Kiadvány
TARTALOM TARTALOM 3 A CSAPAT CÉLJA 4 A VERSENY 5 A HAJÓ RÖVID BEMUTATÁSA 6 TAPASZTALATOK 7 CSAPATTAGOK BEMUTATÁSA 8 MI KELL A HAJÓBA? 14 MIRE VAN SZÜKSÉGE A CSAPATUNKNAK? 14 SZAKMAI TÁMOGATÓINK 15 MÉDIA TÁMOGATÓINK 16 KAPCSOLAT 17 3
A CSAPAT CÉLJA 2014-ben a Gépészmérnöki Kar három gépészmérnök hallgatója alapította BME Solar Boat Team csapatot, mely azzal a céllal jött létre, hogy egy kizárólag napenergiával működő, ember által vezetett, teljesen elektromos hajtású hajót tervezzen és építsen, és ezzel a járművel 2016-ban a Hollandiában és Monte- Carlóban meg rendezésre kerülő Dong Energy Solar Challenge Világbajnokság és Solar 1 Races megmérettetésein sikerrel szálljon versenybe. 2016-ban a BME Solar Boat Team első magyar csapatként kíván részt venni a fentebb említett versenyeken. A projekthez csatlakozott továbbá a Gépészmérnöki Karról három mechatronikai mérnök, valamint tíz gépészmérnök hallgató, akik az elektronikai rendszerek szoftveres támogatásán, a hajótest gyártástechnológiáján, a CFD szimulációkon, valamint a kormányzási és hajtásrendszeren dolgoznak. A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karról további négy hallgató vesz részt a tervezésben és megvalósításban; a közlekedésmérnökök feladata a hajótest és a hydrofoil tervezése, valamint megfelelő szállítókocsi tervezése a jármű közúti mozgatásához. A Villamosmérnöki és Informatikai Kar három hallgatója dolgozik a hajó elektronikai rendszerének összeállításán: az akkumulátor és napelem rendszer, a teljesítményelektronikai berendezések, valamint a villamos hajtás tervezésében játszanak kulcsszerepet. A Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar képviseletében egy műszaki menedzser hallgató dolgozik a marketing és gazdasági ügyek lebonyolításán. Csapatunk neve: BME Solar Boat Team - A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Solar csapata 4
A VERSENY Dong Energy Solar Challenge Hollandia A verseny Hollandia északi területein zajlik, belföldi csatornákon haladva, Groningen és Frízföld tartományokon keresztül. Az öt napon át tartó megmérettetés során több versenyszámot kell teljesíteniük a csapatoknak és hajóiknak. A versenynapok helyszínei közötti hosszútávú szakaszokat a csapat hajóját vezetve önállóan kell megtennie a pilótának a lehető legrövidebb idő alatt. Ezen felül három gyorsasági szakaszfutamot, valamint egy hosszútávú körversenyt szükséges teljesíteni, a lehető legjobb eredménnyel. Solar1Races Monte-Carlo A verseny helyszíne Monte-Carlo kikötője, ahol a három napon át tartó küzdelem, során három különböző megmérettetésen kell részt venni. Szlalom verseny, gyorsasági futam, valamint körverseny teljesítése a feladat, a lehető legrövidebb idő alatt. 5
A HAJÓ RÖVID BEMUTATÁSA Csapatunk a négy különböző hajóosztály közül az ún. Open Class csoportban tervezi indítani járművét. Ezen hajók egyedi tervezésű és elrendezésű napelemes rendszerrel szerelhetőek, melyeknek csupán maximális teljesítménye és befoglaló mérete szabályozott. Az energiatárolásra használt akkumulátorokkal kapcsolatban összkapacitás, a hajótestre vonatkozóan pedig befoglaló méretek vannak előírva. A verseny során a hajó kizárólag a napelemek által összegyűjtött, és az akkumulátorok által tárolt energiát hasznosíthatja. A csapat számára komoly szakmai kihívás és cél, hogy a hajótesttől, a szárnyakon keresztül, az elektronikán át a hajtásrendszerig olyan járművet készítsen, mely képes felvenni a versenyt akár a tapasztalt csapatok járműveivel is. A hajó elkészítéséhez szükséges tevékenységek: kompozit hajótest tervezés és építés, hajtás- és irányítási rendszer tervezése és építése, szimuláció (CFD) és végeselem számítások (FEM), napelem rendszer összeállítás, teljesítmény elektronika és akkumulátor telep tervezés, gazdasági és marketing terv összeállítása, valamint megfelelő támogatói rendszer kiépítése. A csapat által végzett munka további különlegessége, hogy elektromos hajónak, mint az elektromos járművek egy csoportjának fejlesztése nem kizárólag versenyfeladat, hanem aktuális ipari tendencia is. 6
TAPASZTALATOK A BME Solar Boat Team olyan mérnökhallgatókból áll, akiket a közös munkavégzés és az egyetemen felüli szakmai tevékenységek motiválnak; tudásukat mind elméleti, mind gyakorlati ismeretekkel kívánják tovább mélyíteni. A csapat tagjainak eddigi tevékenységei is ezt igazolják; versenyeken és különböző projektekben igyekeztek bővíteni ismereteiket. Néhány példa a hallgatók munkáira: UniTech CLAAS Mérnökverseny: járműtervezés és építés; második helyezés Von Karman Institut: robotrepülő építő verseny RobonAut: egyetemi robotépítő verseny Shell Eco-Marathon járműépítő verseny: gazdasági és marketing feladatok E.ON Gondold újra a jövőt! : Esettanulmányi verseny (Budapest) Első helyezés Országos Creo CAD verseny: számítógépes tervezés (Budapest) Döntő Ifjú Kutatók Nemzetközi Konferenciáján való részvétel: Eötvös Loránd Tudományegyetem, Anyagfizika Tanszék Mérési összeállítás tervezése, és kivitelezés megvalósítása az elektron fajlagos töltésének meghatározására katódsugárcső segítségével. Nemzetközi Robotépítő Bajnokságon való részvétel: Magyarország (2009), Finnország (2009), Egyesült Királyság (2010) és Ausztria (2010). CLAAS Stiftung, BME-CLAAS ösztöndíj pályázat: második helyezés A jelen tervezési és építési feladatai mellett a jövőre is figyelmet fordítunk - versenycsapatunkat hosszú távú céllal hoztuk létre; reményeink szerint kezdeményezésünkkel egy olyan tudásbázis és infrastruktúra jön létre, melyre építve éveken keresztül működik majd a csapat, a mérnökhallgatók újabb és újabb generációját bevonva az elektromos járműépítés világába. 7
CSAPATTAGOK BEMUTATÁSA Csippa Benjamin Gépészmérnök MSc. hallgató CFD szimulációk Csiszár László Richárd Gépészmérnök BSc. hallgató Hajótest/Kompozit alkatrészek tervezése, méretezése Forgó Bence Gépészmérnök BSc. hallgató Kiegészítő projektek, tervezési feladatok támogatása Gaizer Bence Mechatronikai mérnök BSc. hallgató Elektronikai és informatikai háttér fejlesztése 8
CSAPATTAGOK BEMUTATÁSA Huszár Tamás Gépészmérnök MSc. hallgató Tervezői feladatok, hajtásrendszer tervezése Herczeg Gábor Gépészmérnök BSc. hallgató Tervezési feladatokban való részvétel Karas Márton Gépészmérnök BSc. hallgató Kormányrendszer tervezése Kiss Gábor Mechatronikai mérnök BSc. hallgató Elektronikai rendszer és software háttér készítése és összehangolása a teljes rendszerrel 9
CSAPATTAGOK BEMUTATÁSA Kun Levente Alex Gépészmérnök MSc. hallgató Hajtásrendszer tervezése; vezetői feladatok; marketing Müller Gergő Gépészmérnök MSc. hallgató Hajótest felületmodellének CAD támogatása, gyártható kialakítása; egyéb tervezői és CAD segítségnyújtás Nagy Péter Gépészmérnök MSc. hallgató Marketing; tervezői csapat vezetése Rózsavölgyi Péter Gépészmérnök MSc. hallgató Általános géptervezői feladatok 10
CSAPATTAGOK BEMUTATÁSA Szalai Belián Mechatronikai mérnök BSc. hallgató Napelemes rendszer tervezése Szuttai András Gépészmérnök MSc. hallgató Kormányrendszer tervezése Urbán László Gépészmérnök MSc. hallgató Végeselem szimulációk; elektronikai csapat vezetése Etlinger Márton Közlekedésmérnök BSc. hallgató Hajótest tervezése 11
CSAPATTAGOK BEMUTATÁSA Pokoraczki Tamás Járműmérnök BSc. hallgató Szállítókocsi tervezése Trombitás Arnold Közlekedésmérnök BSc. hallgató Hajótest tervezése Varga Soma Közlekedésmérnök BSc. hallgató Hajószárny áramlástani szempontú tervezése Nyircsák Ákos Villamosmérnök MSc. hallgató Akkumulátor felügyeleti rendszer tervezése 12
CSAPATTAGOK BEMUTATÁSA Szkladányi Ákos Villamosmérnök MSc. hallgató Napelemes rendszer tervezése Ziegler András Villamosmérnök MSc. hallgató Elektromos hajtásrendszer tervezése Treszkai Aliz Műszaki Menedzser MSc. hallgató Marketing és gazdasági feladatok 13
MI KELL A HAJÓBA? MIRE VAN SZÜKSÉGE A CSAPATUNKNAK? Támogatási formák: A hajóhoz szükségünk van: AMIT AJÁNLANI TUDUNK Megjelenési lehetőségek A jármű összes felülete Weboldalunk és blogunk Közösségi oldalunk (Facebook, Instagram) Csapat ruházat Egyetemi, kari újságok és információs csatornák Különböző nyomtatott és elektronikus médiumok Egyetemi rendezvényeken való megjelenés (Nyílt nap, Állásbörze) Külső rendezvényeken való megjelenés (Ipar napjai, Boat Show, Reneo) Verseny esemény (Eurosport közvetítés, helyi média) 14
SZAKMAI TÁMOGATÓINK Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem BME Vasúi Járművek, Repülőgépek és Hajók Tanszék BME Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék BME Gép- és Terméktervezés Tanészék BME Design Szakosztály Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. Como Yacht Kft. EON Energiaszolgáltató Kft. ESAB Kft. Ferdinand Gross GmbH. Festo ProProgressio Alapítvány Zoltek Kft. Amari Hungária Kft. Hajósiskola.hu Henkel Magyarország Kft. Az Ön cégének a helye! 15
MÉDIA TÁMOGATÓINK CNC Média Gyártás Trend.hu Magyar Építőipar Kiadó Kft. Média City Magyarország Kft. Technmonitor Publishing Hungary Kft. Zöld Ipar Magazin 16
KAPCSOLAT Honlap: Facebook: Blog: E-mail: www.solarboatteam.hu www.facebook.com/bmesolar www.solarboatteam.blog.hu info@solarboatteam.hu Telefon: Pro Progressio alapítvány +36 70/ 953 68 41 Kun Levente Alex +36 30/ 990 44 79 Nagy Péter +36 30/ 610 55 84 Urbán László Az alapítvány minősítése közhasznú. Az Alapítvány a 2015 évben érvényes, többször módosított 1996. évi LXXXI. törvény II. fejezet 7. (1) bekezdés z./ és a 7. (7), pontja alapján az adomány befizetéséről igazolást ad. Az adózás előtti eredményt csökkenti a közhasznú szervezetnek, a közhasznú szervezettel kötött adományozási szerződés keretében, az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvény szerinti közhasznú tevékenység támogatására az adóévben visszafizetési kötelezettség nélkül adott támogatás, juttatás, térítés nélkül átadott eszköz könyv szerinti értékének, térítés nélkül nyújtott szolgáltatás bekerülési értékének 1. 20 százaléka közhasznú szervezet esetén, 2. további 20 százaléka tartós adományozási szerződés esetén, de együttesen legfeljebb az adózás előtti eredmény összege. Védje a környezetet! Kérjük, hogy csak abban az esetben nyomtassa ki a dokumentumot, amennyiben az feltétlenül szükséges! Protect your environment! Please think about environmental responsibilities and only print the document if it is essential. 17