J E G Y Z K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képvisel-testületének 2014. január 30-án ülésén a Városháza Dísztermében megtartott soros Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester, képvisel Szcsné Dr. Fehér Éva alpolgármester Mucsi György alpolgármester Csiszár István, Katona János László, Oltványi Gyula, Tanács József, Vass Antal és Volford Imre képviselk Masa Róbert, Babarczi János, Varga Ferenc tanácsosok Dr. Varga- Nagy Szilvia jegyz Igazoltan vannak távol: Balogh Miklós képvisel Heller Sz. Tibor tanácsos Tanácskozási joggal jelen vannak: Kosztyu Gyuláné óvodavezet Berta Gyuláné mb. könyvtárvezet Pintérné Farkas Ágnes mb. Gond. Közp. tagintézményvezet Vastag István Alapfokú Mvészeti Iskola Igazgatója Cske Melinda Móra-Partner Kft. ügyvezet igazgatója Markovicsné Bobár Gabriella Móra-Vitál kft. ügyvezetje Pásztor József Móra-Solar Kft. ügyvezetje Balog László kabinetvezet Árva Béláné osztályvezet Dr. Tóth Krisztián Jogi és Hatósági O. vezetje Nógrádi Zoltán polgármester úr: Köszönti a képvisel-testületi ülés résztvevit. Megállapítja a határozatképességet, a 8 tagú települési képvisel-testület tagjai közül jelen 7 f és a polgármester, 1 f képvisel igazoltan van távol.
2 Javaslatot tesz a napirendi pontokra: 1./ Beszámoló a két képvisel-testületi ülés közti tevékenységrl, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet és lakosságot érint fontosabb eseményekrl Eladó: Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Mórahalom város Önkormányzata 2014. évi költségvetési rendeletének megalkotása Eladó: Nógrádi Zoltán polgármester 3./ Aktuális kérdések Eladók: témakörök szerint - A Képvisel-testület egyhangúlag elfogadja a napirendi pontokra tett javaslatot. 3/2014. /I. 30./ Képvisel-testületi határozat: Tárgy: Napirend elfogadása Mórahalom Város Képviseltestülete 2014. január 30-ai ülése napirendjét az alábbiak szerint állapítja meg: 1./ Beszámoló a két képvisel-testületi ülés közti tevékenységrl, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet és lakosságot érint fontosabb eseményekrl Eladó: Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Mórahalom város Önkormányzata 2014. évi költségvetési rendeletének megalkotása Eladó: Nógrádi Zoltán polgármester 3./ Aktuális kérdések Eladók: témakörök szerint TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZKÖNYVEK\2014\20140130-soros.doc
3 Errl értesitést kap: l./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyz - Javaslat a 2014. évi Munkaterv módositására Eladó: Nógrádi Zoltán polgármester Katona László Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság törvényességi szempontból elfogadja az elterjesztést. Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják az elterjesztést. Tanács József Szociális Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az elterjesztést. A Képvisel-testület egyhangúlag elfogadja az elterjesztést. 4/2014. /I. 30./ Képvisel-testületi határozat: Tárgy: Javaslat a 2014. évi Munkaterv módositására 1./ Mórahalom város Képvisel-testülete - a polgármester javaslatára - 2014. évi Munkatervét az alábbiak szerint módosítja: A 2014. január 30-ára tervezett: Mórahalom város Önkormányzata 2014. évi költségvetési rendeletének megalkotása tárgyú napirend megvitatását leveszi 2014. január 30-ai ülése napirendjérl. TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZKÖNYVEK\2014\20140130-soros.doc
4 2./ A Képvisel-testület felhívja a Jegyz figyelmét a 2014. évi Munkaterv l. pont szerinti módosítására, illetve a Költségvetési rendelet jogszabályi határidre történ benyújtására. Felels: 2. pont: Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyz A határozat végrehajtásáról a képvisel-testület külön jelentést nem kér. Errl értesítést kap: l./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyz I. napirend - Beszámoló a két képvisel-testületi ülés közti tevékenységrl, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet és lakosságot érint fontosabb eseményekrl Eladó: Nógrádi Zoltán polgármester Nógrádi Zoltán polgármester beszámolóját a jegyzkönyv 1. sz. melléklete tartalmazza. A Képvisel-testület egyhangúlag elfogadja az elterjesztést. 5/2014. /I. 30./ Képvisel-testületi határozat: Tárgy: Beszámoló a két képvisel-testületi ülés közti tevékenységrl, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet és lakosságot érint fontosabb eseményekrl I. Mórahalom város Képvisel-testülete a két képvisel-testületi ülés közti tevékenységrl, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet érint fontosabb eseményekrl szóló polgármesteri beszámolót elfogadja. TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZKÖNYVEK\2014\20140130-soros.doc
5 Errl értesítést kap: l./ Nógrádi Zoltán polgármester - Jelentés a Képvisel-testület határozatainak végrehajtásáról Eladó: Nógrádi Zoltán polgármester Katona László Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az elterjesztést. A Képvisel-testület egyhangúlag elfogadja az elterjesztést. 6/2014. /I. 30./ Képvisel-testületi határozat: Tárgy: Jelentés a Képvisel-testület határozatainak végrehajtásáról I.Mórahalom város Képvisel-testülete megvitatta és elfogadja a lejárt határidej határozatok végrehajtásáról adott jelentést. A 429/2012. /XII. 28./, 14/2013. /I. 3l./, 203/2013. /V. 30./, 203/2012. /VI. 28./, 363/2011. /XII. 30./, 338/2013. /IX. 26./Kt. 2., 4.pontjának, 8/2013. /I. 3l./Kt. 20. pontjának, 430/2013. /XII. l9./ii/l.,2 pontjának, 431/2013. /XII. l9./kt. sz. határozatok végrehajtásáról további jelentést nem kér. A 147/2012. /V. 31./ kt. 2. pontjának, 357/2013. /IX. 26./, 338/2013. /IX. 26./Kt l.,3 pontjának végrehajtásáról, a 425/2013. /XII. 19./ Kt. sz. határozat végrehajtásáról a 2014. februári kt. ülésre kér újabb jelentést. A 323/2013. /IX. l2./, 129/2013 /IV. 25./, 427/2013. /XII. l9./, 434/2013. /XII. l9./ kt. sz. határozatok végrehajtásáról a 2014. márciusi kt. ülésre kér újabb jelentést. A 86/2011. /III. 3l./ kt. sz. határozat végrehajtásáról a 2014. áprilisi kt. ülésre kér újabb jelentést. TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZKÖNYVEK\2014\20140130-soros.doc
6 A 8/2013. /I. 3l./Kt. l4. pontjának végrehajtásáról a 2014. májusi kt. ülésre kér újabb jelentést. A 231/2013. /VI. 6./, kt. sz. határozat pontjának végrehajtásáról a 2014. júniusi kt. ülésre kér újabb jelentést. A 383/2013. /X. 3l./, 444/2013. /XII. l9./ kt. sz. határozatok végrehajtásáról a 2014. augusztusi kt. ülésre kér újabb jelentést. A 40/2011. /II. 24./Kt. II./3 pontjának végrehajtásáról a 2014. szeptemberi ülésre kér újabb jelentést. A 414/2012. /XII. 20./ kt. sz. határozat végrehajtásáról a 2014. december ülésre kér újabb jelentést. kt. kt. A 328/2012. /X. 25./, 53/2012. /II. 23/Kt. I.1/c,d pontjának, 125/2003./IV. 22./ Kt. sz. határozatok végrehajtásáról a 2015. januári kt. ülésre kér újabb jelentést. Errl értesitést kap: l./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyz 3./ intézményvezetk 4./ Kht. igazgatók Tájékoztató az átruházott hatáskörök gyakorlásáról Eladó: Nógrádi Zoltán polgármester Nógrádi Zoltán polgármester: Ismerteti a Szociális Bizottság tájékoztatóját. Hozzászólás : nincs - A Képvisel-testület az átruházott hatáskörök gyakorlásáról szóló tájékoztatót egyhangúlag tudomásul veszi. TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZKÖNYVEK\2014\20140130-soros.doc
7 Nógrádi Zoltán polgármester: Ismerteti saját hatáskörében hozott döntéseirl összeállított tájékoztatót. - A Képvisel-testület az átruházott hatáskörök gyakorlásáról szóló tájékoztatót egyhangúlag tudomásul veszi. 7/2014. /I. 30./ Képvisel-testületi határozat: Tárgy: Jelentés az átruházott hatáskörök gyakorlásáról Mórahalom város Képvisel-testülete a Polgármesterre, a Szociális Bizottságra átruházott hatáskörök gyakorlásáról szóló tájékoztatókat az SZMSZ 5. /3/ bekezdése alapján tudomásul veszi. Errl értesítést kap: l./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Szociális Bizottság elnöke II. Napirend: Aktuális kérdések Az Önkormányzat 2014. évi költségvetésérl szóló rendelet I. fordulójának megvitatása Eladó: Nógrádi Zoltán polgármester Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az elterjesztést. TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZKÖNYVEK\2014\20140130-soros.doc
8 A Képvisel-testület egyhangúlag elfogadja az elterjesztést. 8/2014. /I. 30./ Képvisel-testületi határozat: Tárgy: Az Önkormányzat 2014. évi költségvetésérl szóló rendelet I. fordulójának megvitatása Mórahalom város Képviseltestülete megtárgyalta Az Önkormányzat 2014. évi költségvetésérl szóló rendelet I. fordulójának megvitatása tárgyú elterjesztést és a következ határozatot hozza: 1. Mórahalom város Képviseltestülete megállapítja, hogy a költségvetési rendelet I. fordulóban tárgyalt változata nem alkalmas a végleges költségvetési rendelet megalkotására, tekintettel arra, hogy az intézményi egyeztetések további változtatást vonhatnak maga után. 2. Mórahalom város Képviseltestülete utasítja a Jegyzt, hogy az Önkormányzat 2014. évi végleges költségvetési rendeletét a 2014. februári soros ülésére készítse el és terjessze be. Felels: Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyz Határid: 2014. februári soros ülés Errl értesitést kap: l./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyz Mórahalom város Képvisel-testülete 16/2011. /VIII. 30./, a pénzbeli és természetbeni szociális ellátások helyi szabályairól szóló önkormányzati rendeletének módositása Eladó: Nógrádi Zoltán polgármester Katona László Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság törvényességi szempontból elfogadásra javasolja a rendelettervezetet. TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZKÖNYVEK\2014\20140130-soros.doc
Tanács József Szociális Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják a rendelettervezetet. 9 Nógrádi Zoltán polgármester: Szavazásra bocsátja a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról szóló 16/2011. /VIII. 30./ önkormányzati rendelet módositásáról szóló rendelet-tervezetet: A Képvisel-testület egyhangú szavazattal az elfogadás megfelel a minsített szótöbbségnek - megalkotja Mórahalom város Képvisel-testületének 1/2014. (I. 30.) önkormányzati rendeletét a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról szóló 16/2011. /VIII. 30./ önkormányzati rendelet módositásáról A rendelet hiteles szövegét a jegyzkönyv.. sz. melléklete tartalmazza. Közterület használat engedélyezésével kapcsolatos eljárásról szóló 15/1994. /VI. 3./ számú önkormányzati rendelet módositása Eladó: Nógrádi Zoltán polgármester Katona László Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság törvényességi szempontból elfogadásra javasolja az elterjesztést a rendelet-tervezettel együtt. A Képvisel-testület egyhangúlag elfogadja az elterjesztést. 9/2014. /I. 30./ Képvisel-testületi határozat: Tárgy: Közterület használat engedélyezésével kapcsolatos eljárásról szóló 15/1994. /VI. 3./ számú önkormányzati rendelet módositása TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZKÖNYVEK\2014\20140130-soros.doc
10 1./ Mórahalom város Képvisel-testülete egyetért azzal, hogy szükséges felmérni a település közigazgatási területén közterületen elhelyezett reklámcélú hirdet berendezések (reklámhordozók) településképbe illeszkedését. 2./ A Képvisel-testület felhívja a Polgármester figyelmét, hogy a Fépítész bevonásával végezze el az 1. pontban szerepl felmérést és a településképbe nem illeszked reklámcélú hirdet berendezések (reklámhordozók) esetén a településkép kötelezi eljárást folytassa le. Felhívja továbbá a polgármester figyelmét, hogy az eljárás eredményérl a képvisel-testületet tájékoztassa. Felels: Nógrádi Zoltán polgármester Határid: 2014. márciusi kt. Errl értesítést kap: 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ dr. Varga-Nagy Szilvia jegyz Nógrádi Zoltán polgármester: Szavazásra bocsátja a közterület használat engedélyezésével kapcsolatos eljárásról szóló 15/1994. /VI. 3./ számú önkormányzati rendelet módositásáról szóló rendelet-tervezetet: A Képvisel-testület egyhangú szavazattal az elfogadás megfelel a minsített szótöbbségnek - megalkotja Mórahalom város Képvisel-testületének 2/2014. (I. 30.) önkormányzati rendeletét a közterület használat engedélyezésével kapcsolatos eljárásról szóló 15/1994. /VI. 3./ számú önkormányzati rendelet módositásáról A rendelet hiteles szövegét a jegyzkönyv.. sz. melléklete tartalmazza. - Változtatási tilalom elrendelése, Mórahalom város Helyi Építési Szabályzatának 11/1999. /VII. l./ önkormányzati rendelet módosítása Eladó: Nógrádi Zoltán polgármester Katona László Ügyrendi Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint törvényességi szempontból elfogadásra javasolják a rendelet-tervezetet. TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZKÖNYVEK\2014\20140130-soros.doc
11 Nógrádi Zoltán polgármester: Szavazásra bocsátja a Változtatási tilalom elrendelése, Mórahalom város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 11/1999. /VII. l./ számú önkormányzati rendelet módosításáról szóló rendelet-tervezetet: A Képvisel-testület egyhangú szavazattal az elfogadás megfelel a minsített szótöbbségnek - megalkotja Mórahalom város Képvisel-testületének 3/2014. (I. 30.) önkormányzati rendeletét a Változtatási tilalom elrendelésérl, Mórahalom város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 11/1999. /VII. l./ számú önkormányzati rendelet módosításáról A rendelet hiteles szövegét a jegyzkönyv.. sz. melléklete tartalmazza. Közmveldésrl szóló 17/1999. /XI. l5./ számú rendelet módositása Eladó: Nógrádi Zoltán polgármester Katona László Ügyrendi Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint törvényességi szempontból elfogadásra javasolják a rendelet-tervezetet. Nógrádi Zoltán polgármester: Szavazásra bocsátja a közmveldésrl szóló 17/1999. /XI. 15./ önkormányzati rendelet módositásáról szóló rendelet-tervezetet: A Képvisel-testület egyhangú szavazattal az elfogadás megfelel a minsített szótöbbségnek - megalkotja Mórahalom város Képvisel-testületének 4/2014. (I. 30.) önkormányzati rendeletét közmveldésrl szóló 17/1999. /XI. 15./ önkormányzati rendelet módositásáról A rendelet hiteles szövegét a jegyzkönyv 13. sz. melléklete tartalmazza. TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZKÖNYVEK\2014\20140130-soros.doc
Az önkormányzat vagyongazdálkodási szabályairól szóló 33/2013. /XI. 28./ önkormányzati rendelet módositása 12 Eladó: Nógrádi Zoltán polgármester Katona László Ügyrendi Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint törvényességi szempontból elfogadásra javasolják a rendelet-tervezetet. Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja a rendelet-tervezetet. Nógrádi Zoltán polgármester: Szavazásra bocsátja az önkormányzat vagyongazdálkodási szabályairól szóló 33/2013. /XI. 28./ sz. önkormányzati rendelet módositásáról szóló rendelet-tervezetet: A Képvisel-testület egyhangú szavazattal az elfogadás megfelel a minsített szótöbbségnek - megalkotja Mórahalom város Képvisel-testületének 5/2014. (I. 30.) önkormányzati rendeletét az önkormányzat vagyongazdálkodási szabályairól szóló 33/2013. /XI. 28./ sz. önkormányzati rendelet módositásáról A rendelet hiteles szövegét a jegyzkönyv 15. sz. melléklete tartalmazza. Közmveldési feladatok átadása HTV Média Kft. részére, továbbá közmveldési és használati megállapodás jóváhagyása Eladó: Nógrádi Zoltán polgármester Katona László Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság áttekintette az elterjesztést, melyet elfogadásra javasol a képvisel-testületnek. TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZKÖNYVEK\2014\20140130-soros.doc
13 A Képvisel-testület egyhangúlag elfogadja az elterjesztést. 10/2014. /I. 30./ Képvisel-testületi határozat: Tárgy: Közmveldési feladatok átadása HTV Média Kft. részére, továbbá közmveldési és használati megállapodás jóváhagyása 1./ Mórahalom város Képvisel-testülete egyetért azzal, hogy az önkormányzat közmveldési feladatai a HTV Média Kft-vel (6782 Mórahalom, Röszkei út 1.) kötött közmveldési megállapodás keretében kerüljenek ellátásra. A Képviseltestület jóváhagyja a határozat mellékletét képez közmveldési megállapodást és felhatalmazza a Polgármestert annak aláírására. 2./ Mórahalom város Képvisel-testülete az önkormányzat Muzeális intézményekrl, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közmveldésrl szóló 1997. évi CXL. Törvény 76. -ában meghatározott közmveldési feladatainak, mint közfeladatának ellátása érdekében a Mórahalom, Röszkei út 1. szám alatti Aranyszöm Rendezvényházat határozatlan idre térítés-mentesen a Móranet Kft által alapított HTV Média Kft használatába adja. A Képvisel-testület jóváhagyja a határozat mellékletét képez használati megállapodást és felhatalmazza a Polgármestert annak aláírására. Határid: l-2. pontra azonnal, beszámolásra 2014. márciusi kt. ülés Felels: l-2 pontra: Nógrádi Zoltán polgármester Errl értesítést kap: 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Duka Félix Móranet Kft ügyvezet igazgatója 3./ HTV Média Kft ügyvezetje Mórahalom városi Önkormányzat adósságállományának Magyar Állam által történ átvállalásához hozzájárulás Eladó: Nógrádi Zoltán polgármester Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság támogatja az elterjesztés elfogadását. TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZKÖNYVEK\2014\20140130-soros.doc
14 A Képvisel-testület egyhangúlag elfogadja az elterjesztést. 11/2014. /I. 30./ Képvisel-testületi határozat: Tárgy: Mórahalom városi Önkormányzat adósságállományának Magyar Állam által történ átvállalásához hozzájárulás 1. A képvisel-testület Magyarország 2014. évi központi költségvetésérl szóló 2013. évi CCXXX. törvény (továbbiakban: 2014. évi költségvetési törvény) 67-68. -aiban foglaltakra figyelemmel kinyilvánítja, hogy a 2014. évi költségvetési törvényben írt feltételekkel az adósságállománya Magyar Állam által történ átvállalását igénybe kívánja venni. 2. b) A képvisel-testület/társulási tanács kijelenti, hogy az önkormányzat 2013. december 5-én NEM RENDELKEZETT olyan betéttel vagy egyéb számlaköveteléssel, ami kifejezetten egy adott adósságelemhez kapcsolódott, és annak fedezetére, teljesítésének biztosításául szolgált. 3. A képvisel-testület kijelenti, hogy amennyiben az önkormányzat egy átvállalással érintett ügylete az ügylethez kapcsolódóan befolyó támogatás, illetve egyéb bevétel miatt bevétel megellegezésére szolgáló ügyletté válik, úgy a befolyt bevétel összegét, legfeljebb az érintett adósságból átvállalásra került összeg erejéig, a bevétel beérkezését követ 3 munkanapon belül átutalja a kincstár által megjelölt fizetési számlára. 4. A képvisel-testület kinyilvánítja, hogy a Polgári Törvénykönyvrl szóló 1959. évi IV. törvény 332. alapján megállapodást kíván kötni a Magyar Állammal az önkormányzatot terhel, az adósságátvállalással érintett adósságállománya átvállalásáról. 5. A képvisel-testület az adósságátvállalással összefüggésben felhatalmazza a polgármestert, hogy: a) megtegye a 2014. évi költségvetési törvény 67-68. -ai szerinti nyilatkozatokat és intézkedéseket; b) a 2014. évi költségvetési törvény 68. (4) bekezdése szerinti megállapodásokat megkösse. 6. A képvisel-testület utasítja a polgármestert elnökét, hogy az adósságátvállalással kapcsolatos intézkedéseirl a soron következ ülésén tájékoztassa a testületet. TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZKÖNYVEK\2014\20140130-soros.doc
15 Felels: Nógrádi Zoltán polgármester Határid: 2014. február 28., beszámolásra 2014. március Errl értesítést kap: 1./Nógrádi Zoltán polgármester 2./ dr. Varga-Nagy Szilvia jegyz Mórahalom, 2014. január 15.. P.H..... Nógrádi Zoltán Dr. Varga-Nagy Szilvia polgármester jegyz Errl értesítést kap: 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyz Mórahalom városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala leltározás, eszközök nyilvántartása az új intézményben ellenrzés tárgyban végrehajtott bels ellenrzés megállapitásaira készült intézkedési terv Eladó: Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyz Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az elterjesztést. A Képvisel-testület egyhangúlag elfogadja az elterjesztést. 12/2014. /I. 30./ Képvisel-testületi határozat: Tárgy: Mórahalom városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala leltározás, eszközök nyilvántartása az új intézményben ellenrzés tárgyban végrehajtott bels ellenrzés megállapitásaira készült intézkedési terv TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZKÖNYVEK\2014\20140130-soros.doc
16 Mórahalom város Képviseltestülete megtárgyalta a Mórahalom városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Leltározás, eszközök nyilvántartása az új intézményben ellenrzés tárgyban végrehajtott bels ellenrzés megállapításaira készült intézkedési terv tárgyú elterjesztést és a következ határozatot hozza: 1. Mórahalom város Képviseltestülete felhívja a Jegyz figyelmét arra, hogy fokozott figyelemmel kísérje az elirányzatok felhasználásának alakulását, a pénzügyi ellenjegyz kötelezettségvállalás ellenjegyzésekor gyzdjön meg arról, hogy a kötelezettségvállaláshoz a szabad elirányzat rendelkezésre áll. Határid: 2014. december 31. Felels: Költségvetési és Adóosztály vezetje Errl értesítést kap: l./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyz 3./ Költségvetési és Adóosztály vezetje Közalapitványok könyvvizsgálói feladatainak ellátására megbizás Eladó: Nógrádi Zoltán polgármester Nógrádi Zoltán polgármester: Javasolja a határozati javaslat kiegészítését az alábbiak szerint: 4./ Mórahalom város Képvisel-testülete felkéri Horváth Ildikó könyvvizsgálót, hogy a 2013. évre vonatkozó könyvvizsgálói jelentéseket 2014. február 28-ig nyújtsa be. Felels: Horváth Ildikó könyvvizsgáló Határid: 2014. február 28. A testület a határozat végrehajtásáról külön jelentést nem kér. Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság támogatja az elterjesztés elfogadását. TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZKÖNYVEK\2014\20140130-soros.doc
17 A Képvisel-testület egyhangúlag elfogadja a polgármesteri javaslatot. A Képvisel-testület egyhangúlag elfogadja az elterjesztést a kiegészített határozati javaslattal együtt. 13/2014. /I. 30./ Képvisel-testületi határozat: Tárgy: Közalapitványok könyvvizsgálói feladatainak ellátására megbizás 1.) Mórahalom város Képviseltestülete a számviteli törvény szerinti egyes egyéb szervezetek beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségeinek sajátosságairól szóló 224/2000. (XII. 19.) Korm. rendelet 19. (1) bek. alapján a 2014. gazdasági évre vonatkozóan az Egészséges Mórahalomért Közalapítvány (6782 Mórahalom, Millenniumi sétány 16.) Mórahalom Közoktatásáért Közalapítvány (6782 Mórahalom, Millenniumi sétány 16.) Mórahalmi Önvédelmi Csoport Közalapítvány (6782 Mórahalom, Millenniumi sétány 2.) könyvelésére vonatkozó könyvvizsgálói feladat ellátására Horváth Ildikó (Makó, Sírkert u. 51. sz.) bejegyzett könyvvizsgálót (könyvvizsgálói ig. sz: 000516) bízza meg. 2.) A könyvvizsgálói díj: Egészséges Mórahalomért Közalapítvány: Mórahalom Közoktatásáért Közalapítvány: Mórahalmi Önvédelmi Csoport Közalapítvány: 2014. gazdasági évre 25.000 Ft + ÁFA 38.000 Ft + ÁFA 20.000 Ft + ÁFA 3.) A Képviseltestület felhívja az alapítványok kuratóriumainak elnökeit, hogy a könyvvizsgálatra vonatkozó megbízási szerzdést az 1.) és 2.) pontban foglaltak szerint kössék meg, a könyvvizsgáló részére a megbízást adják ki. 4./ Mórahalom város Képvisel-testülete felkéri Horváth Ildikó könyvvizsgálót, hogy a 2013. évre vonatkozó könyvvizsgálói jelentéseket 2014. február 28-ig nyújtsa be. Felels: 3./ pont: Alapítványok kuratóriumainak elnökei 4./ pont: Horváth Ildikó könyvvizsgáló TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZKÖNYVEK\2014\20140130-soros.doc
18 Határid: 3.pont/ 2014. március, 4. pont: 2014. február 28. A Képvisel-testület a határozat végrehajtásáról külön jelentést nem kér Errl értesítést kap: 1.) Nógrádi Zoltán polgármester 2.) Egészséges Mórahalomért Közalapítvány 3.) Mórahalom Közoktatásáért Közalapítvány 4.) Mórahalmi Önvédelmi Csoport Közalapítvány Móraép Nonprofit Kft., Móranet Nonprofit Kft. Móra-Vitál Nonprofit Kft., Móra- Partner Nonprofit Kft és a Mórahalmi Városfejleszt Kft. könyvvizsgálói feladatainak ellátására megbizás Eladó: Nógrádi Zoltán polgármester Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az elterjesztést a határozati javaslatokkal együtt. A Képvisel-testület egyhangúlag elfogadja az elterjesztést. A Képvisel-testület egyhangúlag elfogadja az l. sz. határozati javaslatot. 14/2014. /I. 30./ Képvisel-testületi határozat: Tárgy: Móraép Nonprofit Kft. könyvvizsgálói feladatainak ellátására megbizás 1. Mórahalom Város Képviseltestülete, a MÓRAÉP Városüzemeltetési, Szolgáltató és Kereskedelmi Nonprofit Közhasznú Kft (6782 Mórahalom, Röszkei út 34.) Alapító Okiratának VI. fejezet 11. pontja alapján Horváth Ildikó bejegyzett könyvvizsgálót (könyvvizsgálói ig. sz: 000516) bízza meg a 2014. gazdasági évre a Móraép Kft. könyvvizsgálói feladatainak ellátására. TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZKÖNYVEK\2014\20140130-soros.doc
19 2. A Képviseltestület felhívja a MÓRAÉP Városüzemeltetési, Szolgáltató és Kereskedelmi Nonprofit Közhasznú Kft ügyvezet igazgatóját, hogy az általa irányított társaság és Horváth Ildikó között, a Közhasznú Társaság könyvelése kapcsán felmerült könyvvizsgálói feladatok elvégzésére megbízási szerzdést kössön a 2014. évre vonatkozóan. A 2014. évre szóló megbízatást úgy kell megkötni, hogy az a gazdasági évre szóljon és annak a könyvvizsgálói jelentéssel való lezárásáig tartson. A Képviseltestület hozzájárul, hogy Horváth Ildikó könyvvizsgálói díja 30.000 Ft/hó +Áfa összegben kerüljön megállapításra. Határidõ: azonnal A Képvisel-testület nem kér külön beszámolót a határozat végrehajtásáról. Felelõs: Móraép Kft. ügyvezet igazgató Errõl értesítést kap: 1. Nógrádi Zoltán polgármester 2. Móraép Kft ügyvezet igazgató és általa Horváth Ildikó könyvvizsgáló A Képvisel-testület egyhangúlag elfogadja a 2. sz. határozati javaslatot. 15/2014. /I. 30./ Képvisel-testületi határozat: Tárgy: Móranet Nonprofit Kft. könyvvizsgálói feladatainak ellátására megbizás 1. Mórahalom Város Képviseltestülete, a MÓRANET Mórahalmi Informatikai Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft. (6782 Mórahalom, Röszkei út 1.) Alapító Okiratának VI. fejezet 11. pontja alapján Horváth Ildikó bejegyzett könyvvizsgálót (könyvvizsgálói ig. sz: 000516) bízza meg a 2014. gazdasági évre a Móranet Kft könyvvizsgálói feladatainak ellátására. 2. A Képviseltestület felhívja a MÓRANET Mórahalmi Informatikai Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft ügyvezet igazgatóját, hogy az általa irányított társaság és Horváth Ildikó között, a Közhasznú Társaság könyvelése kapcsán felmerült könyvvizsgálói feladatok elvégzésére megbízási szerzdést kössön a 2014. évre vonatkozóan. A 2014. évre szóló megbízatást úgy kell megkötni, hogy az a gazdasági évre szóljon és annak a könyvvizsgálói jelentéssel való lezárásáig tartson. A Képviseltestület hozzájárul, hogy Horváth Ildikó könyvvizsgálói díja 15.000 Ft/hó +Áfa összegben kerüljön megállapításra. TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZKÖNYVEK\2014\20140130-soros.doc
20 Határidõ: azonnal A Képvisel-testület nem kér külön beszámolót a határozat végrehajtásáról. Felelõs: Móranet Kft. Duka Félix ügyvezet igazgató Errõl értesítést kap: 1. Nógrádi Zoltán polgármester 2. Duka Félix ügyvezet igazgató és általa Horváth Ildikó könyvvizsgáló A Képvisel-testület egyhangúlag elfogadja a 3. sz. határozati javaslatot. 16/2014. /I. 30./ Képvisel-testületi határozat: Tárgy: Móra-Vitál Nonprofit Kft. könyvvizsgálói feladatainak ellátására megbizás 1. Mórahalom Város Képviseltestülete, a MÓRA-VITÁL Térségi Egészségmegrz és Szociális Nonprofit Közhasznú Kft (6782 Mórahalom, Millenniumi sétány 7.) Alapító Okiratának VI. fejezet 11. pontja alapján Horváth Ildikó bejegyzett könyvvizsgálót (könyvvizsgálói ig. sz: 000516) bízza meg a 2014. gazdasági évre a Móra-Vitál Kft. könyvvizsgálói feladatainak ellátására. 2. A Képviseltestület felhívja a MÓRA-VITÁL Térségi Egészségmegrz és Szociális Nonprofit Közhasznú Kft ügyvezet igazgatóját, hogy az általa irányított társaság és Horváth Ildikó között, a Közhasznú Társaság könyvelése kapcsán felmerült könyvvizsgálói feladatok elvégzésére megbízási szerzdést kössön a 2014. évre vonatkozóan. A 2014. évre szóló megbízatást úgy kell megkötni, hogy az a gazdasági évre szóljon és annak a könyvvizsgálói jelentéssel való lezárásáig tartson. A Képviseltestület hozzájárul, hogy Horváth Ildikó könyvvizsgálói díja 38.000 Ft/hó +Áfa összegben kerüljön megállapításra. Határidõ: azonnal A Képvisel-testület nem kér külön beszámolót a határozat végrehajtásáról. Felelõs: Móra-Vitál Kft. Bobár Gabriella ügyvezet igazgató Errõl értesítést kap: 1. Nógrádi Zoltán polgármester 2. Bobár Gabriella ügyvezet igazgató és általa Horváth Ildikó könyvvizsgáló TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZKÖNYVEK\2014\20140130-soros.doc
21 A Képvisel-testület egyhangúlag elfogadja a 4. sz. határozati javaslatot. 17/2014. /I. 30./ Képvisel-testületi határozat: Tárgy: Móra-Partner Nonprofit Kft. könyvvizsgálói feladatainak ellátására megbizás 1. Mórahalom Város Képviseltestülete, a MÓRA-PARTNER Nonprofit Közhasznú Kft (6782 Mórahalom, Millenniumi sétány 5.) Alapító Okiratának 16 -a alapján Horváth Ildikó bejegyzett könyvvizsgálót (könyvvizsgálói ig. sz: 000516) bízza meg a 2014. gazdasági évre a Móra-Partner Kft. könyvvizsgálói feladatainak ellátására. 2. A Képviseltestület felhívja a MÓRA-PARTNER Nonprofit Közhasznú Kft ügyvezet igazgatóját, hogy az általa irányított társaság és Horváth Ildikó között, a Közhasznú Társaság könyvelése kapcsán felmerült könyvvizsgálói feladatok elvégzésére megbízási szerzdést kössön a 2014. évre vonatkozóan. A 2014. évre szóló megbízatást úgy kell megkötni, hogy az a gazdasági évre szóljon és annak a könyvvizsgálói jelentéssel való lezárásáig tartson. A Képviseltestület hozzájárul, hogy Horváth Ildikó könyvvizsgálói díja 10.000 Ft/hó +Áfa összegben kerüljön megállapításra. Határidõ: azonnal A Képvisel-testület nem kér külön beszámolót a határozat végrehajtásáról. Felelõs: Móra-Partner Kft. Cske Melinda ügyvezet igazgató Errõl értesítést kap: 1. Nógrádi Zoltán polgármester 2. Cske Melinda ügyvezet igazgató és általa Horváth Ildikó könyvvizsgáló A Képvisel-testület egyhangúlag elfogadja az 5. sz. határozati javaslatot. 18/2014. /I. 30./ Képvisel-testületi határozat: Tárgy: Mórahalmi Városfejleszt Kft. könyvvizsgálói feladatainak ellátására megbizás TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZKÖNYVEK\2014\20140130-soros.doc
22 1. Mórahalom Város Képviseltestülete, a Mórahalmi Városfejleszt Kft (6782 Mórahalom, Millenniumi sétány 2.) Alapító Okiratának 15. pontja alapján Horváth Ildikó bejegyzett könyvvizsgálót (könyvvizsgálói ig. sz: 000516) bízza meg a 2014. gazdasági évre a Mórahalmi Városfejleszt Kft. könyvvizsgálói feladatainak ellátására. 2. A Képviseltestület felhívja a Mórahalmi Városfejleszt Kft. ügyvezet igazgatóját, hogy az általa irányított társaság és Horváth Ildikó között, a Társaság könyvelése kapcsán felmerült könyvvizsgálói feladatok elvégzésére megbízási szerzdést kössön a 2014. évre vonatkozóan. A 2014. évre szóló megbízatást úgy kell megkötni, hogy az a gazdasági évre szóljon és annak a könyvvizsgálói jelentéssel való lezárásáig tartson. A Képviseltestület hozzájárul, hogy Horváth Ildikó könyvvizsgálói díja 5.000 Ft/hó +Áfa összegben kerüljön megállapításra. Határidõ: azonnal A Képvisel-testület nem kér külön beszámolót a határozat végrehajtásáról. Felelõs: Mórahalmi Városfejleszt Kft. Dudás Kószó Katalin ügyvezet igazgató Errõl értesítést kap: 1. Nógrádi Zoltán polgármester 2. Dudás Kószó Katalin ügyvezet igazgató és általa Horváth Ildikó könyvvizsgáló Beszámoló a 2013. évi közbeszerzési terv teljesítésérl Eladó: Nógrádi Zoltán polgármester Katona László Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság törvényességi szempontból elfogadásra javasolja az elterjesztést. Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását,mely szerint elfogadásra javasolják az elterjesztést. TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZKÖNYVEK\2014\20140130-soros.doc
23 A Képvisel-testület egyhangúlag elfogadja az elterjesztést. 19/2014. /I. 30./ Képvisel-testületi határozat: Tárgy: Beszámoló a 2013. évi közbeszerzési terv teljesítésérl Mórahalom Város Képviseltestülete megtárgyalta és jóváhagyja jelen elterjesztés mellékleteként csatolt 2013. évi közbeszerzési terv teljesítésérl szóló beszámolót. Felels: Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyz Határid: végrehajtásra azonnal Beszámolásra: a Képviseltestület külön jelentést nem kér Errl értesítést kap: 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyz 2014. évi közbeszerzési terv Eladó: Nógrádi Zoltán polgármester Katona László Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság törvényességi szempontból elfogadásra javasolja az elterjesztést. Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását,mely szerint elfogadásra javasolják az elterjesztést. A Képvisel-testület egyhangúlag elfogadja az elterjesztést. TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZKÖNYVEK\2014\20140130-soros.doc
20/2014. /I. 30./ Képvisel-testületi határozat: 24 Tárgy: 2014. évi közbeszerzési terv 1. Mórahalom Város Képviseltestülete megtárgyalta és jóváhagyja Mórahalom Városi Önkormányzat 2014. évi közbeszerzési tervét. 2. Felhívja a Jegyz figyelmét, hogy a közbeszerzésekrl szóló 2011. évi CVIII. törvény esetleges módosításaira figyelemmel, továbbra is gondoskodjon a terv folyamatos aktualizálásáról. Felels: Dr. Varga-Nagy Szilvia Határid: végrehajtásra azonnal Beszámolásra: a Képviseltestület külön jelentést nem kér Errl értesítést kap: 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyz A köztisztviseli teljesitménykövetelmények alapját képez célok (teljesitményértékelés) Eladó: Dr. Varga- Nagy Szilvia jegyz Katona László Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az elterjesztést. A Képvisel-testület egyhangúlag elfogadja az elterjesztést. TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZKÖNYVEK\2014\20140130-soros.doc
21/2014. /I. 30./ Képvisel-testületi határozat: 25 Tárgy: A köztisztviseli teljesitménykövetelmények alapját képez célok (teljesitményértékelés) Mórahalom város Képvisel-testülete a köztisztviseli teljesítménykövetelmények meghatározásához, 2014. évre az önkormányzat kiemelt céljainak átfogó keretét az elterjesztés melléklete szerint jóváhagyja. Errl értesítést kap: 1./Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Jegyz - Ipari parki ingatlan téritésmentes átadása a Magyar Állam részére Eladó: Nógrádi Zoltán polgármester Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az elterjesztést. A Képvisel-testület egyhangúlag elfogadja az elterjesztést. 22/2014. /I. 30./ Képvisel-testületi határozat: Tárgy: Ipari parki ingatlan téritésmentes átadása a Magyar Állam részére 1. / Mórahalom Város Képvisel-testülete megtárgyalta Ipari parki ingatlan térítésmentes átadása a Magyar Állam részére tárgyú elterjesztést, és a benne foglaltakat szükségesnek tartja az ipari parki kapacitás további bvítése, az ipari park hatékonyabb kihasználása és a helyi munkaer foglalkoztatás további bvítése miatt. TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZKÖNYVEK\2014\20140130-soros.doc
26 2. / A Képvisel-testület a 446/2013./XII.19./ Kt. számú határozatát hatályon kívül helyezi. 3. / A Képvisel-testület egyetért azzal, hogy a Mórahalom Város Önkormányzatának tulajdonában lév Mórahalom 2015/3 hrsz (Vállalkozók útja 4.) ingatlan tulajdonjoga térítésmentesen a Magyar Állam részére kerüljön átadásra abból a célból, hogy az ingatlanon a Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja (Budapest, Marczibányi tér 3.) a TIOP-3.3.2.12/1 kiemelt finanszírozású pályázati konstrukció keretében megvalósítsa tervezett beruházását. A térítésmentes tulajdonba adás kizárólag a fenti pályázati cél megvalósulását szolgálhatja. 4. / A 3./ pont szerint a Magyar Állam részére térítésmentesen átadott ingatlan vagyonkezelje az MNV Zrt lesz. A Képvisel-testület a térítésmentes tulajdonba adás feltételeként Mórahalom városi Önkormányzat, mint átruházó javára szóló 15 éves elidegenítési tilalom ingatlan-nyilvántartásba történ feljegyzését írja el. A Képvisel-testület az átruházott vagyon hasznosításáról évente beszámolót kér a vagyont hasznosító szervezettl. 5. / A Képvisel-testület utasítja a Polgármestert, hogy a 3. pontban foglalt térítésmentes tulajdonba adásra vonatkozó feltételek meghatározása során az önkormányzat érdekeit képviselje, továbbá tulajdonba adás ingatlannyilvántartásba bejegyzend további feltételeként elírja, hogy a 3./ pontban leírt beruházás meghiúsulása esetén az ingatlan tulajdonjoga térítésmentesen visszakerül Mórahalom Városi Önkormányzat tulajdonába. 6. / A Képvisel-testület utasítja a Polgármestert, hogy az ingatlan térítésmentes átadásához szükséges intézkedéseket tegye meg, a szükséges dokumentumokat és szerzdést írja alá. Felels: Nógrádi Zoltán polgármester Határid: azonnal Beszámolásra: 2014. májusi Kt. Errl értesítést kap: 1. Nógrádi Zoltán, polgármester, 2. Dr. Varga-Nagy Szilvia, jegyz, 3. MNV Zrt 4. Kogon Mihály, elnök Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja, Budapest, Marczibányi tér 3., 5. Irattár. TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZKÖNYVEK\2014\20140130-soros.doc
Partnerségi rend megállapitása településfejlesztési és településrendezési eljárásokhoz, Településrendezési eszközök módositási eljárásának inditása, programjának megállapitása 27 Eladó: Nógrádi Zoltán polgármester Katona László Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság törvényességi szempontból elfogadásra javasolja az elterjesztést. Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását,mely szerint elfogadásra javasolják az elterjesztést. A Képvisel-testület egyhangúlag elfogadja az elterjesztést. 23/2014. /I. 30./ Képvisel-testületi határozat: Tárgy: Partnerségi rend megállapítása településfejlesztési és településrendezési eljárásokhoz, Településrendezési eszközök módosítási eljárásának indítása, programjának megállapítása Mórahalom Város Képvisel-testülete megtárgyalta fenti tárgyú írásos elterjesztésben foglaltakat és az alábbiakat rögzíti. 1. A város területére készül településfejlesztési koncepció és településrendezési eszközök lakossággal, érdekképviseleti, civil és gazdálkodó szervezetekkel, egyházakkal történ egyeztetésének szabályait, valamint a dokumentumok nyilvánosságának biztosítását az 1. mellékletben szerepl partnerségi rend tartalmazza. 2. Új Hosszútávlatú (10-15 évre szóló) Településfejlesztési Koncepció készítend. 3. Mórahalom Város Önkormányzatának Képvisel-testülete a településrendezési eszközök 2014. évi módosításához a 2/2005. (I.11.) Kormányrendelet szerinti vizsgálat elkészítését nem tartja szükségesnek mivel a számottev környezetvédelmi kihatást okozó beavatkozásokat nem támogatja. TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZKÖNYVEK\2014\20140130-soros.doc
28 4. Mórahalom Településszerkezeti tervét és Helyi Építési Szabályzatát módosítási eljárásnak kell alávetni a 2. mellékletben szerepl helyszínek vonatkozásában, hogy a területen érintett lakosok és vállalkozások közösségi szempontból is kedvez fejlesztési szándékai érvényesülhessenek. A tervezés programjaként az alábbi témák és területek veendk figyelembe: 4.1. A tervlapok alaptérképét az önkormányzat által beszerzend frissített földhivatali térképi adatokra kell lecserélni. Az állami nyilvántartási térképen még nem szerepl kialakult állapotot az építési hatósági nyilvántartás alapján kell feltüntetni (ipari park, városháza környéke, Colosseum hotel környéke, Szent János, telekalakítások, Kissori úti telkek megosztásának ellenrzése) 4.2. Kisajátításra szánt területek jelölése, fejlesztési célok meghatározása (állami tulajdonú területek esetén minden esetben) 4.3. Új fejlesztési területek kijelölése, valamint speciális fejlesztésekhez területek kijelölése (külterületi projektek) 4.4. Kiemelt fejlesztési projektek megvalósításához szükséges szabályozások 4.5. Ipari park további fejlesztési, bvítési területének (belterületbe vonandó terület) kijelölése 4.6. Ipari parkban az újonnan kialakított ingatlanokhoz szükség szerint közúti megközelítés tervezése 4.7. 0245 hrsz GKSZ besorolás 4.8. Honvéd Petfi - Rózsa utca Szegedi út által határolt tömbök beépítési lehetségeinek bvítése, szálláshely szolgáltatás és egyéb idegenforgalmi céloknak megfelelen 4.9. Gyógyhely területének kijelölése 4.10. A rendezési terven 0406-os hrsz-on szerepl tömb (Móra-domb és elkerül út közötti szakasz) fejlesztési területként történ kijelölése 4.11. Természetvédelmi célokat szolgáló fejlesztési területek (Biteszék turisztikai hasznosítási lehetségének megteremtése, Tanaszi környékének természetközeli hasznosítása, Madarász tó környezetében idegenforgalmi fejlesztéseket befogadó övezet kijelölése) 4.12. Kralleri iskola környékén GKSZ terület bvítése 4.13. Csipaki iskola környékének rendezése (turisztikai fejlesztési cél, kalandpark) 4.14. Városháza mögötti sportpálya környékének, valamint a városháza körüli területek rendezése 4.15. Szent János térség ingatlanain a zöldterület minimum 20 % legyen, a megengedett beépítettség 40 %-ra, saroktelkek estében 50%-ra növelend 4.16. Külterület: tanyák védelmében a felhagyott tanyás ingatlanok fával, erdvel történ betelepítése ne legyen engedélyezett 4.17. Birtokközpont 2500 m2-tl legyen kialakítható 4.18. Kiskertekben 3 m-es elkert szabályozása a késbbi útfejlesztéshez területet biztosítva 4.19. Mák területen gazdálkodáshoz kapcsolódó építés (pl. tároló) megengedése 4.20. Tájépítészeti javaslatok beillesztése a tervekbe (külterületi víz- és öntözési problémák, speciális fejlesztési ötletekhez) TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZKÖNYVEK\2014\20140130-soros.doc
4.21. Szeged-Palics idegenforgalmi kisvasút jelölése (megyei terv szerint, megvalósíthatósági tanulmány alapján) 4.22. Termálfalu területén megvalósítandó minivasút betervezése 4.23. Elkerül út nyomvonalának ellenrzése 4.24. Kinizsi utca meghosszabbítása, ezzel egyidejleg a Magyar Péter utca rákötése a Kinizsi utcára 4.25. Tüsök sor szélesítése (közmvek miatt) 4.26. Ruzsa-Mórahalom összeköt út feltüntetése (engedélyes tervek alapján) 4.27. Csapadékvíz csatornarendszerre vonatkozó alátámasztó munkarész (leírás és térkép) aktualizálása 4.28. Szennyvíz -csatorna rendszer alátámasztó munkarész aktualizálása (leírás és térkép) 4.29. Termálkutak védidomainak feltüntetése, ezzel kapcsolatos szabályozási teendk 4.30. Szabályozási elírásban csak földkábel legyen engedélyezett a továbbiakban, a fejlesztések során le kell tenni a légkábeleket térszín alá 4.31. Motocross pálya rendeltetésének megfelel övezetbe sorolása, kapcsolódó idegenforgalmi jelleg fejlesztéseknek teret adó övezeti besorolás kijelölése. 4.32. Napelem park helyének kijelölése. 4.33. A 0406/85 és 0406/124 helyrajzi számú, jelenleg mezgazdasági hasznosítású ingatlanok a településrendezési terv módosítása során ifjúsági-, és sportrendezvények lebonyolítására alkalmas ill. egyéb idegenforgalmi funkciót befogadó övezetbe sorolandók. 4.34. Határátkelhely kialakítására alkalmas helyszín(ek) kijelölése 4.35. Homokbánya feltüntetése (0319/38 hrsz) Felels: Nógrádi Zoltán polgármester Határid: azonnal, beszámolásra 2014. áprilisi kt Határozatról értesítést kap: Mórahalom Város Önkormányzata Képvisel-testülete Tagjai (Helyben), Nógrádi Zoltán polgármester, Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyz és általa, a Polgármesteri Hivatal osztályvezeti Balogh Tünde tervez, Irattár 29 Közérdekü bejelentések: Tanács József képvisel: Úgy véli, hogy az ivóvizszolgáltatás rendszerében bekövetkezett változásokról a mórahalmi polgárok nem kaptak megfelel tájékoztatást, hiszen számos a nyitott kérdés a lakosok körében pl.: a vizszámla kiegyenlitése a jövben, hogyan történik?, stb. TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZKÖNYVEK\2014\20140130-soros.doc
30 Nógrádi Zoltán polgármester: Válaszában elmondja, hogy véleménye szerint a vizszámla kiegyenlitése az eddigi rendszer szerint a legolcsóbb és a leghatékonyabb. A felvetés kapcsán igéretet tesz arra, hogy a helyi média teljeskörüen foglalkozik majd a témával. Egyéb bejelentés nem lévén javaslatot tesz a zárt ülés napirendjére: - Aktuális kérdések Az Aktuális kérdések napirend alatt szerepl elterjesztések zárt ülésen történ megvitatását az önkormányzat gazdasági érdekeinek védelme érdekében és az érintettek kérelmére figyelemmel látja indokoltnak. A Képvisel-testület egyhangúlag elfogadja a zárt ülés napirendjére tett javaslatot 24/2014. /I. 30./ Képvisel-testületi határozat: Tárgy: Zárt ülés napirendjének elfogadása Mórahalom Város Képviseltestülete 2014. január 30-ai napirendjét az alábbiak szerint állapítja meg: ülésének zárt ülése I./ Aktuális kérdések Eladó: Nógrádi Zoltán polgármester Errl értesitést kap: l./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyz Nógrádi Zoltán polgármester: Zárt ülést rendel el. K.m.f. Nógrádi Zoltán polgármester Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyz TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZKÖNYVEK\2014\20140130-soros.doc
31 TR - G:\1worddoc\TKS2\JEGYZKÖNYVEK\2014\20140130-soros.doc