KALMÁR GABRIELLA Területi különbségek az egészségügyi ellátásban az orvosi diagnosztikai laboratóriumok dolgozói A magyar lakosság egészségi állapota rossz, a népesség fogy és elöregszik (Józan 2002, 2003), az egészségügyi ellátórendszer is súlyos problémákkal küzd. Sok tanulmány, elemzés készült a fennálló helyzetről és a lehetséges megoldásokról (Orosz 1985, 1989, 1993, 2001; Pál 1996, 2000, 2002; Boncz 2002; Bordás 2003; Mihályi 2003). Kincses Gyula (1999) meghatározásában az egészségügyi rendszer egy ország alapvető, folyamatosan felértékelődő rendszere. Fejlettsége és az ellátások színvonala meghatározza a lakosság egészségi állapotát, és ezáltal befolyásolja az élet minőségét. Egy egészségügyi rendszer abból a társadalomból vétetik, amelyben létrejött leképezi a társadalmi viszonyokat, a társadalom szerkezetét, gazdasági és szociális elosztási viszonyait, a hatalom és a pénz megoszlását. Megjelenik benne a társadalom fejlettsége és elmaradottsága, de nem kevéssé annak erkölcse és kultúrája is. (Losonczi 1998) Az egészségügyi rendszer a társadalmi-gazdasági alrendszerek egyikéhez, a jóléti-szociális rendszerhez tartozik. Ágazati megközelítésben a tercier szektor része, azon belül is a társadalmi szolgáltatásokhoz sorolható. Ha az infrastruktúrán belül akarjuk elhelyezni, akkor megállapítható, hogy az egészségügy a települési infrastruktúrához tartozik. (Pál 1998) Az egészséggel kapcsolatos kérdések fókuszba állítását, a területi eltérések vizsgálatát még az is indokolja, hogy egyrészt a rendszerváltást követően növekedtek a térségi különbségek, másrészt az Európai Unióhoz való csatlakozás előtérbe helyezte a regionalitás kérdését e szektorban is. Napjainkban a gyógyító és ápolási tevékenységek mellett egyre nagyobb jelentőséggel bír a megfelelő minőségben elvégzett diagnosztika. Az orvostudomány fejlődése során alakultak ki azok a speciális (diagnosztikai) szakmák, melyek megfelelő szaktudás és műszerek használatával a betegből vett minták vizsgálata alapján, vagy a beteg testébe belenézve meg tudják állapítani egyes szervek, szervrendszerek anatómiai és élettani paramétereit, ezáltal következtetve azok betegségeire. E tevékenységeknek és beavatkozásoknak megfelelően megkülönböztethetünk klinikai és diagnosztikai szakmákat 1. Mivel pontos definíció nincs, a továbbiakban diagnosztikának tekintjük mindazokat a szakterületeket, amelyek valamilyen műszer, berendezés segítségével végzik tevékenységüket. Míg a klinikai szakmákban az orvos közvetlenül foglalkozik a beteggel, addig a diagnosztikai tevékenységek nagy része során az orvosnak nem a beteggel, csak valamely vizsgálati eredményének értékelésével kell foglalkoznia. A diagnosztikai vizsgálatokat a gyógyító orvos igényli, és a diagnosztikai szolgáltató feladata azok megfelelő minőségű teljesítése. Az egészségügyi ellátórendszer egyik fontos szegmensét képezik az in vitro 2 diagnosztikai szakmák, így az orvosi laboratóriumi diagnosztika is. Az orvosi laboratórium feladata, hogy az orvosok részére klinikailag hasznos, vagy az egészségi állapot megítélésre alkalmas információt szolgáltasson, segítse az eredmények interpretációját, és szükség szerint további célirányos vizsgálatokat javasoljon. A tanulmány célja, hogy helyzetképet adjon e diszciplína szakemberellátottságáról, és bemutassa a térbeli megoszlásban mutatkozó különbségeket. 1 A klinikai szakmák öt főcsoportba sorolhatók: belgyógyászati, műtéti, szülészet-nőgyógyászati, gyermekgyógyászati, hosszú ápolást igénylők. A főbb diagnosztikai szakmák a teljesség igénye nélkül labordiagnosztika és transzfuziológia, képalkotó eljárások (röntgen, ultrahang stb.), patológia és kórszövettan. 2 Nem az élő test teremtette környezetben, hanem kísérleti úton történő vizsgálatok megjelölésére szolgáló kifejezés.
296 KÖZLEMÉNYEK Az orvosi diagnosztikai laboratóriumi ellátórendszer jellemzői Az orvosi laboratóriumok besorolása 3 (J járó-, FJ fekvő- és járóbeteg-ellátás) elhelyezi az adott laboratóriumot az ellátás rendszerében, és meghatározza, hogy milyen típusú szolgáltatást képes nyújtani, továbbá milyen feltételeknek kell megfelelnie az adott szint követelményeinek biztosításához (szakmai minimumfeltételek). Ennek megfelelően minél magasabb besorolásba kerül egy laboratórium, annál szélesebb vizsgálati palettával, infrastruktúrával és képzett szakemberrel rendelkezik, vagyis a hierarchia magasabb fokain már képes a ritka és speciális szakmai és technikai hátteret igénylő vizsgálatok elvégzésére is. Ezeken a szinteken a laboratóriumok megyei és regionális szintű ellátást is biztosítanak. Az orvostudományi egyetemek és országos intézetek laboratóriumai pedig országos hatáskörrel is bírnak (1. táblázat). Az orvosi laboratóriumi diagnosztika a debreceni, pécsi, szegedi egyetem keretein belül önálló intézettel rendelkezik, a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen nincs saját tanszéke. Itt kell megjegyezni, hogy az egészségügyi ellátórendszer keretében az orvosi-egészségügyi centrumok orvosi diagnosztikai laboratóriumai alapvetően más minőséget képviselnek, mert amellett, hogy magas színvonalú szakellátást képesek nyújtani, fontos szerepet töltenek be a szakorvosképzésben, és tudományos feladatot is ellátnak. A korszerű laboratóriumi szolgáltatás biztosításának egyik alapvető feltétele a megfelelő szintű infrastrukturális háttér, a másik a képzett szakemberek jelenléte. 1. táblázat Az orvosi diagnosztikai laboratóriumok besorolása Szint Kategória a) 1 J0 2 J1 3 FJ1 4 FJ2 5 FJ3 Feladatkör és kompetencia Mintavételi hely, mely orvosi felügyelettel laboratóriumi vizsgálatokhoz szükséges szakszerű mintavételt, mintatovábbítást és kislaboratóriumi vizsgálatokat végez. Megfelel az alapellátási szintnek. Az általános járóbeteg-szakellátáshoz rendelt laboratórium. Megfelel az önálló járóbeteg-szakellátási szintnek. Városi, illetve kisebb fővárosi kórházhoz rendelt laboratórium, mely a fekvő- és az általános járóbeteg-szakellátást szolgálja. Megfelel a városi kórházi laboratóriumi szintnek. Megyei, fővárosi, regionális kórházhoz rendelt laboratórium, mely a fekvő-, valamint az általános és speciális járóbeteg-szakellátást szolgálja. Megfelel a megyei laboratóriumi szintnek. Egyetemi központhoz rendelt vagy önálló regionális ellátási kötelezettséget biztosító fekvőbeteg-intézmény laboratóriuma, mely a fekvő-, valamint az általános és speciális járóbeteg-szakellátást szolgálja. Megfelel a regionális és/vagy országos laboratóriumi szintnek. a) J = járó-, FJ = fekvő- és járóbeteg-ellátás. A vizsgálat módszere A jellemzők bemutatásához a lehető legaktuálisabb statisztikai adatok összegyűjtésére és elemzésére törekedtem, azonban az Országos Laboratóriumi Intézet 2005. január 31-én történt, jogutód nélküli megszűnése miatt a 2004. évi adatok nem hozzáférhetők. Ezért a vizsgálatot 2003-ra vonatkozóan, kvantitatív módszereket alkalmazva végeztem el. Az általános helyzetkép megrajzolásához országos, a térségi különbségek feltárásához regionális szintű elemzéseket végeztem, amelyekhez területi egységként a jelenlegi tervezésistatisztikai régiókat (Tóth 2004) tekintettem. Az árnyaltabb kép megrajzolása érdekében, példaképpen hét (régiónként egy-egy) orvostudományi egyetemmel nem rendelkező megyét is megvizsgáltam. A régiók területi-földrajzi sajátosságainak és az egészségügyi ellátás idevonatkozó adatainak forrásául a KSH évkönyvei (Területi statisztikai évkönyv, Demográfiai évkönyv, Egészségügyi statisztikai évkönyv) 3 Az orvosi laboratóriumokra vonatkozó szakmai minimum-követelményekről először a 19/1996. (VII. 26.) NM (népjóléti miniszteri), majd a 12/1997. (VI. 5.) NM rendelet intézkedett. Jelenleg (2005) a 60/2003. (X. 20.) ESZCSM (Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium) rendelet, illetve annak módosítása van érvényben: 16/2004. (III. 23.) ESZCSM (ez nem érinti az orvosi laboratóriumokat).
KÖZLEMÉNYEK 297 szolgáltak. Az orvosi diagnosztikai laboratóriumokra vonatkozó alapadatokat az OSAP (Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program) 1495. számú éves jelentéseiből gyűjtöttem össze, melyeket az Országos Laboratóriumi Intézet bocsátott rendelkezésemre. Több indikátor tekintetében a nyers adatokból saját mutatókat képeztem: százalékos mutatókat (régiók és megyék értékei az országos átlaghoz képest) és fajlagosokat (egy dolgozóra jutó vizsgálatok száma, 10 000 lakosra jutó dolgozók száma, 1000 lakosra jutó munkaórák száma, egy lakosra jutó vizsgálatok száma). Az egyes indikátorokat leíró szintű elemzés során értékeltem, és összehasonlítottam a mutatók régiónkénti értékeit, felvázolva ezzel a vizsgált tényezők legfontosabb jellemzőinek térszerkezetét és területi egyenlőtlenségeit. Az értékelésénél figyelembe kell venni a következőket: Az eredmények kizárólag az 1495. számú OSAPjelentéseket beküldők adatszolgáltatásán alapulnak, amit a laboratóriumok évenként változó arányban, de a vizsgált időszak tekintetében átlagosan mintegy 95 98%-os részvétellel teljesítettek. A laboratóriumok száma/év mutatót a jelentést beküldők száma alapján határoztam meg, vagyis az adatok nem tartalmazzák a telephelyeket, mintavételi helyeket stb.; az éves vizsgálati számba csak a laboratórium szervezeti egységébe tartozó munkahelyek, telephelyek, részlegek adatai kerültek. Az adatgyűjtés nem terjedt ki az adott intézményen belül a központi laboratóriumhoz szervezetileg nem tartozó olyan munkahelyekre, amelyek szintén végeznek laboratóriumi vizsgálatokat (izotópdiagnosztikai laboratóriumok, osztályos kislaborok, vérvételi helyek, vérellátó laborok, klinikákon az egyszemélyes kutatólaborok, ÁNTSZ, KÖJÁL stb.). Országos elemzések Az országos szintű elemzés lehetővé teszi, hogy átfogó képet kapjunk a vizsgált indikátorok aktuális állapotáról, és alapul szolgál a területi eltérések nagyságának meghatározásához. A kitűzött célok alapján a vizsgálatba a következő hét mutatót vontam be: a gyógykezelési esetek megoszlása a járóbeteg-ellátásban, az orvosi diagnosztikai laboratóriumok száma intézménytípusok szerint, a vizsgálatok száma és aránya intézménytípusok szerint, a dolgozók száma és aránya intézménytípusok szerint, a létszám megoszlása végzettség és munkaköri csoportok alapján, az orvosi laboratóriumok napi óraszáma, az egy szakemberre jutó vizsgálatok száma. A gyógykezelési esetek megoszlása a járóbeteg-ellátásban Ha a járóbeteg-ellátás keretében elvégzett gyógykezelési (vizsgálati) esetszámok megoszlását vizsgáljuk, azt az eredményt kapjuk, hogy míg az egészségügyi ellátás e szintjén a klinikai szakmák 16, addig a diagnosztikai szakterületek összesen 79 százalékos részesedést mutatnak (1. ábra). Az is megfigyelhető, hogy az utóbbiakon belül a legnagyobb mértékben az orvosi laboratóriumi diagnosztika van jelen, amely az összes szakmacsoport (klinikai és diagnosztikai) teljesítményét figyelembe véve az elvégzett gyógykezelési beavatkozások 62 százalékát teljesítette. Az orvosi diagnosztikai laboratóriumok főbb adatai intézménytípusok szerint Az orvosi diagnosztikai laboratóriumok fenntartásukat és működtetésüket tekintve különböző tulajdonosokhoz tartoznak (egyetemek, állami intézmények, önkormányzatok stb.). A 2. táblázat a különböző intézménytípusok szerinti felbontásban mutatja be a kutatás szempontjából releváns adatokat, melyek alapján a következőket állapíthatjuk meg: A laboratóriumok legnagyobb része (333) az országos adat 68 százalékát adva az önkormányzati intézményekhez tartozik. Az orvostudományi egyetemeken működők száma (85) közel 18 százalékos részesedést jelent. Az országos intézetek tulajdonában lévő 24 laboratórium az összlaborszám mintegy 5 százalékát teszi ki.
298 KÖZLEMÉNYEK Az elvégzett vizsgálatok száma és aránya hasonló nagyságú megoszlást mutat. Az önkormányzati intézmények részesedése 80 százalék, az orvostudományi egyetemeké 9, és az országos intézetek teljesítménye az országos érték 4 százalékát teszi ki. A dolgozók megoszlását vizsgálva a következő eredményt kapjuk: az előzőekhez hasonló mértékben, a teljes dolgozói létszám 73 százalékát az önkormányzati intézmények foglalkoztatják. Az orvostudományi egyetemeken 14, az országos intézetekben mintegy 6 százalékuk tevékenykedik. A gyógykezelési (vizsgálati) esetek százalékos megoszlása a járóbeteg-ellátásban, 2003 1. ábra n = 194 467 000 = 100% Röntgendiagnosztikai vizsgálatok 5% Klinikai szakmák 16% Egyéb diagnosztikai és terápiás vizsgálatok 12% Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálatok 62% Fogászat 5% Az orvosi diagnosztikai laboratóriumok főbb adatai intézménytípusok szerint, 2003 2. táblázat Intézmény A laboratóriumok száma A laboratóriumok megoszlása az országos adat %-ában A vizsgálatok száma A vizsgálatok megoszlása az országos adat %-ában A dolgozók száma, fő A dolgozók megoszlása az országos adat %-ában Semmelweis Orvostudományi Egyetem 24 4,9 5 822 332 3,2 245 4,5 Debreceni Egyetem 18 3,7 4 238 799 2,3 149 2,8 Pécsi Tudományegyetem 24 4,9 3 049 587 1,7 181 3,3 Szegedi Tudományegyetem 19 3,9 2 815 081 1,6 197 3,6 Orvostudományi egyetemek összesen 85 17,5 15 925 799 8,8 773 14,2 Országos intézetek 24 4,9 6 970 577 3,9 301 5,5 Állami kórházak 8 1,6 1 147 163 0,6 66 1,2 Belügyminisztériumi 3 0,6 1 224 512 0,7 48 0,9 Honvédelmi minisztériumi 3 0,6 2 139 038 1,2 63 1,2 MÁV-fenntartású 11 2,3 4 175 770 2,3 109 2,0 Magántulajdonú 14 2,9 3 170 606 1,8 55 1,0 Egyházi 4 0,8 1 487 185 0,8 48 0,9 BKV-fenntartású 1 0,2 22 669 0,0 2 0,0 Egyéb 1 0,2 98 195 0,1 10 0,2 Önkormányzati intézmények 333 68,4 144 549 733 79,9 3 952 72,8 Országos adat 487 100,0 180 911 247 100,0 5 426 100,0
KÖZLEMÉNYEK 299 A dolgozók megoszlása végzettség és munkaköri csoportok alapján A laboratóriumokban használt csúcstechnológia működtetését, az eredmények pontos értelmezését csak megfelelően képzett szakemberek együttműködésével lehet biztosítani. A szakma interdiszciplináris jellege a dolgozók összetételében is megmutatkozik. E szakterületen orvosok, biológusok, vegyészek, gyógyszerészek, szakképzett asszisztensek összehangolt munkája biztosítja a betegellátás színvonalas labordiagnosztikai hátterét. A végzettség és munkaköri csoportok szerint összegyűjtött adatokat értékelve az alábbiakat állapíthatjuk meg (3. táblázat): Az összlétszám (5426) közel 80 százalékát (4317) a különböző (egyetemi, főiskolai, szakiskolai) szakképzettséggel rendelkező dolgozók adják. Ezen belül a legnagyobb volument a szakképzett asszisztencia képviseli, a teljes létszám 62 százalékát teszi ki. Felsőfokú végzettsége az összlétszám 17 százalékát adva 939 főnek van. Közülük 854-en (15,7%) egyetemi, 85-en (1,6%) főiskolai diplomával rendelkeznek. Az orvosok száma 485 fő, 84 százalékuk klinikai laboratóriumi szakvizsgát tett. Az orvosi laboratóriumok napi óraszáma A dolgozói létszám végzettség és munkaköri csoportok szerint történő összegyűjtése azt is lehetővé teszi, hogy meghatározzuk, melyik csoport milyen mértékben járul hozzá a laboratóriumokban folyó tevékenységhez. A 3. táblázat idevonatkozó adatait nézve, és a főbb eredményeket kiemelve a következőket állapíthatjuk meg: az ország e munkahelyein 2003-ban összesen 43 811 napi óraszámban dolgoztak. Ennek legnagyobb részét (27 315) a szakképzett asszisztencia 62 százalékos részesedése adja. Az egyetemi diplomások napi óraszáma (7225) az összóraszám 16,5 százalékát, a főiskolai végzettségűeké (716) 1,6 százalékát teszi ki. 3. táblázat Az orvosi laboratóriumok országos létszám- és óraszámadatai, 2003 Végzettség, munkakör Létszám, fő Megoszlás az országos adat %-ában Napi óraszám Megoszlás az országos adat %-ában Egyetemi végzettség: 854 15,74 7 225 16,49 Klinikai laboratóriumi szakorvos 406 7,48 3 475 7,93 Orvos 79 1,46 737 1,68 Klinikai laboratóriumi szakgyógyszerész 36 0,66 296 0,68 Gyógyszerész 5 0,09 38 0,09 Vegyész, biológus 328 6,04 2 679 6,11 Főiskolai végzettség: 85 1,57 716 1,63 Orvosdiagnosztikai laboratóriumi analitikus 83 1,53 700 1,60 Egészségügyi főiskolát végzett 2 0,04 16 0,04 Szakképzett asszisztens 3 378 62,26 27 315 62,35 Egyéb: segédasszisztens 460 8,48 3 589 8,19 adminisztrátor 92 1,70 733 1,67 operátor 6 0,11 44 0,10 kisegítő 551 10,15 4 189 9,56 Országos adat 5 426 100,00 43 811 100,00 Az egy szakemberre jutó vizsgálatok száma Tekintettel arra, hogy a gyógyító orvosok által kért vizsgálatokat a szakképzett munkaerő végzi el, az egy dolgozóra jutó esetek számának reális értékeléséhez a különböző diplomákkal rendelkezők és a szakképzett asszisztensek számát vettem figyelembe. Az eltérő szakmai kompetencia és felelősségi kör miatt külön értékeltem az egyetemi, főiskolai végzettséggel rendelkezők és a szakképzett asszisztensek igénybevételét. Az eredmények azt mutatják, hogy a vizsgált évben egy diplomásra 192 664 vizsgálat jutott, ami évi 240 munkanappal számolva naponta átlagosan 803 vizsgálatot jelent. Az egy szakképzett asszisztensre jutó vizsgálatok száma 53 556, ami évi 240 munkanappal számolva naponta átlagosan 223 vizsgálat elvégzését jelzi.
300 KÖZLEMÉNYEK Az egy szakemberre jutó vizsgálatok száma, 2003 2. ábra Szakképzett asszisztens Egyetemi, főiskolai végzettségű végzettségü 0 50 000 100 000 150 000 200 000 250 000 Egy szakemberre jutó vizsgálatok száma Regionális elemzés Az ezen a területi szinten elvégzett vizsgálatok célja, hogy részletesebb képet kapjunk e szakma jellemzőinek térbeli megoszlásáról, ami pedig lehetőséget ad a hasonlóságok és különbségek feltárására. A regionális vizsgálatba bevont hét mutató: az orvosi laboratóriumok száma, az egy lakosra jutó vizsgálatok száma, az orvosi laboratóriumok dolgozóinak területi eloszlása, a 10 000 lakosra jutó dolgozók száma, a laboratóriumi munkaórák (napi) területi eloszlása, 1000 lakosra jutó napi óraszám, az egy dolgozóra jutó vizsgálatok száma. A 4. és 5. táblázat a régiók és a regisztrált orvosi laboratóriumok főbb területi jellemzőit mutatja. A régiók és az orvosi laboratóriumok főbb területi adatai, 2003 4. táblázat Régió Terület, km 2 A népesség száma, fő (január 1.) A laboratóriumok száma A dolgozók száma, fő Napi óraszám Összes vizsgálat Közép-Magyarország 6 919 2 824 754 156 1 937 15 854 64 344 768 Közép-Dunántúl 11 236 1 113 671 34 471 3 915 17 906 367 Nyugat-Dunántúl 11 209 1 004 328 38 481 3 777 14 585 149 Dél-Dunántúl 14 169 989 408 69 600 4 779 15 879 633 Észak-Magyarország 13 429 1 288 960 52 530 4 429 18 006 004 Észak-Alföld 17 729 1 554 177 55 696 5 511 25 115 329 Dél-Alföld 18 339 1 367 064 83 711 5 546 25 073 997 Magyarország 93 030 10 142 362 487 5 426 43 811 180 911 247
KÖZLEMÉNYEK 301 Régió A régiók és az orvosi laboratóriumok főbb területi adatainak megoszlása, 2003 Terület Népesség (január 1.) Laboratóriumok Dolgozók Napi óraszám 5. táblázat Összes vizsgálat Közép-Magyarország 7,4 27,9 32,0 35,7 36,2 35,6 Közép-Dunántúl 12,1 11,0 7,0 8,7 8,9 9,9 Nyugat-Dunántúl 12,0 9,9 7,8 8,9 8,6 8,1 Dél-Dunántúl 15,2 9,8 14,2 11,1 10,9 8,8 Észak-Magyarország 14,4 12,7 10,7 9,8 10,1 10,0 Észak-Alföld 19,1 15,3 11,3 12,8 12,6 13,9 Dél-Alföld 19,7 13,5 17,0 13,1 12,7 13,9 Magyarország 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 Az orvosi laboratóriumok területi megoszlása (%) A laboratóriumok régiók közötti megoszlását vizsgálva a következő eredményt kapjuk: a legtöbb laboratórium (156), amely az országos adat 32 százalékát teszi ki, Közép-Magyarországon, a legkevesebb (34) pedig az országos érték 7 százalékát adva Közép-Dunántúlon található. Ha sorrendet állítunk fel, az első négy helyen azok a régiók állnak, amelyek orvostudományi egyetemmel (karral) rendelkeznek (4. és 5. táblázat). 3. ábra Az egy lakosra jutó laboratóriumi vizsgálatok száma a régiókban, 2003 (országos átlag: 17,8) 14,0 14,1 14,5 14,6 16,0 16,1 18,0 18,1 22,8 Az egy lakosra jutó laboratóriumi vizsgálatok száma Ha az egy lakosra jutó vizsgálatok számát nézzük, látható: 2003-ban a magyar állampolgárokon átlagosan 18 laboratóriumi beavatkozást végeztek. A területi különbségek vizsgálata alapján a legtöbb beavatkozás Közép-Magyarországon (23), a legkevesebb Észak-Magyarországon (14) jutott egy lakosra (3. ábra).
302 KÖZLEMÉNYEK Az orvosi laboratóriumok dolgozóinak megoszlása A munkaköri csoportok szerinti statisztikai adatokat technikai okok miatt nem sikerült összegyűjteni. Az eredményeket értékelve az alábbiak állapíthatók meg (4. és 5. táblázat): A legtöbben Közép-Magyarország laboratóriumaiban dolgoznak, ahol a létszám az országos érték közel 36 százalékát teszi ki. Dél-Alföldön és Észak-Alföldön a dolgozók megoszlása közel azonos (13%). Utánuk Dél- Dunántúl (11%) és Észak-Magyarország (10%) áll. Legkevesebben Nyugat-Dunántúl és Közép-Dunántúl laboratóriumaiban dolgoznak, az összlétszám mintegy 9-9 százalékát adva. A 10 000 lakosra jutó laboratóriumi dolgozók területi megoszlása A 4. ábra adatai azt mutatják, hogy a régiók közül Közép-Magyarországon (6,9) és Dél-Dunántúlon (6,1) jut a legtöbb laboratóriumi dolgozó 10 000 lakosra, a legkevesebb pedig Észak-Magyarországon (4,1) és Közép-Dunántúlon (4,2). Dél-Alföld ellátottsága az országos átlag körüli, Nyugat-Dunántúl és Észak-Alföld a középmezőnyben helyezkednek el. 4. ábra Az orvosi laboratóriumi dolgozók 10 000 lakosra jutó száma a régiókban, 2003 (országos adat: 5,4) Az orvosi laboratóriumi munkaórák (napi) megoszlása 4,1 4,2 4,5 4,6 5,0 5,1 6,0 6,1 6,9 A 4. és 5. táblázat adatait nézve látható, hogy a legnagyobb (Közép-Magyarország) és a legkisebb (Nyugat- Dunántúl és Közép-Dunántúl) értékek között mintegy négyszeres arány mérhető. Ha a hasonló adatok alapján csoportokat képezünk, és csökkenő sorrendbe rendezzük a régiókat, a következő eredményt kapjuk: első helyen messze a legmagasabb értékkel Közép-Magyarország áll (36%), a másodikon Észak-Alföld és Dél- Alföld (13%) helyezkedik el, a harmadik Észak-Magyarország és Dél-Dunántúl (10 11%), utolsó a sorban Nyugat-Dunántúl és Közép-Dunántúl (9%). Az 1000 lakosra jutó munkaórák (napi) száma Az 5. ábra adatait tekintve megállapítható, hogy jelentős különbség mérhető e mutató legnagyobb (5,6) és legkisebb (3,4) értékei között.
KÖZLEMÉNYEK 303 Ha az előző megközelítés szerint vizsgáljuk az eredményeket, vagyis a hasonló adatok alapján csoportokat képezünk, és csökkenő sorrendbe rendezzük a régiókat, a következő eredményt kapjuk: első helyen szintén messze a legmagasabb értékkel Közép-Magyarország áll, melyet Dél-Dunántúl követ. A harmadikon Dél- Alföld és Nyugat-Dunántúl helyezkedik el. Az utolsó csoportot Észak-Alföld, Közép-Dunántúl és Észak- Magyarország alkotja. 5. ábra Az orvosi laboratóriumok napi munkaóráinak 1000 lakosra jutó száma a régiókban, 2003 (országos adat: 4,3) Az egy dolgozóra jutó vizsgálatok számának megoszlása 3,4 3,5 4,0 4,1 4,5 4,6 5,0 5,1 5,6 Az egy főre jutó vizsgálatok számát az adott régióban elvégzett vizsgálatok száma és a laboratóriumok létszáma befolyásolja. Az 5. táblázat idevonatkozó adatait is nézve jól látható, hogy a 6. táblázatban: az első helyen álló Közép-Dunántúlon az országban elvégzett összes vizsgálat mintegy 10 százalékát az összes laboratóriumi dolgozó közel 9 százaléka végzi el, az utána következő Észak-Alföldön és Dél-Alföldön a vizsgálatok 14 százaléka a dolgozók 13 százaléka között oszlik meg, a negyedik helyen Észak-Magyarország helyezkedik el, 10-10 százalékos arányokkal, az ötödik Közép-Magyarország, ahol az országban elvégzett összes vizsgálat 36 százalékát az ország laboratóriumi dolgozóinak 36 százaléka teljesíti, a hatodik helyre Nyugat-Dunántúl került, 8 százalékos vizsgálatszámmal és 9 százalékos dolgozói részesedéssel, a hetedik Dél-Dunántúl, ahol a vizsgálatok 9 százaléka a dolgozók 11 százaléka között oszlik meg. Ha az országos átlaghoz (33 340 vizsgálat/dolgozó) viszonyítjuk a régiók laboratóriumi dolgozóinak igénybevételét, akkor a következő eredményt kapjuk (6. ábra): a legnagyobb leterheltség Közép-Dunántúlon tapasztalható, ahol az egy dolgozóra jutó vizsgálatok száma 14 százalékkal magasabb, utána Észak-Alföld és Dél-Alföld áll 8, illetve 6 százalékos többlettel, Észak-Magyarország és Közép-Magyarország értékei az országos átlag körül vannak, Nyugat-Dunántúl dolgozóinak munkaterhelése 9 százalékkal kisebb, a legjobb helyzetben Dél-Dunántúl van, ahol az igénybevétel az országos átlag 79 százalékát éri el.
304 KÖZLEMÉNYEK Az egy laboratóriumi dolgozóra jutó vizsgálatok száma a régiókban, 2003 Régió Az egy dolgozóra jutó vizsgálatszám évenként Közép-Dunántúl 38 009 Észak-Alföld 36 068 Dél-Alföld 35 282 Észak-Magyarország 33 946 Közép-Magyarország 33 220 Nyugat-Dunántúl 30 326 Dél-Dunántúl 26 474 Országos adat 33 340 6. táblázat 6. ábra Az egy laboratóriumi dolgozóra jutó vizsgálatok aránya a régiókban az országos adat százalékában, 2003 (n = 33 340 = 100%) Megyei szintű elemzés 79,4 79,5 100,0 100,1 105,0 105,1 110,0 110,1 114,0 A régiós szinten történő vizsgálatok lehetővé teszik a térbeli eltérések, egyenlőtlenségek kimutatását, de elfedhetik a kisebb területi egységek valós helyzetét. Bár e fázisában a kutatás országos és regionális helyzetkép felvázolását tűzte ki célul, néhány megye adatainak bemutatása segíthet a valós körülmények feltárásában, és további vizsgálatokra ösztönözhet. Ennek megfelelően minden régióból kiválasztottam 4 egy-egy megyét, és mivel Budapest az egészségügy területén is központi szerepet tölt be, idevonatkozó adatainak vizsgálata hozzájárulhat a pontosabb kép megrajzolásához. 4 A kiválasztás véletlenszerűen történt, az egyetlen kritérium az volt, hogy orvostudományi egyetemmel rendelkező megyék ne kerüljenek be az elemzésbe, mivel az ezen intézmények orvosi diagnosztikai laboratóriumaiban folyó munka túlmutat a napi rutintevékenységeken, és esetleg befolyásolhatja az adott megye egyéb egészségügyi intézményei mutatóinak értékeit.
KÖZLEMÉNYEK 305 A megyei elemzésekhez az alábbi összetett mutatókat vettem: az orvosi laboratóriumok száma és megoszlása, a vizsgálatok száma és megoszlása, a dolgozók száma és megoszlása. Az összehasonlíthatóság érdekében olyan intézménytípus indikátorainak elemzése látszott célszerűnek, amely mindegyik megyében megtalálható, ezért a választás önkormányzati tulajdonban lévő orvosi diagnosztikai laboratóriumokra esett (7. táblázat). Az értékelésnél a vizsgált indikátorok szempontjából a legmagasabb és a legalacsonyabb értéket mutató megyéket emeltem ki. Pozícióját figyelembe véve Pest megyét nem hasonlítottam, adatai tájékoztatásul szerepelnek. Budapestet sajátos helyzete miatt az országos mutatókhoz mértem. A megyei szintű eredmények alapján a következő megállapításokat tehetjük: a legtöbb laboratórium Borsod-Abaúj-Zemplén (30), a legkevesebb Fejér megyében (8) található; az elvégzett vizsgálatok aránya az országos adat százalékában mérve a legmagasabb Borsod-Abaúj- Zemplén (7%), a legalacsonyabb Tolna megyében (2%); a dolgozók megoszlását nézve a legnagyobb értéket az országos adat 7 százalékát Borsod-Abaúj- Zemplénben (283 fő), a legkisebbet az országos létszám alig 3 százalékát Tolna megyében (101 fő) találjuk. Budapest önkormányzati intézményeinek orvosi diagnosztikai laboratóriumait vizsgálva és az országos adatokkal összehasonlítva megállapítható, hogy (7. táblázat): az országban működő 333 önkormányzati laboratórium 14 százaléka a fővárosban található, az elvégzett vizsgálatok száma az országos érték 20 százalékát teszi ki, a dolgozók közel 21 százaléka (809 fő) budapesti intézményekben dolgozik. Az önkormányzati intézmények orvosi diagnosztikai laboratóriumainak adatai, 2003 7. táblázat Főváros, megye A laboratóriumok száma A laboratóriumok aránya az országos adat %-ában A vizsgálatok száma A vizsgálatok aránya az országos adat %-ában A dolgozók száma A dolgozók aránya az országos adat %-ában Budapest 48 14,4 29 455 278 20,4 809 20,5 Pest 32 9,6 11 489 633 7,9 283 7,2 Fejér 8 2,4 6 733 430 4,7 175 4,4 Győr-Moson-Sopron 15 4,5 5 421 948 3,8 216 5,5 Tolna 13 3,9 3 336 167 2,3 101 2,6 Borsod-Abaúj-Zemplén 30 9,0 9 500 840 6,6 283 7,2 Szabolcs-Szatmár-Bereg 14 4,2 7 913 788 5,5 205 5,2 Bács-Kiskun 26 7,8 8 414 456 5,8 218 5,5 Összegzés Országosan 333 100,0 144 549 733 100,0 3 952 100,0 Mindenekelőtt hangsúlyozni szükséges, hogy Közép-Magyarország szinte bármilyen összehasonlításban nézve sajátos helyzetet képvisel. Hiszen annak ellenére, hogy a legkisebb területű régió, mely csupán egy megyét és a fővárost foglalja magába, a legnagyobb népességszámmal rendelkezik. E térség kiemelkedően magas értékei Budapest az egészségügyi ellátásban is betöltött központi szerepével magyarázhatók, hiszen a fővárosban működő intézményekre az itt élő lakosság mellett más területek népességének egészségügyi ellátásával kapcsolatos feladatok is hárulnak. Több budapesti intézménynek országos betegellátási feladatai is vannak, és az alapellátást kivéve valamennyi intézménytípus vonzáskörzete a térségen kívüli településekre is kiterjed. Az orvosi diagnosztikai laboratóriumok jellemzőinek feltárására irányuló vizsgálat eredményei Budapestre vonatkozóan az mutatják, hogy orvostudományi egyetemén 24 laboratórium (az országos érték 5%-a) működik, ahol az országban elvégzett összes vizsgálat 3 százalékát e szakma dolgozóinak közel 5 százaléka teljesítette. Országos intézeteinek 24 laboratóriumában az összes vizsgálat 4 százalékát az országos
306 KÖZLEMÉNYEK létszám közel 6 százaléka végezte el. Önkormányzati intézményei 48 laboratóriummal rendelkeznek, ahol az országos adatokhoz mérve a vizsgálatok 16 százaléka a dolgozók 15 százaléka között oszlik meg. Az országos szintű eredményeket értékelve megállapítható, hogy a vizsgált évben az orvosi diagnosztikai laboratóriumok dolgozóinak 73 százaléka az önkormányzati intézmények 333 laboratóriumában tevékenykedett, és az összes vizsgálat 80 százalékát végezte el; a négy orvostudományi egyetem 85 laboratóriumában a dolgozók 14 százaléka a vizsgálatok 9 százalékát teljesítette; a dolgozók 17 százaléka felsőfokú (egyetem, főiskola) végzettséggel rendelkezett. Az egyetemi diplomások létszáma 854 fő, 57 százalékuk orvosi egyetemet végzett. Az orvosok 84 százalékának volt klinikai laboratóriumi szakvizsgája. A szakképzett asszisztensek a teljes létszám 62 százalékát tették ki. Egy diplomásra átlagosan 192 664, egy szakképzett asszisztensre 53 556 vizsgálat jutott. 2003-ban minden magyar állampolgárra átlagosan 18 laboratóriumi meghatározás esett. A regionális adatok értékelése alapján a következő főbb eredmények emelhetők ki: a legtöbb laboratórium Közép-Magyarország (156), a legkevesebb Közép-Dunántúl (34) területén található; az egy lakosra jutó laboratóriumi vizsgálatok száma nagy eltérést mutat (14 23), a legtöbb Közép- Magyarország, a legkevesebb Észak-Magyarország területén mérhető; a szakma dolgozóinak megoszlását tekintve legtöbben Közép-Magyarország, a legkevesebben Nyugat- Dunántúl és Közép-Dunántúl laboratóriumaiban dolgoznak, a 10 000 lakosra jutó dolgozók száma a legnagyobb értéket Közép-Magyarországon (7), a legkisebbet Észak-Magyarországon (4) mutatja; a munkaórák (napi) számának maximuma Közép-Magyarországon, minimuma Nyugat-Dunántúlon mérhető, a napi munkaórák 1000 lakosra jutó száma a legnagyobb Közép-Magyarországon (6), a legkisebb Észak-Magyarországon (3); a munkaterhelés szempontjából a legnagyobb igénybevétel Közép-Dunántúlon tapasztalható, a legjobb helyzetben Dél-Dunántúl van. A véletlenszerűen kiválasztott megyei szintű adatok elemzése alapján megállapítható, hogy a vizsgálatba bevont önkormányzati intézményekben működő orvosi diagnosztikai laboratóriumok mutatói között nagy eltérések figyelhetők meg: a laboratóriumok száma 8 és 30 közötti, az elvégzett vizsgálatok megoszlása az országos adathoz képest 2 7 százalék közötti, a dolgozók létszáma 101 és 283 fő közötti értékeket jelez. Ezek az eredmények is azt mutatják, hogy a nagyobb léptékű (régiós) területi összehasonlítás elfedheti a kisebb térségek valós körülményeit, ezért a pontosabb helyzetkép megrajzolásához további, részletesebb vizsgálatok elvégzése indokolt. Annak ellenére, hogy napjainkra az egészségügy a gazdaság egyik jelentős szektorává vált, amely a társadalom munkaképességének fenntartásában fontos szerepet tölt be, szinte az egész világon válságban van. A szűkösen rendelkezésre álló erőforrások egyik speciális összetevője a szakmai tudást hordozó ember, a humán tőke. Ez kiemelten igaz a gyorsan fejlődő diagnosztikai szakmákra, melyek egyik fontos szegmense a vizsgálat tárgyát képező laboratóriumi medicina. Összességében azt mondhatjuk, hogy az orvosi diagnosztikai laboratóriumokban végzett tevékenység releváns részét képezi az egészségügyi ellátásnak azáltal, hogy a klinikai szakmák hátteréül szolgál. IRODALOM Boncz Imre: Regionalizmus a magyar egészségügyben. Egészségügyi Menedzsment, 2002. 6. Bordás István: Regionalitás és egészségügy. Magyar Orvos, 2003. 4. Józan Péter: A halandóság alapirányzata a 20. században, és az ezredforduló halálozási viszonyai Magyarországon. Magyar Tudomány, 2002. 4.
KÖZLEMÉNYEK 307 Józan Péter: Az ezredforduló népesedési viszonyai Magyarországon. In: Ádány Róza (szerk.): A magyar lakosság egészségi állapota az ezredfordulón. Medicina Könyvkiadó, Budapest, 2003 Kincses Gyula: Egészség (?) gazdaság (?). Praxis Server Kft., Budapest, 1999 Losonczi Ágnes: Utak és korlátok az egészségügyben. In: Magyarország az ezredfordulón Stratégiai kutatások a Magyar Tudományos Akadémián V. Az életminőség tényezői sorozat. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1998 Mihályi Péter: A regionális megközelítés buktatói a magyar egészségügy reformjának szemszögéből. Egészségügyi Gazdasági Szemle, 2003. 1 2. Orosz Éva: Az egészségügyi infrastruktúra területi egyenlőtlenségeinek vizsgálata. MTA RKK Kutatási Eredményei 1., Pécs, 1985 Orosz Éva: Az egészségügy területi egyenlőtlenségei az újraértelmezés szükségességéről. Tér és Társadalom, 1989. 2. Orosz Éva: A magyar egészségügy területi egyenlőtlenségei. In: Enyedi György (szerk.): Társadalmi-térbeli egyenlőtlenségek Magyarországon. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1993 Orosz Éva: Félúton vagy tévúton. Egészségügyünk félmúltja és az egészségpolitika alternatívái. Egészséges Magyarországért Egyesület, 2001 Pál Viktor 1996/a: A potenciális városok egészségügyi infrastruktúrájának és ellátottságának területi sajátosságai. Tér és Társadalom, 1996. 2 3. Pál Viktor 1996/b: Határ menti kistelepülések egészségföldrajzi folyamatainak elemzési lehetőségei a makói kistérség példáján. In: Pál Ágnes Szónokyné Ancsin Gabriella (szerk.): Határon innen határon túl, Szeged, 1996 Pál Viktor: Egészségföldrajz. In: Tóth József Vuics Tibor (szerk.): Általános társadalomföldrajz I., Dialóg Campus, Budapest Pécs, 1998 Pál Viktor: Csongrád megyei fekvőbeteg-gyógyintézetek vonzásgyűrűi a betegforgalom alapján. In: Szónokyné Ancsin Gabriella (szerk.): Határok és régiók, Szeged, 2000 Pál Viktor: Az egészségi állapot és az egészségügyi rendszer néhány sajátossága a határ menti területeken. In: Szónokyné Ancsin Gabriella (szerk.): Határok és az Európai Unió, 2002 Tóth József: Kell nekünk régió? Iskolakultúra, 2004. 11.