Iroda vezetıje felel. 15. Árubeszerzés, szolgáltatás-megrendelés és szolgáltatási koncesszió esetén a közbeszerzési (mőszaki) leírás elkészítéséért a Polgármesteri Hivatal beszerzés tárgya szerinti irodavezetıje (szervezeti egység vezetıje) felel. 16. A közbeszerzési (mőszaki) leírás elkészítésével külsı szakértı is megbízható. A feladat- és felelısségi kört a Megbízó köteles a Megbízottal kötendı külön megbízási szerzıdésben részletesen rögzíteni. 17. Az ajánlati biztosíték Kbt. 59. (1) bekezdés szerinti megfizetését, illetve a Kbt. 59. (5)-(7) bekezdés szerinti visszafizetését az adott közbeszerzés koordinálásával megbízott (pályázati) ügyintézı a megbízott közbeszerzési tanácsadóval történt konzultációt követıen - kezdeményezi a Polgármesteri Hivatal gazdasági vezetıjénél. 18. Az ajánlati biztosíték megfizettetésérıl illetve visszafizetésrıl a Polgármesteri Hivatal gazdasági vezetıje a Kbt-ben megadott határidın belül gondoskodik. 19. Az ajánlati felhívás illetve a dokumentáció módosításáról, az ajánlattételi határidı meghosszabbításáról, az ajánlati felhívás visszavonásáról, a Kbt. szabályai szerint, - az adott Bírálóbizottság elnökével történt konzultációt követıen - a polgármester dönt. 20. Az ajánlati felhívás illetve a dokumentáció módosításához, visszavonásához kapcsolódó, Kbt. szerinti tájékoztatási, hirdetmény-közzétételi kötelezettség teljesítéséért az adott közbeszerzés koordinálásával megbízott (pályázati) ügyintézı és a megbízott közbeszerzési tanácsadó, együttesen felel. 21. Az ajánlatokat megfelelı gondossággal kell átvenni és ırizni. Az átvételt írásban kell dokumentálni. Az átvételkor meg kell gyızıdni arról, hogy az ajánlat csomagolása sértetlen-e, valamint megfelel-e az ajánlattételi felhívásban és a dokumentációban meghatározott követelményeknek. 22. Az ajánlat csomagolására rá kell vezetni az átvétel napját és pontos idıpontját (óra és perc feltüntetésével), valamint az átvevı kézjegyét. 23. Az ajánlatok bontásig történı ırzésérıl az adott közbeszerzés koordinálásával megbízott (pályázati) ügyintézı gondoskodik. Az ajánlatok felbontása: 24. Az ajánlatok felbontását az adott közbeszerzés koordinálásával megbízott (pályázati) ügyintézı és a megbízott közbeszerzési tanácsadó, együtt végzi. 25. A bontási eljárás törvényességéért és írásbeli dokumentálásáért a megbízott ügyintézı/megbízott közbeszerzési tanácsadó felel. 26. A bontási eljárásról készült jegyzıkönyvnek a Kbt. 62. (7) bekezdése szerinti megküldésérıl az adott közbeszerzés koordinálásával megbízott (pályázati) ügyintézı gondoskodik. 15
Az ajánlat elbírálása és értékelése: 27. Az ajánlat elbírálását és értékelését az adott Bírálóbizottság végzi. 28. A bírálati munkát teljes körően, írásban kell dokumentálni. 29. A bírálati munka teljes körő dokumentálásért, dokumentáltságáért az adott Bírálóbizottság elnöke felel. 30. A Kbt. 74. -a szerinti érvénytelenné nyilvánításról az adott Bírálóbizottság írásbeli szakvéleménye és döntési javaslata alapján a Képviselı-testület név szerinti szavazással dönt. 31. Az ajánlat hiányosságait az adott Bírálóbizottság jegyzıkönyvben állapítja meg, melynek alapján a polgármester - a jegyzıkönyv tartalma alapján határidıben hiánypótlásra hívja fel az ajánlattevıket. 32. A hiánypótlási felhívás határidıben történı megküldésérıl az adott közbeszerzés koordinálásával megbízott ügyintézı gondoskodik. 33. A hiányosság pótlását követıen, a Kbt. szabályai, a felhívás, illetve a dokumentáció rendelkezései alapján az adott Bírálóbizottság formai és tartalmi szempontból is értékeli az ajánlatokat. 34. A Kbt. 68. -a szerinti javítást (ha az ajánlatban nyilvánvaló számítási hiba van) és az ajánlattevık tájékoztatását a polgármester - az adott Bírálóbizottság elnökével és a megbízott közbeszerzési tanácsadóval történt konzultációt követıen - végzi el. 35. A Kbt. 69. -a és 70. -a szerinti felvilágosítást, tisztázást az adott Bírálóbizottság elnökével és a megbízott közbeszerzési tanácsadóval történt konzultációt követıen - a polgármester kéri be az ajánlattevıtıl. 36. Az ajánlat Kbt. 69. -a és70. -a szerinti minısítése, valamint a hozzá kapcsolódó adatok továbbá az indokolás megkérése az adott Bírálóbizottság elnökével és a megbízott közbeszerzési tanácsadóval történt konzultációt követıen a polgármester hatáskörébe tartozik. 37. Az ajánlat Kbt. 69. (5) bekezdése és a Kbt. 70. (3) bekezdése szerinti érvénytelennek nyilvánításáról, - az adott Bírálóbizottság javaslata alapján - a Képviselı-testület név szerinti szavazással dönt. 38. A döntési javaslathoz az adott Bírálóbizottság valamennyi, az ülésen jelenlévı tagja személyes írásbeli indokolást készít. 39. A Kbt. 74. (1)-(2) bekezdése alapján az ajánlat érvénytelenségérıl, valamint a Kbt. 75. (1)-(2) bekezdése szerint az ajánlattevı kizárásáról a rendelkezésre álló adatok alapján az adott Bírálóbizottság javaslatára a Képviselı-testület név szerinti szavazással dönt. 40. A Kbt. 72. (4) bekezdése szerinti sorsolás megtartásáról az adott Bírálóbizottság javaslata alapján - a polgármester dönt. 41. A Kbt. 72. (4) bekezdése szerinti sorsolást az adott Bírálóbizottság bonyolítja le a Kbt. szabályai szerint. 16
42. A Kbt. 72. (5) bekezdése szerinti árlejtés kezdeményezésérıl az adott Bírálóbizottság javaslata alapján - a polgármester dönt. 43. A Bírálóbizottság írásbeli szakvéleményt és döntési javaslatot készít a Képviselı-testület részére. A Bírálóbizottság bírálatban részt vevı valamennyi tagjának a bírálatról ún. egyéni bírálati lapot kell kiállítania, amelynek formáját (mintáját) a Szabályzat 6. számú mellékletét képezı formanyomtatvány rögzíti. 44. Az eljárás eredményérıl vagy eredménytelenségérıl - a Bírálóbizottság szakvéleménye és döntési javaslata alapján - a Képviselı-testület a Kbt. 22. (5) bekezdését figyelembe véve, önállóan szövegezett határozatában dönt. Amennyiben a képviselı-testület a Bírálóbizottság javaslatától eltérı döntést hoz, köteles döntését megfelelıen indokolni. 45. Az ajánlattevık Kbt. 77. (1) bekezdése szerinti tájékoztatásáért az adott közbeszerzés koordinálásával megbízott (pályázati) ügyintézı és a megbízott közbeszerzési tanácsadó, együttesen felel. 46. A megbízott közbeszerzési tanácsadó az ajánlatokról - a Kbt. szabályai szerint - írásbeli összegezést készít, amelyet a polgármester hagy jóvá, a megbízott közbeszerzési tanácsadó ellenjegyzi. 47. Az összegezés Kbt. 77. (1) (2) bekezdése szerinti megküldése, az adott közbeszerzés koordinálásával megbízott (pályázati) ügyintézı feladata. Az eredmény kihirdetése és a szerzıdés megkötése: 48. Az eredményhirdetés idıpontjának Kbt. 65. (2) bekezdése szerinti elhalasztásáról vagy korábbi idıpontban történı megtartásáról az adott Bírálóbizottság elnökével történt konzultációt követıen a polgármester dönt. 49. Az eredményhirdetés idıpontjának módosításáról az ajánlattevıket az adott közbeszerzés koordinálásával megbízott (pályázati) ügyintézı tájékoztatja - a döntést követıen haladéktalanul. 50. A Kbt. 62. (2) bekezdésében meghatározott szervek képviselıit illetve személyeket (adott esetben) az eredményhirdetésre a polgármester hívja meg. 51. Az eredményhirdetést a polgármester, távollétében a jegyzı, mint a Bírálóbizottság elnöke vagy a megbízott közbeszerzési tanácsadó bonyolítja le. Az eredményhirdetés írásbeli dokumentálásáért a polgármester, távollétében a jegyzı, mint a Bírálóbizottság elnöke felel. 52. Az eljárás eredményérıl vagy eredménytelenségérıl szóló tájékoztató(k) elkészítése és Kbt. szerinti közzététele - a megbízott közbeszerzési tanácsadó útján, - az adott közbeszerzés koordinálásával megbízott (pályázati) ügyintézı feladata. A tájékoztató(ka)t közzététel céljából történı megküldés elıtt a polgármester, távollétében a jegyzı, mint a Bírálóbizottság elnöke hagyja jóvá. 53. A szerzıdés megkötését a Polgármesteri Hivatal jegyzıje készíti elı. 54. A szerzıdés honlapon történı közzétételéért az adott közbeszerzés koordinálásával megbízott (pályázati) ügyintézı a felelıs. 55. Amennyiben a Kbt. egyéb tájékoztatók közzétételét írja elı, azt a megbízott közbeszerzési tanácsadó készíti el közzététel céljából, - a Szerkesztıbizottság részére. 17
56. Eredménytelen eljárás esetén, az új eljárás indításáról - a Bírálóbizottság javaslata alapján, az éves közbeszerzési terv szükség szerinti, egyidejő módosításával - a Képviselı-testület önállóan szövegezett határozattal dönt. 57. Az elızetes vitarendezés során, a Kbt. 79. (3) bekezdése szerinti ajánlatkérıi álláspontot az adott Bírálóbizottság alakítja ki és a polgármester hagyja jóvá. Az ajánlattevıt a polgármester tájékoztatja az ajánlatkérı álláspontjáról. 58. A vitarendezésrıl és annak eredményérıl a polgármester a képviselı-testületet a soron következı ülésén tájékoztatja. 18
VII. FEJEZET A két szakaszos eljárás lefolytatásának általános szabályai 1. Kétszakaszos eljárás a meghívásos, illetve a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárás. 2. Az uniós értékhatárt elérı értékő meghívásos eljárás esetében a Kbt. 84. 88. -ait, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárás esetében a Kbt. 89.-93. -aiban rögzített szabályokat kell alkalmazni. 3. A részvételi felhívás közzététel céljából a szerkesztıbizottság részére történı megküldéséért a megbízott közbeszerzési tanácsadó felel. 4. A részvételi dokumentáció tervezetét az adott Bírálóbizottság véleményezi, és a Képviselı-testület hagyja jóvá. 5. A részvételi dokumentációt illetıleg ismertetıt (a továbbiakban együtt: részvételi dokumentáció) megvásárló cég adatait (cég neve, címe, képviselıjének neve, telefonszáma, telefaxszáma, e-mail címe, számlaszáma, adószáma) a dokumentáció átadásakor rögzíteni kell. A részvételi dokumentáció átadásáról-átvételérıl átvételi elismervényt kell készíteni, amit az átvevı cég képviselıje aláír. 6. A 5. pontban elıírt adatrögzítés kizárólagos célja, hogy az ajánlattevık felé a Kbt. elıírásai szerint teljesítendı tájékoztatási kötelezettségének az Önkormányzat eleget tehessen. Egyéb célra az adatok nem használhatók fel. Az adatvédelem jogszabályi elıírásait a két szakaszos eljárás lefolytatása során is biztosítani kell. 7. Amennyiben az ajánlattevı a részvételi dokumentáció megküldését kéri, az adott közbeszerzés koordinálásával megbízott (pályázati) ügyintézı köteles intézkedni a Kbt. szabályai szerint. A megküldést írásban kell dokumentálni. 8. A részvételi felhívás illetve a részvételi dokumentáció módosításáról, a részvételi határidı meghosszabbításáról, a részvételi felhívás visszavonásáról a Kbt. szabályai szerint, - a Bírálóbizottság elnökével történt konzultációt követıen a polgármester dönt. 9. A módosításhoz, visszavonáshoz kapcsolódó, a Kbt. szerinti tájékoztatási, hirdetmény-közzétételi kötelezettség teljesítéséért az adott közbeszerzés koordinálásával megbízott (pályázati) ügyintézı és a megbízott közbeszerzési tanácsadó, együttesen felel. 10. A részvételi jelentkezéseket megfelelı gondossággal kell átvenni és ırizni. Az átvételt írásban kell dokumentálni. Az átvételkor meg kell gyızıdni arról, hogy a részvételi jelentkezés csomagolása sértetlen-e, valamint megfelel-e a részvételi felhívásban és a részvételi dokumentációban meghatározott követelményeknek. 11. A részvételi jelentkezés csomagolására rá kell vezetni az átvétel napját és pontos idıpontját, valamint az átvevı kézjegyét. 12. A részvételi jelentkezések bontásig történı ırzésérıl az adott közbeszerzés koordinálásával megbízott (pályázati) ügyintézı gondoskodik. 19
A részvételi jelentkezések bontása: 13. A részvételi jelentkezések felbontására a Szabályzat VI. fejezete 24 26. pontjaiban meghatározottak az irányadóak azzal, hogy ajánlat helyett részvételi jelentkezést kell érteni. A részvételi jelentkezések elbírálása és értékelése: 14. A részvételi jelentkezések elbírálását és értékelését az adott Bírálóbizottság végzi. 15. A bírálati munkát teljes körően, írásban kell dokumentálni. 16. A bírálati munka teljeskörő dokumentálásért az (adott) Bírálóbizottság elnöke felel. 17. Hiányosság felmerülése esetén, a részvételi jelentkezés hiányosságait az adott Bírálóbizottság jegyzıkönyvben állapítja meg, azzal, hogy a polgármester - a Bírálóbizottság elnökével történt konzultációt követıen - hiánypótlásra hívja fel a jelentkezıket. A hiánypótlási felhívás megküldésérıl az adott közbeszerzés koordinálásával megbízott (pályázati) ügyintézı gondoskodik. 18. A hiányosság pótlását követıen a Kbt. szabályai, a részvételi felhívás és a részvételi dokumentáció rendelkezései alapján az adott Bírálóbizottság formai és tartalmi szempontból is értékeli a részvételi jelentkezéseket. 19. A részvételi jelentkezések minısítése és a hozzá kapcsolódó felvilágosítás kérése az adott Bírálóbizottság hatáskörébe tartozik. 20. Az adott Bírálóbizottság a részvételi szakaszra vonatkozóan írásbeli szakvéleményt és döntési javaslatot készít a Képviselı-testület részére. Az adott Bírálóbizottság bírálatában részt vevı valamennyi tagjának a bírálatról bírálati lapot kell kiállítania. 21. A részvételi szakasz eredményérıl vagy eredménytelenségérıl az adott Bírálóbizottság szakvéleménye és döntési javaslata alapján, - a Képviselı-testület név szerinti szavazással, önállóan szövegezett határozattal dönt. Amennyiben a Képviselı-testület az adott Bírálóbizottság javaslatától eltérı döntést hoz, köteles döntését megfelelıen indokolni. 22. A részvételi jelentkezık Kbt. 86. (1) bekezdése szerinti tájékoztatásáért, - a megbízott közbeszerzési tanácsadó útján, - az adott közbeszerzés koordinálásával megbízott (pályázati) ügyintézı felel. 23. A megbízott közbeszerzési tanácsadó a részvételi jelentkezésekrıl a Kbt. szabályai szerint írásbeli összegezést készít, amelyet a polgármester hagy jóvá. Az összegezés Kbt. 86. (1) bekezdése szerinti megküldése az adott közbeszerzés koordinálásával megbízott ügyintézı feladata. 24. Eredménytelen részvételi szakasz esetén új eljárás indításáról - a Bírálóbizottság javaslata alapján a Képviselı-testület önállóan szövegezett határozattal dönt. A két szakaszos eljárás ajánlattételi szakasza: 23. Az ajánlattételi felhívás megküldéséért az adott közbeszerzés koordinálásával megbízott (pályázati) ügyintézı felel. 24. Az ajánlattételi szakaszra a VI. fejezet vonatkozó rendelkezéseit kell megfelelıen alkalmazni azzal, hogy ajánlati felhívás helyett ajánlattételi felhívást kell érteni. 20
VIII. FEJEZET A versenypárbeszéd lefolytatásának különös szabályai 1. A Kbt. 101. -a szerinti párbeszéd lefolytatására a Szabályzat IX. fejezet 1 11. pontjai az irányadók azzal, hogy versenypárbeszéd (eljárás) lefolytatása során tárgyalás, helyett párbeszédet kell érteni. 2. A megoldási javaslat Kbt. 107. (6) bekezdése szerinti érvénytelenné nyilvánításáról az adott Bírálóbizottság javaslata alapján - a Képviselı-testület név szerinti szavazással, önállóan szövegezett határozatával dönt. 3. A végsı ajánlat megtételére az ajánlattevıket a Kbt. 107. (1) bekezdése szerint a Bírálóbizottság szólítja fel. 4. A Kbt. 107. (2) bekezdése alkalmazásáról - a polgármester javaslata alapján, - a Bírálóbizottság dönt. 5. A végsı ajánlat érvénytelenségérıl - a Kbt. rendelkezései szerint, az adott Bírálóbizottság javaslatára a Képviselı-testület önállóan szövegezett határozatával dönt. A döntésrıl a döntéshozatalban résztvevı bírálóbizottsági tagok mindegyike írásbeli indokolást készít. 6. A versenypárbeszédre a Kbt. Második rész XII. fejezet rendelkezéseit kell megfelelıen alkalmazni. 21
1. A tárgyalásos eljárás lehet: IX. FEJEZET A tárgyalásos eljárás lefolytatásának szabályai Általános szabályok a) hirdetménnyel induló közbeszerzési eljárás, vagy b) hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás. 2. Az uniós értékhatárt elérı értékő hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárásra vonatkozó rendelkezéseket a Kbt. 89.-93. -ai, a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásra a Kbt. 94.-100. -ai szabályozzák. 3. A nemzeti eljárásrendbe tartozó tárgyalásos közbeszerzésekre vonatkozó rendelkezéseket a Kbt. Harmadik rész, 119 123. -ai tartalmazzák. 4. Az Önkormányzat a nemzeti eljárásrend szerinti közbeszerzési eljárásaiban a Kbt. 121. (1) bekezdés b) pontja szerint jár el, azaz a Kbt. Második Részében meghatározott szabályok szerint a Kbt. 122. -ában foglalt eltérésekkel. 5. A Kbt. 95. (1) bekezdése szerinti tájékoztatást a polgármester adja meg. 6. A tárgyalás(ok) menetének részletes szabályait a Kbt. rendelkezéseit figyelembe véve, - az adott Bírálóbizottság javaslata alapján, - a Képviselı-testület önállóan szövegezett döntésében határozza meg. 7. A tárgyalás(oka)t - fı szabályként - a Képviselı-testület folytatja le. 8. A Képviselı-testület a tárgyalás lefolytatásával megbízhatja: a) a Képviselı-testület állandó bizottságát, b) egy e célra létrehozott Bírálóbizottságát. 9. A tárgyalás(ok) során a közbeszerzési szabályok betartását a megbízott közbeszerzési tanácsadó felügyeli. 10. A tárgyalás(ok)ról szóló jegyzıkönyv elkészítéséért és összeállításáért - a megbízott közbeszerzési tanácsadó bevonásával az adott közbeszerzés koordinálásával megbízott (pályázati) ügyintézı felel. 11. A tárgyalás(ok)ról szóló jegyzıkönyv megküldéséért az adott közbeszerzés koordinálásával megbízott (pályázati) ügyintézı felel. 12. A Kbt.-ben rögzített, eljárás eredményérıl szóló tájékoztatási kötelezettség teljesítéséért, az adott közbeszerzés koordinálásával megbízott (pályázati) ügyintézı és a megbízott közbeszerzési tanácsadó, együttesen felel. Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárás különös szabályai: 13. A hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárásra, a Szabályzat VII. fejezetének szabályait kell megfelelıen alkalmazni. 22
14. Az ajánlattevık Kbt. 90. (3) bekezdése szerinti létszámának vagy keretszámának, valamint a Kbt. 90. (4) bekezdése szerinti rangsorolás módjának meghatározására az adott Bírálóbizottság javaslata alapján - a Képviselı-testület jogosult. 15. A Kbt. 90. (5) bekezdése szerint, az eljárásban való részvételre meghívott ajánlattevık megjelölésére a Képviselı-testület jogosult. Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás különös szabályai: 16. A Kbt. 122. (7) bekezdésében foglaltak szerint az Önkormányzat hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárás lefolytatására jogosult az alábbi feltételekkel: a) ha az árubeszerzés vagy szolgáltatás becsült értéke nem éri el a huszonöt millió forintot vagy az építési beruházás becsült értéke nem éri el a százötvenmillió forintot; b) a beszerzés nyilvánosan közzétett, bárki által igénybe vehetı és kivételesen kedvezı feltételei csak rövid ideig állnak fenn, és az ellenszolgáltatás a piaci árakhoz képest lényegesen alacsonyabb, továbbá e kedvezı feltételek igénybevétele az e rész szerinti eljárás alkalmazása esetén meghiúsulna; c) Az a) pont szerinti esetben a Kbt. 100. (1) bekezdése (ajánlattételi felhívás, ajánlattételre felhívni kívánt gazdasági szereplık nevérél, címérıl, beszerzés becsült értékérıl, valamint tárgyalásos eljárás alkalmazását megalapozó körülményekrıl szóló tájékoztató Döntıbizottságnak való megküldése) nem alkalmazandó. Az Önormányzat az a) pont szerinti esetben is köteles biztosítani a versenyt és legalább három ajánlattevıt ajánlattételre felhívni, valamint olyan gazdasági szereplıknek kell ajánlattételi felhívást küldeni, amelyek mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minısülnek és amelyek a szerzıdés teljesítésére való alkalmasság feltételeit az Önkormányzat megítélése szerint feltehetıleg teljesíteni tudják. 17. Az ajánlattételre felkért ajánlattevık számát és személyét, a Képviselı-testület önállóan szövegezett döntésében határozza meg. 18. A ajánlattevık személyére javaslatot tehet: a) a polgármester, b) a Képviselı-testület tagja, c) a Képviselı-testület állandó bizottságának tagja, d) az adott Bírálóbizottság tagja. 19. A Kbt. 96. (2) bekezdése szerinti tájékoztatás összeállításáért a polgármester felel. A tájékoztatást - a polgármester jóváhagyását követıen a megbízott közbeszerzési tanácsadó küldi meg a Közbeszerzési Döntıbizottság részére. 20. A kiegészítı tájékoztatással kapcsolatban a Szabályzat VI. fejezet 8.-11./ pontjaiban meghatározott rendelkezések az irányadók. 21. Az ajánlattételi határidı és a dokumentáció módosítására, az ajánlattételi felhívás visszavonására és az ezekkel kapcsolatos tájékoztatási és hirdetmény-közzétételi kötelezettség teljesítésére a Szabályzat VI. fejezet 19.-20. pontjaiban meghatározott rendelkezések az irányadók. 22. A Kbt. elıírásai szerinti ellenırzést a Bírálóbizottság végzi el. 23
X. FEJEZET A gyorsított eljárás szabályai 1. Az Önkormányzat meghívásos közbeszerzési eljárás alkalmazása esetén kivételesen indokolt és sürgıs esetben - gyorsított eljárást alkalmazhat. A gyorsított eljárás alkalmazására a polgármester javaslata alapján, - az adott Bírálóbizottság dönt. 24
XI. FEJEZET Az építési koncesszióval kapcsolatos különös szabályok 1. Az építési koncesszió olyan építési beruházás, amely alapján az ajánlatkérı ellenszolgáltatása az építmény hasznosítási jogának meghatározott idıre történı átengedése vagy e jog átengedése pénzbeli ellenszolgáltatással együtt, ahol a hasznosításhoz kapcsolódó kockázatokat teljes egészében vagy legalább jelentıs részben a nyertes ajánlattevı viseli. 2. A Kbt. 9. (1) bekezdés h) pontja alapján a kivételi körbe tartozik, azaz nem kell közbeszerzési eljárást lefolytatni, amennyiben a koncesszió célja az Önkormányzatnak a Kbt. 114. (2) bekezdése szerinti közszolgáltatói tevékenységének biztosítása és a Kbt. 20. vagy a Kbt. 121. (2) bekezdése értelmében e törvény XIV. Fejezete lenne alkalmazandó. 3. A Szabályzatban nem szabályozott kérdésekben az építési koncessziós eljárásra a Kbt. elsıdlegesen II. Rész XIII. fejezet, valamint másodlagosan a VI-XII. fejezet rendelkezései az irányadóak. 25
XII. FEJEZET A tervpályázati eljárás szabályai 1. A tervpályázat olyan, külön jogszabályban részletesen szabályozott eljárás, amely lehetıvé teszi az ajánlatkérı szerv számára - fıként az építészet és építés területén - egy olyan tervnek vagy tervrajznak a megszerzését, amelyet díjazásos vagy díjazás nélküli pályáztatás után egy bírálóbizottság választott ki. 2. A Szabályzatban nem szabályozott kérdésekben a tervpályázati eljárásra a Kbt. 19. (6) bekezdése alapján kiadott külön jogszabály rendelkezései az irányadóak. 26
XIII. FEJEZET A keretmegállapodásos eljárás szabályai 1. A keretmegállapodásos eljárás olyan meghatározott egy vagy több ajánlatkérı és egy vagy több ajánlattevı között létrejött olyan megállapodás, amelynek célja, hogy rögzítse egy adott idıszakban közbeszerzésekre irányuló, egymással meghatározott módon kötendı szerzıdések lényeges feltételeit, különösen az ellenszolgáltatás mértékét, és ha lehetséges, az elıirányzott mennyiséget. 2. A Szabályzatban nem szabályozott kérdésekben a Kbt. 108.-110. -aiban elıírtakat, az ajánlatok bontására, elbírálására és az ajánlatkérı döntéseinek közlésére, valamint a szerzıdés megkötésére a Kbt. X-XI. Fejezetében leírtak kell alkalmazni. 27
XIV. FEJEZET A nemzeti értékhatárokat elérı közbeszerzési eljárás szabályai 1. A Kbt. Harmadik Része szerint kell eljárni az uniós értékhatárt el nem érı és egyben a nemzeti értékhatárokat elérı értékő közbeszerzések megvalósításakor, valamint szolgáltatási koncesszió beszerzése esetében. 2. A Kbt. Harmadik Része szerinti eljárást kell alkalmazni olyan esetben is, amelyre a Kbt. III. Fejezete azt lehetıvé teszi [Kbt. 18. (3) bekezdés; Kbt. 19. (2) bekezdés]. 3. A közbeszerzési eljárások lehetnek: a) hirdetménnyel induló közbeszerzési eljárás, vagy b) hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás. 4. A nemzeti eljárásrendbe tartozó közbeszerzésekre vonatkozó rendelkezések a Kbt. Harmadik rész, 119 123. -ok alatt találhatók teljes körően. 5. Az Önkormányzat a nemzeti eljárásrend szerinti közbeszerzési eljárásaiban a Kbt. 121. (1) bekezdés b) pontja szerint jár el, azaz a Kbt. Második Részében meghatározott szabályok szerint a Kbt. 122. -ában foglalt eltérésekkel. 6. Az ajánlattételre felkért ajánlattevık számát és személyét a Képviselı-testület önállóan szövegezett határozatával határozza meg. 7. Az ajánlattevık személyére javaslatot tehet: a) a polgármester, b) a Képviselı-testület tagja, c) a Képviselı-testület bizottságának tagja, d) az adott Bírálóbizottság tagja. 8. Az ajánlatok bontására, bírálatára, az eljárást lezáró döntés meghozatalára a Szabályzat VI., illetve IX. Fejezetében leírtak az irányadók. 28