A jól-léti keretrendszer kidolgozása a gazdaságpolitikai döntések támogatásához

A jól-léti keretrendszer kidolgozása a gazdaságpolitikai döntések támogatásához Virovácz Péter 2 0 1 3 / 1.

Századvég Gazdaságkutató Zrt. A Századvég Gazdaságkutató Zrt. Műhelytanulmány sorozatának célja a kutatási eredmények gyors közlése és vitára bocsátása. A tanulmányok a továbbiakban publikációk alapjául szolgálhatnak. A tanulmányok a szerzők nézeteit tartalmazzák, nem feltétlenül tükrözik a Századvég Gazdaságkutató Zrt. álláspontját. Kiadja: Századvég Gazdaságkutató Zrt. 1037 Budapest, Hidegkuti Nándor utca 8 10. Sorozatszerkesztő: Balatoni András www.szazadveg-eco.hu Századvég Gazdaságkutató Zrt. Műhelytanulmányok 2013/1. Századvég Gazdaságkutató Zrt. The purpose of the Századvég Gazdaságkutató Zrt. Working Papers are the dissemination of research results and the initiation of a professional discussion. Contents of the Working Papers may be subject to further publication. The views are those of the individual authors and do not necessarily reflect the view of the Századvég Gazdaságkutató Zrt. Published by: Századvég Gazdaságkutató Zrt. 1037 Budapest, Hidegkuti Nándor utca 8 10. Editor: András, Balatoni www.szazadveg-eco.hu Századvég Gazdaságkutató Zrt. Working Papers 2013/1.

A jól-léti keretrendszer kidolgozása a gazdaságpolitikai döntések támogatásához 1 Virovácz Péter tudományos munkatárs; Századvég Gazdaságkutató Zrt. E-mail: virovacz@szazadveg-eco.hu Összefoglaló A tanulmány a jól-lét meghatározására szolgáló a bruttó hazai terméktől eltérő alternatív mutató gazdaságpolitikai döntéstámogatásban történő felhasználásának lehetőségét vizsgálja. A GDP ugyanis csupán az anyagi természetű jólétet fogja meg, így a hagyományos növekedési keretrendszerek nem képesek elősegíteni a társadalmi előrehaladás mérését. A jól-léti keretrendszer megalkotásához így szükség van egy alternatív végső célra, valamint a gazdasági és társadalmi állapotokat egyaránt tükröző magyarázó változókra. A tanulmány hozzáadott értéke, hogy bemutatja az első ilyen jól-léti keretrendszert, Magyarországra specifikálva. Az ebből származó következtetések pedig a hazai gazdaságpolitika számára szolgálhatnak releváns iránymutatással. Abstract This study investigates wellbeing indicators (other than GDP) and those adaptability as an element of policy decision toolkit. Gross domestic product alone is an inadequate measure of individual well-being, therefore traditional growth frameworks are not able to promote measuring social progress. To create a well-being framework, there is a need for an alternative ultimate target, as well as explanatory variables that reflect both economic and social conditions. The added value of this study is the first to present such a well-being framework built upon Hungary. The conclusions may provide as guidance to the Hungarian economic policy. Kulcsszavak: jól-léti keretrendszer, Easterlin-paradoxon, faktoranalízis, GDP, Magyarország JEL: C38, E01, I31, P51 1 A szerző köszönetet mond Balatoni Andrásnak és Tóth G. Csabának a tanulmányhoz fűzött értékes megjegyzéseikért, tanácsaikért. A fennmaradó hibákért a felelősség csak a szerzőt terheli.

Tartalomjegyzék Bevezetés... 1 A jól-lét mérése... 3 Miért kifogásolható a GDP alkalmazása?... 3 Mire használható mégis a GDP?... 5 A jól-léti keretrendszer kidolgozása... 8 Az alapkoncepció... 8 A jól-léti keretrendszer bemutatása... 10 A végső cél (szupercél) kiválasztása... 11 Szakpolitikai döntési vagy eredményváltozók... 15 A jól-léti keretrendszer eredményei... 16 A jól-léti keretrendszer fejlesztése... 22 Összefoglalás... 26 Hivatkozások... 28 Függelékek... 31 1. függelék A jól-léti keretrendszer magyarázó változóinak leírása... 31 2. függelék A jól-léti keretrendszer magyarázó változóinak korrelációs mátrixa... 32 3. függelék Jól-léti modellek különböző függő változókra... 33

Bevezetés A közgazdász szakma évtizedek óta megosztott abban a kérdésben, hogy a bruttó hazai termék, azaz a GDP használható-e a jólét mérésének mutatószámaként. Tanulmányomban konzekvensen különbséget teszek a jólét és a jól-lét fogalmai között, hiszen az angol wellbeing kifejezés kétféleképpen is értelmezhető. A jólétet a piaci tranzakciók volumenével, illetve a materiális vagyon felhalmozásával elért hasznossággal azonosítom, vagyis ebből a szempontból a GDP, mint jóléti indikátor megállja a helyét. Ezzel szemben értelmezésem szerint a jól-lét az emberek elégedettségét, boldogságát, az emberi lét társadalmi aspektusait is figyelembe veszi. Ebből fakadóan a jól-lét mérésére valóban nem alkalmas a bruttó hazai termék indikátora. A téma így abból a szempontból releváns, hogy az egy főre jutó GDP növelése elégséges kormányzati-gazdaságpolitikai célnak tekinthető-e, avagy szükség van valamely alternatív mutatószámra. Az ilyen, a jól-létet mérő indikátor sokkal komplexebb módon fogja meg világot, mint a GDP. A szakirodalom ezzel összhangban számos hátrányt hoz fel az országok teljesítményének összehasonlításául szolgáló, globálisan elfogadott és használt bruttó hazai termék indikátorral szemben. Ezeket a kritikákat Oulton [2012a] foglalta össze: 1. A GDP reménytelenül hibás koncepció a jólét mérésére; 2. A növekvő GDP eredménytelen jól-léti szempontból, mivel az emberek jelentős hányada nem részesül belőle; 3. Az egy főre jutó bruttó hazai termék növelése értelmetlen, mivel semmivel sem teszi az embereket boldogabbá; 4. A bolygónk teherbírása véges, vagyis a GDP folyamatos bővülése (leginkább a gazdag országokban) egyébként sem megvalósítható. Az Oulton [2012a] által felvetett problémákat még akkor is célszerű figyelembe venni, ha a szerző a tanulmányában cáfolja a kritikákat. A bruttó hazai termék tehát egy ország anyagi helyzetét méri, de nem képes megfogni az emberi lét minden szempontját. Robert Kennedy 1968. március 18-án a Kansas Egyetemen tartott beszédének egy részletét érdemes itt felidézni: a bruttó hazai termék lényegében mindent számba vesz, kivéve azt, amiért élni érdemes. 2 Ezt a gondolatot egyre többen ismerték fel azóta, melynek hatására olyan indikátorokat hívtak életre, melyek szociális és környezetvédelmi aspektusokat is figyelembe vesznek, mindazt, amit a GDP nem foglal magába. Ezek a mutatószámok többek között mérik az oktatás eredményességét, az egészséget, a környezeti hatásokat, illetve egyre gyakrabban szubjektív pszichológiai és viselkedési hatásokat is. Utóbbi kutatások előtérbe kerülésével a 2 Forrás: Remarks of Robert F. Kennedy at the University of Kansas, March 18, 1968. http://www.jfklibrary.org/research/ready-reference/rfk-speeches/remarks-of-robert-f-kennedy-at-the- University-of-Kansas-March-18-1968.aspx Letöltve: 2012.11.09. 1

jól-lét vizsgálata egyre elterjedtebb és gyakran boldogságkutatásként hivatkoznak rá (Bandura Conceiçăo [2008]). Álláspontom szerint a GDP és a jól-létet vagy boldogságot mérő mutatók nem helyettesítik, hanem kiegészítik egymást. Más-más szemszögből közelítik az adott témát, másoknak és más kérdésekre válaszolnak. Hiszen a bruttó hazai termék a piaci folyamatok alakulását méri, míg az egyéb mutatók a politikai döntéshozók szempontjából releváns más kérdésekre adhatnak választ és segítenek az értékválasztásban. Ezen gondolatmenet alapján szükség van tehát egy olyan változóra is, amely nem pusztán a termelést ragadja meg, amely a széles közönség számára értelmezhető, politikai körökben jól alkalmazható célkitűzés. Önmagukban azonban az olyan alternatív mutatók, mint a Human Development Index, a Happy Planet Index vagy az OECD Better Life indikátorok nem képesek támogatni a gazdaságpolitikai döntéshozatalt. A kutatásom célja, egy új Magyarországon nem létező úgynevezett jól-léti keretrendszer összeállítása, amely koherens és statisztikailag alátámasztott struktúrájával érdemben segítheti az egyes szakpolitikai célok közötti átváltás értékelését, az optimális policy-mixek kialakítását szűkös rendelkezésre álló erőforrás mellett. Mindezt oly módon teszi, hogy a várt hatás egy, a döntéshozó által kitűzött (alternatív) cél maximalizálását támogatja. Ehhez egy olyan rendszer felépítése szükséges, amely kombinálja Magyarország teljesítményének legfőbb meghatározóit és összeveti azokat egy végső céllal. A módszertan ilyen módon összekapcsolja egymással az egyes szakpolitikai döntési vagy eredményváltozókat a legmagasabb szintű stratégiai célokkal. Kutatásom során így a legfőbb célváltozó nem a gazdaság növekedése, hanem a jól-lét, pontosabban annak valamely formáját megtestesítő alternatív mutató. Ennek érdekében a magyarázó változók között a szokásos gazdasági természetűek mellett olyanok is helyet kapnak, melyek valamilyen módon képesek mérni a jól-létet, a társadalom szociális helyzetét. A magyarázó változók sokszínűsége miatt azonban egyszerűsítésre szorul a rendszer, hiszen sok esetben egy mögöttes látens változó mozgatja a számos jól mérhető statisztikai adatot. Faktoranalízis segítségével csoportosíthatóak az egyedi indikátorok, melyek így pillérekbe oszthatók. Ezzel megteremtve a kapcsolatot az egyedi, szakpolitikai döntési vagy eredményváltozók és a mögötte meghúzódó értékek között. A pillérek és a végső cél között pedig egy regresszió segít megteremteni a kontaktust, amely következtében meghatározhatóvá válnak azok a szűk keresztmetszetek, melyek javítása szükséges és hatékony az alternatív cél, a társadalom jól-létének növeléséhez. Tanulmányomban először áttekintem az alternatív mutatókkal kapcsolatos szakirodalmat, bemutatom, hogy miért kifogásolható a GDP jól-léti indikátorként való alkalmazása és miért van létjogosultsága az alternatív mutatóknak. Az ellenoldal véleményét is felvázolom, amely a GDP használhatóságát bizonyítja. A második fejezetben bemutatom a jól-léti keretrendszer főbb vonásait, sajátosságait, módszertanát. Ismertetem az ebből származó eredményeket és tanulságokat, valamint az alapkoncepció kibővítését, eredményeit. 2

A jól-lét mérése A GDP, mint a széles körben értelmezett jólét mutatószámának problémáira már 1968-ban felhívta a figyelmet Robert Kennedy, ami megindította a téma intenzív kutatását. A legfőbb áttörés azonban évtizedekkel később történt meg, melyre a francia kormányzat hatott katalizátorként. 2008 februárjában Franciaország elnöke, Nicholas Sarkozy adott hangot elégedetlenségének a gazdaság és a társadalom egészéről napjainkban rendelkezésére álló statisztikai adatokkal kapcsolatban. Létrehozott egy háromfős bizottságot (tagok: Joseph Stiglitz, Amartya Sen, Jean-Paul Fitoussi) a gazdasági teljesítmény és szociális haladás mérése érdekében (The Commission on the Measurement of Economic Performance and Social Progress, CMEPSP). A bizottság célja, hogy tegyen javaslatot a jelenlegi statisztikai módszereket meghaladó olyan új értékelési rendszerre, amely az eddig általánosan használt GDP-típusú mutatóknál alkalmasabb egy-egy ország vagy közösség társadalmi fejlődésére vonatkozó eredményeinek átfogó mérésére és jellemzésére (Stiglitz et al. [2008]). A közel 300 oldalas jelentést 2009-ben publikálták, mely rendkívül részletesen, számos dimenzió mentén tárgyalja a GDP-vel kapcsolatos problémákat (Stiglitz et al. [2009]). Az ezekhez kötődő megállapítások nyomán pedig a statisztikai számbavétel esetében új szempontokat vetnek fel, továbbá különböző indikátorokat javasolnak a hagyományos mérési módszerek mellé, felismerve, hogy a jól-lét mérésének számos különböző rétege van. Miért kifogásolható a GDP alkalmazása? A bruttó hazai termék indikátorát elsődlegesen a piaci teljesítmény pénzben való mérésére alkották meg. Ennek értelmében tehát nem meglepő, hogy a mutató nem fedi le a háztartások, az országok és a világ egészének boldogulásához köthető összes tényezőt. A Stiglitz vezette bizottság is kiemeli, hogy a GDP az elterjedt tágabb, jólétre is kiterjedő értelmezés ellenére jellemzően a piaci termelést méri oly módon, hogy a különböző fajtájú mennyiségeket pénzértéken teszi összeadhatóvá. Ezen a téren nyeri el létjogosultságát az általam tett distinkció is, vagyis az, hogy szükség van a jólét és a jól-lét fogalmainak szétválasztására. A jól-létet és az életminőséget lényegesen befolyásoló szükségleteket a piac nem képes beárazni, vagy amennyiben mégis, úgy sem feltétlenül egyezik meg a pénzben számított és a társadalom számára biztosított értéke. Erre a legegyszerűbb példa az externáliák létezése. A környezetszennyezés vagy a természeti erőforrások kimerítése a termeléssel együtt járó folyamat, amely növeli a bruttó hazai terméket, ugyanakkor az ezzel járó, hosszú távú, negatív externális hatásokat nem méri. Hasonlóan problémás területet jelent a kormányzat által nyújtott szolgáltatások számbavétele, vagy a piacon nem megjelenő tevékenységek, úgymint a házimunka, a feketegazdaság vagy a szabadidő értékelése (Giovannini et al. [2007]). Mindezeket Stiglitz és társai [2009] is figyelembe vették a problémás tényezők között. 3

A jelentés az úgynevezett klasszikus GDP-problémák között emeli ki az externális hatásokat és a fogyasztói információ-hiány okozta torzulásokat. Emellett megemlíti, hogy a piaci áron történő számbavétel nem tudja kezelni a minőségből fakadó különbözőségeket és az avulást sem. Felhívják a figyelmet arra, hogy a nem újratermelődő természeti javak kiaknázását termelésként veszi figyelembe a bruttó hazai termék, ezzel szemben véleményük szerint csak a kitermelés értékét kellene beleszámítani. Problémát jelent a flow szemléletű számbavétel is: a GDP egy adott intervallumban fejezi ki a jólétet, vagy annak változását (például, hogy adott időszak alatt mennyit költöttünk fogyasztásra), azonban ezt szükség lenne állomány jellegű mutatókkal is bővíteni, úgymint a fizikai- vagy a humántőke. A módszertani problémák között jelentkezik a nem-piaci közszolgáltatások elszámolása. Ezeknél a piaci árat ugyanis valamilyen kalkuláció segítségével pótolják, jellemzően a bekerülési költséggel. Ez azonban érzéketlen a termelékenység és az összetétel változására, és nem veszi figyelembe az eredményességet sem. A legegyszerűbb példaként az egészségügyi, illetve az oktatási kiadásokat lehet felhozni. Érdemes megemlíteni továbbá azt a felvetést is, hogy a közösségi kiadások jelentős része nem növeli, hanem a jelentés szerzőinek megfogalmazása szerint megvédi a jól-létet. Ide sorolják a bűnüldözésre költött összegeket is, ami aligha nevezhető jól-létet növelő tényezőnek, holott a hagyományos GDP-szemlélet ezt is a nemzeti teljesítmények között tartja számon. Mindezekből is kiderül tehát, hogy a GDP a jól-lét mérésére nem alkalmazható, hiszen a kimutatás során nem veszi figyelembe a fenti szempontokat. A piaci mérőszámmal van azonban egy másik jelentős módszertani probléma is, mégpedig az, hogy a nemzeti szintű mutatók átlagot jeleznek, és nem ragadják meg a mögöttes egyenlőtlenségeket. Sokkal kifejezőbb lenne a medián értékkel történő jellemzés Stiglitz és szerzőtársai [2009] szerint. Gondot jelent a számbavételkor az is, hogy a módszertan során a megfigyelés középpontjában az egyén áll, holott jellemzően inkább a háztartások a mikroszintű gazdálkodó egységek. A vagyon továbbá a pénzjövedelmet veszi csupán figyelembe, azzal nem számol, hogy ez hány órai munka eredménye és így mennyi szabadidő áll rendelkezésre a kimutatott jövedelemmel egyenlő mértékű értéket létrehozó házi munkára, gyermek-gondozásra stb. Ez utóbbi tevékenységek ugyanakkor jelentős részét képezik az életminőségnek. A jelentés tehát elsősorban módszertani problémákat vet fel és ezekre kínál öt, szintén módszertani megoldást: 1. Az anyagi jólét mérése során inkább a jövedelmet és a fogyasztást kell figyelembe venni a termelés helyett; 2. A háztartások legyenek a megfigyelési egységek; 3. A jövedelem és a fogyasztás (flow jellegű változók) mellett figyelembe kell venni a vagyont (stock jellegű változó); 4. Kezeljék a vagyon, jövedelem és fogyasztás esetén fennálló eloszlásbeli különbségeket (az átlagértékek mögött megbúvó szélsőségeket); 5. A nem-piaci tevékenységek szélesebb körben történő figyelembevétele szükséges. 4

A bizottság jelentése megállapította, hogy a GDP nem alkalmas a jól-lét meghatározására, módszertani váltások szükségesek, hogy javítani lehessen a mérés helyességén. Ugyanakkor így sem képes megfelelően kifejezni a jól-létet, ám a továbblépéshez a legfontosabb dolog, hogy meghatározzuk, mi is az a jól-lét, miből fakad. A szerzők összesen nyolc, úgynevezett életminőség tényezőt sorolnak fel, melyek együttesen meghatározzák a jól-létet: Anyagi életszínvonal (jövedelem, fogyasztás, vagyon) Egészség Oktatás Személyes tevékenységek időmérlege (munka és szabadidő) Politikai beleszólás és kormányzat Társadalmi kapcsolatok Környezeti feltételek Személyes és gazdasági (anyagi) biztonság Mindezen tényezők halmaza együttesen felelős azért, hogy az adott egyén hogyan is érzi magát, milyen a személyes jól-lét érzete. Ez a szemlélet tehát messze túlmutat az anyagi javakon és a piaci módon meghatározott jóléten. A legtöbb alternatív mutató pedig a fenti tényezőkhöz igazodik valamilyen módon, és az ezekhez kötődő úgynevezett kemény (tény) adatok, vagy puha (kérdőíves felmérésen alapuló) adatok segítségével próbálja megragadni az adott dimenziót. Számos esetben csak egy-egy szeletet vizsgál az alternatív mutató, ám a 2000-es évek végére egyre elterjedtebb lett a multidimenzionális mutatók alkalmazása a szakirodalomban. Mielőtt azonban ezek bemutatására rátérnék, érdemes egy kitérőt tenni és bemutatni a másik oldal véleményét, vagyis hogy mi szól mégis a GDP alkalmazása mellett. Mire használható mégis a GDP? Amennyiben a növekedés alatt a javak és szolgáltatások kibocsátásának bővülését értjük, akkor a GDP, vagy a reálértéken számba vett kibocsátás (amely kiszűri az infláció hatását) tökéletesen kielégítő mutató, hiszen pontosan erre hivatott. A bruttó hazai termék egy átfogó mérőszám, amely lefedi a fogyasztási cikkeket és szolgáltatásokat, a kormányzati szolgáltatásokat és a beruházási javakat. Egy olyan indikátor, amelynek segítségével meghatározható, hogy egy gazdaság bővül vagy szűkül (Lequiller Blades [2004]). A kérdés tehát nem az, hogy megfelelő indikátor-e a GDP, hanem csupán annyi, hogy mire használható fel. Itt merül fel az a másik releváns kérdés, hogy mi legyen a kormányzat célja: az egy főre jutó GDP növelése önmagában elégséges kormányzati-gazdaságpolitikai célnak tekinthető-e, avagy szükség van valamely alternatív mutatószámra. Az elmúlt évek során egyre több kutató és nemzetközi szervezet válaszolt nemmel az első kérdésre, amelynek okait Oulton [2012a] négy pontban foglalta össze és egyben cáfolta is meg. 5

Az első általánosan emlegetett probléma, hogy a GDP hibás koncepció a jólét mérésére. Itt ismét előjön a jólét és a jól-lét definíciója közötti probléma. Oulton [2012a] szerint a GDP-t a kibocsátás mérésére hozták létre, nem pedig a jól-lét számbavételére. A jelen és a jövőbeli fogyasztást számszerűsíti, reálértéken számolva pedig a növekedését vizsgálhatjuk. A háztartásban végzett munka vagy a szabadidő figyelembevétele számos hibát hordozna magában. Annak ellenére, hogy a GDP nem a jól-lét mérőszáma, azonban annak egy részét képezi, ahogyan erre a Stiglitz Sen Fitoussi bizottság is rávilágít. Ebből a szempontból pedig kihagyhatatlan egy olyan modellből, amely a jól-lét mérését állítja középpontjába. A GDP nem méri, ugyanakkor közelítő indikátora lehet a jól-létnek. Oulton [2012b] kutatása szerint a bruttó hazai termék pozitívan korrelál a várható élettartammal, negatívan a csecsemőhalandósággal és az egyenlőtlenséggel. Ez rávilágít arra, hogy a GDP továbbra is egy fontos indikátor elsősorban a gazdasági teljesítmény mérésére és alapvető mozgatórugója a jól-lét javításának. Ezt a nézetet vallja Boarini [2012] is: szerinte a jövedelem növelése nem csak azért fontos, hogy önmagában az anyagi jólétet bővítsük, hanem mert olyan immateriális javak felhasználására is fordítható, mint az oktatás és az egészségügy, amik a jól-lét fontos dimenziói. Mindazonáltal ő is elismeri, hogy a kibocsátás növelése szükséges, de nem elégséges feltétele az életminőség javításának, így önmagában a GDP vizsgálata nem nyújt elegendő információt egy nemzet szociális helyzetének állapotáról. A GDP bővülés, mint kívánatos cél azért sem feltétlenül rossz, mivel erős korreláció tapasztalható a jólét és a jól-lét növekedése között (lásd 1. ábra). Ez az állítás ellentmond Easterlin [1974] tézisének, aki tanulmányában azt bizonyította, hogy bár egy adott országon belül a gazdagabb emberek nagyobb valószínűséggel mondják, hogy boldogabbak, de nemzetközi összehasonlításban ez már nem állja meg a helyét. A vagyonosabb országok állampolgárai általánosságban nem boldogabbak a szegényebb országok lakosainál. Nemzetközi szinten igazolta tehát, hogy a pénz nem boldogít. A 2000-es években az Easterlin paradoxont számos kutató cáfolta (Hagerty Veenhoven [2003], Stevenson Wolfers [2008]). Ökonometriai vizsgálatok hadával bizonyították, hogy igenis pozitív kapcsolat áll fenn a szubjektív jól-lét és az egy főre eső GDP nagysága között nemzetközi adatok alapján. Nincsen a vagyonosodásnak olyan pontja, ahonnan kezdve a boldogság ne emelkedne tovább. Azonban azt ezek a kutatások is megerősítik, hogy érvényesül a csökkenő határhaszon elve, és ezt az 1. ábra is jól bizonyítja. A vagyon növekedése növeli a boldogságérzetet, bár csökkenő ütemben (tehát az első derivált pozitív, míg a második derivált negatív). Az illesztett regresszió szerint a GDP közel 86 százalékban magyarázza a boldogság alakulását. A fennmaradó 14 százalék az, ami miatt szükség lehet az alternatív mutatókra. 6

OECD Better Life Index (súlyozatlan átlag) 1. ÁBRA: AZ EGY FŐRE JUTÓ KIBO CSÁTÁS ÉS A JÓL-LÉ T KAP CSOLATA 9 8 7 6 5 4 3 y = 3.4787ln(x) - 29.041 R² = 0.8555 SVN CZE POL SVK HUN GRC RUS PRT EST BRA CHL MEX TUR AUS DNK SWE CAN CHE FIN NZL BEL IRL NLD GBR AUT ISL ESP DEU FRA ITA JPN KOR ISR USA NOR 2 1 0 0 5000 10000 15000 20000 25000 30000 35000 40000 45000 50000 GDP/fő (PPP, 2005. évi dollár) Forrás: WDI; OECD A fenti állítások egyben azt is jelentik, hogy megcáfolható a második általánosan emlegetett probléma a GDP-vel szemben, melyet Oulton [2012a] is vizsgált: az egy főre jutó GDP emelkedése tehát boldogabbá teszi az embereket. Oulton [2012a] a harmadik leggyakrabban említett kritikát, vagyis hogy a GDP növekedéséből nem azonos mértékben részesülnek az emberek, szintén vizsgálta. Wolff és társai [2012] cikkére alapozva bemutatja, hogy nem az egyenlőtlenség emelkedése okolható azért, hogy a GDP-nél lassabb ütemben bővült a medián háztartás jövedelme az Egyesült Államok esetében. Az eltérést a háztartások összetételének változására, az eltérő deflátorokra és a háztartáson belül végzett tevékenységekre vezette vissza. A negyedik kritika, hogy a bolygónk véges és a folyton bővülő GDP koncepciója elképzelhetetlen. Oulton [2012a] számos modellt említ, amelyek valamilyen módon figyelembe veszik a környezet végességét. Vannak növekedési modellek, melyek fix termelési tényezőket is alkalmaznak, úgymint a termőföld, vannak olyanok is, amik kimerülő erőforrásokkal számolnak (pl. olaj). Ezek a környezetre, mint a növekedés forrására tekintenek. Más növekedési modellek megragadják a termelés káros mellékhatásait is, például az üvegházhatású gázok kibocsátását. A legtöbb modell esetében a végkövetkeztetés az, hogy fenntartható a végtelen növekedés, amennyiben a technológiai haladás magas (pl.: Solow [1974], Stiglitz [1974]). Bizonyítható tehát, hogy mindkét oldalnak igaza van, az eltérést csupán az jelenti, hogy mely mutatók mire használhatóak fel. Amennyiben a jólétet kívánjuk mérni, a GDP a számos hibája ellenére a legjobb mutató. Abban az esetben, ha az emberek életminőségét, boldogságát kívánjuk számszerűsíteni, alternatív mutatóra van szükség, amely figyelembe 7

vesz objektív és/vagy szubjektív adottságokat is. Stiglitz és társai [2009] jelentése szerint objektív módon lehet mérni a politikai, gazdasági, társadalmi és egyéb képességek szabad kibontakozásának lehetőségét, továbbá a korrekt allokációt. Szubjektív módon pedig egyénekre lebontva, kérdőíves felméréseken alapuló életminőség mérést hajthatunk végre. Nem szabad elfelednünk azonban, hogy az alternatív mutatók ugyanúgy rendelkezhetnek mérési hibával. Számos külső és belső tényező befolyásolhatja egy egyén boldogságérzetét, amely országról országra eltérő lehet. Maga a kérdésfeltevés is befolyásolhatja a választ a szubjektív adatok mérésekor. Az emberiség országonként különböző alkalmazkodóképessége is számos esetben torzítja az eredményeket, ezért történhet meg az, hogy az emberek Afganisztánban legalább olyan boldogok, mint a latin-amerikai országokban. Vagy akár az, hogy Kenyában a lakosok ugyanolyan elégedettek az egészségügyi ellátás minőségével, mint az Egyesült Államok polgárai. A szabadság és a demokrácia boldoggá teszi az embereket, de kevésbé számít ez akkor, ha nem is tapasztalták meg ezt soha. Mindezekre Graham [2010] világított rá és levonhatjuk a következtetést: az alternatív mutatókat legalább ugyanannyi, ha nem több elméleti és módszertani bizonytalanság övezi, mint a GDP-t, így az ebből származó eredményeket minden esetben érdemes fenntartásokkal kezelni. A jól-léti keretrendszer kidolgozása A GDP-vel kapcsolatos problémák ismertetése, és a jól-léttel kapcsolatos kutatások létjogosultságának felvázolása után láthatóvá vált, hogy az alternatív keretrendszer kidolgozására egyre nagyobb igény mutatkozik. Az elkövetkezendő évek során a GDP mellett olyan alternatív gazdaságpolitikai célok is megjelenhetnek, mint a társadalom jól-létének növelése, amely az egyre inkább terjedő új indikátorokkal mérhetővé válik. Mindez felveti a problémát, hogy valamilyen módon szükségszerű volna az egyes szakpolitikai intézkedések hatásának alternatív mérése. Amennyiben nem, vagy nem csak a GDP a végső cél, hanem a társadalmi jól-lét, úgy az egyes policy-mixek közötti választásoknak is reflektálnia kell nem csupán a jóléti, hanem az életminőségre ható következményekre is. Jelenleg a növekedési modellekhez hasonló keretrendszer nem áll rendelkezésre az alternatív mutatók esetében. A kutatásom célja ezért egy olyan, új keretrendszer felállítása, amely érdemben képes támogatni a gazdaságpolitikai döntéshozatalt, amennyiben egy, a jól-létet számszerűsítő mutató növelését választjuk kívánatos célnak. Az alapkoncepció A következőkben bemutatásra kerülő módszertan összekapcsolja egymással az egyes szakpolitikai döntési vagy eredményváltozókat a legmagasabb szintű stratégiai céllal, az úgynevezett szupercéllal. Ezt a két szintet azonban legtöbbször nem lehet statisztikai módszerekkel közvetlenül összekapcsolni egymással, részben a nagyszámú alapváltozó, 8

részben pedig azok egymással összefüggő mivolta miatt. Utóbbira jó példa, hogyha a kormányzat jelentős sikereket ér el az árstabilitás területén, az maga után vonja a kamatok csökkenését is. Ez a két tényező jól mérhető, mégis ugyanazt a nem megfigyelt háttérváltozót takarja: az inflációs várakozásokat. Ez csupán egy példa volt a számos közül, de rávilágít arra, hogy szükséges a háttérváltozók azonosítása. Éppen ezért első lépésként pillérekbe (statisztikailag faktorokba) csoportosítom a szakpolitikai döntési és eredményváltozókat. Ezzel két célt is teljesítek: egyrészt ennek segítségével csökkentem a végső célt magyarázó változók számát, másrészről pedig meghatározhatóvá válik, hogy melyek azok a döntési vagy eredményváltozók, amelyek alapvetően egy háttérváltozót számszerűsítenek különböző oldalról. Az ilyen módon megalkotott, hierarchikusnak nevezhető indikátorrendszer egyes szintjei eltérnek egymástól a szakpolitikai relevancia és a stratégiai szemléletmód mértékében. A gyakorlatban ez úgy értelmezhető, hogy nem ugyanazt a célváltozót kívánják maximalizálni a döntési hierarchia eltérő fokán álló szereplők a döntéseik segítségével. Míg a legfelsőbb szinten a társadalom egészének jól-léte számít eredménynek, addig az alacsonyabb döntéshozói szinten lévők számára a saját területükön elért eredmények állnak előrébb a preferencia rangsorban. Ezek a különböző szinteken megfogalmazott célok azonban könnyedén összeütközésbe kerülhetnek. Fontosnak tartom azonban hangsúlyozni, hogy mivel az egyes szintek egymással szoros összefonódásban léteznek, ezért a módszertan nagyfokú konzisztenciát teremt a döntéshozatal különböző szintjein. A tanulmányban bemutatásra kerülő, a 2. ábrán látható általános keretrendszert, modellt elsősorban a versenyképességi kutatásokban használják. 3 Lényege és egyben előnye, hogy koherens döntéshozatali rendszert képez többváltozós statisztikai elemzés segítségével. Az ilyen modellek közös pontja, hogy a célváltozó a legtöbb esetben a gazdasági növekedés, az országok gazdasági teljesítménye. Ezzel párhuzamosan a magyarázó változók is mind gazdasági jellegűek, az adott állam gazdasági jellemzőit hivatottak számszerűsíteni. Így az ilyen struktúrát a továbbiakban növekedési keretrendszernek hívom. Azonban sem az ilyen jellegű végső célváltozó, sem pedig a magyarázó változók nem képesek lefedni olyan, sokszor statisztikai adatokkal nehezen megfogható területeket, mint például az adott nemzet lakosainak jól-léte. Modellszinten a gazdasági mutatók dominálják a kutatásokat, míg a társadalom szociális fejlődéséről keveset mondanak. 3 Ilyen például a World Economic Forum versenyképességi kutatása. 9

2. ÁBRA: A TANU LMÁNY BA N BEMUTATÁSR A KE RÜ LŐ KERETREN D SZERE K LOGI KA I VÁZA Szupercél S ZAKPOLITIKAI R E L E VA N C I A Főbb pillérek (faktorok) Szakpolitikai döntési vagy eredményváltozók S T RAT ÉGIAI S ZEML É L E T Forrás: Saját szerkesztés Tanulmányomban ezért kísérletet teszek egy olyan keretrendszer megalkotására, amelyben a legfőbb célváltozó, a szupercél nem a gazdaság növekedése, hanem a jól-lét, a valamilyen módon megragadott emberi elégedettség. Emellett a magyarázó változók között a gazdasági természetűek mellett olyanok is helyet kapnak, melyek valamilyen módon kapcsolhatóak bizonyos szakpolitikákhoz. Egy ilyen, általam jól-léti keretrendszernek elnevezett struktúra megalkotása tehát lehetőséget biztosíthatna annak megállapítására, hogy az egyes szakpolitikai eszköz vagy célváltozók közül melyek a szűk keresztmetszetei a jól-lét növekedésének. Az új keretrendszerem mintája az általános struktúra alapján már adott, azonban a siker nem garantált, ahhoz hosszú út vezet, melynek első állomását és az ahhoz vezető utat kívánom a következőkben ismertetni. A jól-léti keretrendszer bemutatása A végső célom a Balatoni Tőrös [2010] által megalkotott, majd Balatoni Pitz [2011] által továbbgondolt növekedési modell és regresszió újraértelmezése, amely segíthet a gazdaságpolitika és a szakpolitika számos területének egymással összefüggő értékelésére. Egy olyan gazdasági-társadalmi keretrendszert kívánok létrehozni, amelyben kvalitatív módon lehetőség nyílik az egyes gazdasági és/vagy társadalmi területeken tett beavatkozások hatásait vizsgálni. A gazdasági területen már alkalmazott módszertanok remek kiindulási alapot nyújtanak számomra mindehhez, azonban egy jól-léti keretrendszer megalkotásához sok problémát kell megoldani. A folyamat legelső lépése, hogy egy olyan végső célt kell találni, amely konzisztens módon képes megragadni mind a gazdasági, mind pedig a társadalmi folyamatokat. Utóbbi tényező miatt a növekedési keretrendszer túl szűk, 10