Osváth Gábor Egy koreai költőnő, Ri Okpong négysorosa Ri Okpong (,?-1592) a női sors keserveit megéneklő költőnő, az ún. nőiszobairodalom ( kju-bang-mun-hak) képviselője, akárcsak a híres prózaíró, Ho Gjun ( ) nővére, Ho Nanszorhon (, 1563-1589). 32 klasszikus kínai (venjen) nyelvű, azaz hansi verse maradt fenn. Alábbi költeményén jól megfigyelhetők a klasszikus kínai líra egyik kedvelt formájának, a csüe csü nevű rövid versnek a sajátosságai. A csüe csü ( megszakított vagy felébe szakított sorok, Csongor Barnabás fordításában: megkurtított vers ): mint a neve is mutatja, a másik népszerű klasszikus kínai versformának, a 8 soros, soronként 5 vagy 7 szótagból álló lü si versnek ( mértékes vers ) pontosan a fele, tehát csak 4 soros, és soronként szintén 5 vagy 7 szótagból áll. A neve arra utal, hogy a ritmus alapja a szótagmorfémák tónusának (magasságának) szabályos váltakozása (szótaghanglejtéses verselés: vagy,, ). Ez a verselési mód a kínai irodalomban a régi stílussal (, koreai: ko-ché-si, kínai: ku ti si) szemben már az új stílus ( koreai: kün-ché-si, kínai: csin ti si) fogalomkörébe tartozik és az 5-6. században alakult ki (a régi vers is rímes volt, de ütemes). A lü si és a csüe csü a kínai Tang dinasztia (618-907) időszakában érte el virágkorát, a régi kínai irodalom akkor élt három legnagyobb költője, Tu Fu, Li Taj-bo, Po Csö-ji mind magas szinten művelte. A kínai nyelvű koreai irodalom ( hanmun) nagyjai (Cshö Cshivon, Ri Gjubo, Kim Szakkat és mások) szintén kedvelték ezeket a versformákat (az ilyen típusú verseket Koreában a han-si mellett Tang-üm Tang-korabeli hang / vers néven is illették). Mint említettük, a mérték alapja a zenei hangsúlyok (tónusok) szabályos váltakozása. Megjegyzendő, hogy a verselés nyelvéül használt klasszikus kínai nyelv (venjen művelt beszéd ) egyes szavainak tónusértéke némileg különbözik a mai kínai köznyelv, a putunghoa (sino-koreai ejtése: pothonghvá megszokott beszéd ) tónusértékeitől (négy tónus van, a déli nyelvjárásokban még ennél is több). Koreában (és Japánban) problémát jelent, hogy a koreai (és japán) nyelvben, így a sinokoreai (és sino-japán) szavakban sem ismeretesek a tónusok (a kínaiból átvett szavak a kölcsönzés során elvesztették ezt a sajátosságukat, fonológiailag adaptálódva a koreai (és japán) nyelv hangrendszeréhez). Az ilyen típusú verset író koreainak (és japánnak) meg kell tanulnia az egyes kínai eredetű szótagmorfémák tónusértékét, vagy ha nem emlékezik rá, akkor meg kell keresnie egy speciális szótárban, ahol a négyféle tónus jelölve van (az írásjegy-szótárak sino-koreai neve: hancha sajon, rövidítve: chajon vagy okphjon jáde-könyv ). A verselési szabályok szempontjából a négyféle tónus két fő csoportra oszlik, s csak ennek a két csoportnak a szabályos elrendezése képezi a prozódiai szabályok alapját: 1. phjong-szong egyenletes tónus vagy jathün szori sekély hang, nadzün szori alacsony hang és 2. chük-szong (ferde tónus vagy szang-szong fenti tónus, nophün szori magas tónus. Ideális esetben a koreaiak szavaláskor törekednek a kétféle érték megkülönböztetésére: az egyenletes tónust röviden, míg a ferde tónust hosszabban ejtik (RUTT 1960: 13 14). Csak olyan rímet használhattak, amely az ún. rímszótárakban szerepelt. Ezek a rímek eltérnek az európai értelemben vett rímtől: 1. mindig egy szótagból állnak, míg az európai rímek többnyire két
szótagosak, 2. a rímekben sok esetben csak a záró mássalhangzó egyezik, a rímszótag magánhangzója nem (ennek oka a nyelv történeti változása, valamint a venjen és sino-koreai változatának fonológiai különbsége). A rímek többnyire egyenletes tónusúak, vagy ha nem, tónus szempontjából egyformáknak kell lenniük. A rímképlet, amely a sorvégi rímekre vonatkozik, általában: aaxa (a 7 szótagos négysorosban) vagy xaxa (az 5 szótagosokban). A hosszabb versekben is ugyanaz a rím ismétlődik. A rímeket tartalmazó írásjegyeket ( rím-írásjegy ) bekereteztem. A mai koreai verstani szabályok egyébként európai mintára - háromféle rímet ( ) különítenek el: 1. sor végi rím ( vagy ( végrím ), 2. belső rím ( derékrím ), 3. alliteráció ( fejrím ). Kjudzsong ju-ják-re-há-mán csong-me-jok-szá-si hol-mun-dcsi-száng-dzák ho-hvá-gjong-dzsung-mi Nyersfordítás (1), az egyes szótagmorfémák jelentését adom meg: Női-szoba-érzés Van-ígéret-jön-miért-késik Kert-barack-készül-hervad-idő Hirtelen-hall-ág-rajta-szarka Hiába-rajzol-tükör-közép-szemöldök Nyersfordítás (2), azaz a szöveg tartalmilag pontos fordítása (zárójelben az implicit tartalom jelölésével is): A női szoba fájdalma Azt ígérte, hogy jönni fog (a kedvesem / férjem); miért késik? (Eljött) az idő, amikor a kerti barackvirágok hervadnak, Hirtelen hallom, egy szarka az ágon (felrikkant, mintha valakit látna közeledni) (De) hiába rajzolom szemöldökömet a tükör előtt Megjegyzés a szöveghez: a koreai néphit úgy tartja, ha a szarka hangját hallja reggel valaki, akkor aznap fontos vendége érkezik (MIN 1999: 157).
Műfordítás (a magyar műfordítói hagyományokhoz híven kétszer nagyobb szótagszámban fordítottam és jambikus lejtést alkalmaztam, a rímképlet eltér az eredetitől: aaxa; ennyi eltérés megengedett, hiszen több öt szótagos csüe csü versben is előfordul ez a megoldás): Otthon várom őt Igérte, jön, így hát várakozom, A kertben már halott levél-halom; Madár rikkant, jaj, látja jönni őt? Szemöldököm hiába rajzolom... III. A csüe csü logikai szerkezete. Többen felhívták a figyelmet a kínai rövid vers és a szonett felépítésének rokonságára (CSONGOR 1967: 33). Első sor ( ): kezdet Második sor ( ): továbbvitel, azaz a téma kibontása, kifejtése Harmadik sor ( ): fordulat Negyedik sor ( ): befejezés, szintézis IV. A Koreában született csüe csü versek és a koreai nyelvű három soros sidzso közötti kapcsolatnak számos jele van: a koreai fonetikus írás megalkotása (1443) előtt előfordult, hogy a koreai ábécé híján szóban terjedő sidzso-vers kínai nyelvre fordítva maradt fenn: much of the purely native poetry must have appeared in the guise of hansi (KONG PAI 1965: 21). Az is lehetséges, hogy a koreaira fordított hansi önállósodott, s vált népdalszerű alkotássá. Az alábbi ismeretlen szerzőnek tulajdonított, és ezért bizonytalan keletkezési idejű sidzso (fellelhető: KIM 1986: 291) szinte teljes egészében megegyezik Ri Okpong hansi versével, a különbség csupán annyi, hogy a koreai nyelvű változat valamivel optimistább végkicsengésű (az összecsengő ütem- és sorvégeket az átírásban megjelöltem). Onjági nüdzogáni pjoktohwá tá csigodá Ácshimé udon kkácshi jusinthá hárjámánün Küroná gjondzsungámirül taszürjo polkká hánorá Nyersfordítás: Késik, pedig megígérte (hogy jön); az őszibarack virága mind elhervadt,
A reggel rikoltó szarkának szeretnék hinni: Azon gondolkozom, igazítsam-e a tükörben szemöldökömet. Műfordítás: Kedvesemet nagyon várom, minden virág fonnyad már, Szarka csörren: ha reggel szól, jó ómen, hogy szava száll; Festékem és tükröm fogom, szemöldököm megrajzolom. V. A tho () fogalma A koreaiak a sino-koreai, azaz hanmun szövegek helyes értelmezése, elsősorban az állítmány kijelölése és a mondatok közötti viszony kijelölése céljából koreai fonetikus írással ( hangül) koreai nyelvű végződéseket illesztenek a kínai szavakhoz (legtöbbször a mondat végére), ezt a megoldást a hansi versek esetében is alkalmazták (RUTT 1960: 16 20). Versekben a sor, azaz a mondatzáró állítmány végére tették ezeket a ragokat, míg prózai szövegekben az alanyt vagy valamelyik bővítményt is kijelölhették ezzel a módszerrel. Egyes sino-koreai közmondások ilyen alakban gyökereztek meg:, Pek-mun-i pul-jo-il-gjon száz-kérdés-(alanyeset ragja)- nem-mint-egy-látás, azaz: Ha százszor megkérdezünk valamit, az nem ér föl azzal, ha egyszer megnézzük ; az -i az alanyeset ragja a koreaiban (LEE 1962: 615) vagy: Csi-szongimjon kám-cshon-irá Ha őszinte az igyekezet, az megindítja az eget ; az -imjon feltételes mondatot jelez, az -irá kijelentőt (uo. 677). A hanmun szöveget értelmező ilyen és ehhez hasonló végződések közös neve a koreaiban: tho (). Az így szerkesztett szöveg sajátosan hibrid volt: valamiféle köztes állapot a tipológiailag gyökeresen különböző két nyelv, a kínai és a koreai között. Használatának célja egyrészt didaktikai jellegű: a hanmun tanításának megkönnyítése, másrészt a verseket e ragokkal kiegészítve szavalni is szokták. Ri Okpongnak ez a verse ilyen végződésekkel ellátva szerepel egy hanmun tankönyvben (CSIN 2002: 188): (kapcsolatos végződés) (felkiáltó mondat végződése) (kapcsolatos végződés) (kijelentő mondat végződése) Megjegyzésre érdemes, hogy az észak-koreai nyelvészeti szakmunkákban a mai koreai nyelv minden végződését ezzel a tho () szóval illetik. Dél-Koreában ugyanakkor a
végződéseket két csoportra osztják: a névszókhoz járuló végződésekre ( csosza) és az ige-melléknév végződéseire ( omi; mindkettő kínai szótagmorfémákból szerkesztett szó, s Délen a tho csak a hanmun szöveget kiegészítő, magyarázó, értelmező funkciójában használatos. Irodalom CSIN, DZSEGJO (2002): Hanmun cászüpszo (Hanmun önképző). Cshondzse kjojuk: Szöul. CSONGOR BARNABÁS (1967): Előszó. Klasszikus kínai költők I. Európa Kiadó: Budapest. MIN, PYONG-SU (1999): Korean Poetry in Classical Chinese. Somyong Publishing: Seoul. KIM KONG PAI (1965): The Ever White Mountain. Korean Lyrics in the Classical Sijo Form. John Weatherhill, Inc.: Tokyo. KIM, JOYCE JAIHIUN (1986): Classical Korean Poetry. More than 600 Verses since the 12 th Century. Hanshin: Seoul. RUTT, RICHARD (1960): The Chinese Learning and Pleasures of a Country Scholar. Transactions of the Korean Branch of the Royal Asiatic Society. Vol. XXXVI. Seoul. 1 101.