Ráhangolódás az óvodai életre Mert a Te gyermeked is fontos nekem!
Ovis befogadás, beszoktatás Hogyan történik ma, és milyen volt 20 évvel ezelőtt? Mai történet: Szandra nem régen érkezett a kiscsoportba. Kis plüss állatkáját szorongatva lépett be a csoportszobába, és mindjárt az első napon, édesanyja nélkül maradt néhány órát az óvodában. Igaz, már előtte meglátogattuk őt az otthonában. Akkor azt tapasztaltuk, hogy Szandra a megszokott, biztonságos környezetben milyen nyitott, közvetlen. Azonnal hozta nekünk kedvenc játékait, és megmutatta azt is, hogyan altatja kedvenc babáját az ágyacskájában. Mikor eljöttünk tőlük, örömmel vettük tudomásul, hogy amikor az oviba fog jönni, már kedves ismerősként fog bennünket látni. Az óvodában mi is szorgalmazzuk az anyás beszoktatást. Jó, ha óvodába lépés előtt az anyukák elhozzák a gyerekeket (akár beíratáskor, vagy az óvodában folyó baba-mama klub alkalmával),
hogy együtt ismerkedhessenek az új környezettel. Mikor édesanyja reggel otthagyta, bizony az elválás nagyon keservesre sikerült. Anyuka hosszú ideig búcsúzkodott, több puszit kért kislányától, mielőtt elindult. Megmondom őszintén, ezzel nem könnyítette meg az elválást. A terembe belépve Szandra keserves sírásban tört ki. Fülsiketítően sírt, teste izzadt, közben a sírástól eltorzult hangon kérdezgette: Ugye jön értem az anyukám, ugye nem hagy itt? A nemrég még újonnan érkezett gyerekek, akik csak éppen átvészelték ezt az időszakot saját életükben, inkább csak nézték, szemlélték, egyet-egyet simogattak rajta. Miután Szandra sokkal jobban el volt foglalva saját elesettségével, mintsem fogadni képes lett volna esetlen vigasztaló megnyilvánulásukat, nem reagált rájuk. Így hát kissé feszülten, de elhúzódtak tőle, elmentek játszani. Szandra bizony egyedül maradt bánatával, de csak addig, ameddig az ölembe nem vettem, és el nem kezdtem vigasztalni. Mindketten leülve, magamhoz vontam őt, karom úgy ölelte át, hogy fejét a szívemre hajthatta. Dünnyögtem, s kicsit ingattam is magam, miközben elfogadóan mondogattam: Jól van, jól van, minden rendben. Szandra többször megkérdezte, hogy jön-e anyukája, s én folyamatosan nyugtattam. Rövid idő elteltével azt vettem észre, hogy egyre halkabban hüppög, majd az is teljesen elmaradt. Hosszan üldögéltünk, ingatva, halkan beszéltem hozzá, közben a gyerekek ott játszottak mellettünk a szőnyegen. Rövid idő telt el, amikor megszólítottam kis plüss állatkáját, van-e kedve megnézni, mit építenek a gyerekek a szőnyegen, vagy milyen ételt főznek a kislányok a babakonyhában?
Szandra odanyújtotta kezét nekem, benne a plüss állatkával, mintha azt jelezte volna ezzel, hogy elvihetem. Értettem a jelbeszédet, és felajánlottam, hogy vigyük együtt oda. Már le is ugrott az ölemből, s mindketten lekuporodtunk a játszó társak közé. Ezután már a kis állatkának építettünk ketrecet. A fenti példát azért tartottam fontosnak leírni, hogy ezzel is érzékeltessem, mennyire más egy megszokott, ismerős közegben a gyermekek magatartása, mint egy számukra ismeretlen környezetben. Ebben az esetben a gyermek, az otthon megszokott biztonságát veszítette el, a szeretett személy távozásával, és a megváltozott környezettel. Átmeneti megnyugtatásul elegendőnek bizonyult az oviban lévő felnőtt. Ha az ott lévő felnőtt nem is az anyuka megszokott szeretetét tudja nyújtani, de a megértés, és testi közelség egy időre megnyugvást adott számára. Ameddig azonban a gyermek nem szerzi meg a biztonságot az új környezetben, addig nem nyugszik meg. És vajon van-e ott olyan felnőtt, aki megadja számára a biztonságot? Van-e valaki, aki átsegíti őt ezen a félelemmel terhes időszakon? Tudjuk, hogy a melegségben, szeretetben növekvő gyermek az élet viszontagságait jobban átvészeli. Marad tartalék töltése, amelyet magával hordoz a szeretett személy mellőzése idejére. Ha a gyermek megszereti az óvodapedagógust, akkor az azért van, mert ki tudja elégíteni sajátos érzelmi igényeit, sajátos szükségleteit éppen ebben e különleges időszakban. Ilyen volt 20 évvel ezelőtt óvodánkban dolgozó
Elli óvó néni, (aki az óvónői hivatásom alapvetően meghatározta, imádtam Vele dolgozni, mert nagyon-nagyon sokat tanultam Tőle) akkoriban 3-4 éves korú gyermekek egyszerre, egy időben érkeztek. Régen még nem volt szokás az anyás beszoktatás, és a vegyes csoportszervezés sem. Így Elli óvó néni enyhítette minden egyes gyermek fájdalmát. Minden gyermeket az ajtóban fogadott. Mosolyogva beszélt az anyukákkal. Karjába emelte a sírókat, leguggolt, ha kellett. Majd amikor elfáradt, kis székre ült, s karjában, ölében, ott szorongtak azok a gyerekek, akik testközelségre vágytak. Olyan szélesen ült le, amennyire csak tudott, hogy minél többen férjenek el az ölében. Amikor valakinek WC-re kellett mennie, mint egy nagy szőlőfürt, felemelkedtek, s együtt kísérték ki. Eközben beszélt, mosolygott, magyarázott, elismert, türelmes, elfogadó, biztató és nagyon-nagyon szeretetteljes volt, amelyről mimikáján túl meleg, csendes, duruzsoló hangja árulkodott. Mindenki annyit kapott szeretetből, megértésből, biztatásból, amennyire szüksége volt. Így Bandi biztató mosolyokat, Csabi puszikat a feje búbjára, Erika ölbe ülést, simogatást, Ritust sokáig karban ülve vitte magával. Az ilyen óvodában a beszoktatás, illetve befogadás nem köthető időponthoz és időtartamhoz. Egyrészt igazodik a szülő munkába állásának kezdetéhez. Másrészt az anyuka jelenléte mindaddig lehetséges, ameddig a gyermek szívesen marad az óvodában, vagyis ott biztonságban nem érzi magát; A gyermek behozhatja azokat a kedves tárgyait, amelyek megnyugtatják, s ott tarthatja addig, ameddig ennek szükségét érzi; Az óvónő reggel minden egyes gyermeket úgy fogad, ahogy azt a gyermek igényli. Van, akit simogatással, van akit kézfogással, vagy öleléssel, de mindegyik gyermekkel érezteti, hogy örül, boldog, hogy újra látja; hogy ma is jól érezzük magunkat együtt, hogy ma is történnek olyan érdekességek, ami tetszeni fog; hogy ma is jókedvűek vagyunk,
amíg itt vagyunk, amíg anyukának dolgoznia kell. Az óvónő már sok-sok információval rendelkezik az újonnan érkező gyermekről, hiszen már volt családot látogatni, már beszélgetett a szülőkkel, már mintegy használati utasítást kapott tőlük, - így tud oly módon idomulni a gyermek igényeihez, amely megközelítően hasonlít az eddig megszokotthoz; ezzel oldva a megváltozott körülményekből adódó krízishelyzetet. Az ilyen óvónő jó kapcsolatot alakít ki a szülőkkel, hiszen tőlük kapja a legfontosabb információt a gyermekről. Ez azért is oly jó, mert a gyerek, aki látja, hogy szüleivel milyen közvetlen viszonyban van az óvónő, milyen jól beszélget anyuka, apuka, óvó néni, az a gyermek szívesebben marad addig az óvó nénivel, amíg anyuka vagy apuka a dolgozik; Az ilyen óvónő bármikor, amikor hozzák a gyermeket, időt szakít arra, hogy az éjszakai, a reggeli történéseket, gondokat megtudja, megbeszélje. Ennek tudata, a gyermek egész napi testi-lelki érzelmére rányomja a bélyegét, hiszen ha az óvónő tudja, ismeri ezeket, akkor bánásmódját elfogadóan ehhez tudja igazítani; Az óvodás gyermek más, mint a felnőtt, az óvodás gyermek nem tökéletlen felnőtt! Az óvodás gyermek tökéletes gyermek. Ezért van az, hogy minden gyermekhez külön kulcs, bánásmód szükséges ahhoz, hogy sajátos tempójú fejlődését elősegíthessük Ha segítség kellene, mert még csak gyakorló anyuka vagy, és szívesen fogadnál információkat, tanácsot tőlem, weboldalamon található üzenetküldőt használd, én a kérdéseidre válaszolok Kövess bennünket facebook oldalunkon: https://www.facebook.com/oviszulo Üdvözlettel: Támtomné Bors Anikó Anci óvó néni ovis tréner óvodapedagógus óvodavezető