J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csányi László alpolgármester, képviselő. Szűcsné Dr. Fehér Éva alpolgármester Mucsi György alpolgármester

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csányi László alpolgármester, képviselő. Szűcsné Dr. Fehér Éva alpolgármester Mucsi György alpolgármester"

Átírás

1 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének május rendkívüli ülésén a Városháza Dísztermében 15-én megtartott Jelen vannak: Csányi László alpolgármester, képviselő Szűcsné Dr. Fehér Éva alpolgármester Mucsi György alpolgármester Csiszár István, Katona János László,, Tanács József, Vass Antal és Volford Imre képviselők Heller Sz. Tibor, Babarczi János, Varga Ferenc tanácsosok Dr. Varga- Nagy Szilvia jegyző Igazoltan van távol: Nógrádi Zoltán polgármester, Oltványi Gyula képviselő, Masa Róbert tanácsos Tanácskozási joggal jelen vannak: Pásztor József Móra-Solar Kft. ügyvezetője Balog László kabinetvezető Árva Béláné osztályvezető Dr. Tóth Krisztián Jogi és Hatósági O. vezetője Battancs Erika rendvédelmi csoport vezetője Csányi László alpolgármester: Köszönti a képviselő-testületi ülés résztvevőit. Megállapítja a határozatképességet, a 8 tagú települési képviselő-testület tagjai közül jelen van 7 fő képviselő, a polgármester és 1 fő képviselő igazoltan van távol. Elmondja, hogy Polgármester úr hivatalos elfoglaltsága miatt nem tud részt venni a testület munkájában, igy az SZMSZ 13. /l/ bekezdése alapján mely szerint a képviselő-testület ülését a polgármester, akadályoztatása esetén az alpolgármester vezeti az ülést ő vezeti.

2 2 Javaslatot tesz a napirendi pontokra: 1./ Aktuális kérdések Előadók: témakörök szerint - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja a napirendi pontokra tett javaslatot. 161/2014. /V. 15./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Napirend elfogadása Mórahalom Város Képviselőtestülete május 15-ei ülése napirendjét az alábbiak szerint állapítja meg: 1./ Aktuális kérdések Előadók: témakörök szerint Erről értesitést kap: l./ Csányi László alpolgármester 2./ Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző I. napirend Településrendezési feladatok megvalósulása érdekében történő változtatási tilalom elrendelésére irányuló rendelet módositása Katona László Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság törvényességi szempontból elfogadásra javasolja az előterjesztést.

3 3 Csányi László alpolgármester: Szavazásra bocsátja a változtatási tilalom elrendeléséről szóló 3/2014. /I. 30./ önkormányzati rendelet módositására vonatkozó rendelet-tervezetet: A Képviselő-testület egyhangú szavazattal az elfogadás megfelel a minősített szótöbbségnek - megalkotja Mórahalom város Képviselő-testületének 16 /2014. (V. 15.) önkormányzati rendeletét a változtatási tilalom elrendeléséről szóló 3/2014. /I. 30./ önkormányzati rendelet módositásáról A rendelet hiteles szövegét a jegyzőkönyv.. sz. melléklete tartalmazza. - A közműves víz- és csatornadijak megállapitásáról szóló11/1994. /V. l./ számú önkormányzati rendelet módositása Katona László Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság törvényességi szempontból elfogadásra javasolja az előterjesztést. Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják az előterjesztést és a rendelet-tervezetet. Csányi László alpolgármester: Szavazásra bocsátja a közműves víz- és csatornadijak megállapitásáról szóló11/1994. /V. l./ számú önkormányzati rendelet módositására vonatkozó rendelet-tervezetet:

4 4 A Képviselő-testület egyhangú szavazattal az elfogadás megfelel a minősített szótöbbségnek - megalkotja Mórahalom város Képviselő-testületének 17 /2014. (V. 15.) önkormányzati rendeletét a közműves víz- és csatornadijak megállapitásáról szóló11/1994. /V. l./ számú önkormányzati rendelet módositásáról A rendelet hiteles szövegét a jegyzőkönyv.. sz. melléklete tartalmazza. - Mórahalmi Önvédelmi Csoport Közalapitvány, Egészséges Mórahalomért Közalapitvány és Mórahalom Közoktatásáért Közalapitvány alapitói okiratának módositása jogszabályi változások miatt, illetve közhasznú szervezetté történő minősités újbóli igénylése Katona László Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság megvitatta az előterjesztést, melyet ügyrendi szempontból egyhangúan elfogadásra javasol. Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság: Ismerteti a bizottsági tagok állásfoglalását, mely szerint egyhangúan elfogadásra javasolják az előterjesztést. Tanács József Szociális Bizottság elnöke: A bizottság egyhangúan támogatja a határozati javaslat elfogadását. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az l. sz. határozati javaslatot. 162/2014. /IV. 29./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Mórahalmi Önvédelmi Csoport Közalapitvány alapitói okiratának módositása jogszabályi változások miatt, illetve közhasznú szervezetté történő minősités újbóli igénylése

5 5 1. Mórahalom város Képviselő-testülete a Mórahalmi Önvédelmi Csoport Közalapítványnak az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló évi CLXXV. törvény (továbbiakban Civil törvény), továbbá a Polgári Törvénykönyvről szóló évi V. tv. rendelkezéseinek megfelelő módosításokkal egységes szerkezetű alapító okiratát elfogadja. 2. A Képviselő-testület elfogadja a közalapítvány székhelyváltozását a Millenniumi sétány 2. épületből az új Városháza épületébe: Szentháromság tér Mórahalom város Képviselő-testülete megvitatta a Mórahalmi Önvédelmi Csoport Közalapítvány közhasznú szervezetté történő minősítését, és felhatalmazza a polgármestert, hogy a Civil törvény 75. (5) bekezdése alapján kezdeményezze a Közalapítvány Civil törvénynek megfelelő közhasznúsági nyilvántartásba vételét a törvényes határidőn belül Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester Határidő: beszámolásra áprilisi kt. Erről értesítést kap: 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Közalapítvány kuratóriumi elnöke - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja a 2. sz. határozati javaslatot. 163/2014. /IV. 29./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Mórahalom Közoktatásáért Közalapitvány alapitói okiratának módositása jogszabályi változások miatt, illetve közhasznú szervezetté történő minősités újbóli igénylése 1. Mórahalom város Képviselő-testülete a Mórahalom Közoktatásáért Közalapítványnak az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló évi CLXXV. törvény (továbbiakban Civil törvény), továbbá a Polgári Törvénykönyvről szóló évi V.

6 6 tv. rendelkezéseinek megfelelő módosításokkal egységes szerkezetű alapító okiratát elfogadja. 2. Mórahalom város Képviselő-testülete megvitatta a Mórahalom Közoktatásáért Közalapítvány közhasznú szervezetté történő minősítését, és felhatalmazza a polgármestert, hogy a Civil törvény 75. (5) bekezdése alapján kezdeményezze a Közalapítvány Civil törvénynek megfelelő közhasznúsági nyilvántartásba vételét a törvényes határidőn belül Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester Határidő: beszámolásra áprilisi kt. Erről értesítést kap: 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Közalapítvány kuratóriumi elnöke - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja a 3. sz. határozati javaslatot. 164/2014. /IV. 29./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Egészséges Mórahalomért Közalapitvány alapitói okiratának módositása jogszabályi változások miatt, illetve közhasznú szervezetté történő minősités újbóli igénylése 1. Mórahalom város Képviselő-testülete megtárgyalta az Egészséges Mórahalomért Közalapítványnak az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló évi CLXXV. törvény (továbbiakban Civil törvény), továbbá a Polgári Törvénykönyvről szóló évi V. tv. rendelkezéseinek megfelelő módosításokkal egységes szerkezetű alapító okiratát elfogadja. 2. Mórahalom város Képviselő-testülete megvitatta az Egészséges Mórahalomért Közalapítvány közhasznú szervezetté történő minősítését, és felhatalmazza a polgármestert, hogy a Civil törvény 75. (5) bekezdése alapján kezdeményezze a Közalapítvány Civil törvénynek megfelelő közhasznúsági nyilvántartásba vételét a törvényes határidőn belül Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester Határidő: beszámolásra áprilisi kt.

7 7 Erről értesítést kap: 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Közalapítvány kuratóriumi elnöke - Mórahalom Zákányszék közötti kerékpárút épités, Közbeszerzési Szabályzat elfogadása Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság: Ismerteti a bizottsági tagok állásfoglalását, mely szerint egyhangúan elfogadásra javasolják az előterjesztést. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 165/2014. /IV. 29./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Mórahalom Zákányszék közötti kerékpárút épités, Közbeszerzési Szabályzat elfogadása 1./ Mórahalom város Képviselőtestülete megtárgyalta Mórahalom Zákányszék közötti kerékpárút építés, Közbeszerzési Szabályzat elfogadása tárgyú előterjesztésben foglaltakat és elfogadja a DAOP-3.1.2/A azonosító számú Mórahalom és Zákányszék között összefüggő kerékpáros barát térség kialakítása megnevezésű projekthez kapcsolódó közbeszerzési eljárásai lebonyolítására vonatkozó Közbeszerzési Szabályzatot. 2./ Mórahalom város Képviselőtestülete egyetért azzal, hogy Mórahalom Városi Önkormányzat, mint főpályázó által a Zákányszék községgel közösen végrehajtott DAOP /A-11 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése tárgyú pályázat keretében lebonyolított közbeszerzési eljárások során a határozat mellékleteként

8 8 csatolt szabályzat értelmében ajánlatkérőként Mórahalom Városi Önkormányzat (székhelye: 6782 Mórahalom, Szentháromság tér 1.) járjon el és felhatalmazza a Polgármestert a Zákányszék község Önkormányzatával e tárgyban kötendő megállapodás aláírására. 3./ Mórahalom Város Képviselőtestülete felhatalmazza Nógrádi Zoltán polgármestert a Közbeszerzési Szabályzat aláírására. Határidő: a Közbeszerzési Szabályzat aláírására azonnal Beszámolási határidő: június havi Kt. ülés Felelős: 3. pontra Nógrádi Zoltán polgármester Értesítést kap: 1. Nógrádi Zoltán polgármester 2. Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző 3. Irattár - Folyószámla hitelkeret hosszabbitása Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság: Ismerteti a bizottsági tagok állásfoglalását, mely szerint egyhangúan elfogadásra javasolják az előterjesztést. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 166/2014. /V. 15./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Folyószámla hitelkeret hosszabbitása 1./ Mórahalom város Képviselőtestülete számlavezető bankjától, az OTP Bank Nyrttől eft folyószámla hitelkeretet igényel, az alábbi feltételekkel:

9 9 a) Folyószámla hitelkeret felvételére június 01-től szeptember 30-ig eft összegben kerül sor, ezt követően a nettó finanszírozás keretében megillető állami támogatás összegével egyező összegben december 20-i időtartamig kerül sor. b) A Képviselő-testület a hitel fedezetéül saját bevételeinek az OTP Nyrt-nek történő engedményezését ajánlja fel. 2./ Mórahalom város Képviselő-testülete vállalja, hogy a hitel futamideje alatti önkormányzati költségvetésbe a hitel tőke részét és annak járulékait betervezi. 3./ Mórahalom város Képviselőtestület felhatalmazza a Polgármestert, hogy tárgyalásokat folytasson a folyószámla hitelkeret szerződés június 01-től december 20-ig történő meghosszabbítása érdekében a számlavezető pénzintézettel. 4./ Mórahalom város Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert, hogy a hitelkérelem benyújtásával, hitelszerződés megkötésével kapcsolatos dokumentumokat aláírja. Határidő: december Beszámolásra: februári Kt. Felelős: Polgármester Erről értesítést kap: 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző - Mórahalmi Városfejlesztő Kft. székhelyének módositása Katona László Ügyrendi Bizottság: Ismerteti a bizottsági tagok állásfoglalását, mely szerint egyhangúan elfogadásra javasolják az előterjesztést. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.

10 10 167/2014. /V. 15./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Mórahalmi Városfejlesztő Kft. székhelyének módositása 1./ Mórahalom Város Képviselőtestülete megtárgyalta a Mórahalmi Városfejlesztő Kft. székhelyének módosítása tárgyú előterjesztést. 2./ A Képviselő- testület egyetért és elfogadja a Mórahalmi Városfejlesztő Kft. székhelyének 6782 Mórahalom, Röszkei út 1. számra történő változtatását és ezzel egyidejűleg a társasági szerződés 1.3. pontjának ez irányú módosítását. 3./ A Képviselő- testület utasítja Dudás Kószó Katalin ügyvezető igazgatót a székhelyváltozás bejegyzésével kapcsolatos intézkedések megtételére. Határidő: azonnal, beszámolásra június Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester Erről értesítést kap: 1. Nógrádi Zoltán polgármester 2. Dr. Varga- Nagy Szilvia jegyző 3. Dudás Kószó Katalin ügyvezető igazgató Közérdekü bejelentések: Tanács József képviselő: Elmondja, hogy a körforgalomban a Templom felőli oldalon a járdára történő biztonságos felhajtást a nagy szintkülönbség akadályozza. Vass Antal képviselő: Az elkerülő út épitése kapcsán a Széksósi uton lakók kifogásolják, hogy a bányakitermelés folytán a terherszállitó gépjárművek zavarják a biztonságos közlekedést, illetve az út minőségi állapotát rongálják. Katona László képviselő: Elmondja, hogy az Idősek Otthona előtt, a Varga Csárda felőli részen a parkosított területen rendszeresen gépjárművek parkolnak.

11 11 Csányi László alpolgármester: A felvetésekkel kapcsolatban elmondja: - A körforgalomnál a jelzett szintkülönbség kiegyenlitése érdekében a szükséges intézkedéseket megteszik. - a bányából a földkitermelést sajnos más úton nem tudják megoldani. A teherszállitó autók egy nyomvonalon közlekednek, a másik nyomvonal nyitott a lakosok számára. A munkák befejeztével a vállalkozónak úthelyreállitási kötelezettsége van. A lakók türelmét és megértését kéri. - A szabálytalan parkolást jelezni fogja a Rendészet munkatársai felé, akiket rendszeres ellenőrzésre kér. Egyéb bejelentés nem lévén javaslatot tesz a zárt ülés napirendjére: - Aktuális kérdések Az Aktuális kérdések napirend alatt szereplő előterjesztések zárt ülésen történő megvitatását az önkormányzat gazdasági érdekeinek védelme érdekében és az érintettek kérelmére figyelemmel látja indokoltnak. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja a zárt ülés napirendjére tett javaslatot 168/2014. /V. 15./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Zárt ülés napirendjének elfogadása Mórahalom Város Képviselőtestülete május 15-ei ülése napirendjét az alábbiak szerint állapítja meg: ülésének zárt I./ Aktuális kérdések Erről értesitést kap: l./ Csányi László alpolgármester 2./ Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző

12 12 Csányi László alpolgármester: Zárt ülést rendel el. K.m.f. Csányi László alpolgármester Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző

13 13

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester, képviselő

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester, képviselő J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2014. április 14-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Dísztermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. január 10-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Tanácskozó Termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Csányi László alpolgármester, képviselı. Mucsi György társadalmi megbízatású alpolgármester,

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Csányi László alpolgármester, képviselı. Mucsi György társadalmi megbízatású alpolgármester, J E G Y Z İ K Ö N Y V 1 Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2012. július 20-án megtartott rendkívüli ülésén az Aranyszöm Rendezvényház Tanácskozó Termében Jelen vannak: Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2014. november 27-én megtartott soros ülésén az Aranyszöm Rendezvényház nagytermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. július 25-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Dísztermében

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. július 25-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Dísztermében J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. július 25-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Dísztermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Balogh Miklós, Csiszár

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. július 11-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Dísztermében

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. július 11-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Dísztermében J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. július 11-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Dísztermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2012. december 12-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal Tárgyaló Termében Jelen vannak: Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. szeptember l2-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Dísztermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2003. április 8-án megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2005. május 5-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2011. október 17-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó Termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester, Dr. Szántó Mária címzetes fıjegyzı

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester, Dr. Szántó Mária címzetes fıjegyzı J E G Y Z İ K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2011. július 22-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó Termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2008. július 31-én megtartott rendkivüli ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. május 11-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének szeptember 26-án megtartott soros ülésén a Városháza dísztermében

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének szeptember 26-án megtartott soros ülésén a Városháza dísztermében J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-án megtartott soros ülésén a Városháza dísztermében Jelen vannak: Csányi László alpolgármester, képviselő Szűcsné

Részletesebben

Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. június 24. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. június 24. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 24. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének JEGYZŐKÖNYVE 68/2013. (VI 24.) Öt. határozat Testületi ülés napirendjének elfogadása

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. augusztus 9-én megtartott rendkívüli ülésén az Aranyszöm Rendezvényház Házasságkötő termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Dr. Szántó Mária jegyzı. Igazoltan van távol: Mucsi György képviselı

JEGYZİKÖNYV. Dr. Szántó Mária jegyzı. Igazoltan van távol: Mucsi György képviselı JEGYZİKÖNYV Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2008. november 10-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2012. december 28-án megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Tanácskozó Termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK Kistelek Képviselő-testület 2013. október 03-án tartott nyílt ülésének határozatairól

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csiszár István, Katona János László, Tanács József, Balogh Miklós, Volford Imre képviselők

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csiszár István, Katona János László, Tanács József, Balogh Miklós, Volford Imre képviselők J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2012. október 25-én megtartott soros ülésén az Aranyszöm Rendezvényház Tanácskozó Termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2012. december 20-án megtartott soros ülésén a Városháza Mórahalom, Szentháromság tér 1. sz. tanácskozó termében. Jelen vannak: Nógrádi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Május 29. NAPJÁN MEGTARTOTT 13. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Május 29. NAPJÁN MEGTARTOTT 13. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Május 29. NAPJÁN MEGTARTOTT 13. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Határozatok száma TARTALOMJEGYZÉK a Kistelek Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. május 29-én

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVE. Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének április 11. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének

JEGYZŐKÖNYVE. Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének április 11. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 11. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének JEGYZŐKÖNYVE 43/2013.(IV.11.) Öt. határozat Testületi ülés napirendjének elfogadása

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: 2010.április 27-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: 2010.április 27-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő üléséről. Jegyzőkönyv Készült: 2010.április 27-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő üléséről. Jelen vannak: Biró Ferenc polgármester Czabányi Attila Sándor képviselő Csatlós

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6. /2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 24-én (szerdán) 16: 00 órakor tartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2015. január 29-én megtartott soros ülésén a Városháza Dísztermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Masa Róbert, Babarczi János, Varga Ferenc tanácsosok

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Masa Róbert, Babarczi János, Varga Ferenc tanácsosok J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2014. január 30-án ülésén a Városháza Dísztermében megtartott soros Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

Jegyző könyv. Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 29- én órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén.

Jegyző könyv. Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 29- én órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén. Jegyző könyv Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2008. május 29- én 16 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén. A Képviselőtestületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: KOZP/4657-5/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 10-én 17,30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. március 28-án megtartott soros ülésén a Városháza dísztermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő napirend szerint tartsa az ülését, az alábbi kiegészítésekkel:

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő napirend szerint tartsa az ülését, az alábbi kiegészítésekkel: 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/2/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 4. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös Önkormányzati

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének 7/2014. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének Jegyzőkönyve Napirend: A polgármester beszámolója a két

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csiszár István, Katona János László, Tanács József, Vass Antal és Volford Imre képviselők

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csiszár István, Katona János László, Tanács József, Vass Antal és Volford Imre képviselők J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2014. április 29-én megtartott soros ülésén a Városháza Dísztermében Jelen vannak:, Csányi László alpolgármester, képviselő Szűcsné

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülésén, 2012. május 16-án a Polgármesteri Hivatal B épületi alpolgármesteri tárgyalójában. Jelen vannak: Gyenes

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének április 25-én megtartott soros ülésén a Városháza dísztermében

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének április 25-én megtartott soros ülésén a Városháza dísztermében J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. április 25-én megtartott soros ülésén a Városháza dísztermében Jelen vannak: Csányi László alpolgármester, képviselő Csiszár István,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mórahalom város Képviselő-testületének 2015. november 26-án közmeghallgatással és lakossági fórummal egybekötött soros ülésén a Városháza Dísztermében Jelen vannak: Nógrádi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2003. augusztus 14-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2009. november 18-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2009. november 18-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2009. november 18-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 134/2009. (XI. 18.) önkormányzati testületi határozat folyószámla-hitelkeret meghosszabbításáról. 135/2009.

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 5-én, 11.00 órakor megtartott redkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 5-én, 11.00 órakor megtartott redkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 5-én, 11.00 órakor megtartott redkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e 107/2012. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők

Részletesebben

Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének június 26-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében.

Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének június 26-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében. PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám: 1/1-124/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. június 26-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 407-11/2014.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2014.szeptember 10-én (szerdán) 14 00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről R E N D E

Részletesebben

CSÁKÁNYDOROSZLÓ ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE CSÁKÁNYDOROSZLÓ. 6/2013. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

CSÁKÁNYDOROSZLÓ ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE CSÁKÁNYDOROSZLÓ. 6/2013. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE CSÁKÁNYDOROSZLÓ 6/2013. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csákánydoroszló önkormányzat képviselő-testületének 2013. február 21-én megtartott nyílt képviselő-testületi

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. április 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. április 29-én 13.00 órakor megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. december 20-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében

JEGYZŐKÖNYV. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. december 20-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében JEGYZŐKÖNYV Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. december 20-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Csányi László alpolgármester, Babarczi

Részletesebben

Ecsegfalva Község Önkormányzata 5515 Ecsegfalva, Fő u. 67 Tel/Fax: 66/ ,

Ecsegfalva Község Önkormányzata 5515 Ecsegfalva, Fő u. 67 Tel/Fax: 66/ , Ecsegfalva Község Önkormányzata, Fő u. 67 Tel/Fax: 66/487-100, e-mail: ecsegfalva@t-online.hu 973-10/2015.ikt.sz J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015.

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Helyi Építési Szabályzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ügyszám: 1/8-5/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri

Részletesebben

68/2013. (VI. 24.) Öt. határozat Tárgy: Testületi ülés napirendjének elfogadása

68/2013. (VI. 24.) Öt. határozat Tárgy: Testületi ülés napirendjének elfogadása 68/2013. (VI. 24.) Öt. határozat Tárgy: Testületi ülés napirendjének elfogadása Tiszasziget Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 44. -a, valamint

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 10-én a Sárbogárdi Polgármesteri

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről. 1 Jegyzőkönyv Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről. Időpont: 2010. május 26. Helyszín: Községi Önkormányzat székhelye, 8044 Kincsesbánya, Kincsesi u.

Részletesebben

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet - szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítéssel:

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet - szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítéssel: 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 2/21/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 17. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös Önkormányzati

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 26. napján megtartott üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE július 12-én megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE július 12-én megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2016. július 12-én megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez 79/2016.(VII.12.) Kt. Hat. 80/2016.(VII.12.) Kt. Hat. 81/2016.(VII.12.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 456-20/2013.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2013. október 11-én (pénteken) 10 00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről H A T Á R

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. január 31-én ülésén a Városháza dísztermében megtartott soros Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének január 03. napján megtartott rendkívüli nyilvános ülésének

Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének január 03. napján megtartott rendkívüli nyilvános ülésének Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 03. napján megtartott rendkívüli nyilvános ülésének JEGYZŐKÖNYVE 1/2013.(I.03.) Öt. határozat Testületi ülés napirendjének elfogadása

Részletesebben

Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 15. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 15. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 25-én megtartott nyilvános rendkívüli

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak Mester Árpád polgármester, Bencsik János alpolgármester, Horváth Árpád képviselő / 3 fő /

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak Mester Árpád polgármester, Bencsik János alpolgármester, Horváth Árpád képviselő / 3 fő / 1 Tormásliget Község Önkormányzat 8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tormásliget Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-án 17.30 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Kastélyépület

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A Képviselő-testület 2013. augusztus 22-i üléséről.

JEGYZŐKÖNYV A Képviselő-testület 2013. augusztus 22-i üléséről. JEGYZŐKÖNYV A Képviselő-testület 2013. augusztus 22-i üléséről. Időpontja: 2013. augusztus 22. 19:20 órai kezdettel Helye: Kiskunlacháza Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Jelen vannak: polgármester Dr.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. február 12. NAPJÁN MEGTARTOTT 3. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. február 12. NAPJÁN MEGTARTOTT 3. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. február 12. NAPJÁN MEGTARTOTT 3. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK a Kistelek Képviselőtestülete 2013. február 12-én tartott nyílt ülésének határozatairól

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR június 26.

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR június 26. JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2015. június 26. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 26. napján 10 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. augusztus 28-án a Művelődési Központban (Edelény, Borsodi út 9.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. július 14.-én 16,00 órakor megtartott RENDKÍVÜLI üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. július 14.-én 16,00 órakor megtartott RENDKÍVÜLI üléséről JEGYZŐKÖNYV 2009. július 14.-én 16,00 órakor megtartott RENDKÍVÜLI üléséről Az ülés helye: Az ülés vezetője: A Képviselő-testületből jelen vannak: A Képviselő-testületből távol vannak: Hivatalból jelen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE Július 21. NAPJÁN MEGTARTOTT 16. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE Július 21. NAPJÁN MEGTARTOTT 16. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Július 21. NAPJÁN MEGTARTOTT 16. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Határozatok száma TARTALOMJEGYZÉK a Kistelek Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. július 21-én

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. augusztus 1. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. augusztus 1.-én 16.00 órakor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. május 14-én 10.00 órakor megtartott rendkívüli nyílt ülésén. Az ülés helye: Jelen voltak: Városháza emeleti nagyterme. (Csatolt jelenléti ív alapján!) Horváth Richárd

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: Svh 79-3/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. április

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. Határozat száma: 68/2017.(VIII.22.) 69/2017.(VIII.22.) 70/2017.(VIII.22.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE szeptember 14. NAPJÁN MEGTARTOTT 9. sz. ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE szeptember 14. NAPJÁN MEGTARTOTT 9. sz. ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2012. szeptember 14. NAPJÁN MEGTARTOTT 9. sz. ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK a Kistelek Képviselőtestülete 2012. szeptember 14-én tartott soros ülésének határozatairól

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: 2010.november 8-án Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: 2010.november 8-án Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről. Jegyzőkönyv Készült: 2010.november 8-án Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Radó Béla polgármester Balogh András képviselő Csatlós Csaba képviselő

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. november 28-án az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./

Részletesebben

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet - szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítéssel:

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet - szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítéssel: 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 2/30/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 10. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös Önkormányzati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott soros ülésén a Városháza Dísztermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

ERDŐKERTES JEGYZŐKÖNYVE

ERDŐKERTES JEGYZŐKÖNYVE 11/2014/J ERDŐKERTES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. JÚLIUS 23-ÁN MEGTARTOTT NYILVÁNOS RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Az ülésen alkotott rendeletek és hozott határozatok jegyzéke: 54/2014.

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE szeptember 13-án megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE szeptember 13-án megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. szeptember 13-án megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez 106/2018.(IX.13.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 3./ A Szerencsi Rendőrkapitányság beszámolója a 2009.évi munkáról Előadó: dr. Bogyay Ferenc r. alezredes, kapitányságvezető

Jegyzőkönyv. 3./ A Szerencsi Rendőrkapitányság beszámolója a 2009.évi munkáról Előadó: dr. Bogyay Ferenc r. alezredes, kapitányságvezető Jegyzőkönyv Készült: 2010.július 29-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő üléséről. Jelen vannak: Biró Ferenc polgármester Czabányi Attila Sándor képviselő Csatlós Csaba

Részletesebben

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő, alábbi napirend szerint tartsa ülését:

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő, alábbi napirend szerint tartsa ülését: 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ/17-13/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 15. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. március 13. napján megtartott rendkívüli nyilvános ülésének

Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. március 13. napján megtartott rendkívüli nyilvános ülésének Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 13. napján megtartott rendkívüli nyilvános ülésének JEGYZŐKÖNYVE 35/2013.(III.13.) Öt. határozat Testületi ülés napirendjének elfogadása

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 30.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. március 30-án 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 5-én - csütörtökön - de. 7,30 órakor megtartott r e n d k í v ü l i üléséről. A képviselő-testület rendkívüli

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. február 20-án megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. február 20-án megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. február 20-án megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez 16/2014.(II.20.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról 17/2014.(II.20.)

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ikt.sz.: 570 15/2014. Készült: Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2014. május 22 én de. 08 00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balatonszőlős Község Önkormányzata B A L A T O N S Z Ő L Ő S Szám:101/21-34/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonszőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 18-án, 18:00 órai

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 407-4/2014.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2014. március 25-én (kedden) 14 00 órakor megtartott nyilvános üléséről R E N D E L E T: 3/2014.(III.26.)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 1. /2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 16-án (kedd) 15: 00 órakor tartott üléséről.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Képviselő-testületeinek 2017. november 24.-én 14 órai kezdettel Segesd községben, az önkormányzat házasságkötő termében megtartott, munkaterv

Részletesebben

8/2012. KT. Szám JEGYZŐKÖNYV KISTELEK VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. MÁJUS 09. NAPJÁN MEGTARTOTT VIII. RENDKÍVÜLI NYÍLT TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL

8/2012. KT. Szám JEGYZŐKÖNYV KISTELEK VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. MÁJUS 09. NAPJÁN MEGTARTOTT VIII. RENDKÍVÜLI NYÍLT TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL 8/2012. KT. Szám JEGYZŐKÖNYV KISTELEK VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. MÁJUS 09. NAPJÁN MEGTARTOTT VIII. RENDKÍVÜLI NYÍLT TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL 1 Napirendi pontok: 1. napirendi pontok elfogadása 2. hitelszerződés

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2013. október 31.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2013. október 31-én 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 12-én megtartott soron kívüli üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 12-én megtartott soron kívüli üléséről Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 12-én megtartott soron kívüli üléséről Mutató: Határozat tárgya: Határozat száma: Old. A Képviselő-testület 2015.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. június 5. napján 8 30 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Fotta Csaba a bizottság elnöke, Krausz

Részletesebben

T á r g y s o r o z a t a. 1. Tsp. Előterjesztés a piacpályázat önrészének jóváhagyására Előterjesztő: Juhász Sándor polgármester

T á r g y s o r o z a t a. 1. Tsp. Előterjesztés a piacpályázat önrészének jóváhagyására Előterjesztő: Juhász Sándor polgármester 2008. december 18-án 15:30 órai kezdettel megtartott nyílt ülésének Tárgysorozata: Jegyzőkönyve: Határozatai: 260-263 T á r g y s o r o z a t a 1. Tsp. Előterjesztés a piacpályázat önrészének jóváhagyására

Részletesebben

(hangszalagos rögzítéssel)

(hangszalagos rögzítéssel) J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Jelen vannak: Sárbogárd Város Önkormányzat testületének, Hantos Község Önkormányzat testületének és Nagylók Község Önkormányzat testületének 2009.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről. 1 Jegyzőkönyv Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről. Időpont: 2012. augusztus 22. Helyszín: Polgármesteri Hivatal, 8044 Kincsesbánya, Kincsesi u. 39. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. NAGYPIRIT Szám: 137-2/2014/Np. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagypirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. február 5-én (szerdán) 15,00 órai kezdettel

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 8-án megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 8-án megtartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 8-án megtartott üléséről. Határozat száma: 1/2015.(I.08.) 2/2015.(I.08.) 3/2015.(I.08.) Tárgya: Hulladékgazdálkodási közszolgáltatási

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. szeptember 26. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. november 09- én megtartott soron kívüli üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. november 09- én megtartott soron kívüli üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. november 09- én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza, tanácskozó terme Jelen vannak: Czédly

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2016. augusztus 30. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2016. augusztus 30 -án 15.00 órakor

Részletesebben