Fosszilis folyóvízi üledékek mikromineralógiai spektrumának értelmezése recens hordalékvizsgálatok alapján
|
|
- Dániel Fazekas
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Földtani Köilőnij, Bull, of the Hungarian Geol. Soc. (1913) Fosszilis folyóvízi üledékek mikromineralógiai spektrumának értelmezése recens hordalékvizsgálatok alapján Gedeonná Rajetzky Mária (4 ábrával) Munkánk az alföldkutatási programhoz kapcsolódik és a mikromineralógiai vizsgálatok értékelésével kíván újabb adatokat nyújtani az eddigi kutatási eredményekhez. Tudjuk, hogy az Alföld mind geográfiai, mind földtani felépítését tekintve csaknem egyedül álló Európában. A medencét körülölelő, kiemelt helyzetű területekről a földtani közelmúltban nagy mennyiségű törmelékanyag került az üledékgyűjtőbe. Е képződmények tervszerű kutatását és feldolgozását tűzte ki céljául az 1964-ben megindított alföldkutatási program. Feladatunk a végig magmintavétellel mélyített, illetve ezután mélyítendő fúrások homokrétegeinek mikromineralógiai vizsgálata. Az eredmények tökéletesítése érdekében szükségesnek tartottuk az Alföldre érkező vízfolyások és a jelenlegi lehordási területet felépítő kőzetek ásványos összetételének ismeretét. Mindez segítséget nyújt a negyedkorban lezajlott üledékképződési folyamatok komplex elemzéséhez. A dolgozat első fejezete a recens folyóvízi hordalékminták vizsgálati eredményeit tárgyalja. A gyűjtést FEANYÓ Frigyessel együtt 1970 telén az észak-magyarországi folyók nagy áradása után végeztük. Az árvíz levonulása után nagy mennyiségű friss homokanyaghoz jutottunk még olyan vízfolyások esetében is, melyek iszapos medrükben egyébként csak lebegtetett hordalékot szállítanak. A mintavételi helyeket az 1. ábrán tüntettük fel. A jelenlegi vízfolyásokon kívül egyes folyók idősebb hordalékkúpján létesült homokbányákban is vettünk mintát, pl. Ipoly (őrhalom, Patvarc), Körösök (Artánd), Sajó Hernád (Nyókládháza) esetében. MOLNÁR Béla (1964) a Magyarországi folyók homoküledékeinek nehézásvány összetétele" c. munkájában részletesen elemzi a Duna és Tisza vízgyűjtő területe jelentősebb folyóinak ásványos összetételét. Az újabb vizsgálat alkalmat adott a két elemzés összevetésére, mely azt igazolta, hogy az egyes folyók közel tíz éves távlatban a megelőző analízissel meglepően egyező nehézásvány-együttessel rendelkeznek. Kutatásaink mindemellett az alföldi rétegsorok értékelésének kiegészítését, valamint a jelenlegi és pleisztocén kori folyóvízi üledékképződés összehasonlítását célozzák. Az említésre méltó ásványos összetételt tartalmazó vízfolyások vizsgálati eredményeit a 2. ábra mutatja be. Ezek közül a következő, figyelemre méltó adatokat emeljük ki: A Tisza mellékfolyóin kezdve a Tura és Galga a pesti síkság, illetve a Duna Tisza köze futóhomokját szállítja. A Zagyva és különösen a Tárna ásványos összetételében jól felismerhető a lehordási területet felépítő oligocén, helyenként felsőpannóniai üledékek áthalmozott anyaga, valamint a vulkáni kőzetek területéről lehordott törmelék. A Laskó-patak 5 Földtani Közlöny
2 286 Földtani Közlöny, 103. kötet, 3 4. füzet 1. ábra. A vizsgált terület mintavételi helyei. Jelmagyarázat: 1. Recens hordalékminták, 2. Pleisztocén hordalékkúp, 3. Futóhomok mintái igen szép ásvány-példányokkal, főleg barna amfibollal és magnetittel jelentkeznek, az Eger-patak különlegessége a nagy mennyiségű magnetit ilmenit és a titanoaugit, mely a Szarvaskő környéki diabáz lepusztulást jelzi. Két kisebb vízfolyás, a Gyöngyös- és Kánya-patak árvíz utáni hordaléka nagy százalékban tartalmaz hipersztént, augitot és magnetitet (pl. a Kányapatak 62% hipersztént tartalmaz). Nyékládházánál a Sajó Hernád hordalékkúpjának kőzettani vizsgálata külön tanulmányt érdemelne. Kavicsanyaga kitűnően tükrözi a nagy kiterjedésű lehordási területet felépítő változatos kőzeteket. (A Gemeridák kristályos palái, granitoid kőzetek, andezitek, illetve üledékes kőzetek lepusztult anyagát tartalmazza.) Ez jellemző ásványos összetételére is. Ugyanezt figyelhetjük meg a Sajó esetében Sajószentpéternél, míg a Hernád és Szerencs-patak már a hegyaljai vulkánosság lepusztulását jelzi. A Bodrog hordaléka Bodrogkeresztesnél
3 Gedeonná, R a j e t z к y : Fosszilis folyóvízi üledékek mikromineralógiai 287 csaknem torlat-jellegű magnetit, míg a könnyű frakcióban uralkodóan horzsakövet és kőzetüveget tartalmaz. A Bódva különlegessége az opak ásványok mellett a sok glaukofán. A felső Tisza, Túr, Szamos hordalékában növekszik a klorit, gránát és zöld amfibol mennyisége. Délre fordulva elérjük a Berettyót, a Körösöket, majd a Marost. Ha az eddigi folyóknál, patakoknál figyelembe vesszük a hipersztén augit barna amfibol arányát, azt látjuk, hogy a hipersztén valamivel nagyobb százalékban szerepel, míg az utóbbi folyók esetében a barna amfibol, illetőleg lamprobolit mennyisége meghaladja a hiperszténét. Emelkedik a zöld amfibol mennyisége is. A Marosnál és a Sebes-Körösnél megnő a gránáttartalom. A Tiszából több helyről vett minták közül az ábrán (2. ábra) a Csongrád környékit közöljük. A magmás ásványok mellett több kloritot és gránátot találunk. Az Ipoly hordalék-ásványai között a hipersztén az uralkodó, jellegzetes, hogy a pleisztocén hordalékkúpból vett homokmintákban több típusosán metamorf eredetű ásványt találtunk. A Duna nehézásvány-együttese, mint az ábrán is kitűnik, szembeszökően elüt az előbb közölt vízfolyásokétól. Hordalékanyagát könnyen felismerhetjük fúrásaink rétegsorában, mivel nemcsak az ásványos összetétel, hanem a szemcsék megjelenési formája is jellegzetes. Sok a korrodált, gyakran rózsaszín gránát, az epidot pisztacit piemontit együttes, a kloritoid, mely kis százalékban, de mindig jelen van. Típusos és jelentős mennyiségű az antofillit (a gránátos antofillitpala kavicsa pl. gyakori a Duna-kavicsok közt). Nem szabad figyelmen kívül hagynunk a könnyű frakció ásványait sem, hiszen az üledékekben többnyire 90 súlyszázalék fölötti értékben találhatók. Összetételének ismerete fő kiegészítője a nehézásvány frakciónak, sőt esetenként döntő jelentőségű is lehet. A legnagyobb mennyiségben előforduló kvarc figyelmet érdemel mind megjelenési formáját, mind optikai viselkedését tekintve. Nagyszámú, hullámos kioltású, illetve mozaikos szerkezetű, többnyire korrodált kvarc jelenléte pl. azokban a mintákban, ahol a nehézásványok egyértelműen vulkáni lepusztulásra utalnak, tanúsítja azt, hogy a legtöbb képződményben milyen jelentős szerepe van az idősebb üledékes kőzetek áthalmozásának. Bizonyítja még ezt a káliföldpát jelenléte is és a könnyű frakcióban gyakran előforduló kőzettörmelék. A káliföldpát, savanyú és bázisos plagioklász, valamint ezek albit-ikerlemezes, vagy inverz-zónás, esetleg komplex ikresedése utal a keletkezési körülményekre, a földpát százalékos eloszlása pedig az üledék ún. érettségére". A horzsakő, a kis törésmutatójú kőzetüveg és rekrisztalizált vulkáni alapanyagtörmelék, mely savanyú vulkánitok lepusztulásából származik, vizsgálataink során nagyobb százalékban a Laskó- és Eger-patak, valamint a Bodrog hordalékában fordul elő. * * * A dolgozat második fejezete a recens hordalékvizsgálatok mikromineralógiaeredményeit veti össze fosszilis folyóvízi üledékek mikromineralógiai spektrui mával. Ezt célozza az utóbbi években az Alföldön mélyített mindszenti, csongrádi és hevesvezekényi kutatófúrások teljes szelvényén végzett elemzés értékelésének és grafikus ábrázolásának bemutatása. Röviden összegezzük a vizsgálati és grafikus ábrázolási módszert: a mintákban előforduló nehézásványok meghatározása és százalékos kiértékelése 5*
4 288 Földtani Közlöny, 103. kötet, 3 4. füzet után melyet táblázatban rögzítettünk a nehézásványokat rendszertani alapon 13 csoportba osztottuk. Az ezen rendszerrel szerkesztett szelvényben a rétegsoron végigkövethető az ásvány csoportok a szintjelző ásványok esetében az ásvány dúsulása, csökkenése, vagy kimaradása. Ez a bontás a lehordási irányok kutatását sem zavarja, mivel az így csoportosított ásványok a kőzetekben is többnyire együttesen fordulnak elő. A 13 csoportot az 1. szelvényen, illetve a 2. ábrán is feltüntettük. Ezek a következők: 1. Opak ásványok: hematit, magnetit, ilmenit, leukoxén 2. Gránát-csoport 3. Disztén, staurolit, kloritoid 4. Epidot csoport: epidot, pisztacit, piemontit, zoizit, klinozoizit 5. Tremolit, aktinolit, antofíllit, glaukofán 6. Zöld amfibol 7. Barna amfibol és lamprobolit 8. Hipersztén 9. Augit 10. Bio tit ll.klorit 12. Járulékos ásványok: rutil, brookit, anatáz, cirkon, titanit, turmalin, apatit 13. Epigén ásványok: limonit, pirit, sziderit, karbonátok, agyagásványok A szelvények értékelésénél részint az ásványos összetétel, részint a megtartási állapot alapján mindhárom fúrás esetében egymástól jól elhatárolható szakaszokat (azonos egységbe fogható sorozatokat) különíthetünk el. Mikromineralógiai alapon megállapíthatjuk a szállítás irányát az anyag származási helyét, míg az ásványok megjelenési formája, megtartási állapota, a mállott, bekérgezett szemcsék aránya a szállítás és leülepedés körülményeiről tájékoztat. Kizárólagosan az ásványos összetételre és a törmelékszállítás irányára történő utalások alapján időrendi besorolás nem adható. Tény azonban, hogy azok a változások, melyek a pliocénban és pleisztocénban a domborzat, illetve éghajlat alakulásában végbementek, mindig jól tükröződnek az üledékek szemcsenagyságában és ásványos összetételében. Az alábbiakban bemutatandó szakaszokat, mint egységes üledékképződési periódusokat tárgyalva olyan következtetéseket vonhatunk le, melyek főbb vonalaikban azonosíthatók a litológiai, sztratigráfiai, klimatológiai, élettani stb. alapon a vizsgált területre felállított kronológiai rendszerekkel. A közel azonos szerkezeti egységben telepített mindszenti és csongrádi fúrást együtt, míg a hevesvezekényit ezek után tárgyaljuk. A mindszenti fúrás a felsőpannóniai rétegeket is harántolta (I: 1210,0 1440,0 ni), melyeket ásványos összetételük alapján két szakaszra bonthatunk: b) 1380,0 1440,0 m: típusos felsőpannóniai beltavi képződmény; a) 1210,0 1380,0 m: a már ezideig is erőteljesen feldarabolt Paratethys lakusztris maradékának üledékei, itt megtalálhatók már a kialakuló folyóvízi tevékenység nyomai is. Éles határt nem vonhatunk a felsőpannóniai és felsőpliocén üledékek között. Mindszenten 1210 m fölött (II. 690,0 1210,0 m), Csongrádon a fúrás talpától (I. 913,0 1192,0 m) nagy vastagságú, kezdetben finomszemű, majd egyre több és vastagabb homokbetelepülést tartalmazó összlet helyezkedik el, melynek ásványos összetétele meglepően egy veretű. Az üledék a rodáni mozgások hatására a felsőpliocén kezdetén a területen kialakult depressziók felé irányuló
5 ? ábra. A fúrások helye, a Duna, valamint a Tisza és néhány mellékfolyó hordalékának átlagolt nehézásvány összetétele. Jelmagyarázat: 1. Hematit, magnetit, ilmenib. leukoxí'n, 2. Gránát, 3. Disztén, siaurolit, klcritoid, 4. Epidot, pisztacit, piemontit, zoizit, klinozoizit, 5. Antofillit, tremolit, aktinolit, glaukofán, szillimanit, 6. Zöld amfibol 7. Barna'imfifcol, lamprcbolit, 8. Hipersztén, 9. Augit, 10. Biotit, 11. Klorit, 12. Rutil, trookit, anatáz, cirkon, titanit, turmalin, apatit, 13. Uimoiiif, pirit, karbonát, szilerit, agyagásvány, kőzettörmelék
6 3. ábra. A mindszenti és csongrádi fúrás mikromineralógiai szelvénye. Szerkesztette: Gedeonné, BAJETZKY МАША, Jelmagyarázat: 1. Hematit, magnetit, ilmenit, leukoxón, 2. Gránát, 3. Disztén, staurolit, kloritoid, 4. Epidot, pisztacit, piemontit, zoizit, klinozoizit, 5. Antofillit, tremolit, aktinolit, glaukofán, szillimanit, 6. Zöld amfibol, 7. Barna amfibol, lamprobolit, 8. Hipersztén, 9. Augit, diopszid, 10. Biotit, 11. Klorit, 12. Uutil, brookit, anatáz, cirkon, titanit, turmalin, apatit, 13. Limonit, pirit, sziderit, karbonát, agyagásvány, 14. Eolikus betelepülések
7 Gedeonné, R a j e t z к y: Fosszilis folyóvízi üledékek mikromineralóyiai 289 folyóvízi tevékenység eredményeként rakódott le. Az egy veretű ásványos összetétel az egyirányú szállítást bizonyítja. Iránya mivel a legújabb kutatások alapján a süllyedek mélypontja a Hódmezővásárhely Makó közti terület lehet északi, északnyugati, de kedveztek a domborzati viszonyok egy déli, délkelet felőli lehordásnak is. Mivel a medencebeli süllyedések és a környező hegységperemek emelkedése következtében erősen megnövekedett reliefenergia nagyarányú anyagelhordást eredményezett, mindkét esetben jelentős volt a hegylábi laza üledékek áthalmozása. Mindszenten 967,10 967,52 m-nél, Csongrádon 908,0 913,0 m közt megjelenő aprókavicsos homok jelzi az üledékképződés változását, mely az ásványos összetételben is nyomon követhető. Az anyagot a felsőpliocén második felében a területre érkező ősduna első lerakódásának tekinthetjük. Mint ismeretes, a felsőpliocén elején az Osduna, miután a brucki kapun át a Kisalföldre lépett a Dunántúl nyugati felében D-i, DNy-i irányban folyt (SZÁDECZKY-KAKDOSS, 1938) és csak a később létre jött szerkezeti változások hatására foglalta el helyét a Kisalföldön, a visegrádi szorosban, majd átlós irányban a Duna Tisza közén a felsőpliocén második felében, illetve a pleisztocén időtartamának egy részén. A felette települő összletben (M. IIa; Cs. II. a b с 575,0 913,0 m) mindenütt megtaláljuk a Duna-hordalék típusos ásványait. A felfelé finomodó szemcseösszetételű rétegeket mindkét szelvényben aprókavicsos homokbetelepülés szakítja meg (Mindszent 666,8 667,79 m, Csongrád 646,21 655,49 m), melyet a klorit erőteljes dúsulásával az ásványos összetétel megváltozása is jelez (M. III ; Cs. III m). A pliocén pleisztocén határon, illetve a günz után (KBETZOI, 1955, 1956) lezajlott erőteljes szerkezeti mozgások következtében lényegesen megváltozott a térszín, így nagyarányú a változás a lepusztulásban és felhalmozódásban is. A pliocén pleisztocén határon mindkét szelvényben kloritcsúcs jelentkezik, e fölött Mindszenten a fő anyagszállító, az Osduna lerakott üledékeit találjuk, így az ásvány-együttes azonos a felsőpliocén felső szakaszában észlelttel. Csongrádon az Ősduna által szállított törmelék mellett jelentős a Zagyvaárok felől érkező anyag, mely bőven tartalmazza a peremekről lehordott idősebb képződmények törmelékanyagát. Éppen ezért jól észlelhető a szelvényben a mintánként! változékonyság. A közbe ékelődő mocsári szintek ismétlődése a folyóvízi tevékenység időszakos szüneteléséről tanúskodik. A mindszenti ós csongrádi szelvény IV. szakasz (M: 183,0 447,0 m, Cs: 290,0 350,0 m) üledékei az eddigiektől gyökeresen eltérő ásványos összetétellel jellemezhetők. A nagy arányú változást újabb emelkedési-süllyedési periódus okozta, mely a magasabb helyzetű medenceperemek, illetve mögöttes területek felől nagy tömegű anyagszállítást eredményezett. Mindkét szelvényben itt jelennek meg számottevő mennyiségben a belső-kárpáti öv területéről származó ásványok. Az összlet korát a nagyon jelentős alsópleisztocén interglaciális szakasz idejére tehetjük. Csongrád V. (118,0 290,0 m). Az Ősduna, Őszagyva, végül a Tisza által szállított törmelékanyag együttesen jelentkezik. A két legfelső szakasz (M: V. 27,0 183,0 m; Cs: VI. 33,0 118,0 m) fő jellemvonásaiban jól azonosítható. Uralkodó a vulkáni öv területéről szállított törmelék és több szintben kimutatható a íolyóvízi tevékenység szüneteiben a Duna öntésterületeiről eolikus úton átha mozódott homokrétegek közbetelepülése (4 4 szintben). Jól látható a szelvényen az ásványos összetétel változása is. Említésre méltó, hogy Mindszenten a barna amfibol mennyisége
8 290 Földtani Közlöny, 103. kötet, 3 4. füzet nagyobb a hiperszténénél, mely a Körösök Berettyó (Őstisza) Maros felől érkező anyagra utal, míg a Csongrádi körzetbe vezető szállítási irány északi északkeleti, az itteni folyók több hipersztént, augitot, a Zagyva, Tárna, Sajó mindig sok gránátot is szállítanak (Cs. több a gránát). E szakaszokban folyóvízi eredetű Duna-hordalékot nem találunk, a Duna a pleisztocén vége felé fokozatosan elfoglalta mai helyét. Hevesvezekény: A Mátra pereme és a Tisza-völgy közt kb. fele távolságban telepített hevesvezekényi fúrás szelvényére tekintve, más jellegű képet láthatunk. Szembetűnő elsősorban, hogy a fúrás mélysége csupán 600 m. A negyedkori rétegek az előző fúrásokéhoz viszonyítva kevesebb, mint fele vastagságban jelentkeznek. A szelvény szerkesztése, illetve a ciklusokra bontás itt is jó eredményeket adott. Az I. szakasz (451,95 600,0 m) egyveretű, ásványfajban szegény összlete a felsőpliocén mélyebb rétegeit, a pannóniai képződmények felől való átmenetet reprezentálja ( m között már feltételezhetők a felsőpannóniai üledékek, ennek pontos eldöntését több irányú, komplex vizsgálattól várjuk). A II. szakasz (279,11 451,95 m) jellegzetes felsőpliocén összlet tarka agyagokkal, melyeket kőzetlisztes, finom homokos, esetleg kavicsos, ritkábban mocsári szintek szakítanak meg. Az ásványos összetételben az epigén ásványok (limonit, pirit) és a klorit a domináló (gyakori a kloritosodott biotit). III. szakasz (202,08 279,11 m) változó összetételű, jó megtartású ásványegyüttesekkel jelentkezik. Az előző szakaszhoz viszonyítva több gránáttal. IV. szakasz (202,08 m). Erőteljesen növekszik az ásványfajták száma. Említésre méltó az amfibolok dúsulása. Két alciklusra bontható: b) a gránát kevesebb, a klorit egyenletes eloszlásban mutatkozik, a) a klorit erőteljesen csökken, a gránáttartalom megnő. V. szakasz (6,35 111,62 m). Legjelentősebb a barna amfibol egyenletes eloszlása mellett a hipersztén és augit megjelenése. Sok a gránát, a klorit négy szintben mutat erősebb dúsulást. A szelvény főbb jellemvonásai tehát: 1. a legfelső szakaszban ez esetben is jelentős szerep jut az akkor már kiemelt helyzetben levő vulkáni lehordási területről az üledékgyűjtőbe került törmeléknek (mint ezt jelenlegi folyóink esetében is tapasztaltuk). 2. Eltér a terület fejlődéstörténete azonban mind szerkezetében, mind felszínalakulásában. Hosszú folyóhálózat nem lévén a törmelékanyagot a Mátra és a Bükk magasabb térszínei felől érkező kisebb folyók, patakok szállították (Tárna-, Eger-, Laskó-patak ősei), elhordva környezetük harmadidőszaki, vagy idősebb anyagát. Erre utal a sok gránát, a helyenként dúsuló klorit (egy része biotitból), illetve a könnyű frakcióban mindvégig előforduló glaukonit, mely utóbbi egyértelműen jelzi az oligocén glaukonitos üledékek áthalmozását. A többszöri feldolgozásnál dúsulnak az ellenállóbb ásványok (járulékos ásványmező), ezért találunk a mintákban bőségesen gránátot, rutilt és meglepően nagyszámú turmalint. Gyakoriak a bemosott Spongia tűk, Radiolariák is. Végezetül megemlítjük, hogy a régi folyóvölgyek lefutásának, az üledékek ásványos összetételének ismerete nem hanyagolható el a hidrológia, talajtan, mérnökgeológia területén. Az ásványos összetétel kihatással van a laza üledékekben áramló víz kémiai összetételére, mely nem közömbös sem az öntözés, építkezés, sem ivóvíz-nyerés esetében. Ezt egy gyakorlati példával illusztrál-
9 Gedeonná, В a j e t z к y : Fosszilis folyóvízi üledékek mikromineralógiai ábra. A hevesvezekényi fúrás mikromineralőgiai szelvénye. Szerkesztette: Gedeormé, EAJETZKY MÁRIA, Jelmag varaz a t о t 1. a 3. ábrán
10 292 Földtani Közlöny, 103. kötet, 3 4. füzet nám. Pár éve a Körmend környéki vízkutatásoknál felmerült az a probléma, hogy egyes vízadó rétegekben a vizek milyen sok vasat tartalmaznak. A mikromineralógiai analízis során kiderült, hogy ezekben a szintekben igen nagy mennyiségű a biotit, melynek lebontásával a kioldódó vastartalom a vizekben feldúsult. Irodalom BÁRDOSSY GY. (1961: Üledékes kőzeteink nevezéktanának kérdései. Földt. Közi BORSY Z. MOLNÁR В. SOMOGYI S. (1969): Az alluviális medencesíkságok morfológiai fejlődéstörténete Magyarországon. Földr. Közi. TJj Folyam BULLA B. MENDÖL T. (1947): A Kárpát-medence földrajza. Egyet. Nyomda BULLA B. (1953): Az Alföld felszínének kialakulása. Alföldi Kongresszus. MTA. Műsz. Tud. Oszt. Közi. DOBOS I. (1965): Az Alföld levantei képződményeinek rétegtani vizsgálata és vízföldtani jellemzése. Földt. Közi ENGELHARDT, W. V. FÜCHTBAUER, Н, MÜLLER, G. (1970): Sedimente und Sedimentgesteine. E. Schweizerbart'sche Verlagsbuchhandlung. Stuttgart ERDÉLYI M. (1955): A Duna-völgy nagyalföldi szakaszának víztároló üledékei. Hidr. Közi ERDÉLYI M. (1967): A Duna Tisza közének vízföldtana. Hidr. Közi FRANYÓ F. (1966): A Sajó Hernád hordalékkúpja a negyedkori földtani események tükrében. Földr. Ért Gedeonné, RAJETZKY M. (1971): A Badacsony Szigliget közti terület pannon utáni fejlődéstörténete mikromineralógiai vizsgálatok alapján. MÁFI Évi Jel Gedeonné, RAJETZKY M. (1972): A mindszenti és csongrádi kutatófúrások mikromineralógiai vizsgálata különös tekintettel az anyagszállítás egykori irányaira. MÂF 1! Évi Jel HERRMANN M. (1954): Bükkalji pannon homok vizsgálatok. Földt. Közi HERRMANN M. (1955): Mátrai és cserhátalji pannon homok vizsgálata. Magy. Nemzeti Múzeum Term. Tud. Múzeum Évk. Tom. 6. KERTAI GY. (1957): A magyarországi medencék és kőolajtelepek szerkezete a kőolajkutatás eredményei alapján. Földt. Közi KÖRÖSSY L. (1957): A Tiszántúl mélyföldtani és ősföldrajzi viszonyai a kőolajkutatás kilátásai szempontjából. Bányászati Lapok KÖRÖSSY X. (1963): Magyarország medenceterületeinek összehasonlító földtani szerkezete. Földt. Közi KRETZOI M. (1955): Adatok a magyar medence negyedkori tektonikájához. Hidr. Közi. 35. KRETZOI M. (1956): A Villányi-hegység alsó pleisztocén gerinces faunái. Geol. Hung. Ser. Pal. p. 27. KRETZOI M. (1969): A magyarországi quarter és pliocén szárazföldi biosztratigráfiájának vázlata. Földr. Közi. Űjfolyam KRIVÁN P. (1953): A pleisztocén földtörténeti ritmusai. Az új szintézis. Alföldi Kongr. MTA Műsz. Tud. Oszt. Közi. KRIVÁN P. NAGY L.-NÉ (1963): Harmadidőszaki és negyedkori spóra-pollenbemosást tartalmazó palynológiai spektrumok felbontása a lehordási terület megismerése és rétegtani felhasználása érdekében. Földt. Közi LENGYEL E. (1930): Alföldi homokfajták ásványos összetétele. Földt. Közi. 60. köt. MARKOVÁ, M. (1967): Litologia neogénnych sedimentov juznevo. Slovensko Sbornik Geologickych Vied Západné Karpaty rad 2K 2V. 8. MEZŐSI I. DONATH 35. (1951): A Maros és a Tisza lebegtetett hordalékának ásványtani és vegyi vizsgálata. Actis Univers. Szegediensis P. Min. Petr. V. MIHÁLTZ I. (1953): A Duna Tisza köze déli részének földtani felvétele. MÁFI Évi Jel MIHÁLTZ I. (1953): Az Alföld negyedkori üledékeinek tagolása. Alföldi Kongr. MTA Műsz. Tud. Oszt. Közi. MIKLÓS M. (1955): A mezőkeresztesi M-3 sekélyfúrás üledékkőzettani és mikromineralógiai vizsgálata. Földt. Közi MOLNÁR B. (1961): A Duna Tisza közi eolikus rétegek felszíni és felszín alatti kiterjedése. Földt. Közi MOLNÁR B. (1963): A délalföldi pliocén és pleisztocén üledékek tagolódása nehézásvány összetétel alapján. Földt. Közi MOLNÁR B. (1964): Magyarországi folyók homoküledékeinek nehézásvány összetétel vizsgálata. Hidr. Közi MOLNÁR B. (1965): Adatok a Duna Tisza köze fiatal harmadidőszaki és negyedkori rétegeinek tagolásához és származásához nehézásvány összetétel alapján. Földt. Közi MOLNÁR B. (1965): Ősvízrajzi vizsgálatok a Dél-Tiszántúlon. Hidr. Közi MOLNÁR B. (1966): Lehordási területek és irányok változásai a Dél-Tiszántúlon a pliocénben és a pleisztocénben. Hidr. Közi MOLNÁR B. (1969): Szemnagyság és nehézásvány összetétel közti összefüggés. Földt. Kutatás MOLNÁR B. (1971): A mikromineralógiai vizsgálatok alkalmazása a földtani kutatásban. Az üledékes petrológia újabb eredményei évi szegedi tanfolyam előadásai kiadv. NOSZKY J. (1940): A Cserhát-hegység földtani viszonyai. Magyar Tájak Földtani Leírása PÁKOZDY V. UNGÁR T. VÁRADI F. (1949): A Maros homokjának ásvány-kőzettani vizsgálata. Hidr. Közi PESTHY L. (1955): A sajóhídvégi SA 12/A sekélyfúrás üledékkőzettani és mikromineralógiai vizsgálata. Földt. Közi PÉCSI M. (1959): A magyarországi Dunavölgy kialakulása és felszínalkata. Akad. Kiadó RÓNAI A. (1963): Az Alföld negyedkori rétegeinek vízföldtani vizsgálata. Hidr. Közi RÓNAI A. (1965): Negyedkori rétegek térképezése. Földt. Közi RÓNAI A. (1968): A Síkvidéki kutató osztály évi munkálatai. MÁFI Évi Jel RÓNAI A. (1969): A medencebeli pleisztocén sztratigráfia hazai eredményei. Földr. Közi. Űj folyam SCHEFFER V. (1963): Adatok a Vardaridák és Bánáti-Árok felszín alatti vonulatainak követéséhez a Kárpát-medencében. Földt. Közi SCHMIDT, E. R. (1963): Vízföldtani, ősvízrajzi és hegységszerkezeti összefüggések. Hidr. Közi SOMOGYI S. (1961): Hazánk folyóvízhálózatának fejlődéstörténeti vázlata. Földr. Közi. TJj folyam 9 1. SÜMEGHY J. (1944): A Tiszántúl. Magyar Tájak Földtani Leírása SÜMEGHY J. (1953): A Duna Tisza közének földtani vázlata. MÁFI Évi Jel SÜMEGHY J. (1953): Medencéink pliocén és pleisztocén rétegtani kérdései. MÁFI Évi Jel SÜMEGHY J. (1955): A magyarországi pleisztocén összefoglaló ismertetése. MÁFI Évi Jel
11 Gedeonné, Rajetzky: Fosszilis folyóvízi üledékek mikromineralógiai 293 SZABÓ P. (1955): A Duna Tisza közi felső pleisztocén rétegek származása ásványos összetétel alapján. Földt. Közi SZÁDECZKY-KARDOSS, E. (1938): Geologie der Rumpfungarländischen kleinen Tiefebene. Mitt. Berg. u. Hütten Abt. Kup. Josef. Univ. Sopron, SZÁDECZKY-KARDOSS E. (1941): 6si folyók a Dunántúlon. Földt. Ert SZÁDECZKY-KARDOSS E. (1968): A föld szerkezete és fejlődése. Akadémiai Kiadó SZÉLES M. (1965): Felsőpliocén tarka agyagok az alföldi szénhidrogénkutató fúrásokból. Földt. Közi URBANCSEK J. (1955): Berettyóújfalu környékének földtani leírása. MÁFI Evi Jel ról. II. URBANCSEK J. (1960): Az alföldi artézi kutak fajlagos vízhozama és abból levonható vízföldtani és ősföldrajzi következtetések. Hidr. Közi URBANCSEK J. (1963): Pliocén és pleisztocén üledékek földtani szintézisének újabb lehetőségei a vízföldtani kutatásban. Hidr. Közi URBANCSEK J. (1965): Az Alföld negyedkori földtani képződményeinek mélyszerkezete. Hidr. Közi VENDL A. (1913): A Csepel-sziget homokjáról. Földt. Közi. 43. VENDL A. (1928): Adatok a Duna homokjának ásványtani ismeretéhez. Anyagvizsgálók Közlönye VÖLGYI L. (1959): A nagyalföldi kőolajkutatás újabb földtani eredményei. Földt. Közi
Pápa és Devecser környéki pannóniai homokrétegek nehézásványasszociációi
Pápa és Devecser környéki pannóniai homokrétegek nehézásványasszociációi írta : HERRMANN MARGIT, Budapest Pápa és Devecser környékén Strausz László megállapításai szerint (l)a felszíni pannóniai homokrétegek
M. ÁLL. FÖLDTANI INTÉZET ÉVI JELENTÉSE AZ ÉVBŐL ADATOK AZ ÉSZAK-ALFÖLD ÜLEDÉKÖSSZLETÉNEK ISMERETÉHEZ
M. ÁLL. FÖLDTANI INTÉZET ÉVI JELENTÉSE AZ 1973. ÉVBŐL ADATOK AZ ÉSZAK-ALFÖLD ÜLEDÉKÖSSZLETÉNEK ISMERETÉHEZ írta : Ge d e o n n é R a j e t z k y M árta A tanulmány a MÁFI Alföld-kutatási programja keretében
Fekvése. 100000 km² MO-területén 50800 km² Határai: Nyugaton Sió, Sárvíz Északon átmeneti szegélyterületek (Gödöllőidombvidék,
ALFÖLD Fekvése 100000 km² MO-területén 50800 km² Határai: Nyugaton Sió, Sárvíz Északon átmeneti szegélyterületek (Gödöllőidombvidék, É-mo-i hgvidék hegylábi felszínek) Szerkezeti határok: katlansüllyedék
A talaj termékenységét gátló földtani tényezők
A talaj termékenységét gátló földtani tényezők Kerék Barbara és Kuti László Magyar Földtani és Geofizikai Intézet Környezetföldtani osztály kerek.barbara@mfgi.hu környezetföldtan Budapest, 2012. november
PILISMARÓTI ÉS DUNAVARSÁNYI DUNAI KAVICSÖSSZLETEK ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉSE
PILISMARÓTI ÉS DUNAVARSÁNYI DUNAI KAVICSÖSSZLETEK ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉSE RÁCZ RÉKA ELTE TTK KÖRNYEZETTAN SZAK TÉMAVEZETŐ: DR. JÓZSA SÁNDOR ELTE TTK KŐZETTAN-GEOKÉMIAI TSZ. 2012.06.27. http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/8/89/alpen_01.jpg
Dunavarsányi durvatörmelékes összlet kitettségi kor vizsgálata
Dunavarsányi durvatörmelékes összlet kitettségi kor vizsgálata Készítette: Ormándi Szilva Környezettan BSc Témavezető: Dr. Józsa Sándor egyetemi adjunktus 1 1.Cél Munkám célja: a felszínen keletkező kozmogén
Domborzat jellemzése. A szelvény helyének geomorfológiai szempontú leírása. Dr. Dobos Endre, Szabóné Kele Gabriella
Domborzat jellemzése A szelvény helyének geomorfológiai szempontú leírása Dr. Dobos Endre, Szabóné Kele Gabriella Osztályozási rendszer elemei Domborzati jelleg Domborzati helyzet/fekvés Völgyforma Lejtőszakasz
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. november kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
A Föld kéreg: elemek, ásványok és kőzetek
A Föld kéreg: elemek, ásványok és kőzetek A Föld szerkezete: réteges felépítés... Litoszféra: kéreg + felső köpeny legfelső része Kéreg: elemi, ásványos és kőzettani összetétel A Föld különböző elemekből
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS kivonat 2013. augusztus Készítette az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízkészlet-gazdálkodási és Víziközmű Osztálya és az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság
11. előadás MAGMÁS KŐZETEK
11. előadás MAGMÁS KŐZETEK MAGMÁS KŐZETEK A FÖLDKÉREGBEN A magmából képződnek az elő- és főkristályosodás során. A megszilárdulás helye szerint: Intruzív (mélységi) kőzetek (5-20 km mélységben) Szubvulkáni
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS - kivonat - 2013. január Készítette az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízkészlet-gazdálkodási és Víziközmű Osztálya és az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság
A M e c s e k h e g y s é g é s pereme p a n n ó n i a i h o m o k j a i n a k m i k r o m i n e r a logiai vizsgálatai
ANNALES HISTORICO-NATURALES Tomus V I I I. MUSEI N A T I O N A L I S H U N G A R I C I Series nova 1957 A M e c s e k h e g y s é g é s pereme p a n n ó n i a i h o m o k j a i n a k m i k r o m i n e
Vízkutatás, geofizika
Vízkutatás, geofizika Vértesy László, Gulyás Ágnes Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet, 2012. Magyar Vízkútfúrók Egyesülete jubileumi emlékülés, 2012 február 24. Földtani szelvény a felszínközeli
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. december - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. november kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
Vajon kinek az érdekeit szolgálják (kit, vagy mit védenek) egy víztermelő kút védőterületének kijelölési eljárása során?
Vajon kinek az érdekeit szolgálják (kit, vagy mit védenek) egy víztermelő kút védőterületének kijelölési eljárása során? Tósné Lukács Judit okl. hidrogeológus mérnök egyéni vállalkozó vízimérnök tervező,
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2017. március - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. június - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
Földtani alapismeretek III.
Földtani alapismeretek III. Vízföldtani alapok páraszállítás csapadék párolgás lélegzés párolgás csapadék felszíni lefolyás beszivárgás tó szárazföld folyó lefolyás tengerek felszín alatti vízmozgások
ADATOK A DUNA-TISZA KÖZE FIATAL HARMADIDŐSZAKI ÉS NEGYEDKORI RÉTEGEINEK TAGOLÁSÁHOZ ÉS SZÁRMAZÁSÁHOZ NEHÉZÁSVÁNY-ÖSSZETÉTEL ALAPJÁN
ADATOK A DUNA-TISZA KÖZE FIATAL HARMADIDŐSZAKI ÉS NEGYEDKORI RÉTEGEINEK TAGOLÁSÁHOZ ÉS SZÁRMAZÁSÁHOZ NEHÉZÁSVÁNY-ÖSSZETÉTEL ALAPJÁN DR. MOLNÁR BELA (2 ábrával, I. táblázattal); Összefoglalás : Az üllési
10. A földtani térkép (Budai Tamás, Konrád Gyula)
10. A földtani térkép (Budai Tamás, Konrád Gyula) A földtani térképek a tematikus térképek családjába tartoznak. Feladatuk, hogy a méretarányuk által meghatározott felbontásnak megfelelő pontossággal és
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2017. január kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. április kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
AZ UPPONYI-HEGYSÉGBŐL SZÁRMAZÓ KŐZETEK, TALAJ ÉS VÍZ ELEMTARTALMÁNAK VIZSGÁLATA
AZ UPPONYI-HEGYSÉGBŐL SZÁRMAZÓ KŐZETEK, TALAJ ÉS VÍZ ELEMTARTALMÁNAK VIZSGÁLATA Készítette: Gyenes Katalin, környezettan alapszak Témavezető: Csorba Ottó, ELTE Atomfizika Tanszék Kép forrása: http://fold1.ftt.unimiskolc.hu/~foldshe/mof02.htm
Magyarország Műszaki Földtana MSc. Magyarország nagyszerkezeti egységei
Magyarország Műszaki Földtana MSc Magyarország nagyszerkezeti egységei https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/pannon-pannon-enciklopedia-1/magyarorszag-foldje-1d58/a-karpat-pannon-terseg-lemeztektonikai-ertelmezese-1ed3/az-europaikontinens-kialakulasa-karatson-david-1f1d/foldtorteneti-vazlat-os-europatol-uj-europaig-1f26/
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. december - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
A július havi csapadékösszeg területi eloszlásának eltérése az júliusi átlagtól
1. HELYZETÉRTÉKELÉS Csapadék 2014 júliusában a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 59 mm (Drávaszabolcs) és 239 mm (Pankota) [Csongrád m.] között alakult,
Szigetköz felszíni víz és talajvíz viszonyainak jellemzése az ÉDUVIZIG monitoring hálózatának mérései alapján
Szigetköz felszíni víz és talajvíz viszonyainak jellemzése az ÉDUVIZIG monitoring hálózatának mérései alapján MHT Vándorgyűlés 2013. 07. 04. Előadó: Ficsor Johanna és Mohácsiné Simon Gabriella É s z a
Mátrai és cserhátaljai pannon homokok vizsgálata
Mátrai és cserhátaljai pannon homokok vizsgálata írta : Herrmann Margit, Budapest Pannon homokok mikromineralógiai vizsgálatait, melyeket 1953-ban a Bükk-aljában Ernőd Andornaktálya közti területről gyűjtött
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. március kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízvédelmi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály Vízkészlet-gazdálkodási Osztálya és
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. február kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízvédelmi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály Vízkészlet-gazdálkodási Osztálya és
VÁZLATOK. XV. Vizek a mélyben és a felszínen. Állóvizek folyóvizek
VÁZLATOK XV. Vizek a mélyben és a felszínen Állóvizek folyóvizek Az állóvizek medencében helyezkednek el, ezért csak helyzetváltoztató mozgást képesek végezni. medence: olyan felszíni bemélyedés, melyet
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2017. január kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
A április havi csapadékösszeg területi eloszlásának eltérése az április átlagtól
1. HELYZETÉRTÉKELÉS Csapadék 2014 áprilisában a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 12 mm (Nyírábrány) és 84 mm (Kölked) között alakult, az országos területi
Készítette: GOMBÁS MÁRTA KÖRNYEZETTAN ALAPSZAKOS HALLGATÓ
Készítette: GOMBÁS MÁRTA KÖRNYEZETTAN ALAPSZAKOS HALLGATÓ A dolgozat felépítése *Bevezetés *A mélyföldtani viszonyok vázlatos ismertetése *Süllyedés történet *Hő történet *Szervesanyag érés- történet *Diszkusszió
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2019. február kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya
1. HELYZETÉRTÉKELÉS. Országos áttekintésben a márciusi átlaghoz viszonyított legnagyobb csapadékhiány (32 mm) Kapuvár állomáson fordult elő.
1. HELYZETÉRTÉKELÉS 2014 márciusában a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 3 mm (Kapuvár, Vasad, Törtel) és 27 mm (Milota) között alakult, az országos területi
Vízi szeizmikus kutatások a Balaton nyugati medencéiben
Doktoranduszi Beszámoló Vízi szeizmikus kutatások a Balaton nyugati medencéiben Visnovitz Ferenc Környezettudományi Doktori Iskola II. évf. Témavezető: Dr. Horváth Ferenc egyetemi tanár Budapest, 2012.06.04
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS kivonat 2013. július Készítette az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízkészlet-gazdálkodási és Víziközmű Osztálya és az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság
1. HELYZETÉRTÉKELÉS. A sokévi szeptemberi átlaghoz viszonyított legnagyobb csapadékhiány (20-39 mm) a Szatmári-síkságon jelentkezett.
1. HELYZETÉRTÉKELÉS Csapadék 2014 szeptemberében a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 9 mm (Fehérgyarmat) és 250 mm (Murakeresztúr) között alakult, az
Hidrodinamikai vízáramlási rendszerek meghatározása modellezéssel a határral metszett víztesten
Hidrodinamikai vízáramlási rendszerek meghatározása modellezéssel a határral metszett víztesten Hidrodinamikai modell Modellezés szükségessége Módszer kiválasztása A modellezendő terület behatárolása,rácsfelosztás
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2019. január kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya
DOROG VÁROS FÖLDRAJZI, TERMÉSZETI ADOTTSÁGAI
2. sz. Függelék DOROG VÁROS FÖLDRAJZI, TERMÉSZETI ADOTTSÁGAI 1. Földrajzi adottságok Dorog város közigazgatási területe, Gerecse, Pilis, és a Visegrádi hegység találkozásánál fekvő Dorogi medencében helyezkedik
FELSZÍN ALATTI VIZEK RADONTARTALMÁNAK VIZSGÁLATA ISASZEG TERÜLETÉN
FELSZÍN ALATTI VIZEK RADONTARTALMÁNAK VIZSGÁLATA ISASZEG TERÜLETÉN Készítette: KLINCSEK KRISZTINA környezettudomány szakos hallgató Témavezető: HORVÁTH ÁKOS egyetemi docens ELTE TTK Atomfizika Tanszék
Földtani és vízföldtani ismeretanyag megbízhatóságának szerepe a hidrodinamikai modellezésben, Szebény ivóvízbázis felülvizsgálatának példáján
Földtani és vízföldtani ismeretanyag megbízhatóságának szerepe a hidrodinamikai modellezésben, Szebény ivóvízbázis felülvizsgálatának példáján Molnár Mária, Dr. Zachar Judit, Gondárné Sőregi Katalin, Büki
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. március - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
Hogyan készül a Zempléni Geotermikus Atlasz?
Hogyan készül a Zempléni Geotermikus Atlasz? MISKOLCI EGYETEM KÚTFŐ PROJEKT KÖZREMŰKÖDŐK: DR. TÓTH ANIKÓ NÓRA PROF. DR. SZŰCS PÉTER FAIL BOGLÁRKA BARABÁS ENIKŐ FEJES ZOLTÁN Bevezetés Kútfő projekt: 1.
NEM KONSZOLIDÁLT ÜLEDÉKEK
NEM KONSZOLIDÁLT ÜLEDÉKEK Fekete-tenger Vörös-tenger Nem konszolidált üledékek Az elsődleges kőzetek a felszínen mállásnak indulnak. Nem konszolidált üledékek: a mállási folyamatok és a kőzettéválás közötti
A 2014. május havi csapadékösszeg területi eloszlásának eltérése az 1971-2000. májusi átlagtól
1. HELYZETÉRTÉKELÉS Csapadék 2014 májusában a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 36 mm (Nyírábrány) és 163 mm (Tés) között alakult, az országos területi
A budapesti 4 sz. metróvonal II. szakaszának vonalvezetési és építéstechnológiai tanulmányterve. Ráckeve 2005 Schell Péter
A budapesti 4 sz. metróvonal II. szakaszának vonalvezetési és építéstechnológiai tanulmányterve Az előadás vázlata: Bevezetés Helyszíni viszonyok Geológiai adottságok Talajviszonyok Mérnökgeológiai geotechnikai
MAGYARORSZÁG (KÁRPÁT-MEDENCE) FÖLDRAJZA 1
MAGYARORSZÁG (KÁRPÁT-MEDENCE) FÖLDRAJZA 1 FÖLDRAJZ ALAPSZAK (NAPPALI MUNKAREND) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR FÖLDRAJZ-GEOINFORMATIKA INTÉZET Miskolc, 2018
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. január kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
Hévforrás-nyomok a Pilis-Budai-hegység triász időszaki dolomitjaiban
K ö z l e m é n y e k Hévforrás-nyomok a Pilis-Budai-hegység triász időszaki dolomitjaiban DR. VITÁLIS GYÖRGY A miocén-kori vulkánosság utóhatásait követően, de főleg a negyedidőszakban a Kápát-medence
Metamorf kőzettan. Magmás (olvadék, kristályosodás, T, p) szerpentinit. zeolit Üledékes (törmelék oldatok kicsapódása; szerves eredetű, T, p)
Metamorf kőzettan Metamorfózis (átalakulás, átkristályosodás): ha a kőzetek keletkezési körülményeiktől eltérő nyomású és/vagy hőmérsékletű környezetbe kerülve szilárd fázisban átkristályosodnak és/vagy
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. augusztus - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. február - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
Magyarország földtörténete
Magyarország földtörténete Magyarország területét a DNY-ÉK irányú Zágráb-Hernád nagyszerkezeti vonal két fő szerkezeti egységre osztja. E vonaltól északra eső lemezdarab az Afrikai-lemez peremén, a délre
Domborzat és táj 1. Felszínfejlődés
Domborzat és táj 1 Felszínfejlődés A domborzat a földrajzi környezet egyik legfontosabb tényezője. Alakzata, eredete, múltbeli, jelenkori és jövőbeli állapota meghatározza a vízhálózat, a talaj, a növényzet,
Meteorit becsapódás földtani konzekvenciái a Sudbury komplexum példáján
Meteorit becsapódás földtani konzekvenciái a Sudbury komplexum példáján Készítette : Gregor Rita Környezettan BSc. Témavezető: Dr. Molnár Ferenc egyetemi docens Tartalomjegyzék o A Sudbury szerkezet elhelyezkedése
Ujabb adatok a Nyírség - Hajdúhát (Hajdúság) közötti tájhatár kérdéséhez
Ujabb adatok a Nyírség - Hajdúhát (Hajdúság) közötti tájhatár kérdéséhez LÓKI JÓZSEF 1 - SZABÓ JÓZSEF 2 Előzmények A természeti tájak határait sokszor nem lehet valamennyi lényeges tájalkotó elemet figyelembe
A Pannon-medence szénhidrogén rendszerei és főbb szénhidrogén mezői
A Pannon-medence szénhidrogén rendszerei és főbb szénhidrogén mezői Készítette: Molnár Mária Témavezető: Dr. Pogácsás György Cél: Pannon-medence szénhidrogén mezőinek és geológiai hátterének megismerése
1 N fekete + N fekete erős hiátuszos. alapanyag színe alapanyag izotropitása szövet
minta alapanyag színe alapanyag izotropitása szövet nem plasztikus elegyrészek mennyisége osztályozottság szemcseméret-eloszlás b1933 1 N fekete + N fekete erős hiátuszos 30 % (ásvány- és kőzettöredékek)
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. január - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízvédelmi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály Vízkészlet-gazdálkodási Osztálya
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. augusztus kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2008. november - kivonat - A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium támogatásával készítette a VITUKI Kht. Vízgazdálkodási Igazgatóság és az Alsó-Tisza
Litoszféra fő-, mikro- és nyomelemgeokémiája
Litoszféra fő-, mikro- és nyomelemgeokémiája Elemek >1.0 tömeg%-ban főelemek (főleg litofil, refrakter és illó) 0.1-1.0 tömeg%-ban mikroelemek < 0.1 tömeg% nyomelemek A kontinentális kéreg főelemei, (Winter,
A Börzsöny hegység északkeleti-keleti peremének ősföldrajzi képe miocén üledékek alapján
A Börzsöny hegység északkeleti-keleti peremének ősföldrajzi képe miocén üledékek alapján Simon István 2015. ELTE TTK Kőzettani és geokémiai tanszék Témavezetők: Dr. Józsa Sándor, ELTE TTK Dr. Szeberényi
A Körös-medence negyedidőszaki beszállítási irányainak változása a homokok ásványi összetétele és a tektonikai háttéresemények alapján
Földtani Közlöny 130/4, 647-671 (2000) Budapest A Körös-medence negyedidőszaki beszállítási irányainak változása a homokok ásványi összetétele és a tektonikai háttéresemények alapján Changes of transport
Féléves hidrometeorológiai értékelés
Féléves hidrometeorológiai értékelés Csapadék 2015 januárjában több mint kétszer annyi csapadék esett le a KÖTIVIZIG területére, mint a sok éves havi átlag. Összesen területi átlagban 60,4 mm hullott le
Természetvédelem. 7. gyakorlat: Természetvédelmi értékcsoportok
Természetvédelem 7. gyakorlat: Természetvédelmi értékcsoportok Amiről a mai gyakorlaton szó lesz: Természetvédelmi értékcsoportok 1. Természetvédelmi értékcsoportok 1. Földtani értékek 2. Víztani értékek
A Magyar Tudomány Ünnepe 2012
A Magyar Tudomány Ünnepe 2012 A KARSZTBAUXITOK JELENTŐSÉGE A PALEODOMBORZATI ÉS PALEOGEODINAMIKAI REKONSTRUKCIÓBAN Mindszenty Andrea (ELTE) valamint: D Argenio,B., Carannante, G., Simone,L., Di Stefano,P.,
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. szeptember - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
AZ ÉLETTELEN ÉS AZ ÉLŐ TERMÉSZET
AZ ÉLŐ ÉS AZ ÉLETTELEN TERMÉSZET MEGISMERÉSE AZ ÉLETTELEN ÉS AZ ÉLŐ TERMÉSZET Az élőlények és az élettelen természet kapcsolata. Az élettelen természet megismerése. A Földdel foglalkozó tudományok. 1.
Kutatási jelentés. Vid Gábor. 2011. évben a Baradla- és a Béke-barlangokban végzett barlangkutató tevékenységrıl. 2012. február 13.
Kutatási jelentés Vid Gábor 2011. évben a Baradla- és a Béke-barlangokban végzett barlangkutató tevékenységrıl 2012. február 13. 1. Bevezetés 2009. január 5-én kértem, és 2009. február 27-én 55-6/2009
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. július - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
A vulkáni kitöréseket megelőző mélybeli magmás folyamatok
A vulkáni kitöréseket megelőző mélybeli magmás folyamatok Jankovics M. Éva MTA-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport SZTE ÁGK Vulcano Kutatócsoport Szeged, 2014.10.09. ábrák, adatok forrása: tudományos publikációk
Segédanyag Az I. éves geográfusok és földrajz tanárszakosok magmás kőzettan gyakorlat anyagához ALAPFOGALMAK
Segédanyag Az I. éves geográfusok és földrajz tanárszakosok magmás kőzettan gyakorlat anyagához Szakmány György - Józsa Sándor 1997-2003. ALAPFOGALMAK Kőzet: A bolygók szilárd anyagát alkotó, kémiailag
helyenként gyengén, hossztengellyel párhuzamosan elhelyezkedő pórusok külső réteg szín 1 N vörösesbarna + N vöröses sárgásbarna izotropitás
minta CS45/32B alapaag 1 N világos sárgásbarna színe + N sárgásbarna alapaag izotropitása szövet szeriális nem plasztikus elegyrészek menisége 2,3% osztályozottság jó szemcseméret-eloszlás uralkodó szemcseméret:
A Tétényi-plató földtani felépítése, élővilága és környezeti érzékenysége Készítette: Bakos Gergely Környezettan alapszakos hallgató
A Tétényi-plató földtani felépítése, élővilága és környezeti érzékenysége Készítette: Bakos Gergely Környezettan alapszakos hallgató Témavezető: Dr. Leél-Őssy Szabolcs 2014. Célkitűzés Bemutatni: A területről
Földtani alapismeretek
Földtani alapismeretek A Földkérget alakító hatások és eredményük A Föld felépítése és alakító hatásai A Föld folyamatai Atmoszféra Belső geoszférák A kéreg felépítése és folyamatai A mállás típusai a
Ócsa környezetének regionális hidrodinamikai modellje és a területre történő szennyvíz kihelyezés lehetőségének vizsgálata
Ócsa környezetének regionális hidrodinamikai modellje és a területre történő szennyvíz kihelyezés lehetőségének vizsgálata Kocsisné Jobbágy Katalin Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság 2016 Vizsgált terület
A augusztus havi csapadékösszeg területi eloszlásának eltérése az augusztusi átlagtól
1. HELYZETÉRTÉKELÉS Csapadék 2014 augusztusában a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 19 mm (Szolnok repülőtér) és 203 mm (Budapest-Pestszentlőrinc) között
Az Északi-középhegység HEFOP 3.3.1.
Északi-középhegység HEFOP 3.3.1. Az Északi-középhegység HEFOP 3.3.1. Az Északi-középhegység I. Néhány tagja középidei üledékes kőzetekből áll üledéken kialakult dombságok és medencék A Dunántúli-középhegység
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2019. május kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízrajzi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály Vízrajzi Osztálya
ÉRTEKEZÉSEK. A Duna-Tisza köz felsőpliocén (levantei) és pleisztocén földtani fejlődéstörténete
ÉRTEKEZÉSEK Földtani Közlöny, Bull, of the Hungarian Geol. Soc. (1977) 107. 1 16 A Duna-Tisza köz felsőpliocén (levantei) és pleisztocén földtani fejlődéstörténete dr. Molnár Béla (6 ábrával, 1 táblázattal)
P és/vagy T változás (emelkedés vagy csökkenés) mellett a:
Metamorf kőzettan Metamorfózis (átalakulás, átkristályosodás): ha a kőzetek keletkezési körülményeiktől eltérő nyomású és/vagy hőmérsékletű környezetbe kerülve szilárd fázisban átkristályosodnak. P és/vagy
A negyedidőszak jelentősége. Az ország felszínének 80%-át negyedidőszaki képződmények borítják!
A negyedidőszak jelentősége Az ország felszínének 80%-át negyedidőszaki képződmények borítják! A negyedidőszak tagolása 10 200 éve (1,8-2,2) 2,4 millió éve Pleisztocén 2,4 millió éve gyors, jelentős lehűlés
A Maros hordalékkúp felszín alatti vizeinek vízminőségi értékelése
Alsó-Tisza-Vidéki Vízügyi Igazgatóság DIRECTORATE WATER MANAGEMENT OF LOWER TISZA DISTRICT WASSERWIRTSCHAFTDIREKTION NIEDER TISZA TAL Postacím: H-6720 Szeged, Stefánia 4. Telefon: 62 / 599-500 * e-mail:
EOLIKUS HATÁSOK VIZSGÁLATA KŐZETEK FELSZÍNÉN A DÉL-PESTI SÍKSÁG PLEISZTOCÉNJÉBEN
EOLIKUS HATÁSOK VIZSGÁLATA KŐZETEK FELSZÍNÉN A DÉL-PESTI SÍKSÁG PLEISZTOCÉNJÉBEN SZABÓ DÓRA SZILVIA Alcím mintájának szerkesztése KÖRNYEZETTUDOMÁNY SZAKOS HALLGATÓ Témavezető: Dr. Józsa Sándor Adjunktus
a.) filloszilikátok b.) inoszilikátok c.) nezoszilikátok a.) tektoszilikátok b.) filloszilikátok c.) inoszilikátok
1. Melyik összetett anion a szilikátok jellemzője? a.) SO 4 b.) SiO 4 c.) PO 4 2. Milyen ásványok a csillámok? a.) filloszilikátok b.) inoszilikátok c.) nezoszilikátok 3. Milyen ásványok az amfibolok?
MÉRNÖKGEOLÓGIAI ÉRTÉKELÉS ÉS SZAKVÉLEMÉNY MEDINA KÖZSÉG A TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉHEZ
MÉRNÖKGEOLÓGIAI ÉRTÉKELÉS ÉS SZAKVÉLEMÉNY MEDINA KÖZSÉG A TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉHEZ Összeállította: Kraft János Pécs, 2012. március 2 1. Előzmények, bevezetés Tolna megye területrendezési terve az általános
A FÖLDMÉRÉSTŐL A GEOINFORMATIKÁIG SZÉKESFEHÉRVÁR
A FÖLDMÉRÉSTŐL A GEOINFORMATIKÁIG SZÉKESFEHÉRVÁR 2007. 03. 12 13. TÉRINFORMATIKAI ALKALMAZÁSOK A KARSZTKUTATÁSBAN VERESS MÁRTOM SCHLÄFFER ROLAND A karszt Fedett karszt rejtett kőzethatár fedett karsztos
A FELSŐ-TISZA-VIDÉK ÁSVÁNY- ÉS HÉVÍZ FELTÁRÁSI LEHETŐSÉGEI
A Miskolci Egyetem Közleménye, A sorozat, Bányászat, 72.kötet (2007) A FELSŐ-TISZA-VIDÉK ÁSVÁNY- ÉS HÉVÍZ FELTÁRÁSI LEHETŐSÉGEI Virág Margit, Dr. Szűcs Péter, Lakatos Attila, Mikó Lajos VIZITERVEnviron
PLIOCÉN ÉS PLEISZTOCÉN LEHORDÁSI TERÜLETVÄLTOZÄSOK AZ ALFÖLDÖN
PLIOCÉN ÉS PLEISZTOCÉN LEHORDÁSI TERÜLETVÄLTOZÄSOK AZ ALFÖLDÖN Dr. MOLNÁR BÉLA' (6 ábrával) Összefoglalás: Az Alföld pliocén és pleisztocén homoküledékeinek nehézásványösszetétel vizsgálatával és a mai
Budapest-környéki idõs Duna-teraszok nehézásvány-tartalmának statisztikai vizsgálata
Földrajzi Értesítõ 2003. LII. évf. 3 4. füzet, pp. 171 185. Budapest-környéki idõs Duna-teraszok nehézásvány-tartalmának statisztikai vizsgálata BURJÁN BALÁZS 1 Abstract Statistical investigations into
10. előadás Kőzettani bevezetés
10. előadás Kőzettani bevezetés Mi a kőzet? Döntően nagy földtani folyamatok során képződik. Elsősorban ásványok keveréke. Kőzetalkotó ásványok építik fel. A kőzetalkotó komponensek azonban nemcsak ásványok,
Mélyfúrás-geofizikai eredmények a bátaapáti kutatásokban felszíni kutatófúrások vizsgálata
kutatásokban felszíni kutatófúrások vizsgálata Szongoth Gábor, Bánné Győri Erzsébet (Geo-Log), Galsa Attila (ELTE & Geo-Log) Bevezetés Az RHK KHT megbízásából 1996-2006 közt 64 fúrás kb. 8000m hossz, 44
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. július - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
Érettségi tételek 1. A 2 A 3 A 4 A
Érettségi tételek 1. A Témakör: A Naprendszer felépítése Feladat: Ismertesse a Naprendszer felépítését! Jellemezze legfontosabb égitestjeit! Használja az atlasz megfelelő ábráit! Témakör: A világnépesség