Biztonság, minőség, a tanúsítás irányába mutatótrend Napjainkban a fogyasztók, kiskereskedők, a táplálékkiegészítők és funkcionális élelmiszerek gyártói számára egyre fontosabbá válik az élelmiszerbiztonság és -minőség. A Fogyasztási Cikkek Fóruma által évente elvégzett felmérés valójában azt találta, hogy az élelmiszer- és termékminőség továbbra is a gyártók és kiskereskedők első számú témái között van. Mi az egyetlen dolog, ami a kiskereskedőket és a gyártókat jobban foglalkoztatja a biztonságnál? A gazdaság és fogyasztói kereslet, melyek a jövedelmezőség kulcsa. A versenyközpontú világpiacon, ahol a fogyasztók megnyugtatására hozott legújabb jogalkotással (pl. az USÁ-ban és Kínában) még nehezebb a helyzet, a termelők az ellátási lánc minden pontján erősen figyelik az árrést, miközben új stratégiákkal próbálják védeni piaci részesedésüket. A táplálékkiegészítő termékek nem esnek a gyógyszerekre vonatkozó vizsgálatok és szabályozás alá. Ugyanakkor a Nutraceutikum Szövetség együttműködik az FDA-val a fogyasztók tájékoztatása, a termékekre és gyártókra vonatkozó ipari és tudományos szabványok kifejlesztésében. Emiatt a funkcionális élelmiszereknek meg kell felelnük az élelmiszer-biztonságra vonatkozó előírásoknak. Ezen kihívások alapvető élelmiszer-biztonságon és minőségügyön túli kezelése globálisan elfogadott, a fogyasztói igények pontos kiszolgálását is biztosító szabványok bevezetésével utat kínál a gyógyhatású élelmiszerek gyártóinak a funkcionális élelmiszerek világpiacára történő beférkőzésre. A globális szabványok szélesebb körű alkalmazásával a kereskedők és a gyártók beszerzéskor előnyben tudják részesíteni a tanúsított beszállítókat és alvállalkozókat. Tartalom 1 Tanúsítás: Felügyelet, felelősségek és előnyök 2 Szabvány választás 3 GFSI által elismert szabványok 4 A szabványok összehasonlítása 5 Audit eljárás minta 6 Kilátások 7 Összefoglalás 8 Egyéb források
E célból dolgozik a szabványok közötti összhang növelésén és segíti a gyártókat a céljaikhoz legjobban illő kiválasztásában. Ez az írás az élelmiszeriparban használt négy leggyakoribb szabványt emeli ki. Rövid összehasonlítást ad róluk, és a gyártók számára a bevezetési döntés előtt megfontolandó pontokat sorol fel. Végül, ismerteti a trendeket, például, hogy a gyártók és beszállítók aktívabb szerepére van szükség a tanúsításban a jövőbeli profit biztosításához, a gyógyhatású élelmiszerek élő biztonsági és minőségügyi témáit világszerte. 1 Tanúsítás: felügyelet, felelősségek és előnyök A tanúsítás alapjaiban olyan eljárásként adható meg, amelyben egy akkreditált testület írásbeli garanciát ad arra, hogy egy termék vagy folyamat megfelel a vonatkozó szabványnak. A szabványokat a közszféra (állami intézmények) vagy a magánszféra (kiskereskedők, ipari szervezetek) állítja fel. A tanúsítás előnyei A meglévő minőségügyi szabványok, az ISO9001, a GMP és a HACCP mellett egyre fontosabbá válik a gyógyhatású élelmiszert gyártók számára egy adott, a GFSI által elismert szabvány szerinti tanúsítás is. Előnyei közé tartozik: Megnövekedett bizalom az ügyfelek részéről Erőteljesebb márkavédelem Szabvány folyamat, minőség mérése Költség minimalizálást hoz, hogy nem kell egy nem megfelelő termékek forgalmazása után intézkedni IAF, Nemzetközi Akkreditációs Fórum A GFSI (Globális Élelmiszerbiztonsági Kezdeményezés) A GFSI 2000-ben körülbelül 30 nemzetközi kiskereskedő cég vezérigazgatójának kérésére nem haszonra dolgozó alapítványként alakult meg. Ma a Fogyasztási Cikkek Fóruma vezeti. A kezdeményezést a különféle élelmiszerbiztonsági válságok, köztük a marhák közti szivacsos agyvelőgyulladás, visszatérései ellen hozták létre azzal a céllal, hogy világszerte biztosítsák az élelmiszerbiztonságba vetett fogyasztói bizalmat. A GFSI a létező élelmiszer szabványokat élelmiszerbiztonsági kritériumok szerint értékeli azzal a céllal, hogy egységesítse a tanúsításokat és kiküszöbölje a többszörös auditokat. A bevezetések kedveltsége a GFSI-t éppen a Harmadik fél, akkreditációs testületek fölé helyezi, ahogy a következő ábrán látható. A központi elemeket és egyéb követelményeket a GFSI Útmutató dokumentum összegzi (elérhető az írás végén levő linken keresztül). A Fogyasztói Fórum Akkreditációs testületek GFSI Tanúsító testületek SGS, QMI SAI Global... GFSI által elismert szabványok BRC, SQF, IFS, FSSC 22000... Gyártó, beszállító 2 METTLER TOLEDO Fehér könyv Gyógyhatású élelmiszerek - Biztonság
2 Szabvány választás Mindegyik tanúsítási módszer helytállósága terén végzett folyamatos munkájuk eredményeként a GFSI az elismert szabványok egyenértékű elfogadását hirdeti: Egy tanúsítás és mindenhol elfogadnak. A gyakorlat bizonyítja, hogy a kiskereskedők, gyártók és még az egész szegmens is a tanúsítás terén erősen részrehajló. Valamely szabvány vagy szabványok melletti döntés előtt ellenőrizze le az ügyfeleivel, hogy mely szabványt fogadják el és melyiket részesítik előnyben. A hozzáállás ismeretében egyes testületek kombinált auditokat kínálnak (például BRC és FSSC 22000) egyetlen integrált auditálási folyamaton belül. 3 GFSI által elismert szabványok 2011 közepén a következő szabványok a GFSI által elismert gyártási sémák. A leggyakrabban használt és világszerte legismertebb sémákat vastag betű emeli ki. BRC globális szabvány Holland HACCP FSSC 22000 Global Aquaculture Alliance BAP Globális vörös hús szabvány IFS Nemzetközileg elfogadott szabványok SQF 2000 Synergy 22000 Az alábbiak a leggyakrabban használt, GFSI által elfogadott biztonsági és minőségi szabványok, mai piaci elterjedtségük sorrendjében. IFS Nemzetközileg elfogadott szabványok 2002-ben alapította egy német kiskereskedelmi szövetség, 2011-ben az IFS több mint 190 kereskedőt képvisel, köztük 90 országból 12 000 IFS tanúsítással rendelkező beszállítót is. A szabvány az élelmiszergyártó vállalatoknál számos beépített minőségi és biztonsági kontrollt nyújt, tanúsítást az élelmiszer-feldolgozás teljes skálájában kínál az elsődleges mezőgazdasági termelés kivételével. Az IFS öt kapcsolódó szabványból áll: IFS élelmiszer, IFS Bróker, IFS logisztika, IFS Cash & Carry/nagykereskedelem és IFS HPC. BRC (Brit Kiskereskedelmi Konzorcium) Az eredetileg a Brit Kiskereskedelmi Konzorcium tagságának igényei alapján kialakított BRC szabványok világszerte elterjedtek, és egyre több kiskereskedő és márkatulajdonos tekinti őket elfogadottnak az EU-ban, Észak-Amerikában és másutt. A BRC az ellátási láncot négy szabvánnyal fedi le: BRC Globális szabvány, BRC Tárolás és terjesztés, BRC IOP csomagoláshoz és BRC Fogyasztási cikkek. SQF 2000 szabvány Az SQF 2000 szabvány az egyik fele egy kétrészes, az élelmiszergyártás és forgalmazást, valamint az elsődleges termelést is lefedő sémának (SQF 1000). Nyugat-Ausztráliában fejlesztették ki, ma az Egyesült Államokban az Élelmiszer Marketing Intézet (FMI) tulajdonában van, célja világszerte felvásárlók és beszállítók igényeinek kielégítése. A BRC globális biztonsági szabvány bevezetése 1998- ban történt, ma pedig több mint 100 ország csaknem 14 000 telephelye rendelkezik tanúsítvánnyal. Kifejlesztésének célja azon biztonsági, minőségi és működési feltételrendszer megalkotása volt, amelylyel a fogyasztók védelme mellett az élelmiszerek, ill. gyógyhatású (funkcionális) élelmiszerek gyártói pedig teljesítik az előírásokat. A GFSI ezt a szabványt ismerte el elsőként 2000-ben. 3 METTLER TOLEDO Fehér könyv Gyógyhatású élelmiszerek - Biztonság
FSSC 22000 Ez a szabvány egybefogja az ISO 22000 élelmiszerbiztonsági irányítási szabványt és a Nyilvánosan hozzáférhető előírásokat (PAS 220), amely az Előfeltételprogramokra összpontosít A GFSI 2010-ben fogadta el, 400 db FSSC 22000 tanúsított szervezetet sorol fel. Ez tartalmazza a magán és közszféra következő termékeket gyártó vállalatait: romlandó állati és növényi termékek, hosszú szavatossági idejű termékek, élelmiszer alapanyagok és élelmiszer adalékanyagok. Az ISO 22000 tanúsítással már rendelkező vállalatoknál csak a PAS 220 szerinti felülvizsgálat és az esetleges egyéb kiegészítő követelmények szükségesek a GFSI által elismert tanúsítás megszerzéséhez. A már ISO 22000 szerinti megfelelőséggel rendelkező vállalatoknak ez lehet a tanúsítás legkönnyebb útja, de a tanúsítási séma maga még nem széles körben ismert és elfogadott az ügyfelek között. 4 A szabványok összehasonlítása Minden GFSI által elismert szabványnak, akár elsődleges akár másodlagos termelésre vonatkozik, ki kell terjednie a tanúsítási követelmények három fő területére: A vállalatnak demonstrálnia kell, hogy van biztonság irányítási rendszere A vállalatnak jó gyártási gyakorlatot (GMP), jó forgalmazási gyakorlatot és jó mezőgazdasági gyakorlatot kell demonstrálnia A vállalatnak demonstrálnia kell hogy végeztek kockázatelemzést és azonosították a kritikus ellenőrzési pontokat, amelyek szavatolják az HACCP elvekkel való összhangot Mindegyik séma terjedelme és szerkezete változó. A következő ábra a legelterjedtebb szabványok közötti alapvető különbségeket elemzi. Tárgy BRC IFS SQF FSSC 22000 Rendszer követelmények Rendszer megalkotása és bevezetése Jelentés és adatkezelés Minőség és élelmiszerbiztonság Előírás szerinti követelmények A Tanúsító testület a Szabvány gazda Minőség és élelmiszerbiztonság Előírás szerinti követelmények A Tanúsító testület a Szabvány gazda 2. szint Funkcionális élelmiszer biztonság; A 3. szint magában foglalja a minőséget (biztonsági elemzést kell végezni, meg kell határozni a minőségellenőrzési kritikus pontokat) Egyes követelmények előírás szerintiek; SQF praxist igényel (teljes idős) A vállalatnak a tanúsítási folyamat előtt regisztrálnia kell a Quick fire-ben Funkcionális gyógyhatású élelmiszerek biztonsága Keretrendszert ad a vállalat számára, amelyben bemutathatja a biztonsági rendszert és demonstrálhatja annak megfelelőségét A Tanúsító testület a Szabvány gazda 4 METTLER TOLEDO Fehér könyv Gyógyhatású élelmiszerek - Biztonság
Tárgy BRC IFS SQF FSSC 22000 Tanúsítási folyamat Tanúsítvány érvényessége Nincs 1. szakasz; a vállalat közvetlenül helyszíni tanúsító auditra megy A tanúsítvány 1 évig érvényes; C fokozatú megújítás 6 hónapon belül Nincs 1. szakasz; a vállalat könnyen közvetlenül a helyszíni tanúsító auditra tud menni A tanúsítvány 1 évig érvényes 1. szakasz helyszínen vagy máshol; 2. szakasz helyszínen; Az 1. szakaszban talált minden nagyobb szabálytalanságot ki kell zárni az audit 2. szakasza előtt A tanúsítvány 1 évig érvényes; C fokozatú megújítás 6 hónapon belül 1. szakasz helyszínen; 2. szakasz helyszínen; az 1. szakaszból a kritikus pontokat ki kell zárni az audit 2. szakasza előtt A tanúsítvány 3 évig érvényes Integrált audit A megújítás az audit eredményétől függ (C fokozatnál 6 hónap kell, az intervallum vagy az integrált feltétel az eredménytől függően változik) ISO irányítási rendszer szabvánnyal nem integrálható, termék tanúsítási sémákkal integrálható Különböző szerkezetű irányítási rendszer, de lehetséges az integrált audit külön jelentést igényel, mivel az SQF jelentés adatbázisba kerül feltöltésre Ugyanaz az irányítási rendszer szerkezet, mint az ISO szabvány, így könnyen integrálható más irányítási rendszer szabványokkal Megújítás / felügyelő látogatás Audit ideje és a tanúsítási látogatás megegyezik Audit ideje és a tanúsítási látogatás megegyezik Ugyanaz az audit ideje, mint a 2. szakasz a helyszínen A felügyelő audit kevesebb időt igényel, mint az eredeti vagy a megújítás Tanúsítási jel Nem engedi megjeleníteni a terméken Nem engedi megjeleníteni a terméken Tanúsítás 3. szint - használhatja a tanúsítás jelet a terméken Nem engedi megjeleníteni a terméken Forrás: A GFSI ÁLTAL ELISMERT SZABVÁNYOK ÖSSZEHASONLÍTÁSA, SGS, 2011 A termelők ajánlatkérés előtt jól teszik, ha megfontolják a következő aspektusokat is: A termék jellemzői A vállalat ellátási láncban elfoglalt helye A jelenlegi irányítási rendszer A vállalat korábbi tapasztalata a létező szabályozásokkal Ügyfelek, ipar preferenciái Ahogy korábban már említettük, lehet, hogy az egyik szabványt a legkönnyebb alkalmazni még sem hozna a tanúsítás előnyöket, mert az adott vállalat ügyfelei körében nem élvez elismertséget. 5 Audit eljárás minta A következő folyamatábra az FSSC 22000 tanúsítás megszerzésének szokásos menetét mutatja. Egyéb eljárások ettől kissé eltérhetnek; ez azonban alapvetően kitűnően mutatja be a tanúsító auditot. A folyamat sok nehézséggel járhat; a tanúsító testület és az iparág szakemberei azonban készek megadni a szükséges útmutatást, hogy a rendszerek megfelelőek és biztonságosak legyenek. 5 METTLER TOLEDO Fehér könyv Gyógyhatású élelmiszerek - Biztonság
Szerezze meg a séma követelményeket a www.fssc22000.com honlapról. Végezzen önértékelést annak meghatározására, hogy a séma dokumentumok 1. rész 3. szakaszának követelményei teljesülnek-e. Engedéllyel rendelkező tanúsító testület választása Első audit 1. szakasz Az FSMS* dokumentáció, terjedelme, forrásai és 2. szakaszhoz való felkészültség értékelése Első audit 2. szakasz Az FSMS bevezetésének és hatékonyságának értékelése* Záró értekezlet, az esetleges szabálytalanságok visszaigazolása Az első audit korrekciói és javító intézkedései megtörténtek Nem merültek fel szabálytalanságok Javító intézkedések nem történtek vagy nem kielégítőek Nincs kiadott tanúsítvány A minősítő testület értékeli a javításokat és intézkedéseket dokumentáció vagy újralátogatás alapján. Sikeres lezárás dokumentálása Független tanúsítási felülvizsgálat elkészítése A tanúsító testület által hozott döntés Folyamatos felderítő auditok *Élelmiszerbiztonsági irányítási rendszer 6 Kilátások A funkcionális élelmiszerek, gyógyhatású élelmiszerek szigorúbb termékbiztonsági és minőségi szabályozása felé mutató trend folytatódik. A biztonság és minőség vonatkozásait érintő új feladatokat hoznak magukkal a fejlesztések, például a GMO (genetikailag manipulált szervezetek), a nanotechnológia, az élelmiszer és takarmány nemzetközi beszerzése, kereskedelme várhatóan még tovább erősíti majd ezt a trendet. 6 METTLER TOLEDO Fehér könyv Gyógyhatású élelmiszerek - Biztonság
7 Összefoglalás A fogyasztók és a kormányok világszerte egyre inkább aggódnak a nem biztonságos élelmiszerek miatt. A legújabb fertőzéses esetekről (pl. EHEC-járvány, 2011. június) széles körben tudósít az elektronikus média, amely az érintett szállítóknál határozottan bevételkieséshez vezet sőt talán az ipari szegmens egészére nézve is. Mindegyik tanúsítás az élelmiszerbiztonság hasonló vonatkozásaival foglalkozik, a vállalat profiljának, igényeinek és ügyfelek kívánalmainak megfelelő tanúsítás kiválasztása továbbra is fontos, még akkor is, ha a GFSI folytatja a jóváhagyott sémák közötti harmonizációs munkát, hogy kialakítsa az egy tanúsítás, amit mindenki elfogad megközelítést. A GFSI szerinti IFS, SQF, FSSC 22000 vagy BRC elismert szabványok szerinti tanúsítással a vállalat kimutatja, hogy meg kíván felelni a vele szemben támasztott igényeknek, annak hogy figyeljen a biztonságra. A szabványok valamelyike szerinti követelmények ismerete és bevezetése megteremt a termelés minőségi folyamatainak állandó javításához egy keretrendszert. Ez segít védeni és tovább erősíteni a márka reputációját, biztosítja a kompetitív globális piacon a jövendő jövedelmezőséget. 8 Egyéb források GLOBÁLIS TRENDEK AZ ÉLELMISZERBIZTONSÁGBAN, Robert J. Parrish, Vice President Global Food, SGS Geneva Ügyfél tesztelési szolgáltatások www.sgs.com/comparing-gfsi-recognized-standards-information-request IFS (Nemzetközileg elfogadott szabványok) www.ifs-certification.com BRC (Brit Kiskereskedelmi Konzorcium) www.brcglobalstandards.com SQF Intézet (Biztonságos Minőségű Élelmiszerek Intézet) www.sqfi.com FSSC 22000 www.fssc22000.com FDA www.fda.gov Mettler-Toledo AG Ipari CH 8606 Greifensee Svájc Telefon: +41-44-944 22 11 Fax.: +41-44-944 30 60 www.mt.com Bővebb információ A műszaki változtatások jogát fenntartjuk. 03/2012 Mettler-Toledo AG