A szülő kérdez, a pszichológus válaszol 2. Alvás, pelus? Az olvasó leveléből: Tulajdonképpen két kérdésem van. Egy erdélyi faluban élünk, ami a gyereknek, hároméves fiunknak nagyon jót tesz, hiszen a frissen fejt tej, a falusi hangulat és a friss levegő egyaránt hozzájárul a fejlődéséhez. Ugyanakkor talán ezzel is magyarázható, hogy a gyermek leszokott a délutáni alvásról, hiszen a hosszú nyári nappalok alkalmával mindig akad tennivaló a kertben-mezőn. Mivel a nejemmel munkába járunk, így a nagytatára,»papóra«és a nagymamára bízzuk. Többször próbáltuk meggyőzni, hogy a délutáni alvás nem kényszer, hanem pihenés, de nem tudtuk rávenni, állandóan azt hajtogatja, hogy»világosság van!«igaz, az éjszakákat mindig átaluszsza. A kakilással kapcsolatosan pedig értetlenül állunk a helyzet előtt, ugyanis napközben nem teszünk pelust neki, és a pisiléssel sincs semmi gond, hiszen a vécébe végzi, de mikor érzi a kakilási ingert, szalad a szobájába, és hozza a pelenkát nekünk, mondva: tegyük fel! Számtalan cselt bevetettünk már, és a nagymamája egy sikert is elkönyvelhet, de mégsem akar»szobatiszta«lenni. Igaz, hogy nagyon mozgékony legényke (amikor olvassuk kedvenc könyveit, akkor sem áll meg a lába), és talán ennek tudható be, hogy türelmetlen, ezért nem akar a vécén ülni. Többször előfordult, hogy felült ugyan, kezébe vette az újságot (ezt látta tőlünk), de sosem lett eredménye, mert rögtön le is szállt. Teljesen tanácstalanok vagyunk, kifogytunk a»cselekből«, játszótársakra, óvodára, iskolára, játékra és még sorolhatnám való hivatkozásokból. Ő inkább nem megy oviba, nem megy iskolába, és nem keres játszótársat. Hogyan is tudnánk meggyőzni arról, hogy ez lenne a helyes út? Vagy talán magától rádöbben? 30
Az első három év! Válasz: Igen, magától rádöbben De ehhez az kell, hogy maguk és a nagyszülők ne foglalkozzanak a dologgal, ne próbálják meggyőzni, ne alkalmazzanak cseleket, ne hivatkozzanak óvodára-iskolára, példaként szolgáló bezzeg-gyerekekre Amikor elkéri a pelust, mert kakilnia kell vagy pláne: odahozza!, adják rá, és hagyják nyugalomban elvonulni. (Mert ilyenkor a gyerekek általában elhúzódnak, és úgy végzik el a dolgukat.) Ugye, maguk is tudják legalábbis erre következtetek az idézőjelből, hogy a fiuk szobatiszta? A szobatisztaság ugyanis azt jelenti, hogy tudja, mikor kell kakilnia, és ezt jelzi is, és meg tudja várni, amíg vécére vagy bilire ül illetve ráadják a pelust. Manapság nagyon gyakori ez a szokás a gyerekek között, aminek persze sokféle magyarázatát kereshetjük. (Miért érzik kellemetlennek esetleg éppenséggel félelmetesnek, hogy a kaki elválik a testüktől és a vécébe vagy a bilibe pottyan? Elemezhetnénk, hogy vajon mit akarnak visszatartani, megőrizni, maguknál tartani a számukra esetleg attól bizonytalanná vált világban, hogy szüleik mindennap elhagyják őket, mert dolgozni mennek? És persze még nagyon sokféle feltételezésünk lehetne egy-egy konkrét eset kapcsán ) A tapasztalat azt mutatja, ahogy erre már utaltam, hogy a gyerekek valamikor három- és ötéves koruk között elhagyják ezt a szokást, és általában annál hamarabb, minél kevésbé akarják rábeszélni vagy éppen kényszeríteni őket erre. Ami pedig a délutáni alvást illeti: nagyon különböző a gyerekek alvásszükséglete. A kétéves gyerekről általában elmondhatjuk, hogy még valóban igényli az ebéd utáni másfél-két órás alvást. (Jóllehet éjszaka tizenegy-tizenkét órát alszik.) De a szakkönyvek számon tartják, hogy ez a délutáni alvásigény általában persze nagyon nagy egyéni eltérésekkel! három-öt éves korig marad meg. Nagyon sok függ attól is, hogy a család felnőtt tagjai leheverednek-e egy félórácskára ebéd után (már aki otthon van!), vagy csak a gyereket akarják ágyba dugni. Magyarországon az óvodában általában 31
A szülő kérdez, a pszichológus válaszol 2. kötelező program a délutáni alvás vagy legalább a pihenés, de itt is nagyon sok gyerek van, aki már nem akar, nem tud aludni (vagy ha mégis elalszik, este aztán nagyon soká fennmarad). Az óvodában elalvó gyerekek szülei is tapasztalhatják, hogy a háromnégy éves gyerekek otthon, hétvégén vagy a téli-nyári szabadságok alatt már nem akarnak aludni. Úgy tartják, hogy a három év körüli gyerekek alvásszükséglete 10 és 12 óra között mozog, megint csak nagy egyéni eltéréssel. A jó állapotú gyerek általában annyit alszik, amennyire szüksége van, ha környezete ezt számára biztosítja. Az eltérés az átlagtól, mind a két irányba, akár néhány órányi is lehet! Úgy gondolom, hogy fiuk ebben is teljesen normálisnak, egészségesnek mutatkozik mint ahogy mozgékonysága is az életkorának megfelelő egészség jele, hiszen mindig el szoktuk mondani, hogy a kisgyerekek örökmozgók. És még valamit, a cselekről. A gyerekeket sajnos, vagy inkább hála istennek nem lehet kicselezni! A gyerekek ugyanis belőlünk nemcsak azt fogják fel, amit mondunk nekik, hanem felfogják, mintegy közvetlenül (arcunk öntudatlan mimikájából, testünk ugyancsak öntudatlan mozdulataiból, tartásából, vagy éppen telepatikusan?) érzéseinket, szándékainkat mondhatnánk: gondolataink áramlását is, és ezért cseleink durvábban azt mondhatnám: hazudozásaink csak megzavarják őket, anélkül, hogy a félrevezetés (mert ugye ez a szándékunk ilyenkor) sikerülne. (Ami a gyermeki alvás valódi problémáit illeti: dr. Gál Éva és dr. Kemény János Aludj velem! című könyve Nemzeti Tankönyvkiadó, 2004 részletesen beszél ezekről. A szerzők a budapesti, Madarász utcai Gyermekkórház Alváslaboratóriumának és alvásrendelésének munkatársai. A nemzetközi adatok szerint a 0-18 éves korosztály mintegy egyharmadában jelentkeznek a szülők számára nehezen megoldható, az alvással összefüggő problémák.) 32
Az első három év Korai tanítás? Az olvasó leveléből: Anyatársaimtól hallom és sokfelé olvasom, hogy egy új lehetőség van a kisgyerekek fejlesztésére: olvasni kell tanítani őket. Nemcsak egyszerűen az iskola megkezdése előtt, hogy már úgy menjenek iskolába, hogy tudnak olvasni, hanem sokkal előbb, minél előbb, úgyszólván újszülött koruktól. (Az egyik barátnőm féltréfásan azt mondta, hogy a legjobb volna már az anyaméhtől ) A férjem is azt mondja, hogy a mai világban ez indokolt, és helyes a gyereket időben felkészíteni a kihívásokra. Már azon is sokat vitatkoztunk, hogy a három és fél éves kislányunk tanuljon-e idegen nyelvet az óvodában, és vegyen-e részt a különböző ott felkínált fizetős foglalkozásokon. A lányunk egyébként, ha jól értettem, amit olvastam, már lemaradt erről a korai olvasástanításról, de a kisfiunk, aki most egyéves és három hónapos, még beleesne a javasolt időszakba. Azt is mondják, hogy a gyerekek nagyon örülnek ennek a tanításnak, szívesen csinálják, és egyáltalán nincs szó semmiféle erőltetésről. Én sokat vagyok a gyerekekkel, és mindenfélével foglalkozunk, amit szívesen csinálnak (tutajt kötözünk és úsztatjuk a fürdőkádban, vagy néha a közeli patak vizén, miközben egy spárgával persze fogjuk, hogy egészen el ne menjen, és más hasonló dolgokat), de mostanában már néha egy kicsit szorongok, hogy elmulasztok valamit, egy lehetőséget, ami soha többet nem tér vissza. Ezt nem szeretném. De amikor a férjem leül a gyerekekkel tanulni, okosítani őket, akkor egy idő után (nagyon rövid idő után) azt látom, hogy unatkoznak, és a férjem kicsit ideges. Egyébként nagyon jóban vannak, és imádnak az apjukkal hancúrozni, csak éppen ezeket a»fejlesztő«játékokat nem szeretik igazán. Az könnyen lehet, hogy a férjem nem jól csinálja, nem ért hozzá, mert soha nem is tanulta, hogy hogyan kell 33
A szülő kérdez, a pszichológus válaszol 2. az ilyesmit. Ha a gyerekek elsősorban a lányunk kérdeznek valamit, hosszan, bonyolultan és persze pontosan válaszol, de a gyerekek már régen másfelé néznek, amikor ő még mindig beszél. De visszatérek az eredeti kérdésre: mulasztok-e valamit, ha nem kezdek hozzá a kisfiam»korai fejlesztéséhez«, nem kezdem olvasni tanítani (persze szakszerűen)?! Válasz: Szerintem, nem mulaszt. Glenn Doman amerikai idegsebész 1964-ben jelentette meg New Yorkban a How to teach your baby to read? vagyis: Hogyan tanítsd meg kisgyerekedet olvasni? című könyvét. (A könyvet H. R. Lückert 1966-ban németre fordítja.) A szerző állítja, hogy az iskoláskor előtti olvasás növeli az intelligenciát, a gondolkodási képességet, sőt, a tehetséget is. Doman könyve egy nagy áramlatba illeszkedik be, ami az 1960-as évek elején indul, amelynek az a lényege, hogy talán sokkal korábban és sokkal intenzívebben kellene tanítani, mint az eddig szokásos volt. (Hiszen a gyerekek négyéves korukra elérik egyáltalán elérhető értelmi színvonaluk 50 százalékát, majd nyolcéves korukra 80 százalékát ) Így talán a hátrányos helyzetű gyerekeken is lehetne segíteni. Nagy programok indulnak sok pénzzel, és beletelik 10-15 év, mire kiderül, hogy a látványos kezdeti eredmények a semmibe foszlanak, az előny csak az iskola első két évében tart ki, viszont a gyerekek neurotizálódnak. Ezek az első nekifutások a tanulást, mint tisztán kognitív (gondolkodásbeli) és emlékezeti teljesítményt fogják fel, míg a spontán, elsősorban még a mozgásos, utánzásos, szabad játékban realizálódó érzéki, érzelmi, kreatív, szociális és gyakorlati tanulást elhanyagolják. (Németországban a szülők kiharcolták az óvodákban az olvasástanítást, Lückert könyve nyomán, és ezután hívják fel a gyermekorvosok a figyelmet arra, hogy a kisgyerekkor megrontása és iskolásítása milyen káros következményekkel járt.) 34
Az első három év A kisgyerek spontán módon, tanítás nélkül, magától hihetetlenül sokat és intenzíven tanul; egy egész nyelvet megtanul például két-három év alatt, anyanyelvi szinten. A gyerekek mindig nagyon örülnek, ha együtt lehetnek a számukra fontos felnőttekkel, és átélhetik anyjuknak vagy apjuknak koncentráltan csak rájuk irányított figyelmét. (Ez akkor is örömteli lehet, ha akár olvasni tanítja őket az erre felkészített anya vagy apa.) Az együttlét a fontos itt és a személyes figyelem. Igen, ennek a fontossága már akár az anyaméhtől megvan (sok vizsgálat mutatja, hogy már a magzattal is lehet kommunikálni). De a mai világban a valódi felkészítés a kihívásokra, meggyőződésem szerint, nem a korai tanítás, hanem a megőrzött gyerekkor! A kisgyerek lehessen kisgyerek, sok szabad játékkal, nagy érzelmi biztonságban, sok mesét hallgatva és a spontán utánzás beszédtől tevékenységig terjedő lehetőségeivel. A gyerekben kiskorában még sokkal mélyebbről fakadó, nagyobb erők hatnak (mondjuk így: az agy kéreg alatti központjaiból feltörő erők), mint amilyeneket később, vagy akár most is a szándékos, tudatos tanítás és tanulás (az agy kérgi részéhez kötődő tevékenység) mozgósítani képes. Szerintem az a helyes, ha hancúroznak az apjukkal; szerintem, nem kell idegen nyelvet tanulniuk az óvodában, nem kell részt venniük a fizetős foglalkozásokon, de más vélekedések szerint (ezek ötévenként többnyire Amerikából induló tudományos divatok, melyeknek kiinduló pontja a következő öt évben megcáfolódik) igen. És a szülő dönt. Ami engem illet: én nem vinném gyerekemet ilyen fejlesztésre, én nem próbálkoznék korai (olvasás-) tanítással. 35
TARTALOM ELŐSZÓ HELYETT: a döblingi hagyaték...5 AZ ELSŐ HÁROM ÉV Végső elkeseredés...9 Csó. 14 Egy hét anyánál, egy hét apánál?!...17 Vedd vissza!... 20 Mikor? Hányat?... 23 Kaki... 26 Alvás, pelus... 30 Korai tanítás... 33 Csak én... 36 Felvilágosítás, szex... 39 Izgalom... 42 HÁROMÉVES KORTÓL HATÉVES KORIG Óvodakezdés...47 Vegyes csoport?... 50 Rendetlenül?... 53 171
A szülő kérdez, a pszichológus válaszol 2. Mennyire rugalmasak?... 56 Nyelv... 59 Menjünk? Ne menjünk?... 62 Önállóság? Szófogadás? Kötelesség?... 66 Mi van a kislányommal?... 69 ISKOLÁSKOR Ikrek... 75 Tekergők... 78 Balkezesek... 80 Olvasás... 83 Család és iskola... 86 Mi a jó a gyerekeknek?... 89 Iskolaváltás... 94 Élmény és öröm... 97 Szex a neten... 100 Ebédelés-értékelés...106 KAMASZKOR KÖRÜL Kiskamaszkor... 111 Értékek...116 Kicsik és nagyok...125 Agresszió az iskolában...128 172
Tartalom CSALÁD Rend...141 Család...144 Mi marad meg?...147 Apák és nyaralás...151 Csonka család?...154 Svédasztal...157 Egy aggódó nagymama...160 Rugalmasság...163 TÁRGYMUTATÓ...167 173