Acta Geographica Debrecina 36: 21-30 (2003) A HALAS-FENÉK LEFŰZŐDÖTT MEDERMARADVÁNY ÜLEDÉKANYAGÁNAK SZEDIMENTOLÓGIAI, MIKROMINERALÓGIAI ÉS PALINOLÓGIAI VIZSGÁLATA SEDIMENTOLOGICAL AND PALYNOLOGICAL STUDY OF THE ABANDONED CHANNEL REMNANT Előzmény DEPOSITS OF THE HALAS-FENÉK Félegyházi Enikő -Tóth Csaba A Hortobágy felszínét számtalan elhagyott folyómeder szövi át. Az űrfelvételek elemzésével több típusú és több szintben elhelyezkedő medret lehet kimutatni (Félegyházi et al., 2001; Tóth et al., 2001). A legfrissebb és legfiatalabb medermaradványok természetszerűleg a Tisza mentén láthatók, jól kivehető lefűződött és mesterségesen levágott meanderek kísérik az élő folyót (Tóth et al., 2001; Szabó et al., 2001). A Tiszától keletre, ÉK-DNY-i irányú vonalban, a Hortobágyfolyó szomszédságában erősen feltöltődött, elmocsarasodott medertöredékek követik egymást. Teljesen idős feltöltődések benyomását keltik, nagymértékben különbözve a Tisza mai vonalát követő fiatalos lefűződésektől (1. ábra). Ilyenek a Karcagtól DNy-ra fekvő Kecskés-tó és Csonka-ér, az ÉK-re található Zádor-ér, a Nagyivántól DK-re elterülő Kunkápolnás-mocsár, Darvas-ér, É-ra a Mérges-ér, ezt követően a Halas-fenék, Csécs-mocsár, Kun György-tó, valamint a Tiszaigartól ÉK-re található Hajdú-fenék, ahonnan már vettünk mintát, és üledékanyagát palinológiailag is kielemeztük (Félegyházi, 1998). 1. ábra A Közép-Tiszavidék és a Hortobágy medermaradványai (Félegyházi, 2002) Figure 1 Abandoned river channels of the Middle Tisza-vidék and the Hortobágy
A medermaradványok állagának, habitusának hasonlósága azt sugallja, hogy ezek a meanderek egyszerre keletkeztek, és esetleg egyazon folyótól származnak. Az egyik legszebben kirajzolódó közülük a Zám-pusztán található Halas-fenék. A meder legnagyobb átmérője Tisza-méretű, mint ahogyan a többi maradvány nagysága is hasonló. Bár ez még egyáltalán nem bizonyíték arra, hogy a Tiszától származnak, mert a Tisza megjelenése előtt az északról jövő egykori folyók is fejleszthettek olyan nagy meandereket, mint a későbbi Közép- Tisza. Kétségeink eloszlatására jónak láttuk a térképi elemzések után a medret kitöltő üledék megvizsgálását. A Halas-fenék feltöltődött meder üledékanyagát megszondáztuk, és kielemeztük. Meghatároztuk a medret kitöltő anyag szemcseméretének összetételét, a felhalmozódott anyag minőségét, a homokfrakció ásványtani összetételét, valamint az üledék pollentartalmát. A meder alján talált szerves anyagból radiokarbon kormeghatározást végeztettünk. Módszerek Mintavétel A meder csaknem teljesen nádassal borított, és az év nagy részében vízzel kitöltött. A nehéz megközelíthetőség miatt a fúrást és a mintavételt a meder északi ívét átszelő, mesterségesen megmagasított földút mentén végeztük el (2. ábra). A mintákat Eijkelkamp típusú kézi fúróval a finomrétegtani elemzés céljából 10 cm-enként vettük. A felső 80 cm vastagságú réteg a földút bolygatott, feltöltött anyaga, ezért ezt az értékelésben nem vettük figyelembe. A fúrásszelvényből 1020 cm mélységig tudtunk értékelhető mennyiségű anyagot gyűjteni. 2. ábra A mintavétel helye (Halas-fenék, HNP) Figure 2 Place of sampling (Halas-fenék, HNP)
Laboratóriumi vizsgálatok A szemcseösszetétel meghatározásához Köhn-féle pipettás módszert alkalmaztuk. Az üledék mésztartalmát Scheibler-féle készülékkel mértük le. A pollenanyagot Zólyomi-Erdtman-féle cinkkloridos acetolyzises eljárással tártuk fel, és 400-600 x-os mikroszkópi nagyítás mellett elemeztük. A feltárt uszadék fából radiokarbon elemzést végeztettünk az ATOMKI Könnyűizotóp Laboratóriumában. A fúrásszelvény alján található folyóvízi homokos üledék 0,1-0,2 mm-es frakciójának mikromineralógiai elemzését dr. Gyuricza György, a MÁFI munkatársa végezte el. Eredmények Finomrétegtani elemzés A fúrásszelvény felső, bolygatott 80 cm-es rétege alatt 130 cm-ig feketésbarna eutróf tavi üledék található. Ez alatt 250 cm-ig jelentős agyagtartalmú, karbonát-, vas- és mangánkiválásokkal tarkázott, sárgásbarna durva kőzetliszt réteg következik. 260 és 700 cm között zöldesszürke durva kőzetlisztes finom kőzetliszt rétegeket találtunk, melyet több szintben 10-15 cm vastag vasés mangán kiválásos rétegek szakítanak meg. 700 cm-től az üledék szemcseösszetétele durvább lesz: kékesszürke, apró- és finomszemű homokösszlet keveredik finom kőzetliszttel, amely egészen a fúrásszelvény aljáig követhető. Ebben a homokos üledékben, 10 m-es mélységben találtunk faszenet, melynek radiokarbon elemzésével sikerült a meder korát megállapítani. Bár a faszénminta korát a C 14 -es módszer korlátai miatt (max. 29-30 000 évig B.P. használható) nem sikerült pontosan meghatározni, annyi azonban bizonyos, hogy a faszénminta és ezáltal a meder is idősebb, mint 30 000 év B.P. Mikromineralógiai elemzés Az északi hegységkeret felől az Alföldre érkező vízfolyások a lehordási terület kőzettani felépítésének megfelelő ásványos összetételű folyóvízi üledéksort akkumuláltak a pleisztocén folyamán. Így a recens folyók homoküledékeinek, valamint a Halas-fenék mélyéről (10 m) előkerült apró szemű homokminta (0,1-0,2 mm) nehézásvány-összetételének összehasonlítása közelebb vihet a kérdés megoldásához: a Tisza vagy a Sajó-Hernád vízrendszerhez tartozott a Zám-pusztán található feltöltődött meder? A Tisza hordalékának ásványos összetétele a folyás irányban jelentősen változik, ami a beömlő mellékfolyók hordalékának változásával magyarázható. Összetételében azonban egyértelműen uralkodnak a magmás ásványok, míg a metamorf ásványok alárendelt szerepet játszanak. A Máramarosi-havasokból (flis) eredő Tisza újharmadkori vulkáni vonulatokat (Nagyszőlőshegység, Avas, Kőhát) érintve érkezik az Alföldre, így ez alapvetően meghatározza a magmás ásványok dominanciáját (hipersztén, monoklin piroxének, barna amfiból) (Molnár B., 1964). A Sajó vízgyűjtő-rendszeréhez tartozó Hernád 0,1-0,2 mm-es homokfrakciójában szintén uralkodik a hipersztén (29%), emellett jelentős mennyiségű monoklin piroxént (augit) és magnetitet szállít, ami az Eperjes-Tokaji-hegység hatását mutatja. A Sajó és mellékfolyói zömmel a kristályos pala földtani felépítésű Gömör-Szepesiérchegységben erdenek. Ez a jelleg megmutatkozik a nehézásvány-összetételében is. A
hipersztén és a barna amfiból csekély mennyisége (1%) csak a Hernád betorkollása után nő meg (Sajóörös 19 %). A Sajó üledékekben sokkal jellemzőbb a metamorf ásványok jelenléte (klorit, kékeszöld amfiból, gránát) (Molnár B., 1964). A Sajó és mellékfolyóinak hordalékára jellemző a mállott, bontott ásványok magas aránya, valamint a limonit illetve limonitos aggregátumok jelentős mennyisége, ami a Bódva lehordási területének (Rudabányai-hegység) vasérckifejlődéséből származik (Molnár B., 1964). A Halas-fenékből származó homokminta ásványtani összetételét (1. táblázat) összehasonlítva a sajóörösi és a tiszaroffi recens homokminták elemzési adataival, nem lehet egyértelműen eldönteni, mely vízrendszer alakította ki a medret. A metamorf ásványok (klorit 26,2 %, zöld amfiból 9,1 %), a bontott szemcsék és a limonitos aggregátumok magas aránya azonban leginkább a Sajó és mellékfolyóinak hordalékanyagával mutat rokonságot. 1. táblázat A Halas-fenék homok anyagának (0,1-0,2 mm) mikromineralógiai elemzése (Gyuricza Gy, 2002) Table 1 Micromineralogical analysis of sand (0,1-0,2 mm) from the Halas-fenék (Gyuricza Gy, 2002) Könnyű frakció % Nehéz frakció % Kvarc 47,96 Klorit 26,24 Bontott szemcse 19,66 Bontott szemcse 14,07 Muszkovit 8,63 Limonitos kovaaggregátum 13,69 Földpát 2,64 Zöld amfibol 9,13 Mangán aggregátum 2,40 Hipersztén 7,60 Klorit 1,92 Magnetit 4,94 Limonitos kovaaggregátum 1,92 Pyrobol 4,18 Biotit 1,44 Barna amfiból 3,80 Kőzettörmelék 1,44 Kőzettörmelék 3,80 Karbonát 0,72 Gránát 3,04 Pyrobol 0,24 Diopszid 2,66 Szemcseszám 417 db Augit 1,90 Összesen 100,00 Sztaurolit 1,14 Mangán aggregátum 1,14 Leukoxén 1,14 Turmalin 0,38 Színtelen epidot 0,38 Tremolit 0,38 Muszkovit 0,38 Szemcseszám 263 db Összesen 100,00 Pollenelemzés A 1020 cm-es fúrásmag legalsó sötét-szürke színű 200 cm-ében, 1020 és 820 cm között volt értékelhető pollenanyag. A pollen mennyisége egy fokozatos degradálódó, pusztuló növény együttesre utal. A 820 és 0 cm közötti sárga színű erősen vas- és mangánkiválásos felső rétegek nem tartalmaztak pollent. Ennek oka abban keresendő, hogy az üledékben száraz, hideg
3. ábra A Halas-fenék üledékének összspromorfa és szemcseösszetételi diagramja 1. finom homok 2. apró homok 3. durva kőzetliszt (lösz) 4. iszap 5. agyag Figure 3 Total sporomorph and granularity diagrams of the sediment of the Halas-fenék 1. fine-grained sand 2. small-grained sand 3. aleurit 4. mud 5. clay
éghajlatra jellemzően igen intenzív volt a vasvegyületek oxidációs folyamata, és ez a folyamat az amúgy sem bőséges pollenmennyiség elbomlását eredményezte. A legalsó, pollent adó réteg makroszkopikus szerves anyagot is tartalmazó homokos, löszös sötét szürke színe arra utal, hogy pangóvizes tavi, majd lápi körülmények között halmozódott fel. Ennek nyomát őrzik az előkerült pollenanyagban a lebegő- és nagyhinarak -tócsagaz (Myriophyllum), tündérrózsa (Nympheae) valamint a vízparti növényzetet képviselő gyékény (Typha), sás (Carex) és az ernyősvirágzatúak (Umbelliferae) pollenjei. A lápi állapotra a moha Bryophyta) spórák, különösen a tőzegmoha (Sphagnum sp.) megjelenése utal. A medertől távolabb fekvő ligeterdő 50-70 %-át erdeifenyő (Pinus) alkotta, kisebb arányban (4-9 %) a lucfenyő (Picea) is társulásalkotó volt. Néhány százalékkal nyír (Betula) is vegyült az állományba. A nyomokban előkerült lombos fák pollenjei (tölgy-quercus, gyertyán-carpinus) azt jelentik, hogy szálanként keveredtek az erdeifenyő közé, és az üledék hideg boreális éghajlaton halmozódott fel. A pollendiagram összetétele a meder környékén mintegy 1-2 km-es körzetben jelentős erdősültséget mutat, mivel a fás szárúak aránya 80 % felett van (3. ábra). A kezdetben nedvesebb, enyhébb boreális éghajlat alatt a morotvató élővizet nem kapván pusztulásnak indult és hamarosan elláposodott, kialakult a hideg mérsékelt éghajlatra jellemző ombrogén sphagnum láp. A lápban megjelenő lápifenyő (Pinus mugo), erdeifenyő és a közönséges nyír (Betula pendula) a csapadék csökkenését jelenti, ami a nyarak aszályossá válásában nyilvánult meg. A pollenspektrumban a lucfenyő aránya csökkent, ez jól tükrözi, hogy az éghajlatban változás állt be, a rövid hűvös nyarak két periódusban is aszályossá váltak. A luc nehezen viseli a szárazságot és a fagyot, ezért állománya pusztulásnak indult. A csapadék mennyisége valószínűleg jóval 700 mm alá esett. A luc, a nyír és a fűz eltűnésével, az éghajlat szélsőségesen szárazzá és hűvössé válására következtethetünk. A fenyők közül az igénytelen, tág ökológiai tűrésű erdeifenyő még állományban maradt, és fenyőligetes sztyepp növénytársulás alakult ki, amikor a pázsitfűfélék (Gramineae) arányának növekedésével xerofil nyílt vegetáció típus vette át az uralmat. A láp degradálódása is megindult és fokozatosan kiszáradt. A fészkesvirágzatúak közül az üröm (Artemisia) dominanciája a talaj sóháztartásának átalakulását jelzi. A vegetáció összetétele leginkább az eurázsiai kontinentális típusra emlékeztet, elsősorban a sok libatopféle (Chenopodiaceae) és az üröm (Artemisia) miatt. A libatop eltűnésével az üröm marad domináns a pázsitfűfélék mellett. A láp kiszáradásával pollenkonzerválásra alkalmatlanná vált a meder, így a további üledék felhalmozódásban már nem találtunk pollent. A lápot egy méter vastag löszös homok fedte be. Az apró- és finomszemű homok, valamint a lösz magasabb aránya, eolikus felhalmozódásra enged következtetni. A száraz, hideg éghajlaton a homokos felszínek tundraszerű gyeptakarója kipusztult és megindult a homokmozgás a nyugati peremek felől. Később erre a löszös homokra iszapos agyag települt, amely egy távolabb lévő folyó finom öntésanyagából származhatott. Az üledék szemcseösszetételének megváltozása a Tisza megjelenésének is tulajdonítható. Az üledékek kora A radiokarbon vizsgálatok szerint, a szerves anyag abszolút kora 30 000 évnél idősebb. A pollent adó üledék a pollentartalom összetétele alapján a középső-würm egyik melegebb fázisában rakódott le, ami azt jelenti, hogy a felhalmozódás 33 000 és 30 000 év között történt. 33 000 évnél fiatalabb, mert 35-33000 év között igen hideg fázist mutattak ki, melynek jellemző növénytakarója gyér felszínborítású hidegpusztai gyep. A fenyőerdő kialakulását indukáló melegebb fázis 33 000-27 000 évig tartott. Ezt igazolják a hazánk területén előkerült fosszilis talajok abszolút koradatai is pl. a solymári fosszilis talaj 32 500 ± 2170, a Szeleta-barlang
üledéke 32 580 ± 420, Mende-felső fosszilis talaja 27 200 ± 1400 év B.P. Ez az időszak a Stillfried B interstadiálisnak (Ausztria) felel meg, amely 33 000 27 000 év között Közép- Európában több helyen kimutatható. Ezt az enyhébb éghajlatú időszakot Hollandiában Denekamp interstadiálisnak (Geyh és Rhode, 1972), északkelet-európában és az Orosz-táblán Dunajevo interstadiálisnak nevezik (32 000 24 000 év B.P.) (Arslanov et al., 1977). A Kárpátmedencében 27 000 23 000 év között ismét egy igen hideg stadiális időszak következett (Járayné Komlódi M., 2000; Sümegi et al. 1999), amikor a löszpusztai gyepek, ürömfoltok megritkultak, felszakadozott a zárt gyeptakaró ennek következtében a felszín védtelenné vált, amit a szél megbonthatott és az apró- és finomszemű homok mozgásba lendülhetett. A Nagykunság homokos felszínein így a szél kialakíthatta a jellegzetes eolikus felszíni formákat az egykor folyóvíz által lerakott folyóhátakon, övzátonyokon és parti dűnéken. A Tisza megjelenése a Hortobágyon az előzetes kutatások alapján (Borsy et al., 1998; Félegyházi, 1998) 20 000 23 000 év között történt. Ez a rövid enyhébb időszak a Kárpát - medencében még meg nem nevezett interstadiális, amelyet az Alföld üledékeiből több helyen sikerült kimutatni (Járainé Komlódi, 1969, 1970; Borsy - Félegyházi et al., 1991; Lóki et al. 1995, Sümegi - Magyari et al., 1999). Az enyhébb éghajlat alatt kifejlődött kevertlombú tajgaerdő társulással jellemezhető időszak francia területen Tursac interstadiális néven ismert. Összegzés A Halas-fenék morotva lefűződése és feltöltődése a palinológiai vizsgálatok, valamint a radiokarbon mérés eredményei alapján a középső-würm egyik enyhébb éghajlatú interstadiálisában kezdődhetett el (Stillfried B vagy Denekamp interstadiális 33000-30000 év B.P. között). A pollenelemzés adatai szerint ebben a kedvezőbb éghajlatú időszakban érték el legnagyobb kiterjedésüket és taxondiverzitásukat a fenyőerdők. Ennek a kimutatható interstadiálisnak a kora összhangban van a hazai fosszilis talajok képződésének kor adataival: 32 500 ill. 32 580 év B.P. (Pécsi, 1975). Tehát a meder valamivel idősebb üledékeket tartalmaz, mint ahogyan a Tisza eddigi ismereteink szerint (Borsy et al., 1989; Félegyházi, 1998; Félegyházi, 2001.) megjelent a Hortobágyon. Ezek alapján az alábbi gondolatok merülnek fel: Nem lehetséges-e, hogy a Tisza korábban jelent meg a Hortobágyon, mint 22 000 év? Ennek igazolására még nagyon sok és alapos vizsgálatra van szükség. Az északról jövő folyók is rendelkeztek akkora vízhozammal, mint a Közép-Tisza (Gábris, 1995; Gábris et al., 2000; 2001), és ezáltal képesek voltak Tisza méretű meandereket létrehozni? Ez utóbbi feltevés mellett szól az is, hogy a Hortobágy ezen szakaszán a felszín alatti rétegekben egészen Balmazújvárosig lehúzódik a Sajó egykori hordalékkúpja (Franyó, 1966). A Halas-fenék homoküledékének ásványtani elemzése is a medernek a Sajó folyóhálózatához való tartozását valószínűsíti. Az sincs kizárva, hogy az alföldi folyók övzátonyos feltöltődésének különleges ferde rétegződése következtében esetleg a meder üledékanyagán túlfúrva már egy korábbi medergeneráció üledékanyagát találtuk meg, és akkor a meandert akár a Tisza is kialakíthatta, amelynek mélysége 700 cm.
Összefoglalás A Hortobágy felszínét számtalan elhagyott meder szövi át. Az űrfelvételek elemzésével több típusú és több szintben elhelyezkedő medret lehet kimutatni. A Hortobágy legmélyebb vonalában, a Hortobágy-folyó szomszédságában igen erősen feltöltődött, idős, elmocsarasodott egykori medertöredékek követik egymást, melyek nagymértékben különböznek a Tisza mai vonalát követő fiatalos lefűződésektől. Ilyenek például a Karcagtól DNy-ra fekvő Kecskés-tó és Csonka-ér, az ÉK-re található Zádor-ér, a Nagyivántól DK-re elterülő Kunkápolnás-mocsár, Darvas-ér, É-ra a Mérges-ér, ezt követően a Halas-fenék, Csécs-mocsár, Kun György-tó, valamint a Tiszaigartól ÉK-re található Hajdú-fenék. Az egyik legszebben kirajzolódó közülük a Zám-pusztán található Halas-fenék. Az 1020 cm-es fúrásmag legalsó, sötét-szürke színű 2 m-es rétegében (1020 és 820 cm között) volt értékelhető pollenanyag. A pollen mennyiségi változása a fenti rétegben egy fokozatosan degradálódó, pusztuló növényzetre utal. Az üledék hideg boreális éghajlaton halmozódott fel, pangó vizes, tavi, majd lápi körülmények között. A kezdetben nedvesebb, enyhébb boreális éghajlat fokozatosan kontinentálissá, szárazzá vált. A tó elláposodott, eltűnt a Myriophyllum, a Nympheae, megjelent a Bryophyta és a Sphagnum. A nyarak aszályossá váltak, amit a lápba betelepülő lápifenyő (Pinus mugo) és közönséges nyír (Betula pendula) is jelez. A luc, a nyír és a fűz eltűnéséből az éghajlat szélsőségesen szárazra fordulására következtethetünk. A fenyők közül az igénytelen, tág ökológiai tűrésű erdei fenyő még állományban maradt, és fenyőligetes sztyepp növénytársulást alkotott, ahol a Gramineae arányának növekedésével xerofil nyílt vegetáció típus vette át az uralmat. A fészkesvirágzatúak közül az üröm (Artemisia) dominanciája a talaj sóháztartásának átalakulását jelzi. A vegetáció összetétele leginkább az eurázsiai kontinentális típusra emlékeztet, elsősorban a sok libatopféle (Chenopodiaceae) és az üröm (Artemisia) miatt. A pollent adó üledék a pollentartalom összetétele alapján a középső-würm egyik melegebb fázisában rakódott le 33 000 és 30 000 év között a Stillfried B (Ausztria), Denekamp (Hollandia), Dunajevo (Északkelet-Európa, Orosz-tábla) interstadiálisban. A szedimentológiai és mikromineralógiai vizsgálati eredmények minden valószínűséggel arra utalnak, hogy a meder nem a Tisza lefűződött meandere, hanem a Sajó vízrendszeréhez tartozott. Summary The surface of the Hortobágy is covered with a network of numberless abandoned river channels. Various types of channels located at different levels can be traced and pointed out by analysing satellite images. In the lowest line of the Hortobágy, next to the river Hortobágy, old, deeply infilled, swamping former channel fragments appear one after another. These are considerably different from the youthful abandoned channels along the present line of the Tisza and can be exemplified by the following ones: Kecskés-lake and Csonka-rill SW of Karcag, Zádor-rill and Kápolnás-bog NE of Karcag, Darvas-rill, Mérges-rill, Halas-fenék, Csécs-bog and Kun György lake SE of Nagyiván and Hajdú-fenék E of Tiszaigar. Halas-fenék located in Zám-puszta is one of the best observable of them. Assessable pollen content was found in the lowest, dark-grey, 2 metres thick layer of the 1020 cm deep drill core (between 1020 cm and 820 cm). The change in the quantity of pollen in the above mentioned layer refers to progressively degrading, deteriorating vegetation. The sediment was deposited in a cold, boreal climate, under dead water, lacustrine and later boggy conditions. The originally wet, gentle boreal climate gradually became continental and dry. The lake was
swamping, and while Myriophyllum and Nympheae disappeared Bryophyta and Sphagnum turned up. Summers became droughty that was signed by the presence of Pinus mugo and weeping birch (Betula pendula) in the bog. The disappearing of spruce, birch and willow points to the fact that climate turned extremely dry. Among the pines the number of the undemanding Scotch fir with wide ecological resistance remained and formed pine-grove steppe plant association, in which xerophilous open vegetation type became dominant with the increasing proportion of Gramineae. The dominance of artemisia (Artemisia) among the compositae signs the change in the salt budget of the soil. The composition of vegetation mostly resembles to the Eurasian continental type, principally because of the great number of goose-foot (Chenopodiaceae) and artemisia (Artemisia). On the basis of its pollen content we can say that the sediment was deposited in a warmer phase of the Middle Würm, between 33.000 and 30.000 years, in the Stillfried B (Austria), Denekamp (Netherlands), Dunajevo (NE-Europe, Russian platform) interstadial. Further investigations are necessary for deciding whether the channel is derived from the river Tisza or not. The results of the sedimentological and micromineralogical analysis in all probability refer to the fact that the channel is not an abandoned meander of the river Tisza, indeed it belonged to the river system of the Sajó during the Pleistocene. Irodalom Arslanov K.A. - Berdovskaya G.N. et al. 1977: Stratigraphy geochronology and paleogeography of the Middle Valday interval in the northeastern part of the Russian plain. Doklady Acad. Sci. USSR Earth. Sci. Sect. transl. 233, pp. 39-41. Borsy Z. - Csongor É. - Félegyházi E. l989: A Bodrogköz kialakulása és vízhálózatának változásai. Alföldi Tanulmányok XIII. kötet. pp. 65-8l. Borsy Z. - Félegyházi E. - Herteleni E. - Lóki J. - Sümegi P. 1991: A bócsai fúrás rétegsorának szedimentológia - palynologiai - malakofaunisztikai vizsgálata. Acta Geogr. Debr. pp. 263-277. Félegyházi E. 1998: Adalékok a Tisza és a Szamos folyóhálózatának alakulásához a felsőpleniglaciális időszakban. Acta Geogr. Debr. XXXIV. pp. 203-218. Félegyházi E. Tóth Cs. 2001: A Tisza medergenerációinak ás formakincsének űrfelvételes elemzése a Közép-Tisza vidékén. Acta Geogr. Debrecina XXXV. pp. 93-102. Félegyházi E. 2001: Berettyó-Kálló-ér vidékének és az Érmellék medertípusainak osztályozása. (poszter) CD. Szeged Franyó F. 1966: A Sajó-Hernád hordalékkúpja a negyedkori földtani események tükrében. Földr. Ért. 15. pp. 158-178. Gábris Gy. 1995: A paleohidrológiai kutatások újabb eredményei. Földr. Ért. 1-2. pp. 101-109. Gábris Gy. 1995: A folyóvíz felszínalakítás módosulása a hazai későglaciális holocén őskörnyezet változásainak tükrében. Földr. Közl. 119 (43). pp. 3-10. Gábris Gy. - Félegyházi E. - Nagy B. - Ruszkiczay Zs. 2001: A Középső-Tiszavidék negyedidőszak végi folyóvízi felszínfejlődése. Földrajzi Kutatások. Szeged Gábris Gy. - Félegyházi E. - Nagy B. Ruszkiczay - Rüdiger Zs 2001: Climate and tectonic controlled river style changes in the Middle Tisza Plain. Global Correlation of the Late Cenozoic Fluvial Deposits. Prague, Programmae & Abstracts, pp. 8. Amsterdam Geyh M.A. - Rhode P. 1972: Weichselian chronostratigraphy C14 dating and sttistics. Int. Geol. Congr. Canada, Sect. 12, pp. 27-36.
Járayné Komlódi M. 1969: Adatok az Alföld negyedkori klíma- vegetációtörténetéhez. II. A Würm glaciális és a holocén egyes szakaszainak klímarekonstrukciója palinológiai vizsgálatok alapján. Bot. Közlem. 56. pp. 43-45. Járayné Komlódi M. 1971: A pleisztocén kronológiájának és a pliocén-pleisztocén határának néhány problémája. Bot. Közlem. 58. pp. 131-143. Járayné Komlódi M. 2000: A Kárpát-medence növényzetének kialakulása. Tilia. IX. pp. 1-50. Sopron Molnár B. 1964: A magyarországi folyók homoküledékeinek nehézásvány-összetétel vizsgálata. Hidrológiai Közlöny 8. sz. pp. 347-355. Pécsi M. 1975: A magyarországi löszszelvények litosztratigráfiai tagolása. Földr. Közl. 23. pp. 217-230. Sümegi P. Krolopp E. 1995: A magyarországi würm korú löszök képződésének paleoökológiai rekonstrukciója Mollusca fauna alapján. Földt. Közl. 125. pp. 125-148. Sümegi P. - Magyari E. Dániel P. - Hertelendi E. - Rudner E. 1999: A kardoskúti Fehér-tó negyedidőszaki fejlődéstörténetének rekonstrukciója. Földtani Közlöny. 129. pp. 479-519. Tóth Cs. - Félegyházi E. - Szabó J. 2001: The study of the middle Tisza region dead riverbeds from the aspect of landscape rehabilitation. pp. 148-155. Man and landscape. Ostrava- Sosnowiec