BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA
|
|
- Réka Székely
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA 1
2 MTA Nyelvtudományi Intézet BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA Hatályos: január 1-jétıl BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA 2
3 Az MTA Nyelvtudományi Intézet közbeszerzési értékhatár alatti beszerzéseinek lebonyolításával kapcsolatos eljárásrendet az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (továbbiakban: kormányrendelet) 13. (2) bekezdése alapján a következık szerint szabályozzuk: I. Általános rendelkezések 1. A szabályzat célja: hogy rögzítse az Intézet közbeszerzési értékhatár alatti beszerzései elıkészítésének, lefolytatásának, belsı ellenırzésének felelısségi rendjét, a nevében eljáró, illetıleg az eljárásba bevont személyek, valamint szervezetek felelısségi körét és a beszerzési eljárás dokumentálási rendjét, összhangban a vonatkozó jogszabályokkal. 2. A szabályzat hatálya kiterjed minden olyan a közbeszerzési értékhatárt el nem érı árubeszerzésre, építési beruházásra, valamint szolgáltatás megrendelésére, (továbbiakban: beszerzés) amelyek vonatkozásában az Intézet a megrendelı, ajánlatkérı vagy ajánlati felhívást közzétevı. A szabályzat hatálya nem terjed ki a közbeszerzésekrıl szóló évi CVIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) hatálya alá tartozó, valamint a katasztrófa okozta károk elhárítása érdekében szükségessé váló, azonnali beszerzésekre. 3. A beszerzések tárgya A beszerzés tárgya lehet: a.) árubeszerzés, b.) építési beruházás, c.) szolgáltatás megrendelése. a.) Árubeszerzés: Az olyan visszterhes szerzıdés, amelynek tárgya forgalomképes és birtokba vehetı ingó dolog tulajdonjogának vagy használatára, illetıleg hasznosítására vonatkozó jognak vételi joggal vagy anélkül történı megszerzése az Intézet, (mint megrendelı, ajánlatkérı, ajánlati felhívást közzétevı) részérıl. Az árubeszerzés magában foglalja a beállítást és üzembe helyezést is. b.) Építési beruházás: 3
4 Az olyan visszterhes szerzıdés, amelynek tárgya a következı valamelyik munka megrendelése (és átvétele) az Intézet részérıl: a Kbt. 1. számú mellékletében felsorolt tevékenységek egyikéhez kapcsolódó munka kivitelezése vagy kivitelezése és külön jogszabályban meghatározott tervezése együtt; építmény kivitelezése vagy kivitelezése és külön jogszabályban meghatározott tervezése együtt; az Intézet mint megrendelı vagy ajánlatkérı által meghatározott követelményeknek megfelelı építmény bármilyen eszközzel, vagy módon történı kivitelezése. c.) Szolgáltatás megrendelése: Az olyan árubeszerzésnek és építési beruházásnak nem minısülı visszterhes szerzıdés, amelynek tárgya különösen valamely tevékenység megrendelése az Intézet (mint megrendelı, ajánlatkérı, ajánlati felhívást közzétevı) részérıl. Ha a szerzıdés több egymással szükségszerően összefüggı beszerzési tárgyat foglal magában, a meghatározó értékő beszerzési tárgy szerint kell a szerzıdést minısíteni. 4. Összeférhetetlenség 4.1. Összeférhetetlen és nem vehet részt az eljárás elıkészítésében és lefolytatásában az ajánlatkérı, megrendelı nevében olyan személy vagy szervezet, amely funkcióinak pártatlan és tárgyilagos gyakorlására bármely okból, így különösen gazdasági érdek vagy az eljárásban részt vevı gazdasági szereplıvel fennálló más közös érdek miatt nem képes Összeférhetetlen és nem vehet részt az eljárásban ajánlattevıként, részvételre jelentkezıként, alvállalkozóként vagy az alkalmasság igazolásában részt vevı szervezetként az ajánlatkérı, megrendelı által az eljárással vagy annak elıkészítésével kapcsolatos tevékenységbe bevont személy vagy szervezet, ha közremőködése az eljárásban a verseny tisztaságának sérelmét eredményezheti. Az ajánlatkérı, a megrendelı köteles felhívni az eljárás elıkészítésébe bevont személy vagy szervezet figyelmét arra, ha e bekezdés alapján - különösen az általa megszerzett többletinformációkra tekintettel - a beszerzési eljárásban történı részvétele összeférhetetlenséget eredményezne Az ajánlatkérı, a megrendelı vagy ajánlati felhívást közzétevı nevében eljáró és az ajánlatkérı, a megrendelı vagy ajánlati felhívást közzétevı által az eljárással vagy annak elıkészítésével kapcsolatos tevékenységbe bevont személy vagy szervezet a jelen szabályzat 2/a. számú vagy 2/b. számú melléklete szerint írásban köteles nyilatkozni arról, hogy vele szemben fennáll-e az összeférhetetlenség. II. A BESZERZÉSI ÉRTÉK ÉS AZ ÉRTÉKHATÁROK MEGHATÁROZÁSÁRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK 4
5 1. A beszerzés értékének meghatározása és értelmezése A beszerzés értékén a beszerzés megkezdésekor annak tárgyáért általában kért, illetıleg kínált általános forgalmi adó nélkül számított legmagasabb összegő teljes ellenszolgáltatást kell érteni (a továbbiakban: becsült érték). A beszerzés megkezdésén a beszerzési eljárást megindító hirdetmény, ajánlatkérés, megrendelés feladásának (megküldésének) idıpontját kell érteni. 2. A beszerzések értékhatára A becsült érték kiszámítása során a beszerzés tárgyának értékét nem kell egybeszámítani, a beszerzések értékhatára beszerzésenként egyedileg számítandó. III. BESZERZÉSI ELJÁRÁS LEFOLYTATÁSÁNAK ÁLTALÁNOS RENDJE 1. Szervezetünknél: a.) a Ft egyedi értékét meg nem haladó beszerzések esetén elegendı megrendelést küldeni a lehetséges szállító részére. b.) az a.) pontban megjelölt értéket meghaladó, de Ft-ot el nem érı egyedi beszerzési érték esetén legalább 3 db ajánlatot kell bekérni a lehetséges szállítóktól, c.) Ft-ot egyedi beszerzési értéket elérı, vagy meghaladó beszerzések esetén hirdetményt (ajánlati felhívást) kell közzétenni. d.) a beszerzési eljárás lefolytatása nem vonatkozik a kutatással kapcsolatos tevékenységekre, valamint olyan egyedi, az intézet szempontjából fontos tevékenységre, amelyre nem lehet 3 ajánlattevıt találni. Ezt a tényt az ajánlat kérésekor, illetve a szerzıdés megkötésekor dokumentálni kell. 2. A beszerzési eljárás során szervezetünk (mint megrendelı, ajánlatkérı, ajánlati felhívást közzétevı) nevében eljáró személyek, szervezeti egységek körét a jelen szabályzat 1. számú melléklete tartalmazza. 3. A megrendelés, az ajánlatkérés csak akkor küldhetı el, illetve az ajánlattételi felhívás a szerzıdés megkötéséhez szükséges engedélyek megléte esetén csak akkor tehetı közzé, ha szervezetünk (mint megrendelı, ajánlatkérı, ajánlati felhívást közzétevı) rendelkezik a szerzıdés teljesítését biztosító anyagi fedezettel, vagy az arra vonatkozó biztosítékkal, hogy a teljesítés idıpontjában az anyagi fedezet rendelkezésre áll. A megrendelést, valamint az ajánlatkérést, valamint az ajánlati felhívást közérthetıen, célratörıen, szabatosan, a magyar nyelv általános jelentésére figyelemmel, és a 5
6 mőszaki tartamra, valamint a beszerzési cselekmény körülményeire tekintettel kell megfogalmazni és elküldeni a lehetséges szállító részére, illetve közzétenni. Az ajánlatkérést, valamint az ajánlati felhívást a jelen szabályzat 3. számú melléklete szerinti tartalommal kell (értelemszerően) megküldeni, illetve közzétenni. Az ajánlati felhívást nem kell napilapban közzétenni. 4. Az eljárást megindító felhívásban (ajánlatkérés, ajánlati felhívás) meg kell határozni az ajánlatok értékelésének szempontjait. Az ajánlatok értékelési szempontjai a következık lehetnek: a) a legalacsonyabb összegő ellenszolgáltatás, b) az összességében legelınyösebb ajánlat kiválasztása. Abban az esetben, ha összességében a legelınyösebb ajánlatot kívánjuk kiválasztani, az eljárást megindító felhívásban (ajánlatkérés, ajánlati felhívás) meg kell határozni: az összességében legelınyösebb ajánlat megítélésére szolgáló részszempontokat; részszempontonként az azok súlyát meghatározó - a részszempont tényleges jelentıségével arányban álló - szorzószámokat (a továbbiakban: súlyszám); az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felsı határát, amely minden részszempont esetében azonos; 5. A beszerzési tevékenység irányításával, valamint a feladatok megszervezésével és megvalósításával kapcsolatos feladatok és hatáskörök Az Intézet beszerzési tevékenységének irányításáért a gazdasági vezetı felelıs. Feladata különösen: felügyeli a beszerzések teljes folyamatát, rendszeresen ellenırzi a beszerzési eljárásban bevont dolgozók és egyéb személyek tevékenységét, azonnal köteles kivizsgálni, minden beszerzést zavaró körülményt és minden olyan esetet, amely annak eredményét befolyásolhatja, jogkörében minden olyan intézkedést meg tesz, illetve köteles megtenni, amely a beszerzések lefolytatásának jogszerőségét és erkölcsi tisztaságát biztosítja, rendelkezik a beszerzésekkel kapcsolatos feladatok beosztására, s azt a dolgozók munkaköri leírásában rögzíti, stb A szervezetünk beszerzéseivel kapcsolatos teendık elıkészítése és koordinálása 6
7 - Tárgyi eszköz beszerzés, szakmai szolgáltatás megrendelése esetén az osztályvezetık, pályázati referensek, illetve az általános igazgatóhelyettes - Üzemeltetéssel kapcsolatos anyag áru és eszköz beszerzés, karbantartási szolgáltatás esetén a gondnok - Számítástechnikai anyag és kisebb eszközbeszerzés esetén a rendszergazda feladata és hatásköre. Ezen belül feladatuk különösen: az ajánlatkérés, a hirdetmény, szükség szerint a dokumentáció elıkészítése és intézkedés a közzétételrıl, valamint az ajánlat bekérésérıl, az adott beszerzésnél érvényesíteni kívánt pénzügyi, jogi követelmények meghatározása, a beszerzési dokumentumok elkészítésében közremőködı alkalmazottak, szakértıként megbízott személyek vagy gazdálkodó szervezetek, kiválasztása, azokra javaslattétel, folyamatosan vizsgálják, hogy a beszerzések pénzügyi fedezete biztosított-e, rendszeresen ellenırzik a teljesítések szerzıdésszerőségét, a szolgáltatás és ellenszolgáltatás, arányát és összhangját, gondoskodnak a beszerzésekkel kapcsolatos adminisztrációs feladatok ellátásáról, azonnal tájékoztatják a szervezet vezetıjét, ha feladatkörükbe tartozó munkájuk végzése során szabálytalanságot vagy szervezetünk mőködési köre vonatkozásában célszerőtlenséget tapasztalnak és a jogkör gyakorlójánál intézkedés megtételét kezdeményezik, stb., a jelen szabályzatban meghatározott egyéb feladatok végrehajtása. Beszerzések elıkészítése csak a gazdasági vezetı elızetes engedélyével történhet. 6. Az Intézet a szerzıdések kötésére vonatkozó elıírások (kötelezettségvállalás, pénzügyi ellenjegyzés stb.) betartásával köti meg a szerzıdést a legjobb árajánlatot adóval, illetve az ajánlati felhívás nyertesével. Amennyiben az ajánlat benyújtója, illetve az eljárás nyertese visszalép és az ajánlati felhívásban (ajánlatkérésben) ezen kitétel szerepel akkor szervezetünk jogosult az eredmény kihirdetésekor a következı legkedvezıbb ajánlatot tevıvel megkötni a szerzıdést. 7. Az Áht. 37. (1) bekezdése alapján a kötelezettségvállalásnak (megrendelésnek, szerzıdésnek) mindig írásban kell megtörténnie. Az Ávr. 53. (1) bekezdése alapján nem szükséges elızetesen az írásbeli kötelezettségvállalás az olyan kifizetések teljesítéséhez, amelyek a) értéke a százezer forintot nem érik el, b) pénzügyi szolgáltatások igénybevételéhez kapcsolódnak, vagy c) az Áht. 36. (2) bekezdése szerinti egyéb kifizetésnek minısül. 8. A szerzıdés teljesítésével, módosításával, megszüntetésével kapcsolatos feltételekre vonatkozó elıírásokra a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni. IV. EGYES BESZERZÉSI ELJÁRÁS LEFOLYTATÁSÁNAK RENDJE 7
8 1. Szervezetünk a III. bekezdés 1. pontjának c.) alpontja alapján közzétett ajánlati felhívásra érkezett ajánlatok elbírálására legalább 3 fıs bírálóbizottságot (továbbiakban: bírálóbizottság) hoz létre, amely döntési javaslatot készít a beszerzési eljárást lezáró döntést hozó részére. A bíráló bizottságot a beszerzés tárgyától függıen eseti jelleggel kell felállítani. 2. Az ajánlatok felbontásakor a bíráló bizottság köteles megállapítani az ajánlatok érvényességét, illetve esetleges érvénytelenségét. Érvénytelennek kell minısíteni az ajánlatot, ha: a) az ajánlattételi határidı lejárta után nyújtották be, b) az ár aránytalanul alacsony, c) az ajánlattevı, illetıleg alvállalkozója nem felel meg az összeférhetetlenségi követelményeknek, d) az ajánlattevı nem felel meg a szerzıdés teljesítéséhez szükséges alkalmassági követelményeknek, e) egyéb módon nem felel meg az ajánlati felhívásban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek. Az ár alacsony voltának megítélésekor a korábbi tapasztalatokra, a beszerzést megelızıen végzett piacfelmérés eredményére vagy a beszerzést megelızıen a szükséges anyagi fedezet meghatározásához felhasznált egyéb adatokra kell figyelemmel lenni. 3. Az ajánlatok felbontásáról, ismertetésérıl, az érvénytelen ajánlatokról jegyzıkönyvet kell készíteni: A jegyzıkönyvnek legalább a következıket kell tartalmaznia: az ajánlat felbontásának helyét, idejét, az ajánlatot felbontó személyek nevét, az ajánlattevı nevét, székhelyét (lakóhelyét), az ajánlattevı által kért ellenszolgáltatást, az ajánlattevı által vállalt teljesítési határidıt, az érvénytelennek minısített ajánlatokat, az ajánlata érvénytelenségének okát, az ajánlatokra vonatkozó egyéb különleges körülményeket, az ajánlatot felbontók aláírását, 4. A beszerzési eljárást lezáró döntést 8
9 a.) a III. bekezdés 1. pontjának b.) alpontja alapján bekért ajánlatok vonatkozásában és b.) a III. bekezdés 1. pontjának c.) alpontja alapján közzétett ajánlati felhívásra érkezett ajánlatok vonatkozásában az osztályvezetık, illetve a pályázati referensek hozzák meg. 5. A beszerzési eljárást lezáró döntésrıl, az ajánlatok elbírásáról, a döntést követı 3 napon belül írásban tájékoztatni kell az ajánlattevıket. V. A BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK ELLENİRZÉSE 1. A beszerzési eljárások belsı ellenırzési rendszerben történı ellenırzése belsı ellenır hatáskörébe tartozik. Az ellenırzés során különös gondot kell fordítani a szabályszerőségre, az elbírálás szempontjainak elıkészítésére, és azok elbírálás során történı érvényesítésére. 2. Amennyiben a beszerzési eljárással kapcsolatban jogorvoslati eljárás indul, arról az Intézet köteles az igazgatót haladéktalanul tájékoztatni. VI. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 1. Szervezetünk beszerzését végzı személyek kötelesek a vonatkozó jogszabályok és a jelen szabályzat elıírásait áttanulmányozni, értelmezni és az azokban foglaltak szerint a tılük elvárható gondossággal eljárni. 2. Az 1. pontban megjelöltek amennyiben megítélésük szerint szükségessé válik a jelen szabályzat kiegészítése, vagy módosítása indokolt észrevételeikkel, illetve konkrét javaslataikkal kötelesek azt kezdeményezni. 3. Jelen szabályzat január 1. napján lép hatályba. Rendelkezéseit csak a hatálybalépését követıen felmerült beszerzések esetében kell alkalmazni. Budapest, március 31.. Intézményvezetı. Gazdasági vezetı 9
10 MTA Nyelvtudományi Intézet A BESZERZÉSI ELJÁRÁS SORÁN SZERVEZETÜNK NEVÉBEN ELJÁRÓ SZEMÉLYEK (SZERVEZETEK) Beszerzés Megrendelésre (becsült) Beszerzés tárgya egyedi értéke Ft (Nettó) Tárgyi eszköz, építési beruházás, szakmai szolgáltatás változó igazgató, pályázati referensek, ig.h. Üzemeltetéssel kapcsolatos beszerzés, szolgáltatátes változó igazgató, ig. helyet- Számítástehnikai anyag és kisértékő eszköz változó igazgató, pályázati referensek Ajánlatkérésre Jogosult személy (szervezeti egység) pályázati referens, osztályvezetık gondnok rendszergazda Ajánlati felhívás közzétételére igazgató, pályázati referensek, ig.h igazgató igazgató Budapest, március költségvetési szerv vezetıje gazdasági vezetı 10
11 2/a. számú melléklet ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI NYILATKOZAT Alulírott.. (lakcím:....) mint a.. (cím:..) ajánlatkérı által megindított beszerzési eljárásba bevont személy kijelentem, hogy a beszerzési szabályzat 4. pontja szerinti összeférhetetlenség velem szemben nem áll fenn. Jelen nyilatkozatomat a (költségvetési szerv) által a. tárgyban lefolytatandó beszerzési eljárással kapcsolatban teszem. Dátum:. nyilatkozattevı aláírása 11
12 2/b. számú melléklet ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI NYILATKOZAT Alulírott.. (lakcím:....) mint a.. (cím:..) ajánlatkérı által megindított beszerzési eljárásba bevont szervezet (.) képviselıje kijelentem, hogy a beszerzési szabályzat 4. pontja szerinti összeférhetetlenség az általam képviselt szervezettel szemben nem áll fenn. Jelen nyilatkozatomat a ( a költségvetési szerv) által a. tárgyban lefolytatandó beszerzési eljárással kapcsolatban teszem. Dátum: nyilatkozattevı aláírása 12
13 3. számú melléklet AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATKÉRÉS..tevékenység elvégzésére I. Ajánlatkérı: Neve: Címe: Képviselıje: Telefon/fax: Kapcsolattartó neve: Telefon/fax: II. A beszerzés tárgya: III. A szerzıdés típusának meghatározása: IV. A szerzıdés idıtartama: V. A teljesítés helye: VI. Fizetési feltételek: VII. Alkalmassági követelmények: VIII. Ajánlatok értékelésének szempontja: IX. Az ajánlatok benyújtását követı hiánypótlási lehetıség meghatározása: X. Az ajánlatok beérkezésének határideje: XI. Az ajánlatok benyújtásának helye: 13
14 XII. Az ajánlatok felbontásának helye, idıpontja, a bontáson részvételre jogosultak megnevezése: XIII. Annak meghatározása, hogy az eljárásban lehet-e tárgyalni vagy ajánlatkérı az ajánlatokat tárgyalás nélkül bírálj el: XIV. A szerzıdéskötés tervezett idıpontja: XV. Az ajánlatok összeállításának tartalmi és formai követelményei: Dátum:. aláírás 14
15 Megismerési nyilatkozat Az MTA Nyelvtudományi Intézet január 1-tıl hatályos Beszerzési szabályzatában foglaltakat megismertem. Tudomásul veszem, hogy az abban leírtakat a munkám során köteles vagyok betartatni. Név Beosztás Dátum Aláírás 15
BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA
Rábapatona Község Önkormányzatának BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA Hatályos: 2016. szeptember 15-től TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A szabályzat célja 2. A szabályzat hatálya 3.
BALATONAKARATTYA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZAT 2015.
BALATONAKARATTYA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZAT 2015. 1 Balatonakarattya Község Önkormányzata közbeszerzési értékhatár alattibeszerzéseinek lebonyolításával kapcsolatos eljárásrendet
Ügyiratszám: 639-7/2014. BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA
Ügyiratszám: 639-7/2014. BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA 1 Csetényi Közös Önkormányzati Hivatal BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA Hatályos: 2014. március 1 - től 2 BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK
Szekszárd és Szálka Óvodafenntartó Társulása 1/2014. (II. 14.) szabályzata a BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁRÓL
Szekszárd és Szálka Óvodafenntartó Társulása 1/2014. (II. 14.) szabályzata a BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁRÓL E szabályzat célja: hogy rögzítse a Szekszárd és Szálka Óvodafenntartó Társulása a közbeszerzésekrıl
BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA
BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA Jánossomorja Város Önkormányzata Jánossomorjai Közös Önkormányzati Hivatal Kék Bagoly Bölcsőde Balassi Bálint Művelődési Ház és Könyvtár BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK
BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA
Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA igazgató P.H. BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA 1 A Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény közbeszerzési
POROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
POROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA Jóváhagyta: az önkormányzat 44/2015. (V.21.) hat. Hatályos: 2015. június 1.-től BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA Az államháztartásról
A Pilis Város Önkormányzatának Beszerzési Szabályzatáról
A Pilis Város Önkormányzatának Beszerzési Szabályzatáról A Mötv. 41 (2) bekezdés szerint önkormányzati feladatok ellátását a képviselő testület és szervei biztosítják. Ez alapján eljárva a Pilis Város
BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA
BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA ... Költségvetési szerv BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA Hatályos: 2017. március 31. napjától 2 BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA A Fővárosi Önkormányzat
Szákszendi Közös Önkormányzati Hivatal A BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA
Szákszendi Közös Önkormányzati Hivatal A BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA 2016 BEVEZETÉS Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet (a továbbiakban:
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE. a Képviselő-testülethez. az önkormányzat és intézményei Beszerzési szabályzatának elfogadására
1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. : (54) 531 000 ; Fax: (54) 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 2442-1/2016. 14. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez
Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 13-i ülésére
Előterjesztő: Tóthné Pataki Csilla jegyző Előterjesztést előkészítette: - Előzetesen tárgyalja: Ügyrendi Bizottság Pénzügyi Bizottság Mellékletek: Szabályzat tervezet 10. napirendi pont E - 183 Előterjesztés
KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT
KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT Sátoraljaújhely Város Önkormányzata valamint Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala - mint ajánlatkérı - közbeszerzési eljárásai elıkészítésének, lefolytatásának
HOMOKHÁTI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA
HOMOKHÁTI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA A Társulási Tanácsa a közbeszerzésekrıl szóló 2003. évi CXXIX. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 6. (1) bekezdése alapján közbeszerzési szabályzatát
BUDAKESZI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT. KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA... számú önkormányzati határozat alapján
1 BUDAKESZI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA... számú önkormányzati határozat alapján Hatályos: 2012. január... dr. Csutoráné dr. Gyıri Ottília polgármester dr. Szelenczy Gabriella jegyzı 2
Bakonyi Szakképzés-szervezési Társulás HATÁROZAT ... ...
Bakonyi Szakképzés-szervezési Társulás...... HATÁROZAT Szám: 7/2009. (III.16.) BTT határozat Tárgy: A Bakonyi Szakképzés-szervezési Társulás Társulási Tanács Közbeszerzési szabályzatának elfogadása A Bakonyi
BESZERZÉSI SZABÁLYZAT
BESZERZÉSI SZABÁLYZAT Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Konri. rendelet (a továbbiakban: Avr.) 13. ~ (2) bekezdés b) pontjának előírásai alapján a Karcag Városi
BESZERZÉSI SZABÁLYZAT
Aszód Város Önkormányzata Átdolgozott Szabályzat (4. pályázati elem) BESZERZÉSI SZABÁLYZAT Készítette: CONTROLL Holding Tanácsadó Zrt. Közigazgatási Igazgatósága 2014. október 1 A gazdaság verseny tisztaságának
PAKS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA
PAKS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Paks Város Önkormányzatának a közbeszerzési értékhatár alatti beszerzései lebonyolításával
J E L E N L É T I Í V
J E L E N L É T I Í V a Pilis Város Önkormányzata által kezdeményezett, PILISI GERJE-FORRÁSVIDÉK TÁJRENDEZÉS REKONSTRUKCIÓ MŐSZAKI ELLENİRZÉSE (KÉ-12153/2009) tárgyú, egyszerő közbeszerzési eljárás eredményhirdetése
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM BESZERZÉSI SZABÁLYZAT
NYUGATMAGYARORSZÁGI EGYETEM BESZERZÉSI SZABÁLYZAT SOPRON 2015 H ATÁLY OS: 2015. VII. 22TŐL 1 Tartalomjegyzék I. Általános rendelkezések... 3 1. A szabályzat célja... 4 2. Alapelvek... 4 3. A szabályzat
ASZÓD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALA Mőszaki Iroda. Közbeszerzési tanácsadói keretszerzıdésre ajánlati felhívás
ASZÓD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALA Mőszaki Iroda E L İ T E R J E S Z T É S Közbeszerzési tanácsadói keretszerzıdésre ajánlati felhívás Tisztelt Képviselı-testület! A Képviselı-testület 2008.
KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT
KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT Hatályos: 2013. 01.01-tól 2 I. A KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT CÉLJA, TARTALMA, HATÁLYA 1. A szabályzat célja:
Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat és Budapest XVI. kerületi Polgármesteri Hivatal Közbeszerzési Szabályzata
Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat és Budapest XVI. kerületi Polgármesteri Hivatal Közbeszerzési Szabályzata I. A közbeszerzési Szabályzat célja, tartalma, hatálya 1. A szabályzat célja hogy rögzítse
Létavértes Város Önkormányzata Közbeszerzési Szabályzata 2013.
Létavértes Város Önkormányzata Közbeszerzési Szabályzata 2013. Az Önkormányzat a közpénzek ésszerő felhasználása átláthatóságának és széles körő nyilvános ellenırizhetıségének megteremtése, továbbá a közbeszerzések
Celldömölk Város Önkormányzatának Közbeszerzési Szabályzata
Celldömölk Város Önkormányzatának Közbeszerzési Szabályzata I. fejezet Általános rendelkezések Celldömölk Város Önkormányzatának Képviselıtestülete a közpénzek felhasználásának ésszerősítése, átláthatósága
Visegrád Város Önkormányzata (2025 Visegrád, Fı u. 81.)
Visegrád Város Önkormányzata (2025 Visegrád, Fı u. 81.) - mint Ajánlatkérı - közbeszerzési szabályzata Hatályos: 2012. október Visegrád Város Önkormányzata (2025 Visegrád, Fı út 81.) közbeszerzési eljárásainak
PAKS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA *
PAKS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA * Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Paks Város Önkormányzatának a közbeszerzésen kívüli beszerzései lebonyolításával kapcsolatos
ASZÓD VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA
ASZÓD VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA 2009. április 01. 1 TARTALOMJEGYZÉK I. Rész... 3 Általános rendelkezések... 3 I. A szabályzat célja, alanyi hatálya...3 II. Az ajánlatkérı jogállása...3
... KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT
... KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT költségvetési szerv KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT Hatályos: 2016. március 31-től 2 I. A KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT CÉLJA, TARTALMA, HATÁLYA 1. A szabályzat célja: hogy rögzítse a
Tamási Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése és társadalmi kapcsolatainak megerősítése. Tanulmány
Tamási Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése és társadalmi kapcsolatainak megerősítése Tanulmány ÁROP 2.f) Közbeszerzési eljárások lebonyolítása Készítette: Közigazgatási Igazgatósága
Felelős: Kovács Péter polgármester Határidő: 2014. március 5. (elfogadása egyszerű szótöbbséget igényel)
BUDAPEST FŐVÁROS XVL KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2014. március 5-i ülésére! Készítette: Katáné Pergel Ágnes Beszerzési Irodavezető Tisztelt Képviselő-testület! Tárgy:
PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
FELELŐSSÉGI REND PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA részére a Gubányi Károly Általános Iskola épületeinek energiahatékonysági beruházása tárgyú, Kbt. 115. szerinti hirdetmény nélküli nyílt közbeszerzési eljárások
Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/ , Fax: 06/ ,
Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: majoshaza@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének
EGYEDI KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT
Családsegítő Alapítvány 8060 Mór Bajcsy Zsilinszky u. 7. EGYEDI KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT A Családsegítő Alapítvány a közbeszerzésekről szóló 2011.évi CVIII. törvény alapján 104/2013. (XI.14.) VM rendelet
BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS ELJÁRÁSRENDRŐL SZÓLÓ SZABÁLYZAT
BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS ELJÁRÁSRENDRŐL SZÓLÓ SZABÁLYZAT Érvényes: 2014. július 1-től A beszerzések rendjéről szóló szabályzat A Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakképző Iskola
ELİTERJESZTÉS. a Pomáz Város Önkormányzata Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 29/2006. (XI.20.) önkormányzati rendelet módosításáról
Pomáz Város Önkormányzat Jegyzıje ELİTERJESZTÉS a Pomáz Város Önkormányzata Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 29/2006. (XI.20.) önkormányzati rendelet módosításáról Tisztelt Képviselı testület!
BESZERZÉSI SZABÁLYZAT
NYUGATMAGYARORSZÁGI EGYETEM BESZERZÉSI SZABÁLYZAT Sopron SOPRON 2012 Tartalomjegyzék Beszerzések rendjéről szóló szabályzat... 3 I. Általános rendelkezések... 3 1. A szabályzat célja... 3 2.Alapelvek...
KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA
Sarkad Város Önkormányzat KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA 2012. 5720 Sarkad, Kossuth u. 27. KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT Sarkad Város Önkormányzata valamint Sarkad Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala - mint
Közbeszerzési Szabályzat 2009.12.11-től hatályos
Közbeszerzési Szabályzat 2009.12.11-től hatályos Biharnagybajom Községi Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselő-testület) a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (továbbiakban:
KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT
KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT ... költségvetési szerv KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT Hatályos: 2017. március 01-től 2 I. A KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT CÉLJA, TARTALMA, HATÁLYA 1. A szabályzat célja: hogy rögzítse a
Közbeszerzési Útmutató Pályázók/kedvezményezettek részére
Közbeszerzési Útmutató Pályázók/kedvezményezettek részére Közbeszerzési kötelezettség A támogatás megítélése esetén a Projekt megvalósításába bevonandó kivitelezıt, szállítót, tanácsadót, szolgáltatót,
Csanádpalota Város Önkormányzatának Közbeszerzési szabályzata
Csanádpalota Város Önkormányzatának Közbeszerzési szabályzata Csanádpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII törvény (a továbbiakban: Kbt.) 22. (1) bekezdése
Beszerzési szabályzat
2018.05.01. Beszerzési szabályzat 38. számú függelék SZENTLŐRINCI KÖZÖS ÖNKRMÁNYZATI HIVATAL Beszerzési szabályzat. SZENTLŐRINCI KÖZÖS ÖNKROMÁNYZATI HIVATAL 39. számú függelék Az Szentlőrinci közös Önkormányzati
DEBRECENI KÖZTERÜLET-FELÜGYELET
DEBRECENI KÖZTERÜLET-FELÜGYELET KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA 2009. ÁPRILIS 1-TŐL Készült a Közbeszerzésről szóló 2003. évi CXXIX. törvény előírásai alapján 1. oldal, összesen: 10 DEBRECENI KÖZTERÜLET FELÜGYELET
Újhartyán Község Önkormányzata Képviselı-testületének 9/2007. (V.31.) sz.rendelete ÚJHARTYÁN KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATÁRÓL
Újhartyán Község Önkormányzata Képviselı-testületének 9/2007. (V.31.) sz.rendelete ÚJHARTYÁN KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATÁRÓL Ezen Közbeszerzési Szabályzat célja, hogy a közbeszerzésekrıl
Összegezés az ajánlatok elbírálásáról
1. Az ajánlatkérı neve és címe: Ajánlatkérı: Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 7. melléklet a /2009. (...) IRM rendelethez Hivatalos név: Balatonboglár Város Önkormányzata Postai cím: Erzsébet u. 11.
A PÉCS VÁROSI KÖLTSÉGVETÉSI KÖZPONTI ELSZÁMOLÓ SZERVEZET KÖZBESZERZÉSI ÉRTÉKHATÁR ALATTI BESZERZÉSEI LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA
A PÉCS VÁROSI KÖLTSÉGVETÉSI KÖZPONTI ELSZÁMOLÓ SZERVEZET KÖZBESZERZÉSI ÉRTÉKHATÁR ALATTI BESZERZÉSEI LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA Hatályos: 2014. április 1-től A Pécs Városi Költségvetési Központi Elszámoló
A rendelet hatálya. Általános rendelkezések. (1) E rendelet alkalmazásában:
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 12/2006. (III.07.) önkormányzati rendelete az önkormányzati pénzeszközökből és támogatásokból megvalósuló beszerzésekről 1 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése
KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT
KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT 2012. Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ 1012 Budapest, Attila út 93. KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT Hatályos: 2012. január 20-tól JÓVÁHAGYTA:. Lükőné Örsi Gabriella
Keszthely Város Polgármesteri Hivatala Városüzemeltetési Osztály
Szám:3/50121-27/2010. Ügyintézı: Hardy László Keszthely Város Polgármesteri Hivatala Városüzemeltetési Osztály 8360, Keszthely, Fı tér 1. Tel.: 83/505-550; Fax.: 83/505-568 vuz@keszthely.hu OTTO HUNGARIA
VELEM KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS ELJÁRÁSRENDRŐL SZÓLÓ SZABÁLYZATA
VELEM KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS ELJÁRÁSRENDRŐL SZÓLÓ SZABÁLYZATA /2011.(VI.28.) számú határozattal elfogadásra került A beszerzések rendjéről szóló szabályzat A gazdaság
KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT
KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT TASZÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Taszár, 2010. május 12. 1 Taszár Község Képviselıtestülete a közpénzek ésszerő felhasználása átláthatóságának és széles körő nyilvános ellenırizhetıségének
BESZERZÉSI SZABÁLYZAT
BESZERZÉSI SZABÁLYZAT Székkutas Községi Önkormányzat Székkutas BESZERZÉSI SZABÁLYZAT Hatályos: 2013. március 29. napjától 2. oldal I. A BESZERZÉSI SZABÁLYZAT CÉLJA, TARTALMA, HATÁLYA 1. A szabályzat célja,
Sándorfalva - Szatymaz Szennyvíz, Csatorna Beruházó Társulás. Közbeszerzési Szabályzata
Sándorfalva - Szatymaz Szennyvíz, Csatorna Beruházó Társulás Közbeszerzési Szabályzata 1 Sándorfalva - Szatymaz Szennyvíz, Csatorna Beruházó Társulás Közbeszerzési szabályzata A Sándorfalva-Szatymaz Szennyvíz,
BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁ- NAK SZABÁLYZATA. Hatályos 2014. január 1-től
BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁ- NAK SZABÁLYZATA Hatályos 2014. január 1-től 1 Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések...3 2. Beszerzési terv:...4 3. Összeférhetetlenség...5 4. A beszerzési érték és az értékhatárok
ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 9-ei rendes, nyílt ülésére
ának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18.,titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének
BORSODSZIRÁK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT
BORSODSZIRÁK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT ÉVES ÖSSZESÍTETT KÖZBESZERZÉSI TERV 2010 Borsodszirák, 2010. április 15. TARTALOM 1. A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSOK TERVEZÉSE ÉS ELŐKÉSZÍTÉSE...3 1.1. KÖZBESZERZÉSI TERV ELKÉSZÍTÉSE
Közbeszerzési tudnivalók 2011.
Közbeszerzési tudnivalók 2011. A közbeszerzés A 2003. évi CXXIX tv. szerint kell eljárni a közbeszerzési eljárásokban, amelyeket az ajánlatkérőként meghatározott szervezetek visszterhes szerződés megkötése
KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT. Hatályos: április 01. napjától I. A KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT CÉLJA, TARTALMA, HATÁLYA
69/2019. (III.26.) határozat melléklete: KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT Hatályos: 2019. április 01. napjától I. A KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT CÉLJA, TARTALMA, HATÁLYA 1. A szabályzat célja: hogy rögzítse a Martonvásár
KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT
BUDAPEST FŐVÁROS XIII.KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT INTÉZMÉNYMŰKÖDTETŐ ÉS FENNTARTÓ KÖZPONT 1139 BUDAPEST, BÉKE TÉR 1. KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT HATÁLYBA LÉPÉS: 2017.06.15. KÉSZÍTETTE: JÓVÁHAGYTA: ----------------------------------
B Í R Á L A T I L A P
B Í R Á L A T I L A P E L J Á R Á S M E G N E V E Z É S E, B E S Z E R Z É S T Á R G Y A : A KEOP-2014.-4.10.0/N Környezet és Energia Operatív Program pályázati konstrukció keretében Pitvaros községben
a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság február 16-i ülésére
Ikt.sz.: 02-2-312-3-2011 Tárgy: Porta és ırzés-védelmi szolgáltatás Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Intézményeiben tárgyú közbeszerzési eljárás lezárása Melléklet: 1 db. Elıterjesztı: Csizi Péter
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a) Az ajánlatkérı neve, címe, telefon és telefax száma (e-mail) Ajánlatkérı neve: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Ajánlatkérı címe: 7621 Pécs, Széchenyi tér 1. sz. Kapcsolattartó
Timpanon Vagyonkezelı és Szolgáltató Kft. Közbeszerzési szabályzata
Timpanon Vagyonkezelı és Szolgáltató Kft. Közbeszerzési szabályzata 1/18 Timpanon Vagyonkezelı és Szolgáltató Kft, figyelemmel a közbeszerzésekrıl szóló, többször módosított 2003. évi CXXIX. törvény 6.
Összegezés az ajánlatok elbírálásáról
Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérı neve és címe: neve: Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet címe: 1096 Budapest, Haller u. 29. 2. A közbeszerzés tárgya és mennyisége: Szıtt
1. melléklet a 27/2016. (III. 24.) KT határozathoz GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS ELJÁRÁSRENDRŐL SZÓLÓ S
1. melléklet a 27/2016. (III. 24.) KT határozathoz GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS ELJÁRÁSRENDRŐL SZÓLÓ SZABÁLYZATA A beszerzések rendjéről szóló szabályzat
PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ
PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ Mellékletek: - képviselıtestületi határozat - áttekintı térképmásolat - tulajdoni lap másolat 1 Pályázati Felhívás Kadarkút Város Önkormányzata (székhelye:7530. Kadarkút, Petıfi
... / 2010. É r t é k e l é s
... / 2010 É r t é k e l é s Sárospatak, Kistérségi Járóbeteg Központ kivitelezése elnevezéső meghívásos közbeszerzési eljárás ajánlattételi szakaszában a beérkezett ajánlatokról Az ajánlatkérı Sárospatak
Pitvaros Község Önkormányzatának KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA
Pitvaros Község Önkormányzatának KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA Pitvaros Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 22. (1) bekezdése
1. A SZABÁLYZAT CÉLJA
TARTALOMJEGYZÉK: 1. A SZABÁLYZAT CÉLJA... 3 2. A SZABÁLYZAT HATÁLYA... 3 2.1. Személyi hatály...3 2.2. Tárgyi hatály...3 2.3. A szabályzat kidolgozásáért, karbantartásáért felelısök megnevezése...3 3.
1.3. Jelen szabályzat rendelkezéseit kell alkalmazni a tervpályázati eljárások esetén is.
Bodrogkisfalud Község Önkormányzata a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. Törvény (a továbbiakban: Kbt.) alapján, a közbeszerzési eljárások előkészítésének, lefolytatásának, belső ellenőrzésének,
E L Ő T E R J E S Z T É S
TÁRGY: Szálka Község Önkormányzatának Közbeszerzési szabályzata E L Ő T E R J E S Z T É S Szálka község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. április 25.-ei ülésére ELŐTERJESZTŐ: AZ ELŐTERJESZTÉST KÉSZÍTETTE:
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
1. sz. mellékelt AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS modellezı rendszer tervezése és kifejlesztése Baranya és Somogy megyében és kiemelten Pécsen címő pályázathoz könyvvizsgálói jelentés elkészítésére 1 AZ AJÁNLATTÉTELI
Enying Város Önkormányzatának közbeszerzési szabályzata
Enying Város Önkormányzatának közbeszerzési szabályzata Enying Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 22. (1) bekezdésében foglalt kötelezettség alapján
ILS Kft. 1114 Budapest, Móricz Zsigmond körtér 3/a. súlyszám
9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérı neve és címe: Állami Számvevıszék 1052 Budapest, Apáczai Csere János u. 10. 2. A közbeszerzés
5. Napirend. ./2011. (..) Képviselő testületi határozati javaslat
Bánk Község Önkormányzata közbeszerzés 5. Napirend./2011. (..) Képviselő testületi határozati javaslat Bánk Község Önkormányzat képviselő-testülete Központi tér és játszótér kialakítása tárgyú közbeszerzési
Pétervására Város Önkormányzatának eseti közbeszerzési szabályzata
Pétervására Város Önkormányzatának eseti közbeszerzési szabályzata "ELSŐ LÉPÉS Szociális célú városrehabilitáció Pétervásárán tárgyú, ÉMOP-3.1.1-12-2013-0013 azonosítószámú projekt közbeszerzési eljárásaira
MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG
MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA 2013. 2 A Magyar Vívó Szövetség Elnökségének /2013(2013.05.14) sz. határozata a Magyar Vívó Szövetség Közbeszerzési Szabályzatáról Jelen határozat a közbeszerzésekrıl
ZV Zöld Völgy Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság. Közbeszerzési Szabályzata
ZV Zöld Völgy Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Közbeszerzési Szabályzata A ZV Zöld Völgy Közszolgáltató Nonprofit Kft, figyelemmel a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvényben
KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT
KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT Alsózsolca Város képviselő-testülete, a közpénzek ésszerű és hatékony felhasználása és nyilvános ellenőrizhetőségének megteremtése, továbbá a közbeszerzések során a verseny tisztaságának
HIDEGSÉG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK
melléklet a képviselő-testület 15/2015.(II. 10.) határozatához HIDEGSÉG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK BESZERZÉSI SZABÁLYZATA A Képviselő-testület a közpénzek ésszerű felhasználása átláthatóságának és széles
TIVADAR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA
TIVADAR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA 2010. 2/8 Tivadar Község Önkormányzata a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. Törvény (a továbbiakban: Kbt.) alapján, a közbeszerzési eljárások
Sárospatak Város Jegyzıjétıl
Sárospatak Város Jegyzıjétıl 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu JAVASLAT - a Képviselı-testületnek a Közbeszerzési Szabályzat módosítására
K Ö ZB E S ZE R ZÉ S I S ZABÁL Y ZAT Módosításokkal egységes szerkezetben
sz. K Ö ZB E S ZE R ZÉ S I S ZABÁL Y ZAT Módosításokkal egységes szerkezetben számú példány Érvényes: visszavonásig Készítette: Dr. Papp István Beosztás: ügyvéd Dátum: 2010. 05. 25. Aláírás: Ellenőrizte:
Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének május 31-i ülésére
Elıterjesztés 13. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. május 31-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata 2012. évi közbeszerzési tervének módosítása Az elıterjesztést készítette:
Neszmély Község Önkormányzata és intézményei KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA. Egységes szerkezetben
Neszmély Község Önkormányzata és intézményei KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA Egységes szerkezetben Neszmély Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 22. (1)
Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. április 26-i ülésére
Tárgy: Előkészítette: Véleményező bizottság Tisztelt Képviselő-testület! Békés Város Önkormányzata és Polgármesteri Hivatala Közbeszerzési Szabályzatának módosítása dr. Uhrin Anna jogász Ügyrendi, Lakásügyi,
BESZERZÉSI SZABÁLYZAT
BESZERZÉSI SZABÁLYZAT Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testülete (a továbbiakban: a Képviselőtestület) Kozármisleny Város Önkormányzata, a Polgármesteri Hivatal, valamint intézményei számára,
BESZERZÉSI SZABÁLYZAT
1. kiadás 1. módosítás 1. oldal DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA Dunaújvárosi Főiskola Szenátusa a 30-2010/2011. (2011.06.07.) sz. határozatával 2011.06.07-én jóváhagyta, hatályos 2011.06.08-tól. módosítások: - A
BUDAKESZI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT
BUDAKESZI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA 2/2012. (I. 26.) számú önkormányzati határozat alapján Egységes szerkezetben a 250/2015. (VI. 30.) és 691/2012. (XI. 29.) számú önkormányzati határozatokkal
MEZŐKÖVESD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
MEZŐKÖVESD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 2. -A közbeszerzési szabályzat célja, tartalma, hatálya... 2. -A közbeszerzési érték és az
Magyar Állami Operaház 1065 Budapest, Andrássy u. 22.
Magyar Állami Operaház 1065 Budapest, Andrássy u. 22. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS A Magyar Állami Operaház Operamagazin, Operaház, Nemzeti Balett, Operaélet a Magyar Állami Operaház lapja különszámának szerkesztése,
Közbeszerzési Szabályzata
Abaúj Leader Egyesület Közbeszerzési Szabályzata. sz.. határozata A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) 22. (1) bekezdése alapján az Abaúj Leader Egyesület (továbbiakban:
KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT
KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT Hatályos: 2012. március 01.-tıl A szabályzat hatálybalépésével egyidejőleg, a 2009. 04. 01.-i Közbeszerzési szabályzat a 2010. 01. 01.-i Közbeszerzési szabályzat 1. sz. kiegészítése
Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete. 2011. április 28. napján tartandó. ü l é s é r e
Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. Ügyiratszám: 1-4/2011. Sorszám: 10. E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2011. április 28.
PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK BESZERZÉSI SZABÁLYZATA
PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK BESZERZÉSI SZABÁLYZATA A JELEN BESZERZÉSI SZABÁLYZATOT PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELİ-TESTÜLETE A KÉPVISELİ-TESTÜLET 2014..-I NYIL- VÁNOS ÉS RENDES ÜLÉSÉN MEGHOZOTT
Magyar Röplabda Szövetség. Közbeszerzési Szabályzat
Magyar Röplabda Szövetség Közbeszerzési Szabályzat A Magyar Röplabda Szövetség (továbbiakban MRSZ) Közbeszerzési Szabályzatát (a továbbiakban: Szabályzat) - az alábbiak szerint állapítja meg: 1. A Szabályzat
Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. március 21-i ülésére
Elıterjesztés 7. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. március 21-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzatának 2013. évi közbeszerzési terve Az elıterjesztést készítette: Szilágyi
KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT
KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT Preambulum: Az OTP Fáy András Alapítvány minden szakmai tevékenységét így a közbeszerzési eljárásokat is a Fáy szellemi örökség jegyében, de a jelen kor legmagasabb szakmai kihívásainak