I. évfolyam, 2. szám 2010

I. évfolyam, 2. szám 2010

Geopolitika a 21. században Tudományos folyóirat Fõszerkesztõ: Bernek Ágnes Szerkesztõ Bizottság: Bayer József, Botz László, Szatmári Péter A folyóiratban publikált szerzők, 2010 ISSN 2062-0942 Kiadja a Zsigmond Király Főiskola és a L'Harmattan Kiadó. Felelős kiadó: Bayer József, a Zsigmond Király Főiskola rektora és Gyenes Ádám, a Kiadó vezetője. Terjeszti a L'Harmattan Kiadó H-1053 Budapest, Kossuth Lajos u. 14 16. Olvasószerkesztő: Gerhardtné Rugli Ilona Tördelés: Kállai Zsanett A borítón található karikatúrát Ruszkai Gábor készítette. Ruszkai Gábor A borítót Ruszkai Gábor tervezte és készítette. A térképeket Bernek Ágnes és Zentai László készítette. Bernek Ágnes Zentai László A vietnami szerzők angol nyelvű tanulmányainak magyar nyelvű fordítását a Zsigmond Király Főiskola Idegennyelvi Lektorátusának oktatói készítették. Geopolitika a 21. században szerkesztőség: Zsigmond Király Főiskola, Geopolitikai Kutatóközpont H-1039 Budapest, Kelta u. 2. Telefon: 06-1-454-7600/190 Email: geopolitika@zskf.hu Honlap: www.zskf.hu/geopolitika Megjelenik évente kétszer magyar és angol nyelven. A folyóirat lapszámonkénti 1300 Ft-os áron előfizethető a Zsigmond Király Főiskola Gazdaság- és Vezetéstudományi Intézetében, Süle Zsófia intézeti titkárnál, a sule@zskf.hu email címen és a H-1039 Budapest Kelta u. 2. postai címen. Minden jog fenntartva.

Uncle Sam (Sam bácsi) és a kínai sárkány Vitathatatlan, hogy a 21. század jelenét és jövőjét a két nagyhatalom, az USA és Kína gazdasági és politikai viszonya fogja alakítani. De ki lesz a győztes rövid és hosszú távon? Kereskedelmi, pénzügyi háború lesz a két nagyhatalom között, vagy gazdasági és politikai érdekegyeztetés? Sam bácsi, vagyis az USA pecsenyéjét meddig fogja még a kínai gazdasági növekedés tüzénél sütögetni? Hogyan fogja a kínai sárkány uralni a 21. századot, s fogja-e egyáltalán? S legfőképpen, e 21. századi új geopolitikai játszmában milyen szerep jut majd olyan kis országoknak, mint például Magyarország és Vietnam?

Tartalomjegyzék kína a 21. század geopolitikai nagyhatalma? Főszerkesztői köszöntő / 7 / Pham Quang Minh Kína geopolitikai stratégiái Megítélés, háttér és valóság / 9 / Artner Annamária A kínai működőtőke a világ piacán Geopolitikai stratégia vagy modernizációs elem? / 25 / Bernek Ágnes A 21. századi Kínai Birodalom Kína külföldi működőtőke-befektetéseinek területi szerveződése / 47 / Zentai László Kína területi vitái / 67 / Tran Bach Hieu Kína geopolitikai és geoökonómiai stratégái Dél- és Délkelet-Ázsiában / 81 / Pham Van Min Vietnam Kína-politikája Geopolitikai helyzet, erőforrások és szuverenitási stratégiák / 99 / Rácz Lajos Kína geostratégiái Közép- és Kelet-Európában / 121 / 5 2010. december

Rácz Lajos Magyarország Kína-stratégiája geopolitikai megközelítésben / 141 / Geopolitikai térkép A 21. századi Kínai Birodalom Kína külföldi működőtőke-befektetéseinekterületi szerveződése 2005 márciustól 2010 júniusig / 156 / 2010. december 6

FÕszerkesztÕi köszöntõ Tisztelt Olvasónk! A Zsigmond Király Főiskola (ZSKF) Geopolitikai Kutatóközpontja által indított Geopolitika a 21. században c. tudományos folyóirat Kína geopolitikai, nagyhatalmi törekvéseivel foglakozó második számát tartja a kezében. Vitathatatlan, hogy Kína hatalmas mértékű gazdasági növekedése alapvetően átalakítja a 21. század világát. Döbbenetes prognózisokat olvashatunk, melyek szerint várhatóan 2020-ra nem az Amerikai Egyesült Államok, hanem Kína lesz a világ legnagyobb nemzetgazdasága. Egy olyan tízmilliós országban, mint Magyarország szinte felfoghatatlan az, hogy mit is jelent az a tény, hogy Kínában 1,33 milliárd fő él. 2008-ra Kína már a világ harmadik legnagyobb nemzetgazdaságává, s 2009-re a világ legnagyobb exportőrévé vált. De ugyanakkor a nemzetközi elemzők egyetértenek abban, hogy Kína vezető világgazdasági szerepköréhez nem társul egyértelmű geopolitikai stratégia, sőt geopolitikai szakértők sora állítja, hogy az országnak nincs is átfogó stratégiája a 21. századra. De valóban így van ez? Milyen Kína jelenlegi világgazdasági szerepköre és ennek milyen geopolitikai konzekvenciái vannak? Az USA vagy Kína lesz a jövő világpolitikai nagyhatalma? Folyóiratunk első négy tanulmánya Kína globális szintű geopolitikai törekvéseit elemzi. Pham Quang Minh, a Vietnami Nemzeti Egyetem Nemzetközi Tanulmányok Karának dékánja tanulmányában arra keresi a választ, hogy miképp is ítéljük meg Kína felemelkedését. Véleménye szerint Kína a közeljövőben olyan külső és belső kihívásokkal fog szembesülni, amelyek a kínai uralom korszakának eljövetelét egyelőre még bizonytalanná teszik. Artner Annamária, a Zsigmond Király Főiskola oktatója és az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének tudományos munkatársa a működőtőke-kivitel elemzése alapján vizsgálja Kína átalakuló világgazdasági szerepkörét. Milyen sajátosságai vannak a kínai működőtőke-kivitel állami szabályozásának? Milyen vállalati és állami hajtóerői vannak Kína külföldön eszközölt beruházásainak? A világ miért tekint félelemmel a kínai működőtőke-kivitelre? Vitathatatlan, hogy a fő kérdés mégis csak az, hogy lesz-e új Kínai Birodalom a 21. században? Erre már Bernek Ágnes a folyóirat főszerkesztője, e sorok írója keresi a választ. A geopolitika klasszikus nyelvén megfogalmazva Kína marad-e csak szárazföldi hatalom, vagy a 21. századra már tengeri hatalommá is válik? Lesz-e új eurázsiai erőtér, vagy a kínai működőtőke-kivitel területi szerveződését csak a nyersanyagokhoz és az energiaforrásokhoz való hozzájutás igénye szabja meg? A geopolitikai tradíciókhoz igazodva, a 21. századi Kínai Birodalom képét folyó iratunk végén előző számunkhoz hasonlóan nagy méretű színes térképen ábrázoltuk. A térképi ábrázolás e számunkban még nagyobb hangsúlyt kapott, ugyanis Zentai László, az ELTE Térképtudományi Tanszékének vezetője Kína területi vitáit 7 2010. december

Fõszerkesztõi köszöntõ több résztérkép segítségével - elemzi. Választ keres az olyan kérdésekre, mint például arra, hogy a Dél-kínai-tengerben fekvő Paracel- és Spratly-szigetcsoportok iránt miért nőtt meg, különösen az utóbbi időben a környező országok érdeklődése? S egyébként is, miért vált szinte már geopolitikai ütközőzónává a Dél-kínai-tenger? Kína hatalmas mértékű fejlődése milyen következményekkel jár a félperiférikus helyzetű országokra, kiemelten Vietnamra és Magyarországra? Vietnami szerzőnk Tran Bach Hieu, a Vietnami Egyetem Politológia Tanszékének előadója szerint Kína már eddig is számos eszközt alkalmazott pozíciójának megerősítésére és befolyásának kiterjesztésére a délkelet-ázsiai térségben. Megítélése szerint Kína nem válhat nagyhatalommá anélkül, hogy ne venné figyelembe a dél- és délkelet-ázsiai szomszédos országok érdekeit. Így felvetődik a kérdés, hogy lehet-e egyáltalán Vietnamnak saját Kína-politikája? Pham Van Min, a Vietnami Nemzeti Egyetem oktatója tanulmányában azt vizsgálja, hogy Vietnam miként fogalmazta újra nemzeti érdekeit, és hogyan hangolta át Kínával kapcsolatos politikáját. De hol fogunk állni mi magyarok ebben az új esetleg Kína által vezetett többpólusú világgazdasági és világpolitikai rendben? A közép- és kelet-európai régió, s ebben Magyarország mennyire fontos, vagy fontos-e egyáltalán Kína új geopolitikai/ geoökonómiai törekvéseiben? Rácz Lajos, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem tanszékvezetője két tanulmányában is elemzi Kína felemelkedésének térségünkre vonatkozó következményeit. Vizsgálja a kínai-európai, azon belül a kínai-magyar kapcsolatok középpontjában álló kereskedelmi-gazdasági kapcsolatokat. Elemzi, hogy milyen biztonságpolitikai szempontok játszanak kiemelt szerepet a két ország kapcsolatában. Választ keres az olyan kérdésekre, mint, hogy miért ítéli minden elemző bíztatónak a magyar-kínai kapcsolatok kilátásait? Miért tekintenek hazánkra úgy a kínai vállalatok, mint az európai kontinens kapujára? Milyen geopolitikai következményei vannak annak, hogy a közép- és kelet-európai térségen belül nálunk található a legnagyobb lélekszámú kínai kolónia? Tanulmányát a magyar-kínai kétoldalú kapcsolatok társadalmi és kulturális összetevőinek elemzésével zárja. Kedves Olvasónk! Reméljük, hogy folyóiratunk második száma is hozzájárul ahhoz, hogy közösen definiáljuk újra hazánk helyzetét a most formálódó, többpólusú világgazdasági és világpolitikai rendszerben! Várjuk olvasóink véleményét, javaslatait, hiszen új geopolitikai fórumot csak mindannyiunk összefogásával, a valódi nemzeti konszenzus megteremtésével tudunk létrehozni! Budapest, 2010. december 29-én Dr. Bernek Ágnes főszerkesztő a Zsigmond Király Főiskola Geopolitikai Kutatóközpontjának vezetője 2010. december 8

Kína geopolitikai stratégiái Megítélés, háttér és valóság Dr. Pham Quang Minh egyetemi docens, dékán Vietnami Nemzeti Egyetem, Bölcsészet- és Társadalomtudományi Egyetem Nemzetközi Tanulmányok Kara phqminh@hotmail.com Az 1970-es évek végétől kezdve a világ tanúja annak a jelenségnek, amit Kína felemelkedésének hívunk, ez a folyamat pedig felszínre hozza a kínai elsőbbség eredetéről, hatásáról és jelentőségéről szóló nagy vitákat. Bő harminc év alatt Kína gazdasági erőművé, egy olyan független kelet-ázsiai nagyhatalommá nőtte ki magát, amely az egész világot kihívás elé állítja. A tanulmány elsődleges célja, hogy megválaszolja a következő kérdést: miképp is ítéljük meg Kína felemelkedését? A cikk fő tézise, hogy hatalma ellenére Kína olyan külső és belső kihívásokkal fog szembesülni, melyek a kínai uralom korszakának eljövetelét egyelőre még bizonytalanná teszik. Tudományos célok A világ minden országa számára a biztonság, a stabilitás és a jólét a három alappillér, amelyek egymással szorosan összefüggenek. A kérdésre, miszerint Kína nagyhatalomnak tekinthető-e, a választ attól függően adhatjuk meg, hogy erejét milyen szempontok alapján mérjük fel, illetve hatalmát milyen összefüggésekben vizsgáljuk. A hatalom a világon sehol, így Kelet-Ázsiában sem állandó: változik a szereplők státuszának és pozíciójának függvényében, s mint olyan, különbözőképpen értelmezhető. Az 1970-es évek végétől kezdve a világ geopolitikájában megfigyelhető az a jelenség, amit Kína felemelkedésének nevezünk, ez a folyamat pedig felszínre hozza a kínai elsőbbség eredetéről, hatásáról és jelentőségéről szóló nagy vitákat. Az utóbbi bő harminc év alatt Kína gazdasági erőművé, olyan független kelet-ázsiai nagyhatalommá nőtte ki magát, amely az egész világot kihívás elé állítja. Voltaképpen Kína több mint ezer éve gyakorolja kulturális puha hatalmát a délkelet-ázsiai térségben (Lam Peng Er, Lim Tai Wei, 2009: 1), de az elkövetkező évtizedekben várható kínai felemelkedés napjainkra már az egész világ figyelmét felkeltette. Jelen tanulmány fő célja, hogy megválaszolja a kérdést: miképp is ítéljük meg Kína felemelkedését. A cikk három részre tagolódik. Az első részben Kína felemelke dését 9 2010. december

Kína a 21. század geopolitikai nagyhatalma? elméleti szemszögből vizsgálom. Megállapítom, hogy nincs egyetlen olyan elmélet, amely önmagában elegendő magyarázatot adna Kína felemelkedésére, ezért átfogó megközelítésre van szükség. A második részben Kína felemelkedését történeti szempontból tekintem át, annak érdekében, hogy választ kapjak a kérdésre, miért akar Kína egyeduralkodóvá válni. A cikk harmadik, utolsó részében pedig Kína hatalmának korlátait taglalom. Írásom fő tézise, hogy Kínának hatalma ellenére mind külső, mind belső kihívásokkal kell majd megküzdenie, sőt utóbbiak megoldása talán még nagyobb nehézségeket fog okozni, mint az előbbieké. Kína felemelkedése elméleti szempontból A Középső Birodalom -nak nevezett Kína jelentőségét aligha lehetne eltúlozni. 1,3 milliárdos lakosságával Kína kétségkívül egyedülálló szuperhatalom. Gazdaságilag már most az USA után a második helyen áll a GDP PPP (vásárlóerő-paritás) tekintetében a világ országai között. 1. táblázat. A világ tíz legnagyobb gazdasága 2009-ben Helyezés Ország GDP (PPP) billió USD 1. USA 14,3 2. Kína 8,8 3. Japán 4,1 4. India 3,6 5. Németország 2,8 6. Nagy-Britannia 2,1 7. Oroszország 2,1 8. Franciaország 2,1 9. Brazília 2,0 10. Olaszország 1,8 Forrás: CIA World Fact Book www.cia.gov Politikai jelentőségét mutatja, hogy Kína állandó tagja az ENSZ Biztonsági Tanácsának. 2008-ban Kína az USA és a volt Szovjetunió után a világon harmadikként kínai legénységgel saját űrhajót küldött az űrbe. Technológiai fejlettségére utal, hogy nukleáris nagyhatalom, és egyes vélemények szerint fegyveres erejével hatalmában állna meghódítani az egész világot. Egyszóval Kína az ázsiai térség nehézsúlyú szereplője gazdasági, politikai, és katonai szempontból egyaránt. Bár Kína a világgazdasági rangsorban a második helyen áll, az átállás a központi tervutasításos gazdasági modellről a piacgazdaságra még nem zárult le. Ez azt is jelenti, hogy ugyan Kína a középosztály nemzetévé válhat, de továbbra is számolnia kell olyan 2010. december 10

Kína geopolitikai stratégiái társadalmi problémákkal, mint tömeges szegénység, társadalmi egyenlőtlenség, etnikai kisebbségek, a fenntartható és a kiegyensúlyozatlan fejlődés problematikája. Kína törekvéseit tulajdonképpen Deng Xiaoping fogalmazta meg a legmegfelelőbben: Józanul kell gondolkodnunk, stabilan kell állnunk, nyugodtnak kell maradnunk; őrizzük meg erőnket, és ne fedjük fel forrásainkat; ne akarjunk mindenáron az élre törni; s csak végső esetben cselekedjünk (Wang Yusheng, 2001). Míg Kína mindig is ragaszkodott a békés felemelkedés gondolatához, a térség országaiban továbbra is él a kínai fenyegetés tudata. Érdekes módon magát a békés felemelkedés kifejezést hivatalosan csak 2003 novemberében használta először Zheng Bijian, a Kínai Reformbizottság elnöke, ezzel kívánva biztosítani a többi országot arról, hogy Kína fejlődése nem azon az úton fog haladni, mint Németországé vagy Japáné. Bár a békés felemelkedés kifejezést gyakran használta Hu Jintao elnök és Wen Jiabao miniszterelnök, később Hu Jintao az Ázsiai Fórumhoz intézett 2004. április 24-ei felszólalásaiban ezt már a békés fejlődési irány kifejezésre cserélte (Lampton, 2008: 33). Bármelyik kifejezést is használjuk, Zheng Bijian biztosította a világot arról, hogy Kína nem kívánja a fennálló nemzetközi rendet megváltoztatni, sem erőszak útján aláásni vagy megdönteni (Zheng, 2005). Tulajdonképpen arról van szó, hogy Kína a 21. század elején egy nagyszabású fejlesztési tervvel hozakodott elő. A XVI. Pártkongresszushoz szóló politikai jelentésében Jiang Zemin elnök 2002. november 8-án kifejtette: A 21. század első évtizedei jelentős stratégiai lehetőségeket rejtenek, amelyek fényes reményekkel kecsegtetnek, ezért meg kell ragadnunk őket. [ ] Erőnket ebben az időszakban egy gazdag társadalom felépítésének kell szentelnünk. A fejlődés két évtizede magától értetődően vezet majd el modernizációs törekvéseink harmadik fázisának megvalósításához. [ ] Újabb világháború kitörése a belátható jövőben nem valószínű, így reális esélye van annak, hogy a világban egy hosszabb békeidőszakot, Kína közvetlen térségében pedig kedvező viszonyokat teremtsünk (Jiang Zemin, 2002). Hogyan értelmezhető Kína felemelkedése? Vajon fenyegetést, esélyt vagy kihívást hordoz a többi ország szemszögéből? A nemzetközi kapcsolatok tudománya három megközelítésből próbálja magyarázni Kína békés fejlődését. A realista megközelítés szerint Kína felemelkedése a kelet-ázsiai térségi berendezkedést, egyben az USA világuralmi szerepét is potenciálisan veszélyezteti. Kennet Waltz, Stephen Walt, Robert Jervis, Michael Doyle és mások úgy tartják, Kína növekvő hatalma a hidegháború utáni világban újratermeli az Egyesült Államok által uralt rendszeren belüli konfliktusukat. Robert Gilpin rendszerirányítási elmélete, illetve Organski és Kugler hatalomátvételi elmélete szerint bármit is kíván elérni Kína akár előkelőbb státuszt, akár előnyöket vagy befolyást, felemelkedése mindenképpen veszélyezteti az amerikai hegemóniát (Goldstein, 2003: 59). Sőt Robert Kagan úgy tartja, hogy Kína rövidesen át akarja venni a kelet-ázsiai régió irányítását az USA-tól, hoszszú távú terve pedig Amerika világuralmi pozíciójának megingatása (Kagan, 1997). Kína felemelkedése nemcsak az USA, hanem az ázsiai, elsősorban a kelet-ázsiai országok számára is gondot jelent. A kérdés az, hogyan kezeljenek az államok egy 11 2010. december

Kína a 21. század geopolitikai nagyhatalma? feltörekvő hatalmat, amely átalakíthatja a fennálló erőviszonyokat. Joseph Nye véleménye szerint Ázsiának van saját belső hatalmi egyensúlyt teremtő ereje és sok ország üdvözli majd az USA térségbeli jelenlétét. Elképzelhető, hogy Kína katonai agressziója a szomszédos országokat hadiszövetség megalapítására fogja sarkallni (Nye, 2010). Röviden: a realista megközelítés szerint Kína potenciális veszélyté nyező, amit ki kell iktatni, akár (katonai) szerepvállalással, akár elszigeteléssel. Azonban maradnak még fontos kérdések, nevezetesen: Kína felemelkedése magától értetődően katonai konfliktushoz vezetne-e az USA-val? Kína felemelkedése automatikusan az USA viszonylagos hanyatlását hozza-e majd? A felemelkedés növeli-e a konfliktust a Középső Birodalom és riválisai között? S vajon az ázsiai térség hatalmi berendezkedése a régi hűbéri rendszer hierarchiájához hasonló Kína-központú struktúrát fog eredményezni (Fairbank, 1968)? Az institucionalista megközelítés a realista megközelítéstől eltérően, mely a hatalmi törekvések értelmezésében a zéróösszegű játék elvét hangsúlyozza a nemzetközi kapcsolatokat más szemszögből vizsgálja. Feltételezi, hogy az ún. kooperatív win-win hozzáállás dominál. Az institucionalista elmélet alapfeltevése, hogy a globalizáció és a kölcsönös függés miatt minden országnak számot kell vetnie a destruktív magatartásból adódó veszteségekkel és a kooperatív hozzáállás előnyeivel. Ahhoz, hogy az államok minél nagyobb nyereségre tehessenek szert, igyekeznek kiterjeszteni a közös szabályokon és normákon alapuló nemzetközi szer vezeteik és rendszereik hálózatát. Ebben a globális kontextusban minden ország így Kína is hajlik a nemzetek közötti együttműködésre. Ha Kína ennek a hálózatnak szerves részévé válik, vagy ha más országok be tudják vonni őt ebbe a rendszerbe, akkor bomlasztó törekvései megfékezhetők, mivel a nemzetközi intézmények nem fogadják el, hogy egyes országok széthúzást szítsanak a rendszeren belül. Egy ország minél inkább része a nemzetközi rendszernek, annál konstruktívabb magatartást kell mutatnia. Ezen kívül a 21. századi világrend is különbözik az előzőektől. John Ikenberry szerint a két jelenség között kapcsolat áll fenn: Kína felemelkedésének nem feltétlenül kell erőltetett hatalom-átrendeződéssel járnia. Az amerikai-kínai hatalom-átrendeződés akár teljesen különbözhet a korábbi átrendeződésektől, mivel az a nemzetközi rend, amellyel Kína ma szembesül, alapvetően különbözik azoktól, amelyekkel a korábbi feltörekvő államok szembesültek. [ ] Ma a nyugati világrend, ha úgy tetszik, igen befogadó, de nehezen átalakítható. [ ] Kína ma teljes jogú tagjává válhat ennek a rendszernek, és általa felvirágozhat. Ha ez bekövetkezik, Kína felemelkedik, de a nyugati világrend már ha megfelelően irányítják változatlan marad (Ikenberry, 2008). A konstruktivista megközelítés alaptétele az identitáskonstrukció. Fontos megválaszolni bizonyos kérdéseket, mint például azt, hogy hogyan ítéli meg Kínát a többi nemzet, és hogyan látja Kína önmagát. A fő kérdés az, hogy mi áll Kína felemelkedésének motivációs hátterében, és ez a felemelkedés vajon egy potenciális barát vagy egy ellenség felemelkedése. Úgy viselkedik-e Kína, mint egy kommunista, vagy mint egy fejlődő ország? Elméletben a konstruktivisták egyetértenek az 2010. december 12

Kína geopolitikai stratégiái institucionalistákkal a szabályok és normák tekintetében, de próbálják kiterjeszteni elméletüket az egyes szereplők viselkedési normáinak nemzetköziesítésére. Három évtizeddel a kínai nyitás után az ország még mindig kettős identitással küzd (Lam Peng Er, Lim Tai Wei, 2009: 17). Egyrészről Kína a nyugati agresszió, kizsákmányolás és egyenlőtlen bánásmód áldozatának tekinti magát, másrészről viszont megpróbál a világ felelősségteljes tagjaként fellépni. Akármilyen identitást sugároz is Kína, illetve attól függetlenül, hogy ez az identitás valódi vagy hamis, tény, hogy a Középső Birodalom ma a nyugati világ által megalapozott normákhoz és szabályokhoz próbál igazodni. A kérdés az, hogy vajon meddig és milyen mértékben tud egyensúlyozni nemzeti érdekei és a nemzetközi normákhoz való igazodás között. Mindenesetre nehéz megítélni, milyen prioritást fog a kínai vezetés felállítani: vajon nagyhatalmi státuszra és vezető szerepre fog törekedni a térségi és a globális politikában, vagy inkább a belső stabilitást és a gazdasági növekedést helyezi előtérbe (Sutter, 2008: 19). Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy mindhárom koncepció magyarázatot kísérel adni Kína felemelkedésére és annak világpolitikai következményeire, de egyik sem tud teljes körű értelmezéssel szolgálni. Kína felemelkedése továbbra is tele van kérdőjelekkel, mivel fejlődése elsősorban a kínai gazdasági növekedés fenntarthatóságát illetően bizonytalan. Annak ellenére, hogy az ország nagyon rövid idő alatt nagyon gyors növekedési pályát írt le, a kínai társadalom számos gonddal küzd. Kína felemelkedése történeti szempontból A világ más nagyhatalmaival összehasonlítva, Kína fejlődése sajátságos. Sok szakértő szerint az ország hosszú ideje tartó ázsiai elsőbbsége, valamint az európai gyar matosítás nyomán kialakult áldozati szerepe együttesen magyarázza Kína egyeduralomra irányuló geopolitikai törekvéseit (Cook et al., 2010: 52 53). Kína geopolitikai stratégiáit sajátos kettősség jellemzi. Ez a kettősség abban nyilvánul meg, hogy a Középső Birodalom egyrészről egy peremvidékhez, azaz a Csendes-óceán partvidékéhez tartozott (Brzezinski, 1997), másrészről viszont Kína sosem volt tengeri állam, mivel mindig a szárazföld belseje felé orientálódott (Lixin Sun, 2010). Erre a befelé orientálódásra utal például Kína Középső Birodalom elnevezése is. A történelem során Kína több évszázadon keresztül uralta politikailag, gazdaságilag és katonailag Kelet-Ázsiát, mivel ezt a kelet-ázsiai térséget többé-kevésbé mindig természetes befolyási területének tekintette. A kereskedelmi kapcsolatokon kívül Kína és a kelet-ázsiai országok viszonyát a hűbéri rendszer jellemezte (Tarling, 1992: 340). Válságos időkben nyújtott segítségéért cserébe Délkelet-Ázsia országai hódolatukat és hűbéri szolgálatukat ajánlották fel Kínának és fejedelmének (Sebastian, 2000: 159). Kína évszázados kelet-ázsiai szerepvállalásának politikája változatos képet mutat, kezdve a belső rend helyreállításától és az egyensúly megőrzésétől egészen a konfuciánus kultúra és értékek terjesztéséig. Nem volt kétséges, hogy Kína 13 2010. december

Kína a 21. század geopolitikai nagyhatalma? politikailag és társadalmilag fejlettebb a térség sok országánál, így legtöbbjük Kínát tekintette nemcsak védelmezőjének, hanem politikai vagy életmódbeli modelljének is. Kína azonban mégsem tudta ellenőrzése alá vonni Délkelet-Ázsiát, mivel viszonyuk egyenlőtlenül alakult (Womack, 2006). Kína és a délkelet-ázsiai országok kapcsolatának dinamikáját az a tény befolyásolta, hogy az egyes államok különbözőképpen viszonyultak Kínához, sőt még egy országon belül is más-más attitűdöket lehetett felfedezni. Kína ereje és a kínaközpontú világnézete megingatta a keletázsiai szomszédok hitét Kína jóakaratában. A 19. század kezdetén Kína az európai gyarmatosítók nyomása alatt fokozatosan a britek félgyarmati területe lett. Azóta Kína geopolitikáját az atlanti térség határozza meg, és az ország a Nyugat tengerparti bázisául szolgál. A nyugati gyarmatosítás véget vetett a Középső Birodalom hatalmának, és azzal együtt a fennálló hűbéri rendszernek is. A Középső Birodalom európai gyarmatosítókkal szembeni tehetetlensége kiábrándította a térség országait. Az ázsiai országok szemében Kína már nem számított abszolút hatalomnak, miközben az európai uralom az egész térség problémájává vált. Ugyanakkor a gyarmatosítás nyomán a kínai kivándorlók tömegével indultak meg Délkelet-Ázsiába: a 20. század elejére számuk több millióra emelkedett (Fitzgerald, 1972: xv). A kereskedelmet tekintve a kínaiak fontos közvetítő szerepet játszottak a britek és a délkelet-ázsiai országok őslakos kereskedői között, mivel előbbiek nem tudtak közvetlenül kereskedni az utóbbiakkal. Az indiai szigetvilág és Kelet-Ázsia c. folyóirat (JIEA) melynek főszerkesztője James Richardson Logan, a Londoni Néprajzi Társaság levelező tagja, valamint az Ázsia Társaság és a Batáviai Tudományos Egyesület tagja volt a következőképp írt a kínai kereskedelmi közvetítők által gyakorolt módszerekről: A kínaiak itt, mint középosztálybeliek lépnek be a képbe, és ők bonyolítják az üzleteket, látszólag a maguk szakállára, valójában azonban pusztán közvetítőkként. A kínaiak a maguk szintjére emelik az őslakos kereskedőket, meghívják őket a boltjaikba, bétellel és más kétes eredetű finomságokkal kínálják őket, és csatlakoznak hozzájuk élvezeteik közepette. Szolgák seregeivel veszik körül őket, és mindent megtesznek, hogy tartózkodásukat kellemessé tegyék. Órákig türelmesen hallgatják értelmetlen locsogásukat, üres elmék fárasztó ostobaságait, és végül olyan kedvező feltételekkel kötnek üzletet velük, amilyeneket egy európai kereskedő sem tudott volna az őslakosokból kicsikarni (Logan, 1855: 122). A kínaiak nemcsak a brit és az őslakos kereskedők között szolgáltak közvetítőkként, hanem a közügyekben is fontos szerepet játszottak szerte Délkelet-Ázsiában. Egy beszámoló szerint a kínai volt az egyetlen olyan keleti nép, amelyből a kormány költségek és különösebb erőfeszítések nélkül hasznot tudott húzni (Andaya & Andaya, 1982: 137). A 20. század első felében a Délkelet-Ázsiában élő kínai bevándorlók az egyes délkelet-ázsiai országokkal kötött kettős állampolgárságról szóló megállapodásoknak köszönhetően választhattak új országuk vagy a Kína állampolgársága között. Szerepükből és pozíciójukból kifolyólag a tengerentúli kínaiakat gyakran Kína ötödik hadoszlopának tekintették. 2010. december 14

Kína geopolitikai stratégiái A második világháború vége 1945-ben, majd a Kínai Kommunista Párt győzelme a Kuomintang felett, illetve a Kínai Népköztársaság (PRC) kihirdetése 1949. október 1-jén új fejezetet nyitott Kína fejlődésében és az ország Kelet-Ázsiával való kapcsolatában. A hidegháború közepette a Kínai Népköztársaság a megalakulása utáni első évtizedben a Szovjetunióval kötött szoros szövetséget, és támogatta szom szédait az amerikaiak által vezetett nyugati blokk elleni harcban a koreai és az indokínai háborúban. Kína egyúttal offenzív politikát folytatott csaknem az összes délkelet-ázsiai országban a kommunista felkelések kirobbantásának támogatásában, a tengeri államoktól kezdve a szárazföldi országokig (például Indonéziában, Malajziában, Thaiföldön, Burmában és más országokban). Ennek eredményeképp a helyi és a pekingi kormányzatok közötti ellenségeskedés és nézeteltérések egyre nagyobbak lettek. Kína aktív ázsiai és afrikai külpolitikáját a bipoláris világrendszerből adódó helyzettel magyarázta, melynek része volt egyfelől a Szovjetunióval folytatott vita, másfelől pedig Kína ellenállása az amerikai imperializmussal szemben. Mindebből adódóan Kína az önerőből való felemelkedés független politikáját és ideológiáját kezdte követni. Richard Nixon amerikai elnök 1972. február 21 27. között tett kínai látogatása fordulópontot jelentett nemcsak a kínai-amerikai bilaterális kapcsolatokban, hanem az egész világ számára is. A látogatás eredményeképpen megszületett a Shanghaji Kommuniké, amely világosan lefektette, hogy Kína és az USA minden olyan országgal vagy országcsoporttal szemben fellép, amely az ázsiai csendes-óceáni térségben egyeduralomra próbál törni. A kínai-amerikai kapcsolatok fejlődése vagy vietnami szemszögből nézve a kínai árulás bizonyára nehezen volt emészthető, hiszen további bizonyítékul szolgált Peking valódi hosszú távú terveit illetően a délkelet-ázsiai régióban (Duiker, 1986: 59). Az USA-val való kapcsolatai javulásával Kína agresszívebben lépett fel a szomszédos országokkal szemben. 1974-ben Kína megszerezte a dél-vietnami Paracelszigeteket. A vietnami háború vége és az amerikai haderő térségből való kivonulása, Vietnam szövetsége a Szovjetunióval, valamint a kambodzsai konfliktus mind Kína malmára hajtotta a vizet az ország kelet-ázsiai törekvéseit illetően. Az ideológia már nem játszott ebben szerepet hiszen a befolyásnövelés ideája a pragmatikusan gondolkodó kommunista reformer, Deng Xiaoping és elvtársai fejében született meg. Deng számára világossá vált: Nem az számít, hogy a macska fehér vagy fekete, amíg elkapja az egeret. Felismerte, hogy Kína sokkal több előnyre tesz szert, ha nyit a nyugat felé, amely pénzzel, hitelekkel és technológiával látja el, egyszóval mindennel, ami Kína iparosításához és modernizálásához szükséges. Kína elsődleges célja volt, hogy betöltse Délkelet-Ázsiában az amerikaiak kivonulása nyomán keletkezett hatalmi űrt. Fő célpontja Vietnam lett. A vietnami-szovjet szövetség elleni együttműködés érdekében Kína az ASEAN szervezetében próbált találni koalíciós partnert. Jól példázza ezt a stratégiát Deng Xiaoping 1978. október-novemberi látogatása Délkelet-Ázsiában, amikor is felhívta a térség figyelmét a vietnami veszélyre (Lee Lai Too, 1981: 58 75). Azonban semmilyen ravasz propaganda nem tudta elég 15 2010. december

Kína a 21. század geopolitikai nagyhatalma? jól leplezni Kína hegemón szándékait: stratégiája különféle reakciókat váltott ki a délkelet-ázsiai országok körében. Még ha Thaiföld és Szingapúr osztotta is Kína nézetét az úgynevezett vietnami veszéllyel kapcsolatban, Malajzia és Indonézia más színben látta Kína szerepvállalását a kambodzsai konfliktusban. Így 1980 márciusában Malajzia és Indonézia vezetői ratifikálták a kuantani irányelvet, amelynek értelmében a két ország a kambodzsai konfliktus során Vietnammal kötött volna megállapodást. Kínának azonban sikerült megosztania az ASEAN-t, így a kuantani irányelv nyomán nem született gyakorlati megegyezés (Sebastian, 2000: 166). Az 1991-es párizsi békekonferencia véget vetett annak a kambodzsai konfliktusnak, amelyben Kína döntő szerepet játszott. Kína felismerte, hogy békés és stabil külső környezetre van szüksége saját hazai reformjai megteremtéséhez, valamint arra, hogy integrálódjon a térségbe és a nemzetközi rendszerbe. Ugyanez volt az ASEAN érdeke is. Így az 1990-es évek elejére új geopolitikai helyzet volt kialakulóban. Az 1990-es évek elejének kínai felemelkedése volt az egyik legfontosabb kihívás, amivel a világnak így az ASEAN-nek is szembesülnie kellett. A délkelet-ázsiai országok közül egyedül Szingapúr volt azon a véleményen, hogy Kínát az ázsiai csendes-óceáni térségbe kell integrálni, és ebben az ASEAN-nek kell konstruktív szerepet vállalnia (Straits Times, 1993). Az ASEAN úgy döntött, hogy büntető és kény szerítő politika helyett befogadó politikát alkalmaz Kínával kapcsolatban. A szövetség remélte, hogy a Kínához való építő hozzáállása csökkenti majd a felesleges feszültségeket. A kambodzsai konfliktus megoldása során az ASEAN megtapasztalhatta, hogy párbeszéd és tárgyalás útján még ilyen kényes biztonsági kérdésekben is tud hatni Kínára. Az ASEAN rájött, hogy gyenge intézményi keretek között az olyan tényezők, mint a bizalom, a konszenzuskeresés, az egyeztetés, a nem kényszerítő erejű érvelés hatékonyak lehetnek a Kínával való ügyek rendezésében (Johnston, 2003: 107). Ezért hívták meg Kínát az ASEAN Manilában rendezett 25. éves minisztériumi ülésére 1992 júliusában, s ezért választották be később a 18 országot tömörítő ASEAN Térségi Fórum (ARF) tagjai közé. A következő időszakban a Kínáról alkotott kelet-ázsiai kép meglehetősen differenciált volt. Egyrészt Kína és a térség többi országa számos kérdésben egyetértett. A gazdaságot illetően például mindkét fél támogatta a Kína-ASEAN Szabadkereskedelmi Övezet (CAFTA) létrejöttét, ami 2010. január 1-jén életbe is lépett. A politikai-biztonsági kérdéseket tekintve Kína és az ASEAN megegyeztek abban, hogy betartják a be nem avatkozás alapelvét, miközben informális, rugalmas, fokozatosságra törekvő és konszenzusalapú hozzáállást képviselnek. Másrészt viszont a többi országban aggodalomra adott okot az a mód, ahogy Kína ügyeit a gyakorlatban intézte. A Dél-kínai-tenger szuverenitási vitája Kína és az ASEAN egyes országai között mára a valós kínai stratégiai törekvésekről árulkodó barométerré vált. A Kína által 1974-ben a Paracel-szigetek, 1988-ban a Spratly-szigetek, valamint 1995-ben a Meidzsi-szirt ellen vezetett támadások a Dél-kínai-tengert a világ egyik gyújtópontjává változtatták. Továbbá arra kényszerítettek több ASEAN-tagországot, hogy egyrészt formális biztonsági egyezményeket kössenek külső hatalmakkal, mint például 2010. december 16

Kína geopolitikai stratégiái Indonéziával vagy a Fülöp-szigetekkel, vagy modernizálják a hadseregüket, mint azt Vietnam, Szingapúr és más államok tették. A Dél-kínai-tenger biztonságának ügyében eddig az egyetlen értékelhető eredménynek a 2002. november 4-én az ASEAN Phnom Penh-ben tartott nyolcadik csúcstalálkozóján aláírt nyilatkozat tekinthető. A nyilatkozat több szempontból is jelentős. Egyrészt Kína első alkalommal írt alá ilyen jellegű dokumentumot az ASEAN-nel, ráadásul multilaterális alapon, így ez Kína 2002. augusztus 1-jén egy ASEAN-találkozón bejelentett új biztonságpolitikai koncepciójának megvalósulásaként is értelmezhető (Michael K. Connors, Remy Davison és Joern Dosch, 2004: 63 66). Másrészt a nyilatkozat megtiltja a feleknek, hogy elfoglalt területeiken túl terjeszkedjenek, és erőszakot alkalmazzanak a területi viták eldöntésére. Mindezek ellenére azonban a nyilatkozat nem akadályozta meg a feleket abban, hogy az elfoglalt szigeteiken építkezzenek. A helyzet odáig fajult, hogy 2009-ben Kína most először nem rejtette véka alá valós elképzelésit, amikor közzétette az úgynevezett kilencpontvonalas térképet, amelyen a Dél-kínai-tenger 80%-ára benyújtott területi igényeit jelölte. Kína dél-kínai-tengeri területi követelései a tengert Kína, illetve a délkelet-ázsiai és a térségen kívüli egyéb országok közötti összecsapások helyszínévé tette. A Hainan-szigettől 75 mérföldre az Impeccable [Feddhetetlen] amerikai hadihajó és öt kínai hajó között 2009. március 8-án lezajlott ütközet volt az első komoly tengeri összecsapás a két ország között ebben a viszályzónában. Az ASEAN erőtlen reakciója a Dél-kínai-tengert érintő vitát illetően számos okkal magyarázható. Először is, a térség országai egyaránt fontosnak tartják, hogy békés és stabil állapotokat tartsanak fenn a gazdasági fejlődés érdekében, különösen a felemelkedő Kínával való kapcsolatukban. A kínai fenyegetés ellenére nincs olyan ország a régióban, amelyik ne akarna jó viszonyban állni Kínával. Az új viszonyok közepette a gazdasági kapcsolatok a zéró összegű játszmák irányából eltolódtak a win-win jellegű együttműködések felé. 2008-ban Kína és az ASEAN közötti kereskedelem volumene 200 milliárd USD-re nőtt. 2010. január elseje óta a Kína és az ASEAN közötti szabadkereskedelem a gyakorlatban is megvalósul. A Kína és az egyes délkelet-ázsiai országok közötti bilaterális kereskedelem erősödött és nö ve kedett. 2. táblázat. Kína és egyes ASEAN-tagországok közötti kereskedelem 2008-ban (milliárd USD) Ország Export Import Összesen Brunei 0,13 0,09 0,22 Indonézia 17,2 14,3 31,5 Malajzia 21,4 32,1 53,5 Fülöp-szigetek 9,1 19,5 28,6 Szingapúr 32,3 20,1 52,4 Vietnam 15,1 4,4 19,5 Forrás: ASEAN Titkársága, 2009 17 2010. december

Kína a 21. század geopolitikai nagyhatalma? Másodsorban nincs egyetértés az ASEAN-tagországok közt (akár részesei a vitának, akár nem) azt illetően, hogy hogyan lehetne rendezni a Dél-kínai-tenger ügyét Kínával. 2007 óta Kína növekvő igyekezettel próbálja megszerezni a vitatott területeket, miközben a többi partner területi igényét igyekszik aláásni. 2007 végére Kína a hainani tartományon belül létrehozott egy új, Sansha nevű, prefektúra szintű várost, amely magában foglalja a Paracel- és a Spratly-szigeteket is. 2007-2008 között Kína fellépett a British Petroleum és az amerikai ExxonMobil ellen, amiért azok Vietnammal együttműködve a Dél-kínai-tengeren akartak olajat és gázt kitermelni, és addig tartotta nyomás alatt őket, amíg be nem szüntették a munkát. 2009 elején Kína a Fülöp-szigetek ellen is fellépett, amikor az jogerőre emelte 2009. márciusi módosított törvényét a tengeri határvonalakról. Kína a 2009. májusi közös vietnami-malajziai ENSZ-beadvány ellen is tiltakozott. Mind ez ideig Kínának sikerült megakadályoznia, hogy az ASEAN egyesült erővel lépjen föl ellene, azzal érvelve, hogy a Dél-kínai-tenger területe feletti vitákat Kínának az ASEAN területi igényeket támasztó négy tagjával külön-külön folytatott bilaterális tárgyalások során kell megoldania. Emiatt a thaiföldi Cha-amban rendezett legutóbbi ASEAN-Kína csúcstalálkozón a Dél-kínai-tenger biztonságpolitikai ügyét nem is tűzték napirendre. A harmadik tényező a kínai haditengerészet modernizációs programja. Jelenleg nincs olyan ASEAN-tagország, amely e szempontból versenyre kelhetne Kínával. Kína mind mennyiség, mind pedig minőség tekintetében megelőzte az öszszes szomszédos országot tengeralattjáróival, torpedórombolóival, őrnaszádjaival és fregattjaival, amikkel könnyűszerrel uralhatja a kérdéses területeket. Az ázsiai csendes-óceáni térség összes országát aggodalommal tölti el Kína hadi kiadásainak nagysága és növekedése. Ausztrália védelmi minisztériumának fehér könyve például a következőképpen fejezi ki aggodalmát Kína katonaságának átalakulása és modernizációja láttán: Aggodalommal töltene el minket, ha azt látnánk, hogy a védelempolitikai környezetet egyetlen regionális erő vagy egy azonos célokkal rendelkező hatalmi csoport dominálná. Stratégiai érdekeink úgy kívánják, hogy az elkövetkező évtizedben egyetlen hatalom se tudja az ázsiai csendes-óceáni térség egyetlen másik országát sem kényszeríteni vagy megfélemlíteni erőszakkal vagy annak kilátásba helyezésével anélkül, hogy a térség többi országa politikai, gazdasági vagy katonai erejével ne próbálná eltántorítani, megakadályozni vagy szükség esetén legyőzni az erőszak alkalmazóját (Ausztráliai Védelmi Minisztérium, 2009: 43). A Sanya-beli kínai tengeri bázis 2007 végén kezdődő kiépítése tovább növelte a térségben a feszültséget. A műholdas felvételeken jól látható, hogy a bázison állomásozott egy 094-es Jin típusú kínai tengeralattjáró is. Ennek a típusú tengeralattjárónak a jelenléte utalt a kínai déli flotta első tartós bevetésére (Thayer, 2009). Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a régió történelme és közelmúltbeli eseményei megmutatták azt, hogy Kína hogyan reprezentálja önmagát a szomszédjaival való kapcsolatokban. Ebben a hosszú történelmi folyamatban Kína mindig 2010. december 18

Kína geopolitikai stratégiái más-más eszközöket alkalmazott hatalmi pozíciója elnyerésére, többek között a hűbéri rendszert vagy kulturális, gazdasági és katonai erejét vagy épp mindezeket együtt. Az új geopolitikai megközelítésben, amelyben már nem beszélhetünk kétpólusú világrendszerről, illetve amelyben a világ egy új hatalmi berendezkedés felé halad, Kína felgyorsította fejlődésének ütemét, és aktívabbá vált a térségi és a nemzetközi ügyekben. Az elsőbbség felé vezető úton azonban Kínának előbb-utóbb szembesülnie kell saját korlátaival, illetve azokkal az akadályokkal, amelyeket más nagyhatalmak érdekei állítanak elé. A kínai hatalom korlátai Mint az előzőekben kifejtettem, az tény, hogy Kína felelmelkedőben van, és ez hatással van az egész világra. Azonban a Szovjetuniótól, mint egykori katonai óriástól és Japántól, mint gazdasági nagyhatalomtól eltérően Kína mindkét tekintetben erős nagyhatalommá akar válni. David Lampton szavaival élve a kínai hatalomnak három arca van: erő, pénz és elme ahol az erőt (azaz erőszakot) a katonaság fenyegetése vagy büntetése, a pénzt a gazdasági jólét vonzó arca, a tudást pedig a gyakran pozitív meggyőzésre alkalmazott erő képviseli (Lampton, 2008: 255). Bár az ország meggyőző eredményeket ért el, sokak szerint nem rendelkezik átfogó tervvel, s egy olyan jövőre vonatkozó elképzeléssel, amelyben Kína, mint egyedülálló nagyhatalom szerepel (Cook et al, 2010: 52). Ennek egyrészt az a magyarázata, hogy Kína viselkedése nem egyértelmű és átlátható, másrészt pedig fejlődése csak a megváltozott környezetre adott megfelelő válaszként s nem egy hosszú távú stratégia megvalósításaként értelmezhető. Hogyan kell értékelni Kína felemelkedését? Történelmi szempontból nézve úgy tűnik, a kínai felemelkedés több gyanakvást, mint megértést szül, legalábbis Kína szomszédai körében. Zhu Feng, a Pekingi Egyetem professzora szerint Kína»magányos felemelkedő hatalom«, s nem akad egyetlen barátja sem közvetlen szomszédai között, ugyanakkor ezek mindegyike valamilyen visszamaradt történelmi sérelmet, ellenérzést vagy gyanakvást dédelget magában (Callick, 2009). Kínának nehéz globális, azaz a régión kívüli elsőségre szert tennie. Számára az elsődleges akadályt e téren az USA képviseli. Az elmúlt évszázadban az USA stratégiáját egyrészt térségbeli vezető pozíciójának megőrzése, másrészt pedig az határozta meg, hogy megakadályozza a többi államot abban, hogy a saját térségükben egyeduralomra tegyenek szert. Ennek a stratégiának az áldozata lett többek között Németország a két világháborúban, Japán a második világháborúban, illetve a Szovjetunió a hidegháborúban. Ami a külső perspektívát illeti, Japán és India egyaránt a közelmúltban kezdett különböző eszközökkel gátat szabni a kínai hatalomnak. Mindkét ország gazdasági befolyásért küzd Kelet-Ázsiában. Kína 2003-ban szabadkereskedelmi egyezményt (CAFTA) kötött az ASEAN-nel, ugyanakkor India is megkötötte velük a sajátját. 19 2010. december

Kína a 21. század geopolitikai nagyhatalma? Későn jövőként India igyekezett behozni lemaradását és kétoldalú egyezményekkel bővíteni kapcsolatait az ASEAN országaival, többek között Thaifölddel (2003) és Szingapúrral (2005) (Zhao Hong, 2007: 126 127). India és Vietnam 2007 júliusában léptek stratégiai partnerkapcsolatra. A szabadkereskedelmi egyezményen kívül India a mianmari, kambodzsai és indonéziai nyersanyag-kitermelés területén, valamint az öt szárazföldi dél-kelet-ázsiai állammal kötött szubregionális együttműködési keretmegállapodás (a Mekong-Gangesz Együttműködési Projekt) tekintetében is felveszi a versenyt Kínával (Goodman and Finn, 2007). 2004-ben India belépett a BIMSTEC-be (Bangladesh India Mianmar Srí Lanka Thaiföld Gazdasági Együtt működés). Ugyanebben az évben India a kínaiak Pánázsiai Vasúti Projekt -jére adott válaszként javaslatot tett egy vasúthálózat létrehozására, amely Indiát, Mianmart, Thaiföldet, Laoszt, Kambodzsát és Vietnamot kötné össze (Zhao Hong, 2007: 131 132). Katonai téren úgy tűnik, India elsősorban Mianmarban verseng Kínával, mert itt mindkét országnak nyersanyag-kitermelési érdekeltségei vannak, illetve néhány közös katonai akciót vezetett még Szingapúrral, Vietnammal, Japánnal és Dél-Koreával. Japánban a kínai felemelkedés mély aggodalmat keltett. Annak érdekében, hogy ellensúlyozza Kína befolyását, Japán több intézkedést tett. Először is megújította az amerikai-japán szövetséget, amivel Kína hatalmát kisérelte meg egyensúlyozni. Másodsorban az offenzívebb diplomácia útjára lépett, hangsúlyozva az Indiával és Ausztráliával kötött szorosabb kapcsolatok közös demokratikus értékeken nyugvó alapját. Harmadsorban Japán igyekezett hadseregének modernizálásával saját védelmi erejét növelni. Mivel Kína 2003-ban aláírta a Barátsági és Együttműködési Szerződést, így Japán is megtette ezt egy évvel később. Gazdasági téren Kína és az ASEAN között 2001-ben jött létre szabadkereskedelmi egyezmény, ezért Japán is kötött ilyen egyezményt a szövetséggel, első alkalommal 2008-ban. Kína felemelkedésére reagálva egy sor könyv és cikk látott napvilágot, melyek előrevetítették a Középső Birodalom politikai-gazdasági rendszerének bukását. Kína jövőbeli esetleges összeomlása [The Coming Collapse of China] című könyvében Gor don G. Chang kifejti, milyen törékeny Kína hatalma. Chang szerint Ma, kevesebb mint huszonöt évvel azután, hogy Deng Xiaoping megnyitotta az országot a világ számára, Kína papíron még mindig erősnek és dinamikusnak tűnik. A valóságban azonban az egykor Középső Birodalomnak nevezett ország nem más, mint papírsárkány (Chang, 2002: xxv). Az országot számos veszély fenyegeti, többek között gazdasági problémák (gazdasági diszlokáció, a WTO-tagságból fakadó verseny, az állami vállalatok és bankok eredménytelen működése). Valamint társadalmi problémák (egyenlőtlenség, munkanélküliség, vidéki zavargások, tömeges felkelések, korrupció, szekták, aktivisták, szakadárok stb.) és etnikai problémák (erőszakos zavargások Xingjianban és Tibetben). Az igazi kérdés valójában az, hogy ezekre a problémákra aligha van megoldás, illetve minden megoldást először meg kell feleltetni az ideológiának (Chang, 2002: xxvii). A Lowy Intézet McArthur Alapítványa által az Ázsiai Biztonsági Projekt keretén belül 2009-ben elvégzett közvélemény-ku- 2010. december 20

Kína geopolitikai stratégiái tatás szerint a környezetvédelmi problémák, illetve az élelem- és ivóvízhiány számít a legnagyobb belső és külső fenyegetésnek (Shearer and Hanson, 2009). Egy, a kínai People Forum című magazin 2009 végi felméréséből pedig kiderült, hogy a 800 internetes válaszadó egyik része a társadalmi toleranciaszintet meghaladó korrupció problémáját, másik része pedig a gazdagok és szegények között egyre mélyülő szakadékot tartja a legnagyobb veszélynek (Cook et al., 2010: 68). Egyértelmű, hogy Kína számára a nagyhatalommá válás hosszú és nehéz folyamat lesz. Történelmi szempontból Kína békés felemelkedése meglehetősen bizonytalan, hatalma pedig igen sebezhető, tekintve, hogy a diktatúrán alapuló rezsimek előbb vagy utóbb mind összeomlottak, mint ahogy azt az 1980-as évek végén és az 1990-es évek elején a kelet-európai államokban és a Szovjetunióban is láthattuk. Összefoglalás Több mint harminc év telt el azóta, hogy Deng Xiaoping bejelentette Kína nyitását és megkezdődött az ország gazdasági reformja. Kína egy szegény, elmaradott és csaknem teljesen elszigetelt országból gazdag, modern és a világrendbe illeszkedő állammá vált. Tulajdonképpen geopolitikai adottságai tették lehetővé Kína számára a felemelkedést, ez a felemelkedés pedig most átalakíthatja a térségi és globális rendet. Gazdaságilag Kína túlszárnyalta Japánt, és az USA után a világ második legnagyobb gazdaságává vált. Kína gazdasági ereje rendkívül összetett, és ez számos módon többek között a vásárlásokon, az eladásokon, a befektetéseken, a fejleszté si segélyek nyújtásán át, valamint az innovációkon keresztül nyilvánul meg (Lampton, 2008: 88). Ha a katonai aspektust nézzük, Kína hadserege modernizáción megy keresztül: az utóbbi években a Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) mind létszámát, mind minőségét tekintve folyamatosan fejlődött. A hadsereg modernizációja többrétű: ugyan úgy érinti a költségvetést, a beszerzést, a hadállomány átstrukturálását és kiképzését, mint a katonai elveket, a parancsnokságot és az irányítást. Kína politikai helyzetét és státuszát a világ többi hatalma, többek között az USA, Japán, India, Oroszország is elismerte. A kínai diplomácia proaktív, illetve saját nem zeti érdekeit egyre magabiztosabban képviseli a kétoldalú és többoldalú nemzetközi párbeszédekben. Mindezek eredményeképpen a világ többi országa közül ugyan sok még mindig fenntartásokkal viseltetik Kína hatalma iránt, mégis szívesebben tartanak fent jó viszonyt vele, és próbálják Kína felemelkedésében megtalálni a saját érdekeiket. Kína mára kétségtelenül megfelel a klasszikus nagyhatalom feltételeinek. Az elért eredmények ellenére azonban Kína hatalma mégsem tekinthető korlátlannak. Az ország még mindig számos belső és külső kihívással küzd, melyek a kínai uralom világméretű korszakának eljövetelét egyelőre még bizonytalanná teszik. 21 2010. december

Kína a 21. század geopolitikai nagyhatalma? IRO DA L O M Andaya, B. W. és L. Y. Andaya (1982) History of Malaysia [Malajzia története], Macmillan Kiadó, Sdn. Bhd, London. Ausztráliai Védelmi Minisztérium (2009) Defending Australia in the Asia Pacific Century: Force 2030 [Ausztrália védelme az ázsiai csendes-óceáni térség évszázadában: A Force 2030 tervezet]. Brzezinski, Z. (1997) Grand Chessboard [A nagy sakktábla], Basic Books, New York. Callick, Rowan (2009) Australia and China: It s Strictly Business [Ausztrália és Kína: Kizárólag üzleti alapon]. The Australian, 20 August 2009 http://www.theaustralian.com.au/news/features/australian-and-china-itsstrictly-business/strory-e6frg6z6-1225764089138 Chang, G. (2002) The Coming Collapse of China [Kína közelgő bukása], Arrow, London. CIA (2010) World Factbook [Tények könyve a világról]. Cook, Malcolm, Raoul Heinrichs, Rory Medcalf, Andrew Shearer (2010) Power and Choice: Asian Security Futures [Hatalom és választás: Ázsia biztonságpolitikai jövője], Lowy Nemzetközi Politikai Intézet és MacArthur Alapítvány, Új-Dél-Wales, Ausztrália. Connors, Michael K., Remy Davison és Joern Dosch (2004) The new global politics of the Asia-Pacific [Az ázsiai csendes-óceáni térség új globális politikája], Routledge Curzon, London és New York. Duiker, William (1986) China and Vietnam: The Roots of Conflict [Kína és Vietnam: A konfliktus gyökerei]. Berkeley, Kelet-ázsiai Tanulmányok Intézete, Kaliforniai Egyetemi Kiadó, Kalifornia. Fairbank, John K. (1968) The Chinese World Order: Traditional Chinese Foreign Relations [A kínai világrend: Kína tradicionális külkapcsolatai], Harvard Egyetemi Kiadó, Cambridge, Mass. Fitzgerald, C. P. (1972) The Southern Expansion of the Chinese People [A kínai nép déli terjeszkedése], Ausztrál Nemzeti Könyvkiadó, Canberra. Goldstein, Avery (2003) An Emerging China s Emerging Grand Strategy [A felemelkedő Kína kialakulóban lévő nagy stratégiája], in: John Ikenberry és Michael Mas tanduno (szerk.) (2003) International Relations Theory and the Asia Pacific [A nemzetközi kapcsolatok elmélete és az ázsiai csendes-óceáni térség], Columbia Egyetemi Kiadó, New York. Goodman, Peter S. és Peter Finn (2007) Corruption Stains Timber Trade [Korrupció árnyékolja be a fakereskedelmet], Washington Post, 2007. április 1., p.a01. http://w w w.washing tonpost.com/w p-n/content/article/2007/03/31/ AR2007033102387.html. Letöltve: 2008. augusztus 18. Hall D. G. E. (1970), A History of Southeast Asia [Délkelet-Ázsia története], Mac millan, London. 2010. december 22