Szót értünk-e egymással?

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szót értünk-e egymással?"

Átírás

1 Szót értünk-e egymással? Írta: Mátyus Barbara Virág (10/3), német orientáció Iskola: Herman Ottó Gimnázium, Miskolc Tizeshonvéd utca Felkészítő tanár: Subicz Róbert

2 Az emberi kapcsolatok fenntartásának alappillére a kommunikáció. Ezen fontos eszköz nélkül nem működne semmi. Az emberek megértési vágya a másik felé vagy csupán információszerzés, de akár egyszerű tényközlő társalgásról is beszélhetünk, a kommunikáció nagyon sokféle lehet. Ezzel az információcserés lehetőséggel mindenki élhet, hiszen a valamilyen fogyatékossággal élő emberek sincsenek kizárva ebből a kifejezésmódból, ugyanis létrehoztak számukra egy speciális nyelvezetet, aminek segítségével ők is szót érthetnek egymással. Ezeket a kifejező eszközöket a hétköznapi emberek is megtanulhatják, hogy közelebb kerüljenek a korlátozottabb társaikhoz. De mi is maga a kommunikáció? Közös valóságismereten alapuló, közös jelrendszert alkalmazó kifejezésmód. Közös valóságismeret szükséges a megértéshez, ugyanis enélkül csak üres üzenetek jönnek létre, melyeket a másik fél vagy felek nem tudnak feldolgozni, értékelni. A metakommunikáció a szóbeli kommunikáció légkörét jellemzi. A mimika, a testtartás, a tekintet, a mozdulatok és a beszélgetés közbeni interakció is árulkodik az emberről. Közös jelrendszer kell ahhoz, hogy megértsük a másikat, ez lehet verbális és nonverbális is,a lényeg, hogy a felek kölcsönösen ismerjék ezt. A mindennapi kommunikáció a mozgatórugója az életnek. Mindenki szeretné, ha megismernék őt és szeretne megismerni másokat. Ezek a célok egyáltalán nem elérhetetlenek, hiszen napjainkban az emberek többsége képes megértetni magát másokkal. Ez nem csak a kommunikáción keresztül mehet végbe, hiszen a művészetek által is feltárhatjuk érzelmi- és gondolatvilágunkat. Mivel nincs két egyforma ember, így mindenkinek minden mást jelent, mint a másiknak, mégis értjük vagy legalább sejtjük mit szeretne közölni velünk a másik ember. Ennek összetettsége azonban könnyen lebontható egy nem túl komplikált példával szemléltetve. Ha azt mondom valakinek, hogy kék, egyből eszébe jut egy szín. De melyik árnyalata? Hiszen tudjuk, hogy minden színnek millió és millió árnyalata van. Ezek az árnyalatok lehetnek hidegek és melegek, de sötétek és világosak is. Viszont nem mindenkinek jelent maga a kék hideg színt...vannak olyan árnyalatok,amelyeket mindannyian kifejezetten melegnek tartunk,de biztos akad valaki, aki hidegnek érzi azt is. Ha megkérem, hogy jellemezze egy szóval ezt a színt, hogy neki mit jelent, már megint rengeteg lehetősége van. Elmondhatja ezzel a szóval az érzést, amit benne kelt vagy, hogy az emlékei kapcsán

3 milyen jellemzők jutnak eszébe erről a színről, hogy ő melegnek vagy hidegnek érzi-e az adott árnyalatot vagy éppen sötétnek vagy világosnak. A lehetőségek tárháza végtelen. A megkérdezett véleménye szubjektív, de ezen szavak által megismerjük az egyént, vagy legalábbis személyiségének egy darabját. Észre sem vesszük, de rengeteg mindent elmondunk magunkról azáltal, hogy kommunikálunk, hogy beszélgetünk másokkal, egymással. A szóhasználatunk, a stílusunk, a kifejezésmódunk árulkodik valamennyire a múltunkról, a gondolatainkról, az álláspontunkról, a világnézetünkről és a másik féllel vagy felekkel való viszonyunkról is, valamint a lelki -és testi állapotunkról sőt akár a nemi identitásunkról is. Hiszen néhány nyelvi tájegység különleges szókészlettel rendelkezik, ezáltal megbizonyosodhatunk arról, hogy az illető honnan jött. Továbbá a szóhasználatunk tükrözheti azt, hogy miként gondolunk az adott dologra, ennek kifejezésére a szinonimák állnak rendelkezésünkre, de hiába a rokon értelmű szó mégsem jelentheti mindenkinek ugyan azt a párom kifejezés és a tubicám. Megismertethetjük az álláspontunkat is, hiszen pár mondatból kiderülhet, hogy miként vélekedünk az adott téma felől anélkül, hogy valójában kifejtenénk ezt. De egy mindennapi beszélgetés által akár megismerhetjük a másik fél világnézetét mivel a tömör lényeget körülölelő szöveghalmaz magában foglalja a véleményét a világ és annak egyes nézeteivel kapcsolatban. És teljesen máshogy beszélünk egy vadidegen emberrel, mint például az édesanyánkkal vagy a barátainkkal. Neveltetés kérdése, de mindenkinek el kell(ene) tudni(a) dönteni, hogy milyen szavakkal illetheti meg a másik felet. A kellő tiszteletet megadva természetesen, hiszen minden emberi egyénnek kijár a tisztelet,de hogy mégis barátian avagy hivatalosan? Azokkal az emberekkel, akikkel több időt töltünk,könnyebb megértetni magunkat és nagyobb a valószínűsége annak,hogy egy-egy szó,kifejezés mögött ugyanazt a jelentéstartalmat érti, amit mi is. A valós, élő kommunikáció egyre inkább háttérbe szorult az internet és a telefon megjelenésével. Szerintem a mai technológia egyre inkább megöli az emberi kapcsolatokat és ezáltal a személyes kommunikációt is. Persze nyilván van jó oldala is, hiszen így legalább kapcsolatot tudunk tartani régi ismerőseinkkel vagy olyanokkal, akik messze élnek tőlünk. De ez a technológiai eszközökön keresztül vitt kommunikáció túl közvetett ahhoz, hogy valóban megértsük egymást. Rövidítések szmájlik további

4 hasonló mesterséges kifejezőeszközök melyek csak rontanak a helyzeten. Azonban egyre rohanó világunkban rá vagyunk kényszerítve ezen eszközökre ezáltal leegyszerűsítve a kifejezésmódunkat. Elképzelhető, hogy pont ezzel az egyszerűsített verzióval veszíti el a mondandónk a valódi jelentéstartalmát. Számottevő tényező az is, hogy a felek megakarják-e érteni egymást, a másikat. Hogyha kommunikáció résztvevőiben van hajlandóság a másik fél felé, hogy beleképzelje magát a helyzetébe és teljesen átélje a közölt tudnivalókat, akkor sokkal könnyebben képes felismerni az átadott információkat. Ha viszont a két fél érdektelenül áll egymáshoz annak megeshet, hogy súlyos foganatjai lesznek. Ha csak akár az egyik fél nem akarja meghallgatni, vagy meghallgatni még talán, de megérteni a partnerét annak akár világméretű következménye is lehet. Ha két nép vagy népcsoport nem tárgyalóképes, akkor ellentétek jönnek létre közöttük, melyek visszafordíthatatlanokká is válhatnak. Vegyük alapul Amerika és Irak helyzetét. A konfrontáció, a konfliktus köztük már évtizedek óta fenn áll és a felek nem hajlandóak megérteni egymást. Nincs bennük hajlandóság arra, hogy átlássák a szituációt a másik szemszögéből, hanem csak érdekeiket védik. Ez háborúhoz vezetett. Hogy megértsük egymást, nélkülözhetetlen az is, hogy átérezzük kicsit a másik helyzetét és hogy tiszta fejjel, objektíven lássuk magát a tényállást. Szóval valamilyen szinten a másik fejébe kell férkőznünk, a bőrében kell éreznünk magunkat, hogy ezáltal közelebb kerüljünk az illető gondolati világához. De ez még korántsem elég ahhoz, hogy valóban megértsük egymás lényét és tulajdonképpeni valóját. Szorosan kapcsolódik mindehhez az ember érzelmi világának megismerése is, hiszen ez is merőben befolyásolja az adott ember stílusát. Ez egy rendkívül összetett befolyásolója a kifejezésnek, de bonyolultságát egy egyszerű példán keresztül remekül le lehet vezetni: szemléltető eszközünk Munkácsy Mihály, Siralomház című képe. A képet bitumen alapú vászonra festették, így az évek múlása során és a nem megfelelő tárolás következtében a felület elnyelte a színeket, és egyre sötétebb lett. Ám még így is remekül kivehető az, hogy milyen a festmény hangulata és melyik az az érzés, amit a művész át szeretne adni nekünk műve által. Ha két szemlélő áll a kép előtt, az egyszerűség kedvéért az egyik én vagyok, mindkettőnknek más tükröződik belőle. Az én figyelmemet először az elítélt arckifejezése ragadta meg, mely komor, mélabús, és látni

5 rajta, hogy már beletörődött sorsába: őt nagy valószínűséggel kivégzik. Viszont a másik szemlélő tekintetét lehet, hogy először a kép mozgalmassága vagy az elítélt mellett álldogáló kis lányka fogta meg, feltűnő vörös szoknyájában. Ha felhívja rá a figyelmemet lehet, hogy én is eltűnődök rajta, de alapvetően az én értékrendszeremnek, érzelmi világomnak a képen lévő alakok hangulata, érzései a fontosak. Nyilván ezen nem fogunk vitába szállni, hiszen minden ember más- és más dolgokat részesít előnyben. De ez árulkodik rólunk. Az én jellememről elmondható, hogy fontosnak tartom pontosan megfigyelni mások mimikáját, hogy ezáltal is közelebb kerüljek a mondandójához. Viszont a másik szemlélő számára a dolgok dinamikája a fontos, amiből arra következtethetünk, hogy őt az illető kifejezésmódja fogja meg, hiszen nagyon sokat elárul az adott szituációban a testtartásunk vagy a gesztikulálásunk is. A kommunikáció a különböző társadalmi rétegek között sem egyszerű, hiszen egy polihisztor nyilván nem azzal a szókészlettel rendelkezik, amivel egy egyszerű hétköznapi gyári munkás például. Ők megértik ugyan egymást, de eltérő stílusuk miatt nem tudnak olyan mélységben belemenni a másik megismerésébe. De hasonló a helyzet a különböző nyelvekkel is. Egy verset vagy dalszöveget hiába fordítunk le, nem érhetjük el ugyanazt a hatást vele, amit az eredeti nyelvén elért. A magyar nyelv tele van szinonimákkal, amik hiába hasonló jelentésűek mégsem egyeznek meg teljesen így a valódi jelentéstartalmat nem mindenki tudja visszaadni a fordítás által. Ezt remekül prezentálja a világirodalom egyik legszebb verse és két fordítása. A verset Goethe írta 1780-ban, de ma is remekül érződik mit szeretett volna kifejezni, elmondani vele, annak ellenére, hogy több mint kétszáz év telt el megírása óta. Az évek mit sem változtattak az érzésen, amit sugall. Az érzés a szeretet és a törődés, amit bár kevesen tudnak ilyen szép szavakba önteni, de mindenki érti és érzi, mert mindenkiben megvan. Wanderers Nachtlied Über allen Gipfeln Ist Ruh, In allen Wipfeln Spürest du

6 Kaum einen Hauch; Die Vögelein schweigen im Walde. Warte nur, balde Ruhest du auch. 1 Annak ellenére, hogy a német nem feltétlenül egy bársonyosan hangzó nyelv ezt a művet felolvasva mindenkit nyugalom tölt el. Szeretet árad belőle, harmónia és békesség. A vers elején megjelenő természeti kép, akár egy halk suttogás. Ennek a csodás versnek született számtalan fordítása, és mindegyik egy kicsit más. Neves költők és ismeretlenek is megpróbálták kicsit a saját szemszögüket megmutatni a költeményen keresztül, ám van egy, ami számomra kiemelkedik mind közül. A legközismertebb fordításban Tóth Árpád tolmácsolja legszebben a vers igazi gondolati tartalmát. Vándor éji dala Immár minden bércet Csend ül, Halk lomb, alig érzed, Lendül: Sohajt az éj. Már búvik a berki madárka, Te is nemsokára Nyugszol, ne félj... 2 Ezen szavak hallatára mindenkiben megfogalmazódik valami. Valami, amit lehet magyarázni, de igazából nem szükséges, mert belül mindenki érti. Szeretet, odaadás. Bennem leginkább csak azt az érzést erősíti, hogy mennyire gyönyörű is a magyar nyelv. Kellemesen hangzatos szavak, lágy rímek. A költői kép és a tartalom ugyan az, de a magyar mégis finomabban hangzik. Ám nem csak ilyen gyönyörű szavakkal lehet megfogalmazni, ezeket a sorokat, hanem egy kicsit szabadabban is, ahogy Varró Dániel is tette: 1 Johann Wolfgang von Goethe-Wanderers Nachtlied ( 2 Tóth Árpád-Vándor éji dala (

7 Minden orom csupa öröm, a lombokon, a lömbökön szél szól, lihi. Madárdaltól nem zeng az erdő. Örvendj, tekergő, Itt a pihi. 3 Ezen szavakon keresztül teljesen más hatást kelt bennünk a mű, az eredetihez képest. Egy kicsit bohém és bohókás és valójában a tartalma sem maradt meg teljesen. Varró Dániel a viccelődjünk azon, amit nem bírunk lefordítani sorozatából való a vers, aminek címe sugallja, hogy nem igazodik az eredeti szöveghez. A szerző két fordítást is készített a nagyobb hatás érdekében, előbbit a kicsiknek a másikat pedig a nagyoknak ajánlva. Abban még kötetlenebb a szóhasználat és még inkább elszakad a tartalomtól. A két fordítás szöges ellentéte egymásnak, mégis elvileg ugyan azt az alkotást mutatta volna be. Írásommal a példáimon keresztül főképp azt szerettem volna szemléltetni, hogy véleményem szerint az emberek a művészeteken keresztül kerülhetnek egymáshoz a legközelebb. Abban tudják a legjobban kifejezni és megértetni magukat a másikkal, viszont az, hogy a befogadó ezt hogyan érzékeli az számos már az az előbbiekben kifejtett szemponttól függ. A konklúzió tehát, hogy az emberek a legkönnyebben úgy érthetnek szót egymással, ha minél széleskörűbben tudják és próbálják kifejezni magukat a külvilág és egymás felé. Valamint minél nyitottabban állnak a világ dolgaihoz. A nyitottság az élet számos területén meghozza gyümölcsét, könnyebben létesíthetünk kapcsolatokat és teljesen más szemlélettel nézhetünk mindent. 3 Varró Dániel-Vándor éji dala (

A német felvilágosodás irodalma

A német felvilágosodás irodalma A német felvilágosodás irodalma GOETHE ÉS SCHILLER ALKOTÁSAI 1. Goethe saját korának valamennyi stílusirányzatában alkotott (rokokó, Sturm und Drang, szentimentalizmus, klasszicizmus, romantika). Művészete

Részletesebben

Van egy. Géber László

Van egy. Géber László Géber László Van egy Van egy különleges jógagyakorlat, a beszédszünet. Néhány órától egykét napig tarthat, és jelentős idegenergia felhalmozódásával jár. Az utóbbi időben gyakran próbálom alkalmazni, illetve

Részletesebben

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése DEREK PRINCE Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése Bevezető - A Derek Prince Ministries ismertetője Az 1930-as években, a történet szerint, megcsörrent a telefon az igazgatói irodában, abban a washingtoni

Részletesebben

Széplaki Erzsébet érdemes tankönyvíró. Szövegértés-szövegalkotás tanári kézikönyv 6.

Széplaki Erzsébet érdemes tankönyvíró. Szövegértés-szövegalkotás tanári kézikönyv 6. Széplaki Erzsébet érdemes tankönyvíró Szövegértés-szövegalkotás tanári kézikönyv 6. szövegertes6_kk_2014_ok.indd 1 SZÉPLAKI ERZSÉBET a Tankönyvesek Országos Szövetségétől 2008-ban elnyerte az Érdemes tankönyvíró

Részletesebben

Párválasztó játékok felhasználása az óvodában 1.

Párválasztó játékok felhasználása az óvodában 1. Párválasztó játékok felhasználása az óvodában 1. A párválasztó játékok között a párválasztó körjátékokat, a leánykérő játékokat és a párválasztó társasjátékokat találjuk. Az óvodában a leggyakrabban használt

Részletesebben

Kommunikációs csatornák 2009. november 12. Dr. Szilágyiné Gálos Ildikó

Kommunikációs csatornák 2009. november 12. Dr. Szilágyiné Gálos Ildikó KOMMUNIKÁCIÓS CSATORNÁK HATÉKONY ALKALMAZÁSÁNAK MÓDSZEREI Kommunikációs csatornák AZ EMBERI LÉT KAPCSOLATAI Személyek, tárgyak, szerepek és az információ A kommunikáció szót sokféle dologra, jelenségre

Részletesebben

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS Magyar vagyok. Természetem komoly, Mint hegedűink első hangjai; Ajkamra fel-felröppen a mosoly, De nevetésem ritkán hallani. Ha az öröm legjobban festi képem: Magas kedvemben

Részletesebben

2014. március 24-27. TÉMA HÉT

2014. március 24-27. TÉMA HÉT 2014. március 24-27. TÉMA HÉT Munkára fel! Más keretek közt a Témahéten! T. 11. évfolyamos tanulók! Az alábbiakban olvashatjátok a témaheti kínálatot. Mit is kell tudni az időbeosztásról? Olvassátok el

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje 173 Ecsédi Edit A diákok megismerése Az Egyéni Fejlődési Terv alkalmazásának tapasztalatai A Dobbantó program egyik fontos

Részletesebben

Miért tanulod a nyelvtant?

Miért tanulod a nyelvtant? Szilágyi N. Sándor Mi kell a beszédhez? Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 2. rész Térjünk

Részletesebben

KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K!

KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! Gyakran Ismételt Kérdések a Vonzás Törvényéről 2010 KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! A kiadvány a tartalom módosítása nélkül, és a forrás pontos megjelölésével szabadon terjeszthető.

Részletesebben

ERKÖLCSTAN 1-4. évfolyam Apáczai Kiadó

ERKÖLCSTAN 1-4. évfolyam Apáczai Kiadó ERKÖLCSTAN 1-4. évfolyam Apáczai Kiadó Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodás- és viselkedésmódjuknak

Részletesebben

ERKÖLCSTAN BEVEZETÉS. Alapelvek, célok

ERKÖLCSTAN BEVEZETÉS. Alapelvek, célok ERKÖLCSTAN BEVEZETÉS Alapelvek, célok Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodásés viselkedésmódjuknak

Részletesebben

Tehát, nem tudunk változtatni az életünkön, ha nem változtatunk a gondolkodásunkon. Ebben, ugye egyetértünk?

Tehát, nem tudunk változtatni az életünkön, ha nem változtatunk a gondolkodásunkon. Ebben, ugye egyetértünk? Hogyan tovább? Forgatókönyv 2. dia Elmúlt alkalommal megmutattam neked, kik is vagyunk, mit is csinálunk, most szeretném neked megmutatni, hogyan is lehet itt egy eredményes vállalkozást felépíteni. Tehát,

Részletesebben

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Pasarét, 2013. június 27. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Alapige: Malakiás 1,6a A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya

Részletesebben

Tánc és dráma /modul tantárgy/

Tánc és dráma /modul tantárgy/ Tánc és dráma /modul tantárgy/ 5-6. évfolyam TÁNC ÉS DRÁMA 5-6. ÉVFOLYAM 1 BEVEZETŐ Tánc és dráma választható modul tantárgy 5-6. évfolyam A dráma és tánc tanítása komplex pedagógiai munka, mely a különféle

Részletesebben

Tanterv az erkölcstan 1-4.

Tanterv az erkölcstan 1-4. Tanterv az erkölcstan 1-4. Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodás- és viselkedésmódjuknak a fejlesztése,

Részletesebben

Az élet napos oldala

Az élet napos oldala Az élet napos oldala írta Mercz Tamás E-mail: mercz_tomi@hotmail.com Első rész Minden kicsiben kezdődik el A fűnyíró idegesítő berregő motorhangja teljesen betölti szobám zegzugait. Zúg a rikítóan kék

Részletesebben

Ki mivel bánik, azzá válik

Ki mivel bánik, azzá válik Ki mivel bánik, azzá válik http://porthole.hu/muhely/ki- mivel- banik- az z a- valik- 7810/ April 15, 2013 Szerző: Kövendi Eszter 2013. 04. 15. - Műhely A karbonszálból készült holmi könnyű, de tartós.

Részletesebben

Irányítószámok a közigazgatás szürke zónájában

Irányítószámok a közigazgatás szürke zónájában Dr. Va rga Á dá m mb. oktató Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Alkotmányjogi Tanszék, Közigazgatási Jogi Tanszék Irányítószámok a közigazgatás szürke zónájában Bevezetés Van egy

Részletesebben

Mesélnél általános iskolai tanulmányaidról? Már ott is érdekelt az iskolán kívüli kulturális élet?

Mesélnél általános iskolai tanulmányaidról? Már ott is érdekelt az iskolán kívüli kulturális élet? Szalai-Bordás Gergő a Földes Ferenc Gimnázium volt diákja, jelenleg az ELTE ÁJK jogász hallgatója. Középiskolás évei során magyar nyelv és irodalom tantárgyból ért el kimagasló eredményeket, valamint az

Részletesebben

Ők ugyanis a sérült gyerekük mellett óvodát működtetnek szintén sérült gyerekek részére.

Ők ugyanis a sérült gyerekük mellett óvodát működtetnek szintén sérült gyerekek részére. Idegesített, hogy nem tudják diagnosztizálni. Hát az orvostudomány nem tud semmit?" Egy család, amelynek tagjai megszakadnak a munkában, elviselik az elviselhetetlent, küzdenek a fogyatékkal, és közben

Részletesebben

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY Néha fel kell adnunk az elveinket, hogy megélhessük az álmainkat Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY - részlet - Szakmai konzultáns: dr. Almási Krisztina Borító és tördelés: White Noise Team ISBN 978-963-12-4568-4

Részletesebben

"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval

Soha nem érzem, hogy itt a plafon - Interjú Bánsági Ildikóval "Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval 2014. augusztus 26. kedd, 07:00 "Mindig büszke voltam, ha valami újra hívtak. Soha nem érzem, hogy itt a plafon, hanem inkább azt, hogy szeretnék

Részletesebben

Tanulási stílus kérdőív

Tanulási stílus kérdőív Szitó Imre(1987) A tanulási stratégiák fejlesztése, Iskolapszichológiai füzetek, 2.sz. ELTE Tanulási stílus kérdőív Olvasd el figyelmesen az alábbi mondatokat. Döntsd el, hogy az öt válasz közül melyik

Részletesebben

Interjú Gecsényi Lajossal, a Magyar Országos Levéltár fõigazgatójával

Interjú Gecsényi Lajossal, a Magyar Országos Levéltár fõigazgatójával JELENIDÕBEN Május vége és június eleje között felbolydult a magyar média, az írott sajtótól a tévécsatornákon keresztül az internetes portálokig. Bár az adatvédelem jogi témája látszólag unalmas és érdektelen,

Részletesebben

Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04.

Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04. Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04. Mennybõl az Angyal, lejött hozzátok Abban a pillanatban szólalt meg ez a dal a cédé lejátszómon, amikor belekezdtem ebbe az írásba az angyalokról.

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim!

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: Ez jöve Jézushoz

Részletesebben

Gulyás Pál versei. Mutatvány a Napkelet verspályázatából.*

Gulyás Pál versei. Mutatvány a Napkelet verspályázatából.* HÚZD A KUTAT. Gulyás Pál versei. Mutatvány a Napkelet verspályázatából.* Húzd a kutat és idézd föl bátran tiszta szellemét, hadd merüljön fel a mélyből, hol aludta szenderét! Csillogjon ezüstruhája, hömpölyögjön

Részletesebben

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009 96 97 98 99 100 SKAohsiung: A BAJNOK ÚTJA,,Hatéves voltam, amikor édesapám ismerôse révén elmehettem egy karateedzésre. Ahogy beléptem, iszonyú hangzavar, kiabálás, egymással harcoló fehér ruhás emberek

Részletesebben

restiben. A tízfokos sör a cseh ember számára a kisdedkort követően alapvető élelmiszerré válik. Csúnyán lerészegedni nem igazán lehet tőle illetve

restiben. A tízfokos sör a cseh ember számára a kisdedkort követően alapvető élelmiszerré válik. Csúnyán lerészegedni nem igazán lehet tőle illetve Előszó Könyvem személyes élmények, tapasztalatok alapján készült, s azon túl, hogy reményeim szerint kellemes olvasmányélményt jelent annak, aki belepillant vagy végigfut rajta, szeretné átadni azt az

Részletesebben

Az egyéni és a szociális kompetenciák szerepe a karrierindításban (avagy a sikeres pályakezdők titka a közszférában és a magánszektorban)

Az egyéni és a szociális kompetenciák szerepe a karrierindításban (avagy a sikeres pályakezdők titka a közszférában és a magánszektorban) A Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program stratégiai szinten említi az emberi erőforrást, de az utánpótlás-politika még nem megfelelő. Jelentős változáson megy át a munkaerőpiac, nemcsak a munkavállalók

Részletesebben

Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz

Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz Szilágyi N. Sándor Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 10. rész Hányféle lehetőségünk van

Részletesebben

KARÁCSONYI MŰSOR 1.c

KARÁCSONYI MŰSOR 1.c KARÁCSONYI MŰSOR 1.c I. rész (Amíg a szülők elfoglalják a helyüket, karácsonyi dalok szólnak Cd-ről.) Mesélő 1.: Jó estét kívánok! Meg ne ijedjenek! Itt egy kompánia, semmit se féljenek! Lépek én e házba

Részletesebben

A tudomány sokkal emberibb jelenség, mint gondolnánk

A tudomány sokkal emberibb jelenség, mint gondolnánk A tudomány sokkal emberibb jelenség, mint gondolnánk Csányi Vilmos: Az emberi viselkedés c. könyvérıl Sanoma Budapest, Nık Lapja Mőhely, 2007. Kitőnı könyvet ajánlok az olvasó figyelmébe, noha a szerzı

Részletesebben

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk!

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Sokszor nagyon kevés dolgon múlik, hogy egy kapcsolat miképpen alakul. Ugyanazzal az energiával lehet építeni és rombolni is. A lényeg a szándék, illetve

Részletesebben

Csokonai Vitéz Mihály I.

Csokonai Vitéz Mihály I. Csokonai Vitéz Mihály I. CIMBALOM EGY SOKHÚRÚ MŰVÉSZ NYOMÁBAN 1. feladat Alább olyan költőket és írókat találsz, akik Csokonaihoz hasonlóan a Debreceni Református Kollégium diákjai voltak. Ady Endre, Arany

Részletesebben

Meglepetések és elpuskázott lehetőségek. Volt-e, lesz-e sajtószabadság?

Meglepetések és elpuskázott lehetőségek. Volt-e, lesz-e sajtószabadság? Meglepetések és elpuskázott lehetőségek. Volt-e, lesz-e sajtószabadság? Több, önmagát nagy teoretikusnak tartó tényezőtől eltérően nem voltam és nem vagyok meglepve attól, mit hozott a kormányváltás, attól

Részletesebben

Međitaior Hitler ZS pontja

Međitaior Hitler ZS pontja Međitaior : Hitler ZS pontja IC. Minden állampolgár első kötelessége a szellemi, vagy anyagi alkotás. Egyesek tevékenysége nem irányulhat az összeség ellen, hanem mindenki javára az Egész keretei közt

Részletesebben

Igó Norbert Krisztián. Csillaghullás

Igó Norbert Krisztián. Csillaghullás Igó Norbert Krisztián Csillaghullás 1. Fejezet: Amikor testet ölt a fájdalom Az iskolakezdéssel együtt, szeptemberben kezdetét vette a másodosztályú Labdarúgó Liga, melynek az első fordulójában a Cegléd

Részletesebben

Esküvői meghívók, avagy meghívó teszi az embert?

Esküvői meghívók, avagy meghívó teszi az embert? ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Esküvői meghívók, avagy meghívó teszi az embert? Vukov Mária Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, 1117 Budapest, Múzeum krt.4. (rizsusz@gmail.com)

Részletesebben

Tisztelt Cím! Mindenekelőtt fontosnak tartjuk leszögezni, hogy jelen levelünk teljes mértékig saját elhatározásunk alapján, mindannyiunk teljes egyetértésével, mindenféle külső ráhatás nélkül, pusztán

Részletesebben

Schóber Márton Jeromos

Schóber Márton Jeromos Schóber Márton Jeromos II. Éves tanító szakos hallgató vagyok. Elvileg rajzban vagyok tehetséges. Sokan mondják rólam hogy az vagyok, de rengeteg embert láttam akik sokkal profibbak nálam... Szóval inkább

Részletesebben

KOVÁCS GÁBOR PIROS BÁBU. 100 homokszem-vers

KOVÁCS GÁBOR PIROS BÁBU. 100 homokszem-vers KOVÁCS GÁBOR PIROS BÁBU 100 homokszem-vers KOVÁCS GÁBOR PIROS BÁBU Elektronikus változat Fedélterv és grafika: Kovács Gábor KOVÁCS GÁBOR PIROS BÁBU 100 homokszem-vers Kovács Gábor, 2012 ELŐSZÓ A Piros

Részletesebben

SZASZÁÉK gondoskodnak.

SZASZÁÉK gondoskodnak. ÉBREDÉS A PÁRI IFJÚSÁGI ÉS NEMZETISÉGI EGYESÜLET TÁJÉKOZTATÓ SZÓRÓLAPJA 2009. JÚNIUS PÁRI, Nagy utca 24. Teleház Telefon: 74/887-391 E-mail: ebredes.pari@vipmail.hu Meghívó PÖRKÖLTFŐZŐ VERSENY A Pári Ifjúsági

Részletesebben

EGYHÁZI IRODALMUNK 1925-BEN.

EGYHÁZI IRODALMUNK 1925-BEN. EGYHÁZI IRODALMUNK 1 925-BEN 155 Tanügyi jelentések újra sok kívánalmat tártak fel, minthogy azonban a tanügy helyzete a napi kérdések legégetőbbje, s minthogy e téren elhatározások előtt állunk, e kérdések

Részletesebben

László Garaczi Fülcimpa (az ideológia malomkövei)

László Garaczi Fülcimpa (az ideológia malomkövei) László Garaczi Fülcimpa (az ideológia malomkövei) Nemrég Magyarországon járt a Dalai Láma. Valaki a közönségből megkérdezte tőle, hogy tényleg Magyarországon van e a Föld gyógyító szívcsakrája, konkrétan

Részletesebben

Sikeres partnerkeresés a Seahorse Kft. weboldala

Sikeres partnerkeresés a Seahorse Kft. weboldala Sikeres partnerkeresés a Seahorse Kft. weboldala Novák Angéla Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar Kereskedelem és marketing szak 2014.12.07. Motiváció A honlap kiválasztása a témaválasztás kezdetétől

Részletesebben

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11. 2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem

Részletesebben

EVOLÚCIÓ, AZ EMBER EVOLÚCIÓJA Szathmáry Eörs

EVOLÚCIÓ, AZ EMBER EVOLÚCIÓJA Szathmáry Eörs EVOLÚCIÓ, AZ EMBER EVOLÚCIÓJA Szathmáry Eörs Biológiai szempontból az evolúció nem más, mint a replikátorok populációjában lezajló, generációkon átívelő folyamat, amelynek során a replikátorokat jellemző

Részletesebben

Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap. 2009. május 28., csütörtök / 60 perc

Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap. 2009. május 28., csütörtök / 60 perc A j e l ö l t k ó d s z á m a : Državni izpitni center *P091A10311* TAVASZI VIZSGAIDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1. feladatlap Nem művészi szöveg elemzése 2009. május 28., csütörtök / 60 perc Engedélyezett

Részletesebben

PSZICHOLÓGIAI ÚJRAHASZNOSÍTÁS AVAGY NEM MINDEN SZEMÉT, AMI HULLADÉK

PSZICHOLÓGIAI ÚJRAHASZNOSÍTÁS AVAGY NEM MINDEN SZEMÉT, AMI HULLADÉK PSZICHOLÓGIAI ÚJRAHASZNOSÍTÁS AVAGY NEM MINDEN SZEMÉT, AMI HULLADÉK Szil Péter Az Integral folyóiratban 2001. márciusában megjelent írás (fordította: Cserháti Éva) bővített változata. Erőfeszítésünk, hogy

Részletesebben

Lemondani a belterjesség kényelméről?

Lemondani a belterjesség kényelméről? Lemondani a belterjesség kényelméről? beszélgetés Birkás Ákossal a magyar művészet nemzetközi helyéről Egyre több szó esik a hazai művészet, a magyar művészek nemzetközi kontextusáról. Tanulságos ehhez

Részletesebben

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez.

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez. Életgyónáshoz Életrendezés Nemes Ödön jezsuita atya gondolatai Alapelvek A kapcsolataimban, élethelyzeteimben, testi-lelki betegségeimben, kudarcaimban tapasztalt nehézségeimet, ne tekintsem problémának,

Részletesebben

Számítógépes tanfolyamok a paksi városi könyvtárban

Számítógépes tanfolyamok a paksi városi könyvtárban mélyrétegérõl, a tudáshordozók egyik legfontosabbikáról. A cseh-zsidó lángelme, a prágai Franz Kafka németül írt, de ez kényszerzubbony volt a számára. Nem volt az anyanyelve, nem volt a Mameloschen. Amikor

Részletesebben

II. 4. Milyen férfira vágynak a boldog párkapcsolatot kereső (és arra alkalmas) nők? 106 II. 5. Szűrési technikák pénz, idő, érzelmek megóvása 111

II. 4. Milyen férfira vágynak a boldog párkapcsolatot kereső (és arra alkalmas) nők? 106 II. 5. Szűrési technikák pénz, idő, érzelmek megóvása 111 TARTALOM Köszönetnyilvánítás 7 Előszó 9 Bevezetés (később nem ismétlődő információk) 11 I. Csajozás, avagy ismerkedési és hódítási alapismeretek 19 I.1. Belső világod 20 I. 1. A. Küzdd le a félelmeidet!

Részletesebben

Debreceni Szakképzési Centrum Baross Gábor Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma. 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás u. 8/A. OM azonosító: 203033

Debreceni Szakképzési Centrum Baross Gábor Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma. 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás u. 8/A. OM azonosító: 203033 Debreceni Szakképzési Centrum Baross Gábor Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás u. 8/A. OM azonosító: 203033 Pedagógiai program Német nyelv tantárgy helyi tanterve A nevelőtestület

Részletesebben

A gyermek, aki sosem voltam

A gyermek, aki sosem voltam A gyermek, aki sosem voltam Emlékezések Annette Kuhn Ez a történet egy fényképrõl szól; vagy inkább sok történet egy témára, melyeket sok fényképrõl el lehetne mondani. A képen látható hatéves kislány

Részletesebben

Kedves Olvasóm! Gondolkozz el, hogyan használhatnád őket a cégedben, majd irány a megvalósítás! Ehhez kívánok sok sikert. Üdvözlettel: Jagodics Rita

Kedves Olvasóm! Gondolkozz el, hogyan használhatnád őket a cégedben, majd irány a megvalósítás! Ehhez kívánok sok sikert. Üdvözlettel: Jagodics Rita Kedves Olvasóm! Ahogy ígértük, ebben az anyagban a 2014-es III. Országos Nagykereskedelmi és Gyártói konferencia 9 értékes gondolatát gyűjtöttük össze neked, mindegyik előadótól 1-1-et sőt, néha többet

Részletesebben

ARANY JÁNOS (1817 1882)

ARANY JÁNOS (1817 1882) ARANY JÁNOS (1817 1882) S mi vagyok én, kérded. Egy népi sarjadék Ki törzsemnek élek, érette, általa, Sorsa az én sorsom s ha dalra olvadék, Otthon leli magát ajakimon dala. (Válasz Petőfinek) A Petőfi

Részletesebben

éjszakán szólította magához a mi kegyelmes mennyei édes Atyánk így: Jövel, hozzám, édes Gyermekem! Amikor vasárnap szokás szerint szeretettel

éjszakán szólította magához a mi kegyelmes mennyei édes Atyánk így: Jövel, hozzám, édes Gyermekem! Amikor vasárnap szokás szerint szeretettel A te bizonyságaid én gyönyörűségem, és én tanácsadóim. Lelkem a porhoz tapad; eleveníts meg engem a te ígéreted szerint. Útaimat elbeszéltem előtted és te meghallgattál engem; taníts meg a te rendeléseidre!

Részletesebben

Tandori Dezső. Réváldozat. Forrás-mű. Ha ismertetek volna, most nem ismernétek rám!

Tandori Dezső. Réváldozat. Forrás-mű. Ha ismertetek volna, most nem ismernétek rám! Tandori Dezső Réváldozat Forrás-mű Ha ismertetek volna, most nem ismernétek rám! Eldönthetetlen címváltozatok Utazás Karinthy koponyája körül (75 éve halt meg) 2 félteke Aspergernek Féltekék Hamletnek

Részletesebben

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés V i c z i á n Á k o s Halálos haszonszerzés Nem is emlékszem, hogy mikor aludtam ilyen jót, igaz nem volt több hat óránál, de ennyit ritkán alszom. Nyújtózkodtam egy hatalmasat, majd felkeltem az ágyból,

Részletesebben

Robert Antoni. Bezárt szabadság. 31 nap az USA bevándorlási börtönében

Robert Antoni. Bezárt szabadság. 31 nap az USA bevándorlási börtönében Robert Antoni Bezárt szabadság 31 nap az USA bevándorlási börtönében 3 4 A könyv igaz, megtörtént események alapján íródott. A könyvben említett egyes személyek nevét megváltoztattam, hogy ezzel is védjem

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének, Serényfalva Község Képviselőtestületének, Hét Község Képviselő-testületének és Sajópüspöki Község Képviselőtestületének 2011. április

Részletesebben

A gyakorlati képzés a szakképzésben

A gyakorlati képzés a szakképzésben MIHUCZ Sándorné Bevezető A gyakorlati képzés a szakképzésben Az iskolai rendszerű szakképzés átalakítása az 1990-es évek elejétől folyamatosan napirenden lévő téma, minden oktatáspolitikához kapcsolódó

Részletesebben

Hogyan jött az üzleti rész? Hogyan csöppentem a DXN üzletbe?

Hogyan jött az üzleti rész? Hogyan csöppentem a DXN üzletbe? Hogyan jött az üzleti rész? Hogyan csöppentem a DXN üzletbe? Amikor első kisbabámat vártam, a munkahelyem megszűnt. Elgondolkodtam, mihez fogok kezdeni, ha nem találok később sem munkahelyet. A kisgyermekes

Részletesebben

Ezüst hajú, fehér szakállú, hórihorgas kisgyerek. Gondolatok Maurits Ferencről

Ezüst hajú, fehér szakállú, hórihorgas kisgyerek. Gondolatok Maurits Ferencről Ezüst hajú, fehér szakállú, hórihorgas kisgyerek Gondolatok Maurits Ferencről Bevezető Skiccek, rajzok, pálcikababák, kusza vonalkák. Ha rákérdezünk a gyermekkép alkotójára, hogy ez épp most mit ábrázol,

Részletesebben

Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj

Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj 14 tiszatáj TANDORI DEZSÕ Hitman Hitman nincs a szótárban, a szótárban nincs. De hát ember nem ad lónak olyan nevet, hogy Úgy Jól Ötvenen Túl. Nem ad, öreg, lónak ember olyan nevet, hogy... mondom. Mondja

Részletesebben

AZ EGYÉNRE SZÓLÓ FIGYELEM MINDEN GYEREKNEK JÁR!

AZ EGYÉNRE SZÓLÓ FIGYELEM MINDEN GYEREKNEK JÁR! Fejezetek az Ember aki óvodás című kiadványunkból (4. rész) AZ EGYÉNRE SZÓLÓ FIGYELEM MINDEN GYEREKNEK JÁR! Nem véletlen, hogy az előzőekben csak a nagyon kirívó, gyerekeket és felnőtteket is nagyon zavaró,

Részletesebben

Örömre ítélve. Már jön is egy hölgy, aki mint egy

Örömre ítélve. Már jön is egy hölgy, aki mint egy Örömre ítélve Fotók: Gál Efraim Ha a drog egy fallal körbezárt város, akkor ki engedélyezi vagy tiltja a kijárást? Vajon ha az embernek több száz kulcsa lenne az örömhöz, bárhova bezárhatnák? Nem tudom.

Részletesebben

Civil szektor fejlesztők politikán innen, politikán túl

Civil szektor fejlesztők politikán innen, politikán túl Zsolt Péter Civil szektor fejlesztők politikán innen, politikán túl Láthattunk az elmúlt 20 évben olyan Soros pénzből fizetett választási részvételre felszólító plakátot, ahol csak magyar liberális megmondóemberek

Részletesebben

Varga András. Õsi magyar nyelvtan

Varga András. Õsi magyar nyelvtan Varga András Õsi magyar nyelvtan Õsi magyar nyelvtan Tartalomjegyzék Õsi magyar nyelvtan...1 Bevezetõ...1 Mi a probléma az indogermán nyelvelemzõ készlettel?...1 Alá és fölérendelt mondatok...1 Az egész

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v az Országos Kisebbségi Bizottság 2008. december 16-án, kedden, 11 órakor az Oktatási és Kulturális Minisztérium (Budapest V. Szalay utca 10-14.) 610. számú tárgyalójában megtartott

Részletesebben

NYELVHELYESSÉGI GYAKORLATOK

NYELVHELYESSÉGI GYAKORLATOK Zimányi Árpád NYELVHELYESSÉGI GYAKORLATOK IX. RÉSZ A NÉVSZÓK TOLDALÉKOLÁSA Részletek a szerző Nyelvhelyességi gyakorlókönyv című munkájából (EKFT Líceum Kiadó, Eger, 1999) A szerző engedélyével TARTALOM

Részletesebben

Marx György: Gyorsuló idő Rényi Alfréd: Ars Mathematica Székely Gábor: Paradoxonok Tusnády Gábor: Sztochasztika

Marx György: Gyorsuló idő Rényi Alfréd: Ars Mathematica Székely Gábor: Paradoxonok Tusnády Gábor: Sztochasztika Játék a végtelennel MAGYAR TUDÓSOK Marx György: Gyorsuló idő Rényi Alfréd: Ars Mathematica Székely Gábor: Paradoxonok Tusnády Gábor: Sztochasztika Péter Rózsa Játék a végtelennel Matematika kívülállóknak

Részletesebben

EGY MŰVÉSZETI MONOGRÁFIA

EGY MŰVÉSZETI MONOGRÁFIA Készítette: Nagy Tímea EGY MŰVÉSZETI MONOGRÁFIA TIPOGRÁFIAI ELEMZÉSE PPKE BTK, Könyvkiadói szakember továbbképzés Könyvkiadás története Buda Attila 2012.05.28. 1 NAGY MŰVÉSZEK ÉLETE Klimt Könyv adatai

Részletesebben

,,Tele vagyunk fiatallal,,

,,Tele vagyunk fiatallal,, t a v a s z t ó l õ s z i g,,tele vagyunk fiatallal,, Vakáció, szabadidõ: mindannyiunk iskolája! A nyári, a családi, közösségi idõtöltés, a táborok, minden, ami nem az iskolában, nem a televízióban, nem

Részletesebben

Rost Andrea: Minden szerep beépül az ember életébe

Rost Andrea: Minden szerep beépül az ember életébe Rost Andrea: Minden szerep beépül az ember életébe Kiss Eszter Veronika, 2015. október 25., 11:53 Rost Andrea Fotó: Barna Bálint Nemrég jött ki új ékszerkollekciójával, és novemberben Frenák Pállal ad

Részletesebben

KÉT IFJÚSÁG (ELŐSZÓ)

KÉT IFJÚSÁG (ELŐSZÓ) KÉT IFJÚSÁG (ELŐSZÓ) A Mefhosz nemes célt tűzött ki feladatául, amikor Nagy-Magyarország új kereteinek megépítésében részt akar venni és ezt a munkásságát a magyar és kárpátorosz ifjúságnak egymást megismerése,

Részletesebben

FÉNYHÁLÓ Spirituális Magazin TEREMTÉSEINK TISZTA ÍGÉRETE

FÉNYHÁLÓ Spirituális Magazin TEREMTÉSEINK TISZTA ÍGÉRETE Szeretettel köszöntelek kedves Olvasó! 2015. XI / 31. szám November hónap - érzésem szerint - a letisztulást, az átláthatóságot, és az elcsendesedést hozza el számunkra, amire szükségünk is van, hiszen

Részletesebben

POLGÁR A DEMOKRÁCIÁBAN A TITOK SZKA208_42. Készítette: Bányai László SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIA 8. ÉVFOLYAM

POLGÁR A DEMOKRÁCIÁBAN A TITOK SZKA208_42. Készítette: Bányai László SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIA 8. ÉVFOLYAM POLGÁR DEMOKRÁCIÁBN TITOK Készítette: Bányai László SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCI 8. ÉVFOLYM SZK208_42 552 SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK TNÁRI MODULVÁZLT Tevékenységek

Részletesebben

BGF Szakkollégiumok I. Szakmai Vitanap

BGF Szakkollégiumok I. Szakmai Vitanap BGF Szakkollégiumok I. Szakmai Vitanap 2012. február 22. Rendező: Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar Szakkollégiumi Műhelye Program: 11.00.h: Találkozás a Markó utca 29-31. portájánál

Részletesebben

Általános információk:

Általános információk: Általános információk: Verseny rendezője és elérhetőségei: D-Moto Kft, 3530 Miskolc, Kazinczy u. 8 tel/fax: +36 70/333-30-05... e-mail: adamovits@chello.hu internet: www.salgo-gemerrally.hu Auto Klub Košice,

Részletesebben

A népesedéspolitika nyelve avagy a rasszizmus legitim nyelvi közege

A népesedéspolitika nyelve avagy a rasszizmus legitim nyelvi közege A népesedéspolitika nyelve avagy a rasszizmus legitim nyelvi közege Reflexiók Melegh Attila írására Krémer Balázs A reflexió személyes közege A magam részérõl jó adag nosztalgiával olvastam Melegh Attila

Részletesebben

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília Újpest-Belsőváros 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja Juhász Emília TANÉVZÁRÓ Alapige (textus): Ef 6,1-4; 6,10 Olvasandó (lectio): Péld 3,1-18 Heidelbergi Káté*: XXI. ÚRNAP (*Olvasható a szolgálat végén)

Részletesebben

Pánov bácsi karácsonya Illusztrációk: Szabó Enikő

Pánov bácsi karácsonya Illusztrációk: Szabó Enikő Lev Tolsztoj Pánov bácsi karácsonya Illusztrációk: Szabó Enikő Élt egyszer, valamikor réges-régen, egy messzi orosz falucskában egy öreg cipészmester. Pánov volt a neve, ám senki sem nevezte Pánovnak,

Részletesebben

Bálint-házban, a Szabad Zsidó Tanház előadássorozat keretében elhangzott: Kárpáti Ildikó, Példák a zsidóság ábrázolására az amerikai filmtörténetben

Bálint-házban, a Szabad Zsidó Tanház előadássorozat keretében elhangzott: Kárpáti Ildikó, Példák a zsidóság ábrázolására az amerikai filmtörténetben Azonosító: ART18 2011 10 31 Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2011. 10. 05. szerda Bálint-házban, a Szabad Zsidó Tanház előadássorozat keretében elhangzott: Kárpáti Ildikó, Példák a zsidóság ábrázolására

Részletesebben

ItK. Irodalomtörténeti Közlemények 200. C. évfolyam. szám KISEBB KÖZLEMÉNYEK PIENTÁK ATTILA

ItK. Irodalomtörténeti Közlemények 200. C. évfolyam. szám KISEBB KÖZLEMÉNYEK PIENTÁK ATTILA KISEBB KÖZLEMÉNYEK PIENTÁK ATTILA BABITS FELJEGYZÉSEI ARANY JÁNOSRÓL Kézirat, rekonstrukció, kiadás * Horváth János a következő mondattal zárta az 1910-es évek első felében írt, de csupán a hagyatékból

Részletesebben

Szabó Noémi: A Szív ébredése

Szabó Noémi: A Szív ébredése Szabó Noémi: A Szív ébredése Élt egy szív, mely nem tudott úgy szeretni, ahogyan az benne élt. Egyszerűen nem emlékezett, mi szerepe van ezen a Bolygón. A harsány világ zaja taszította, s nem tudott mit

Részletesebben

2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor

2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor 2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor 1.Mióta foglalkozik közügyekkel? Mit jelent az Ön számára a választókerülete? - Tősgyökeres püspökladányi

Részletesebben

Targonca vagy kapa? (Nagybánya 1480. évi pecsétjéről)

Targonca vagy kapa? (Nagybánya 1480. évi pecsétjéről) T a n u l m á n y o k Targonca vagy kapa? (Nagybánya 1480. évi pecsétjéről) GAVALLÉR PÁL Nagybánya máig ismert legrégibb pecsétjéről és a hozzá tartozó typariumról, magyarul pecsételőről (1) sokan írtak

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

Határtalanul! Galántai táncok. Előkészítő programok

Határtalanul! Galántai táncok. Előkészítő programok Határtalanul! Galántai táncok Előkészítő programok A Határtalanul! program keretében a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium 9. HR osztálya a gimnáziumi együttműködés keretében a felvidéki, galántai Kodály Zoltán

Részletesebben

Demeter Sándor Lóránd. A törött cserépedény

Demeter Sándor Lóránd. A törött cserépedény Demeter Sándor Lóránd A törött cserépedény Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek. Miért nézed a

Részletesebben

MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN

MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN A Társadalomkutatási Informatikai Egyesülés (TÁRKI) 1993 végén, a Népjóléti Minisztérium megbízásából végzett kutatásainak

Részletesebben

A kultúra menedzselése

A kultúra menedzselése A kultúra menedzselése Beszélgetés Pius Knüsellel Svájcban tavasztól őszig nagy rendezvénysorozaton mutatkozik be a négy visegrádi ország kultúrája. A programot, amely a Centrelyuropdriims összefoglaló

Részletesebben

MEDIÁCIÓ HELYI KÖZÖSSÉGEKBEN

MEDIÁCIÓ HELYI KÖZÖSSÉGEKBEN MediKoz_Borito.qxp 4/28/2009 10:44 AM Page 1 MEDIÁCIÓ HELYI KÖZÖSSÉGEKBEN MÓDSZERTANI KÉZIKÖNYV Készült az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Települési mediáció modellprojekt címû programja keretében

Részletesebben