fülespacsirta (Eremophila alpestris). Kis számú, téli (XI-II.) vendég főleg a Tiszántúlon. Védett.].

BEVEZETÉS A c. önálló tárgy oktatása az 1999/2000-es tanévben kezdődött az Erdőmérnöki Kar Vadgazda Mérnöki Szakán. E stúdiumokat már megalapozta a Gerinces állatok anatómiája és élettana c. tárgy és annak jegyzete, így ebben a kiadványban eltekintek a részletes anatómiai és élettani ismertetésektől, a tárgyalás során alkalmazott fogalmak magyarázatától. A jegyzetben igyekeztem teljes képet nyújtani a magyar gerinces faunáról, annak minden fajáról. Valamennyi faj (alfaj) részletes ismertetése különösen a ritkábban előfordulóké, jövevényeké -, azonban nem lehetett célom. Azt, hogy mely fajokat tartottam bemutatásra érdemesnek részben gyakoriságuk, részben védettségük mértéke, részben valamilyen irányú gazdasági szerepük motiválta. A leggyakoribb, vagy a fokozottan védett fajokat illik minden szakembernek ismernie, hiszen feladatai megoldása közben összetalálkozhatnak velük. Ilyenkor a fajismeret, a felismerés fontos adatokat szolgáltathat a védelemmel foglalkozó szakemberek, szaktársak számára, ugyanakkor befolyásolhatja - a védelem segítése, aktív támogatása irányába szükségszerűen módosíthatja -, a vadgazdálkodó helyi tevékenységét. Ezzel a megközelítéssel a sokunk által óhajtott, elmélyült vadgazdatermészetvédő viszonyt építjük, alakítjuk jó irányba. A kevésbé fontos, fajok esetében kis betűvel utalok annak jelenlétére a magyar faunában, és pár szóval ismertetem a rá vonatkozó legfontosabb információkat [pl.: Havasi fülespacsirta (Eremophila alpestris). Kis számú, téli (XI-II.) vendég főleg a Tiszántúlon. Védett.]. Az egyes fajokra vonatkozó információk között, a szöveges rész végén mindig megtörténik a faj - védettségére vagy hasznosíthatóságára vonatkozó -, aktuális státusának közlése. A védett fajok esetében a hazai védettség fokát, illetve a pénzben kifejezett eszmei értéket a Mellékletek tartalmazzák. Ugyanígy a törvény által nevesített vadfajok esetében a vadászidényeket, illetve az ugyancsak pénzben kifejezett tenyészértéket is közlöm. A halak osztályának tárgyalásakor szerepelnek a magyarországi horgászidények is. A c. tárgy és tankönyv egyszersmind alapozó tananyag is, előkészíti a Vadászati állattan és etológia című tárgyat. Természetesen a vadgazdálkodással, vadászattal hivatásszerűen foglalkozóknak a gazdálkodásuk tárgyát képező fajokról az itt közölteknél jóval elmélyültebb ismeretekre van szükségük. Ezen fajok esetében azaz amelyekről az önálló tárgy stúdiumai során részletesebb ismereteket fognak kapni -, a faj neve előtt egy Ρ logóval utalok arra, hogy azok megtalálhatók a Vadászati állattan c. tankönyvben. Néhány védett faj neve előtt is szerepel a Ρ. Ez olyan fajok esetében lehetséges, amelyeket azért tárgyalok részletesen a vadászati állattan keretében, mert vagy a szomszédos országokban vadászhatók (pl. fajdfélék, farkas, medve), vagy összetéveszthetők vadászható fajokkal (pl. nyuszt), vagy vadászati megítélésük legtöbbször tévesen -, ellentétes természetvédelmi értékelésükkel. Ez utóbbi esetben a tisztánlátás igénye 1

vezetett. Más esetben (pl. túzok) pedig a vadgazdálkodás és vadbiológiai kutatás sokat tett, tesz és tehet a védett faj megmentése érdekében. A rendszertani felosztásnál eltértem a korábbi DUDICH és LOKSA-féle rendszertől, s a legújabb kutatási eredményeket figyelembe vevő, PAPP LÁSZLÓ által szerkesztett Zootaxonómia c. tankönyv rendszerét alkalmaztam. Az egyes fajok esetében mindig bemutatom azok habitus képét, emlősök esetében a koponyájuk rajzát is. Az ábrákat a körszájúak és halak esetében BERINKEY, L. (1966): Halak Pisces. és PINTÉR, K. (1989): Magyarország halai., kétéltűek esetében DELY, O. Gy. (1967): Kétéltűek Amphibia, hüllők esetében DELY, O. Gy. (1978): Hüllők Reptilia, madarak esetében STRESEMANN E. (1974): Exkursionsfauna für die Gebiete der DDR und der BRD. Wirbeltiere., míg emlősök esetében van den BRINK, F.H. (1972): Die Säugetiere Europas, TOPÁL, Gy. (1969): Denevérek Chiroptera. és ÚJHELYI, P. (1994): A magyarországi vadon élő emlősállatok határozója c. munkáiból vettem át. A fajok tárgyalása során mindig utalok a képeken is látható faji ismérvekre, a faj areájára elsősorban európai elterjedésére -, hazai előfordulására, állománynagyságára, tipikus élőhelyeire, szaporodási időszakára, a szaporodás módjára, az utódszámra, az utódnevelés módjára és időtartamára, állandó vagy vonuló voltára, táplálkozására és a már említett védettségi státusára. Mindezek nyomán remélem, hogy hallgatóim a lexikális tudás mellett a korszerű taxonómiai, természetvédelmi és hasznosítási szemléletet is elsajátítják e tankönyvből, amit majd pályájuk során alkalmazni is fognak. A jegyzet elkészítése során nyújtott segítségéért köszönetet mondok GOSZTONYI LÍVIÁNAK és KOCSIS ADRIENNEK, a szép nyomdai munkáért pedig a LŐVÉRPRINT Kft-nek. Végül köszönöm lektoraimnak, Dr.habil. KŐHALMY TAMÁS intézetigazgató egyetemi tanárnak, az MTA doktorának és Dr. TRASER GYÖRGY egyetemi docensnek a mg. tudomány kandidátusának a segítő bírálatokat és hasznos tanácsokat. Sopron, 1999. november 15. Dr.habil. FARAGÓ SÁNDOR CSC. egyetemi tanár 2

G E R I N C E S E K (VERTEBRATA) T Ö R Z S E Mint a nevük is mutatja jellemzőjük a test hátvonalán húzódó gerincoszlop, amely a fejlettség függvényében eltérő mértékben csontosodott el. A gerincoszlophoz kapcsolódó függelékekkel együtt a test passzív vázrendszerét alkotja. Testük fejre, nyakra, törzsre, végtagokra és farokra tagolódik. A vízi fajoknál a nyak nem különül el, míg egyes rendszertani egységeknél a páros végtagok valamint a farok, elcsökevényesedtek. Testüregük másodlagos, háromszakaszú emésztőszervrendszerének járulékos szervei a máj és a hasnyálmirigy. Zárt keringési rendszerük központja a 2-4 üregű szív. A vörös vértestekben hemoglobin található. A fejletlenebbek (halak, kétéltűek fiatalabb fejlődési stádiumban) kopoltyúval, a fejlettebbek tüdővel lélegeznek. Előző szerv a víz, utóbbi a légkör oxigénjének felvételére alkalmas. Kiválasztó rendszerük ős-, vagy utóvese. Központi idegrendszerük agyi és gerincvelői egységre tagolható, agyideg párjaik száma 10-12. Endokrin rendszerüket az agyalapi mirigy irányítja. Kültakarójuk hám és irharétegből áll, amin sokféle függelék alakulhat ki. Váltivarú állatok, utódaik közvetlenül, vagy átalakulással fejlődnek. Származásukat illetően ma leginkább GARSTANG elméletét fogadják el, aki szerint az ősi zsákállatok gerinchúros, szabadon úszó és már e stádiumban szaporodni képes (neoténikus) lárváiból alakultak ki a gerincesek. A sok szakaszú fejlődés során jöttek létre a fejgerinchúrosok vagy koponyátlanok (Cephalocordata vagy Acrania), majd a gerincesek (Vertebrata) törzse. Ezt a fejlődési hálót kezdeti lépésként az állkapocs nélküli páncélos halak megjelenése indította el a kambriumban, mintegy 570 millió évvel ezelőtt (1. ábra). A gerincesek fejlődése a szilur vége és a devon eleje földtörténeti korban kettévált, miután ekkor megjelentek az állkapoccsal rendelkező fajok. E differenciálódásnak eredményeként jöttek létre a ma is élő állkapocs nélküli ingolák és nyálkás halak, illetve a magasabb fejlődési szintet elérő állkapcsos páncélos halak. Ennek megfelelően a Vertebrata törzs két altörzsre osztható: ÁLLKAPOCS NÉLKÜLIEK (AGNATHA) altörzse ÁLLKAPCSOSAK (GNATHOSTOMATA) altörzse Természetesen az evolúció során sok olykor fiatal -, taxon kipusztult, de akár napjainkig továbbélhettek evolúciós értelemben ősi rendszertani egységek képviselői. A tudomány természetesen vitatkozik az egyes leágazások, rokonságok idejéről és mikéntjéről (2. ábra). Ez számunkra csak az érdekesség szintjéig fontos, s az adott rendszertani egységeknél teszünk róluk említést. 3

4

5

6

ÁLLKAPOCS NÉLKÜLIEK (AGNATHA) ALTÖRZSE Koponyával rendelkező, állkapocs nélküli, megnyúlt testű, csupasz bőrű ősi gerincesek. Porcos vázúak, a gerinchúr kifejlett korban is megtalálható. A koponya nyakszirti tájéka hiányzik. Szívük egy pitvarból és egy kamrából áll, kopoltyúval lélegeznek. Két osztályuk van a nyálkahalak (Myxini) osztálya illetve az ingolák (Cephalaspidomorphi) osztálya. A nyálkahalak kizárólag tengerben, míg az ingolák tengerben és édesvízekben is élnek, de szaporodásuk mindig édesvízhez kötődik. Utóbbiak közül két faj előfordul hazánkban is. Korábban az ingolákat a körszájúak (Cyclostomata) osztályába sorolták, s a felsőbbrendű halak (Teleostomi) osztályával együtt a halakkal (PISCES) foglalkozó könyvekben tárgyalták őket. Ma már külön altörzsbe soroljuk őket, mint ahogy a halaknak is több osztályát alakította ki az állatrendszertan tudománya INGOLÁK (CEPHALASPIDOMORPHI) OSZTÁLYA. INGOLA-ALAKÚAK (PETROMYZONTIFORMES) RENDJE Az osztálynak egyetlen rendje és családja (INGOLAFÉLÉK-PETROMYZONTHYDAE) 6 nemében 32 édesvízi és 9 tengeri faj ismert. Hazai fajaira érvényes jellemzőjük, hogy a száj többé-kevésbé szabályos kör alakú, széle puha, az orrnyílás a szem fölött helyezkedik el, a szem mögött két oldalt, egy sorban 7-7 kopoltyúnyílás van. Tiszai ingola (Eudontomyzon danfordi) (I.tábla). A faj szívó szájszervén, a felső ajaklemez felett 5-nél több sort alkotnak a sertefogak, az alsó ajaklemezen a fogak száma 8-12, alatta a sertefogak egyetlen sorban helyezkednek el (3.a ábra). 1988-ban sikerült bebizonyítani, hogy hazánkban a Tisza és mellékfolyói jelentik elterjedési területét, kizárólag a tiszta vizekben él meg. Április-májusban ívik. A felnőtt állatok 4-5 éves lárvafejlődés után -, 25-30 cm-re is megnőhetnek. A lárvák az aljzaton féreg módjára élnek, a kifejlett állatok a gyengén pikkelyezett halakon élősködnek, vérrel, olykor testszövetekkel táplálkoznak. Védett. Dunai ingola (Eudontomyzon mariae) A faj szívó szájszervén, a felső ajaklemezen legfeljebb 5 sort alkotnak a sertefogak, az alsó ajaklemezen a fogak száma 5-9, alatta a sertefogak 2-3 sorban helyezkednek el (3.b ábra). Hazánkban a Duna vízrendszerében található meg, hiányzik a Tiszából és mellékfolyóiból. Élőhelye iránt kevésbé érzékeny. Tavasszal ívik, a lárvafejlődés 3-4 évig tart, ugyancsak az aljzaton. Az átalakulás őszre esik, a felnőtt állatok az ívásig nem táplálkoznak, azaz nem paraziták (!). A felnőtt állatok az ívás után elpusztulnak, ezért ritkán kerül szem elé. Védett. 7

3.ábra: A tiszai ingola (Eudontomyzon danfordi) (a) és a dunai ingola (Eudontomyzon mariae (b) szájszerve (HOLCIK ÉS HENSEL nyomán PINTÉR, 1989) ÁLLKAPCSOSOK (GNATHOSTOMATA) ALTÖRZSE Kialakult már az állkapocs, s a koponya nyakszirti tájéka. Rendszerint páros végtagjaik vannak. Az evolúció során hamar elkülönült a p o r c o s v á z ú a k és a c s o n- t o s v á z ú a k ágazata. Előbbihez tartoznak a nálunk elő nem forduló cápák és ráják, utóbbihoz az ugyancsak egzotikus tüdőshalak, bojtosúszósok valamint a sugarasúszójú halak osztályai tartoznak. Ez utóbbi osztály két alosztályának egyike a valódi sugarasúszójúak. SUGARASÚSZÓJÚ HALAK (ACTINOPTERYGII) OSZTÁLYA A rendszerezéssel foglalkozó szakemberek az osztályt több alosztályra, azokat tagozatokra, altagozatokra és rendekre bontották. A sugarasúszójú halak 32 rendbe sorolhatóak. Hazai képviselőire jellemző, hogy a szájnyílás széle kemény és nem kör alakú, az orrnyílások a szemek előtt találhatók, az 1-1 kopoltyúnyílás a fej két oldalán található. Mielőtt a rendszertani ismertetését, illetve a fajok bemutatását megtennénk, szükséges a külső testfelépítés ismertetése azért (4. ábra), mert annak ismerete híján nem ismerhetők meg a fajok sem. A testet 3 fő testtájra: fejre, törzsre és farokra osztjuk. A mozgást a törzsön és a farokrészen elhelyezkedő úszók biztosítják. Közülük párosak a mellúszók és a hasúszók (ezek a többi gerinces mellső és hátsó végtagjainak felelnek meg), páratlanok és mindig a test középvonalában helyezkednek el a hát-, farok- és farokalatti úszók. A fej két oldalán találjuk a kopoltyúfedőket. A hátúszó és a farokalatti úszó több részből is állhat, de a farokkal együtt néhány faj esetében össze is nőhetnek. 8

4. ábra: A halak fő testtájai, testrészei, úszóinak elhelyezkedése (a sügér Perca fluviatilis példáján, TEROFAL, 1997) 5. ábra: A halak szájállása. A: felső állású, B: félig felső állású, C: végállású, D: félig alsó állású, E: alsó állású. (BERINKEY, 1966) 9

A farokúszó alakja lehet részarányos (diphycerk és homocerk) illetve részaránytalan (heterocerk). A száj állása ugyancsak fontos faji bélyeg lehet. Megkülönböztetünk felső állású, félig felső állású, végállású, félig alsó állású és alsó állású szájat (5. ábra). A testoldalon oldalvonal húzódik. TOKALAKÚAK (ACIPENSERIFORMES) RENDJE Belső vázuk hiányosan csontosodott el. Ez a jelenség az ősibb alakokhoz képest visszafejlődés, azaz másodlagos jelenség. Fejük ormányszerűen végződik. Szájnyílásuk a fej alsó (ventrális) oldalán található. Két családja közül nálunk csak a tokfélék élnek. Hátvonalukon fogas vértsor található, a farok részaránytalan. TOKFÉLÉK (ACIPENSERIDAE) CSALÁDJA A testüket öt sorban nagyobb csontlemezek borítják. A szájnyílásuk előtt bajuszszálak találhatók, amelyek hossza és elhelyezkedése segíti a faji hovatartozás megállapítását (I.tábla). A hátúszó közvetlenül a farokúszó előtt helyezkedik el. A kifejlett egyedek fogatlanok. Édes és sós vízben egyaránt élnek, de a tengeri fajok is édesvízben ívnak. A tengerben felnövekvő, de édesvízben ívó halakat anadróm fajoknak hívjuk. Halászatuk jelentős gazdasági szereppel bír. Hazánkban két nemhez 5 faj sorolható (II.tábla). Viza (Huso huso) (II.tábla). Több évtizedes életkort megélő, 9 m-es testhosszat és 1500 kg-os testtömeget is elérő hal. A hátrasimított bajuszszálak elérik a felső ajkat. Alsó ajka nem folytonos. A Fekete- és Kaszpi-tenger hala, ívni az oda ömlő folyókba húzódik. Az állomány egy része ősszel, másik része tavasszal teszi ezt. Kétévente, március-május hónapokban szaporodik. 1970, a Vaskapui duzzasztó megépülése óta csak ritkán jut el Magyarországra, annak ellenére, hogy korábban a Duna Budapest-Esztergom közti szakasza fontos ívóhelye volt, s előfordult a mellékfolyókban is. A fiatalok alsóbbrendű állatokat esznek, az idősebbek ragadozók. Védett. Vágótok (Acipenser güldenstaedti) (II.tábla). Ugyancsak hosszú élettartamú, 2 m-t és 80 kg-os testtömeget is elérő tengeri faj. Alsó ajka osztott, bajuszszálai rövidek, nem érik el a felső ajkat. Az újabb vizsgálatok feltételezni engedik édesvízi vándorláshoz alkalmazkodott formáját is. Február-márciusban ívik, de nem minden évben. A Dunából és Tiszából is többször megkerült. Tápláléka és annak változása egyező a vizáéval. Védett. Sima tok (Acipenser nudiventris) (II.tábla). Nemritkán 30 évet, 2 m-es testhosszat és 40-50 kg-os testtömeget elérő faj. Alsó ajka osztatlan, bajuszszálai osztottak, a felső ajkat nem érik el. Két-háromévente ívik, március-április hónapban. Elterjedése a Fekete- és a Kaszpitengerre, az Aral-tóra illetve azok mellékvizeire tehető. Nálunk a Tisza felső folyásánál élhet alkalmilag. Alacsonyabb rendű állatokkal, kisebb halakkal él. Védett. 10

11

12

Sőreg tok (Acipenser stellatus) (II.tábla). Nagysága meghaladhatja a 2 m-t, testtömege a 65 kg-t. Hosszú ormánya kissé felfelé hajlik. A bajuszszálai nem osztottak, rövidek. Alsó ajka osztott. A Vaskapu megépítése óta nem jön föl a magyar Dunába és Tiszába, bár korábban a felső szakaszokon is ívott. Ugyancsak ősszel és tavasszal vándorolhat az ívóhelyekre, az ívás ideje tavasztól nyár végéig tart. 2-3 hónapot marad édesvízben az ivadék. Rovarlárvák, apró halak képezik táplálékát. Védett. Kecsege (Acipenser rutenus) (II.tábla). Teljesen az édesvízhez alkalmazkodott, 60-80 cm-es testhosszat és 5- kg-ot meghaladó testtömeget elérő faj. Hegyes orra, osztott, a felső ajkat elérő bajuszszálai alapján felismerhető. Minden nagyobb, de feltétlenül tiszta vizű folyónkban fogható. Gazdasági jelentősége növekvő, extenzív módon való szaporítása, nevelése és telepítése megoldott. ANGOLNA-ALAKÚAK (ANGUILLIFORMES) RENDJE Testük kígyószerű, hasúszóik nincsenek. A hát-, a farok- és a farokalatti úszó összeolvadt. Igen kis pikkelyei lehetnek, vagy teljesen hiányozhatnak. Egy családon kívül kizárólag tengeri halak. ANGOLNAFÉLÉK (ANGUILLIDAE) CSALÁDJA Szájuk végállású, hátsó szöglete túlér a szem vonalán. Állkapcsaikban apró fogak ülnek. A tengerben szaporodnak, de életük nagy részét édesvizekben élik le. Az édesvízben felnövő és tengerben szaporodó fajokat katadróm fajoknak hívjuk. Egy fajuk él hazánkban Angolna (Anguilla anguilla) (III.tábla). Általában 60-70 cm-t (olykor az 1 m-t) meghaladó, 20 éves kort elérő faj. Életének nagy részét édesvízben tölti, de ívni a Sargasso-tengerhez megy. (Itt, a téli hónapokban, 20 C os vízben, mintegy 100-200 m mélységben történik a párzás. A fűzlevél alakú lárvák februárban jelennek meg a tenger felszínén. (Ez annyira eltérő formájú a kifejlett egyedtől, hogy korábban Leptocephalus brevirostris néven önálló fajként írták le). A lárvák 3-4 év sodródás után érik el Európa partjait. Korábban ritka volt Magyarországon, de az 1961-ben megkezdett telepítési program eredményeként mindenütt előfordulhat. Tenyésztése amely az ivadékok nagy hagyományú begyűjtésén és nevelésén alapszik -, hazánkban is megoldott. A népesített vizekben növekvő a halászati és horgászati jelentősége. Részben ragadozó, de inkább alacsonyabb rendű állatokat fogyaszt. HERINGALAKÚAK (CLUPEIFORMES) RENDJE A legtöbb faj haséle fogazott, az oldalvonal nem látszik, a farok mélyen bemetszett. Fogaik hiányoznak. A legtöbb faj tengerhez kötődik, csak néhány faj ívik, vagy él édesvízben. HERINGFÉLÉK (CLUPEIDAE) CSALÁDJA Az élelmezésben is fontos szerepet játszó, rendszerint rajokban mozgó fajgazdag család. Hazánkban egyetlen faja a dunai nagy hering (Caspialosa kessleri pontica) fordul elő viszonylag ritkán. 13

PONTYALAKÚAK (CYPRINIFORMES) RENDJE Igen gazdag és változatos rendje a halaknak. A páros hasúszó a mellúszó mögött, a has közepén, a hátúszó alatt helyezkedik el. Úszóikat úszósugarak merevítik, amelyek a hát-, a farok alatti és a mellúszók elején tüskékké módosulhatnak. Hazánkban két családjuk él. E családokba tartozó fajok szájában nincsenek fogak, de az 5. kopoltyúív módosulásával létrejött garatcsonton a táplálék megőrlésére alkalmas un. garatfogak találhatók (6. ábra), amelyek egy, két vagy három sorban helyezkedhetnek el a garatíven. E fogszámok változatosságot mutatnak, de ennek ellenére jellemzőek az egyes fajokra (1. táblázat). PONTYFÉLÉK (CYPRINIDAE) CSALÁDJA A Palearktiszban és a Nearktiszban több, mint 2000 fajuk él, máshová pedig betelepítették őket. Nincs a hátúszójuk és farok úszójuk között ún. zsírúszó. Bodorka (Rutilus rutilus) (III.tábla). A szeme színe sárgásbarna, a száj végállású, a hasúszók alapja a hátúszó vonalával egybeesik, a páros úszói sárgásvörösek. A has éle U-alakú. Az oldalvonalon 38-46 pikkely található. Testhossza 25-30 (-50) cm, testtömege 0,25 kg-ot is elérhet. Dél-Európát és Skandinávia É-i részét kivéve egész Európában folyó- és állóvizekben mindenütt előfordul (előzőekben a pér szinttájig). Gyakori, tömeges előfordulású rajhal. Vízi növényekben gazdag parti zóna hala. Három-négy éves ivarérés után április-májusban ívik, ikrái (50 000-100 000) és lárvái a vízi növényekre tapadnak. Kelési ideje 4-10 nap. Táplálékát kis testű alacsonyabb rendű állatok és vízinövények képezik. Fogható. Vörösszárnyú keszeg (Scardinius erythrophthalmus) (III.tábla). A szeme aranyszínű, száj felső állású, a hasúszók alapja a hátúszók előtt van, páros úszói vérvörösek. A has éle V- alakú. Az oldalvonalon 37-43 pikkely van. Lassú növekedés után testhossza 20-30 (-50) cm, testtömege pedig 0,5 kg-ot érhet el. Csak Európa É-i területeiről, illetve az Ibériai-félszigetről hiányzó széles elterjedésű faj, amely minden álló- és lassú folyású folyóvízben, csatornában, holtágban tömegesen előfordul. Környezetével szemben igényesebb, mint az előző faj. Ugyancsak a parti zóna növényzetében tartózkodik, április-májusi íváskor e növényekre rakja ragadós ikráit (100 000-200 000). Táplálékuk elsősorban növényi eredetű, de kisebb állatokat is elfogyasztanak. A ragadozóhalak fontos zsákmányállatai. Fogható. Vaskos csabak (Leuciscus souffia agassizi) (III.tábla). Szája félig alsó állású, mellúszója hosszú, csaknem a hasúszóig ér. Oldalán a test hosszában a szemtől a farokig széles szürke csík húzódik, ami az ívás idején lila színűvé válik. Páros úszók és a farokalatti úszó, a kopoltyúfedő és a pikkelyek széle élénk narancssárga. Testhossza 12-17 (-24) cm. Csak a Duna és a Rajna középső és felső szakaszain él, nálunk a Felső-Tisza, a Dráva, a Körösök és a Maros felső szakaszán lehet alkalmi vendég. Oxigéndús vizek mélyebb, kavicsos aljzatát kedvelő rajhal, mely március május közt ugyanitt csapatosan ívik s rakja le ikráját (4000-6000). Tápláléka plankton és kistestű fenéklakó alacsonyabb rendű állatok. Védett. 14

15

Leánykoncér (Rutilus pigus virgo) (IV.tábla). Teste megnyúlt, lapított, feje kicsi. Szája félig alsó állású. Nagy kerek pikkelyei vannak, az oldalvonalon 44-49. Hasúszói, a farok alatti és a farokúszó vörösesek. Testhossza 20-30 (50) cm, testtömege elérheti az 1 kg-ot is. Csak a Dunában és annak mélyebb vizű mellékfolyóiban él. Hazánkban a Duna, a Dráva és a Tisza felső szakaszain él. Három évesen ivarérett, ekkor április-májusban holtágakba, elárasztott területekre vonulva növényekre és kövekre rakja ikráit (40 000-60 000). Tápláléka fenéklakók, rovarlárvák, férgek, puhatestűek. A folyószabályozásokkal egyes helyeken veszélyeztetettek állományai. Fogható. Gyöngyös koncér (Rutilus frisii meidingeri). A Duna felső folyásán él, bizonnyal hazánkban is megjelenik. Amúr (Ctenopharyngodon idella) (IV.tábla). Teste erősen megnyúlt. Orra tömpe, az orrnyílások között kivágott. A száj végállású, szöglete lefelé konyul, bajuszszálai nincsenek. Pikkelyei nagyok, az oldalvonal mentén 42-45. Az oldalvonal alatt 5 pikkelysor található. Pikkelyei sötéten szegettek. Eredeti areája Kína nagy folyói (Jangce, Sárga-folyó stb.) és az Amúr középső folyása. Európa több természetes vizébe és tógazdaságába is betelepítették, hazánkba 1963-ban. Testhossza eléri a 120 cm-t, testtömege a 25 kg-ot. Ivarérettségét nálunk 6-8 éves korában éri el, ekkor a testnagyságtól függően 100 000-2 000 000 ikrát rak. Növényevő, de étvágya csak 20 C fölött számottevő. Hazánk természetes vizeiben csak a holtágakban, továbbá halastavakban van jelentősége. Fontos szerepe van az eutrofizálódott vizekben a burjánzó növényzet elleni biológiai védekezésben. Fogható. Nyúldomolykó (Leuciscus leuciscus). Erős sodrású vizeinkben mindenütt előforduló rajhal, 15-20 cm-re nő. Fejes domolykó (Leuciscus cephalus). Álló és folyóvizeinkben egyaránt előfordul, 30-40 cm-re nő meg. Jász (Leuciscus idus) (IV.tábla). Test megnyúlt, oldalról lapított, kissé magas háttal. Szája végállású, kicsi pikkelyei vannak, számuk az oldalvonal mentén 55-63. Testhossza 30-50 (80) cm, maximális testtömege 2,5-3 kg lehet. Közép és Kelet-Európa folyóinak márna szinttáján élő, tavakban, patakokban ritka rajhal. 3-5 évesen ivarérett, ilyenkor április-június közt ívik, homokos, kavicsos partszakaszon kövekre, vagy növényekre rakják le ragadós ikráikat (40.000-115.000). A kelési idő 10-20 nap. A fiatalok planktonnal, az idősebbek alacsonyabb rendű állatokkal táplálkoznak. Fogható. Fürge cselle (Phoxinus phoxinus) (IV.tábla). Erősen megnyúlt testének keresztmetszete csaknem kör alakú, csak a farok lapított oldalról. Pikkelyei kicsik, egy sorban 80-90 található, oldalvonala a test közepe után megszakad. A száj végállású, a felső állkapocs hosszabb, mint az alsó. A testet függőleges barna sávok tarkítják. Testhossza 7-10 (-14) cm. Európában csak Skandinávia É-i feléből és az Ibériai-félszigetről hiányzik. A hegyi patakok és folyók pisztráng és pér-padúc szinttájainak faja. 2. éves korban, május-júniusban csapatban ívik (ikraszám: 200-1000). Alsóbbrendű állatokkal táplálkozik. Védett. 16

17

Balin (Aspius aspius) (V.tábla). Teste megnyúlt, kissé oldallapított, feje hegyes, szája felső állású. A szájszögletre húzott merőleges metszi a szemgolyó hátsó felét. A farokalatti úszó pereme sarlószerűen öblösödő. A mell-, a hasúszók és a farokalatti úszó vörösesek. Testhossza 50-75 (-120) cm, tömege 6-7 (-12) kg. Közép és kelet Európai elterjedésű, folyóvizekben, nagyobb tavakban, lagúnákban él, hazánkban mindenütt gyakori. Egynyaras korukban küszrajokhoz csatlakozva élnek, második életévükben a ragadozó életmód kifejlődésével önálló balin rajok jönnek létre. Az idősebb példányok magányossá válnak. Ivarérettségük elértével (4-5 év) március-júniusban ívik, a köves aljzathoz tapadt ikrák (80.000-100.000) 10-17 nap alatt kelnek ki. Fiatalon kisebb állatokat, kifejlett állapotban halat, madarat, kisebb emlőst is fogyaszt. Fogható. Kurta baing (Leucaspius delineatus) (V.tábla). Orsó alakú teste csak kissé lapított. Nagy, (egy-egy sorban 44-48) ezüstösen csillogó pikkelyei könnyen leválnak. Oldalvonala csak 7-12 pikkelyre terjed ki. A has alsó szegélye a hasúszók és a farokalatti úszó között V alakú. Testhossza 8-9 (nőstényeknél 12) cm. Hazánkban minden dús növényzettel benőtt vízben megél. Második évétől párban ívik, 100-150 ikráját növényekre rakja, amit a hím őriz. Állományainak nagysága hullámzó, időjárásfüggő. Tápláléka állati és növényi plankton, rovarok. Védett. Szélhajtó küsz (Alburnus alburnus) (V.tábla). Teste karcsú, oldalról lapított. Szája felső állású, alsó állkapcsa előre áll, de nem vastagodott meg. A hasúszók és a farokalatti úszó közötti él pikkely nélküli. A farokalatti úszó sugarainak száma 16-19. Testhossza 12-15 (-25) cm. Észak-Skandinávia, az Ibériai- és az Appenin-félszigetek kivételével egész Európában előfordul. Álló-, és lassú folyású vizek közönséges rajhala. A ragadozó halak fő táplálék forrása. A víz felszínén mozog (innen a neve). Április-júniusban ívik, a ragadós ikrák (1500) köveken és növényeken tapadnak meg, de már 5-10 nap után kikelnek. Tápláléka állati plankton, rovarlárva, rovar. Fogható. Sujtásos küsz (Alburnoides bipunctatus) (V.tábla). Teste megnyúlt, oldalról lapított, de zömökebb, mint a szélhajtó küsz. Szája végállású, szájrése csaknem vízszintes. A hasúszók és a farokalatti úszó közötti él pikkelyezett. Lefelé hajló oldalvonala mentén 44-51 pikkely van. Oldalvonala alul és felül feketével szegett. Páros úszói és a farokalatti úszó tövüknél narancssárga színűek. Testhossza 9-13 (-16) cm. A kontinens belsejében mindenütt előfordul, a Balkánt kivéve hiányzik minden nagy félszigetről és a Brit-szigetekről. A tiszta, oxigéndús, gyorsfolyású vizeket kedvelő rajhal. Minden vízépítési beavatkozás zavarja, ezért onnan eltűnik. Ivarérettségét 2-3 évesen éri el, május-júniusban sekély, kavicsos aljzatú vizekben ívik, s ide rakja ikráit (4000-8000). Tápláléka állati plankton, rovarlárva, rovar. Védett. Karikakeszeg (Blicca bjoerkna). Az oldalvonal fölött 8-10 pikkelysor van, a farokalatti úszó sugarainak száma 18-23, az úszó kezdete a hátúszó vége alatt van. Csendesebb vizekben tömeges. 20-30 cm, 0,7 kg. Mindenevő. 18

19

Állas küsz (Chalcalburnus calcoides mento) (VI.tábla). Erősen megnyúlt, karcsú, lapított testű. Szája felső állású, pikkelyei kicsik, számuk az oldalvonal mentén 60-67. Farokalatti úszója jóval hosszabb, mint a hátúszó. A hát- és a farokúszó feketés. Testhossza 15-25 (-35) cm. Fiatal korban faji meghatározása gondot okoz. Csak a Duna völgyének folyóiban, és a Feketetengerbe ömlő folyókban él. A Vaskapu feletti Duna szakaszon, így hazánkban is kifejezetten ritka. A tiszta, oxigénben gazdag vizek rajhala. Május-júniusban ívik, sekély, kavicsos vagy homokos helyen. Ide rakja ikráit is (10-15.000). Tápláléka állati plankton, rovar és rovarlárvák. Védett. Dévérkeszeg (Abramis brama) (VI.tábla). Teste oldalról erősen lapított, magas, orra tömpe, szája végállású. Szemének átmérője kisebb, mint az orr hossza. Az oldalvonal pikkelyszáma 50-57. Az oldalvonal felett 11-13 pikkelysor található. A farokalatti úszó sugarainak száma 23-30, az úszó kezdete a hátúszó alatt van. Testhossza 30-50 (-70) cm, tömege legfeljebb 2 kg körüli. É- és D-Európából hiányzik, hazánkban minden folyó és állóvízben jelen van, de tipikus a lassú folyású folyókban (dévérkeszeg szinttáj). 3-4 éves ivarérés után májusjúniusban nagy csapatokban ívik sekély, növénnyel gazdagon benőtt vizekben. Ikráit (100 000-300 000) növényekre rakja, amelyek aztán 3-12 nap alatt kelnek ki. Tápláléka állati plankton, ízeltlábú. Fogható. Garda (Pelecus cultratus) (VI.tábla). Teste megnyúlt, oldalról erősen lapított. A száj felső állású, szájrése merőlegesen felfelé áll. Különösen jellemzőek hosszú, sarlószerű mellúszói, amelyek túlérnek a hasúszók tövi részén. A has vonalát éles él alkotja., az oldalvonal kanyargós, mentén 90-116 pikkely helyezkedik el. Testhossza 25-35 (-60) cm, testtömege 0,5-1 kg. Közép- és K-Európai vándorló rajhal, álló és lassú folyású vizekben él. A Balaton híres hala (HERMAN OTTÓ látott hala ), de Dunában és mellékvizeiben is megtalálható. Ivarérett 3-4 évesen, május-júniusban ívik. Az ikrák (30-100.000) szabadon sodródnak. Kelési idő 3-4 nap. Állati eredetű táplálékot, olykor kisebb halat fogyaszt. Fogható. Compó (Tinca tinca) (VI.tábla). A testoldal fű- és olajzöld, a száj végállású, a hátúszó felső éle lekerekített. Testhossza 20-30 (-60) cm, testtömege 0,25 kg (max. 4 kg). Európában elterjedt, a mocsarak, lápok lecsapolásával ma már veszélyeztetetté vált. Hazánk állóvizeiben gyakori. Május-júniusban ívik, ikráit (200 000-300 000) vízinövényekre rakja. 3 nap után kikelnek. Plankton-, alsóbbrendű állat- és növényevők. Fogható. Lapos keszeg (Abramis ballerus). A Duna vízgyűjtője fontos előfordulási területe. A szája felső állású, farokalatti úszójának sugárszáma 36. Testhossz 20-30 cm, max. testtömeg 1 kg. Vándorló faj. Állati eredetű táplálékot fogyaszt Bagolykeszeg (Abramis sapa). Kelet-Európai faj, Közép-Európában csak a Duna és mellékfolyói előfordulási helye. Szája alsó állású, a farokalatti úszó sugarainak száma 36. Testhossza 20-30 cm, testtömege 0,6-0,7 kg. Állati eredetű táplálékot fogyaszt Szilvaorrú keszeg (Vimba vimba). Szája alsó állású, az orr megnyúlt, kékes színű. A farokalatti úszó sugarainak száma 20-25. Közép-és K-Európai elterjedésű faj. Vándorló, anadróm és tisztán édesvízi formái is vannak. Testhossza 20-35 cm, testtömege max. 1 kg. Kistestű állati eredetű táplálékot fogyaszt 20

21

Paduc (Chondrostoma nasus) (VII.tábla). Tömpe orra előreugrik. Szája alsó állású széles haránthasíték (innen egyik neve: vésettajkú paduc). Közepes nagyságú pikkelyeinek száma az oldalvonal mentén 55-62. Testhossza 25-40 (-50) cm, testtömege elérheti a 2 kg-t. Európa középső sávján előforduló rajhal, hiányzik É- és D-Európából, valamint a Brit-szigetekről. Nálunk gyakori. Folyókban a pénzes pér és a márna szinttáj lakója, az áramló, sekély vizeket kedveli. Ivarérettségét 2-4 évesen éri el. Március-május közt csapatosan ívik, ikráikat (100.000) a sekély vizű kavicspadokon rakják le. Táplálékát az algabevonat és az azokon élő állati szervezetek képezik. Fogható. Márna (Barbus barbus) (VII.tábla). Teste karcsú, megnyúlt, has oldala szinte egyenes vonalú, háta is csak alig domború. Megnyúlt orra alatt alsó állású száj található. Vastag, húsos ajkai vannak, felső ajkán 4 bajuszszál lóg. Közepes nagyságú pikkelyeinek oldalvonal menti száma 55-65. A hátúszó első sugara kemény és fogazott. A farokalatti úszó vége nem éri el a farokúszó vonalát. Úszói vöröses árnyalatúak (vö. rózsás márna). Testhossza 30-50 (-100) cm, testtömege 4-6 kg. Közép- és Ny-Európában fordul elő, homokos vagy kavicsos aljzatú, oxigéndús tiszta folyóvizekben. Ez a folyók ún. márna szinttája. Nálunk minden folyóvízben előforduló rajhal. Az ivarérettséget 4-5 évesen éri el. Kavicsos-homokos folyószakaszokon május-júniusban ívik, a kavicsos aljzatra ikrázik (3000-9000), az ikrákat szakaszosan érleli. Ikrái 10-15 nap alatt kelnek. Apró állatokat, halikrát és ritkán növényeket eszik. Fogható. Petényi márna (Barbus meridionalis petenyi) (VII.tábla). A pisztrángmárna hazánkban előforduló endemikus alfaja. Teste karcsú, megnyúlt, hasoldala egyenes vonalú, háta is csak alig domború. Megnyúlt orra alatt alsó állású száj található. Felső, vastag ajkán 4 bajuszszál lóg. Pikkelyei nagyok, számuk az oldalvonal mentén 48-56. A hátúszó első sugara vékony és nem fogazott. A farokalatti úszó eléri a farokúszó vonalát. Testhossza 20-30 (-40) cm. A faj a Kárpát-medence környékén, illetve a Földközi-tenger É-i parti sávjának folyóiban él. Hazánkban a Dunától keletre folyó hegyi patakok és kisebb folyók vizeiben, valamint a Pilis patakjaiban él. Az élőhely bolygatására érzékeny. Gyorsfolyású patakokban rajhal módjára él és szaporodik. Májustól augusztusig ívik, ikráit szakaszosan érleli. Mindenevő faj, kisebb állatok, ikrák, növények szerepelnek étlapján. Védett. Fenékjáró küllő (Gobio gobio) (VII.tábla). Teste orsó alakú, farok nyele rövid, magas. Feje hosszú, szeme nagy, orra tömpe, szája alsó állású. A test ezüstfehér, oldalán hosszanti sorban foltok figyelhetők meg. A farokúszó rendszertelenül pettyezett. Pikkelyei nagyok, számuk az oldalvonal mentén 40-42. Testhossza 8-14 (-20) cm. É-Skandinávia és az Ibériai-félsziget kivételével egész Európában előforduló, rajban élő fenékhal. Folyókban, patakokban, oxigéndús tópart szakaszokon egyaránt előfordul. Nálunk is közönséges, bár utóbbi időben állománya ritkult. Május-júniusban ívik, ikráit (1000-3000) kövekre, növényekre rakja. Kelési idő 10-30 nap. Alsóbbrendű állatokkal, alkalmilag halikrával táplálkozik. Fogható. 22

23

Halványfoltú küllő (Gobio albipinnatus) (VIII.tábla). Feje hosszú, orra rövid és tömpe, szája alsó állású. Szemei nagyok, átmérője legalább akkora, mint a két szem közti távolság. Bajuszszála visszahajtva a szem hátulsó szegélyéig ér. Pikkelyei nagyok, 39-43 helyezkedik el az oldalvonal mentén. Az oldalvonal mellett apró pontokból összetett foltsor van. Az oldalvonal pórusai alul és felül sötéten szegettek lehetnek. Az oldalvonal és a hasúszók többi része között 4 pikkelysort lehet számolni. A farokúszó nem pettyezett, két görbe keresztvonal tarkítja. Testhossza 8-10 (-13) cm. Areája a Kárpát-medence és az attól K-re fekvő Európai vizek. Elsősorban kavicsos folyószakaszokon rajban élő fenékhal. Ivarérettségét 2 évesen éri el. Május-júniusban ugyanitt ívik, ikráit (500-1500) köves-algás helyen rakja le. Tápláléka apró állatok, algák. Védett. Kessler v. Homoki küllő (Gobio kessleri) (VIII.tábla). Feje hosszú, szája alsó állású. Szemei nagyok, átmérője akkora, mint a két szem közti távolság. A száj szögletében található bajuszszála visszahajtva a szem hátulsó szegélyéig ér. Pikkelyei nagyok, 40-43 van az oldalvonal mentén. Oldalán nagy, nem túl élénk foltok találhatók, hát- és farokúszóján 1-3 sötét foltsor észlelhető. Testhossza 10-12 (-15) cm. Areája a Duna középső és alsó folyásának mellékfolyóira és a Visztula felső szakaszára terjed ki. Először 1981-ben mutatták ki hazánkból, ennek ellenére helyenként gyakori is lehet. Gyorsfolyású, hidegoxigén dús vizekben él. Áprilistól-júniusig ívik. Alga- és apróállat-evő. Védett. Felpillantó küllő (Gobio uranoscopus) (VIII.tábla). Teste orsó alakú, farok nyele vékony, feje hosszú, felülről lapított. Szemei nagyok felfelé irányulnak (vö. felpillantó). Bajuszszála visszahajtva a szem hátulsó szegélye mögé ér. Pikkelyei nagyok, 40-42 helyezkedik el az oldalvonal mentén. Testhossza 10-12 (-15) cm. Csak a Duna vízrendszere alacsony, sebes sodrású, oxigén dús vizeiben él. Hazánkban ilyen helyekről több helyütt előkerült. Kis rajokban élő fenékhal. Május-júniusban ívik, ikráit az elöntött parti kövekre rakja. Védett. Kárász (Carassius carassius) (VIII.tábla). Teste zömök, oldalról lapított, magas. A hát- és a farokalatti úszó külső éle domború, oldala sárgás (vö. aranykárász), az oldalvonalon 32-35 pikkely van, a száj felső állású. Egész Európában elterjedt, egyike az alkalmazkodni leginkább képes pontyfélének. Oxigénhiányra kevésbé érzékeny. Hazánkban közönséges, a sekély, dús növényű tavakat, holtágakat kedveli. A Balatonban ritkább, a folyókat kerüli. Télire iszapba fúrja magát (vermel), ezt teszi, ha a vize kezd kiszáradni. Ivarérettek 2-3 évesen, május-júniusban csapatban ívnak, dús növényzetű, sekély helyeken. Ikráikat (150.000-300.000) növényekre rakják, azok 3-7 nap alatt kelnek ki. Vízinövényekkel, rovarlárvákkal él. Fogható. Kínai razbóra (Pseudorasbora parva). Kelet-Ázsiai faj, hazánkban, 1963-ban észlelték először. Mára mindenütt elterjedt, nem kívánatos faj. Fogható. Szivárványos ökle (Rhodeus sericeus amarus). Közönséges, 5-6 cm-es faj, tavi vagy festőkagylóval együtt él, ikrái a kagylóban kelnek. Fogható. 24

25

Ezüst kárász (Carassius auratus) (IX.tábla). Teste nyújtott, oldalról lapított, nem olyan magas, mint a kárászé. Testhossza 2-2,5-szerese a testmagasságnak. Pikkelyei nagyok, 28-32 van az oldalvonal mentén. Farokúszója erőteljesen kimetszett. A száj végállású, bajuszszálai nincsenek. A hát- és a farokalatti úszó külső széle homorú, vagy egyenes. Oldala ezüstfehér, vagy szürke (vö. ezüstkárász). Testhossza 15-35 (-45) cm, testtömege 1 (max. 3) kg. Eredeti areája és élőhelye a lágy aljzatú, dús növényzetű álló-, vagy lassú áramú folyóvizek K- Ázsiától (Amúr-medence) Szibériáig. Közép és Kelet Európába betelepítették, tógazdaságokban tenyésztik is. Nagy alkalmazkodóképessége következtében széltében elterjedt. Ezt azonban elősegítette különleges szaporodási képessége/adottsága is. Májusban, júliusban részletekben ívik, ikráit (160-380.000) sekély vízben, növényzet sűrűjében rakja le. Ikrájának barázdálódását más pontyfélék spermája (!) indítja meg azáltal, hogy a sperma behatol ugyan az ikrába, de azt csak fejlődésre serkenti, az örökítő anyag összeolvadása elmarad. Ez a jelenség az ún. spontán gynogenezis. Tejesek génkészlete nem vesz részt az utód létrehozásában. A kelési idő 5-7 nap. A kikelő utódok nem hibridek, hanem tiszta ezüstkárászok, amelyek ivarérettségüket, mint nőstény ezüstkárászok érik el. Ez a jelenség csak Európában jellemző a fajra. Az utóbbi években feltűnő hím példányok vagy szaporodási mód változás következményei, vagy elvadult aranyhalaktól származnak. Növényevő, apróállat fogyasztó. Fogható. Ponty (Cyprinus carpio) (IX.tábla). A természetes törzsalak (= tőponty) teste nyújtott, oldalról kissé lapított. A testhossz és a testmagasság hányadosa (=profilindex) 3,6-nál nagyobb. Szája végállású, a csúcson nyíló, felső ajkán 2 hosszabb és 2 rövidebb bajuszszál lóg. Pikkelyei nagyok, az oldalvonal mentén számuk 33-40. Testhossza 25-27 (max. 120) cm, testtömege hazánkban elérheti a max. 25 kg-ot. A tenyésztett formáknál (= nemes ponty) - amelyeknek profilindexe 3,5-nél kisebb -, az alábbi típusokat különböztetjük meg: Pikkelyes ponty teljes pikkelyezettséggel Hátpikkelysoros tükörponty rendszertelenül elhelyezkedő tükörpikkelyekkel Oldalpikkelysoros tükörponty egy sor nagy pikkellyel az oldalvonal mentén Csupasz vagy bőrponty kevés pikkellyel, vagy pikkely nélkül Széles areáján 3 alfajt mutattak ki, Európában, s így nálunk a törzsalak, az európaitranszkaukázusi ponty, (Cyprinus carpio carpio) fordul elő, említett vadpontyok és nemes pontyok ebből vezethetők le. Eredeti élőhelye az alföldi jellegű, sekély vizű, ezért nyáron könnyen felmelegedő tavak, holtágak jelentik. Ezzel magyarázható, hogy jól alkalmazkodik a magas sótartalomhoz és a relatív oxigénhiányhoz is. A tejesek 2-3, az ikrások 3-4 évesen ivarérettek. Május-júliusban csoportosan ívó faj, egy ívó helyen néhány ikrásból és több tejesből álló csapat különül el. Az ikrás testkilogrammonként 150 000-200.000 ikrát rak le, melyek 3-3,5 nap alatt kelnek ki. Főként növényeket, de apró állatokat is fogyaszt. A kárásszal és az ezüstkárász távol-keleti formájával az aranyhallal kereszteződik. 26

27

28

29

Fehér busa (Hypophthalmichthys molitrix) (X.tábla). Teste nyújtott, oldalról lapított, feje széles, csúcsos. Szája felső állású, a szem alacsonyan ül, a szájzúg meghosszabbítása félbe metszi. Pikkelyei kicsinyek, számuk az oldalvonal mentén 110-124. A hasvonal végig éles, V alakú. A testoldal nem foltos. Testhossza max. 100 cm, testtömege meghaladhatja a 25 kg-ot. Kínában és az Amúr vízrendszerében a meleg, mély vizű folyókat kedveli. 1963 óta tenyésztik Magyarországon, 1973 óta a Tiszában természetes populációja is szaporodik. Nálunk a tejesek 4-6, az ikrások 5-6 év alatt válnak ivaréretté. Az ikrák (60 000 db/testtömeg kg) szabadon sodródnak és 1-2 nap alatt kelnek ki. Zoo- és fitoplanktonnal táplálkozik. Fogható. Pettyes busa (Aristichthys nobilis) (X.tábla). Teste nyújtott, oldalról lapított, feje széles, csúcsos. Szája felső állású, bajuszszálai nincsenek. A szem mélyen ül, mélyebben, mint a fehér busáé, a száj zúg vonala a szem közepe felett halad el. Pikkelyei kicsinyek, számuk az oldalvonal mentén 114-120. A hasvonal a hasúszók és a farokalatti úszók között éles, V alakú. A testoldal foltos. Testhossza max. 195 cm, testtömege 30 (max. 36) kg. Dél-Kínában a meleg, mély vizű folyókat és tavakat kedveli. Hazánkba a fehér busa ivadékokkal 1963-ban került, ma tógazdaságokban tenyésztik. Nálunk 3-4 év alatt válnak ivaréretté. Az ikrák (1.000.000) szabadon sodródnak és 1-2 nap alatt kelnek ki. Mivel természetes szaporodását hazai vizekben nem figyelték meg, ez a halfaj még nem akklimatizálódott. Állomány utánpótlása teljes egészében mesterséges szaporítással történik. Zoo- és fitoplanktonnal táplálkozik, de nagyobb méretűekkel, mint a fehér busa. Fogható. CSÍKFÉLÉK (COBITIDAE) CSALÁDJA Réti csík (Misgurnus fossilis) (X.tábla). Teste henger alakú, hátul oldalról lapított. Bőre erősen nyálkás. Keskeny szájnyílása alsó állású. 10 bajuszszálából 6 a felső, 4 az alsó ajkon lóg. Pikkelyei kicsik, oldalvonala nem teljes. A farokúszó vége domború. Testén hosszanti egybefüggő csíkok találhatók. 20-25 (-30) cm hosszú. Közép-Európában elterjedt, mocsarak, lápok, tavak parti régiójának, növényzettel bíró patakok, csatornák lakója. Állománya igen megfogyatkozott. Kopoltyúja mellett béllégzése is van, így az oxigénszűkös viszonyokat is elviseli. Két év alatt ivarérett. Április-májusban párosan ívik, sekély, vízinövények közt. Ikráit (10 000-150 000) 2-3 részletben rakja le, s a lárvák 4-5 nap múlva kelnek ki. Védett. Vágó csík (Cobitis taenia) (X.tábla). Megnyúlt testű, lapított fejű hal, felső ajakán 6 bajuszszál található. A farokúszó hátsó vonala domború, a foltok, csíkokban rendezettek. Európában elterjedt. Mindenfajta vízben előfordul. 10-12 cm hosszú, 2 éves korától szaporodik, ikrái (1000-1500) 4-7 nap alatt kelnek. Az aljzaton szerves törmelékkel táplálkozik. Védett. Kövi csík (Noemacheilus barbatulus). Hegyi patakokban él, 12-15 cm, fenéklakó, mindenevő. Védett. Kőfúró v. Balkáni csík (Sabanejewia aurata). Ritka a Duna-Tisza közi csatornákban. Vándorló. Védett. 30

31

HARCSAALAKÚAK (SILURIFORMES) RENDJE Testük csupasz pikkelytelen, többnyire van zsírúszójuk. A felső és alsó ajkakon bajuszszálak vannak. TÖRPEHARCSAFÉLÉK (ICTALURIDAE) CSALÁDJA Törpeharcsa (Ictalurus nebulosus) (XI.tábla). Nyújtott teste pikkelyek nélküli, feje széles lapos, 8 bajuszszála van. Ebből 2 a felső ajkon olyan hosszú, mint a fej, 4 rövid az alsó ajkon, 2 pedig az orrnyílások mögött. Zsírúszója van. Oldalvonala teljes. Testhossza 15-40 cm, testtömege max. 0,3 kg. Észak-Amerikából került Európába, Közép- és Ny-Európában elterjedt. Hozzánk a század elején került. Tavakban, csatornákban, lassú folyású vizekben gyakori. Éjszaka aktív fenékhal. Nálunk májusban ívik, az ikrákat (1000-5000) 6-9 napig a szülők fészekben őrzik, majd a hím szájban kelteti ki őket. A kikelt lárvák őrzés mellett - még egy hétig a fészekben nevelkednek. Ezután a szülők terelgetik az ivadékokat. Állatevő, de növényi részeket is felszed. Fogható. Fekete törpeharcsa (Ictalurus melas). 1980-ban telepítették, néhány helyen természetes populációja alakult ki. HARCSAFÉLÉK (SILURIDAE) CSALÁDJA Harcsa (Silurus glanis) (XI.tábla) Teste megnyúlt, pikkely nélküli, feje széles és lapos. Fején 6 bajuszszál található, 2 igen hosszú a felső állon, 4 rövidebb a fej alsó felén. A farokalatti úszó a farokúszóig ér. Zsírúszója nincs. Testhossza 100-120 (-250) cm, testtömege max. 120 kg lehet. Közép- és K-Európában mindenütt előfordul, ahol laza aljzatú, melegebb vizű tavak, holtágak, vagy nagyobb folyók vannak. Nálunk minden vízben fellelhető. Éjszaka aktív, télire elvermel, beszünteti a táplálkozást. A tejesek 4, az ikrások 5 évesen ivarérettek. Májusjúniusban ívik, a fészekbe rakott ikrák (20-30.000 db/test kg) 3 nap alatt kelnek ki. Kelés után egy héttel kezdenek önállóan táplálkozni. A fiatalok zooplanktonon és apróbb állatokon, az idősebbek főként halat, de más gerincest is fogyasztanak. Fogható. LAZACALAKÚAK (SALMONIFORMES) RENDJE Valamennyi úszósugaruk lágy, a legtöbb faj úszóhólyagja légjáratos. Az úszóhólyag és a belső fül között nincs kapcsolat. A hát és farokúszó között gyakran zsírúszó található. CSUKAFÉLÉK (ESOCIDAE) CSALÁDJA Csuka (Esox lucius) (XI.tábla). Hosszú, torpedó alakú hal. Hátúszója hátul, a farokalatti úszó fölött helyezkedik el. A hasúszó sokkal előbb található. Szája kacsacsőrszerű, nagy fogakkal (évi fogváltása van). Testhossza max. 100 (hím)-150 (nőstény) cm, testtömege max 35 kg. Egész Európában elterjedt, hazánk minden vízében él. A tejesek 2, az ikrások 3 évesen ivarérettek. Az ikraszám a vízterülettől és a példány méretétől függ (3000-200 000). Két hét után kel. Halak, emlősök, madarak szerepelnek a felnőttek tápláléklistáján. Fogható. PÓCFÉLÉK (UMBRIDAE) CSALÁDJA Lápi póc (Umbra krameri) (XI.tábla). Teste nyújtott, hátúszója egész hátul helyezkedik el, alatta vagy előtte van a hasúszó. Nagy pikkelyei beborítják a fejet és a kopoltyút is. Testhossza 8-13 cm. A Duna vízgyűjtőjének endemikus hala. Február-áprilisban ívik, őrzött fészkébe 150 ikrát rak a nőstény, lárvái 6-10 nap alatt kelnek. Apró állatokon él. Védett. 32

33

LAZACFÉLÉK (SALMONIDAE) CSALÁDJA Sebes pisztráng (Salmo trutta fario) (XII.tábla). Teste megnyúlt, hátúszója és farokúszója között zsírúszó található, piros pettyekkel. Pikkelyei kicsinyek, számuk az oldalvonal mentén 115-132. Szájnyílása a szem mögé ér. Oldalán sötét, az oldalvonalon és alatta fehér udvarral körülvett piros pettyek vannak. A farokúszón nincsenek foltok. Testhossza 20-40 (-60) cm, testtömege 2-3 kg. Egész Európában elterjedt, őshonos, ott, ahol a víz oxigén dús, hideg és tiszta, azaz a középhegységek erős sodrású patakjaiban (lásd pisztráng szinttáj), és néhány folyó gyors folyású, tiszta szakaszán. Ivarérettsége 3-4 év. Szeptemberben vándorol a sekély ívó helyekre, ahol október-december között ívik. Szakaszosan rakja a nőstény ikráját (200-1000) az általa kialakított kotrásokba, a keléshez 3 hónapra (!) van szükség. Tápláléka apró vízi állatok, később ragadozó, azaz halat, békát, apró emlőst eszik. Konkurense a szivárványos pisztráng. Fogható. Szivárványos pisztráng (Oncorhynchus mykiss) (XII.tábla). Teste megnyúlt, hátúszója és farokúszója között zsírúszó található. Pikkelyei kicsinyek, számuk az oldalvonal mentén 120-150. Szájnyílása a szem mögé ér. Az oldalvonal mentén széles, a testoldal 1/3-át fedő szivárványsáv található, oldalán és a farokúszón szabálytalan fekete pettyek találhatók (pirosak nincsenek). Testhossza 25-50 (-70) cm, testtömege 5-6 kg. Észak-Amerikából került Európa vizeibe, ahol mára elterjedt. Hazánkba először 1885-ben telepítették (Dejte), pisztrángos patakjainkban és gyors folyóinkban elterjedt, de önfenntartó állomány ritka. Nálunk 3 éves korban ivarérett. Amerikában tavasszal ívik, (ikraszám: 500-2000) de ma már vannak ősszel ívó törzsek, így biztosítható a pisztrángosok termelésének folyamatossága. Nagy szakértelem mellett jól tenyészthető, kiemelendő a szilvásváradi pisztrángos. Fogható. Pataki szaibling (Salvelinus fontinalis). É-amerikai faj, többször kísérelték meg honosítását. Fogható. Dunai galóca (Hucho hucho) (XII.tábla). Teste megnyúlt, orsó alakú, fekete foltokkal. Kis pikkelyeinek száma az oldalvonal mentén 180-200. Testhossza 60-120 (-150) cm, testtömege 25-30 (max. 46) kg. A Duna vízrendszerének endemikus faja, mára a Rajna és a Rhone vízrendszerébe is betelepítették. Hazánkban a Duna és a Tisza felső szakaszán, a Dráva-Mura vízrendszerében fordul elő a márna és a pénzes pér szinttájon. 4-5 évesen ivarérett. Április elején ívik, gyakran a pisztráng szinttájon. Az ikrás gödörbe helyezi ikráit (1000-3000). A kelés több mint egy hónapig tart. A fiatalok apró állatokkal élnek, később kedvenc tápláléka a padúc. Védett. Nagy maréna (Coregonus lavaretus). Eurázsia É-i részén él, nálunk ritka, nálunk 7 bizonyító példánya ismert. Törpe maréna (Coregonus albula) Alkalmi vendég a hazai felső Duna-szakaszon, 4 bizonyító példánya ismert. Pénzes pér (Thymallus thymallus) (XII.tábla). Szájnyílása kicsi, hátúszója magas, elől álló. Oldalán fekete foltok. Nálunk ritkán, áradások után fordul elő (a pér-paduc szinttáj faja) a Duna-, illetve a Tisza egyes szakaszain. Védett. 34

35

TŐKEHALALAKÚAK (GADIFORMES) RENDJE Úszósugaraik lágyak. Hasúszóik a mellúszók alatt, vagy azok előtt kezdődnek. Úszóhólyagjuk zárt típusú. Főleg tengerben élnek. TŐKEHALFÉLÉK (GADIDAE) CSALÁDJA Menyhal (Lota lota) (XIII.tábla). Teste megnyúlt, elől hengeres, hátul oldalról lapított, feje széles, lapos. Állán egy hosszú, az orrnyílásoknál pedig 2 rövid bajuszszál található. A hasúszó torokállású, farokúszója lekerekített, hát- és farokalatti úszói hosszúak, a farokúszóig érnek. Oldalvonala nem teljes. Testhossza 30-60 (-120) cm, testtömege 4 kg. Egész Európában elterjedt (kivéve Ibériai-félsziget), nálunk a gyors folyású hegyi folyók, illetve a Duna és a Tisza gyorsfolyású, kemény aljzatú szakaszain, illetve tavakban is él. A vízépítési munkák miatt állománya megfogyott. Ivarérett 3-4 éves korban. November és március között ívik, ikrái (1.000.000 pld/nőstény kg) - melyeken olajcsepp van -, szabadon sodródnak a vízben. Kelési idő 6-10 hét. Apró állatokon, később halikrán és ivadékon él. Fogható. FOGASPONTY ALAKÚAK (CYPRINODONTIFORMES) RENDJE IKRÁZÓ FOGASPONTYFÉLÉK (CYPRINIDONTIDAE) CSALÁDJA Szúnyogirtó fogasponty (Gambusia affinis). É-Amerikából telepítették be, csak melegvízben él, pl. Hévizi-tó. PIKÓHAL-ALAKÚAK (GASTEROSTEIFORMES) RENDJE A hátúszókban tüskeszerű úszósugarak vannak. A testet csontlapok boríthatják. Úszóhólyagjuk zárt. A felső állkapocs előrenyújtható. PIKÓHALFÉLÉK (GASTEROSTEIDAE) CSALÁDJA Háromtüskés pikó (Gasterosteus aculeatus) (XIII.tábla). A kis termetű (5-8 cm) faj hasúszói tüskékké alakultak, hátán 3 (2-5) csonttüske van. Európa tengerparti és partközeli édesvizeiben, illetve a Dunában él. Hazánkban először 1956-ban észlelték, ma a Duna öbleiben, mellékágaiban többfelé megtalálható. A hím fészekkészítő és őrző (90-450 ikra), ivadékgondozó viselkedése ismert. Állatevő. Fogható. SÁRKÁNYFEJŰHAL-ALAKÚAK (SCORPAENIFORMES) RENDJE Fejükön, kopoltyúfedőjükön és testükön tüskeszerű nyúlványok lehetnek. Testük gyakran pikkely nélküli, vagy csontlapokkal borított. Mellúszóik jól fejlettek. KÖLÖNTEFÉLÉK (COTTIDAE) CSALÁDJA Botos kölönte (Cottus gobio) (XIII.tábla). Kis termetű (10-15 cm), a két hasúszó összenőtt, a fej alján V alakú pontsor (tapogató, ízlelő idegvégződések) található. Európában elterjedt, hegyi patakok, gyorssodrú folyók lakója, a Duna hazai felső szakaszán gyakori. 2 évesen ivarérett. Március-áprilisban ívik, ikrái (100-300) az ívó gödörben 4-5 hét alatt kelnek. Apró gerinctelenekkel, halikrával és ivadékkal táplálkozik. Védett. SÜGÉRALAKÚAK (PERCIFORMES) RENDJE Hát és farokalatti úszóikban valódi kemény úszósugarak is vannak. Hasúszóik a mellúszók alatt, vagy kissé mögöttük kezdődnek. Úszóhólyagjuk zárt. NAPHALFÉLÉK (CENTRARCHIDAE) CSALÁDJA Naphal (Lepomis gibbosus) (XIII.tábla). Magas testű díszes hal, szája kicsi, hátúszója hosszú, osztatlan. Testhossza 15-20 (-30) cm. Észak Amerikából került Európába, ahol elterjedt, hozzánk 1895-ben érkezett. Álló- vagy lassú folyású, vízinövényes vizekben terjedt el. 2-3 évesen ivarérett. Május-augusztusban ívik, a gödörbe rakott ikrákat (3000) és a kikelt ivadékot a hím őrzi. Tápláléka plankton, bevonat, apró gerinctelenek, halikra. Fogható. Pisztrángsügér (Micropterus salmoides) Észak-amerikai faj, csatornákban, bányatavakban él. Ragadozó, 2-3 kg. 36