Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXVII 297 BOCSKAI ISTVÁN KISMARJÁNAK ADOTT PRIVILÉGIUM LEVELÉNEK NÉHÁNY TANULSÁGA * VARGA GYULA ismarjai Bocskai István történelmi tetteinek jelentőségét a történetírás már alapjaiban tisztázta. Engem azonban régen foglalkoztatott az a feltevés, hogy a Bécsi békében és a zsitvatortoki békében kifejezett nagyjelentőségű politikai kérdések mellett, mint amilyen a szabad vallásgyakorlás, az ország alkotmányos szabadsága, a törökökkel kötött béke, az erdélyi fejedelemség önállóságának jelentősége, Bocskai Istvánt foglalkoztatták azok a társadalmi kérdések is, melyek az európai reformáció elterjedése során legtöbb európai országban, spontán módon, vagy valamilyen koncepció jegyében, békében vagy belső háborúk során felvetődtek. Mindig gyanítottam, hogy többek közt a hajdúk letelepítésében az ismert katonai szempontokon túl Bocskainak valamilyen távlati társadalmi elképzelései is voltak. Sajnos, erre a kérdésre a Bocskai által kiadott ismertebb oklevelek nem, vagy csak alig adnak választ. Az úgynevezett nagy hajdú oklevelekből elsősorban a katonai szempontok olvashatók ki, vagyis hogy a fejedelem hűséges hajdúit főleg azért telepítette le, nemesítette meg, hogy azok neki, és az erdélyi fejedelmeknek mindenkor erős katonai támaszai lehessenek. De arról, hogy a letelepített hajdú csoportok milyen módon szervezzék meg önkormányzataikat, ezek az oklevelek nem szólnak. A köleséri hajdúknak adományozott kiváltságlevél annyival mond többet a nagy hajdú okleveleknél, hogy ebben céloz a fejedelem az Erdélyben élő hű szabad székelyeink pél- * Elhangzott: Debrecenben. 2000. december 12-én, a Bocskai Társaság konferenciáján.
298 Varga Gyula: Kismarja mezőváros kiváltságlevele dájára, de azután ebben sem esik több szó arról, hogy ezek milyen módon alakítsák majd ki jövendő közösségük belső rendjét. A hajdú városok kialakulásában a fejedelem bekövetkezett szomorú halála miatt már nem vehetett részt. Bocskai István Kismarja számára 1606. szeptember 22 én Kassán kiadott privilégiumlevelét azért tartom fontosnak, mert benne a fejedelem egy nagyon szép, és tanulságos indokolás után 16 pontban sorolja fel a falu számára rendelt kiváltságokat. E pontokból szépen kirajzolódik az a koncepció, amely szerint a fejedelem a 17. század elején az ideálisnak tartott faluközösségeket elképzelte. Az eredeti, fekvő téglalap alakú, pergamenre írott, függő viaszpecséttel ellátott oklevelet Kismarja leveles házában egy fa ládában őrizték 1944 nyár végéig. (Magam még láttam, bár abban az időben még a különben jól olvasható latin nyelvű szöveget nem értettem.) 1944 augusztusában azonban az akkori menekítési rendelet miatt az ugyanebben a ládában őrzött Bocskai aranypénzekkel és az eredeti, 1606-os dátumot viselő pecsétnyomóval együtt elszállították. Az oklevél és az aranyak azután eltűntek, a pecsét valamilyen titkos úton megmenekült, s azt az 1960-as években a Déri Múzeum munkatársa, Masits László egy ismeretlen férfitól a múzeum számára megvásárolta. (Masits László: Kismarja XVII. századi ezüst pecsétnyomója. DMÉ. 1969 1970. Debr. 1971. 55.72.) Az oklevélnek számtalan másolatát, fordítását ismerjük. (Varga Gyula: Egy falu az országban. Db. 1978. 40. 42. sz. jegyzet.) Ezek hitelessége nem mindig megbízható. Szerencsére az eredeti fogalmazvány is megmaradt Bocskai Liber Regius ában (OL. Gyulafehérvári Káptalan Levéltára. Bocskai Liber Regius. 34 36. folia /6 oldal/). Magam ennek xerox másolatát használtam, melynek kiolvasásában és szakszerű fordításában Csobán Endre egykori debreceni levéltáros és Szabó István professzor úr voltak segítségemre. Az oklevelet a hajdúkutatók általában nem ismerik, vagy ha hivatkoznak is rá, részletesen nem elemzik. Bár az eredeti latin szöveget és annak fordítását az Egy falu az országban c. könyvemben idézem, most mégis fontosnak tartom e szövegek újabb közre adását, mivel a fent említett könyv ma már alig elérhető a kutatók számára. Szerintem az oklevél részletesebb és elmélyültebb elemzést érdemelne. Itt most csupán néhány, számomra különösen fontosnak ítélt vonatkozására szeretném felhívni a figyelmet.
Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXVII 299 Mindenekelőtt figyelmet érdemel a protocollum előbb említett arenga része, melyben a fejedelem indokolja, hogy számos, és Kismarjánál sokkal nagyobb jelentőséggel bíró várai, helységei közül miért pont ezt a Berettyó folyó szigetén települt kis Bihar megyei falut emelte ki, és ruházta fel szokatlanul magas szintű kiváltságokkal. Itt, miután kifejti, hogy fejedelmi férfiakban nem méltatlan dolog és nem hiábavaló tulajdonság a haza és a szülőföld iránt való háládatosság, kérdezi: illenék-e megfeledkezni arról a helyről, arról a mi igen kedves szülőföldünkről, ahonnan eleink eredetüket vették, testüket elföldeltették, síremlékeiket felépíttették? Tudjuk, a hivatalos történetírás Bocskai krónikása, Szamosközi István tájékoztatása alapján úgy tudja, hogy Bocskai István Kolozsvárott született. A kismarjaiak ezzel szemben mindig azt tartják, hogy a fejedelem itt született, a falu észak-keleti részén elhelyezkedő várdombon egykor álló várkastélyban. A történetírók véleményét ma már hiteles dokumentumokkal sem megerősíteni, sem cáfolni nem lehet. A kismarjaiak véleményét néhány 17. századi krónikás célzása is erősíti. (Többek közt a Szappanos János: Militaris Congratulatio c. munkájában található ilyen utalásra Kovács Sándor Iván irodalomtörténész is felhívta a figyelmemet, melyet ezúton is köszönök. A RMK. I. 1959. 259. lapon található idézetet magam már korábban fent jelzett könyvem 39. lapján, a 36. sz. jegyzetben említem.) A kismarjaiak hitét erősíti, hogy a város 1606 decemberében megkezdett Prothocollum -ában az akkori valószínűleg első nótárius a fejedelem halála és temetése utáni napokban többek közt a következőket írta be: Kis Maria Várossa minden igaz és értelmes Lakossainak elég azt ezenn Prothocollumból tudni, hogy ez (t.i. Bocskai István) ezen Nemes Városból származott Ideig való lakóháza B. E. (Boldog Emlékezetű) Eleinek volt a Földvárban, amellynek emlékezetes hellye még ma is fenn vagyon de nem is volna illő ezenn helynek végképpen eltöröltetni, vagy elhányatni Kis Mária Várossának értelmes Lakossaitól, mivel ezen hely mindenkor emlékezetesebb és örökös böcsben tartatik arról, hogy ezen hellyen Fejedelem született. Még pedig olly kegyes Fejedelem, a ki Kis Maria Várossa lakosait sokaknak példájára más helységek lakosai felett különös nyugodalommal kívánta fel segélleni. (Az eredeti protocollum elrongyolódott, majd elveszett, de a szöveget Gyulay Gábor nótá-
300 Varga Gyula: Kismarja mezőváros kiváltságlevele rius 1776-ban feltehetően betűhíven bemásolta az egyházi anyakönyv II. kötetébe, ahol az ma is olvasható.) A hivatalos történetírás álláspontjának cáfolatára e néhány idézet nem elegendő, hiszen a tudományos etika megkövetelné a jelenleg elfogadott álláspont valótlanságának a bizonyítását. Erre pedig nincsenek hiteles forrásaink. Egy azonban bizonyos, hogy maga Bocskai István Kismarját tekintette szülőföldjének, hiszen csak ezzel magyarázható az a rendkívüli kiváltság, melyet alig három hónappal halála előtt a kismarjaiaknak adományozott. (Olyan lehet ez, mint ma, amikor csaknem minden gyerek valamely szülőotthonnal rendelkező városban látja meg a napvilágot, de valójában nem ezt tekinti szülőhelyének, hanem azt a helyet, ahol ősei, szülei éltek, ahol mindenkor otthon érezhette magát.) Ezért nem ítélendő el a kismarjaiak akik közé magamat is számítom azon meggyőződése, hogy a nagy fejedelem itt született, a Berettyó vize által körülfogott várban, melyet a falu ma is kultikus helyként tisztel. Abban, ha egy fejedelem a maga valós, vagy vállalt szülőhelyét kiváltságokkal látja el, nincs semmi rendkívüli. De valószínű, hogy igen kedves szülőföldjének azt a jogi státuszt igyekezett biztosítani, melyet ő az adott korban legjobbnak tartott. Valószínű, hogy a maga által megkonstruált társadalmi képletben látja azt az ideális állapotot, amelyben szerinte az emberek legjobban érezhetik magukat, leginkább kiteljesíthetik képességeiket. A kismarjai privilégiumlevél rendelkezésének (dispositio) tizenhat pontja tehát valójában kifejezi Bocskai István társadalmi koncepcióját. Ez pedig a következőkben összegezhető: 1. Bocskai a 17. század társadalmi ideálját a földesúri hatalomtól független, autonóm város-képben látta. A földesúri hatalom jelenlétét ugyan szükségesnek tartotta, de csak addig, amíg az hatalmi potenciája birtokában vállalja a territóriumához tartozó város védelmét a külső atrocitások ellen. Bocskai elképzelése szerint a városok teljes mentességet kapnának mindenféle földesúri szolgáltatások (kilencedek, kepeadók, stb.) alól. Az egyházi tizedet ugyan be kellene szedniük, de ezt sem kellene a püspökségnek beszolgáltatni, hanem azt a maguk egyházának, iskoláinak a javára fordíthatnák. Nem tartoznának a földesúri jurisdictió alá sem, hanem olyan magas szintű bírói jogkörrel rendelkeznének, amely a közösség által választott főbírónak és esküdt tanácsának a főbenjáró bűnök kivételével minden
Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXVII 301 helyben előforduló bűnök megítélésében teljes szabadságot adna, beleértve még a halálos ítéleteket (pallosjog) is. 2. Az 1606 os Bécsi béke tükrében érthető, hogy még a királyi fiskus szokásos jogait is korlátozná, amennyiben a szokásos állami adók, katonai terhek (kapuadó, lucrum camarea, subsídium, katonai beszállásolás, forspontozás, stb.) alól is mentességet adna, illetve ezek helyett csupán az Erdélyben szokásos, az erdélyi országgyűlés által egy összegben kivethető taxaadó megfizetését követelné. A királyi hatalom befolyásának csökkentését jelentené az is, hogy a törvényes örökös, vagy végrendelet nélkül elhaltak, vagy a halálos bűnben elmarasztaltak vagyona nem a kincstárra szállna, hanem azt a város a maga számára megtarthatná. 3. Nagy súlyt helyez arra, hogy a város, autonómiájának megőrzése érdekében megfelelő saját anyagi erőforrással is rendelkezzen. A már említett adóbevételeken túl ennek érdekében átengedi a város makktermő erdeinek használati jogát, engedélyezi vízimalom építését, átengedi a korcsmáltatás jogát, engedélyezi országos és hetivásárok tartását. Minden esetben külön is hangsúlyozza, hogy ezekből a bevételekből a város közszükségletei mellett elsősorban a helyi ekklézsia és az iskolák fenntartását kell biztosítani. (Ebből a szempontból is érdekes pl. az u. n. sabbathalis, vagyis a vízimalom szombat napi bevételének az egyház számára való rendelése.) 4. Bocskai szerint a város olyan autonóm köztársaság, melynek minden polgára szabad, de nem nemesi jogállású személy. Olyan független polgár, (Szabó István szerint szabad paraszt ), akinek önérzetét, emberi tartását az is növelné, hogy tanúvallomását két közrendű ember szavaként fogadnák el. A nemesek jelenlétét ugyan elismerné, de ezek a városon belül nemesi kiváltságaikat nem gyakorolhatnák, hanem mint általában a királyi városokban osztozniuk kellene a közösség polgári terheiben és feladataiban. A város polgárait senki idegen, földesúr vagy más hatóság a főbenjáró bűnök kivételével előzetesen le nem tartóztathatná, börtönbe nem zárathatná, hanem a maga igazát csak a helyi bíróságon keresztül kereshetné. A város önkormányzata maga dönthetné el, hogy kit fogad be maga közé (concivitas), de akit befogadott, azt onnan a város hozzájárulása nélkül senki nem vihetné ki, még volt földesura sem. 5. A város abban a korban természetesen nem függetleníthető a feudalizmus kialakult és megszokott rendszerétől. Ezért a fejedelem
302 Varga Gyula: Kismarja mezőváros kiváltságlevele szinte heraldikai pontossággal leírt, lényegében saját fejedelmi méltóságát kifejező pecsét használatával azt igyekezett biztosítani, hogy a lepecsételt, s a főbíró által aláírt rendelkezéseit mindenki tiszteletben tartsa és akceptálja. Nyilvánvaló, hogy Bocskai társadalmi elképzelésének az alig véget ért szabadságharc lázas hónapjaiban talán már betegségének kínzó terhe mellett? nem lehetett meg a minden részletre kiterjedő, a korabeli törvényekkel és szokásjogokkal egyeztetett kidolgozása. Ha a felsorolt kiváltságokat egyenként vizsgáljuk, azok a szokásos mezővárosi kiváltságokon túl mutatnak, olykor nemesi jellegű előjogokat, máskor a királyi városok példáját vélhetjük felismerni bennük, ugyanakkor bizonyos feudális függőségi viszony maradványai is felismerhetők. A reformációt követő európai küzdelmek azt mutatják, hogy kialakult receptek más országokból sem érkezhettek, hiszen a fejedelem azon elképzelései, melyek a kismarjai oklevélből kiolvashatók, tiszta formában sem a német, sem a francia vagy a svájci reformáció antifeudális irányzataival, még inkább a spanyol ellenreformáció barokkos szemléletével nem egyeztethetők össze. Bizonyos vonásaiban talán a reneszánsz olasz városok, vagy az angliai puritán mozgalmak, a copy holderek, free holderek, newman-ek mozgalmaiban kereshetjük rokon vonásait. De a fejedelem ezeket még alig ismerhette. Éppen ezért a kiváltságlevél pontjaiban minden bizonnyal elsősorban a szabad székelyek és az erdélyi szász városok, s általában a szabad királyi városok példáit felhasználva, a maga erkölcsi felfogásával, hitével és meggyőződésével egyeztetett elveket fogalmazta meg. Úgy tűnik, az autonóm faluközösségek eszméje Bocskait már régóta, kora ifjúságától foglalkoztathatta. Erre utal egy még 1559-ben kelt, Báthory Kristóf erdélyi vajda által aláírt oklevél, amelyben az ekkor már Bocskai István örökségét képező kilenc bihari falu (Gyapoly, Kerekegyház, Kasza, Kis Maria, Félegyháza, Hencida, Balkán, Zsadány, Okány) jobbágyait minden census, taxa, minden rendes és rendkívüli adó (contributio, lucrum camarae, subsidium, stb.) alól felmenti. (Károlyi Oklevéltár III. 1885. 413 414) Feltételezhető, hogy ezt az oklevelet a Báthori Istvánt ekkor helyettesítő Kristóf vajda a fiatal földesúr, Bocskai István kezdeményezésére adta ki. Utólag sejthetjük, hogy talán a nagy hajdútelepítések mögött az ismert katonai szempontokon túl szerepet játszhatott Bocskainak
Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXVII 303 ez a társadalmi koncepciója is, bár ez az oklevelek szövegéből nem derül ki teljes egyértelműséggel. Szólhatnánk arról is; a fejedelem hirtelen halála után mi lett a sorsa a kismarjai kiváltságnak. Nos, különös, hogy a kiváltság a 17. század zivataros évtizedeiben többé kevésbé eredeti formájában megmaradhatott. Az oklevelet valamennyi következő erdélyi fejedelem, sőt még Lipót császár is (a Diploma Leopodinumtól függetlenül, külön oklevélben) megerősítette. Várad visszavétele után ugyan Benkovics Ágoston váradi püspök, majd a királyi kamara megpróbálta a várost a bihari kis hajdúvárosok mintájára kiváltságától megfosztani, és jobbágysorba kényszeríteni. A kismarjaiak szívós ellenállása azonban oda vezetett, hogy a kiváltságlevelet némi korszerűsítéssel III. Károly és az őt követő Habsburg uralkodók is megerősítették. A korszerűsítést elsősorban a város jogi státusának új megfogalmazása jelentette, amennyiben a szokatlanul magas kiváltságok a 18. századi jogrend szerint már csak úgy voltak elképzelhetők, ha a várost kollektíve, in corpore nemesként fogadták el. Igaz, ez furcsa és felemás helyzetet teremtett, mert a város mint testület nemes lett, de a lakosság egyenként csak adózó polgár (libertini) státust élvezhetett, sőt, amennyiben földesúri tulajdonú földet is használt amire van példa akkor jobbágy módra is adózott. Ez az állapot azután több, kevesebb módosulással 1848-ig megmaradt, sőt bizonyos elemeit (vásártartás, közös legelő, stb.) a falu később is, egészen az 1950-es évekig élvezhette. Privilegium Oppidi Kis Maria Nos Stephanus Dei gratia Hungariae Transsylvaniaeque Princeps et Siculorum Comes etc. Memoriae Commendamus tenore praesentium significantes quibus expedit uniuersis, quod cum omnes Christianae Reipublicae ac etiam Regni huius nostri legittimi quondam Principes, praedecessores scilicet nostri felicis reminiscentiae, tot terris, tot populis, tot denique potentissimis et ferocissimis nationibus atque imperiis fuerant praepositi, inde ab initio omnes suas curas, cogitationes, labores, conatus, studia et consilia eo direxerint et contulerint, quibus modis, viis, rationibus et artibus praeclararum et maximarum quarumcunque virtutum et in omni aevo
304 Varga Gyula: Kismarja mezőváros kiváltságlevele memorandarum actionum exercitio sese nomenque suum aeternae memoriae immortalitatique consecrare possint. Non indecorum neque inutile in Principibus viris censuimus esse, si maiorum suorum vel in durissimo belligerationis usu, necessitate sic ferente, vel vero pacificationis beatificaeque concordiae et tranquilitatis exoptandae studio vel munificentia et liberalitate vel aedificatione, siue vero in amplificandis urbibus subditorumque commodis, seu denique gratitudine erga Patriam nataleque solum aliarumque quarumlibet virtuosarum operationum imitatura sunt exempla, imo pulchrum, laudabile et quam commodissimum censuimus esse. Si itaque in humiliori sorte nostra erga omnes de nobis benemeritas personas semper gratissime voluimus exferiri, quanto magis in hoc dignitatis nostrae gradu, ad quem non ita pridem singulari Dei potentissimi iustu ac beneficio, communi dominorum Regnicolarum suffragio sumus euecti, eius loci et illius Patriae nostrae charissimae, propinquioriter Kis Maria vulgo nuncupatae, in Comitatu Byhariensi existenti habitae, unde priores, ataui. aui, progenitoresque nostri originem suam trahendo, dici et denominari, ac post reditum in Coelestem sedem, illic quoque sua corpora inhumari, sepelliri molliterque quiescere, monumenta et sepulchra erigi maluerunt, immemores decet esse? Non: quin imo volentes eandem possessionem nostram Kis Maria ex potestatis nostrae plenitudine et gratia speciali a numero reliquarum Regni nostra Hungariae possessionum sequestrare et separare, in Oppidum creandum, nominandum et praeficiendum duximus, sicut sequestramus, segregamus et separamus, reamus, nominamus et praficimus, volentes et decernentes, ut a modo deinceps idem, consequenterque Cives, Communitas et tota Respblica: si qui pro tempore fuerint, omnibus et singulis illis libertatibus, consuetudinibus, gratiis, Priuilegiis, indultis, immunitatitbus, quibus alia Oppida in hoc Regno nostro Hungariae quomodocunque de iure et antiqua consuetudine usa et gauisa fuissent, perpetuo uti possint et gaudere valeant. Pro ampliore vero erga praefatos Oppidi nostri Kis Maria uniuersos incolas et inhabitatores munificentiae nostrae declaratione has infrascriptas libertatum praerogativas ipsis gratiose annuimus et concedimus. Primum, quod quilibet dictorum Ciuium et inhabitatorum antefati Oppidi nostri Kis Maria, bonae scilicet honestaeque famae et
Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXVII 305 conditionis homines qui fuerint, in quauis testimoniali fassione et attestatione loco duorum (plebeae quidem conditionis hominum) fidedignorum testimonio adhibeatur. Secundo, quod eosdem pro debito alienis et quorumcunque negotiorum praeuia ratione, excepto delicto capitali nusguam in ditione Regnoque nostro Hungariae et Transsyluaniae in personis, rebus, bonisque quibusuis ipsorum mobilibus detineri arestarique cuiquam libitum sit, verum si qui quid actionis habere cum ipsis pratenderit, id via iuris et nonfacti, coram suo Judice competente et officiali prosequentur, ex parte quorum non deerit iustitiae administratio debitaeque satisfactionis complementum: alioquin si forte casu aliquo hoc ipsum denegaretur, ipsi actores si qui fuerint, iure et consuetudine Regni procedere debeant. Tertio. Judicem inter se, et Plebanum eligent concurrentis communitatis consensu, qui Judex cum iuratis furta, latrocinia, homicidia, incendia, violentias et alias quaslibet causas iudicatus sui anno iudicabit. Ex(s)pirato autem ipso anno, si ipse iudex communitati displicuerit, eligent alium ad nutum suae voluntatis. Quarto. Quicunque ex ipsis sine haeredum utriusque sexus solatio e viuis decesserit, omnes haereditates suas et res ipsius cuiuscunque nominis et tituli fuerint, cuicunque voluerit, tam cognatis suis et propinquis, quam etiam extraneis, fratribus et alienis, liberam habeat legandi et testandi facultatem. Verum huiusmodi decedens, si nullam fecerit testamentariam dispositionem, annotata ipsius bona non in fiscum Regium, sed in uniuersam communitatem deuoluantur. Quinto. Quicunque ex hospitibus saepefati Oppidi in homicidium et aliud crimen lethale contingat incidere et domo sua fugitiue discedere, extunc Judex Oppidi ad portionem uniuersorum bonorum huiusmodi homicidae et malefactoris manus suas extendere eousque, donec ipse a patrato facinore sese liberare et eximere (?) fecisset, seque (?) innocentem probari (?) valeat et possit. Sexto. Nobiles in dicto Oppio nostro non creabuntur, vel si creati fuerint, siue sint, externi siue eiusdem loci ibidem commorantes, non obstantibus praerogatiuis ipsorum Nobilitariis, uniuersa et quaelibet onera ipsius Communitatis, non secus, ac unus ex Oppidanis, sustinere et sufferre Priuilegiis et praerogatiuis communitatis in omnibus punctis, articulis, clausulis, pariter legibus, institutis, ritibus et consuetudinibus antiquitus et nouiter pro tempore
306 Varga Gyula: Kismarja mezőváros kiváltságlevele receptis et instituendis absque tergiuersatione omnimode obtemperare et obedire debeant et teneantur. Alioquin mediante aestimatione huiusmodi refractariorum et rebellium quaslibet haereditates et domos liberum sit Judici e medio ipsorum, summa aestimationis persoluta, tales amouere annotatasque domos et haereditates, cui maluerit, pro arbitrio communitatis diuendere. Serptimo. Quilibet aduena et indigena dum et quandocunque in coetum dictae communitatis voluerit annumerari eidemque se incorporare et coadunare sedemque suam pro arbitrio ibidem figere, litteras originis honestaeque stirpis suae et familiae testimoniales producere, ad omnia eiusdem Oppidi Priuilegia, indulta, libertates, immunitates, praerogatiuas, leges, ritus et consuetudines illese (=illaese) obseruanda, item quaelibet onera, difficultates et seruitia, prospera vicissim et aduersa, porroque pro ratione temporis in quouis casu publice impendentia aequaliter cum ipsis subeunda sacramento fidei sese prius nobis et toti communitati astrigendo et coarctando, non alio modo in numerum Oppidanorum referantur. Octauo. Ex quibuscunque Ciuitatibus, urbibus, arcibus, oppidis, villis, pagis et possessionibus, seu denique ex quibussuis terrae plagis et locis cuiuslibet gentis vel nationis coloni seu Jobbagiones in annotatum Oppidum nostrum commoraturi sese contulerint, eosdem ex praetacto Oppido nostro redimendi et ad priora residentiae suae loca retrahendi nunquam et nequaquam ulii, ac ne domino quidem ipsorum terrestri liberum sit, quin eisdem quousque placuerit, eousque liberam, securam et tutam in eodem Oppido, conditionibus sub praeinsertis, residendi habeant facultatem, sed iidem iure Regni obseruato reducantur. Nono. Ne incerto, uti hactenus, in posterum uterentur sigillo, animo deliberato et ex certa scientia liberalitateque nostra Sigillum, imaginem Illustrissimi et fortissimi alicuius Herois, adulta iam aetate prouecti, amictu rubeo pileoque nigro, candidis pennis gruinis, confectis gemmis et unionibus distincte variegatis exornato, induti, ense deauruto succincti, in solio Principali purpru inducto, auro eleganter polito, modesta grauitate, compositis manibus consedentis, ab una frameam districtam, sanguine rubentem, parte vero ab altera clauam deauratam penes se a latere habentis, viuam Principalis dignitatis quasi speciem referentis, in argento vel cupro aut alio metallo his circumductis characteribus: Pro Deo et Patria insculpendo
Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXVII 307 caeraque (= cera) viridi a modo deinceps successiuis semper temporibus sigillo eorum praedicto authentico uniuersas et quasdam litteram quacunque de causa in eorum medio emanandas sigillare, huiusmodi sigillo in Caera ipsa quibusuis litteris ipsorum appenso seu appresso proinde et praecise, sic ut litteris seu sigillo aliorum Oppidorum nostrorum, colore simili in sigillo utentium, vigor et fides adhibeatur et adhiberi debeat effectiue. Decimo. Neque hoc praetereundum, quod inuitis ipsis et contra voluntatem eorum ne dominorum quisdem Arcis Kerekianae familiaribus et pastoribus in syluas ipsorum glandiferas porcos et sues saginandos quoquo modo et praetextu immittere licitum sit, sed saltem ipsi domino, quicunque Arcem Kerekianam iure perpetuo teneret et possideret, non externos et alionos (?) vel (?) ex quibuscunque locis (?) congregatos (?) verum (?) ex (?) ipsius nostrae Arcis Kerekianae allodialibus pecoribus et porcis, quantum voluerit, saginari aduncere liberum (?) esto. Externos autem porcos in praetactam syluani glaudiferam ipsi Judices et Ciues ex totius Communitatis consensu et annuentia pro tempore et arbitrio ipsorum libere recipere possint, quorum, quidem extraneorum porcorum decimam et qualemcunque reditum et emolumentum in duas aequales partes per Judicem loci sequestrando, et diuidendo altera in rationem aulae Kerekianae eousque, donec veri haeredes proximi fratres et consanguinei Arcem Kerekianam tenuerint, ea ratione assignetur, ut ipsi domini siue possessores Arcis Kerekianae semper et omni tempore coram quolibet Principe et contra quosuis impetitores, turbatores et molestatores uniuersos Oppidanos in quibuslibet praerogatiuis, libertatibus, indultis et immunitatibus tueri, protegere et defendere sint astricti; portio vero altera per procuratores et aediles ab Oppidanos ad id destinatos aedibus sacris sustentationique personarum Ecclesiasticarum et Alumnorum Scholae deseruiat et conuertetur. Verum (quod Deus benigne auertat) vel forte non existentibus haeredibus et legitimis consanguineorum nostrorum successoribus dictae arcis Kerekianae, dum et quandocunque vel in fiscum, vel vero in alios quoslibet alienos quoquomodo et Titulo annotata Arx Kerekiana deuolueretur possessores et dominos terrestres, eo Casu Decimae dictorum porcorum ab eo statim tempore in perpetuum in sustentionem saltem antefatarum Ecclessiasticarum personarum et alumnorum Scholae,
308 Varga Gyula: Kismarja mezőváros kiváltságlevele neque amplius in usum dictae Curiae Kerekianae totaliter et absque defectu colligantur et percipiantur. Undecimo. Volentes usibus et eorum emolumentis profficere (=proficere), hoc quoque ipsis benigne concedimus, ut ipsi super fluuio Berekio ibidem delabenti in territorio ipsorum molendinum trium, aut si libuerit, plurium rotarom erigere in rationem totius communitatis possint, cuius prouentum et reditum in communem Oppidi usum aliis diebus transferant, Sabbathem vero prouentum a matutina hora eiusdem diei ad matutinam horam usque diei solis in singulis septimanis et hebdomadis, quotquot rotarum fuerit, alumnis Scholae eiusdem Oppidi plene, integre et totaliter percipere admittant, Duodecimo. Eosdem haeredesque et posteritates ipsorum utriusque sexus uniuersos ab omni censuum, contributionumque tam ordinariarum quam extraordinariarum, subsidiique et lucri camarae nostrae (exceptis taxis qualibuscunque in generalibus dominorum Regnicolarum Comitiis pro tempore ipsis imponendis) vectigalium, thelonii fisco debentium ubiuis in ditione nostra constitutorum solutione, frumentuumque exercitualium et Castrensium exactione, Exercituumque et quorumuis velitantium in ipsos condescensione, seruitiorium quorumlibet plebeorum et Ciuilium exhibitione, Decimarum, Nonarum et Capetiarum quarumlibet, in territorio ipsorum ex vineis, seminaturis et allodiaturis eorum cedere debentium pensione (ea ratione et modo ac conditione, quod exactis uniuersis decimis et in unum comportatis, a Judice dictae Communitatis in toto perceptis et integre collectis, semper in usum et solutionem ac sustentationem ministrorum verbi Domini Rectorum et alumnorum Scholae Kis Marianae deputetur. Nonarum verum perceptio e medio ipsorum penitus tollatur, neque unquam amplius apud ipsos in consuetudinem veniat,) benique eximimus et supportamus. Decimo tertio. Fora quoque annualia tria singulis annis, primum quidem post festum videlicet sacrae Penthecostes feria quarta, Secundum post festum Epiphaniarum Domini tertia, Tertium vero post festum Beati Nicolai confessori vicissim tertia, immediate subsequentibus feriis diebus, Fora etiam hebdomadalia singulis feriis quartis in qualibet septimana omnino sub iisdem libertatibus, quibus fora annualia et hebdomalia aliarum liberarum Ciuitatum, Oppidorum, Villarum et Possessionum celebrantur, absque tamen praeiuditio
Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXVII 309 aliorum fororam annualium et hebdomadalium vicinorum locorum, annuimus. Decimo quarto. Quod attinet ad Oenopolium seu educillationem vini aliorumque cuiuslibet generis potuum sub hedera educillari et ven(d)iri solitorum, in eo omnem illis propinandi facultatem et potestatem semper et omni tempore tribuimus, neque unquam illud vel in rationem nostram vel vero Curiae Kerekianae applicaturi aut aliis quibuslibet sibi hoc ipsum praesumere permittimus. Decimo quinto, Nullius ad instantiam Equos veredarios, siue ut vocant Cursorius, absque nostris successorumque nostrorum litteris salui passus, ac etiam victualia administrare teneantur. Decimo sexto. In eo quoque ipsos affidatos et certificatos esse volumus, quod eosdem haeredesque et posteritates ipsorum uniuersos nullo unquam tempore cuique conferemus, sed eos pro Priuilegiato semper Oppido habituros gratiose promittimus. Quocirca Vobis Spectabilibus, Magnificis, Generosis, ac Nobilibus Comitibus, Vicecomitibus et Judicibus Nobilium, Dicatoribus, Connumeratorum Exactorum quarumcunque Contributionum Decimatoribus dicti Comitatus Byhariensis, Belliductoribus, Campiductoribus, Castrorum et Excubiarum Magistris, Distributorum hospitiorum Capitaneis, Praefectis, Prouisoribus, Castellanis arcium, notanter autem arcis nostrae Kerekianae ac aliorum quorumuis locorum Officialibus, Tricesimatoribus, thelloniatoribus pontium. passuum, vadorum, trajectorumque (?), custodibus eurumque vices gerentibus, Ittem (=item) Prudentibus et Circumspectis Magistris Ciuium, Judicibus, Villicibus et Juratis Ciuibus quarumlibet Ciuitatum, Oppidorum, Villarum et Pessessionum, Cunctis etiam aliis cuiuscunque status, dignitatis, conditionis et praeeminentiae hominibus, ubiuis in hoc Regno nostro Hungariae et Transsylvaniae constitutis et commorantibus, modernis scilicet et futuris quoque pro tempore constituendis, praesentium notitiam habituris harum serie commitimus et mandamus firmiter, quatenus Vos quoque a modo in posterum annotatum Oppidum nostrum Kis Maria pro libero et a nobis creato et denominato Oppido, tamquam unum ex Regni nostri Hungariae et Transsylvaniae Oppidis (debeatis) habere et reputare. Incolas autem et Inhabitatores ipsius singulos bonae tamen, uti praemissum est, honestaeque conditionis homines semper pro duobus testibus admittere et recipere sigillumque eorum a nobis concessum acceptare
310 Varga Gyula: Kismarja mezőváros kiváltságlevele et approbare, neque eosdem seruitores que ipsorum ad quorumis instantiam in vestris terris, tenutis, dominiis et Officiolatibus in personis, rebus, mercibus et bonis quibusuis pro excessibus, delictis et debitis quorumlibet ac aliorum quorumcunque negotiorum, ratione praeuia, nisi illud Capitale delictum fuerit, detinere, ar estareque quin contra ipsos coram suo Judice competente omnes actiones tendere et agitare debeatis et teneamini, vel vero eosdem contra indultum nostrum reducere ac ad priora residentiae loca, nisi iure Regni obseruato, trahere. Item ad aliquam Censuum et Contributionum nostrarum tam ordinariarum quam extraordinariarum subsidiique et lucri Camerae nostrae solutionem, seruitiorumque quorumlibet plebeorum et Ciuilium, Victualiumque et Commentarium Castrensium et Exercitualium exhibitionem, Decimarum, Nonarum, Capetiarumque et tributorum, thelonii pensionem cogere et compellere, aut in ipsos cum Exercitu, vexillo condescendere, inque praedictas ipsorum syluas procos vestrorum immittere minime praesumatis, sed eosdem ab his omnibus oneribus modo praemisso liber(t)atos et exemptos, et in illis omnibus et singulis praerogatiuis contra quosuis violentos impetitores tueri, protegere et defendere modis omnibus sitis astricti. Vos vero uniuersos et singulos Mercatores, Institores atque alios forenses et viatores, homines quorumlibet locorum vigore praesentium assecuramus certificamus et affidamus quatenus ad praedicta fora annualia et hebdomadalia in praescripto Oppido nostro Kis Maria modo praemisso perpetue celebranda commissa et concessa, cum omnibus mercimoniis, rebus et bonis vestris libere, secure et sine omni pauore veniatis properetis et accedatis praedictisque negotiationibus vestris inibi peractis propia, quo malueritis, loca recedatis, saluis semper rebus et personis vestris sub nostra protectione et tutela speciali permanendo (vagy: permanentes). Et haec volumusper fora et alia loca publica, ubi necesse fuerit, proclamare facere. Secus non facturi. Praesentibus perlectis exhibentibus restitutis. In cuius rei memoriam firmitatemque perpetuam praesentes litteras nostras, pendentis et authentici sigilli nostri munimine roboratas memoratis uniuersis incolis et inhabitatoribus praefati Oppidi nostri Kis Maria ipsorumque haeridibus et posteritatibus utriusque sexus uniuersis in perpetuum clementer dandas duximus et concedendas. Datum in libera Ciuitate nostra Cassouiensi, die
Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXVII 311 vigesima secunda mensis Septembris, Anni Domini Millesimo Sexcentesimo Sexto. Kismarja mezőváros kiváltságlevele Mi, István, Isten kegyelméből Magyarország és Erdély fejedelme, a székelyek ispánja, stb. Jelen levelünk rendjén emlékezetül adjuk mindazoknak, akiket illet, hirdetve, hogy amint a keresztyén államnak s a mi birodalmunknak is minden hajdani törvényes fejedelme, t. i. a mi boldog emlékezetű elődeink, akik annyi földterület, annyi nép, egyszóval annyi hatalmas és büszke nemzet és birodalom élén állottak, kezdettől fogva minden gondjukat, gondolatukat, munkájukat, igyekezetüket, buzgalmukat és belátásukat oda irányozták és arra egyesítették, (hogy) a legnagyobb és legkiválóbb erények és minden időre emlékezetes cselekedetek bármelyikének gyakorlása által milyen úton, módon, (milyen) tervekkel és eszközökkel halhatatlaníthatnák magukat és örökíthetnék meg nevüket az utókor (aeternae) emlékezetében, úgy ítéltük, hogy a fejedelmi férfiakban nem méltatlan és nem hiábavaló (tulajdonság) az, ha akár a hadviselés gyakorlásában úgy hozván magával a szükség akár pedig a megbékéltetésre, a boldog egyességre és a kívánatos nyugalomra való törekvésben, vagy az adományozásban és jóindulatban, vagy alkotásban, vagy pedig a városok és az alattvalók jólétének fejlesztésében, akár végül a haza és a szülőföld iránt való háládatosságban és bármely más erénynek számító tevékenységben elődeik példáját utánozzák; sőt úgy véljük, hogy szép, dicséretes és hasznos (tulajdonság) ez. Ha tehát alacsonyabb helyzetünkben mindenkor, mindenkivel szemben hálát akartunk gyakorolni, aki előttünk arra érdemet szerzett, annál inkább méltóságunk ezen fokán, ahová nem sokkal ezelőtt a hatalmas Isten különös rendeléséből és kegyelméből a birodalomban lakó urak általános szavazatával emelkedtünk, illenék e megfeledkeznünk arról a helyről, arról a mi igen kedves szülőföldünkről, közelebbről a Bihar vármegyében fekvő, általánosan Kis Mariának nevezett (községről), amelyről a mi eleink, ükapáink, nagyapáink, ősapáink, eredetüket onnan véve, magukat nevezték és neveztették s ahol a mennyei hazába való megtértük után testüket elföldeltetni, csendes nyugvásra eltemettetni, sírboltokat és síremlékeket emelni kívánták?
312 Varga Gyula: Kismarja mezőváros kiváltságlevele Nem! Sőt éppen különös jóindulatunkból és hatalmunk teljességéből ezt a mi Kismarja községünket (possessionem) Magyar birodalmunk többi községeitől elkülöníteni elválasztani akarván, elhatároztuk, hogy mezővárossá tesszük, nevezzük, és emeljük, mint ahogy (tényleg) elkülönítjük, elválasztjuk és elvesszük, tesszük, nevezzük és emeljük, akarva és rendelve, hogy ez a (mezőváros) s következőleg ennek polgárai, az összesség és az egész közösség, bárkik legyenek az idők folyamán mostantól fogva minden időben valamennyi és minden egyes szabadsággal, jogszokással, kedvezményekkel, kiváltságokkal, engedélyekkel és mentességekkel, amelyekkel ebben a mi Magyar birodalmunkban más mezővárosok jog és régi szokás alapján akármikor éltek és élveztek, örökre élhessenek és élvezhessék azokat. Kismarja mezővárosunk fentemlített összes polgárai és lakosai iránt való jóindulatunk bővebb kifejezéséül nekik (különös) kegyképen (gratoise), a szabadságoknak ezeket az alábbírt előjogait adjuk és engedélyezzük: Először, hogy fentnevezett Kimarja mezővárosunk említett polgárai és lakosai közül bármely (quilibet qui fuerint) kifogástalan és tisztességes hírű és helyzetű ember mindenféle bizonyító erejű vallomástételnél és tanúskodásnál két (természetesen közrendbeli helyzetű) szavahihető emberként tekintessék. Másodszor, hogy őket a mi fennhatóságunk alatt s Magyar birodalmunkban és Erdélyben idegen és bármilyen ügyből eredő adósságokért személyükben, bármiféle javaikban és ingóságaikban előzetesen letartóztatni, börtönbe zárni senkinek se legyen szabad, kivéve, ha főbenjáró bűnről van szó, hanem ha valaki valami peres dolgot akar elintézni velök, folytassa azt a törvény és nem az erőszak útján, az ő illetékes bírájuk és tisztviselőjük előtt, akik részéről nem marad el az igazság kiszolgáltatása és a köteles elégtétel megítélése; ellenkező esetben, ha talán valamely ügyben ezt megtagadnák, a felperesek, bárkik legyenek azok, a birodalom törvénye és szokásjoga szerint tartoznak tovább menni. Harmadszor. Bírót és plébánost az egybegyűlt község beleegyezésével válasszanak s ez a bíró az esküdtekkel, a saját bíróságának évében lopásokat, rablásokat, gyilkosságokat, gyújtogatásokat és minden egyéb ügyet ítéljen meg. Ha pedig az az év lejár és a község nincs megelégedve azzal a bíróval, válasszanak másikat a saját akaratuk sugallata szerint.
Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXVII 313 Negyedszer. Ha valaki közülök mindkétnemű örökösök vigasztalan érzése nélkül távozna az élők sorából, minden örökségét és bármi néven nevezendő javait akár szóval tett, akár írásos végrendeletben szabad akarata szerint hagyhatja, akire akarja, vérrokonra és egyéb rokonra épp úgy, mint idegenekre, testvéreire úgy, mint nem rokonokra. De ha az ilyen módon elhunyt semmi végrendeleti intézkedést nem tett, annak fentemlített javai nem a királyi kincstárra, hanem az egyetemes községre szálljanak. Ötödször. Ha valaki a többször említett mezőváros telepesei közül (ex hospitibus) történetesen gyilkosság vagy más halálos bűn vádja alá esne, és menekülni akarván, házából eltávozna, akkor a mezőváros bírája az ilyen gyilkos és gonosztevő összes vagyonára, az ő osztályrészére ráteheti a kezét mindaddig, míg az magát az elkövetett bűnből ki nem tisztázta és szabadította, s magát bűntelennek bizonyítani nem tudja. Hatodszor. Nevezett mezővárosunkban nemesek nem tétetnek, vagy ha tétettek volna, vagy ott laknának, akár idegen, akár abba a helységbe valók, tekintet nélkül nemesi előjogaikra, annak a községnek összes és bármiféle terheit magukra venni és viselni tartoznak és kötelesek (debeat et teneantur) éppen úgy, mint egy a városlakók közül (és ezen felül) magukat a község kiváltságainak és előjogainak minden pontban, cikkelyben, feltételben, hasonlókép a törvényeknek, határozatoknak, az idők folyamán régen vagy újabban elfogadott és elfogadandó hagyományoknak és szokásoknak vonakodás nélkül mindenben alávetni és engedelmeskedni. Ellenkező esetben legyen joga a bírónak az ilyen törvényszegőket és lázadókat mindenféle örökségeik és házaik megbecsültetése és a becslési összeg kifizetése után maguk közül eltávolítani, említett házaikat és örökségeiket pedig a község határozata alapján, akinek akarja, eladni. Hetedszer. Valahányszor egy egy bevándorló vagy újhonos az említett község közösségébe fel akarja magát vétetni, községi testületbe bejegyeztetni és belépni s elhatározása szerint ott állandó szállást ütni, tisztességes nemzetségből és családból való származásáról bizonyítványt kell felmutatnia s magát mielőttünk és az egész közösség előtt hitbeli esküvel lekötni és kötelezni ezen mezőváros minden kiváltságának, kedvezményének, szabadságának, mentességének, előjogainak, törvényeinek, hagyományainak és jogszokásainak sértetlenül megtartására, úgyszintén arra, hogy az idők szerint bármely esetben
314 Varga Gyula: Kismarja mezőváros kiváltságlevele nyilvánosan kivetendő kedvező és kedvezőtlen terheknek, szükségintézkedéseknek (difficultates) és szolgálatoknak magát velük egyenlő módon aláveti; csak így és nem máskép vétessék fel a városlakosok közé. Nyolcadszor. (ha) bármely királyi és más városból, várból, mezővárosból, községből, megyéből és birtokról, egyszóval a földnek bármely tájáról és helyéről parasztok vagy jobbágyok költöznének állandó tartózkodás céljából említett mezővárosunkba, azokat soha, semmiképpen senkinek, még az ő (volt) földesuruknak se legyen szabad nevezett mezővárosunkból visszavinni és előbbi lakóhelyükre visszahurcolni, sőt a fentebb írt feltételek mellett szabad, biztos és veszélytelen tartózkodásuk legyen abban a mezővárosban mindaddig, amíg őnekik tetszik. Kilencedszer. Nehogy mint eddig, továbbra is kétes pecsétet használjanak, komoly elhatározással, biztos tudomásunk alapján, (különös) jóindulatunkból (ilyen) pecsétet (adományozunk nekik): (legyen azon) egy meglett korú, kiváló és bátor hősnek a képe, veres köpönyegben, fehér darutollakkal, kimunkált drágakövekkel és több színben ragyogó (variegatis) gyöngyökkel ízlésesen díszített fekete süvegbe öltözve, aranydíszes karddal felövezve, bíborral bevont, arannyal választékosan ékített fejedelmi trónon komoly méltósággal, összetett kezekkel ülve, egyik oldalán vértől pirosló kivont karddal, a másikon aranyveretű buzogánnyal, a fehedelmi méltóság eszméjét mintegy élő alakban megtestesítve; (az egész alak) körül ezüst, réz, vagy más fémbetűkből bevésve a következő körirattal: Istenért és Hazáért! Ezzel a most leírt hiteles pecsétjökkel és zöld pecsétviasszal mostantól fogva minden következő időben (joguk legyen) a hatáskörükben kibocsátandó minden és bármilyen ügyre vonatkozó bármely levelüket lepecsételni; az ő, ilyen viaszban bármiféle levelükre ráfüggesztett vagy rányomott pecsétjüknek tehát feltétlen (proinde et praecisse) erőt és hitelt kell tulajdonítani valóságosan éppen úgy, mint a pecsétjükben hasonló színt használó más mezővárosaink leveleinek és pecsétjének. Tizedszer. Azt sem kell figyelmen kívül hagyni, hogy önkényesen és akaratuk ellenére még a Kereki vár földesurai szolgáinak és pásztorainak sem szabad semmi módon és semmiféle ürügy alatt az ő makktermő erdőikbe malacokat és hízó disznókat behajtani. De mégis annak a földesúrnak, aki a Kereki várat örökjogon bírja, szabad legyen
Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXVII 315 nem máshova való és idegen, vagy akármiféle helyről összeszedett, hanem csak magának a mi Kereki várunknak majorsági marháiból és disznóiból, amennyit akar, hízlalásra odahajtani. Idegen disznókat pedig az említett makktermő erdőkbe azok a bírák és a polgárok az egész község beleegyezésével és hozzájárulásával belátásuk és az idő szerint fogadhatnak be időnként. Ezeknek az idegen disznóknak tizedét s bárminemű jövedelmét és hasznát pedig a helység bírája két egyenlő részre osztva vegye őrizetébe s az egyik részt utalja át a Kereki vár (udvar) számadásába mindaddig, míg a Kereki várat igazi örökösök, rokonok, testvéreink és vérrokonaink bírják, abból a célból, hogy a Kereki várnak ezek a földesurai, illetőleg birtokosai kötelezve legyenek a mezőváros összes lakosait bármely fejedelem előtt s bármiféle támadók, megzavarók és háborgatók ellen mindenféle előjogaikban, szabadságaikban, kedvezményeikben és mentességeikben állandóan, minden időben oltalmazni, védelmezni, pártjukat fogni, a másik részt pedig a mezővároslakók által erre kijelölt gondnokok és épületfelügyelők útján az egyházi épületek (karbantartására) s az egyházi személyek és iskolai növendékek fenntartására szolgáljon és fordíttassék. Ha pedig (amitől az Isten kegyesen óvjon) az említett Kereki várnak a mi vérrokonaink törvényes utódai közül örökösei esetleg nem volnának, s ha és amikor a nevezett Kereki vár bármi módon és címen a kincstárra, vagy pedig más, idegen birtokosokra és földesurakra szállana, abban az esetben az említett disznók tizedei, mindjárt attól az időtől fogva, az idők végéig teljesen és minden hiány nélkül pusztán (saltem) az előbb említett egyházi személyek és iskolai növendékek fenntartására szedessenek és fordíttassanak, s nem az említett Kereki kuria hasznára. Tizenegyedszer. Haszonvételeiket és igyekezetük eredményét gyarapítani akarván, azt is jóindulattal megengedjük nekik, hogy az ott elfolyó Berettyó folyón a saját területükön három, vagy ha úgy tetszik, több kerekű vízimalmot építhessenek a község háztartása számára és javára. Ennek bevételeit és jövedelmét egyéb napokon a mezőváros közös hasznára fordítsák, a szombati jövedelmet pedig ennek a napnak reggeli első órájától vasárnapnak első reggeli órájáig minden hetedik napon, azaz minden héten, akárhány kerekű legyen is a malom, a mezőváros iskolája növendékeinek javára engedjék át teljesen, egészben, minden hiány nélkül.
316 Varga Gyula: Kismarja mezőváros kiváltságlevele Tizenkettedszer. Őket, s mindkét nemen leendő örököseiket és utódaikat jóindulatulag kivesszük és felmentjük (L. a szakasz végén: benigne eximinus et supportamus) minden cenzus, úgy a rendes, mint a rendkívüli közadók (kivéve az urak országgyűlésében időközönként rájuk vetendő bármiféle taxaadókat), bárhol a mi birodalmunkban fennálló, a kincstárnak járó illetékek és vámok fizetésétől, hadseregek és táborok számára való gabona szedésétől, hadseregek és bármilyen portyázó csapatok beszállásásolásától, a saját területükön szőlőik, szántóföldjeik és belsőségeik után járó tizedek, kilencedek és kepedézsmák fizetésétől olyképpen, oly módon és feltétellel, hogy beszedetvén és összehordatván minden tized, a község bírája egészben vegye át, tartsa együtt és adja oda (az egészet) Isten igéje szolgáinak s a kismarjai iskola tanítóinak és növendékeinek hasznára, fizetésére és fenntartására. Tizenharmadszor. Országos vásárt is engedélyezünk nekik, minden évben hármat, és pedig az elsőt szent pünköst ünnepe után a negyedik köznapon, a másodikat vízkereszt ünnepe után a harmadik, a harmadikat Boldog Miklós ünnepe után szintén a harmadik, közvetlenül az ünnepek után következő hét köznapjaira, hetivásárokat is minden hét negyedik köznapján, mindenben ugyanazokkal a szabadságokkal, amelyekkel más szabad királyi városok, mezővárosok, falvak és birtokok országos-, és hetivásárai tartatnak, de mégis a közeli helységek országos és heti vásárainak sérelme nélkül. Tizennegyedszer. Ami a korcsmát, vagyis a bornak, s bármely más, cégér alatt kiméretni és eladatni szokott italoknak kimérését illeti, ebben nekik állandó és minden időre szóló korcsmálási engedélyt és felhatalmazást adunk, s nem engedjük, hogy azt akár a mi, akár a Kereki udvar számadásába vonják, vagy mások, bárkik a maguk javára megkíséreljék. Tizenötödször. Posta, vagy amint nevezik: futárlovakat a mi és utódaink menetlevele nélkül senki felszólítására kiszolgáltatni ne tartozzanak. Tizenhatodszor. Afelől is nyugodtakká és biztosakká akarjuk őket tenni, hogy sem őket, sem egyetlen örökösüket, vagy utódjukat soha (nulla unqua tempore) senkinek el nem adományozzuk, sőt a legjobb indulattal (gratiose) ígérjük, hogy minden időre kiváltságos mezővárosként tartjuk meg őket.
Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXVII 317 Ezért Nektek, Tekintetes, Nagyságos, Nemzetes és Nemes, a nevezett Bihar vármegyében (működő) főispánoknak, alispánoknak, szolgabíráknak, adófelvetőknek, az összeírt adók és egyéb köztartozások behajtóinak (decimatoribus), (továbbá) hadvezéreknek, hadnagyoknak, várak és őrhelyek parancsnokainak, szálláselosztó kapitányoknak, a várak s elsősorban a mi Kereki várunk elöljáróinak, élésmestereinek, várnagyainak, mindenféle más helyek tisztjeinek, tisztviselőinek, a harmincadosoknak, vámszedőknek, hídak, hágók, révek és átkelők őreinek s mindezek helyetteseinek; ugyanúgy bármely királyi város, mezőváros, falu és birtok bölcs és körültekintő bíráinak, polgármestereinek, falunagyjainak (villicibus), és esküdt polgárainak; ezeken felül (etiam) bármilyen rendű, rangú, állapotú, méltóságú, ebben a mi Magyar birodalmunkban és Erdélyországban bárhova rendelt és bárhol tartózkodó mostani és az idők folyamán (bárhova) állítandó (és bárhol tartózkodó) embereknek, akik jelen levelünkről tudomást szereznek, ezen levelünk által rendeljük, sőt (et) keményen megparancsoljuk, hogy a mi fentnevezett Kismarja mezővárosunkat mostantól fogva minden időkben miáltalunk teremtett és kinevezett mezővárosnak tartsátok és tekintsétek, egynek a mi Magyar birodalmunk és Erdélyországunk mezővárosai közül. Ennek egyes polgárait és lakosait pedig, t. i. amint fentebb említettük a jó és tisztességes (hírű és) állapotú embereket mindig két tanú számba vegyétek és fogadjátok, miáltalunk adományozott pecsétjöket elismerni és hitelesnek elfogadni tartozzatok és legyetek kötelezve ( L. lentebb: debeatis et teneamini), hogy sem őket, sem szolgáikat a ti földeiteken, hatóságotok területén, uradalmaitokban és hivatalos hatalmatok alatt kihágásokért, vétségekért, bárkinek és bármilyen ügyből eredő tartozásaiért személyükben, jószágaikban és bármiféle javaikban ha csak főbenjáró bűnről nincs szó előzetesen letartóztatni és bebörtönözni (ne merészeljétek), sőt minden keresetet illetékes bírájuk előtt legyetek kötelesek és tartozzatok ellenük benyújtani és folytatni, s a mi engedélyünk ellenére nem vehetitek vissza és nem hurcolhatjátok előbbi tartózkodási helyére, csak a birodalom törvényes rendelkezéseinek megtartásával. Hasonlóképp eszetekbe se jusson (L. lentebb: minime praesumatis), hogy valami census, rendes vagy rendkívüli közadóink, hadsegélyünk és kamaránk haszna fizetésére, bárminemű közrendbeli és polgári szolgáltatások (teljesítésére), hadseregek és várak (részére szükséges) eleség és (más anyag?) szállítására, tizedek, kilencedek,