PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA"

Átírás

1 FELELŐSSÉGI REND PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA részére a Gubányi Károly Általános Iskola épületeinek energiahatékonysági beruházása tárgyú, Kbt szerinti hirdetmény nélküli nyílt közbeszerzési eljárások lebonyolításához kapcsolódó belső felelősségi rendnek, illetőleg az eljárásba bevont személyek felelősségi körének megállapítása a közbeszerzési törvény Kbt (1) bekezdés alapján. Pilis Város Önkormányzata a közbeszerzésekről szóló évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 5. (1) bekezdés c) pontjában meghatározottak szerint a Kbt. alanyi hatálya alá tartozó szervezet, s mint ilyen, a Kbt. rendelkezései szerint kötelezett közbeszerzési eljárás lefolytatására. A Kbt. 27. (3) bekezdésének megfelelve A közbeszerzési eljárás előkészítése, a felhívás és a közbeszerzési dokumentumok elkészítése, valamint az ajánlatok értékelése során és az eljárás más szakaszában az ajánlatkérő nevében eljáró, illetve az eljárásba bevont személyeknek és szervezeteknek együttesen rendelkezniük kell a közbeszerzés tárgya szerinti szakmai, közbeszerzési, jogi és pénzügyi szakértelemmel. A részben vagy egészben európai uniós forrásból megvalósuló, valamint árubeszerzés és szolgáltatás megrendelése esetén az uniós értékhatárt meghaladó, építési beruházás esetén az ötszázmillió forintot meghaladó értékű közbeszerzési eljárásba az ajánlatkérő köteles felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadót bevonni. I. Az eljárásban az ajánlatkérő nevében eljáró és az eljárásba bevont személyek Simó Gáborné polgármester, A Képviselő-testület tagjai, Dr. Szabó György jegyző, Bartháné Lázár Eszter, Pozsonyi Géza, Mucsányi Tamás Tóth Róbert II. Ajánlatkérő a közbeszerzési törvényben meghatározott szakértelemmel - a közbeszerzés tárgya szerinti, közbeszerzési, jogi és pénzügyi - rendelkező, legalább háromtagú bírálóbizottságot köteles létrehozni az ajánlatoknak a - szükség esetén a hiánypótlást, felvilágosítás vagy indokolás megadását követő - ajánlatok elbírálására. A bírálóbizottság írásbeli szakvéleményt és döntési javaslatot készít az ajánlatkérő nevében a közbeszerzési eljárást lezáró döntést meghozó személy részére. A bírálóbizottsági munkáról jegyzőkönyvet kell készíteni, amelynek részét képezik a tagok indokolással ellátott bírálati lapjai. A közbeszerzési eljárásban kijelölt bíráló bizottsági tagok felelnek a felhívásban, a dokumentációban és a Közbeszerzési törvényben meghatározottakkal összhangban levő, megbízott által elkészített szakvélemény véleményezéséért. 1

2 A bíráló bizottság vezetője: Dr. Szabó György jegyző a Bíráló Bizottság jogi szakértelmet biztosító tagja Tagjai: Bartháné Lázár Eszter, a Bíráló Bizottság pénzügyi szakértelmet biztosító tagja, Pozsonyi Géza mérnök a Bíráló Bizottság közbeszerzés tárgya szerinti szakértelmet biztosító tagja, Tóth Róbert felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó a Bíráló Bizottság közbeszerzési szakértelmet biztosító tagja, lajstrom szám: Az a tag, aki nem ért egyet a többségi véleménnyel, eltérő álláspontját írásban köteles megadni. III. A közbeszerzési eljárás során, a II. pontban megnevezett személyek a beszerzés tárgyával kapcsolatos közbeszerzés szakmai kérdésekről tájékoztatást nyújtanak, továbbá elvégzik mindazon adminisztratív és technikai feladatot, melyek a közbeszerzési eljárás lebonyolításához szükségesek. IV. A közbeszerzési eljárásban a döntéshozó: Az ajánlattételi felhívás elfogadása, a Bíráló bizottság javaslata alapján: Simó Gáborné polgármester Az ajánlattételre felkért gazdasági szereplők meghatározása a polgármester javaslata alapján, valamint az eljárást lezáró döntés meghozatala a Bíráló bizottság javaslata alapján: Képviselő-testület önállóan szövegezett döntésében határozza meg A Kbt. 27. (5) bekezdése alapján: Az ajánlatkérő nevében az eljárást lezáró döntést meghozó személy nem lehet a bírálóbizottság tagja. Testületi döntéshozatal esetén a döntéshozó kizárólag tanácskozási joggal rendelkező személyt delegálhat a bírálóbizottságba. Testületi döntéshozatal esetében név szerinti szavazást kell alkalmazni V. Amennyiben az Ajánlatkérő nevében a döntést hozó személy megváltoztatja a beterjesztett dokumentumokat (hirdetmények, dokumentáció), vagy eltérő döntést hoz a bíráló bizottság által elkészített szakvéleményhez képest, a módosítás tartalma tekintetében felelősséggel tartozik. VI. Összeférhetetlenség a Kbt. 25. alapján (1) Az ajánlatkérő köteles minden szükséges intézkedést megtenni annak érdekében, hogy elkerülje az összeférhetetlenséget és a verseny tisztaságának sérelmét eredményező helyzetek kialakulását. (2) Összeférhetetlen és nem vehet részt az eljárás előkészítésében és lefolytatásában az ajánlatkérő nevében olyan személy vagy szervezet, amely funkcióinak pártatlan és tárgyilagos gyakorlására bármely okból, így különösen gazdasági vagy más érdek vagy az eljárásban részt vevő gazdasági szereplővel fennálló más közös érdek miatt nem képes. 2

3 (3) Összeférhetetlen és nem vehet részt az eljárásban ajánlattevőként, részvételre jelentkezőként, alvállalkozóként vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetként a) az ajánlatkérő által az eljárással vagy annak előkészítésével kapcsolatos tevékenységbe bevont személy vagy szervezet, b) az a szervezet, amelynek ba) vezető tisztségviselőjét vagy felügyelőbizottságának tagját, bb) tulajdonosát, bc) a ba)-bb) pont szerinti személy közös háztartásban élő hozzátartozóját az ajánlatkérő az eljárással vagy annak előkészítésével kapcsolatos tevékenységbe bevonta, ha közreműködése az eljárásban a verseny tisztaságának sérelmét eredményezheti. 24 (4) A (3) bekezdésben foglaltak mellett - a nyilvánosan működő részvénytársaság kivételével - összeférhetetlen és nem vehet részt az eljárásban ajánlattevőként, részvételre jelentkezőként, alvállalkozóként vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetként a) a köztársasági elnök, b) az Országgyűlés elnöke, alelnöke, c) a Kormány tagja, d) a Kúria elnöke, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, e) a legfőbb ügyész, f) az Alkotmánybíróság elnöke, g) az Állami Számvevőszék elnöke, h) a Közbeszerzési Hatóság, az Egyenlő Bánásmód Hatóság, a Gazdasági Versenyhivatal, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, a Nemzeti Választási Iroda, a Központi Statisztikai Hivatal, az Országos Atomenergia Hivatal, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal vezetője, vagy i) a Magyar Nemzeti Bank elnöke tulajdonában, vagy az a)-i) pont szerinti személlyel közös háztartásban élő hozzátartozója tulajdonában álló szervezet. (5) Az ajánlatkérő köteles felhívni az eljárás előkészítésébe bevont személy vagy szervezet figyelmét arra, ha a (3)-(4) bekezdés alapján - különösen az általa megszerzett többlet-információkra tekintettel - a közbeszerzési eljárásban történő részvétele összeférhetetlenséget eredményezne. (6) Az ajánlatkérő nevében eljáró és az ajánlatkérő által az eljárással vagy annak előkészítésével kapcsolatos tevékenységbe bevont személy vagy szervezet írásban köteles nyilatkozni arról, hogy vele szemben fennáll-e az e szerinti összeférhetetlenség. (7) A (3) bekezdés alkalmazásában nem eredményezi a verseny tisztaságának sérelmét és nem összeférhetetlen az olyan személy (szervezet) részvétele az eljárásban, a) akitől, illetve amelytől az ajánlatkérő az adott közbeszerzéssel kapcsolatos helyzet-, piacfelmérés, illetve a közbeszerzés becsült értékének felmérése érdekében a közbeszerzés megkezdése időpontjának megjelölése nélkül, kizárólag a felmérés érdekében szükséges adatokat közölve kért tájékoztatást, b) aki, illetve amely az ajánlatkérő által folytatott előzetes piaci konzultációban [28. (4) bekezdés] vett részt, c) akitől, illetve amelytől az ajánlatkérő a támogatásra irányuló igény (pályázat) benyújtásához szükséges árajánlatot kapott, feltéve, hogy az a), b) vagy a c) pont alkalmazása kapcsán az ajánlatkérő nem közölt vele a közbeszerzési eljárás során az összes ajánlattevő vagy részvételre jelentkező részére rendelkezésre bocsátott adatok körét meghaladó információt. 3

4 VII. Az ajánlatkérő köteles minden szükséges intézkedést megtenni annak érdekében, hogy elkerülje az összeférhetetlenséget és a verseny tisztaságának sérelmét eredményező helyzetek kialakulását. Összeférhetetlen és nem vehet részt az eljárás előkészítésében és lefolytatásában az ajánlatkérő nevében olyan személy vagy szervezet, amely funkcióinak pártatlan és tárgyilagos gyakorlására bármely okból, így különösen gazdasági érdek vagy az eljárásban részt vevő gazdasági szereplővel fennálló más közös érdek miatt nem képes. Pilis,..... polgármester 4

5 ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI ÉS TITOKTARTÁSI NYILATKOZAT Alulírott a Gubányi Károly Általános Iskola épületeinek energiahatékonysági beruházása, tárgyú közbeszerzési eljárásban a Bíráló Bizottság tagjaként polgári- és büntetőjogi felelősségem tudatában nyilatkozom, hogy a közbeszerzésekről szóló évi CXLIII. törvény 25. -ának az ajánlatkérő nevében eljáró személyekkel kapcsolatos előírásait ismerem és kijelentem, hogy a közbeszerzésekről szóló évi CXLIII. törvény 25. -ában szereplő körülmények egyike sem áll fönn tárgyi közbeszerzési eljárás ajánlattevői vonatkozásában. Továbbá kijelentem, hogy a fenti közbeszerzési eljárás során tudomásomra jutott, a közbeszerzésekről szóló évi CXLIII. törvény 44. -ában meghatározott üzleti titkot megőrzöm. Pilis,.. aláírás 5

Tamási Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése és társadalmi kapcsolatainak megerősítése. Tanulmány

Tamási Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése és társadalmi kapcsolatainak megerősítése. Tanulmány Tamási Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése és társadalmi kapcsolatainak megerősítése Tanulmány ÁROP 2.f) Közbeszerzési eljárások lebonyolítása Készítette: Közigazgatási Igazgatósága

Részletesebben

B Í R Á L A T I L A P

B Í R Á L A T I L A P B Í R Á L A T I L A P E L J Á R Á S M E G N E V E Z É S E, B E S Z E R Z É S T Á R G Y A : A KEOP-2014.-4.10.0/N Környezet és Energia Operatív Program pályázati konstrukció keretében Pitvaros községben

Részletesebben

Pétervására Város Önkormányzatának eseti közbeszerzési szabályzata

Pétervására Város Önkormányzatának eseti közbeszerzési szabályzata Pétervására Város Önkormányzatának eseti közbeszerzési szabályzata "ELSŐ LÉPÉS Szociális célú városrehabilitáció Pétervásárán tárgyú, ÉMOP-3.1.1-12-2013-0013 azonosítószámú projekt közbeszerzési eljárásaira

Részletesebben

Pitvaros Község Önkormányzatának KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA

Pitvaros Község Önkormányzatának KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA Pitvaros Község Önkormányzatának KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA Pitvaros Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 22. (1) bekezdése

Részletesebben

Cikói Hulladékgazdálkodási Társulás NAPIREND SORSZÁMA: 1. MELLÉKLET: - TÁRGY: A Cikói Hulladékgazdálkodási Társulás és a Re-Kom Nonprofit Kft. között létrejött közfeladat-ellátási szerződés módosítása

Részletesebben

EGYEDI KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT

EGYEDI KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT Családsegítő Alapítvány 8060 Mór Bajcsy Zsilinszky u. 7. EGYEDI KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT A Családsegítő Alapítvány a közbeszerzésekről szóló 2011.évi CVIII. törvény alapján 104/2013. (XI.14.) VM rendelet

Részletesebben

Közbeszerzési Szabályzat 2009.12.11-től hatályos

Közbeszerzési Szabályzat 2009.12.11-től hatályos Közbeszerzési Szabályzat 2009.12.11-től hatályos Biharnagybajom Községi Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselő-testület) a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

ZV Zöld Völgy Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság. Közbeszerzési Szabályzata

ZV Zöld Völgy Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság. Közbeszerzési Szabályzata ZV Zöld Völgy Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Közbeszerzési Szabályzata A ZV Zöld Völgy Közszolgáltató Nonprofit Kft, figyelemmel a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvényben

Részletesebben

Gombai Polgármesteri Hivatal

Gombai Polgármesteri Hivatal Gombai Polgármesteri Hivatal 2217 Gomba, Bajcsy-Zs. u. 2. Tel: (29) 433-927 Fax: (29) 433-894 e-mail: [email protected] 271/2015. (XI. 26.) képviselő-testületi határozat melléklete A közbeszerzésekről szóló

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2015. október 13. Kónyáné Dr. Zsarnovszky

Részletesebben

1.3. Jelen szabályzat rendelkezéseit kell alkalmazni a tervpályázati eljárások esetén is.

1.3. Jelen szabályzat rendelkezéseit kell alkalmazni a tervpályázati eljárások esetén is. Bodrogkisfalud Község Önkormányzata a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. Törvény (a továbbiakban: Kbt.) alapján, a közbeszerzési eljárások előkészítésének, lefolytatásának, belső ellenőrzésének,

Részletesebben

Közbeszerzési Szabályzata

Közbeszerzési Szabályzata Abaúj Leader Egyesület Közbeszerzési Szabályzata. sz.. határozata A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) 22. (1) bekezdése alapján az Abaúj Leader Egyesület (továbbiakban:

Részletesebben

Csanádpalota Város Önkormányzatának Közbeszerzési szabályzata

Csanádpalota Város Önkormányzatának Közbeszerzési szabályzata Csanádpalota Város Önkormányzatának Közbeszerzési szabályzata Csanádpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII törvény (a továbbiakban: Kbt.) 22. (1) bekezdése

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT Alsózsolca Város képviselő-testülete, a közpénzek ésszerű és hatékony felhasználása és nyilvános ellenőrizhetőségének megteremtése, továbbá a közbeszerzések során a verseny tisztaságának

Részletesebben

A KBT. 24. SZAKASZ SZERINTI ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI NYILATKOZAT MINTA 1 / 5

A KBT. 24. SZAKASZ SZERINTI ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI NYILATKOZAT MINTA 1 / 5 A KBT. 24. SZAKASZ SZERINTI ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI NYILATKOZAT MINTA 1 / 5 TÁJÉKOZTATÓ A MINTA HASZNÁLATÁVAL KAPCSOLATOSAN A jelen minta azzal a céllal készült, hogy segítséget nyújtson az európai uniós

Részletesebben

TIVADAR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA

TIVADAR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA TIVADAR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA 2010. 2/8 Tivadar Község Önkormányzata a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. Törvény (a továbbiakban: Kbt.) alapján, a közbeszerzési eljárások

Részletesebben

BESZERZÉSI SZABÁLYZAT

BESZERZÉSI SZABÁLYZAT Aszód Város Önkormányzata Átdolgozott Szabályzat (4. pályázati elem) BESZERZÉSI SZABÁLYZAT Készítette: CONTROLL Holding Tanácsadó Zrt. Közigazgatási Igazgatósága 2014. október 1 A gazdaság verseny tisztaságának

Részletesebben

(2) Amennyiben a döntési jogosult az (1) bekezdés a- b) pontjai esetében a felhívás és dokumentáció legfontosabb feltételeiről dönt, külön döntés a fe

(2) Amennyiben a döntési jogosult az (1) bekezdés a- b) pontjai esetében a felhívás és dokumentáció legfontosabb feltételeiről dönt, külön döntés a fe 1. melléklet a 16/2016. (III. 24.) határozathoz Gyöngyöstarján Község Önkormányzatának és Intézményeinek KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA Gyöngyöstarján Község Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) a közbeszerzésekről

Részletesebben

Enying Város Önkormányzatának közbeszerzési szabályzata

Enying Város Önkormányzatának közbeszerzési szabályzata Enying Város Önkormányzatának közbeszerzési szabályzata Enying Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 22. (1) bekezdésében foglalt kötelezettség alapján

Részletesebben

LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 7/2012. (II.3.) számú rendelete a helyben központosított közbeszerzésről

LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 7/2012. (II.3.) számú rendelete a helyben központosított közbeszerzésről LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 7/2012. (II.3.) számú rendelete Lakitelek Nagyközség Képviselő-testületének 7/2012. (II.3.) számú rendelete formailag egységes szerkezetben (2012.06.20.) 2. oldal Lakitelek Önkormányzat

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT Simontornya Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) 27. (1) bekezdése alapján a Kbt. céljainak biztosítása,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy Város Önkormányzata közbeszerzési szabályzatának felülvizsgálatáról

ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy Város Önkormányzata közbeszerzési szabályzatának felülvizsgálatáról ELŐTERJESZTÉS Biatorbágy Város Önkormányzata közbeszerzési szabályzatának felülvizsgálatáról Biatorbágy Város Képviselő-testülete 16/2010. (02.18.) Öh. sz. határozatával vizsgálta felül és fogadta el új

Részletesebben

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Lizák János pályázati koordinátor

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Lizák János pályázati koordinátor Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Lizák János pályázati koordinátor Tárgy: Javaslat Kazincbarcika Város Önkormányzata Közbeszerzési Szabályzatának módosítására Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Ügyiratszám: 639-7/2014. BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA

Ügyiratszám: 639-7/2014. BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA Ügyiratszám: 639-7/2014. BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA 1 Csetényi Közös Önkormányzati Hivatal BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA Hatályos: 2014. március 1 - től 2 BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK

Részletesebben

Ráckeve Város Önkormányzata Közbeszerzési Szabályzata

Ráckeve Város Önkormányzata Közbeszerzési Szabályzata Ráckeve Város Önkormányzata Közbeszerzési Szabályzata Ráckeve Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 22. (1) bekezdése alapján

Részletesebben

Szajol Községi Önkormányzat Közbeszerzési Szabályzata I.FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Szajol Községi Önkormányzat Közbeszerzési Szabályzata I.FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1 Szajol Községi Önkormányzat Közbeszerzési Szabályzata I.FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1./ A szabályzat célja, személyi és tárgyi hatálya A közpénzek törvényes és ésszerű módon történő felhasználásának,

Részletesebben

Simontornya Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2009. (III. 16.) számú határozatával jóváhagyott KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA

Simontornya Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2009. (III. 16.) számú határozatával jóváhagyott KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA Simontornya Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2009. (III. 16.) számú határozatával jóváhagyott KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (továbbiakban: Kbt.)

Részletesebben

Herend Város Önkormányzata és Polgármesteri Hivatala Közbeszerzési Szabályzata. Fejezet. Bevezető rendelkezések

Herend Város Önkormányzata és Polgármesteri Hivatala Közbeszerzési Szabályzata. Fejezet. Bevezető rendelkezések A szabályzat célja Herend Város Önkormányzata és Polgármesteri Hivatala Közbeszerzési Szabályzata I. Fejezet Bevezető rendelkezések A közbeszerzési szabályzat (a továbbiakban: Szabályzat) megalkotásának

Részletesebben

2. A képviselő testület felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére.

2. A képviselő testület felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Iktatószám:151/2017/U1 Tárgy: új közbeszerzési szabályzat elfogadása Szatymaz Község Képviselő-testülete Szatymaz Tisztelt Képviselő-testület! A jogszabályi változások miatt szükségessé vált Szatymaz Községi

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S TÁRGY: Szálka Község Önkormányzatának Közbeszerzési szabályzata E L Ő T E R J E S Z T É S Szálka község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. április 25.-ei ülésére ELŐTERJESZTŐ: AZ ELŐTERJESZTÉST KÉSZÍTETTE:

Részletesebben

BALATONAKARATTYA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZAT 2015.

BALATONAKARATTYA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZAT 2015. BALATONAKARATTYA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZAT 2015. 1 Balatonakarattya Község Önkormányzata közbeszerzési értékhatár alattibeszerzéseinek lebonyolításával kapcsolatos eljárásrendet

Részletesebben

KISAR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA

KISAR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA KISAR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA 2011. 1 KISAR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA 1. Általános rendelkezések 1.1. Jelen szabályzat személyi hatálya kiterjed az Önkormányzat

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT 1 TEREMTŐKERT Kulturális és Művészeti Alkotó Egyesület (2463 Tordas, Erdőmajor 1/a) KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT A VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS KERETÉBEN TORDAS, PETŐFI U. 6. SZÁM ALATTI 92. HRSZ-Ú INGATLANON MEGLÉVŐ

Részletesebben

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA I. Általános rendelkezések 1. A Szabályzat célja 2. Irányadó jogszabályok, dokumentumok 3. Alapelvek 4. A Szabályzat hatálya 5. Értelmező rendelkezések

Részletesebben

AZ UNIÓS TÁMOGATÁSBÓL MEGVALÓSULÓ KÖZBESZERZÉSEK SZABÁLYAINAK RÖVID ISMERTETÉSE MÁTÉ GERGŐ MINISZTERELNÖKSÉG

AZ UNIÓS TÁMOGATÁSBÓL MEGVALÓSULÓ KÖZBESZERZÉSEK SZABÁLYAINAK RÖVID ISMERTETÉSE MÁTÉ GERGŐ MINISZTERELNÖKSÉG AZ UNIÓS TÁMOGATÁSBÓL MEGVALÓSULÓ KÖZBESZERZÉSEK SZABÁLYAINAK RÖVID ISMERTETÉSE MÁTÉ GERGŐ MINISZTERELNÖKSÉG Ajánlatkérő (többek közt): Kötelezettek köre támogatásból megvalósuló beszerzés vonatkozásában

Részletesebben

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Melléklet a 16/2016.(II.11.) határozathoz EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÉS AZ EDELÉNYI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA 2016. A szabályzat célja EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÉS AZ EDELÉNYI

Részletesebben

Bodroghalom Község Önkormányzatának Közbeszerzési szabályzata

Bodroghalom Község Önkormányzatának Közbeszerzési szabályzata Bodroghalom Község Önkormányzatának Közbeszerzési szabályzata 1/18 Bodroghalom Község Önkormányzata, figyelemmel a közbeszerzésekről szóló, többször módosított 2003. évi CXXIX. törvény 6. (1) bekezdésében

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA Sarkad Város Önkormányzat KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA 2012. 5720 Sarkad, Kossuth u. 27. KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT Sarkad Város Önkormányzata valamint Sarkad Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala - mint

Részletesebben

BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA

BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA Jánossomorja Város Önkormányzata Jánossomorjai Közös Önkormányzati Hivatal Kék Bagoly Bölcsőde Balassi Bálint Művelődési Ház és Könyvtár BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK

Részletesebben

BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA

BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA Rábapatona Község Önkormányzatának BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA Hatályos: 2016. szeptember 15-től TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A szabályzat célja 2. A szabályzat hatálya 3.

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT Oldal: 0/13 KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT A VAY ÁDÁM GIMNÁZIUM, MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM INTÉZMÉNYBEN BAKTALÓRÁNTHÁZA NAMÉNYI ÚT 7. Hatályba lépés napja: 2013. október 30. Oldal: 1/13 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

LENGYELTÓTI VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA

LENGYELTÓTI VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA LENGYELTÓTI VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA Lengyeltóti Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselő-testület) a közpénzek ésszerű felhasználása átláthatóságának

Részletesebben

POROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

POROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA POROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA Jóváhagyta: az önkormányzat 44/2015. (V.21.) hat. Hatályos: 2015. június 1.-től BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA Az államháztartásról

Részletesebben

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT Cím: 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) * ; * Fax: (06-32)

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT Cím: 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) * ; * Fax: (06-32) PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT Cím: 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) *460-753 ; *460-155 Fax: (06-32) 460-918 Email: [email protected] Szám:1-201/2016. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget

Részletesebben

Az R. l. (2) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

Az R. l. (2) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2016. (III. 24.) önkormányzati rendelete az önkormányzati beszerzések rendjéről szóló 12/2012. (III. 27.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

A~{- 2J. szám ú előterjesztés

A~{- 2J. szám ú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Jegyző je A~{- 2J. szám ú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére az önkormányzati beszerzések rendjéről szóló 12/2012. (III. 27.) önkormányzati

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATÁRÓL

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATÁRÓL Gyöngyösoroszi Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 37/2011 (VIII. 09.) KT határozata Gyöngyösoroszi Község Önkormányzatának és Intézményeinek KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATÁRÓL 1 Gyöngyösoroszi Község

Részletesebben

NYÍRMÁRTONFALVA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA

NYÍRMÁRTONFALVA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA NYÍRMÁRTONFALVA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA 1 Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a közpénzek ésszerű felhasználása átláthatóságának és széles körű nyilvános ellenőrizhetőségének

Részletesebben

Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat és Budapest XVI. kerületi Polgármesteri Hivatal Közbeszerzési Szabályzata

Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat és Budapest XVI. kerületi Polgármesteri Hivatal Közbeszerzési Szabályzata Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat és Budapest XVI. kerületi Polgármesteri Hivatal Közbeszerzési Szabályzata I. A közbeszerzési Szabályzat célja, tartalma, hatálya 1. A szabályzat célja hogy rögzítse

Részletesebben

MONOSTORPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA

MONOSTORPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA MONOSTORPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA I. A SZABÁLYZAT CÉLJA, HATÁLYA 1., A Közbeszerzési Szabályzat (továbbiakban Szabályzat) célja, hogy a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX.

Részletesebben

ZSÁMBÉK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA

ZSÁMBÉK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA ZSÁMBÉK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA Zsámbék Város Képviselő-testülete a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 22. (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 77/2013. (IX. 19.) Képviselő-testületi határozat. " Közbeszerzési szabályzat."

H A T Á R O Z A T. 77/2013. (IX. 19.) Képviselő-testületi határozat.  Közbeszerzési szabályzat. Csárdaszállás Község Önkormányzata 5621 Csárdaszállás, Petőfi utca 17. H A T Á R O Z A T 77/2013. (IX. 19.) Képviselő-testületi határozat " Közbeszerzési szabályzat." Csárdaszállás Községi Önkormányzatának

Részletesebben

Szabályzat. 1. A szabályzat hatálya

Szabályzat. 1. A szabályzat hatálya Szabályzat Kiskunhalas, Hősök tere 2. szám alatti Kiskunhalasi Református Egyházközség (továbbiakban: Egyházközség) a közpénzek ésszerű felhasználása átláthatóságának és széles körű nyilvános ellenőrizhetőségének

Részletesebben