Árpád és Mária Terézia között Árpád és Mária Terézia között Pozsony város identitásai és emlékművei a19. század végén Varga Bálint 1896-ban a magyar kormány a honfoglalás ezredik évfordulójára nagyszabású emlékművet állított a dévényi várban. Egy évvel később Pozsony városa is emlékművet épített a millennium jegyében: a belvárosban Mária Terézia királynő szobra került felállításra. Mindkét műalkotás egy adott történelmi narratívát testesített meg: míg a dévényi honfoglalás-emlékmű az államilag támogatott etnikai alapú magyar nacionalizmust, addig a városi szobor a pozsonyi identitás többes rétegeit hordozta. Ez a tanulmány azt a célt tűzi ki maga elé, hogy ennek a két szobornak a segítségével feltárja a központi magyar és a helyi identitások, illetve ezek reprezentációi között kapcsolatot, és a pozsonyi példát más magyar városokkal összevetve a helyi és a nemzeti identitások viszonyát szélesebb összefüggésben értelmezze. A nemzet helyben A nemzetépítés csak akkor lehet sikeres, ha a nemzeti narratíva megfelel a helyi elképzeléseknek, állítja Alan Confino a német példára alapozva. 1 Ugyan a Confino által elemzett Heimat-eszmének számos speciális német vonása is van, mégis egy általános európai jelenséget ír le, amennyiben a helyi és a nemzeti szint közötti kapcsolatot vizsgálja, különös hangsúlyt fektetve arra, hogy miként képzelték el helyben a nemzetet, és azon belül az adott 1 Confino 1997; továbbá: Applegate 1990. 121
V A R G A B Á L I N T közösség helyét. A közösség helyének elképzelését a nemzeten belül a helyi eliteknek kellett megoldania, és a feladat korán sem volt egyszerű. A helyi közösségek ugyanis általában már a nemzeti ideológia felbukkanása előtt is rendelkeztek elképzeléssel saját magukról, és ezt kellett összhangba hozni a nemzet magasabb igényeivel olyan módon, hogy a helyi értékek integrálódjanak a nemzeti közösségbe. A történelemről alkotott kép és ennek reprezentációja természetesen kulcsszerepet kaptak ebben a folyamatban, mivel az egyszerre tudományos igényű és mitologikus elemeket is tartalmazó közös múlt felépítése és elterjesztése mind a nemzeti közösség, mind a helyi közösségek identitásainak megkerülhetetlen része volt. A nemzeti történelem konstruálásának folyamata és ennek szerepe a nemzeti identitás formálásában jól ismert. 2 Azonban a helyi elitek is erőteljes történeti narratívákat produkáltak saját múltjukról, amit nem is késlekedtek reprezentálni, de ez az aspektus jóval kisebb figyelmet kapott idáig. 3 Pedig a két történetírási és reprezentációs szint közötti kapcsolat kulcsfontosságú a nemzetépítés helyi sikerének avagy bukásának megértése szempontjából. Ugyanis minél inkább képes volt a nemzeti elit a helyi eliteket együttműködésre bírni, és a helyi narratívákat beleágyazni a nemzetibe, annál nagyobb volt a nemzeti ideológia és identitás helyi szintű elfogadásának esélye. És fordítva: amennyiben a helyi elit nem találta meg saját múltjának, értékeinek helyét a nemzeti közösségben, nagyobb esélylyel utasította vissza a nemzeti identitás átvételét, azaz a nemzetépítés helyi szinten nagyobb eséllyel volt bukásra ítélve. 4 Röviden tehát, annak érdekében, hogy a nemzeti identitás helyi szinten elfogadott legyen, a nemzetet Confino szavaival élve helyi metaforának kellett látni, azaz a helyi közösség a nemzeti közösséget kellett, hogy tükrözze. A helyi és a nemzeti szint közötti viszony Magyarországon még tovább bonyolódott azáltal, hogy a legtöbb nyugat-európai államtól eltérően itt egyszerre több, egymással konkuráló nemzetépítő elit is fellépett, beleértve ebbe a magyart és a szlovákot is. 5 Ez értelemszerűen ahhoz vezetett, hogy Magyarországon belül egyszerre több nemzeti szintű diskurzus is kialakult, amelyeknek kapcsolata a helyi szintű narratívákkal így még bonyolultabb 122 2 Berger Lorenz 2010. 3 Néhány kivétel: Kunz 2000; Santvoort Maeyer Verschaffel 2008; Török 2008; Erdősi 2010. 4 Wright Clark 2008. 5 Bár a magyar és a szlovák nemzeti mozgalmat is számos kisebb csoportra lehetne bontani, az egyszerűség kedvéért itt a nemzeti mozgalmakat mégis homogénnek kezeljük. A nemzeti mozgalmakon belüli törésvonalakhoz lásd Gyurgyák 2007; Maxwell 2009.
Árpád és Mária Terézia között lett, mivel gyakran helyi szinten is az eltérő nemzeti interpretációk mentén alkották meg a helyi elbeszéléseket. Mivel a kiegyezés után a magyar állam erőforrásai szinte teljes egészében a magyar nemzetépítő elit kezébe kerültek, így a magyar nemzeti diskurzus komoly lépéselőnybe került versenytársaival szemben. A magyar történettudomány állami támogatást élvezett, a magyar nyelvű értelmiség méretében is sokkal nagyobb volt, mint bármelyik versenytársa, így a magyar nemzeti narratíva védekező helyzetbe szorította a többi nemzeti diskurzust. Ugyanakkor a helyi szint sikeres és hatékony bevonása a nemzeti diskurzusba egyáltalán nem volt magától értetődő, mivel a helyi történeti társaságok, múzeumok, folyóiratok jóval kevesebb anyagi és szellemi erőforrással rendelkeztek, mint nyugat-európai megfelelőik. 6 A helyi narratívák így jóval inkább a nemzeti szintű diskurzus helyi leképezését végezték el, azaz a nemzeti szint jóval komolyabb befolyást gyakorolt a helyire, mint fordítva. Ez azt jelentette, hogy a magyar nemzeti történeti narratíva nem a helyi történeti olvasatok összegzése lett, mint például a német esetben, mivel a helyi magyar elitek is a magyar nemzeti diskurzus szerint konceptualizálták saját történelmüket. A helyi történeti reprezentációk kiválóan demonstrálják a nemzeti diskurzus erejét és a helyi erőforrások szűkös voltát: egészen a 19. század végéig alig voltak a vidéki Magyarországon történeti emlékművek; ha sikerült is valamilyen szobrot állítani, az szinte kivétel nélkül valamilyen nemzeti jelentőségű, esetenként helyi kötődéssel is rendelkező személyt ábrázolt. A nagy nemzeti panteon szintje alatt maradó helyi hősök és a lokális emlékezet ritkán kapott helyet a formális reprezentációban. 7 Ha az államilag támogatott magyar nemzeti diskurzus is ilyen erőforráshiánytól szenvedett, akkor el lehet képzelni, hogy a jóval kisebb népességre támaszkodó, az állam által egyáltalán nem támogatott, sőt gyakran kifejezetten akadályozott konkurens nemzeti elitek milyen hatékonysággal voltak képesek működni. Az erőforrások és az állami támogatás hiánya különösen helyi szinten mutatkozott meg, azaz a nem magyar helyi elitek még sokkal inkább függtek saját nemzeti vezető rétegüktől, mint magyar megfelelőik. Ennek következtében a nem magyar helyi diskurzusok még inkább a központ konceptualizálását vették át. Pénzhiány és a gyakran ellenséges állami környezet miatt pedig ezen narratívák térbeli reprezentációja általában nem volt lehetséges. 8 6 Porciani Raphael 2010. 7 Szana 1901. 8 Egyedüli kivételt az erdélyi szászok élveztek: Wolfes 2004. 123
V A R G A B Á L I N T Elitek és reprezentációk Pozsonyban Pozsony városa ugyanakkor csak részben illik bele ebbe a képbe. Magyarország egyik leggazdagabb és legnagyobb városaként elegendő anyagi és szellemi erőforrással rendelkezett ahhoz, hogy a helyi értelmiség egy olyan történeti narratívát dolgozzon ki, ami a város szerepét hangsúlyozta, és ezt az olvasatot méltó módon reprezentálja is. A helyi elbeszélés Pozsony esetében is találkozott a magyar nemzeti olvasattal. Amint az alábbiakból kiderül, a két narratívát két különböző társadalmi csoport dolgozta ki és képviselte. A helyi és a magyar nemzeti olvasatokon kívül még a szlovák nemzeti elit is igényt tartott Pozsony városára. A szlovák nemzeti mozgalom azonban csak a 19. század középig volt jelen a városban: L udovít Štúr 1843-ban a város elhagyására kényszerült, 1850-ben pedig Juraj Palkovič professzor halálával megszűnt a korai szlovák nemzeti mozgalom egyik kulcsfontosságú intézménye, az Evangélikus Lyceum szláv tanszéke. 9 A következő években a szlovák nemzeti mozgalom központja áttevődött a Tátra kisvárosaiba, és a század utolsó harmadára gyakorlatilag teljesen eltűnt Pozsonyból. 10 Ennek következtében Pozsonyról nem született érdemi szlovák nemzeti olvasat, így nem volt mit reprezentálni sem. A pozsonyi zsidók szintén nem játszottak komoly szerepet a városról alkotott kép megformálásában. Ugyan a népes és gazdag pozsonyi zsidóságnak megvolt a lehetősége, hogy akár egy saját szerepét kiemelő narratívát is kidolgozzon, erre nem került sor, mivel a város izraelita lakossága a század utolsó harmadában a magyar polgárságba és ezáltal a magyar nemzetbe való integrációra törekedett. Ezért a zsidó szeparatizmus gondolata nagyjából a századfordulóig egyáltalán nem játszott szerepet Pozsonyban. 11 A szlovákok és a zsidók marginalizálódásával így a város helyének elképzelése a nemzeti közösségben két csoportra hárult: egyrészt a helyi eredetű, német nyelvű, prenacionalista identitással rendelkező polgárságra, másrészt a leginkább a városba nemrég bevándorolt magyar nemzeti lojalitással 124 9 Babejová 2003; Vesztróczy 2005. 10 ŠOAB, főispáni iratok, 262. doboz, 35/1896, 264. doboz, 2/1897, 305. doboz 1/1899. A szlovák nemzeti mozgalom visszaszorulása Pozsonyból jól követhető a nemzeti kánon megteremtésének egyik kiemelt fontosságú médiumának, az irodalmi évkönyveknek az előfizetőin keresztül. 1836-ban a Plody zboru Učenců Řeči Českoslowanské Prešporského évkönyv 286 összes (ebből 172 magyarországi) előfizetője közül 71 volt pozsonyi, azaz az országon belüli előfizetések 41%-a Pozsonyba összpontosult (Plody 1836: oldalszám nélküli bevezető). 1864-ben a Lipa évkönyvet összesen 528-an fizették elő, de csak 11-en voltak közülük pozsonyiak. (Lipa 1864: 395 406). 11 Trančik 1997.
Árpád és Mária Terézia között rendelkező polgárokra. A német nyelvű polgárság, amely a város lakosságának relatív többségét tette ki még az 1910-es népszámlálás szerint is, hagyományosan lojális volt Magyarországhoz és az uralkodóhoz, anélkül azonban, hogy modern nemzeti identitást vett volna át. A német nyelv és kultúra, illetve a helyi büszkeség ugyanis legalább olyan fontos volt a pozsonyi identitásban, mint a magyarországi lojalitás. Ugyan a pozsonyiak a 19. század közepétől folyamatosan valamilyen nemzetépítő projekttel szembesültek, ez a prenacionalista identitás uralkodott az őshonos német polgárság körében végig a század folyamán, sőt ennek nyomai egészen az 1930-as évekig is kimutathatóak. 12 A történelemnek értelemszerűen kiemelt szerep jutott a helyi narratíva formálásában. Egy 1811-es forrás szerint a pozsonyi szereti királyát, hazáját, büszke nemzetiségére, amire hazájának története, alkotmánya és szabadsága jogosítják fel. 13 Az a történelem, ami ebben a pozsonyi narratívában megjelenik, olyan eseményekre helyezte a hangsúlyt, amelyek a városban játszódtak le, de egyben országos jelentőséggel is bírtak. Így a pozsonyi német polgárság önképében fontos szerepet kaptak a Szent Márton székesegyházban megtartott királyi koronázások 1563 és 1830 között, a rendi diéták, különösen az 1741-es, amely során a rendek nagylelkű támogatásukról biztosították Mária Teréziát, illetve az ország modernizációját megalapozó reformországgyűlések. A Magyarország történetében játszott kiemelt szerepe miatt Pozsony lakói annak ellenére büszkén tekintettek városukra az ország második fővárosaként, hogy 1848-ban mindenféle fővárosi funkcióját elvesztette. Egy 1880-as útikönyv így jellemzi Pozsonyt: Miután Buda az oszmánok kezébe esett, I. Ferdinánd Pozsonyt a Szent Korona országainak fővárosává tette, ami egészen II. József idejéig maradt; 1848-ig itt tartották az országgyűléseket, és ezek az időszakok még a mai nemzedék emlékezetében is élnek. 14 Ugyanakkor a lojalitás Magyarországhoz és a magyar uralkodóhoz egyáltalán nem jelentette azt, hogy a pozsonyi német polgárság feltétel nélkül elfogadta volna a magyar nemzetépítő diskurzust, különösen annak nyelvi alapra épülő változatát. A német nyelv és kultúra ugyanis Pozsonyban különös 12 Mannová 2002; Babejová 2003: 85 91. 13 Paul Kolbány pozsonyi doktort idézi: Tancer 2008: 29. 14 Heksch 1880: 20 21. 125
V A R G A B Á L I N T fontossággal bírt, de a helyi polgárok ezt gond nélkül tudták összeegyeztetni magyarországi lojalitásukkal: A német szellem és a német tevékenységek hamarosan Pozsonyt megerősített és jelentős hellyé tették. [ ] Pozsony lakosainak patriotizmusát egyetlen más város lakosai sem múlják felül. A legmélyebb szeretet ápolják a király és a haza iránt, és nem sajnálják sem vagyonukat, sem életüket gyakran veszélyeztetett hazafiúi jogaik megvédése érdekében, és bár a mai lakosság legnagyobb számban nyelvileg a német nép tagja, a város legtöbb lakója bírja a magyar nyelvet és azonos szeretettel ápolja, mint a németet, a város alapformája azonban mégis német. 15 Azaz a pozsonyi német polgárságtól távol állt, hogy magát az etnikai magyar nemzettel azonosítsa, de ugyanúgy a német nemzet koncepciója sem volt vonzó a pozsonyiak számára. Sőt, a források gyakran beszélnek egy bizonyos Preßburger Nation -ról, ami természetesen a helyi identitást takarta, modern, nemzeti lojalitás nélkül. 16 Míg tehát a pozsonyi német polgárság a város német kultúráját és magyarországi lojalitását egyszerre hangsúlyozta, addig a város magyar nemzetépítő elitje szándékosan alulértékelte a német befolyást és Pozsonyt magyar városként állította be. A pozsonyi magyar nemzeti elit eleve jóval kevesebb kötődéssel rendelkezett magához a városhoz, mint a német nyelvű őshonos polgárság, mivel sokan közülük köztisztviselőként, tanárként vagy hasonló, az államtól függő állást betöltve költöztek a városba. 17 A város magyar nemzeti olvasata sokkal inkább hangsúlyozta Pozsony helyét Magyarország és a magyar nemzeti kultúra történetében. Így a hangsúly az első magyar nyelvű napilapra, a Pozsonyban kiadott Magyar Hírmondóra vagy a reformkor Pozsonyban tevékenykedő politikusaira került. 18 Egy röpirat így fogalmazta meg Pozsony nemzeti jelentőségét: 126 15 Könyöki 1873: 1 3. 16 Babejová 2003: 85 91. 17 Ugyan a pozsonyi középosztály mikroszíntű vizsgálatával még nem rendelkezünk, de a részletes statisztika alapján nyilvánvaló a magyar nyelvűek erősebb kötődése az államhoz. Lásd: MOL XXXII-23-h 167. doboz, 41. tábla. A Pozsonyról szóló magyar nyelvű, illetve magyar nemzeti szemszögű források szerzői között pedig jóval magasabb arányban találunk a városon kívül születetteket, mint pozsonyiakat. 18 Vutkovich Sándor: A millennium megünneplése Pozsonyban. Nyugatmagyarországi Hiradó, 1896. május 12. 1 5.
Árpád és Mária Terézia között Nem tekinthet-e vissza a város érdemes törzspolgársága egy majdnem 1900 éves, a harc és békeműnek eseményeiben gazdag történetre? [ ] Semmi vad hullámzás nem tudta alámosni és megdönteni létének sziklavárát és egy ezer éves uralom lelkesedéssel nyomhatja e városra létének élő tanulságát! A honi történelem arany lapjain mindenütt ott szerepel az ősi Pozsony városa tekintélyével, intelligens befolyásával; az alkotás majdnem minden nevezetesebb mozzanata ott találja gyújtópontját. Csak gondoljunk a nemzet önbizalomra ébredésének korszakalkotó munkásságára, a harmincas évek és negyvenes években történt alkotmányos újjászületésre, a nemzet önállósításának erőkifejtéseire, férfias öntudattal való fellépésére ott találjuk vállvetve Pozsony lakosságának jeleseit mind. [ ] Mit áldozott, mit szenvedett e város hű népe a haza szabadsága, becsületéért, a városi Krónikák erről ezer meg ezer példát mutathatnak fel. 19 A város magyar vonatkozású történelmén kívül a magyar interpretáció Pozsony határfunkcióját is kiemelte, a magyar kultúra bástyájának látva azt a német befolyás ellen. Ugyanakkor Pozsony német jellege teljesen egyértelmű volt a kortársak számára, ezért a magyar nemzeti aktivisták a várost gyakran nemzeti sivatagként jellemezték, ahol csak a magyar nemzeti egyesületek alkottak oázist. Míg a német polgárság nyilvánvalóan sokat profitált Bécs és a német kultúra közelségéből, addig a magyar nemzetépítők éppen ellenkezőleg, a magyar nemzeti kultúrát veszélyeztető tényezőként élték meg a szomszédos császárvárost, ami akár a város magyarországi lojalitására is kihívást jelenthet. A magyar nemzeti olvasat tehát Pozsonynak három, egymással nyilván szoros összefüggésben levő funkciót adott: kiemelte jelentőségét Magyarország történetében, határfunkcióját Ausztria ellen, végül szerepét a magyar nemzeti kultúrában. 20 A helyi és a magyar nemzeti olvasatot összehasonlítva azt látjuk, hogy nem különböztek egymástól gyökeresen. Mindkét narratíva hangsúlyozta a város lojalitását Magyarországhoz és a magyar történelemben játszott kiemelkedő szerepét. A magyar nemzeti interpretáció a várost a magyar nemzeti kultúra bástyájának tekintette az ország határán, így a város történetéből is a reformkort, azaz a nemzetépítés és polgárosodás kulcskorszakát emelte ki. A helyi narratíva a város Habsburg-hűségét és német kultúráját emelte ki, ezáltal az aranykort a 18. századra tette. De mindkét olvasat megegyezett abban, hogy 19 Schulpe 1893: 13. 20 Különösen a Pozsonyt Béccsel összekötő gyorsvillamos építése zavarta a magyar nemzetépítőket, mert a közvetlen és kényelmes összeköttetéstől a német kultúra befolyásának növekedését várták, ami Pozsonyt a császárváros egyszerű külvárosává fokozta volna le. Babejová 2003: 65 68, 155 158, 170 178. 127
V A R G A B Á L I N T Pozsony a magyar történelem dicső fejezeteihez számos jelentős tettel járult hozzá: a koronázások, az országgyűlések mindkét narratívában kiemelt jelentőséget kaptak. Ugyan a helyi olvasat inkább a 18. századra tette a hangsúlyt, a reformkor időszaka az őshonos pozsonyi polgárság számára is elsőrangú fontossággal bírt, így a helyi elbeszélésekben is kiemelt jelentőséget kapott. 21 Pozsony anyagi és szellemi erőforrásai könnyedén lehetővé tették, hogy a városról alkotott képeket a városi térben is reprezentálják. Nemzeti jelleget a pozsonyi városi tér egészen az 1870-es évek végéig egyáltalán nem viselt. A városi tér nemzetiesítése 1879-ben vette kezdetét utcanevek átnevezésével. A következő évtizedek során Pozsony utcái egyre-másra kaptak új nevet, amelyek jól illusztrálták a város többes identitását. Így utcanév örökítette meg a magyar nemzeti panteon több alakját is, többek között olyan figurákat, akiknek semmi közük sem volt a városhoz. Jelentős helyi személyekről (polgármester, helyi művész), valamint a Habsburg-család számos tagjáról is neveztek el közteret. Német vagy szlovák nemzeti hősök természetesen szóba sem jöttek az új utcanevek kiválasztásakor. 22 A közterületek átnevezése olcsó és egyszerű feladat volt, de nem elégítette ki a helyi elitek reprezentációs igényeit. A 19. század nyugat-európai szobormániájával összhangban a pozsonyi identitások emlékművekben is megjelenítésre kerültek. Az első modern szobrot 1887-ben avatták fel a korzón (a mai Hvezdioslav téren) a pozsonyi születésű zeneszerző, Johann Nepomuk Hummel tiszteletére. Ez az emlékmű jól illusztrálta a német polgárság többes, prenacionalista identitását: az avatási ceremónia és az azt megörökítő emlékirat nyelve német és magyar volt, a beszédek pedig egyszerre méltatták a város magas német nyelvű kultúráját és hűségét Magyarországhoz. 23 1890-ben hasonló szellemű emlékművet terveztek állítani Liszt Ferencnek, aki a közeli Doborján (ma Raiding, Ausztria) faluban született, és első sikereit Pozsonyban aratta. Pénzügyi nehézségek miatt azonban ez az emlékmű nem került megépítésre. 24 Magyar nemzeti emlékmű sem a városban, sem a környékén nem volt 1896-ig, így a millennium kiváló lehetőséget biztosított arra, hogy a pozsonyi magyar nemzeti elit megszüntesse ezt a hiányosságot. 128 21 Rakovszky 1865. 22 Ortvay 1905. 23 Batka Wodianer 1887. 24 Mannová 2007.
Árpád és Mária Terézia között A nemzetépítő állam szimbóluma Az 1896-os millenniumi ünnepségek képezték a magyar kormány első átfogó kísérletét arra, hogy a magyar nemzeti eszmét szimbolikus eszközökön keresztül az ország lakosságának nagy részéhez eljuttassa. Mivel a honfoglalást korábban nem ünnepelték meg, ezért a millenniumi ünnepségek tartalmát a kormány és a magyar nemzeti értelmiség szabadon találhatta ki. A honfoglalás ezredik évfordulója nem egyszerűen egy megünneplendő tény volt, hanem alkalom. Alkalom arra, hogy a kormányzat egy egész nemzetitörténelmi ideológiát fogalmazzon meg; olyat, ami teljesnek láttatja a csonka államiságot, és a létezőt mint egyetlen lehetségest mutatja be. Más szóval: bizonyos értelemben a múlt historizált értékeivel vértezhető fel az éppen meglevő, s mindez a kontinuitás, a megingathatatlan állandóság érzetét keltheti fogalmaz Gerő András. 25 Ezt az ideológiát eredetileg csupán egy budapesti emlékműnek kellett reprezentálnia, de hamarosan ötletek százai bukkantak fel, hogy nagyszabású, országszerte megtartott ünneplésekkel emlékezzenek meg a honfoglalásról. Az egyik millenniumi ötlet gazdája Thaly Kálmán, a befolyásos történész, politikus, mai szóval véleményvezér volt, aki nyugat-európai utazásai alatt számtalan nemzeti emlékművet látott. Thalyt zavarta a millennium Budapestre korlátozása, ezért a honfoglaló törzsek számának megfelelően hét emlékmű felépítését javasolta olyan helyszíneken, amelyek a honfoglalással és/vagy a magyar állameszmével voltak összefüggésbe hozhatók. Az ellenzéki Thaly javaslatát azonnal és nagy lelkesedéssel fogadta el a kormány, és a projekt a millenniumi ünnepségek kiemelt részévé vált. A kormányzat annyira szívén viselte ezeket az emlékműveket, hogy finanszírozásuk, megtervezésük és átadásuk is teljes egészében Budapestről történt, azaz a helyi érdekeket teljes mértékben figyelmen kívül hagyták. Az emlékművek mindenhol ugyanazt az üzenetet hordozták: Magyarország történetének magyar etnikai olvasatát, azaz a magyar nép Kárpát-medencén belüli vezető szerepét reprezentálták, illetve az egységes magyar államterületet, az ország határainak állandóságát jelenítették meg. Az emlékművek egységes üzenetéről hasonló megformálásuk gondoskodott: eleve a hetes szám a magyar honfoglalókat jelenítette meg, a szobrok pedig az Árpád-kori magyar vitézt, személyesen Árpád fejedelmet, vagy éppen a turulmadarat 25 Gerő 1993: 344. 129
V A R G A B Á L I N T ábrázolták. A helyszínek kiválasztása sem volt véletlen: a magyar államterületet szimbolizálandó az ország öt határpontjára (Dévény, Nyitra, Munkács, Brassó, Zimony) és két belső pontra (Pannonhalma, Pusztaszer, de ezek is összefüggésbe hozhatóak a magyar államterülettel) esett Thaly választása. Az öt határpont ráadásul szimbolikuson lefedte az ország nem magyarul beszélő részeit is, egyértelmű és egy pillanatig sem titkolt üzenetet hordozva a helyi nem magyar lakosságnak. 26 Ez a minta volt érvényes Dévény esetében is. Már a helyszín is sokatmondó: az emlékművet a dévényi vár romjai között, csupán néhány méterre az osztrák-magyar határtól emelték. A messziről is jól látható emlékmű egy Nyugat (tehát Bécs) felé néző Árpád-kori magyar harcost ábrázolt, aki egyik karjában a magyar címert, másikban pedig egy leeresztett kardot tartott. Az üzenet egyértelmű volt: a Dunán Bécs felől érkező utazó egy másik országba lépett (ezt szimbolizálta a címer), amely befejezte a honfoglalás és államépítés munkáját, de bármikor készen áll önmaga megvédésére (amint a kard mutatta) érvelt Thaly. 27 A vár szláv eredete nem játszott komoly szerepet a magyar percepcióban. Ugyan azt jól lehetett tudni, hogy egyes Devín komoly jelentőségű nagymorva vár volt és bizonyos morva fejedelmek székhelyüket is ott tartották, az viszont nem volt egyértelmű, hogy ez a helyszín a morvaországi Velehraddal vagy a magyarországi Dévénnyel azonos-e. A 19. század közepéig a magyarországi történészek ez utóbbira hajlottak, de a szlavisztika tudományának megalkotója, Pavel Jozef Šafarik 1837-ben megjelent nagy hatású munkájában ( ) a nagymorva fejedelmi székhelyet Velehraddal azonosította. 28 A magyar nemzeti történettudomány pedig boldogan vette át Šafarik érveit, hogy egy potenciális szlovák nemzeti megteremtésének esélyeit csökkentse. 29 Ennek ellenére Thaly tisztában volt azzal, hogy Dévény valamilyen szláv múlttal bizonyosan rendelkezik. A nagymorva múlt viszont még kapóra is jött Thalynak: mivel a magyar történetírás szerint a honfoglaló magyarok legyőzték és elfoglalták a morva birodalmat, ezért a dévényi emlékmű a szlovákok feletti magyar dominanciát is megtestesítette. A szlovákok feletti uralmat viszont explicit a nyitrai emlékmű repre- 130 26 Thaly 1898; R. Várkonyi 1961; Sinkó 1989. 27 Thaly 1898: 19 21. 28 Schafarik 1843 1844 (1837): II. 501. 29 Ipolyi Arnold 1860: Fehérhegységi utiképek. Második rész. Lefelé Szakolczától Dévényig. Vasárnapi Ujsag, 1860. május 13. 232 234.; Dévény szócikk. In: A Pallas nagy lexikona. Az összes ismeretek enciklopédiája V. kötet, Budapest, 1893, 258.
Árpád és Mária Terézia között zentálta, ezért Dévény elsődleges funkciója az Ausztriával szembeni határ megjelenítése volt. 30 A dévényi emlékmű felavatása hasonló módon történt, mint a többi millenniumi emlékműé. Ezeknek az ünnepségeknek a legfontosabb jellegzetessége az volt, hogy mindenféle helyi referenciát nélkülöztek, annyira, hogy a beszédek gyakorlatilag bármilyen helyszínen elhangozhattak volna. Dévényben Jósika Sámuel király személye körüli miniszter tartotta a fő szónoklatot; beszéde a magyar állameszméről szóló közhelyek gyűjteménye volt. 31 Pozsony vármegye nevében egy galántai ügyvéd, későbbi parlamenti képviselő, Zsigárdy Gyula beszélt, akinek dagályos szónoklata ugyan komoly helyi relevanciával bírt, mivel meglepő módon a közös magyar-szláv múltat emelte ki, de a beszédet vélhetően gyatra színvonala miatt a sajtó nagyrészt ignorálta. 32 A magyar sajtó mind Budapesten, mind Pozsonyban kitörő örömmel fogadta a dévényi emlékművet. A legtöbb cikk a szobor határfunkcióját emelte ki. A, a pozsonyi magyar nemzetépítő elit lapja, az országos sajtóhoz hasonlóan az emlékmű nemzeti jelentőségét méltatta, helyi vonatkozásokról viszont nem számolt be. 33 Az emlékművet már felavatásának másnapján elkezdték magyar nemzeti célokra használni, amikor is a pozsonyi középiskolák tanulói (kb. 1100 diák) kirándultak Dévénybe, ahol az ilyenkor szokásos módon nemzeti tartalmú verseket szavaltak és énekeltek. 34 A pozsonyi német sajtó kevesebb lelkesedést mutatott a dévényi emlékmű iránt, bár részletes, de leginkább semleges jellegű beszámolókat közöltek az átadó ünnepségről. A cikkek azt sugallták, hogy az emlékmű nem befolyásolja jelentősen a város német olvasatát és a városi tér használatát. A német sajtó beszámolói szerint a dévényi emlékművet a magyar állam Pozsonytól teljesen független reprezentációjának tekintették. Ez a reakció egyáltalán nem meglepő: amint a fentiekben már részletesen bemutatásra került, a pozsonyi helyi narratívában a Habsburgok iránti lojalitás komoly szerepet kapott, az osztrák-magyar határ hangsúlyozása viszont ezzel a képpel nem volt kompatibilis. Sőt a magyar honfoglalás sem játszott szerepet a város történetében. 30 Thaly 1898: 19 21. 31 Kőváry 1897: 155. 32 Zsigárdy viszont valószínűleg nagyon meg volt elégedve magával, mert beszédét két nyelven is kiadta: Zsigárdy 1896a, 1896b. 33 A dévényi ünnep. Nyugatmagyarországi Híradó 1896. október 18. 1. 34 A dévényi emlék második ünnep napja. Nyugatmagyarországi Híradó 1896. október 20. 3.; Die vier Mittelschulen bei dem Thebener Millenniums-Denkmal. Preßburger Tagblatt 1896. október 20. 3. 131
V A R G A B Á L I N T Továbbá az emlékmű és a város közötti körülbelül 10 kilométeres távolság is hozzájárult ahhoz, hogy a helyi német polgárok mentális térképét ne igazán befolyásolja a dévényi millenniumi emlékhely. 35 A helyi identitás emlékműve A millenniumi emlékművek kinyitották Pandora szelencéjét, a következő években ugyanis országszerte emlékmű-állítási hullám kezdődött, többnyire helyi kezdeményezésre. Az első ilyen helyi emlékmű éppen a pozsonyi Mária Terézia-szobor lett. Ugyan Mária Terézia szobrát már 1892-ben fel akarták állítani, ezzel emlékezve Ferenc József trónralépésének 25. évfordulójára, de anyagi nehézségek miatt a város nem tudta teljesíteni a kitűzött célt. Végül a város úgy döntött, hogy a szobrot Pozsony saját millenniumi emlékműveként építik meg, de technikai nehézségek miatt nem sikerült befejezni 1896-ra, így csak a következő évben tudták átadni. Az emlékmű a valamikori koronázási domb helyén épült, és Mária Terézia királynőt ábrázolta teljes pompájában és dicsőségében. A szobor feladata Pozsony hagyományos, többrétegű identitásának reprezentálása volt, azaz az emlékműnek be kellett mutatni a város országos jelentőségét a múltban és a jelenben, hűségét az uralkodóhoz és Magyarországhoz. Az emlékmű tökéletesen elérte a kitűzött célt. Először is a szobor megmutatta a város hűségét az uralkodóházhoz, hiszen az egyik legjelentősebb magyar királyt ábrázolta. A Vitam et sanguinem felirat további egyértelmű utalás volt a város Habsburg-ház iránti lojalitásra, mivel az 1741-es országgyűlés pozsonyi értelmezése a városnak, mint házigazdának szerepét emelte ki. A város hűsége az uralkodóházhoz nem is maradt viszonzatlan, mivel a leleplezési ceremónián Ferenc József személyesen is részt vett. Másodszor, az emlékmű a város Magyarország iránti hűségét is jól mutatta. Eleve a millenniumi ünnepségek idejére volt tervezve a szobor átadása, mint Pozsony hozzájárulása az ezredévhez. Az emlékmű talapzata, követve a koronázási dombra vonatkozó hagyományt, az összes magyar törvényhatóság földjéből tartalmazott egy darabot. A törvényhatóságok olyan jeles területekről küldtek földet, mint például a mohácsi csatamező és egyéb kiemelt 132 35 Das Fest in Theben. Preßburger Zeitung 1896. október 19. 1.; Die Einweihung des Thebener Millenniums-Denkmales. Preßburger Tagblatt 1896. október 19. 1 4.; Die Einweihung des Thebener Millenniumsdenkmales. Westungarischer Grenzbote 1896. október 19. 1 4.; Zu den Millenniumfeierlichkeiten. Westungarischer Grenzbote, 1896. október 20. 4.
Árpád és Mária Terézia között emlékezethelyek, azaz a Mária Terézia-szobor talapzata Magyarország egységét szimbolizálta. Harmadszor, az emlékmű büszkén reprezentálta Pozsony önnön fontosságát. Amint a város vezető lapja, a megjegyezte, a Mária Terézia-emlékmű volt az első olyan nagyszabású köztéri szobor az országban, amit nem az állam, hanem egy város finanszírozott. Mivel még a budapesti ezredévi emlékművek nagy része is állami kezdeményezésre és forrásokból épült, ezért a Mária Terézia-emlékmű megerősítette a pozsonyiakban a második főváros képét. Sőt az emlékmű 85 000 koronába került, nagyjából háromszor annyiba, mint a dévényi szobor, azaz a város anyagi értelemben vett gazdagságát is jól mutatta. A szobor alkotója, Fadrusz János pedig pozsonyi származású lévén a város szellemi virágzását testesítette meg. 36 Az emlékmű szimbolikája is Pozsony fontosságát reprezentálta: a főalakot jobbról támogató mellékalak ugyanis egy magyar arisztokratát ábrázolt, a bal mellékalak pedig legalábbis a leleplezési ünnepség hivatalos kiadványa szerint egy fegyveres polgárt. A nemesség és a polgárság így az ország egyenrangú tagjainak lettek feltüntetve. Ez az értelmezés egyértelműen mutatta az ország, az uralkodó és a város egységét. 37 Az emlékmű által reprezentált, a várost magát középpontba helyező narratívát az átadó ünnepséget követő színházi díszelőadás is tovább erősítette. Az előadást Jan Batka városi levéltáros, a hagyományos német nyelvű polgárság tagja tervezte meg. Az előadás hat élőképből állt, amelyek a város történetéből vett országos vagy dinasztikus jelentőségű jeleneteket ábrázoltak. A képek között I. Ferdinánd 1526-os királlyá választása, valamint az 1741-es országgyűlés is szerepelt. Az előadás nyilvánvalóan a helyi narratíva alapján készült, azaz a középpontba a dinasztikus és országos hűséggel bíró, kiemelt fontosságú Pozsony városát helyezte. 38 Nem meglepő, hogy a város német nyelvű sajtója kitörő lelkesedéssel fogadta az emlékművet, a város többrétegű identitásának és önképének méltó megjelenítését látva benne. 39 36 Sr. Majestät dem Könige und seinem Hause Heil! Preßburger Zeitung 1897. május 16. 1. 37 Engyeli Langer 1897a, 1897b. 38 Programmbuch 1897. 39 Der Preßburger Krönungshügel und seine Geschichte. Preßburger Zeitung 1897. május 16. 2 6.; Der Enthüllungstag. Preßburger Zeitung 1897. május 17. 1 5.; Vitam et Sanguinem! Westungarischer Grenzbote 1897. május 16. 1.; Zur Enthüllungs-Feier unseres Krönungs- Denkmales. Westungarischer Grenzbote 1897. május 16. 2 5.; Die Enthüllungs-Feier unseres Krönungs-Denkmales. Westungarischer Grenzbote 1897. május 17. 1 4.; 16. Mai 1897. Preßburger Tagblatt 1897. május 16., 2 9. 133