N AT I O N A L PA R K Neusiedler See - Seewinkel Fertő - Hanság Rovarvilág NEMZETI PARK Lepkék aaa KÓCSAGVÁRI FÜZETEK 1
Tartalomjegyzék Bevezető................ 3 Élőhelyek szerinti ismertető és élőhelyi igényeik 4 Fertő-táj: hangyaboglárkák Nagy tűzlepke........ 11 Hanság: ezüstsávos szénalepke Hangyaboglárkák, tükrös busalepke.......... 17 Lápos, mocsaras és nádas területek éjszakai lepkéi 18 Fertő Hanság............. 21 Éjszakai lepkék a hansági láperdőkben........ 23 Száraz gyepek, sztyepprétek (dongószender, törpeszender) 24 Töviskesek, cserjés mezsgyék, legelők 25 Sárga és barna gyapjasszövő Nagy pávaszem Egyéb tulajdonságok szerint kiemelt fajok Pillangók 29 Farkasalmalepke, kis Apollólepke Nagytestű áttelelő nappali lepkék 31 Gyászlepke, nagy rókalepke, nappali pávaszem Vándorlepkék 32 Térkép................ 34 Impresszum Kiadó: Reischl Gábor igazgató, Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság, 9435 Sarród, Rév-Kócsagvár Szerző: Dr. Ambrus András Fotó: Dr. Ambrus András Szerkesztés: Bariska Tamás, info@bariska.hu Nyomdai produkció: Printing Solutions Bt., 6000 Kecskemét, Géza fejedelem krt. 5. Felelős vezető: Szöllősi Ádám Fertő-Hanság Nemzeti Park 9435 Sarród, Rév-Kócsagvár Pf.: 4. Tel.: 99/537-620, 537-622 Fax: 99/537-621 fhnpititkarsag@fhnp.kvvm.hu www.ferto-hansag.hu Nationalpark Neusiedler See-Seewinkel 7142 Illmitz, Hauswiese Tel.: 02175/3442 info@nationalpark-neusiedlersee-seewinkel.at www.nationalpark-neusiedlersee-seewinkel.at Miért éppen a lepkék? Noha a Fertő környékének természeti értékei közül leginkább a nádas és a környező gyepek madárvilága ragadja meg az ide érkező látogatók, szakemberek és természet iránt érdeklődő turisták figyelmét, jó tudni azt, hogy már a nemzeti park megalakításakor is komolyan számba vették a gerinctelen állatvilág által képviselt természeti gazdagságot is. Ebben a kötetben szeretnénk bemutatni a Fertő és Hanság rovarvilágából a lepkék néhány ritka, védett, illetve jellegzetes képviselőjét. Ahol azt különösen fontosnak tartjuk, a lepkék élőhelyi igényeinek megfelelő terület kezelési munkáinak célkitűzéseit és megvalósítását is leírjuk, hogy az alkalmazott beavatkozások érthetővé váljanak és lepkéinket megőrizhessük. 2 Tartalomjegyzék Bevezető 3
Láprétek, mocsárrétek nappali lepkéi és élőhelyi igényeik Hangyaboglárkák A hangyaboglárkák a boglárkalepkék egy különleges és a szakmai érdeklődésnek méltán középpontjában álló csoportját alkotják, sajátos életmódjuk miatt. Hernyóik nem a szokványosnak mondható növényi eledelt fogyasztják, hanem életük egy szakaszában ettől jelentősen eltérő táplálkozást folytatnak. Nevezetesen, bizonyos hangyakolóniák fészekparazitáiként különleges étrendre térnek át: vagy a hangya lárvákat fogyasztják, vagy pedig a dolgozók etetik őket, jórészt állati eredetű táplálékkal. Ennek előzményeként, már a növényzeten folytatott fejlődésük során is szoktatják magukat a későbbi táplálékváltáshoz, magas fehérjetartalmú magvakat fogyasztanak. A nálunk élő lápréti fajok az őszi vérfű (Sanguissorba officinalis), illetőleg a kornistárnics (Gentiana pneumonanthe) magján tengődnek. Az első három lárva stádium során alig néhány milliméterre nőnek a kis hernyók (hiszen a virágzatban, illetve a magtokban vannak), majd a negyedik stádiumot a hangyabolyban töltve az állatvilágban tapasztalható egyik legnagyobb mértékű megnyúlást produkálják. A kis hernyók nem tudják befejezni fejlődésüket hangyagazda nélkül, obligát parazitái fajra jellemző Myrmica genusba tartozó hangyáknak. (Myrmica rubra és M. scabrinodis a Maculinea nausithous és M.alcon esetében, csak Myrmica scabrinodis a Maculinea teleiusnál). A hernyók életének legkritikusabb pontja, amikor a tápnövényükön való táplálkozásukat befejezve a földre pottyannak, hogy ott potenciális hangyagazdájukkal találkozzanak és az adoptálja őket. A hernyócskák ebben a fejlődési stádiumukban méretüket és kültakarójukat tekintve erősen hasonlítanak az adott hangyafajok lárváira, ez azonban messze nem elegendő az örökbe fogadásukhoz. A földre pottyanásuknak a hangyadolgozók napi aktivitási csúcsára való időzítése csak növelni képes a hernyócskák megtalálásának esélyét, azonban a speciális mirigyeikben termelt illatanyagok, az érintett hangya fajokszámára kívánatos feromonok már nagyban elősegítik a létfontosságú találkozás létrejöttét. A találkozáskor különleges rituálé és további, ingerlésre kibocsátott illatanyagok, sőt, zörejek segítségével győzi meg a hernyó az őt megtaláló hangyadolgozót arról, hogy adoptálja őt és cipelje be a hangyabolyba, a többi hangyalárvát tartalmazó nevelőkamrákba. Ezt követően a hernyó átveszi az adott kolónia egyedi illatanyagát és viszonylag védett körülmények között folytatja táplálkozását, ami lehet a hangyalárvák fogyasztása (ragadozó életmód: Maculinea teleius és M.nausithous), vagy a dolgozók által való etetés (kakukkfióka életmód: Maculinea alcon). Legalább egy (olykor kettő) telet eltöltenek a hangyabolyban, majd mikor testtömegük nagyjából az adoptáláskor mért tömeg 100-szorosát eléri, júniusban bebábozódnak. A kikelő imágóknak sietve el kell hagyniuk az addig védelmet jelentő fészket és szárnyuk erezetét felpumpálva megkezdik átlagosan 4-5 napig tartó, pompás lepkeéletüket. 4 5
Noha úgy gondolnánk, hogy a jól fölfegyverzett, agresszív hangyák lakta fészekben fejlődő hernyókra semmiféle veszedelem nem leselkedik, a valóságban ez messze nem így van. A hangyagazdák csak bőséges táplálék esetén látják szívesen a csellel betolakodó hernyókat, amint szűkösebb idők járnak, addigi gondozóik könnyen a hóhérukká válhatnak. Egyik legkritikusabb mozzanat a kényes örökbe fogadási rituálé, azonban a már a bolyba befogadott kis hernyók számára sem fenékig tejföl az élet. A kolóniába bekerülés idején a normális méretű dolgozók lárváinak megfelelő a méretük, még elég sérülékenyek. Ennél nagyobb méretet elérve már a megerősödő kültakarójuk komolyabb védelmet nyújt számukra, azonban még mindig nincs teljesen biztosítva a felnevelkedésük. A korai stádiumú hernyók, noha viszonylag védett helyen fejlődnek, a külvilág elől rejtve, mégis akad olyan fürkészdarázs faj, mely megtalálja őket akár a vérfű virágzatában is. Többnyire fajspecifikus Neotypus fürkészdarazsak tartoznak ebbe a csoportba. Akad azonban még ennél is specializáltabb parazitoidjuk a hangyaboglárka-hernyóknak. Bizonyos Ichneumon fajok képesek arra, hogy feltehetően illatanyagaik alapján megállapítsák azt, hogy egy Myrmica fészekben lakik-e általuk parazitálható Maculinea hernyó. Amennyiben a darázs úgy találja, hogy a fészek hernyó által lakott, behatol a hangyabolyba, ami rendkívül kockázatos dolog, hiszen minden más betolakodót azonnal legyűrnének, ízekre szednének a hangyák, ha ilyesmire vetemedne. A fürkészdarázsnak azonban van olyan vegyi fegyvere, melyet támadóira permetezve zavart kelt soraikban, egymásnak esnek az addigi bajtársak, a darázs pedig, a zavart kihasználva felkeresi a kakukkfiókát, és tojását elhelyezi benne, majd sietve távozik, mentve a bőrét. A fészekparazita-hernyóban pedig kifejlődik szépen a benne élősködő parazitoid (azért nevezzük parazitoidnak ezt az életformát, mert a gazdaszervezet pusztulását okozza az ő kifejlődése, míg a parazita életmód legfeljebb legyengülést okoz a gazdának), majd a lepkebábból nem színpompás lepke, hanem fürkészdarázs kel ki, ha eljön az ideje. Noha igen keveset tudunk ezekről a fürkészfajokról, azt le lehet szögezni, hogy az ide tartozó fajok még inkább veszélyeztetettek, mint maguk a lepkék! Jól érzékelhető, hogy a hangyaboglárkák lápréti fajai csakis úgy maradhatnak fenn, ha tenyészésükhöz szükséges minden feltétel egyszerre teljesül. Ráadásul mivel térségünkben vannak olyan állományok, ahol egyszerre kettő, sőt három faj is együttesen fordul elő az egyes fajok kissé eltérő ökológiai igényei egy azon élőhelyen egyszerre kell, hogy teljesüljenek! Életciklusuk beteljesedéséhez így nem elégséges feltétel pusztán a hernyó kezdeti tápnövényének jelenléte, de a fajra jellemző 1-2 hangyagazda kolóniáinak (jellemzően Myrmica fajok) is elérhető távolságon belül meg kell lenni, az élőhelynek kellő mértékben mozaikosnak kell lenni, eltérő virágzási stádiumú tápnövényekkel, menedékterületekkel, mikrodomborzati és mikroklimatikus változatossággal (pl. árnyékoló állományfoltok). Tudjuk, hogy két vagy több faj nem tud tartósan együtt élni teljesen azonos ökológiai igényekkel, vagy kölcsönösen kizárják egymást, vagy a niche szegregáció értelmezés szerint némileg eltérő az ökológiai optimumuk, így van ez a két, vérfüvön élő Maculinea faj esetében is, és a helyzetet csak tovább bonyolítja a harmadik, kornis tárnicson élő faj jelenléte. Vérfűboglárka Maculinea teleius Országos szinten a legelterjedtebb hazai lápréti hangyaboglárka, az alkalmas vérfüves réteken, olykor elég jelentős egyedsűrűséggel előfordul. A nagy teljesítményű kaszálógépekkel, egy-egy rosszul időzített kaszálással viszont komoly állományokat is fel lehet számolni egyetlen beavatkozással. Az imágó megjelenése július elejére tehető, de a rajzás elhúzódik és folyamatosan tapasztalható friss kelés augusztus végéig is. A nőstények számára a fiatal, még friss, ki nem nyílott vérfűvirágzatok az alkalmas helyek a peterakásra. Ezek a fejecskék különösen a virágba szökkenés első időszakában vannak bőségben, de a rajzás vége Vérfűboglárka aberráció: a fonák pöt tyeinek megnyúlt elváltozása felé is folyamatosan rendelkezésre állnak. A mi klímánkon a stabil és abundáns M. teleius állományok fennmaradásához a rendszeresen kaszált, nagyjából homogén, július közepére már erőteljesen virágzásba fordult vérfűállományok az optimálisak, ahol a tápnövény nagy egyedsűrűséggel fordul elő, a rét vöröslik a vérfűvirágtól. Az állomány népessége és a populácó dinamikája jórészt az adott év időjárási feltételeitől és a Myrmica scabrinodis hangyakolóniák kondíciójától függ. Megfigyelhető, hogy egymást követő években más és más élőhelyfoltokban lehet tapasztalni az erősebb lepkeállomány-kikelést, a túlságosan igénybe vett területek a következő évre, évekre kimerülnek, kevesebb lepkét képesek kinevelni. Így a hangyakolóniák és fészekparazitáik közt egyfajta dinamikus egyensúlyi állapot alakul ki, melyben az erősebb és gyengébb lepkenépességű foltok időszakonként váltják egymást, míg az össznépesség többékevésbé állandó szinten mozog. Noha a lepkék meglehetősen aktívak, sokat mozognak, de az élőhelyüket nem nagyon hagyják el, kisebb akadályok könnyen útjukat állják (cserjesor, szegély, nádas foltok, stb.), ezért fontos az egyes, elszigetelődött élőhelyfoltok közti átjárás biztosítása, ha az adott terület tenyészésre alkalmas és alkalmatlan foltok mozaikkomplexumából tevődik össze. 6 7
Veszélyeztető tényezők: későn végzett kaszálás (június 10. után már nem célszerű), korán végzett tisztító kaszálás (szeptember vége előtt általában nem szabad), nehéz gépekkel túl nedves talajon való mozgás (talajtömörödés, hangyafészkek sérülése, egyéb taposási károk), lecsapolás, meliorációs árkok létesítése és fenntartása (kiszáradás, elgyomosodás), becserjésedés, elnádasodás. Zanót boglárka Maculinea nausithous Hazánkban csak a Dunántúl láprétjein fordul elő, többnyire együtt az előző fajjal és általában alacsonyabb egyedszámban találkozhatunk vele. A lepkék nagyobb arányú megjelenésére zömében a M. teleius rajzásának kezdetéhez képest kicsit később, 1-2 hét csúszással várható, azonban akadnak korábbi példányok is és még szeptemberben is akadhatnak frissen kelt egyedek. A lepkék nektárforrásul is előszeretettel használják a vérfű már teljesen kinyílt, kiszínesedett virágait, melyeken többnyire összecsukott szárnyakkal látjuk őket ücsörögni. A szárny fonákjának sötét, vöröses vagy kávébarna színe is az idősebb virágzat színével harmonizál, a nőstények petéiket is a már teljesen kiszíneződött fejecskékbe rakják. A nausithous a mi klímánkon az előző fajjal szemben a nyíltabb, összefüggő, homogén vérfüves foltok helyett a szegélyeket, árnyékosabb foltokat részesíti előnyben, még akkor is, ha csak néhány szál virágzó vérfű található meg. Elsődleges hangyagazdája, a Myrmica rubra ugyancsak az árnyékosabb, növényzettel sűrűbben benőtt, több szintes borítottságú gyepterületeket kedveli, így nem csoda, ha a lepke is főleg ilyen foltokon tartózkodik. Ezek tipikusan olyan helyeken alakulnak ki, ahol nincs rendszeres kaszálás és a későn felvirágzó vérfű nem tud nagyobb dominanciára jutni, inkább fűfélék, kékperje, gyepes sédbúza alkot társulást, olykor zsombékolva. Rekettyefűzbokrok védelmében és árnyékában érzik biztonságban magukat. Noha a lepkék sokkal kevésbé tűnnek aktívnak, mint a teleiusok és kedvelt élőhelyfoltjaikhoz ragaszkodónak tűnnek, röptük gyors, energikus és kitartó is tud lenni, nádasszegély, cserjesor nem állja útjukat, ha nekilendültek. Állományaik olykor egészen alacsony egyedszámmal is képesek stabilan fennmaradni, de van arra is példa, hogy egy évről évre csökkenő populáció végül teljesen összeomlik. Veszélyeztető tényezők: kiszáradás (lecsapolórendszer), szegélyterületek megnyitása, felmelegedése (cserjeirtás, szintezettség megszüntetése kaszálással, szárzúzással nyári időszakban), menedékterületek fennhagyása nélkül történő kaszálás. Szürkés hangyaboglárka Maculinea alcon A Dunántúl láprétjein a szürkés hangyaboglárka kornistárnicshoz mint kezdeti tápnövényhez kötődő ökotípusa fordul elő, a Szent László tárnicshoz kapcsolt (korábbi rajzási idejű és más hangyagazdájú) xerophila ökotípus a középhegység déli lejtőin tenyészik. A kornistárnics (Gentiana pneumonanthe) kékperjés láprétek, mocsárrétek egykor elterjedt és helyenként gyakori, enciánkék színű virága volt, mára meglehetősen viszszaszorult és ahol van, ott sem éri el korábbi tömegességét. Július végétől kezd el virágot hozni, addig csak lappanganak hajtásai, a sűrű növényzetben azt gondolnánk, meg se lehet találni, azonban a szürkés hangyaboglárka nőstényei csalhatatlanul fölismerik tápnövényüket virágzás előtt is. A virágzási időszakban és közvetlenül előtte végzett kaszálást az egyébként hosszú életű tövek nagyon megsínylik, rosszul időzített kaszálással egy-egy állományt akár teljesen ki is lehet irtani, főleg, ha ismételten a virágzásba kaszálnak bele. A lepkék rajzási ideje a három lápréti hangyaboglárka közül a legkorábbi szokott lenni, de július első felétől elhúzódhat augusztusra is. Nektárforrásul számos, az adott időszakban a réten megtalálható virágot elfogadnak, kedvelt például a réti füzény, mely esetenként nagyobb tömegben is megtalálható láp- és mocsárréteken, a tárnicsok csak a rajzás közepétől nyílnak, úgy tűnik, nem is játszanak komolyabb szerepet a lepkék táplálkozásában. A nőstények a hajtáscsúcsokra, illetőleg a bimbók, vagy virágok tövébe helyezik el petéiket, melyből kikelve a fiatal hernyók befúrják magukat és a magkezdeményeken táplálkoznak. A lepkék meglehetősen jó röpképességűek, viszonylag aktívak, de az adott élőhelyen jobbára a tápnövényfoltok közelében mozognak. Ezek a foltok esetenként csak egy-egy keskeny szegélyre korlátozódnak, mivel a jelenlegi technológiák (nagy teljesítményű traktorok és kaszálógépek) használatával a kaszált lápréteken csak kivételesen ritkán, nagy odafigyeléssel lehetett megőrizni azt a finom mozaikos szerkezet, amit a korábbi időszakokat jellemezte, így a szegélyekre, vagy lecsapolóárkok szélére szorultak ki a maradék tárnicsos állományok. A megközelíthetetlen, gépekkel nem kaszálható, esetleg legeltetett területeken, illetve a kifejezetten ilyen szempontú kezeléssel érintett területeken maradtak fenn erőteljesebb állományok. Jelenleg a szürkés hangyaboglárka noha nem kevésbé veszélyeztetett, mint a másik két tárgyalt faj nem szerepel az EU Élőhelyvédelmi Irányelvének védett 8 9
fajai között, mivel taxonómiai helyzete még nem teljesen tisztázott. Noha a hazai fajok közül a legtöbb hangyagazdával rendelkezik, népességei a Nyugat-Dunántúlon éppen tápnövénye jelentős mértékű visszaszorulása miatt komoly veszélynek vannak kitéve. Több olyan helyről is hiányzik, ahol tápnövénye megtalálható és a többi rokon hangyaboglárka legalább egyike jelen van (tehát megvan a szükséges hangyagazda is). Veszélyeztető tényezők: nem megfelelő kaszálás, kiszáradás (lecsapolás). Hangyaboglárka népességek a Fertő térségben és környezetében Mintegy 10 éve folyamatosan figyelemmel követett és intenzíven (jelölés-visszafogásos módszerrel) vizsgált teleius és nausithous vegyes állomány él a Hidegség és Fertőhomok közti vérfüves réteken. Ennek fenntartása és ökológiai állapotának javítása érdekében az utóbbi években kifejezetten a lepkék és tápnövényük érdekében zajlanak időben és térben, szakértői vezetéssel a mozaikosan végzett kaszálások, egyebek közt a terjedő nád visszaszorítását is megcélozva. Az állomány védelme érdekében jelölik ki a fennhagyandó (menedék) területeket. A terület kiszáradásának megállítására, az egykor kiépített lecsapolóárok és csatornarendszer működésének blokkolására kisebb víz visszatartó küszöbök épültek. Az egyes mozaikfoltok közti átjárást az elválasztó erdő- és cserjesávokon vágott átjárók kialakítása teszi lehetővé. A fenntartási munkák és vizsgálatok végzésében a nemzeti park dolgozói mellett gyakorlatos diákok, szakdolgozók és önkéntesek is részt vettek, még Angliából is érkezett segítség ide. A területen a szárazabb időszak ellenére is ezres nagyságrendű teleius- és százas egyedszámú nausithous-populáció tenyészik. Nem a nemzeti park szerves részét képezi, de számos botanikai és rovartani ritkasága miatt az utóbbi években alaposabb vizsgálatok alá került az ebergőci láprét, mely kevesebb, mint 10 km távolságra van a Fertőtől. Ez a láprét évek óta nagyjából zavartalan, számos orchideafaj mellett jelentős állomány szibériai nőszirom és kornistárnics is díszlik rajta. A láprét ugyan egyes részein erősen nádasodik, máshol bokorfüzek borítanak jelentősebb foltokat, azonban a kékperjés láprét, zsombékos szerkezettel még mindig jelentős területeket foglal el. Egész Győr-Moson-Sopron megye legjelentősebb, három lápréti hangyaboglárkából álló kevert populációja itt található. A teleius enyhe dominanciája mellett viszonylag kiegyenlített a nausithous és az alcon aránya is, ami azt mutatja, hogy a terület, beavatkozások nélkül is egyelőre igen változatos, nagy élőhelyi gazdagságot mutat. Az eddigi vizsgálatok során csak a megjelölt egyedek száma évente elérte vagy meghaladta az ezret. A Fertőtől kicsit távolabb, Sopron irányában Harkán volt még ismert teleiusés nausithous kevert népesség, itt kornistárnics is volt, jelenleg nincs számottevő hangyaboglárka népesség a réten. Teleius-állomány van még Ágfalván az Ikva mentén és az Arbesz-réten. A Répce mentén, Csáfordjánosfa térségében vannak jelentős vérfüves mocsárrétek és láprétek, azonban az utóbbi időben csak teleius-állományról vannak szórványos megfigyelések. A Hanságban az eddig vizsgált tárnicsos réteken sehol sem sikerült alcont, vagy (a sokkal egyszerűbben vizsgálható) petét megtalálni, teleius és nausithous szórványosan előfordul, a Kapi-réten a nausithous-állomány elég jelentősnek tűnik. A Szigetközben a Vörös-rétről ismert jelentős kevert nausithous- és teleiusállományok, de szórványosan kisebb népességek a csatornák, árkok mentén megtalálhatóak. Alcon nem került elő, noha van néhány kornistárnics lelőhely (többek között a Vörös-réten is). A nemzeti park területeitől távolabb, Gyóró és Himód határában ismerünk még egy kisebb 3 lápréti maculineás rétet, ennek feltárása még folyamatban van. Nagy tűzlepke Lycaena dispar A nagy tűzlepke törzsalakját Angliában írták le, de már a múlt századra kipusztult. A kontinensen két további alfaja él, melyből hazánkban a L. d. rutilus fordul elő országszerte. 10 11
A faj a boglárkalepkék azon csoportjába tartozik, melyek nem mutatnak szorosabb kapcsolatot hangyákkal, hernyóik nem igénylik hangyagazda jelenlétét kifejlődésükhöz, teljesen szokványos, növényi táplálékon fejlődnek. Fő táplálékuk a lórum (lósóka) fajok közül kerülnek ki, főként a vízközeli, vízenyős területeken élő tavi lórum (Rumex hydrolapathum). A lepke is a láprétek és mocsárrétek mélyebb területein, vízpartokon és időszakos vízborítású területek környezetében érzi otthon magát. Nálunk évente 2 nemzedékben tenyészik, olykor részleges harmadik generációja is lehet. Hernyóalakban telel át, finom kis szövedékben, többnyire a tápnövény levelén, különleges tulajdonsága, hogy így, diapauzában hosszabb ideig tartó elöntést is el tud viselni, nem fullad meg, a vizes élőhelyeken várható időszakos vízborítású állapothoz teljesen jól alkalmazkodott. Az adult példányok májust-júniusban jelennek meg, majd a következő generáció olykor szinte egybe mosódva július-augusztusban röpül, de rendszeresen lehet találkozni szeptemberben is példányokkal. Az előbb megismert hangyaboglárkákhoz képest nemcsak a lárvális fejlődésük mutat jelentős eltérést, hanem a kifejlettlepkealakban töltött időszak is. Az adult példányok élettartama lepkeviszonylatban nem túl rövid, 2-3 hétig is el tudnak élni. A hímek a megfelelőnek ítélt szaporodásra alkalmas helyeken területet foglalnak és territoriális viselkedést mutatnak,vagyis védik azt a betolakodó fajtárs hímektől. (Természetesen a nőstényeket örömmel fogadják.) A boglárkalepkéhez képest a repülésük igen erőteljes, időnként energikusan körbejárják birtokukat, éppen elég szemmel követni őket, bár a hímek pompás, ragyogó piros színe és hamuszürke fonákja még messziről is elég jól szembetűnik. Táplálkozást folyamatosan végeznek, nektárforrásul bármilyen nektárral rendelkező virág megteszi, de ők is előszeretettel látogatják például a nedves réteken gyakori réti füzényt. Territoriális viselkedésükkel és hosszabb élettartamukkal összefüggésben nagyobb egyedsűrűségű populációik ritkán találhatók, a Fertő-térségben, egy-egy bejárás alkalmával, alkalmas élőhelyeken is csak 4 5 példánnyal találkozhatunk, egy-egy 100 m-es partszakasz, vagy 1 2 hektár terület vizsgálata során. Persze ha az ember célirányosan, az ismert tenyészőhelyeket keresi fel, látszólag nagyobb abundancia mutatkozhat. Kedvelt élőhelyei egy nagyobb, nedves rét esetében a legmélyebb foltok, melyeken akár időszakos vízborítás is lehet, álló- és folyóvizek esetében pedig a vízpart olyan szakaszai, ahol a tápnövény és valamilyen nektárforrás is megtalálható. Veszélyeztető tényezők elsősorban az élőhelyeket ért veszteségek: Nagy tűzlepke, hím lecsapolás, kiszáradás, rossz időpontban végzett kaszálás. Ugyanígy káros lehet a mély fekvésű területek nedves időszakban való összecsapázása, valamint főként kisvízfolyások esetében a parti növényzet egyszerre, teljes mértékben való lekaszálása. Megoldásként mindenképp a láprétek, mocsárrétek legmélyebb (esetenként akár vízállásos) helyein is érdemes fennhagyandó területeket kijelölni, hiszen a nagy tűzlepkének éppen ezek a tenyészőhelyei, valamint nektárforrásul szolgáló foltok is mindenképp ki kell jelölni (ellenkező esetben a tűzlepkék elhagyják az alkalmatlanná vált területet). Az így fennmaradt foltokat szárazabb időszakban (nem is feltétlenül minden évben), illetve amikor már a szomszédos lekaszált területek kisarjadtak, a nagy tűzlepkék fejlődéséhez igazodva lehet letakarítani. Legjobb azonban a régi, mozaikos kaszálás volt, amit persze ma már csak igen nagy odafigyeléssel lehet imitálni, annak érdekében, hogy a haris és egyéb földön fészkelő madarak, az ott tenyésző orchideák, gyapjúsások és más botanikai ritkaságok, valamint a hangyaboglárkák, tarszák és más gyeplakó rovarok is mind megtalálják létfeltételeiket, tápnövényeiket, nektárforrásaikat, valamint a lekaszált széna is hasznos legyen a jószág számára. Nagy tűzlepkét a Fertő térségben a hangyaboglárkás lápréteken, mocsárréteken, a csatornák partján, mezsgyék vízállásos, mély fekvésű foltjain figyelhetünk meg legkönnyebben. Távolabb a harkai lápréten, Ebergőcön, Ágfalván, a Répce, Kardos-ér, Ikva és más patakok mentén, a Hanságban szintén egyes lápréteken, a beömlő vízfolyásokat kísérő vízparti állományokban, továbbá a Szigetköz vízparti területein szórványosan sokfelé megtalálhatjuk. Ezüstsávos szénalepke Coenonympha oedippus Az ezüstsávos szénalepke az EU Élőhelyvédelmi Irányelv II. és IV. Függelékein szereplő, illetve a hazai fokozottan védett fajok között 100 000 Ft eszmei értékkel jegyzett, nem különösebben feltűnő megjelenésű, nagyjából közepes boglárkalepke méretű szemeslepke. Európai populációi szinte mindenütt lokálisak és aktuálisan veszélyeztetettek. Hazánkban ismert természetes előfordulása pár évvel ezelőttig már csak egyetlen területre, Ócsa környékére korlátozódott, bár vannak sikeresnek ígérkező próbálkozások korábban ismert, illetve alkalmasnak ítélt területekre való be- és visszatelepítésre a Kiskunságban. A faj hansági előfordulására vonatkozó adatok utoljára mintegy 70, illetve 100 évvel korábbi időszakra 12 13
vonatkoztak, így jogosan tekintettük a fajt kipusztultnak a területről. A korábban eltűntnek tekintett lepke helyzetének felderítésére az eredetileg ismert élőhelyeken korábban is történtek próbálkozások, azonban a jelentős mértékű tájképi átalakulás (lecsapolás, erdősítés) miatt a vizsgálatok nem hoztak pozitív eredményt. A felkutatására vonatkozó legutóbbi kísérletre az adott indíttatást, hogy a vele kapcsolatos visszatelepítési kezdeményezések körül heves vita alakult ki a hazai szakemberek között. Az eredményhez vezető intenzív, célirányos vizsgálatok kiindulását a keresett élőhely típus(ok) beazonosítása képezte: a megcélzott állományok zöme a kékperjés láprétek tőzeges talajon díszlő, több szintes, zsombékoló szerkezetű (nem gépi kaszálású, vagy kaszálatlan) formációiból kerültek ki. Az utolsó ismert adattól, 1939-től számítva (Graeser, 1940) épp 70 év telt el, hogy az első recens előfordulás igazolta a faj hansági túlélését. Az első példány megkerüléséhez némi szerencse is kellett, hiszen az ún. Háromszögletű-rét lelőhelyen már korábban is történtek bejárások, eredménytelenül. Az első példány megpillantását számos további követte és ez elvezetett a faj itteni előfordulási helyeinek, majd pedig kedvelt élőhelytípusainak a feltérképezéséhez. A megtalált populáció egy viszonylag lehatárolt terület részén az abundancia becslésére azonnal elindult egy jelölés-visszafogásos vizsgálat, valamint több kutató aktív közreműködésével a térség további alkalmasnak látszó élőhelyein is történtek felmérések, a faj elterjedésének megállapítására (jelenlét-hiány). A vizsgálat során jelentős állományok előfordulásáról sikerült megbizonyosodni a Háromszögletű-rét közelében és annak néhány km sugarú környezetében. A legkedveltebb élőhelyek a következő típusokba voltak sorolhatók: a Háromszögletű-réthez hasonló, kaszálatlan, több szintes, zsombékoló sásos kékperjés láprétek, némi cserje, főleg kutyabenge (Frangula alnus) és kevés nyír-, fűz- (Betula pendula, Salix sp.) borítással, bőséges (időnként tocsogós) vízellátással sikertelenül erdősített, valamikor mélyszántott, bakhátas művelésű, gyepes borítású területek, kevés fásszárúval fiatalosok, kiritkult állományok tisztásfoltjai és szegélyei. A lepkék június első harmadában jelennek meg, repülési idejük nagyjából egy hónapig tart. Egyöntetű kávébarna szárnyfelszínüket viszonylag ritkán mutatják, a pihenő példányok többnyire csukott szárnnyal ülnek. A fonák a hímek esetében vörösesbarna, a nőstényeknél világosabb szürkésbarna, egy sor szemfolttal, ami a nőstényeknél egy kis fehéres folttal van díszítve. Magyar nevét a szárnyak szegélyében húzódó nagyon finom, keskeny, ezüstös-bronzos fémfényű sávról kapta. Először a hímek bukkannak fel, majd durván egy hétre rá kelnek ki az első nőstények is. Az imágók nem látogatnak virágokat, nincs szükségük nektárra, azonban előszeretettel szívogatják a nyers talajfelszínről és bomló szerves anyagokról a nedvességet és a benne oldott anyagokat, kivált száraz, meleg napokon. Repülésük nem túl erőteljes, de kitartó, viszonylag ritkán ülnek le pihenni a hímek napsütésben. Nagyon jól alkalmazkodnak a magassásosban való navigáláshoz, többnyire a növényzet középső szintjében mozognak, nagy biztonsággal. Önként nem is hagyják el a rejteket adó sásost, de ha megzavarják őket, komolyabb sebességre is tudnak kapcsolni. A nőstények természetesen lomhábbak, kevesebbet mozognak, de azok is ügyesen tudnak lavírozni a sűrű levelek és ágak között. Mint a szemeslepkék általában, az ezüstsávos szénalepke is jól hall, roppanásra, neszezésre elbújik a megfigyelő szeme elől, vagy odébb áll. A nőstények egyenként rakják le petéiket, szétszórtan, főleg egyszikű növények levelére ragasztva. Tápnövényük közé sásfélék tartoznak, de nem mutatnak különösebb specializációt, több, más pázsitfűfélét is elfogyasztanak, ami a lápréteken előfordulhat. A fiatal hernyók telelnek át, majd tavasszal folytatják táplálkozásukat. Az elöntést nem viselik el az áttelelő hernyók, megfulladnak, ezért is fontos számukra a zsombékos szerkezet, mely magas vízállás esetén is menedéket biztosít a hernyóknak. Évente egy generációja van. Állománynagyság: A Háromszögletű-rét mintegy 10 ha-os területéből egy nagyjából fizikailag, úttal, csatornával és nádas, vagy cserjés szegéllyel lehatárolt 1 ha-os mintaterületen történt a jelölés-visszafogásos denzitásbecslés. 14 15
A vizsgált időszakra az adatok alapján Manly-Parr módszerrel 60-70 körüli maximális napi populációméretet lehetett becsülni, amiből a teljes repülési időszakra százas nagyságrendű teljes populációméret valószínűsíthető. A mintaterületnél tízszer nagyobb Háromszögletű-rét teljes területére így az ezres populációméret becsülhető, ami a teljes repülési időszakra, a további, abundáns állományokkal együtt mindenképp több ezres populációméretet tesz valószínűvé a vizsgálat évében. Az előfordulási helyek jellegéből és azon helyekből, melyek alkalmasnak tűnnek, ám nem sikerült kimutatni a faj jelenlétét, világosan látszik, hogy ez a lepke nem viseli el sem a gépi kaszálást, sem a területen a nádas-, az erdő-, vagy a bokorfüzesállományok záródását. Érzékenyen reagál továbbá a kiszáradásra és nem kedveli ezzel összefüggésben az invázív fajok (itt főként Solidago) térhódítását. Problémák: Vízelvezetés: a terület kiszáradását okozza, a zsombékoló jelleg megszűnik, záródik az állomány, a lepke számára bezárulnak a védett közlekedési útvonalak. Gépi kaszálás, szárzúzás: tönkre teszi a gyep mikrodomborzati strukturáltságát, zsombékos szerkezetét, szintezettségét, homogenizálja a gyep szerkezetét, ami nem kedvező a lepke és a hernyó számára sem. Cserjésedés (kaszálás felhagyása): alacsony borítású árnyékoló cserje elegyet (Frangula alnus) menedékül, pihenőterületként használ az imágó, nagyobb mértékű borítás, záródás esetében azonban kiszorul a területről, nem is repül bele. Nádasodás: ritkás nádasszegély nem okoz problémát, azonban sűrűbb nádas mellett átalakul a gyepszerkezet is, és a lepke sem hatol be a számára otthonul nem szolgáló közegbe. Solidago terjedés (+egyéb invázív): vízgazdálkodás romlása miatt beálló változás, ami a honos gyep faji összetételét és struktúráját változtatja meg, alkalmatlanná téve azt a faj számára. Erdősítési kötelezettség: a beerdősítéssel akár sikertelen, akár nem jelentős mértékű zavarás következik be, mely (az egykor alkalmazott bakhátas előkészítés kivételével) többnyire nagyban lerontja a faj túlélésének esélyeit. A meglévő állomány fennmaradását és további megerősödését a következő intézkedések segíthetnék elő: A gyep művelési ágban levő, ismert Coenonympha oedippus élőhelyeken az agrártámogatási rendszer által előírt évi egyszeri (N 2000) vagy kétszeri kaszálási kötelezettséget föl kell oldani, mert az az állomány kipusztulásához vezethet. Az erdő művelési ágban lévő élőhelyeken az erdősítési kötelezettség alól mentesíteni kell a területet, mivel az is nagyban károsítja az élőhelyet, sikeres telepítés esetén kipusztul a faj a beerdősített területről. A cserjésedés, nádasodás és egyéb, invázív fajok előretörése elleni védekezésül kisebb sávokban, függesztett adapterrel való szárzúzás javasolható, bizonyos mértékű kézi munkával megsegítve (motoros kasza). További vízelvezetés, lecsapolás nem engedhető meg a területeken, törekedni kell az olvadásból és csapadékból származó többletvizek visszatartására. Tükrös busalepke Heteropterus morpheus A hansági láprétek egyik gyakran szem elé kerülő, védett lepkéje a tükrös busalepke, mely szintén az ezüstsávos szénalepke által is lakott réteket kedveli. Imágói akkor jelennek meg, amikor az oedippus rajzása már vége felé jár, szinte váltja az előzőt. Szárnyainak felszíne ennek a fajnak is sötétbarna, némi világos mintázattal, méretre is hasonló, fonákja azonban feltűnő, világos ovális foltokkal van tarkítva. Leginkább mégis a szaggatott, szökellő repülése alapján ismerhető fel. Előszeretettel látogatja a láprét virágait, réti füzény, ajakosak, bogáncs, stb. tartoznak fő nektárforrásai közé. A hernyó tápnövénye szintén a fűfélék közül kerül ki. Rajzási ideje június végétől július-augusztus hónapokig tart. A legnépesebb állomány a hansági réteken él, itt helyenként nagyobb egyedsűrűséget is elérhet. Ezenkívül a térség más, lápréti hangyaboglárkák által benépesített területein is előfordul, de jóval alacsonyabb számban. Az ezüstsávos szénalepke által kedvelt területeken úgy tűnik, hogy a tükrös busalepke és a nagy tűzlepke mellett még a két, vérfüvön élő hangyaboglárka is előfordul, nagyobb arányban a nausithous, így a térség nappali lepke szempontból rendkívül értékes területének tekinthetjük. Mindehhez még számos ritka és védett éjszakai lepke is felsorakoztatható. A nagylepkeközösség további értékes elemeinek feltárására éjszakai lámpázások történtek. 16 17
Lápos, mocsaras területek éjszakai nagylepkéi Xestia sexstrigata Fertő A Fertő környezetének egyik leginkább meghatározó, domináns eleme a nádas és a náddal elegyes télisásos, gyékényes, illetve magassásos társulások sorozata, melyeket láp- és mocsárrétek öveznek ott, ahol fásszárú növényzet, vagy szántóföld nem ékelődik be. Míg a nappali lepkék között nem találunk olyan fajokat, melyek számára a nádas jelentene alkalmas élőhelyet, az éjszakai fajok és a molylepkék között már jócskán akadnak ilyenek is. A nád régtől fogva kedvelt építőanyag, melynek üreges, csöves szerkezete miatt kitűnő mechanikai tulajdonságai és hőszigetelő képessége van. A fertői nádat különösen kedvelték, még nagyobb távolságra, a tengeren túlra is eljutott. A nádas állomány és maga a nád növény is élőhelyi és táplálékforrás szempontból a természetes életközösségek számára persze lényegesen elemibb szerepet játszik, mint ipari nyersanyagként, azonban éppen ez utóbbi tulajdonság miatt ismertek a nád minőségét rontó, vagy rajta, benne élő gerinctelenek (egykor karantén kártevőként is nyilván tartották némelyiket). A nádasokhoz, gyékényesekhez, láprétekhez, mocsárrétekhez és láperdőkhöz, valamint egyéb vízhatású élőhelyekhez kötődő lepkefajok zöme euroszibériai-szibériai elterjedési típusba tartozik és táplálkozási módjától, tápnövényétől függetlenül kedveli a hűvösebb, párásabb mikroklímát. Ezt a nyári időszakban is gyakorta megtapasztalható éjszakai pára (olykor köd) képződése is jól megmutatja. Ennek köszönhetően az ilyen élőhelyek képesek megőrizni számos faunisztikai ritkaságot, esetenként korábbi időszakokból itt maradt fajokat is, de lepke fajegyüttesük a gyakori fajokat tekintve is egészen sajátos lehet. A Fertő térségének nádasaiban általánosan elterjedt és gyakori faj a nádrontólepke (Phragmatoecia castanea), mely az ősinek számító farontó lepkék közé tartozik. Hernyója a nád szárában él és belülről rágja azt, csakúgy, mint sok más egyéb lepke hernyója. Ilyen fajokat találunk még a nádibaglyok között és néhány molylepke is hasonló életmódot folytat. Egyik leggyakoribb, nádhoz mint tápnövényhez kötődő bagolylepkénk a Mythimna obsoleta. Jellegzetes és szép, nádban élő lepke a Senta flammea, valamint az egykor faunisztikai ritkaságként, az országban az elsők közt Fertőrákosról előkerült Arenostola phragmitidis. Ősszel gyakori a Rhizedra lutosa és a Sedina buettneri, valamint találkozhatunk az év során néhány ritkább Archanara fajjal is. Nádiszövő hernyó A nád levelét fogyasztja előszeretettel a nádiszövő (Laelia coenosa) és olykor a szomjas pohók (Philudoria potatoria) is. A nádas zónát övező lápréteknek, mocsárréteknek és bokorfüzesnek, valamint láperdei társulásoknak ugyancsak megvannak a maguk jellegzetes éjszakai nagylepkéi, melyek közül több tipikus faj is előfordul az elszigetelt ebergőci lápréten is. A lápréti elemek közül feltűnő, dekoratív fémfényű színezete miatt is érdemes Diachrysia zosimi 18 Lápos, mocsaras területek éjszakai nagylepkéi Lápos, mocsaras területek éjszakai nagylepkéi 19
megemlíteni két aranybaglyot, a Plusia festucae és a védett Diachrysia zosimi fajokat. Míg az előbbi általánosan elterjedt, bár nem túl gyakori láp- és mocsárréti faj, az utóbbi kimondottan csak a vérfüves réteken fordul elő, kétnemzedékes, így ahol tudjuk, hogy él, különösen kell ügyelni rá, hogy kaszáláskor maradjanak fent érintetlen foltok, menedékterületek a hernyó számára is. Pázsitfüveken fejlődik a meglehetősen szórványos előfordulású, elegáns megjelenésű Unca uncula nevű kis bagolylepke. Jelenkori terjedését tapasztalhatjuk egy korábban igen ritkának ismert bagolylepkének, a Xestia sextrigata fajnak, mely ma jó helyen akár 4-5 példányban is jöhet a lámpára egy este. További jellegzetes, említésre érdemes fajok még a Mythimna straminea és Mythimna impura, melyek a Fertő egyes részein jelentősebb egyedszámban is megfigyelhetőek. Tephronia sepiaria Lápos, mocsaras területeken, de már inkább cserjés és láperdei mozaik foltok jelenléte mellett találkozhatunk néhány olyan fajjal, melyek hernyói zúzmókon, korhadó faanyagon, algákon táplálkoznak. Közülük a Pelosia muscerda zúzmószövő viszonylag elterjedt, gyakori faj, azonban a Pelosia obtusa és a Tephronia sepiaria araszolólepke csak elvétve kerül szem elé, akkor is legfeljebb egy-egy példányban. Cerura vinula Kimondottan a láperdőkhöz, fűz, nyár, éger, nyír tápnövényekhez ragaszkodik több, itt előforduló faj. Közöttük találhatunk gyakoribb és ritkább púposszövőket (Cerura vinula, C.erminea, Harpyia bicuspis, Gluphisia crenata), szövőlepkéket sárga pohók (Gastropacha populifolia), baglyokat (Ipimorpha subtusa, Agrochola lota), szórványosan éger szigonyosbagoly (Apatele alni), sötétszürke szigonyosbagoly (Apatele cuspis) és fehér fűzbagoly (Apatele leporina) is megjelenik, és araszolókat (Stegania dilectaria, Chloroclysta siterata) egyaránt. Az araszolók egyik ritka képviselője került elő Ebergőcről, a Lygris testata, egy másik, szintén elég ritkának számító faj, az Acasis viretata Kópházáról. Hansági láprétek és láperdők A Fertő térségéhez képest a Hanságban jóval változatosabb, elegyesebb, erdős területekben gazdagabb élőhelymozaik komplexumot találunk, még akkor is, ha számolunk a jelentős területeket elfoglaló nemesnyárültetvényekkel. Ezzel szemben viszont hiányoznak a nagy, összefüggő nádasok, gyékényesek, télisásosok, melyek a Fertő esetében a terület meghatározó karakterét adták. Kiterjedésük itt a csatornahálózat parti zónájára, illetve egyes mélyebb fekvésű és kevéssé művelt gyepterületre korlátozódik, de elegyként mindenütt megtalálhatók. Az Észak-Hanság rétjeinek vizsgálata során éppen ezért meglepő volt az, hogy az egyébként meglehetősen ritkának ismert Arenostola phragmitidis nádibagoly helyenként szinte domináns fajnak bizonyult, egy-egy lámpázás alkalmával százra becsülhető egyedszámban is jött a fényre! Ezen túl, gyakorta lehetett vele nappal is találkozni. Egy másik, igencsak lokális előfordulású, a védett erdei nádibagoly (Phragmitiphila nexa) noha csak néhány példányban érkezett szintén értékes adalékkal szolgált a terület fajgazdagságához. Természetesen nem hiányoztak a gyakoribb és ritkább Archanara fajok, a nádrontó lepke (Phragmatoecia castanea) és a nádiszövő (Laelia coenosa) sem. A szomjas pohók igen gyakori, mind hernyójával, mind pedig a napközben sebesen, zegzugosan röpködő hím lepkével mindenütt, nagy számban lehetett találkozni. Ennomos alniaria Lygris testata 20 Lápos, mocsaras területek éjszakai nagylepkéi Hansági láprétek és láperdők 21
A galajszender (Hyles galii) feltűnő, dekoratív hernyója alapján könnyen azonosítható, de fénycsapdás vizsgálatok során imágója is megkerült már korábban a területről. További, főként tömegesnek mondható és módfelett dekoratív megjelenéséve okozott meglepő faunisztikai eredményt a Chariaspilates formosaria nevű araszoló faj, melynek utolsó itteni előfordulási adata szintén 1939-ből származott. Ehhez képest meglepő számban szintén százas nagyságrendet közelítő menynyiségben jött a mesterséges fényre és napközben is lehetett vele találkozni. Üde magaskórós társulásokhoz kötődő fajok közül néhány ritkább aranybaglyot érdemes kiemelni, közülük szépségével és ritkaságával mindenképp figyelemre érdemes a c-betűs aranybagoly (Chrysoptera c-aureum). A hernyója borkóró (Thalictrum) fajokon él, itteni tápnövénye a sárga borkóró (Thalictrum flavum), mely feltűnő sárga virágzatával a viráglátogató rovarok számára fontos táplálékforrás a nyár derekán. Ugyanezen a tápnövényen fejlődik az öblösszárnyú csipkésbagoly (Calyptria thalictri) lepke is, mely szintén nem túl gyakori. Másik érdekes és szép aranybagoly innen a nagyfoltú aranybagoly (Diachrysia chryson), mely inkább az ország hegy- és dombvidékeiről ismert, síkvidéki előfordulása úgy, hogy nincs is a közelben magasabb fekvésű terület elgondolkodtató. Ez a pompás éjszakai lepke több alkalommal felbukkant nappal is. A vérfű-aranybagoly (Diachrysia zosimi) és a kockás ezüstbagoly (Plusia festucae) is megkerült már korábban. A medvelepkék gyakoribb, általános elterjedésű, illetve mezofil, nagyobb nedvességigényű fajai találhatók csak meg a területen, kivéve a dombvidéki xeroterm lejtőkre jellemző jakablepkét (Tyria jacobaeae), mely több területről is előkerült, feltűnő színezetű hernyóival is lehetett találkozni. Sajnos az újabb kutatások során az egykor innen ismert Metelka medvelepke (Rhyparioides metelkana) eddig még nem került elő. Ez nem jelenti azt, hogy teljes bizonyossággal kipusztult amint azt az ezüstsávos szénalepke és a Chariaspilates formosaria példája is mutatja érdemes folytatni a keresést olyan elzárt, szűk területeken, melyek bizonyosan nem száradhattak ki az elmúlt közel bő fél évszázadban. Apatele cuspis Éjszakai lepkék a hansági láperdőkben Az éjszakai lepkefauna tekintélyes részét teszik ki a fűz-nyár és éger-nyír tápnövényhez és a rajtuk lévő zúzmókhoz kötődő láperdei fajok, továbbá közéjük bekeveredő tölgyes elemek. Ezek sok esetben nagy egyedszámmal és feltűnő színezettel is gazdagítják, egészítik ki a láprétek gyepszintjéhez kötődő, sok esetben halványabb színezetű lepkekomponensek által megrajzolt összképét. Igen jellemző szinte minden időszakban a lomberdei kötődésű púposszövők nagy egyedszáma és fajgazdagsága, néhány kivételtől eltekintve szinte az egész hazai fauna megtalálható itt. Néhány jellegzetes faj közülük a Cerura erminea, Cerura vinula, Furcula bicuspis. A szintén lomberdőkhöz kötődő sarlósszövők fajai is jól reprezentálják kis csoportjukat, közülük a nyírfa sarlósszövő (Drepana lacertinaria), mint hazai viszonyok között nem jellemzően síkvidéki faj, érdemel említést. A korábbi fénycsapdás vizsgálatok során a zúzmószövők is tekintélyes fajgazdagsággal és egyedszámmal kerültek elő, a Lithosia griseola szinte minden alkalommal bejött a mesterséges fényre, ami nem meglepő, hiszen leginkább égeresekhez kötődik, azonban több más, ritkább faj is megkerült. Az égerfa pihésszövő (Ochropacha duplaris) szintén a kiterjedtebb égeresekhez kötődik, jelenléte nem meglepő. A térségben általánosan elterjedt a sárgapohók (Gastropacha populifolia) és a tölgylevél pohók (Gastropacha quercifolia) is, látványos, nagytestű szenderek is bőséggel akadnak, nyárfaszender (Laothoe populi) és esti pávaszem (Smerinthus ocellata) leginkább. Ritkább lombfogyasztó fajok közül főként a rendszeres megjelenés miatt érdemes kiemelni az éger szigonyosbagoly (Apatele alni), a sötétszürke szigonyosbagoly (Apatele cuspis) és a fehér fűzbagoly (Apatele leporina) fajokat, melyek olykor több példányban is képviseltetik magukat a lámpánál. Néhány, kimondottan ritka araszolólepke is előkerült az elmúlt évek vizsgálatai során, közülük a fehér fűzfaaraszoló (Eilicrinia cordiaria) valószínűleg rekettyefűzön, a Lygris testata nyíren, rezgőnyáron, a Plemyra rubiginata és az Ennomos alniaria pedig égeren fejlődik. Míg az első három faj csak néhány példányban jelent meg, az utolsó talán a legritkábbnak tekinthető több példányban is mutatkozott. Inkább csak faunisztikai ritkaságként említhető a nagy gyökérrágó lepke (Hepialus humuli) előkerülése a terület több pontjáról is. Összességében elmondható, hogy az elmúlt évszázad során lezajlott, jelentős mértékű változás, szárazodás és átalakulás ellenére a lepkefauna igen gazdag lápréti és láperdei elemekben még mindig, faunisztikai ritkaságok is kerülnek elő bőséggel. 22 Hansági láprétek és láperdők Éjszakai lepkék a hansági láperdőkben 23
Száraz gyepek, sztyepp rétek (dongószender, törpeszender) A Fertőt nyugat felől övező Balfidombsor, valamint osztrák részen a Lajta-hegység száraz, meleg, lajta mészkövön kialakult lejtősztyep, sziklagyep és xeroterm erdős, cserjés területei egészen lehúzódnak Fertőrákos-Balf- Fertőboz határában a Fertő üde, nedves part menti társulásaihoz. Törpeszender Köztük átmeneti zónák, agrárterületek, települések húzódnak, ám így is számos érdekes keveredés figyelhető meg a xeroterm (meleg, száraz mezoklímát, élőhely típusokat kedvelő) és a nedves, hűvösebb lápi élőhelyekhez kötődő fajok között. Ezen túl még a Soproni-hegység közelségét is jelzi néhány mozgékonyabb, nálunk főként hegyvidékekre, üde erdőtársulásokra és gyepekre jellemző faj megjelenése. A Fertő parti zónáját nyugat felől helyenként gyenge vízgazdálkodású, időszakosan kiszáradó szikes foltok övezik nagyobb részt az osztrák oldalon, ahol néhány jellegzetesen szikes gyepekre jellemző faj is megtalálható. A dombsor száraz, meleg gyepterületein rendszeresen, bár kis egyedszámban felbukkan az Eremobia ochroleuca és Hadena filigrama nevű bagolylepke, valamint a Nyssia zonaria araszoló. Jellegzetes és látványos, nappal megfigyelhető, a kacsafarkú lepkéhez hasonlóan, a virágok fölött lebegve táplálkozó faj a dongószender (Hemaris tityus), mely a sztyeppréteken és helyenként a GYSEV vasútvonal mentén is fel-felbukkan, a dombsor vonalában. Bokorerdők, száraz cserjés területek jelenlétét mutatja a Triphosa dubitata, Rheumaptera cervinalis, Philereme vetulata és Philereme transversata araszoló faj, valamint a védett barna gyapjasszövő (Eriogaster lanestris) és a Natur 2000 jelölő faj sárga gyapjasszövő (Eriogaster catax) is. Utóbbiról még később esik szó. Melegkedvelő tölgyes, molyhos tölgyes elemnek tekinthető itt a Boarmia viertlii, Ocneira rubea, Polyploca ruficollis és Roeselia kolbi. Szintén melegkedvelő tölgyes elem a tölgyfaszender (Marumba quercus), a pergamen púposszövő (Hoplitis milhauseri) és a szilfa púposszövő (Exaereta ulmi). Érdekes színezőelemként jelenik meg a részben mezofil gyepekhez, részben inkább xeroterm lejtőkhöz is kötődő, ám itt főleg a fertőrákosi kőbánya törmeléklejtőin tenyésző, hazai és nemzetközi természetvédelmi oltalom alatt álló törpeszender (Proserpinus proserpina), melynek hernyója deréceféléken (itt vízparti d., Epilobium / Chamaenerion/ dodonaei) táplálkozik. Sáfián Szabolcs és munkatársai ugyanerről a területről mutattak ki egy hazánk faunáján újnak bizonyuló lepkét, a denevérszárnyú szendert (Hyles vespertilio), mindkét faj hernyói is előkerültek a tápnövényükről. A Fertőzug szikeseiről, eddig csak az osztrák oldalról került elő a Hadena christophi, melyet Magyarországról még nem mutattak ki, Sarródról pedig egy rendkívül érdekes, atlantikus elterjedésű, seprőzanóthoz kötődő faj, a Chesias legatella egy példánya került elő, mely ennek a fajnak a második hazai adata volt. Dongószender A Soproni-hegység közelségét jelzi néhány olyan elem megjelenése, mely inkább a hegyvidékre jellemző, így a boreális elterjedésű Chloroclysta truncata, a hegyvidéki fenyvesekhez általában ragaszkodó Puengeleria capreolaria, a nyíresekhez kötődő, védett Leucodonta bicoloria érdekes színező elemet képeznek a dombvidék és a Fertő-térség faunájában. Töviskesek, cserjés mezsgyék, legelők szegélyei (Eriogaster catax és E. lanestris) Sárga gyapjasszövő Eriogaster catax A sárga gyapjasszövő Eriogaster catax (Linnaeus, 1758) európai közösségi jelentőségű (Natura 2000), a Berni Konvenció II. függelékében is szereplő lepkefaj, amely hazánkban is védett. Szintén szerepel az IUCN vörös listáján mint adathiányos faj. A faj életmódjának alaposabb megismerését célzó vizsgálatok kimutatták, hogy a faj jelenlétének detektálására sokkal alkalmasabb a korai fejlődési alakok keresése, mint az imágó mesterséges fénnyel való gyűjtése, ezt felismerve indult el egy egész Magyarországra kiterjedő monitorozó program, amely az E. catax hernyófészkeinek keresésével hivatott a faj elterjedését feltérképezni a megfelelő élőhelyeken. 24 Száraz gyepek, sztyepp rétek Töviskesek, cserjés mezsgyék, legelők szegélyei 25
Korábbi ismereteink szerint az E. catax európai faunaelem, tipikus erdőszegélyekhez kötődő faj, mely különböző tölgyesek (cseres tölgyesek, keményfaligeterdők) természetközeli kökényes-galagonyás cserjés szegélyeiben él, de erdőssztyepp tölgyesekben is előfordul. Sajnos a változatos, gazdag cserjés erdőszegélyek nagyon megfogyatkoztak az intenzíven művelt gazdasági erdők térhódításával, ezért a faj Nyugat-Európában a kipusztulás közvetlen veszélyébe került. Az 1980-as, 1990-es évekig hazánkból is kevés helyről volt ismert és meglehetősen ritkának tartottuk. Az újabb, hernyóstádiumra vonatkozó vizsgálati módszerek elterjedésével egyre több új adata vált ismertté, kiderült, hogy egyes tájakon egyáltalán nem ritka. A becserjésedő fás legelők is fontos élőhelyeknek bizonyultak. Kiderült továbbá, hogy ennél a fajnál a sajátos életciklus következtében igen jelentős évenkénti egyedszámingadozások lehetnek. Hernyójának fő tápnövényei a kökény (Prunus spinosa), a galagonya (Crataegus), és a vadkörte (Pyrus pyraster), de a kifejlett hernyók fűz- (Salix), nyár- (Populus) és tölgyféléket (Quercus) is elfogyasztanak. A hernyók a nemezszerű szőrzettel bevont petecsomókból március végén kelnek ki, amely a kökényvirágzás kezdetéhez köthető. A hernyó kb. egy hónap alatt éri el a teljes fejlettséget. A korai stádiumban (L1, L2, L3) közös szövedékben (hernyófészekben) élnek, majd az L3 korú hernyók szétszélednek és már csak egyesével láthatók, általában tápnövényt váltanak, vagy legalább másik bokorra költöznek, illetve szétmásznak. A korábbi elképzelésekkel szemben - zárt erdők (tölgyesek) és erdőssztyeppállományok stabil szegélynövényzetéhez kötődő faja, mely szélsőséges populációdinamikát mutat az újabb vizsgálatok a faj ettől eltérő életstratégiájára utalnak. Úgy tűnik, inkább a dinamikusan változó, átalakulásban lévő cserjések (felnyíló erdő: lék; becserjésedő gyep, legelő, vadrágta szegély) opportunista faja, mely jól alkalmazkodik a változó táplálék-ellátottsághoz és a fogyó készletekhez egyaránt. stabil, zárt, egészséges, cserjés szegélybe ritkán telepszik be, s ha igen, akkor is csak alacsony népességű felnövekvő, záródott cserjésből kiszorul, csak addig marad meg, amíg a nap körbe tudja sütni a bokrokat kedveli a növényzetet ért zavarásokat, kivált a vadrágást, szarvasmarha- és/vagy juhegeltetést egyéb módon sínylődő növényzetet szintén előnyben részesíti (félig vízben álló kökényes, stb.). Ezek értelmében népessége a következők szerint alakul: valahol megtelepszik a faj (elsodródó, szatellit nőstény) kedvező esetben népes utódnemzedéket hoz létre, mely amíg a források tartanak magas denzitást ér el (kedvezőtlen esetben eltűnik) a nagy denzitású népességből szatellitek terjednek szét a környező területekre (bár a nőstény röpképessége elég gyenge lehet), a fészket elhagyó, szétmászó hernyók jelentős terjeszkedőképességgel rendelkeznek belső (éhezés okozta stressz, legyengülés, paraziták és parazitoidok) és külső okok (növényzet záródása, források kimerülése, allelokémiai anyagok fokozott termelése a tápnövényben, stb.) miatt a népesség összeomlik, a röpképtelen nőstényű fajokra jellemző szélsőséges populációdinamikai hullámgörbét produkál a népesség, időben és térben eltolódó csúcsokkal a szatellit nőstények és szétmászott hernyók által alapított kolóniák tovább élnek, új, kedvező helyeken. Elterjedés a Fertő-Hanság térségében: A faj kisebb állományai megtalálhatóak a Balfi-dombsor Fertőrákos Balf közti területein, azonban a nagy állományok Vitnyéd, Hövej, Csapod, Pusztacsalád, Iván, Csáfordjánosfa, Cirák, Gyóró felhagyott cserjésedő legelőin, jórészt nem védett, Natura 2000 területeken vannak, életterük évről évre fogy. A faj megőrzéséhez fontosak a diszturbanciák, a szegélyek zavarása (cserjés felnyílása: vadrágás pl.), záródó cserjések felnyílása (felnyitása: legeltetés, ritkítás, nagyobb egyedek eltávolítása, kivágása), mozaikos kezelés, eltérő korú cserjés területek fenntartása, megőrzése, fontos élőhelyként való kezelése. Igen fontos az agrártámogatási rendszerbe beépített követelmények (legelők teljes cserjétlenítési kötelezettsége) igazítása a Natura 2000 jelölő fajok igényeihez, mivel a legjobb cserjés élőhelyek teljes tönkretételéhez vezet ez az intézkedés. Szakember által kijelölt menedék területek fennhagyása szükséges a faj jelentősebb állományainak megőrzése érdekében. Ezek a cserjésedő, felhagyott legelők a sárga gyapjasszövő és a barna gyapjasszövő mellett számos más védett, vagy ritka lepkefaj és egyéb rovarfaj számára is kiváló élőhelyet nyújtanak, ezen túl azonban feltűnően sok énekesmadár is fészkelő és táplálkozó területet is talál rajtuk, a hernyófészkek számlálása során fellelt fészkek számából kiindulva. 26 Töviskesek, cserjés mezsgyék, legelők szegélyei Töviskesek, cserjés mezsgyék, legelők szegélyei 27