Magyarországi Református Egyház Ökogyülekezeti Mozgalmának Szervezeti és Működési Szabályzata KÜLDETÉSNYILATKOZAT
|
|
- Fanni Tóthné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Magyarországi Református Egyház Ökogyülekezeti Mozgalmának Szervezeti és Működési Szabályzata KÜLDETÉSNYILATKOZAT októberében a református Skót Egyház és a Magyarországi Református Egyház együttműködési megállapodást kötött annak érdekében, hogy a magyarországi egyházi szolgálatban a skót modellhez hasonlóan egy ökogyülekezet program indulhasson be. Az Eco-Congregation egy virágzó ökumenikus mozgalom szerte az Egyesült Királyságban, amely segíti a gyülekezeteket a környezeti felelősség és a keresztyén hit együttes megélésében, szorgalmazza a környezettudatos keresztyén cselekvést az egyházi közösségek és a hívő emberek életében, és hatékonyan támogatja a gyülekezeteket abban, hogy fenntartható keresztyén közösségként tevékenykedjenek. A magyarországi Ökogyülekezeti Mozgalom a külföldi minta alapján, azzal a céllal jött létre, hogy segítse az egyház teremtésvédelmi felelősségvállalását. 1
2 Tartalomjegyzék 1..Általános adatok A Mozgalom célja A Mozgalom testületei A Mozgalom koordinátora A Mozgalom tagjai A Mozgalom működése A Mozgalom által a tagoknak adott állandó díjak, címek Záró rendelkezések
3 1.. Általános adatok 1.1. Az Ökogyülekezeti Mozgalom a Magyarországi Református Egyház teremtésvédelmi tevékenységét mozdítja elő és fogja össze Az Ökogyülekezeti Mozgalom elnevezései a) A mozgalom neve magyarul: A Magyarországi Református Egyház Ökogyülekezeti Mozgalma. b) A mozgalom rövid neve magyarul: Ökogyülekezet, MRE Ökogyülekezeti Mozgalom c) A mozgalom neve angolul: Eco-Congragation of Reformed Church in Hungary. A továbbiakban: Mozgalom A Mozgalom logója: Egy kereszt, amely egy zöld növényből nő ki, alatta Ökogyülekezet felirattal A Mozgalom központja: 1146 Budapest, Abonyi u A Mozgalom önkéntes alapon, alulról szerveződő formában indult el. Az alulról induló kezdeményezést a Magyarországi Református Egyház (a továbbiakban: Fenntartó) felkarolta, és fenntartja A Mozgalom nem rendelkezik önálló jogi személyiséggel, gazdálkodása a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalának költségvetési keretén belül történik A Mozgalom az Európai Környezetvédelmi Hálózat, a brit Eco-Congregation és a Skót Egyház támogatásával indult Magyarországon, 2011-ben A Mozgalom ökumenikus elkötelezettségű. 2.. A Mozgalom célja 2.1. A Mozgalom célja, hogy a magyar gyülekezetek és egyházi intézmények számára egy önkéntes alapon szerveződő teremtésvédelmi fórumot biztosítson. Lehetőséget ad a gyakorlati ötletek és tapasztalatok megosztására, a pályázati információk továbbadására, és teremtésvédelmi teológiai gondolatok megbeszélésére, megvitatására A Mozgalom segíti a gyülekezeteket a környezeti felelősség és a keresztyén hit együttes megélésében, szorgalmazza a környezettudatos keresztyén cselekvést az egyházi közösségek és a hívő emberek életében, és hatékonyan támogatja a gyülekezeteket abban, hogy fenntartható keresztyén közösségként tevékenykedjenek. 3.. A Mozgalom testületei 3.1. Közgyűlés, a Mozgalom legfőbb dontéshozó szerve. a) A Közgyűlés az ökogyülekezetek képviselőiből és a Tanács tagjaiból álló testület, ahol minden ökogyülekezetnek és minden tanácstagnak egy szavazata van. b) A Közgyűlés évente ülésezik, ahol egyszerű többséggel megválasztják az ökogyülekezetek által a Tanácsba delegált tanácstagokat. c) A Közgyűlés megerősíti a Tanács zsinati megbízott tagjait is. d) A Közgyűlést a Tanács elnöke hívja össze és vezeti le Tanács. 3
4 a) A Tanács fele arányban az ökogyülekezeti küldöttekből, és fele arányban a Zsinat Elnöksége által megbízott tanácstagokból álló operatív testület. b) A Tanács létszáma 4-8 fő. c) A Tanács összetételénél törekedni kell arra, hogy mind a városi, mind a vidéki, mind a lelkészi, mind a szakértői területek megfelelő arányban képviselve legyenek. d) A Tanács elnökét a Zsinat Elnöksége nevezi ki a tanácstagok közül. Az elnök hívja össze és vezeti le a Tanács üléseit. e) A Tanács segíti a Mozgalom munkáját, döntéseket hoz az Ökogyülekezeti cím és díj vonatkozásában, a pályázatokban és versenyekben. Véleményt fogalmaz meg a teremtésvédelmi kérdésekben. f) Jelen szabályzatot a Tanács gondozza és a Fenntartó fogadja el. A Tanács munkamenetét maga határozza meg, tagjai aktívan részt vesznek a Mozgalom tevékenységében. A Tanács a jelenlévők szavazatai alapján egyszerű többséggel hozza döntéseit 4.. A Mozgalom koordinátora 4.1. A Mozgalom koordinátora a Zsinat alkalmazásában lévő szakember, aki a feladatköri leírása szerint segíti a Mozgalom célkitűzéseinek megvalósulását. A koordinátor feladatai: a) a Magyarországi Református Egyház ökológiai, teremtésvédelmi szerepvállalását koordinálja, b) koordinálja a Mozgalom tevékenységét, c) segíti a Tanács munkáját és a Tanács elnökével együttműködve végzi a feladatát, d) évente beszámolót készít, melyet a Tanács hagy jóvá, e) moderálja, gondozza, frissíti az Ökogyülekezet honlapot, f) részt vesz az ökogyülekezeti programok szervezésében, g) ökológiai szakmai tanácsadást, tájékoztatást ad az egyházi szervezeteknek, egyházi közösségeknek, gyülekezeteknek, h) teremtésvédelmi, ökológiai kérdésekben meghatalmazás és a Zsinati Hivatal illetékes vezetőivel való egyeztetés mellett kapcsolatot tart a partneregyházakkal, közigazgatási szervekkel és civil szervezetekkel, i) az Egyháztáji program keretében kapcsolatot tart az Magyar Református Szeretetszolgálattal, j) napi szinten kapcsolatot tart a Zsinati Hivatal munkatársaival, k) rendszeresen részt vesz a Zsinati Hivatal munkatársainak megbeszélésein. l) képviseli a Mozgalmat, mint koordináló referens. 5.. A Mozgalom tagjai 5.1. A Mozgalomnak bármely olyan gyülekezet vagy egyházi közösség (egyházi intézmény) a tagja lehet, akik önkéntes nyilatkozatukkal elkötelezik magukat a teremtésvédelem mellett. A nyilatkozat szövegét a Tanács hagyja jóvá és hirdeti ki. A tagok elfogadják és megtartják a nyilatkozatban foglalt vállalásokat A Mozgalom tagja határozatlan időre megkapja az ökogyülekezeti címet A Mozgalom tagjai (ökogyülekezetek) jogosultak 4
5 a) a Mozgalom logóját használni, b) a Mozgalom ügyeiről, tevékenységéről információt kapni, c) az ökogyülekezetek számára meghirdetett eseményeken, programokon és pályázatokon részt venni, d) a Közgyűlésen képviselőjük által jelen lenni, tanácskozni és szavazni A Mozgalomból való kilépés történhet a) az ökogyülekezet saját akaratából, b) az ökogyülekezeti címet megkapó egyházi szervezet megszűnésével, c) a Tanács ilyen irányú döntésével. 6.. A Mozgalom működése 6.1. A Mozgalom pályázati és egyházi forrásokból, adományokból végzi működését, éves költségvetés alapján A költségvetést a Magyarországi Református Egyház központi (zsinati) programjainak megfelelően kell elkészíteni és elfogadásra benyújtani A Mozgalomról a költségvetés kíséretében éves beszámoló is készül, amelyet a koordinátor állít össze A Mozgalom tevékenysége során a) személyes és elektronikus formában biztosít fórumot a tagoknak és érdeklődőknek, b) versenyeket, pályázatokat hirdet meg a teremtésvédelem előmozdítása érdekében, c) képviseli a Fenntartót a teremtésvédelmi országos és nemzetközi eseményeken, és ünnepeken. d) segít a teremtés ünnepének ökumenikus, országos előkészítésében és megünneplésében, e) részt vesz az Egyháztáji programban a Magyarországi Református Egyház Szeretetszolgálatával együttműködésben. 7.. A Mozgalom által a tagoknak adott állandó díjak, címek 7.1. Ökogyülekezeti cím a) Az ökogyülekezeti címre olyan gyülekezetek, egyházi közösségek, és intézmények jelentkezhetnek, akik önkéntes működésükkel, szemléletükkel aktívan tesznek a teremtett világ megóvásáért. b) Az ökogyülekezeti címhez a közösség tagjai megünneplik a Teremtés hetét (szeptember utolsó vasárnapjától kezdődő hét), egy évben legalább egyszer szabadtéri alkalmat (áhítatot, közös imádságot, éneklést) tartanak, tagjai rendszeresen imádkoznak a teremtett világ megőrzéséért, amely része az istentiszteletnek, hivatali ügyekben döntően csak újrapapírt használnak, elsősorban elektronikus levelezést folytatnak, a levelezésben felhívják a figyelmet a felesleges nyomtatás elkerülésére, közösségi rendezvényeken jelentősen csökkentik a műanyag flakonok, eldobható műanyag poharak és műanyag tányérok használatát, és a helyi termékeket pl. házi sütemény, saját készítésű gyümölcslé, szörp stb. 5
6 részesítik előnyben. Igyekeznek részt venni a kistermelőket és fogyasztókat összekötő Egyháztáji vagy Luther Market programban Ökogyülekezeti díj a) Az Ökogyülekezeti díj olyan ökogyülekezeteknek adható, akik az alapvető célkitűzéseken túl három éven keresztül megvalósítanak egy általuk megfogalmazott teremtésvédelmi célkitűzést és programot. Az Ökogyülekezeti díjat egy közösség három évre kapja meg, amely egy logóban és egy iparművészeti alkotásban fejeződik ki. 8.. Záró rendelkezések 8.1. A Mozgalom indulásakor csak a Zsinat Elnöksége által felkért tagok vettek részt a Tanácsban. Azóta a Mozgalomnak több tagja lett, gyülekezetek csatlakoztak a kezdeményezéshez és kapták meg az ökogyülekezeti címet és díjat A Mozgalom első Közgyűlésére április 12-én kerül sor, ahol az ökogyülekezeti küldöttekkel és a zsinati felkért tagokkal újra feláll az Ökogyülekezeti Tanács. Jelen Szervezeti és Működési Szabályzatot az Ökogyülekezeti Tanács állapította meg. Az MRE Zsinata a számú határozattal jóváhagyta. 6
Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület Információbiztonsági Szakosztály EIVOK Szervezeti és Működési Szabályzat
Szervezeti és Működési Szabályzat 1. Általános rendelkezések 1.1. Az : 1.1.1. a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (a továbbiakban HTE) szakosztályként működő szervezeti egysége; 1.1.2. a
II. Tagság 7. A Nőszervezet rendes és társult tagokból áll.
I. Általános rendelkezések II. Tagság III. Szerveze6 felépítés a. Helyi szervezet b. Megyei/terüle3 szervezet IV. Országos Küldö?gyűlés V. Országos Elnökség VI. Záró rendelkezések I. Általános rendelkezések
Magyarországi Református Egyház Szeretetszolgálati Iroda. Fenntarthatósági terv
Magyarországi Református Egyház Szeretetszolgálati Iroda Fenntarthatósági terv 1 1. Preambulum Őrizd meg a rád bízott kincset! (1Tim 6,20) A Magyarországi Református Egyház elkötelezett a környezeti felelősség,
2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL
2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL PREAMBULUM A szeretetszolgálat az anyaszentegyháznak, a hitre jutott emberek önkéntes közösségének hálaáldozata (Róm 12,1;
A Szekszárdi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum Szervezeti és Működési Szabályzata
A Szekszárdi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum Szervezeti és Működési Szabályzata Szekszárd 2013. február I. A Szekszárdi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum jogállása, feladatai A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum
Békés Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum. A Fórum üléseinek helyszíne: 5600 Békéscsaba, Árpád sor 18. Békés Megye Önkormányzat Közgyűlésének
A BÉKÉS MEGYEI KÁBÍTÓSZERÜGYI EGYEZTETŐ FÓRUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A Fórum adatai A Fórum neve: A Fórum rövidített neve: Békés Megyei Kábítószerügyi Egyeztető
2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE. Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM
2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM AZ ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVÉNEK CÉLKITŰZÉSEI az Unio Tanácsa 2010/37/EK döntése alapján Az Európai Unión belüli önkéntes tevékenység
INFORMÁCIÓMENEDZSMENT INNOVÁCIÓS KLASZTER A L A P Í T Ó O K I R A TA
INFORMÁCIÓMENEDZSMENT INNOVÁCIÓS KLASZTER A L A P Í T Ó O K I R A TA 2008.10.27. 1 INFORMÁCIÓMENEDZSMENT INNOVÁCIÓS KLASZTER ALPÍTÓ OKIRATA 1. Általános rendelkezések 1.1. A Szervezet neve, székhelye,
PREAMBULUM. 2. A Fórum feladatai. 3. A Fórum kapcsolatai
Kisújszállás Város Kábítószerügyi Egyeztető Fórumának Szervezeti és Működési Szabályzata Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadta a 113/2016. (IV. 28.) számú önkormányzati határozatával
Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium Ügyrendje
Szám: 04-37-21/2009. Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium Ügyrendje 2 Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium ÜGYRENDJE I. Általános rendelkezések 1.. A Kollégium megnevezése,
Sorsdöntő(?) PÁRBESZÉD A MEGÚJULÁSÉRT. Az EJB által vezetett folyamat mozzanatai
Sorsdöntő(?) PÁRBESZÉD A MEGÚJULÁSÉRT Az EJB által vezetett folyamat mozzanatai Az EJB legitimitása A meglévő formális legitimáción túl kétségek fogalmazódtak meg bizottságot megalapító zsinat elkötelezettsége
2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL. (a évi V. törvény módosításaival egységes szerkezetben)
2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL (a 2017. évi V. törvény módosításaival egységes szerkezetben) PREAMBULUM A szeretetszolgálat az anyaszentegyháznak, a hitre
A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A FENNTARTHATÓSÁG IRÁNYÍTÁSI RENDSZERÉNEK ÜGYRENDJE
A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A FENNTARTHATÓSÁG IRÁNYÍTÁSI RENDSZERÉNEK ÜGYRENDJE BUDAPEST, 2017 (2017. június 1. napjától hatályos változat) H-1055 Budapest, Markó utca
J a v a s l a t a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kamarai Önkormányzati Szekciójához való csatlakozásra
J a v a s l a t a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kamarai Önkormányzati Szekciójához való csatlakozásra Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási
2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL
2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL (a 2017. évi V. törvény és a 2019. évi VI. törvény módosításaival egységes szerkezetben) PREAMBULUM A szeretetszolgálat az
Alumni szabályzat. Dunaújváros, 2013.
Alumni szabályzat Dunaújváros, 2013. A Dunaújvárosi Főiskola (továbbiakban Főiskola) Rektori Tanácsa a Főiskolán, illetve annak jogelőd intézményeiben végzett hallgatók, valamint a Főiskolával és jogelődjeivel
MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK, KÖZALKALMAZOTTAK és KÖZSZOLGÁLATI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE
MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK, KÖZALKALMAZOTTAK és KÖZSZOLGÁLATI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE MUNKAÜGYI SZAKIGAZGATÁSBAN DOLGOZÓK ORSZÁGOS SZAKMAI TANÁCSA (MKKSZ MUNKAÜGYI OSZT) SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT A
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
A MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK, KÖZALKALMAZOTTAK ÉS KÖZSZOLGÁLATI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE KÖRNYEZET- ÉS TERMÉSZETVÉDELMI DOLGOZÓK ORSZÁGOS SZAKMAI TANÁCSA /MKKSZ KÖRNYEZET- ÉS TERMÉSZETVÉDELMI OSZT/ SZERVEZETI
A Beszerzési Vezetők Klubja. Szervezeti és Működési Szabályzata
A Beszerzési Vezetők Klubja Szervezeti és Működési Szabályzata A Vezetőség elfogadta: 2016. március 25. A Tagság megszavazta és egyben életbe lépett: 2016. április 06. BVK-SZMSZ 20160406.final 1/8 TARTALOMJEGYZÉK
Magyar Elektrotechnikai Egyesület szervezete
MAGYAR ELEKTROTECHNIKAI EGYESÜLET 1075 Budapest, Madách Imre út 5. III. emelet Magyar Elektrotechnikai Egyesület szervezete SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Verzió: 1 Készítette: Készítette: Sebestény
Zalaegerszegi Városi Diákönkormányzat
Zalaegerszegi Városi Diákönkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzat A Szervezeti és Működési Szabályzat a Zalaegerszeg Megyei Jogú Város területén működő általános és középiskolai, valamint kollégiumi
ÖREGDIÁK SZERVEZETÉNEK SZABÁLYZATA
1 A SZENT ISTVÁN EGYETEM ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI KARA ÖREGDIÁK SZERVEZETÉNEK SZABÁLYZATA Budapest, 2011 2 A Szent István Egyetem Szenátusa és az Állatorvos-tudományi Kar Kari Tanácsa a dékán kezdeményezésére
1. Rész: Kollégiumi Hallgatói Bizottság Ügyrendje
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Kari Hallgatói Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzat 4. melléklet A Kari Hallgatói Képviselet állandó bizottságainak
Az ÚMVP Irányító Hatóságának 6/2011 (II.4.) közleménye
Az ÚMVP Irányító Hatóságának 6/2011 (II.4.) közleménye a 93/2007. (VII. 29.) FVM rendelet, valamint a 147/2007. (XII. 4.) FVM rendelet alapján elkészült a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia (HVS) felülvizsgálatáról,
Gárdony-Kápolnásnyék-Nadap-Pákozd-Pázmánd-Sukoró-Velence-Vereb-Zichyújfalu
HELYI VIDÉKFEJLESZTÉSI STRATÉGIAI FELÜLVIZSGÁLAT (HVS) 2013! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy az EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatósága 16/2013. (III.6.) közlemény értelmében elrendelte
KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA
KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKTARISZNYA ALAPÍTVÁNY MONOR ALAPÍTÓ OKIRAT 2 Ezen alapító okirat azért készült, hogy az 1. pontban megnevezett alapító az 1959. évi IV. törvény, a Polgári Törvénykönyv
Kollégiumi Szakmai és Érdekvédelmi Szövetség. Alapszabály
Kollégiumi Szakmai és Érdekvédelmi Szövetség Alapszabály I. Általános meghatározások 1. A szervezet neve: Kollégiumi Szakmai és Érdekvédelmi Szövetség. röviden: Kollégiumi Szövetség (KSZ) (a továbbiakban:
SZERVEZETI ÉS MÜKÖDÉSI SZABÁLYZAT
SZERVEZETI ÉS MÜKÖDÉSI SZABÁLYZAT Név: Vadosfai Evangélikus Egyházközség Székhely: 9346 Vadosfa, Kossuth u.13., Telefon: 20/824 6887 e-mail: vadosfa@lutheran.hu honlap: http://vadosfa.lutheran.hu Egyházon
SILA ŽIEN FEMINE FORTIS ERŐS NŐK POLGÁRI TÁRSULÁS ALAPSZABÁLYZATA
SILA ŽIEN FEMINE FORTIS ERŐS NŐK POLGÁRI TÁRSULÁS ALAPSZABÁLYZATA 1. CIKKELY 1. A polgári társulás megnevezése: Sila žien Femine Fortis Erős Nők 2. Idegen nyelven: Femine Fortis 3. A társulás székhelye:
MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK, KÖZALKALMAZOTTAK ÉS KÖZSZOLGÁLATI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE (MKKSZ) SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI SZERVEZET (TITKÁRI TANÁCS)
MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK, KÖZALKALMAZOTTAK ÉS KÖZSZOLGÁLATI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE (MKKSZ) SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI SZERVEZET (TITKÁRI TANÁCS) Ü G Y R E N D J E Elfogadta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei
A KINIZSI PÁL GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKKOLA DIÁKÖNKORMÁNYZATÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
A KINIZSI PÁL GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKKOLA DIÁKÖNKORMÁNYZATÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 A, Diákönkormányzat I. Jogszabályi kijelölés II. DÖK célja III. DÖK feladata B, DÖK szervezeti felépítése
AZ ETYEKI POLGÁRŐRSÉG BŰNMEGELŐZÉSI ÉS VAGYONVÉDELMI EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA
AZ ETYEKI POLGÁRŐRSÉG BŰNMEGELŐZÉSI ÉS VAGYONVÉDELMI EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA I. Általános rendelkezések 1. A szervezet neve Etyeki Polgárőrség Bűnmegelőzési és Vagyonvédelmi Egyesület. 2. A szervezet székhelye:
Szervezeti és Működési Szabályzat
ZALAEGERSZEGI VÁROSI DIÁKÖNKORMÁNYZAT Szervezeti és Működési Szabályzat Módosította a Zalaegerszegi Városi Diákönkormányzat Képviselőtestülete, a Zalaegerszegi Városi Diákparlament jóváhagyásával Zalaegerszeg
TAGOZATI ALAPSZABÁLY
TAGOZATI ALAPSZABÁLY A Magasépítési Tagozat, mint az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) egyesületi formában működő civil szervezet keretében megalakuló Tagozatot, az Alapítók az Alkotmány,
Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő- testületének 24/2016. (XII. 2.) önkormányzati rendelete
Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő- testületének 24/2016. (XII. 2.) önkormányzati rendelete Biatorbágy Város Önkormányzata Értéktárának működéséről Biatorbágy Város Képviselő testülete az Alaptörvény
TAGOZATI ALAPSZABÁLY. ÉVOSZ Mérnöki Vállalkozások Tagozata
TAGOZATI ALAPSZABÁLY A Mérnöki Vállalkozások Tagozata, mint az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) társadalmi szervezet keretében megalakuló Tagozatot, az Alapítók az Alkotmány, a Polgári
Nyugat-Magyarországi Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 15. sz. melléklete Nyugat-Magyarországi Egyetem Egyetemi Informatikai Központ
Nyugat-Magyarországi Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 15. sz. melléklete Nyugat-Magyarországi Egyetem Egyetemi Informatikai Központ Szervezeti és Működési Szabályzata SOPRON 2003 1. Az Egyetemi
E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács működtetéséről
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Szám: 194/2009-SZMM E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács működtetéséről Budapest, 2009. január 2 Vezetői összefoglaló
A társadalmi részvétel rendhagyó formái NYÍLT KORMÁNYZATI EGYÜTTMŰKÖDÉS
A társadalmi részvétel rendhagyó formái NYÍLT KORMÁNYZATI EGYÜTTMŰKÖDÉS Az Együttműködésről Mi is az az OGP? A Nyílt Kormányzati Együttműködés (Open Government Partnership - OGP) egy önkéntes részvételen
BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA REJTŐ SÁNDOR KÖNNYŰIPARI MÉRNÖKI FŐISKOLAI KAR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
3. verzió BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA REJTŐ SÁNDOR KÖNNYŰIPARI MÉRNÖKI FŐISKOLAI KAR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A BMF Szervezeti és Működési Szabályzata Kari kiegészítése Budapest, 2004. december
Szovátai Ajánlás. Az RMDSZ és a romániai magyar ifjúsági szervezetek közötti kapcsolat a rendszerváltás után több keretben, többféle formában alakult.
Szovátai Ajánlás Az RMDSZ és a romániai magyar ifjúsági szervezetek közötti kapcsolat a rendszerváltás után több keretben, többféle formában alakult. Az ifjúsági mozgalom, az ifjúsági szervezetek spektruma
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
AZ ARANYPART KOLLÉGIUM DIÁKÖNKORMÁNYZATÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2013. Tartalomjegyzék 2. A diákönkormányzat felépítése és működése...3 3. A diákönkormányzat választási szabályai és megbízatási
A VÁLASZTÁSI ELJÁRÁS LEBONYOLÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS FELADATOKRÓL (2013-2014-2015)
A VÁLASZTÁSI ELJÁRÁS LEBONYOLÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS FELADATOKRÓL (2013-2014-2015) Valamennyi választott egyházmegyei, egyházkerületi, zsinati testület és tisztségviselő megbízatása 6 éves választási ciklusra
A 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖR ALAPSZABÁLYA
A 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖR ALAPSZABÁLYA I. A társadalmi szervezet neve: 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖRE A társadalmi szervezet székhelye: Magyar Honvédség Baranya Megyei Hadkiegészítő
TISZTA LAP. Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY. ( a módosítással egységes szerkezetben ) Általános rendelkezések.
TISZTA LAP Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY ( a módosítással egységes szerkezetben ) I. Általános rendelkezések. 1. (1) Az Egyesület neve: Tiszta lap Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület
A NAKVI és az MNVH törekvései a helyi gazdaságfejlesztésben
A NAKVI és az MNVH törekvései a helyi gazdaságfejlesztésben Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid főigazgató Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) Budapest, 2013. február 27. Amiről
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. MEOESZ ŐRZŐ-VÉDŐ SPORTBIZOTTSÁG (továbbiakban ŐVSB) I. Általános rendelkezések
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT MEOESZ ŐRZŐ-VÉDŐ SPORTBIZOTTSÁG (továbbiakban ŐVSB) I. Általános rendelkezések 1. Az ŐVSB-t a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete Szövetsége (továbbiakban MEOESZ)
ALAPSZABÁLY BOLGÁR KULTURÁLIS FÓRUM
1 ALAPSZABÁLY BOLGÁR KULTURÁLIS FÓRUM 1. Általános rendelkezések 1.1 1 Az egyesület neve: Bolgár Kulturális Fórum. 1.2 Az egyesület székhelye: 1112 Budapest, Cirmos u. 1-3., B lépcsőház, VIII. em. 47.
A CSOBÁNKAI POLGÁRŐR Egyesület
A CSOBÁNKAI POLGÁRŐR Egyesület ALAPSZABÁLYA Csobánka, 2012 március 23 2 I) Általános rendelkezések 1. Az egyesület neve: Csobánkai Polgárőr Egyesület 2. Székhelye: 2014 Csobánka, Fő út 1. (Csobánka Község
A 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó Vidékfejlesztési Program tervezési folyamata. Romvári Róbert, NAKVI MTO, tervezési referens
A 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó Vidékfejlesztési Program tervezési folyamata Romvári Róbert, NAKVI MTO, tervezési referens Amiről szó lesz 1. A NAKVI és a tervezés kapcsolata 2. Hogyan segíti az
Az államigazgatás. Részei központi államigazgatás + területi államigazgatás
Az államigazgatás Részei központi államigazgatás + területi államigazgatás A., Központi államigazgatás I. A kormány miniszterelnökből és miniszterekből áll 1. A kormány megalakulása a., a választások után
Alapszabálya. I. Általános rendelkezések
Gödi Városfejlesztő és Szépítő Egyesület Alapszabálya I. Általános rendelkezések 1./ Az egyesület neve: Gödi Városfejlesztő és Szépítő Egyesület 2./ Az egyesület székhelye: 2131 Göd, Pázmány Péter u. 24.
PETŐFI MŰVELŐDÉSI HÁZ SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
PETŐFI MŰVELŐDÉSI HÁZ SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Az intézmény neve: Petőfi Művelődési Ház Székhelye, címe: 8182 Berhida Orgona u 2. Az intézmény fenntartó szerve: Berhida Város Önkormányzata Székhelye,
Magyar Elektrotechnikai Egyesület. Szervezeteinek Koordinációs Együttműködése
Magyar Elektrotechnikai Egyesület. Szervezeteinek Koordinációs Együttműködése MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Működési Szabályzat ajánlás a regionális koordinációk részére. Egyesületi Elnökség által jóváhagyva: 2011.
Enying Város Önkormányzatának közbeszerzési szabályzata
Enying Város Önkormányzatának közbeszerzési szabályzata Enying Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 22. (1) bekezdésében foglalt kötelezettség alapján
ELŐTERJESZTÉS Kőszeg Város Önkormányzata Képviselő-testülete október 31 -i ülésének 3. napirendi pontjához
ELŐTERJESZTÉS Kőszeg Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. október 31 -i ülésének 3. napirendi pontjához Tisztelt Képviselő-testület! A 100/2013. (VI. 27.) képviselő-testületi határozatban döntés
A KŐSZEGI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR TESTÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
A KŐSZEGI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR TESTÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a magyar nemzeti értékek és hungarikumok gondozásáról szóló 2012. évi XXX. törvény
Az Egyesületbe felvételüket kérhetik mindazok a természetes és jogi személyek, akik ill. amelyek az Egyesület célkitűzéseit elfogadják.
MHE tagsági adatok frissítése Kérjük, az alábbi űrlapon frissítse tagsági adatait annak érdekében, hogy könnyebben el tudjuk érni Önt! Frissítem a tagsági adataim Az alapszabályunk III. fejezete: Az Egyesület
ÉTA. ÉTA Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetsége
ÉTA ÉTA Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetsége (Bejegyzett angol nyelven: ÉTA HungarianFederation of Associations and Foundations Serving People with Mental
MEE VILLAMOS HÁLÓZAT TERVEZŐ SZERELŐ ÉS ÜZEMELTETŐ SZAKOSZTÁLY
A MEE VILLAMOS HÁLÓZAT TERVEZŐ SZERELŐ ÉS ÜZEMELTETŐ SZAKOSZTÁLY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1/10 TARTALOM 1. Általános rendelkezések... 3 2. A Villamos Hálózat Tervező, Szerelő és Üzemeltető Szakosztály
A MAGYAR KÉKKERESZT EGYESÜLET (MKKE) HELYI CSOPORTJAINAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI MINTA SZABÁLYZATA
A MAGYAR KÉKKERESZT EGYESÜLET (MKKE) HELYI CSOPORTJAINAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI MINTA SZABÁLYZATA I. A HELYI CSOPORTOK JOGÁLLÁSA A Magyar Kékkereszt Egyesület tagjai az Egyesület 1-1 településen, földrajzi
Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége ALAPSZABÁLYA
Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének ALAPSZABÁLYA Az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 1. -ban írt felhatalmazás alapján a 2001. év október 13. napján tartott alakuló közgyűlésen
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Hallgatói és Doktorandusz Önkormányzatának Hallgatói és Doktorandusz Alapszabálya
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Hallgatói és Doktorandusz Önkormányzatának Hallgatói és Doktorandusz Alapszabálya A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (továbbiakban: Egyetem)
Kiegészítő melléklet a Magyar FPV Egyesület 2014. évi egyszerűsített mérlegbeszámolójához
1. Általános rész Kiegészítő melléklet a Magyar FPV Egyesület 2014. évi egyszerűsített mérlegbeszámolójához A Magyar FPV Egyesület a 2011. CLXXV törvény alapján a Fővárosi Bíróság 15.554. sorszám alatt
Helyi joganyagok - Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületé 2. oldal 2. (1) Az Önkormányzat a Partnerek tájékoztatása, valamin
Helyi joganyagok - Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületé 1. oldal Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2017. (VI. 27.) önkormányzati rendelete
EJB ágazati koncepciók szempontrendszere
EJB ágazati koncepciók szempontrendszere Az EJB által koordinált folyamat kétszintű párbeszédet foglal magába a gyülekezettudatos egyház és egyháztudatos gyülekezet jegyében. Az EJB figyelmének középpontjában
A Katona József Műszaki, Közgazdasági Szakképző Iskola és Gimnázium
A Katona József Műszaki, Közgazdasági Szakképző Iskola és Gimnázium 1138 Budapest, Váci út 107. Felnőttképzési szervezete A SZAKMAI TANÁCSADÓ TESTÜLET MŰKÖDÉSI RENDJE Összeállította: Tajti Zsuzsanna Elfogadta
A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület Szervezeti és Működési Szabályzata. A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület
A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2008. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A Sportegyesület jogállása Az Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület alakuló közgyűlése
MERRE TOVÁBB NATÚRPARKOK?
Összhang a tájban MERRE TOVÁBB NATÚRPARKOK? A MAGYARORSZÁGI NATÚRPARKOK FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2015-2030 Kiss Gábor Tervszerű fejlesztés széleskörű együttműködéssel 2013. október Négyoldalú együttműködési
VILLAMOSENERGIA-IPARI MUNKAVÁLLALÓK ÉRDEKVÉDELMI SZAKSZERVEZETE
VILLAMOSENERGIA-IPARI MUNKAVÁLLALÓK ÉRDEKVÉDELMI SZAKSZERVEZETE (VIMÉSZ) SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Tatabánya, 2012. október 29. VILLAMOSENERGIA-IPARI MUNKAVÁLLALÓK ÉRDEKVÉDELMI SZAKSZERVEZETE (VIMÉSZ)
Magyarországi Református Egyház Szeretetszolgálati Iroda. Környezeti teljesítmény értékelés
Magyarországi Református Egyház Szeretetszolgálati Iroda Környezeti teljesítmény értékelés 1 1. Preambulum Őrizd meg a rád bízott kincset! (1Tim 6,20) A Magyarországi Református Egyház elkötelezett a környezeti
Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Emlősvédelmi Szakosztály
Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Emlősvédelmi Szakosztály Budapest, 1121 Költő u. 21. Szervezeti és Működési Szabályzat 1. A szakosztály megnevezése, jelképe: A szakosztály magyar neve: Magyar
MAGYAR ERGONÓMIAI TÁRSASÁG ALAPSZAB ÁLYA (Módosította a 2007. október 26-i közgyűlés) (Módosította a 2010. november 19-i közgyűlés)
MAGYAR ERGONÓMIAI TÁRSASÁG ALAPSZAB ÁLYA (Módosította a 2007. október 26-i közgyűlés) (Módosította a 2010. november 19-i közgyűlés) I. fejezet Általános rendelkezések 1.) A társadalmi szervezet neve: MAGYAR
Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának ügyrendje
A Szervezeti és működési szabályzat 15. számú, 2017-ben módosított melléklete Ikt. sz.: Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának ügyrendje 2017. december 11. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola (továbbiakban:
A Szekszárdi SZC Magyar László Szakképző Iskolája. Diákönkormányzatának. Szervezeti és Működési Szabályzata
A Szekszárdi SZC Magyar László Szakképző Iskolája Diákönkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata Készült: 2017. február 16. A Szekszárdi SZC Magyar László Szakképző Iskolája Diákönkormányzatának
A VÁLASZTÁSI ELJÁRÁS LEBONYOLÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS FELADATOKRÓL ( )
A VÁLASZTÁSI ELJÁRÁS LEBONYOLÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS FELADATOKRÓL (2013-2014-2015) Valamennyi választott egyházmegyei, egyházkerületi, zsinati testület és tisztségviselő megbízatása 6 éves választási ciklusra
A MISKOLCI EGYETEMEN FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ HALLGATÓK ELŐNYBEN RÉSZESÍTÉSÉVEL FOGLALKOZÓ BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE
A MISKOLCI EGYETEMEN FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ HALLGATÓK ELŐNYBEN RÉSZESÍTÉSÉVEL FOGLALKOZÓ BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE Miskolc, 2012. 8.2. számú Egyetemi Szabályzat Hallgatók Előnyben Részesítésével Foglalkozó Bizottság
MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM
MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM A TANULMÁNYI OSZTÁLY ÜGYRENDJE Jóváhagyta a Szenátus 6/2016 (II. 10) számú határozatával... Felsmann Tamás általános rektorhelyettes 2016. február 10. 1. Általános rendelkezések
A TAMÁSI GIMNÁZIUMÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA
A TAMÁSI GIMNÁZIUMÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan) A Tamási Város Önkormányzatának Képvisel -testülete /a továbbiakban: Alapító/ a Polgári Törvénykönyv
A Magyar Mozgás- és Táncterápiás Egyesület. Szervezeti és Működési Szabályzata
1. oldal A Magyar Mozgás- és Táncterápiás Egyesület Szervezeti és Működési Szabályzata A Szervezeti és Működési Szabályzat /továbbiakban: SZMSZ/ tartalmazza az Egyesület szervezeti felépítésével, működésével
KATONA JÓZSEF Műszaki, Közgazdasági Szakképző Iskola és Gimnázium
KATONA JÓZSEF Műszaki, Közgazdasági Szakképző Iskola és Gimnázium DIÁKÖNKORMÁNYZATÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2010. A szervezet neve: SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Katona József Műszaki,
A MAGYAR KERESKEDELMI és IPARKAMARA Magyar - Török Tagozatának ügyrendje
A MAGYAR KERESKEDELMI és IPARKAMARA Magyar - Török Tagozatának ügyrendje A gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. Törvényben valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Alapszabályában szereplő
Kormányzati CSR Prioritások és Cselekvési Terv Magyarországon Amit mérünk javulni fog MAF Konferencia, október 02.
Kormányzati CSR Prioritások és Cselekvési Terv Magyarországon Amit mérünk javulni fog MAF Konferencia, 2014. október 02. Tölgyes Gabriella Vezető főtanácsos, CSR koordinátor Nemzetgazdasági Minisztérium
A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA
A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Az alapítók ezen okirattal kinyilvánítják, hogy az 1989. évi II. törvény és a 2000. évi CXLV. törvény alapján, határozatlan időre jogi személynek minősülő
1. Az SZMSZ 2.. (2) bekezdése az alábbiak szerint módosul: 3.. Az SZMSZ 10.. (5) bekezdése az alábbiak szerint módosul:
Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2013.(I.21.)önkormányzati rendelete a Képviselő-testület és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 12/2003.(V.01.)ÖR. sz. rendelet módosításról
A Deberecen-Kossuth utcai Református Egyházközség 1/2008. számú egyházközségi szabályrendelete IFJÚSÁGI PRESBITÉRIUM LÉTREHOZÁSÁRÓL
A Deberecen-Kossuth utcai Református Egyházközség 1/2008. számú egyházközségi szabályrendelete IFJÚSÁGI PRESBITÉRIUM LÉTREHOZÁSÁRÓL A Debrecen-Kossuth utcai Református Egyházközség Presbitériuma a Magyarországi
Általános rendelkezések
Bogács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (II. 21. ) önkormányzati rendelete a helyi civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjéről Bogács Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Előterjesztés. - a Közgyűléshez
NYíREGYHÁZA Ügyiratszám: szoc-8266-1/2016. Ügyintéző: Dr. Krizsai Anita Előterjesztés - a Közgyűléshez - "Gyermekeinkért 16" Alapítvány által benyújtani kívánt a "Társadalmi szerepvállalás erősítése a
A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Alapszabályzata I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
A Szlovén Köztársaság Alkotmánya (SZK Hivatalos Lapja 91/33. sz.) 64. szakasza és a Nemzeti Önigazgatási Közösségekről szóló törvény (SZK Hivatalos Lapja 94/65. sz.) 9. szakasza értelmében a Muravidéki
ÉRDEKKÉPVISELETI FÓRUM SZABÁLYZATA
ÉRDEKKÉPVISELETI FÓRUM SZABÁLYZATA Érdekképviseleti Fórum Szabályzata A szabályzat az 1993. évi III. törvényben biztosított felhatalmazás és a 11/2000 (10.26) Ö.R. alapján készült. I. fejezet Az Érdekképviseleti
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Civil Koncepciója
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Civil Koncepciója Bevezető Magyarország Kormánya stratégiai célként fogalmazta meg az önkormányzatok és a civil szervezetek együttműködésének erősítését. Az
Székhelye: 8000 Székesfehérvár, Károly J. utca 32.
Székesfehérvári Sz C Deák Ferenc Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Diákönkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata Diákönkormányzat neve: Diákönkormányzat alapítója:
I. Fejezet. A rendelet hatálya 2.
Mikebuda Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2012. (V.02.) önkormányzati rendelete a gyermekek részére nyújtott pénzbeli és természetbeni ellátásokról, valamint a személyes gondoskodás nyújtó
ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy Város Önkormányzata közbeszerzési szabályzatának felülvizsgálatáról
ELŐTERJESZTÉS Biatorbágy Város Önkormányzata közbeszerzési szabályzatának felülvizsgálatáról Biatorbágy Város Képviselő-testülete 16/2010. (02.18.) Öh. sz. határozatával vizsgálta felül és fogadta el új
ORSZÁGOS ETIKAI BIZOTTSÁG UGYRENDJE
MAGYAR EGÉSZSÉGÜGYI SZAKDOLGOZÓI KAMARA 1450 Budapest, Pf.:214. Telefon: 1-323-2070 Fax: 1-323-2079 e-mail: meszk@meszk.hu ORSZÁGOS ETIKAI BIZOTTSÁG UGYRENDJE Az Országos Elnökség 3/2015. (01.22.) sz.
E L Ő T E R J E S Z T É S
5. napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 26-i nyílt ülésére Előterjesztés címe és tárgya: A települési értéktár-bizottság létrehozása
NYÍREGYHÁZI EGYETEM A ZENEI INTÉZET ÜGYRENDJE
NYÍREGYHÁZI EGYETEM A ZENEI INTÉZET ÜGYRENDJE Elfogadva: 2013. október 15., hatályba lép: 2013. október 17-én Utolsó módosítás: 2018. május 22., hatályba lép: 2018. május 24-én A Zenei Intézet ügyrendjét
AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség
hit vallás Egyházaink hírei KAToliKUS egyházközségeink F Gyóni KAToliKUS EgYHÁzközség miserend: Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap változatlanul 9.00 (Dabasi-szőlőkben),
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. Magyar-Szlovén Tagozatának. Ügyrendje
92-550-515 / Fax: 92-550-525 ZMKIK. 8900. Zalaegerszeg, Petőfi S.u.24. e-mail: zmkik@zmkik.hu A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar-Szlovén Tagozatának Ügyrendje 2016. 1 A gazdasági kamarákról szóló
AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) 2016/1993 IRÁNYMUTATÁSA
L 306/32 IRÁNYMUTATÁSOK AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) 2016/1993 IRÁNYMUTATÁSA (2016. november 4.) az 575/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti értékelés összehangolásának elveiről, valamint