2. Quaestura raktári egység = 22,22 ifm.
|
|
- Etelka Törökné
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 2. Quaestura raktári egység = 22,22 ifm. A Quaestura az egyetem egyik központi hivatala volt. Funkciója története során többször változott. Kezdetben gazdasági ügyekkel foglalkozott, később a hallgatók nyilvántartását, tanulmányi, beiratkozással, illetékekkel stb. kapcsolatos ügyeit intézte. Előzménye a Magistratus Academicus belszervezetére vezethető vissza. Az 1820-as évek elején ebben a rektor, a dékánok, seniorok, káplán mellett helyet foglaló actuarius (tanácsjegyző) és cancellista (írnok) egyben az Officii Cassae Manualis Regiae Universitatis perceptor, illetve...contraagens tisztséget is viselte. A kézipénztár perceptora azonos volt az actuariussal, contraagense pedig az egyik cancellistával. Emellett létezett az Officium Quaesturae, amelynek élén a quaestor egyben a perceptor, illetve actuarius, az adjunctus pedig a második cancellista. Ekkor tehát a tanácsjegyző végezte a pénztárosi és a quaestori teendőket is, és e két utóbbi funkciójában egy-egy beosztottja segítette. Ebben a felállásban jelentős változás már nem következett be; a quaestor a rektori hivatal többi részlegével együtt a tanácsjegyző alárendeltje maradt, csak a munka szaporodtával váltak a korábban egy személyben egyesített hivatalok önálló apparátussá a Quaestura önállósulásának éve. A tanácsjegyző vezette Egyetemi Iroda mellett egyenrangú szervként tűnik fel az Egyetemi Quaestura. 1870/71-től alakul ki a központi hivatalok hosszú ideig, a Quaestura fennállásáig meglevő beosztása. Eszerint az Egyetemi Központi Rektori Iroda mellett működik a Quaestura és a Gazdasági Igazgatóság. Ez utóbbi feltehetően nem a Quaesturából vált ki, hanem a Központi Rektori Irodából, hiszen a tanácsjegyző a Quaestura önállósulásakor is megtartotta pénztárkezelői tisztét. Az 1860-as évektől a quaesturai személyzet létszámának növekedése figyelhető meg. Az összlétszám az I. világháború előtt eléri a tízet, 1922-ben maximumát, 18 főt, ezután drasztikus csökkenés következik: 1923-ban felére csökken, azután tíz körül ingadozik a létszáma. A Quaestura belső szervezetére vonatkozó forrásanyag meglehetősen hiányos. Az egyetem saját határozatai jórészt elpusztultak, csak a Bölcsészettudományi Kar Dékáni Hivatal mutatókönyvéből értesülhetünk arról, hogy a quaesturai hivatalnál behozott egyszerűsítésről, a próbaév leteltével véleményt kér az Egyetemi Tanács. A Quaestura feladatkörének legkifejlettebb állapotát a rektor által 1948-ban kiadott jogszabálygyűjtemény írja elő. Eszerint a Quaestura anyakönyvi, pénztári és számvevői hivatal. Anyakönyvi szolgálatának feladatkörébe tartozik az anyakönyvi lapok begyűjtése, átvizsgálása, kötetbe rendezése és hitelesítése. A félév folyamán folyamatosan bevezeti a változásokat, bizonyítványokat - távozási és végbizonyítványokat, indexmásolatokat, valamint hivatalos bizonyítványokat - állít ki. A pénztári és számvevői szolgálat beszedi a tandíjakat, azokat kezeli és könyveli, valamint teljesíti az előírt és elrendelt kifizetéseket. A tanév végi elszámolást a Quaestura a rektornak küldi meg. A Quaestura iratainak nagy része az ELTE sok más iratával együtt 1956-ban az Országos Levéltárban elpusztult. Csaknem hiánytalanul megvannak az anyakönyvek az ELTE Levéltárában 1918/19-től, a Hittudományi Kar hallgatóinak anyakönyvei kivételével, melyek a Római Katolikus Hittudományi Akadémia levéltárában találhatók. A beiratási díjnaplók, a 1
2 Főnaplók, illetve a leckekönyvmásodlatok 1907 és 1949 közötti erősen töredékes, hiányos anyaga és a két kötetnyi Átírások mutatója szintén az ELTE Levéltárában kutatható. A kutatás szempontjából a fond legértékesebb része az anyagának túlnyomó többségét képező törzskönyvek csoportja. A törzskönyvek gyakorlatilag folyamatosan és hiánytalanul megvannak az 1918/19-es tanévtől 1949-ig. A törzskönyveket karonkénti bontásban az adott félévre beiratkozott hallgatók származási (=anyakönyvi) lapjainak egybekötésével alakították ki. Az anyakönyvi lapok tartalmazzák a hallgatók személyi adatait, így szüleik nevét, foglalkozását, a hallgatók vallását és előképzettségét, valamint a tanulmányi adatokat, a hallgatott órák címét, az előadó nevét, a félév igazolását. A törzskönyvek meglévő kötetei megbízható, pontos forrásanyagot képviselnek, így jó alapul szolgálhatnak egyrészt a hallgatók származásának vizsgálatához, az egyetemi hallgatóság összetételének változásaira irányuló kutatásokhoz, másrészt pedig művelődés-, tudomány- és egyetemtörténeti elemzésekhez. Az egyetemi törzskönyvek alapján jól feldolgozható az egyetemi hallgatóság átalakulása a különböző politikai-társadalmi változások (pl , a trianoni határok közötti Magyarország megszületése, a későbbi határváltozások, 1945 stb.) hatására. A Quaestura teljes iratanyaga eredetileg az Orvostudományi Karon maradt. Ezt a SOTE 1980-ban átadta az ELTE Levéltárának. Innen került vissza az Orvostudományi Kar hallgatóira vonatkozó iratanyag márciusában az időközben megalakult SOTE Levéltárába. A törzskönyvek tanévenként a betűrend alapján használandók. A távozási bizonyítványokhoz és a végbizonyítványokhoz egyaránt rendelkezünk névmutatókkal. 2/a Törzskönyvek kötet = 16,5 ifm. 1. kötet 1918/19. tanév I. félév A-B. 2. kötet 1918/19. tanév I-II. félév S. 3. kötet 1918/19. tanév II. félév B. 4. kötet 1918/19. tanév I. félév S-Sch. 5. kötet 1918/19. tanév II. félév T-Z. 6. kötet 1919/20. tanév I-II. félév A-B. 6/I. kötet 1919/20. tanév I-II. félév B-E. 7. kötet 1919/20. tanév I-II. félév F-J. 8. kötet 1919/20. tanév I-II. félév K-L. 9. kötet 1919/20. tanév I-II. félév M-P. 10. kötet 1919/20. tanév I-II. félév R-Sz. 11. kötet 1919/20. tanév I-II. félév T-Z, rendkívüli, gyógyszerész hallg. 12. kötet 1920/21. tanév I. félév A-E. 13. kötet 1920/21. tanév I. félév F-J. 14. kötet 1920/21. tanév I. félév K-M. 15. kötet 1920/21. tanév I. félév N-S. 16. kötet 1920/21. tanév I. félév Sz-Z, rendkívüli, gyógyszerész hallg. 17. kötet 1920/21. tanév II. félév A-E. 18. kötet 1920/21. tanév II. félév F-J. 19. kötet 1920/21. tanév II. félév K-M. 20. kötet 1920/21. tanév II. félév N-S. 2
3 21. kötet 1920/21. tanév II. félév Sz-Z, rendkívüli, gyógyszerész hallg. 22. kötet 1921/22. tanév I. félév A-E. 23. kötet 1921/22. tanév I. félév F-J 24. kötet 1921/22. tanév I. félév K-M 25. kötet 1921/22. tanév I. félév N-S 26. kötet 1921/22. tanév I. félév Sz-Z, Rk., Gy 27. kötet 1921/22. tanév II. félév A-E 28. kötet 1921/22. tanév II. félév F-J 29. kötet 1921/22. tanév II. félév K-M 30. kötet 1921/22. tanév II. félév N-S 31. kötet 1921/22. tanév II. félév Sz-Z, Rk., Gy. 32. kötet 1922/23. tanév I. félév A-D 33. kötet 1922/23. tanév I. félév E-H 34. kötet 1922/23. tanév I. félév I-K 35. kötet 1922/23. tanév I. félév L-P 36. kötet 1922/23. tanév I. félév R-Sz 37. kötet 1922/23. tanév I. félév T-Z, Rk. 38. kötet 1922/23. tanév II. félév A-D 39. kötet 1922/23. tanév II. félév E-H 40. kötet 1922/23. tanév II. félév I-K 41. kötet 1922/23. tanév II. félév L-P 42. kötet 1922/23. tanév II. félév R-Sz 43. kötet 1922/23. tanév II. félév T-Z, Rk., Gy. 44. kötet 1923/24. tanév I. félév A-D 45. kötet 1923/24. tanév I. félév E-H 46. kötet 1923/24. tanév I. félév I-K 47. kötet 1923/24. tanév I. félév L-P 48. kötet 1923/24. tanév I. félév R-Sz 49. kötet 1923/24. tanév I. félév T-Z, Rk., Gy. 50. kötet 1923/24. tanév II. félév A-D 51. kötet 1923/24. tanév II. félév E-H 52. kötet 1923/24. tanév II. félév I-K 53. kötet 1923/24. tanév II. félév L-P 54. kötet 1923/24. tanév II. félév R-Sz 55. kötet 1923/24. tanév II. félév T-Z, Rk., Gy. 56. kötet 1924/25. tanév I. félév A-D 57. kötet 1924/25. tanév I. félév E-H 58. kötet 1924/25. tanév I. félév I-K 59. kötet 1924/25. tanév I. félév L-P 60. kötet 1924/25. tanév I. félév R-Sz 61. kötet 1924/25. tanév I. félév T-Z, Rk., Gy. 62. kötet 1924/25. tanév II. félév A-D 63. kötet 1924/25. tanév II. félév E-H 64. kötet 1924/25. tanév II. félév I-L 65. kötet 1924/25. tanév II. félév M-R 66. kötet 1924/25. tanév II. félév S-T 67. kötet 1924/25. tanév II. félév U-Z, Rk., Gy. 68. kötet 1925/26. tanév I. félév A-D 69. kötet 1925/26. tanév I. félév E-H 3
4 70. kötet 1925/26. tanév I. félév I-L 71. kötet 1925/26. tanév I. félév M-R 72. kötet 1925/26. tanév I. félév S-T 73. kötet 1925/26. tanév I. félév U-Z, Rk., Gy. 74. kötet 1925/26. tanév II. félév A-E 75. kötet 1925/26. tanév II. félév F-J 76. kötet 1925/26. tanév II. félév K-M 77. kötet 1925/26. tanév II. félév N-S 78. kötet 1925/26. tanév II. félév Sz-Z, Rk., Gy. 79. kötet 1926/27. tanév I. félév A-F 80. kötet 1926/27. tanév I. félév G-L 81. kötet 1926/27. tanév I. félév M-S 82. kötet 1926/27. tanév I. félév Sz-Z, Rk., Gy. 83. kötet 1926/27. tanév II. félév A-F 84. kötet 1926/27. tanév II. félév G-L 85. kötet 1926/27. tanév II. félév M-S 86. kötet 1926/27. tanév II. félév Sz-Z, Rk., Gy. 87. kötet 1927/28. tanév I. félév A-F 88. kötet 1927/28. tanév I. félév G-L 89. kötet 1927/28. tanév I. félév M-S 90. kötet 1927/28. tanév I. félév Sz-Z, Rk.,Gy. 91. kötet 1927/28. tanév II. félév A-F 92. kötet 1927/28. tanév II. félév G-L 93. kötet 1927/28. tanév II. félév M-S 94. kötet 1927/28. tanév II. félév Sz-Z, Rk., Gy. 95. kötet 1928/29. tanév I. félév A-F 96. kötet 1928/29. tanév I. félév G-L 97. kötet 1928/29. tanév I. félév M-S 98. kötet 1928/29. tanév I. félév Sz-Z, Rk., Gy. 99. kötet 1928/29. tanév II. félév A-F 100. kötet 1928/29. tanév II. félév G-L 101. kötet 1928/29. tanév II. félév M-S 102. kötet 1928/29. tanév II. félév Sz-Z, Rk., Gy kötet 1929/30. tanév I. félév A-F 104. kötet 1929/30. tanév I. félév G-L 105. kötet 1929/30. tanév I. félév M-S 106. kötet 1929/30. tanév I. félév Sz-Z, Rk., Gy kötet 1929/30. tanév II. félév A-F 108. kötet 1929/30. tanév II. félév G-L 109. kötet 1929/30. tanév II. félév M-S 110. kötet 1929/30. tanév II. félév Sz-Z, Rk., Gy kötet 1930/31. tanév I. félév A-F 112. kötet 1930/31. tanév I. félév G-L 113. kötet 1930/31. tanév I. félév M-S 114. kötet 1930/31. tanév I. félév Sz-Z, Rk., Gy kötet 1930/31. tanév II. félév A-F 116. kötet 1930/31. tanév II. félév G-L 117. kötet 1930/31. tanév II. félév M-S 118. kötet 1930/31. tanév II. félév Sz-Z, Rk., Gy. 4
5 119. kötet 1931/32. tanév I. félév A-F 120. kötet 1931/32. tanév I. félév G-L 121. kötet 1931/32. tanév I. félév M-S 122. kötet 1931/32. tanév I. félév Sz-Z, Rk., Gy kötet 1931/32. tanév II. félév A-F 124. kötet 1931/32. tanév II. félév G-L 125. kötet 1931/32. tanév II. félév M-S 126. kötet 1931/32. tanév II. félév Sz-Z, Rk., Gy kötet 1932/33. tanév I. félév A-F 128. kötet 1932/33. tanév I. félév G-L 129. kötet 1932/33. tanév I. félév M-S 130. kötet 1932/33. tanév I. félév Sz-Z, Rk., Gy kötet 1932/33. tanév II. félév A-F 132. kötet 1932/33. tanév II. félév G-L 133. kötet 1932/33. tanév II. félév M-S 134. kötet 1932/33. tanév II. félév Sz-Z, Rk., Gy kötet 1933/34. tanév I. félév A-F 136. kötet 1933/34. tanév I. félév G-L 137. kötet 1933/34. tanév I. félév M-S 138. kötet 1933/34. tanév I. félév Sz-Z, Rk., Gy kötet 1933/34. tanév II. félév A-F 140. kötet 1933/34. tanév II. félév G-L 141. kötet 1933/34. tanév II. félév M-S 142. kötet 1933/34. tanév II. félév Sz-Z, Rk., Gy kötet 1934/35. tanév I. félév A-F 144. kötet 1934/35. tanév I. félév G-L 145. kötet 1934/35. tanév I. félév M-S 146. kötet 1934/35. tanév I. félév Sz-Z, Rk., Gy kötet 1934/35. tanév II. félév A-F 148. kötet 1934/35. tanév II. félév G-L 149. kötet 1934/35. tanév II. félév M-S 150. kötet 1934/35. tanév II. félév Sz-Z, Rk., Gy kötet 1935/36. tanév I. félév A-F 152. kötet 1935/36. tanév I. félév G-L 153. kötet 1935/36. tanév I. félév M-S 154. kötet 1935/36. tanév I. félév Sz-Z, Rk., Gy kötet 1935/36. tanév II. félév A-F 156. kötet 1935/36. tanév II. félév G-L 157. kötet 1935/36. tanév II. félév M-S 158. kötet 1935/36. tanév II. félév Sz-Z, Rk., Gy kötet 1936/37. tanév I. félév A-F 160. kötet 1936/37. tanév I. félév G-L 161. kötet 1936/37. tanév I. félév M-S 162. kötet 1936/37. tanév I. félév Sz-Z, Rk., Gy kötet 1936/37. tanév II. félév A-F 164. kötet 1936/37. tanév II. félév G-L 165. kötet 1936/37. tanév II. félév M-S 166. kötet 1936/37. tanév II. félév Sz-Z, Rk., Gy kötet 1937/38. tanév I. félév A-F 5
6 168. kötet 1937/38. tanév I. félév G-L 169. kötet 1937/38. tanév I. félév M-S 170. kötet 1937/38. tanév I. félév Sz-Z, Rk., Gy kötet 1937/38. tanév II. félév A-F 172. kötet 1937/38. tanév II. félév G-L 173. kötet 1937/38. tanév II. félév M-S 174. kötet 1937/38. tanév II. félév Sz-Z, Rk., Gy kötet 1938/39. tanév I. félév A-F 176. kötet 1938/39. tanév I. félév G-L 177. kötet 1938/39. tanév I. félév M-S 178. kötet 1938/39. tanév I. félév Sz-Z, Rk., Gy kötet 1938/39. tanév II. félév A-F 180. kötet 1938/39. tanév II. félév G-L 181. kötet 1938/39. tanév II. félév M-S 182. kötet 1938/39. tanév II. félév Sz-Z, Rk., Gy kötet 1939/40. tanév I. félév A-F 184. kötet 1939/40. tanév I. félév G-L 185. kötet 1939/40. tanév I. félév M-S 186. kötet 1939/40. tanév I. félév Sz-Z, Rk., Gy kötet 1939/40. tanév II. félév A-F 188. kötet 1939/40. tanév II. félév G-L 189. kötet 1939/40. tanév II. félév M-S 190. kötet 1939/40. tanév II. félév Sz-Z, Rk., Gy kötet 1940/41. tanév I. félév A-F 192. kötet 1940/41. tanév I. félév G-L 193. kötet 1940/41. tanév I. félév M-S 194. kötet 1940/41. tanév I. félév Sz-Z, Rk., Gy kötet 1940/41. tanév II. félév A-F 196. kötet 1940/41. tanév II. félév G-L 197. kötet 1940/41. tanév II. félév M-S 198. kötet 1940/41. tanév II. félév Sz-Z, Rk., Gy kötet 1941/42. tanév. I. félév A-F 200. kötet 1941/42. tanév. I. félév G-L 201. kötet 1941/42. tanév. I. félév M-S 202. kötet 1941/42. tanév. I. félév Sz-Z, Rk., Gy kötet 1941/42. tanév.ii. félév A-F 204. kötet 1941/42. tanév.ii. félév G-L 205. kötet 1941/42. tanév.ii. félév MS 206. kötet 1941/42. tanév.ii. félév Sz-Z, Rk., Gy kötet 1942/43. tanév I. félév A-F 208. kötet 1942/43. tanév I. félév G-L 209. kötet 1942/43. tanév I. félév M-S 210. kötet 1942/43. tanév I. félév Sz-Z, Rk., Gy kötet 1942/43. tanév II. félév A-F 212. kötet 1942/43. tanév II. félév G-L 213. kötet 1942/43. tanév II. félév M-S 214. kötet 1942/43. tanév II. félév Sz-Z, Rk., Gy kötet 1943/44. tanév I. félév A-F 216. kötet 1943/44. tanév I. félév G-L 6
7 217. kötet 1943/44. tanév I. félév M-S 218. kötet 1943/44. tanév I. félév Sz-Z, Rk., Gy kötet 1943/44. tanév II. félév A-F 220. kötet 1943/44. tanév II. félév G-L 221. kötet 1943/44. tanév II. félév M-S 222. kötet 1943/44. tanév II. félév Sz-Z, Rk., Gy kötet 1943/44. tanév rk. félév 224. kötet 1944/45. tanév I. félév A-D 225. kötet 1944/45. tanév I. félév E-J 226. kötet 1944/45. tanév I. félév K-M 227. kötet 1944/45. tanév I. félév N-S 228. kötet 1944/45. tanév I. félév Sz-Z, Rk kötet 1944/45. tanév II. félév A-D 230. kötet 1944/45. tanév II. félév E-J 231. kötet 1944/45. tanév II. félév K-M 232. kötet 1944/45. tanév II. félév N-S 233. kötet 1944/45. tanév II. félév Sz-Z, Rk., Gy kötet 1944/45. tanév I. félév Gy kötet 1945/46. tanév I. félév A-B 236. kötet 1945/46. tanév I. félév C-F 237. kötet 1945/46. tanév I. félév G-J 238. kötet 1945/46. tanév I. félév K 239. kötet 1945/46. tanév I. félév L-O 240. kötet 1945/46. tanév I. félév P-R 241. kötet 1945/46. tanév I. félév S-Sz 242. kötet 1945/46. tanév I. félév T-Z 243. kötet 1945/46. tanév II. félév A-B 244. kötet 1945/46. tanév II. félév C-F 245. kötet 1945/46. tanév II. félév G-J 246. kötet 1945/46. tanév II. félév K 247. kötet 1945/46. tanév II. félév L-O 248. kötet 1945/46. tanév II. félév P-R 249. kötet 1945/46. tanév II. félév S-Sz 250. kötet 1945/46. tanév II. félév T-Z 251. kötet 1945/46. tanév Pótfélév 252. kötet 1945/46. tanév I. félév Rk., Gy kötet 1945/46. tanév II. félév Rk., Gy kötet 1946/47. tanév I. félév A-B 255. kötet 1946/47. tanév I. félév C-F 256. kötet 1946/47. tanév I. félév G-J 257. kötet 1946/47. tanév I. félév K 258. kötet 1946/47. tanév I. félév L-O 259. kötet 1946/47. tanév I. félév P-R 260. kötet 1946/47. tanév I. félév S-Sz 261. kötet 1946/47. tanév I. félév T-V 262. kötet 1946/47. tanév I. félév W-Y, Rk., Gy kötet 1946/47. tanév II. félév A-B 264. kötet 1946/47. tanév II. félév C-F 265. kötet 1946/47. tanév II. félév G-J 7
8 266. kötet 1946/47. tanév II. félév K 267. kötet 1946/47. tanév II. félév L-N 268. kötet 1946/47. tanév II. félév O-R 269. kötet 1946/47. tanév II. félév S-Sz 270. kötet 1946/47. tanév II. félév T-Z, Rk., Gy kötet 1947/48. tanév I. félév A-B 272. kötet 1947/48. tanév I. félév C-F 273. kötet 1947/48. tanév I. félév G-J 274. kötet 1947/48. tanév I. félév K 275. kötet 1947/48. tanév I. félév L-M 276. kötet 1947/48. tanév I. félév N-R 277. kötet 1947/48. tanév I. félév S-Sz 278. kötet 1947/48. tanév I. félév T-Z 279. kötet 1947/48. tanév II. félév A-B 280. kötet 1947/48. tanév II. félév C-F 281. kötet 1947/48. tanév II. félév G-J 282. kötet 1947/48. tanév II. félév K 283. kötet 1947/48. tanév II. félév L-M 284. kötet 1947/48. tanév II. félév N-R 285. kötet 1947/48. tanév II. félév S-Sz 286. kötet 1947/48. tanév II. félév T-Z 287. kötet 1947/48. tanév I. félév Rk., Gy kötet 1947/48. tanév II. félév Rk., Gy kötet 1948/49. tanév I. félév A-B 290. kötet 1948/49. tanév I. félév C-E 291. kötet 1948/49. tanév I. félév F-G 292. kötet 1948/49. tanév I. félév H-J 293. kötet 1948/49. tanév I. félév K 294. kötet 1948/49. tanév I. félév L-M 295. kötet 1948/49. tanév I. félév N-P 296. kötet 1948/49. tanév I. félév R-S 297. kötet 1948/49. tanév I. félév Sz-T 298. kötet 1948/49. tanév I. félév U-Z 299. kötet 1948/49. tanév II. félév A-C 300. kötet 1948/49. tanév II. félév D-F 301. kötet 1948/49. tanév II. félév G-J 302. kötet 1948/49. tanév II. félév K 303. kötet 1948/49. tanév II. félév L-M 304. kötet 1948/49. tanév II. félév N-P 305. kötet 1948/49. tanév II. félév R-S 306. kötet 1948/49. tanév II. félév Sz-T 307. kötet 1948/49. tanév II. félév U-Z 308. kötet 1948/49. tanév I. félév Rk., Gy kötet 1948/49. tanév II. félév Rk., Gy. 8
9 2/b Végbizonyítványok kötet = 4,6 ifm. 1. kötet 1907/08. tanév 2. kötet 1908/09. tanév 3. kötet 1909/10. tanév 4. kötet 1910/11. tanév kötet kötet 1911/12. tanév kötet kötet 1912/13. tanév kötet kötet 1913/14. tanév kötet kötet kötet 1914/15. tanév kötet kötet 1915/16. tanév 16. kötet 1916/17. tanév 17. kötet 1917/18. tanév 18. kötet 1918/19. tanév kötet kötet kötet 1919/20. tanév kötet kötet 1920/21. tanév kötet kötet 1921/22. tanév kötet kötet 1922/23. tanév kötet kötet kötet 1923/24. tanév kötet kötet kötet 1924/25. tanév kötet kötet 1924/25. tanév kötet 1925/26. tanév kötet kötet 1926/27. tanév kötet kötet 1926/ /40. tanévek Gy. 41. kötet 1927/28. tanév kötet kötet 1928/29. tanév kötet kötet 1929/30. tanév
10 46. kötet kötet 1930/31. tanév kötet kötet 1931/32. tanév kötet kötet 1932/33. tanév kötet kötet 1933/34. tanév 54. kötet 1934/35. tanév kötet kötet 1935/36. tanév 57. kötet 1936/37. tanév kötet kötet 1937/38. tanév kötet 1938/39. tanév kötet 1939/40. tanév 62. kötet 1940/41. tanév , Gy. 63. kötet 1941/42. tanév kötet 1942/43. tanév kötet 1943/44. tanév , Gy. 66. kötet 1944/45. tanév 67. kötet 1945/46. tanév 68. kötet 1946/47. tanév kötet kötet 1947/48. tanév 71. kötet 1948/49. tanév kötet kötet 1949/50. tanév 74. kötet Gy. 75. kötet 1950/51. tanév 76. kötet 1951/52. tanév 77. kötet Névmutató 1949/ / kötet év 2. kötet 1911/ /17. tanév 3. kötet 1913/14. tanév 4. kötet 1917/ /19. tanév 5. kötet 1919/20. tanév kötet 1919/20. tanév kötet kötet 1920/21. tanév kötet kötet kötet 1921/22. tanév /c Távozási bizonyítványok kötet = 1 ifm. 10
11 12. kötet kötet 1922/23. tanév kötet 1923/24. tanév kötet 1924/25. tanév 16. kötet 1925/26. tanév 17. kötet 1926/ /28. tanév 18. kötet 1928/ /30. tanév 19. kötet 1930/ /33. tanév 20. kötet 1933/ /36. tanév 21. kötet 1936/ /40. tanév 22. kötet 1940/ /44. tanév 23. kötet 1946/ /50. tanév 1 doboz Vegyes iratok - Békekölcsön jegyzése - Tervkölcsön jegyzése 2/d Vegyes iratok doboz = 0,12 ifm 11
A Pécsi Tudományegyetem Levéltárának fond- és állagjegyzéke.
A Pécsi Tudományegyetem Levéltárának fond- és állagjegyzéke. VIII. Tanintézetek, intézmények 1. A Pozsonyi Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem iratai (1837-) 1914-1923 (-1935), 5,48 ifm a. A Rektori
A Semmelweis Egyetem Levéltára fond- és állagjegyzéke
Irodalom: A Semmelweis Egyetem Levéltára fond- és állagjegyzéke - Szögi László: A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Levéltára 1770-1970. Repertórium. Budapest, 1982. - Molnár László Szögi László: A Semmelweis
A Nyugat-magyarországi Egyetem Központi Levéltára
Könyvtári szakmai nap Győr, 2014. 03. 25 Kisalföldi Könyvtárak és Könyvtárosok Egyesülete A Nyugat-magyarországi Egyetem Központi Levéltára Szemerey Tamásné Dr. levéltárvezető Dr. Sági Éva levéltáros Egyetemi
4. Gazdasági Hivatal, Gazdasági- Műszaki Főigazgatóság raktári egység = 2,48 ifm
4. Gazdasági Hivatal, Gazdasági- Műszaki Főigazgatóság 1951-1999 23 raktári egység = 2,48 ifm Az egykori Tudományegyetemen még az 1880-as évek elején határozták el az egyetemi gazdasági hivatal felállítását.
3/a Törzskönyvek kötet = 7,15 ifm.
3. fond TANULMÁNYI OSZTÁLY IRATAI 1868-2007 71 doboz, 269 kötet, = 18,23 ifm. A főiskola Tanulmányi Osztálya 1950-ben alakult meg. Az osztály feladatai fokozatosan növekedtek. 1960-tól a tanári szak nappali
,11 ifm. Fancsal filiájára vonatkozó adatokat találunk az egyháztanácsi jegyzőkönyvekben is. Pénztárnaplóját külön fondba soroltuk.
1720-1995 2,11 ifm Székelyszentkirály első okleveles említése 1566-ban történt, azonban első szent királyunkról nevezett településeink alapítása még a 12-13. századra tehető. Ma is álló templomát 1796-1799
VIII Nagykőrösi református elemi iskolák iratainak levéltári gyűjteménye
VIII. 117. Nagykőrösi református elemi iskolák iratainak levéltári gyűjteménye 1859-1948 Raktári helye: Nagykőrös, D. épület, 41. raktár, 21-25. polc a/ Nagykőrösi ref. elemi népiskolák iratai 1859-1948
A Hutӱra Ferenc Könyvtár, Levéltár és Múzeum levéltári fond- és állagjegyzéke A fondrendszer kialakításakor az alábbi számkeretet alkalmaztuk:
A Hutӱra Ferenc Könyvtár, Levéltár és Múzeum levéltári fond- és állagjegyzéke A fondrendszer kialakításakor az alábbi számkeretet alkalmaztuk: 1 20. fond: A jogelőd intézmények, illetve az Egyetem (Kar)
Bemutatkozik a SZIE KDKL Levéltára
Bemutatkozik a SZIE KDKL Levéltára A Magyar Hidrológiai Társaság XXXI. Országos Vándorgyűlése Gödöllő, 2013. július 3. Kissné Bognár Krisztina főlevéltáros, levéltárvezető Szent István Egyetem Kosáry Domokos
XXIII. 3. Zala Megyei Tanács V. B. Titkárság h. TÜK iratok 1983-1990
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. ÁTTEKINTŐ RAKTÁRI JEGYZÉK XXIII. 3. Zala Megyei Tanács V. B. Titkárság h. TÜK iratok 1983-1990 Terjedelme: 28 doboz = 3,08 ifm Helyrajzi jelzete: Iktatott
A SOE Központi Levéltárának fond- és állagjegyzéke
A SOE Központi Levéltárának fond- és állagjegyzéke 1824-2017, 75 fond, 161 állag, 601,01 ifm Jelzet Levéltári egység neve évhatár terjedelem 1. Selmecbányai Erdészeti Tanintézet, Selmecbányai Bányászati
Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Fióklevéltára IV. B HÓDMEZŐVÁSÁRHELY VÁROS HÁZIPÉNZTÁRI HIVATALÁNAK IRATAI (1871 )
Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Fióklevéltára IV. B. 1411. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY VÁROS HÁZIPÉNZTÁRI HIVATALÁNAK IRATAI (1871 ) 1872 1944 T: 16,28 ifm (108 doboz, 16 csomó) 6,96 kfm (373 kötet) 23,24
XXIII. 13. Zala Megyei Tanács V. B. Munkaügyi Osztály ( : Munkaerő-gazdálkodási Osztály) iratai
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. ÁTTEKINTŐ RAKTÁRI JEGYZÉK XXIII. 13. Zala Megyei Tanács V. B. Munkaügyi Osztály (1957-1987: i Osztály) ai 1952-1987 Terjedelme: 59 doboz = 6,49 ifm 38
Veszprémi Szent Mihály plébánia levéltára (letét)
Veszprémi Szent Mihály plébánia levéltára (letét) Jelzet: Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, Plébániai Levéltár, Veszprémi Szent Mihály plébánia levéltára (VÉL:PL Veszprém Szent Mihály) Raktári
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RAKTÁRI JEGYZÉK
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK VIII. 56. Csány László Közgazdasági Szakközépiskola iratai Összes raktári és terjedelme: 171 raktári = 13,89 ifm Helyrajzi jelzet: 34.
20. fond. BETHESDA KÓRHÁZ IRATAI
20. fond. BETHESDA KÓRHÁZ IRATAI 1880 1956 51,25 ifm A kórházat a pesti református német leányegyház állította fel 1866-ban. Rózsa utca 53. sz. alatti házat bérbevette és berendezte előbb 6, majd 11 ággyal.
A több városban működő integrált egyetemek levéltári hálózata tapasztalatai
Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség vándorgyűlése Sopron, 2013. augusztus 26-28. A több városban működő integrált egyetemek levéltári hálózata tapasztalatai Nyugat-magyarországi Egyetem Központi Levéltára
Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltára IV. B
Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltára IV. B. 1426. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY VÁROS FELEKEZETI ANYAKÖNYVI MÁSODPÉLDÁNYAINAK LEVÉLTÁRI GYŰJTEMÉNYE 1827 1895 1,62 ifm (12 nagydoboz, 1 doboz) 1,19 kfm
Somogy Megyei Levéltár. Pusztaszemesi mgtsz-ek (tszcs-k) iratgyűjteménye 1953 1992. XXX. 363.
Somogy Megyei Levéltár Pusztaszemesi mgtsz-ek (tszcs-k) iratgyűjteménye 1953 1992. XXX. 363. Terjedelem Raktári egységek száma Terjedelem ifm. kisdoboz, 188 nagy doboz, csomó, Iratok: 23,50 ifm. kötet,
BÚCSÚSZENTLÁSZLÓI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI. f. Tárgyi csomók (Kötet tárgya) 1901-1950
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK V. 1817. BÚCSÚSZENTLÁSZLÓI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI f. Tárgyi csomók (Kötet tárgya) 1901-1950 f. állag terjedelme: 21 doboz = 2,310 ifm 26
Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára. Siófoki Városi Bíróság (korábban: Siófoki Járásbíróság) iratai
Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára Siófoki Városi Bíróság (korábban: Siófoki Járásbíróság) iratai Peren kívüli ügyek iratai 1952 1994 XXV. 28. d. Terjedelem Raktári egységek száma Terjedelem
MINŐSÉGÜGYI ELJÁRÁSOK
Eötvös Loránd Tudományegyetem MINŐSÉGÜGYI ELJÁRÁSOK ME 1.1.1 Minőségfejlesztési program megalkotása és értékelése Készítette : Rektori Kabinet Minőségügyi Iroda Verzió/kiadás dátuma: 1/2017.11.10. Jóváhagyta:
AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM LEVÉLTÁRÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1
AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM LEVÉLTÁRÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 BUDAPEST, 2006 1 Hatályon kívül helyezte az ELTE SzMSz I. kötet 4.d) számú melléklete, az Egyetemi Könyvtár és Levéltár
V. 1019. Ceglédbercel nagyközség iratai /1804-/ 1903-1950 /-1961/
Raktári hely: Nagykőrös, 33. raktár, 126-135. polc A/ Feudális kori iratok d/ Népesség összeírás 1804 0,01 fm C/ Polgári kori iratok 1903-1944 /-1957/ a/ Képviselő-testületi iratok 1903-1944 /-1945/ 0,30
A PTE EGYETEMI LEVÉLTÁR
A PTE EGYETEMI LEVÉLTÁR 2011. évi munkabeszámolója I. Az intézmény általános helyzete 2004. január 1-én jött létre a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Központi Levéltára a PTE Központi Könyvtár szervezeti egységeként.
Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2017/2018
Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2017/2018 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2017/2018-as tanév őszi és tavaszi félévére egyaránt. I. Általános
IV MOLNÁR ISTVÁN LEVELEZÉSE
IV. 423. MOLNÁR ISTVÁN LEVELEZÉSE 1907-1949 2 Doboz 0.30 ifm. Összesen: 0.30 ifm. Raktári hely: Somogy Megyei Levéltár 7400 Kaposvár, Rippl-Rónai tér 1. 1. emelet, L-M terem. Tárgy: Dr. Molnár István Somogy
Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára. Kaposvári Magyar Állami Somssich Pál Gimnázium iratai
Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára Kaposvári Magyar Állami Somssich Pál Gimnázium iratai (1776) 1806-1949 VIII. 52. Terjedelem Raktári egységek száma Terjedelem ifm 35 kisdoboz, 4,37 ifm 40
Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2017/2018
Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2017/2018 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2017/2018-as tanév őszi és tavaszi félévére egyaránt. I. Általános
Somogy Megyei Levéltár. Kaposvári Közegészségügyi és Járványügyi Állomás iratai 1956-1995 XXIV.1051. Terjedelem
Somogy Megyei Levéltár Kaposvári Közegészségügyi és Járványügyi Állomás iratai 1956-1995 XXIV.1051. Terjedelem Raktári egységek száma Terjedelem ifm. 83 kisdoboz 21 kötet Kötetek: 0,90 ifm Iratok: 10,37
VIII. 56. Csány László Közgazdasági Szakközépiskola iratai 1873 1996
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. Raktári jegyzék RAKTÁRI JEGYZÉK VIII. 56. Csány László Közgazdasági Szakközépiskola iratai 1873 1996 Terjedelem: 96 doboz, 45 kötet 11,96 ifm Elhelyezés:
A KREDITÁTVITELI EJÁRÁS RENDJE A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN (PTE ÁOK)
A KREDITÁTVITELI EJÁRÁS RENDJE A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN (PTE ÁOK) 1. Kérelmezők (1) A PTE ÁOK-ra felvételt vagy átvételt nyert hallgató más felsőoktatási intézményben végzett
253/2015. sz. határozat: A Miskolci Egyetem Szenátusa 2015. szeptember hó 30. napján az előterjesztéssel egyező változatban elfogadta a Gazdálkodási és kötelezettségvállalási szabályzatot, egyidejűleg
Somogy Megyei Levéltár. Kisbárapáti mgtsz-ek (tszcs-k) iratgyűjteménye 1953 2001. XXX. 306.
Somogy Megyei Levéltár Kisbárapáti mgtsz-ek (tszcs-k) iratgyűjteménye 1953 2001. XXX. 306. Terjedelem Raktári egységek száma Terjedelem ifm. kisdoboz, 106 nagy doboz, csomó, Iratok: 13,25 ifm. kötet, Kötetek:.
Oktatói munka hallgatói véleményezése es tanév I. félév. Oktatók
1. számú melléklet Oktatói munka hallgatói véleményezése 2016-2017-es tanév I. félév Oktatók A Nemzeti Közszolgálati Egyetem az ország legfiatalabb felsőoktatási intézményeként olyan örökséget hordoz,
Tapolcai Plébánia Levéltára
Tapolcai Plébánia Levéltára Jelzet: Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, Plébániai Levéltár, Tapolcai Plébánia Levéltára (VÉL VI.141.) Raktári egység száma: 7 köteg, 7 doboz Terjedelem: 3,62 ifm Évkör:
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RAKTÁRI JEGYZÉK
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK XXIII. 83g. Nagykanizsai Járási Hivatal Műszaki Osztály iratai 1972-1983 Raktári száma,, terjedelme: Raktári száma,, terjedelme: 263
Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2015/2016
Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2015/2016 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2015/2016-os tanév őszi és tavaszi félévére egyaránt. I. Általános
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RAKTÁRI JEGYZÉK
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK XXIII. 83ca. Nagykanizsai Járási Hivatal Pénzügyi-, Terv- és Munkaügyi Osztály iratai Szakigazgatási iratok 1972-1983 Raktári száma,
Somogy Megyei Levéltár. Stephaits Richárd szolgabíró iratai
Somogy Megyei Levéltár Stephaits Richárd szolgabíró iratai 1784-1848. XIV. 32. Terjedelem Raktári egységek száma Terjed ifm. elem kisdoboz, nagy doboz, 1 csomó, Iratok: 0. 04. ifm. kötet, Kötetek: - ifm.
SZOMBATHELYI PREMONTREI RENDI GIMNÁZIUM IRATAI
MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR VAS MEGYEI LEVÉLTÁRA VAS MEGYE SZOMBATHELY VIII.56. SZOMBATHELYI PREMONTREI RENDI GIMNÁZIUM IRATAI 1783-1950 22 db (0,12) doboz = ifm 31 db ( ) téka = ifm 232 db kötet = ifm Összesen:
Somogy Megyei Levéltár. Siófoki mgtsz-ek (tszcs-k) iratgyűjteménye 1953 1990. XXX. 377.
Somogy Megyei Levéltár Siófoki mgtsz-ek (tszcs-k) iratgyűjteménye 1953 1990. XXX. 377. Terjedelem Raktári egységek száma Terjedelem ifm. kisdoboz, 69 nagy doboz, csomó, Iratok: 8,63 ifm. kötet, Kötetek:.
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RAKTÁRI JEGYZÉK
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK VIII. 447. Petőfi Sándor Általános Iskola, Zalaegerszeg iratai 1946-2005 száma, neve, terjedelme: 62 doboz = 6,82 ifm Összes raktári
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 2015/2016. ÉVI ERASMUS+ TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 2015/2016. ÉVI ERASMUS+ TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA 1. A pályázati felhívás célja: A pályázni jogosult hallgatói számára Erasmus+ külföldi részképzés
1/2011. sz. Határozat
1/2011. sz. Határozat A Fogorvostudományi Kar szavazása az Egyetemi szintű kitüntetések odaítéléséről. A Kari Tanács az alábbi szavazati aránnyal támogatja az alábbi felterjesztéseket SEMMELWEIS EGYETEM
V. 1159. Vasad nagyközség iratai 1926-1950
V. 59. 926950 Raktári helye: Mester utca, I. emelet, 52. állvány, 6. polc C/ Polgári kori iratok 926944 a/ Képviselőtestületi iratok 926944 0,09 fm b/ Elöljárósági iratok 937944,0 fm D/ Népi demokratikus
2/2007. számú Dékáni Utasítás A TANÍTÁSRA FORDÍTOTT IDŐ SZÁMÍTÁSÁNAK SZABÁLYAI A PTE BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KARÁN
2/2007. számú Dékáni Utasítás A TANÍTÁSRA FORDÍTOTT IDŐ SZÁMÍTÁSÁNAK SZABÁLYAI A PTE BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KARÁN ELŐZMÉNYEK A PTE Foglalkoztatási Követelményrendszerének 162.. (2) bekezdése kimondja: E szabályzat
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RAKTÁRI JEGYZÉK
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK VIII. 56. Csány László Közgazdasági Szakközépiskola iratai 1873 1996 Raktári száma, neve, terjedelme: 96 doboz = Raktári száma, neve,
A SEMMELWEIS EGYETEM SZABÁLYZATA A HALLGATÓK ÉS DOKTORANDUSZOK FOGLALKOZTATÁSÁNAK RENDJÉRŐL
Az 58/2006. (VI. 29.) számú határozattal megalkotott, és a 105/2008. (X. 30.) számú határozattal egységes szerkezetben módosított Szervezeti és Működési Szabályzat II. rész melléklete 113/2008. (XI. 27.)
Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár utca 16., tel. 88/ , fax 88/
Csót plébánia levéltára Jelzet: Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, Plébániai Levéltár, Csót plébánia levéltára (VÉL VI.42.) Raktári egység száma: 12 doboz, 1 köteg Terjedelem: 2,14 ifm Évkör: 1779
A PTE EGYETEMI LEVÉLTÁR
A PTE EGYETEMI LEVÉLTÁR 2006. évi munkabeszámolója I. Az intézmény általános helyzete ete 2004. január l-én jött létre a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Központi Levéltára a PTE Központi Könyvtár szervezeti
Pályázati felhívás Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj
Pályázati felhívás Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj I. Tájékoztató a 2017/2018. tanévi Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj pályázati felhívásához A köztársasági ösztöndíj neve 2017. februártól a következő,
Véndiák Találkozó 2016
Véndiák Találkozó 2016 A Kar 2016. szeptember 23-án rendezte meg éves Véndiák Találkozóját, immár hatodik alkalommal. Az esemény hivatalosan 18.00 órakor, egy eseménydús programmal várta a regisztrált
Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltára Makó IV MAKÓI (KÖZPONTI) JÁRÁS FŐSZOLGABÍRÁJÁNAK IRATAI (-1951)
Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltára Makó IV. 463. MAKÓI (KÖZPONTI) JÁRÁS FŐSZOLGABÍRÁJÁNAK IRATAI 1872 1949 (-1951) [Fondképző története] [Dokumentumokban szereplő információk] [Szerkezeti
Az e-archivum működés közben. Puzsár Imre (Magyar Országos Levéltár)
Az e-archivum működés közben Puzsár Imre (Magyar Országos Levéltár) Létrejötte 10/2002. NKÖM r. alap minisztériumi elvárás a rendeletnél ne tartalmazzon többet, de több funkcionalitást fejlesztettünk bele,
VIII. 3606. Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekotthon Letenye 1972 2006. Irat megnevezése
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK VIII. 3606. Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekotthon Letenye 1972 Terjedelme: 107 doboz = 12,84 ifm Helyrajzi jelzete: 60. raktár
Ugodi plébánia levéltára
Ugodi plébánia levéltára Jelzet: Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, Plébániai Levéltár, Ugodi plébánia levéltára (VÉL:Pl Ugod) Raktári egység száma: 15 doboz + 42 kötet Terjedelem: 3,425 ifm + 1
V. 1073. Mende nagyközség iratai 1921-1950 /-1954/
1921- /-1954/ Raktári helye: Mester utca, I. emelet, 138. állvány, 11-16. polc C/ Polgári kori iratok 1921-1930 a/ Képviselő-testületi iratok 1921-1930 0,03 fm D/ Népi demokratikus kori iratok /1941-/
Előző évi rendezetlen fm. Rendezett fm
A levéltári anyag feldolgozottsága a 23. dec. 31-én A fondfőcsoport Ssz. Száma Megnevezése Előző évi rendezett fm Előző évi rendezetlen fm Tárgyévi rendezetlen fm Rendezett fm alapszinten középszinten
MÖDFE Nappali munkarendű mester 2018/2019 /2018/FOKT
Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Eötvös Loránd Tudományegyetem által nappali munkarendű mesterképzésben részt vevő, tanulmányaikat a 2015/2016-os tanévtől a 2017/2018-as tanévig terjedő
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal
SZEPTEMBER 1. csütörtök 2. péntek 3. szombat 4. vasárnap 5. hétfő 6. kedd 7. szerda 20 00 10 00 Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal Előzetes kurzusfelvétel Rangsorolásos
BIZONYLATI ALBUM. Orvosi Biokémiai Intézet. Készítette: 2008. okt. 01. Dr. Kolev Kraszimir minőségirányítási vezető
SEMMELWEIS EGYETEM Budapest, Üllő i út 26. BIZONYLATI ALBUM Orvosi Biokémiai Intézet Készítette: Dr. Kolev Kraszimir minőségirányítási vezető Dátum Jóváhagyta: Dr. Ádám Veronika egyetemi tanár intézet
ELŐTERJESZTÉS A SZENÁTUS OKTÓBER 17-I ÜLÉSÉRE napirend. Tárgy: Javaslat az Óbudai Egyetem Felvételi szabályzatának módosítására
ÓBUDAI EGYETEM ELŐTERJESZTÉS A SZENÁTUS 2016. OKTÓBER 17-I ÜLÉSÉRE 2.4. napirend Tárgy: Javaslat az Óbudai Egyetem Felvételi szabályzatának módosítására Előterjesztő: Kártyás Gyula oktatási főigazgató
Gyógyszerészhallgatók társadalmi összetétele a két világháború között GYÓGYSZERÉSZTÖRTÉNETI NYÁRI EGYETEM
Gyógyszerészhallgatók társadalmi összetétele a két világháború között MAGOS GERGELY GYÓGYSZERÉSZTÖRTÉNETI NYÁRI EGYETEM SZEGED 2015.07.10 Az adatfelvétel és az adatbázis ELTE Levéltár: A BTK beiratkozási
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal
1. hétfő 2. kedd 3. szerda 4. csütörtök 5. péntek FEBRUÁR félév regisztrációs időszakának félévére vonatkozó, kizárólag a 2016. január 15. után keletkezett tanulmányi kérelmek pótfélév, dékáni méltányosság
Jelentés a levéltári szakfelügyelet 2012. évi működéséről és ellenőrzési tapasztalatairól
Jelentés a levéltári szakfelügyelet 2012. évi működéséről és ellenőrzési tapasztalatairól A vezető szakfelügyelőből, 9 közlevéltári és 3 nyilvános magánlevéltári szakfelügyelőből álló szakfelügyelői karból
MNB kiválósági ösztöndíj
MNB kiválósági ösztöndíj 1. A Magyar Nemzeti Bank társadalmi felelősségvállalási stratégiájának megvalósítása keretében, az MNB és a KJF között létrejött szerződés alapján, támogatást nyújt a 2016/2017-as
3/2019. ( ) SZ. DÉKÁNI UTASÍTÁS 2019/2020. TANÉV IDŐBEOSZTÁSA BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR 3/2019. (06. 12.) SZ. DÉKÁNI UTASÍTÁS AZ ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR 2019/2020. TANÉV IDŐBEOSZTÁSA Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
VI. 4. Pest Megyei Tűzrendészeti Felügyelőség iratai 1890-1946
1890-1946 Szervtörténet: A törvényhatóságoknál a felügyelői állás megszervezését a 230000/1925. sz. BM rendelet mondta ki. Ezen utasítás figyelembe vételével készítette el a megye a tűzrendészeti szabályrendeletét,
(magánszemély, asszonyoknál leánykori név is)* (gazdasági társaság)* (intézmény)* (non profit szervezet)*
MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS Amely létrejött egyrészről a Debreceni Református Hittudományi Egyetem 4026 Debrecen, Kálvin tér 16., adószáma 19876182-2-09, bankszámlaszáma: 11738008-20011428, képviseli Dr. Bölcskei
OSAP 1626. Bér- és létszámstatisztika. Egészségügyi ágazat. Vezetõi összefoglaló
OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika Egészségügyi ágazat Vezetõi összefoglaló 2004 Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet Az OSAP 1626/04 nyilvántartási számú bér- és létszámstatisztika adatszolgáltatóinak
HELLER FARKAS GAZDASÁGI ÉS TURISZTIKAI SZOLGÁLTATÁSOK FŐISKOLÁJA AZ ELEKTRONIKUS LECKEKÖNYV BEVEZETÉSÉNEK ÉS ALKALMAZÁSÁNAK SZABÁLYZATA
HELLER FARKAS GAZDASÁGI ÉS TURISZTIKAI SZOLGÁLTATÁSOK FŐISKOLÁJA AZ ELEKTRONIKUS LECKEKÖNYV BEVEZETÉSÉNEK ÉS ALKALMAZÁSÁNAK SZABÁLYZATA 2009. június 30. 1 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény
Szegedi Tudományegyetem Egészségügyi Főiskolai Kar
Szegedi Tudományegyetem Egészségügyi Főiskolai Kar SZABÁLYZATA AZ SZTE NEMZETKÖZI HALLGATÓI MOBILITÁSI ALAPJÁNAK KARI FELHASZNÁLÁSI RENDJÉRŐ L Szeged, 2005. 03. 16. 2 I. Általános rendelkezések Pályázók
XXIII. 214a. Keszthelyi Járási Tanács V. B. Építési és Közlekedési Csoport II. iratai 1957-1971
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. ÁTTEKINTŐ RAKTÁRI JEGYZÉK XXIII. 214a. Keszthelyi Járási Tanács V. B. Építési és Közlekedési Csoport II. iratai 1957-1971 Terjedelem: 105 doboz = 12,6
1. A Megbízó megbízza a fent nevezett Megbízottat az alábbi feladatok elvégzésével: 2 hetes tanítási gyakorlat vezetés... hallgató(k) részére.
KÓD: 122310 Iktsz: MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS Amely létrejött egyrészről a Debreceni Református Hittudományi Egyetem 4026 Debrecen, Kálvin tér 16., adószáma 19876182-2-09, bankszámlaszáma: 11738008-20011428,
SZENT ISTVÁN EGYETEM Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Hallgatói Feliilbírálati Bizottság Szent István Egyetem
GTK Gazdaság- és Tűrsadulnmtudományi Dr. Pataki László egyetemi docens, elnök SZENT ISTVÁN EGYETEM Gazdaság- és Társadalomtudományi Hallgatói Feliilbírálati Bizottság Szent István Egyetem Gazdaság- és
VII. 10b. Zalaegerszegi Királyi Járásbíróság iratai Büntető perek
A a AA ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. ÁTTEKINTŐ RAKTÁRI JEGYZÉK VII. 10b. Zalaegerszegi Királyi Járásbíróság iratai Büntető perek 1915-1950 Terjedelme 103 doboz = 11,33 ifm 1 kötet
A juttatási ügyekben eljáró EHÖK szakbizottságok ügyrendje. Preambulum
A juttatási ügyekben eljáró EHÖK szakbizottságok ügyrendje Preambulum A Pécsi Tudományegyetem (továbbiakban: PTE) Egyetemi Hallgatói Önkormányzata (továbbiakban: EHÖK) a PTE Térítési és Juttatási Szabályzatának
XIV. 1 Személyi fondok töredékeinek levéltári gyűjteménye g) Still Ferenc iratai (1918 ) , é. n.
XIV. 1 Személyi fondok töredékeinek levéltári gyűjteménye 1800 2005 g) Still Ferenc iratai (1918 ) 1922 1990, é. n. Still Ferenc (Vác, 1919. aug. 6 Vác, 2010. jún. 15.), szülei: id. Still Ferenc ácssegéd
doboz 101 db = 12,12 ifm irat doboz/kötet 1 db = 0,12 ifm (0,09 ifm kötet) kötet 43 db = 0,60 ifm Összesen: 145 db = 12,12 ifm irat 0,81 ifm kötet
MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR VAS MEGYEI LEVÉLTÁRA VAS MEGYE SZOMBATHELY VIII.807. KÖRMENDI DR. BATTHYÁNY-STRATTMANN LÁSZLÓ KÓRHÁZ RENDELİINTÉZETÉNEK IRATAI 1900-1996 101 db (0,12) doboz = 12, 12 ifm 1 db Doboz/kötet
A PTE EGYETEMI LEVÉLTÁR évi munkabeszámolója
A PTE EGYETEMI LEVÉLTÁR 2015. évi munkabeszámolója I. Az intézmény általános helyzete 2004. január 1-én jött létre a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Központi Levéltára a PTE Központi Könyvtár szervezeti egységeként.
XIII.56. A SAÁGHY CSALÁD IRATAI 1279-1889. 1 doboz 0,12 fm /199 folió + 2 db fénykép/ Raktári hely: 22/403/19
MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR VAS MEGYEI LEVÉLTÁRA VAS MEGYE SZOMBATHELY XIII.56. A SAÁGHY CSALÁD IRATAI 1279-1889 1 doboz 0,12 fm /199 folió + 2 db fénykép/ Raktári hely: 22/403/19 1. Leszármazási táblázat
A PTE EGYETEMI LEVÉLTÁR évi munkabeszámolója
A PTE EGYETEMI LEVÉLTÁR 2012. évi munkabeszámolója I. Az intézmény általános helyzete 2004. január 1-én jött létre a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Központi Levéltára a PTE Központi Könyvtár szervezeti egységeként.
IX. 311. A Pest megyei községi legeltetési társulatok iratainak levéltári gyűjteménye 1873-1905, 1930-1944 (-1964)
Terjedelem: 1,61 fm, 13 doboz /1,36 fm/, 13 kötet /0,19 fm/, 2 csomó /0,02 fm/, 10 füzet /0,04 fm/, 38 raktári egység Ténylegesen meglévők: 1,45 fm, 12 doboz /1,24 fm/, 11 kötet /0,15 fm/, 2 csomó /0,02
A PTE EGYETEMI LEVÉLTÁR
A PTE EGYETEMI LEVÉLTÁR 2007.. évi beszámolója L Az intézmény általános helyzete 2004. január l-én jött létre a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Központi Levéltára a PTE Központi Könyvtár szervezeti egységeként.
KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁS
Tanmenet és tantárgyi követelmények a KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁS tantárgyhoz 2016/2017. tanév I. (őszi) félév Közigazgatás-szervező alapképzési szak (2015) NAPPALI és LEVELEZŐ tagozat Budapest, szeptember Postai
Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2016/2017
Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2016/2017 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2016/2017-es tanév őszi és tavaszi félévére egyaránt. I. Általános
Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények
Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére 10. számú melléklet a 11/1994 (VI.8 ) MKM rendelet alapján 1. A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége hozzárendelve a helyi
Szlovák Nemzeti Levéltár
Szlovák Nemzeti Levéltár Csoportunkat az intézmény vezetőhelyettese fogadta. Először általános tájékoztatást kaptunk, majd megtekinthettük a levéltár legérdekesebb kincseit, dokumentumait. A Szlovák Nemzeti
MÖDFE Nappali munkarendű mester 2017/ /2017/FOKT
Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Eötvös Loránd Tudományegyetem által nappali munkarendű mesterképzésben részt vevő, tanulmányaikat 2014/2015 ös, 2015/2016-os valamint a 2016/2017-es
TÁJÉKOZTATÓ TÉRÍTÉSI DÍJ FIZETÉSE ALÓL VALÓ MENTESSÉG
TÁJÉKOZTATÓ AZ INTÉZMÉNY TÉRÍTÉSI ÉS TANDÍJ FIZETÉSI KÖTELEZETTSÉGEKRŐL 1..) TÉRÍTÉSI DÍJ MÉRTÉKE: 12.000.- FT/ÉV Egy összegben egy félévet a beiratkozáskor be kell fizetni. A beiratkozási lapot kizárólag
Ugodi plébánia levéltára
Ugodi plébánia levéltára Jelzet: Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, Plébániai Levéltár, Ugodi plébánia levéltára (VÉL VI.148.) Raktári egység száma: 15 doboz + 42 kötet Terjedelem: 3,6 ifm + 1 doboz
SZMSZ III. KÖTETE HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER
SZMSZ III. KÖTETE HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER III/2.2. Díjtételek A Szenátus a HÖK egyetértésével 2015. július 13-i ülésén az SZ-122.b/2014/2015. (2015. VII. 13.) számú határozatával támogatta a Hallgatói
i III. HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER III/2.1. Díjtételek A Szenátus - a HÖK egyetértésével - 2007. június 25-i ülésén, 60.ba/2006/07. számú határozatával támogatta a Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzat
Oktatói Munka Hallgatói Véleményezésének kérdőíve 2011/12 őszi félév. egyoktatós kurzusok
Oktatói Munka Hallgatói Véleményezésének kérdőíve 2011/12 őszi félév Tisztelt Hallgatónk! egyoktatós kurzusok Az ELTE igen fontosnak tartja, hogy megismerje, hogyan vélekednek a hallgatók az oktatók munkájáról.
Gazdasági társaság esetén a gyakorlatvezetést végző személy neve: (*értelemszerűen a megbízottnak a rá vonatkozó adatokat kell kitöltenie)
KÓD: 122310 Iktsz: MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS Amely létrejött egyrészről a Debreceni Református Hittudományi Egyetem 4026 Debrecen, Kálvin tér 16., adószáma 19876182-2-09, bankszámlaszáma: 11738008-20011428,
JELENTÉS AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÉVI JELENTKEZÉSI ÉS FELVÉTELI ADATAIRÓL
JELENTÉS AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM 217. ÉVI JELENTKEZÉSI ÉS FELVÉTELI ADATAIRÓL ELTE Rektori Kabinet Minőségügyi Iroda 217. november TARTALOMJEGYZÉK 1. Vezetői összefoglaló... 3 2. Országos adatok...
A 2/2007. számú Dékáni Utasítás a tanításra fordított idő számításának szabályai a PTE Bölcsészettudományi Karán.
3/2009. sz. Dékáni Utasítás Az oktatási többletfeladatok elismeréséről, az oktatási együttműködések eljárása szabályzatában foglaltak kari megvalósításához Előzmények: A Pécsi Tudományegyetem (továbbiakban:
Oktatói Munka Hallgatói Véleményezésének eredményei 2017/18. tanév őszi félév
Oktatói Munka Hallgatói Véleményezésének eredményei 217/18. tanév őszi félév Az Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa a 217. november 29-i ülésén elfogadta az új Oktatói, Kutatói Teljesítményértékelő Rendszert
A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS INFORMATIKAI KARA HALLGATÓI MOBILITÁSI ALAP FELHASZNÁLÁSÁNAK KARI SZABÁLYZATA
A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS INFORMATIKAI KARA HALLGATÓI MOBILITÁSI ALAP FELHASZNÁLÁSÁNAK KARI SZABÁLYZATA Szeged, 2010. A Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi Hallgatói Mobilitási Alapjának