Megtévesztő jelleg a védjegyjogban

Hasonló dokumentumok
kizáró ok a védjegyeljárásokban

A védjegyoltalom megszerzése és megszűnése

A Védjegytörvény 2013 és 2014-ben hatályba lépett új rendelkezései. Budapest, Ügyfélfórum március 10. Rabné dr.

ROSSZHISZEMŰ VÉDJEGYBEJELENTÉSEK AZ ÚJABB TÜKRÉBEN

Az eredetvédelem jelentősége, kreatív védelem, védjegyek és földrajzi árujelzők Eredetvédelmi Országjárás Helvéciai Fórum

Rosszhiszeműség a védjegyjogban

Király György JUREX Iparjogvédelmi Iroda Debrecen november /24

Az eredetvédelem jelentősége, kreatív védelem, védjegyek és földrajzi árujelzők Eredetvédelmi Országjárás Egri Fórum

Az eredetvédelem jelentősége, kreatív védelem, védjegyek és földrajzi árujelzők Eredetvédelmi Országjárás Miskolci Fórum

A közösségi védjegyrendszer reformja

Iron & Smith kontra Unilever előzetes döntéshozatali ügy (C-125/14)

A fejezetcímek hatályának új értelmezése változások a gyakorlatban

A Párizsi Uniós Egyezmény 6 ter cikkének gyakorlati alkalmazása

KÖZÖSSÉGI VÉDJEGY TÖRLÉSÉRE IRÁNYULÓ KÉRELEM

IPARJOGVÉDELMI ALAPOK. SEED Hölgyek

Összefoglaló. a Hivatal döntéseivel szemben benyújtott megváltoztatási kérelmek elbírálása tárgyában visszaérkezett bírósági döntésekről

Közös közlemény az IP Translator végrehajtásáról v1.2, február 20.

I. fejezet. Általános rendelkezések. II. fejezet

Összefoglaló. a Hivatal döntéseivel szemben benyújtott megváltoztatási kérelmek elbírálása tárgyában visszaérkezett bírósági döntésekről

A ROSSZHISZEMŰ VÉDJEGYBEJELENTÉSRE VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK AZ EURÓPAI UNIÓBAN ÉS AZ EURÓPAI UNIÓHOZ ÚJONNAN CSATLAKOZÓ ORSZÁGOKBAN

Összefoglaló. a Hivatal döntéseivel szemben benyújtott megváltoztatási kérelmek elbírálása tárgyában visszaérkezett bírósági döntésekről

Mi van a nevedben? A névjog és a védjegyjog összefüggései Dr. Lukácsi Péter. MIE Konferencia Győr, november 25.

A védjegybitorlás tipikus esetei

MŰALKOTÁSOK A VÉDJEGYEK VILÁGÁBAN (illetve védjegyek a műalkotásokban) DR. KARSAY ENIKŐ MIE, Iparjogvédelmi konferencia, Zamárdi

DÖNTÉSE. a naomicampbellparfum.hu domain tárgyában indult eljárásban

Nemzetközi továbbítási kérelmek gyakori hiányosságai

Kereskedõk, szolgáltatók figyelem!

A BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI RENDELETE ( )

Az Európai Parlament és a Tanács 2008/95/EK irányelve. (2008. október 22.) a védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítésérıl.

Jóhírű védjegyek az Európai Bíróság gyakorlatában

A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról figyelemmel a évi XLVII. Törvény rendelkezéseire

Egy tanúsító, megfelelőségértékelő rendszer legfontosabb követelményei WESSLING Hungary Kft.

Az összetéveszthetőséggel és a leíró jelleggel kapcsolatos friss hazai védjegydöntések. Dr. Kereszty Marcell Gödölle, Kékes, Mészáros & Szabó

A terméktanúsítás mint hozzáadott érték WESSLING Hungary Kft.

CP5. Viszonylagos kizáró okok Összetéveszthetőség

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (hatodik tanács) szeptember 20. *

A magyar és az európai uniós védjegyrendszer kapcsolata -a hatályos szabályozás és a jogalkotási javaslatok tükrében

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, szeptember 25. (OR. en)

Földrajzi árujelző. Néhány közismert földrajzi jelzés a mezőgazdasági termékek világából

Szellemi Tulajdon Világnapja

Általános áttekintés

1995. évi XXXIII. törvény a találmányok szabadalmi oltalmáról

Összefoglaló. a Hivatal döntéseivel szemben benyújtott megváltoztatási kérelmek elbírálása tárgyában visszaérkezett bírósági döntésekről

A védjegy és design oltalom jelentősége és gyakorlati kérdései. VIVACE+Szeged december 7. Rabné dr. Molnár Mónika

Egy bitorlási ügy tanulságai: szabadalombitorlás, megsemmisítési eljárás, jellegbitorlás és ezekkel kapcsolatos polgári jogi igények érvényesítése

Összefoglaló. a Hivatal döntéseivel szemben benyújtott megváltoztatási kérelmek elbírálása tárgyában visszaérkezett bírósági döntésekről

Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat

samsungszervizoktogon REGISZTRÁCIÓS DÖNTNÖK

NEMZETI VÉDJEGYKÖZLEMÉNYEK

Összefoglaló. a Hivatal döntéseivel szemben benyújtott megváltoztatási kérelmek elbírálása tárgyában visszaérkezett bírósági döntésekről

Tanácsi ügyek felgyorsításának lehetőségei

A védjegy megkülönböztető képességének megszerzése

Védjegyek és egyéb megjelölések szabályozása egyes nemzetközi sporteseményekkel összefüggésben

AZ EURÓPAI BÍRÓSÁG GYAKORLATÁNAK HATÁSA A MAGYAR VÉDJEGYJOGRA**

A védjegy és piaci előnyei

Összefoglaló. a Hivatal döntéseivel szemben benyújtott megváltoztatási kérelmek elbírálása tárgyában visszaérkezett bírósági döntésekről

Közös közlemény az összetéveszthetőségen alapuló viszonylagos kizáró okokkal (a megkülönböztető képességgel nem rendelkező/gyenge elemek hatásával)

REGISZTRÁCIÓS DÖNTNÖK DÖNTÉSE. a longtimeliner.hu domain tárgyában indult eljárásban

A C-307/10 IP Translator ügyben hozott előzetes döntés értelmezése

Szabadalom. a szabadalom tulajdonosa számára a versenytársakhoz képest előnyösebb pozíciót biztosít.

Konvergencia. Gyakran ismételt kérdések (GYIK) a közös gyakorlattal kapcsolatban, 2. verzió CP 4. A fekete-fehér védjegyek oltalmi köre

A FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG TAPASZTALATAI A VM (MAGYAR TERMÉK) RENDELET KAPCSÁN május 20.

Kreatív védelem. Dr. Ladányi Katalin. Hogyan tűnjünk ki a tömegből és használjuk eredményesen az oltalmak biztosította lehetőségeket?

Összefoglaló. a Hivatal döntéseivel szemben benyújtott megváltoztatási kérelmek elbírálása tárgyában visszaérkezett bírósági döntésekről

* Szabadalmi ügyvivő, Gödölle, Kékes, Mészáros & Szabó Szabadalmi és Védjegy Iroda, ipright@ godollepat.hu.

metin2mester REGISZTRÁCIÓS DÖNTNÖK DÖNTÉSE

Az EUIPO ELŐTT FELMERÜLT KÖLTSÉGEK ÉRVÉNYESÍTÉSE A MAGYAR BÍRÓSÁGOK ELŐTT?

A megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, ha nem felel meg az 1. -ban meghatározott követelményeknek.

Az eredetvédelmi oltalom

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3133/2015. (VII. 9.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.

Védjegyjogi fejlemények az európai és a hazai színtereken

Érdemes-e védjegycsaládot alapítani? Dr. Süle Ákos sulelaw.com

DR. GYÖRGY ÁDÁM, LL.M NOVEMBER 26. MIE ŐSZI KONFERENCIA 2015

Azonosság és összetéveszthetőség Az áruk és szolgáltatások összehasonlítása

Összefoglaló. a Hivatal döntéseivel szemben benyújtott megváltoztatási kérelmek elbírálása tárgyában visszaérkezett bírósági döntésekről

A/16 A VÉDJEGY FOGALMA ÉS OLTALMÁNAK FELTÉTELEI, A KERESKEDELMI NÉV

A VÉDJEGYSZOLGÁLTATÁSOK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI. Bevezető

AZ IPARI MINTAOLTALMI JOG FEJLŐDÉSI IRÁNYAI**

Kérelem a PSZÁF J-B-IV-24/2007. sz. határozat saját hatáskörben történő visszavonására

A Nemzeti Parki Termék védjegy minősítési rendszere és követelményei az élelmiszerszabályozásban.

mtt-media REGISZTRÁCIÓS DÖNTNÖK

Konvergencia Gyakran ismételt kérdések (GYIK) a közös gyakorlattal kapcsolatban

Fővárosi Ítélőtábla 12.Pk /2014/3.

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

A nemzeti park igazgatóságok és termék előállítók közötti HASZNÁLATI (VÉDJEGYLICENCIA) SZERZŐDÉS

REGISZTRÁCIÓS DÖNTNÖK DÖNTÉSE. a tempora.hu domain tárgyában indult eljárásban

Kérdés felelet. védjegyoltalom. Közösségi. Magyar Szabadalmi Hivatal 2007

védjegyoltalom Közösségi Európai védjegyjogi gyakorlat a feltétlen kizáró okok kapcsán Közösségi oltalmi rendszer

í t é l e t e t : Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 nap alatt (tizenötezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget.

KÚRIA. v é g z é s t : A Kúria a Nemzeti Választási Bizottság 134/2014. számú határozatát helybenhagyja.

A Pálinkavédjegy a minőség garanciája. Dr. Martin Andrea WESSLING Hungary Kft.

a nespressokompatibilis.hu és a bionespressokapszula.hu domain tárgyában indult eljárásban

A Tanács 207/2009/EK rendelete. (2009. február 26.) a közösségi védjegyrıl. (kivonat)

SPC kiegészítő oltalmi tanúsítvány

Dr. Tarczay Áron: A végrehajtási jog elévülésének néhány eljárási vonatkozása

A vidékfejlesztési miniszter /2011. ( ) VM rendelete egyes önkéntes megkülönböztető megjelölések élelmiszereken történő használatáról

Az eredetvédelem aktuális kérdései

A BÍRÓSÁG VÉGZÉSE (negyedik tanács) október 6.*

A K ÉS TÁRSAI MEGOLDÁS Kft.t (székhelye: 7632 Pécs, Tolsztoj u. 2., adószáma: , a továbbiakban: vállalkozás) arra.

Lajstromozott védjegyek

Átírás:

Megtévesztő jelleg a védjegyjogban dr. Bozóki Bence ügyvéd SBGK Ügyvédi Iroda MIE Konferencia, Debrecen, 2014. november 21.

Jogszabályi háttér ÁTTEKINTÉS Alapvetés, felmerülő kérdések Megtévesztő jelleg mint feltétlen kizáró ok értelmezése és alkalmazása Magyarországon Összegzés és európai kitekintés

JOGSZABÁLYI HÁTTÉR I. Magyarország - Vt. LAJSTROMOZÁST GÁTLÓ OK: Vt. 3. (1) bek. b) pont: A megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, ha az áru, illetve a szolgáltatás fajtája, minősége, földrajzi származása vagy egyéb tulajdonsága tekintetében alkalmas a fogyasztók megtévesztésére. TÖRLÉSI OK: Vt. 33. (1) bek. a) pont: A védjegyet törölni kell, ha a védjegyoltalom tárgya nem felelt meg a 8. a) pontjában meghatározott feltételeknek. MEGSZŰNÉSI OK: Vt. 35. (1) bek. b) pont: A védjegyoltalom megszűnik, ha a védjegy - használata következtében - megtévesztővé vált, különösen a áruk vagy a szolgáltatások jellegét, minőségét vagy földrajzi származását illetően.

JOGSZABÁLYI HÁTTÉR II. EU - Rendelet és Irányelv KVR 7. cikk (1) bek. g) pont: A megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, ha alkalmas a fogyasztók megtévesztésére különösen az áru, illetve a szolgáltatás fajtája, minősége vagy földrajzi származása tekintetében. KVR 51. cikk (1) bek. c) pont: A hivatalhoz benyújtott kérelem vagy a védjegybitorlási perben előterjesztett viszontkereset alapján a közösségi védjegyoltalom megszűnését kell megállapítani, ha a védjegy a jogosult vagy az ő engedélyével más által folytatott védjegyhasználat következtében az árujegyzékben szereplő árukkal, illetve szolgáltatásokkal kapcsolatban megtévesztővé vált, különösen az áruk vagy a szolgáltatások jellegét, minőségét vagy földrajzi származását illetően. KVR 52. cikk (1) bek. a) pont: A közösségi védjegyet a hivatalhoz benyújtott kérelem vagy a védjegybitorlási perben előterjesztett viszontkereset alapján törölni kell, ha a védjegy lajstromozására a 7. cikkben foglalt rendelkezések megsértésével került sor. ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------ Irányelv 3. cikk (1) bek. g) pont: A megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, illetve a védjegy törlésének van helye, ha a megjelölés alkalmas a fogyasztók megtévesztésére különösen az áru, illetve a szolgáltatás fajtája, minősége vagy földrajzi származása tekintetében. Irányelv 12. cikk (2) bek. b) pont: Az (1) bekezdésben foglaltak sérelme nélkül a védjegyoltalom megszűnését kell megállapítani, ha a lajstromozás napját követően a védjegy - a jogosult vagy az ő engedélyével más által folytatott védjegyhasználat következtében - az árujegyzékben szereplő árukkal, illetve szolgáltatásokkal kapcsolatban megtévesztővé vált, különösen az áruk vagy a szolgáltatások jellegét, minőségét vagy földrajzi származását illetően.

Nemzeti védjegybejelentés: ALAPVETÉS I. Gyakorlati példa Megjelölés, vagy annak valamely szóeleme (vagy ábrás eleme) utal valamilyen árura/szolgáltatásra, továbbá esetlegesen valamilyen földrajzi helyre is. Példa: LA BRUSQUETTA (vagy akár helyesen írva: LA BRUSCHETTA ). Érintett áruk/szolgáltatások: 29., 30., 43. osztályok teljes betűrend szerinti jegyzék. Bejelentő nem olaszországi székhelyű és/vagy egyébként az áruinak/szolgáltatásainak nincs kapcsolata Olaszországgal.

ALAPVETÉS II. Gyakorlati példa SZTNH nyilatkozattételi felhívás, 1. variáció: A bejelentett megjelölés oltalomképessége a 29. és 30. osztályokba tartozó áruk tekintetében aggályos, mivel az érdemi vizsgálat során felmerült, hogy az a 30. osztályba tartozó kenyérfélék (vagy annak egy része) tekintetében leíró jellegű, mivel kizárólag olyan jelekből vagy adatokból áll, amelyeket a forgalomban az érintett áruk fajtája feltüntetésére használhatnak; a 30. osztályba tartozó összes többi áru, valamint a 29. osztály valamennyi áruja tekintetében az áru fajtája szempontjából alkalmas a fogyasztók megtévesztésére; a 43. osztályba tartozó szolgáltatások tekintetében oltalomképes.

ALAPVETÉS III. Gyakorlati példa SZTNH nyilatkozattételi felhívás, 2. variáció: A bejelentett megjelölés oltalomképessége a 29. és 30. osztályokba tartozó áruk tekintetében aggályos, mivel az érdemi vizsgálat során felmerült, hogy az áru fajtája és földrajzi származása szempontjából alkalmas a fogyasztók megtévesztésére; a 30. osztályba tartozó Olaszországból származó kenyérfélék tekintetében oltalomképes, az árujegyzék korlátozásával lajstromozható; a 43. osztályba tartozó szolgáltatások tekintetében oltalomképes.

ALAPVETÉS IV. Kérdések A megkülönböztető képesség hiánya (pl. leíró jelleg) és a megtévesztő jelleg mint kizáró okok együttes, egymást kiegészítő alkalmazása szükségszerű-e, indokolt-e, és ha igen, milyen megjelölések köre esetében? A releváns fogyasztói kör mennyiben hajlamos a tényleges megtévesztődésre, milyen mértékben van kitéve az áru/szolgáltatás valamely tulajdonsága tekintetében a megtévesztés veszélyének? Hol húzódik az a határ, amely elválasztja azon áruk/szolgáltatások körét, amely tekintetében a megtévesztés veszélye egy adott megjelölés esetében fennáll, attól az árukörtől/szolgáltatási körtől, amely tekintetében e veszély azonos megjelölés esetében már nem áll fenn?

Összegezve: ALAPVETÉS V. Kérdések Milyen esetekben alkalmazandó a kizáró ok, továbbá, ahol alkalmazandó, ott az alkalmazása hogyan történjék? Válaszok keresése a hazai joggyakorlatban, európai kitekintéssel.

JOGGYAKORLAT I. Általános elvek, megállapítások, meghatározások Az Európai Bíróság Gorgonzola (C-87/97) ügyben hozott előzetes döntése szerint a megtévesztő jelleg mint kizáró ok szűken értelmezendő, alkalmazása tényleges megtévesztés fennállását, vagy a fogyasztó megtévesztésének kellően komoly kockázatát feltételezi (41. pont). Ugyanehhez lásd még: C-259/04 Elizabeth Emanuel (47. pont). A fentieken kívül jelenleg nem találunk az EU Bíróságának olyan előzetes döntését, amely az értelmezés tekintetében megfelelő iránymutatást adna.

JOGGYAKORLAT II. Általános elvek, megállapítások, meghatározások T-248/05 I.T.@MANPOWER (65-69. pontok összegzése): Kizárólag akkor téveszti meg a védjegy a célzott fogyasztói kört, ha azt a benyomást kelti, hogy az áruk és szolgáltatások bizonyos jellemzőkkel bírnak, amelyekkel a valóságban nem is rendelkeznek. Amennyiben a megjelölés által közvetített üzenet nem elegendően világos ahhoz, hogy a vitatott áruk és szolgáltatások pontos jellemzőit kijelölje, csupán utal azokra, a megjelölés nem tekinthető megtévesztőnek.

JOGGYAKORLAT III. Általános elvek, megállapítások, meghatározások SZTNH Módszertani Útmutató (84. oldal): Megtévesztésre alkalmas a megjelölés akkor, ha olyan információt vagy utalást tartalmaz, amely a megjelölésnek, illetve a megjelölés bármely elemének és az árujegyzéknek, esetleg a bejelentő személyének/állampolgárságának/székhelyének, illetve a védjegy típusának összevetése alapján nem felel meg a valóságnak, és ezáltal a fogyasztókat a védjeggyel ellátott áru származása vagy egyéb tulajdonsága tekintetében téves következtetésre vezetheti, tévedésbe ejtheti.

JOGGYAKORLAT IV. Általános elvek, megállapítások, meghatározások Az átlagfogyasztó Az átlagfogyasztó kellően tájékozott, figyelmes és körültekintő (lásd többek között: C-210/96 Gut Springenheide GmbH és Rudolf Tusky kontra Oberkreisdirektor Steinfurt, 37. pont, továbbá C-356/07 Lidl Belgium GmbH & Co. KG kontra Etablissementen Franz Colyruyt NV, 78. pont). A fogyasztók megtévesztésére való alkalmasság megítélésekor a termék piaci verseny keretein belül történő értékesítésének körülményeire is tekintettel kell lenni. A megtévesztő jelleg megállapításához a védjegynek a termék beazonosítását szolgáló árujelzőként önmagában, jelentésénél fogva alkalmasnak kell lennie arra, hogy befolyásolja a fogyasztók üzleti szabadságát. (Fezer, Markenrecht, 4. kiadás, 2009, 8. 537. bek.) A tényleges megtévesztés nélküli használat bizonyítása? Használat révén nem iktatható ki a megtévesztő jellegre vonatkozó kizáró ok, azonban a hosszabb idő óta folytatott, tényleges megtévesztést nem okozó használat mint ténykörülmény figyelembe vehető a megtévesztő jelleg megítélésénél [Faludi-Lukácsi (szerk.), A védjegytörvény magyarázata, 2014, 66. oldal].

JOGGYAKORLAT V. Megtévesztés az áru/szolgáltatás fajtája tekintetében Az áru fajtája tekintetében megtévesztő az olyan megjelölés, amely konkrétan utal valamely árufajtára, és az árujegyzékben nem ilyen áruk vagy nem csak ilyen áruk szerepelnek. [Faludi-Lukácsi (szerk.), A védjegytörvény magyarázata, 2014, 66. oldal] Csak kétféle árukör létezne? 1) Amelyre a megjelölés konkrétan utal: leíró? 2) Amelyre a megjelölés nem utal konkrétan: megtévesztő?

JOGGYAKORLAT VI. Megtévesztés az áru/szolgáltatás fajtája tekintetében [V]alamely jelentéssel bíró közszó az árujegyzéktől függően vagy kizárt a védjegyoltalomból megkülönböztető jelleg hiánya, illetve a megtévesztő jelleg miatt, vagy fantáziaszóként lajstromozható. [Faludi-Lukácsi (szerk.), A védjegytörvény magyarázata, 2014, 66. oldal] Példák: Chocolate 9. osztály lajstromozható. APPLE 9. osztály lajstromozható. FA 3. osztály lajstromozható.

JOGGYAKORLAT VII. Megtévesztés az áru/szolgáltatás fajtája tekintetében SOCOLATE 29. osztályba tartozó étkezési olajokra és zsírokra megtévesztő. Mivel a megjelölés nagymértékben hasonlít az angol chocolate szóhoz, ezért a fogyasztók automatikusan csokoládéra, illetve csokoládé tartalmú, ízű termékekre gondolnak. (Főv. Bír. 1.Pk.20.962/2006/3.) Turbó Diéta Shake Nem diétás termékekre megtévesztő. (SZTNH M0902970/10., Főv. Bír. 1.Pk.25.121/2010/3.) ÁGYAS PÁLINKA 42. osztályba tartozó vendéglátás (élelmezés): nem megtévesztő. Viszont nem alkalmas a megkülönböztetésre a 33. osztály mellett a 42. osztályba tartozó vendéglátás (élelmezés) szolgáltatások vonatkozásában sem. (SZTNH M0103286, FÍT 8.Pkf.26.599/2007/7.)

JOGGYAKORLAT VIII. Megtévesztés az áru/szolgáltatás fajtája tekintetében 1., 3., 5., 10., 35., 42. és 44. osztályokba tartozó áruk és szolgáltatások. Leíró jelleg: 3. osztály szappanok, illatszerek, kozmetikai cikkek, hajmosó szerek és fogkrémek. 5. osztály gyógyszerészeti készítmények, egészségügyi készítmények gyógyászati használatra. Megtévesztő jelleg: összes többi áru és szolgáltatás. A védőkrém szó valamilyen kenhető anyagtulajdonságra utal, ezért az áru- és szolgáltatási jegyzék azon részében, amelyben a leíró jelleg nem állapítható meg, a megjelölés az áruk és szolgáltatások fajtája tekintetében egyértelműen alkalmas a fogyasztók megtévesztésére. (SZTNH M1202920/10.; FT 3.Pk.23.424/2013/3.)

JOGGYAKORLAT IX. Megtévesztés az áru/szolgáltatás fajtája tekintetében ABX GUITARS SZTNH: Elutasítás a 15. osztályba sorolt fúvós hangszerek, billentyűs hangszerek, húros és ütős hangszerek, azok tartozékai, hangszerkellékek áruk vonatkozásában. Az SZTNH szerint a megjelölés a 15. osztályba tartozó nem gitár hangszerek tekintetében megtévesztő. (SZTNH A1151448/8.) Fővárosi Törvényszék: A bíróság rámutatott arra, hogy egy szokásosan tájékozott, ésszerűen figyelmes és körültekintő fogyasztótól elvárható, hogy az alapvetően különböző működési elvű hangszereket, így különösen az árujegyzékben nevesített két típust, a fúvós és a húros hangszereket az azokon látható árujelzőtől függetlenül, könnyedén meg tudja különböztetni. Ha pedig egy húros, pengetős hangszerek közti különbségtétel lehetőségét nézzük, akkor értékelendő, hogy a hangszerek általában nem hétköznapi felhasználású árufajták, sokszor nagy értékű, tartós fogyasztási cikkek, így az ezeket vásárló átlagos fogyasztó, aki feltehetően nem csak csodálni képes azokat, de játszani is tud rajtuk, a szokásosnál mélyrehatóbb ismeretekkel bír, s így biztonsággal tud eligazodni a gitárszerű, pengetős hangszerek világában. Megjegyezte továbbá a bíróság, hogy az ABX GUITARS nemzetközi védjegy nem csak a gitár szót tartalmazza, hanem az ABX megjelölést is, mely szókapcsolat nyilvánvalóan céget jelöl, márkajelzésként hat, a lajstromozni kért megjelölés így összhatásában nem egy hangszertípust ír le. A hangszerek piacán tájékozott magyar fogyasztó is valószínűleg így értelmezi a megjelölést, s aligha tekinti gitárnak a vihuelát csak azért, mert annak márkajelzésében a guitar szó szerepel. (FT 3.Pk.25.937/2013/3.) Érdekesség: többletelem ( ABX ) hangsúlyozása mint cégre/márkanévre utaló jelzés, annak ellenére, hogy a jogszabályhely szövege szerint a megtévesztő jelleg megállapításához nem szükségszerű, hogy a megjelölés kizárólag olyan elemekből álljon, amelyek megtévesztőek.

JOGGYAKORLAT X. Megtévesztés az áru/szolgáltatás fajtája tekintetében

JOGGYAKORLAT XI. Megtévesztés az áru/szolgáltatás fajtája tekintetében Tejföl, joghurt, puding csomagolásának alakját idéző ábrás megjelölés cherry likőrökre (33. osztály) nézve a fogyasztók különösen a gyermekek számára megtévesztő. (M0800936/3., majd később LB Pfv.IV.22.157/2009/3.) ÖSSZEGZÉS: A jogesetek alapján a joggyakorlat nem egységes, általános következtetéseket levonni nem lehet.

JOGGYAKORLAT XII. Megtévesztés a földrajzi származás tekintetében Általában előforduló esetek: Megjelölésben földrajzi hely szerepel Megjelölésben földrajzi helyre utaló jelzés (pl. idegen nyelvű vagy hangzású szó) szerepel Példák: COLUMBIA 9., 14., 18., 22. és 25. osztályok USA-beli jogosult törlési kérelmek elutasítva, nem megtévesztő. (142046 és 172745 ljsz. védjegyek) ENGLISH GARDEN 25., 35. és 41. osztályok magyar bejelentő nem megtévesztő. (SZTNH M1300492)

JOGGYAKORLAT XIII. Megtévesztés a földrajzi származás tekintetében Nem vált attól megtévesztővé, hogy jogosultja átruházás folytán egy külföldi cég lett, és a védjeggyel megjelölt árukat részben már nem Kecskeméten gyártották. (LB Pfv.IV.20.602/2007/4.) angliai, majd ciprusi székhelyű bejelentő, az áruk/szolgáltatások nem kapcsolódnak Amerikához, tehát megtévesztő. (LB Pfv.IV.20.703/2011/3.) cseh bejelentő, megtévesztő. (SZTNH A992504)

JOGGYAKORLAT XIV. Megtévesztés a földrajzi származás tekintetében 29. osztály: tej és tejtermékek, különösen krémfehér sajtok magyar bejelentő nem megtévesztő (Főv. Bír. 3.Pk.26.782/2009/2.) KALASCHNIKOW 32. osztály svájci bejelentő A megjelölés gépfegyverekkel kapcsolatban közismert, de ahhoz sörök és alkoholmentes italok tekintetében a fogyasztókban semmiféle pozitív értékítélet nem kapcsolódik. nem megtévesztő (Főv. Bír. 1.Pk.20.409/2010/3.) JELZIN 33. osztály: vodka francia bejelentő A megjelölés és az orosz vodka között túlságosan távoli a kapcsolat az átlagfogyasztó szemében, ezért nem megtévesztő. (SZTNH A1066070/11.; FT 1.Pk.24.920/2012/3.)

JOGGYAKORLAT XV. Megtévesztés a földrajzi származás tekintetében 32. és 33. osztályok luxemburgi bejelentő megtévesztő. (Kúria Pfv.IV.20.523/2012/3.) Átlagfogyasztó Moszkvára asszociál, az orosz szeszes italok (vodka és pezsgő) jó minősége és tradíciója a Kúria szerint köztudomású tény. Vodka és alkoholtartalmú italok, amelyek az orosz hagyományok és receptek szerint készültek (sörök kivételével) árujegyzék-korlátozás sem jelent megoldást, mivel ez nem változtat azon a tényen, hogy az áruk Oroszországtól eltérő földrajzi helyről származnak. Más megjelölés használata esetén a bejelentő nem lenne attól elzárva, hogy egyébként a termékén utaljon az orosz tradícióknak megfelelő elkészítésre.

JOGGYAKORLAT XVI. Megtévesztés a földrajzi származás tekintetében Érdekesség: Ezután az M1204074 ügyszámú új bejelentés 210756 lajstromszámon lajstromozásra került a 33. osztályban alkoholtartalmú italok (a sörök kivételével), rövid italok, vodka és vodka-alapú italok, amelyeket a volt Szovjetunió területén állítanak elő áruk tekintetében. ÖSSZEGZÉS: A földrajzi helyre utaló megjelölések általában akkor megtévesztőek, ha a releváns fogyasztók tudatában a kérdéses áruval, illetve szolgáltatással kapcsolatban az adott földrajzi helyhez valamilyen pozitív értékítélet, elvárás társul, és a bejelentőnek illetve árujának, szolgáltatásának nincsen kapcsolata a földrajzi hellyel.

JOGGYAKORLAT XVII. Megtévesztés minőség vagy egyéb tulajdonság tekintetében Példák: Monte Carlo Elektronikus Casino és 35., 41., 42. és 43. osztályok CASINO DE MONTE- CARLO külföldi védjegy jogosultja többek között észrevételt terjesztett elő: megtévesztés földrajzi származás és minőség tekintetében. Mindkét jogalap miatt megtévesztő mindkét megjelölés, a minőség tekintetében azért, mert a fogyasztók a megjelölések alapján azt hihetik, hogy olyan minőségű szolgáltatásokat vesznek igénybe, amelyek mögött ott vannak azok az ismeretek, amelyek a Casino De Monte-Carlo által nyújtott szolgáltatások közismert minőségét biztosítják. (FÍT 8.Pkf.25.011/2010/3., FÍT 8.Pkf.25.017/2010/3.)

JOGGYAKORLAT XVIII. Megtévesztés minőség vagy egyéb tulajdonság tekintetében Gyors fogyás könnyedén Fogtömő anyagok és fogászati mintázóanyagok; fertőtlenítőszerek; kártékony állatok és növények irtására szolgáló készítmények; gombaölő szerek (fungicidek), gyomirtó szerek (herbicidek) tekintetében megtévesztő. (FT 3.Pk.25.436/2012/3.) Nem megtévesztő az olyan jelmondat, amelynek valótlan vagy kétes igazságtartalmú jelentését, reklám jellegű üzenetét a fogyasztók nem tekinthetik árura vagy szolgáltatásra vonatkozó valós információnak [Faludi-Lukácsi (szerk.), A védjegytörvény magyarázata, 2014, 74. oldal]: SZÁÁÁRNYAKAT AD (157361 ljsz.) HTI Haditechnikai Intézet 35., 41. és 42. osztályok bejelentő egy magyar cég a magyar fogyasztók a honvédséggel kapcsolatos állami intézményre gondolnak, ezért a megjelölés megtévesztő. (FÍT 8.Pkf..25.814/2012/3.)

JOGGYAKORLAT XIX. Megtévesztés minőség vagy egyéb tulajdonság tekintetében 35., 36. és 41. osztályok. A megjelölés a 36. osztály vonatkozásában megtévesztő, mivel banki és kapcsolódó szolgáltatások tekintetében a szolgáltatások magas minőségi szintjére utal, amelynek nincs intézményesült garanciája olyan esetben, amikor az ilyen megjelölésre nem tanúsító védjegyként kérnek oltalmat. Megtévesztő, mert a fogyasztók azt gondolhatják, hogy a 25. osztályba tartozó ruházati cikkek az olimpiai játékokkal kapcsolatosak. Az ábrás elem és a szóelem egymást erősíti e tekintetben. (FT 1.Pk.20.425/2013/3.)

ÖSSZEGZÉS I. Következtetések levonása Helyenként a leíró jelleg és a megtévesztő jelleg mechanikus alkalmazása (ld. családi védőkrém ügy az áruk/szolgáltatások egy része tekintetében leíró, az összes többi tekintetében megtévesztő). Nyilvánvaló, hogy az elbíráló hivatal vagy bíróság mindig az eset összes körülményeinek mérlegelésével, egyedileg dönt, azonban jelenleg nincs olyan egységes mérce vagy teszt, amely alkalmazásra kerülne. Veszély: a védjegyoltalomban részesíthető megjelölések körének indokolatlan és szubjektív korlátozása.

ÖSSZEGZÉS II. Európai kitekintés A BPHH és az EU Bíróságának gyakorlatában a megtévesztő jelleg alkalmazása kivételes jellegű, elenyésző. BPHH Módszertani Útmutató Két alapvetés: 1) Nem alkalmazandó a megtévesztő jelleg mint kizáró ok, ha az érintett áruk és szolgáltatások vonatkozásában nem eleve lehetetlen a megjelölés megtévesztés nélküli használata: a megtévesztés nélküli használat szándékának vélelme. 2) Az átlagfogyasztó kellően figyelmes, és mint ilyen, nem tekinthető olyannak, aki különösen hajlamos lenne a megtévesztésre. Erre tekintettel a kizáró ok csak olyan esetekben alkalmazandó, ha a megjelölés olyan egyértelmű elvárásra ad alapot, amely teljesen ellentétes az érintett áruk valamely tulajdonságával.

ÖSSZEGZÉS III. Javaslatok Áruk és szolgáltatások tételes, egyenként történő vizsgálata, a piac sajátosságainak, a fogyasztói szokásoknak és a releváns közönség árukhoz és szolgáltatásokhoz való viszonyulásának figyelembevétele. Meggondolandó a fogyasztók ügyleti döntésének befolyásolása mint vizsgálati szempont alkalmazása. Elősegítheti az objektivitást a megtévesztés nélküli használat vélelmének alkalmazása. Utóbbi alkalmazását indokolja és elősegíti a megtévesztő kereskedelmi gyakorlattal kapcsolatos magyar szabályozás (2008. évi XLVII tv. 6-7. ), amely tiltja a megtévesztő jellegű megjelöléshasználatot akkor is, ha az lajstromozott védjegy révén valósul meg.

Köszönöm a figyelmet! Bence.Bozoki@sbgk.hu SBGK Ügyvédi Iroda, H-1062 Budapest, Andrássy út 113. Tel.: +3614611000