S TUDIA CAROLIENSIA 2008. 2. SZÁM 120 127.

S TUDIA CAROLIENSIA 2008. 2. SZÁM 120 127. SPANNRAFT MARCELLINA KÖLTÉSZET ÉS SZAKRALITÁS EGY VERS ÉS FORDÍTÁSAI Ifjúkorom óta újra meg újra megérint Goethe titokzatos költeménye, a Vándor éji dala. Újra meg újra visszatérek hozzá, s ha én nem is keresem olykor a találkozást, a vers megtalál, s mindig barátokat is hoz magával. Vannak barátaim a Wanderers Nachtlied-ben. Élők és holtak is. Hetzron Robert, hajdani nyelvészkollégánk például, akinek három, Santa Barbarában készült fordításkísérlete egyszer akkor hullott ki postaládámból, amikor a Berlinből haza vezető úton Peter Mendau, grafikusbarátom ihlető instrukciói alapján - magam is fabrikáltam változatokat. (Szinkronicitás?) A vers fordításával később is megpróbálkoztam néhányszor, csekélyke sikerrel. Vigaszomul csak az szolgálhat ami persze próbálkozásra is sarkall egyúttal, hogy igazán jól talán még senkinek sem sikerült lefordítania e rejtélyesen egyszerű Goethe-verset magyar nyelvre. Nem kívánok a fordításelmélet kérdéseibe kontárkodni, ugyanakkor, úgy érzem, ihletett költemények fordításakor sok, precízen leírható követelmény mellett elengedhetetlen egyfajta szakrális hitelesség; hogy a fordító a legmélyebb alázattal a költemény szakrális üzenetét közvetítse, akár a költő. A nagyköltészet művelői ugyanis nem saját képzeletük, fantáziájuk, élményeik, tapasztalataik megfogalmazásán munkálkodnak, hanem magukat kiüresítve, fészekmelegen várják, hogy eszközei lehessenek a költésnek, hogy áldozatos segítségükkel testet ölthessen a gondolat, létrejöhessen a költemény. Merészen állítom, hogy Goethe Wanderers Nachtlied c. műve fordításainak szakrális hitelesség szempontjából meg kell felelniük (minimálisan) az alábbi két kritériumnak: az ásványi, növényi, állati, emberi szféra négyességének jelenléte; valamennyi szférának a FENT térdimenzióhoz kapcsolódása. E két vonatkozás részint a vers eredetijének, részint Goethe életeseményeinek és közölt gondolatainak ismeretéből fakad. Remélem, sikerül bizonyítanom, hogy kiemelésük nem esetleges. A vizsgált vers fordítási minőségének számomra legfontosabb, lényegi értékmérője, hogy a fordító felismeri és visszaadja-e a Goethe-mű roppant filozófiai mélységét. Goethe, aki több levelében is Vándornak említi magát, olyan, mint a legigazibb haiku-költő nem véletlenül szeretik és tisztelik költészetét Japánban is : a természet szemléletének valóságából bontakoztatja ki a bölcseleti tartalmakat. 120

K ÖLTÉSZET ÉS SZAKRALITÁS Hogy nem egyszeri, hanem egész életén végighúzódó létélménye volt Goethének mindaz, ami a Wanderers Nachtlied-ben sűrítetten megjelenik, azt hadd igazoljam néhány kulcsfontosságú idézettel az Így élt Goethe. Vallomások, művek, dokumentumok. Gondolat Kiadó. Budapest, 1964. (Szerk.: Walkó György) c. könyvből. Idézet a Wertherből: Ha máskor a szikláról végigtekintettem a termékeny völgyet, a folyón túl, egész azokig a dombokig ( ); ha láttam ott azokat a hegyeket, lábuktól az ormukig magas és sűrű fák ruhájában, (Walkó, 1964: 124) Eckermann írja: A természet magányának mélységes nyugalmát őrzi (Goethe parkja) maga körül, mert a nagy csendet gyakran semmi más nem töri meg, mint egy-egy árva rigófütty, vagy más erdei madár meg-megszakadó éneke. (Walkó, 1964: 207) Nagy nyári hőségben, mondta Goethe, nem tudok ennél jobb menedéket ( ), az egész parkban néhanap oly nagy a csöndesség, hogy az ókoriak azt mondanák róla: a Nagy Pán aluszik. (Walkó, 1964: 208) A természet ( ) szerves, fejlődő, harmonikus Egész, mint Herder vallja A kövületek régmúlt élet nyomait őrzik, beszédüket csak az értheti, ki egészében ismeri az eleven természetet, tehát a botanikát is, az anatómiát is. Így kapcsolódik egybe ásványtan, botanika és anatómia, s micsoda öröm, mikor az emberen is megtalálja a kutató az élővilág összefüggő fejlődésének bizonyítékát: felfedezi a»goethe-csontot«, az»os intermaxillare«-t! (Walkó, 1964: 217) Goethe Steinnének küldött útinaplójából A Brennerhez érkeztem ( ). Míg ideértem, útközben sötét lett, egyre sötétebb, a részletek elvesztek, a hegytömegek nagyobbak és felségesebbek lettek. Végre, mikor már csak úgy mozgott előttem minden, mint egy mély és titokzatos kép, egyszerre megláttam újra a magas csúcsokat: holdfény világította meg őket, s a csillagok leragyogtak reájuk. (Walkó, 1964: 259) Végezetül pedig a vers spirituális hátteréről. Ilmenauból írja Goethe Steinnének 1780. szeptember 6-án A Gickelhahn-on, a környék legmagasabb hegyén fészkeltem meg magam, hogy a kisvárosi zűrzavar, a panaszok, a kívánságok, az ember javíthatatlan öszszevisszasága elől kitérjek. ( ) Egészen tiszta az ég, s megyek, hogy élvezzem a naplenyugtát. A kilátás nagyméretű, de egyszerű. A nap lement. Éppen az a tájék ez, melyről magának a felszálló ködöket rajzoltam, most olyan tiszta és nyugodt, és annyira nem érdekes, mint egy nagy és szép lélek, amikor legjobban érzi magát. (Walkó, 1964: 233) A Vándor éji dalát a költő még aznap este felírja egy vadászkunyhó deszkafalára a hegycsúcson. Bár az általunk vizsgált fordítások döntő többségében megjelenik a vers elméleti alapzatát adó ásvány-növény-állat-ember négyesség, amely Goethe mély, panteista szemléletéről tanúskodik, egy fordítónak (Spóner Andor) elkerülte a figyel- 121

S PANNRAFT MARCELLINA mét. Ez, sajnos, a vers 19. századi Lermontov-fordításával is megesik; ott az állati világ megjelenése hiányzik a négyességből. Ásványi lét Növényi lét Állati lét Emberi lét Szász Károly + hegy + ághegy, fű, bokor + madár + Te Dóczi Lajos + hegytető + fa, mező + madárka + Te Spóner Andor - + fák teteje, erdő + madárdal + Hozzád Tóth Árpád + bérc + lomb, berki + madárka + Te Weöres Sándor + orom + lomb, ág + madárnép + Kosztolányi Dezső + szikla-tető + fák boga + madárka + te Szabó Lőrinc + orom + lomb + madár + te Móricz Zsigmond + csúcs + lomb, erdő + kis madár + te Makkai Ádám 1 + bérc + fák koronája, erdő + madárka + te Makkai Ádám 2 + bérc + fakorona, erdő + madár + te, Barátom A korábbiakban említett négy létforma (ásvány-növény-állat-ember) megjelenése a versben a FENT térdimenzióhoz, kognitív minőséghez kapcsolódik. (Szilágyi N., 1997: 13-24; Goatly, 1997: 49) Az eredetiben az ásványi lét közvetítője a Gipfeln, a növényi lété a Wipfeln, az állatié a Vögelein. Az ember, maga szintén a csúcsról szemléli a tájat (ezzel kapcsolatos felmerülhető kétségeinket a személyes naplójegyzet végleg eloszlatja, bár a FENT minőség az ember vonatkozásában a vers megírásának idejére, a szemléletben való elmerülés nemkronologikus, szent idejére vonatkozik. Az ember teljes békéje/csöndje a versvilágban jövő idejű: balde ruhest du Fontos megvizsgálnunk, vajon a fordítók tekintetbe vették-e ezt az üzenet szempontjából perdöntő összefüggést. A Kosztolányi által fordítóelődként számon tartott Szász Károlynál és Dóczi Lajosnál teljes az összevisszaság (völgy hegy; ághegy: fű; fa: mező vagyis FENT és LENT egyaránt előfordul), azonban a többi említett fordító ezt a feladatot az eredeti vers szelleméhez és betűjéhez híven kiválóan megoldotta. (A Spóner-féle fordítás, sajnos már az előző kritériumnál elvérzett.) Tóth Árpád berki madárkájával azért lehet némi problémánk; elsősorban tájidegensége miatt. A fenti négy létminőséghez kapcsolódó szimbolikus tartalmak kétségtelenné teszik annak fontosságát, hogy mindebből a fordításban semmi ne sikkadjon el. A hegy szimbolikája kettős gyökérből táplálkozik: a hegyek égbetörő látványából, valamint feltételezett központi helyzetükből. A hegy az Isten lakhelye, ég és föld találkozásának pontja, a misztikus felemelkedés lehetősége, az égi lajtorja megfelelője, a világmindenség, ill. a birodalom középpontja, tengelye. Néha ezen a mitikus hegyen a világtengely másik fontos szimbóluma, a világfa. (Hoppál, 2004: 125) (Vö. még Dávid, 2002: 107-108; Doppelfeld, 1998/1: 122

K ÖLTÉSZET ÉS SZAKRALITÁS 74-77; Heller, é. n.: 95-96; Szász, é. n.: 99) Goethe költeményében a hegy szimbolikája még ennél is hangsúlyosabb, mivel a legtetejéről, a csúcsáról beszél. A fa minden növényi jelkép közül a legösszetettebb jelentésű, egyetemes szimbólum. Élet és halál, az örök fejlődés és növekedés, a folytonos megújulás, a kétértelmű (ciklikus és irreverzibilis) idő jelképe, istenek növényi megtestesülése. Időben a fa vertikális hármassága a múlt jelen jövő egységét jelképezi. Jung viszont a gyökér törzs korona hármasát a tudattalan tudat felettes én jelképeként értelmezi. (Hoppál, 2004: 81) (Vö. még Dávid, 2002: 71-72; Doppelfeld, 1998/1: 17-19; Fontana, 1995: 32, 37, 86, 98, 100-101; Heller, é. n.: 58; Jankovics, 1991; Lükő, 2003: 126-133) A Vándor éji dala c. versben a fa lombjáról, lombkoronájáról van szó, így a FENT térdimenzió újabb megerősítést kap ezáltal. Az erdő az ember világával ellenségesnek tűnő, ismeretlen környezet, melyben a sötétség, a kuszaság, a természeti erők uralkodnak, s amely az emberi útkeresés helyszíne. (Hoppál, 2004: 79) (Vö. még Fontana, 1995: 100-101; Heller, é. n.: 52-53.) Az erdő BENT (Szilágyi, N., 1997: 26-29) hely, ahonnan az ember a kivezető utat keresi. A Vándor útja fel, a hegytetőre vezetett. (Az erdő motívum a 20. századi klasszikusok fordításai közül egyedül Móricz Zsigmondnál jelenik meg!) A madarak mint szárnyas lények elsősorban az éghez, az isteni szférához tartoznak, ezért többnyire az égi lélek szimbólumai. (Hoppál, 2004: 200) (Vö. még Dávid, 2002: 157-158; Doppelfeld, 1998/2: 78; Fontana, 1995: 55, 86-87, 98, 151; Franz, 1995: 159-200; Heller, é. n.: 137-138; Jung, 1997: 25; Lükő, 2003: 68-96; Spannraft, 1998: 270-277 és 2001: 244-252; Szász, é. n.:101.) A Wanderers Nachtlied kulcsszava a Ruh, mely a vers első tagmondatában, majd variációs ismétléssel igealakban (ruhest) az utolsóban is megjelenik. Két névmás kivételével (du, allen) ez az egyetlen szó, amely újracsendül nem véletlenül. A fordítás egyik nehézségét éppen a fenti összefüggés adja. Ideális esetben ugyanis a Ruh ruhest etimológiai, illetve morfológiai összefüggése a magyarban is megjelenik. Ehhez képest Tóth Árpádnál: csend nyugszol, Weöres Sándornál csend nyughatsz, Kosztolányi Dezsőnél csönd pihensz, Móricz Zsigmondnál csend megnyugszol, Makkai Ádámnál csend nyughatsz, illetve csend - nyugszol szópár szerepel. A bravúros kivétel e tekintetben Szabó Lőrinc, aki az ismétlést megvalósítja, bár fordításában a második megjelenés is névszói: béke békéd. Móricz megoldása szintén figyelemre méltó: nyugszik a csend megnyugszol, bár a nyugszik a csend redundáns az eredetihez képest, a megnyugszol esetében pedig semmi nem indokolja (verstani szempontok sem, sőt!) az igekötő használatát. További buktatót jelenthet az adott vers fordításaiban a Ruh ruhest pár kontextuális jelentéseinek értelmezése. 123

S PANNRAFT MARCELLINA Mivel a heliotrópus leszálló ágához kapcsolódó metaforarendszer (LEFELÉ: alkony, ősz, öregkor; LENT: éjjel, tél, halál) metonimikusan érintkezik a hideg, csönd, mozdulatlanság, egyedüllét stb. területeivel, a Ruh német szó lehetséges magyar megfelelői (csönd/csend, nyugalom stb.) vezethetnek önmagukban ahhoz a következtetéshez, hogy a versben szereplő Ruh a végső nyugalommal, vagyis a halállal egyenlő. (Nem is könnyű talán Vörösmarty híres sorai után különválasztani a tél, a csend, a hó és a halál szavak jelentéseit. Az alkonyattal, estével megjelenő LENT állapot ugyanakkor szemben áll az egész költeményen végighúzódó FENT állapottal. A hegycsúcs, orom, bérc, szirt az ásványi világ FENT állapota; a fa koronája, lombja a növényi világ FENT állapota; a madár természete szerint és szimbolikusan is az állati lét FENT állapotát jeleníti meg. Goethe egész panteisztikus szemléletéből következően, az ember szakrális időbeli állapota sem lehet más, mint FENT állapot, amely így leginkább a Szabó Lőrinc-i béke szóval közelíthető meg. Kosztolányi és Tóth Árpád jelzői Az eredetiben nincsen egyetlen jelző sem! negatív értékjelentésüknél fogva, az ember végső LENT állapotát, a halált sugallják: Kosztolányinál tompa csönd, Tóth Árpádnál halk lomb szerepel, melyek az elhal remegőn, rebben (Kosztolányi), illetve sóhajt, búvik (Tóth Árpád) szavak környezetében a negatív értékjelentést erősítik. Így, e két nyugatos költő fordítása szakrális hitelesség szempontjából erősen vitatható. A költemény szent idejében a tájban minden időtlen, mozdulatlan, semmi nem jelenít meg akciót: ist, schweigen; az ember világához kapcsolódó három ige (spürest, warte, ruhest) szintén nem kelt sem mozgás-, sem hangképzetet. A fordítások zömében lényegesen több a mozgást és/vagy hangadást megjelenítő elem: lendül, sóhajt, búvik (Tóth), remegőn, rebben (Kosztolányi), átkereng, gunnyad (Weöres). Ebből a szempontból Szabó Lőrinc és Móricz fordításai a leghitelesebbek a klasszikusok közül. Szabó Lőrinc ihletett fordításának egyetlen komolyabb tévedése A madár némán üli fészkét sor. Egyfelől, a némán határozó negatív értékjelentést hordoz, másfelől, a madarak csak költési időben ülik a fészküket, a vers pedig őszi, alkonyi tájat idéz. Móricz, aki a fordítók közül a legalázatosabb, keveset hibázott a szakrális hitelesség szempontjából, inkább nyelvi ügyetlenségről beszélhetünk a már említett megnyugszol, valamint a sejted igék használatakor. (A sejt ige jelentése eredetileg a látás érzékterületéhez tartozik, így az adott kontextusban nem tekinthető a legjobb megoldásnak.) Én mégis az ő fordítását tartom a legjobbnak, az eredetihez való hűsége miatt. Se több, se kevesebb, mint a költemény eredetije; a fordító személye szerényen háttérbe szorul. Goethe Wanderers Nachtlied-jének fordítása csak akkor lehet szakrálisan hiteles, ha a verstani kötöttségeken túl, azokat az egymással szorosan-szervesen összefonódó szimbólumokat, kognitív metaforákat is hűen tükrözi, melyek nélkül a vers bölcseleti üzenete esetlegessé válik. (Fónagy, 1998: 147) A fordítással való 124

K ÖLTÉSZET ÉS SZAKRALITÁS küszködés-bíbelődés ugyanakkor nem elvesztegetett idő, hiszen út is, melynek segítségével a költőhöz, a műhöz és talán önmagunkhoz is közelebb kerülünk. Felhasznált irodalom Dávid, Katalin (2002): A teremtett világ misztériuma. Szent István Társulat, Budapest. Doppelfeld, Basilius (1998/1): Szimbólumok I. Bencés Kiadó, Pannonhalma. Doppelfeld, Basilius (1998/2): Szimbólumok III. Bencés Kiadó, Pannonhalma. Fónagy, Iván (1998): A kognitív metaforáról. In: Nyelv, stílus, irodalom. Köszöntő könyv Péter Mihály 70. születésnapjára. Budapest. Fontana, David (1995): Szimbólumok titkos világa. Tericum Kiadó, Budapest. Franz, Marie-Louise von (1995): Női mesealakok. Európa, Budapest. Goatly, Andrew (1997): The Language of Metaphors. Routledge, London and New York.. Heller, A. (é.n.): Bibliai szimbólumok. Evangéliumi Kiadó. Hoppál, Mihály; Jankovics, Marcell; Nagy, András; Szemadám, György (2004): Jelképtár. Helikon Kiadó, Budapest. Jankovics, Marcell (1991): a fa mitológiája. Csokonai Kiadó, Debrecen. Jung, Carl Gustav (1997): A szellem szimbolikája. Európa Könyvkiadó, Budapest. Lükő, Gábor (2003): A magyar lélek formái. Táton, Budapest. 68-95; 126-132. Makkai, Ádám (1996): Cantio Nocturna Peregrini. Corvina, Budapest Atlantis-Centaur. Chicago. Makkai, Adam (1999): Cantio Nocturna Peregrini Aviumque. Tertia, Budapest Atlantis-Centaur, Chicago. Spannraft, Marcellina (1998): Mélység és magasság. Egy Arany János-kép szemantikai megközelítése. In: Gyökér és gyümölcs. Nemeshegyi Péter köszöntése. Zsámbék. 270-277. Spannraft, Marcellina (2001): Lélekmetaforák kognitív szemantikai megközelítésben. In: Kemény Gábor (szerk.): A metafora grammatikája és stilisztikája. Tinta Könyvkiadó, Budapest. 244-252. Szász, Ilma (é.n.): A ponttól a mandaláig. Mandala Art Bt. Szilágyi N., Sándor (1997): Hogyan teremtsünk világot? Erdélyi Tankönyvtanács, Kolozsvár. Walkó, György (szerk.) (1964): Így élt Goethe. Vallomások, művek, dokumentumok. Gondolat Kiadó, Budapest. 125

S PANNRAFT MARCELLINA Függelék Goethe: Wanderers Nachtlied c. költeményének magyar fordításaiból (MAKKAI 1996: 1-4; 101-102) Az eredeti Über allen Gipfeln ist Ruh ; in allen Wipfeln spürest du kaum einen Hauch. Die Vögelein schweigen im Walde. Warte nur, balde Ruhest du auch. Szász Károly fordítása Völgyön, hegyen Mi csend! Az ág-hegyen Szellő se leng, Fű sem hajol, Bokrában hallgat a madár Várj, nemsokára már Te is nyughatol! Spóner Andor fordítása A fák tetejében Mélv csend. Egész erdőben Alig leng Egy kis szellő. Nem hallani már a madárdalt, Hozzád is, várj majd, Nyugalom jő. Kosztolányi Dezső fordítása A szikla-tetőn tompa csönd. Elhal remegőn Odafönt a szél lehellete is. Madárka se rebben a fák bogára. Várj, nemsokára pihensz te is. Magyar nyersfordítás (Makkai Ádám) Minden bérc fölött csend van, az összes fakoronában alig érzel egy fuvallatot; a madárkák hallgatnak az erdőben, Várj csak, nemsokára nyugszol te is. Dóczi Lajos fordítása Völgyön, hegytetőkön Csend. Fákon és mezőkön Szellő se leng. Hallgat a madárka, Nincsen nesz sehol. Be félj, nemsokára Te is megnyughatol. Tóth Árpád fordítása Immár minden bércet csend ül. Halk lomb, alig érzed, lendül: sóhajt az éj. Már búvik a berki madárka. Te is nemsokára nyugszol, ne félj. Móricz Zsigmond fordítása Ott nyugszik a csúcsokon a csend. És itt a lombokon alig leng szellő, ha sejted is. Az erdőn is hallgat a kis madár, várj csak, nemsokára már megnyugszol te is. 126

K ÖLTÉSZET ÉS SZAKRALITÁS Szabó Lőrinc fordítása Weöres Sándor fordítása Csupa béke minden Valamennyi ormon orom; Tág csend. sóhajnyi szinte Mindannyi lombon a lombokon Átkereng a szél, s megáll. A gyönge szél. A madár némán üli fészkét. Madárnép gunnyad az ágra. Várj, a te békéd Várj, nemsokára sincs messze már. Nyughatsz, ne félj. Makkai Ádám formai 1 Makkai Ádám formai 2 Már csend ül A bérceken: csend. minden bércen, Merengőn a szellőt is alig érzem hallgat a madár az erdőn; sóhajt a fáknak koronája. Szellő se leng a fakoronákon. Akárcsak erdőn a madárka, De várj, csak várj hallgat az is ez is. Az is eljön, De várj csak: nemsokára S nyugszol te is, Barátom. nyughatsz te is! 127