PANNON EGYETEM. Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola

1

PANNON EGYETEM Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola Külső tőkeforrásból létrejött borászati befektetések hatása a magyar szőlő-bor ágazat fejlődésére Doktori (PhD) értekezés Szerző: Brazsil Dávid Témavezető: Dr. habil. Pupos Tibor Keszthely 2013. 2

KÜLSŐ TŐKEFORRÁSBÓL LÉTREJÖTT BORÁSZATI BEFEKETETÉSEK HATÁSA A MAGYAR SZŐLŐ-BOR ÁGAZAT FEJLŐDÉSÉRE Értekezés doktori (PhD) fokozat elnyerése érdekében Írta: BRAZSIL DÁVID Készült a Pannon Egyetem Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolája keretében Témavezető: Dr. habil. PUPOS TIBOR, egyetemi tanár Elfogadásra javaslom (igen / nem) (aláírás) A jelölt a doktori szigorlaton...%-ot ért el, Az értekezést bírálóként elfogadásra javaslom: Bíráló neve:...... igen /nem. (aláírás) Bíráló neve:......) igen /nem. (aláírás) A jelölt az értekezés nyilvános vitáján...%-ot ért el. Keszthely,. a Bíráló Bizottság elnöke A doktori (PhD) oklevél minősítése... Az EDHT elnöke 3

Köszönetnyilvánítás Ezúton kívánok köszönetet mondani mindazoknak, akik közvetve vagy közvetlenül segítették munkájukkal, tanácsaikkal, emberi hozzáállásukkal ennek a dolgozatnak az elkészülését. Külön köszönet illeti Dr. habil. Pupos Tibor Professzor Urat, aki témavezetőmként, illetve a kutatási helyként szolgáló PE-GK Vállalatökonómiai és Vidékfejlesztési Tanszék tanszékvezetőjeként önzetlenül támogatta francia kutatásaimat és türelmesen irányította hazai munkámat. Köszönettel tartozom Etienne Montaigne Professzor Úrnak, a SupAgro Montpellier UMR MOISA vezetőjének, aki 2006-ban felhívta a figyelmemet a kutatási területre francia tanulmányaim során. Szakmai vezetése, kutatás-módszertani javaslatai a disszertáció írása közben is segítséget nyújtott. Prof. Dr. Tenk Antal és Dr. Kovács Attila opponens uraknak a munkahelyi vita során tett kritikai észrevételeikért, és alapos munkájukért tartozok köszönettel. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa főtitkára, Horváth Csaba Úr által biztosított alkotói szabadságok és munkatársaim megértő hozzáállása nagyban hozzájárultak e tudományos munka lezárásához. Egy PhD dolgozat köszönetnyilvánítása során nem szokás név szerint köszönetet mondani közvetlen hozzátartozónak, de aki ismeri e dolgozat elkészülésének rögös útját, bizonyára megértéssel fogadja e sorokat. Köszönettel tartozom Dr. Brazsil József egyetemei docens Úrnak, Édesapámnak, aki tudósként és szülőként sem engedte, hogy a dolgozat kutatási eredményei ujjaimban maradjanak. Végül, de nem utolsó sorban köszönet illeti Édesanyámat és Húgaimat, akik kutatómunkám valamennyi fázisában helytállásukkal tehermentesítettek családi gazdaságunkban, biztosítva a nyugodt, alkotó munka feltételeit. 4

Tartalomjegyzék TARTALOMJEGYZÉK... 5 RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE... 8 ÁBRAJEGYZÉK... 9 TÁBLÁZATJEGYZÉK... 10 KIVONAT... 11 ABSTRACT... 12 RÉSUMÉ... 13 BEVEZETÉS... 14 I. PROBLEMATIKA... 16 II. A KUTATÁS ELMÉLETI HÁTTERE ÉS MÓDSZERTANA... 18 1. Külföldi működő tőkebefektetés... 18 1.1. A külföldi működő tőkebefektetés irodalmi áttekintése... 19 1.2. FDI szerepe az agrár-élelmiszer szektorban... 23 1.3. Külföldi működő tőkebefektetések a magyar agrár-élelmiszer ágazatban... 25 2. Anyag és módszer... 30 2.1. Ágazati tanulmányok... 30 2.2. Esettanulmányokra alapozott ágazati tanulmány során alkalmazott kutatási módszerek... 35 3. Szőlő-bor piaci befektetések... 40 3.1 Borpiac történelmi fejlődése... 41 3.2 Oligopólimok a szőlő-bor ágazatban... 42 3.3 A Borászati koncentráció jellemzése... 43 III. VILÁGPIACI ÉS HAZAI TRENDEK A BORPIAC ALAKULÁSÁBAN... 56 1. Nemzetközi borpiaci trendek... 56 2. Az Európai Unió borpiaci szabályozása... 63 3. A magyar borpiac történelmi változásai... 68 4. A magyar szőlő-bor ágazat termelési szerkezete... 81 5

4.1. A magyar szőlő-bor ágazat gazdasági szereplői... 84 4.2. A szőlő-bor ágazat intézmény rendszere... 87 IV. KÜLSŐ TŐKEFORRÁSBÓL LÉTREJÖTT PINCÉSZETEK HATÁSAI KÜLFÖLDI PÉLDÁKON KERESZTÜL BEMUTATVA... 89 1. Befektetések Rioja borvidéken... 89 2. Új borvidék születése: Malborough és a Sauvignon blanc... 96 V. KÜLSŐ TŐKEFORRÁSOKBÓL SZÁRMAZÓ SZŐLÉSZETI-BORÁSZATI BEFEKTETÉSEK HATÁSA A VILLÁNYI BORVIDÉKEN... 100 1. A történelmi változások hatásai a termelési szerkezetre... 100 1.1. Gazdasági átmenet : az első befektetők megjelenése... 101 2. A Villányi borvidék termelési struktúrájának változása a rendszerváltozástól napjainkig... 104 3. A Villányi borvidék gazdasági szereplői... 106 4. A külső tőkeforrásból megvalósult befektetések tulajdonosi struktúrája... 112 5. A befektetők megjelenésének periodizációja... 113 6. A Villányi borvidéken befektetett tőke eredetének vizsgálata... 114 7. Befektetői motivációk... 115 7.1. A bor mint társadalmi szimbólum... 115 7.2. A szőlő-bor ágazat, mint gazdasági beruházás... 116 7.3. Villány : a magyar rendszerváltozás győztese... 117 8. Külső tőkeforrásból megvalósult befektetések hatása a Villányi Borvidék fejlődésére... 118 8.1. A befektetések közvetlen hatásai... 118 8.1.1. Pénzügyi hatások... 118 8.1.2. Technológiai hatás... 118 8.1.3. Új vállalati kultúra... 119 8.1.4. Árrobbanás Villányban... 120 9. Konfliktusok és szövetségek... 124 6

VI. KÜLSŐ TŐKEFORRÁSBÓL MEGVALÓSÍTOTT BORÁSZATI BEFEKTETÉSEK HATÁSA A TOKAJI BORVIDÉKRE... 126 1. A Tokaji legenda rövid története... 126 2. A Tokaji borvidék termelési struktúrájának változása a rendszerváltozást követően... 132 3. A Tokaji borvidék gazdasági szereplői... 136 4. A külső tőkeforrásból megvalósult beruházások megjelenésének és tulajdonosi szerkezetének vizsgálata... 142 5. A külső befektetők gazdasági motivációi... 144 6. Külső tőkeforrásból létrejött vállalkozások gazdálkodásának jellemzése... 146 7. A külső tőkeforrásból megvalósult befektetések hatása a Tokaji borvidék fejlődésére... 148 7.1. Pénzügyi hatás... 148 7.2. Technológiára és termékstruktúrára gyakorolt hatás... 149 7.3. A vállalati kultúrára gyakorolt hatás... 150 8. A külső forrásból megvalósult beruházások társadalmi és szakmai megítélése... 151 VII. KUTATÁSI EREDMÉNYEK, KÖVETKEZTETÉSEK ÉS JAVASLATOK... 155 1. Kutatási hipotézisek értékelése... 155 2. Önálló kutatási eredmények és értelmezési tartományuk... 160 3. A kutatás további irányai... 162 4. Összefoglaló... 163 5. New scientific results... 165 IRODALOMJEGYZÉK... 166 MELLÉKLETEK... 173 7

Rövidítések jegyzéke AMC ÁPV ÁVÜ CMO FDI FVM HNT HORECA KSH MgSzH Agrármarketing Centrum Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. Állami Vagyonügynökség Common market Organization; Közös Piacszervezés foreign direct investment; külföldi működő tőkebefektetés Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Hegyközségek Nemzeti Tanácsa Hotels - Restaurants Cafés; Hotel Étterem - Kávézó Központi Statisztikai Hivatal Mezőgazdasági és Szakigazgatási Hivatal MgSzH-BI Mezőgazdasági és Szakigazgatási Hivatal Központ Borminősítési Igazgatóság MVH NAV OEM OFJ TBB UNCTAD USD VBB VM Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Nemzeti Adó- és Vámhivatal oltalom alatt álló eredetmegjelölés oltalom alatt álló földrajzi jelzés Tokaji Borminősítő Bizottság United Nations Conference on Trade and Development; Egyesült Nemzetek Kereskedelmi és Fejlesztési Fóruma United States Dollar Villányi Borminősítő Bizottság Vidékfejlesztési Minisztérium 8

Ábrajegyzék 1. ÁBRA: KÜLFÖLDI MŰKÖDŐ TŐKE-MEGOSZLÁS AZ ÉLELMISZERIPARON BELÜL... 28 2. ÁBRA: A VILÁG BORTERMELÉSÉNEK ÉS BORFOGYASZTÁSÁNAK ALAKULÁSA... 60 3. ÁBRA: KÜLÖNBÖZŐ BORÉRTÉKESÍTÉSI CSATORNÁK RÉSZESEDÉSE ORSZÁGONKÉNT, 2002-BEN... 63 4. ÁBRA: BORKATEGÓRIÁK VÁLTOZÁSA A BORREFORM KAPCSÁN... 67 5. ÁBRA: A TRIANONI BÉKEDIKTÁTUM HATÁSAI A MAGYAR SZŐLŐ-BOR ÁGAZATRA*71 6. ÁBRA: A SZŐLŐ-BOR ÁGAZAT SZERVEZÉSI MODELLJE A SZOCIALISTA PIACGAZDASÁGBAN... 76 7. ÁBRA MAGYARORSZÁG BORTERMELÉSE A RENDSZERVÁLTOZÁSTÓL NAPJAINKIG 82 8. ÁBRA: A MAGYAR SZŐLŐ-BOR ÁGAZAT SZEREPLŐI... 88 9. ÁBRA: RIOJA FEHÉR- ÉS VÖRÖSBORSZŐLŐ TERMŐTERÜLETÉNEK VÁLTOZÁS 1985 2008 KÖZÖTT. 92 10. ÁBRA: RIOJA SZŐLŐ-ÉS BORTERMELÉSÉNEK FEJLŐDÉSE 1985 2007 KÖZÖTT... 93 11. ÁBRA: RIOJA BOROK EXPORTJÁNAK MEGOSZLÁSA BORTÍPUSOK SZERINT... 94 12. ÁBRA: KAPACITÁS VÁLTOZÁSA BORÁSZATI TÍPUSONKÉNT 1982-2008 KÖZÖTT RIOJA BORVIDÉKEN... 95 13. ÁBRA: ÚJ-ZÉLAND SZŐLŐTERÜLETÉNEK FEJLŐDÉSE 1996-2009 KÖZÖTT BORVIDÉKI MEGOSZTÁSBAN... 97 14. ÁBRA: MALBOROUGH PINCÉSZETEI SZÁMÁNAK VÁLTOZÁSA 1994-2007 KÖZÖTT... 98 15. ÁBRA: FEHÉR-ÉS VÖRÖSBORSZŐLŐ ÜLTETVÉNYEK ARÁNYÁNAK VÁLTOZÁSA A VILLÁNYI BORVIDÉKEN... 104 16. ÁBRA : A FEHÉR- ÉS VÖRÖSBORSZŐLŐ ÜLTETVÉNYEK TERÜLETÉNEK VÁLTOZÁSA A VILLÁNYI BORVIDÉKEN... 105 17. ÁBRA: AZ ÁRUHÁZLÁNCOKBAN TALÁLHATÓ BORKÍNÁLAT STRUKTÚRÁJA A LEGFONTOSABB OEM BOROK ESETÉBEN A BORVIDÉK TERÜLETÉHEZ VISZONYÍTVA110 18. ÁBRA: VILLÁNY BORVIDÉK SZERKEZETI ÁBRÁJA... 111 19. ÁBRA: A SZŐLŐTERÜLET VÁLTOZÁSA TOKAJ-HEGYALJÁN... 133 20. ÁBRA: AZ ÁRUTERMŐ BORSZŐLŐ ÜLTETVÉNYEK FAJTAÖSSZETÉTELE A TOKAJI BORVIDÉKEN 134 21. ÁBRA: A TOKAJI BORVIDÉKEN NYILVÁNTARTOTT HEGYKÖZSÉGI TAGOK SZÁMÁNAK VÁLTOZÁSA (2004-2010)... 136 22. ÁBRA: A TOKAJI BORVIDÉK SZERKEZETE GAZDASÁGI SZEREPLŐK SZERINT... 141 9

Táblázatjegyzék 1. TÁBLÁZAT AZ FDI-T ELEMZŐ ELMÉLETEK CSOPORTOSÍTÁSA JANSIK (2001B) SZERINT 20 2. TÁBLÁZAT A KÜLFÖLDI MŰKÖDŐ TŐKEBEFEKTETÉSEK MOTIVÁCIÓINAK OSZTÁLYOZÁSA... 22 3. TÁBLÁZAT : VIZSGÁLAT ANYAGA ÉS MÓDSZEREI... 38 4. TÁBLÁZAT A BORTERMELÉS KONCENTRÁCIÓJA NÉHÁNY ORSZÁGBAN... 44 5. TÁBLÁZAT A VILÁG NEGYVEN LEGNAGYOBB BORÁSZATI VÁLLALKOZÁSA NETTÓ ÁRBEVÉTEL ALAPJÁN... 45 6. TÁBLÁZAT A TÍZ LEGNAGYOBB MENNYISÉGBEN ÉRTÉKESÍTETT MÁRKA AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG BORPIACÁN... 50 7. TÁBLÁZAT A VILÁG SZŐLŐTERÜLETÉNEK VÁLTOZÁSA AZ 1980-AS ÉVEK KÖZEPÉTŐL (EZER HEKTÁRBAN)... 57 8. TÁBLÁZAT A VILÁG BORTERMELÉSÉNEK VÁLTOZÁSA AZ 1980-AS ÉVEK KÖZEPÉTŐL NAPJAINKIG... 59 9. TÁBLÁZAT NÉHÁNY JELENTŐS BORTERMELŐ ORSZÁG TERMELÉSE ÉS FOGYASZTÁSA KÖZÖTTI ELTÉRÉS... 61 10. TÁBLÁZAT A MAGYARORSZÁG SZÁMÁRA EU FORRÁSBÓL ODAÍTÉLT, AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG ÁLTAL JÓVÁHAGYOTT NEMZETI BORÍTÉK FELOSZTÁSI TERVE AZ EGYES TÁMOGATÁSI INTÉZKEDÉSEK KÖZÖTT 2009-2013 KÖZÖTTI IDŐSZAKRA... 65 11. TÁBLÁZAT NÉHÁNY RIOJAI PINCÉSZET SZŐLŐTERÜLETÉNEK NAGYSÁGA ÉS SAJÁT FORRÁSBÓL BIZTOSÍTOTT SZŐLŐTERMÉSÉNEK ARÁNYA... 91 12. TÁBLÁZAT A VILLÁNYI BORVIDÉK HEGYKÖZSÉGI TAGJAINAK CSOPORTOSÍTÁSA AZ ÁLTALUK MŰVELT SZŐLŐTERÜLET ALAPJÁN (2009)... 107 13. TÁBLÁZAT SZŐLŐFELVÁSÁRLÁSI ÁRAK ALAKULÁSA A KUNSÁGI ÉS VILLÁNYI BORVIDÉKEN 123 14. TÁBLÁZAT A DECENTRALIZÁLT PRIVATIZÁCIÓ SORÁN LÉTREJÖTT GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK 130 15. TÁBLÁZAT A TOKAJI BORMINŐSÍTŐ BIZOTTSÁG ÁLTAL MINŐSÍTETT MINTÁK MENNYISÉGE 135 16. TÁBLÁZAT : A TOKAJI BORVIDÉK HEGYKÖZSÉGI TAGJAINAK CSOPORTOSÍTÁSA AZ ÁLTALUK MŰVELT SZŐLŐTERÜLET ALAPJÁN... 137 17. TÁBLÁZAT NÉHÁNY TOKAJI VÁLLALKOZÁS FOGLALKOZTATÁSRA VONATKOZÓ ADATAI 2009-BEN 147 10

Kivonat Külső tőkeforrásból létrejött borászati befektetések hatása a magyar szőlő-bor ágazat fejlődésére A második világháborút követően a mezőgazdaság termelési rendszerében, illetve az agrárélelmiszeripari termékek kereskedelmében lezajlott koncentrációs és liberalizációs folyamatok erős hatást gyakoroltak a szőlő-bor ágazat fejlődésére is. A világon új szőlőtermelési központok jöttek létre, valamint a globális kereskedelemi hálózatok térnyerése miatt minden földrészen megfigyelhető a szőlő-bor ágazat kínálati oldalának erőteljes koncentrációjára. E szerkezeti átalakulást gyorsították a globális tőkepiaci mozgások: a hagyományosan családi gazdaságokra és szövetkezetekre alapozott termelési szerkezetben egyre nagyobb számban jelentek meg a külső tőkeforrással finanszírozott pincészetek, melyek az ezredfordulón dinamizálták az ágazat fejlődését. Tehát új típusú, borászati beruházásokra specializálódott vállalatcsoportok jelentek meg az ágazatban. Másként fogalmazva, a szőlő-bor ágazat kellően attraktív beruházási formát jelent a globális tőkepiacon, mely ugyanakkor az ágazat új típusú koordinációjának a problémáját veti fel. A szőlő-bor ágazaton belül megfigyelhető borászati koncentrációs folyamatok a magyar ágazat fejlődésére is hatást gyakoroltak, jóllehet annak eseményeit speciális történelmi körülmények befolyásolták: e folyamatok szorosan összekapcsolódnak a gazdasági átmenet és a privatizáció történéseivel. A témával foglalkozó publikációk szerint hazánkban a koncentráció elsősorban a privatizáció időszakában a külföldi működő tőke hatására zajlott le. A disszertáció a külső tőkeforrásokból megvalósult szőlészeti- és borászati beruházásoknak az adott termelési körzet koordinációs folyamataira gyakorolt hatásait vizsgálja két magyar borvidék példáján keresztül (Villány és Tokaj), kiemelve azoknak ökonómiai, szakmai és társadalmi aspektusait. 11

Abstract Impact of external sources of capital investment on the development of the established Hungarian wine industry After the Second World War, the agro-food trade liberalization and concentration processes took place within the agricultural production system having a strong influence on the development of the wine industry. New world wine production centres were established, and for the expansion of global trade networks on all continents a strong concentration in the supply side of the wine industry became recognisable. In order to accelerate the structural transformation of the global equity market movements: the traditional family wineries and cooperatives based production structures, the wineries set up external sources of capital, which have boosted the millennium development of the sector. Therefore, new types of wine investor groups have appeared within the sector. In other words, the grape and wine industry is a sufficiently attractive form of investment in the global capital markets, which raises new types of coordination problems within the industry. It was observed within the wine industry that concentration processes affected the development of the Hungarian wine sector, although the events of special historical circumstances influenced by these processes are closely related to economic transition and privatization concepts. The publications related to this subject notify that the concentration is primarily a result of the privatization period which took place in our country through foreign direct investors. Overall, the thesis examines the impact of external sources of capital investments realized in wine business for the coordination processes through two examples of Hungarian wine regions (Tokaj and Villany), highlighting the economic, technical and social aspects. 12

Résumé Les effets des investissments extra-sectoriels au développement de secteur viti-vinicole de Hongrie La concentration de système de production en aval a été accéléré par les flux des fonds mondiaux, notamment des investissements directs étrangers. La production de vin a été traditionnellement basé aux domaines familiaux et des coopératives. Malgré cette structure historique, nous trouvons des domaines fondés par des investisseurs extra-sectoriels, dont le nombre augmente. L apparition de ces domaines au cours des dernières vingt années a été le moteur de développement du secteur. Notre thèse se focalise sur la création des caves en propriété extra-sectorielle en Hongrie. Leur apparition est lié à la transition économique et elles ont fortement influencé le développement du secteur viti-vinicole hongrois. Nous approchons le sujet des investissement extra-sectoriels dans le secteur de vin par la théorie des investissments directs étrangers et les études de filière. En analysant deux bassins de production de vin hongrois (Tokaj et Villány), nous mesurons les effets de ces investissements à leur développement. 13

Én vagyok a szőlőtő, s Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt, lemetsz rólam, azt pedig, amely terem, megtisztítja, hogy még több teremjen (János Evangéliuma) Bevezetés A bor története szorosan összekapcsolódik az emberiség történelmével. Az európai kultúrában mindig szakrális terméknek tekintették, ami összeköti az embert a transzcendens világgal. Különösen igaz ez a megállapítás a keresztény kultúrára, hiszen Jézus Krisztus első csodatétele is a borhoz kötődik, illetve az utolsó vacsorán a bort vérének szimbólumává emelte az Apostolok előtt. A bor, mint az egyik legősibb írott emlékekben fellelhető szavunk, a magyar kultúrában több ezer éves múltra tekint vissza. A magyar szőlészet és borászat története jól tükrözi a mindenkori magyar gazdaság és a magyar társadalom állapotát, hiszen a szőlőtermesztéshez és borászathoz nyugodt, lelkében és testében egészséges emberre van szükség. A bor az öröm és bánat itala, egyben végig kíséri a magyar ember egész életét: születésünkre apáink borral koccintanak, boros poharat ad az édesapa felnőtté váló gyermekének kezébe legelőször, a neves napokon borral koccintunk az ünnepi asztalnál, és borral búcsúztatnak szeretteink földi életünk végén. A bor annak köszönhetően őrizte meg különleges szerepét az európai társadalmakban, hogy a szőlőtermelők büszke emberek. Büszkék arra a tájra, ahol a szőlőt művelik, büszkék arra a borra amit az ott termelt szőlőből készítettek, büszkék arra, hogy hegyoldalukban készített bor különbözik a többi bortól, és büszkék arra, hogy barátaik saját boruk ízét keresik, amikor más vidékek borát kóstolják. Különösen büszkék arra, hogy a szőlő és a föld szeretetét szüleiktől és nagyszüleiktől tanulták. Felgyorsuló, a mobilitásra alapozott, modern társadalmunkban a bor transzcendens jellege egyre inkább a marketing martalékává válik. A bor erkölcsi degradációja miatt fokozatosan elveszíti különleges jellegét és egy átlagos alkoholos termékké válik, ami megbetegíti a helyüket nem lelő emberek testét és lelkét. A bor eggyé válik a többi élelmiszeripari termékkel. A dolgozatban ökonómiai szemszögből vizsgálom a szőlő-bor ágazatban az elmúlt hatvan év folyamán végbement változások legújabb hatásait. A világon új szőlőtermelési központok jöttek létre, valamint a globális kereskedelemi hálózatok térnyerése miatt minden földrészen felfigyelhetünk a szőlő-bor ágazat kínálati oldalának erőteljes koncentrációjára. Valójában egy ágazat-koordinációs paradigma váltásának lehetünk szemtanúi. Az európai családi gazdaságokra, illetve termelők által alapított szövetkezetekre alapozott szőlő- és bortermelés mellett egyre nagyobb teret hódítanak azok a pincészetek, amelyeket külső tőkeforrásokból alapítottak. A 14

nemzetközi tőkeáramlások korában a szőlő-bor ágazatot egy befektetési ágazatként kezelik, amely attraktív lehetőséget jelent a tőkepiacok részére. A doktori értekezésben ezt a paradigmaváltást kívánom vizsgálni és részletesen elemezni azok hatását, két magyar borvidék példáján keresztül, a magyar szőlő-bor ágazat fejlődésének bemutatása érdekében. Vajon ez lenne a magyar szőlő-bor ágazat jövője? 15

A szőlőszem kicsiny gyümölcs, Egy nyár kell hozzá mégis, hogy megérjék. A föld is egy gyümölcs, egy nagy gyümölcs, S ha a kis szőlőszemnek egy nyár Kell, hány nem kell e nagy gyümölcsnek, Amíg megérik? (Petőfi Sándor: Az Apostol) I. Problematika A második világháborút követően az agrár-élelmiszeripar termelési és kínálati oldalán jelentős koncentráció figyelhető meg. A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek külkereskedelmére vonatkozó liberalizációs megállapodások hozzájárultak az élelmiszerkereskedelemben megfigyelhető koncentrációs folyamatok felgyorsításához. Az agrár-élelmiszeriparon belül atomizált termelési szerkezettel bíró szőlő-bor ágazatban a kereskedelemben zajló koncentrációs folyamatokra a szövetkezeti rendszer fejlesztése több országban évtizedeken keresztül megfelelő válasznak tűnt. A kilencvenes évek kereskedelem-liberalizációs folyamatainak hatására a szőlő-bor ágazat kínálati oldalán újabb termeléskoncentrációra figyelhetünk fel. E folyamatokat azonban új típusú, borászati beruházásokra specializálódott vállalatcsoportok indukálták az ágazatban. Másként fogalmazva, a szőlő-bor ágazat kellően attraktív beruházási formát jelent a globális tőkepiacon, mely az ágazat új típusú koordinációjának a problémáját veti fel. A szőlő-bor ágazaton belül megfigyelhető borászati koncentráció a magyar ágazat fejlődésére is folyamatosan hatással van, jóllehet annak eseményei speciális történelmi körülmények között zajlottak le. A szakirodalomban fellelhető publikációk szerint e folyamatok összekapcsolódnak a gazdasági átmenet és a privatizáció történéseivel. A témával foglalkozó publikációk szerint a koncentrációt elsősorban a privatizáció időszakában a külföldi működő tőke hatására zajlott le. A doktori disszertáció a magyar szőlő-bor ágazatban lezajló koncentrációs folyamatok vizsgálatával foglalkozik. A kutatások során a külső tőkeforrásokból a szőlő-bor ágazatban megvalósult befektetésekre fókuszáltam és azoknak a magyar ágazatra gyakorolt hatásait kívánom számba venni. A kutatások célkitűzése az alábbi hipotézisek igazolásának vagy cáfolatának bizonyítása: 1. hipotézis: A külső tőkeforrások a privatizációhoz kötődően jelentek meg a magyar szőlő-bor ágazatba és a befektetések külföldi működő tőkebefektetéseknek minősülnek; 16

2. hipotézis A magyar borvidékek termelési szerkezetének megújulását egyértelműen a külső tőkeforrásból megvalósult befektetések dinamizálták; 3. hipotézis A külső forrásból megvalósult befektetések hatásai pozitívak a helyi gazdasági szereplők fejlődésére; A kutatások során külön figyelmet szentelek a beruházások mögött meghúzódó befektetők meghatározására, illetve a befektetési motivációk számbavételére. A dolgozatban a külső tőkeforrásokból megvalósult szőlészeti- és borászati beruházásoknak az adott termelési körzetre gyakorolt hatásait vizsgálom, kiemelve azoknak ökonómiai, szakmai és társadalmi aspektusait. 17

A földet is sugárok érlelik, de Ezek nem nap sugárai, hanem Az embereknek lelkei. Miden nagy lélek egy ilyen sugár, de Csak a nagy lélek, s ez ritkán terem; (Petőfi Sándor: Az Apostol) II. A kutatás elméleti háttere és módszertana Az első fejezetben megfogalmazott problematika alapján megállapítható, hogy a dolgozat a szőlőbor vertikum gazdasági átmenetének problémaköréhez és így a külföldi működő tőkebefektetések elemzéséhez kapcsolódik. A témakör vizsgálatához az ágazati tanulmányok gazdaságtana mellett tehát a külföldi működő tőkebefektetések elméletének irodalmi feldolgozása szükséges. 1. Külföldi működő tőkebefektetés A világgazdaság országhatárokat átlépő integrációjának, azaz a globalizációnak egyik meghatározó eleme - a fokozódó nemzetközi kereskedelem mellett a tőkejavak nemzetközi áramlása. A foreign direct investment (FDI) azaz a külföldi működő tőkebefektetésnek a legrészletesebb és legelfogadottabb definícióját az Egyesült Nemzetek Kereskedelmi és Fejlesztési Fóruma (United Nations Conference on Trade and Development; UNCTAD) évente megjelenő, A világ befektetési jelentés című éves kiadványa tartalmazza: A külföldi működő tőkebefektetés egy hosszú távú befektetési forma, ahol az adott rezidens országban működő vállalkozás, a külföldi működő tőkebefektető vagy az anyavállalat tartós érdekeltségének és kontrolljának kiépítése egy fogadó ország vállalkozásában, leányvállalatában Jansik (2001) megállapítja, hogy a külföldi tőkebefektetés folyamatosan áramlik a rezidens országokból a fogadó országok felé, így beszélhetünk az FDI flow megközelítéséről. Fontos ugyanakkor a nemzetgazdasági szinten az FDI beáramlás (inflows) és FDI kiáramlás (outflows) vizsgálata. A külföldi működő tőkebefektetésnek - mikroökonómiai szinten - három formája ismert: tulajdonrész vásárlás (minimum 10% általában) /tőzsdebefektetés; visszaforgatott jövedelmek; vállalaton belüli kölcsönök. A kumulált külföldi működő tőkeállomány már stock típusú mutató, amit a nemzetközi irodalomban attól függően csoportosítjuk, hogy az a rezidens ország vállalatainak az ország határain kívül tulajdonában lévő érdekeltségeinek az 18

összessége (outward FDI stock), vagy a fogadó ország vállalatai által fogadott külföldi működő tőkebefektetések összessége (inward FDI stock). A külföldi működő tőkebefektetés elsődleges formái történelmileg a XIX. századra nyúlnak vissza. A második világháborúig terjedő időszakban a külföldi működő tőkebefektetések alapvetően az ásványi kincsekhez és a mezőgazdasági termékekhez való hozzáférést biztosították. Ebben az időszakban a külföldi befektetések valójában a gyarmatosítási politika részének tekinthetők. Az ilyen típusú beruházásokban lévő külföldi működő tőkeállomány, a második világháború előtti időszakban több mint 60%-ra tehető, míg a 80-as évekre ennek aránya 30% alá csökkent. (Duning, 1992) A rezidens országban megtermelt javak értékesítése a fogadó országban a piacszerzés elemi célja. Ezen új FDI befektetési stratégiák esetén a leányvállalatok elszigetelt gyártó üzemekként jelennek meg és nem hálózatban működnek. A 80-as évek végén az ilyen típusú befektetések a közvetlen működő tőkebefektetések 45%-át tették ki, amiből a fejlődő országok 30%-ban részesültek. (During, 1992) A 90 -es évek elejétől, a transznacionális vállalatok többféle célt fogalmaznak meg befektetéseik hátterében, és gyakran kombinálják azokat. A 90-es évek jelentős változásokat indukáltak az FDI fejlődése tekintetében, melynek elméleti hátterét Williamson 1985-ben megjelent írása alapján kialakult ideológia alapozta meg, melyet a szakirodalomban washingtoni konszenzus néven ismerünk. A konszenzus hetedik pontja vonatkozik a külföldi működő tőkebefektetésekre, miszerint el kell törölni és meg kell szüntetni minden olyan akadályt, ami az FDI szabad áramlását korlátozná. (Reardon Timmer, 2005) A washingtoni konszenzust követő időszaktól az FDI-áramlás robbanásszerűen növekedett a világban: 1982-2001 között 12-szeresére emelkedett, 1990 és 2001 között 3,6 szorosára nőtt, és a globális FDI áramlás elérte a 735 milliárd USD-t, ami a világ GDP-jének 2,3%-a, és az éves világkereskedelem 10%-át teszi ki. Legmagasabb értékét a jelenlegi gazdasági válság előestéjén, 2007- ben érte el: 1 979 milliárd USD volt, ami 2008-ra 1 697 milliárdra zsugorodott. 2009-ben újabb, 44%- os visszaesés figyelhető meg 2008-hoz képest. Az előrejelzések szerint a külföldi működő tőkebefektetések 2011-ben (1 800 milliárd $) sem érik el a 2007-es szintet. (UNCTAD, 2009) 1.1. A külföldi működő tőkebefektetés irodalmi áttekintése A külföldi működő tőkebefektetésekkel (FDI) foglalkozó, szerteágazó elméleteket a szakirodalomban számos módon csoportosították. Általános megközelítésben az elméletek két fő csoportra osztók: 19

a befektetések motivációit (determinánsait) elemző elméletekre, illetve a befektetések hatásait elemző elméletekre. Jansik (2001a) ugyanakkor hozzáteszi, hogy a külföldi működő tőkebefektetések hatásaival foglalkozó irodalom valójában nem elméleteket, hanem hatásokat számszerűsítő empirikus tanulmányokat csoportosít. Cantwell (1991) szerint a külföldi működő tőkebefektetésekkel foglalkozó empirikus tanulmányok a nemzetközi tőkemozgást három szinten vizsgálják: makrogazdasági szinten: a nemzetközi tendenciák vizsgálatával foglalkoznak; mezogazdasági szinten: a vállalatok közti kapcsolatokat, kölcsönhatásokat ágazati tanulmányozzák; mikrogazdasági szinten: az egyes vállalatok külföldi befektetéseit és növekedését jellemzik. Jansik (2001b) Agarwal (1980) munkásságából kiindulva összefoglalja és csoportosítja a szerteágazó FDI elméleteket, melyeket az 1. táblázat foglal össze. Az FDI irodalmában talán a legnépszerűbb modellnek tekinthető Dunning (1977) eklektikus elmélete (más néven OLI), melyet az internalizációs és a szervezeti elmélet szintézisének tekinti Jansik (2001b). Mateos (2003) ugyanakkor az eklektikus jelzőt azzal indokolja, hogy Dunning elmélete összefoglalja az Industrial Organisation (IO), a kereskedelem elméletét, és a tranzakciós költségek elméletét. Dunning (1977, 1992) számos, alapvetően az UNCTAD által megrendelt, tanulmányban vizsgálja a külföldi működő tőkebefektetést meghatározó faktorokat. Tanulmányaiban rámutat a multinacionális vállalatok stratégiájára, és azok hatására egy adott rezidens országban. Ahhoz, hogy egy külföldi befektetés megvalósuljon, három feltételnek együttesen kell teljesülnie az eklektikus elmélet szerint: 1. Táblázat Az FDI-t elemző elméletek csoportosítása Jansik (2001b) szerint 1. Tökéletes piacon alapuló elméletek 2. Tökéletlen piacon alapuló elméletek Eltérő megtérülési ráta elmélete Szervezeti elmélet Portfólió elmélet Internalizációs elmélet Kibocsátás és piaci méret elmélete Eklektikus paradigma Termékciklus elmélet Oligopolisztikus reakciók elmélete 3. A befektetési hajlandóság elméletei 4. FDI beáramlás determinánsai Likviditási elmélet Gravitációs modell Valutaterületi elmélet Tényezőárak Egyéb determináns tényezők Politikai instabilitás és kockázat Kormányzati ösztönzők Forrás: Jansik (2001b) 20

O Az internalizáció útjára lépő vállalatnak a helyi vállalkozásokkal szemben specifikus tulajdonosi előnyökkel kell rendelkeznie (Ownership advantages):, például: egy bevezetett márka, termelési technológia, termék, marketingismeretek, speciális kapcsolat a felvevőpiaccal vagy a beszállítókkal. I A vállalat által birtokolt előnyre alapozott befektetésnek hasznosabbnak kell lennie az adott termék exportjánál vagy az arra vonatkozó licensz -megállapodásnál. (internationalisation advantages). L A multinacionális vállalat akkor tud profitálni a tulajdonosi és a nemzetközi környezet nyújtotta előnyökből, ha a választott országban meglévő előnyök igazolják a beruházás helyválasztását (locational advantages). Ilyen pozitív feltételnek tekinthető az input források, a humán erőforrás, a szolgáltatások, a protekcionista gazdaságpolitika, a piac mérete és növekedési üteme stb. Másként megfogalmazva a fenti első két előny (O + I) használata, a rezidens ország piacán elérhető inputok kombinációjával, eredményesebbnek kell lennie a hazai inputokkal kombinált termelésnél. Az OLI modell három elemét alkotó előny tulajdonosi, internalizációs és lokalizációs kombinációja alapján Dunning (1992) osztályba sorolja a beruházandó vállalkozás motivációit: Erőforrás költségének csökkentése, mellyel a vállalkozás a rentabilitását és versenyképességét kívánja javítani az adott piacon. E befektetési modell leginkább az agrártermékek piacára jellemző. Piackeresés: a vállalat célja egy új piac megtartása, védelme, kizsákmányolása vagy fejlesztése, melyet saját márkájával vagy technológiájával kíván elérni. Hatékonyság növelés és termelési eszközök (termék vagy technológia) keresése, melynek során a multinacionális vállalat a területileg szétszórt beruházásait kívánja racionalizálni. Stratégiai kapacitások keresése létező cégek vagy technológiák megszerzésével a cég elsődleges célja a hosszú távú versenyképesség biztosítása. Miként az a felsorolásból kitűnik, az első két modell a nemzetköziség útjára lépő vállalat kezdeti lépéseinek tekinthető, ahol az anyavállalat és a leányvállalat közötti integráció alacsony szintű. Ezzel szemben a másik két modellben az anya- és leányvállalatok kapcsolata integrált, és a cégek jelentősen tudják befolyásolni - akár irányítani is - az adott ország kompetenciájának fejlődését. Mateos (2003) Dunning munkái alapján az alábbi táblázatban osztályozza az OLI modellben bemutatott FDI motivációs tényezőket. Mateos (2003) szerint motivációs célok a vállalkozás életében is változhatnak: a vállalkozások többsége a nemzetközi színtéren először piacot és erőforrást keres. A vállalat fejlődésével a cél fokozatosan a befektetések összehangolására és racionalizálására, valamint a hatékonyság növelésére tevődik át. Mindez feltételezi a nyitott és fejlett piaci szabályozási rendszer meglétét. 21

2. Táblázat A külföldi működő tőkebefektetések motivációinak FDI motiváció O Vállalat tulajdonosi előnye osztályozása L Rezidens ország helyi előnye I Vállalat Nemzetközi előnye Termelés iránya és a leányvállalatanyavállalat kapcsolata Alapanyag keresése Piackeresés Hatékonyság növelése Stratégiai eszközök kapacitások megszerzése és Piacszerzés Forrás: Mateos (2003) Termelési technológia, és vagy bevezetett márka Több lábon álló gazdasági modell; földrajzi diszperzitás, inputok nemzetközi piacról történő beszerzése; A meglévő forrásokból eredő szinergiák kihasználása Természeti erőforrások; Alacsonyan képzett munkaerő; Fejlett innováció; FDI ösztönzés; Piaci méret és annak növekedési üteme; Specializáció előtérbe helyező gazdaságpolitika, Változatos alapanyag piac; Az anyavállalat számára hiányzó technológiával rendelkező, fúzióra, együttműködésre és felvásárlásra hajlandó helyi vállalkozások Alapanyagforrások megfelelő áron történő biztosítása Tranzakciós költségek csökkentése; Közös vezetési modell; Vertikális integráció és horizontális diverzifikáció; Közös vezetési modell; Vállalaton belüli előnyök kiaknázása; Kockázat mérséklése; Erős integráció; Termelés a fejlett országokba irányul; Alacsony szintű integráció; Fogadó országok belső piaca; Autonóm egységek; Nemzetközi termelés szervezése; Integrált piacszemlélet; Erős vállalatcsoporton belüli integráció; Új piacok; Részpiacok; Erős vállalatcsoporton belüli integráció; Dolgozatom további részének elméleti magalapozásához szükséges annak gazdasági vizsgálata is, hogy a szakirodalomban az FDI-nak milyen pozitív és negatív hatásait figyelhetjük meg a fogadó ország gazdaságában. Oszlay (1999) makroökonómiai szinten az FDI pozitív hatásai között említi meg, hogy a külföldi működő tőkebefektetések, az elégtelen hazai megtakarításokat kiegészítve, elősegíti az addig pénzügyi hiány miatt elhalasztott beruházások megvalósulását, melyek az intenzív gazdasági növekedést indukálhatnak az adott országban. A külföldi cégek munkaerő-kereslete felhajtja a béreket, és jelenlétük átgyűrűző hatásának eredményeként a gazdaság egészében a termelékenység és a hatékonyság növekedéséhez vezet. Moulins (1997) három tényező köré csoportosítja a külföldi működő tőkebefektetések pozitív hatásait: pénzügyi apport, mely lehetővé teszi a leányvállalat kereskedelmi és fejlesztési terveinek megvalósulását, és nyitottabbá teszi a nemzetközi kereskedelem irányába; lehetővé teszi a modern technológia megjelenését és elterjedését az adott országban; új menedzseri kultúrát honosítanak meg az adott országban. 22

Oszlay (1999) a külföldi működő tőkebefektetések negatív hatásai közül kiemeli, hogy a külföldi működő tőke eleve tökéletlen piaci versenyközegben érzi jól magát. A külföldi befektetők megjelenésüket követően abban érdekeltek, hogy megakadályozzák új versenytársak megjelenését az adott piacon, és ellenérdekeltek a termelési költségeket növelő, a társadalmi jólétet javító szabályok elfogadásában (pl.: környezetvédelmi előírások). Több esetben megfigyelhető, hogy a külföldi vállalkozások befektetéseiket nem külső forrásból finanszírozzák, hanem beszűkítve a helyi vállalkozások lehetőségeit, a helyi pénzpiacról szerzik be a forrásokat. A kívánatos jövedelemelosztás helyett, a külföldi vállalkozások növelhetik az egyenlőtlenséget az adott országban, mert megjelenésük hatására emelkedhet a munkanélküliség. Adott esetben a fogadó ország felzárkózási folyamatait is gátolhatja, amennyiben a külföldi vállalkozás piaci erőfölénye nem kényszeríti rá a legkorszerűbb termelési eljárások alkalmazására. 1.2. FDI szerepe az agrár-élelmiszer szektorban Az FDI kumulált összegéhez viszonyítva a mezőgazdaság részaránya rendkívül alacsony. A mezőgazdaságban felhalmozott külföldi működő tőkebefektetés 2007-ben 32 milliárd USD. Ugyanakkor részarányuk országonként eltérő értéket mutat: a fejlődő és az átmenetben lévő gazdaságokban, az agráriumba áramló külföldi működő tőke részaránya sokkal magasabb az összes FDI-hoz viszonyítva. Reardon és Timmer (2005) megállapítják, hogy a 90-es évek második felétől a külföldi közvetlen tőkebefektetések az agrobusiness-en belül elsősorban a feldolgozóipar, a kereskedelem és a mezőgazdasági szolgáltatások felé tolódott el. Így míg a világ 100 legnagyobb transznacionális vállalata között nem található egyetlen mezőgazdasági transznacionális vállalkozás sem, addig 1997- ben kilenc élelmiszeripari vállalkozás került fel erre a listára. Az agrár-élelmiszeripari vállalatokkal kapcsolatban Mateos (2003) megjegyzi, hogy transznacionális voltuk ellenére ezek a vállalkozások alapvetően nemzeti kötődésű vállalkozások maradnak. A legnagyobbak az amerikaiak, majd az európai és japán cégcsoportok következnek. E vállalkozások több termékcsoporttal foglalkoznak, és nagy nemzetközi márkaneveken értékesítik azokat a fogyasztók felé. Az WIR2009 adatai szerint az élelmiszeriparban majdnem tizenötszörös külföldi működő tőke került befektetésre, mint a mezőgazdaságban. Rastoin (2006) megjegyzi továbbá, hogy az élelmiszeriparban, az utóbbi két évtized folyamán megfigyelhető magas FDI beáramlására az élelmiszerpiac dinamikus, minőségi és mennyiségi fejlődése, különösen pozitívan hatott. Ezen belül fontos kiemelni két meghatározó tényezőt: a turizmus, a migráció és a média hatására fokozatosan nemzetközivé váló fogyasztási modellek elterjedésével, 23

a tömegtermelés, a logisztika, a liberalizáció fejlődésével a transznacionális vállalatok egyre nagyobb felvevőpiachoz tudják eljuttatni termékeiket. Az élelmiszeripari és a mezőgazdaságba felhalmozott külföldi működő tőkefelhalmozás közötti jelentős eltérés egyik magyarázata lehet, hogy az élelmiszeriparban a technológiai diffúzió, azaz az innováció és szellemi tőke átadása - vállalati fúzió és akvizíció révén - ugyanolyan hangsúlyos szerepet játszik, mint a többi iparágban. (Jansik, 2001b). A transznacionális vállalatok befektetéseinek vizsgálata nem szorítkozhat csak a pénzügyi kérdésekre, fontos feltárni az FDI a szociál-ökonómia hatásait is. Reardon és Timmer (2005) kutatásai szerint az agrobusiness-be irányuló FDI a legjelentősebb változásokat a disztribúciós rendszerben okozta: a főként európai, amerikai és japán tulajdonban lévő értékesítési csatornák a fejlett országokat követően a fejlődő országokra fókuszáltak. Mára a fejlődő országokban is a hyper- és szupermarketek részaránya az élelmiszer-kiskereskedelemben (pl.: Csehország: 55%; Argentína 60% 2000-ben) közelít a fejlett országokra jellemző 70-80%-os értékhez. A WIR 2009 szerint az adott fogadó ország mezőgazdaságba befektető transznacionális vállalkozások pozitív hatásai alapvetően az alábbiakban foglalhatók össze: költségvetési forrásokat biztosít, melyekkel az agrárfejlődést biztosító intézményeket állíthat fel az adott kormányzat; új technológiát honosít meg az adott országban; munkahelyeket teremt; képzi az alkalmazottakat; üzleti kapcsolatokat alakít ki a helyi beszállítókkal; újabb vállalkozásokat ösztönöz az ágazatba történő befektetésre; új piaci lehetőségeket nyithat meg a helyi gazdálkodók számára. Az UNCTAD 2009. foglalkozik a transznacionális vállalatok negatív hatásaival is, melyek közül az egyik legérzékenyebb kérdés a környezetre gyakorolt negatív hatás. Társadalmilag negatív hatásként emeli ki, hogy a pénzügyileg erős lobbi csoportok és vállalatok erős hatást gyakorolhatnak az általuk érintett ágazat szabályozására, szakpolitikájára és az alkalmazott szabványaira, melyek eredményeként egyszerűsödhet az élelmiszer-előállításra vonatkozó jogszabályrendszer, és negatív hatást gyakorolhat az élelmiszerek egészségvédelmére, élelmiszerbiztonságára, minőségére és árára. A helyi gazdálkodók kiszorulnak a termelésből, melyek eredményeként a beruházás elindításakor nem várt foglalkoztatási és vidékpolitikai problémák kerülnek felszínre. Korten (1996) különösen éles kritikával illeti a mezőgazdaságba beruházó transznacionális vállalatok tevékenységét, amelyek fenntarthatatlan, ipari termelési modelleket vezetnek be az adott 24

országban. Működésük a társadalom szerves fejlődését töri meg, és hosszú távon épp a helyi lakosság elszegényedését és kiszolgáltatottságát növeli. Termelésük ugyan exportnövelő hatású, ugyanakkor az adott országban au élelmiszerhez való hozzáférését nem növelik jelentősen. 1.3. Külföldi működő tőkebefektetések a magyar agrár-élelmiszer ágazatban A külföldi működő tőkebefektetések megjelenése Magyarországon - így a magyar agrárélelmiszeripari ágazatban is a gazdasági átmenet 1 folyamatához, és azon belül is a privatizációhoz kötődik. Mivel vizsgálataim során fontos szerepet szánok a közvetlen külföldi működő tőkebefektetések megjelenésének, így elengedhetetlennek tartom a magyar privatizáció folyamatának vázlatos bemutatását. Andreff (2002a) tanulmánya szerint a privatizáció magyarországi kezdete 1982-re tehető, amikor az első állami cégek tulajdonrésze külföldi befektetők részére értékesítésre került. A privatizációnak az 1992-ig tartó szakaszát tekintjük a spontán privatizáció időszakának, mely alatt állami kontrol nélkül, az állami vállalatok vezetői döntöttek a privatizáció módjának lefolyásáról. A masszív, spontán privatizáció jogi alapját valójában a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény teremtette meg azzal, hogy külföldi vagy magyar természetes és jogi személyek Magyarországon gazdasági társaságokat alapíthattak. A spontán privatizációnak legismertebb módszerei Sárközi (1991) szerint: adott termelési egység közvetlen értékesítése a befektető részére; jövedelmező termelési tevékenységek kiszervezése egy közös vállalatba, ahol az állami vállalat tőkeapportjával (termelési eszközök, márka, know-how) és a többnyire külföldi befektetők pénzügyi apportjával szereztek tulajdont, és bizonyos mértékű beleszólást a vállalat irányításába. Kezdetben a befektetők nem kívántak többségi tulajdont szerezni a vállalkozásban, de tőkeemelésekkel, és a tulajdonostársak kivásárlásával részesedésük fokozatosan emelkedett; külföldi befektetők közvetlenül is tehettek ajánlatott korábban meg nem hirdetett vállalat megvásárlására. A spontán privatizáció folyamatát az 1990-ben felállított Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ) sem tudta jelentős mértékben korlátozni, hiszen az csak a közvetlenül állami tulajdonban lévő cégek egy részében volt jogosult a tulajdonos érdekeinek képviseletére. A spontán privatizációnak véglegesen az 1990-ben elfogadott privatizációs törvény vetettek véget, ami 1992. márciusában lépett életbe. 1 Gazdasági átmenet fogalmán Kornai definíciója szerint - a klasszikus szocializmusból a kapitalista piacgazdaságba való átmenetet értjük, melynek átmeneti formájaként jelenik meg a szocialista piacgazdaság 25

Az 1992-től kezdődő időszakot tekintjük a decentralizált privatizáció kezdetének, amikortól az állami vagyont állami irányítás alatt értékesítették. A decentralizált jelző arra utal, hogy az állami vállalatokat nem komplexen értékesítették. Először önálló, életképesnek tekintett egységekre osztották fel őket, amelyeket külön-külön értékesítettek a befektetők felé. A decentralizált privatizáció kezdeti időszakában az állam a többségi magyar befektetői tulajdon biztosítására törekedett. A külföldi befektetők, a privatizációt követően hamarosan megszerezték a többségi tulajdont. 1996-1997-től, az állami vagyon jelentős része értékesítésre került. A privatizáció során több vállalkozást, gyakran spekulatív céllal vásároltak meg. Ezek többségét az új tulajdonosok rövid időn belül értékesítették általában külföldi befektetők részére. Ezt a folyamatot másodlagos privatizációnak nevezzük. A magyar élelmiszeriparban a külföldi működő tőkebefektetések megjelenése a spontán privatizáció időszakára datálódik. A 138 állami alapítású agrár-élelmiszeripari vállalatból 1992 végéig 80 alakult át gazdasági társasággá, melyek közül 35 vállalkozásban a részbeni vagy teljes privatizáció is megtörtént. A magyar gazdaság szempontjából történelmileg meghatározó élelmiszeripar privatizációjának gyorsaságát bizonyítja az a tény, hogy 1990-1992 között az állami privatizációs bevételek mintegy 50%-a az ágazatból származott. (Raskó, 2000) A magyar élelmiszerágazat privatizációjának sajátossága, hogy a vállalatok többsége szakmai befektető csoportok kezébe került. A befektetők között elsőként a legnagyobb élelmiszer-ipari multiés transznacionális vállalatok (pl.: Coca-Cola, Unilever, Nestlé, Heinz, Beghin-Say) és más regionális élelmiszeripari-társaságok (pl.: Henkell-Söhnlein, Underberg, Parmalat, Austria Tabac) jelentek meg. Velük párhuzamosan, de kisebb arányban pénzügyi befektető csoportok (pl.: Első Magyar-Amerikai Alap, CP Holdings) is részvettek a privatizációban. Beruházásaik mögötti motivációs tényként jelenik meg, hogy Magyarország a keleti blokk elismerten legfejlettebb mezőgazdaságával rendelkező hagyományos exportorientált ország, kiváló kapcsolatokat ápol a befektetők számára akkor ismeretlen kelet-európai piacokon; a mezőgazdasági alapanyagok kellő mennyiségben és minőségben termelhetők, amit a képzett és kreatív szakemberek irányítottak; helyi gyártókapacitások megszerzése és piacszerzés; márkanevek és gyártási technológiák megvásárlása; a magyar állam által elfogadott beruházás-védelmi szabályok. (Raskó, 2000) A magyar élelmiszeripari vállalatok vezetőségét a spontán privatizáció előmozdításában motiválta: az állandósult tőkehiány és likviditási problémák; piacszerzés reménye a nyugati piacokon; szükséges beruházások megvalósítás; 26

gyártási jogok megszerzése. Az 1992-ig tartó időszakban a jövedéki termékeket előállító vállalatok meghatározó többsége külföldi befektetők kezébe került (dohányipar, szeszipar), de magas volt a magánosítás az édességiparban, cukoriparban és a növény-olaj gyártás területén is. A külföldi tulajdonosok megjelenése azokban a vállalatokban különösen gyorsan zajlott le, melyeknek az államszocializmus időszakában is volt kapcsolata egy külföldi vállalattal, például licensz jogok, termelési rendszerek megvásárlása miatt. Nem elhanyagolható tény a befektetések motivációjának keresésekor, hogy számos külföldi befektető jó személyes kapcsolatot tartott fenn a megvásárlandó vállalat vezetőivel. Raskó (2000) továbbá azt is megjegyzi, hogy a spontán privatizáció időszakában a menedzsment viszonylag szabadon alakította a privatizációs stratégiát, az állam, és az 1990-ben felállított ÁVÜ passzívan figyelte a privatizációs döntéseket. 1992 végétől kezdődött meg a decentralizált privatizáció a magyar élelmiszeriparban is, mely abban is különbözött az előbbi időszaktól, hogy a magyar kormányzat immár szakágazati stratégiák mentén kívánta a privatizáció lebonyolítását lefolytatni. E stratégia része volt, hogy valamennyi állami élelmiszeripari vállalatot kötelezően át kellett alakítani életképes gazdasági társaságokká. E vállalatok magánosítása során a hazai érdekeltségű vásárlókat (munkavállalók, mezőgazdasági termelők kárpótlási jegyének beszámítása) előnyben kellett részesíteni. Több esetben előírták, hogy a termelők a vállalat privatizációja során 25%+1 szavazatig a tulajdonszerzés során előnyben részesültek, és tulajdonrészüket kárpótlási jegyekkel is kifizethették. Az új magánosítási stratégia ugyanakkor nem foglalkozott a létrejövő magyar tulajdonú vállalatok fennmaradásának, és fejlődésének problémáival, így nem kapcsolódtak a programhoz az új vállalkozásokat megsegítő, speciális finanszírozási programok. Ennek következtében, az elsődleges privatizáció befejeződésével párhuzamosan megkezdődött a másodlagos privatizáció folyamata is. Számos esetben az első körben győztes vevők tőkeerős befektető-társat kerestek, vagy teljes részesedésüket felajánlották a legtöbbször külföldi érdekeltségű befektetők részére. (pl.: Magyar Cukor Rt.) A külföldiek rövid idő alatt bekövetkező gyors térnyerésével kapcsolatosan számos ellenérzés fogalmazódott meg a privatizációs időszak alatt (Alvincz et al. 1994): közvetlen és közvetett tőkekivonás; az esetleges monopolhelyzettel való visszaélés; a piac meghódítása a megszerzett termelőkapacitások leépítésével és importtal; az ismert hazai élelmiszermárkák kiszorítása piacról; a megszerzett vállalat vagyonának felélése gyors profitszerzés céljából. A masszív privatizációt követően az élelmiszeriparon belül a külföldi vállalkozások jelenléte jelentős tényezővé vált. 1997-ben az élelmiszeriparban jegyzett tőke 61,4%-a külföldi tulajdonosok 27

kezében volt. Raskó (2000) aláhúzza, hogy a külföldi tőke aránya ekkor csak a gépiparban és a nemesfém ásványi termékek gyártásában volt magasabb az élelmiszeriparénál. Ezzel szemben a mezőgazdasági nyersanyagtermelésben a külföldi részvétel továbbra is minimális, a jegyzett tőkét tekintve 5,9%. Jansik (2000) a külföldi részesdés arányáról megállapítja, hogy az élelmiszeriparon belül a külföldi tőke eloszlása jelentős különbségeket mutat. A gyors és masszív privatizációnak következtében egész szakágazatok kerültek külföldi tulajdonosok kezébe, gyakran egy-két befektetői csoport kezébe. Ezekre Rontóné (2005) példaként említi a növényolaj-ipart vagy a borágazaton belül a pezsgőipart. Az 1. ábrán szembetűnő, hogy 1992 és 1997 között valamennyi élelmiszeripari szakágazatban növekedett a külföldi működő tőke aránya. Ez alól kivételt jelent a bortermelés, ahol ha minimális mértékben is, de 25%-ról 23%-ra csökkent az FDI aránya. 1. ábra: Külföldi működő tőke-megoszlás az élelmiszeriparon belül Forrás: AKI adatok Az élelmiszeripari befektetők (multinacionális és egyéb külföldi vállalatok) más országokban szerzett profitjukat, illetve idegen forrást mozgósítottak magyarországi befektetéseik megvalósításához. A kívánatos piaci pozíció elérésével a magyar termelő egység az anyavállalatba integrálódva annak koherens részévé válik és alárendelődik a tulajdonos vállalat globális vagy regionális stratégiájának. Amíg a pótlólagos beruházások hatékonyság- vagy méretgazdaságosság-növekedéséből származó határhaszna pozitív, illetve várható megtérülése nemzetközi összehasonlításban magas, addig a külföldi befektetők folytatják a magyar leányvállalatnál képződött nyereségük visszaforgatását. Amint 28

azonban céljaikat elérték, vagy másutt kedvezőbb befektetési lehetőségek adódnak, kivonják a profitot az országból, és - fenntartva a működő tőke állandó mozgását - azt máshol fektetik be. A profit repatriálás teljesen természetes és elfogadható gazdasági folyamat, amíg legális és ellenőrzött keretek között zajlik. Az élelmiszeriparban azonban az a külföldi tulajdonosok által gyakorolt eredménykivonásnak létezik egy releváns veszélye és elítélendő megnyilvánulása, az ún. rejtett profit-repatriálás. Mértéke nem ismeretes, mert általában az anyavállalat és a leányvállalat közötti belső vállalati elszámolási módszerek követhetetlenné teszik. (Jansik, 2001) A rejtett profit-repatriálás legfontosabb három megnyilvánulási területe, Alvincz et al (1994) szerint a következő: költségalapú profitrepatriálás - a leányvállalat költségeinek növelése az anyavállalat javára; profitrepatriálás eszközei törzstőke-emeléssel; kereskedelem-alapú profitrepatriálás (transzferárak): az anyavállalat és leányvállalat közötti belső export-import útján. Az élelmiszeriparon belül a külföldi befektetők viszonylag rövid idő alatt vetették meg lábukat, amely szorosan kapcsolódik a gazdasági átmenethez, és azon belül is a privatizáció időszakához. A külföldi működő tőke jelentős része a spontán privatizáció időszaka alatt áramolt be az országba, melyek megvalósulását állami stratégia híján a legtöbb esetben az állami vállalatok vezetői irányították. Bár a decentralizált privatizáció alatt az állam elő kívánta mozdítani a hazai tulajdonosok szerepét, de a privatizált vállalatok működéshez szükséges finanszírozási források híján számos vállalat új vezetőinek tőkeerős, külföldi befektetőpartnert kellett keresniük. A magyar élelmiszeriparon belül a külföldi tőke aránya kimagaslóan magas más ágazatokhoz viszonyítva is, és jelentős különbségeket mutat az ágazaton belüli megoszlása. A külföldi tulajdonban lévő vállalatok egy nagy vállalatcsoport részeként működnek tovább, és működésük, valamint fejlődésük a csoporton belüli nemzetközi munkaerő-megosztástól nagymértékben függ. 29

2. Anyag és módszer A kutatások középpontjában a külső tőkeforrásból származó szőlészeti-borászati befektetéseknek a magyar szőlő-bor ágazatra gyakorolt hatása áll. Az elemzések tehát mezoökonómiai, azaz ágazati szinten vizsgálják az új gazdasági szereplők hatásait a szektor fejlődésére. Az ágazat, mint vizsgálatom tárgya, annak fogalom-meghatározását követően arra keresem a választ, hogy e összetett gazdasági halmaz vizsgálatát milyen elvek és módszerek alkalmazásával lehet eredményesen és hatékonyan elvégezni. 2.1. Ágazati tanulmányok Az ágazat (angolul: industry) először a modern közgazdaságtan atyja, Adam Smith híres művében, a Nemzetek gazdaságtana munkamegosztás részében jelenik meg. Szemléletesen az ollógyártók példáján keresztül mutatja be az ágazatban dolgozó mesteremberek összességét. Az ágazat koncepciójának megújítása a rendszerelmélet megjelenését követően kap új lendületet (ld.: Barel (1971) és Rosnay (1975) munkái). Ezen elméletek közös alapja, hogy az ágazatot, mint hierarchikus rendszert vizsgálják. Toledano (1978) egy láncként tekint az ágazatra, amelyben fentről lefelé haladva a félkész termékekből végtermék keletkezik:..a molnár lisztjét használja a pék a kenyérhez Az ágazati kutatások valódi áttörése Goldberg (1968) nevéhez fűződik, aki az ágazat rendszerszintű, vertikális megközelítéséből kiindulva alkotja meg az agribusiness koncepcióját. A megközelítés magába foglalja az adott mezőgazdasági termék alapanyag-termelésében, a feldolgozásában és a kereskedelemében résztvevőket. Tartalmazza a mezőgazdasági beszállítókat, a mezőgazdasági termelőket, a raktározással foglalkozó vállalkozókat, a feldolgozókat, a nagy- és kiskereskedőket, akik lehetővé teszik a nyersanyagnak a fogyasztókig történő eljutását. Vonatkozik valamennyi szervezetre, mint az állami szervekre, a piacokra, a kereskedelmi egyesületekre, melyek koordinálják és befolyásolják a termékáramlás különböző szintjeit. Rastoin (2006) a fenti koncepció tekintetében kiemeli, hogy az agribusiness definíciójában, e rendszer működésének tökéletesebb megismerése miatt, a kereskedelmi egyesületek kifejezést helyettesíteni kell a szakmai és fogyasztóvédelmi szervezetekkel. Malassis (1973) az ágazat (franciául: filière) egy részletesebb, rendszer szemléletű definícióját alkotta meg: az ágazat az agrár-élelmiszeripar egy adott termékéhez vagy termékcsoportjához kapcsolódik; és magába foglalja az összes szereplőt (vállalatok és adminisztráció) és (termelési-, feldolgozási-, pénzügyi-) folyamatot, melyek hozzájárulnak a termék előállításához, szállításához 30

annak végső felhasználásig, és magába foglalja éppúgy a termelési tényezők összehangolását azaz a logisztikát. E a megközelítés az ágazati koncepció három fontos elemét emeli ki: a terméket, a termelési csatornákat, a szereplőket és a folyamatokat; a piacszabályozási folyamatokat, szerkezetét és működését, az állami beavatkozások körét; a szereplők közötti versenyt. Morvan (1980) az ágazat három alapvető tulajdonságát határozza meg: az ágazat technikai megközelítésből részekre bontható, egymás után következő műveletek sorozata; az ágazat kapcsolati megközelítés tekintetébe a szereplők közötti kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatok összessége, mely a termelés teljes folyamatát felöleli; az ágazat stratégiai megközelítésből gazdasági folyamatok összessége, mely a döntések alapjait vizsgálja a konkurencia aspektusait is figyelembe véve. Modern megközelítésben az ágazatot vizsgálnunk kell mint dinamikus rendszert is: az előbb említett három tényező bármelyikére ható jelentékeny változás dinamizálja az egész ágazatot és megváltoztatja működési elvét, szerkezetét. Az előzőekben leírt Goldberg (1968) és Malassis (1973) definíció alapján megállapítható, hogy azok közelebb állnak a magyar vertikum fogalmához, mint az ágazatéhoz. Míg előbbi a feldolgozott élelmiszernek teljes útját - az inputoktól a fogyasztókig - is magába foglalja az, addig utóbbi csak a mezőgazdasági alapanyag-termelés és az élelmiszer-feldolgozás részeit tartalmazza. E kettőség magyarázatául szolgálhat Szénay-Villányi (2000) megközelítése, miszerint a magyar ágazat szó megközelítése közelebb áll a német Productionszweige fogalmához, mint az angol industry megközelítéshez. A szerzőpár az ágazat, gazdasági ág, szakágazat fogalmakat szinonim kategóriáinak tekinti. A magyar ágazat kategória ugyanis a hagyományos mezőgazdaság korszakában alakult ki, amikor az agrártermelés elsősorban nyersanyagtermelést jelentett. A technológiai fejlődéssel az ágazat fogalma fokozatosan kibővülni látszik annak horizontális, illetve vertikális aspektusaival, hiszen ezek együttesen tekinthetők a gazdasági elemzések egységének: a mezőgazdasági ágazatökonómiai vizsgálatok ma legtöbbször vertikális egységeket fognak át, melyeken belül olykor szükséges lehet a nyersanyagtermelő alapágazat külön vizsgálata. A kutatási területet jelentő szőlő- és bortermelés tekintetében is megfigyelhető a magyar valamint az angolszász és francia szakirodalom közötti különbség: míg a magyar szakirodalomban a szőlő-bor ágazatként megjelölt fogalom a szőlőtermesztés és borászat fogalmát öleli fel, addig az angol wineindustry kifejezés magában foglalja a termeléstől a fogyasztásig résztvevő valamennyi gazdasági szereplőt. A szőlő-bor szektort vizsgáló magyar szerzők (Brazsil (2000), Mayer-Lakatos (2005) stb.) 31

nagyon gyakran használják szinonim kifejezésként az ágazat és a vertikum fogalmakat, holott az előzőek alapján a kettő egymástól jelentősen különbözik. Egy adott termék, esetünkben a szőlőbor, vizsgálata során nincs lehetőség arra, hogy az előállítástól, a disztribúciós csatornákon át a kereskedelmi hálózatokig minden gazdasági folyamatot megfigyeljünk. Az ágazatra (franciául: filière, angolul: industry) tehát sokkal inkább koncepcióként (absztrakcióként) tekintek. Ez lehetővé teszi a valóság egy részének mérését, megértését valamint a vizsgált terület szerkezetének és működési elvének magyarázatát. Az ágazati vizsgálatok során a termelési- és értékesítési rendszer egy kiemelt területére koncentrálok. Az ágazati tanulmányok módszereinek részletes elemzése előtt fontos annak hangsúlyozása, hogy - Lauret (1983) megállapításaival élve a vizsgálatok során a folyamatok értelmezésére és nem azok mérésére helyezem a hangsúlyt. Az ágazati tanulmányok nem csupán a termelési folyamatok leírására szolgálnak, de fokozatosan három különböző irányba fejlődtek (Rastoin, 2006): a termelési technológia fontosságát kiemelő tanulmányok a technológiának az ágazat fejlődésére gyakorolt hatását mérik; az integráció folyamatainak vizsgálata, melynek során a magasabb fokú együttműködésben rejlő szinergiákat kívánják mérni esettanulmányok formájában; ágazati kapcsolatok mérlegéből kiinduló tanulmányok az ágazatok egymásra irányuló hatásait mérik. E három irány külön-külön egyik sem biztosít Rastoin (2006) szerint olyan kellően kifinomult módszereket, amellyel egy ágazatban tevékenykedő gazdasági szereplők közötti kapcsolatokat valóban fel lehet tárni. Tehát a három módszer nem konkurensei, hanem komplementerei egymásnak a kutató számára. Véleménye szerint egy ágazati tanulmánynak ma az alábbi részekre kell kitérnie: gazdasági aspektus, melyben az ágazatra rendszerként tekintünk, mely egy vagy több piac által irányított termelési és fogyasztási rendszer. E rendszert a termékáramlás irányával és ökonómiai adatok (mennyiség, hozzáadott érték, ágazati termelési költség, ágazati jövedelem, ágazatok közötti kereskedelem) segítségével jellemezhetjük; technológia és termék aspektus, mely alapvetően a termelési folyamatokat vizsgálja az innováció szemszögéből; szervezeti és vállalati aspektus, mely számba veszi az ágazat fontos és periferikus vállalkozásait, azok beszállítóit és vevőkörét. A gazdasági szereplőket karakterizálja, és vizsgálja azok gazdaságpolitikáját; földrajzi aspektus, mely az adott ágazatot az adott földrajzi környezetben vizsgálja, 32

különösen figyelembe véve az adott területen kialakult klasztereket. Új megközelítést jelenthet a terroir koncepció bevezetése ezen a téren. Rastoin (2006) meglátása szerint az adott ágazat dinamikájának és lehetőségeinek megértéséhez mindig szükség van egy történelmi aspektus felvázolására is. Bencharif et al. (1999) tanulmánya szerint az agrár-élelmiszeripar ágazati megközelítése különösen alkalmas az átmenet gazdaságainak vizsgálatára. Új látásmódot nyit meg a szociál-ökonómiai valóság feltárása révén. Az átmenetben lévő országokban az agrár-élelmiszeripar torzulásai révén rendkívül heterogén képet mutatnak, és ebből adóan a szereplők között kialakult kapcsolatok nagyon szerteágazóak, bonyolultak. E torzulások legtöbbje a termékek szabad áramlását akadályozza. Pouliquen - Nidenberg (1993) megállapítják, hogy az ágazati megközelítést az átmeneti gazdaságokban szükségessé teszi, hogy nem létezik globális elmélet az ott felmerülő problémákra, tehát szükség van egy következetes, a helyi kapcsolatokat mélyen ismerő folyamatos reflexióra sokkal inkább, mint az előzetesen a stabil gazdaságokra felállított modellekre. Lauret (1983) jelentős különbségekre mutat rá a magukat ágazati kutatásoknak nevező írások között: Az úgynevezett élelmiszer-lánc típusú kutatások ugyanis a beszállító-vevő közötti kapcsolatokat vizsgálják, és mindezek láncolatát helyezik előtérbe; A disztribúciós csatornákat vizsgáló tanulmányok azt kutatják, hogy milyen úton kerül el az adott termék az alapanyag-termelőtől a végső fogyasztóig. Mindezt a kereskedelmi folyamatok vizsgálatával érik el. A kereskedelmi hálózatokat vizsgáló tanulmányok alapvetően az ágazati szereplők közötti információcserére fókuszálnak. A vállalati láncokat, csatornákat és hálózatokat vizsgáló tanulmányok közös tulajdonsága, hogy konkrét, közvetlenül megfigyelhető tevékenységet vizsgálnak. Térben és időben könnyen lehatárolhatók az adott társadalom egy részére, egy adott vállalkozáscsoportra koncentrálnak, melyeket struktúrájuk vagy kereskedelmi kapcsolataik alapján könnyen csoportosíthatók. Lauret (1983) felhívja a figyelmet, hogy ezek a tanulmányok nem teszik lehetővé az adott termék gazdasági vonatkozásainak teljes megismerését. Az ágazati tanulmányok megkezdéséhez mindig szükséges meghatározni: a vizsgált terméket vagy termékcsaládot; a vizsgálat tárgyát jelentő terület pontos lehatárolását (ország, régió, termelési körzet stb.) a vizsgált időszakot. Itt kell kicsit részletesebben beszélni a földrajzi területről, mint az ágazati tanulmány egyik tényezőjéről, hiszen több borvidék vizsgálatát kívánom elvégezni. 33

Benko - Lipietz (1992) kiemelik, hogy bár a technológiai fejlődés sok tekintetben csökkentette a termőhely és az adott tevékenység közötti szoros kapcsolatot, továbbra is felmerül az a kérdése, hogy mire alapozzuk egy heterogén termék ágazati vizsgálatát egy globalizálódó, homogén piacon? Erre a válasz egyértelműen a területben, mint meghatározó tényezőben keresendő, ami különösen megkerülhetetlen kérdést jelent az olyan termékek esetében, melyek kereskedelmében alapvető szempont annak minősége. Különösen bonyolítja a kutató munkáját a földrajzi árujelzőkkel forgalomba hozott termékek sokasága, mint az oltalom alatt álló eredetmegjelöléses és oltalom alatt álló földrajzi jelzéses borok esete. A szerzőpár által ajánlott megoldás, hogy nem megfeledkezve a területi különállóság problémájáról, de nem szabad túl sok felvetéssel egyszerre dolgozni, ugyanis nagyon gyakran a minőségre vonatkozó eltérések alapvetően marketingbeli okokra vezethetők vissza. Egy ágazati tanulmány tehát egy többé-kevésbé könnyen lehatárolható terméknek egy strukturált és differenciált egészként való bemutatása. Belső tartalma rendkívül heterogén, hiszen az ágazaton belül többé-kevésbé modern és tradicionális technológiákkal, különböző típusú vállalatokkal, valamint különböző kereskedelmi csatornákkal éppúgy találkozhat a kutató. Az előzőekben felsorolt, összetett kapcsolatok bemutatása miatt egy ágazati tanulmány elkészítése Lauret (1983) szerint rendkívül időigényes folyamat, amely megköveteli a vizsgálat tárgyának pontos lehatárolását, és a kutató különleges belsőséges kapcsolatát az adott területtel. Ez utóbbi és a rászánt kutatási idő eredménye az ágazati tanulmányok értéke és megbízhatósága. Lauret és Perez (1992) a bensőséges kapcsolat mellett a sikeres ágazati tanulmány előfeltételének tekinti, hogy a kutató folyamatosan az észlelt és az elméleti folyamatok kölcsönhatásában éljen, fogékony legyen a társadalmi problémák iránt, rendszerszemléletben gondolkozzon, ismerje a közgazdaságtan működésének alapfeltételeit, de képes legyen elfogadni a szabályozás és a döntések sokszínűségét. A fenti főleg francia - szerzők ágazati tanulmányokra vonatkozó kutatásai jól mutatják, hogy annak sikerét a kutató személye és előismerete alapvetően befolyásolja. Tehát a kutató egyénisége, objektivitása alapvetően meghatározza az eredmények hitelességét. E szubjektív elem miatt fontos annak pontosítása, hogy milyen szabályokat kell figyelembe venni a kutatónak. A kutató szakmai jártasságának fontosságát hangsúlyozza Porter (1980) is: a gazdasági szereplőkkel folytatott irányított interjúk során, a kutató szakmai felkészültségének jelzése arra ösztönzi az interjúalanyt, hogy részletesebb, pontosabb adatokkal szolgáljon a kutatónak. Lemoigne (1984) az ágazati tanulmányokat a modellek egy formájának tekinti, és ebből kiindulva úgy véli, hogy a kutatónak az alábbi négy szabály figyelembevételével kell eljárnia: 34

Helytállóság: vizsgálat tárgyát minden esetben a modellt készítő kutató implicit és explicit szándéka határozza meg. Ezt az alapszabályt abban az esetben sem szabad elfelejteni, ha kutatásaink előre haladtával a vizsgált valóság ellentmond eredeti felvetésnek; Komplexitás: a vizsgált jelenséget mindig egy nagy egész, aktív és szerves részének kell tekinteni. Először a kutatónak globálisan, a környezetével való kapcsolatait kell megvizsgálni, majd azt követően kell belső struktúráját kutatni; Teológiai elvek: a kutatónak soha sem a jelenséget önmagát, hanem annak magatartását, kiváltó okát kell megmagyaráznia úgy, hogy azt soha sem szabad néhány gyakorlati szabállyal egyoldalúan értelmezni; Megerősítés és annak beismerése, hogy valamennyi modell elfogult. Ez nem a kutató alaposságának hiánya, de fontos valamennyi vizsgált elem teljes objektív megismerésének illúzióját kizárni, és olyan elfogadható támpontokat találni, amellyel a vizsgált elemek kiválaszthatók. A dolgozatban az ágazaton, a szőlő-bor vertikumnak a termelési (szőlészet és borászat) oldalát értem. Dinamikus rendszerként kezelve az ágazat fogalmát, vizsgálataim középpontjában a befektetői csoportok megjelenésének hatásai állnak a választott magyar borvidékek gazdasági szereplőire. Heterogén, a földrajzi eredetük által jelentős minőségi különbségű terméket előállító ágazat. A gazdasági, technológiai, történelmi, szervezeti aspektusokat figyelembe véve, esettanulmányokon keresztül kívánom a kutatási hipotéziseimre a válaszokat megtalálni. Kutatásaim során a rendszerváltástól napjainkig terjedő időszakot elemzem. 2.2. Esettanulmányokra alapozott ágazati tanulmány során alkalmazott kutatási módszerek Az esettanulmányok olyan elemző, empirikus kutatások, amelyek a kiválasztott ágazati jelenségek összefüggéseit vizsgálják. Az esettanulmányok nem kvantitatív méréseken, hanem az adatgyűjtés során felhalmozott ismeretanyagok kvalitatív elemzésén alapulnak. Nem csupán a statisztikai elemzés és a feltevések számokkal történő igazolása válik fontossá, hanem a jelenségek mélyebb megismerése, ami az általános elemzési elvek segítségével kerül kiértékelésre. Az esettanulmányok eredményei alapján csak korlátozottan lehet olyan általános kijelentéseket megfogalmazni, mint az ökonometriai vizsgálatok esetében. Az ágazati esettanulmány a jelenséget ugyanis a környezetével együtt vizsgálja, és viszonylag nagyszámú változó emelhető ki az eredményekből. Sidlovits (2008) megállapítása szerint, az esettanulmányokat gyakran az a kritika éri, hogy a vizsgálatot végző személy szubjektivitásából adódóan, az eredmények torzulhatnak. A vizsgálat 35

nehezen reprodukálható, a tényezők változékonyak. Az elemzések alapjául szolgáló, irányított interjúkra alapozott esettanulmányokat az interjú alanyok is kevésbé kedvelik a kérdőívekhez képest, mivel sok időt vesz el az összetett kérdésekre adott választ. Ugyanakkor a nyitott kérdések, és az irányított interjúk alkalmazása lehetővé teszi a kutató számára, hogy holisztikus képet alkosson a kutatás tárgyáról. Az eredmények más forrásból történő alátámasztásával, a különböző interpretációk megvitatásával az interjúk során, több információforrás alkalmazása (pl.: éves beszámolók, sajtóanyagok) jelentősen csökkentheti a kutatási eredmények torzulását. Az irodalmi kutatások és esettanulmányok készítéséből álló kutatásokat időben öt egymásra épülő szakaszra lehet osztani: 1. PhD dolgozat első szakaszában bibliográfiai kutatásokat végeztem, mely a kutatási téma lehatárolását tette lehetővé. A globális szőlő-bor vertikum fejlődési tendenciáinak, illetve a magyar szőlő-bor ágazat átalakulásának és szerkezetének megismerésén túl a kutatások fokozatosan a szőlő-bor ágazaton belül megvalósult koncentrációs folyamatok felé irányultak. Ezen összetett gazdasági folyamatok megértéséhez és elemzéséhez számba vettem azokat a közgazdasági elméleteket (átmenet gazdaságtana, a külföldi működő tőkebefektetések, a vertikális koordináció, evolucionista közgazdaságtan, mezo-ökonómia elméletek), amelyek lehetővé tehetik a kutatási terület mélyebb megismerését. 2. Ismerve a tudományos munkák esetleges korlátait Porter (1982) ajánlása alapján - az irodalmi adatgyűjtés lezárását megelőzően, irányított interjúkat készítettem az ágazat szakmai szervezeteinek országos és helyi tisztségviselőivel, valamint több, a szőlő-bor ágazattal foglalkozó elemzővel. Kutatásaim második szakaszában végzett előzetes irányított interjúk hozzájárultak ahhoz, hogy átfogóbb képet kaphassak a szőlő-bor vertikum aktuális helyzetéről, illetve a szőlő-bor ágazatban lezajló koncentrációs folyamatok magyar vetületeiről, különös tekintettel a rendszerváltást követően lezajlott eseményekről. 3. Kutatásaim harmadik szakaszában összesítettem, elemeztem és összevetettem az első két szakaszból származó adataimat, így megfogalmaztam kutatásom problematikáját; a gazdasági elméletek közül kiválasztottam a kutatásaim alapjául szolgálókat (átmenet gazdaságtana, vertikális koordináció, evolucionista közgazdaságtan kizárása); térben lehatároltam kutatásaim területét (két magyar borvidék kiválasztása); a borvidékek ágazati struktúrájából kiindulva beazonosítottam és osztályba soroltam az ágazati gazdasági szereplőket; felállítottam borvidéki ágazati szereplőket összesítő adatbázisomat, különös tekintettel a külső tőkeforrásból származó borászati beruházásokra; kidolgoztam az irányított interjúk alapját jelentő kérdőívet az 1. számú melléklet szerint; 36

E szakaszban végeztem el az elemzések alapjául szolgáló külföldi működő tőkebefektetések és mezo-ökonómiai gazdasági elméletek irodalmának kutatását. 4. A negyedik szakaszban lefolytatott irányított interjúk alatt valamennyi borvidéken arra törekedtem, hogy az adott termelési körzet szerkezetét figyelembe véve, valamennyi ágazati szereplő típussal találkozzak, azok véleménye megjelenhessen kutatásomban. Kiemelt fontosságúnak tartottam az eltérő nézőpontok ütköztetését, a működő tőkebefektetések megítélésének, valamint a gazdasági szereplők között létező és vélt ellentétek, szövetségek és kapcsolatok megismerését. 5. A fenti négy szakasz összegzését, egyben befejező, ötödik szakaszát jelenti a disszertáció megírása, mely szakasz alatt kiegészítő irodalmi kutatást is végeztem. A problematikában meghatározott kutatási hipotézisek megválaszolásához a 3. táblázatban feltüntetett vizsgálatokat végeztem el. Kutatásaim során két elsődleges célt fogalmaztam meg: A magyar szőlő-bor ágazat piaci környezetének megismerése első sorban szekunder adatgyűjtésre alapozva: o A világban, és azon belül az Európai Unió bortermelő országaiban, a szőlő-bor termelési- és fogyasztási struktúrában az elmúlt évtizedek folyamán bekövetkezett változások (különösen a koncentrációs folyamatokra); o A rendszerváltást követően a magyar szőlő-bor ágazat termelési és fogyasztási oldalán bekövetkező változások, melyeket befolyásolt a második világháború utáni magyarországi gazdaságpolitikai rendszerek változásai, különös tekintettel a gazdasági átmenetre (irányított interjúk alapján). Kutatásaim második része a külső forrásokból megvalósult ágazati beruházásokra, és a termelésben megfigyelhető koncentrációs folyamatokra fókuszál nemzetközi majd hazai példákon keresztül. A világ koncentrációs folyamatainak vizsgálatához, a tudományos írásokon túl, a szakmai folyóiratok cikkeit, illetve szakmai szervezetek éves beszámolóit használtam. A folyamatok vizsgálata során ismertem fel azt, hogy a külső tőkebefektetések aránya, és a helyi fejlesztési modellben betöltött szerepe borvidékenként eltér. Ennek bizonyítására kizárólag szekunder adatgyűjtésre alapozva, két külföldi borvidéken mutattam be a külső tőkebefektetések hatásait: az újvilági Új-Zéland Malbeck borvidéken, valamint a hagyományos borhatalom, Spanyolország Rioja borvidéken. 37

3. Táblázat : Vizsgálat anyaga és módszerei Elemzett témakörök A magyar szőlő-bor ágazat piaci környezetének elemzése Külső befektetők hatása a magyar szőlőbor ágazatban Résztéma A világ és az EU borpiacának elemzése Hazai borpiac elemzése a gazdasági átmenet szemszögéből Külső tőkebefektetések a globális szőlőbor ágazatban Rioja és Malbeck példáján keresztül Külső tőkebefektetések Villányi borvidéken Külső befektetők Tokaji borvidéken Forrás: saját eredmények Kutatási módszerek Szekunder adatgyűjtés Szekunder primer adatgyűjtés Szekunder adatgyűjtés Szekunder primer adatgyűjtés, Szekunder primer adatgyűjtés, és és és Adatforrás OIV, FAO, KSH, EuroStat, HNT adatok; szakmai kiadványok HNT, KSH, VPOP adatok, Tudományos és szakmai folyóiratok Irányított interjú szakértőkkel Tudományos és szakmai folyóiratok; Szakmai szervezetek kiadványai Tudományos és szakmai folyóiratok; KIM E- beszámoló, Opten adatbázis; Irányított interjú (15 pincészet) Tudományos és szakmai folyóiratok; KIM E- beszámoló, Opten adatbázis; Irányított interjúk (21 pincészet) Elemzési módszerek Leíró statisztika, összehasonlító elemzés Leíró statisztika, összehasonlító elemzés, tartalom elemzés Tartalomelemzés, összehasonlító elemzés Tartalomelemzés, összehasonlító elemzés Tartalomelemzés, összehasonlító elemzés A külföldi esettanulmányok igazolták az ágazati tanulmányok minőségi, területi és történelmi elveinek a fontosságát. Magyarország esetében kettő önálló, elsősorban irányított interjúkra alapozott esettanulmányból (Tokaji és Villányi borvidék) határoztam meg következtetéseimet és adtam meg a problematikában felvetett hipotéziseimre a választ. 38

Tekintettel a hazai borászatok nagy számára, a kutatás korlátozott anyagi forrásai nem tették lehetővé, hogy a borvidékeken statisztikailag reprezentatív vizsgálatokat végezzek. Az irányított interjúk előkészítését jelentő bibliográfiai tanulmányaim és adatbázisom alapján választottam ki a borvidéki szereplőket, melyet minden esetben egyeztettem a Hegyközségi Tanács titkárával. Ennek célja a valós helyzet megismerése és az egyoldalú következtetések elkerülése volt. Borászati nagyvállalkozások esetében a vállalkozás több alkalmazottjával készült interjú. Több esetben sikerült a vállalat menedzsmentjének alkalmazottjain túl a befektetőkkel is interjút készíteni (pl.: Tokaji borvidék). A szőlészeti, borászati vállalkozásokon túl minden esetben interjú alá vontam a szakmai szervezetek (általában Hegyközségi Tanács) képviselőit is, akik egyben a termelésben is érintettek. Az irányított interjúk alapját jelentő kérdőívet, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának munkatáraival, illetve Hegyközségi Tanácsok titkáraival teszteltem, és alakítottam ki első változatát. Ezt követően a kérdőívet két irányított interjú során teszteltem, és módosítottam szerkezetét. Porter (1982) ajánlásából kiindulva a kérdőívet inkább egy logikai fonalnak tekintettem amelyet a kutatónak úgy kell ismernie, hogy az interjú alanya által adott információkat rögzíteni tudja. Az interjúk hatékonyabb lefolyását segítette elő, hogy az interjú alanyok többsége engedélyezte hangrögzítő berendezés használatát. Az esetlegesen nyitott adatokat telefonon vagy e-mailen pontosítottam az interjú alanyával. Az interjúk megkezdése előtt informálódtam az interjú alanyáról. Az így szerzett információkat, illetve az interjúk eredményeit több esetben jeleztem az interjú alanyának. Ezen apró megjegyzéseket, hozzáfűzéseket pozitív jelzésként értékelték, és nyíltabbá váltak. Nem volt példa nélküli az sem, hogy az interjú alanya bizonyos kérdésemre - például üzleti titokra hivatkozva - nem adott választ. Ezek legtöbbször az alapítás körülményeire vonatkoztak, azaz a rendszerváltás hajnalán bekövetkező változásokra. A gazdasági átmenet időszakára végül a legtöbb adatot a szakmai szervezetek képviselőitől, illetve a helyi kisvállalkozóktól szereztem meg. Az irányított interjúk általános tapasztalata, hogy a valós helyzet megismerését elősegítő információk jelentékeny része az interjú lezárását követően került elő. Több esetben hangzott el az a mondat, hogy ezt ne tessék írni, de Ezeket az információkat minden esetben próbáltam felvetni a későbbi interjúk folyamán, és igyekeztem azok megerősítésére, illetve cáfolatára választ kapni. Hasonló tapasztalatként mondható el és kutatásaimat nagyban nehezítette, hogy a borászatban és szőlészetben minden pincészet és termelő rendelkezik egy számára megkérdőjelezhetetlen igazsággal, filozófiával. Ezekben az esetben a kutatónak nagy 39

empátiával és megértéssel kell figyelnie, teljes egyetértést mutatva, hogy az interjú alanya őszintén kifejtse személyes véleményét. Vizsgálataim szempontjából releváns vállalkozási adatok hitelességét nyílt hozzáférésű cégadatokból ellenőriztem, mint például mérleg és eredménykimutatások, üzleti beszámolók stb. Ezeket az adatokat a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium E-beszámoló adatbázisból, illetve az OPTEN információs rendszerből szereztem be. Az irányított interjúk és szekunder adatgyűjtés mellett több alkalommal részt vettem a borvidéki szakmai rendezvényeken, ahol korábban nem ismert gazdasági szereplőkkel ismerkedtem meg. Különösen sok információt szereztem a borászokat tömörítő egyesületek közgyűlései során. 3. Szőlő-bor piaci befektetések E szakirodalmi részben a problematikában megfogalmazottak szerint kutatásaim a szőlő-bor ágazat területén történt befektetések nemzetközi folyamatait elemzik. Vizsgálataimat nehezítette az a tény, hogy a borászati befektetések témakörében született tudományos és szakmai írások száma korlátozott. A téma feldolgozást tovább hátráltatta, hogy a publikációk jelentékeny része a borral befektetetési eszközként foglalkozik: ökonometriai modellekkel vizsgálják a magas presztízsű ikon borok érleléséből adódó értéknövekedésének és az egyéb befektetési formák nyújtotta hozamok viszonyát, és keresik a vásárlás és az értékesítés ideális időpontját különböző piacokon. (ld.: Fogarty (2007); Burton Jabobsen (2001); Sanning (2007)) E megfigyelést támasztja alá Couderc et al (2003) véleménye, miszerint a termelői piac koncentrációjának vizsgálata csak a nemzeti ágazati kutatásokból jellemezhető, ugyanis a globális borkereskedelem szerkezetére vonatkozó egységes statisztikai adatok hiányoznak. A szakmai szervezetek statisztikai adatai, és a témában született tudományos írásokon túl, kitekintek tehát a tárgyban íródott szakmai lapok és internetes portálok írásaira, jelentéseire is, és egy esetben a témában született audiovizuális dokumentum is felhasználásra került. A vizsgálatok során a befektetések tényszerű jellemzésén túllépve, kiemelt szerepet szentelek a befektetők motivációjának, és a kialakult vállalat-vezetési formáknak. 40

3.1 Borpiac történelmi fejlődése A borpiac történelmi fejlődését jelentékenyen befolyásolja az agrár-élelmiszeripari termékek iránti fogyasztási szokások változása. Coelho Rastoin (2004) Malassi (1973) elmélete 2 alapján a borpiac fejlődését szintén négy korszakra osztják fel, azzal a megkötéssel, hogy annak története a mezőgazdasági korszakkal kezdődik: a borpiac kialakulásának konkrét kezdeti időpontja nehezen határozható meg, az eltérő társadalmi fejlettségű népcsoportok, a történelmi viszályok, és vallási hatások miatt. Borpiacról akkor beszélhetünk, amikor az adott területen élő parasztok az önellátáson túl, értékesítési céllal is állítanak elő bort. A termelési többlet megjelenése a Földközi-tenger birodalmaihoz (Egyiptom, Fönícia, Hellasz, Nagy Sándor Birodalma) kötődik, melynek csúcspontja a Római birodalom korszaka: több százezer kilométeres szállítási útvonalak és szabályozott kereskedelmi, jogi és pénzügyi előírások segítették elő a bor kereskedelmet és hatottak ki annak fejlődésére. Az ipari forradalommal kialakult európai tömegpiac igényeit az adott ország vagy a hazai termelésből vagy behozatalból elégítette ki. A hagyományos bortermelő országokban a bor mindennapi italként jelenik meg, és kereskedelme alapvetően a belpiacon történik. A nem bortermelő országok alkoholfogyasztási igényüket egyéb alkoholokkal elégítik ki, így a bor mint luxustermék szerepe a külkereskedelemben marginális. Az export csak néhány különleges földrajzi elhelyezkedésű és minőségű bort előállító borvidék esetében meghatározó: pl.: Sherry vagy Xerez, Portó, Bordeaux, Tokaj. A harmadik időszak kezdete a fejlett országokban az 1970-es - 80-as évekre tehető, mely a globalizálódó világában magával hozza a termelési technológia forradalmát, a városiasodást és a tercier szektor fejlődését. Borászati ágazatban fontos változás a specializáció megjelenése: a bor jelentékeny részét a bortermelésre szakosodott termelők és képzett szakemberek irányítják. Bár az életmódbeli változások miatt a hagyományos országok fogyasztása jelentősen csökkent ettől az időszaktól kezdve új termelő és fogyasztó országok jelentek meg a piacon: előbbire Észak-Amerika és a déli félteke országai, utóbbira Észak-Európa szolgál például. E piaci bővülés nyújtotta lehetőségekkel alapvetően az újvilági bortermelő országok éltek, míg Európa leginkább versenyképességének visszaszerzésével és a túltermelés levezetésével foglalatoskodott. A negyedik, napjainkban kezdődő szakasz a piaci koncentrációval jellemezhető, melyben az újvilági bortermelő országok részesedési aránya stabilizálódik, a hagyományos bortermelő országok pedig szembenéznek a piacukra jellemező valós gazdasági és társadalmi problémákkal. Ebben a fázisban, Porter (1990) elmélete szerint, megjelennek a kifinomult vásárlók, akik a versenytársakat szegmentációra kényszerítik. Ennek következtében a verseny 2 Pre-agrár korszak; Mezőgazdasági korszak; Agrár-élelmiszeripari korszak; Tercier korszak 41

tovább növekszik és a vállalkozások száma csökkeni fog. A borszektorban tehát szintén megfigyelhetők a differenciált oligopóliumok kialakulásának feltételei. Hannin et al (2010) tanulmányukban aláhúzzák, hogy a koncentráció valódi okát nem a Porteri értelemben vett kifinomult fogyasztók megjelenése idézte elő, sokkal inkább a nem borfogyasztó országok tömegfogyasztói igényei. Ausztrália marketingtervén keresztül arra a megállapításra jutottak, hogy az új borfogyasztó országok a borok kínálatának leegyszerűsítését igénylik 3.2 Oligopólimok a szőlő-bor ágazatban A szőlő-bor ágazat beszállítói és felvevő piacán kialakult oligopóliumok megjelenése változásokat generált a szőlő-bor vertikum egyéb szereplői között, különös tekintettel a termelői oldalra. Coelho - Rastoin (2004) agrobusiness kutatásai szerint a borászati ipar egy differenciált oligopóliumokból álló piaccá változott. A termelés koncentrációja különösen az 1990-es évektől vált meghatározóvá, és az ágazat egy új szervezési formáját alakította ki, melynek a legfontosabb újdonsága - Coelho (2005) szerint - a beruházások finanszírozási stratégiájában figyelhető meg: egyrészt borászati befektetésekre specializálódott pénzügyi befektetők jelent meg az ágazatban; befektetés-kezelési alapok, tőzsdére bevezetett borászati cégek részvényeinek vásárlásával (akvizíció) kívánják ügyfeleik befektetéseit vonzóbbá tenni. Tehát először a borágazat történetében, egy új finanszírozási modell globálisan veti fel annak problémáját, hogy a hozzáadott érték létrejöttének a helye és ennek eredményeként keletkezett jövedelem, globális szinten különválik. (Coelho - Rastoin, (2005)) Megtört tehát az a családi gazdaságokra, és szövetkezetekre alapozott korábbi európai fejlesztési modell, melyben a helyben élő termelők boldogulását szolgálja kizárólag a termelésből származó jövedelem. Ezen újtípusú vállalatok működését és szervezését a modern vállaltszervezési módszerek alapján alakították ki. A borágazat koncentráltságáról - FAO adatokból és a vállalatok beszámolói alapján - Coelho és Rastoin (2005) megállapítják, hogy a világ negyven legnagyobb borászati vállalata realizálja az ágazat nettó árbevételének több mint 35%-át. E vállalatok nettó árbevétele 14 milliárd Euró volt 2002-ben. A szerzőpár e változásokat a borpiac elmúlt húsz évben bekövetkezett fejlődése motorjaként tekinti, mely legdinamikusabban a pezsgőiparban (Champagne, Cava stb.) növekedett. A koncentrációra vonatkozó adatok első hallásra ugyan jelentékenynek tűnnek, de a szesz- és üdítőiparhoz képest jelentős elmaradást mutatnak. Az adott élelmiszeripari szakágazat első három, legjelentősebb vállalata által realizált nettó árbevétel részaránya a szakágazat által realizált nettó árbevételből, az égetett szeszipar esetében 25%, a söripar esetében 28%, az üdítőiparban pedig 80%. 42

Ez az érték a szőlő-bor ágazatban csupán 11%-ot tesz ki (Heijbroek, 2007). A szőlő-bor ágazatban tevékenykedő vállalatcsoportok által realizált nettó árbevétel, az élelmiszeriparban vagy az élelmiszer kiskereskedelemben tevékenykedő multi- és transznacionális vállalatokéhoz képest, marginálisnak tekinthető. Az összehasonlítás alapján kijelenthető, hogy a szőlő-bor ágazatbeli termelési koncentráció folyamatának feltételezhetőleg egy korai, kezdeti szakaszában tart jelenleg az ágazat, és a termelési koncentráció a jövőben tovább fog fokozódni. Ezt a megállapítást erősíti Hannin et al (2010), akik különösen a hard discount üzletláncok térnyerése kapcsán arra számítanak, hogy a márkaborok iránti kereslet tovább növekszik, így a beszállítói oldal koncentráltsága tovább fokozódik. Coelho - Rastoin (2004) kiemelik, hogy a differenciált oligopóliumok megjelenése viszonylag új keletű jelenség, és annak mértéke országok szerint változik, amit elsősorban az újvilági országok szőlő-bor ágazatának speciális fejlődési modellje hozott létre. Ezt a folyamatot tovább erősítették a cégek közötti fúziók, felvásárlások, melyekre az ezredforduló során került leginkább sor. 3.3 A Borászati koncentráció jellemzése Couderc et al (2003) véleménye szerint a termelői piac koncentrációjának vizsgálata csak a nemzeti ágazati kutatásokból jellemezhető. A piaci koncentráció foka országonként eltérő képet mutat. Franciaországban a piacot alapvetően az a körül belül 870 szövetkezet határozza meg, melyek a francia termelés közel 45%-át teszik ki. E vállalatok jelentős bormennyiség előállítását és forgalmazását koncentrálják, egyes pinceszövetkezetek éves termelése eléri a 1,5 millió hektolitert. (Brazsil, 2009) Miként azt az előző részben bemutattam, a bortermelés nagyarányú koncentrációja az újvilági bortermelő országokra jellemző. A 4. számú táblázat adatai is ezt az eltérést támasztják alá: míg bolygónk déli féltekéjén egy adott ország bortermelését kevés számú borászati cég uralja, melyek nemzetközi szinten is meghatározóak, befektetői csoportok tulajdonában vannak, addig a tradicionális borhatalmaknál (pl.: EU) több szövetkezeti tulajdonban lévő borászat is megtalálható a legnagyobbak között. Utóbbi országokban a befektetők alapvetően a pezsgőiparban érdekeltek, mely tőkeerős vállalatok számos esetben befektetőként jelennek meg a világ más borvidékein. A 4. táblázat adatai szerint az újvilági bortermelő országokban Argentína kivételével négy-öt vállalkozás keretein belül összpontosul egy adott ország termelésének több mint 50%-a. Ezzel szemben a hagyományos bortermelő országokban a legjelentősebb tíz vállalkozás részaránya sem haladja meg együttesen a nettó árbevétel egynegyedét. 43

4. Táblázat A bortermelés koncentrációja néhány országban Ország Vezető vállalkozások száma Termelési arány Legjelentősebb vállalkozások megnevezése Új-Zéland 4 vállalkozás 85% Montana Wines Ltd, Nobilo Vintners Ltd, Villa Maria Estate Ltd, Corbans Dél-Afrikai Köztársaság 2 vállalkozás 80% Distell Group Limited, KWV Ausztrália 4 vállalkozás 60% Southcorp, Foster s/beringer Blass, BRL Hardy, Orlando Wyndham, Argentína 10 vállalkozás 50% Tittarelli, Bodegas y Vinedos Etchart, Bodegas Chandon, Bodegas Norton stb. USA 4 vállalkozás 50% E&J Gallo, Constellation Brands, The Wine Group, Robert Mondavi Corp. stb. Chile 5 vállalkozás 25% Concha y Toro, Vina San Pedro, Vina Santa Rita stb. Franciaország 10 vállalkozás 25% LVMH, Castel, Val d orbieu, Baron Philippe de Rotschild, Pernot Ricard, stb. Spanyolország 5 vállalkozás 15% Freixenet, Codoniu, Bodegas y Bebidas stb. Németország 4 vállalkozás 12% Oetker, Schloss Wachenheim, stb. Forrás: Word Wine Data in: Coelho Rastoin (2004) Megjegyzendő, hogy ez utóbbi kijelentést kellő körültekintéssel kell kezelni, hiszen a piaci részesedés mellett mindig figyelembe kell venni a piac nagyságát is. Jóllehet, hogy pl. Új-Zélandon négy vállalkozás adja a termelés 85%-át, de a szigetország éves átlagos termelése nem haladja meg a 1,5 millió hektolitert. Ezzel szemben Franciaország átlagos, éves 56 millió hektoliteres termelésének egynegyedét tíz vállalkozás állítja elő! Tehát a termelés koncentrációja abszolút értékben az öreg kontinensen sem elhanyagolható. A beszédes, országos statisztikák mellett fontos megvizsgálni a vállalatcsoportokat összesítő globális listákat, amelyet az 5. táblázat mutat be: több borászati szempontból meghatározó vállalkozás az élelmiszeripar, és azon belül is a szesz- és üdítőipar egyéb területén is fontos gazdasági szereplőnek számít (pl.: Oetker, Pernod Ricard). 44

Világpiaci részesedés Helyezés 5. Táblázat A világ negyven legnagyobb borászati vállalkozása nettó árbevétel alapján Cégcsoport Származási ország Alapítás vagy fúzió éve Tulajdonosi struktúra Összes nettó árbevétel (millió USD) Borászati tevékenység árbevétele (millió USD) Befektetéssel érintett országok 1 Constellation Brands USA 1954 tőzsde 4090 2850 4,7% Ausztrália, Új- Zéland, Olaszország, Chile 2 E & J Gallo USA 1933 magántulajdon 3000 2000 3,3% 3 LVMH Franciao. 1987 tőzsde 15681 1560 2,6% USA, Spanyolország, Új-Záland, Ausztrália, Argentína, Brazília 4 Group Castel Franciao. 1949 magántulajdon 1932 1178 2% Marokkó, Tunézia, Kína 5 Allied Domesq Egyesült Kir. 1994 tőzsde 5823 771 1,3% USA, Argentína, Új-Zéland, Spanyolország 6 Oetker Gruppe Németország 1987 tőzsde 6334 743 1,2% Magyarország, Franciaország, Ausztria, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Románia 7 Foster's Group Ausztrália 1888 tőzsde 2697 743 1,2% USA, Chile, Új- Zéland, Olaszország 8 Southcorp Ausztrália 1888 tőzsde 799 740 1,2% USA, Franciaország 9 Pernod Ricard Franciao. 1975 tőzsde 4872 650 1,1% Ausztrália, Argentína, Új- Zéland, Dél- Afrikai Közt., Kína, Spanyolország 10 Grands Chais de France Franciao. 1979 magántulajdon 553 553 0,9% 45

11 Freixenet Spanyolország 1861 magántulajdon 523 523 0,9% Franciaország, Ausztrália, Urugay, USA, Mexikó, Argentína 12 The Wine Group 13 Robert Mondavi USA 1981 magántulajdon 511 511 0,9% Olaszország USA 1966 magántulajdon 468 468 0,8% Olaszország, Chíle 14 Günter Reh AG Németország 1988 tőzsde 460 460 0,8% Franciaország, Ausztria, Magyarország, Csehország, Szlovákia, Románia, Bulgária 15 Val d'orbieu Franciao. 1967 szövetkezet 445 445 0,7% 16 Kendall Jackson USA 1982 magántulajdon 425 425 0,7% Franciaország, Ausztrália, Chíle, Argentína, Olaszország 17 Rotkaeppchen Németország 1856 magántulajdon 423 423 0,7% 18 Brown-Forman Corp. 19 Trinchero Family Estates 20 Vincor International Inc. 21 Vina Concha y Toro 22 Gruppo Italiano Vini 23 Vranken- Pommery Monopole USA 1870 tőzsde 2213 416 0,7% Olaszország USA 1947 magántulajdon 412 412 0,7% Ausztrália Kanada 1992 tőzsde 364 364 0,6% USA, Ausztrália, Új-Zéland, Dél- Afrikai Köztársaság Chíle 1883 tőzsde 338 338 0,6% Argentína Olaszország 1986 szövetkezet 314 314 0,5% Franciao. 1975 tőzsde 313 313 0,5% Portugália, Spanyolország 24 Diageo Egyesült Kir. 1997 tőzsde 16161 300 0,5% USA, Franciaország 25 Boisset Franciao. 1961 tőzsde 298 298 0,5% Kanada, Uruguay 26 Lanson International Franciao. 1989 magántulajdon 298 298 0,5% 27 Distell Group Dél-Afrikai 2000 tőzsde 921 293 0,5% 46

Ltd Közt. 28 Cavit Olaszország 1950 szövetkezet 281 281 0,5% 29 Banfi Products Corporation USA 1919 magántulajdon 262 262 0,4% Olaszország 30 Laurent-Perrier Franciao. 1979 tőzsde 260 261 0,4% 31 Codorniu Spanyolország 1551 magántulajdon 256 252 0,4% USA, Argentína 32 Bronco Wine Co. 33 Arco Bodegas Unidas 34 Marie Bizard & Roger Int 35 Mc Guigan Simeon Wines 36 Baron Philippe de Rotschild 37 Champagne N. Feuillate USA 1973 magántulajdon 250 250 0,4% Spanyolország 1877 magántulajdon 248 248 0,4% Argentína Franciao. 1755 tőzsde 470 244 0,4% Spanyolország Ausztrália 1992 tőzsde 232 232 0,4% Franciao. 1933 magántulajdon 230 230 0,4% Olaszország, Portugália, Chíle, Argentína, USA, Dél-Afrikai Közt. Franciao. 1971 szövetkezet 220 220 0,4% 38 Caviro Olaszország 1966 szövetkezet 286 210 0,3% 39 The Terlato Wine Group 40 Miguel Torres SA USA 1947 magántulajdon 200 200 0,3% Ausztrália, Franciaország Spanyolország 1984 magántulajdon 190 190 0,3% Chíle, USA Forrás: Word Wine Data in: Coelho Rastoin (2004) Megállapítható továbbá, hogy az agrár-élelmiszeripar egyéb ágazataival szemben, a külső tőkeforrásból származó borászati befektetések esetében alacsony a tőzsdére bevezetett vállalatok száma, ugyanakkor magasnak tekinthető a családi tulajdonban, illetve családi vezetés alatt álló vállalkozások (pl.: Oetker, Freixenet) aránya. Miként azt korábban kifejtettem, a múlt század kilencvenes éveinek végére általánossá válik a befektetők jelenléte a szőlő-bor ágazatban: a speciális borászati pénzügyi befektetők mellett befektetési alapok jelennek meg. Befektetéseiket magyarázhatja az ágazat jövedelemtermelő képessége, illetve az a hipotézis, hogy a befektetők nem találtak más, kellően fejlődőképes befektetést. A külső tőkeforrásból származó befektetések számának növekedését elősegítették többek között a világ tőkepiacaira és árukereskedelmére vonatkozó liberalizációs folyamatok, ide értve a kelet-európai rendszerváltozásokat is. Erősítette ezt a folyamatot az 1980-as évek elejétől az 1990-es évek végéig 47

tartó bortermelési és borfogyasztási expanzió: az újvilági országok jelentősen növelték szőlőterületeik nagyságát. A vállalatalapítás mellett, a borászati befektetések esetében is megfigyelhető a külföldi működő tőkebefektetések esetében bemutatott tőkepiaci mozgások: egyesülések, fúziók, akvizíciók révén a vállalati koncentráció tovább fokozódik. Ennek a folyamatnak az előfutára volt, amikor 1983-ban a Kanadai Seagram csoport felvásárolta a Coca-Cola Company Wine Spectrum divízióját. Coelho és Rastoin (2006) az 1980-2005 közötti periódus időszakában 1265 fúziót és akvizíciót (M&A) regisztráltak a bor ágazatban. Évenkénti megbontásban vizsgálva azokat a szerzőpár megállapítja, hogy 2003-ban 110 ilyen jellegű tranzakciót regisztráltak, míg a kilencvenes évek elején ezek száma nem haladta meg átlagosan a negyvenet évente. A vállalati növekedés eme formája a magas fejlődési potenciállal rendelkező piacok esetében jellemző, holott a fejlődésnek ezt az extern módját a szakirodalom sok veszéllyel járó növekedési formának tekinti (pl.: vállalat integrációjának sikere). Hannin et al. (2010) vizsgálata szerint az első két évtizedében (1980-1999), a fejlődés extern módját elsősorban a borpiac dinamikus fejlődése motiválta. A fúziókból és akvizíciókból az újvilági bortermelő országok éppúgy részesültek, mint a hagyományos bortermelő országok, jóllehet ezek száma legnagyobb arányban az öreg kontinensen emelkedett. E tőkeműveletek területi megoszlását tekintve első helyen a tradicionális borhatalmak állnak (Franciaország, Spanyolország, Németország), majd Észak-Amerika (USA, Mexikó) és Óceánia bortermelő országai következnek. A szőlő-bor ágazatba történő befektetéseket Coelho-Rastoin (2006) négy okkal magyarázza. Csoportosításukban felhívják arra is a figyelmet, hogy az alábbi motivációs tényezők sosem önállóan, hanem együttesen, de különböző súllyal jelennek meg egy befektetési döntés meghozatalakor. Alapanyag (szőlő) biztosítása tekintetében a befektetők két különböző stratégiát követnek: o a szőlőtermesztés kiszervezése, és a szőlő, illetve bor felvásárlása és a bor saját márkanév alatt történő forgalmazása. Ezt a stratégiát követi elsősorban az Ernest & Julio Gallo csoport, mely a Compagnie Rhônadienne cégcsoporttal kötött együttműködés alapján értékesít Côtes du Rhône OEM borokat Pont d Avignon márkanév alatt, vagy délfranciaországi vörösbort Red Bicyclette márkanéven az Egyesült Államok piacán. E borok előállítását a partner pincészetek végzik, a E&J Gallo csoport csak a kiszerelésre, és a marketingre összpontosít. o a szőlőtermesztés integrálása különösen fontos az OEM termékeket előállító borvidékeken, hiszen e stratégia jelentős kezdeti befektetési összeget igényel, ugyanakkor a befektetők a minőségi bortermelés alapjának tekintik. A befektetési vállalkozások többségében a szőlőhöz és ezáltal a termőföldhöz való szabad hozzáférés egy alapvető feltételként jelenik meg. 48

Champagne borvidéken működő Taittinger és Lanson International pincészetek példáján keresztül bemutatva ennek a stratégiának a jelentőségét kizárólag akkor lehet megérteni, ha ismert az a tény, hogy Champagne-ban a szőlőpiacon több évtizede keresleti piac jellemző. Jóllehet a Lanson International csoport marketing kampányainak eredményeként számos vevői megkeresése volt, de nem rendelkezett kellő alapanyaggal az igények kielégítésére. Ugyanezen időszak alatt a Taittinger a szőlőterületek vásárlására összpontosított, melynek eredményeként termelésének 60%-át saját forrásból tudta biztosítani, és ki tudta elégíteni a Lanson Internationaltól elküldött vásárlók igényeit. A saját termőterületre alapozott termelés elsősorban a külső tőkebefektetők alapigényeként jelenik meg. Ezt a stratégiát követi következetesen borászati befektetései során a Crédit Agricole francia mezőgazdasági bank. Terjeszkedési lehetőség a mérethatékonyság biztosítása szempontjából meghatározó a borászati vállalkozásoknál: olyan nagyságot kívánnak a befektetők elérni, mely lehetővé teszi, hogy hatékonyan tudjanak tárgyalni a felvevő piac multi- és transznacionális élelmiszer-felvásárló központjaival. A nagy élelmiszerláncoknak (pl.: Wal-Mart, Tesco, Metro) való beszállítás szükségességét magyarázza, hogy mára ez az értékesítési lánc megkerülhetetlen a borpiacon. A mérethatékonyság fontosságát emeli ki Hannin et al. (2010) a winery típusú befektetői pincészetek esetében. A leader márkák beszállítói a beszállításhoz kapcsolódó költségük a nettó forgalmának 2%-át teszik ki, míg egy hozzájuk képest 10-szer kisebb vállat esetében a bejutás költsége az adott láncon belül realizált árbevételének a 20%-át is meghaladhatja. Márkaépítés a prémium kategóriákban: a pincészetek által bevezetett márkák biztosították alapvetően az újvilági országok pincészeteinek sikerét, amelyek a modern fogyasztók életvitelének megfelelő borokat kínálnak a piacon. A márka nem csupán önállóan lehet érték a piacon, de az eredetmegjelölés kiegészítésének egyik alternatívája is. A márka értéke adja talán a legjobb magyarázatot az újvilági bortermelő országok szakmai sikerére az új piacokon (USA, Egyesült Királyság). Ezen országok borászatai széles és tudatos márkapalettával rendelkeznek a csúcsborokat összesítő ultra premium kategóriában és a gyors fogyasztásra szánt, egyszerűbb borokat tömörítő basic kategóriában. A 6. táblázat példáján keresztül a márkának a modern borfogyasztókra gyakorolt hatása elemezhető. Az új borfogyasztó nagyhatalom, Nagy-Britannia piacán egyetlen közösségi márkának tekinthető eredetmegjelölés sem került be a legismertebb 10 bormárka közé. Ennek a ténynek az ismerete azért is fontos, hiszen a borászati termékek jelölése és piaca minden egyéb élelmiszeripari terméknél szorosabban kötődik a földrajzi árujelzőkhöz. A kilencvenes évekig az Egyesült Királyság legjelentősebb borbeszállítójának számító 49

Franciaország csupán egy márkanévvel került fel a tíz legnagyobb mennyiségben értékesített borok listájára. 6. Táblázat A tíz legnagyobb mennyiségben értékesített márka az Egyesült Királyság borpiacán Márka Bor származási Tulajdonos Értékesített országa millió rekesz (12*0,75l) Hardy s Ausztrália Constellation Brands 3 712 Blossom Hill USA Diageo 2 826 Jacobs Creek Ausztrália Pernod Ricard 2 301 Gallo USA E&J Gallo 1 906 Stowells különböző Constellation Brands 1 773 Kumala Dél-Afrika Vincor International 1 501 Banrock Station Ausztrália Constellation Brands 1 315 Lindemans Ausztrália Southcorp 1 303 Stamps Ausztrália Constellation Brands 1 087 Piat Franciaország Le Piat 0,776 Forrás: AC Nielsen A borpiac fejlődését bemutatott részben leírtak megismételve fontos látni, hogy a második világháborút követően megnövekedett globális borfogyasztást indukáló új borfogyasztó országok lakosai körében a márkák sikerét úgy is magyarázhatjuk, mint a hagyományos bortermelő országok túlszegmentált kínálatának bonyolultságából adódó érthetetlenségre adott sikeres választ. A disztribúciós csatornákhoz való hozzáférés az adott vállalkozás sikerének alapvető záloga. Coelho és Rastoin (2006) megállapítják, hogy globálisnak tekinthető bordisztribúciós hálózatok még nem alakultak ki az ágazatban. A borok értékesítése legtöbbször területi képviselőkön keresztül történik. A most ismertetett befektetési motivációk alapvetően a nagy borászati gyárak fontosabb stratégiai megfontolásait összesítik, melyek mellett egyéb tényezők (financiális, regionális) is inspirálhatják egy beruházás megvalósulását. 50

Brazsil (2007) vizsgálatai szerint a márka szerepének vizsgálatát, iparjogvédelmi szempontból, ki kell terjeszteni a földrajzi árujelzők vizsgálatára is, melyek különösen az ikon borok piacán elengedhetetlen motivációs tényezőt jelentenek. Ezeknél a boroknál ugyanis elsődlegesen a termőterület, a terroir hangsúlyozása áll az üzleti kommunikáció középpontjában, és másodlagos szerepet kap a pincészet neve. A magas presztízsű közösségi márkának tekinthető eredetmegjelölések (pl.: Bordeaux, Rioja, Tokaj) használatának a joga az ikon borászatok számára elsődleges szempontot jelent. A befektetések egy további aspektusára, nevezetesen a rövid távú viszonteladási céllal történő befektetésre világít rá Nossiter (2004) a Mondavi csoport az olaszországi Toscana borvidéken befektetésén keresztül. 1998-ban vásárolta meg Robert Mondavi az Ornellaia birtok tulajdonrészének a felét, és 2002-re kizárólagos tulajdonosa lett. A birtok megvásárlásakor egy üveg bor kiskereskedelmi ára 20-30 között mozgott. A termelésbe és elsősorban a marketingbe történt beruházás következtében a pincészetből kikerült új évjáratok kiskereskedelmi ára meghaladta a 200 Eurot. 2004-ben Robert Mondavi a Frescobaldi családnak értékesítette a birtokot jelentős haszonnal. E befektetési motiváció célja, hogy egy ismert eredetmegjelölésű borvidéken vásárol az adott cég pincészetet magának, melynek imázsát fejlesztve értékesít tovább 5-10 éven belül jelentős haszonnal. A korábban bemutatott új típusú szőlő-bor ágazati befektetők meghatározó motivációt csoportosítják Coelho - Rastoin (2006) aszerint is, hogy milyen típusú befektető vásárolja meg az adott borászatot: - A kockázati tőkebefektetők borászati beruházásaik során az elsődleges céljuk a meghatározó szavazati hányad megszerzése (vezető kinevezése, aktív részvételi lehetőség a közgyűlésben), majd a befektetés felértékelődését követően, előre meghatározott időben történő távozás, melynek során az üzletrészüket nyilvános kibocsátással (IPO) értékesítik általában pénzügyi vagy ipari befektető részére; - Beruházási bankok és biztosító társaságok a legváltozatosabb motivációkkal fektetnek be az ágazatba, de közülük a két legfontosabb: egy presztízs portfóliót tartalmazó pincészetekből álló cégcsoport felállítása (pl.: Axa csoport borberuházásokra specializálódott leányvállalata az Axa Millésimes beruházásai Bordeaux, Duoro (Portó) és Tokaji borvidékeken); Korábban a bank által finanszírozott nehéz helyzetben lévő pincészetek felvásárlása (pl.: a számos borászati beruházással rendelkező francia Crédit Agricole 2004-ben vásárolta meg a Val d Orbieu szövetkezettől az általa finanszírozott Domaine Listel céget); - Állami intézmények hosszú távon ruháznak be borászati vállalkozásokba (pl.: a kanadai foglalkoztatási szolgálat, a CalPERS); - A kizárólag borászati befektetésekre specializálódott befektetők szőlőbirtokok és pincészetek 51

felvásárlásával foglalkoznak hosszú távra. Coelho és Rastoin (2005) a borászati befektetők ágazati sikerét három faktorban határozták meg: a termelési eszközök területén ezen pincészetek előnye a beszállítói piaccal való hatékony tárgyalóképességben rejlik, így termelési költségük alacsonyabb versenytársaiknál. A márkaépítés területén tett invesztíciójuk jelentős. Alapvetően a borpiacon a prémium, ultra-prémium és ikon kategóriában vannak jelen, ahol a piaci verseny sokkal kisebb az alacsony árú, basic kategóriához képest. Értékesítési csatornáik fejlettek, melynek kiépítése során egyszerre jellemzi őket a verseny és az együttműködés, A boripari óriások erős versenyt folytatnak a piacon, ugyanakkor számos esetben találunk együttműködési megállapodásokat közöttük. Coelho és Rastoin (2006) 1980-2005 között 66 ilyen együttműködési megállapodást regisztrált a nagy borászati cégek között, amely szám messze elmarad az ugyanezen időszak alatt bekövetkezett felvásárlásokétól. Az együttműködés alapvetően az alábbi területekre koncentrálódott: termelési együttműködések; értékesítési csatornákhoz való hozzáférést biztosító együttműködések; marketing és promóciós tevékenység területén történő együttműködések. Coelho és Rastoin (2006) megállapítják, hogy a legritkábbak az értékesítési csatornákhoz való közös hozzáférést garantáló együttműködések, és a leggyakoribb együttműködéssé az ezredfordulóra a marketing és promóciós együttműködések lettek. Mint minden befektetést, így a szőlő-bor ágazatba történő befektetések esetében is vizsgálni kell a beruházások tőkeigényét és megtérülési mutatóikat. Hasonlóan választ kell adni arra a kérdésre is, hogy milyen volumenű pincészet garantálja a befektető számára a legkisebb kockázatot. Figyelembe véve, miszerint viszonylag szegény a szőlő-bor ágazati befektetéssel foglalkozó szakirodalom, azzal a megállapítással kell élni, hogy a beruházások tőkeigényével és azok megtérülésével foglalkozó naprakész szakirodalom jelentős hiányosságokat mutat. A témában született elemzések legtöbbjét a borászati befektetések finanszírozására specializálódott hitelintézetek készítenek, de azok a kutatóknak nagyon magas áron hozzáférhető. A legpontosabb elemzéseket a dán Rabobank végzi e területen. Castaldi (1984), Castaldi Folwell (1987) kelet-amerikai pincészeti beruházásokat vizsgálva arra a megállapításra jutnak, hogy a legjobb megtérülési mutatókkal a 11 350 hl éves kapacitású pincészetek rendelkeznek. A matematikai modell kidolgozása során feltételezték, hogy a különböző nagyságú pincészetek azonos termékportfólióval rendelkeznek, az általuk előállított bor minősége állandó, és azt 52

azonos átlagáron értékesíti valamennyi borászat, tehát figyelmen kívül hagyták a mérethatékonyság kérdését. Dillon et al. (1994) modellje szerint, amerikai viszonylatok szerint, a 378 hl-es gazdaság jelenti a legéletképesebb gazdaságot. Ugyanakkor a fenti vállalatok a termésük jelentős részét szőlőmustként értékesítették a feltételezések szerint. Folwell et al. (2001), 2 000 (180 hl), 5 000 (450 hl), 10 000 (900 hl), 50 000 (4 500 hl), 200 000 (18 000 hl), és 500 000 (45 000 hl) karton 3 bor kapacitású pincészetek beruházásigényét, működési költségeit, és a befektetések megtérülését vizsgálták Nyugat-Amerikában (USA) ökonometriai vizsgálataik során. Fontos egyszerűsítést jelent viszont, hogy az alapanyag-ellátást teljesen külső forrásból kívánták megoldani, és az évjárathatásoktól eltekintettek. Valamennyi pincészet esetében fajtánként azonos technológiát és érlelési időt feltételeztek. Modelljük felállítása során számos szakmai szempontot figyelembe véve határozták meg a beruházások technológiai igényeit, a különböző méretű pincészetek termelési portfólióját és értékesítési csatornáit. Számításaik szerint Nyugat-Amerikában a pincészetek beruházási költsége 451 170 USD és 26 225 720 USD között változik. A legjelentősebb beruházási összeget az 50 000 karton kapacitású pincészet kivételével - az épület kivitelezése jelenti, majd azt követi az érlelést szolgáló hordók. Egy üvegre számítva 18,80 $ és 4,37 $ között változik a fajlagos beruházási összeg, fajlagos működési költségük pedig 8,47$ - 3,24 $ között változik. A beruházások mindegyike, az első év kivételével, pozitív cash flow összeggel zárt. A beruházások megtérülését a nettó jelenérték (NPV), valamint a belső megtérülési ráta alapján (IRR) rangsorolták a szerzők. A 200 000 és 500 000 karton kapacitású pincészetek negatív nettó jelenértéket értek el, így ezeket a beruházásokat ebből a szempontból nem tekintették jó befektetésnek. NPV és IRR szempontjából legjobb beruházásnak az 5 000, 2 000 majd az 50 000 kartont előállító pincészetek bizonyultak. A fenti számítások rámutatnak arra, hogy a borászat szempontjából a mérethatékonyságon túl a portfóliónak, illetve az értékesítési csatornáknak meghatározó szerepe van. A modellben szereplő két legkisebb pincészet kizárólag prémium borokat állított elő, és azoknak jelentékeny részét közvetlenül értékesítette a fogyasztók részére. A beruházások társadalmi megítélése Egy beruházás megvalósulását, fennmaradását, szakmai sikerét a gazdasági és technológiai faktorokon túl számos szociológiai tényező is befolyásolja. Figyelembe véve, hogy a szőlő-bor 3 1 karton = 12 * 0,75 liter 53

ágazatba befektető vállalkozások rurális területeken valósítják meg beruházásukat, annak társadalmi megítélése és elfogadottsága nélkülözhetetlen sikeres működésükhöz. Az életét az adott szűk területen megélt lakosok helyismerete, társadalmi tőkéje adott esetben nem kívánt konfliktusokat hozhat felszínre. Ennek a konfliktusnak a legismertebb példája a Mondavi cégcsoportnak a dél-franciaországi Languedoc borrégióba, Aniane-ba tervezett borászati beruházása, melyet a borász szakma borháború néven ismer. A beruházás tervezett összértéke 180 millió Franc (~ 27,6 millió ), amiből a tervek szerint kb. 80 ha-os szőlészetet, és egy évi 300 ezer palackos borászati üzemet kívántak megvalósítani. Languedoc borrégió, mely a középkorban a Mediterránium leghíresebb borvidék volt, a XX. században leginkább borászati megmozdulásairól, és túltermelési válságáról volt híres, ami egyben a közösségi borpiaci szabályozásban meghirdetett támogatott kivágások és szerkezetátalakítási programok első számú kedvezményezettjévé vált. A helyi politikusok különösen a polgármester támogatását bíró befektetés egy közösségi tulajdonban lévő, ugyanakkor természetvédelmi szempontból kiemelten védett területen valósult volna meg. A polgármester 99 éves bérleti szerződéssel adott volna át a megvásárolt terület mellett a Mondavi csoportnak 50 ha szőlőterületet, azzal a kikötéssel, hogy a helyi vadászok számára szabad bejárást biztosít a cégcsoport a szőlőterületekre, és a szőlészeti beruházás kivitelezésénél fokozottan ügyelnek a természetvédelmi szempontokra. Torres (2006) könyvében érzékletesen elemzi, hogy a helyi lakosok, különösen a vadászok, a közösségi tulajdonuknak és szülőföldjüknek az elvesztéseként tekintenek az idegen, amerikai Mondavi csoport beruházására. A helyi borászok pedig az egyenlőtlen fejlődést, és a cégcsoport egyoldalú erőfölényét látják a beruházásban. Torres (2006) munkájában külön hangsúlyozza, hogy a befektetővel szemben a helyi lakosok mozgósítják társadalmi tőkéjüket és különböző helyi érdekvédelmi szervezetekben betöltött szerepüket kihasználva mindent megtesznek azért, hogy megakadályozzák a beruházás megvalósulását. Az ügy akkor bonyolódik igazán, amikor egy helyi családi termelő bejelenti, hogy 25 ha szőlőterületet szeretne bérelni a Mondavi által kiszemelt területen. A fokozódó ellenállás csillapítására, a Mondavi csoport arra is hajlandóságot mutatott, hogy a helyi szövetkezettel közös márkát alakítson ki, és vezessen be a piacra egy prémium kategóriájú vörösbort. Végül a Mondavi ügy miatt választásokat elveszítő megyegyűlés elnöke és polgármester távozásával megszűnik a befektető politikai támogatottsága, és a projektet ellenző politikusok és a helyi lakosok nyomására a francia hatóságok élnek a Mondavi által kiszemelt területek elővásárlási jogával, amivel véglegesen megakadályozzák a boróriás letelepedését. A Mondavi csoport sikertelensége jól példázza, milyen módon tudja elősegíteni vagy gátolni egy cég fejlődését a helyi lakosokkal való kapcsolata, akikben mindig erősen él a településhez való kötődés érzése. Egy befektető megjelenése a helyi lakosokban gyakran felkeltheti annak veszélyét, hogy a helyi értékek elvesznek, megsemmisülnek, idegen kézre jutnak, a közösségi élet pedig új, 54

idegen személyek irányítása alá kerül. Termelői oldalról tekintve Torres (2006) rávilágít arra a tényre, hogy a helyi borászok félelme abból adódik, hogy a vitathatatlanul pénzügyi erőfölényben lévő pincészet mögött másodlagos szereplővé válnak. A semmiből kinövő, legmodernebb technológiával felszerelt, képzett szakembereket alkalmazó pincészetek mellett a hagyományos technológiával dolgozó, saját, megtermelt jövedelmükből fejlesztő családi pincészetek életüket és megélhetésüket féltik. A helyi lakosok személyes kapcsolataikat, meggyőződésük szerint mindkét irányban, mind a befektető mellett, mind pedig annak ellenében, képesek mozgósítani, attól függően, hogy a cég mennyire fűzi szorosra, és ápolja kapcsolatait a helyben élő termelőkkel. 55

A szőlő a napsugaraktul érik; Mig édes lett, hány napsugár Lehelte rája élte melegét, Hány százezer, hány miljom napsugár?... (Petőfi Sándor: Az Apostol) III. Világpiaci és hazai trendek a borpiac alakulásában 1. Nemzetközi borpiaci trendek A nagy világégést követő társadalmi és gazdasági hatások átalakították a szőlő-bor vertikum szerkezetét. E változások legszembetűnőbb példája, hogy az Európai kontinens szőlészeti-borászati dominanciáját új termelő országok törték meg, melyek többségében a szőlő és bortermelés a második világháborút követően indult látványos fejlődésnek. A világ szőlőtermő területe az 1970-es évek végére érte el tetőpontját (10,2 millió ha), és ezt követően fokozatos csökkenésnek indult. Mélypontját az ezredforduló környékén érte el, majd ezt követően globális szinten lassú emelkedésnek indult. A jelenlegi szőlőterület 7,4 millió hektár körül alakul. (7. táblázat) A világ legnagyobb szőlőterületével az EU 27 tagállama rendelkezik, ahol az Eurostat adatai alapján összesen 3,78 millió hektár szőlőt műveltek 4 2010-ben. Közülük is ki kell emelni Spanyolországot, Olaszországot és Franciaországot, mely tagállamok az EU-27 összes szőlőterületének 78%-át, a világ összes szőlőterületének több mint 1/3-át művelik. Az OIV statisztikai adatai alapján megfigyelhető, hogy Európa és azon belül az EU szőlőterületének részaránya fokozatosan csökken, melynek legfontosabb oka, hogy az EU-ban a támogatott kivágási programmal és a telepítések korlátozásával kívánják helyreállítani a piaci egyensúlyt. Az Európai Bizottság jelentése alapján, a szőlő-bor CMO reform keretében meghirdetett kivágási programban további 161 166 hektár szőlőterület érintett. Az OIV 2010. októberi konjunktúra jelentése azt vetíti előre, hogy a támogatott kivágások mellett további 60-70 ezer hektár szőlőterület kivágására lehet számítani az EU-27 területén. 4 Itt kell megjegyezni, hogy több ország esetében az OIV illetve az Eurostat szőlőterületre vonatkozó statisztikai adatai között szignifikáns eltérés mutatkozik több tagország esetében (pl.: Olaszország, Magyarország) 56

7. Táblázat A világ szőlőterületének változása az 1980-as évek Megnevezés 1986-1990 átlaga közepétől (ezer hektárban) 1991-95 átlag 1996-2000 átlag 2001-2005 átlag 2005 2006 2009 Világ összesen 8 813 8 091 7 704 7 878 7 823 7 818 7 694 Afrika ebből: 380 344 320 374 388 391 378 Algéria 142 97 59 87 95 95 74 Tunézia 30 28 28 25 24 24 30 Marokkó 47 50 49 50 50 50 48 Dél Afrika 100 101 111 131 134 134 132 Amerika 876 807 868 959 967 977 1 005 ebből: Argentína 261 209 208 211 219 223 229 Brazília 58 60 59 74 78 83 91 USA 329 331 376 411 399 399 404 Urugay 19 12 10 10 9 9 9 Mexikó 57 46 43 37 33 31 28 Chile 124 124 147 186 193 196 199 Ázsia 1 383 1 367 1 420 1 636 1 647 1 656 1 676 ebből: Kína 148 153 218 423 439 450 518 India 21 38 44 60 65 71 86 Irán 228 245 275 315 330 330 300 Szíria 121 90 75 57 58 60 60 Üzbegisztán 121 103 104 104 106 107 Grúzia 87 76 62 59 54 53 Törökország 635 615 583 563 555 552 505 Európa ebből: 6 110 5 501 4 998 4 730 4 629 4 598 4 423 Franciaország 995 940 915 894 895 888 836 Németország 102 106 104 102 102 102 102 Görögország 160 138 131 116 113 112 113 Olaszország 1 074 985 910 863 842 844 812 Portugália 282 270 257 248 248 249 244 Spanyolország 1 506 1 290 1 183 1 200 1 180 1 174 1 113 Ausztria 57 56 50 49 52 50 47 Bulgária 138 136 113 103 95 102 81 Magyarország 142 133 127 91 83 78 70 Ciprus 30 22 20 17 16 13 11 Románia 244 251 253 234 217 213 206 Csehország 12 13 17 19 18 17 Szlovákia 26 22 18 20 18 20 Szlovénia 18 17 17 18 18 17 Svájc 14 15 15 15 15 15 15 Ukrajna 165 124 100 96 93 94 Moldova 195 162 150 148 146 148 Óceánia ebből: 63 71 117 179 192 196 212 Ausztrália 58 64 106 159 167 169 176 Új-Zéland 5 7 11 20 25 27 36 Forrás: OIV adatok 57

Európa szőlőterületeinek csökkenése ellenére a világ szőlőterületeinek nagysága nem ugyanolyan ütemben csökkent. Ennek legfontosabb oka, hogy olyan újvilági országokban, mint Ausztrália, Egyesült Államok, Chile, a szőlőterületek jelentősen növekedtek a 80-as évektől napjainkig. Ezen országokban a szőlőterületek növekedésének üteme az ezredfordulót követő években érte el csúcspontját. Az OIV 2012. októberi konjunktúra jelentésében megállapította, hogy már a déli félteke országaiban is a termőterület csökkenésére lehet számítani. Ausztrália, Új-Zéland és a Dél-Afrikai Köztársaság esetében, a túltermelés és a gazdasági válság miatt, a gazdálkodók bizonyos területek felhagyására kényszerülhetnek. Ázsia robbanásszerű gazdasági növekedéséből a szőlő-bor ágazat is fokozatosan profitál. Kína és India szőlőterületeinek növekedésére akár úgy is tekinthetünk, mint a legújabb világ bekapcsolódására a piac vérkeringésébe, melyekben a korábban meghatározó étkezési szőlő-termesztés felől fokozatosan a borszőlő termelés irányába mozdul el a termelés. A bortermelés tekintetében a szőlőtermeléshez hasonló tendenciák figyelhetők meg. Jelenleg az éves bortermelés 280-260 millió hektoliter között alakul, melynek több mint kétharmadát az európai országok adják. Ezen belül is az EU tagországok bortermelése a legjelentősebb, évi 140-160 millió hl között változik (2011: 163,5 millió hl). A két örök versenytárs a termelés mennyiségét tekintve Franciaország és Olaszország (~50-50 M hl), őket pedig Spanyolország követi (~38 M hl). (8. táblázat) A 80-as évek közepétől a bortermelés mennyiségének legnagyobb mértékű visszaesése a volt szocialista országokra jellemző. Az OIV statisztikái alapján megállapíthatjuk, hogy az EU új tagállamaiban a 90-es évek elejére jellemző gyors visszaesés napjainkban stabilizálódni látszik. Az elmúlt évtizedben a legnagyobb termelésbővülés Ázsiában mutatkozott meg: elsősorban a Közelilletve a Távol-Kelet (Kína) országaiban. Érdekességként megemlíthető Új-Zéland is: a szigetország 5 év alatt 0,6 millió hektóliterről 1,2 millió hektóliterre bővítette bortermelését. A 260-280 millió hl bortermeléssel szemben a világ éves borfogyasztása 240-250 millió hl körül változik. Tényként kell kezelni, hogy éves szinten a bor túltermelés nagysága 30-40 millió hl között változik (2. ábra). Jogosan merül fel az a kérdést, hogy miként történik meg a túltermelés levezetése és mely országokban fognak a túltermelésért felelős szőlőterületek eltűnni. Az OIV statisztikai adatai alapján megdőlni látszik az a megfogalmazás, miszerint az újvilági országok gyors ütemű növekedését exportorientált termelési stratégiájuknak köszönhetik. Ez az állítás csak akkor igaz, ha az Európai Unió térségét egy országnak tekintenénk, ahol a termelése és fogyasztása közötti különbség csak 13% lenne 5. Európa három borhatalmának (Spanyolország, Olaszország és Franciaország) termelése és belső fogyasztása közötti eltérés 37 65% között változott 2006-ban, ami összesen 69 millió hektoliter többlet-termelést jelent. (9. táblázat) 5 2008-as Eurostat adatok alapján számolva 58

8. Táblázat A világ bortermelésének változása az 1980-as évek Ország 1986-1990 átlaga 1991-95 átlag közepétől napjainkig (ezer hektoliter) 1996-2000 átlag 2001-2005 átlag 2005 2006 2009 Világ összesen 304 192 263 092 272 557 272 780 280 106 283 149 271 061 Afrika ebből: 9 259 9 494 9 091 9 582 10 181 11 078 11 321 Algéria 687 518 391 742 920 770 558 Tunézia 306 297 365 309 331 340 245 Marokkó 401 322 350 334 375 419 330 Dél Afrika 7 742 8 228 7 837 8 040 8 406 9 398 9 986 Amerika 48 595 42 776 44 815 47 533 52 380 48 867 49 151 ebből: Argentína 19 914 15 588 13 456 14 488 15 222 15 396 12 135 Brazília 2 968 3 095 2 920 3 185 3 199 2 372 2 720 USA 18 167 17 619 20 386 20 399 22 888 19 440 21 965 Urugay 856 878 999 886 876 939 629 Mexikó 1 905 1 760 1 340 1 144 1 100 1 050 369 Chile 4 135 3 326 5 066 6 389 7 885 8 448 10 093 Ázsia 4 448 6 968 11 703 13 385 13 832 13 723 14 613 ebből: Kína 2 734 5 140 9 581 11 460 12 000 12 000 12 800 Törökország 222 275 311 270 287 253 499 Európa ebből: 237 165 198 601 199 000 188 899 188 393 193 886 182 217 Franciaország 64 641 52 886 56 271 51 919 52 105 52 127 46 269 Németország 10 012 10 391 9 989 9 225 9 153 8 916 9 228 Görögország 4 244 3 668 3 832 3 727 4 027 3 938 3 366 Olaszország 65 715 60 768 54 386 46 936 50 566 52 036 47 314 Portugália 8 455 7 276 6 828 7 311 7 266 7 542 5 868 Spanyolország 33 519 26 438 34 162 37 323 37 808 38 137 35 166 Ausztria 2 733 2 485 2 351 2 531 2 264 2 256 2 352 Bulgária 4 434 3 462 2 811 2 043 1 708 1 757 1 397 Magyarország 10 974 3 823 4 126 4 034 3 103 3 271 3 198 Ciprus 682 619 586 346 197 183 145 Románia 7 133 55 298 6 173 4 975 2 602 5 014 6 703 Csehország 487 514 500 436 432 570 Szlovákia 685 482 408 296 325 346 Szlovénia 781 476 599 634 527 539 Svájc 1 310 1 218 1 222 1 082 1 001 1 011 1 112 Ukrajna 1 741 1 414 2 146 2 130 2 160 3 181 Moldova 4 008 2 151 2 511 2 520 1 938 1 240 Óceánia ebből: 4 724 5 253 7 948 13 380 15 321 15 595 13 760 Ausztrália 4 285 4 810 7 380 12 543 14 301 14 263 11 710 Új-Zéland 439 443 568 837 1 020 1 332 2 050 Forrás: OIV adatok 59

2. ábra: A világ bortermelésének és borfogyasztásának alakulása 300 200 100 0 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 Borfogyasztás Bortermelés Forrás: OIV adatok Az adott ország termelése és belső fogyasztása közötti eltérést szemléltető 9. táblázat adatai alapján a bortermelő országok három csoportját különböztetem meg, amennyiben Németországnak, mint bortermelő országtól eltekintünk: Azok a bortermelő országok, melyek fogyasztása és termelése között kis mértékű különbség mutatkozik, ugyanakkor behozatalra szorulnak. Pl.: Kína és az Egyesült Államok. Több évtizeden keresztül Argentína is ebbe a csoportba tartozott, de az ezredforduló óta termelése magabiztosan meghaladja a belső fogyasztás mennyiségét. Azon bortermelő országok, melyek borainak első számú felvevő piaca a belső piac maradt (pl.: Olaszország, Franciaország). Ezen nettó exportőr országokban a kivitel aránya általában a termelés egyharmadát teszi ki és részaránya emelkedik. Hosszú távon vagy termelési potenciáljuk csökkenésével, vagy export tevékenységük növelésével tudják fenntartani a piaci egyensúlyukat. E csoportba sorolhatjuk az ezredforduló óta Argentínát is., A nettó exportőr országok termelésük több mint 60%-át értékesítik külpiacon. Ezen országok példája Ausztrália, Chile, Dél-Afrikai Köztársaság és Spanyolország. A világ borfogyasztásának változását vizsgálva megállapítható, hogy a 90-es évek végén érte el mélypontját (~227 millió hl), majd az új évezredben a 235-240 millió hektóliteres szint körül stabilizálódott. A világszintű adatok azonban még nem jelzik azokat a változásokat, amelyek az egyes térségekben zajlottak le. 60

9. Táblázat Néhány jelentős bortermelő ország termelése és fogyasztása közötti eltérés Dél Afrika Argentína USA Chile Kína Franciaország Németország Olaszország Spanyolország Ausztrália Forrás:OIV Megnevezés 1986-1990 átlaga 1991-95 átlag 1996-2000 átlag 2001-2005 átlag 2005 2006 2007 Bortermelés (ezer hl) 7 742 8 228 7 837 8 040 8 406 9 398 9 783 Borfogyasztás (ezer 3 359 3 651 3 944 3 624 3 401 3 407 3 557 hl) Különbség (ezer hl) 4 383 4 577 3 893 4 416 5 005 5 991 6 226 Eltérés % 57 56 50 55 60 64 64 Bortermelés (ezer hl) 19 15 13 14 15 15 15 Borfogyasztás (ezer 914 17 588 15 456 12 488 11 222 10 396 11 046 11 hl) Különbség (ezer hl) 2 110 804-132 720 899 557 2 689 799 4 972 250 4 103 293 3 166 880 Eltérés % 11-1 4 19 28 28 26 Bortermelés (ezer hl) 18 17 20 20 22 19 19 Borfogyasztás (ezer 167 20 619 18 386 20 399 23 888 26 440 27 870 28 hl) Különbség (ezer hl) -2 624 791 759-1 -428 814 808-3 300-3 150-7 250-8 Eltérés % -14 140-6 -2 409-17 412-15 710-40 380-42 Bortermelés (ezer hl) 4 135 3 326 5 066 6 389 7 885 8 448 8 227 Borfogyasztás (ezer 3 499 2 350 2 410 2 458 2 644 2 380 2 980 hl) Különbség (ezer hl) 636 976 2 656 3 931 5 241 6 068 5 247 Eltérés % 15 29 52 62 66 72 64 Bortermelés (ezer hl) 2 734 5 140 9 581 11 12 12 12 Borfogyasztás (ezer 2 739 5 098 9 858 460 11 000 12 000 13 000 13 hl) Különbség (ezer hl) -5 42-277 -447 907-652 279-1 586-1 Eltérés % 0 1-3 -4-5 279-11 586-13 Bortermelés (ezer hl) 64 52 56 51 52 52 45 Borfogyasztás (ezer 641 886 37 271 35 919 33 105 33 127 33 672 32 hl) Különbség (ezer hl) 715 22 310 15 505 20 913 18 530 18 003 19 169 13 Eltérés % 926 35 576 29 766 37 006 35 575 36 124 37 503 30 Bortermelés (ezer hl) 10 10 9 989 9 225 9 153 8 916 10 Borfogyasztás (ezer 012 18 391 18 19 19 19 20 261 20 hl) Különbség (ezer hl) -8 377 389 544-8 279-9 949-10 845-10 210-11 782-10 Eltérés % -84 153-78 290-93 -116 724-117 692-127 294-103 521 Bortermelés (ezer hl) 65 60 54 46 50 52 45 Borfogyasztás (ezer 715 36 768 35 386 31 936 28 566 27 036 27 981 26 hl) Különbség (ezer hl) 621 29 122 25 950 22 504 18 016 23 332 24 700 19 Eltérés % 094 44 646 42 436 41 432 39 550 47 704 47 281 42 Bortermelés (ezer hl) 33 26 34 37 37 38 34 Borfogyasztás (ezer 519 17 438 15 162 14 323 13 808 13 137 755 13 hl) Különbség (ezer hl) 402 16 439 10 427 19 916 23 686 24 514 24 100 21 Eltérés % 117 48 999 42 735 58 407 63 122 64 623 65 655 62 Bortermelés (ezer hl) 4 285 4 810 7 380 12 14 14 9 620 Borfogyasztás (ezer 3 297 3 208 3 606 4 543 213 4 301 523 4 263 583 4 769 hl) Különbség (ezer hl) 988 1 602 3 774 8 330 9 778 9 680 4 851 Eltérés % 23 33 51 66 68 68 50 Fontos kiemelni azt a tényt, hogy a világ legnagyobb borfogyasztásával Európa, és azon belül is az EU 27 tagországa büszkélkedik: 2006-ban az EU-27 borfogyasztása 141,7 M hl, míg az öreg 61

kontinensé 162,8 millió hektoliter, ami a világ borfogyasztásának 67,2%-a. A legmagasabb egy főre jutó borfogyasztással Luxemburg után Franciaország rendelkezik [53,8 liter/fő (2006)]. Az EU-n kívüli európai országok közül Ukrajnát, illetve Oroszországot kell kiemelni. Az Amerikai kontinensen a borfogyasztás összességében növekszik, jóllehet a földrész északi és déli felén jelentős eltérések mutatkoznak: a fejlett ipari országokban (Kanada, USA) a borfogyasztás lassan emelkedik, míg a déli féltekén Argentína kivételével jelentősen csökkent. Afrikában az éves borfogyasztás rendkívül alacsony (6,6 millió hl) a kontinens népességéhez viszonyítva. Az első számú borfogyasztó ország a kontinensen Dél-Afrikai Köztársaság. Óceániában az utóbbi időszakban a belső kereslet növekedését tapasztalhatjuk. Ázsiában a két legfontosabb borfogyasztó ország Japán és Kína. Míg Japánban a magas jövedelmi viszonyok, addig Kínában a magas lélekszám és a nyugati értékrend terjedése jelentenek jelentős piaci lehetőségeket. A GATT keretei között, illetve később a Világkereskedelmi Szervezetben (WTO) folyó liberalizációs egyezmények eredményeként a bort érintő importvámok jelentősen csökkentek a kilencvenes évek óta. A borexport folyamatosan növekszik, értéke 2007-ben 91,3 millió hl volt, melynek kétharmadát Olaszország, Franciaország és Spanyolország realizálja. Míg 1986-1990 között a világ borfogyasztásának csupán 18,2 %-át tette ki az export aránya, addig 2007-re a borok 38%-a átlépte legalább egy ország határát. A világ elsőszámú exportőre az EU-27 bortermelő országai (2007: 61,7 millió hl 6 ), ugyanakkor az exportált borainak közel kétharmada az EU belső piacán (2007: 43,5 millió hl) kerül értékesítésre. Az újvilági országok export részaránya folyamatosan emelkedik: 1996-tól napjainkig Ausztrália, Dél- Afrika és Chile megháromszorozta exportmennyiségét. A borexport legfontosabb iránya tehát az Európai Unió, így a világ importőreit szintén az Európai Unió tagországai jelentik. A világ borimport-struktúrájának megértéséhez ismerni kell azt a tényt, hogy a világ négy borimportőre között három tradicionális bortermelő ország. Az Egyesült Államokba nagy mennyiségben importálnak elsősorban francia magas értékű vörösborokat, Németország alapvetően szintén vörösborokat importál, míg Franciaország spanyol és olasz földrajzi jelzés nélküli borokkal házasítja, hazai, alacsony árkategóriájú export borait. Az OIV statisztikái szerint az EU borimportja jelentősen növekedett az új, közép-kelet európai országok csatlakozásával. Érdekesség, hogy a legnagyobb százalékos importbővülés éppen a bortermelő országokban volt megfigyelhető: Bulgária, Románia, Magyarország, és Csehország. A kereskedelem mennyiségi bővülése mellett lényeges változás történt annak szerkezetében. Az élelmiszerláncok megjelenésével a borkereskedelem is átalakult. A 3. ábra érzékletesen szemlélteti, hogy a nagy kereskedelmi láncok részaránya a legtöbb fejlett országban meghaladja az 50%-ot, azaz két palackból egyet legalább itt értékesítenek. 6 DG AGRI adatok 62

3. ábra: Különböző borértékesítési csatornák részesedése országonként, 2002-ben Japán USA Spanyolo. Olaszo. Franciao. Belgium Németo. Argentína Egyesült Kir. Hollandia Dánia 0% 25% 50% 75% 100% Bevásárló közp. HORECA Közvetlen ért Spec. Boltok Forrás: ONIVINS 2. Az Európai Unió borpiaci szabályozása A világ legnagyobb bortermelője, és egyben első számú exportőre az Európai Unió, melynek borpiaci szabályozása a vizsgálatom tárgyát jelentő borvidékek termelési struktúráját is meghatározza. Az első közösségi borpiaci szabályozást 1960-as évek végén dolgozták ki, és 1970-től vezették be. Kiemelendő továbbá 1976, amikor az asztali bort érintő túltermelési válságok hatására a piaci egyensúlyt megteremteni akaró intézkedések kerültek bevezetésre: a szőlőterületek növelésének tilalma (telepítés csak újratelepítési joggal lehetséges), valamint a feleslegek levezetésére lepárlási intézkedéseket foganatosítottak. A kibővülő Európai Közösségben a 80-as években a piacstabilizáció elveinek fenntartása mellett fokozatosan ösztönözik az ágazat termelési szerkezetének minőségi átalakítását. Ekkor vezetik be a melléktermékek kötelező lepárlása, a kivágási támogatás és a szőlőültetvények szerkezetátalakítási programcsoportokat. A Világkereskedelmi Szervezetnek az agrártámogatásokra és a földrajzi árujelzőkre vonatkozó előírásai, az új évezred túltermelési válsága, az európai bortermelés versenyképességének csökkenése, az egyre gyakoribb krízislepárlások, valamint a pazarló európai borpiaci szabályozás eredményeként 63

született meg a 2008. augusztus 1-től két ütemben bevezetett új közös borpiaci szabályozás. Fontos változás, hogy a korábbi borpiaci szabályozáshoz képest már nem az EU osztja fel az egyes támogatási intézkedések között, hanem a tagállamok számára állapít meg egy bizonyos költségvetési keretet, amit nemzeti borítéknak nevezünk. Ezt a támogatási összeget oszthatja fel az adott tagállam a bizottsági rendeletben meghatározott programok között, a nemzeti prioritásokat figyelembe véve. A tagországok a támogatási program kidolgozása során a közösségi jogszabály által meghatározott intézkedések listájából választhatnak, amelyek a következők lehetnek: SPS (egységes farmtámogatás): jövedelempótló, területalapú támogatás jelent. Szőlőültetvények szerkezetátalakítási támogatása: Magyarország számára ez stratégiai támogatást jelent, melyben a szőlőültetvények fajtaváltására és áttelepítésére nyújt támogatást. Borászati technológiai támogatás: borászati üzemek technológiai fejlesztését teszi lehetővé a beruházási költségek 30%-os támogatási szintjével. Harmadik országba irányuló promóciós támogatással maximum 50%-os intenzitás támogatás Magyarországon 2012-ben került meghirdetésre. Zöldszüret: az éretlen szőlőfürtök eltávolítási költségének legfeljebb 50%-os támogatása. Szüreti biztosítás: piaci alapú biztosítás társfinanszírozása a biztosítási díjak 50% illetve 80%-os támogatásával. Kockázatkezelési alap (piaci kockázat): a piaci kockázat biztosítására szolgáló alap adminisztratív költségeinek támogatására. Melléktermék lepárlás: a melléktermék lepárlóhoz történő beszállítási költségeinek kompenzációja támogatható. 2012-ig adható átmeneti intézkedések voltak: Szeszesital piacot támogató lepárlás; Sűrítmény felhasználási támogatás természetes alkoholtartalom növelésre; Krízis lepárlás. Magyarország számára 2008 és 2013 között rendelkezésre álló nemzeti boríték felhasználási tervét a 10. táblázat foglalja össze. 64

10. Táblázat A Magyarország számára EU forrásból odaítélt, az Európai Bizottság által jóváhagyott nemzeti boríték felosztási terve az egyes támogatási intézkedések között 2009-2013 közötti időszakra Intézkedés (555/2008/EK Bizottsági rendelet szerint) 2008/ 2009* 2009/ 2010* 2010/ 2011* 2011/ 2012** 2012/ 2013** Összesen (1 000 ) 1. SPS 0 0 0 0 0 0 2. Promóciós tevékenységek harmadik országok piacán 0 0 0 500 1 000 1 500 3. Szőlőültetvények szerkezetátalakítása és átállása 13 802 19 110 21 513 22 455 22 081 98 961 4. Zöld szüret 0 0 0 0 0 0 5. Kockázati alap 0 0 0 0 0 0 6. Szüreti biztosítás 0 0 0 0 0 0 7. Borászati beruházások 0 0 1 063 4 000 4 000 9 063 8. Melléktermék-lepárlás 1 964 1 628 758 2 000 2 000 8 350 9. Szeszesital piac ellátását szolgáló lepárlás (területi alapon) 438 1 757 0 0-2 195 10. Krízislepárlás 0 0 0 0-0 11. Sűrített szőlőmust felhasználása alkoholtartalom növeléshez 612 519 475 500-2 106 Összesen 16 816 23 014 23 809 29 455 29 081 122 175 * Valós adatok ** Tervezett adatok 2011. december 2-ai állapot szerint Forrás: FVM Agrárpiaci Főosztály, 2010 Kivágási támogatás Az Európai Unió a piaci egyensúly visszaállítását továbbra is a szőlőültetvények csökkenésével látja biztosíthatónak rövidtávon. Ennek legfontosabb eszközeként a szőlőültetvények támogatott kivágását tekinti, amire 1,074 milliárd Euro-t különített el a 2008/09 2010/11-es borpiaci évek között, amelyből 161 166 ha szőlő kivágása valósult meg. A Bizottság által nyilvánosságra hozott adatok szerint, Magyarországon a termelők összesen 5 678 ha szőlőt vágtak ki a három borpiaci év alatt, ami a 2008. július 31-én regisztrált magyar szőlőterület 7%-át teszi ki. Ez az érték Ciprus (11%) és Spanyolország (8,5%) után a harmadik legmagasabb érték az EU 27 tagországa között. A kivágási program keretében hazánk 11,3%-kal, azaz 367 876 65

hektoliterrel csökkentette termelési potenciálját. Arányszámát tekintve ez az érték az EU tagországai között a legmagasabb. Eredetmegjelölések és földrajzi jelzések A borelnevezések és kategóriák tekintetében gyökeres változások következtek be, amelyek közül a legfontosabb, hogy az EU bevezette a élelmiszerjelölés horizontális szabályait, melynek lényege, hogy az általános borászati termékekre 7 fókuszál. A közösségi borok versenyképességét úgy kívánja elősegíteni, hogy az általános borászati termékek számára is biztosítja a korábban csak a földrajzi árujelzővel ellátott boroknak engedélyezett jelölési lehetőségeket. Oltalmat csak azoknak a különleges minőségű termékeknek kíván biztosítani, melyek a fogyasztók által elismert, egyedi tulajdonságokkal bír. Három új termékkategóriát vezettek be: bor, melyen a termelő ország jelölése mellett lehetővé válik bizonyos esetekben a fajta és az évjárat feltűntetése. E kategóriát legtöbbször földrajzi jelzés nélküli bornak vagy FN bornak nevezik a szakmában. oltalom alatt álló földrajzi jelzésű borok (OFJ) különleges hírneve vagy egyéb jellemzői az adott földrajzi eredethez kapcsolhatók. A borok legalább 85 %-ban a földrajzi területen termett, ott feldolgozott, Vitis vinifera és interspecifikus fajtákból származó szőlőből készül. Az oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel ellátott borok (OEM) minősége alapvetően vagy kizárólag egy adott földrajzi környezethez a természeti, valamint emberi tényezőkhöz köthető. Kizárólag a lehatárolt földrajzi területen termett és feldolgozott Vitis vinifera szőlőből készülhet. Joghatás és jogérvényesítés szempontjából utóbbi két kategória között nincs különbség, tehát az EU a nemzetközi megállapodásokban, illetve a saját belső piacán mindkét kategóriát ugyanúgy védi. A két kategória között tartalmi különbségeket figyelhetünk meg. (Sidlovits, 2008) Egységes közösségi borregisztrációs rendszert vezettek be az EU piacán: az oltalom iránti kérelem eljárásában, a tagállami elismerést követően, Bizottsági jóváhagyás is szükséges a közösségi lajstromozáshoz. A kérelemhez kötelezően termékleírást kell csatolni, mely biztosítja az érdekeltek számára a termelés körülményeinek megismerését és ellenőrzését. A 2009. július 31-ei állapot szerint a létező védett eredetű és m.t. minőségi borok és tájbor elnevezések automatikus védettséget élveznek: előbbiek OEM, utóbbiak OFJ borként azzal, hogy 2011. december 31-ig az Európai Bizottsághoz be kellett nyújtani a fent ismertetett tartalmú termékleírást. (Brazsil Sidlovits, 2009) A 4. ábra segítségével foglalom össze a borkategóriák tekintetében bekövetkező magyar változásokat. 7 Az 1234/2007/EK Tanácsi rendelet 17 borkategóriát különböztet meg 66

4. ábra: Borkategóriák változása a borreform kapcsán Meghatározott termőhelyről származó minőségi bor Asztali bor EU Magyarország Védett eredetű bor M.t. minőségi bor Tájbor Asztali bor Oltalom alatt álló eredet-megjelöléses bor (OEM) Oltalom alatt álló földrajzi jelzéses bor (OFJ) Bor (Földrajzi jelzés nélkül, fajta feltűntethető) Szabályos átmenet Kategóriaváltás Átmenet termékleírás elmulasztása esetén Forrás: Brazsil Sidlovits (2009) Borászati eljárások szabályai A borászati eljárások tekintetében a reform után az EU lényegesen nagyobb mozgásteret biztosít, melyet leginkább az újvilági termelők borpiaci sikerei tettek szükségessé. Az újonnan engedélyezett OIV által jóváhagyott borászati eljárások elsődleges célja az európai bortermelők versenyképességének javítása. (pl.: faforgács hozzáadása a borhoz) Jelölési és címkézési szabályok Az Európai Unió integrálja a borok címkézésének és jelölésének szabályrendszerébe az élelmiszerek jelölésére vonatkozó horizontális szabályokat, ami a bortermelők számára sokszor érthetetlen adminisztrációs terheket jelent. A fogyasztó egészségének védelme az EU egyik legfontosabb célkitűzése, ami az allergének feltüntetésének kötelezettségét jelenti. Adatszolgáltatásra vonatkozó előírások Az adatszolgáltatás tekintetében valamennyi, 0,1 ha felett termelő kötelezett. Új szabályként jelenik meg, hogy az adatokat integráltan kívánja kezeltetni a tagállamokkal. Ezen integráció alapja az úgynevezett gazdasági akta, melyben a termelőre és annak birtokára, termelési szerkezetére vonatkozó adatokon túl megjelennek a támogatási kifizetésekre vonatkozó adatok is. 67

Termelési potenciálra vonatkozó szabályok változása A borpiac stabilitásának megőrzése érdekében az Európai Unió továbbra is fenn kívánja tartani a termőpotenciál növelésére vonatkozó tilalmát. Az újratelepítési jogok rendszere 2015. július 31-ig marad fenn, amit az egyes tagországok saját hatáskörben 2018. július 31-ig meghosszabbíthatnak. Ez az intézkedés sok vitát vált ki az EU-n belül, ezért a terület komplex újragondolása várható európai szinten. A fő veszélyt alapvetően az jelenti a földrajzi jelzéses (OEM és OFJ) borok számára, hogy a korábbi fajta- és évjárat feltüntetésre vonatkozó privilégiumuk megszűnt, ugyanakkor a földrajzi név használatához kötött előírások jelentősen szigorodtak. Immár a termelő szabad döntésén múlik, hogy kilép-e a földrajzi árujelzők szigorúbb rendszeréből, és csak fajta, valamint az évjárat feltüntetése mellett hozza forgalomba borait saját márkaneve alatt. A szakmai szervezetek nyugtalansága nem megalapozatlan, ha a tejtermelés korábbi szabályozási rendszerének megszüntetését követő gazdasági hatásokat vesszük figyelembe. A tejkvóták eltörlését követően, a kínálat növekedésével az árak jelentősen csökkentek, ami számos családi gazdaságot sodort csőd közeli helyzetbe. Hasonló árvisszaeséstől, és egy jövőbeli túltermelési válságtól félnek Franciaország és Németország termelői is. Szakmai szervezeteik nemzeti szinten elérték, hogy az európai mezőgazdasági tárgyalások egyik megoldandó kérdésévé vált a telepítési jogok megszüntetésének kérdése. (Brazsil, 2010) 3. A magyar borpiac történelmi változásai Magyarország területén a szőlő-bor termesztés hagyománya több mint kétezer évre, azaz a Római Birodalmi hódoltság előtti időszakra tekint vissza. Az ágazat fejlődésére a történelmi események és a gazdaság-politikai ideológiák erősen rányomták a bélyegüket. Domiciánus császárt követően, aki rendeletében tiltotta meg az Itálián kívüli szőlőtermelést, a Szerémségi vincellér családból származó Marcus Aurelius Probus császár engedélyezte és támogatta a Pannoniai szőlőtermesztés fejlődését. A IX. században az ország területére érkező magyar törzsek számára a szőlő és bortermelés helyi hagyománya nem volt ismeretlen, melyre bizonyítékot jelent, hogy szőlészeti és borászati ősi szavaink jelentős része türk eredetű. 68

A kereszténység felvételét követően Árpád-házi királyaink jelentős területeket legtöbbször szőlőterületeket - ajándékoztak a frissen alapított egyház, illetve szerzetesrendek részére, amelyek a minőségi szőlőtermelés- és borászat fontos központjává váltak. A trónviszályokat követően kialakult viszonylag nyugodt belpolitikai időszakban érte a középkori magyar szőlő- és borkultúra a virágkorát, mely Mátyás király uralkodása alatt volt a legfejlettebb. A bor a külkereskedelmi kapcsolatok meghatározó áruja. Sajátos termékként a szőlészek- és borászok sajátos előjogokkal rendelkeztek az úri kilenced megfizetésében is, mely a szakmai szerveződések egyik mozgató rugójává vált. A promontoriumok, majd hegyközségek megalakulásával az ágazat önszabályozása is a középkorra nyúlik vissza. A mohácsi vész és az ország három részre szakadását követően nagyhírű borvidékeink (pl.: Szerémség, Villány, Zala) elnéptelenedtek, és tevődött át a bortermelés magyar központja a nyugodtabb gazdálkodási körülményeket biztosító Erdély, illetve Felső-Magyarországi területekre. Feltehetőleg az elnéptelenedett terültekre a törökök által betelepített rácok hozták magukkal több új borszőlő-fajtát, köztük a kadarkát. A hódoltsági időszak alatt kezdődött meg Tokaj-hegyalja fejlődésének története. A török alól felszabadult Magyarország elnéptelenedett területein, a Habsburg uralkodók által betelepített külföldi telepesek (svábok, rácok) jelentős hatást gyakoroltak a magyar szőlőtermelés fejlődésére is. Különösen a svábok hatását kell kiemelni, akik új fajták (pl.: Oportó) mellett új eszközöket (pl.: puttony, hébér) és új borászati eljárásokat (pl.: héjon erjesztéses vörösborkészítés) honosítottak meg hazánkban. III. Károly király rendeletében 1737-ban, a világon elsőként határolta le egy borvidék (Tokajhegyalja) területét, majd Mária Terézia 1772-ben rendeletében határolta le a világon elsőként e borvidék dűlőit. Mária Terézia abszolút monarchiájának merkantilista gazdaságpolitikája különösen negatív hatást gyakorolt a magyar borexport alakulására: a kettős vámhatár komoly versenyhátrányt okozott a magyar borok számára. Ennek következtében a magyar borkereskedők elvesztették hagyományos porosz, és orosz piacaikat. A XIX. század számos kihívást és változást hordozott magában. Számos korabeli szakember, valamint Gróf Széchenyi István is felismerte azt a tényt, hogy Magyarországon elaprózott fajtaszerkezettel dolgoznak a termelők, ugyanakkor a legjelentősebb lemaradások a borászat területén figyelhetők meg. A reformkor pozitív hatása, hogy eltörölték a kettős vámhatárt Magyarország körül, mellyel felszámolták a magyar borok külkereskedelmének adminisztrációs akadályát. A szabadságharc leverését követő időszakban számos amerikai eredetű kártevő és kórokozó pusztította a szőlőskerteket: 1847-ben jelent meg elsőként a peronoszpóra, majd a lisztharmat és a szőlőmolyok. Ezen új kihívások, és a világ színvonalától való jelentős lemaradás arra ösztönözte a kor fontos gondolkodóit, hogy felállítsák a tudományos és szakmai fejlődés megalapozását jelentő kutatóintézeteket és szőlészeti-borászati szakiskolákat. A Kiegyezés beruházásösztönző 69

gazdaságpolitikájának köszönhetően épültek ki többek között a királyi Magyarország nagy pezsgőgyártási központjai Pozsonyban, Pécsett és Budafokon. Az 1875-től megjelenő filoxéravész csaknem két évtized alatt a korábbi 425 ezer hektáros szőlőterület 120 ezer hektár alá csökkent, mellyel számos fajta is elveszett. Az újjáépítési programmal együtt szakmai reformok is bevezetésre kerültek, melynek közigazgatási hozadéka az 1893-as bortörvény és az 1894-es hegyközségi törvény. Jelentős változás az alföldi homoktalajon telepített szőlőültetvények arányának növekedése, illetve számos külföldi fajta termesztésbe vonása (pl.: Olasz rizling). A filoxéra vész követő újjáépítési program még be sem fejeződött, amikor az I. világháborút lezáró Trianoni békediktátum okozott ismételt kihívást az ágazat számára. E szerződés következtében jelentősen megnövekedett a tájborok termelésére specializálódott alföldi szőlőterületek országos aránya, illetve olyan nagyhírű borvidék került az ország határán túlra, mint a Ruszti, Pozsonyi, Szerémségi, Érmelléki, illetve a Zalai és Tokaj-hegyaljai borvidékeket az új államhatárok szelték ketté. (5. ábra) Magyarország szőlőterülete Horvátországot nem számítva 325 ezer hektárról 215 ezer hektárra csökkent. Hazai fogyasztóinak ugyanakkor 2/3 részét, és export piacait szinte teljes egészében elveszítette. 1913-ban Magyarország 785 ezer hektoliter bort, 28 millió korona értékben exportált. A piacok elvesztésének következtében felhalmozódó készletek, és csökkenő szőlő-, illetve borárak az ágazat fejlődésének megtorpanásához vezettek. A piaci nyomás a 30-as évek közepére enyhült valamelyest, majd a II. világháború időszaka törte meg a fejlődést, amikor a munkaerő-, eszköz-, és anyaghiány okozta a legnagyobb károkat az ágazatban. A korábbi kereskedelemi hálózatban pedig a holokauszt jelentette az egyik legnagyobb pusztítást. A kommunista hatalomátvételtől a szocialista piacgazdaság bukásáig A kommunista hatalomátvételtől a gazdasági átmenetig tartó részek vizsgálata során, a tárgyban született kevés számú irodalmi munka miatt, e történelmi korszakok bemutatását az irányított interjúim során szerzett információk elemzésén keresztül mutatom be. Még zajlottak az országban a harci események, amikor az Ideiglenes Nemzeti Kormány rendeletet alkotott a nagybirtokrendszer felszámolásáról, mely a szőlészet területén az egykori uradalmi és egyházi birtokok, és a hozzá tartozó termelési eszközök államosítását jelentette. A államosított területek egy része állami gazdaságok, illetve szövetkezetek tulajdonába, míg másik része a kezdeti földosztások során az agrár-proletariátus tulajdonába került, melynek keserű hozadéka a szőlőültetvények további állapotleromlása volt. A kollektív bűnösség elvén kitelepített sváb lakosokkal a több évszázad alatt felhalmozott szaktudás is száműzésre került. 70

5. ábra A Trianoni Békediktátum hatásai a magyar szőlő-bor ágazatra* * A négyzetek alatt feltüntetett értékek az adott vármegye szőlőterületét mutatja hektárban kifejezve Forrás: Teleki (1921) Az 1949-ben bekövetkező kommunista hatalomátvétel után fokozott erővel zajlott a magántulajdonban lévő területek szövetkezetesítése, illetve egy új, központosított intézményrendszer kiépítése az ágazatban. 1949-ben felszámolták a szőlészeti- és borászati felügyelőségeket, és a hegyközségeket, a kutatóbázisok egy részén rövid ideig pedig mediterrán növények termesztését tanulmányozták (lásd: Georgikon Cserszegtomaji telep). Az önkéntes szövetkezetesítés során az államhatalom nem riadt meg az állambiztonsági és rendvédelmi szervek nyomásgyakorlásának alkalmazásától sem, hogy e politikai célkitűzés megvalósuljon. A szövetkezeti tagok azonban nem veszítették el földjeik tulajdonjogát, csupán földjeik használati jogát ruházták át önkéntesen a szövetkezethez. Az 1968-as földtörvény bevezette a szövetkezetek részére a földmegváltás intézményét. Ezt követően a szövetkezetek néhány évnyi földjáradék fejében örökre megválthatták a szövetkezetből kilépő szövetkezeti tagok 8, illetve a szövetkezeti tagok örököseinek földjeit. Ez a folyamat nagyban felgyorsította a szövetkezeti földtulajdon gyarapodását. 8 Az aktív korú szövetkezeti tagok részére törvény írta elő a személyes munkavégzést a szövetkezetben. 71

Az államosítások és szövetkezetesítések után kialakult új termelési struktúrában a szőlőtermesztés és a borászat teljes mértékben elvált egymástól. Míg előbbit elsősorban a szövetkezetek koordinálták, addig a bortermelés az állami pincegazdaságokban összpontosult. A kommunista politika embertelen, nyomasztó szorításai következtében az ország szőlőterülete az 1948-as 243 ezer hektárról 195 ezer hektárra zsugorodott, és vele párhuzamosan krónikus borhiány alakult ki az országban. Az ötvenes évek végére az ágazat megújítására volt szükség. A második ötéves terv (1961-65) időszaka alatt 47 ezer hektár nagyüzemi szőlőt telepítettek, elsősorban a szovjet importból származó traktoroknak megfelelő sortávra, olykor szőlőművelésre alkalmatlan, fagyzugos területekre is. Vele párhuzamosan fejlesztették a szőlő feldolgozására specializálódott pincegazdaságokat is. Az új gazdasági mechanizmus a szőlő- és bortermelés területén is változásokat indukált, felismerve a borágazat exporttermelő képességét. A hatvanas évek végén bekövetkezett újabb szőlőterület csökkenést visszafordítása érdekében, 1973-ban újabb ágazati modernizációs program indult meg hazánkban: a hetvenes évek második felét követő években mintegy 30 ezer hektár került betelepítésre. Az alacsony hektáronkénti tőkeszámmal telepített ültetvényeken, a világfajták mellett termesztésbe kerültek a magyar kutatóintézetek által nemesített, a nagyüzemi termesztés igényeket kiszolgáló fajták és klónok is. A borászatban tovább folytatódott a pincegazdaságok fejlesztése, valamint lendületet kapott a szövetkezeti nagyüzemi pincészetek kiépítése is. Az új gazdasági mechanizmus fontos vívmánya a háztáji gazdaságok rendszere, melyben valamennyi szövetkezeti tag és alkalmazott a saját tulajdonában lévő 0,3 ha szőlőn túl, bérbe vehetett hasonló nagyságú szőlőt művelésre. Az esetek döntő részében ez a bérlet valójában a kézi munka elvégzésére korlátozódott, hiszen a gépi munkákra a szövetkezeteknek volt csak megfelelő eszköze. Mindezek ellenére a háztáji gazdaságból származó bevételek egy olyan többlet jövedelmet jelentett a szövetkezeti tagok részére, mellyel lehetőségük volt a családtagok önálló életének anyagi alapjait megteremteni. A szövetkezetek számára viszont egyrészt olcsóbb volt ez a művelési forma, hiszen a tagok szabadidejükben végezték ezt a tevékenységet, másrészt biztosította számukra azt a megfelelő minőségű borászati alapanyagot, amelyet alkalmazottakkal nem, vagy csak nagy költségek révén tudtak volna előállítani. A 80-as évek téli fagykárai a szőlőültetvények újabb rekonstrukcióját igényelték. Az olajválság, illetve az ország eladósodottsága viszont nem tette ekkor már lehetővé újabb állami támogatási program bevezetését, mely a szakcsoporti ültetvények, és tartós háztáji ültetvények megjelenéséhez vezetett. A szakcsoporti művelési forma lényege, hogy a termelők által felállított szakcsoportok 25-30 éves földbérleti szerződéssel, bérleti jogot kaptak általában 10-30 hektáros területre az állami gazdaságtól, melyen az ültetvényt a szakcsoporti tagok hozták létre. A tagok általában 0,3 0,5 ha szőlőterületet műveltek családonként. Elvált tehát a föld tulajdonjogától annak használati jogával együtt a területén létrehozott szőlőültetvény tulajdonjoga: előbbi az állami gazdaság, utóbbi a szakcsoporti tag 72

tulajdonában került. A bérleti díjat a szakcsoporti tagok terményben fizették meg az állami gazdaság részére. A szakcsoport a szőlő gépi munkáit általában közösen szervezte, illetve értékesítette a szőlő termését a borkombinát vagy állami gazdaság felé. Néhány esetben a szakcsoporti pincében dolgozták fel azt. Ezen előprivatizációs gazdasági forma előnyét az jelentette a borkombinátok részére, hogy a szőlőültetvények újratelepítésére a falusi lakosság megtakarításaiból került sor. Hasonlóan a háztáji gazdaságokhoz, a szakcsoporti ültetvények műveléséből származó bruttó jövedelem további bevételi forrást jelentett. A 80-as évek elején, elmondások szerint, 0,5 hektár szakcsoporti szőlő két évi jövedelme lehetővé tette egy új Trabant gépkocsi vásárlását. A magyar szőlő-bor ágazat szerkezete a szocialista piacgazdaságban A külső tőkeforrásból származó befektetések hatásainak vizsgálata szempontjából fontosnak tartom ezen időszak termelési szerkezetének mélyebb megismerését, azaz azt az ágazati termelési struktúrát, amely a rendszerváltás pillanatában jellemezte Magyarország szőlő-bor ágazatát. A nyolcvanas évek közepére a szocialista piacgazdaságban meghatározó volt az állami és a szövetkezeti szektor jelenléte. Különleges tulajdonságként jelent meg, hogy a történelemben először a szőlőtermelés és borászat teljesen szétváltak egymástól. Az állami tulajdonban lévő földterületek hasznosítására létrehozott Állami Gazdaságok (továbbiakban: ÁG) az adott területen több ágazat tevékenységét koordinálták, melyen belül a helyi adottságoknak megfelelően a szőlészet többé-kevésbé meghatározó szerepet töltött be. Ezen állami gazdaságok pincészeti kapacitása meghaladta több esetben a százezer hektolitert, mely pincék Borkombinát néven kerültek a magyar köztudatba. Ezek jelentős részét a hetvenes években modernizálták. Az állami gazdaságok általában több száz hektár szőlővel rendelkeztek, és legtöbbször egy egész borvidék termelését koordinálták. A borászatok alapanyag-ellátásának alapját a saját területeken termelt szőlő jelentette, de a helyi kistermelők saját tulajdonában művelt szőlők egy részét is felvásárolták. A szakcsoportok megjelenésével a szőlőtermelés egy része kiszervezésre került a korábban bemutatott indokok miatt. A rendszerváltás pillanatában 22 ÁG Borkombinátja létezett Magyarországon (pl.: Móri ÁG; Tokaj-hegyaljai ÁG; BB). A bortermelés valódi központjait az a 7 Pincegazdaság jelentette, melyek az ország bortermelésének több mint felét koncentrálták és koordinálták. E hét pincegazdaság a Hungarovin, Egervin, Kecskemétvin, Promontorvin, Pannonvin, Dél-alföldi Pincegazdaság és Badacsonyi Pincegazdaság voltak, melyek nevei jól jelzik, hogy egy adott régió borászatának koordinálását végezték. E borászati gyárak termelési kapacitása meghaladta 73

a több százezer hektolitert. Ezek közül kiemelkedett a Kecskemétvin, melynek kapacitása meghaladta az egymillió hektolitert. E gazdaságok szőlőterületeinek nagysága borászati kapacitásukhoz képest elenyésző volt, ugyanis a pincegazdaságok a szőlőfeldolgozás ipari központjai voltak. Szőlőellátásukat alapvetően az adott régió szövetkezeteinek szőlőtermelésre alapozták, és kis mértékben vásároltak fel a kistermelők saját tulajdonú ültetvényeiről származó szőlőt is. Az ágazat szempontjából meghatározó szövetkezetek száma mintegy ötvenre tehető, melyek három fontos csoportját különböztetjük meg: o A több ágazatban termelő szövetkezeteknek szőlészeti tevékenysége a helyi adottságoknak megfelelően került fejlesztésre. E szövetkezetek jelentős része a szőlőt a pincegazdaságok felé értékesítette, illetve a hetvenes években megvalósult beruházásoknak megfelelően a szövetkezeti pincészetben dolgozta fel borrá. Általában ezek a borok a pincegazdaságok felé, folyóborként kerültek értékesítésre. E pincészetek kapacitása többségében 10 000 hl alatti volt, és csak elvétve rendelkeztek a magasabb feldolgozottsági szintet jelentő, és új piaci lehetőségeket teremtő palackozó berendezésekkel. Ilyen kivételek közé tartozott a Zánkai Magyar Tenger MgTSz. o A szőlőtermesztésre és borászatra specializálódott szövetkezetek a szőlőtermesztéstől a bor piaci értékesítéséig integrálták az ágazatot. Ezen pincészetek kapacitása megközelítette a borkombinátok kapacitását. (pl.: Soltvadkerti szövetkezet) o Az ország szőlőoltvány-termesztési központjaiban (pl.: Mátra, Villány) találkozhattunk olyan szövetkezetekkel, melyek az oltványtermesztés folyamatát integrálták. Ezen szövetkezetek által művelt törzsültetvények termése számukra mellékterméket jelentett, és azt a pincegazdaságok felé értékesítették. Az új gazdasági mechanizmus indirekt irányítási rendszerében ezen állami és szövetkezeti vállalatok, a szocialista rendszeren belül viszonylag nagyfokú önállósággal rendelkeztek, és saját termelési struktúrát alakíthattak ki. Az állami és szövetkezeti borászatok működésére az állam közvetett módon hatott: ezek közül Kornai (1997) az árfolyam-változtatás, kamatpolitikát, árpolitikát ás a támogatási politikát emelte ki. A nagy borászati cégek szempontjából fontos befolyásoló erővel bírtak a szüreti időszakot megelőzően kérelmezhető, kedvező kamatozású (3-5%), úgynevezett zöld hitelek, illetve azon 30%-os exporttámogatások, mellyel a bor külkereskedelmét kívánták ösztönözni. E két tulajdonforma mellett a magánszektor viszonylag erőteljes jelenléte figyelhető meg az ágazaton belül különösen, a munkaigényesebb szőlőtermesztés területén, mellyel biztosítható volt a helyi lakosság szűkös jövedelemének pótlása. A nyolcvanas évek közepére Magyarország bortermelése átlagosan 5 5,5 millió hektoliter között alakult, melyből 2,5 3 millió hektoliter biztosította a belső magyar fogyasztást. A magánszektor erős 74

jelenlétét mutatja, hogy a hazai fogyasztás több mint egyharmadát (kb. évi 1 millió hl) a saját fogyasztásra termelt borok tették ki. Magyarország borexportja évi 2 2,5 millió hektoliter között alakult. Az export 80%-ban a KGST országok felé irányult. Magyarország két legfontosabb kereskedelmi partnere a Szovjetunió, illetve a Német Demokratikus Köztársaság volt, amely államok a KGST felé irányuló kivitelünk 80%-át jelentették. A borexport fennmaradó 20%-a a kapitalista országok felé irányult (Borszéki, 1990). A borászati termékek exportját a MONIMPEX állami vállalat szervezte és irányította. Az exportorientált ágazatszervezési modell szervesen illeszkedett a magyar gazdaságpolitika azon kényszerű irányvonalába, hogy minél többet kell exportálni, bármi áron. Az ország nagyfokú eladósodottsága miatt, különösen a nyugati, úgynevezett kemény valutával fizető országok jelentettek stratégiai piacot, ahova minőségi borokat exportáltunk. A borágazat abban a szerencsés helyzetben volt, hogy a világ borpiacának kezdeti konjunkturális szakaszában versenyképes terméket jelentett a kapitalista országokban is a magyar bor. Versenyképessége a nyolcvanas évek végére fokozódó túltermelési válság alatt jelentős mértékben csökkent, melynek következtében a magyar borok alulértékelten kerültek értékesítésre Nyugat-Európában. A nagyvállalatok számára a nyugati export csak a magas szintű exporttámogatás mellett volt kifizetődő. Az ágazat exportorientált szemlélete, és a kelet-európai, mennyiségi export dominanciája áthatotta az ágazat egész működését. Elsődleges szempont a mennyiségi export-igények kielégítése volt, ezért olyan borászati eljárások is engedélyezve voltak (pl.: erősített csemegebor), amelyek a hatályos közösségi borpiaci szabályozás szerint nem engedélyezettek. A nyolcvanas évek elejének fagykárai következtében kialakult szőlőhiány ellensúlyozására akár külföldi szőlőbehozatalt is felvállaltak a pincészetek, és értékesítették a belőle készült bor magyar termékként. Az ország valuta-éhsége miatt fenntartott exporttámogatási rendszer arra ösztönözte a hazai vállalatokat, hogy az export arányát még kedvezőtlen évjáratok esetén sem voltak hajlandók csökkenteni: a belföldi fogyasztás valós hiányát olykor importból fedezte az ország. A Népszabadság 1987. évi szüretről írt beszámolója is ezt a megállapítást támasztja alá: a téli fagyok rendkívül alacsony szőlőtermése miatt bolgár és szovjet importszőlővel biztosították a magyar pincészetek alapanyag-igényét. A száraz csapadékmentes ősz ellenére, ebben az évben még a lékihozatal is jelentősen emelkedett. Az exportigények kielégítésére 900 ezer hektoliter bort importált az ország Algériából és Bulgáriából. A rögzített piaci árrendszer is hozzájárult ahhoz, hogy a belföldi piacon is csak korlátozott lehetőség nyílt a minőség elismertetésére. Ebből adódóan valamennyi pincegazdaság standard minőséggel jelent meg a belföldi piacokon, melyet legtöbbször földrajzi árujelzőkből képzett márkanevekkel hoztak forgalomba (pl.: Egri Bikavér, Debrői Hárslevelű, Badacsonyi Szürkebarát, Csopaki Olaszrizling, Soproni Kékfrankos). E ál-földrajzi árujelzős borok közös jellemzője, hogy azok eredete nem feltétlenül felelt meg a földrajzi árujelzők használatának nemzetközi szerződésekben meghatározott, 75

szigorú előírásainak (pl.: eredet-azonosság, fajtaazonosság stb.), így e nevek értéke jelentősen devalválódott az évek folyamán. A belpiacon a borok értékesítése a szövetkezeti (pl.: ÁFÉSZ) és állami kereskedelmi láncon keresztül került értékesítésre. A minőségre negatív hatást gyakorló gazdasági- és ágazati politika következtében Magyarországon a borfogyasztás a nyolcvanas évek végére visszaesett, a 20 l/fő/év szint körül alakult. Az ágazatban a szövetkezeti és állami szervezetek dominanciája ellenére viszonylag hangsúlyos szerepet kap a magánszektor, mely a belpiaci borigény kielégítése, valamint a borászati szervezetek minőségi szőlő-alapanyagellátásában játszott meghatározó szerepet. Az elő-privatizációs termelési formáknak köszönhetően ezen gazdasági szereplők, a szőlőtermesztés területén szerzett valós szakmai ismeretekkel rendelkeznek majd a rendszerváltás idején, és így a magyar szőlő-bor ágazat megújulásának egyik mozgató rugói lesznek. Bár az új gazdasági mechanizmusnak köszönhetően az állami tulajdonú szőlészeti és borászati vállalatok, valamint a szövetkezetek irányítása terén valós decentralizációs folyamatok indultak meg, az állam indirekt gazdasági ösztönzőkkel irányította a termelést. (6. ábra) 6. ábra A szőlő-bor ágazat szervezési modellje a szocialista piacgazdaságban Szakcsoport Szőlőtermelők saját fogyasztás ( Háztáji ) Állami gazdaság Pincegazdaság (7) Mezőgazdasági szövetkezet Szőlészetiborászati szövetkezet ÁLLAM MONIMPEX Állami kereskedelmi hálózat Szövetkezetei kiskereskedelmi láncok Export (80% KGST) Forrás : Brazsil (2007) 76

A rendszerváltástól napjainkig A kilencvenes évek elejétől, a világban felgyorsuló átrendeződési folyamatokat (liberalizáció következményei) Magyarországon speciális körülmények befolyásolták. A változás fő tényezői: a szocialista piacgazdaságból való átmenet a kapitalista piacgazdaságba; illetve az Európai Unióhoz való csatlakozásunkra való felkészülés. Az elmúlt húsz év radikális változásainak következtében: Megszűntek, átalakultak, tulajdonost váltottak az egykori állami gazdaságok, pinceszövetkezetek és borkombinátok, és a termőföld magántulajdonba került; Az ágazaton belül állami tulajdon lényegében megszűnt; Új szereplők (külföldi és magyar tulajdonú) jelentek meg a piacon; Megváltoztak a fogyasztói igények, elmozdulás a minőségi termékek irányába; Új értékesítési csatornák alakultak ki; Új, a közösségi normáknak megfelelő intézményrendszer és törvényi szabályozás került bevezetésre; Átalakult a kutatás és az oktatási rendszer szerkezete. A magántulajdon helyreállítása A változások kezdeti időszakára leginkább a bizonytalanság volt jellemző, mivel a valós politikai döntés, és a magánosítás folyamata csak 1992-93 környékére tisztul le Magyarországon. A nyolcvanas évek végétől az átalakulási időszak stratégiáját megalapozó stratégiai döntések hosszú időn keresztül várattak magukra: bár az első kárpótlási törvényt 1990-ben már elfogadta az országgyűlés, a valós kárpótlás 1993-1994 között zajlott le. Ez alatt a rövid időszak alatt került magántulajdonba az állami és szövetkezeti földek 90%-a. (Mihályi, 1998) Hasonló tétovaság volt megfigyelhető a privatizációs folyamatok területén is, hiszen az elméleti részben leírtak szerint, a privatizációs törvény csak 1992-től érzetette valós hatását. Az új szövetkezeti törvény értelmében megszűnt a szövetkezeti földtulajdon, a szövetkezeteknek vagy újtípusú szövetkezetté, vagy gazdasági társasággá kellett átalakulniuk. Az átalakulások végére a szövetkezetek 90%-a alakult át gazdasági társasággá. 77

Ez a kaotikus helyzet a szőlőültetvények újabb állapotleromlását okozta: több olyan eset ismeretes, amikor az adott terület már nem volt szövetkezeti vagy állami gazdasági tulajdonban, de a kárpótlási folyamat sem indult meg, így a szőlőt több éven keresztül senki sem művelte meg. Magyarország nyolcvanas évek végi pénzügyi krízisének hatására a hitelkamatok drasztikusan megemelkedtek, és a zöldhitelek, illetve beruházási hitelek állami kamattámogatása fenntarthatatlanná vált. Az évtized elejére jellemző magas exporttámogatásokat is fokozatosan csökkentette a magyar állam, amivel nyugat-európai export jövedelmezősége kérdőjeleződött meg. A hazai kedvezőtlen gazdasági környezetet tovább súlyosbította, hogy a KGST rendszer felbomlása. Magyarország két legfontosabb külkereskedelmi partnere, az NDK és a SZU, 1991-re államként nem léteztek tovább, és az oda irányuló exportlehetőségek is befagytak. Ezt jól mutatja, hogy az 1989. évi 2,2 millió hektoliteres magyar kivitel 1992-re 667 ezer hektoliterre esett vissza. Ennek következtében hatalmas készletek halmozódtak fel, ami erőteljesen visszafogta a bortermelést. A magántulajdon térnyerése a szőlő-bor ágazaton belül már a rendszerváltozást megelőző időszakban megkezdődött. Az előzőekben bemutatott kedvezőtlen makrogazdasági és politikai környezetben, a csődhelyzet szélére sodródott a legtöbb állami és szövetkezeti szőlészeti és borászati vállalat. A fizetésképtelenség elkerülésére több pincegazdaság, szövetkezet és állami gazdaság értékesítésre szánta vagyonelemeik mobilizálható részét. A spontán privatizáció időszakában, ellenőrizetlen körülmények között értékesítettek számos földterületet, használaton kívüli pincéket. Az egyedüli szempont a vásárló kiválasztásánál legtöbb esetben az volt, hogy a lehető legmagasabb vételárat fizessék be az állami gazdaság, esetleg pincegazdaság bankszámlájára. Erre konkrét példaként említhető a Pannonvin pincegazdaság története, ahol 1987-től több tíz hektár szőlő termőhelyi kataszterbe sorolt villányi földterület került értékesítésre a rendszerváltás előtt. A privatizációs törvény életbe lépését követően az állami kontrollal módosult a privatizáció folyamata. A privatizációs törvény által felállított ÁPV Rt csak a pincegazdaságoknak és állami gazdaságoknak a spontán privatizációt követő időszakára megmaradt vagyonelemeinek magánosítását felügyelte. Ugyanakkor a kárpótlási törvény értelmében állami gazdasági földterületeket is jelöltek ki kárpótlásra. Fontos tehát aláhúzni, hogy a privatizációs és a kárpótlási törvény értelmében a borászati vállalkozások és a szőlőültetvények értékesítése általában eltérő értékesítési módon történt. A decentralizált privatizáció folyamán az állami tulajdont képző pincegazdaságok és az állami gazdasági borkombinátok értékesítése eltérő módokon történt. A hét pincegazdaságból kettő gazdaság (Hungarovin, Pannonvin) rendelkezett termelési volumenéhez képest jelentős szőlőterületekkel. Három pincegazdaság (Kecskemétvin, Dél-Alföldi Pincegazdaság, Badacsonyi Pincegazdaság 9 ) a decentralizált privatizációt megelőzően csődbe ment, így azok értékesítése vontatottan, részenként történt (pl.: Badacsonyi Pincegazdaság Badacsonyörsi 9 A részvénytársasággá átalakult Badacsonyi Pincegazdaság részvényeit a valóságban a dolgozók között osztották szét, viszont ezt követően a vállalkozás hamar csődöt jelentett (Borászati Füzetek, 1993) 78

Üzeme Varga Péter és társai részére; üzemének több részét Demján Sándor vállalkozó vásárolta meg). Az Egervin, Promontorvin és Hungarovin pincegazdaságokat teljes egészében értékesítették, nem volt szükség azok feldarabolására. Ezek közül utóbbit stratégiai külföldi befektetőnek, a Henkel Söhnlein német cégcsoportnak értékesítették. A Pannonvin által művelt területek közül bár több a spontán privatizáció alatt értékestésre került, így is jelentős vagyonnal rendelkezett. A fennmaradó pincegazdaságot életképesnek tekintett gazdasági egységenként értékesítették részben magyar (pl.: Villányi pincészet), részben külföldi befektetőknek (lásd: Pécsi Pezsgőüzemet svéd befektetők vásárolták meg) a decentralizált privatizáció folyamán. A Villányi részleg területein és eszközeinek apportjával megalapított Szőlő- Bor Villány Kft-t 1993-ban a Magyar Fejlesztési Bank szerezte meg. E vállalat sorsa ugyanakkor példaként szolgál a másodlagos privatizáció folyamatára is, hiszen a bank törzstőkéjét egy olyan befektetési csoport számára adta el, melyben 2001-re a többségi tulajdont Csányi Sándor bankár szerezte meg. Az állami gazdaságok szinte mindegyikét életképes gazdasági egységenként értékesítették befektetők részére. Az egyik legjelentősebb szőlőterületekkel rendelkező Tokaji Borkombinátot elsősorban külföldi befektetők részére értékesítették e módon. A legtöbb borkombinátot nem tudták egységes csomagban értékesíteni, többüknek elhúzódott a privatizációs folyamata (pl.: Móri ÁG Borkombinátja). Ezzel szemben a pezsgőiparban jelentős piaci részesedéssel rendelkező BB Borkombinát egy egységes ajánlati csomagként jelent meg a privatizációs felhívásban. A pályázati tendert végül ugyanaz a német Henkel Söhnlein nyerte meg, amely a szintén fontos pezsgőgyártási központ Hungarovin tulajdonosává vált korábban. A privatizációs folyamatokkal egy időben zajlottak a kárpótlási árverések, melyek során borászati üzemek nem kerültek kalapács alá. A kárpótlási jegyekért szőlő-bor ágazati szempontból megközelítve kizárólag szőlőterületekre tudtak licitálni az 1989. előtti diktatórikus rendszerek károsultjai. Arra vonatkozóan adat, hogy hány hektár szőlő művelési ágú terület pontosan hány termelő részére kerül értékesítésre kárpótlási jegy ellenében nem hozzáférhető. Ha létezne is ilyen adat sem lehetne abból konkrét elemzéseket végezni, mert a kárpótlási jegyek körül több fajta visszaélésére (pl.: kárpótlási jegyek értékesítése, hamisítások, elszámolás rendje) nyílt lehetőség. (Ld.: Mihályi (1998)) Disszertációm problematikájában megfogalmazottak szempontjából lényeges e helyen is kitérni a külföldi működő tőkebefektetések jelenlétének vizsgálatára a magyar szőlő-bor ágazatban. Általános az a nézet, hogy Magyarország szőlészeti-borászati átalakulásában vezető szerepet játszanak azok a külföldi vállalkozások, amelyek a rendszerváltozás pillanatában jelentek meg hazánkban. A magyar szőlő-bor ágazatban végbemenő változások egyik meghatározó mozgatórugójaként tartja számon 79

Botos és Montaigne (1998) valamint Szabó és Botos (2007) szerzők a külföldi működő tőke beáramlását. Ezzel szemben Hajdúné és Lakner (2002) aláhúzzák, hogy a magyar szőlő-bor ágazatban a külföldi működő tőke aránya messze alulmarad az agrár-élelmiszeripar átlagáétól: a magyar agrárélelmiszeriparban befektetett FDI-nak csupán 2,5%-a került befektetésre a szőlő bor ágazatban és a külföldi működő tőke aránya a szőlő-bor ágazatban felhalmozott tőkének csupán 12%-a. Radóczné és Györe (2006) is megállapítják, hogy a külföldi tőke aránya rendkívül alacsony, amit az alábbi tényezőkkel magyaráznak: Az 1994-ben életbe lépő magyar földtörvény megtiltotta külföldi magánszemélyeknek és valamennyi gazdasági társaságnak a földtulajdon szerzését; A rendszerváltozás pillanatában erős versenyt folyt a tőkepiacokon. Magyarország mellett több egykori KGST ország, valamint az újvilági országok is fontos alternatívát jelentettek a befektetők számára; a szőlő-bor ágazatnak viszonylag magas a belépési küszöbe. A külföldi működő tőkebefektetések akkumulációja rendkívül egyenetlen az ágazaton belül mind térben, mind pedig tevékenységek szerint. Sidlovits (2004) kutatásai arra mutatnak rá, hogy a külföldi tőkebefektetők viszonylag rövid idő alatt jelentek meg a szőlő bor ágazatban és speciális piacokon. Beruházásaik fő helyszíne a természetes édes borairól világhírű Tokaji borvidék volt továbbá 90% feletti a külföldi tőke aránya a pezsgőipari vállalatok esetében. Ezen kívül olyan jelentős külföldi beruházások valósultak meg a privatizáció folyamán, ahol magas ár-érték arányú borok állíthatók elő a nemzetközi piacra (pl.: Danubiana Rt beruházásai a Tolnai és Mátrai borvidékeken). A szőlő-bor ágazaton belül a magántulajdon restaurációja viszonylag rövid idő alatt zajlott le Magyarországon. A kezdeti stratégiai döntések hiánya, valamint a privatizációt és a kárpótlást kísérő visszaélések a magánosítás társadalmi elfogadottságát erősen megkérdőjelezték. A magánosítási politikával szembeni egyik legjelentősebb kritikaként említendő, hogy nem használta ki e történelmi pillanatot arra, hogy megváltoztassa a szocialista ágazatszervezési modell kettősségét, azaz mérsékelje a szőlészet és a borászat közötti koncentrációs különbségeket. A szövetkezeti földtulajdon, valamint az állami tulajdon szinte teljes felszámolását követően a politika iránya az új szerkezetű szőlő-bor ágazat ágazatszabályozási rendszer megalkotása és az Európai Unióhoz való csatlakozásunk volt. Az 1994-ben elfogadott hegyközségi törvény visszaállította az ágazat hagyományos, önigazgatáson alapuló szabályozását. Az 1997-ben elfogadott bortörvény és annak végrehajtási rendeletei pontosan deffiniálták a szőlő- és bortermelés szabályait, az egyes hatóságok valamint a hegyközségek szerepét az ágazaton és az eredetvédelmi rendszeren belül. A kedvezőtlen termelési szerkezet, az ágazat jövedelmezőségi rendszerének felbomlása, a termelők túlzott adminisztrációs terhei (pl.: jövedéki törvény) valamint az ágazati támogatások hiánya mind 80

hozzájárultak ahhoz, hogy EU-s csatlakozásunk pillanatára Magyarország szőlőterükete 137 ezer hektárról (1989) 87 ezer hektárra csökkent. 2004. május 1-ei EU-s csatlakozásunkkal Magyarország bevezette a közösségi borpiaci szabályozás rendszerét, melyhez való alkalmazkodás számos új problémát vetett fel a közösségi szabályok végrehajtása területén. A korábban is túlzottnak tartott adminisztrációs terhek elszabadultak, az ágazat jövedelemtermelésének eloszlása tovább torzult, az import jelentősen emelkedett a csatlakozás első éveiben. A kedvezőtlen helyzetben egyre több termelő élt a közösségi kivágási programok nyújtotta lehetőséggel, ami miatt Magyarország szőlőterülete a 64 ezer hektáros (2012) szintre esett vissza. 4. A magyar szőlő-bor ágazat termelési szerkezete Magyarországon a rendszerváltás óta a szőlőterületek jelentős csökkenésére figyelhetünk fel. A Berlini fal leomlásától eltelt 21 év alatt hazánk szőlőterülete a felére csökkent, azaz az 1989-es 137 ezer ha-ról, 2012-ben már csak 64 ezer hektár szőlőt tartottak számon. Ez az érték 60 év távlatában még szignifikánsabb visszaesést mutat: 1948-2010 között Magyarország szőlőterülete 70%-kal csökkent. A helyzetet tovább rontja a, hogy az elmaradó telepítések miatt a magyar ültetvények 41%-ának életkora meghaladja a 25 évet (2012), mely a jelenlegi gazdasági helyzetben további termőterületcsökkenéshez vezethet. E negatív folyamatokkal párhuzamosan természetesen számos ültetvény újratelepítésre, felújításra került. 1989-2004. május 1. között állami támogatásból 16 436 hektár új ültetvény került eltelepítésre. Ez átlagosan 2050 ha/év új ültetvényt jelentett, számottevően elmaradva az ekkor kívánatosnak tartott 3 000 3 500 hektáros szinttől, ami 100 000 hektár ültetvényfelület fenntartását feltételezte volna 25 éves átlagos életkorral számolva. A támogatási intenzitás a számlákkal igazolt költségek 40-50%-a volt. Brazsil (2001) a termőterület csökkenésének egyik okát abban látta, hogy a kistermelők ezt a támogatást nem tudták igénybe venni, mert számos közgazdasági értelemben vett költség elszámolására (pl.: saját munka) a számviteli szabályok nem adtak lehetőséget. A 2004-ben bevezetett és 2006/2007-es borpiaci évtől általány elszámolású rendszerre módosított szerkezetátalakítási program bevezetése jelentősen javította a szőlőtermesztés modernizációját. Jelenleg, éves szinten 1 800 2 200 hektár új ültetvény jön létre az áttelepítés illetve a fajtaváltás intézkedések keretében. Ez a szint hosszú távon a 50-55 ezer hektáros magyar termőfelületet vetíti előre. A jelenlegi, mintegy 64 ezer hektár termőterület fenntartásához számításaim szerint éves szinten legalább 2 300 2 800 ha szőlőt kellene telepíteni. Az 500 ha eltérés azzal magyarázható, hogy a nyolcvanas években telepített, leromlott állapotú ültetvényekben szükséges lenne a kivágás felgyorsítása. A kilencvenes évek közepétől telepített, minőségi borszőlőültetvények esetében, az átlagos termelési idő növekedésére lehet számítani. 81

1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 A szőlőterületek csökkenésével párhuzamosan a magyar bortermelés mennyiségi szempontból is számottevő visszaeséséről tesz tanúbizonyságot: a 90-es évek elején jellemző 5 millió hektoliteres éves átlagterméssel szemben, 2006-2009 között 3,5-3,6 millió hektoliterre csökkent a magyar átlagos bortermelés. Különösen nagy visszaesés figyelhető meg a rendszerváltozást követő években, amikor az exportpiacok összeomlása gerjesztette megnövekedett átmenő készletek, és finanszírozási problémák sújtották az ágazatot. Miként azt az EU közösségi borpiaci szabályozásának bemutatásánál kifejtettem, a Bizottság statisztikái szerint Magyarország termelési potenciálját 2009-2011 közötti támogatott kivágási időszakban 11,3%-kal, azaz 367 ezer hektoliterrel csökkentette. A jelenlegi adatok azt látják igazolni, hogy Magyarország termelési potenciálja 3 millió hektoliter körül stabilizálódik az elkövetkező évtizedben. (7. ábra) 7. ábra Magyarország bortermelése a rendszerváltozástól napjainkig 6 5 4 3 2 1 0 Millió hl Forrás: HNT és Európai Bizottsági adatok A magyar borok külkereskedelme is jelentős változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedek folyamán. A KGST piac összeomlása miatt bekövetkezett visszaesést követően biztos emelkedést mutatott a magyar kivitel. 1996-ban 1,2 millió hektoliter bort exportáltunk, ami 2005-re 550 ezer hektoliterre zsugorodott, és azóta is az 550-750 ezer hektoliteres 10 intervallumban ingadozik a magyar kivitel, átlagosan 1,08 /liter áron. Ez az érték jól mutatja, hogy a magyar borok döntő része a basic wine kategóriában kerül értékesítésre külföldön. Fontos megjegyezni, hogy az export számottevő részét az anyavállalat és a leányvállalat közötti árumozgatás teszi ki. 10 2010-ben Magyarország exportja 813 ezer hl, amelynek egyedi kimagasló szintjét elsősorban a Közép Kelet-Európát sújtó rossz termelési feltételek és átmenő készletek drasztikus csökkenése magyarázza. 2012-ben 658 e hl. 82

Az export mennyiségi változásai mellett annak iránya is jelentősen módosult az elmúl 20 év alatt. A magyar kivitel szempontjából meghatározó kereskedelmi partnerünk Németország, a Visegrádi országok, Egyesült Királyság, a volt szovjet tagköztársaságok, valamint Skandinávia. A csökkenő exporttal szemben, európai csatlakozásunkat követően, a borimport a 2004. évi 64 ezer hl-ről 2012-ben 867ezer hl-re emelkedett 11. Elsősorban olasz asztali borok kerülnek nagy mennyiségben az ország területére, ami a magyar borimport több mint felét teszi ki. Az import drasztikus növekedését magyarázta az erős forint, valamint az olcsó asztali borok iránti kereslet növekedése. A borok kereskedelmi hálózata is jelentős változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedek folyamán. A borkereskedelem szerkezetéről, az értékesítés irányáról rendelkezésre álló tudományos és szakmai írások száma ugyanakkor rendkívül korlátozott. A témában született kutatások általában egy kereskedelmi típus tulajdonságait vizsgálják (pl.: Kisari és Sidlovits 2005) a borkereskedelemben. Az egyes kereskedelmi szereplők kapcsolatrendszerét vizsgáló tanulmány nem készült. Fenti okok alapján disszertációm jelen részében csak egy rövid, ugyanakkor átfogó képet kívánok adni a disztribúciós hálózatról, melyet az irányított interjúk folyamán szerzett adatok felhasználásával teszek meg. A Magyarországon közfogyasztásra forgalomba hozott borok 65-70%-a a fejlett hálózattal rendelkező élelmiszer-kereskedelmi láncokban (Hyper- és szupermarketek) kerül értékesítésre. E láncok többsége a rendszerváltozást követően került kiépítésre, többségében külföldi tulajdonban vannak (pl.: Auchan, Tesco, Metro, Spar csoport, CBA). A koncentrált kínálati igények kielégítése miatt valamennyi élelmiszerlánc fejlett logisztikai rendszert hozott létre. A beszerzéseket központosított rendszeren keresztül végzik. A beszállítókkal való szállítási feltételeket, illetve a velük való kapcsolattartást több kereskedelmi lánc egy beiktatott cégen keresztül végzi (pl.: Provera Kft Smatch csoport), de arra is találunk példát, hogy az egymástól függetlenül dolgozó kereskedelmi láncok közös beszerzési csoportot hoznak létre (pl.: Metro és Spar csoport által alapított MetSpa), így még jobb alkupozíciót biztosítva a vállalataik számára. Az élelmiszer kereskedelemben új versenyhelyzetet teremtettek az egyre nagyobb számban megjelenő hard discount-ok. A nagy borászati vállalkozásokat is kihívás elé teszik e kereskedelmi láncok, melyek a bor egy részét a nemzetközi piacról szerzik be. A bor mint bizalmi, transzcendens és ünnepi termék kereskedelmében a borászati kereskedők, azaz vinotékák kiemelt szerepet játszanak. A magyar borpiacon a borászati kereskedők kiemelt szerepet töltenek be a vendéglátóipar kiszolgálásában, különösen a fővárosban és a nagyvárosokban a gasztronómiában. Jelenleg tényként kezelhető, hogy valamennyi borászati szaküzlet mögött egy jelentős kereskedelmi hálózat is található. A 11 2010-ben Magyarország 138 ezer hl bort hozott be, ezzel szemben 2012-ben a magyar borimport 867 ezer hektolitert (NAV adat); 83

borászati kereskedelmi cégek szerepe egy pincészet életében nélkülözhetetlen azok érvényesüléshez. A borkereskedők egyben a kiskereskedelmi élelmiszerláncok egyik fontos kereskedelmi beszállítói. A HORECA n belül értékesített borok mennyisége és minősége a gazdasági válságot megelőző időszakig töretlenül növekedett mind mennyiségben mind értékben, és egyben a minőségi borfogyasztás legfontosabb helyszínévé váltak. Borvidékenként és borászatonként eltérő jelentőségű a közvetlen értékesítés. A borutak, borturisztikai programok (pl.: borfesztiválok) fellendülésével a közvetlen értékesítés és a hozzá kapcsolódó vendéglátás jelentős bevételi forrást jelent egyes erre specializálódott borászatok számára. Aránya országos szinten nem haladja meg a 10%-ot. A disztribúciós csatorna átalakulása, különösen a közvetlen értékesítés és a borkereskedő változások robbanásszerű fejlődését a társadalomnak a borról alkotott nézetének változása nagyban elősegítette. A rendszerváltozás pillanatában még egyszerű alkoholos termékként kezelt bor mára a nemzeti hagyományok, és a magyar termőföld különlegességének a szimbólumává vált. Az elmúlt húsz év alatt a borfogyasztás mind mennyiségileg mind pedig minőségileg is robbanásszerűen fejlődött. Az egykori szocialista országok közül talán hazánkban figyelhető meg a leglátványosabb kulturális fejlődés a borfogyasztás területén. Ezt támasztják alá a statisztikai adatok is: a 90-es évek eleji 21 liter/fő/év fogyasztási szintről az ezredfordulóra 30 liter/fő/év szint fölé emelkedett, ami 2010-re 27 liter/fő/év értékre zsugorodott. Ezzel párhuzamosan egy jelentős minőségi elmozdulásra is felfigyelhetünk: a bor fokozatosan visszaszerzi egykori helyét a mindennapokban, a modern magyar kultúra részévé és társadalmi szimbólummá válik. A fiatal generációk különösen nyitottak a jó minőségű borok iránt. 4.1. A magyar szőlő-bor ágazat gazdasági szereplői A magyar szőlő-bor ágazaton belül végbement folyamatok az ágazat egyes szereplőit eltérő módon érintette. Az ágazatban dolgozó vállalkozások tipizálása előtt fontos annak ismételt hangsúlyozása, hogy a magyar szőlő-bor ágazatban a szőlőtermelés és a borfeldolgozás szerkezete lényegében elkülönül egymástól. E tulajdonsága jelentősen eltér az európai hagyományos bortermelő országokban megfigyelhető szerkezettől, ahol a szövetkezeti rendszer teremti meg a szőlészet és a borászat közötti kapcsolatot. Magyarországon, ezzel szemben lényegében hiányoznak a a szőlőtermelőket összefogó, közös feldolgozásra és értékesítésre létrehozott szövetkezetek, pincegazdaságok. Valójában a 84

privatizáció és a kárpótlás folyamatának különbözősége, valamint az azt követő magyar agrárpolitika ágazati stratégiájának hiánya miatt a szövetkezetek szerepének növelése csupán szakmai és tudományos kívánalom maradt. A két alrendszere között jelentékeny koncentrációs eltérésekre figyelhetünk fel: a hegyközségi nyilvántartás szerint negyvenháromezer gazdasági aktával rendelkező szőlőtermesztő műveli az ország 64 ezer hektár szőlőterületét. Ezzel szemben a Vám-és Pénzügyőrség 8 700 8 800 egyszerűsített adóraktári telephelyet tart számon az országban. Még beszédesebb azonban az az adat, miszerint a magyar bortermelés 70-80 %-át az ország 400 legnagyobb kapacitású borászati vállalkozás adja. Sidlovits (2006) munkájából kiindulva a magyar szőlő-bor ágazat gazdasági szereplőit az alábbi módon tudjuk kategorizálni 1. Prosperáló családi pincészetek E magas minőségű borokat előállító családi alapon működő pincészetek átlagosan 10-80 ha közötti területen gazdálkodnak. E pincészetek jelentik a magyar bortermelés minőségi átalakulásának példáját. A saját szőlőterületük borászati kapacitásuknak csupán 60-70%-át biztosítja, a fennmaradó részt helyi termelőktől vásárolják fel. A vállalkozás életére a folyamatos fejlesztés jellemző, melyben nagy szerepe van a közvetlen értékesítési formáknak, a fogyasztókkal való kapcsolattartásnak. Ennek aránya meghaladhatja akár a 25%-ot. Értékesítési portfóliójukban a magas minőségű palackos borok jelentik a fő hangsúlyt, amelyet általában valamely borkereskedő kizárólagos kereskedelmi joggal értékesít a gasztronómia és a kereskedelmi láncok felé. E csoport száma folyamatosan bővül, ugyanis egyre több családi gazdaság orientálódik a minőségi bortermelés irányába. 2. A kis családi pincészetek Az ebbe a csoportba tartozó pincészetek sok közös jellemzőt hordoznak a prosperáló családi pincészetekében leírtakkal, ugyanakkor termelésük legfeljebb 15-20 hektáros saját szőlőbirtokra koncentrálódik. Minőségben még elmaradnak a prosperáló családi gazdaságokban található minőségtől, melynek egyik legfontosabb oka a tőkehiányban keresendő. A bort, borkereskedő partner hiányában, legtöbbször alacsonyabb feldolgozottsági szinten tudják csak értékesíteni, hordós és kannás kiszerelésben. 85

3. Egykori szövetkezetek A szövetkezetek száma és a termelésben betöltött szerepe nagyban alulmarad a kívánatos szinttől. Az új szövetkezeti törvény értelmében egykori tulajdonukat elveszítették, és tagszámuk is jelentősen megfogyatkozott. Jelentős részük nagy pénzügyi problémákkal küzd, melynek következtében a kívánt beruházásokat nem tudták megvalósítani. Ez fokozatosan növelte lemaradásukat a csúcsborászatok színvonalától, ami miatt nem alakultak ki az újtípusú értékesítési csatornákban kapcsolataik. Sok esetben működésüket a túlélési stratégia és a vagyonfelélés jellemzi. 4. Wineries típusú borászatok Ezeknek a pincészeteknek a jelentős része a rendszerváltás környékén jött létre és alapításuk szorosan összefonódik a privatizáció történetével. Tulajdonosi körüket tekintve általában külső tőkebefektetők köréből kerül ki, akik közül a magyar és a külföldi tulajdonosok egyaránt megtalálhatók. Jelentős szőlőterülettel és borászati kapacitással rendelkeznek, és borászatuk 90%-ban a saját szőlőterületről származó szőlőt dolgozzák fel. Szőlőterületük nagysága változatos, 10-150 hektár között változik. Céljuk a magas minőségű, ultra prémium és ikon borok előállítása, melyet a belpiacon a kereskedelmi láncok és borkereskedő cégek felé értékesítenek. Export orientált vállalkozások, de a közvetlen értékesítést előmozdító helyi kezdeményezéseket is támogatják. A rendszerváltozást követő néhány évben e tőkeerős cégek jelentették a magyar borágazat elitjét. 5. Koordinátorok Alapításuk szintén a privatizációhoz köthető, de az egykori borkombinátok és pinceszövetkezetek üzemeinek helyén jöttek létre. Ebből adódóan szőlőterületük nagysága kapacitásukhoz képest elenyésző. Az ebbe a csoportba tartozó pincészetek legalább 70-80%-ban felvásárlással biztosítják alapanyagigényüket. Borászati kapacitásuk meghaladja a százezer hektolitert. Legfontosabb értékesítési csatornájuk a magyar élelmiszerláncok, ahova mérethatékonyságukból adódóan, a családi gazdaságokénál kedvező feltételekkel tudnak beszállítani bort. Elsődleges termelési céljuk a jó ár-érték arányú borok. 6. Szőlőtermelők Számuk mintegy 40 ezerre tehető, akik általában 0,3-0,5 hektár szőlőt művelnek. Közöttük nagy számban található a szőlőtermesztést másodállásban végző termelő, illetve nyugdíjas korú vagy ahhoz közeledő őstermelő. A rendszerváltás első számú veszteseinek tekinthetők az ágazaton belül. A szőlőtermesztés jövedelmezőségének megszűnése, illetve a felvásárlások körüli bonyodalmak miatt, ültetvényeik nagy része újratelepítésre szorulna. Koruk, valamint a szőlőtermesztésben való megkeseredettségük miatt egyre többen szeretnének véglegesen felhagyni a szőlőtermesztéssel. 86

4.2. A szőlő-bor ágazat intézmény rendszere A szőlő-bor ágazat egy szabályozott termékpálya, a részletekre is kiterjedő intézményrendszerrel rendelkezik. Magyarországon a XIII. századi promontóriumoktól indulva a kommunista hatalomátvételig nemzetközi szinten is egyedülálló és korszerű szakmai intézményrendszer működött. A második világháborút követően a központi irányítás került előtérbe és az 1990-es évektől indult meg a szakmai szervezetrendszernek az európai minták szerinti újraszervezése. A folyamatnak a 2004- es Európai Unióhoz való csatlakozásunk, valamint az EU 2009-ben teljes körűen hatályba léptetett borpiaci reformja adott további lendületet. A magyar szőlő- és borgazdaság szabályozása az intézményrendszerén keresztül valósul meg. A rendszer alapját a központi intézmények és szakmai szervezetek összehangolt működése képezi. Magyarországon az ágazati intézményrendszer tekintetében még mindig jelentős a lemaradás a kívánatoshoz képest, különösen a szakmai szervezetek valós önigazgatási szerepének javítása területén. A szakmai illetve szakmaközi szervezet fejlődése a magyar szőlő-bor ágazat versenyképesség-javulásában és minőségorientált fejlődésének az egyedüli záloga. Az Európai Unión belül a 2008-as borreform is meghatározó szerepet tesz lehetővé e szervezetek számára az ágazatirányításon belül. A küszöbön álló közösségi minőségpolitika fejlődésével a szakmai szervezetek nélkülözhetetlenek lesznek az oltalom alatt álló eredetmegjelöléses és földrajzi jelzéses borok termelési rendszerének szabályozásában, ugyanis ezeket az EU már kötelezően a szakmai és szakmaközi szervezetek hatáskörébe kívánja átadni. Tehát az állam szerepe ezen a területen csak az audit típusú ellenőrzésre fog szorítkozni. (Brazsil, 2010) Az intézményrendszer funkciói alapján az alábbiak szerint rendszerezhető: ágazatszabályozási és ellenőrzési intézményrendszer, önigazgatási és szakmai érdekérvényesítési intézményrendszer, minőségszabályozási és eredetvédelmi intézményrendszer, oktatási, kutatási és ágazatfejlesztési intézményrendszer, nemzetközi szakmai intézményrendszer, egyéb speciális intézmények. E fejezet negyedik részében leírtakat a 7. ábra szemlélteti. 87

8. ábra: A magyar szőlő-bor ágazat szereplői Szőlőtermelők Szakmai szervezetek; Állami intézményrendszer Prosperáló családi pincék Kis családi pincék Koordinátorok Wineries-k Szövetkezetek Borkereskedők Közvetlen értékesítés Hyper- és szupermarketek Vinothékák HORECA Saját márkás termékek Forrás: Brazsil (2007) 88

Utazásaim egyik legfőbb tapasztalata volt, hogy van bor-ország és van pálinka-ország. Eszerint van bornép és pálinkanép. (Hamvas Béla: A bor filozófiája) IV. Külső tőkeforrásból létrejött pincészetek hatásai külföldi példákon keresztül bemutatva 1. Befektetések Rioja borvidéken Rioja borvidék Spanyolország északi részén, az Ebro völgyben terül el. Szőlőterületének nagysága 2003-ban 61 993 ha. Közigazgatásilag a terület legnagyobb része Rioja Autonóm Tartományban helyezkedik el. Mind a borvidék mind pedig a térség gazdasági központja Logrono. A borvidéken a XX. század végéig a fehérborszőlő dominált, amelyből hosszú fahordós érleléssel állítottak elő egy Sherry típusú fehérbort. A borvidék fejlődésének fellendülése a XIX. század második felére tehető, amikor a filoxéra járványt követően, Jean Pineau bordeaux-i borász először tett valós kísérletet a kisfahordós érlelés meghonosítására. Bár a helyi gazdák sokáig idegenkedtek ennek jogosságáról, Pineau szakmai sikerei után, többen hagytak fel a nagyfahordós, illetve amforákban történő borérleléssel. A borvidék 1926-ban kapott Xerez-szel egy időben oltalmat, és ettől kezdve a helyi Consejo Regulador (szakmai szervezet) szervezi a termelés ellenőrzését a szőlőtermesztéstől a kereskedelemig, így 1991-ben a borvidék elsőként kapta meg az ellenőrzött eredetmegjelölést, azaz a Denominación de Origen Calificada Rioja rangot Spanyolországban. Fajtaösszetétel szerint a borvidéken több mint 75%-ban kékszőlőt termesztenek, amelyek közül a Tempranillo, Grenache (Garnacha), Graciano és Mazuelo a legfontosabb fajták. A Tempranillo jelzi egyik legjobban a borvidék termelési szerkezetének módosulását: 1990-ben az összes szőlőterület 54%-ról 2008-ra 77%-ra emelkedett. Fehérborszőlő-fajták közül szinte egyeduralkodó a Viura (80%), amit a Malvasia és a Garnacha blanca (Grenache blanc) fajták követnek. A borvidék fejlődése folyamán a termelés körülményeit szabályozó termékleírásban fokozatosan jelentek meg az érlelt vörösborok, és alakultak ki az alábbi hagyományos, riojai bortípusok: - vino joven azokat a fehér, rozé és vörösborokat foglalja magában, amelyeket érlelés nélkül, éven belül értékesítenek. E bortípuson belül különül el a vino cosechero de maceracion carbonica, ami a Flánzi módszerrel előállított vörösbor. 89

- vino de crianza azokat a borokat csoportosítja, melyeket legalább két évig érleltek, amiből fehér és rozéborok esetében legalább fél éves, vörösborok esetében legalább egyéves fahordós érlelés az előírás. - vino de reserva kifejezést azok a fehér és rozéborok viselhetik, melyeket legalább két éves érlelésük alatt legalább fél évig fahordóban érleltek, és azok a vörösborok, melyeket minimum egy évig érleltek fahordóban a három éves érlelési idő alatt. - vino de gran reserva kifejezés a legnemesebb borokat fogja egy bortípusba. Gran reserva vörösborok esetében minimum két év fahordós, és legalább három év palackos érlelés az előírás. Fehér és rozéborok esetében legalább fél éves fahordós és négy éves palackos érlelés kötelező. (Dominé, 2008) A termékleírás tehát fokozatosan nyitott az érlelt vörösborok irányába, ami beruházásokat igényel a helyi pincészetektől, hiszen az érlelés biztosításához új tárolóterek és új érlelő terek szükségesek. A Franko rezsim Spanyolországának egyik legelmaradottabb vidéki térsége szintjéről küzdötte fel magát Rioja, és vált újra az ország legismertebb, és legnagyobb presztízsű vörösbortermő borvidékévé. A térség ma több gazdasági mutató alapján Spanyolország leggazdagabb vidékének számít, ahol az egy főre jutó GDP eléri az EU átlagot. A tartomány fejlődésének egyik, de nem egyedüli mozgató rugója a szőlő-bor vertikum volt, mely nem csak a helyi gazdasági életében meghatározó, de a spanyol borágazat oltalom alatt álló eredetmegjelöléses (OEM) borexportjának 42%-át adja, míg az európai OEM borkereskedelemnek a 4,5%-át. A hordóban érlelt spanyol borok több mint felét Riojai tölgyfából készült barrique hordóban érlelik. A Spanyol Statisztikai Hivatal 2002-es adatai szerint az autonóm terület 2002. évi 9 milliárd Euro GDP-jéhez a szőlő-bor vertikum 1,3 milliárd Euroval járult hozzá. (Consejo Regulador de Rioja) A borvidék sikeres fejlődésének egyik motorját az újtípusú borászati vállalkozások, XX. század végi, masszív megjelenése jelenti. A borászati vállalkozások befektetői között a kockázatkezelési alapok (pl.: Mercapital), bankok (pl.: holland Rabobank), befektetési csoportok (pl.: Chivite group) mellett az iparban vagyont szerzett magánszemélyek (pl.: Alvarez család) a meghatározók. Ezen új típusú borászati vállalkozások az alábbiakkal jellemezhetjük: Premium, ultra-premium és ikon kategóriájú, magas minőségű vörösborokat állítanak elő; Exportorientált vállalkozások; Saját szőlőterületükről származó szőlőn túl a helyi termelők termelését integrálva biztosítják alapanyag-ellátásukat. A 11. táblázat adatai szerint Rioja négy meghatározó borászati vállalkozás bortermelésének átlagosan 16%-át biztosítja az adott pincészet saját szőlőterületeiről. A fennmaradó szőlőmennyiséget a szőlőpiacról szerzi be. 90

11. Táblázat Néhány Riojai pincészet szőlőterületének nagysága és saját forrásból biztosított szőlőtermésének aránya Pincészet neve Művelt szőlőterület (ha) Saját szőlőterületről származó szőlő aránya (%) Baron de Ley 240 8 CVNE 540 20 Federico Paterina Bodega Riojanas 130 5 200 30 Forrás: Gómez-Bezares és Larreina (2008) A termékleírásban szabályozott 6 500 kg/ha maximális terméshozam mellett, a borászatok alapigényből adódóan, keresleti szőlőpiac alakult ki a borvidéken. A szőlő minőségétől függően, a felvásárlási árak (0,5 2,5 /kg), ami jelentősen meghaladja a szőlőtermelés önköltségét (0,27 /kg). Ezen termelési költségek és felvásárlási árak mellett az autonóm terület mezőgazdaságának meghatározó, és legjövedelmezőbb kultúrája a szőlő. Jövedelmezősége messze meghaladja a többi kultúráét. (Goberino de La Rioja, 2000) A szőlőtermelés kimagasló profitabilitásából, és a befektetők által indukált keresletből adódóan a termőföldárak is emelkedtek: egy hektár szőlő 2002-ben 50 000 és 120 000 12 között került értékesítésre, ami Spanyolországban a legmagasabb termőföldárak közé tartozik. Ezzel szemben a lehatárolt termőterületen kívüli, földrajzi jelzés nélküli szőlőföldek átlagos ára a tartományban, 36 000, a szántóföldeké 15 000 18 000 sávban mozog. Fent említett gazdasági környezetet figyelembe vételével megállapítható, hogy Riojaban a szőlőtermesztés alacsony rizikófaktorú mezőgazdasági tevékenységnek számít, amely a legjövedelmezőbb mezőgazdasági szakágazat a tartomány területén a helyi lakosság számára. 12 2002. decemberében az Ocóni Vistahermonas 347 ha-os mezőgazdasági állami vállalat privatizációjakor a 120 ha-os szőlőterület becsült ára 6-7 millió volt. A privatizáció teljes összege 8,3 millió -t tett ki. 91

Ezt a folyamatot erősíti a termékleírásban rögzített helyi önszabályozási rendszer: a Consejo Regulador (magyar fogalmak szerint a hegyközséghez közel álló szervezet) szigorúan ellenőrzi a termékleírásban szereplő (például maximális terméshozam) szabályok betartását. A Riojai Szakmaközi Szervezet adatait vizsgálva elmondható, hogy az elmúlt több mint 25 év alatt a borvidéken a kékszőlők aránya fokozatosan növekedett a fehérszőlőkkel szemben. A 9. ábra adataiból jól látszik, hogy a 90-es évektől, különösen 1995-től, a borvidék szőlőterülete robbanásszerű növekedésnek indult. 9. ábra: Rioja fehér- és vörösborszőlő termőterületének változás 1985 2008 között. 60000 50000 h 40000 e k 30000 t 20000 á r 10000 0 198519871989199119931995199719992001200320052007 Kékszőlő (ha) Fehérszőlő (ha) Forrás: Consejo Regulador de la Deominación de Origen Calificada de Rioja Ezt a borvidék többek között úgy tudta elérni, hogy a növekvő kereskedelmi sikerek hatására, 1998- ban 1 080 ha, 1999-ben 1 300 ha telepítési jogot kapott a nemzeti tartalékból, majd 2 500 ha és 4 620 ha telepítési jogot más borvidékektől csoportosított át számára az állam. A szőlőterületek növekedési ütemétől kis időbeli eltolódással, de nagyobb ütemben nőtt a borvidék szőlő és bortermése (10. ábra), melyet az az ok magyaráz, hogy a kilencvenes évektől a szőlőtermelők előnyben részesítették az intenzív szőlőtermesztést a korábbi extenzív technológiával szemben: növelték az ültetvénysűrűséget, áttértek a kordonos művelésmódokra és a legtöbb ültetvényben fejlett öntözőrendszert építettek ki. A termésmennyiség növekedését viszont aggasztó folyamatként figyelhetjük meg. A szakmaközi szervezet adatai szerint, a borpiac éves szinten, átlagosan 2 700 000 hl Rioja bort vásárol fel, amely szintet az ezredforduló elején ért el a borvidék. Amennyiben tehát a piaci keresletet nem tudják növelni a borvidék termelői, úgy félő, hogy hosszútávon túltermelési válság alakulhat ki. Ezt a feltételezést támasztja alá, hogy az ezredforduló óta tovább növekedett a szőlőültetvények nagysága, illetve a szakmaközi szervezet adatai szerint, 2008-ban, a gazdasági válság kezdetén, 7%-kal kevesebb 92

1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 Riojai bort értékesítettek 2007-hez képest. A fenti válság hatására a Consejo Regulador a terméshozamok további szigorítását vetítette előre. 10. ábra: Rioja szőlő-és bortermelésének fejlődése 1985 2007 között 6 000 000 5 000 000 4 000 000 3 000 000 2 000 000 1 000 000 0 borelőállítás (hl) Szőlőtermés (q) Forrás: Consejo Regulador de la Deominación de Origen Calificada de Rioja A mennyiségi növekedéssel egy időben részben az új típusú, és új stílusú pincészetek megjelenésének hatására jelentősen átalakul Rioja borkínálata és tolódott el az érlelt vörösborok irányába: ezek részaránya 2005-ben a teljes termelés közel 50%-át tette ki. Az új típusú, exportorientált pincészetek intenzív marketing tevékenységének hatására, 2005-ben az értékesítések 28%-át, 2008-ban már 31%-át külföldi országokban realizálták. Az exportált borok 95%- a vörösbor, aminek közel háromnegyede az érlelt, magas minőségű vörösborokból tevődik össze. (11. ábra) Jelentős eltérés figyelhető meg ugyanakkor a kül- és belpiacokon értékesített riojai borok termékstruktúráját tekintve: a spanyolországi fogyasztók által megvásárolt minden második Rioja bor vino joven bortípusba tartozik. A termelési szerkezeten túl, a befektetők megjelenése, a borvidék ágazati szereplőinek egy sajátos szerkezetét alakította ki az új évezredre Riojaban. Az érlelt vörösborok előállításához a meglévő pincészeteket új terekkel kellett kibővíteni, így az új befektetők által létrehozott feldolgozó-érlelő pincészetekkel együtt, ezek aránya jelentősen megnövekedett. 93

11. ábra: Rioja borok exportjának megoszlása bortípusok szerint 4% 26% 40% 30% Vino joven Crianza Reserva gran reserva Forrás: Consejo Regulador de la Deominación de Origen Calificada de Rioja A Consejo Regulador de Rioja adatai és Gómez-Bezares és Larreina (2008) tanulmánya alapján a Riojai borvidék 19 ezer regisztrált szőlőtermelőjét az alábbiak szerint lehet csoportosítani: Mintegy 8 000 re tehető azoknak a hobbigazdálkodóknak a száma, akik saját fogyasztásra állítanak elő bort. Az általuk művelt összes terület nem haladja meg a 9 000 ha-t. Hasonló számban vannak azok a szőlőtermelők, akik tagjai azoknak a szövetkezeteknek, melyeket az 1950-es években alapítottak, és hosszú időn keresztül meghatározó szereplői voltak a borvidék termelésében. E szőlőtermelők, gyakran másodállásban, általában 2-5 ha közötti területet művelnek, összesen körülbelül 19 000 hektáron. 3 000 nagy szőlőtermelő integrációs szerződésben áll valamelyik újtípusú pincészettel. A termelés teljes folyamatában szigorú ellenőrzés alatt állnak. Az általuk művelt összes szőlőterület meghaladja a 25 000 hektárt. E termelők jelentős része a befektetők megjelenését követően lépett ki a szövetkezetből. Őket tekinthetjük a Riojai gazdasági modell egyik nyerteseinek. További több mint 700 termelőt nevezünk cosechero -nak, akik közel 6 000 hektáron művelnek szőlőt, amelynek termését részben vagy egészben, saját pincéjükben dolgozzák fel. Legtöbbjük érlelés nélkül, az adott évben, folyóborként hozza forgalomba termékét, de közel 100, dinamikus családi pincészet nyitott az új stílusú, érlelt vörösborok felé, és borukat palackban értékesítik. Az érlelt vörösborokat előállító pincészetek, a crianza -k, melyek az összes Riojai bor több mint felét jelentik. Méretüket tekintve a kis érlelő-kapacitású pincészetektől (maximum 2 000 hl) a nagy 94

termelőkig (100 000 hl feletti pincék) találhatunk itt pincészeteket. A Rioja-ba beruházó termelők szinte kizárólag ebbe a csoportba tartoznak. A befektetői tulajdonú pincészetek számának és súlyának növekedését igazolja a táblázat, miszerint a crianza típusú pincészetek aránya robbanásszerűen növekedést mutat az elmúlt két évtized folyamán. Borászati kapacitásuk meghaladja a 10 millió hektolitert. Vele párhuzamosan, de nem azonos mértékben növekedett a szövetkezetek kapacitása is. Míg a családi pincészetek kapacitása meghaladta a szövetkezetekéét 1998-ig, addig 2008-ra azok kapacitása a felére esett vissza. (12. ábra) 12. ábra: Kapacitás változása borászati típusonként 1982-2008 között Rioja borvidéken 12000000 10000000 8000000 6000000 4000000 2000000 0 1982 1988 1993 1998 2008 Érlelő pincészetek Kereskedők Szövetkezetek Családi pincészetek Forrás: Consejo Regulador de la Deominación de Origen Calificada de Rioja Mindez felveti annak kérdését, hogy milyen okok vezettek ehhez a csökkenéshez? Feltételezhetőleg ebben komoly szerepe volt annak a kiélezett gazdasági helyzetnek, amelyet az új pincészetek által kikényszerített verseny okoz a termelők részére. Rioja borvidéken, az új típusú borászatok megjelenése mellett, fontos vizsgálni a pincészetek tulajdonosi szerkezetének változását is. A kockázat kezelési alapok (pl. Mercapital LAN pincészet és Barón de Ley tulajdonosa) mellett fejlesztést finanszírozó bank is megjelenik rövidebb időre a tulajdonosok között. Ez utóbbira jelenthet példát a holland Rabobank csoport, mely a Vina Salceda pincészetben fokozatosan vásárolta fel a többi tulajdonos maradék részvényeit. Ezt követően, 1997- ben részesedését átadta a Chivite csoportnak. Ebben az esetben a pincészet értékének növekedése jelentette tette rentábilissá a Rabobank számára a befektetetést. 95

Rioja példája jól mutatja, hogy miként szolgálhatja a borvidék fejlődését a külső befektetők megjelenése. Az alapvetően borászatra koncentráló beruházások keresleti piacot alakítottak ki a szőlő iránt, mely a régió legjövedelmezőbb mezőgazdasági tevékenységévé vált. A kereslet hatására átalakult és növekedett a szőlő termőterülete, és a bortermelés is. Mindkettő esetében fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy a túltermelés jelei mutatkoznak, ami a borvidék túlfejlesztésének vízióját vetíti előre. Az újtípusú pincészetek megjelenésének fontos hozadéka az kereskedelmi csatornák megnyitása, melyből a csládi és szövetkezeti pincészetek is profitálnak. Ugyanakkor a családi pincészetek súlya jelentősen csökkent az ezredforduló óta a borvidéken. 2. Új borvidék születése: Malborough és a Sauvignon blanc Malborough a világ azon kevés borvidéke közé tartozik, amelynek valódi születésnapja van: 1973. augusztus 24-én a Montana Winerie ünnepélyes keretek között telepítette el az első Sauvignon blanc szőlőtőkét, ami egy legenda születésének kezdő dátumává vált. A borvidék első, és máig legnagyobb borászata, a Montana, 1973-as szőlőtelepítését követően 1985- ig kellett arra várni, hogy az új-zélandi Sauvignon blanc valódi elismerést szerezzen a világban. Ezen évjáratban született David Hohen Ausztrál borász, Cloudy Bay márkanevű Sauvignon blanc-ja, hozta meg a világ valódi elismerését. Ezt tovább erősítette az a rövid idejű állami szerkezetátalakítási program, mely 1987-ben az egykori meghatározó Müller Thurgau fajta leváltását tűzte ki célul. (Dominé, 2008) A sokáig másodlagos, kicsi, új-zélandi borvidék mára az ország legnagyobb bortermő területévé vált. A 13. ábra adatai jól mutatják, hogy Malborough borvidék a szigetország legdinamikusabban fejődő borvidéke: az ország szőlőterületének több mint a felét a Malborough borvidék adja. Malborough sajátos, hűvös, de kiegyensúlyozott, óceáni klímáján, és terméketlen, homokos talaján a Sauvignon blanc egy teljesen új arca, egyedi stílusa mutatkozott meg a szakma és a fogyasztók előtt. A Malborough-i Sauvignon blanc melyet a szakma nemes egyszerűséggel csak MSB-nek nevez mára a Sancerres-i és Savinières-i borok között büszkén veszi fel a versenyt. 96

13. ábra: Új-Zéland szőlőterületének fejlődése 1996-2009 között borvidéki megosztásban Forrás: New Zeeland Winegrowers Kutatási témám szempontjából meghatározó ugyanakkor Malborough születésének gazdasági háttere és az a dinamikus fejlődési modell, mely e új borvidéket Új-Zéland leghíresebb és legnagyobb borvidékévé tette: a befektetői pincészetek. A Malborough-ban sokszínű tulajdonosi szerkezettel, termelési kapacitással és termelési filozófiával rendelkező borászati vállalkozást találunk: befektetési alapok; családi farmergazdaságok; a bor imázsától megfertőződött befektetők; helyi és városi befektetők; off-shore befektetők; nyugdíjas korú szőlészek és borászok és aktív korú, egykori borászati alkalmazottak; A borvidék születése is szorosan kapcsolódik kutatási témámhoz, hiszen az Auckland központú, Montana cégnek egyik tulajdonosa az alkohol- és italipari óriás, a Seagrams-sel volt. A Montana ma Malborough és Új-Zéland legnagyobb borászati vállalkozása, mely a szigetország éves termelésének 45%-át kontrolálja. Az országban a legtöbb nagy borászat ma is külső befektetők tulajdonában áll. Több céget külföldi, alapvetően ausztrál befektető alapított új-zélandi vállalkozókkal, illetve külföldi tőkebefektetők hoztak létre önálló borászatokat a borvidéken (pl.: Domaine Henry Bourgeois, Franciaország). Ez utóbbiak megjelenésének másik módszere, hogy korábbi helyi 97

vállalkozás felvásárlásával kerültek a borvidékre, mint például a champagne-i Le Brun vállalkozás, mely a híres Cloudy Bay borászatot vásárolta meg az Ausztrál Cape Mentelle csoporttól. A szakirodalomban Malborough sikerére úgy tekintetnek, mint egy olyan fejlődési modellre, ahol a nagy borászatok befektetései által indukált borvidéki sikerekből sikeresen profitáltak a kis borászati vállalkozások is. A Montana cégcsoport malborough-i sikere egy sor kisvállalkozás alapításához szolgált mintául. Az 14. ábra adatait jól bizonyítják ezt az ösztönző hatást: 1994-től négyszeresére növekedett a borvidéki pincészetek száma. Sajnálatosan az országos statisztikák nem bontják meg borvidéki szinten a borászatok kapacitását, azonban az országos statisztikai adatokból arra következtethetünk, hogy az új pincészetek 90%-a a 2 000 hl alatti pincészetekből tevődött össze. 14. ábra: Malborough pincészetei számának változása 1994-2007 között Forrás: New Zeeland Winegrowers A befektetők által inspirált új pincészeteket Hayward-Lewis (2008) az alábbi csoportokra osztja: általában egykori szőlészeti és borászati alkalmazottak által alapított kézműves borászatok, melyek minőségorientált, kis volumenű termelése tovább színesítette és emelte a borvidék rangját a világban (pl.: Allan Scott Wines); malborough-i családi pincészetek az 1970-es, 80-as években megkezdett szőlőtermesztési tevékenységüket fejlesztették tovább, és kezdtek borászati tevékenységet a borvidéken; Ágazaton kívüli befektetők (bankárok, üzletemberek) jelentek meg, akik gyakran kézműves értékeket képviselnek. Pl.: a halászati vállalkozással rendelkező Duncan McFarlane; 98

Helyi, más művelési ágú területeket birtokló farmerek nyitottak a szőlészet és borászat felé. Pl. a kezdeti gombatermesztő farmer 1998-tól elindított borászati vállalkozása, a Yealand Estate, mára Malborough legnagyobb családi borászata lett. Új-zélandi, de borvidéken kívüli befektetők is profitáltak Malborough gyors fejlődési sikeréből, és hoztak létre borászati vállalkozást a borvidéken. Malborough fejlődési paradoxonja abban áll, hogy a befektetők jelentékeny része egy meghatározott, rövid időszak alatt valósította meg beruházásait a borvidéken. Viszont a borvidék arculatát, és nemzetközi sikerét a helyi borászok kitartó munkája alapozta meg, hiszen ők vezették be az MSB-t a piacra. Tehát jelentős tendenciaváltozás a befektetők megjelenésének motivációjában, hogy a 80-as évek végétől megjelenő befektetők már a helyi vállalkozások sikerére fektettek be a borvidéken. (Forgaty, 2006) A borvidéken előállított borok 39,8%-át, 2009-ben export piacon értékesítették. A legfontosabb felvevő országok az EU borimport országai (Egyesült Királyság, Skandinávia, Németország), valamint Ausztrália. A befektetéseknek az árnyoldalához tartozik, hogy néhány borászati vállalkozás pl.: Montana, Nobilo oligopóliumként működik a borvidéken, és jelentősen befolyásolja annak fejlődését a piacon. Természetesen ez a tulajdonság nem csak borvidéki sajátosság: a szigetország termelésének 90%-át négy borászati vállalkozás adja. Új folyamatként értékelhető az ezredfordulón, hogy a 90-es években hazai befektetők által alapított vállalatok közül sok vállalkozás inter- és transznacionális befektetési csoportok tulajdonába került. Az egyesült államokbeli bejegyzésű Constellation Brands 1998-2006 között tíz borvidéki, korábban újzélandi tulajdonos tulajdonában lévő borászatot vásárolt fel, köztük a legnagyobbak közé tartozó Nobilot, így a Constallation Brands évi 2 millió liter Malborough bort állít elő. Malborough sikere szembe állítható Új-Zéland 70-es években meghatározó borvidékének, Gisborne történetével. Gisborne-ben befektető borászatok nem vezették be a borvidék nevét a nemzetközi piacon, így sok borvidékhez hasonlóan leginkább fajtaborokként hozzák forgalomba termékeiket. A borvidéki márkanév alacsony értéke nem inspirálja a magánbefektetőket a borvidékre, így a nagy vállalkozások profitabilitásra törekvő stratégiája uralja a Gisborne borvidéket. Malborough fejlődéstörténete egy tipikus újvilági fejlesztési stratégiának tekinthetjük, melynek értékelése és értelmezése csak a gazdasági és társadalmi környezet mélyebb vizsgálatával lenne lehetséges: az ország a Keynes-i csoport tagjaként elzárkózik a mezőgazdasági támogatások bármilyen formája elől. Ugyanakkor jól példázza, hogy a nagy pincészetek sikeréből miként profitálhatnak a kis családi pincészetek. A beruházások megjelenése mindig újabb és újabb pincészetek alapítását indukálta. Az elméleti részben tárgyalt motivációk mellett Malborough példáján keresztül egy új befektetési motivációt figyelhetünk meg: a befektetők egy részét a bor imázsa hívta a borvidékre. 99

A Villányi az elegáns bor, a gavalléroké és a dámáké. (Hamvas Béla: A bor filozófiája) V. Külső tőkeforrásokból származó szőlészetiborászati befektetések hatása a Villányi borvidéken 1. A történelmi változások hatásai a termelési szerkezetre Hazánk legdélebbi dombvidéki borvidéke a Villányi borvidék, amely korábban a Villány-Siklósi borvidék nevet viselte. Ez utóbbi elnevezés utal a borvidék kettős termelési szerkezetére is : a nyugati, Siklósi körzetben a fehérszőlők termesztése dominál, míg a borvidék keleti, Villányi körzetbeli hegyoldalain a kékszőlők termesztése meghatározó. A jelenlegi 2 460 ha-os szőlőterületű borvidéken a szőlő és bortermelés hagyománya a Krisztus előtti időszakra, a kelták korára nyúlik vissza, és történelmét jelentősen befolyásolták a történelem viharai is: A honfoglalást követően, a hűbérpolitika következtében a szőlőterületeket is több nemesi család birtokolta. Közülük megemlítendő a XIV-XV. századból a Villány család. A török megszállás alatt elnéptelenedett vidékre első sorban rác telepeseket telepítettek, akik a Kadarka fajta termesztését honosították meg. Karlócai békét követően a Habsburgok németajkú, sváb telepesek letelepedését preferálták, akik meghonosították a kékszőlők termesztését (pl.: Oportó), a héjon-erjesztést (pl.: káci) és kialakították a falubeli pincesorokat. A filoxéra 1875-ös megjelenését követően Teleki Zsigmond és Teleki Sándor munkássága révén a térség hosszú évtizedeken keresztül a szőlőoltvány nemesítés és termesztés egyik európai központja lett. A II. világháborút követően a németek kollektív bűnösségét kimondó jogszabályok miatt több száz sváb családot telepítettek ki Németországba és lakásaiba legtöbbször Felvidékről kitelepített magyarokat költöztettek be. Az államosítás és a szövetkezetesítés következtében a borvidéken az egykori Teleki birtok alapjain létrehozott állami gazdaság kontrolálta a szőlészeti és borászati tevékenységet. 100

1.1. Gazdasági átmenet : az első befektetők megjelenése A rendszerváltás szele a kilencvenes évek elején érte el a Villányi borvidéket, melynek legnagyobb hozadéka a mennyiséget előtérbe helyező termelési stratégia végleges elhagyása. Az elmúlt húsz év alatt Villány Magyarország legismertebb vörösbortermő vidékévé vált, és egyben a hazai és az egykori szocialista országok borvidékei számára példaértékű fejlődésen ment keresztül. A rendszerváltozás pillanatában a borvidék termelési szerkezetére a koncentráltság volt jellemző. A pincegazdaság a szocialista hatalomátvételt követően folyamatosan egyesült a megye szőlészeti profilú állami gazdaságaival, és így jött létre 1978-ra a Pannonvin Pincegazdaság, amely a borvidéki szőlőterületek 70-75%-át birtokolta. A szövetkezeti tulajdon a borvidéken másodlagos szerepű volt. Laposa (1993) a rendszerváltozás pillanatában két szövetkezet működéséről számol be, amelyek a szőlőterületek 15%-át művelték : az Új Alkotmány Mezőgazdasági Szövetkezetben a szőlészet egy szakágazat volt (100 ha szőlő). A Teleki Zsigmond Szőlőtermelő Szakszövetkezet az oltványtermesztésre szakosodott (150 ha). Mindkét szövetkezet a szőlőt a Pincegazdaság felé értékesítette. A szövetkezeti és pincegazdasági telepítések hatására a borvidék arculata is jelentősen megváltozott : a vörösbor alacsony kereslete miatt a borvidéken a fehérborszőlő aránya meghaladta a 45%-ot. Az államosítás és szövetkezetesítés ellenére a borvidéken továbbra is jelentős maradt (~ 15%) a háztáji szőlő szerepe. A saját termésű szőlő jelentős részét a családi pincékben dolgozták fel. A készített bor egy része a saját fogyasztást és a helyi értékesítést szolgálta, míg a másod vonalbeli borokat a pincegazdaság vásárolta fel, jellemzően pezsgő alapanyagnak. 1986-ban a téli fagy, majd 1987-ben a jégeső tizedelte a szőlőterületet, ami a szakcsoporti szőlőültetvények nagyarányú megjelenéséhez vezetett (250-300 ha) A folyamatos pénzügyi problémákkal küzdő Pincegazdaságnak az állami zöldhitelek fokozatos megszűnése, a hitelkamatok növekedése után a KGST piacok összeomlása jelentette a kegyelemdöfést. A megkérdezett termelők többsége, a makrogazdasági körülményeken túl, a Pincegazdaság vezetőségének elhibázott lépéseiben látja a Pannonvin csődjének az okát. A nyolcvanas években a Pannonvin számos irrentábilis beruházásba kezdett (pl. : Siklósi pinceberuházás). A beruházási- és zöldhitelek megnövekedett kamatterheinek hatására a Pannonvin pénzgazdálkodása ellehetetlenedett. Az államszocializmus időszakában a Villányi borokat közepes minőségű borként tartották számon a piacon. A vörösborokat félszáraz - félédes formában értékesítették «Villányi Kékoportó» néven, illetve más pincegazdaságoknak adták el házasítási alapnak. Máig él az a legenda a borvidéken, hogy a 101

Villányi borokat az Egervin az Egri bikavér bor alapboraként használta fel. A fehérborokat «Siklósi Olasz rizling» néven forgalmazták, illetve pezsgő-alapborként került felhasználásra a Pannonvin Pécsi üzemében. A fennmaradó borokra a KGST országok jelentettek felvevő piacot. A Pannonvin nyolcvanas évek végétől, fokozódó pénzügyi nehézségei miatt az értékesíthető üzletrészeit fokozatosan kínálta fel eladásra. Ez a folyamat a kilencvenes évek legelején, a spontán privatizáció időszaka alatt gyorsult fel, de a helyi termelők elmondása szerint már a nyolcvanas évek végén megkezdődött. Több ma ismert helyi borász mellett ekkor vásárolt jelentős szőlő termőhelyi kataszterbe sorolt földterületet például Debreczeni Pál és üzlettársa Zdeborszky György, akik később közösen alapították meg a Vylyan borászati vállalkozást. Az állami cég egykori alkalmazottai szerint a kiválasztás egyetlen kritériuma a kínált vételár, és a fizetési határidő volt. A befolyt összeget a hitelek visszafizetésére, munkabérekre stb. használta fel a Pincegazdaság. A spontán privatizáció olyan sikeres volt, hogy az állami felügyelet alatt zajló decentralizáció privatizáció során a Pannonvin már csak kb. 325 ha művelt szőlőterülettel, és a tartós bérletbe adott szakcsoporti szőlőültetvények földterületének tulajdonjogával rendelkezett. 1992-től, a decentralizált privatizáció jegyében a vállalatot felkészítették az értékesítésre : a Villányi borvidéki telephelyből megalapították Villányi Szőlő-Bor Kft. A kilencvenes évek közepének pályázati felhívására több cég, köztük a német Henkel cégcsoport is adott be ajánlatot, melyet egy befektetői konzorcium nyert meg. E konzorciumon belül a fő részvényes 2002-re Csányi Sándor bankár lett. A fenti okokból adódóan az összes szőlőterülethez képest elenyésző volt a kárpótlás folyamán árverezett szőlőterületek aránya. A kárpótlási földek döntő részben az egykori két szövetkezet tulajdonában lévő szőlőterületekből került kijelölésre. A rendszerváltozás éveiben kezdődött meg Villány azon minőségi forradalma, mellyel a borvidék egykori középszerű hírnevét elfelejtette. Mára a Villányi nevet a fogyasztók egyértelműen a magas minőségi vörösborokkal azonosítják. Fejlesztésük alapja, hogy a helyi termelők újra felismerték : a termőhelyi adottságok alkalmasak különleges minőségű vörösborok előállítására ; egy modern társadalomban a fogyasztó igényli a bor misztikumának megismerését, melyet Magyarországon újra kell építeni ; a hosszú távú fejlődés alapja a borturizmus és a közvetlen értékesítés fejlesztésén alapulhat ; a fejlődés egyetlen útja a közös gondolkodás, és a belső ellentétek csak a helyieket érintik. A szakmai elhivatottságot szakmai sikerek követték : 1991-től négy helyi termelő kapta meg az «év bortermelője» kitüntetést : Tiffán Ede (1991), Gere Attila (1994), Polgár Zoltán (1996) és Bock József 102

(1997). Utóbbi pincészete 2007-ben az év pincészete címet nyerte el. E négy bortermelő, kiegészülve Wunderlich Lajossal, az ötös fogat néven ismert a borvidéken, akik egyben a borvidék meghatározó arcai lettek. Természetesen a sztárbortermelők mellett számos helyi termelő követte a minta-fogat gazdasági modelljét, és vált ismertté a fogyasztók számára, 1994-ben a helyi termelők megalapították a Villány-Siklósi Borút Egyesületet. Pinceminősítési rendszerük etalonként szolgál hazánkban. Jelenleg 40 minősített borturisztikai állomás tagja a szervezetnek, köztük helyi pincék, panziók és éttermek. Ugyanebben az évben, bár törvényi előírásra, 6 településen alapítottak Hegyközséget, melyek delegáltjait a Villányi Hegyközségi Tanács fogja össze. Az EU-hoz való csatlakozásunk eredetvédelmi szempontból külön érintette a borvidék fejlődését : ettől kezdve a «Kékoportó» fajtából készült bort csak «Portugieser» néven lehetett forgalomba hozni. A 2004-es borörvény által bevezetett védett eredetű bor kategóriából kiindulva a borvidék eredetvédelmi szabályzatát 2005-ben hirdették ki a miniszteri rendeletben, melynek szabályait a későbbiekben részletezem. A Pannonvin és jogutódja privatizációját követően, de különösen az ezredforduló után számos olyan új pincészet alapítására került sor, melyek többségi tulajdonosai a más ágazatokban szerzett jövedelmüknek találtak attraktív befektetési lehetőséget a Villányi borvidéken. E tulajdonosok egy része helyi, ismert termelővel összefogva alapította meg cégét (pl. : Wunderlich Pincészet). Más tulajdonosok önálló lábra állva, saját birtokot hoztak létre (pl. : Sauska Pincészet). A Villányi-borvidéki átmenetben tehát : a privatizáció időszakában kevés számú külső befektető jelent meg a borvidéken, ugyanakkor azok számottevő területtel rendelkeznek ; a külső forrásból származó befektetők számát tekintve a legtöbb az ezredfordulót követően jelent meg ; a kárpótlás aránya a borvidéken marginális, a területek jelentős része a spontán privatizáció folyamán került magántulajdonba ; a borvidék fejlődését és hírnevét a helyi termelők alapozták meg. 103

2. A Villányi borvidék termelési struktúrájának változása a rendszerváltozástól napjainkig A rendszerváltozást követő években a Villányi borvidék arculata, termelési struktúrája átalakult. A következő fejezetben ezeket a változásokat követem nyomon. Az elemzések nélkülözhetetlenek a problematikában meghatározott célkitűzés eléréséhez, miszerint a külső tőkeforrásokból származó befektetések hatásainak a termelési körzetre, mint gazdasági rendszerre gyakorolt hatását kívánom vizsgálni. Villány azon kevés borvidékek közé tartozik, mely a borvidéki települések számának növelése nélkül növelte szőlőterületét. 1998 és 2012 között a borvidék területe közel 1 100 hektárral növekedett, elérve a 2 460 hektáros szintet. A mennyiségi növekedéssel együtt a fajtaszerkezet is átalakult : 2012-re a kékszőlők aránya meghaladta a 81%-ot, ami az ország borvidékei között a legmagasabb vörösborszőlő-arányt jelenti. (15. ábra) 15. ábra: Fehér-és vörösborszőlő ültetvények arányának változása a 100% Villányi borvidéken 50% 0% 1998 2002 2005 2012 Vörös-borszőlő Fehér-borszőlő Forrás : HNT A kékszőlők százalékos arányának változása nehezen értelmezhető a 16. ábra nélkül, amely a fehérés vörösborszőlő abszolút területének változását követi nyomon. A két utóbbi ábra alapján megállapítható, hogy a fehérborszőlő arányának csökkenése nem magyarázható egyértelműen a kékszőlők területnagyságának növekedésével. A felújított ültetvényeken legtöbbször fajtaváltás is történt, aminek hatására 1998 és 2012 között a fehérborszőlő nagysága 200 hektárral csökkent a borvidéken. Ennek oka, hogy a fehérborszőlő-ültetvények felújítási üteme (16%) jóval elmarad a kékszőlőkétől (46%). 104

16. ábra : A fehér- és vörösborszőlő ültetvények területének változása a Villányi borvidéken 2500 2000 1500 1000 500-200 ha +1270 ha 1998 2002 2005 2012 0 Fehérborszőlő Vörösborszőlő Forrás : HNT A nagyarányú szakcsoporti fehérborszőlő ültetvények miatt feltételezhetőleg ennek aránya a jövőben tovább fog csökkeni. A fajtaszerkezetet tekintve bár továbbra is az Olasz rizling a meghatározó fajta, de az új telepítések az aromatikus fajták irányába tolódtak el. A kékszőlők arányának növekedése elsősorban a nagyüzemi termesztésre alkalmatlan, magas termesztési potenciállal rendelkező domboldalak termésbe vonásának eredményeként magyarázható. A fajtákat tekintve a Zweigelt kivételével valamennyi szőlőterület nagysága jelentősen emelkedett az elmúlt évtizedekben. Az őshonos fajták közül bár a Kékoportó és a Kékfrankos területe is emelkedett, de azok részaránya a világfajták térnyerésével visszaszorult. Különösen fontos közülük kiemelni a Cabernet fajtakört, illetve a Pinot noirt. A folyamatos felújításoknak és új telepítéseknek köszönhetően a borvidék ültetvényeinek korösszetétele igen fiatal : az ültetvények 73%-át a rendszerváltást követően telepítették. Jelentős részük állami, majd közösségi támogatással valósult meg. A Villányi borvidék védett eredetű borairól szóló 91/2005 (X. 18.) FVM rendelet új alapokra helyezte a borvidék termékstruktúráját, melyet a 2009-es közösségi eredetvédelmi szabályok megerősítettek. A korábbi termékstruktúra a minőségi és védett eredetű borok különbözőségén alapult, mely szabály 2009. augusztus 1-től megváltozott. A következőkben a 2012/13-as borpiaci évtől alkalmazandó termékleírás alapján mutatom be a Villányi termékstruktúrát, mely tartalmazza a nemzeti kifogásolási szakaszban meghirdetett módosított termékleírást. 105

Villányi védett eredetű borok : (Villányi fehér, vörös, rozé és késői szüretelésű bor): A villányi szőlőből készült borokon fajta nem tüntethető fel 13, viszont bármilyen kiszerelés megengedett. Villányi védett eredetű classicus borok : Kikerics logóval ellátott, évjárat feltüntetéses fehér, vörös, rozé és késői szüretelésű palackos kiszerelésű borok, melyeken engedélyezett a fajták és a település nevének feltüntetése. Az engedélyezett maximális terméshozam 13 t/ha, és tiltott az édesítés. Villányi védett eredetű prémium borok: Kikerics logóval ellátott, évjárat feltüntetéses fehér, vörös és késői szüretelésű palackos kiszerelésű borok, melyeken engedélyezett a fajták és a település és a dűlő nevének feltüntetése. Az engedélyezett maximális terméshozam 8,5 t/ha, és tiltott az édesítés. Vörösborok esetében kötelező az egy éves fahordós érlelés 14. Valamennyi védett eredetű bor csak palackban hozható forgalomba, amennyiben a Villányi Borminősítő Bizottság arra vonatkozóan pozitív érzékszervi bírálatot adott az adott tételnek. A borokon a fajta neve, illetve a védett eredetű borokra vonatkozó kikerics lógó feltüntethető. Villányi pezsgő: a fehér és rozé pezsgők előállítása lehetséges. Villányi szén-dioxid hozzáadásával készült gyöngyözőbor: fehér és rozé előállítása engedélyezett. A Villányi borvidék éves termése 40 50 ezer hektoliter között változik, melynek 90%-át oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel hozznak forgalomba. A borászati termékeket a Villányi Borminősítő Bizottság bírálja el érzékszervileg. 2010-ben 55 028,79 hektoliternek megfelelő 645 mintát bírált el, amiből 47 664,35 hektoliter, azaz 456 minta Classicus minőségű bor, valamint 7364,44 hektoliter, azaz 131 minta Prémium minőségű bor. Összesen 58 tétel nem kapta meg első körben a minősítést. A fennmaradó borok döntő többségét Dunántúli oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel, valamint Pannon oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel hozzák forgalomba. 3. A Villányi borvidék gazdasági szereplői A Villányi Borvidék Hegyközségi Tanácsa 2 665 tagot tart nyilván (2009), melyből a borvidék elaprózott szőlőtermesztési szerkezetére következtethetünk. A statisztikai adatokból kitűnik, hogy a tagok 84,35%-a 1 hektárnál kisebb területen művel szőlőt, ami a borvidéki összes terület 20,94%-át teszi ki. Ugyanakkor a 10 hektárnál nagyobb területet művelők aránya meghaladja a borvidék 45%-át. 13 Kivétel a Villányi késői szüretelésű védett eredetű boron 14 Kadarka és Portugieser fajta esetén minimum fél év kötelező 106

A Csányi Pincészet ugyanakkor önmagában a Villányi szőlőterületek közel 1/3-át műveli. (12. táblázat) 12. Táblázat A Villányi borvidék hegyközségi tagjainak csoportosítása az általuk művelt szőlőterület alapján (2009) Művelt szőlőterület Tagok száma % Összes szőlőterület % - 1ha 2 248 84,35 528,8 20,94 1-5 ha 317 11,89 517,2 20,28 5-10 ha 54 2,02 314,1 12,48 10-30 ha 37 1,39 529,5 20,98 30-100 ha 7 0,27 404,3 16,04 100 ha - 2 0,08 234 9,28 Összesen 2665 100 2527,9 100 Forrás : HNT A fenti statisztikai elemzéseket ki kell egészíteni a személyes tapasztalatokkal. A családi vállalkozások jelentős része adózási okok miatt felosztja a szőlőbirtokot a családtagok között, akik azt őstermelőként vagy egyéni vállalkozóként művelik. Az irányított interjúk során találkoztam olyan 30 hektáros borászattal, amelyik szőlőterületét 6 őstermelő családtag művelte hivatalosan. Mindezek az adatok tehát a 10-50 ha közötti családi gazdaságok nagyobb arányát mutatják a valóságban. Új tendencia továbbá, hogy a borászatok az alkalmazottak részére is haszonbérbe adnak szőlőterületeket, melynek termését kötelező a pincészet részére értékesíteni. Az előbb említett koncentráció ellenére, az 1 ha alatt szőlőt művelő termelők nagy számából arra lehet következtetni, hogy sok termelő a mai napig önellátási célból termel szőlőt és készít belőle bort a borvidéken. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy az 1 981 pincészetből csupán 263 rendelkezik borpalackozási engedéllyel, tehát nagy része nem közfogyasztásra állítja elő borát. Az ágazati statisztikai adatokból az is kitűnik, hogy több, borvidéken kívüli vállalkozás vásárol a borvidék területéről szőlőt illetve bort, hogy így szélesítse termékpalettáját. A borvidék egyik legjelentősebb felvásárlója a Henkel csoport, amelyik hordós kiszerelésben szállítja ki az egyszer fejtett bort. A külső forrásból realizálódott szőlészeti-borászati befektetések hatásainak elemzését a borvidéken belül csak úgy lehet elvégezni, ha pontosan ismertek a borvidéken dolgozó gazdasági szereplők. A hegyközségi és adatvédelmi törvény viszont nem teszi lehetővé a vállalkozási minőségi adatok (kapacitás, termelt borok minősége stb.) megismerését. Fenti okok miatt a következőkben bemutatott osztályozási rendszert, a magyarországi szőlészeti-borászati ágazati rendszerben ismertetett kutatási 107

eredményekből kiindulva, az irányított interjúk során gyűjtött adatok minőségi elemzésével végeztem el. 1. Borászati vállalkozások (wineries) Ezek a borászati vállalkozások a borvidéken legalább 50 hektár szőlőterületen gazdálkodó szőlészeti-borászati vállalkozások, melyek némely esetben hosszú távú integrációs szerződéssel biztosítják alapanyag-ellátásukat. Felvásárlásuk aránya, az összes kapacitáshoz képest, nem haladja meg a 25%-ot. Ezek a pincészetek a Villányi árubortermelésnek 35-45%-át kontrolálják. Túlnyomó részt külső forrásból létrejött pincészetek, melyek szinte kizárólag magyar tulajdonban vannak. Létrehozásuk két nagy periódushoz kötődik : a privatizációhoz és az új évezredtől bekövetkező befektetési hullámhoz. Tevékenységük során jelentős szőlészeti beruházásokat realizáltak. Jellemzően magas hozzáadott értékkel bíró, legalább prémium minőségű borokat állítanak elő, melyet elsősorban a nagy kereskedelmi láncok irányába értékesítenek, és kereskedőkön keresztül meghatározó jelenlétük a vendéglátóiparban is. A borturizmusban speciális befektetéseket hajtottak végre, ahol általában fiatal, több nyelven beszélő alkalmazottakat foglalkoztatnak. A magas kvalitású menedzsment egy-egy szakterületre specializált szakemberekből áll össze. 2. Kézműves (családi) pincészetek Ezek a családi kisvállalkozás a rendszerváltozást követő években indultak gyors fejlődésnek, és formálták a borvidéket Magyarország leghíresebb vörösboros vidékévé. Ezt támasztja alá az a korábban említett tény, hogy e családi gazdaságok vezetői közül került megválasztásra a borvidék négy év bortermelője. A vállalkozások gazdasági sikeréből adódóan mára szinte valamennyi családtag a gazdaságban dolgozik. A fiatal generáció a szőlészeti-borászati, illetve kereskedelemi - vendéglátóipari tanulmányokat folytattak. A hiányzó munkaterületeken helyi állandó és szezonális munkavállalókat alkalmaznak. Beruházásaikat fokozatosan saját erőforrásaik figyelembevételével valósították meg, melyek ütemét nagyban befolyásolták a támogatási források. A beruházásaik tervezése során a szőlészet, illetve borászat mellett mindig meghatározó a borturizmus fejlesztése, mely e termelők gazdasági fejlődésének alapját jelentik. Sikerük egyik további meghatározó eleme az innováció : több pincészet egyetemekkel (pl. : Tiffán Ede Budapesti Corvinus Egyetem szén-dioxid maceráció) vagy kutatóintézetekkel (pl. : Pécsi Szőlészeti Kutatóintézet Gere Tamás Syrah fajta vinifikációja) 108

dolgozik együtt, illetve a beszállítói oldal vállalati termékfejlesztéshez kapcsolódó fejlesztéseiben vesz részt (pl. : Gere Attila Bücher - Vaslin SA kooperációja). A családi pincészetek általában 10-60 ha közötti területet művelnek, melynek termését 30-40%-ban helyi termelőktől felvásárolt szőlővel egészítik ki. A családi gazdaságok által kontrolált szőlőterület nagysága 30-40%-ra tehető Villányban, melyek többségét a rendszerváltozást követően fokozatosan vásárolták. A gazdasági fejlődésüket megalapozó szőlőterület felvásárlása szoros párhuzamosságot sejtet a privatizáció időszakával. Legfontosabb értékesítési csatornájuk a közvetlen értékesítés (10-30%) mellett, általában kizárólagos kereskedelmi jogot követelő kereskedőkön keresztül értékesítik boraikat. E kereskedelmi partnerek foglalkoznak ezt követően a pincészet borainak értékesítésével a gasztronómia és az élelmiszerláncok irányába. 3. Szőlőtermelők A gazdasági szereplők közül egy rendkívül heterogén közösséget jelent. Közülük többen a helyi termelők gazdasági sikereit kiaknázva fejlesztik szőlészeti tevékenységük mellett a borászatukat is, míg mások a szőlőtermesztést gazdasági kényszerként kezdték meg a Pannonvin felszámolása után, illetve bizonyos termelők részére ez egy kiegészítő, másodlagos tevékenységet jelent. Fenti okok miatt e termelők két csoportját lehet megkülönböztetni : A fejlődésben lévő szőlőtermelők általában 2-15 hektár közötti szőlőterületet művelnek, melyről származó szőlőtermés 90%-át a helyi borászatok, elsősorban a családi pincészetek, illetve a wineries-k részére értékesítenek. Némely közülük bort állít elő, melyet folyóborként lédig kiszerelésben ad el borászati cégek részére (pl. Henkel csoport). E termelői csoport közös vonása, hogy tervezik a borászatba való befektetésüket, de azt a tőkehiány jelentősen korlátozza. A kis szőlőtermelők a saját fogyasztásra, illetve értékesítésre szánt szőlő mennyiségen felüli termést a helyi családi pincészetek részére értékesítik. Közülük sok idős ember található, akiknek a leszármazottai között nagyon kevesen foglalkoznak szőlőtermesztéssel. E termelési körzet szerkezetét összehasonlítva a világ, illetve a magyar szőlő-bor ágazatban leírt elemzésekkel kapcsolatban megállapítható, hogy : a Villányi borvidéken hiányoznak a szövetkezetek és a koordinátorok. 109

Borvidék területe/ ország szőlőterület A borvidék fejlődésének motorját a családi pincészetek jelentik, akik egyben a helyi szőlőtermelők termését is feldolgozzák. A borvidéken tevékenykedő pincészetek számára meghatározó a közvetlen értékesítés szerepe, melynek működését egy közösségi szervezet fogja össze. Meghatározó értékesítési csatornájuk a kereskedőházak, amelyek a gasztronómia mellett több esetben az élelmiszer-áruház láncok irányába is értékesítik. A Villányi borok kereskedelmi sikerét hivatott bemutatni az az összefoglaló ábra, amelyet Sidlovits- Kisari (2005) munkája alapján készítettem. A magyar borkereskedelmet meghatározó élelmiszeráruház láncokban a Villányi borok, a borvidék területéhez képest a legnagyobb kínálattal vannak jelen. 17. ábra: Az áruházláncokban található borkínálat struktúrája a legfontosabb OEM borok esetében a borvidék területéhez viszonyítva 35 30 25 20 15 10 5 0-2 0 2 4 6 8 10 12 14 16 18-5 Belistázott termékek aránya az élelmiszerláncokban Tokaj Balatonboglár Mátra Kunság Etyek-Buda Balatonfüred-Csopak Ászár-Neszmély Villány Eger Szekszárd Balatonfelvidék Badacsony Sopron Somló Tolna Forrás: Sidlovits-Kisari (2006) Elemzéseim befejezéseként a Villányi borvidék termelési szerkezetét az 18. számú összefoglaló ábrával mutatom be: 110

18. ábra: Villány borvidék szerkezeti ábrája Fejlődő termelők Szőlőtermelők Kistermelők Szakmai szervezetek Wineries Családi pincészetek Borvidéken kívüli felvásárlók Saját márkás termékek Kereskedők Közvetlen értékesítés Élelmiszerláncok Borászati szaküzletek HORECA 111

4. A külső tőkeforrásból megvalósult befektetések tulajdonosi struktúrája A vizsgálatok és irányított interjúk során a Villányi borvidéken beazonosított nyolc, külső pénzügyi forrásból megvalósult pincészet részletes bemutatását a dolgozat 2. számú melléklete tartalmazza. A bemutatott pincészetek, számításaim szerint, a Villányi szőlőterület mintegy 40-45%-át kontrolálják és éves szinten 3,5-4 millió palack bort állítanak elő, ami Villány éves termelésének közel felét teszi ki. E cégek gazdasági ereje a háztáji szerződések lejártát követően tovább fog növekedni, hiszen a Csányi Pincészet önmagában a borvidéki szőlőterületek 20-25%-át fogja saját kezelésben tartani. Itt fontos megjegyezni, hogy a Csányi és Vylyan pincészetek önmagukban a bortermelés 1/3-át adták 2006-ban. A nyolc pincészet közül négy pincészet kapacitása nem tér el jelentősen a családi tulajdonban lévő, helyi borászatok üzemméretétől. A tulajdonosi struktúrát tekintve könnyen belátható, hogy a szakemberek körében ismert befektetők vállalkozásaikon keresztül szereznek meghatározó tulajdonrészt a létrehozandó borászati vállalkozásokban. Tehát nem közvetlen magánvagyonukat fektetik be a borászati vállalkozásokba, hanem tulajdonukban lévő gazdasági társaságaik, mint önálló jogi személyeken keresztül gyakorolják a tulajdonosi jogokat. A tulajdonosi kör több esetben komplikált áttételeken keresztül valósul meg, és adott esetben offshore cégek is lehetnek a tulajdonosok között (Ld.: Csányi Pincészet ZRt. CSIM Pte Ltd Szingapúr). Feltételezhetőleg a nem közvetlen befektetési struktúra mögött adópolitikai és finanszírozási kérdések húzódnak meg. A borászati vállalkozások éves beszámolóit vizsgálva a beruházásokat és az esetleges éven belüli likviditási igényeket nem a külső pénzpiacról finanszírozzák, hanem tőkeemeléssel, vagy vállalatcsoporton belüli hitellel. A befektetők megjelenésének időpontja, a beruházások mögött meghúzódó gazdasági döntések, illetve a beruházások indukálta társadalmi és gazdasági változások megítélése olyan folyamatok, melyek elemzése külön-külön vizsgálatokat igényel. Az irányított interjúk, illetve a szekunder adatgyűjtésből származó információk értékelése során e kérdéskörökkel foglakozok a dolgozat következő részeiben. 112

5. A befektetők megjelenésének periodizációja E külső tőkeforrásból létrejött szőlészeti-borászati vállalkozások megjelenése a Villányi borvidéken - miként arra röviden a történelmi részben utaltam a rendszerváltozást követő időszak különböző periódusaira tehető. A privatizáció időszaka rendkívül összetett és ellentmondásos volt a Villányi borvidéken is. Ugyanakkor a két legnagyobb szőlőterülettel rendelkező, külső forrásból megvalósult borászati vállalkozás létrejötte is ehhez az időszakhoz köthető: o Debreczeni Pál és befektetőtársa Zdeborsky György a spontán privatizáció időszakában vásárolt területeken hozták létre borászati befektetésüket a mai Vylyan ZRt-t. o A Dr. Csányi Sándor későbbi tulajdonos által vezetett konzorcium a decentralizált privatizáció során jutott az egykori állami vállalat tulajdonukba. E két beruházóra jellemző, hogy vállalkozásukkal jelentős, egybefüggő szőlőterületet vettek birtokba a privatizáció során, melyek közül sokat újratelepítettek szőlővel, vagy fajtaváltással együtt felújítottak az elmúlt időszakban. A beruházók kiemelkedő borászati beruházásokat is megvalósítottak. Az új borászati befektetők legnagyobb számban az új évezred folyamán telepedtek le a borvidéken, amikor a borvidék renoméja már országos szinten is elismert volt. Közgazdasági értelemben könnyen nevezhetnénk őket első olvasatra potyautasoknak, de a borászat, és különösen a kereskedelem és a borturizmus területén tett meghatározó befektetéseikkel sokkal árnyaltabb megítélésük. Beruházásaikat két módon valósították meg : o Egy ismert helyi termelővel való fúzió választásával egy jó csengésű, a családi borászat hagyományára alapozott márkanévre tettek szert, feltételezhetőleg a gyorsabb megtérülés és a beruházás szakmai irányításának biztosítása érdekében. (pl.: Wunderlich Pincészet) o Új pincészet alapítása nagyobb autonómiát biztosít a befektetőnek, és lehetővé teszi egy teljesen új brand felépítését a piacon. Ezt a befektetési stratégiát követte a Jackfall, illetve a Sauska Pincészet, valamint a legújabb Csillagvölgy Kft. Az új évezred befektetői jellemzően nagyszabású, gigantikus pincészeteket építettek. Vele párhuzamosan jelentős szőlő termőföld felvásárlásba kezdtek a legnevesebb dűlőkben, hogy minél nagyobb arányban saját termelésre tudják alapozni bortermelésüket. A periodizáció alapján megállapítható, hogy a külső tőkeforrásokból létrejött szőlészeti- és borászati vállalkozások letelepedése alapvetően nem köthető kizárólag a privatizáció időszakához. A 113

nemzetközi szakirodalomban jellemző azon megállapítás, miszerint a külső befektetők bevonása a szőlő-bor ágazatba az ágazati modernizációt elősegíteni akaró gazdasági politika részeként történt meg cáfolható, különösen a befektetett tőke származásának vizsgálata alapján. 6. A Villányi borvidéken befektetett tőke eredetének vizsgálata A magyar ágazati modernizációt vizsgáló tudományos vizsgálatok (Szabó és Botos 2007, Szedlák 2004) a borászati befektetések tőkéjét, FDI szemlélet alapján, a külföldi befektető származása alapján veszik számba, és kutatásaik csak a külföldi befektetésekre koncentrálnak. A Villányi borvidék esetében, a létező szakirodalom által javasolt vizsgálati módszer nem eredményezne valós eredményeket, hiszen a Villányi borvidéken a külföldi működő tőkebefektetések marginálisak. Annak ellenére, hogy Sauska Krisztián vagyonára Kaliforniában tett szert, kettős állampolgársága alapján a helyi termelők őt is magyar befektetőnek minősítik. A külső működő tőkebefektetések szakirodalma alapján sem tekinthetjük a Sauska pincészetet külföldi vállalkozásnak, ugyanis tulajdonosa egy magyar lakhellyel rendelkező állampolgár, valamint egy magyar székhelyű társas vállalkozás a vállalat fő tulajdonosa. Ugyanakkor a kilencvenes évek második felében létezett a borvidéken egy francia befektető, akinek gazdasági csődjét követően Sauska Krisztián vásárolta fel a szőlőterületeket. A külföldi működő tőkebefektetések hiányát a Villányi borvidéken három tény magyarázza : A rendszerváltozás pillanatában a Villányi borvidék egy volt a magyar borvidékek között. A nemzetközi piacon ismeretlen volt. A spontán privatizáció folyamán a termőföld jelentős része a magyar befektetők és a helyi termelőknek értékesítették. Az 1994. évi földtörvény bevezetése óta, 2004. május 1-ig külföldi állampolgár nem vásárolhatott legális úton földet Magyarországon. Ez az előírás vonatkozik a társas vállalkozásokra is. Ez a megközelítés nagyban összecseng Radóczné - Győre (2006) megállapításaival, miszerint a szőlő-bor ágazat alacsony szintű külföldi működő tőke-vonzó képességét a föld tulajdonjog körüli szigorú szabályozás. A Villányi borvidéken befektető magyar vállalkozók a földtörvény szabályainak eleget téve, a szőlőföldet természetes személyként vásárolják meg, amelyet legtöbbször hosszú távú haszonbérleti 114

szerződésben adnak haszonbérbe a társas vállalkozásnak. Másik elterjedt módszer, hogy a szőlőterületet egyéni vállalkozóként, esetleg őstermelőként művelik, és annak termését vásárolja fel a vállalkozás. Tehát ez utóbbi esetben a szőlészeti befektetéseket adózott jövedelemből realizálták. A beruházó magyar szakemberek mindegyike az üzleti szférából került ki, és közülük többen szerepelnek a 100 magyar leggazdagabb embereket csoportosító listán: az első három leggazdagabb között számon tartott Dr. Csányi Sándor mellett, Dr. Szűcs Róbert és Varjas Sarolta házaspá is szerepel ezen a listán. 7. Befektetői motivációk Az irányított interjúk egyik fontos iránya azoknak a motivációknak tisztázása volt, amelyek a külső tőkebefektetők befektetési mögött húzódtak meg. Kérdéseim nem csupán a gazdasági motivációkra szorítkoztak, de igyekeztem számba venni az egyes befektetői döntések mögött meghúzódó egyéb tényezőket is (emocionális, családi hagyományok stb.). Az ágazati tanulmányok módszertanánál leírtaknak megfelelően e kérdéseimet a helyi termelőknek is feltettem, mely lehetővé tette az eltérő álláspontok megismerését és azok ütköztetését egymással. 7.1. A bor mint társadalmi szimbólum A Villányi borvidék esetében a befektetések első számú motivációjaként jelölték meg mind a helyi termelők, mind pedig a külső befektetők, hogy a befektetésekben fontos szerepe volt a bor pozitív társadalmi megítélésének. A bor, mint transzcendens termék, illetve a borász, mint alkotó művész képének a megjelenése pozitív üzenettel bír a magyar társadalomban. A tömegborokhoz szokott magyarság különös nyitottsággal és rajongással fordul a magyar borok felé a rendszerváltozást követően. Már a borkultúra fogalma is hungaricumnak tekinthető, hiszen az vagy nem létezik ilyen formában a legtöbb európai nyelvben, vagy annak jelentése jelentősen eltér a magyarétól. A magyar borkultúra ugyanis egy kifejezésben ötvözi a bor ismeretét, szeretetét és a mérsékelt borfogyasztás eszményét. Részét képzi a fogalomnak a nagyszámú fogyasztói szaklapok, borgasztronómiára specializált vendéglátóipari egységek és a bort népszerűsítő rendezvények, csoportosulások. A mai magyar társadalomban borral foglalkozni, és borászatot birtokolni egyben a nemzeti kultúra fenntartását, ápolását és a magyar ugar felvirágoztatásának képzetét jelenti a városi közép- és felső réteg szemében. 115

A bor tehát társadalmi szimbólum, a baráti beszélgetések egyik fontos témájává vált. Malatinszky Csaba megfogalmazása szerint Minden ember híres akar lenni. Nincs még egy olyan termék, mint a bor, amely egy üzletember számára ilyen népszerűséget biztosítana. A borászati befektetések a vagyonukat erősen titkoló magyar üzletembereknél is különös elbírálást jelent. Dr. Csányi Sándor vagy Dr. Szűcs Róbert médiának adott nyilatkozataiból arra kitűnik, hogy a borászati befektetésükről minden kérdésre szívesen válaszolnak. A bort körüllengő pozitív imázsából adódóan a befektetők mindegyike meggyőződése az volt, hogy a magyar szőlő-bor ágazat nagy fejlődési potenciállal rendelkezik, így az üzleti befektetés hosszú távon biztosított. 7.2. A szőlő-bor ágazat, mint gazdasági beruházás Az ágazat jövedelem-termelő képessége a befektetések szempontjából szintén meghatározó motivációként jelenik meg a Villányi borvidéken. Abban ugyanakkor valamennyi befektető egyet értett, hogy nem számviteli szempontból tekintenek az ágazat jövedelemtermelő képességére. Az ágazatot, mint az ingatlanbefektetés egyik módját vizsgálják, és befektetéseik megtérüléseként a földpiacon várható árnövekedést tekintik a legfontosabb megtérülési mutatónak. Tehát a befektetések megtérülését az amúgy veszteséges szőlőtermesztéstől várják a beruházók. Az irányított interjúk során erre vonatkozóan konkrét válaszokat kaptam több pincészet esetében. Bakonyi Antal, a Csányi Pincészet egykori birtokigazgatójának megfogalmazása szerint a tulajdonos szempontjából a birtok összértéknek növekedése a fontos, ami mellett bizonyos számviteli veszteséget engedélyez a vállalkozás részére. Jelenleg hektáronkénti 7 millió Forint telepítési költséggel és a hozzá kapcsolódó közösségi támogatással számolva (3,2-3,8 millió Forint) egy hektár nettó telepítési költsége mintegy 3,5 millió Forint. Jelenleg Villányban egy hektár termő szőlő értéke eléri a 20 millió Forintot. A termőföld értéknövekedése különösen fontos szempont volt a privatizáció környékén földterületet vásárolt befektetők körében. A borászati beruházások esetében a létrehozott befektetett eszközök értéknövekedése szintén kiemelt szempont lehet, ugyanakkor a külső forrásból létrehozott pincészetek egyikében sem jelölték meg a központi támogatásokat motivációs tényezőként. Az EU-csatlakozásunk előtti állami, illetve a jelenlegi magas támogatási szintű, közösségi beruházásösztönző-rendszert inkább adottságként kezelik a befektetők, mint külön lehetőségként. Ugyanakkor valamennyi pinceberuházásukat állami, SAPARD, NVT vagy ÚMVP programok keretében valósították meg. 116

A jelenleg leírt általános megállapítások a szőlő-bor ágazat befektetőket vonzó hatásai a Tokaji termelési körzet elemzéseim megalapozását is jelentik. Ennek alapján megállapítható, hogy a befektetések mögött a bor kiemelkedő társadalmi szerepe húzódik meg, illetve a szőlő-termőföld piacon várható ugrásszerű árnövekedés a földpiac liberalizációját követően. Kutatásaim további részében arra keressem a választ, hogy miért éppen Villányban valósították meg borászati befektetéseiket a beruházók. 7.3. Villány : a magyar rendszerváltozás győztese A különböző időpontokban a borvidéken megjelenő befektetők eltérő szempontok alapján jelentek meg a borvidéken. A privatizációhoz kötődő befektetők számára Villány egy volt a többi borvidék közül, ahol a rendszerváltozás pillanatában közepes minőségű tömegborokat állítottak elő. Számukra a beruházáskor az egyetlen szempont az volt, hogy racionális áron, összefüggő szőlőterülethez jussnak, ahol megfelelő ár/érték arányú borok előállítása lehetséges. Befektetéseik nem voltak Villányhoz köthetőek, azok az ország bármely területén megvalósulhattak volna. Ezzel szemben az új évezred befektetői akkor jelentek meg a borvidéken, amikor a Villányi borok nemzeti és nemzetközi szinten is komoly elismerésre tettek szert. Ennek köszönhetően az itteni borok magas hozzáadott értékkel kerültek piacra, ami jelentősen csökkentette a pénzügyi befektetések kockázatát. Hasonlóan a Villányi beruházásokat ösztönözte a borvidéknek a rendszerváltástól produkált dinamizmusa. A közepes minőségű borokat elfelejtve 15 év alatt a nemzetközi borversenyeken is elismert borokat tudott előállítani a borvidék. Valamennyi befektető kiemelte, hogy Villány fejlődésének dinamizmusa szintén a befektetések melletti döntést erősítették, amit tovább erősít az a tény, hogy az utóbbi tizenöt évben Magyarországon a vörösbor iránti kereslet jelentősen emelkedett. 117

8. Külső tőkeforrásból megvalósult befektetések hatása a Villányi Borvidék fejlődésére 8.1. A befektetések közvetlen hatásai A külső tőkeforrásból megvalósult befektetéseket nem tekinthetjük egy a borvidékre érkezett egyszerű pénzügyi tranzakciónak. Felhasználva az FDI elméleti részében leírtakat, a befektetők fontos szerepet játszanak az új technológiák bevezetésében, illetve korábbi menedzsmenti kultúra megváltoztatásában is. A következőkben e három terület vizsgálatával foglalkozok. 8.1.1. Pénzügyi hatások Vizsgálataim szerint az új évezredben a külső tőkebefektetők 45-50 millió Eurot fektettek be a Villányi borvidéken. A többi élelmiszeripari ágazathoz mérten relatív alacsonynak tűnő összeget fontos az országos adatokkal összevetni. Ezek szempontjából releváns adattal csak Radóczné és Györe (2006) tanulmányában találkozhatunk. A szerzőpáros számítása szerint Magyarországon, a szőlő-bor ágazatban lévő külföldi leányvállalatok jegyzett tőkéje 22,7 millió Euro volt 2006-ban. Számításaim arra is rámutatnak, hogy a külső tőkeforrásból származó befektetések 60-65%-a, azaz mintegy 32 millió Euro a borászatban és borturizmusban, 20-25% a szőlőtermesztésben került befektetésre. A vizsgált nyolc vállalat a rendszerváltozás óta mintegy 400 ha szőlőültetvényt újított fel, vagy telepített újra, ami a borvidék szőlőterületének közel 20%-át teszi ki. A fennmaradó 10-15%, tehát mintegy 4,5-5 millió Euro összeg a borturizmus fejlesztését szolgálta közvetlenül. A borászati befektetések esetén azonban nagyon nehéz elválasztani a technológiai jellegű fejlesztést a turisztikai jellegű beruházástól. 8.1.2. Technológiai hatás Az FDI befektetések irodalmában a befektetők megjelenésének vizsgálata során a technológiai apportot jelölik meg az egyik legfontosabb pozitív hatásként. Ez a megállapítás különösen fontos olyan feltörekvő régiók esetében, mint az egykori szocialista államok. 118

Az első befektetők megjelenés és fejlesztése közel azonos időben folyt, mint a helyi borászok beruházásai. Tehát az új technológia bevezetése nem köthető az új típusú borászatok megjelenéséhez, azokat a helyi borosgazdák lehetőségeik szerint vezették be lépésről-lépésre a borvidéken. Az új évezred folyamán megjelent szereplők ide értve a Csányi Pincészet borászati befektetését is az innovatív helyi pincészetek tapasztalatából kiindulva alakíthatták ki azt a technológiai sort, amely a borvidéken biztosan adaptálható a helyi természeti adottságokhoz. Technológia tekintetében az egyedüli valódi innovációt a Sauska pincészet megjelenése jelentette, amely mindig igyekszik a legmodernebb borászati gépek használatával tökéletesíteni borai minőségét. Megemlítendő a hazánkban egyedülálló Delta Vistalys nevű optikai válogatóasztalt, mely a géppel szüretelt szőlőt is képes szemenként több frakcióra válogatni. A helyi borászatok innovatív szerepét, és szaktudását a borvidéken az újtípusú borászatok tulajdonosai is elismerik. Megfogalmazásuk szerint az új, tőkeerős pincészetek különösen az anyagi biztonság területén jelentenek biztonságosabb termelési feltételeket a borászok számára. A pincészetek működésének gazdasági feltételeivel a későbbiekben részletesebben foglalkozok. 8.1.3. Új vállalati kultúra A vállalatszervezésbeli különbségek közül a legszembetűnőbb eltérés a családi gazdaságok és az újtípusú borászatok között az a tény, hogy a külső befektetők korlátozottan vesznek csak részt a vállalat irányításában. Szerepük leginkább a stratégiai döntésekre koncentrálódik. A szakmai döntéseket, és a vállalat irányítását magasan kvalifikált szakemberekre bízza a befektető. Ez alól kivételt jelenthet a Vylyan Pincészet, ahol a legjelentősebb üzletrésszel rendelkező tulajdonos, Debreczeni Mónika tölti be az ügyvezető igazgatói posztot. A vállalatok vezetésében helyet kapó szőlészeti és borászati vezetők a saját szakterületükre specializálódtak. Ez viszont önmagában még nem jelent eltérést a helyi családi pincészetektől, hiszen a legnagyobb területen gazdálkodók régóta alkalmaznak hasonló beosztású embereket a borvidéken. A külső forrásból származó pincészetek jellegzetes vonása, hogy magas kvalitású, képzett szakembereik munkáját gyakran szaktanácsadók alkalmazásával egészítik ki. Ezek a szakemberek általában más neves borvidékeken szerzett tapasztalatukkal kívánják javítani az adott pincészet munkáját, és elősegíteni a borok minőségének javulását. (Például Vylyan Kovács Tibor szőlészeti szaktanácsadó; Sauska Pincészet Chioccioli borász). A szaktanácsadók véleménye fontos szempont az alkalmazottak kompetenciájának megítélésében. A vállalati kultúrában a legszembetűnőbb eltérés a kereskedelmi és marketing feladatok szabályozása. Jellemző, hogy az újtípusú pincészetek esetében a szellemi foglalkozású szakemberek jelentős része e területeken dolgozik, akik munkáját egy kereskedelemre specializált szakember fogja 119

össze. Ezt a munkát családi tulajdonú vállalatok esetében a tulajdonosok szokták kizárólag koordinálni. Jellemző példa, hogy míg a Vylyan Pincészetnél 8 kereskedelmi szakember dolgozott, addig a Bock Pincészetben két szakember segítette a tulajdonos munkáját. Ezen újtípusú borászatok mindegyike arról számolt be, hogy költségeik 5-15%-át teszik ki a marketing típusú kiadások, ami a családi gazdaságoknál szokásos maximum 5%-os értéket, jelentősen meghaladja. A magasabb marketingkiadások, illetve a kereskedelmi szakemberek nyújtotta szakmai munka következtében a vállalkozások ugyan együtt dolgoznak a legnagyobb borkereskedelmi vállalkozásokkal, ugyanakkor a nagy hyper- és szupermarketek részére közvetlenül szállítanak, és velük közvetlenül tárgyalnak. Az export aránya a Villányi borvidék termékei esetében marginálisnak tekinthető: A Villányi borok versenyképessége hátrányt mutat a többi magyar vörösbor-termelő borvidékünkkel szemben: az elmondások szerint a legtöbb pincészet esetében az export értékvesztést jelent, azaz a magyar piacon jobban pozícionáltak a Villányi borok. A versenyképességüket tovább nehezíti az a tény, hogy a borvidék termelési szerkezetéből adódóan csak a két legnagyobb pincészet, és különösen a Csányi Pincészet rendelkezik megfelelő mennyiségű piacképes borral az export igények kielégítésére. A marketing szakemberek jelenléte az újtípusú pincészetek termékstruktúrájában is felfedezhető. Ezen pincészetek jól alkalmazzák a modern bormarketing eszközeit (termékdifferenciálás, termékpozicionálás, márkaépítés), és a különböző fogyasztói csoportok számára eltérő termékcsaládokat fejlesztett ki. Jellemző, hogy az új pincészetek csak a többi pincészet által már hosszú ideje sikeresen alkalmazott fajtákat és bortípusokat forgalmazzák. 8.1.4. Árrobbanás Villányban Az újtípusú pincészetek megjelenése, valamint grandiózus befektetési terveik jelentős hatást gyakoroltak a piacra a keresleti oldalon is. Figyelembe véve, hogy egy oltalom alatt álló eredetmegjelölés termelési potenciálját rövid idő alatt nem lehet jelentősen növelni, így új gazdasági szereplők megjelenése esetén a kereslet növekedése időben nagy eltolódással képes a kínálati oldal reagálni. Ebből adódóan a keresleti oldal növekedése miatt kiélezett verseny alakult ki a szőlőföldek és a borszőlő piacán. Mielőtt vizsgálataimat megkezdeném a földpiacon bekövetkezett változásokról, fontosnak tartom ismételten kiemelni az oltalom alatt álló eredetmegjelöléses termékek előállításának legfontosabb gazdasági szempontjait. A termékleírás egyik meghatározó eleme a termőterület lehatárolása. A növekvő piaci igények ellenére egy oltalom alatt álló eredetmegjelölés termelési potenciálja ide értve 120

a termőterületet és a termésmennyiséget rövidtávon nem növelhető. Tehát az oltalom alatt álló eredetmegjelölés egyik értékét annak termelési korlátja jelenti a fogyasztó számára. Villány szempontjából ezt a kérdést kiemelten kell kezelni, hiszen a 2 600 ha termőhelyi kataszterbe sorolt területből szinte valamennyi I. termőhelyi kataszterbe sorolt termőföld az elmúlt húsz év folyamán betelepítésre került. Szőlőtelepítésre tehát már csak a kisebb ökológiai potenciállal rendelkező területek maradtak meg. E területek betelepítése ugyanakkor magasabb termelési kockázatot jelent, tehát nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Villányi borvidék szőlőterületének szignifikáns növekedésére nincs rövidtávon lehetőség. A grandiózus befektetési tervek mindegyikében a befektetők saját szőlőterületekre kívánták alapozni saját termelésüket. A megnövekedett kereslet hatására egyértelmű árnövekedés következett be a szőlő-termőföld piacán. 2006-ban 1 hektár telepítési jog nélküli, I. termőhelyi kataszterbe sorolt termőföld minimális ára a Villányi borvidéken 2 millió Forintvolt, de gyakoriak voltak a 4 millió Ft/ha értéken meghirdetett szőlőföldek is. Összehasonlításként, ugyanebben az időben, a frekventáltnak tekinthető Balaton borrégióban, egy hektár termőhelyi kataszterbe sorolt szőlőföld ára 1 millió Ft/ha körül mozgott, míg egy 15-20 év körüli termő ültetvény átlagosan 2,5-3 millió Forintért cserélt gazdát. A megemelkedett szőlőföld árak mellett a helyi termelők sokkal sértőbbnek találják az új befektetők termőföld vásárlási magatartását. A helyi termelők által nehezen kialkudott árra a befektetők gyakran három-négyszeres árat ajánlanak. A hegyközségi törvény nyújtotta elővásárlási jog ellenére, a helyi termelő nem tud 15 millió Forintos hektáronkénti árat kifizetni. Ez kimondottan nehezen érinti a fejlődésben lévő pincészeteket, illetve a szőlészetre specializálódott fiatal mezőgazdasági termelőket, akik jelenleg szeretnék hagyományos családi tevékenységüket fejleszteni. Több interjúalany ismételte meg azt a problémát, hogy a nagy pincészetek hallgatólagosan elismerték egymás elsőbbségét bizonyos dűlőkben. Ezt a helyzetet zavarták meg az új pincészetek. A termőföldek árának növekedése kihatással van a termőföld bérleti piacra is, melyet a szakcsoporti földek esetében figyelhetünk meg. A földhasználati jog és a rajta lévő ültetvény tulajdonjogára vonatkozó vásárlások esetén is jelentős árnövekedést figyelhető meg. Ismereteim szerint 2006-ban, egy 2011-ben lejáró használati joggal rendelkező, fehérszőlővel beültetett, egyesfüggöny művelésű, magas tőkehiányú ültetvényért az egyik befektető hektáronként 800-900 ezer Forintot fizetett. A szakcsoporti szőlőterületek körüli bizonytalanságok miatt viszont nagyon nehéz megítélni a villányi szőlő-termőföld piac alakulásának jövőbeli helyzetét. A bizonytalanság egyrészt abból fakad, hogy a Nemzeti Földalap nem ad senkinek valós felvilágosítást arról, hogy Villány környékén hány hektár szőlő művelési ágú szakcsoporti hasznosítású terület maradt a privatizációt követően állami tulajdonban. A helyi termelők elmondásából kiindulva viszont az állami területek nagysága száz hektáros nagyságot éri el. A helyi termelők függetlenül attól, hogy melyik termelői csoporthoz tartoztak mindannyian beszámoltak arról az új jelenségről, miszerint az utóbbi években a Villányi szőlőárak alakulása 121

jelentősen eltér az országos szőlőár tendenciáitól. Ugyanakkor az elmúlt évek szőlőár növekedését több faktor együttes hatása okozta a Villányi borvidéken. Ezek közül az egyik legjelentősebb, hogy az újtípusú pincészetek mögött meghúzódó magánbefektetők saját szőlőterületek létesítésébe kezdtek, ugyanakkor a borászat kapacitását az öt év múlva termőre forduló szőlőre alapozták. A megtérülés előmozdítása érdekében az átmeneti időszakban a külső piacról kívántak szőlőt felvásárolni. Valamennyi vállalkozás különösen az EU-hoz való csatlakozásunk előtti években, illetve 2008. után jelentős szőlőtelepítési és szerkezetátalakítási programba kezdődött meg a borvidéken. Ez a tevékenység a nagy és családi tulajdonban lévő pincészetekre egyaránt jellemző. A kiesést valamennyien a szőlőpiacról kívánták biztosítani, ami a keresleti oldalt növeli átmenetileg. Ezt támasztja alá, hogy 2007-ben az ültetvények 25%-a 5 év alatti. A Villányi borok iránti kereslet folyamatosan növekszik, így valamennyi pincészet az igények kielégítésében érdekelt, tehát kapacitását bővíteni szeretné. Az utóbbi évek klimatikus viszontagságai erősen rányomta bélyegét a szőlőtermesztésre. A tavaszi fagykár, a gyakori jégkár mellett 2010-ben a csapadékos hűvös nyár, 2012-ben a szárazság okozott valamennyi termelőnél jelentős kiesést. A Villányi borok sikerének, és a megnövekedett keresletnek köszönhetően a szőlőárak a Villányi borvidéken a legmagasabbak az egész országban. A 13. táblázat adatait megvizsgálva megállapítható, hogy a Villányi szőlőfelvásárlási árak többszörösen (2-3-szorosan) meghaladják a Kunsági borvidék felvásárlási árait. Megfigyelve a táblázatot a kékszőlők esetében találjuk a legjelentősebb eltéréseket: adott vörösborszőlő-fajta esetében akár tízszeres árkülönbségre is létezik. Interjúim során valamennyi újtípusú pincészetnél kiemelten kezelték, hogy a pincészetek jelentős kontroll mellett hajlandóak csak szőlőt átvenni a termelőtől. Ezt a mérvadó családi, illetve újtípusú pincészetek is megerősítették. Az egyedüli eltérést az jelentette, hogy míg a családi tulajdonú pincészetek a személyes ismeretségre hivatkozva szóbeli megállapodásokról beszéltek, addig a befektetői tulajdonban lévő birtokok felelősei mindig írásbeli megállapodást kötnek elmondásuk szerint. Ugyanakkor a szőlőtermelőkkel történt irányított interjúk alapján elmondható, hogy egyetlen szőlőtermelő sem rendelkezett írásos megállapodással. Ezt sokan azzal magyarázták, hogy az írásbeli megállapodás sem jelentett felvásárlási garanciát a szőlőtermelő részére. Több olyan esetről tudunk, amikor a termelővel a tavasszal megkötött felvásárlási szerződést augusztus elején felmondta a felvásárló. Ez a magatartásforma nagyban összecseng Sidlovits (2008) szőlőpiacot az új intézményi közgazdaságtan elmélete alapján végzett vizsgálati eredményeivel, miszerint a felvásárlók és a 122

termelők egyaránt opportunista szemlélettel viselkednek a szőlőpiacon, és valamennyi fél elsődleges viselkedési mozgatórugója a pillanatnyi haszonszerzés maximalizálása. 13. Táblázat Szőlőfelvásárlási árak alakulása a Kunsági és Villányi borvidéken 2003 2004 2005 2006 2010 2011 (Ft/kg) (Ft/kg) (Ft/kg) (Ft/kg) (Ft/kg) (Ft/kg) Kunság Kékfrankos 70-80 44-50 35-47 33-45 80-90 85-95 Cabernet franc 76-80 38-52 35-54 34-55 80-85 85-90 Merlot 76-80 38-52 35-54 34-55 80-85 85-90 Zweigelt 55-80 44-50 37-48 36-47 80-85 85-95 Irsai Olivér 46-60 33-39 34-50 90-100 100-150 Arany sárfehér 46-60 30-36 31-40 70-80 75-85 Ezerjó 46-50 20-36 27-40 80 80 Villány Kékfrankos 140 140 140 170 120 140 Cabernet franc és sauvignon 180 170 160-200 220-300 120-250 160-250 Merlot 180 170 150-160 200-220 140-180 160-200 Portugieser 130 120 120-150 140 100-130 120-140 Olaszrizling 80 60 50-80 70-80 90 100 Rajnai rizling 70 50 50-80 70-80 90 100 Forrás : HNT A szőlőtermelők és a családi pincészetek képviselői egyaránt beszámoltak az újtípusú pincészetek árfelhajtó hatásáról. A helyi borászokat különösen nehezen érinti, hogy akár a szüret előtti napon is 123

képesek néhány forintot ráígérni egy helyi borász ajánlatára csak azért, hogy az új pincészetek szőlőalapanyaghoz jussanak. A fejlődésben lévő családi pincészetek sérelmezik azt is, hogy a szőlőtermelők egy prosperáló családi pincészetnek legtöbbször a tábla szélén kell kifizetniük a szőlő árát, míg egy prosperáló pince akár egy-két hónapos fizetési feltételt is megszabhat. Az árváltozásokról összefoglalóan megállapítható, hogy az elmúlt években jelentős árnövekedés ment végbe a Villányi borvidéken. Ez az árrobbanás egyszerre érintette a szőlő-termőföld, illetve a borszőlő piacot. 9. Konfliktusok és szövetségek A dolgozatnak ebben a részében arra keresem a választ, hogy az újtípusú pincészetek megjelenése okoz-e konfliktusokat a helyben lakó ágazati szereplők és az új szereplők között. E terület vizsgálatát kiemelten fontosnak tekintem, hiszen a helyi termelők viszonya az újakkal megerősítheti, vagy akár el is lehetetlenítheti azok gazdasági tevékenységét. A vizsgálatok megkezdése előtt fontos ugyanakkor kiemelni a villányi térségben élő embereknek egy tulajdonságát. A környéken élők büszkén vállalják sváb származásukat, és magyarságukat, amely különös erőt és összetartást kölcsönöz nekik. Bár a felszín alatt komoly nézetletérések húzódhatnak a családok között, de kifelé mindig egységesen lépnek fel. Összefognak minden jó kezdeményezés jegyében, és összefogásra képesek valamennyi, a borvidéket és Villányi térséget fenyegető külső erő ellen egyaránt. A Villányban letelepülő befektetőkről fontos tudni, hogy befektetéseik megvalósítása előtt mindannyian jó kapcsolatot alakítottak ki a helyi meghatározó, véleményformáló borászokkal. Befektetéseikhez, pincéjük kialakítása során biztosan számíthattak a legtöbb helyi borász jóindulatára. A befektetők pozitív megítélését első sorban az adja, hogy a befektetők magyar állampolgárok. Mindenki úgy vélekednek, hogy a létrejött beruházások hosszú távra szólnak, és az új pénzügyi és humán források a borvidék dinamizmusát erősítik. A helyiek számára a magyar származás egyben garanciát jelent arra, hogy a befektetők hosszú távon képzelik el jövőjüket a borvidéken. Az irányított interjúk kezdetén megismert lelkesedését követően gyakran találkoztam kritikus felhangokkal. A privatizáció folyamán a borvidékre érkező két pincészet megítélése teljes mértékben különbözik az újonnan érkező befektetőékétől. A Csányi Pincészet ugyanis az egykori Pincegazdaság tevékenységét folytatja. Kiemelik ugyanakkor, hogy boraik minősége nem rontja a borvidék hírnevét. A Pincészet kereskedelmi politikája viszont sokak szemében jelent ellentétes érzelmeket, gondolva itt különösen a nagy élelmiszerláncok, és a hard discountok polcain megjelenő, az átlagosnál alacsonyabb áron bevezetett termékekre. 124

A Vylyan Pincészet a borvidék peremterületén, a központi nyüzsgéstől távol fejlesztette birtokát, borainak minősége és üzletpolitikája hasonló a borvidék többi borászatának tevékenységével. A befektetői pincészetek közül ez a pincészet kapta a legkevesebb kritikát. Ezzel szemben a legújabb befektetők megítélése sok embernek az ellenszenvét váltotta ki. A helyi termelők közül sokan sérelmezik az új pincészetek stílusát, nagyságát, kialakítását. Gyakran köszöntött vissza az a válasz, hogy hova tűnt Villány eredeti arca, illetve miért engedték a falu bejáratához ezeket a gigantikus épületeket felépíteni. A helyiek válaszában gyakran visszahallatszik az a megkülönböztetés, miszerint a helyiek szemében az újakat amolyan gyütment embereknek tekintik, akik nem ismerik a helyi termesztési hagyományokat, a villányi dűlők egyediségét. Különösen erős szembenállás mutatkozott meg egy időben a Sauska Pincészet chilei borászával kapcsolatban, akinek borait túlzottan újviláginak, hosszú távú érlelésre alkalmatlannak tekintették a helyi termelők. Az új pincészetek viselkedésével kapcsolatban felmerült legnagyobb ellenérzés azok föld- és borszőlőpiacon végzett tevékenységével kapcsolatban lelhető fel. Kritika viszont éri a helyi termelőket is a befektetők részéről, akik a kistermelőket veszik gyakran górcső alá. A befektetéseik elértéktelenedését, az általuk fölépített imázs lerombolását látják azoknak a kistermelőknek a tevékenységében, akik egyszerű technológiával előállított, olykor közepes minőségű borokat is forgalomba hoznak folyóborként és értékesítik a borvidékre érkező turisták részére. Tevékenységükről gyakran lenézően szólnak, és értetlenül állnak azzal szembe, hogy miért nem változtatnak megszokott borászati eljárásaikon. E kistermelők tevékenysége létezik, és némely esetben valóban megkérdőjelezhető, de a helyi prosperáló pincészetek véleményét figyelembe véve marginális probléma. Az előbb említett kistermelő bár szintén profitál a Villányi borok pozitív imázsából, de feltételezhetőleg fogyasztói célközönsége is nagyban különbözik az előbbitől. E nem elhanyagolható konfliktus gócok ellenére egy hallgatólagos egyezséget lehet felfedezni a borvidéki szereplők között: A valós szociális tőkével rendelkező helyi borászok tartják kezükben a borvidék szakmai irányítását, és ezt az újtípusú pincészetek támogatják. A családi pincészetek és az új befektetők hasonló stílusú borokat állítanak elő, és azonos termék-fejlesztési irányt követnek. Turisztikai fejlesztéseik egy olyan új közönséget céloz meg, amelyet saját erőből a helyi termelők nem tudnak elérni, ezért valamennyien kiegészítő beruházásnak tekintik a szállodafejlesztésre vonatkozó terveket. 125

Tokaj szőlővesszein Nektárt csepegtettél (Kölcsey Ferenc: Himnusz) VI. Külső tőkeforrásból megvalósított borászati befektetések hatása a Tokaji borvidékre 1. A Tokaji legenda rövid története Magyarország borai és borvidékei közül ma is Tokaj a legismertebb. A honfoglaló magyarok is találtak ezen a vidéken szőlőterületeket, és a borvidék borainak értékét is elismerték. Az Árpád-házi királyok fejlett szőlőművelési kultúrával rendelkező szőlőműveseket telepítettek Tokaj-hegyaljára. A Tokaji borok hazai és nemzetközi hírneve az ország török megszállásának időszakára tehető. A mohácsi vészig a királyi Magyarország leghíresebb borvidéke a Szerémség volt. Annak ellenére, hogy Tokaj, Szerencs és Sárospatak végvárak voltak, Tokaj-hegyalja nem került a török uralom alá. Az aszúbor történetének különlegessége, hogy keletkezése a hagyomány szerint pontos dátumhoz és személyhez köthető. 1631-ben készítette Szepsy Laczkó Máté, református prédikátor az első aszúbort, amelyet húsvétkor Lórántffy Zsuzsanna fejedelemasszonynak ajánlott fel. Valószínűleg az aszúbor már korábban is létezett, Szepsy Laczkó Máté pedig az első volt, aki leírta az aszúkészítés folyamatát. Szikszai Fabricius Balázs 1590-ben kiadott, Nomenclatura című művében ugyanis szerepel már a vinum passum-asszu szőlő bor kifejezés. Zelenák (2000) szerint viszont már 1571-ben Garay Máté halála kapcsán kötött öröklési szerződés említi is az aszúbort. A XVII-XVIII. században a terület legnagyobb tulajdonosa a Rákóczi család, és vált különösen a Thököly- és Rákóczi féle szabadságharcok idején a diplomáciai kapcsolatok egyik szereplőjévé. Így kortyolhatta a Tokajit XIV. Lajos, akitől a híres mondást eredeztetik: A borok királya, a királyok bora. Nagy Péter cár fiatalkori utazásainak köszönhetően az orosz cári udvar 1800-ig ügynököt rendelt Bodrogkeresztúrra a cári család Tokaji szállítmányainak biztosítására. III. Károly király 1737. évi rendelete lehatárolásával Tokaj-hegyalja a világ első hivatalos borvidéke lett és teremtette meg a későbbi eredetvédelem alapjait. A terület ettől kezdve 2004-ig zárt borvidék. 1772-ben Mária Terézia rendeletben hirdette ki a borvidék dűlőit, azaz a világon először emelkedett jogszabályi szintre egy borvidék dűlő-klasszifikációja. Mária Terézia kettős vámrendelete átmenetileg visszavetette a Tokaji bor kereskedelmét, amely szabályozás alól a Tokaji borok hamarosan mentességet kaptak. Az aszúknak hagyományosan ugyanis Lengyelország volt a legjelentősebb piaca, ahova elsősorban zsidó származású borkereskedők szállították ki vérségi alapon a bort. 126

A XIX. században a lisztharmat és a peronoszpórát, illetve a szőlőmolyt követően az 1885-ben megjelenő filoxéra tíz év alatt tönkretette a termőterületek 90%-át. Az ágazati újrakezdés szakmai alapját jelentő 1893. évi bortörvény külön fejezetben rendelkezett a Tokaj-hegyaljai borvidékről és megerősítette annak zárt borvidéki státuszát. A trianoni békediktátum a sátoraljaújhelyi határcsonkítással elszakította a borvidéktől Szőlőske, Kistornya és Újhely településeket, valamint Sátoraljaújhely egy részét. A határmódosítások és az 1920-as években bevezetett inflációs politika nagyban csökkentették a szőlő értékét, majd az 1930-as évek gazdasági válsága még kedvezőtlenebbül hatottak a bor forgalmazására. Az 1936. évi bortörvény megerősítette Tokaj-hegyalja zárt borvidéki státuszát és megszűntette a 2 puttonyos aszú termékkategóriát. Az engedélyezett borászati eljárások között az 1936-os bortörvény nem sorolja fel már a tokaji bornak alkohollal történő stabilizálását, azaz a bor mutálását. A II. világháború többszörösen érzékenyen sújtotta a borvidéket: a magyar és lengyel zsidóság tragédiájával megszűnt egy több évszázados kereskedelmi kapcsolatrendszer. A megszálló német, majd szovjet hadtestek előszeretettel dézsmálták meg a tokaji készleteket. Egy szervtelen fejlődés kezdete Az 1945 után bekövetkezett államosítás kedvezőtlenül hatott Hegyalja minőségi bortermelésre. Mivel a borvidéken a legnagyobb területek egyházi- és királyi birtokok, illetve arisztokrata családok (pl.: Degenfeld, Dessewffy, Windisch-gratz) tulajdonai voltak, így a borvidék területének legnagyobb részét államosították. Hasonló módon állami kézbe kerültek a zsidó kereskedőházak is. A legjelentősebb koordinátor a korábbi állami gazdaságok (Mád, Tolcsva, Tarcal, Sátoraljaújhely) fúziójával létrejött Tokaj-hegyaljai Állami Gazdasági Borkombinát lett, amely 1971-re érte el végleges formáját. Mellette működött a borvidéken néhány szövetkezet is (pl.: Tállya, Bodrogkeresztúr), melyek boraikat folyóborként, illetve legtöbbször a Borkombinát részére értékesítettek. Tokaj-hegyalján a magánszféra elsősorban a szőlőtermesztésre specializálódott a szocializmus idején. Szinte valamennyi család rendelkezett háztáji ültetvénnyel, melynek termését a Borkombinát részére értékesítették szőlő, vagy must formájában. A legtöbb család szőlő-feldolgozásához és borérleléshez szükséges kapacitással nem rendelkezett, így a háztáji borok aránya a többi borvidékhez képest elenyésző volt. A hatvanas évek végén indult meg Tokaj-hegyalján is a szőlőültetvényeknek a nagyüzemi termelési feltételekhez való átalakítása. E szerkezetváltozása jegyében a szőlő eltűnt szinte teljesen a leghíresebb dűlőkből, és legtöbbször a domboldalak szoknyáján hozták létre az ültetvényeket. Az állami gazdaság, az új gazdasági mechanizmus nyújtotta lehetőségeket kihasználva, több típusú terméket állított elő, amelyek minőségét nagyban meghatározta annak célközönsége: 127

A belföldi értékesítés a Borkombinát egyik fontos, de nem a legjelentősebb piaci szegmensét jelentette. A belső piacokon a gasztronómiába szánt magas minőségű Tokaji borkülönlegességek mellett, az átlagfogyasztó az állandó minőségű borászati termékekkel találkozott leginkább, mint például a Tokaji Furmint, Tokaji Hárslevelű és Tokaji Sárgamuskotály félszáraz, félédes, illetve édes formában. A külpiacok közül a legfontosabbat a KGST jelentette, ezen belül is a Szovjetunió volt a Tokaji első számú importőre. A térségbe szállított borok kilencven százaléka alacsony minőségű termék volt, illetve boron kívül erősített csemegebor kategóriájú terméket is exportáltak. A KGST országok közül fontos volt még a lengyel, illetve a csehszlovák piac. Az ország erős-deviza éhsége miatt a Borkombinát részéről is elvárás volt bizonyos mennyiségű termék exportálása a kemény devizával fizető országok irányába. A nyugati exportra szánt magyar borok meghatározó részét a Tokaji borkülönlegességek jelentették, melyek minőségére kiemelt figyelmet szentelt mindig a Borkombinát szakmai vezetése. E termékek exportára a nyolcvanas évek végére jelentősen csökkent, hiszen a magyar állam a termékek népszerűsítésére nagyon mérsékelten költött, így a tokaji borok imázsa csak a múltra építkezett. A külkereskedelmet elsősorban a MONIMPEX vállalat irányította. A tokaji borkészítés szinte kizárólag a Tokaj-hegyaljai Állami Gazdasági Borkombinát feladata lett. Így a borvidék szinte teljes borkészlete egy kezelésbe került, ami azt eredményezte, hogy megszűnt a különböző dűlők kínálta sokféleség. Általában közepes-alacsony minőségű borkülönlegességek került a piacra. Rendszerváltozás, új útkeresés: befektetők A rendszerváltozás különösen érzékenyen érintette a Tokaj-hegyaljai borvidéket, és számos változást indukált az azóta eltelt két évtized. A változások a Tokaj-hegyaljai Állami Gazdaság Borkombinátját érintette súlyosan, hiszen egyik évről a másikra vesztette el a legfontosabb külpiacát, a Szovjetuniót. Helyzetét tovább nehezítette, hogy a korábban felvett zöldhitelek kereskedelmi hitelkamata is ugrásszerűen megnövekedett. Tehát létezett egy több száz főt foglalkoztató bevételek nélküli Borkombinát, aki nagy mennyiségben rendelkezett eladhatatlan borkészlettel. Tokaj-hegyalján a privatizáció a rendszerváltozást követő években rögtön megkezdődött. A borvidék privatizációs folyamatának kidolgozója és felelőse Bacsó András, a Borkombinát akkori vezérigazgatója volt. A decentralizáció jegyében elsők között leépítették a Borkombinát tevékenységébe nem illeszkedő szakágazatokat (pl.: szállítmányozást és ipari tevékenységek). Másodsorban előkészítették a szőlészeti- és borászati tevékenység újjászervezését, és a politikai döntésnek megfelelően a privatizációs tervben szereplő elképzelések megalapozását. 128

A privatizációs elképzelések a decentralizált privatizáció mentén indultak meg, azaz olyan életképes birtokok kialakítása volt a cél, melyeket könnyen lehet értékesíteni. A birtokok kialakítása során a bordeaux-i típusú château koncepció volt a követendő, tehát valamennyi később létrejött vállalkozás egy adott dűlőben szerezhetett meghatározó tulajdont. A borászati technológia megalapozásához valamennyi pincészet részére jelöltek ki érlelő pincéket. A bordeaux-i koncepció érvényesülésének egyik szimbolikus jelképe lett, hogy a birtokokhoz a privatizáció folyamán csatoltak egyet, a Borkombinát tulajdonát képző egykori uradalmi kastélyokból, vagy főúri kúriákból. A privatizációs folyamat során az állam ezeket az új birtokokat hirdette meg nemzetközi, úgynevezett stratégiai befektetők részére. Az akkori szabályok szerint a birtokokon vegyes vállalatokat alapítottak a nyertes pályázóval, amelyben a Borkombinátnak 19% és 49% közötti tulajdonrésze volt. A Borkombinát alapítói joga a társaságok rendelkezésére bocsátott ingatlanok és tárgyi eszközök apportján alapult, a külföldi befektetők tulajdonosi érdekeltségét az általuk teljesített készpénzszolgáltatás alapozta meg. (Bacsó, 1994) A folyamatos tőkeemelések eredményeként a Tokaj Kereskedőház ZRt a legtöbb egykori vegyes vállalatban 2011-re nem rendelkezik üzletrésszel. Az irányított interjúk szerint az értékesítés folyamán a vételár mellett fontos szempont volt az is, hogy a jelentkező tulajdonos mennyi elfekvő borkészlet felvásárlására tett ajánlatot. Ezt támasztja alá Bacsó (1994), miszerint a külföldi társaságok 50 ezer hl alapbor-készletet vásároltak fel a borvidéken megalakulásuk során. A legelső értékesített birtokot 1991-ben a francia GMF Biztosító Társaság és a Santory szeszesital kereskedő cég által alapított francia-japán érdekeltségű Grand Millésimes de France vásárolta meg a tokaji Dessewffy kastéllyal együtt. Érdekessége, hogy a vállalat 99 éves haszonbérleti jogot szerzett csak a szőlőterületek fölött, míg a többi birtok tulajdonosai mindannyian megvásárolhatták a földterületet is. Erre az akkori jogszabály lehetőséget biztosított. A fennmaradó állami üzletrészekkel alapították meg 1993-ban a Tokaj Kereskedőház ZRt-t, amely néhány dolgozói részvénytől eltekintve állami tulajdonban van. Bár az évtizedek folyamán többször felmerült a Kereskedőház értékesítése, az állam végül a stratégiai állami vagyon részévé nyilvánította a részvénytársaságot. A Tokaj Kereskedőház vagyonának legfontosabb elemeit a tolcsvai palackozóüzem, a bodrogolaszi borkezelő-lepárló, a szegi pincészet, tolcsvai és sátoraljaújhelyi érlelőpincék és a tolcsvai Rákóczi kastély jelentette. A Kereskedőház megnevezés utal arra a tényre, hogy a kárpótlások után az állami vállalat saját tulajdonú földterületei jelentősen lecsökkentek, így a szolgáltatások, kereskedelem és a kistermelők integrációjának irányába mozdult el a társaság. A decentralizált privatizáció tervezett, legnagyobb ügylete az lett volna, hogy 1992-ben a német Underberg csoport vételi ajánlatot nyújtott be a teljes kereskedőházi vagyonrészre. A nagy szakmai és politikai ellenállás következtében a tranzakció nem kapott zöld utat. A decentralizált privatizáció során értékesített vállalkozásokról az összefoglaló, 14. táblázat ad számot. 129

14. Táblázat A decentralizált privatizáció során létrejött gazdasági társaságok Birtok neve Vásárló Tulajdonos nemzetisége Történt-e értékesítés? azóta Disznókő AXA-Millésime francia nem Tokaj-Hétszőlő GMF francia igen, Domaines Reybiers francia Chateau Megyer (Compagnie Financière des Grands Vin de Tokaj) CFDGVT francia igen, Jean Louis Labord Chateau Pajzos GAN VIE francia igen, Jean Louis Labord Oremus Vega Sicilia spanyol nem Forrás: Bacsó (1995) és saját kutatási eremények A privatizáció másik vonalát a nyilvános pályáztatás útján történő vagyonértékesítés jelentette. Az ÁVÜ jóváhagyásával eladásra kínált vagyonelemek jegyzékét a Borkombinát két országos napilapban hirdette meg, majd versenyeztetés alapján választotta ki a legkedvezőbb ajánlatokat. A hirdetésekben szereplő vagyonelemek értékét az ÁVÜ hivatalos listáján szereplő szakértő szervezetek határozták meg. A privatizációnak ezen a módján 1992. augusztusa és decembere között 14 versenytárgyaláson 35 pincét és 77 500 űrtartalmú tárolóedényzetet értékesítettek a befektetők részére. A hivatalos politikai elvárásoknak megfelelően a Borkombinát támogatta a termelői Pinceszövetkezetek, vagy más néven Pincegazdaságok létrejöttét is. A Borkombinát egykori dolgozóinak ajánlott fel ingyen egy-egy érlelő pincét bizonyos induló borkészlettel és feldolgozói gépkapacitással. 1992-93 fordulóján a helyi kistermelők önszerveződésének eredményeképpen 19 pinceszövetkezet alakult meg, és 40 millió Forint értékű vagyonelemet vettek át a Borkombináttól. A magánosítás ezen formájában 40 pince és 44 ezer hektoliter tárolótér került a pinceszövetkezetek tulajdonába. Ezek az új gazdaságok mindegyike tiszavirág életűnek bizonyult, mert a pincegazdaságok működéséhez egyéb segítséget (pl.: adópolitika, kedvezményes hitelek) az állam részéről nem kaptak, illetve az új tulajdonosok értékesítési tapasztalattal nem rendelkeztek. (Bacsó, 1994) A pincegazdaságok tulajdonában lévő érlelő pincéket a később érkező befektetők, vagy helyi termelők vásárolták meg a legtöbb esetben. Borkombinát átszervezésének másik ága a kárpótláshoz kötődött. A helyi földosztó bizottságokkal közösen kijelölték azokat a szőlőterületeket, amelyek a kárpótlási árveréseken kalapács alá kerültek. Ennek következtében a Borkombinát elveszítette szőlőterületeinek jelentős részét. 130

Az átalakulásnak egy fontos, párhuzamosan futó vonulatának tekinthető a borvidéken a szövetkezetek átmenete a kapitalista piacgazdaságba. A szövetkezetek itt is két utat követtek: a szövetkezeti törvény szerint átalakultak újtípusú szövetkezetté vagy gazdasági társasággá a spontán privatizáció nyújtotta lehetőségekkel élve értékesítették. Utóbbira tipikus példát jelent a jelenlegi Dereszla Pincészet jogelődjének a Bodrogvárhegy Kft-nek a létrejötte. Az egykori Bodrogkeresztúri Szövetkezet tagjai a Loire-völgyi, Ancenis központú szövetkezettel, a CANA-val alapítottak közös vállalatot, és ajánlották fel a magyar alapítók szőlőterületeik egy részét a vegyesvállalat számára. A családi pincészetek és a külföldi befektetők mellett az új évezred első éveiben újabb termelők megjelenésére lett figyelmes a borvidék. Ekkor jelent meg a Patrícius Borház, Béres Szőlőbirtok vagy a Vivamus Kft. EU csatlakozás és névhasználat Európai Unióhoz való csatlakozásunk is jelentős változásokat indukált a Tokaji borvidéken. Első változást az jelentette, hogy a borvidék neve 2004. óta Tokaji borvidékre. A Tokaji bor előállítására alkalmas Oremus fajta, a közösségi névhasználatra vonatkozó szabályok miatt Zétára változtatták. Magyarország csatlakozási dokumentációjában külön fejezet foglalkozott a Tokaji borkülönlegességek, különösen a Tokaji Esszencia borként való elismeréséről. A csatlakozási dokumentációban az EU garantálta, hogy 2007-től az elzászi és a dél-tiroli termelők kivezetik a piacról a Tokay névvel forgalomba hozott termékeiket. A borvidék életében az egyik legjelentősebb változást az jelenti, hogy 2004-ben Németh Imre magyar és Simon Zsolt szlovák agrárminiszterek megállapodást írtak alá arra vonatkozóan, hogy Magyarország elismerve a szlovák tokaji termőterületben való érintettségét, közös, mindkét fél által kötelezően betartandó termelési szabályrendszert vezetnek be, és Szlovákia csak a magyar szabályoknak megfelelő borokat hozza Tokajska/ -ské/ -sky néven forgalomba. Ezzel Magyarország 1920. óta először ismerte el hivatalosan északi szomszédunk jogát a Tokaji név használatára. Jóllehet a közösségi borreformot bevezető 479/2008/EK/Tanácsi rendelet külön lehetőséget nyújt a határon átnyúló borvidékek egységes szabályozására, a magyar-szlovák tokaji borvita nem került 2004. óta megoldásra. A helyzetet tovább bonyolította, hogy a Magyar Köztársaság hivatalosan pert indított az Európai Bizottsággal szemben, mivel a Bizottság 2009. augusztus 1-e után változtatta meg az E-Bacchus európai borászati adatbázisban a szlovák Tokajska/ -ské/ -sky nevet Tokaj névre. A pert Magyarország 2012-ben elveszítette az Európai Bíróságon. 131

A Tokaj név körüli joghasználati vita összetettsége alapján a téma külön PhD dolgozat témájául szolgálhatna. Ennek okán csak vázlatosan emelem ki azokat a pontokat, amelyek a magyar-szlovák közös termékleírás benyújtását gátolták: jelentős eltérés figyelhető meg a szlovák termelők által igényelt (908 ha) és a magyar termelők által elismert (328 ha), Tokaji termelésére alkalmas lehatárolt termőterület között. A 2004-es megállapodás 542,5 ha-t rögzített, míg Szlovákia az EU felé történő adatszolgáltatási jelentéseiben 1 474 ha-t jelöl meg a Tokajska vinohradnícka oblast területen; a magyar Tokaji termékekre vonatkozó előírások szigorúbb termelési és forgalombahozatali szabályokat határoznak meg. E tekintetben a magyar termelők több silány minőségű, Tokaj néven forgalomba hozott terméket kifogásoltak a szlovák termelőknél; jelenleg nem létezik Szlovákiában a magyar hegyközségi rendszerhez hasonló, a termelők termelési körülményeit felügyelő, kötelező tagságot előíró, reprezentatív szakmai szervezet; jelentős hiányokat mutat a szlovák ellenőrzési rendszer. A névhasználati vita új állomását jelenti 2011. december 31-e, hiszen a két állam önálló termékleírásokat nyújtott be a Bizottság részére. A jelenlegi helyzet ellentmondásos, mivel a közösségi jogszabályok értelmében egy áruosztályon jelen esetünkben a szőlőbor (33) egy földrajzi árujelző egy terméket jelölhet. Ebben az esetben viszont az a helyzet állt elő, hogy Tokaj név alatt két önállóan lehatárolt termőterületen lehet bort előállítani. Tokaj számos EU-harmadik országgal kötött kereskedelmi egyezmények esetében került külön szabályozásra. A 2010. szeptember 1-én életbe lépő EU-Ausztrália kereskedelmi megállapodás viszonylag hosszú, azaz 10 éves átmeneti időt biztosít az ausztrál termelőknek arra, hogy Tokay névvel hozzanak forgalomba borászati termékeket a piacon. Erről a jogról Ausztrália 2011. novemberében, tehát jóval a megállapodás lejárta előtt lemondott. 2. A Tokaji borvidék termelési struktúrájának változása a rendszerváltozást követően A Tokaji borvidéket 1737-től 2004-es EU-s csatlakozásunkig zárt borvidékként tartották nyílván a jogszabályok. Ennek értelmében a borvidéken csak meghatározott fajtákat lehet termeszteni, illetve a borvidékre más borvidékről folyóbort csak külön borvidéki titkári engedéllyel lehetett beszállítani. Ezt a tilalmat 2004-től a borvidéki rendtartásban szabályozzák. 132

A borvidéken jelenleg hat fajta termesztése engedélyezett hivatalosan, amiből tokaji bor illetve pezsgő készülhet. A hetvenes évek borkombináti és szövetkezeti telepítése során megjelentek további fajták, de azok összterülete nem éri el az 5%-ot. Ezen fajtákból készült bor csak Zempléni néven hozhatók forgalomba. Tokaj esetében a szerkezeti változás vizsgálata, zárt borvidéki státuszából adódóan nehezebben nyomon követhető, mint Villányi borvidék esetében volt. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy Tokajban a rendszerváltozást követően jelentős ültetvény felújításba kezdtek az ágazati szereplők, amely több szempontból is minőségi változást jelentett. Magasabb minőséget biztosító klónokat telepítettek és a minőségi borszőlőtermesztéshez szükséges művelésmódokat vezettek be. A rendszerváltozás pillanatában a tisztázatlan tulajdonviszonyok és a rossz piaci lehetőségek miatt a szőlőterület jelentős részét nem művelték meg, és a kilencvenes évek közepére ötezer hektár alá csökkent a borvidék szőlőterülete. Az újabb növekedést a kilencvenes évek közepén bevezetett állami támogatások jelentették, így 1998-ra 5 300 hektár fölé emelkedett a borvidék területe. A növekedés egészen az uniós csatlakozásunkig töretlenül tartott, elérve a 6 400 hektáros szintet. A 19. ábra adataiból kitűnik, hogy ezt követően ismét csökken a borvidék szőlőterülete, amit a szőlőtermesztés jövedelmezőségének visszaesése, illetve a közösségi támogatott kivágási program indukálta leginkább. 19. ábra: A szőlőterület változása Tokaj-hegyalján 7000 6000 5000 4000 3000 2000 1000 0 1998 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 termő ültetvény telepítés Forrás: HNT adatok A fajtaszerkezeten belül kisebb elmozdulások figyelhetők meg. Az aszúsodásra alkalmasabb Furmint részaránya jelentősen megnövekedett a borvidéken (20. ábra). A Hárslevelű mind területileg, mind pedig arányában jelentősen csökkent. Helyét az illatos fajtakörbe tartozó Sárga muskotály és Zéta vette át, mely mögött szakmai és kereskedelmi indokok feltételezhetők. A borvidéki fajtaszerkezetben 2/3-ad részt tesz ki a Furmint, a Hárslevelű aránya valamivel kevesebb, mint 20%, míg a Sárga muskotályé 9%, és az összes többi fajtát a borvidék 3%-án művelik. 133

20. ábra: Az árutermő borszőlő ültetvények fajtaösszetétele a Tokaji borvidéken 6000 5000 4000 3000 2000 1000 0 1998 2008 Egyéb borszőlőfajta Kabar Kövérszőlő Zéta Sárga muskotály Hárslevelű Furmint Forrás: HNT adatok Miként a történelmi részben bemutattam, a Tokaji borvidéken alkalmazható szőlészeti- és borászati eljárásokat több évszázada jogszabályok írják elő. E jogszabályi változásnak fontos mérföldköve az 1893. év bortörvény. Természetesen kisebb módosulások történtek a szabályozásban, hiszen 1936-ig létező kategória volt a Tokai pecsenyebor, illetve a Tokaji 2 puttonyos aszú is. A hatályos termékleírás szerint Tokajban az alábbi borkategóriákat lehet előállítani: Tokaji bor, amelyet a hat alapfajtából állítanak elő, és fajta jelöléssel vagy küvé névvel hoznak forgalomba. Ezeken a borokon, ha a szüreti körülmények lehetővé teszik, feltüntethető a késői szüretelésű hagyományos kifejezés. Tokaji borkülönlegességek: Tokaji szamorodni (száraz, vagy édes) Tokaji 3, 4, 5, 6 puttonyos aszú Tokaji aszúeszencia Tokaji eszencia Tokaji fordítás Tokaji máslás Tokaji pezsgők Az imént bemutatott széles termékpalettát tovább bonyolítja a termékleírásban a település, illetve dűlőnév feltüntetésének szabályai, amelyekre szigorúbb feltételek (csökkentett terméshozam, édesítés tiltása) vonatkoznak. 134