WOL Élet Szava. Bibliaiskola 2013-2015. Katalógus



Hasonló dokumentumok
Pozitív intézményi légkör

2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR. MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9.

A vezetés ajándékai. Az ötféle szolgálat Isten erős irányadó keze

Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés

REFORMÁTUS OKTATÁSI PROGRAM

A Biblia rövid áttekintése. Alapvető információk a Bibliáról

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk

Külügyi szaktanácsadó szakirányú továbbképzési szak tájékoztatója

A kijelentési ajándékok. Ahogy Isten velünk, emberekkel kommunikál

EDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért.

A szolgálat lelki ajándékai

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

Teológia alapszak képzési és kimeneti követelmények. Azonosító kód: SZ2 Verzió: 4. Dátum:

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

HETÉNYEGYHÁZI REFORMÁTUS GYÜLEKEZET STRATÉGIÁJA

Vezess úgy, mint Jézus! Dr. Gary L. Johnson

Bibliaolvasó vezérfonal a évre

Tanítás a gyülekezetről

6.1 Teológia alapképzési szak

Biblia és Gyülekezet. A Biblia Szövetség folyóiratának mellékleteként. Programfüzet 2011

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV

Üdvözlünk Isten családjában!

A helyreállítás lelki ajándékai. Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk

Nemes György Nemes Rita Mácsik Mária: Katolikus dogmatika és erkölcstan

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

22. Bibliai történetek Újszövetség Jézus önmagáról (Jn 6,35. 51; 8,12; 10,7-15; 11,25; 14,6; 15,1-2)

TARTALOM ELŐSZÓ A MAGYAR KIADÁSHOZ 9 ELŐSZÓ 11 RÖVIDÍTÉSEK 14

SOLA SCRIPTURA Teológiai Főiskola 2051 Biatorbágy, Patak u. 34/A. Web: / Intézményi azonosító: FI70788

HITÉLETI SZAKOK I. VALAMENNYI EGYHÁZI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNY TEKINTETÉBEN 1. KATEKÉTA-LELKIPÁSZTORI MUNKATÁRS ALAPKÉPZÉSI SZAK

Hitvallás és hivatás - protestáns hivatásetika a köznevelésben. A pedagógusokkal szembeni etikai elvárások a református köznevelésben

A TÁBOROZÓ GYERMEKEK HITRE JUTÁSÁÉRT!

Azonosító jel: KATOLIKUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc OKTATÁSI MINISZTÉRIUM

A Nyíregyházi SZC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma szakképzési tájékoztatója érettségizettek számára

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

Célok és feladatok. Általános koncepció

Magyarországi Református Egyház Ökogyülekezeti Mozgalmának Szervezeti és Működési Szabályzata KÜLDETÉSNYILATKOZAT

Iskolai szociális munka szakirányú továbbképzési szak tájékoztatója

Útmutató a 2019-ben megpályázható Konfuciusz Intézet Ösztöndíjakhoz

Kompetencia alapú angol nyelvi tanító szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei

Bible Study Tips I. Biblia tanulmányozás kiscsoportban

Meghívó - KZST Keresztény-Zsidó Társaság szeptember

REFORMÁTUS OKTATÁSI PROGRAM

A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik.

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7

1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete.

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2011/2012-es tanév. esti és levelező. Pécs 2011

Gödöllői Református Líceum Gimnázium

Hittan tanmenet 2. osztály

Baptista Teológiai Akadémia. Szervezeti és Működési Szabályzata

ÓRAREND 2018/ FÉLÉV TEOLÓGIA SZAK, OSZTATLAN MESTERKÉPZÉS, NAPPALI TAGOZAT I. ÉVFOLYAM Az órarend változtatás jogát fenntartjuk.

Hittan tanmenet 4. osztály

Portfólióvédés március 2. Bajnokné Vincze Orsolya. Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet

FELVÉTELI FELHÍVÁS A Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kar Multidiszciplináris Műszaki Tudományi Doktori Iskolai képzésére

Magyar Katolikus Egyház

A Kommunikáció és a Retorika tantárgyak a Média tantárgycsoporthoz tartoznak.

KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK

Takács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai

A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2012/2013-as tanév. esti és levelező. Pécs 2012

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés

Biblia és Gyülekezet. A Biblia Szövetség folyóiratának mellékleteként. Programfüzet 2012

Osztályszám Tagozatkód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (angol olasz)

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015.

Tisztelt Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság!

és vállalkozz nagy tettekre... attempt great things...

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója

ÓRAREND 2017/ FÉLÉV TEOLÓGIA SZAK, OSZTATLAN MESTERKÉPZÉS, NAPPALI TAGOZAT I. ÉVFOLYAM Az órarend változtatás jogát fenntartjuk.

Különös közzétételi lista

EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

1. A kollégiumi felvétel rendje, a felvétel intézményi sajátosságai

IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés

A Mormon könyve tanításai és tana tanulói olvasmányok

Konfuciusz Ösztöndíj 2018

ÓRAREND 2017/ FÉLÉV TEOLÓGIA SZAK, OSZTATLAN MESTERKÉPZÉS, NAPPALI TAGOZAT I. ÉVFOLYAM Az órarend változtatás jogát fenntartjuk.

Tévtanítások, tévhitek

Médiafigyelés FIGYELŐ (66,67. OLDAL)

FEB 93 Ifjúsági Oktatási Alapítvány. Közhasznúsági jelentés FEB 93 IFJÚSÁGI OKTATÁSI ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

Bókay János Humán Szakközépiskola

Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Program

MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN

AZ IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA a július 4-i módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Wáli István Református Cigány Szakkollégium. Szervezeti és Működési Szabályzat

BEISKOLÁZÁS 2014/2015

Tananyagok az írásbeli és a szóbeli teológiai záróvizsgára való felkészüléshez

KI OLVASSON TEOLÓGIÁT? 7. I. RÉSZ PROLEGOMENA / Alapfogalmak és meghatározások Néhány elıfeltétel A tekintély kérdése 21

INTÉZMÉNYÜNKBEN FOLYÓ KÉPZÉSEK

Felvételi tájékoztató a 2018/2019-es tanévre

NYELVVIZSGA-KÖVETELMÉNYEK

FELVÉTELI KÉRELEM Jelentkezési határidő: március 31. Postacím: 1103 Budapest, Gyömrői út 69.

Az iskola a 2014/2015. tanévre a következő osztályokba hirdet felvételt: Az általános iskola 8. osztályát befejezettek számára

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

Felvételi tájékoztató 2017/18

John F. MacArthur, Jr. KARIZMATIKUS. KAosz. Ford Horta: Gerzsenyi Laszl6. GTY.org. BAPTIST A KIA DO Budapest

Gimnáziumi felvételi tájékoztató. 2017/2018. tanév

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke?

Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA

Átírás:

WOL Élet Szava Bibliaiskola 2013-2015 Katalógus

A WOL Élet Szava Bibliaiskola igazgatójától Kedves leendő diákunk! Nagyon örülünk, hogy fontolóra veszed, hogy csatlakozol hozzánk Isten Igéjét tanulmányozni. A bibliaiskola igazgatójaként meggyőződéssel mondhatom, hogy nem fogod megbánni! Ez egy felbecsülhetetlen időbefektetés. A Szentírás azt mondja, hogy a szolgálat végzése Isten minden gyermekének a feladata (Ef 4:12, 2 Kor 5:20). Krisztus nagyköveteiként mindegyikünk számára fontos, hogy megfelelően felkészültek legyünk erre a magasztos elhívásra. Akár teljes idejű szolgálatra készülsz mint lelkipásztor, tanító, vagy misszionárius, akár arra vágysz, hogy a gyülekezetedben felkészültebben, hatékonyabban tudd szolgálni az Urat, a WOL Élet Szava Magyarország Bibliaiskola a megfelelő hely számodra! A diákok az itt eltöltött egy vagy két tanulmányi év leforgása alatt a teljes Szentírást végigtanulmányozzák. Amikor elmész, nemcsak azt fogod tudni, hogy miben hiszel, hanem azt is, hogy miért hiszed azt, és hogyan tudod megvédeni a hitedet Isten Igéjének alapján. Továbbá, a Szentírás mélyebb ismerete mellett képes leszel kibontakoztatni lelki ajándékaidat, megérted Isten akaratát, és ami a legfontosabb, alkalmad lesz növekedni a Jézus Krisztussal való személyes kapcsolatodban. Remélem, a jövő tanévben találkozunk Tóalmáson! Paul Weaver - 2 - - 31 -

6. Bizonyos magatartási elvek követését szükségesnek tartjuk annak érdekében, hogy a WOL ÉLET SZAVA céljai teljesíthetők legyenek. Az előbbiekben leírtak miatt a WOL ÉLET SZAVA elvárja, hogy szervezetének valamennyi tagja tartózkodjon a dohányárú és szeszesitalok fogyasztásától illetve birtoklásától, szerencsejátékoktól és a hagyományos játék-kártyák használatától, narkotikumok és halucinogén anyagok (marihuana is) használatától, esküvel létrehozott titkos társaságokban való részvételtől, bármilyen nyilvános tánctól, filmszínház és revük látogatásától. Elvárás továbbá, hogy szervezetünk minden tagja aktívan támogasson egy Bibliában hívő helyi gyülekezetet szolgálatával, adakozásával, az Úr napjának megünneplésével, a keresztény diszkréció gyakorlásával és a szórakozás megválsztásában tanúsított önfegyelmével, ideértve a rádiót, televíziót, a zenét és különböző irodalmi termékeket is. 7. A WOL ÉLET SZAVA elismeri, hogy ezeknek a szabályoknak a betartása önmagában nem jelenti az ember valamennyi Isten felé való felelősségének teljesítését, ennél fogva nem feltétlenül alkalmas annak lemérésére, hogy valaki Istennek átadott életet él-e. A WOL ÉLET SZAVA azonban vallja, hogy aki készségesen engedelmeskedik ezeknek a sza bályoknak, az hitbeli érettséget és lelki megfontoltságot tanúsít az egész közösség iránt. (pl. Gal. 5:13-24) 8. Elfogadhatatlan a WOL ÉLET SZAVA bármely tagjának olyan viselkedése, amely ellen tétben áll a jóizléssel, a tiszta erkölccsel, vagy a keresztény illemmel. Lehetséges, hogy vannak olyanok, akiknek személyes meggyőződése nem teljesen egyezik a fent leírtak kal, azonban azok célja szükségessé teszi, hogy a szervezet tagjai és munkatársai aláren deljék magukat ezeknek. Ha egy tag lelkiismeretében nem tud alkalmazkodni ezekhez, önként vonuljon vissza a WOL ÉLET SZAVÁTÓL. A fent említettektől való szándékos eltérés és engedetlenség a WOL ÉLET SZAVÁTÓL való azonnali eltávolítással jár. 9. A WOL ÉLET SZAVA hitbeli pozíciójának kompromisszumok nélküli megőrzése érdekében, és azt vallva, hogy a keresztény ifjúság vezetését és tanítását végző embereknek következetes és példamutató életet kell folytaniuk, követelmény, hogy a szervezet valamennyi tagja illetve munkatársa személyesen elfogadja az előbbi nyilatkozatot első kinevezése alkalmával vagy alkalmazásakor, illetve újból megerősítse azt, ha az igazgatók tanácsa azt megköveteli. WOL Élet Szava Bibliaiskola katalógus Tartalomjegyzék 4 Küldetésünk, oktatási elveink, és más sajátosságok 6 Jelentkezés Jelentkezési feltételek Felvételi eljárás 8 Pénzügyi információk Pénzügyi támogatás További díjak/költségek Kedvezmények Ösztöndíjak 14 Diákélet A terület elhelyezkedése Napirend Szolgálati lehetőségek Szabadidős tevékenységek 16 Tanulmányok Kurzusok és kurzusleírások Kreditbeszámítás Helyi tanárok és munkatársak Vendégelőadók 28 Hitvallás és magatartási kódex - 30 - - 3 -

Küldetésünk és oktatási elveink Küldetésünk A WOL Élet Szava Bibliaiskola küldetése, hogy szilárd lelki alapot adjon férfiaknak és nőknek egyaránt, amely nélkülözhetetlen ahhoz, hogy istenfélő, szolgai vezetőkké váljanak a keresztyén közösségben, akár lelkipásztorként, tanítóként, misszionáriusként, akár laikusként szolgálnak a helyi gyülekezetben. Az elméleti bibliaoktatás, a személyes tanítványozás, a gyakorlati szolgálati tapasztalatok és a keresztyén közösség különleges együttese révén diákjaink elsajátíthatják az evangélizáláshoz, tanítványozáshoz, biblikus igehirdetéshez, tanításhoz és lelkigondozáshoz, valamint mások e területeken való képzéséhez szükséges ismereteket. Az oktatás és képzés elvei A WOL Élet Szava Bibliaiskola tantestületének és munkatársainak az a célkitűzése, hogy Isten igéje alapján és munkájukat a legkiválóbban végezve felkészítsék az iskola diákjait egy életre szóló szolgálatra. Ennek érdekében a bibliaiskola programja úgy épül fel, hogy minden diák Isten Igéjének alkalmazható, alapos ismeretéhez jusson (a tantermi oktatás által); hogy olyan légkört biztosítson, amely révén szoros kapcsolatban lehetnek Istennel (a személyes bibliatanulmányozás, az ima, a dicsőítés és a keresztyén közösség hangsúlyozása által); és hogy olyan ismereteket nyújtson, amelyek mások Istenhez való irányításához szükségesek (gyakorlati, szolgálati tapasztalatok által). Ezeket a célokat figyelembe véve fontos hangsúlyoznunk, hogy a bibliaiskola nem csupán egy oktatási intézmény. Elsődleges célunk, hogy valamennyi diákunk Jézus Krisztus odaszánt követőjévé váljon, és élete követendő példa legyen mások számára. Ez azt jelenti, hogy az oktatás, az iskola területén való élés és a szolgálatban szerzett tapasztalatok mind abba az irányba terelik a diákok gondolkodását, hogy az életük minden területén a keresztyén alapelveket alkalmazzák. Ily módon minden diák élete Krisztus-központú lehet, és mint ilyen, erkölcsileg tiszta, etikailag és doktrinálisan szilárd, és képes lehet arra, hogy jelentősebb hatást gyakoroljon egyének és közösségek életére. Mivel a kiegyensúlyozott keresztyén élet Isten Igéjének mind a világos megértéséből, mind a gyakorlati alkalmazásából áll, ezért igyekszünk minden diáknak hatékony szolgálati lehetőséget nyújtani. A tanév alatt minden egyes diáknak van egy felügyelt szolgálata. A nyári gyakorlati szolgálati negyedév alatt minden diák nyolc hetet szolgál az Élet Szava nyári táborában vagy egy másik, iskolánk által jóváhagyott szolgálatban. Ez a 8 hét szolgálat végzési követelmény minden diák számára. - 4 - A WOL Élet Szava magatartási kódexe 1. A WOL ÉLET SZAVA, mint keresztény szervezet,sajátos álláspontot képvisel a mai világban. Eltökélten képviseli Krisztus uralmának tényét a keresztények életének minden területén. A WOL ÉLET SZAVA sajátossága felfogásában és céljaiban is megmutatkozik. A WOL ÉLET SZAVÁVAL kapcsolatban álló személyek, - ide értve az igazgatókat, vezetőket, munkatársakat, és diákokat - közösséget alkotnak, nem pusztán autonóm egyének csoportosulását; következésképpen személyes felelősségeik és feladataik vannak a szervezet céljai teljesítésében. A szervezet zökkenőmentes műdödése és céljainak megvalósulása érdekében szükséges, hogy minden tag, illetve munkatárs kölcsönösen kész legyen elfogadni egy magatartási szabályzatot, és kész legyen azt követni akkor is, ha az bizonyos személyes jogairól való lemondással jár. 2. A WOL ÉLET SZAVA keresztény szervezet, ezért a szervezeten belül követnünk kell a keresztény magatartással kapcsolatos bibliai útmutatásokat. Éppen ezért a WOL ÉLET SZAVA tilt minden olyan tevékenységet, amelyet az Isten Igéje is világosan tilt (pl. 1Kor.6:9-20 - részegség, erkölcstelenség a szexuális életben, becstelenség), továbbá a keresztény szeretet, mások jogainak tiszteletben tartása, a becsületesség és a kereszt ény etika elvárásai arra köteleznek, hogy a keresztény ember elsődleges jellemzője olyan legyen, mint amiről Isten Igéje tanít. (pl. Ef.4:24-5:8). 3. A WOL ÉLET SZAVA elismeri a keresztény szabadság elvét olyan dolgok vonatkozásában, amelyek önmagukban ártatlanok. Ugyanakkor azt is vallja, hogy ezt a szabadságot bizonyos esetekben korlátozni kell. Az Igében az Apcsel 15-ben és a Róma 14-ben találunk példákat önmagukban ártatlan cselekedetek tiltására, mert azok lelki kárt okozhatnak a keresztény közösség némely tagjainak. 4. A fenti bekezdéssel kapcsolatban megfontolandó igék: 1 Korintus 6:12 Szabad, de nem hasznos. 1 Korintus 10:23 Szabad, de nem hasznos. 1 Korintus 8:9 Botránkozás köve lehet. Róma 1:32 A keresztények másmilyenek, és a világ szerint való élet a világot igazolja. Ne találjunk örömöt a bűn szemlélésében. Efézus 5:6-7 Ne tévesszen meg a hiábavalóság és az abban való részvétel. Kolossé 3:17 Az Úrnak tetsző legyen, ne az Én -nek, a hústestnek vagy ér zelmeknek. Zsidók 12:1-2 Tedd félre a bűnt. 5. A WOL ÉLET SZAVA elutasítja azt a felfogást, mely szerint az élet kétes és kifogásolható dolgait fel kell fedezni, és ki kell próbálni ahhoz, hogy azokkal kapcsolatban kialakíthassuk erkölcsi vagy szellemi tisztánlátásunkat és ítélőképességünket. Kérdéses esetekben a WOL ÉLET SZAVA fenntartja a végső döntés jogát, bármely teljes idejű munkatársával kapcsolatban. - 29 -

A WOL Élet Szava hitvallása 1. Hisszük, hogy az ó-, és újszövetségi Szentírás Isten szószerint ihletett Igéje, eredeti szövegében tévedéstől mentes, a hit és az élet kérdéseiben a legfelsőbb és végső hatalom. 2. Hiszünk egy Istenben, a világ teremtőjében és fenntartójában, aki öröktől fogva három személyben létezik: Atya, Fiú és Szentlélek. 3. Hiszünk Jézus Krisztus istenségében, szűztől való születésében, bűntelen életében, váltsághalálában, melyet minden ember bűnéért vállalt, testi feltámadásában, Isten jobbjára emeltetésében, személyes, közeli, a nagy nyomorúság és ezeréves uralkodása előtti visszajövetelében. 4. Hisszük, hogy minden ember vétkezett, ezért Isten előtt bűnös és az Ő ítélete alatt áll. 5. Hisszük, hogy mindaz, aki hittel elfogadja Jézus Krisztust, ugyanakkor újjászületik a Szentlélektől, Isten gyermekévé lesz és örökre üdvözül. A Szentlélek ott lakik minden hívő életében, hogy megvilágosítsa, vezesse és képessé tegye a helyes életvitelre, a bizonyságtételre és a szolgálatra. Hisszük, hogy Isten megválaszolja népének imádságait, és annak szükségleteiről belátása szerint gondoskodik. 6. Hisszük, hogy Isten lelki ajándékokat ad minden hívőnek a Krisztus testének építésére. Hisszük viszont, hogy a Szentlélek természetfeletti jelajándékai, úgymint a nyelveken szólás és gyógyítás csak az egyház kezdeti korszakában működtek. 7. Hisszük az igazak és bűnösök testi feltámadását, a megváltottak örök üdvösségét a dicsőségben és az elveszettek örök, tudatos büntetését a pokolban. 8. Hisszük, hogy Isten az összes hívőt olyan életre hívja, mely elhatárolódik minden világi és bűnös gyakorlattól valamint szövetségtől. Sajátosságaink Sokrétű vendégtanárprogram A vendégtanárprogram olyan egyedülálló jelleget kölcsönöz intézményünknek, amellyel nagyon kevés iskola rendelkezik. Minden héten egy tapasztalt lelkipásztor, teológiai professzor vagy jól ismert író tanítja a Biblia egyik könyvét vagy valamilyen szolgálattal kapcsolatos tárgyat. Dr. Mark Bailey, Dr. Roy Zuck, Dr. Homer Kent, Dr. Tom Constable, Dr. Jimmy DeYoung, Mészáros Kálmán, Mike Sámuel, Dr. Tom Davis, Dr. John J. Davis és Dr. Stanley Toussaint csak néhány név azok közül, akik iskolánkban tanítottak. A bibliaiskola két éve alatt a diákjaink több, mint 40 olyan vendégtanártól tanulhatnak, akik nemzedékünk legkiválóbb keresztyén előadói. Személyes tanítványozás Bár bibliaiskolánkban kiváló oktatási programot biztosítunk, iskolánk célja jóval több, mint tanulmányok. Az iskola minden munkatársa arra szánta oda az életét, hogy segítsenek a diákoknak lelki növekedésükben, és hogy megtanulják, mit jelent Krisztus tanítványának lenni. Sok lehetőségük van mind a diákoknak, mind a munkatársaknak együtt tanulni, szolgálni és növekedni. A kis létszámú bibliaiskola előnye, hogy személyesen ismernek, és törődni fognak veled. Gyakorlati alkalmazás Az év folyamán a diákoknak lehetőségük van arra, hogy amit az osztályteremben tanulnak, azt a gyakorlatba is ültessék. Minden diák hétvégi szolgálattal rendelkezik, ahol nem csak a bibliai tudásukat, hanem a lelki ajándékaikat is fejleszthetik a majdani szolgálatukhoz. Egy izgalmas nemzetközi környezet Magyarország egy egyedülálló ország Európa szívében; egy keresztút kelet és nyugat között. A bibliaiskola kezdete óta már 30 különböző országból voltak diákjaink. Általában minden évben 10-12 különböző országból vannak itt diákok. Ez lehetőséget ad nekik arra, hogy számos kultúráról tanulhassanak, és életre szóló barátságokat kössenek hívőkkel a világ minden tájáról. - 28 - - 5 -

Jelentkezés Jelentkezési feltételek 1. Betöltött 17. életév az iskola megkezdésének pillanatában. 2. Minden jelentkezőnek középiskolai vagy legalább szakiskolai végzettséggel kell rendelkeznie ahhoz, hogy az iskola teljes jogú diákjaként nyerjen felvételt, aki a diplomaosztón WOL Élet Szava oklevelet kap. Ilyen végzettséggel nem rendelkezők egyéni elbírálás alapján nyernek felvételt, és az iskola elvégzéséről látogatási bizonyítványt kapnak. 3. Minden diáknak Jézus Krisztusban újjászületett hívő életről kell bizonyságot tennie, és Isten Igéjének tanulmányozása iránti őszinte vágyat kell tanúsítania. 4. Minden jelentkezőnek egyetértésben kell lennie a WOL Élet Szava hitvallásával, és készséget kell mutatnia az esetleges kérdéses területekre vonatkozó tanításra. A jelentkezőnek vállalnia kell, hogy betartja a bibliaiskola magatartási kódexét. 5. A külföldi diákoknak Magyarországra történő utazásukhoz valamint itttartózkodásukhoz érvényes úti okmánnyal kell rendelkezniük. Az úti okmánynak legalább hat hónapig a végzést követően érvényesnek kell lennie. 6. A legtöbb külföldi diáknak Magyarországra történő utazása előtt országuk magyar nagykövetségén vízumot kell igényelniük. Az eljárás folyamatában segíteni tudunk. 7. Minden nem Európai Uniós állambeli diáknak be kell szereznie egy nemzetközi egészségbiztosítást Magyarországra érkezése előtt. Magukkal kell hozniuk az ezzel kapcsolatos iratokat, mert szeptemberben szükség lesz rá a bevándorlási hivatalban. - 6 - Dr. Mészáros Kálmán Magyarországi Baptista Egyház Elnöke Lelkipásztor, Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet B.A., Baptista Teológiai Akadémia, Budapest Billy Graham School of Evangelism Moody Bible School M.A., TCM Int l Institute for Biblical Studies (Cincinnati Bible Seminary) D.Div., Tennessee Temple University Ph.D., Református Teológia, Debrecen Larry Moyer Elnök, EvanTel B.A., Philadelphia Biblical University Th.M., Dallas Theological Seminary S.T.D., Philadelphia Biblical University Dr. Gene Pond Kutatási igazgató, professzor, Dallas Theological Seminary B.S., M.S. University of Southern California Th.M., Ph.D., Dallas Theological Seminary Dr. Cleon Rogers Misszionárius, professzor, New Life Seminary és Bible Seminary, Németország B.A., Southeastern Bible College Th.M.,Th.D., Dallas Theological Seminary Dr. Chuck Scheide Word of Life Fellowship B.A., Philadelphia College of Bible D.Min., Western Conservative Baptist Seminary Joe Schenke Lelkipásztor, Fellowship Bible Church Oklevél, Word of Life Bible Institute, USA Oklevél, Trinity International University B.A., M.A., The Master s College Ronnie Stevens Lelkipásztor, Danube International Church B.A., University of Georgia Th.M., Dallas Theological Seminary - 27 - Monty Taylor Misszionárius, Lelkipásztor, Szabad Evangéliumi Gyülekezet, Budapest B.S., Clemson University Th.M., Károli Gáspár Református teológia Dr. Stanley Toussaint Tiszteletbeli professzor, a Biblia kifejtésének emeritusa, Dallas Theological Seminary B.A., Augsburg College Th.M., Th.D., Dallas Theological Seminary Dr. Wayne Vanderwier Misszionárius, tanár B.S., M.A., Western Michigan Univesity M.R.E., Grand Rapids Baptist Seminary D.Min., Trinity Theological Seminary Aaron Webb Lelkipásztor, Grace Bible Church B.A., Tennessee Temple University M.Div., Grace Theological Seminary Steve Winget Igazgató, ABWE Magyarország B.A., Tennessee Temple University M.Div., Temple Baptist Theological Seminary Dr. Larry Waters Professzor, Dallas Theological Seminary B.A., Baptist Bible University M.Div., Th.M., Asian Theological Seminary Ph.D., Dallas Theological Seminary Marshall Wicks Bibliatanár, WOLBI B.A., Tennessee Temple University M.Div., Th.M., Grace Theological Seminary Ph.D., Baptist Bible Seminary Dr. Ronald Allen Oklevél, California Lutheran Bible School B.A., California State University, Los Angeles Th.M., Th.D., Dallas Theological Seminary

Vendégelőadóink közül Felvételi eljárás J. Kerby Anderson Dr. John J. Davis Elnök, Probe Ministries B.S., Oregon State University M.F.S., Yale University MA, Georgetown University Kennedy Institute of Bioethics Professzor, Grace Theological Seminary B.A., Trinity College M.Div., Th.M., Th.D. Grace Theo. Seminary D.D., Trinity College További tanulmányok: Near East School of Archaeology és University of Edinburgh, Skócia Dr. Mark Bailey Dr. Tom Davis Elnök, Dallas Theological Seminary A.A., Maricopa Tech. College B.A., Southwestern College M.Div., Western Conservative Bapt. Seminary Th.M, Ph.D. Dallas Theological Seminary Tanulmányi igazgató, professzor, WOLBI B.A., Lancaster Bible College Th.M., Grace Theological Seminary D.Ed., Nova Dr. Jimmy DeYoung Dr. Ron Blue Professzor, spanyol szolgálatok igazgatója, Dallas Theological Seminary Th.M., Dallas Theological Seminary Elnök, Until Productions B.A., Tennessee Temple University M.A., Ph.D., Louisiana Baptist University Dr. Stephen Bramer Dr. Dan Estes Professzor, Dallas Theological Seminary B.Th., Ontario Bible College B.A., University of Waterloo M.Div., Ontario Theological Seminary Th.M., Trinity Evangelical Divinity School Ph.D., Dallas Theological Seminary Michael Gleghorn Phil Bubar Lelkipásztor, The Chapel E Free Church B.A., Wheaton College M.Div., Trinity Evangelical Divinity School Dr. Thomas Constable Professzor és tanszékvezető, Dallas Theological Seminary Oklevél, Moody Bible Institute B.A., Wheaton College Th.M, Th.D., Dallas Theological Seminary Professzor, Cedarville University Th.M., Dallas Theological Seminary Kutató, író, Probe Ministries BA, Baylor University Th.M., Dallas Theological Seminary Dr. Daniel Anderson Elnök és professzor, Appalachian Bible College Oklevél, Appalachian Bible College B.A., Faith Baptist Bible College M.Div., Grace Theological Seminary S.T.M., Th.D., Dallas Theological Seminary Dr. Daniel Carfrey Professzor, Appalachian Bible College B.A., Bob Jones University Th.M., Dallas Theological Seminary D.Min., Baptist Bible Seminary. A., - 26 - T r 1. lépés: Töltsd ki a jelentkezési lapot Látogass el a www.eletszava.org weboldalra, majd a Bibliaiskola címszó alatt megtalálod a jelentkezési lapot. Nyomtatott formában is igényelhető a felvételi osztályon: felvetel@eletszava.org. 2. lépés: Küldd el a bizonyságtételedet Az online jelentkezési lapon megvan a helye a bizonyságtételednek. Ha nyomtatott lapon jelentkezel egy 300 vagy annál kevesebb szavas dokumentumban küldd el a bizonyságtételedet egy e-mailhez csatolva a felvetel@eletszava.org e-mail címre. Mindenképpen válaszolj a következő kérdésekre: Hogyan tértél meg? A Biblia tanítása szerint mi szükséges az üdvösséghez? Miben változott az életed megtérésed óta? Miért akarsz a bibliaiskola hallgatója lenni? 3. lépés: Küldd el az ajánlásokat és a bizonyítványod másolatát Ajánlások: Két személyes ajánlásra van szükségünk. Az egyik iyen ajánlást a lelkipásztorodnak kell kitöltenie. Töltsd le az ajánlási ívet a weboldalról (Bibliaiskola > Felvétel > Jelentkezz), és küldd el a kitöltött dokumentumokat a Felvételi osztálynak. A dokumentumokat beszkennelve is visszaküldheted a felvetel@eletszava.org e-mail címre, illetve elküldheted a lap alján megadott postai címre is. Másolatok: Küldd el a középiskolai vagy azzal egyenértékű bizonyítványodnak hitelesített másolatát, továbbá más felsőfokú tanulmányaidat igazoló okmányok másolatát is a lenti címre. Természetesen be is szkennelheted ezeket az okiratokat, és elküldheted a felvetel@eletszava.org címre. 4. lépés: Hitvallás és jelentkezési díj Hitvallás: Írd alá jelentkezési lapon található hitvallást. Jelentkezési díj: 2000 Ft. Ezt küldheted postán vagy személyesen is befizetheted készpénzben. Személyes csekket nem fogadunk el. WOL Élet Szava Bibliaiskola Felvételi osztály 2252 Tóalmás Kókai u. 2. -7-

Pénzügyi információk Munkatársak Befizetések Az 1. kategóriás diákoknak a tandíj térítésmentes. A szállás és ellátás díja befizethető egy összegben a tanév elején, havonta, vagy 3 részletben (szeptember, december, március hónapokban). Jelenleg csak készpénzben vagy banki átutalással oldható meg a tandíj befizetése. Hitelkártyát, személyes csekket, illetve utazási csekket nem tudunk elfogadni. Azon diákok számára, akik külföldről átutalással szeretnének fizetni, külön kérésre rendelkezésre bocsátjuk a szükséges banki információkat. Regionális tandíjak A WOL Magyarország Bibliaiskola költségei a diákok fizetési képességei szerint megoszlanak. A tandíjköltségek két régióra vannak felosztva: az 1. kategória a Közép- és Kelet-Európa, Ázsia, Afrika, valamint Közép- és Dél-Amerika országait tartalmazza. A 2. kategória Nyugat-Európa országait, Kanadát és az USA-t foglalja magába. -8- Juhász Dezső Fiúk vezetője Rákossy Mónika Lányok vezetője Oklevél, Károli Gáspár Főiskola, Nagykőrös MABC, Faith Bible Seminary, USA Weaver, Jill Felvételi koordinátor, pénzügyi asszisztens, öregdiák koordinátor BS, Liberty University, USA Rumley, Kezia Tanulmányi titkárnő Oklevél, WOL Bible Institue, USA BS, Liberty University, USA Németh Fanni Tanulmányi asszisztens Osipenko, Yana Lányok vezetőjének helyettese Varga István Tolmács Vanderkooi, Daniel Szolgálati beosztás koordinátora Oklevél, WOL Bible Institute, USA BA, Liberty University, USA Yakym, Faith Könyvtáros, Bibliaiskola igazgatójának asszisztense - 25 -

Helyi tanárok és munkatársak Tanárok Konya, Alex Elnök-igazgató, WOL Élet Szava Európa Bibliatanár, WOL Élet Szava Magyarország Bibliaiskola BA, Cedarville College, USA MDiv, ThM, Grace Theological Seminary, USA További tanulmányok, Institute of Holy Land Studies, Izrael Weaver, Paul Biliaiskola igazgatója, bibliatanár Oklevél, Word of Life Bible Institute, USA Oklevél, Word of Life School of Youth Ministries, USA BA, Appalachian Bible College, USA ThM, Dallas Theological Seminary, USA Santos, Filipe Tanulmányi igazgató BA, Word of Life Bible Seminary, Brazil BA, Candido Mendes University, Brazil MDiv, Mackenzie Presbyterian University, Brazil Certificate of studies in Biblical Counseling, NVIRA, Brazil Kádár László Tábori szolgálat vezetője, bibliatanár B.El.Ed., Budapesti Tanítóképző Főiskola ThM, Dallas Theological Seminary, USA 1. kategória díjak: 2013-2014-es tanév Tandíj... Szállás és ellátás.. Első év összesen. Második év összesen (20% kedvezmény).. 1. kategória díjak: 2014-2015-ös tanév Tandíj. Szállás és ellátás.. Első év összesen. Második év összesen (20% kedvezmény)... térítésmentes +880.000 HUF 880.000 HUF 704.000 HUF térítésmentes +920.000 HUF 920.000 HUF 736.000 HUF Pénzügyi támogatás A Közép- és Kelet-Európa országaiból érkező diákok jogosultak fizetési kedvezményre, azonban augusztus 13-ig ki kell tölteniük egy ösztöndíjra vonatkozó kérelmezési lapot ahhoz, hogy igényeiket figyelembe vegyük. Ha egy diák kérelmezni szeretné a fizetési kedvezményt, letöltheti az ösztöndíjkérelem ívet (Bibliaiskola > Felvétel > Költségek) és e-mailben visszaküldheti nekünk a felvetel@eletszava.org címre. Az ösztöndíjak száma korlátozott, és szükség szerint osztjuk szét azokat. Azon 1. kategóriás diákok is jelentkezhetnek ösztöndíjra, akik Közép- és Kelet-Európa államain kívül esnek, de számukra nem tudjuk garantálni a támogatást. 2. kategória díjak: 2013-2014-es tanév Tandíj.. Szállás és ellátás.. Első év összesen. Második év összesen (20% kedvezmény) 2. kategória díjak: 2014-2015-ös tanév 900.000 HUF +880.000 HUF 1.780.000 HUF 1.424.000 HUF Clayton, Peg Nyelvoktatás vezetője, angol nyelvtanár BA, Morehead State University, USA MA, Wheaton College, USA - 24 - Tandíj.. Szállás és ellátás.. Első év összesen. Második év összesen (20% kedvezmény) - 9-900.000 HUF +920.000 HUF 1.820.000 HUF 1.456.000 HUF

Házas diákok A WOL Élet Szava területén csak korlátozott számban áll rendelkezésre kollégiumi férőhely házaspárok részére. Az ilyen irányú igényeket előre kell jelezni közvetlenül az iskola igazgatójának. Mi megpróbálunk segíteni egy megfelelő szállást találni a faluban, ha szükséges. Bentlakásos diákok: A szállás és étkezés költségei ugyanazok fejenként, mint az adott régióból érkező egyedülálló diákoké. Nem bentlakásos diákok: Ha egy házaspár nem a területen lakik, nem kell a szállás és ellátás díjat fizetniük, viszont minden egyes-a területen elfogyasztott-étkezés költsége őket terheli. 1. kategória árai azok számára, akik nem a tábor területén laknak: 2013-14. 120.000 HUF 2014-15. 130.000 HUF Kreditbeszámítás A WOL Élet Szava Bibliaiskola a magyar hatóságok által hivatalosan nem akkreditált intézményként működik. A nemzetközi Word of Life szárnyai alatt működő, független iskola vagyunk. Azonban a WOL Élet Szava szolgálata széleskörben ismert és elismert Magyarországon, a nemzetközi Word of Life pedig az Egyesült Államokban és sok más országban világszerte. Ez az elismerés azt is jelenti, hogy sok más iskola elfogadja a mi programunkban megszerzett krediteket és segít végzettjeinknek főállású szolgálatokat találni a WOL Élet Szavánál, más missziós társaságoknál vagy a helyi gyülekezetekben. Kreditbeszámítás más főiskolákon és egyetemeken Örömmel mondhatjuk, hogy végzett diákjaink a nálunk szerzett kreditjeiket továbbvihetik az Egyesült Államok és Európa sok kiváló keresztyén főiskolájára és egyetemére. Ez azért lehetséges, mert tanulmányi programunk kiváló és vezetőségünk bizonyítottan fejlődő. Mely iskolák fogadják el kreditjeinket? Jelenleg az alábbi iskoláktól van a WOL Élet Szava Bibliaiskolának hivatalos kredit-elfogadási nyilatkozata: Liberty University, Tennessee Temple University, Appalachian Bible College, Moody Bible Institute, Washington Bible College, Columbia International University, Lancaster Bible College, Philadelphia Biblical University, Davis College és North Greenville College. Általánosságban elmondható, hogy azok az intézmények, amelyek az amerikai Élet Szava Bibliaiskola kreditjeit elfogadják, elfogadják a mieinket is. Fontos tudni azonban, hogy minden iskola fenntartja magának a jogot, hogy a kreditelfogadás végső döntését egyéni alapon hozza meg. Ha egy diákunk olyan iskolába szeretné megszerzett kreditjeit átirányíttatni, amelyikkel még nincs hivatalos egyezményünk, tanulmányi titkárságunk biztosítja az adott iskolának azokat a szükséges dokumentumokat, amelyekből iskolánk tanulmányi programja értékelhető. Ezután az iskola értesít bennünket döntéséről. Magyarországon a Baptista Teológiai Akadémiával van együttműködési megállapodásunk. Az akadémia és a bibliaiskola hallgatói párhuzamosan vagy egymásra épülően folytathatnak tanulmányokat a két intézményben. A bibliaiskola diákjai, amennyiben megfelelnek az akadémia felvételi követelményeinek, hallgatói jogviszony keretében részt vehetnek a BA vagy az MA képzésben, ugyanis az akadémia elismeri a bibliaiskolában megszerzett kompetenciákat. A két intézményben való párhuzamos vagy egymásra épülő tanulás lehetősége a magyar hallgatok számára áll nyitva. - 10 - Hány kreditet tudok átutalni? Mindegyik iskola több tényező figyelembe vételével hozza meg ezt a döntést. Általában az iskolák csak azoknak a kurzusoknak a kreditjeit fogadják el, amelyek C vagy annál jobb minősítésűek. A keresztyén iskolák általában legalább egy évnyi kreditünket elfogadják, de gyakran ennél többet is. A tanulmányi titkárságunk már rendelkezik ilyen adatokkal, vagy szerezhetnek újabb adatokat a számodra. A szekuláris iskolák körében jelentősen kisebb a valószínűsége annak, hogy elfogadják a kreditjeidet. Igény szerint hivatalos iratot küldünk a jegyeidről bármely iskolának. - 23 -

Bevezetés a világmisszióba: Bevezetés a világmisszió tanulmányozásába, amely magába foglalja azon bibliai teológia áttekintését, amely a világmisszió alapjául, indokául és céljául szolgál, továbbá a misszió rövid történetét. Ezenkívül általánosságban foglalkozik a hit-missziós társaságok filozófiájával és szerepével, a misszionárius feladatával és felelősségével, valamint a missziológia jelenlegi trendjeivel. Világvallások: A főbb, nem keresztyén vallások történelmének és hittételeinek széleskörű áttekintése. A különböző vallások tanait a Biblia igazságának fényében vizsgáljuk, és biblikusan megalapozott válaszokat adunk azokra, tekintettel lévén a hatékonyabb evangélizálásra és tanítványságképzésre. (2 kreditóra 2. év) WOL Élet Szava bibliaklubok: A bibliaklubok fontos részét képezik a WOL Élet Szava szolgálatának már több mint 40 éve. A bibliaklub szolgálatot úgy alkottuk meg, hogy a helyi gyülekezetek legjobb barátja legyen a fiatalok evangélizálása és tanítványozása, illetve gyülekezeti klubvezetők képzése révén. Ennek a kurzusnak a során a diákok megismerkednek a bibliaklub-szolgálat történetével és elveivel, valamint áttekintést kapnak a WOL Élet Szava bibliaklubok vezetésének gyakorlati vonatkozásairól, hogy képesek legyenek sikeresen és hatékonyan vezetni ilyen és hasonló klubokat. Módszerek és szokások: A történelem és az ókori Közel-Kelet kultúrájának áttekintése és a Szentírás I.századi világának megértése, és a kimondott igazságok alkalmazása miközben együtt szol-gálnak más emberekkel a jövőben. (1 kreditóra 1. és 2. év) Törvény és kegyelem: Az ószövetségi törvény tartalmának és céljának áttekintése annak érdekében, hogy jobban megértsék a keresztények, hogyan kell az ószövetséget gyakorlatba ültetni a mai gyülekezet korszakában. Összehasonlító teológia: A teológia különféle versengő módszereinek tanulmányozása és kritikus kiértékelése a Szentírás fényében, beleértve a a kálvinizmust, arminianizmust, a szövetségi teológiát, az új szövetségi teológiát, diszpenzacionalizmust, progresszív diszpenzacionalizmust, úrság-üdvösség kérdését, az ingyen kegyelmet, a természet különböző nézeteit, az elragadtatás idejét, pre-millenianizmust, posztmillenianizmust és az amillenianizmust. (2 kreditóra 2.év) További díjak/ költségek Tankönyvek: Minden kötelező tankönyv költsége a diákokat terheli. Jelenleg ez az összeg kevesebb, mint 10.000 Ft a magyar könyvek esetében. A diákok eldönthetik, hogy magukkal hozzák az előre megvásárolt könyveket, vagy itt vásárolják meg azokat. Technológiai díjak: Ez a díj finanszírozza a diákok számára a technológia használatát a tanításban, a tanulásban és bármiféle keresgélésben az interneten. Ez a díj fedezi a számítástechnikai és nyomdai szolgáltatásokat. A diákok választhatnak, hogy kifizetik a teljes díjat a regisztrálás napján, ami kedvezményesen 25.000 Ft vagy pedig fizethetik negyedévente is, aminek az összege 10.000 Ft/negyedév. Az első technológiai díjat viszont minden diáknak be kell fizetni a regisztráció napján. Személyes szállítási költségek: Azoknak a diákoknak, akik a WOL Élet Szava közlekedési eszközeit veszik igénybe, útiköltség-térítést kell fizetniük, annak függvényében, hogy hová szeretnének menni. Egy út a repülőtérig elérheti az 5000 Ft-ot, a budapesti vonatállomásig vezető út pedig a 6000 Ft-ot. Az árat az autóban ülő utasok száma határozza meg. A pontos összegről az utazás előtt értesítjük a diákot, hogy még a szállítás előtt kifizethesse az utazási költséget. Késési díj: Azon diákoknak, akik nem időben fizetik ki a költségeket, 2000 Ft-os késési díjat kell fizetniük minden egyes hét késés után. A diákok felelőssége, hogy beszéljenek a pénzügyi iroda munkatársával, ha nem tudnak időben fizetni. Ebben az esetben külön időengedményt kaphatnak. Stratégiai tervezés: Egy kihívó kurzus, ami a diákoknak segít jobban megérteni a sratégiai tervezés jelentőségét és segít célokat kitűzni a személyes életükben, szolgálatukban, munkahelyükön ma és a jövőben. Dávid élete: Ez egy tematikus és szisztematikus kurzus, ami figyelemmel kíséri a történelmi, kultúrális, földrajzi helyzeteket, a teológiai témákat, jelentőségeket és a maradandó értékeket. (1 kreditóra 1. vagy 2. év) - 22 - - 11 -

Kedvezmények 20%-os másodéves kedvezmény Azon diákok, akik folytatni kívánják tanulmányaikat iskolánkban, az adott tanév díjához képest 20%-os kedvezményben részesülnek a második évben. Más iskolákból érkezett másodéves diákok nem részesülhetnek ezen kedvezményben. Gyakornoki kedvezmény Azok a diákok, akik az Élet Szava gyakornokként szolgáltak mielőtt diákok lettek, akár 30%-os kedvezményre is jogosultak első tanévük teljes költségéből. Ez a kedvezmény időarányosan van felosztva, és teljes egészében azok érdeme, akik egy teljes évig szolgáltak gyakornokként. Azok számára, akik gyakornokok voltak és visszatérnek a második tanévre, a másodévesek számára járó 20%-os kedvezmény mellett további 10%-os kedvezményt biztosítunk. Toborzási kedvezmény 10%-os kedvezmény jár a teljes költségből azon diákok számára, akik másokat toboroznak, hogy a bibliaiskola diákjai legyenek. Minden egyes toborzott diák után 10% kedvezményt kap az a diák, aki meghívta őt. Ez a díj a már végzett diákjaink részére - költség-visszatérítés formájában - nem igényelhető. Marge Wyrtzen emlékösztöndíj A Marge Wyrtzen emlékösztöndíjat a nemzetközi Word of Life alapítójának, Jack Wyrtzen feleségének tiszteletére hozták létre. Ezek az ösztöndíjak korlátozott számban állnak rendelkezésre azon diákok számára, akik anyagi segítségre szorulnak, és az Élet Szava munkatársai megítélése szerint kiemelkedő keresztyén jellemről tesznek bizonyságot. Angol nyelv I., II., III.: Kötelező a legtöbb magyar diák számára és a legtöbb nem angol anyanyelvű külföldi diák számára. A diákoknak minden tanév elején szintfelmérő vizsgát kell tenniük. (3 kreditóra 1. és 2. év) Bevezetés a görög nyelvbe: Bevezetés a görög ABC-be és a görög nyelvhelyesség fotosabb részeinek tanulása segít a diákoknak hatékonyabban használni és megérteni a szükséges nyelvi eszközök fontosságát, amivel gazdagíthatják az egyéni bibliai tanulmányozásukat. (3 kreditóra 2. év) Személyes evangélizálás:a személyes evangélizálás alapelveinek és gyakorlatának tanulmányozása. Ennek a kurzusnak a középpontjában az evangélium tartalma és annak mind szóbeli, mind pedig személyes életvitel által történő hatékony továbbadása áll. Szabadtéri evangélizációs módszerek is bemutatásra kerülnek. A tantermi órák befejeztével a diákok és munkatársak egyaránt Budapestre mennek több órás gyakorlatra. Ebben a szolgálatban a másodikos diákoké a vezető szerep, segítve elsőéves társaikat. (1 kreditóra 1. év) Szabadtéri evangélizálás: Azon alapelveknek és módszereknek tanulmányozása, amelyek hatékonyan használhatók az utcán való bizonyságtétel és mások Krisztus megváltó ismeretére való eljuttatásának során. Ez a kurzus a Személyes evangélizáció kurzusra épül, átismételve az evangélium tartalmát és hatékony közlésmódjait nyilvános és személyes helyzetben is. A tantermi órák befejeztével a diákok és munkatársak egyaránt Budapestre mennek több órás gyakorlatra. Ebben a szolgálatban a másodikos diákoké a vezető szerep, segítve elsőéves társaikat. A római katolicizmus megértése: A római katolikus teológia tanulmányozása katolikus forrásból származó dokumentumok, katekizmusok, teológiai munkák, és a II.Vatikáni Zsinat dokumentumai alapján. A kurzus az összehasonlító teológia módszerét követve veti össze a katolikus tanítást és dogmát a Szentírással azzal a céllal, hogy a diákok hatékonyabban tudják továbbadni a kizárólag Krisztusban nyert személyes megváltás és üdvbizonyosság örömhírét. 1 kreditóra 1. év) A teológia áttekintése: A tíz fő bibliai tanítás bevezető áttekintése a rendszeres teológia alapján (Bibliológia, Szűkebb teológia, Angelógia, Antropológia, Hamartiológia, Krisztológia, Pneumatológia, Szoteriológia, Eklézsiológia és Eszkatológia). Ez a kurzus alapvető, gyakorlati ismeretekkel látja el a diákokat a helyes bibliai tanítással kapcsolatban, és felkészíti a diákokat a Biblia áttekintésére, valamint a vendégtanárok által tartott különböző értelmező kurzusokra. (5 kreditóra 1. év) Bibliai teológia: A Bibliai teológia a Biblia áttekintése c. kurzusra épül, és kiegészíti azt az I Mózes könyvétől az ApCselig terjedő történelmi korszakok teológiai összefoglalásával és az újszövetségi szerzők teológiájának összefoglalásával. Ez a két kurzus együttesen segít a diákoknak történelmi szemlélettel végiggondolni a Biblia eseményeit, valamint szintetizálni a Biblia főbb tanításait, mind hagyományos rendszeres teológiai szempontból, mind a kijelentés fokozatosságának szempontjából. (3 kreditóra 2. év) - 12 - - 21 -

Keresztyén család: Annak tanulmányozása, hogy mit jelent a Krisztusnak tetsző és Őt tisztelő keresztyén házasság és család. Néhány tárgyalt téma: Lépések a házasság és a párválasztás irányába, A gyermek tanítványozása és fegyelmezése, Konfliktuskezelés, A férj/feleség szerepe és Lelki egység a családban. (1 kreditóra 2.év) Egyháztörténelem: A keresztyénség áttekintése az I. századtól napjainkig. A tananyag elsősorban azokkal a jelentősebb személyekkel, eseményekkel és teológiai változásokkal foglalkozik, amelyek jelentős hatást gyakoroltak a keresztyénség 2000 éves történelmére. (2 kreditóra 1. vagy 2. év) Teremtéstan: Az evolúció és a teremtés ellentéte, főbb kérdéseinek áttekintése és értékelése a tudományos teremtéstan és a biblikus teremtéstan megközelítésének ötvözésével. Bemutatjuk az intelligens tervezés-teremtés modellt mint a tudományos, régészeti és földtani bizonyítékok legjobb magyarázatát, miközben ugyanezen adatok használata által az evolúció elképzelésének főbb gyengeségeire is rámutatunk. A bizonyítékokat a Biblia teremtéstörténete és Nóé korának özönvize fényében is értékeljük. Szobavezetői kedvezmény Egyes diákokat a bibliaiskola diákvezetői személyesen felkérnek, hogy a kollégiumi szobákban, illetve a területen vezetői szolgálatot lássanak el. A szobavezetői kedvezmény bármely régió esetében 20%-ot jelent. Előfizetési kedvezmény Azon diákok, akik szeptember végéig kifizetik a teljes tandíjat, a beiratkozási évük alatt 5% kedvezményt kapnak a teljes költségből. Fontos tudnivaló a kedvezményekről Fontos tudni, hogy csak három olyan kedvezmény van, amelyik kombinálható más ajánlatokkal: a szobavezetői kedvezmény, a toborzási kedvezmény, és az előfizetői kedvezmény. Ettől a három kivételtől eltekintve, a diákoknak választaniuk kell, hogy anyagilag melyik kedvezmény a legelőnyösebb számukra. A karizmatikus mozgalom értékelése: A karizmatikus mozgalom vizsgálatát tartalmazza mind teológiai, mind történelmi szempontból. A pünkösdi/karizmatikus mozgalom főbb jellegzetes hittételeit és gyakorlatát a Szentírás fényében vizsgáljuk meg. A kurzus célja felkészíteni a diákokat arra, hogy felelősségteljesen kezeljék a jelekre és csodákra vonatkozó, mind az Ó-, mind az Újszövetségben előforduló szövegrészeket, illetve a Szentlélek munkáját napjainkban. A diákok képesek lesznek biblikus választ adni a mozgalom tapasztalataira és tanításaira. (1 kreditóra 1. év) Szekták: Általában a szekták és néhány konkrét szekta jellemzőinek tanulmányozása. A kurzus folyamán a diákok megtanulják, hogy mi a szekta fogalma, és hogyan ismerhetők fel az ilyen csoportokra jellemző jegyek. Foglalkozunk továbbá a legelterjedtebb szektákkal, azok eredetével, tulajdonságaival és tanításbeli eltéréseikkel. Végül pedig gyakorlati útmutatást adunk arra nézve, hogy miként érhetjük el azokat, akik valamilyen szekta befolyása alatt voltak vagy vannak. (1 kreditóra 1. vagy 2. év) Démonok és okkultizmus: Az okkult világ természetének és veszélyeinek rövid áttekintése. E tantárgy keretében foglalkozunk a démoni támadásokkal és a megszállottsággal is. A probléma kezelésével kapcsolatban hangsúlyozzuk a Biblia elégségességét, továbbá gyakorlati tanácsok hangzanak el arról, hogy ezen igazságok miként vonatkoznak a hívő ember életére, és a mások felé való szolgálatra. Pénzügyek a Biblia alapján: Annak a tanulmányozása, hogy hogyan fejlesszünk ki biblikus pénzügyi alapelveket annak érdekében, hogy megértsük és alkalmazzunk egy egyéni költségvetést. Így a diákok kapnak egy helyes útmutatást, hogy hogyan használják a pénzüket Isten dicsőségére. - 20 - - 13 -

Diákélet Bibliai kommunikáció I., II.: Bevezetés az alapvető kommunikációs elméletbe és A terület elhelyezkedése A WOL Élet Szava Magyarország egy 31 hektáros területen helyezkedik el, Tóalmáson, Budapesttől keletre kb. 45 percre található. A történelmi Andrássy kastélyt a 19. században építették, és egykor a nemes Andrássy gróf nyári otthonaként szolgált. A diákok élvezhetik a kastélyt körülvevő gyönyörű park előnyeit és Tóalmás helység eredetiségét is. Egy-egy szabad délutánon sokan kisétálnak a faluba, elmennek egy közeli étterembe, cukrászdába, vagy felszállnak egy buszra, hogy Budapesten kapcsolódjanak ki. ismeretekbe, hangsúlyozva a bibliatanulmányozási módszereknél tanult alapelvek használatát a pontos, világos, érdekes és helytálló, magyarázó prédikáció kidolgozásában és előadásában. E tantárgy követelményeihez tartozik az osztály előtti két üzenet megosztása. Az első feladat egy hat perces evangélizáló jellegű bizonyságtétel a diák saját megtéréséről és hívő életéről, előre meghatározott forma szerint. A második egy tíz perces magyarázó igehirdetés, amelyet egy kiválasztott bibliai szöveg alapján kell elkészíteni, egy négylépcsős folyamat segítségével: (1) a szöveg exegézise, (2) exegetikai vázlat (3) értelmező vázlat és (4) homiletikai vázlat összeállítása. Ezenfelül ilyen vázlatokat további két igeszakaszról is készíteniük kell a diákoknak. (3 kreditóra 2. év) Bibliai kommunikáció III.: A Bibliai kommunikáció I. és II. kurzusokra épülve, ennek a Napirend Csendesség: Mivel az Élet Szava nagy hangsúlyt fektet a személyes bibliatanulmányozásra, egy fél órás időszak van beépítve a reggeli programba egyéni áhítattartásra. Hisszük, hogy az Istennel kettesben töltött idő elsődleges fontosságú. Áhítatok: Közös áhítatokat hetente négyszer tartunk, egyet minden tanítási napon. Ezeken az áhítatokon helyet kap az éneklés és az imádkozás, illetve az igehirdetés is, amelyet állandó munkatársaink vagy vendégelőadók tartanak. Tanórák: Minden héten tizenhat bibliai témájú órát tartunk, keddtől péntekig. Ezek közül tízen vendégelőadó tanít a Biblia egy könyvének magyarázó elemzéséről vagy egy gyakorlati szolgálathoz kapcsolódó témáról. A fennmaradó hat órában a helyi tanárok egyike oktatja valamelyik alaptantárgyat. A diákok hetente három órányi nyelvoktatásban is részesülnek a délutánok folyamán. A legtöbb magyar diák angolt, míg minden angol anyanyelvű diák magyart tanul. A többi angolul beszélő diák vagy angolt, vagy magyart tanul annak függvényében, hogy milyen szinten beszél angolul. Szolgálati feladat: Fontos, hogy a diákok olyan kiegyensúlyozott életvitelt alakítsanak ki, amely fegyelmezett és eredményes. Ezért a diákok hozzávetőlegesen heti 6 órás munkában vesznek részt az iskola és a tábor területén létező számos munkaterület valamelyikén. A munkaprogram segít csökkenteni a költségeket. Tanulási idő: Az őszi negyedévben egy óra esti tanulószoba van előírva minden újonnan érkező diáknak. A jó eredményeket elérő diákok számára többé már nem kötelező ez a tanulási idő. - 14 - kurzusnak a keretei között a diákok egy 20 perces igehirdetést mondanak el. (2 kreditóra 2. év) Biblikus tanácsadás I.: Alapvető bevezetés a biblikus tanácsadásba, amely áttekinti és értékeli a napjainkban elterjedt különböző tanácsadási gyakorlatok főbb elméletét és módszereit. A hangsúlyt a tanácsadás kiegyensúlyozott noutetikus megközelítésének kialakítására helyezzük, amelynek középpontjában a Biblia elégséges volta áll az ember életének bármely területén jelentkező szükségek megelégítésére vonatkozóan. Ugyanakkor hangsúlyozzuk a hívő ember felelősségét is, hogy eleget tegyen ezeknek a szükségeknek. (1 kreditóra 1. év) Biblikus tanácsadás II.: Egy tanulmány a tanácsadás elveinek alkalmazásáról, több élethelyzetben is, beleértve a tábori tanácsadást, a személyes és tömeges evangélizációt, az utógondozást és tanítványozást, valamint a kortársak fele végzett tanácsadást. A Biblia áttekintése: Az egész Biblia diakronikus és szintetikus áttekintése, kitérve minden könyv történelmi hátterére, szerkezetére, témájára és üzenetére, valamint általános érvelésére, és a kinyilatkoztatás folyamatának teológiai értelmezésére. A Biblia történelmét nyolc korszakra osztjuk, és minden könyvét annak az időszaknak az összefüggéseiben tanulmányozzuk, amelyről az adott könyv szól, mindezt a könyvek megírásának sorrendjében és nem a Bibliában elfoglalt helyük szerint. A kurzust elvégezve a diák ismerni fogja az egyes könyvek átfogó tartalmát és főbb témáját, valamint képes lesz a Bibliáról történelmi rálátással beszélni. (15 kreditóra 1. év) - 19 -

Kurzusleírások Bibliamagyarázati sorozat: Ez a sorozat a Biblia jelentősebb könyveinek az értelmező tanulmányozása. Ezen kurzusok nagyrészét kiváló vendégtanárok vezetik minden héten, akik kollégiumi és egyetemi tanárok, valamint veterán lelkipásztorok és misszionáriusok a földkerekség minden tájáról. Apologetika: Bevezetés a keresztyén hitet érő kritikákra adandó, érvekkel alátámasztott válaszok kidolgozásához. A kurzus során megvizsgáljuk azon bizonyítékok relatív értékét, amelyeket a logika, a történelem, a régészet és a Szentírás biztosít az anti-teisztikus gondolkodással szemben, és egyensúlyba állítja ezeket az előfeltételezés szükségességével és önmagában rejlő értékével. Bibliatanulmányozási módszerek: Az induktív bibliatanulmányozás alapelveit tartalmazza, különös hangsúlyt fektetve a megfigyelés, értelmezés és alkalmazás három fő lépésére, amelyeket részletesen tárgyalunk. A diákok ez irányú ismereteit az elméleti alapelvek bibliai igeszakaszokra való alkalmazásával fejlesztjük. A bibliatanulmányozás során hangsúlyt fektetünk a történelmi és nyelvtani összefüggésekre mind analitikai, mind szintetikai szempontból, szem előtt tartva a bibliatanulmányozás fő célját: az ember életének a megváltozását. A kurzus tartalmazza a bibliatanulmányozás azon helytelen megközelítéseinek rövid összefoglalását, amelyek az idők folyamán tanításbeli torzulásokhoz és a Szentírás helytelen használatához vezettek. (3 kreditóra 1. év) Bevezetés a keresztyén oktatásba: A helyi gyülekezet oktatásának tanulmányozása és más szervezetek odaszánása arra, hogy felkészítsék a hívőket a szolgálatra. A fókuszban egy Biblia -központú oktatási program áll, mely megalapozva tanítja a célkitűzéseket, az alapelveket egy hatékony Bibliatanításhoz, a kommunikációhoz valamint egy lecke elkészítéséhez. Esti áhítatok: A diákoknak lehetőségük van arra, hogy fejlesszék személyes szolgálati képességeiket, és egymással is szorosabb kapcsolatot építsenek ki a keddtől péntekig tartott esti szobai áhítatok során. Szolgálati lehetőségek Hétvégi szolgálatok: Minden diák részt vesz valamilyen heti szolgálatban. Ezek közé tartozik a szabadtéri evangélizáció, a sportszolgálat, a drámacsoport, az énekcsoport, a gyerekszolgálat és számos gyülekezeti tevékenység. Ezek a szolgálatok lehetőséget adnak a diákoknak arra, hogy gyakorlatba ültessék azt, amit az osztályteremben tanultak. Nyári szolgálat: A bibliaiskola sikeres elvégzésének feltételei közé tartozik nyolc hét nyári szolgálat a tanévet követően. Külsős szolgálatokat a diákvezetőség jóváhagyásával lehet választani. Szabadidős tevékenységek Sportolási lehetőségek: A bibliaiskola területén teljes méretű focipálya, három röplabdapálya, egy hatpalánkos kosárlabdapálya, diszkgolf-pálya, több ping-pong asztal, úszásra alkalmas tó vízicsúszdával, és számos, futásra és sétára alkalmas gyalogösvény található. A téli időjárástól függően korcsolyázásra és szánkózásra is lehetőség nyílik. Időnként használható a faluban lévő modern tornaterem is, ahol lehetőség van fedettpályás focira, kosárlabdázásra, röplabdázásra és teniszezésre. Diákélet: A tanév folyamán bátorítjuk a diákokat, hogy vegyenek részt a bibliaiskola munkatársai által rendezett alkalmakon és különféle eseményeken. Ezen események magukba foglalják a munkatársak otthonában szervezett közösségeket, sportalkalmakat, film-esteket, ki mit tud-okat és a különleges kirándulásokat. Kortársi kérdések a gyülekezetben: Bevezetés különféle teológiai gondolatokba, irányzatokba, mozgalmakba, amik a mai világban érintik a gyülekezetet. A diákokat bátorítjuk, hogy megvitassák ezeket a kérdéseket egymással, kialakítsanak egy biblikus választ azok számára, akiknek segítségre van szüksége-e téren, és létrehozzanak egy személyes meggyőződést. (1 kreditóra 1. vagy 2. év) Bibliai etika: Etikai kérdések tanulmányozása a bibliai teológia keretein belül. Foglalkozunk az abszolút igazság, a bibliai parancsok és olyan általános vagy konkrét erkölcsi kérdések tárgyalásával, amelyekre a Biblia nem ad egyértelmű választ. A kurzus olyan biblikus útmutatást ad az ilyen helyzetekre, amely segít választani a kevésbé kívánatos alternatívák között. (1 kreditóra 1. vagy 2. év) - 18 - - 15 -

Tanulmányok Tanulmányi naptár: A WOL Élet Szava Bibliaiskola negyedéves tanrenddel működik. Az őszi negyedév tizenegy, míg a téli és tavaszi negyedév egyenként tíz hétből áll. A nyári negyedév nyolc hetes szolgálatot foglal magában. A diplomaosztó ünnepségre május utolsó szombatján kerül sor. Vendégelőadók: A bibliaiskola egyedi jellegéhez tartozik a vendégtanár- program. Nagyszerű vendég-tantestületünk van számos elismert teológiáról és egyetemről, továbbá a világ minden tájáról érkező lelkipásztorok és misszionáriusok is oktatnak. A katalógus 26-27. oldalán található listán megtekinthető néhány név ezen professzorok közül. A tanárok idejének legjobb kihasználása érdekében bizonyos kurzusokat csak minden második évben tanítunk az első és a másodikos diákoknak együtt. Ha egy diák két teljes évig tanul nálunk, az alább felsorolt lista kurzusainak mindegyikén részt vesz. Helyi tanárok: A nagyszerű vendégtanár-program mellett a bibliaiskola kiválóan képzett és odaszánt helyi tanárokkal is rendelkezik, akik mögött több éves tanítási és szolgálati tapasztalat áll. Páros években Kreditek ApCsel... 2 I. Korinthus... 1 Dániel... 1 Efézus... 1 Ezékiel... 1 II. Mózes... 1 I. Mózes... 2 Zsidók... 1 Ézsaiás... 2 János evangéliuma... 1 Józsué... 1 Bírák... 1 Dávid élete... 1 Nehémiás... 1 I. Timóteus... 1 Zakariás... 1 19-16 - Páratlan években Bibliai etika... 1 Egyháztörténelem... 2 Szekták... 1 Galata... 1 Jakab... 1 Jób... 1 I. János... 1 Máté evangéliuma... 2 I. Péter... 1 II. Péter és Júdás... 1 Filippi... 1 Zsoltárok... 1 Jelenések... 2 Szolgai vezetés... 1 I., II. Thesszalonika... 1 Salamon írásai... 2 20 ELSŐ OSZTÁLY KURZUSAI Bibliatanulmányozási módszerek... 3 Biblikus tanácsadás I... 1 A karizmatikus mozgalom értékelése... 1 Római levél... 2 Újszövetség áttekintése... 6 Ószövetség áttekintése... 9 Személyes evangélizálás... 1 Az ifjúsági szolgálat filozófiája... 1 A római katolicizmus megértése... 1 A teológia áttekintése... 5 MÁSODIK OSZTÁLY KURZUSAI Apologetika... 1 Bibliai teológia... 3 Bibliai kommunikáció I., II., III.... 5 Pénzügyek a Biblia alapján... 1 Bevezetés a keresztyén oktatásba... 1 Biblikus tanácsadás II... 1 Teremtéstan... 1 Keresztyén család... 1 Démonok és az okkultizmus... 1 Bevezetés a misszióba... 1 Törvény és kegyelem... 1 Stratégiai tervezés... 1 Teológiai rendszerek... 2 Világvallások... 2 WOL Élet Szava bibliaklubok... 1 Bevezetés a görög nyelvbe... 3 Módszerek és szokások... 1 Utcai evangélizáció... 1 ELSŐ ÉS MÁSODIK OSZTÁLY EGYÜTT Keresztyén szolgálat... 3 Angol / Magyar nyelv... 6-17 - 9 30 28