Fogassüllő. Keszeg (Dévérkeszeg)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Fogassüllő. Keszeg (Dévérkeszeg)"

Átírás

1 Fogassüllő Erősen megnyúlt, oldalról összenyomott, aránylag alacsony hátú hal. Feje nagy, szintén oldalról lapított, orrhossza jóval meghaladja a szem átmérőjét. Csúcsba nyíló szája is nagy, fölső állkapcsának vége eléri a szem hátsó vonalát, esetleg azon is túlér. Szájában erős fogak ülnek, melyek között nagyobb, a többi közül kiemelkedő ebfogak is találhatók. Két hátúszója közül az elsőben tüske, a másodikban elágazó sugár számlálható. Farokúszója jól fejlett, a széle mérsékelten bemetszett. Anális úszója rövid, benne osztott sugár van. Hasúszói a mellúszók alatt, de azoknál kicsivel hátrébb foglalnak helyet. Pikkelyei aprók, számuk az oldalvonalon Zöldesszürke alapszínét szabálytalan alakú és elrendeződésű sötétebb haránt sávok mintázzák. A nagyobb példányok cm hosszúak, de egy méternél nagyobb is lehet. Keszeg (Dévérkeszeg) Teste lapos és igen magas. A testhossza alig több, mint 2,5-szerese a magasságának. Színe a hátán zöldesszürke, oldala csillogóan ezüstös, az idősebb példányokon sárgás árnyalattal. Hasa fehér. Úszói palaszürkék. Parányi feje van. A szája, a pontyéhoz hasonlóan harmonikaszerűen előre nyújtható, félig alsó állású. Ívása májusra, június első felére esik. Az ívás időszakában a hímek testén apró nászkiütések mutatkoznak, az ikrásokén pedig vöröses foltok. Horogra rendszerint a dkg-osak akadnak, de nálunk sem ritka a kilón jóval felüli példány. A hazánktól északra eső országokban gyakran fognak többkilós példányokat is. A dévér valamennyi nagyobb vizünkben őshonos. A folyókban, tavakban, holtágakban egyaránt megtalálható. Különösen kedveli a lassú folyású, mély vizeket, a nagyobb, mély vizű tavakat. Előszeretettel tartózkodik az erőművek alatti kavargó vizekben. Nagy csapatokban jár a víz mélyén, ahol lárvák, álcák után túrja az iszapos feneket. A nyári hónapokban a sekélyebb part menti részeket, a nádszéleket is felkeresi. Ilyenkor a süllőtartásokon a víz magasabb rétegeiben is megtalálható. Táplálkozása, igen változatos. Egyaránt fogyaszt növényi és állati eredetű táplálékot. Planktont, alsóbbrendű rákféléket, különböző álcákat, lárvákat.

2 Kárász (Ezüstkárász) A pontyhoz hasonló alkatú hal. A kárásszal szemben azonban nem az el mocsaras vizeket, hanem a lassú folyású folyókat, a csatornákat, a víztározókat kedveli. Nincsenek bajuszszálai; színe ezüstszürke. Jóval zömökebb, mint a kárász. Jellegzetessége, hogy állománya csupa ikrás egyedből áll. Bármilyen a pontyfélék családjához tartozó halfajjal (bodorka, vörösszárnyú keszeg, ponty stb.) összeívik. Ha ritka az állománya, eléri az 500 gramm súlyt. Húsa ízletes. Ha túlszaporodott, kis példányai csököttek, csalinak,használhatók. Csuka Teste hosszúkás, erőteljes, színe halvány ezüst-aranyostól az olajzöld alapon arany foltos változatokig terjedhet, finoman pikkelyezett, halványan csíkozott, erős hátúszója teste hátsó részén van. Szája hosszúkás, lapított, mélyen vágott, kemény, alsó állkapcsa túlér a felsőn. Szájában tűéles fogak helyezkednek el. A hím testhossza maximum 100 centiméter, a nőstényé maximum 150 centiméter. Télen nem vermel, így a csuka lékből is horgászható. Kiválóan lát a vízben, szeme rendkívül érzékeny. Tápláléka vegyes, szinte mindent megeszik, ami a vízben él, mozog. Főként apró halat (például keszegeket), nemes halak nálánál kisebb példányait, azonkívül a fiatal víziszárnyasokat, valamint rákot, békát, sőt kígyót és a vízbe merészkedő apróbb emlősállatokat is elkapja. Kedvence mégis a küsz, amelyből töménytelen mennyiséget képes elfogyasztani. Saját faját sem kíméli; a nagyobb csukák felfalják a kisebbeket, a szülők saját gyermekeiket, az egyívású kis csukák között pedig a növésben elmaradtak hamar az erőteljesebben fejlődő testvéreik konyhájára kerülnek. Ha úgy hozza a helyzet, a vízből kiugorva még a nagyobb rovarokra, például szitakötőkre, kérészekre is rárabol. Falánk ragadozó, áldozatára lesből, takarásból támad, a táplálékállat elragadása rendkívül gyors, és a

3 csuka nem hibázik. Szájából, kissé hátra, befelé hajló fogai közül gyakorlatilag nincs menekvés. A zsákmányhalat a farkánál kapja el, majd megforgatja a szájában, és fej felől nyeli el. Gyomornedve olyan erős, hogy a lenyelt acélhorgot is képes elbontani, megemészteni. Ívása február-március körülre esik, amikor is a sekély part menti, növényekkel, gyökerekkel sűrűn benőtt helyeken rakja le ikráit. Az ikra körülbelül 3 milliméter átmérőjű és ragadós. A nőstények testkilogrammonként ikrát raknak. A pár nap (10-30 nap) múlva ezekből kikelő lárvák életük első szakaszát itt a sekélyben töltik, ahol először zooplanktonokra, majd kisebb vízibolhákra és egyéb ízeltlábúakra vadásznak. 3-5 centiméteres korukban kezdenek el a mélyebb, de növényekkel sűrűn benőtt részekre húzódni, majd átállnak a főként apró halakból álló táplálkozásra. Ponty (Nemes ponty, Nyurga ponty) Színezetéről általánosan elmondható, hogy háta zöldes vagy barna, a has irányában világosodó, oldalt sárga, hasa fehér. Szája körül 2 pár bajuszszálat visel, az egyiket a felső ajkon, a másikat a szájszegletben. Szájának bőrredői teleszkópszerűen kinyújthatóak, ami az állat táplálkozását segíti a fenéken lévő táplálék felszedegetésekor. Uszonyaik közül a háti-, mell- és a farokalatti úszók első sugarai megvastagodtak, kemények, hátsó felületük fogazott. Az európai ponty leggyakoribb vad változata, a közönséges tőponty kifejlett példánya eléri az 1 méter hosszúságot és kg tömeget. A tőpontyból kitenyésztett nemes ponty jellegzetessége, hogy a háta többnyire magasan ívelt. A vad fajtákkal azonos a hosszúsága, a súlya viszont azokénak majdnem a kétszerese. Bőrén változó mennyiségű pikkelyt visel. A legkevésbé pikkelyezett a legismertebb fajta, a tükrös ponty vagy tükörponty, valamint a

4 szinte teljesen pikkely nélküli bőrponty. Azonban hát-, farok- és hasalatti úszóiknál még ezek a formák is viselnek pikkelyeket. A ponty életmódjára (és rendszerint a többi pontyfélére is) az állandóan vándorló, folyamatos táplálékkereső életmód a legjellemzőbb. Jelenlétére nádasoknál a nádszálak lökésszerű mozgásaiból, nyílt vizeken a vízfelszínen megjelenő buboréksorból (túrás) következtethetünk. Kedveli a vízinövények fiatal hajtásait, az árvaszúnyog-lárvákat, vízi ászkákat, evezőlábú rákokat, de gazdaságokban a legkülönbözőbb növényi táplálékokra is rászoktatható. Elsősorban a jól felmelegedő, iszapos aljzatú, álló és lassan folyó vizeket kedveli. Jól alkalmazkodik a nagy egyedszámhoz, a hőmérséklet- illetve oxigéntartalombeli ingadozásokhoz, vízszennyezésekre nem érzékeny, szennyvíztisztítók utolsó fokozatában tenyészteni is lehet. A folyók erősen szennyezett szakaszain is megél, de magas zsírtartalmú szöveteiben számos toxikus anyagot halmozhat fel. Harcsa A harcsát hatalmas fej, rövid törzs és igen hosszú farokúszó jellemzi. Feje igen széles, felülről kissé lapított és igen kerekített. Szája hatalmasra tátható. A szájüreget sűrű, apró gerebenfogazat borítja. Felső szájpadlása kemény, csontos. Szeme a szájszöglet közelében helyezkedik el, és méreteihez képest szokatlanul apró. Szája széléről tapogató bajuszszálak nyúlnak ki: négy rövidebb az alsó ajakról, és két hosszú a felsőről. Teste vaskos, hasüregében hatalmas gyomorral. Garatnyílása igen bő. A két nagy páros mellúszó közvetlenül a fej mögött helyezkedik el. A farokrész szokatlanul hosszú és keskeny. Ugyancsak hosszú a farok alatti úszó is, amely végighúzódik a farokrész alatt. A harcsa alakjából adódóan nagy kilengésű, kígyózó mozgást tesz lehetővé. Teste csupasz, bőrét pikkely nem fedi. Háta barnásszürke színű, oldala világosabb, márványozott. Leginkább ízlelő és szaglószerve nyújt segítséget a táplálék észlelésében, de tapintó, halló, valamint az áramlást érzékelő szervei is fejlettek. Ívásának fő időszaka május-júniusra esik. Parti fűzfák gyökereire rakja le az ikráit. Ilyenkor párosával jár, valóságos fészket készít magának, ahol az ikrákat a kikelésig védi. A harcsa táplálék dús vizekben nagyon gyorsan növekszik, a kétnyaras harcsa elérheti az 500 mm-t, és az 1,2-1,5 kilogrammot. Nappali óráit többnyire a víz mély gödreiben, üregekben, vízbe dőlt akadályok között tölti. Kora esti, éjszakai órákban elhagyja búvóhelyét és táplálékszerző körútra indul. Vannak időszakok, mikor nappal is mozgásban van. A forró nyári időszak déli óráiban, zivatar közeledtekor, nyári áradások alkalmakor figyelhető meg a mozgása. Többnyire a fenék közelében vonul, minél alacsonyabb a vízállás, annál inkább ragaszkodik a mélyebb részekhez. Áradáskor azonban felkeresi a sekélyebb részeket is. A harcsa késő ősszel elvermel, ilyenkor alig táplálkozik.

5 Angolna Az angolna oldalról, illetve felülről lapított, alakja nyílszerű, orsó alakú, kígyószerű. A fej felülről enyhén lapított, a száj felé elkeskenyedően kúpos, a nyakrész közvetlenül kapcsolódik a törzshöz. A fej alakja szerint két típust különböztetünk meg: a hegyes fejűt, illetve a tompa fejűt. Táplálkozásban is különböznek egymástól, a hegyes fejű inkább apró állat evő, míg a tompa fejű ragadozó életmódot folytat. A törzs a koponyától egyenletese kiszélesedő, hengerszerűen megnyúlt, átmenet nélkül kapcsolódik a farki részhez. Az egyetlen páros úszó, a mellúszó amely közvetlenül a kopoltyúnyílás mögött fekszik. A hátúszó és a farokalatti úszó látszólag egybenőtt, de megtalálható a kettőt elválasztó farokúszó. Az angolna úszósugarai lágyak, hiányzik az első kemény úszósugár. A farok a farokvég felé oldalról fokozatosan lapítottá válik, és átmenettel csúcsban végződik. A farokúszó külső látszatra szimmetrikus, de belső váza részaránytalan. Bőre nagyon síkos, nyálkás, testét apró, bőrbe ágyazott pikkelyek fedik. Az angolnát ha hosszabb időre kivesszük a vízből akkor sem pusztul el mivel fejlett a bőrlégzése A 73/ (X.28.) FM-KTM együttes rendelet alapján a halfajok tilalmi ideje a következő : Halfaj Tilalmi időszak Csuka (Esox lucius) február március 31. Balin (Aspius aspius) március április 30. Fogassüllő (Stizostedion lucioperca) március április 30. Kősüllő (Stizostedion volgense) március május 31. Ponty (Cyprinus carpio) május június 15. Jászkeszeg (Leuciscus idus) május június 15. Szilvaorrú keszeg (Vimba vimba) május június 15. Harcsa 80 cm alatti példány (Silurus glanis) május június 15. Egyes halfajok és rákok halászati vízterületről kifogható legkisebb mérete: Halfaj Latin név Méret Kősüllő Stizostedion volgense 20 cm Ponty Cyprinus carpio 30 cm Fogassüllő Stizostedion lucioperca 30 cm Amur Ctenopharyngodon idella 40 cm Balin Aspius aspius 40 cm Csuka Esox lucius 40 cm Harcsa Silurus glanis 50 cm

ORSZÁGOS HATÁLYÚ TILALMI IDŐSZAKOK, MÉRET- ÉS MENNYISÉGI KORLÁTOZÁSOK, NEM FOGHATÓ HALFAJOK

ORSZÁGOS HATÁLYÚ TILALMI IDŐSZAKOK, MÉRET- ÉS MENNYISÉGI KORLÁTOZÁSOK, NEM FOGHATÓ HALFAJOK ORSZÁGOS HATÁLYÚ TILALMI IDŐSZAKOK, MÉRET- ÉS MENNYISÉGI KORLÁTOZÁSOK, NEM FOGHATÓ HALFAJOK Állami halászjeggyel vagy állami horgászjeggyel rendelkező személy nyilvántartott hal gazdálko dá si vízterületen

Részletesebben

9/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces rendszertan I.

9/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces rendszertan I. 9/b tétel GERINCES RENDSZERTAN I. HALAK TÖRZS: GERINCESEK (VERTEBRATA) ALTÖRZS: ÁLLKAPOCSNÉLKÜLIEK (AGNATHA) OSZTÁLY: KÖRSZÁJÚAK (CYCLOSTOMATA) REND: INGOLAALKÚAK» CSALÁD: INGOLAFÉLÉK TISZAI INGOLA (Eudontomyzon

Részletesebben

Folyóvízben előforduló fontosabb halfajok

Folyóvízben előforduló fontosabb halfajok Folyóvízben előforduló fontosabb halfajok Dr. Csenki-Bakos Zsolt Tudományos munkatárs Halgazdálkodási Tanszék csenki.zsolt@mkk.szie.hu mellék: 06/28-522-000 m:2316 Bodorka Rutilus rutilus (Linnaeus, 1758)

Részletesebben

Horgászturizmus. Idegenforgalmi ismeretek. Előadás áttekintése-vázlat. A horgászturizmus meghatározása

Horgászturizmus. Idegenforgalmi ismeretek. Előadás áttekintése-vázlat. A horgászturizmus meghatározása 9. Idegenforgalmi ismeretek Horgászturizmus Előadók: Dr. habil Kocsondi József egyetemi tanár, tanszékvezető Tóth Éva tanársegéd Készítette: Tóth Éva, tanársegéd Pannon Egyetem, Georgikon Kar Keszthely

Részletesebben

Rejtvények Januári feladvány. Februári feladvány. /A megfejtések a feladványok után találhatóak/

Rejtvények Januári feladvány. Februári feladvány. /A megfejtések a feladványok után találhatóak/ Rejtvények 2013 /A megfejtések a feladványok után találhatóak/ Januári feladvány Februári feladvány Márciusi feladvány Áprilisi feladvány Májusi feladvány Júniusi feladvány Júliusi feladvány Augusztusi

Részletesebben

Rejtvények 2014. Januári feladvány. Februári feladvány. /A megfejtések a feladványok után találhatóak/

Rejtvények 2014. Januári feladvány. Februári feladvány. /A megfejtések a feladványok után találhatóak/ Rejtvények 2014 /A megfejtések a feladványok után találhatóak/ Januári feladvány Februári feladvány Márciusi feladvány Áprilisi feladvány Májusi feladvány Júniusi feladvány Júliusi feladvány Augusztusi

Részletesebben

HALÁLLOMÁNY FELMÉRÉS EREDMÉNYE A VÉSZTŐI MÁGORI HE. KECSKÉSZUGI ÉS TEMETŐSZÉLI HORGÁSZVIZÉN

HALÁLLOMÁNY FELMÉRÉS EREDMÉNYE A VÉSZTŐI MÁGORI HE. KECSKÉSZUGI ÉS TEMETŐSZÉLI HORGÁSZVIZÉN HALÁLLOMÁNY FELMÉRÉS EREDMÉNYE A VÉSZTŐI MÁGORI HE. KECSKÉSZUGI ÉS TEMETŐSZÉLI HORGÁSZVIZÉN A Mágori Horgászegyesület felkérésére 2011. április 9.-én állományfelmérő halászatot végeztünk a Kecskészugi

Részletesebben

SZKB_102_03. Tóban és tóparton

SZKB_102_03. Tóban és tóparton SZKB_102_03 Tóban és tóparton DIAK_2evfolyam.indd 23 2007.07.30. 10:37:27 DIAK_2evfolyam.indd 24 2007.07.30. 10:37:28 DIÁKMELLÉKLET TÓBAN ÉS TÓPARTON 2. ÉVFOLYAM 25 D1 Tóban és tóparton élő állatok A A

Részletesebben

Dr. Mucsi Imre Lódi György Sztanó János Magyarországi halfajok

Dr. Mucsi Imre Lódi György Sztanó János Magyarországi halfajok Dr. Mucsi Imre Lódi György Sztanó János Magyarországi halfajok Vizeink legfejlettebb élőlényei a halak. A halak biológiai szabályozó szerepet töltenek be a vízi környezetben, jelzik a víz minőségi állapotát,

Részletesebben

Az év hala: a compó (Tinca tinca)

Az év hala: a compó (Tinca tinca) Az év hala: a compó (Tinca tinca) Sallai Zoltán Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Budapest, 2016. május 10. A hazai gerincesek védettsége 100% 7 90% 80% 34 70% 59 60% Nem védett 50% 100 100 93 Védett

Részletesebben

ÁLLATMENTÉSRE FELKÉSZÜLNI! TÁRSASJÁTÉK ÁLLATKÁRTYÁK

ÁLLATMENTÉSRE FELKÉSZÜLNI! TÁRSASJÁTÉK ÁLLATKÁRTYÁK ÁLLATMENTÉSRE FELKÉSZÜLNI! TÁRSASJÁTÉK ÁLLATKÁRTYÁK Csány-Szendrey Általános Iskola Rezi Tagintézménye 2017 Foltos szalamandra Szín: fekete alapon sárga foltok Testalkat: kb.: 20 cm hosszú Élőhely: Lomberdőben

Részletesebben

Rejtvények /A megfejtések a feladványok után találhatóak/ Januári feladvány. Februári feladvány

Rejtvények /A megfejtések a feladványok után találhatóak/ Januári feladvány. Februári feladvány Rejtvények 2016 /A megfejtések a feladványok után találhatóak/ Januári feladvány Februári feladvány Márciusi feladvány Áprilisi feladvány Májusi feladvány Júniusi feladvány Júliusi feladvány Augusztusi

Részletesebben

Bega-Csatornában található ichthiofauna számbavétele és értékelése I. Horgász állomás eredményei és megvitatásuk

Bega-Csatornában található ichthiofauna számbavétele és értékelése I. Horgász állomás eredményei és megvitatásuk 3.2. Az ichthiofaunára vonatkozó tanulmány eredményeinek bemutatása 3.2.1. A övezetekre egységesen fenyegetést jelentő jelenlegi és potenciális veszélyek orvhalászat; szemcsés anyagok kitermelése a mellékmederből

Részletesebben

---------------------------------------------------------------------------------

--------------------------------------------------------------------------------- Segítségüket szeretném kérni az alábbi hal meghatározásához. Még 2012 nyarán fogtam Dombóvár közelében, egy alig 20 cm széles csatornaszerű vízállásban (a víz gerinctelen élővilágának feltérképezése közben),

Részletesebben

Bevezetés. Élőhelyfejlesztési javaslatok

Bevezetés. Élőhelyfejlesztési javaslatok A KözépTisza vidék árterületein ívó halfajok Képes zsebhatározó 1 Bevezetés A Tisza szabályozását 1846 nyarán kezdték el, ami jelentős átalakulásokat hozott a Tiszavidéken. Az egykori árterületeknek mindössze

Részletesebben

A Közép-Tisza-vidék árterületein ívó halfajok. Képes zsebhatározó

A Közép-Tisza-vidék árterületein ívó halfajok. Képes zsebhatározó A KözépTiszavidék árterületein ívó halfajok Képes zsebhatározó A nagykörűi hullámtéri Anyitató, melyet a tó természetes fokának helyreállításával keltettek újra életre Bevezetés A Tisza szabályozását 1846

Részletesebben

10/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces rendszertan II.

10/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces rendszertan II. 10/b tétel GERINCES RENDSZERTAN II. KÉTÉLTŰEK TÖRZS: GERINCESEK (VERTEBRATA) ALTÖRZS: ÁLLKAPCSOSAK (GNATHOSTOMATA) OSZTÁLY: KÉTÉLTŰEK (AMPHIBIA) REND: FARKOS KÉTÉLTŰEK» CSALÁD: SZALAMANDRAFÉLÉK Testük

Részletesebben

A vizek élővilága Letölthető segédanyagok

A vizek élővilága Letölthető segédanyagok A vizek élővilága Ez a téma a 6. osztályos természetismeret része. A Magyar Természettudományi Múzeumban a Sokszínű élet című kiállítás egyik fejezete éppen ezzel a témával foglalkozik. Több tankönyvkiadó

Részletesebben

Tiszavirágzás. Amikor kivirágzik a Tisza

Tiszavirágzás. Amikor kivirágzik a Tisza Tiszavirágzás Amikor kivirágzik a Tisza Tiszavirág (Palingenia longicauda) A tiszavirág Magyarország és Európa legnagyobb méretű kérésze, mely látványos rajzása - tiszavirágzás - révén vált közismertté.

Részletesebben

Duna és egyéb folyók szabályozásáról

Duna és egyéb folyók szabályozásáról 8. évfolyam 5. szám 2001.október VÍZMINŐSÉGI TÁJÉKOZTATÓ A Közép-Tisza vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség belső információs kiadványa AZ ALCSI HOLT-TISZA Az Alcsi Holt-Tisza mint tartalék ivóvízbázis

Részletesebben

Tilalmi ideje: Május 2 - június 15 -ig. a 80 cm alatti példányokat tilos kifogni. Legkisebb kifogható méret: 50 cm.

Tilalmi ideje: Május 2 - június 15 -ig. a 80 cm alatti példányokat tilos kifogni. Legkisebb kifogható méret: 50 cm. Az európai harcsa (Silurus glanis), más néven leső harcsa vagy egyszerűen harcsa a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) alrendjébe, a harcsaalakúak (Siluriformes) rendjébe és a harcsafélék (Siluridae)

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM AGRÁRTUDOM MEZŐGAZDAS TERMÉSZETV SZETVÉDELMI. ÁLLATTANI TANSZÉK Tanszékvezet. kvezető: cskozás. elemzése.

DEBRECENI EGYETEM AGRÁRTUDOM MEZŐGAZDAS TERMÉSZETV SZETVÉDELMI. ÁLLATTANI TANSZÉK Tanszékvezet. kvezető: cskozás. elemzése. DEBRECENI EGYETEM AGRÁRTUDOM RTUDOMÁNYI KÖZPONTK MEZŐGAZDAS GAZDASÁG- ÉLELMISZERTUDOMÁNYI és KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI KAR TERMÉSZETV SZETVÉDELMI ÁLLATTANI ÉS S VADGAZDÁLKOD LKODÁSI TANSZÉK Tanszékvezet kvezető:

Részletesebben

VASI VIZEKEN IFJÚSÁGI HORGÁSZVETÉLKEDŐ I. FORDULÓ

VASI VIZEKEN IFJÚSÁGI HORGÁSZVETÉLKEDŐ I. FORDULÓ VASI VIZEKEN IFJÚSÁGI HORGÁSZVETÉLKEDŐ I. FORDULÓ CSAPAT NÉV: CSAPATKAPITÁNY NEVE: CSAPATKAPITÁNY ELÉRHETŐSÉGE: VASKERESZTES, 2013-02-05 FELADATOK I. Feladat: Találjatok ki egy ötletes csapat logót (szimbólumot),

Részletesebben

Mit tennék a vizek védelmében

Mit tennék a vizek védelmében Mit tennék a vizek védelmében Marcal folyó Készítette: Bálint Brigitta Magyargencsi Sportegyesület Bevezető Bizonyára sokan hallottak már a Dunántúl szívében emelkedő Somló-hegyről és bortermő vidékéről,

Részletesebben

HORGÁSZVIZSGÁRA VALÓ FELKÉSZÜLÉST SEGÍTŐ TANKÖNYV

HORGÁSZVIZSGÁRA VALÓ FELKÉSZÜLÉST SEGÍTŐ TANKÖNYV HORGÁSZVIZSGÁRA VALÓ FELKÉSZÜLÉST SEGÍTŐ TANKÖNYV 0 TARTALOMJEGYZÉK 1. HALGAZDÁLKODÁSI ÉS HALVÉDELMI JOGSZABÁLYOK ISMERETE... 4 1.1. A horgászok számra fontos alapfogalmak... 4 1.2. Alapvető rendelkezések...

Részletesebben

Állatsereglet a szavannán A szavannák állatai II.

Állatsereglet a szavannán A szavannák állatai II. Állatsereglet a szavannán A szavannák állatai II. Nagytestű növényevők Sok fű kedvező élőhely. Évszakváltáskor vándorlások- A fű kevés tápanyagot biztosít, ezért szinte folyamatosan legelniük kell. Patások.

Részletesebben

Kivilágosodó erdők. Elhelyezkedése, éghajlata, növényei. A csimpánz és a nílusi krokodil

Kivilágosodó erdők. Elhelyezkedése, éghajlata, növényei. A csimpánz és a nílusi krokodil Kivilágosodó erdők Elhelyezkedése, éghajlata, növényei. A csimpánz és a nílusi krokodil 10-20. szélességi fokok között. Afrika > Ausztrália > India > Dél-Amerika Az esőerdők és a szavanna közötti átmenet:

Részletesebben

A KÁRÓKATONA EURÓPAI ÉS MAGYARORSZÁGI HELYZETE, A FAJJAL KAPCSOLATOS KONFLIKTUSOK

A KÁRÓKATONA EURÓPAI ÉS MAGYARORSZÁGI HELYZETE, A FAJJAL KAPCSOLATOS KONFLIKTUSOK A KÁRÓKATONA EURÓPAI ÉS MAGYARORSZÁGI HELYZETE, A FAJJAL KAPCSOLATOS KONFLIKTUSOK Prof. Dr. Faragó Sándor Vadgazdálkodási és Gerinces Állattani Intézet Nyugat-magyarországi Egyetem A KÁRÓKATONA RENDELKEZÉSÉRE

Részletesebben

Ragadozó halak tógazdasági termelésének gyakorlati szempontjai. Dr. Horváth László Dr. Bokor Zoltán

Ragadozó halak tógazdasági termelésének gyakorlati szempontjai. Dr. Horváth László Dr. Bokor Zoltán Ragadozó halak tógazdasági termelésének gyakorlati szempontjai Dr. Horváth László Dr. Bokor Zoltán Invazív fajok problematikája ezüstkárász (Carassius auratus gibelio Bloch), a kínai razbóra (Pseudorasbora

Részletesebben

XII. VASI VIZEKEN IFJÚSÁGI HORGÁSZVETÉLKEDŐ II. FORDULÓ

XII. VASI VIZEKEN IFJÚSÁGI HORGÁSZVETÉLKEDŐ II. FORDULÓ XII. VASI VIZEKEN IFJÚSÁGI HORGÁSZVETÉLKEDŐ II. FORDULÓ Beadási határidő: 2017. március 29. CSAPAT NÉV: CSAPATKAPITÁNY NEVE: CSAPATKAPITÁNY ELÉRHETŐSÉGE: VASKERESZTES, 2017-03-09. FELADATOK I. Feladat:

Részletesebben

Főbb jellemzőik. Főbb csoportok

Főbb jellemzőik. Főbb csoportok Újszájú állatok Szerk.: Vizkievicz András A földtörténeti óidő kezdetén a kambrium időszakban több mint 500 millió évvel ezelőtt éltek azok az ősi férgek, melyeknél szétvált az ősszájú és az újszájú állatok

Részletesebben

A Látogatóközpont megépítése az Európa Diploma megtartásának feltétele volt.

A Látogatóközpont megépítése az Európa Diploma megtartásának feltétele volt. Vezetőfüzet I. Méhek Tánca Terem Kedves Látogató! Szeretettel köszöntünk a Levendula Ház Látogatóközpontban, amely 2011. április 29-én nyílt meg és még ebben az évben elnyerte az Év Ökoturisztukai Látogatóközpontja

Részletesebben

Vizek, vízpartok élővilága, gerinctelen állatok

Vizek, vízpartok élővilága, gerinctelen állatok A kísérlet megnevezése, célkitűzései: Vizek parányi élőlényeinek megismerése Iszaplakó kagyló megfigyelése Ízeltlábúak a vízben és a vízparton Eszközszükséglet: Szükséges anyagok: vízminta (patak, tó,

Részletesebben

Magyarországi vadak etológiája

Magyarországi vadak etológiája Magyarországi vadak etológiája VI. Előadás Menyétfélék és a borz Menyétféle ragadozók (Mustelidae) Világszerte elterjedt, fajokban gazdag csoport. Rövid lábú, talponjáró, hosszú testű ragadozók. Erős szagú

Részletesebben

A halak váltv állatok.

A halak váltv állatok. Halak más m s váltv ltózó testhőmérs rsékletű állatok A halak váltv ltózó testhőmérs rsékletű állatok. Váltózó testhőmérs rsékletű még: Rákok Békák Kagylók Polipok Tintahal Csigák Halak húsa A halhús kedvező

Részletesebben

A balatoni nádasok halállományának szerkezete

A balatoni nádasok halállományának szerkezete ÁLLATTANI KÖZLEMÉNYEK (1997) 82: 19-116. A balatoni nádasok halállományának szerkezete SPECZIÁR ANDRÁS 1, TÖLG LÁSZLÓ 2 és BÍRÓ PÉTER 1 1 MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézete, H - 8237 Tihany, Fürdıtelepi

Részletesebben

Természetmadárvédelem. gyerekszemmel

Természetmadárvédelem. gyerekszemmel Természetmadárvédelem gyerekszemmel Tiszakécske Párkereső 1 izhá csaka 2 sitéve júvar 3 héref aglyó 4 artipcsekef 5 dajármég 6 nakadrilyás b d e 7 tulipán( t betűcsere = vízimadár ) a c f g Madártotó képben

Részletesebben

11/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces rendszertan III.

11/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces rendszertan III. 11/b tétel GERINCES RENDSZERTAN III. HÜLLŐK TÖRZS: GERINCESEK (VERTEBRATA) ALTÖRZS: ÁLLKAPCSOSAK (GNATHOSTOMATA) OSZTÁLY: HÜLLŐK (REPTILIA) REND: TEKNŐSÖK» CSALÁD: MOCSÁRITEKNŐS-FÉLÉK Ujjaik között az

Részletesebben

HORGÁSZVIZSGÁRA VALÓ FELKÉSZÜLÉST SEGÍTŐ TANKÖNYV

HORGÁSZVIZSGÁRA VALÓ FELKÉSZÜLÉST SEGÍTŐ TANKÖNYV HORGÁSZVIZSGÁRA VALÓ FELKÉSZÜLÉST SEGÍTŐ TANKÖNYV TARTALOMJEGYZÉK 1. HALGAZDÁLKODÁSI ÉS HALVÉDELMI JOGSZABÁLYOK ISMERETE... 3 1.1. Alapfogalmak... 4 1.2. Alapvető rendelkezések... 5 1.3. A hal élőhelyének

Részletesebben

VASI VIZEKEN IFJÚSÁGI HORGÁSZVETÉLKEDŐ II. FORDULÓ

VASI VIZEKEN IFJÚSÁGI HORGÁSZVETÉLKEDŐ II. FORDULÓ VASI VIZEKEN IFJÚSÁGI HORGÁSZVETÉLKEDŐ II. FORDULÓ CSAPAT NÉV: CSAPATKAPITÁNY NEVE: CSAPATKAPITÁNY ELÉRHETŐSÉGE: VASKERESZTES, 2013 02 25 FELADATOK I. Feladat: Iskolátok, vagy lakóhelyetek környékén biztosan

Részletesebben

HORGÁSZVIZSGÁRA VALÓ FELKÉSZÜLÉST SEGÍTŐ TANKÖNYV

HORGÁSZVIZSGÁRA VALÓ FELKÉSZÜLÉST SEGÍTŐ TANKÖNYV HORGÁSZVIZSGÁRA VALÓ FELKÉSZÜLÉST SEGÍTŐ TANKÖNYV 0 TARTALOMJEGYZÉK 1. HALGAZDÁLKODÁSI ÉS HALVÉDELMI JOGSZABÁLYOK ISMERETE... 4 1.1. A horgászok számra fontos alapfogalmak... 4 1.2. Alapvető rendelkezések...

Részletesebben

Horgászvízkezelő-Tógazda Tanfolyam (Elméleti képzés) Halőri vizsga felkészítő

Horgászvízkezelő-Tógazda Tanfolyam (Elméleti képzés) Halőri vizsga felkészítő Horgászvízkezelő-Tógazda Tanfolyam (Elméleti képzés) Halőri vizsga felkészítő NÉBIH - Halászati őri ismeretek Felkészülést elősegítő tananyag a halászati őri vizsgára (105 oldal). Alapvető tudás (halfajfelismerés)

Részletesebben

Szakértői vélemény A Duna folyam fkm, illetve Rókás vízállás Makád mentetlen holtág folyamszakasz kíméleti területeinek kijelöléséről

Szakértői vélemény A Duna folyam fkm, illetve Rókás vízállás Makád mentetlen holtág folyamszakasz kíméleti területeinek kijelöléséről Dr. Bokor Zoltán tudományos főmunkatárs, halászati szakértő szakértői névjegyzék száma: SZIF/16-3/2011. Szakértői vélemény A Duna folyam 1630-1564 fkm, illetve Rókás vízállás Makád mentetlen holtág folyamszakasz

Részletesebben

Sarlósfecske-, szalakóta és harkályalkatúak rendje

Sarlósfecske-, szalakóta és harkályalkatúak rendje Magyarország madarai 7. elıadás 2011. február 23. 2011.08.12. Sarlósfecske-, szalakóta és harkályalkatúak rendje Sarlósfecske alkatúak rendje Habitusuk fecskére emlékeztet, lábuk rövid kapaszkodó láb,

Részletesebben

HORGÁSZVIZSGÁRA VALÓ FELKÉSZÜLÉST SEGÍTŐ TANKÖNYV

HORGÁSZVIZSGÁRA VALÓ FELKÉSZÜLÉST SEGÍTŐ TANKÖNYV HORGÁSZVIZSGÁRA VALÓ FELKÉSZÜLÉST SEGÍTŐ TANKÖNYV 0 TARTALOMJEGYZÉK 1. HALGAZDÁLKODÁSI ÉS HALVÉDELMI JOGSZABÁLYOK ISMERETE... 4 1.1. A horgászok számra fontos alapfogalmak... 4 1.2. Alapvető rendelkezések...

Részletesebben

Alaszkai Malamut Az alaszkai malamut és a szibériai husky összehasonlítása

Alaszkai Malamut Az alaszkai malamut és a szibériai husky összehasonlítása Alaszkai Malamut Az alaszkai malamut és a szibériai husky összehasonlítása (Forrás: Az Amerikai Alaszkai Malamut Klub bírói oktatóanyaga) Összeállította: W. Willhauck Fordította: Romoda Csilla Fajta eredete:

Részletesebben

Lassan 17 éve Szolnokon élek a Széchenyi lakótelepen, így bőven volt alkalmam kiismerni a lakhelyemhez közeli területeket.

Lassan 17 éve Szolnokon élek a Széchenyi lakótelepen, így bőven volt alkalmam kiismerni a lakhelyemhez közeli területeket. Lassan 17 éve Szolnokon élek a Széchenyi lakótelepen, így bőven volt alkalmam kiismerni a lakhelyemhez közeli területeket. A lakóteleptől északra helyezkedik el a Széchenyi Parkerdő, ami a köztudatban

Részletesebben

MARKAZ 2014 AMARKAZI VÍZTÁROZÓ TÓ ÁPRILIS 14.-ÉN VÉGZETT HALÁLLOMÁNY FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI

MARKAZ 2014 AMARKAZI VÍZTÁROZÓ TÓ ÁPRILIS 14.-ÉN VÉGZETT HALÁLLOMÁNY FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI AMARKAZI VÍZTÁROZÓ TÓ 2014. ÁPRILIS 14.-ÉN VÉGZETT HALÁLLOMÁNY FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI MARKAZ 2014 AVisontai Erőmű és Bánya Dolgozóinak Horgász Egyesületével fennálló szakmai szerződés értelmében a 2014.

Részletesebben

Az őshonos halaink védelmében

Az őshonos halaink védelmében Az őshonos halaink védelmében Sallai Zoltán Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság NIMFEA Természetvédelmi Egyesület Magyar Haltani Társaság Szarvas, 2008. május 14-15. A hazai gerincesek védettsége 100%

Részletesebben

A patkánysiklók élete a természetben. (Pantherophis obsoletus)

A patkánysiklók élete a természetben. (Pantherophis obsoletus) A patkánysiklók élete a természetben. (Pantherophis obsoletus) Írta: Thurn Tamás Köszönet a képekért: http://www.herp-pix.org http://www.edu.ge.ch/co/renard/coursfacbio/welcome.htm Ez a csodálatos hüllő

Részletesebben

Amazónia varázslatos állatvilága

Amazónia varázslatos állatvilága Amazónia varázslatos állatvilága Az Amazonas-medence állatvilága Óriási fajgazdagság. (egysejtűek, férgek, rovarok /lepkék, bogarak kicsik és óriásiak/ különféle kétéltűek, hüllők és emlősök) Nappal az

Részletesebben

Rendszertan - Összefoglalás -

Rendszertan - Összefoglalás - Rendszertan - Összefoglalás - Az első tudományos rendszertant Carl Linné alkotta meg. Munkásságát hazánkban Kitaibel Pál, a magyar Linné folytatta. A mai tudományos rendszertan testfelépítés és hasonlóság,

Részletesebben

VASI VIZEKEN IFJÚSÁGI HORGÁSZVETÉLKEDŐ II. FORDULÓ

VASI VIZEKEN IFJÚSÁGI HORGÁSZVETÉLKEDŐ II. FORDULÓ VASI VIZEKEN IFJÚSÁGI HORGÁSZVETÉLKEDŐ II. FORDULÓ CSAPAT NÉV: CSAPATKAPITÁNY NEVE: CSAPATKAPITÁNY ELÉRHETŐSÉGE: VASKERESZTES, 2010-03-21 FELADATOK I. Feladat: A helyszíni forduló a vaskeresztesi tanpályán

Részletesebben

2013. évi balatoni halfogások bemutatása és kiértékelése

2013. évi balatoni halfogások bemutatása és kiértékelése 2013. évi balatoni halfogások bemutatása és kiértékelése Szarvas, 2014.05.29 Turcsányi Béla, Nagy Gábor Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. Szakmai koncepció A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.

Részletesebben

Szalamandrák és gőték

Szalamandrák és gőték Fotó: Németh Bálint A szalamandrák és a gőték alkotják a farkos kétéltűek rendjét: hosszú, megnyúlt testük, két pár hasonló formájú végtagjuk, hosszú farkuk révén könnyen megkülönböztethetők a farkatlan

Részletesebben

Éti csiga. Fekete csupaszcsiga

Éti csiga. Fekete csupaszcsiga Kedves Olvasó! Újságunk segítségével nem csak a Vadak Ura kártyajáték kedvelőinek szeretnénk további segítséget, tanácsokat adni, hanem szeretnénk információkat adni ahhoz a természettudományi versenyhez,

Részletesebben

Környezetismeret-környezetvédelem állatok. 4. évfolyam

Környezetismeret-környezetvédelem állatok. 4. évfolyam Környezetismeret-környezetvédelem állatok 4. évfolyam Juh A köznyelv inkább birkának nevezi ezt a bégető állatot. Tülkös szarvú, páros ujjú patás. Az egyik legrégebben háziasított állat. Bizonyos fajtái

Részletesebben

Mezo- és mikroelemek hiánya a szőlőben

Mezo- és mikroelemek hiánya a szőlőben A növényben legnagyobb mennyiségben jelen lévő, úgynevezett makroelemek (nitrogén, foszfor, kálium) mellett közepes mennyiségben megtalálható mezo- (magnézium, kalcium, kén) és a legkisebb arányban jelenlévő,

Részletesebben

Természetvédelmi jellegű problémák, megoldási lehetőségek

Természetvédelmi jellegű problémák, megoldási lehetőségek Természetvédelmi jellegű problémák, megoldási lehetőségek Madárfauna Halfogyasztás Madárfauna Sebzés Kárókatona Phalacrocorax carbo (Linnaeus, 1758) Rokon fajok Kis kárókatona (Phalacrocorax pygmaeus)

Részletesebben

Halvizsgálati eredményközlés

Halvizsgálati eredményközlés SZENT ISTVÁN EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KAR DR. HEGYI ÁRPÁD TUDOMÁNYOS FŐMUNKATÁRS AKVAKULTÚRA ÉS KÖRNYZETBIZTONSÁGI INTÉZET HALGAZDÁLKODÁSI TANSZÉK 2100 GÖDÖLLŐ, PÁTER KÁROLY U. 1 TEL:(28)

Részletesebben

Emberfajták. Europid nagyrassz: gazdag domborulatú arc, keskeny orr, világosodó bőr-hajszemszínre

Emberfajták. Europid nagyrassz: gazdag domborulatú arc, keskeny orr, világosodó bőr-hajszemszínre Emberfajták Europid nagyrassz: gazdag domborulatú arc, keskeny orr, világosodó bőr-hajszemszínre való hajlam; Erő 20 Penge védelem Nordikus: világos színek, magas termek, karcsú, keskeny orr és ajak, viszonylag

Részletesebben

Környezetismeret-környezetvédelem országos csapatverseny döntő május évfolyam I. forduló

Környezetismeret-környezetvédelem országos csapatverseny döntő május évfolyam I. forduló Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, AMI és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232 Környezetismeret-környezetvédelem

Részletesebben

Vadászat, vadgazdálkodás II.

Vadászat, vadgazdálkodás II. Vadászat, vadgazdálkodás II. Természetvédelmi mérnök szak levelező tagozat, III. évfolyam 2007/08 tanév 2. félév Apróvadfajok: emlősök Vadászható (szept. 1 dec. 31). Mezei nyúl Hazánkban a nagy, összefüggő

Részletesebben

Pisces Hungarici 2 (2007) A RÁCKEVEI-DUNA-ÁG HALKÖZÖSSÉGÉNEK FELMÉRÉSE SURVEY OF FISH COMMUNITY IN THE RÁCKEVEI DANUBE BRANCH

Pisces Hungarici 2 (2007) A RÁCKEVEI-DUNA-ÁG HALKÖZÖSSÉGÉNEK FELMÉRÉSE SURVEY OF FISH COMMUNITY IN THE RÁCKEVEI DANUBE BRANCH A RÁCKEVEI-DUNA-ÁG HALKÖZÖSSÉGÉNEK FELMÉRÉSE SURVEY OF FISH COMMUNITY IN THE RÁCKEVEI DANUBE BRANCH UGRAI Zoltán 1, GYÖRE Károly 2 1 Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség, Ráckeve, ugrai@rdhsz.hu 2 Halászati

Részletesebben

HORGÁSZVIZSGÁRA VALÓ FELKÉSZÜLÉST SEGÍTŐ TANKÖNYV

HORGÁSZVIZSGÁRA VALÓ FELKÉSZÜLÉST SEGÍTŐ TANKÖNYV HORGÁSZVIZSGÁRA VALÓ FELKÉSZÜLÉST SEGÍTŐ TANKÖNYV TARTALOMJEGYZÉK 1. HALGAZDÁLKODÁSI ÉS HALVÉDELMI JOGSZABÁLYOK ISMERETE... 3 1.1. Alapfogalmak... 4 1.2. Alapvető rendelkezések... 5 1.3. A hal élőhelyének

Részletesebben

MAGYAR DÍSZPOSTA. Fajtaleírás (UNGARISCHE SCHAUTAUBEN) Polgár Béla szakelőadó

MAGYAR DÍSZPOSTA. Fajtaleírás (UNGARISCHE SCHAUTAUBEN) Polgár Béla szakelőadó MAGYAR DÍSZPOSTA (UNGARISCHE SCHAUTAUBEN) Fajtaleírás Magyar Díszposta Fajtaklub Polgár Béla szakelőadó Magyar díszposta fajtaleírás (EE Standard Modell) A STANDARDOT MEGHATÁROZÓ FÓRUM: A fajtát a Magyar

Részletesebben

HORGÁSZVIZSGÁRA VALÓ FELKÉSZÜLÉST

HORGÁSZVIZSGÁRA VALÓ FELKÉSZÜLÉST HORGÁSZVIZSGÁRA VALÓ FELKÉSZÜLÉST SEGÍTŐ TANKÖNYV TARTALOMJEGYZÉK 1. HALGAZDÁLKODÁSI ÉS HALVÉDELMI JOGSZABÁLYOK ISMERETE... 3 1.1. Alapfogalmak... 4 1.2. Alapvető rendelkezések... 5 1.3. A hal élőhelyének

Részletesebben

DOROG VÁROS FÖLDRAJZI, TERMÉSZETI ADOTTSÁGAI

DOROG VÁROS FÖLDRAJZI, TERMÉSZETI ADOTTSÁGAI 2. sz. Függelék DOROG VÁROS FÖLDRAJZI, TERMÉSZETI ADOTTSÁGAI 1. Földrajzi adottságok Dorog város közigazgatási területe, Gerecse, Pilis, és a Visegrádi hegység találkozásánál fekvő Dorogi medencében helyezkedik

Részletesebben

Tanítói Téka, március. A/4-es méretőre lehet nagyítani.

Tanítói Téka, március. A/4-es méretőre lehet nagyítani. A/4-es méretőre lehet nagyítani. 17 Olvasd el a szöveget! Ciklámen A növény levelei kerekdedek, színük márványozott zöld, fonákuk bíborszínő. Szélük csipkés. Illatos virágai augusztusban jelennek meg,

Részletesebben

fülespacsirta (Eremophila alpestris). Kis számú, téli (XI-II.) vendég főleg a Tiszántúlon. Védett.].

fülespacsirta (Eremophila alpestris). Kis számú, téli (XI-II.) vendég főleg a Tiszántúlon. Védett.]. BEVEZETÉS A c. önálló tárgy oktatása az 1999/2000-es tanévben kezdődött az Erdőmérnöki Kar Vadgazda Mérnöki Szakán. E stúdiumokat már megalapozta a Gerinces állatok anatómiája és élettana c. tárgy és annak

Részletesebben

Iskola neve:. Csapatnév: Környezetismeret-környezetvédelem országos csapatverseny. I. levelezős forduló. 3. évfolyam november 20.

Iskola neve:. Csapatnév: Környezetismeret-környezetvédelem országos csapatverseny. I. levelezős forduló. 3. évfolyam november 20. Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, AMI és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232 Iskola neve:. Csapatnév: Környezetismeret-környezetvédelem

Részletesebben

A japán díszponty (koi, nishikigoi) tenyésztése 1. Dr. Urbányi Béla és Dr. Bokor Zoltán

A japán díszponty (koi, nishikigoi) tenyésztése 1. Dr. Urbányi Béla és Dr. Bokor Zoltán A japán díszponty (koi, nishikigoi) tenyésztése 1. Dr. Urbányi Béla és Dr. Bokor Zoltán A koi eredete Tenyésztése terén Japán vezető hatalom Koi kultusz Szimbólum XIX század elején különleges egyedek Niigata

Részletesebben

A halászati őr az ellenőrzés közben jogosult-e elkérni a személyi igazolványt? apple igen, minden esetben

A halászati őr az ellenőrzés közben jogosult-e elkérni a személyi igazolványt? apple igen, minden esetben A halgazdálkodási törvény alapján hány darab és milyen eszközöket használhat díj ellenében váltott állami horgászjeggyel és területi jeggyel rendelkező felnőtt horgász? apple kettő darab fenekező és egy

Részletesebben

Vezetőfüzet - kiállítás

Vezetőfüzet - kiállítás Vezetőfüzet - kiállítás 1. Méhek Tánca Terem Kedves Látogató! Szeretettel köszöntünk a Levendula Ház Látogatóközpontban, amely 2011. április 29-én nyílt meg és még ebben az évben elnyerte az Év Ökoturisztukai

Részletesebben

(ÁT)VÁLTOZÁS. Budainé Kántor Éva Reimerné Csábi Zsuzsa Lückl Varga Szidónia

(ÁT)VÁLTOZÁS. Budainé Kántor Éva Reimerné Csábi Zsuzsa Lückl Varga Szidónia (ÁT)VÁLTOZÁS Budainé Kántor Éva Reimerné Csábi Zsuzsa Lückl Varga Szidónia Feladat kiosztása Lapozd át a Szitakötő tavaszi számát, és keresd ki azokat a cikkeket amelyek változással, illetve átváltozással

Részletesebben

Vakondok: az önkéntes kertész. Előadó: Takács Marianna

Vakondok: az önkéntes kertész. Előadó: Takács Marianna Vakondok: az önkéntes kertész Előadó: Takács Marianna aranyos kisállat Vakond ádáz ellenség Elterjedési terület: Európa, Ázsia Tartózkodási hely: vadászterületén felbukkanó halmok mutatják vadászterülete

Részletesebben

Sarródon nevelkedett bikák

Sarródon nevelkedett bikák Sarródon nevelkedett bikák Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatósága 9435. Sarród-Rév, Kócsagvár, Pf.: 4. Vételi szándékát dr. Jakál Lászlóné-nak kell bejelenteni. Telefon: 06 / 30 / 257-55-74 119. oldal

Részletesebben

Horgászvízkezelő-Tógazda Tanfolyam (Elméleti képzés) 2. óra Vízi élettájak, a halak élőhelye szerinti felosztás (szinttájak)

Horgászvízkezelő-Tógazda Tanfolyam (Elméleti képzés) 2. óra Vízi élettájak, a halak élőhelye szerinti felosztás (szinttájak) Horgászvízkezelő-Tógazda Tanfolyam (Elméleti képzés) 2. óra Vízi élettájak, a halak élőhelye szerinti felosztás (szinttájak) Vízi élettájak Faciál (vízfelszíni élettáj) Fitál (makrovegetáció borítású vízi

Részletesebben

Nagy érték rejlik a vizeink felszíne alatt

Nagy érték rejlik a vizeink felszíne alatt Négy esztendővel ezelőtt, a Magyar Haltani Társaság egyik ülésén felvetődött egy gondolat: legyen egy olyan nap az évben, amikor minden a halak körül forog. Az elnökség közös egyetértésben adott zöld utat

Részletesebben

Azonosság-különbözıség: 1., 2., 3., 4. Irányok, téri tájékozódás: 6., 7., 13. Szintézis: 6. Számfogalom, bontás: 7. Következtetés: 5.

Azonosság-különbözıség: 1., 2., 3., 4. Irányok, téri tájékozódás: 6., 7., 13. Szintézis: 6. Számfogalom, bontás: 7. Következtetés: 5. Azonosság-különbözıség: 1., 2., 3., 4. Irányok, téri tájékozódás: 6., 7., 13. Szintézis: 6. Számfogalom, bontás: 7. Következtetés: 5. Összes lehetıség megtalálása: 3. Figyelem fejlesztése: 1., 2., 3.,

Részletesebben

A horgászat, a horgászturimus jövője és kapcsolata az akvakultúrával. Fürész György és Zellei Ágnes Magyar Országos Horgász Szövetség

A horgászat, a horgászturimus jövője és kapcsolata az akvakultúrával. Fürész György és Zellei Ágnes Magyar Országos Horgász Szövetség A horgászat, a horgászturimus jövője és kapcsolata az akvakultúrával Fürész György és Zellei Ágnes Magyar Országos Horgász Szövetség 5 000 17 000 35 000 52 000 58 000 93 000 133 000 240 000 298 000 320

Részletesebben

Kótai Lajos Emlékverseny 2017/2018. Komplex természettudományos csapat verseny 7-8.

Kótai Lajos Emlékverseny 2017/2018. Komplex természettudományos csapat verseny 7-8. Kótai Lajos Emlékverseny 2017/2018 Komplex természettudományos csapat verseny 7-8. 1. forduló Csapat neve: Iskola: Beküldési határidő: 2017. december 01. Postázási cím: Kótai Lajos Általános Iskola 7551

Részletesebben

FEDERATION CYNOLOGIQUE INTERNATIONALE (AISBL) SECRETARIAT GENERAL: 13, Place Albert 1 er B 6530 Thuin (Belgique) PEKINGESE (Pekingi palotakutya)

FEDERATION CYNOLOGIQUE INTERNATIONALE (AISBL) SECRETARIAT GENERAL: 13, Place Albert 1 er B 6530 Thuin (Belgique) PEKINGESE (Pekingi palotakutya) FEDERATION CYNOLOGIQUE INTERNATIONALE (AISBL) SECRETARIAT GENERAL: 13, Place Albert 1 er B 6530 Thuin (Belgique) FCI-Standard N 207/ 2009.06.05./ GB PEKINGESE (Pekingi palotakutya) 2 SZÁRMAZÁS: Kína. VÉDNÖK:

Részletesebben

Jelen felhívás tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját. www.huro-cbc.eu ; www.hungary-romania-cbc.

Jelen felhívás tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját. www.huro-cbc.eu ; www.hungary-romania-cbc. ECOMETHODS TERMÉSZET- ÉS KÖRNYEZETISMERETI VETÉLKEDŐ II. forduló Kedves Vetélkedős Csapatok! Arra kérünk benneteket, mielőtt elkezdenétek a feladatlapok kitöltését figyelmesen olvassátok el az alábbi tájékoztatót!

Részletesebben

1. kép. Felmérés a Marcal megyeri, szennyezés által nem érintett szakaszán.

1. kép. Felmérés a Marcal megyeri, szennyezés által nem érintett szakaszán. A Marcal halfaunájának károsodása és regenerálódása A Torna-patakot közvetlenül érő vörösiszap szennyezés, súlyos természeti károkat okozott a Marcal folyó és a Rába alsó (torkolati) szakaszának élővilágában

Részletesebben

Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, AMI és Óvoda OM 201802

Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, AMI és Óvoda OM 201802 Iskola neve:. Csapat neve:.. Csapattagok neve:. Környezetismeret-környezetvédelem országos csapatverseny 3. évfolyam I. forduló 2014. november 19. 1. a) Fejtsétek meg a rejtvényt! 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.

Részletesebben

Állami fogási napló kitöltési segédlet

Állami fogási napló kitöltési segédlet Állami fogási napló kitöltési segédlet Segédlet az állami fogási napló használatához A MOHOSZ és Tagszervezetei által a 2013-ban és az elmúlt években használt horgász fogási naplót - a halgazdálkodásról

Részletesebben

FÜLEMÜLE. Luscinia megarhynchos

FÜLEMÜLE. Luscinia megarhynchos FÜLEMÜLE Luscinia megarhynchos Ezt a nyári vendéget inkább hallani fogod, mint látni. Nappali énekét sötétedéskor is folytatja. És micsoda dal ez! A legszebb és legbonyolultabb melódiákat este énekli,

Részletesebben

A 2015. év agrometeorológiai sajátosságai

A 2015. év agrometeorológiai sajátosságai A 2015. év agrometeorológiai sajátosságai A. Globális áttekintés (az alábbi fejezet az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján közzétett információk, tanulmányok alapján került összeállításra) A 2015-ös

Részletesebben

1. feladat: Állattartás, háziállatok

1. feladat: Állattartás, háziállatok 1 12/1.oldal 1. feladat: Állattartás, háziállatok Melyik háziállatfajhoz kapcsolhatók az alábbi kifejezések? A szarvasmarhához, a juhhoz, esetleg a lóhoz? Csoportosítsátok őket a megadott ábra szerint!

Részletesebben

Magyarország - Bátonyterenye, Maconkai-víztározó ( , összesen 47 verseny adatai) ÖSSZEVONT STATISZTIKA

Magyarország - Bátonyterenye, Maconkai-víztározó ( , összesen 47 verseny adatai) ÖSSZEVONT STATISZTIKA I. Összesített eredménytábla 2/1. I.1. Maconka Nemzetközi Bojlis Kupák (Professzionális Bojlis Európa Kupák) Verseny sorszáma; Σ idő 1 Csapat/bot Σ fogott Σ átlag 2 Bajnok mutatói Legjobb E-mutató 4 versenykód;

Részletesebben

ADATOK A TARNA, A BENE-PATAK ÉS A TARNÓCA HALFAUNÁJÁHOZ

ADATOK A TARNA, A BENE-PATAK ÉS A TARNÓCA HALFAUNÁJÁHOZ A Puszta 2001. 1/18. pp. 77-86. ADATOK A TARNA, A BENE-PATAK ÉS A TARNÓCA HALFAUNÁJÁHOZ 1 2 SZEPESI ZSOLT HARKA ÁKOS 1 3300 EGER, CSIKY SÁNDOR U. 52. 2 5350 TISZAFÜRED, TÁNCSICS U. 1. 2002. Bevezetés Az

Részletesebben

Új horgászati és halászati szabályozás Magyarországon. Bardócz Tamás főosztályvezető

Új horgászati és halászati szabályozás Magyarországon. Bardócz Tamás főosztályvezető Új horgászati és halászati szabályozás Magyarországon Bardócz Tamás főosztályvezető Változó szabályozási környezet Új Btk. Új rendészeti tv. EU Közös Halászati Politika Változó társadalmi, gazdasági elvárások

Részletesebben

Osztály: AMPHIBIA KÉTÉLTŰEK

Osztály: AMPHIBIA KÉTÉLTŰEK Osztály: AMPHIBIA KÉTÉLTŰEK szárazföldi életmódhoz való alkalmazkodás az egyedfejlődés kezdeti szakasza a vízhez kötődik poikilotherm állatok bőrük csupasz a többrétegű epidermisz sok nyálkát és mérget

Részletesebben

borszőlők vörös fajták:

borszőlők vörös fajták: Flora-Pack Kertészet 2400 Dunaújváros Venyimi út 28. borszőlők fehér fajták: Bianca Chardonnay Cserszegi fűszeres Irsai Olivér Leányka Nemes olasz rizling Olasz rizling Ottonel muskotály Rizlingszilváni

Részletesebben