Magyar Vegyipari Szövetség MAVESZ Elektronikus Hírlevél 2012. október 25. Kiütötte a biztosítékot az ECHA díjemelési törekvése Az Európai Vegyipari Tanács (CEFIC) kérdéssel fordult tagjaihoz, köztük Szövetségünkhöz, hogy elfogadhatónak találják-e az Európai Vegyianyag Ügynökségnek (ECHA) azt a szándékát, hogy extra díjat vessen ki azokra a regisztrálókra, akik időben nem aktualizálják/módosítják a regisztrációs dokumentációjukat. A regisztráció az esetek többségében ugyanis nem fejeződik be a dokumentáció benyújtásával, hiszen azt aktualizálni kell pl. az új vizsgálatok eredményeivel, vagy a 2010-es regisztrációs határidő után felmerült speciális követelményekkel bizonyos pl. nano anyagtípusokra vonatkozóan. Az ECHA azzal indokolta a díj szükségességét, hogy a regisztrálók nem mindig nyújtják be az adatokat időben annak ellenére, hogy ők felhívják a figyelmet az aktualizálási kötelezettségre. Az ECHA szerint ez náluk többletmunkával jár, hiszen ismételten ellenőrizniük/értékelniük kell a dossziékat. Megfogalmazásukban a díj kvázi büntetés lenne, amiért a regisztrálók nem hajlandók a REACH regisztrációs eljárásnak megfelelően teljesíteni. A nemzeti vegyipari szövetségek egyöntetűen nagy felháborodással fogadták a felvetést, és ki-ki vérmérséklete szerint reagált, többen komoly jogi és szakmai érvekkel alátámasztva utasították el azt. A regisztrációs díjak önmagukban is jelentősek, a gyártott anyag mennyiségétől és a cég méretétől függően 200 ezer és 12 millió Ft között vannak. Tekintettel a már eddig benyújtott regisztrációk magas számára kb. 28.000 a regisztrációs díjakból igen jelentős bevétele származott az ECHA-nak,, s a díjak folyamatos bevételt jelentenek a következő, 2013. júniusi regisztrációs határidőig. A hamarosan fizetendő engedélyeztetési díjak még borsosabbak. Tovább növeli az ECHA bevételét az a 20.000 eurós büntetés, amit azokra a cégekre készül kivetni, amelyek rosszul határozták meg a méretüket, és így a KKV-k részére biztosított alacsonyabb regisztrációs díjat fizették be. MAVESZ A Felelős Gondoskodás Szövetsége A tartalomból: REACH kérdések ECHA válaszok Vegyipari környezet- védelmi konferencia 2012, Eger Iparbiztonsági szakértői napok Disztributor/ importőr értekezlet EURÓPAI SZERVEZETEINK 2 3 4 5 Új tagjaink 5 Tudjuk, hogy a bürokrácia költséges. No de ennyire? Szerencsére kicsi a valószínűsége annak, hogy az ECHA el tudja fogadtatni ezt a szándékát, hiszen a REACH rendelet 74. (3) bekezdése egyértelműen rendelkezik arról, hogy a regisztrációs díjak tartalmazzák az értékeléssel kapcsolatos munkák költségeit is.
Újabb REACH kérdéseket válaszolt meg az ECHA Az ECHA aktualizálta a gyakori kérdések-válaszok internetes felületét, melynek során számtalan, az ipar számára fontos gyakorlati kérdésre született válasz. Néhány a megfogalmazott kérdések illetve a válaszok közül: 12.6 Milyen nyelven kell benyújtani az engedélykérelmeket az ECHA-hoz? Az engedélykérelem az EU bármely hivatalos nyelvén így magyarul is - benyújtható. Ez azt jelenti, hogy a kérelem valamennyi dokumentumát, beleértve a mellékleteket, a kémiai biztonsági jelentést is ugyanazon a nyelven kell benyújtani 12.7 Kell-e engedélyeztetni a XIV. mellékletben szereplő anyagok felhasználását, ha azok keverékek alkotórészei, de olyan alacsony koncentrációban, hogy a keverékek nem minősülnek veszélyesnek? Ilyen készítmények felhasználásához nem kell engedélykérelmet benyújtani a REACH 56.cikkely (6) b) pontja értelmében. Ugyancsak mentesülnek az engedélykérelem alól azoknak a keverékeknek a felhasználásai, melyek 0,1 %-nál alacsonyabb koncentrációban tartalmaznak PBT, vpvb, illetve az endokrin rendszert károsító anyagokat. 13.14 A vegyi anyagok forgalmazói/formulázói kötelesek-e valamennyi regisztrációs számot feltüntetni a Biztonsági adatlapon, ha különböző beszállítótól szerzik be az anyagokat? Van arra lehetőség, hogy a regisztrációs szám rövidítve, az utolsó négy számjegy elhagyásával kerüljön be a biztonsági adatlapba. (Az utolsó számjegyek a regisztráló azonosítására szolgálnak). Amennyiben az adott anyag regisztrációját közösen nyújtották be, a regisztrációs szám első része azonos egy adott anyagra vonatkozóan. Így elegendő egyetlen rövidített regisztrációs számot feltüntetni a biztonsági adatlapon. Ha a regisztráció nem közösen történt, akkor természetesen szükséges több teljes vagy rövidített regisztrációs szám szerepeltetése. 13.15 Ha egy cég egy adott anyagot gyárt és másoktól vásárolva egyben szállítója is, akkor köteles feltüntetni a biztonsági adatlapon a teljes regisztrációs számot, vagy alkalmazhatja a rövidített változatot? A gyártóknak meg kell adniuk a teljes regisztrációs számot a biztonsági adatlapon, a rövidítés lehetősége számukra nem biztosított. A másoktól vásárolt és forgalmazott anyagra vonatkozóan alkalmazhatja a rövidített változatot, amit akkor kell feltüntetnie, ha az eltér az általa gyártott anyag regisztrációs számától, tehát ha nem közösen zajlott a regisztráció. 13.16 A REACH 31. cikk (9) pontjának értelmében a szállítók kötelesek késedelem nélkül átadni az aktualizált biztonsági adatlapot minden átvevő félnek, akinek a megelőző 12 hónapban szállították az adott anyagot vagy készítményt. Ez a kötelezettség akkor is fennáll, ha a cég már befejezte ennek az anyagnak/keveréknek a szállítását? Igen, a szállítónak kötelessége marad minden olyan új információnak az átadása, mely a veszélyességre vonatkozik, befolyásolja a kockázatkezelési intézkedéseket, az engedélyezésre, vagy korlátozásra vonatkoznak. A gyakori kérdések és válaszok az alábbi linken olvashatók: http://echa.europa.eu/web/guest/support/faqs/frequently-asked-questions/frequently-asked-questions-about-reach 2
Vegyipari környezetvédelmi és biztonságtechnikai konferencia 2012 Jó hangulatú, sikeres konferenciát tartott Szövetségünk Egerben, október 10-11-én. A szép számban jelenlévő vállalati szakemberek több mint 70 regisztrált résztvevő hasznos információkhoz juthattak a minisztériumi és a hatósági képviselők, vállalati szakértők előadásaiból, illetve az előadásokat követő viták során. Dr. Bíró Anna, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség főigazgató helyettese, valamint Dr. Bakos József, az Nemzeti Munkaügyi Hivatal főigazgatóhelyettese jóvoltából betekinthettünk a környezetvédelem és a munkavédelem szervezeti változásaiba, a hatósági tervekbe és értékelésekbe. Dr. Szép-Tüske Rita, az Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője nagy érdeklődést kiváltó előadásában a vegyipari versenyképesség javításának lehetőségeit vázolta, s bemutatta a minisztérium és a MAVESZ együttműködésével kidolgozott vegyipari ágazati stratégia fő elemeit. Adamovics Orsolya, a Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezető helyettese az ipari kibocsátásokról szóló irányelv követelményeiről, a hazai jogba való átültetéséről, valamint ebből következően a vegyiparra háruló teendőkről adott tájékoztatást. Varga József, a VM szakértője a közelmúltban elfogadott, a hulladékokról szóló törvényt mutatta be, tájékoztatott a végrehajtási rendeletek előkészítettségéről, főbb előírásairól. Csuhay Marianna, az Nemzeti Fejlesztési Minisztérium főtanácsosa és Dr. Sárosi György, a Hungária Veszélyesáru Mérnöki Iroda Kft. ügyvezető igazgatója a veszélyes áruk szállításával kapcsolatos aktuális szabályozási és szabványosítási kérdésekről adtak tájékoztatást. A kémiai és az ipari biztonság témaköreiben értékes és a vállaltok munkáját segítő előadások hangzottak el az OKF képviseletében Dr. Vass Gyula főosztályvezető úrtól, Dr. Deim Szilvia, az OKBI főigazgató helyettes asszonyától és Czékus Miklós úrtól, az OTH főtanácsosától. Paul Leonard, a BASF képviselője színes előadásban mutatta be az elővigyázatosság elve érvényesülésének fontosságát a vegyi anyagokkal kapcsolatos döntések, szabályok meghozatala során. Próder István, a Vegyészeti Múzeum ügyvezető igazgatója arról tájékoztatta a hallgatóságot, hogy a múzeum milyen fontos szerepet játszik a fiatal generációk környezetvédelmi nevelésében, illetve a kémia megszerettetésében. Az előadások letölthetők a MAVESZ honlapjáról, a Környezetvédelem / Egri konferencia menüpontról. 3
Iparbiztonsági szakértői napok 2012. november 8-9. Tekintettel arra, hogy az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon (OKF) létrejött az Iparbiztonsági Felügyelőség, az ipar és a hatóság közötti szakmai párbeszédet és együttműködést szolgáló korábbi SEVESO szakértői napokat az iparbiztonság témaköreit felölelő szakmai napok váltják fel, amelyeket idén a MAVESZ szervezésében november 8-9-én tartunk Siófokon. A veszélyes üzemek felügyelete mellett napirendre kerülnek a kritikus infrastruktúrák védelmével és a veszélyes áruk szállításának ellenőrzésével kapcsolatos aktuális témák is. A cél: annak vizsgálata, hogy az iparbiztonsági szabályok hogyan szolgálják egyfelől a biztonságot, másfelől tartalmaznak-e olyan speciális, esetenként bürokratikus szabályokat, amelyek indokolatlan versenyhátrányt jelentenek a hazai vállalkozások számára a lakosság biztonságának javulása nélkül. Napirendre kerülő kérdések Az iparbiztonsági hatóság céljai, a hatóság (főfelügyelőség, megyei és területi szervek) szervezeti felépítése, feladatmegosztása. Tervezett módosítások a hatályos SEVESO szabályozásban. Katasztrófavédelmi hozzájárulás végleges törlés vagy halasztás? A SEVESO szabályozás végrehajtásával kapcsolatos ipari tapasztalatok, problémafelvetések, megoldási javaslatok, pl.: - A megyékhez delegált elsőfokú hatósági munkát végzőknél tapasztalható bizonytalanság, ismerethiány. Miképpen segíthetné az ipar ezeknek a felügyelőknek a szakmai fejlődését? - Az iparbiztonsági ellenőrzések új gyakorlatával kapcsolatos problémák. - Az eddigi ellenőrzések tapasztalatai, azok hozadékai, a hatósági megállapítások. - Az üzemzavar fogalma még mindig túl tág, amin változtatni szükséges. - 2/2012-es számú főigazgatói utasítás, amelynek értelmében tűz esetén a helyszínre érkező hivatásos tűzoltó parancsnok minősíti az eseményt, átveszi a tűzoltás vezetését, továbbiakban az LTP a tűzoltás vezetőjének utasítása szerinti feladatot hajtja végre. - A belső védelmi gyakorlatok 30 nappal korábbi bejelentésével kapcsolatos hátrányok. - A veszélyes üzemek területén túlnyúló kockázati zóna kezelése. - A küszöb alatti üzemek bevonásával kapcsolatos problémák: > a küszöb alatti létesítmények csaknem mindegyike SKET készítésére kényszerül, a SKET követelményei szigorúbbak, mint az irányelvben az alsó küszöbös üzemekkel szemben támasztott követelmények, > az üzemazonosításnál nem egységes az egyes területi szervek gyakorlata, > távvezetékek, mint küszöb alatti üzemek, > A többségében kis- és közepes vállalkozások felesleges adminisztrációs és anyagi terheinek megszüntetése szakmai útmutatók kiadásával. A veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek veszélyének kezeléséről, valamint a 96/82/EK tanácsi irányelv módosításáról és későbbi hatályon kívül helyezéséről szóló 2012/18/EU irányelv. A SEVESO II és a SEVESO III irányelvek összevetése. A létesítményi tűzoltóságok szerepe a védelmi készültségben, hatósági elvárások, jogszabályi változások. A kritikus infrastruktúrára vonatkozó szabályozási tervek. Új képzési rendszer a Nemzetbiztonsági Egyetemen. 4
MAVESZ disztribútor és importőr tagjainak értekezlete A Szövetségünkhöz tartozó, vegyi anyagok és termékek disztribúciójával és importjával foglalkozó vállalkozások vezetői október elején szakmai tanácskozást tartottak, amelynek keretében megosztották tapasztalataikat a 2012. évi piaci folyamatokról, kilátásokról és a szabályozási környezet változásairól. A tanácskozáson Budai Iván, a MAVESZ igazgatója a 2011/2012. évi tényszámok és európai prognózisok alapján tájékoztatott az EU-beli és a magyarországi vegyipari trendekről, a termelésben és az értékesítésben egyes ágazatok pozitív mutatói (pl. műtrágyagyártás, gumigyártás) ellenére tapasztalható visszaesésről. Sárosi György, a Hungária Veszélyesáru Mérnöki Iroda Kft. ügyvezető igazgatója az ADR szabályok 2013. januárban hatályba lépő változásairól, illetőleg az adatforgalom szabványosítását célzó európai projektekről tájékoztatta a résztvevőket. Új tagjaink Az idei évben az alábbi társaságok léptek be a Magyar Vegyipari Szövetségbe: AWT RAIL HU Zrt. - vegyi termékek, veszélyes áruk vasúti fuvarozása FARMOL Hungary Kft. - kozmetikai termékek gyártása MOLAR Chemicals Kft. - vegyi anyagok és termékek nagykereskedelme Nógrádi Vegyipari Zrt. - szerves vegyi alapanyag, festék, bevonóanyag gyártása - vegyes termékkörű nagykereskedelem RICHTER GEDEON Vegyészeti Gyár Nyrt. - gyógyszer hatóanyagok és gyógyszerformák gyártása - gyógyszeripari kutatás-fejlesztés - kereskedelem UBICHEM Pharma Manufacturing Kft. - gyógyszer alapanyagok, intermedierek és finomkémiai anyagok gyártása 5
Magyar Vegyipari Szövetség 1036 BUDAPEST Bécsi út 85. Telefon/fax:: (1) 363 8720 E-mail: kozpont@mavesz.hu www.mavesz.hu A Magyar Vegyipari Szövetség (MAVESZ) 1990 óta működik a ma- gyarországi vegyipari termelő és kereskedő társaságok önkéntes szakmai és munkaadói érdekképviseleteként. Tagjai között megtalálhatók a vezető hazai petrolkémiai vállalkozá- sok, valamint a szénszál-gyártásban, a műtrágya- és növényvédőszer-gyártásban, a festék- és háztartásvegyiparban tevé- kenykedő vállalkozások, továbbá vegyipari disztributor társaságok. A MAVESZ keretében működő szakszövetségek a műanyag-gyártás gyártás és feldolgozás, a műanyag csőgyártás, a festékgyártás és más vegyipari területek vállalkozásai számára nyújtanak fórumot a szak- mai együttműködéshez és a közös célok és érdekek képviseletéhez. Legyen az Ön cége is a MAVESZ tagja, ha tájékozottabb akar lenni a vállalkozását befolyásoló piaci folyamatokról, az üzletfejlesztési és jogszabályi környezet változásairól, az EU vegyi anyag rendeletéről (REACH) és más hazai és EU szintű jogszabályi változásokról, Aktuális információk REACH honlapunkról www.reachcentrum.hu a vegyipar más szereplőivel összefogva lát lehetőséget a hatékony érdekképviseletre, a vállalkozását befolyásoló szabályozási környezet anomáliáinak orvoslására, tagja kíván lenni a magyar vegyipart irányító vezetők szakmai közösségének, mert az Ön számára is hasznosak a rendszeres konzultációk, megbeszélések, információk. www.mavesz.hu