DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2009. SZEPTEMBER 22-I ÜLÉS 4. sz. napirendi pont Tájékoztató a Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Mi a pálya elnevezéső regionális pályaválasztási rendezvénysorozatáról Elıadó: Dr. Brebán Valéria fıigazgató
Mi a pálya? Szakképzéssel a régió fejlıdéséért 2009. regionális pályaválasztási rendezvénysorozatáról: 1. Bevezetı A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal idén a szokásosnál is késıbbi idıpontban, június utolsó munkanapján írta ki a Pályaválasztási Kiállítások elnevezéső központi program 2009. évi megvalósításának támogatására a pályázati felhívását. A Munkaerı-piaci Alap foglalkoztatási alaprészébıl 70.000.000.- Ft-ot biztosítottak összesen a hét régiónak rendezvénysorozataik megvalósítására. A régiós pályázat elkészítésére 12 nap állt rendelkezésünkre. A pályázatot határidıre benyújtottuk, és a döntést követıen összesen 8.500.000.- Ft forrást biztosítottak az ıszi rendezvények lebonyolítására. Ez a forrás a 2008. évben nyújtott 23.000.000.- Ft-os támogatásnak csak töredéke, de ebben a válságos gazdasági helyzetben örülünk annak, hogy nem szakad meg a már több mint 15 éves ıszi pályaválasztási kiállítás-sorozatunk hagyománya, és ha visszafogottabb formában is, de meg tudjuk valósítani rendezvényeinket a 2009 szeptember 1. november 30. közötti idıszakban. Rendezvényeinkrıl folyamatosan informálunk minden érdeklıdıt a www.ddrmk.hu honlapunkon. Az elı rendezvényünkrıl készült rövid összefoglaló és néhány fénykép már megtekinthetı az interneten. 2. A rendezvénysorozat céljai Alapcélkitőzésünk, hogy elısegítsük az eredményes pályaválasztást. Az elıkészítetlen, szakszerőtlen pályaválasztás sok ember egyéni kudarcán túl anyagi veszteségeket is okozhat, mivel a nem megfelelı pályaválasztás maga után vonja az átképzést és többszöri irányváltoztatást. Hiszünk abban, hogy rendezvénysorozatainkkal elı tudjuk segíteni, hogy az érdekeltek személyiségüknek megfelelıen kapjanak információkat az iskolákról, pályákról, foglalkozásokról, hiányszakmákról, a régió munkaerı-piaci helyzetérıl, és ez által csökkenteni tudjuk a pályamódosítók, pályamódosítások számát. A különbözı korcsoportokhoz tartozó érdeklıdık az életkori sajátosságaiknak megfelelıen egy helyen és egy idıben jutnak rendszerezett és szervezett információhoz. Megyeszékhelyi rendezvényeinken hétvégi, szombati napon is biztosítjuk az információhoz jutás elérhetıségét. Meggyızıdésünk, hogy ezek a kiállítások és a különbözı rendezvények csak részei a pályaorientációnak. Ahhoz, hogy a döntést elısegítsük nem egyszeri, hanem több hónapos és több helyszínő programsorozatra van szükség, amelyen minden érdeklıdı megkaphatja a pályaorientációhoz szükséges információkat, segítséget. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy a kiírt pályázat befejezı határidején túl, folyamatosan tovább szervezzük már központi támogatások nélkül a pályaorientációs programokat, valamint próbálunk más pályázati rendszerekbıl is forrást szerezni a régió pályaválasztási információinak széleskörő terjesztésére, pl. az IPA pályázaton való részvétellel. 2
2.1. Általános célok: A program járuljon hozzá a munkaerı-piaci igények kielégítéséhez, illetve jövıbeni megalapozásához. A célcsoportok számára olyan programokat biztosítsunk, amelyek jövıbeni munkaerıpiaci pozícióik erısödését segítik. A résztvevık akadálymentes környezetben olyan információk, tanácsok és módszerek birtokába jussanak, amelyek megkönnyítik számukra a pályaválasztási vagy a pályamódosítási döntés meghozatalát. Kapjanak konkrét információkat az érdeklıdık a választott szakma munkakörülményeirıl, a pálya jellegérıl, a jelenlegi bérezésrıl. Lehetıséget kívánunk biztosítani minél több szakma gyakorlati kipróbálására is. 2.2. Konkrét célok: A megyeközpontokban szervezett kiállítások mellett szakmabemutatók megrendezése a régió több városában. Lehetıség lesz üzemlátogatásokra és tanmőhely látogatásokra is, ahol az érdeklıdık számára elsısorban nem a divatos szakmákat, hanem a hiányszakmák szépségeit és elınyeit kívánjuk bemutatni. Ennek a célkitőzésnek a megvalósításához a kamarák nyújtanak segítséget részünkre. Differenciáltan, minden korosztályt érintve, különbözı helyszíneken és idıpontokban mutatjuk be az iskolarendszeren belüli és kívüli középfokú és felsıoktatási képzési lehetıségeket. A szakmai fórumok, kerek-asztal megbeszélések szervezésével kívánjuk megismertetni, tájékoztatni a rendezvényeket felkeresıkkel a helyi munkaerı-piac lehetıségeit, az elhelyezkedési esélyeket, képzési lehetıségeket. Hiányszakmák bemutatásával felhívjuk a figyelmet a karrierépítés olyan lehetıségére, amely biztosabb jövıt ígér a pályaválasztók számára. A program preventív jelleggel nyújtson segítséget azoknak a pálya-, szakma- és iskolaválasztás elıtt álló általános és középiskolás fiataloknak, akik tanácstalanok a döntést illetıen, és azoknak a pályakorrekcióra kényszerülı felnıtteknek is, akik tájékozódni szeretnének a régióban fellelhetı a munkaerı-piaci igényekhez igazodó tanulási lehetıségekrıl, külön figyelmet fordítva a TISZK-ek szakképzési lehetıségeire. Egy helyen és egy idıben informáljon a közép- és felsıfokú oktatási intézmények továbbtanulási irányairól, munkavállalási lehetıségekrıl, a foglalkoztatási szolgálat tevékenységérıl. Felvesszük a kapcsolatot a régió területén a TÁMOP 2.2.2 keretében foglalkoztatott pályaválasztási szakemberekkel, valamint a PATRÓNUS * programunkban támogatott mentor tanárokkal, akiknek bevonásával a kiállításokon tárlatvezetéseket szervezünk. Gyakorlati bemutatókkal, üzem- és intézménylátogatással, munkakipróbálással, csoportos tájékoztatókkal kiegészítve a Foglalkozási Információs Tanácsadó által kínált lehetıségeket is kihasználva nyújtson hasznos információkat az egyes szakmákról, foglalkozásokról. Teremtsen lehetıséget arra, hogy a szakképzéssel foglalkozó középfokú oktatási intézmények vezetıi és a munkaadók fórumok, kerek-asztal beszélgetések keretében tudjanak megoldást találni a regionális munkaerı-piaci igények és a szakképzés összhangjának megteremtésére. 3
Valamennyi programunkon segíteni kívánjuk a témában jártas szakemberek közremőködésével az egészségileg károsodott fiatalok és felnıttek esélyegyenlıségét. Folytatódjon az E Pálya és az EURES megismertetése, népszerősítése. 2.3. A közremőködık köre: - a régióban mőködı közép-, ill. felsıfokú oktatási intézmények, TISZK-ek, - iskolarendszeren kívüli képzéssel foglalkozó cégek, intézmények, - a Pedagógus-továbbképzı és Szolgáltató Intézet munkatársai, PATRÓNUS program mentorai, - TÁMOP 2.2.2 pályaorientációs tanácsadói, - Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Tanács, - kamarák, - ifjúsági szervezetek, - munkaadók, - Hadkiegészítı Parancsnokságok Toborzó Irodái, - a határırség, - a rendırség, - a tőzoltóság, - a megyei, települési önkormányzatok, - a Középiskolások Szövetsége, - a Megyei Közgyőlések ifjúsági referense, -- Kereskedelmi és Iparkamara, - Dél-dunántúli Regionális Ifjúsági Tanács. 4. A rendezvénysorozat ideje, helyszínei A rendezvénysorozat ideje: 2009. szeptember november A rendezvény helyszínei: : Balatonboglár, Barcs, Bonyhád, Csurgó, Dombóvár, Kaposvár, Komló, Marcali, Mohács, Nagyatád, Paks, Pécs, Siklós, Siófok, Szekszárd, Szigetvár, Tab, Tamási. 5. A rendezvénysorozat eseményeinek tartalma ( 1. sz. melléklet) 5.1. Pályaválasztási kiállítások és szakmabemutatók: A pályaválasztási kiállítás és szakmabemutató sorozat komplex rendezvény, melynek célja, hogy az érdeklıdık lehetıséget kapjanak a szakmaismereteik bıvítésére, valamint megismerhessék a térség középfokú oktatási intézményeit. A rendezvénysorozat e részén belül 4 komplex, nagyobb, többnapos hétvégén családi napot biztosító kiállítás, (Pécs, Kaposvár, Szekszárd, Dombóvár helyszínekkel) kerül megrendezésre, és 14 kisebb területet érintı egyszerőbb kirendeltségi, kistérségi szakmabemutatóra kerül sor. A rendezvénycsoporthoz tartoznak a Felnıtt képzık regionális napja és az Egyetemek regionális napja rendezvények. A kiállító iskolák különbözı tájékoztató anyagokkal, gyakorlati bemutatókkal teszik szemléletessé a kiállítást. A rendezvényen a térség fiatalokkal foglakozó, segítı intézményei, szervezetei mellett természetesen a Munkaügyi Központ is bemutatkozik. A hagyományokhoz ragaszkodva külön teremben, standon adunk lehetıséget az érdeklıdık számára, hogy képzett 4
tanácsadóink segítségével a kitelepített számítógépeken internetes portálokat érhessenek el, és pályaválasztást segítı tanácsadói kérdıívek tölthessenek ki (Tájoló, MÉK, stb) A rendezvényeken, üzem és mőhelylátogatásokon a régió hiányszakmáival ismerkedhetnek meg az érdeklıdık. Itt a szakoktatók, az adott szakmákat gyakorló szakemberek mutatják be a különbözı foglalkozásokat. 5.2. Tanmőhely látogatások: A mőhelylátogatások a Pályaválasztási kiállítás és szakmabemutató rendezvénysorozattal egy idıben szervezett kiegészítı rendezvények. A térség legnagyobb tanmőhelyei állnak az érdeklıdık rendelkezésére (ezek a mőhelyek a TISZK-ek részei). Itt szakoktatók és az egyes szakmákat tanuló diákok segítségével ismerhetik meg a különbözı eszközök, gépek használatát. 5.3 Nyitott munkahely program: A szervezett üzemlátogatások célja, hogy bıvüljön a fiatalok szakmaismerete, valamint megismerjék a térség legjelentısebb ipari üzemeit, minden esetben hiányszakmákat foglalkoztató vállalatokat. A tanulóknak lehetıséget teremtünk arra, hogy megismerkedjenek néhány, a kistérségünkben mőködı vállalattal, valamint a megyeszékhelyek nagyobb üzemeivel is (pl: HAUNI, Videoton Elektroplast Vállalat, Kaposvári Villamossági Gyár, Cukorgyár, Praktiker, Építıipari Szövetkezet,Török Vas és Fémmegmunkáló KFT, Tanszálló stb.). A munkaügyi központ munkatársai egyeztetnek az egyes vállalatokkal, valamint autóbusszal odaszállítják a tanulókat. Az elıkészítésben és a lebonyolításban is számítunk a PATRÓNUS program mentor tanárainak és a TÁMOP 2.2.2 tanácsadóinak munkájára. Egyéni üzemlátogatások: a kamarákkal együttmőködve felkérjük a gazdálkodó szervezeteket, hogy a szakember utánpótlást támogassák azzal, hogy lehetıséget biztosítanak, egyéneknek és csoportoknak a munkahelyek, munkafolyamatok bemutatására. A lehetıségek listáját honlapjainkon tesszük közzé, valamint levélben is tájékoztatjuk az érintetteket. 5.4. Kerek asztal megbeszélések: A megyeközponti rendezvények ideje alatt, ill. azokhoz kapcsolódóan fórumokat, kerek asztal beszélgetéseket szervezünk a következı témakörökben: TISZK-ek helyzete, lehetıségeik (Szekszárd) Pályaválasztási fórum, fogyatékos fiatalok pályaválasztási lehetıségei (Pécs) Esélyegyenlıségi kerek asztal (Kaposvár) A találkozókra az iskolák, intézmények pályaorientációs felelıseit, és a téma iránt érdeklıdı szakembereket kívánjuk meghívni. 5.5. Hátrányos helyzető fiatalok szakmaválasztásának elısegítése: 2009-ben a pályaválasztási rendezvénysorozatunkba hangsúlyosan szeretnénk foglalkozni a hátrányos helyzető fiatalok pályaválasztásával. Külön lehetıséget biztosítunk arra, hogy az állami gondoskodásban részesülı fiatalok is részt vehessenek, részt vegyenek, a rendezvényeinken. Felvesszük a kapcsolatot a régió területén lévı állami gondozottakkal foglalkozó intézményekkel és egyéni egyeztetés után, vagy a 5
térség rendezvényére hívjuk meg, szállítjuk el a fiatalokat, vagy szolgáltatásainkkal, információinkkal látogatjuk meg az intézményeket. Kiemelt feladatnak tartjuk, hogy a fogyatékossággal élı személyek képzésére, szakmaválasztásának elısegítésére az eddigieknél nagyobb hangsúlyt fektessünk. Új szórólapot kívánunk elkészíteni, mely a régió fogyatékos fiataljainak továbbtanulási lehetıségeirıl szól. Záró konferenciánkon is kiemelt szerepet kívánunk biztosítani a fogyatékkal élı fiatalok továbbtanulási helyzetének, lehetıségének bemutatására. 5.6. Az EURES és a pályaválasztás (Tanulni és dolgozni az Európai Unióban): Ez évben 30 szakképzı intézetben tartunk EURES nyílt napot az uniós tanulási, munkavállalási lehetıségekrıl, feltételekrıl kihangsúlyozva a tanulás fontosságát, különös tekintettel a hiányszakmákra. Az EURES tájékoztatás megjelenik a pályaválasztási kiállításokon is. 5.7. Programzáró konferencia Célja: A pályaválasztási rendezvénysorozatunk összegzése, jó helyi gyakorlatok megismerése, megismertetése. Pécs, 2009. szeptember 14. Készítette: Kóbor Edit szolgáltatási szakreferens 6