KAPRONCZAY KATALIN A magyar orvosi szaksajtó- és könyvkiadás a reformkorban és a neoabszolutizmus korában (1831-1867)



Hasonló dokumentumok
Forrás:

A HAZAI ORVOSI KÖZIGAZGATÁS TÖRTÉNETE

Hitelintézeti Szemle Lektori útmutató

Magyar Tudomány Ünnepi Hónapja, november 3 30.

2 A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG

Vendégünk Törökország

NTP-HHTDK Tudományos Diákkörben folyó multidiszciplináris egészségtudományi kutatások támogatása és fejlesztés Szakmai beszámoló

Castrum A CAstrum Bene egyesület Hírlevele 8. szám

Levélben értesítsen engem!

SZÓTÁRAK ÉS HASZNÁLÓIK

HAZA ÉS HALADÁs a reformkor

Tartalmi összefoglaló

Újdonságnak számított az is, hogy az iskolák a osztályokban szakmatanulásra

A rendszer ilyenfajta működése azzal a következménnyel járt, hogy a budapesti lakosok mind az egyazon lakásra pályázók egymással szemben, mind az

KAPRONCZAY KÁROLY AZ ORVOSTÖRTÉNELEM SZÁZADAI

A minőségügyi szaklapok tevékenysége és fontossága Sződi Sándor

MARGONAUTÁK. Szerkesztők

Jelentés az»erdélyi Múzeum« ^vi működéséről

Kétféle ismeret van: magunk rendelkezünk a szükséges információval, vagy tudjuk, hogy az hol lelhető fel. Samuel Johnson

ItK. Irodalomtörténeti Közlemények 200. C. évfolyam. szám KISEBB KÖZLEMÉNYEK PIENTÁK ATTILA

Szakirodalom-kutatás. Szakmai közösség: eredetiség. nem lehet egyedül megalapozni és elkészíteni egy tudományos művet

TAGOZATI ALAPSZABÁLY

ELNÖKI BESZÁMOLÓ A ÉVI, 14. KÖZGYŰLÉSEN Alapítva: 2002

A dolgok arca részletek

A rejtvényfüzet feladatai: 1. feladat Széchenyi István és kortársai. 2. feladat Keresztrejtvény 18 pont. 3. feladat Magyarázd el!

Hagyjuk vagy fejlesszük? A magyar műszaki nyelv jelenéről és jövőjéről. Dr. Balázs Géza tszv. egyetemi tanár ELTE Mai Magyar Nyelvi Tanszék

Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról

1 SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR NYELVTUDOMÁNY TÖRTÉNETÉBÕL

TAGOZATI ALAPSZABÁLY. ÉVOSZ Mérnöki Vállalkozások Tagozata

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének május 26-i rendes ülésére

A pataki kollégium visszavételének ( ) történelmi körülményei

Pályázati azonosító: 3543/ Beszámoló

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

Beszámoló a Kernstok Károly Mővészeti Alapítvány (2801. Tatabánya, Fı tér 4. Pf ) évi tartalmi tevékenységérıl

BGSZC II. Rákóczi Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma 1075 Budapest, Wesselényi utca 38.

Az iskola könyvtár gyűjtőköri leírása

GULYÁS MIHÁLY A BAROMFI-FELDOLGOZÁS ÉS BAROMFIKONZERV-GYÁRTÁS TÖRTÉNETE OROSHÁZÁN

1. A közigazgatás kialakulása 1.1. Az ókori társadalmak igazgatása

Szakdolgozati szeminárium

realismust a humanismus felébe ragozni Magyar nyelv és irodalom: egy régi diszciplína a változó felsőoktatásban

BOD PÉTER KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY

BEKÖSZÖNTŐ. háztartási és hasonló jellegű villamos gépek és készülékek-, illetve a villamos forgórészek javítás és módosítás utáni vizsgálatai.

90 Éves az MST. Kilencven éves a Statisztikai Szemle

A kolozsvári egyetem tanárai és a sport

Válogatás Rézler Gyula 1932 és 1999 között megjelent írásaiból. Szerk. Tóth Pál Péter, Budapest, Gondolat Kiadó, 2011, 302 o.

3. Az orvostörténelem művelése a hazai tudományos társaságokban

A térképkészítő huszártiszt kiállítás

Révkomárom után. Európai utas OTTHON LENNI

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A

Barcsa Dániel: A hűség krónikása Rugonfalvi Kiss István emlékezete

a főrendi napló ügyében... 31

Pályázati felhívás! önálló, legalább 5 íves monográfia. (a kiadói honoráriumon kívül) II. díj

J NEMZETGAZDASÁGI ÁG - INFORMÁCIÓ, KOMMUNIKÁCIÓ 58 KIADÓI TEVÉKENYSÉG

Salát Gergely: Csoma Mózes: Korea Egy nemzet, két ország

Analógiák és eltérések szövevénye

Szakolczai György Szabó Róbert KÉT KÍSÉRLET A PROLETÁRDIKTATÚRA ELHÁRÍTÁSÁRA

A társadalmi kirekesztődés nemzetközi összehasonlítására szolgáló indikátorok, 2010*

Fizika óra. Érdekes-e a fizika? Vagy mégsem? A fizikusok számára ez nem kérdés, ők biztosan nem unatkoznak.

2. Quaestura raktári egység = 22,22 ifm.

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK

A MAGYAR TUDOMÁNYTÖRTÉNETI INTÉZET

Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán

SZEGLET IRODALMI TÁRSASÁG 2. ANTOLÓGIA SZERKESZTETTE: VARGA MAGDOLNA BUDAPEST 2015.

XIV. GYÓGYSZERÉSZTÖRTÉNETI NYÁRI EGYETEM EGER VII. 6-9.

EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

A magyarországi közegészségügy története

Esszéírás 1X1. Mire kell ügyelni esszéírásnál? Dr. Török Erika oktatási dékánhelyettes január 6.

Kokoly Zsolt. Az audiovizuális médiaszolgáltatók feletti területi joghatóság kérdése az Európai Unió médiaszabályozásában. A doktori értekezés tézisei

Az 1937-es influenzajárvány: olcsó kinint a népnek, avagy a gyógyszerésztársadalom önzetlen felajánlása

J NEMZETGAZDASÁGI ÁG - INFORMÁCIÓ, KOMMUNIKÁCIÓ. 58 Kiadói tevékenység Kiadói tevékenység Könyvkiadás

További olvasnivaló a kiadó kínálatából: Alister McGrath: Tudomány és vallás Békés Vera Fehér Márta: Tudásszociológia szöveggyűjtemény Carl Sagan:

Első Magyar Kéményszövetség Közhasznú Egyesület Beszámolója évi tevékenységéről. (Készítette: Az egyesület elnöksége)

TISZTA LAP. Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY. ( a módosítással egységes szerkezetben ) Általános rendelkezések.

MAGYAR ERGONÓMIAI TÁRSASÁG ALAPSZAB ÁLYA (Módosította a október 26-i közgyűlés) (Módosította a november 19-i közgyűlés)

A magyar börtönügy arcképcsarnoka

egyik fehér foltja: a kőnyomtatás

Közhasznúsági jelentés a évi működésről

ID. SZINNYEI JÓZSEF ( ): TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MATEMATIKAI ÍRÁSOK

A tanítói pálya elnőiesedésének történeti előzményei

A pedagógiai szaksajtó, mint közéleti és tudományos fórum ( )

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar. Doktori Disszertáció

- Tudományos szándék vagy egzisztenciális, hitélmény határozta meg azt a döntését, hogy teológiát tanult és a papi hivatásra készült?

K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S

EMÖT Pontrendszer magyarországi PhD-hoz 2011/2012

AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA *

Kölcsey Berzsenyi fölött tartott emlékbeszéde a Magyar Tudományos Akadémián

2015 április: Egy önmagára reflektáló tudomány - Borgos Anna pszichológus

BESZÁMOLÓ A NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGI JOGOK ORSZÁGGYÛLÉSI BIZTOSÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRÕL január 1. december 31.

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

Az akkreditációs rendszer kialakításának helyzete TÁMOP A-12/

AZ ES MAGYAR FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC. RICHARD PRAŽÁK Masaryk Egyetem, Brno

(Eötvös József Könyvkiadó, Budapest 2012) A könyvet tárgyánál fogva és szerzőjére való tekintettel is ajánlom azoknak az olvasóknak a

EURÓPAI PARLAMENT Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET

A TUDÓS, KONYVTARALAPITO KULTÚRAKÖZVETÍTŐ KULTSAR ISTVÁN

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAK Nappali tagozat Európai Üzleti Tanulmányok szakirány

A Kormány nevében mellékelten benyújtom a Wacław Fełczak Alapítványról szóló törvényjavaslatot.

32. NEVES Betegbiztonsági Fórum

TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI

Kiegészítő melléklet üzleti évről

Magyarország: Záró Tanulmány

Átírás:

1 KAPRONCZAY KATALIN A magyar orvosi szaksajtó- és könyvkiadás a reformkorban és a neoabszolutizmus korában (1831-1867) Budapest, 2004

2 Bevezetés A magyarországi szaksajtó- és könyvkiadás fejlődéstörténetének a feltárása, részletes feldolgozása ez ideig csak igen kis helyet kapott a tudományos kutatásokban. A nyomtatásban megjelent kevés számú közlemény csupán egy-egy részkérdéssel, egy-egy kiadványtípussal foglalkozott. A tágabb összefüggéseket is kimutató vizsgálat, tehát az általános művelődéstörténettel, tudománytörténettel, sok esetben a politika- és köztörténettel is kapcsolatban lévő vonatkozások bemutatása még nem történt meg. A fehér foltok eltüntetése a szakmai tájékozódás önálló, hazai, magyar nyelvű forrásai hőskorának a számbavételével különösen indokolt egy olyan fontos szakterületen mint az orvostudomány. E téren kezdő dátum az első magyar nyelvű, önálló orvosi folyóirat, az Orvosi Tár indulásának az éve: 1831, az 1867-es esztendő pedig olyan korszakhatár az ország történetében, amelynek szerepe a tudománytörténetben, a művelődéstörténetben is érvényesült. Indokolt a szaksajtó és a szakkönyvek kiadásának a történetét egymással párhuzamosan bemutatni, és nem csak külön a könyvkiadásra vagy csak külön az időszaki kiadványokra összpontosítani a figyelmet, mivel ez a kettő a valóságban is egymással szoros kapcsolatban, egymásra hatást gyakorolva, egymás információfeltáró funkcióit kölcsönösen kiegészítve alakult, fejlődött. Munkámban komoly terjedelemben kap helyet a korszak orvos-természettudományi társaságai, egyesületei történetének az ismertetése, mivel fontos kezdeményező, támogató, irányító feladatkört vállaltak magukra az önálló kutatásokon alapuló, magyar nyelvű orvosi szakirodalom kialakulása és fejlődése terén, s itt gyökereznek az első hazai orvosi szakfolyóiratok megindításának a kezdetei.

3 I. Előzmények A 19. század első évtizedeinek tudományos életére is rányomta bélyegét az ország politikai helyzetének alakulása. A Martinovics vezette jakobinus-mozgalom elfojtása után a rendőrállam intézkedései a kulturális és tudományos fejlődést is nagy mértékben akadályozták. A szigorító rendelkezések károsan befolyásolták az oktatási intézmények működését, a cenzúra gátolta a kiadási tevékenységet, rendőri intézkedéssel tiltották a társas összejöveteleket, s ezzel lehetetlenné tették még a tudományos célú társaságok, egyesületek megalakítását is. Az egész országot behálózta a titkosrendőrség szervezete, a besúgók még a szigorúan szakmai jellegű megbeszélésekről is tájékoztatták az illetékeseket. A köz- és tudományos életben kötelező latin és német nyelvhasználat hátráltatta a tudományok anyanyelvi művelésének a kialakulását, így a magyar orvosi és természettudományi szaknyelv sem fejlődött még ki. A tudományok központja elméletileg az egyetem volt, de a bécsi udvar rendszabályai olyan módon alakították az intézmény életét, hogy ez nem csupán a tudományos életet nem volt képes irányítani, de a gyakorlati orvosképzés feladatkörét sem tudta kellőképpen ellátni. A saját tapasztalatokon nyugvó, nem spekulatív vagy szekundér ismereteket tartalmazó orvosi szakírói tevékenységet gátolta az a körülmény is, hogy a klinikai gyakorlatot, az ágymelletti gyógyító tevékenységet szinte lehetetlenné tették a mostoha körülmények, az erre hivatott intézetek hiánya, a meglévők elmaradott, elhanyagolt állapota. Bár az orvos- és természettudományi művek cenzúrázása nem eredményezett olyan látványos és viharos cenzúrai pereket, mint a politikai vagy szépirodalmi műveké, mégis - főként az időszaki sajtótermékek esetében - bénítóan hatott a szakirodalom terjedésére is. Sokszor évekig porosodott a kézirat, mert az előzetes engedély nélkül semmi sem kerülhetett ki a nyomdából. (Pl. Haiszler György: Orvosi munka c. kézikönyvének első két kötetét 1802-ben kinyomtatták, a harmadik kötet pedig csak 35[!] év múlva, 1837-ben kerülhetett az olvasó kezébe de nem a szerző hibájából. 1 ) A magyar orvosok szakirodalmi ellátottsága eléggé szegényes volt. Aki tudott idegen nyelvet, és anyagilag is megengedhette magának, az a külföldről behozott szakkönyveket olvasta, a külhoni szakfolyóiratokból képezte tovább magát. Ez azonban csak egy szűkebb rétege volt jellemző. Azok az orvosok, akik szakírói tevékenységet is folytattak, hazai szakfolyóiratok hiányában, nagyrészt külföldön jelentették meg írásaikat. A magyar nyelvű orvosi szakirodalom hiányát érezte az egész orvostársadalom. Sokan felemelték szavukat, hogy a látszólagos közönyből és tespedtségből kimozdítsák az orvosokat

4 és tapasztalataik, gondolataik írásban való rögzítésére, nyomtatásban való kiadására ösztönözzék őket. Az egyéni felismerés, az ötletek megfogalmazása és a munkára való buzdítás azonban összefogás és intézményes háttér nélkül általában csak ígéretes szép szándék maradt, és a tényszerű megvalósulás elmaradt. Ennek következménye, hogy a 19. század elején alig találjuk nyomát annak az örvendetes lendületnek, amely a 18. században a felvilágosodás szellemi áramlatának a nyomán a magyar orvosi szakirodalmat is jellemezte. Nemcsak az volt égető probléma, hogy nem állt rendelkezésre eredeti, magyar nyelvű kézikönyv, de a magyar orvosi szakfolyóiratok hiánya is beláthatatlan következményekkel járt. Már az 1730-as évektől ismeretesek olyan törekvések, amelyek orvostudományi társaság alapítására és ezzel összefüggésben, orvosi folyóirat kiadására irányultak. A tudományos társaságok fontosságáról majd a későbbiekben részletesen szólunk, ehelyütt csupán megemlítjük azokat a kezdeményezéseket és terveket, amelyek orvosi szakfolyóirat alapítására vonatkoztak. Az első lapkiadási kísérlet Fischer Dániel (1695-1764) felvidéki orvos nevéhez fűződik 1732-ben. Ő orvos-természettudományi társaság alapításával együtt képzelte el a szaklap kiadását. Címe: Acta Eruditorum Pannonica res et eventus naturales ae morbus patrios exponentia lett volna. A lap nem csupán orvostudományi cikkeket kívánt közölni, hanem mint az címéből is kitűnik egyéb természettudományos témákkal foglalkozókat is. A szerkesztési elvek kidolgozásában, az anyaggyűjtésben stb. a német folyóiratok szolgáltak példaképül. 1730 augusztusából és novemberéből ismert két felhívás a tervezett lappal kapcsolatosan. Az elsőben Epistola invitatoria címmel Fischer a lap szerkesztésének elveit, célkitűzéseit ismertette, a másodikban Consultatio ulterior címmel már az előfizetőket toborozta és egyéb fontos információt hozott nyilvánosságra. A folyóirat végül is anyagi és szervezési nehézségek miatt sohasem jelent meg. 2 A következő tervezetet 1802-ben Winterl Jakab (1739-1809), Schraud Ferenc (1761-1806), Tomcsányi Ádám (1755-1831), Kitaibel Pál (1757-1817), Kultsár István (1760-1828) készítette, akik szintén egy társaság alapításával kötötték volna össze a folyóirat megindítását. Az előzőhöz hasonlóan természettudományi, gazdasági és orvostudományi kutatásokra létrehozott társulást kívántak létrehozni, a kiadvány profilja is ehhez igazodott volna (tervezett címe: Acta societatis). Ez sem valósult meg. 3 Az első magyar nyelvű, magyarországi, orvosi jellegű hangsúlyozzuk: jellegű folyóirat kiadása Sándorfi József (1767-1824) kassai orvos nevéhez fűződik. Lapjának megjelente-

5 tését már bécsi tartózkodása idején előkészítette és bár az első hirdetést e tárgyban 1801. október 27-én közzé tette a Magyar Kurírban, maga a lap Orvosi és Gazdasági Tudósítások címmel csak 1803-ban látott napvilágot Kassán. Sándorfi elképzelése az volt, hogy olyan cikkeket közöl, amelyeket nemcsak a tudós orvosok, hanem a laikus nagyközönség is megért, ezzel a tudományos népszerűsítés ügyét is szolgálni kívánta. A folyóirat sokáig csak a szakirodalmi hivatkozásokból volt ismert, három megjelent számáról tudunk. 4 Feltételezhető, hogy anyagi okok miatt volt kénytelen az egyébként hetilapnak szánt kiadvány megjelentetését megszüntetni. 5 1821-ben a pesti egyetem orvosi kara gondolt latin nyelvű folyóirat indítására Acta phisico-medica edenda per collegium medicum címmel, amelyben az egyetem tanárain kívül más orvosok is nyilvánosság elé léphettek volna írásaikkal. A Helytartótanács két ízben is napirendre tűzte a folyóirat ügyét, de végül is anyagi okokra hivatkozva elutasították a beterjesztett kérést. 6 1828-ban Rupp János (1808-1881) intézett felhívást az orvosi karhoz Acta Hungariae Medicorum című latin nyelvű folyóirat alapítása érdekében sikertelenül. 7 Miután ilyen profilú lap nem létezett Magyarországon, az orvosok a cikkeiket vagy külföldi lapokban, vagy hazai egyéb, általános, tudományos időszaki kiadványban jelentették meg. A német nyelvűeken kívül említésre méltó számú orvosi tanulmányt olvashatunk az Erdélyi Múzeum (1814-1818), a Mindenes Gyűjtemény (1789-1792), a Sokféle (1791-1808), később a Tudományos Gyűjtemény (1817-1841) és a Tudománytár (1834-1844) című folyóiratok hasábjain. Ezek közül a legszínvonalasabb orvosi szakcikkek a Tudományos Gyűjteményben jelentek meg. Feltételezhetően ez annak köszönhető, hogy szerkesztői között orvosokat is találunk. Közéjük tartozott Forgó György (1787-1835) Pest vármegye főorvosa, akinek nemcsak tanulmányai jelentek meg a Tudományos Gyűjteményben, de a beérkezett írások szakmai felülbírálatát is elvégezte, ezenkívül a külföldi orvostudományi szakirodalom recenzálása is az ő feladata volt. A Tudományos Gyűjtemény évfolyamainak áttekintése nyomán az a kép alakul ki, hogy a lap bár elsősorban a humán tudományok közlönye volt elég komoly szerepet játszott az orvostudomány művelése terén. Ezt támasztja alá az az adat is, amely kimutatja, hogy számos városi és vidéki orvos volt előfizetője a Tudományos Gyűjteménynek. 8

6 II. A reformkor és a szabadságharc kora (1831-1848) a.) Az Orvosi Tár Az 1825. évi országgyűlés az a politikai határkő, amely a nemesi reformmozgalom kezdetét jelenti, ekkor indult meg az a pezsgő politikai, társadalmi, szellemi élet, amelynek az időszakát reformkornak nevezzük. Bár a reformkor elsősorban a politikai cselekvés időszaka, nem vitatható el, hogy a magyar tudományos élet alakulása szempontjából is nagy fordulatot hozott. A nemzeti irodalom és kultúra a politikai küzdelem hatékony kiegészítője, támogatója lett. A politikusok felismerték, hogy a polgári átalakulás fontos követelménye a műveltség színvonalának emelése. Szinte a korszak jelmondatává vált Széchenyi Istvánnak a Hitelben leírt fejtegetése, amely szerint a kiművelt emberfők mennyisége a nemzet igazi hatalma és legértékesebb része. Az 1830-40-es évtized a hazai tudományos és kulturális intézmények megalakulásának az ideje. Emellett megemlítendő az a körülmény is, hogy egyre inkább hangadóvá vált a kulturális és tudományos életben egy olyan réteg, amelynek tagjai ugyan még nagyrészt külföldi egyetemeken tanultak, de mind aktívabb szószólóivá váltak a magyar nyelvű műveltség terjesztésének, fejlesztésének. A politikai és szépirodalmi lapok mellett az 1830-as években további fontos tudományos folyóiratok jelentek meg a Tudományos Gyűjtemény kiegészítőjeként, közöttük pl. a Tudománytár. A reformkor újabb lendületet adott az orvostudomány fejlődésének is. A magyar nyelvű orvosi szakirodalom, s ezen belül is a magyar nyelvű szaksajtó, azonban még mindig váratott magára. Ezért volt döntő jelentőségű Bugát Pál (1793-1865) és a még pályája kezdetén álló Toldy (Schedel) Ferenc (1805-1875) vállalkozása 9, amikor 1831-ben útjára bocsátották az első magyar nyelvű, önálló orvosi szakfolyóiratot Orvosi Tár címmel. Pontosan nem lehet tudni, hogy eredetileg melyikük ötlete volt folyóirat-alapítása. A szakirodalom általában az akkor már évek óta az orvosi közéletben munkálkodó Bugátnak tulajdonítja a kezdeményezést, pedig ismeretes olyan levél 1830-ból, amely azt bizonyítja, hogy Toldytól sem volt idegen a gondolat. 10 Egy későbbi megemlékezésében ezt írta: midőn az első orvosi folyóiratot megindítandó valék, hírnevével készségesen támogatva, társul csatlakozott hozzám mármint Toldyhoz Bugát. 11 Amíg az első szám elhagyhatta a nyomdát, addig az engedélyezés hosszas adminisztratív tortúráján kellett a két szerkesztőnek átvergődnie! A folyóirat megindítása érdekében be-

7 adott első kérvényre nem sikerült rábukkanni az Országos Levéltárban, az engedélyezési leiratot és még néhány fontos cenzúrai iratot azonban módomban állt tanulmányozni. A folyóirat megindítását az 1830. november 23-i keltezésű, 31208. számú iratban hagyták jóvá. A Helytartótanács a cenzúra szabályainak betartása mellett engedélyezte a lap kinyomtatását és terjesztését, a törvényhatóság által elrendelendő terjesztés tárgyában azonban negatív választ adott. 12 Az engedély birtokában a szerkesztők 1830 novemberében tudósították az olvasókat lapjuk megindításáról a Tudományos Gyűjteményben, egyben a folyóirat tervezett tagolását, rovatait ismertették. 1831 januárjában került az olvasók kezébe az első, rendszeresen megjelenő orvosi szakfolyóirat, havonta egy ív terjedelemben. A nehézségek csakhamar jelentkeztek, mégpedig teljesen kívülről érkezett probléma, az országba betörő kolerajárvány képében. Az országos járvány leküzdésében minden orvosra szükség volt. Bugát az egyik legkritikusabb helyre Máramarosszigetre került. Az emberfeletti munka ellenére egyre terjedt a járvány, az ország fél év alatt több embert vesztett, mint a napóleoni háborúk alatt. A szerkesztők kényszerű távolléte egymástól az éppen induló, alakuló lap szempontjából sem volt előnyös, csak levelezés útján tudtak érintkezni. A munka dandárja Toldyra hárult, bár a megterhelő orvosi munka mellett Bugát is szakított időt a lappal kapcsolatos ügyekre. Ennek jelentős része a lap propagálására, előfizetők gyűjtésére vonatkozott. Ez igen komoly feladat volt, ha figyelembe vesszük azt, hogy az Orvosi Tár léte is hasonlóan a kor egyéb folyóiratához az előfizetők számától és nem utolsósorban rokonszenvétől, érdeklődésétől függött. Bugát Toldyhoz írott leveleiből kitűnik, milyen ambiciózusan gyűjtötte az előfizetőket, keltette fel vidéki orvosok rokonszenvét a lapnak. 13 A kortárs lapok csakhamar örömmel üdvözölték az Orvosi Tár megindítását. A Hasznos Mulatságok több ízben is foglalkozott az Orvosi Tárral; kezdetben elismeréssel, de hamarosan a kritikai hang is megnyilvánult, mégpedig az Orvosi Tár egyik fontos feladatát, az orvosi nyelvújítást ostorozták. 14 A kolerajárvány megszűntével Bugát visszatért Pestre és újult erővel dolgozhatott a folyóirat szerkesztésén. Beadványokkal ostromolták a Helytartótanácsot, hogy a törvényhatósági terjesztésre megkapják az engedélyt. Arra, hogy mi is volt az a hőn áhított törvényhatósági terjesztés, a közigazgatás-történetben találjuk meg a választ. A Helytartótanács 1770 októberében bocsátotta ki Mária Terézia dekrétuma alapján a Generale Normativum Sanitatis összefoglaló név alatt ismert jogszabályt, amely az első lépés volt a magyar közegészségügy rendezésére és az egészségügyi közigazgatás megszervezé-

sére. Fontos kiegészítéseket tartalmaz az 1787-es rendelkezés a megyei fizikusok (tisztiorvosok) feladatkörét és jogait illetően. Lényeges változás volt az, hogy ebben az időben váltak a megyei orvosok a mérnökökkel, számvevőkkel egyetemben a megyei hatósági szervezet tagjaivá. Ez igen fontos volt, mert a megyei tisztiorvosnak olyan feladatokat kellett ellátnia különösen járványok idején amely elengedhetetlenné tette, hogy hatósági közegként, kötelező érvényű intézkedéseket foganatosíthasson a megyében. Még inkább erősítette ezt a törvényes hatalmat az 1787-ben bevezetett országos főorvosi hivatal létesítése, amelynek feladata volt a megyék munkájának összehangolása, központi intézkedések hozatala, sőt 1803-tól kezdve a Helytartótanács 1803/20.941. számú rendelete alapján az országos főorvos lett az orvosi könyvek revizora is. Így érthető, miért tartotta Bugát és Toldy olyan fontosnak azt, hogy engedélyt kapjanak a törvényhatósági terjesztésre. Ők minden bizonnyal az országos főorvosra és a megyei tisztiorvosokra gondoltak, amikor a törvényhatóság kifejezést alkalmazták. Ugyanis, ha erre megkaphatják az engedélyt, az országos főorvos és a megyei tisztiorvos elrendelhette volna, hogy minden gyakorló orvos, aki a vármegyék szolgálatában áll, mint állami tisztviselő köteles előfizetni a lapra, hogy szakmai tájékozottsága biztosított legyen. Legalább egy olyan felhívás közzétételét remélték így az országos protomedikustól, amely nyomán fellendül az előfizetés. 15 Céljuk elérése érdekében támogatást kértek a pesti egyetem orvoskarától és dékánjától, 8 ahonnan 1831. november 22-i dátummal levél érkezett a Helytartótanácshoz. Bevezetőként elsorolta mindazokat a célokat, amelyeket a folyóirat kitűzött és mindazokat az erényeket, amelyekkel az ügyet szolgálja, majd így folytatta: az Orvoskar úgy véli, hogy az Orvosi Tár c. folyóirat mindenképp kiérdemli, hogy a Királyság Törvényhatóságai által a jóságos, kerületi elöljáróságok (vagy körrendeletek) útján terjesztessék és általuk ajánltassék 16 Megnyerték az ügynek az akkori országos főorvost, Lenhossék Mihályt (1773-1840), aki nagy tekintélynek örvendett mint helytartósági tanácsos is. Beadványa 1831. november 28-i keltezésű. A szokásos udvarias formulák után kijelenti: megerősítem e véleményt, mivel ez a lap az ország orvostudományát, sebészetét s nyelvét gazdagítja, s igen hasznos, s mindenképpen megérdemli, hogy a kerületi hatóságok segítségével terjesztessék és ajánltassék a királyságban. 17 A következő levéltári irat egy elég rosszul olvasható, többször átjavított, feltételezhetően csak piszkozati fogalmazvány, igen fontos, mert ez a régen kívánt jóváhagyás a törvényha-

9 tósági terjesztéshez. A dátum hónapjának megjelölése eléggé bizonytalan, feltehetően 1831. december 28. a kibocsátás napja, és az 1831. november 29-i tanácsülés határozatát tartalmazza. Az irat hátoldala jól olvasható, így minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy mit tartalmaz, mert itt a következő tartalmi megjelölés áll: Körlevél valamennyi törvényhatósághoz, hogy az Orvosi Tár c. orvos-sebészeti folyóiratot terjeszteni kell. Az iratot Lenhossék Mihály országos főorvossal láttamoztatták. 18 A helytartótanácsi engedély teljes szövegét közölte az Orvosi Tár, így teljességében ismeretessé válik az említett kézírásban részben olvashatatlan szöveg. 19 Az engedély tehát megszületett, de az eredmény, amit vártak tőle, nem következett be. Az országos főorvos közbelépése a terjesztés érdekében csak a folyóirat második korszakának indításakor, 1838-ban történt meg. Az első folyamat népszerűsítésére csak az erdélyi protomedikus, Ferentzi József (1771-1836) tett lépéseket. Ennek bizonyítéka az a két levél is, amelyet az Orvosi Tár szerkesztőinek írt. 20 A segítőkészség azonban nem sok sikerrel járt, közömbösségbe fulladt. Az Orvosi Tár szerepe az orvosi nyelvújítási mozgalomban Kezdetben nemcsak anyagi és előfizetési gondokkal küzdöttek a szerkesztők, de elég nehezen találták meg a lapra jellemző tartalmi sajátosságokat, az egyéni hangot is. Ez egyrészt a stílusbeli gyengeségekben mutatkozott meg a nyelvújítási túlzásokon kívül, mivel erősen érződött az írásokon, hogy németből, illetve latinból fordították a cikkek döntő többségét. Erre ezért volt szükség, mert csak elvétve találtak olyan szerzőt, aki magyarul írta volna meg a közleményét. Az orvosi szakcikkek elemzésére, a folyóirat tartalmi jellemzőire a későbbiekben viszszatérek, itt a magyar orvosi szaknyelv ügyében kifejezett munkásságról szólok, mivel a folyóirat első folyamatának (1831-1833) jelentősége elsősorban e téren mutatkozott meg és a legélénkebb kortársi visszhangot ez váltotta ki. A reformkor politikai, gazdasági és tudományos életében egyre sürgetőbbé vált a szabatos anyanyelvi kifejezés lehetőségének a megteremtése. Egyértelműen világossá vált, hogy ha a nyelv a társadalmi kommunikáció alapvető feltétele nem fejlődik megfelelően, az a társadalmi haladás gátjává is válhat. Politikai eszközként is kulcskérdéssé vált az anyanyelvűség, kitűnő fegyvernek bizonyult az ország függetlenségének védelmében. Éppen ezért, a magyar

10 nyelvújítási mozgalomnak erősen politikai jellege is volt. Leglátványosabb eredményeket a nyelvújítók természetesen az irodalom területén érték el, de nem hagyható szó nélkül azon igyekezet sem, amely a különféle tudományterületeken figyelhető meg a 19. század első negyedében, nevezetesen a magyar nyelvű szakterminológia kialakításának az igénye. Ennek a mozgalomnak jelentős fejezete kudarcai ellenére is a Bugát-Toldy féle szakmai nyelvújítás. A tudományok magyar nyelvűségének szorgalmazása azt a tendenciát is kifejezésre juttatta, hogy a tudományok eredményeit anyanyelven is elolvastatva a szakemberekkel nemzetközi szintre hozzák fel a hazai tudomány életet. A természettudományok és ezen belül az orvostudomány szaknyelvének kialakításánál sajátos szempontokat kellett figyelembe venni. Ugyanis a természettudományok szaknyelvének leglényegesebb közös sajátossága, hogy a legfontosabb tudományágakban külön kell választani a többé - kevésbé zárt terminológiát (az általános szakmai fogalmak, jelenségek elnevezése) és az egyes tudományszakok sajátos tárgyainak, fajainak, csoportjainak megnevezésére, rendszerbe foglalására szolgáló nómenklatúrát. E kettősség összekeverése sok zavart okozott, vitákra vezetett a szakmai nyelv kialakulása kapcsán. A latin nyelvből való kibontakozás során a nemzeti nyelvű tudományok aránylag könnyen megalkották a köznyelv alapján saját nemzeti terminológiájukat. A nómenklatúra teljessége azonban olyan óriási mennyiségű szó megalkotását jelentette, amely a tudomány fejlődésével még egyre nőtt, amit lehetetlen volt követni. 21 Az orvosi szaknyelv megteremtését sürgette és segítette elő az a körülmény is, hogy I. Ferenc 1807-ben kénytelen volt engedélyezni az egyetemen az előadások egy részének magyar nyelven való megtartását. Ez azonban csak papíron lefektetett formaság volt, a valóságban csak elenyésző számú előadás hangzott el magyarul. Az orvosi karon Rácz Sámuel (1744-1807) és Bene Ferenc (1775-1858) előzték meg Bugátot a magyar nyelvű oktatásban. Bugát a nyelvészkedést igen korán és elég különös indíttatással kezdte el, hiszen példaképe a magyarul alig tudó Schuster János (1777-1836) volt, aki a kémiai szaknyelv magyarításával próbálkozott. Bugát nyelvészeti munkásságnak első kézzel fogható eredménye az 1828-ban kiadott Boncztudomány-a, amely nem egyéb, mint Hempel művének fordítása. Ebben tette meg az első lépéseket a magyar szakkifejezések megalkotására. Következő könyve ez már nem fordítás az 1830-ban kibocsátott Éptan. Az igazi előrelépést és erőpróbát azonban az Orvosi Tár nyelvezetének a kialakítása jelentette. A folyóirat egyik alapvető célkitűzésének ugyanis az orvosi nyelvművelést tekintet-

11 ték a szerkesztők. Elgondolásukat így fogalmazták meg: mi orvosok is iparkodjunk a nemzeti nyelvet komolyabb tanulmányaink eszközévé tenni a magyar orvosi nyelvet épen úgy kell újra tanulnia, mint tanulta egykor a deák orvosi nyelvet 22 Kezdetben a kétnyelvűség gyakorlatát folytatták, vagyis a magyarított szakkifejezés mellett a latint is közölték. Ennek a kétnyelvűségnek az eredményeképpen gyűjtötték össze Bugáték a Magyar-deák és deák-magyar orvosi szókönyv az Orvosi Tár első két évéhez címet viselő szótárt (Pest, 1833.), amely jó segédletül szolgál a folyóirat olvasásához. Bár nagy tábora volt az orvosi nyelv magyarosításának, Bugát nyelvművelő tevékenységét igen éles hangon támadták, módszerével nem értettek egyet. Lovász Imre orvosdoktor (1798-1844) alapos érvek és ellenérvek felsorakoztatásával fejtette ki véleményét a nyelvújítással kapcsolatosan. Általában nem ellenezte, hanem az erőltetett, a nyelvileg nem megalapozott szóalkotást bírálta. 23 A rendkívül szigorú, kemény hangú kritika íróját a magyar nyelv szeretete vezette, de olyan szóalkotásokat is pellengérre állított, amelyek idővel meggyökeresedtek a nyelvben, sőt mind a mai napig a szókincs részét képezik. A leplezetlen hangú kritika, amely egyre gyakoribbá vált, nem szegte kedvét az Orvosi Tár szerkesztőinek. Úgy tűnik, tisztában voltak azzal, hogy időnként elvetik a sulykot, mert több ízben hangsúlyozták, hogy a szavak javarészét a köznyelvből vették át, kisebb arányban vannak az általuk létrehozottak. Kettőjük közül Toldy volt a megfontoltabb, Bugát túlzásaival szemben többször is állást foglalt. Arra a belátásra jutott, hogy minden szót nem lehet visszaadni magyar fordításban, egy olyan élő organizmusba, mint a nyelv, nem lehet erőszakkal bevinni a nem életképes kifejezéseket. Valószínűnek tartja a szakirodalom, hogy szakításuk oka is amiért Toldy 1838-tól nem vett részt a folyóirat szerkesztésében a nyelvi vitákban keresendő. 24 A tárgyilagos, elemző kritika mellett Toldy mégis így vonja le a végső konklúziót Bugát nyelvújítási tevékenységével kapcsolatban: az irodalmi történetnek kötelessége kimondani, hogy helyesen szólni Révai, szépen Kazinczy, szabatosan Bugát Pál tanították a nemzetet. 25 Bugát nyelvészkedése csak ellentmondásos véleményekkel jellemezhető. Szándéka azonban elismerést érdemel, az eredmény az a mintegy 40000 szó, amit összegyűjtött, vitatható és ezt igen sokan észrevételezték is, mind a kortársak, mind a későbbi nyelvészek, természettudósok. Szily Kálmán (1838-1924) 1879-ben így vélekedett: Sok régóta ismert, be-

12 csületes magyar szó mellett néhány szerencsés, talpraesett ötlet; a többi pedig kificzamított, porrá zúzott és aztán imígy-amúgy összeraggatott magyar szavak szánalomra méltó nyomorékjai. 26 Buzás Győző szerint Bugát szócsinálásaival a magyar nyelvre nagy csapást, az orvosi nyelvre pedig káros hatást gyakorolt. 27 Tolnai Vilmos: A nyelvújítás című művében ezt írta a Természettudományi Szóhalmazról: Egész szótárirodalmunk legérdekesebb műve ez; a leghihetetlenebb furcsaságoknak és a legkitűnőbb ötleteknek csodálatos zagyvaléka. 28 Számos torzszülemény szót alkotott Bugát, ez kétségtelen, de igen sok olyat is, amelyeket fenntartások nélkül adaptált a nyelv és mindmáig használatosak. Pl. adag, adagolni, bonckés, cseppfolyós, dögvész, elülső, fogász, fogászat, gyógymód, gyógyszer, gyógyszerészet, gyógyszertár, hajlam, idült, ízület, izzadmány, kísérlet, látlelet, lob, lobos, működik, műtő, műtét, ragályos, roham, sebész, sebészet, sejt, sipoly, szemcsés, szemész, tüdővész, visszér stb. 29 Az Orvosi Tár első folyamának berekesztése A folyóirat szerkesztői az első pillanattól kezdve anyagi gondokkal küzdöttek, minden eszközt felhasználtak arra, hogy minél több olvasót nyerjenek meg maguknak, mivel az anyagi alapot a lap fenntartásához csak az előfizetőktől befolyt összeg jelentette. A lapban folyamatosan megjelentetett előfizetési felhívás is ezt a célt szolgálta, de erőfeszítéseik nem jártak sikerrel. 1833 áprilisában lemondó közleményt tettek közzé a szerkesztők, amelyben a lap megjelentetésének beszüntetését helyezik kilátásba, ha nem jelentkezik megfelelő számú előfizető. 30 A folyóirat első folyamatának befejezését erősíti meg az 1833. évi utolsó füzet Végszó című közlése, amelyben a keserű hangú búcsúszavak arra engednek következtetni, hogy akkor, abban a helyzetben lemondtak a folyóiratról, nem tervezték folytatását vagy újraindítását. 31 Ennek azonban ellentmond az a néhány okirat, amely szintén a Helytartótanácsi Levéltár iratanyagából került ki. 1833 végén vagy 1834 elején írták Bugáték azt a kérvényt, amelyben egy bővített tematikájú változat engedélyezését kérték, és a kiadvány terjesztését postahivatalok útján. 32

13 A következő alábbiakban ismertetett irat 1834-ből származik, amikor már szünetelt a lap. Az első kérvényt 1834. január 27-én írták a szerkesztők, a bővített tematikájú kiadvány ügyében. A 2936. sz. okirat a Helytartótanács 1834. február 4-i ülésének határozatát terjeszti fel a királyhoz. Eszerint a tanácsülés kedvezően értékelte a kiadók új programját és ennek értelmében a kérést támogatva továbbítja az iratot. 33 A 2378/198. sz. irat 1834. március 7-én kelt Bécsben; címzett a Magyar Királyi Helytartótanács; aláírások: Johannes Nagy, D. Malonyay, Josephus Russerich, Bánffy Zsigmond, akik az irat hátoldalának tanúsága szerint a Magyar Királyi Helytartótanács elnöke és tanácsnokai voltak. Ebben az okiratban engedélyezték az újabb kérést. 34 Az 1834. április 8-i tanácsülés határozatát a 9732. sz. iratban közölték Lenhossék Mihály országos főorvossal, a Helytartótanács orvosi tanácsosával. Őt szólították fel, hogy az érdekelteket tájékoztassa. Mint már szóltunk róla, az országos főorvos hatáskörébe tartozott az orvosi kiadványok cenzúrázása is, ezért külön hangsúlyt fektettek arra, hogy felhívják Lenhossék figyelmét, hogy az ellenőrzésükről is a magasan előírt szabályok szerint gondoskodjék. 35 Az újabb engedélyek birtokában csak 1838-ban került sor az Orvosi Tár új folyamának a kiadására. Az Orvosi Tár második korszaka (1838-1848) A folyóirat második folyamának szerkesztőségében személyi változás történt. Bugát Pál munkatársa 1838-tól Flór Ferenc (1809-1871) lett 36, aki nyugodt, csendes természetével jól ellensúlyozta a sértődésekre, vitákra hajlamos Bugát hangulatváltozásait. Toldy ekkor már inkább az irodalom területén munkálkodott. Az Orvosi Tár alapprogramja változatlan maradt, csak a havi megjelentetést sűrítették, ettől kezdve hetilappá alakultak. A fő rovatokat is megtartották. Az anyagi fenntartás nehézségei, az előfizetési gondok továbbra is kísértettek. 1839-ben nagy visszhangot váltott ki Stáhly Ignác (1787-1849) országos főorvos nagylelkű felajánlása, ugyanis az ország valamennyi megyéje számára megrendelte az Orvosi Tárat. Bár a törvényhatósági terjesztésre a szerkesztők már évekkel előtte megkapták az engedélyt, a tulajdonképpeni megvalósítás még mindig váratott magára. Stáhly sem a hivatalos formát választotta, ha-

14 nem egyéni áldozatot vállalva igyekezett Bugáték elgondolását gyakorlattá tenni. (Korszellem: nagy felajánlások a köz érdekében!) 37 Áttérve a folyóirat tartalmi jellemzésére, első benyomásként megállapítható az a különbség, ami az első és a második folyam között felfedezhető. Az első három évfolyamra az útkeresés a jellemző, természetes, hogy sok az olyan megoldás a szerkesztési elveket illetően, amelyeket külföldi lapoktól vettek át. A közlemények nagy része is idegen folyóiratok cikkeinek a fordítása, tömörítvénye volt. A színvonal az 1840-es években kezdett rohamosan javulni. Egyre kevesebb a külföldi lapokat utánzó manír, mind karakteresebbé válik a folyóirat. A tájékoztatás egyre szélesebb körű lett, rendszeresen referálták a nagy francia és angol orvosi folyóiratokat, beszámoltak az új orvosi eljárásokról, diagnosztikai és terápiás módszerekről, új orvostudományi elméletekről. Nem túlzás az a megállapítás, hogy az Orvosi Tár a negyvenes években méltó elődjévé vált az Orvosi Hetilapnak és a később egyre kiteljesedő hazai orvosi szakirodalomnak. A lap egyik programpontja volt, hogy az új orvosi eljárásokról, módszerekről tudósítson. A 19. századi belgyógyászati diagnosztika egyik kulcsfontosságú felfedezése René-Theophile Hyacinthe Laennec (1781-1826) nevéhez fűződik, aki 1819-ben tette közzé ismertetését a hallgatózásos diagnosztikával (auscultatio) és az ehhez használt sztetoszkóppal kapcsolatosan. Nálunk ennek a tényleges meghonosítása ugyan csak az 1840-es évek elején Schöpf- Merei Ágost (1804-1858) munkássága nyomán valósult meg, de a módszer lényegének ismertetése már előbb megtörtént. A folyóirat több, részletes írásban próbálta a magyar orvosokkal megismertetni a vizsgálati módszer lényegét és meggyőzni őket ennek hasznosságáról a beldiagnosztikában. Ez hosszú és nehézkes folyamat volt, az első közlemény még 1832-ből való, de a negyvenes évek közepén is szükségesnek bizonyult a sztetoszkóp alkalmazásának a bemutatása. Sok helyet szenteltek a lapban a járványügyi-közegészségügyi témájú közleményeknek, amelyeknek a sajnálatos járványok adtak aktualitást. Az 1831-32-es években kolerajárvány tartotta rettegésben az országot, így érthető módon a folyóirat is zömmel ezzel a kérdéssel foglalkozott. Részben a megelőzéssel kapcsolatos nézeteket vitatták meg, részben a legkülönfélébb terápiákat ajánlották. Tudósítottak a járvány terjedéséről, morbiditási és letalitási statisztikákat közöltek, az egészségügyi hatóságok intézkedéseit hozták nyilvánosságra. Ezekben nemcsak a betegekre vonatkozó rendszabályokról volt szó, de a megelőzés érdekében a fertőzött helyről érkező személyekre és árukra is kiterjesztették az elkülönítés és fertőtlenítés köte-

15 lezettségét. Mindenképpen az a következtetés vonható le, hogy nemcsak a köznép tájékozatlanságból, tudatlanságból és rettegésből adódó ellenállása hiúsította meg az egészségügyi szervek intézkedéseit és azok hatásosságát, de az orvosok között sem voltak még tisztázottak a járvány terjedésével kapcsolatos ismeretek. Érdekes megemlíteni, hogy az egyébként elég komoly problémákat előidéző ún. koleralázadással csupán egyetlen mondat erejéig foglalkozott az Orvosi Tár. 38 A pusztító járványok között előkelő helyet elfoglaló himlő is sok közlemény témája volt. A betegség megelőzésére kezdetben az inokulációt, majd Edward Jenner (1749-1823) felfedezése nyomán (1796-tól) a vakcinációt, vagyis a védőoltást alkalmazták. Hasonlóan külföldhöz, nálunk is nagy ellenállásba ütközött az oltásos módszer bevezetése. Először az orvosokat kellett felvilágosítani, majd az ő segítségükkel a lakosságot meggyőzni az oltás veszélytelen és hasznos voltáról. Bár a hatóságok rendelkezései (1804, 1812, 1813, 1829) kötelezővé tették a lakosság beoltását, ez mégsem volt megoldott ügy, még a 40-es években is téma volt a himlőoltás, majd pedig az újraoltás (revakcináció) kötelező bevezetése. Érthető módon, igen sok közlemény foglalkozott a himlőkérdéssel az Orvosi Tár hasábjain is. A folyóirat természetesen minden központi rendelkezést, bevezetendő kötelező érvényű intézkedést, amely az egészségügyet érintette, leközölt. Ezek között kell megemlíteni a gyógyszertárak ellenőrzésére vonatkozó szabályokat 39, a törvényszéki orvosokat eligazító ún. boncprotokollum rendjét és az ezt kiegészítő javaslatokat 40 stb. Feltétlenül meg kell említeni az Orvosi literatura címet viselő referáló rovatot, amely a legfontosabb külföldi folyóiratokat és a megjelenő új könyveket ismertette a hazai orvosokkal. A szakmai ismeretek bővítésének rendkívül hatásos eszköze volt. Ahogy a folyóirat első évfolyamának jellemzésekor az orvosi nyelv magyar terminológiájának megteremtésére irányuló törekvést emeltük ki, úgy a második korszaknál külön hangsúlyt kell fektetni arra a szerepre, amelyet az orvostársadalmi kérdések megvitatásában, orvosi mozgalmak és orvosi tudományos társaságok fórumaként vállalt magára a lap. A gyakorlatban az 1837-től működő (hivatalos engedély: 1841) Budapesti Királyi Orvosegyesület üléseiről rendszeresen tájékoztatott az Orvosi Tár, ülései jegyzőkönyvét nyomtatásban nyilvánosságra hozta. Miután az Orvosegyesületnek nem volt sajtóorgánuma, ezt a feladatot 1842-től hivatalosan is magára vállalta a lap. Az 1841-ben munkához látó Magyar Orvosok és Természetvizsgálók nagygyűléseiről és munkálatairól is tájékoztatott a folyóirat bár nekik volt önálló kiadványuk is. Szintén 1841-ben alapították a Királyi Magyar Természettu-

16 dományi Társulatot, saját lap hiányában szintén az Orvosi Tár vállalta, hogy tudósít a Társulat életéről is. A sorra alakuló vidéki orvos-egyesületek szintén rendszeresen hallatták hangjukat a folyóiratban. Egyaránt beszámoltak az üléseiken elhangzott tudományos előadásaikról, az orvostársadalom egészét érintő kérdésekben tett javaslatokról, sok esetben az Orvosi Tárra vonatkozó kritikai vagy elismerő véleményekről. Az orvostársadalmat érintő reformok szükségességét hangoztató írások jelentős része az orvosképzés megreformálását taglalta, beleértve az általános tanterv korszerűsítésének az igényét, a magyar nyelvű oktatás bevezetésének a fontosságát, a sebész és orvosdoktor megkülönböztető kategória megszüntetését. Az orvosok egyre gyakrabban adtak hangot abbeli elégedetlenségüknek is, hogy miután államilag szentesített orvosi díjszabás nem volt megélhetési feltételeik bizonytalanok, esetlegesek. Ebből adódóan társadalmi megbecsültségük sem az elvárható. Ugyanilyen problematikus volt az állami orvosi nyugdíjalap hiánya is. Az öreg, beteg orvosok illetve özvegyeik, árváik megsegítését célzó alapítvány első ízben hivatalos formában 1840. július 25-én került az érdeklődés középpontjába. 41 Az orvosi nyugdíjintézet létrehozásának a szükségessége folyamatosan arra ösztönzött, hogy javaslatokat, tervezeteket, konkrét, paragrafusokba foglalt alapszabályokat terjesszenek elő megvitatásra a lap hasábjain. 42 Az 1848-as forradalmi események nem kerülték el az Orvosi Tárat sem. Önálló tanulmányt kellene szentelni az 1848-as kötetek elemzésének, hiszen a legapróbb részletig nyomon követhetők mindazok a történések, változtatások, viták, amelyeknek hű tolmácsolója lett a lap. Abban az esetben, ha mint az orvosi közélet orgánumát tekintjük a folyóiratot, minden kétséget kizáróan az 1848-as kötetek jelentik a működés csúcspontját. Az Orvosi Tár mondhatni kezdetektől fogva foglalkozott a szakkönyvkiadás gondolatával is. Itt nemcsak az orvosi szószedetről van szó, amely mintegy a folyóirat mellékleteként, annak segédleteként állt össze. 43 Már a folyóirat megindulásakor tervbe vette a szerkesztőség, hogy az ország orvosainak név- és címtárát rendszeresen ki fogják adni. Ezt a rendkívül fontos összeállítást önerőből nem tudták elkészíteni, a megyei főorvosok segítségét kérték hozzá. Ez az együttműködés mint annyi egyéb támogatás is mindig elmaradt, ezért újabb és újabb figyelmeztetést, felszólítást, kérelmet tettek közzé a lapban ennek érdekében. A döntő lépést ismét Stáhly Ignác országos főorvos tette meg, aki Fejér megye főorvosaként is elsőként készítette el megyéje schematismusát. A jó példa munkára buzdította a többi megyei

17 főorvost is, mert 1840-ben kiadták a rég tervezett összeállítást a Magyarországi orvosrend névsora címmel. A második folyam megindításakor voltak olyan elképzelések, hogy a nyomtatási költségek kifizetése után fennmaradó pénzből orvosi szakkönyveket tudnak kiadni. Ehhez a tervükhöz anyagi segítséget reméltek a szerkesztők az Orvosegyesülettől is. 44 Ez a koncepciózus elgondolás azonban csak terv maradt. 1848 decemberében adták ki a folyóirat utolsó kötetét. További megjelenését minden valószínűség szerint a fegyveres harcok megindulása, illetve a szerkesztők más irányú elfoglaltsága akadályozta meg. A szabadságharc bukása után mindkettőjüknek vissza kellett vonulni a közélettől, nyilvánvaló, hogy nem kaptak volna engedélyt a lap további kiadására. Felesleges találgatásokba bocsátkozni azt illetően is, hogy képesek lettek volna-e a megújulásra, a korszerűsítésre, melyet az 1847-48-ban megjelent olvasói kritikák számon kértek tőlük. Útkeresése, botladozásai, hibái ellenére sem vitatható azonban el az az úttörő szerep, amelyet a folyóirat magára vállalt az 1830-40-es évek orvostudományi tájékoztatásában. b.) Magyar Orvos-Sebészi s Természettudományos Évkönyvek Figyelemre méltó színfolt az 1840-es évek magyar szaksajtójában a rövid időre feltűnő második orvosi folyóirat. A mutatványszámot még 1842-ben adta kézbe a szerkesztő Schöpf- Merei Ágost. Ezt a tervezetet kollegiális hangon üdvözölte Bugát az Orvosi Tárban. 45 1844-től került az olvasók kezébe a kezdetben havi, majd negyedévre tervezett periodicitású folyóirat. Ekkor azonban már olyan kritikának is teret engedett Bugát, ami sem igazságosnak, sem kollegiálisnak nem nevezhető, sőt buzdítást sem tartalmazott az induló lap szerkesztője részére. 46 Schöpf-Merei nem is hagyta szó nélkül az igazságtalan bírálatot, amely több helyen igen bántó éllel fordult a kifejezési formáját, saját profilját kereső lap ellen. 47 Bár az előfizetési felhívást már közzétették a következő évfolyamra, néhány héttel később, 1846. március 22-én Schöpf-Merei bejelentette, hogy beszünteti lapja megjelentetését, arra hivatkozván, hogy több magyar orvosi folyóirat párhuzamos kiadására még nem érett meg a magyarországi helyzet. 48 Lehetséges, hogy Bugáték féltek a konkurenciától, attól, hogy elvesztik szerzői gárdájukat az 1842-től a Budapesti Királyi Orvosegyesület tagjaival kibővült szerkesztőséget és az olvasókat, hiszen még akkor is állandó küzdelmet kellett vívniuk az elegendő számú előfize-

18 tőért. Nem tudjuk lemérni, hogy ez valóban bekövetkezett volna, hiszen Schöpf-Merei terve az volt, hogy lapja nem marad meg általános tartalmú orvosi folyóiratnak, hanem a gyermekgyógyászat orgánumává akarta azt fejleszteni, ahogyan az 1845 augusztusában megjelent egyetlen próbaszám jelezte a tematikaváltást. Tervezett címe Magyar Orvos-Sebészi Évkönyvek a gyermekgyógyászat körében lett volna. c.) A hazai orvos-természettudományi társaságok megalakulásának külföldi előzményei, példaképei Az orvostudományok szempontjából oly igen fontos orvosi társaságok, egyesületek gyökerei a 17. században keresendők. Az első kezdeményezéseknek a különféle akadémiákat tekinthetjük, ilyen pl. a római Accademia dei Lincei, a firenzei Accademia del Cimento, a párizsi Academie des sciences (1666), a londoni Royal Society (1645), a schweinfurti alapítású Academia Naturae Curiosorum (1652), amely utóbbi az orvostudományokkal is behatóan foglalkozott. A kifejezetten orvostudományi kutatásokat végző egyesülések közül meg kell említeni az Academie royale de chirurgie-t (Párizs, 1731), a Societé royale de médecine-t (Párizs), a Royal Medical Society-t (London, 1737), a Medizinisch-Chirurgische Gesellschaft-ot (Berlin, 1810.) és a hazai orvosok által igen jól ismert és tisztelt jénai Versammlungen deutscher Naturforscher und Aerzte-t (1822). 49 A példa tehát adott volt, mely szerint ezek az egyesületek tudományos előadásokat szerveztek, folyóirat- és könyvkiadással foglalkoztak, könyvtárakat szerveztek. Magyarországon elsősorban a német tudományos társaságok szervezeti élete volt ismert, a tervek megfogalmazásánál, a megvalósult társulások működését illetően befolyásoló szerepük volt. A valóra nem vált folyóirat alapítási tervek ismertetésénél említettük, hogy ezek minden esetben tudományos társaság létrehozásához kapcsolódtak, így e helyen nem soroljuk fel ismételten ezeket a hazai kezdeményezéseket. Kedvező változás a reformkorban következett be. A Magyar Tudományos Akadémia megalapítása nyitotta a sort, majd egymás után alakultak meg a különféle egyletek, egyesületek (Nemzeti Kaszinó, Kisfaludy Társaság, Ipar-egylet, Gazdasági Egylet stb.), amelyekben lehetőség nyílt a tudományos szellemi élet fejlesztésére is. A különböző szűkebb szakterületek is létrehozták a maguk tudományos társaságát, így az orvosok és természetbúvárok is.

19 d.) A Budapesti Királyi Orvosegyesület Az orvosi szakmai ismeretek fejlesztése terén a legkiterjedtebb munkát a Budapesti Királyi Orvosegyesület végezte. Megalakulását ösztönzően befolyásolta az a körülmény, amelyet az (egyetemi) orvosi kar tagjainak magatartása, közömbössége teremtett. A gyakorló orvosok továbbképzését, tudományos tájékoztatását az egyetemnek kellett volna ellátnia, ezt a feladatot azonban elhanyagolta a kar. (Itt meg kell említeni azt a szabályt, amely szerint az [egyetemi] orvosi kar tagja lehetett minden oklevéllel rendelkező orvos nemcsak az aki oktatott, bizonyos formaságok lebonyolítása és a tagdíj fizetése után.) Az egyetem bár nem látta el a szakmai továbbképzés irányítását messzemenően ellenezte a gyakorló orvosok tudományos társaság alapítására irányuló törekvéseit. 1837. október 2-án Mokossinyi Mihály orvosdoktor lakásán 16 pesti és budai gyakorló orvos a tudomány és kartársiasság ápolására, önmaguk továbbképzésére megalakították a gyakorló orvosok tudományos egyesületét. 50 A következő ülésen (október 7-én) már 36 fő volt jelen, ekkor ismertették a Tessényi Zsigmond (1798-1859) és Eckstein Frigyes (1803-1859) által készített alapszabály-tervezetet. Jó ideig illegálisan működtek, hiszen a hivatalos engedélyezés csak évek múltán történt meg. 1838 februárjában reagált először a hatóság a beadott kérvényre, eszerint a Helytartótanács kedvező véleményt mellékelve felterjesztette a kérést a magasabb fórumhoz. A hosszúra nyúlt engedélyeztetési procedúra végül is 1842 márciusában ért véget, amikortól a Helytartótanács 6184. sz. rendelkezése értelmében hivatalosan is működhetett az egyesület. Az egyetemi tanárok, az orvosi kar tagjai tüntetően távolmaradtak az ülésekről, még a hivatalosan meghívott Bene Ferenc (1775-1858) sem jelent meg, és levélben óva intette a tagokat attól, hogy amíg nincs engedély, üléseket tartsanak. Jellemző erre az ellenségeskedő hangulatra, hogy volt olyan ülés, amelynek a jegyzőkönyvét többen nem merték aláírni, ne hogy a kar haragját magukra vonják. További ellentétet jelentett, hogy sebészek nem lehettek az orvosegyesület tagjai. (Ők 1841. február 8-án alapították meg egyesületüket.) Idő múltával enyhült az ellenséges viszony az orvosi karral, Lenhossék Mihály protomedikus tette meg az első lépést, amikor támogatásáról biztosította a fiatal orvos-társaságot. 1843-ban tört meg a jég és egyszerre három egyetemi tanárt is felvettek a tagok közé: Balassa Jánost (1814-1868), Rupp Nepomuk Jánost (1808-1881) és Sauer Ignácot (1801-1863). Ezzel mintegy feloldódott az ősellentét a gyakorló orvosok és az egyetemi professzorok között. 1843 őszén Balassa már előadást is tartott az egyesületben plasztikai műtéteiről. 51

20 Az első években szinte kizárólagosan egy-egy érdekes kóresetet ismertettek az előadók, amelyhez a hallgatóság saját gyakorlatából kiegészítéseket fűzött. Ingyenes tanácsadással is foglalkoztak, a betegek ambulanciaszerűen felkereshették az egyesületet, ahol megvizsgálták és tanáccsal látták el őket. Ez a szolgáltatás azonban idővel megszűnt és csak a diagnosztikailag nehezebb esetekkel foglalkoztak. A gyakorlati munka segítésén kívül az egyesületnek egyre komolyabb szerepe lett a szakirodalom fejlesztése, serkentése területén. Saját folyóirat alapításának a tervével több ízben találkoztunk a társulat életének tanulmányozása folyamán. Első alkalommal ezt 1841-ben, a január 16-i ülésen vetette fel Schlesinger Ignác (1810-1849). A kiadványban a tagság dolgozatait, elhangzott előadásait akarta közölni. Flór Ferenc, aki ekkor már Bugát oldalán az Orvosi Tár szerkesztője volt, bizonyos fokig érthető okok miatt, ellene volt a tervnek. Félt, hogy az Orvosi Tár érdekeit, létét veszélyeztetné egy konkurens lap. Ellenérvei között felsorakoztatta mindazokat a nehézségeket, amelyek a lapalapítással és szerkesztéssel felmerülhetnek (anyagi problémák, engedélyezési bürokrácia, megfelelő számú és színvonalú írás összegyűjtése stb.). A tagság ennek ellenére lelkesen fogadta az ötletet, és némi tanácskozás után elhatározták annak magvalósítását. Az általános lelkesedés azonban nem volt elegendő, az egyesületi folyóirat sosem indult meg. Ki kell emelni azonban azt a tényt, hogy a tervekben egyhangúlag a magyar nyelvet határozták meg a lap hivatalos nyelveként. 1846-ban került ismét napirendre a saját folyóirat kérdése. Az egyesületi bizottmány azonban a terv fontosságát elismerve a nehézségekre hivatkozva elvetette a javslatot. 52 Kezdetektől fogva törekedett az egyesület a szakkönyvkiadás elősegítésére is; ennek bizonyítéka az alapszabályzat bizonyos pontjaiban található meg. 23. Az első titoknoknak átadott és beiktatott kéziratok a választmány ítélete alá bocsáttatnak, kik azoknak belső értékéről és velejéről és előkészítő ülésben mondják ki véleményöket. A választmányi tagok gondoskodnak a kinyomatandó egyesületi dolgozatok rendbeszedéséről, ítélnek szóval vagy írásban az egyesülethöz beküldött munkákról, s a nyomtatásra szánt irományok tökéletesítéséhöz kitelhető erővel járulni igyekezendnek. 30. Helyt találnak ezen ülésekben a tapasztalásból merített szó- és írásbeli közlések A jelesebb új munkák kivonatban közöltetnek. 42. Valamint egy részről az egyesület benső életét az ülések tartják föl és segítik elő, úgy másoldalról külső életét munkálatok kiadása által nyilvánítandja az egyesület. A munkálatok kiadásában sem időtül, sem a tárgyak mennyiségétől, hanem egyedül azok benső értékétől ve-

21 zéreltetvén az egyesület, minden jeles művet még akkor is közzé fog tétetni, ha az nem épen valamellyik tagtársátul származnék is. 43. Minekelőtte az egyesület munkálatai, vagy az egész egyesületet érdeklő tárgyak folyóiratok által közöltetnének, arról előbb az egyesületet értesíteni s egyszersmind megegyezését is kikérni szükséges. 53 Az Orvosegyesület 1843-ban írt ki először pályázatot. Munkácsy Miklós aradi kórházigazgató főorvos 6 aranyat küldött és kérte az egyesületet pályázatot hirdetni a következő témában: Melly kór alakban tűnik föl, főkép a bujakór honunk pór népe közt s melly eszközökkel volna terjedése gátolható? A határidő 1845. május 15-e volt, de a pályázat eredménytelen maradt, nem érkezett be dolgozat. A megnyert összeget Munkácsy még 12 arannyal megtoldotta, és az egyesület pénztárában hagyta, a tagokat pedig adakozásra szólította fel, hogy megfelelő anyagi alap gyűljön össze a megírandó orvosi munkák jutalmazására. Talán ez is egyik indítéka volt Jankovich Antalnak (1799-1886), amikor az egyik ülésen szigorú szavakkal feddte meg tagtársait, hogy nem elég aktívak az írás terén. Nemcsak az önálló munkák megírásában mutatkozik meg ez a nemtörődömség, de a két orvosi folyóirat (az Orvosi Tár és a Magyar Orvos-sebészi s Természettudományi Évkönyvek) is csak vegetál cikkek hiányában. 54 Az egyesület által kiírt pályázatok az 1860-as években váltak eredményessé, a tulajdonképpeni kiteljesedés pedig csak az 1880-as évektől következett be. Az Orvosegyesület szakmai hozzáértését és tekintélyét más társaságok és szervezetek is igénybe vették, azaz az általuk meghirdetett pályázatokra beérkező dolgozatok szakmai felülbírálását az Orvosegyesület tagjaiból létrehozott bizottság döntésére bízták. (Magyar Orvosok és Természetvizsgálók, Természettudományi Társulat stb.) Az első ilyen jellegű közreműködésre a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók kérték fel az egyesületet. Az 1843-ban, Temesvárott tartott vándorgyűlésen 58 aranyat ajánlottak fel a váltólázról megírandó munkának, s bírálónak felkérték az Orvosegyesületet, sőt a jutalomra szánt összeget is az egyesület gondjaira bízták. A bíráló bizottság tagjai: Eckstein Frigyes, Flór Ferenc, Sauer Ignác, Schlesinger Ignác, Wagner Dániel voltak. A határidő lejártával a díjat Bittner Imrének ítélték oda A Bánság poslázairól című munkájáért. Itt jegyzendő meg, hogy az alapításkor kitűzött cél a tagok szakmai ismereteinek bővítése és a tapasztalatok kicserélése - érdekében egy igen gazdag, sokirányú tájékozódást biztosító könyvtárat is létrehoztak. Az alapítás Stessel (Szelényi) Lajos (1794-1888) nevéhez fűző-