Magyar Katolikus Egyház

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Magyar Katolikus Egyház"

Átírás

1 Tájékoztató a 2019/2020-as tanév etika, hit-és erkölcstan oktatásáról A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény 35. alapján, az általános iskolákban a kötelező etika óra helyett a szülők választhatják gyermeküknek az országgyűlés által elismert egyházak által szervezett hit és erkölcstan oktatást is. A törvényi előírások értelmében a szülő írásban nyilatkozhat, hogy gyermeke etika oktatásban vagy hit-és erkölcstan oktatásban kíván-e részt venni. Amennyiben a szülő írásban nem nyilatkozik, az iskola a tanuló számára etika tantárgy oktatását szervezi meg. A leendő 1. évfolyamosok nyilatkozattételére az általános iskolai beiratkozás alkalmával, április én kerül sor. A 2-8. évfolyamosok részéről a hit és erkölcstan tantárgy választására vonatkozó módosítás május 20- ig történhet. A nyilatkozattételek begyűjtését követően az iskola igazgatója az érintett egyházi jogi személy meghatalmazott képviselőjének átadja az egyház által szervezett hit-és erkölcstan oktatásra jelentkezett tanulók adatait, majd az igazgató egyeztetést folytat a tanulócsoportok kialakításáról az egyházak képviselőivel. Tanév közben az iskola nem változtathatja meg az érintett szülők nyilatkozata alapján, és az egyházi jogi személy képviselőjével lefolytatott egyeztetés eredményeként a hit-és erkölcstanoktatás vonatkozásában meghatározott csoportbeosztást. A hit-és erkölcstan oktatásával kapcsolatban intézményünkkel a következő egyházi jogi személyek vették fel a kapcsolatot, jelezve, hogy szülői igény esetén vállalják iskolánkban a hit-és erkölcstan oktatását: Magyar Katolikus Egyház képviselője: dr. Kollmann Andrea kollmanna58@gmail.com 06-30/ Katolikus hittant ismertető web-oldal amely általános tájékoztatást és információkat nyújt nem csak a leendő elsősöknek, hanem minden katolikus hitoktatás iránt érdeklődő diáknak és szülőnek. A web-oldal a következő linken található: Kedves Szülők! Ezzel a levéllel szeretnénk segíteni a leendő elsősök következő tanévre szóló etika vagy a hit-és erkölcstan tantárgyak közti választást. Az állami iskolákban az összes évfolyamon kötelezően választható e két tantárgy.

2 Miért jó ha gyermekük számára a római katolikus hit-és erkölcstan órát választják? A tananyag foglalkozik a Biblia tanításaival és a szentek életével. Ezeken az ismereteken keresztül bővül a gyermekek műveltsége, más tantárgyakban is tudják használni az itt tanultakat.(művészetek, zene, történelem, magyar... stb.) Segítséget kapnak a gyerekek, hogy helyes értékrendjük alakuljon ki: tudjanak választani talmi és valódi értékek között. Képesek lesznek erkölcsileg helyes döntéseket hozni. Az embereket foglalkoztató fontos kérdésekre kapnak válaszokat. (miért élek? mi a feladatom? hogyan lehetek igazán boldog? miért történnek a dolgok? önismereti-és társas kapcsolatokban való eligazodás, a közösség fontossága, és a 1o parancs megismerése által az alapvető együttélési szabályokat tanulhatják meg...stb.) A keresztény tanítás és értékek megismerése segít a családoknak, hogy kiegyensúlyozott, szeretetre-és boldogságra képes fiatalok nőjenek fel. Magyarországi Református Egyház Péceli Református Egyházközség

3 Lelkész: Cs. Nagy János

4 Hitoktató: Leveleki Kinga 06-28/ Web-oldalunk:

5 Magyarországi Evangélikus Egyház képviselője: Baranka György Az evangélikus hitoktatást Baranka György evangélikus lelkész tartja az iskolában.

6 Célunk, hogy a gyerekek átfogó bibliai ismeretekhez jussanak, ami egyrészt elengedhetetlen az európai kultúra megismeréséhez. Másrészt, mint lelkész és mentálhigiénés lelki gondozó, szeretnék segíteni nekik lelki fejlődésükben, és abban, hogy kapaszkodót találjanak a hitben az élet megannyi kérdését tekintve. Feleségem is lelkész, 25 éves vagyunk házasok, és 4 gyermeket nevelünk. Szívesen válaszolok kérdéseikre a következő elérhetőségeken: gyorgy.baranka@lutheran.hu; Weboldalunk: nagytarcsa.lutheran.hu; Facebook: hittant ajánló filmecske: HLFO9aUkdcSg0I1Z3tP4kcVnHIeZs4AA Hit Gyülekezete Bibliaoktatás mindenkinek A Hit Gyülekezete általános iskolai Hit- és erkölcstan óráinak tanterve nem egyedül az egyház tagjainak gyermekeihez szól. Az állami fenntartású iskolákban tanítandó Hit- és erkölcstan órák tananyagát úgy alakítottuk ki, hogy a társadalom bármely rétegéhez, közösségéhez, bármelyik egyházához vagy akár a vallásoktól távolabb álló, bármilyen világnézetű, akár nem hívő szülők gyermekei számára egyaránt igazán hasznos lehessen. Ezért nem felekezeti elkötelezettségű hittant, hanem inkább általános bibliaismeretet kívánunk tanítani. A Biblia vitathatatlanul európai kultúránk két fő gyökere, alapja közül az egyik, a görög-római örökség mellett. Megismerése nemcsak a hit és az erkölcs, hanem az általános műveltség, az irodalom, a történelem, a politikai élet szempontjából is nélkülözhetetlen. Kultúránkat, nyugati civilizációnkat nem lehet igazán megérteni a Szentírásban való tájékozottság nélkül.

7 Civilizációnk egyetemes fundamentuma Hazánkban a Biblia általános ismerete az elmúlt fél évszázad vallásellenes oktatáspolitikája miatt még mindig jóval alacsonyabb szinten áll, mint Nyugat-Európában. Meggyőződésünk szerint a Szentírás történetei, tanításai és költészete önmagukért beszélnek. Míg a felekezetenként eltérő felfogások, értelmezések vagy dogmák nem mindig visznek közelebb a közös alapokhoz, addig maguk a bibliai elbeszélések civilizációnk egyetemes fundamentumaival ismertetik meg a tanulókat. Elegendő ezeket az egyes korosztályok számára érthető szinten megismertetni, és a gyerekek képesek lesznek maguk is kreatív módon, közös munkával, megbeszéléssel levonni a számukra aktuális és felfogható erkölcsi tanulságokat, következtetéseket. Gondolkodó emberek nevelése Ezért célunk mind az alsó, mind a felső tagozatban a teljes Biblia nagy vonalakban történő áttekintése a tanulók korának megfelelő, számukra érthető szinten. Az alsó tagozatban ez bibliai képeskönyvek, munkafüzetek, játékok, a történetek színdarabszerű megjelenítése, bibliai rajzfilmek, filmek megtekintése, órai beszélgetések, interaktív munka keretében történik. A felső tagozatban egy, a teljes Szentírást (Ó- és Újszövetséget) hitelesen átfogó képregény-sorozat (Action Bible) tankönyvként való használatával ismételnénk meg ugyanezt magasabb szinten. Mindkét korosztály esetében legalább annyira fontosnak tartjuk a Biblia és a róla való gondolkodás szeretetének kialakítását, mint az ismeretek átadását. Célunk, hogy ez a tantárgy egyik kedvencük legyen, mivel fontosabbnak tartjuk, hogy egész életükben pozitívan viszonyuljanak a Szentíráshoz, kedveljék azt, és később is gondolkodó emberként olvassák majd újra, mint hogy nagy mennyiségű, száraz lexikális ismerettel töltsék meg a fejüket. Ezért az osztályzást is viszonylag könnyedebbé, inspirálóvá, inkább ösztönző, semmint fegyelmező jellegűvé kívánjuk tenni. Cél a Biblia megszerettetése Ezért egyházunk Hit- és erkölcstan óráit akár ateista vagy más vallásokhoz, felekezetekhez tartozó gyermekek is bátran választhatják, mert különböző nézeteik, felfogásuk vagy vitatkozásuk miatt a legkevésbé sem kell a

8 tanár esetleges diszkriminációjától, rosszallásától vagy rosszabb osztályzatoktól tartaniuk, ha az óra rendjét egyébként tiszteletben tartva aktívan és őszintén vesznek részt a téma feldolgozásában, a beszélgetésekben, játékokban. Fontosnak tartjuk leszögezni, hogy a Hit Gyülekezete hitoktatói által tanított Hit- és erkölcstan tárgynak nem célja a gyermekek betérítése egyházunkba vagy világnézetük bármiféle adminisztratív kényszer útján (pl. osztályzással) történő megváltoztatása. Ennél sokkal fontosabbnak tartjuk a fent felsorolt célokat: a Biblia megismerését és megszeretését, a róla való kreatív, örömteli, élvezetes, modern és szabad gondolkodás kialakítását. Magasan kvalifikált oktatók Hitoktatóink valamennyien felsőfokú főiskolai (BA) vagy egyetemi (MA) teológusi végzettséggel rendelkeznek, melyet a magyar állami akkreditációval rendelkező Szent Pál Akadémián szereztek négy vagy öt éves képzés keretében, melynek középpontjában szintén nem felekezeti jellegű dogmatika, hanem a Szentírás tényszerű, alapos ismerete. Alkalmasságukat a gyermekek tanítására azonban ezen felül is ellenőrizzük. Sokan közülük más irányú számos esetben pedagógusi felsőfokú végzettséggel is rendelkeznek képviselője: Szigeti Gábor szigetigabor07@gmail.com További információk: Magyarországi Baptista Egyház Magyar Pünkösdi Egyház (közös hit-és erkölcstanoktatás) Fehér Vivien videlfi94@gmail.com

9

10

1.1 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény alapján (továbbiakban

1.1 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény alapján (továbbiakban 1. Jogszabályi háttér 1.1 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény alapján (továbbiakban Nkt.): 35. (1) Az állami általános iskolában az erkölcstan óra vagy az ehelyett választható, az egyházi

Részletesebben

ERKÖLCSTAN / HIT-ÉS ERKÖLCSTAN TANTÁRGY TANÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS SZABÁLYOZÁS

ERKÖLCSTAN / HIT-ÉS ERKÖLCSTAN TANTÁRGY TANÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS SZABÁLYOZÁS ERKÖLCSTAN / HIT-ÉS ERKÖLCSTAN TANTÁRGY TANÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS SZABÁLYOZÁS A NEMZETI KÖZNEVELÉSRŐL SZÓLÓ 2011. ÉVI CXC. TÖRVÉNY erkölcstan illetve hit- és erkölcstan oktatására vonatkozó rendelkezései

Részletesebben

Tájékoztató a hit-és erkölcstan oktatásról a 2014-2015-ös tanévben

Tájékoztató a hit-és erkölcstan oktatásról a 2014-2015-ös tanévben Tájékoztató a hit-és erkölcstan oktatásról a 2014-2015-ös tanévben Kedves Szülők! A 2014-2015-ös tanévben a Kerék Általános Iskola és Gimnáziumban a következő egyházak tartanak hit-és erkölcstan oktatást:

Részletesebben

A HITOKTATÁSRÓL. Jézus ezt mondta: Engedjétek, és ne akadályozzátok, hogy hozzám jöjjenek a kisgyermekek, mert ilyeneké a mennyek országa.

A HITOKTATÁSRÓL. Jézus ezt mondta: Engedjétek, és ne akadályozzátok, hogy hozzám jöjjenek a kisgyermekek, mert ilyeneké a mennyek országa. A HITOKTATÁSRÓL Jézus ezt mondta: Engedjétek, és ne akadályozzátok, hogy hozzám jöjjenek a kisgyermekek, mert ilyeneké a mennyek országa. (Mt 19,14) HIT ÉS ERKÖLCSTAN VAGY ERKÖLCSTAN? Az általános iskolai

Részletesebben

Kérem, hogy a évi beiratkozásakor az alábbi eljárásrendet betartani és a csatolt mellékleteket használni szíveskedjen. Jogszabályi háttér

Kérem, hogy a évi beiratkozásakor az alábbi eljárásrendet betartani és a csatolt mellékleteket használni szíveskedjen. Jogszabályi háttér Eljárásrend a jogi személyiségű szervezeti egységeiként működő köznevelési intézményekben az etika és a hit- és erkölcstan oktatás megszervezéséhez 2017. Az állami fenntartású iskolákban a 2013-2014. tanévtől

Részletesebben

Előzetes információk a beiratkozásról (végleges információk április elején várhatóak) Kedves Szülők!

Előzetes információk a beiratkozásról (végleges információk április elején várhatóak) Kedves Szülők! Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. /: (27)532-115 E-mail: godinemeth@invitel.hu : www.godinemeth.hu OM: 032351 Előzetes információk a beiratkozásról

Részletesebben

Kedves Szülők! A beiratkozás időpontja: április ig, hétfőtől szerdáig, 8-18 óráig az első emeleti könyvtárban

Kedves Szülők! A beiratkozás időpontja: április ig, hétfőtől szerdáig, 8-18 óráig az első emeleti könyvtárban Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. / : (27)532-115 E-mail: godinemeth@invitel.hu : www.godinemeth.hu OM: 032351 Kedves Szülők! A beiratkozás időpontja:

Részletesebben

1-/A kérdések a beiratkozó tanulóra vonatkoznak. Kérem, hogy az igen, a nem vagy a nem tudom rovatba tett X-szel válaszoljon.

1-/A kérdések a beiratkozó tanulóra vonatkoznak. Kérem, hogy az igen, a nem vagy a nem tudom rovatba tett X-szel válaszoljon. S z e n t I m r e K a t o l i k u s Á l t a l á n o s I s k o l a 2 3 0 0 R á c k e v e, S z e n t I s t v á n t é r 2 2. t e l / f a x. 0 6 / 2 4-422- 803 ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Szeretettel köszöntjük vendégeinket! Erős vár a mi Istenünk!

Szeretettel köszöntjük vendégeinket! Erős vár a mi Istenünk! Szeretettel köszöntjük vendégeinket! Erős vár a mi Istenünk! Sztehlo Gábor Nem volt egy szent, nem volt angyal, mondhatnám egy robusztus ember volt ( ), csak azt éreztem, hogy olyan ember, akinek a számára

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

Monori Tankerületi Központ

Monori Tankerületi Központ által fenntarott köznevelési intézményekben az etika és a hit- és erkölcstan oktatás megszervezésének eljárásrendje Belső használatra 2019. 1. Jogszabályi háttér 1.1 A nemzeti köznevelésről szóló 2011.

Részletesebben

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV 1. Neme 2. Születési éve 3. Lakhelye 1 4. Melyik évben végzett? 5. Melyik szakon végzett? 2 6. Milyen tagozaton végzett? 7. Idegen nyelv ismerete

Részletesebben

Személyi feltételek Pedagógusok által ellátott tantárgyak, szolgáltatások Tanítók

Személyi feltételek Pedagógusok által ellátott tantárgyak, szolgáltatások Tanítók A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete Különös közzétételi listát határoz meg a nevelési - oktatási intézmények részére. A fenti rendelkezésnek az alábbi a dokumentummal kívánunk eleget

Részletesebben

Kedves Szülők! A leendő első osztályos, tanköteles gyermekek beíratásával kapcsolatos információkra szeretnénk felhívni a figyelmüket.

Kedves Szülők! A leendő első osztályos, tanköteles gyermekek beíratásával kapcsolatos információkra szeretnénk felhívni a figyelmüket. Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM: 032351 KLIK 122013 Cím: 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. / : (27)532-115 E-mail: godinemeth@invitel.hu : www.godinemeth.hu Kedves Szülők!

Részletesebben

Közzétételi lista. Szakképzettségek

Közzétételi lista. Szakképzettségek Közzétételi lista I. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató Lásd: Pedagógiai program 1.11 Az iskolába jelentkező tanulók felvételének és átvételének elvei + Nkt. 50, 51. II. III. IV. Beiratkozásra

Részletesebben

Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények

Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények HELYI TANTERV Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények A különböző tantervek bevezetési ütemezése Az osítása

Részletesebben

KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT MUNKAANYAG

KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT MUNKAANYAG KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT MUNKAANYAG A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ eljárásrendje a jogi személyiségű szervezeti egységeiként működő köznevelési intézményekben az erkölcstan és a

Részletesebben

Felvételi tájékoztató a 2016/2017. tanévben (a 2017/2018. tanévre vonatkozóan)

Felvételi tájékoztató a 2016/2017. tanévben (a 2017/2018. tanévre vonatkozóan) 19 92 REFORMÁTUS ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 7400 Kaposvár, Somssich Pál u. 15. tel./fax: 82/511-487 igazgató: 82/411 005 e-mail: titkarsag@lorantffy-kaposvar.sulinet.hu honlap: www.lozsu.hu

Részletesebben

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója Az iskola neve: Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Az iskola OM-azonosítója: 028300

Részletesebben

TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ SZENT BENEDEK ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Budapesti Tagintézménye OM száma: 201410 TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A Magyar

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista Szent Péter és Pál Szalézi Általános Iskola A közoktatási intézmény eredményességéről, személyi és tárgyi feltételeihez kapcsolódó információkról szükséges a szülőket tájékoztatni.

Részletesebben

Jogszabályi háttér. 1. sz. melléklet évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 3. (3) /A. 35/B. 32. (1) h) 46. (3) e) 97.

Jogszabályi háttér. 1. sz. melléklet évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 3. (3) /A. 35/B. 32. (1) h) 46. (3) e) 97. 1. sz. melléklet Jogszabályi háttér 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 3. (3) 35. 35/A. 35/B. 32. (1) h) 46. (3) e) 97. (7) 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 182/A. 182/B. 229/2012. (VIII.

Részletesebben

Soproni Széchenyi István Gimnázium

Soproni Széchenyi István Gimnázium Soproni Széchenyi István Gimnázium AZ ISKOLA EGYES ÉVFOLYAMAIN TANÍTOTT TANTÁRGYAK ÉS EZEK ÓRASZÁMAI A Soproni Széchenyi István Gimnázium Pedagógiai Programjának 5. sz. melléklete Elfogadta a Soproni Széchenyi

Részletesebben

Osztályfőnökök szakmai napja Budapest,

Osztályfőnökök szakmai napja Budapest, Osztályfőnökök szakmai napja Budapest, 2017.03.02. 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról

Részletesebben

Sorszám. református hitoktató, általános iskolai tanító művelődésszervező szakkollégiumi képzéssel

Sorszám. református hitoktató, általános iskolai tanító művelődésszervező szakkollégiumi képzéssel Sorszám Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai 2017-2018-as tanév Végzettség szintje Besorolási kategória Tantárgy Szakképzettségek Pedagógus szakvizsgák 1. főiskola Pedagógus

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 2014/2015. tanév 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre,

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KASZAP NAGY ISTVÁN REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA OM: 035917 5420 TÚRKEVE, KOSSUTH L. U. 15. Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez

Részletesebben

5. A tanév helyi rendje 2017/18.

5. A tanév helyi rendje 2017/18. 5. A tanév helyi rendje 2017/18. Az énekkari próbák rendje: kedd: 50-14-30 : 50-30. Szeptember 1. 4-8. 6. 7. 18. 22. 23. 30. Tanévnyitó ünnepély: 8.00 1-8. évfolyamos szülői értekezlet Tűzriadó próba Bombariadó

Részletesebben

Milyen modulokat tanítsunk? Dr. Jakab-Szászi Andrea Nagy Márta Milyen modulokat tanítsunk? Márkus Gábor 45 perc

Milyen modulokat tanítsunk? Dr. Jakab-Szászi Andrea Nagy Márta Milyen modulokat tanítsunk? Márkus Gábor 45 perc Módszertan Téma Előadó Időtartam Képzés díja, melyhez útiköltség számítandó Kompetenciafejlesztés a hittanoktatásban Dr. Jakab-Szászi Andrea Moduláris tervezés a középiskolai hittanoktatásban avagy: Dr.

Részletesebben

Mit gondol Ön a kötelezően választható iskolai hitoktatásról?

Mit gondol Ön a kötelezően választható iskolai hitoktatásról? Mit gondol Ön a kötelezően választható iskolai hitoktatásról? Kutatási eredmények az állami iskolákban hittant tanulók szülei körében 2017.12.13. és 2018 02.06. között a Váci Egyházmegye honlapján elérhető

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1. KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018. OKTÓBER 1. Aktív pedagógusok munkakör szakképzettség létszám tanító tanító 11 angol műveltségi terület 1 ember- és társadalom műveltségi terület 1 ének műveltségi terület 6 fejlesztő

Részletesebben

Jó emberként lépj be, jobb emberként távozz!

Jó emberként lépj be, jobb emberként távozz! Jó emberként lépj be, jobb emberként távozz! Tisztelt Szülők, kedves Nyolcadikos és Negyedikes Tanulók! Mindenki számára elismerhető és elfogadható tény az, hogy a jövő sok tekintetben függ gyermekeink,

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2016/17.

A tanév helyi rendje 2016/17. A tanév helyi rendje 2016/17. Az énekkari próbák rendje: : 13.50-14-30 : 13.50-14.30. Szeptember 1. 7. 6. 5-8. 12. 17. 24. 26. Tanévnyitó ünnepély: 8.00 1. évfolyam szülői értekezletek:17.00 Tűzriadó próba

Részletesebben

Portfólióvédés március 2. Bajnokné Vincze Orsolya. Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet

Portfólióvédés március 2. Bajnokné Vincze Orsolya. Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet Portfólióvédés 2018. március 2. Bajnokné Vincze Orsolya Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet Hitvallásom Nem változtathatunk azon, ami már megtörtént, de hatást gyakorolhatunk arra, ami most

Részletesebben

Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai es tanév

Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai es tanév Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai 2016-2017-es tanév Besorolási Pedagógusok Végzettség szintje kategória Tantárgy Szakképzettségek Pedagógus szakvizsgák 1. főiskola

Részletesebben

Szeretettel köszöntjük vendégeinket! Erős vár a mi Istenünk!

Szeretettel köszöntjük vendégeinket! Erős vár a mi Istenünk! Szeretettel köszöntjük vendégeinket! Erős vár a mi Istenünk! Sztehlo Gábor Nem volt egy szent, nem volt angyal, mondhatnám egy robusztus ember volt ( ), csak azt éreztem, hogy olyan ember, akinek a számára

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A nevelő

Részletesebben

Madocsai Református Általános Iskola

Madocsai Református Általános Iskola Madocsai Református Általános Iskola OM azonosító: 203249 (1) a) Felvételi lehetőségek: Az általános iskola köteles felvenni, átvenni azt a tanköteles tanulót, akinek lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási

Részletesebben

Bevezető. Kedves Kollégák! Bevezető. A 2013/2014-es tanévben bevezetett 5. osztályosoknak szóló erkölcstan tantárgyat feldolgozó tankönyv

Bevezető. Kedves Kollégák! Bevezető. A 2013/2014-es tanévben bevezetett 5. osztályosoknak szóló erkölcstan tantárgyat feldolgozó tankönyv Bevezető Bevezető Kedves Kollégák! A 2013/2014-es tanévben bevezetett 5. osztályosoknak szóló erkölcstan tantárgyat feldolgozó tankönyv folytatása a 6. osztályosoknak szóló tankönyv. A kerettantervben

Részletesebben

Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei:

Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei: Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei: Helyi tanterv MELLÉKLET - 2011.évi CXC törvény nemzeti köznevelésről 6. számú Melléklete - 110/2012.(VI.4.) Kormányrendelet a Nemzeti Alaptanterv kiadásáról,

Részletesebben

Társadalomismeret. Hogyan tanítsunk az új NAT szerint? Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó Zrt. Králik Tibor fejlesztő

Társadalomismeret. Hogyan tanítsunk az új NAT szerint? Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó Zrt. Králik Tibor fejlesztő Nem az számít, hány könyved van, hanem az, hogy milyen jók a könyvek. SENECA Hogyan tanítsunk az új NAT szerint? Társadalomismeret Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó Zrt. Králik Tibor fejlesztő 1

Részletesebben

4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások,

4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, 4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai 4.1 A műveltségterületek és tantárgyak viszonya: Műveltségi területek / Tantárgyak 1-4. 5. 6.

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Felvételi tájékoztató 2019-2020 A Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium tájékoztatója Tisztelt Szülők! Kedves Diákok! Nevelő-oktató munkánk feladata: Korszerű oktatás (kiemelkedően felszerelt

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógus azonosító száma 1. 79849671990 főiskola 2. 78216931335 főiskola

Részletesebben

Vár a Szilágyi! Tájékoztató a Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola Szilágyi Erzsébet Tagintézményéről Készítette: Farkas Márta tagint.vez

Vár a Szilágyi! Tájékoztató a Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola Szilágyi Erzsébet Tagintézményéről Készítette: Farkas Márta tagint.vez Vár a Szilágyi! Tájékoztató a Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola Szilágyi Erzsébet Tagintézményéről Készítette: Farkas Márta tagint.vez. 2018. Iskolánkról Intézményünk 2011. augusztus 1-jétől,

Részletesebben

ANGOL MUNKAKÖZÖSSÉG KÉPZÉSI FORMÁK. Hat évfolyamos képzés. Munkaközösségünkhöz 11 kolléga tartozik. Hegedűsné Lellei Andrea. Vinczéné Farkas Györgyi

ANGOL MUNKAKÖZÖSSÉG KÉPZÉSI FORMÁK. Hat évfolyamos képzés. Munkaközösségünkhöz 11 kolléga tartozik. Hegedűsné Lellei Andrea. Vinczéné Farkas Györgyi ANGOL MUNKAKÖZÖSSÉG Munkaközösségünkhöz 11 kolléga tartozik. Bajczi Tünde Drubina Éva Hegedűsné Lellei Andrea Kiss Gergely Ladinszki István Palicz Éva Pesti Pálma Price Andrew Szányelné Ősz Andrea Vasváry

Részletesebben

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója 1. Az intézmény neve: EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIM- NÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2. Címe, telefonszáma: 3300 EGER, IFJÚSÁG

Részletesebben

Vár a Szilágyi! Tájékoztató a Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola Szilágyi Erzsébet Tagintézményéről Készítette: Farkas Márta tagint.vez

Vár a Szilágyi! Tájékoztató a Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola Szilágyi Erzsébet Tagintézményéről Készítette: Farkas Márta tagint.vez Vár a Szilágyi! Tájékoztató a Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola Szilágyi Erzsébet Tagintézményéről Készítette: Farkas Márta tagint.vez. 2018. Iskolánkról Intézményünk 2011. augusztus 1-jétől,

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS EREDMÉNYEI 2016/2017-ES TANÉV

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS EREDMÉNYEI 2016/2017-ES TANÉV Iskolánkban a hagyományos alapképzés mellett emelt óraszámú képzést folytatunk angolból. Idegen nyelvet és informatikát első osztálytól oktatunk. Elnyertük a Digitális iskola címet. Évek óta Ökoiskola

Részletesebben

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2017/18

Felvételi tájékoztató 2017/18 Felvételi tájékoztató 2017/18 Tomori Pál Magyar - Angol Két tanítási nyelvű Közgazdasági Szakgimnázium Cím: 1223 Budapest, Művelődés utca 21-27. Telephely kód: 001 Telefon: 06 1 362-1551 OM azonosító:

Részletesebben

MISKOLCI MAGISTER GIMNÁZIUM ETIKA TANMENET

MISKOLCI MAGISTER GIMNÁZIUM ETIKA TANMENET MISKOLCI MAGISTER GIMNÁZIUM ETIKA TANMENET Készítette: Varga Enikő 1 EMBER-ÉS TÁRSADALOMISMERET, ETIKA Célok és feladatok Az etika oktatásának alapvető célja, hogy fogalmi kereteket nyújtson az emberi

Részletesebben

Felvételi tájékoztató a 2018/2019-es tanévre

Felvételi tájékoztató a 2018/2019-es tanévre Kanizsay Dorottya Katolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Szakgimnázium OM azonosító: 203262 Felvételi tájékoztató a 2018/2019-es tanévre Felvilágosítás és ügyintézés: 1043 Budapest, Kassai

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ AZ ERKÖLCSTAN VALAMINT A HIT- ÉS ERKÖLCSTAN TANTÁRGYAK OKTATÁSÁRÓL

TÁJÉKOZTATÓ AZ ERKÖLCSTAN VALAMINT A HIT- ÉS ERKÖLCSTAN TANTÁRGYAK OKTATÁSÁRÓL TÁJÉKOZTATÓ AZ ERKÖLCSTAN VALAMINT A HIT- ÉS ERKÖLCSTAN TANTÁRGYAK OKTATÁSÁRÓL Magyarország Alaptörvénye rögzíti: mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához. Ez a jog magában

Részletesebben

Teológia alapszak képzési és kimeneti követelmények. Azonosító kód: SZ2 Verzió: 4. Dátum: 2011. 05. 12.

Teológia alapszak képzési és kimeneti követelmények. Azonosító kód: SZ2 Verzió: 4. Dátum: 2011. 05. 12. SOLA SCRIPTURA Teológiai Főiskola 1121 Budapest, Remete u. 16/A 1536 Budapest 114. Pf.: 253 E-mail: sola@sola.hu Web: www.sola.hu 06-1/391-01-80; 06-20/379-6260 Intézményi azonosító: FI70788 Teológia alapszak

Részletesebben

Információk: Ponácz Ferenc igazgatóhelyettes, tel.: 22/ 506-162 Titkárság, tel.: 22/ 506-472. web: www.telekiblanka.hu. e-mail: budai@telekiblanka.

Információk: Ponácz Ferenc igazgatóhelyettes, tel.: 22/ 506-162 Titkárság, tel.: 22/ 506-472. web: www.telekiblanka.hu. e-mail: budai@telekiblanka. Kedves Szülők! Köszönjük érdeklődésüket iskolánk hat évfolyamos gimnáziumi képzése iránt. E tájékoztató honlapunkon történő megjelentetésével is szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy Önök minél több információhoz

Részletesebben

Gödöllői Református Líceum Gimnázium

Gödöllői Református Líceum Gimnázium Gödöllői Református Líceum Gimnázium OM azonosító: 032575 : 2100 Gödöllő, Szabadság tér 9. : 28/410-298; 30-638-7480 E-mail: refliceum@gmail.com A Gödöllői Református Líceum Gimnázium felvételi tájékoztatója

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Különös közzétételi lista Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó legfontosabb információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN

MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN Készítette: Adorjánné Tihanyi Rita Innováció fő célja: A magyar irodalom és nyelvtan tantárgyak oktatása

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez

Részletesebben

Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás. 2. Tantervtípusok; NAT-ok

Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás. 2. Tantervtípusok; NAT-ok Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás 2. Tantervtípusok; NAT-ok TANTERV: Az iskolai műveltség foglalata, közvetítő eszköz a kultúra és az iskola, a kultúra képviselői és a tanárok között (. o (Báthory

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához. 18 fő tanító

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához. 18 fő tanító A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok által ellátott tantárgyak és szolgáltatások Végzettség, szakképzettség Alsó tagozatos

Részletesebben

Iskolánk nevelőtestületének adatai as tanévben. Sorszám Besorolás Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanított tantárgy

Iskolánk nevelőtestületének adatai as tanévben. Sorszám Besorolás Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanított tantárgy Iskolánk nevelőtestületének adatai 2017-2018-as tanévben Sorszám Besorolás Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanított tantárgy 1. Pedagógus I. történelem szakos, vallás történelem, hittan

Részletesebben

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz Közzétételi lista 2014/15-ös tanév Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről,

Részletesebben

Különös közzétételi lista:

Különös közzétételi lista: Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Budapest XIV. Kerületi Széchenyi István Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Budapest, 2018. szeptember 1 Különös közzétételi lista A 32/2008. ( XI. 24.) a nevelési- oktatási intézmények működéséről

Részletesebben

Hitvallás és hivatás - protestáns hivatásetika a köznevelésben. A pedagógusokkal szembeni etikai elvárások a református köznevelésben

Hitvallás és hivatás - protestáns hivatásetika a köznevelésben. A pedagógusokkal szembeni etikai elvárások a református köznevelésben Hitvallás és hivatás - protestáns hivatásetika a köznevelésben A pedagógusokkal szembeni etikai elvárások a református köznevelésben A református szemléletű pedagógia Bibliai megalapozottságú Az isteni

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Sorszám Pedagógus azonosító száma 1. 79849671990 főiskola 2. 78216931335

Részletesebben

Katolikus iskola a XX. század első felében avagy érdemes-e élni a Szabad témakör által nyújtott lehetőséggel?

Katolikus iskola a XX. század első felében avagy érdemes-e élni a Szabad témakör által nyújtott lehetőséggel? Katolikus iskola a XX. század első felében avagy érdemes-e élni a Szabad témakör által nyújtott lehetőséggel? Szabad témakör Intézményi hatáskör, lehetőség. Követelmények és a tartalom meghatározása a

Részletesebben

A 2015/2016. TANÉV FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE - 9. ÉVFOLYAM

A 2015/2016. TANÉV FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE - 9. ÉVFOLYAM A 2015/2016. TANÉV FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE - 9. ÉVFOLYAM Választható tanulmányi területek, ágazatok: 001 gimnázium emelt óraszámú angollal (1 osztály 28 fő) 006 dekoratőr (0,5 osztály 14 fő) 007 divat-

Részletesebben

ISKOLAI HÍRMONDÓ 2018/2019 es tanév. LÁZÁR ERVIN ÁLTALÁNOS ISKOLA Erzsébet utca 31.

ISKOLAI HÍRMONDÓ 2018/2019 es tanév. LÁZÁR ERVIN ÁLTALÁNOS ISKOLA Erzsébet utca 31. ISKOLAI HÍRMONDÓ 2018/2019 es tanév LÁZÁR ERVIN ÁLTALÁNOS ISKOLA Erzsébet utca 31. Iskolánkról néhány szóban Tisztelt Szülők! A gyermekek iskolába kerülése fontos állomás életükben, a Szülők számára pedig

Részletesebben

Polgár Judit Sakk Alapítvány SAKKPALOTA Program: Tehetségfejlesztő Sakk kerettanterv - NAT

Polgár Judit Sakk Alapítvány SAKKPALOTA Program: Tehetségfejlesztő Sakk kerettanterv - NAT Pedagógiai program módosítása Helyi tanterv 63. oldal 1. 2. 64.oldal 3. Az alábbiakkal egészül ki ( kiegészítés aláhúzással különül el ) 1. Iskolánk helyi tanterve az emberi erőforrások minisztere által

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista I. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató II. Beiratkozásra meghatározott idő, a fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok száma III. A nevelési-oktatási intézmény

Részletesebben

A Szőlőtő Kétnyelvű Oktatási Alapítvány kerettanterveinek felülvizsgálata és a jogszabályi változásokhoz történő igazodása

A Szőlőtő Kétnyelvű Oktatási Alapítvány kerettanterveinek felülvizsgálata és a jogszabályi változásokhoz történő igazodása A Szőlőtő Kétnyelvű Oktatási Alapítvány kerettanterveinek felülvizsgálata és a jogszabályi változásokhoz történő igazodása A Szőlőtő Kétnyelvű Oktatási Alapítvány két kerettanterve: Kerettanterv két nyelven

Részletesebben

Beiskolázási tájékoztató 2019/2020. TANÉV

Beiskolázási tájékoztató 2019/2020. TANÉV Beiskolázási tájékoztató 2019/2020. TANÉV Információk az iskoláról 8 osztályos általános iskola 8 osztály ~190 tanuló 16 pedagógus Az épület akadálymentesítve Célunk hogy, a hozzánk érkező gyerekek megtanulják,

Részletesebben

Közzétételi lista. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához (2016.

Közzétételi lista. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához (2016. Közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához (2016. október) Sorszám Pedagógus azonosító száma (közalkalmazottak) végzettsége

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Nevelési-Oktatási Központ Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi

Részletesebben

Beiskolázási információk

Beiskolázási információk Újbudai Teleki Blanka Általános Iskola Teleki-Blanka-Grundschule Beiskolázási információk Ö R Ö K Ö S ÖKOISK LA 2017/2018 A TELEKI Iskolánkban a pedagógiai munka legfőbb célja olyan tartalmas, bensőséges

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 11/1994. (VI. 8.) MKM r. 8. (6) bekezdés kötelezi az intézményeket az ún. különös közzétételi lista megjelentetésére. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége

Részletesebben

Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola, Nyíregyháza, Ungvár sétány 19.

Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola, Nyíregyháza, Ungvár sétány 19. FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2018-2019-ES TANÉVRE Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola, Nyíregyháza, Ungvár sétány 19. Tel./fax: 42/444-300 Honlap:

Részletesebben

ANGOL MUNKAKÖZÖSSÉG KÉPZÉSI FORMÁK. Hat évfolyamos képzés

ANGOL MUNKAKÖZÖSSÉG KÉPZÉSI FORMÁK. Hat évfolyamos képzés ANGOL MUNKAKÖZÖSSÉG Munkaközösségünkhöz 10 kolléga tartozik. A 2010/2011. tanévben a nyelvi órákat 9-an látjuk el, 1 kollégánk gyermekeit neveli. Bordi Zsuzsa Drubina Éva Erdélyiné Aradi Beáta Hegedűsné

Részletesebben

KULTÚRÁK EGYMÁSRA HATÁSA, INTERETNIKUS VISZONYOK A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN

KULTÚRÁK EGYMÁSRA HATÁSA, INTERETNIKUS VISZONYOK A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN Köznevelési reformok operatív megvalósítása TÁMOP-3.1.15-14-2012-0001 KULTÚRÁK EGYMÁSRA HATÁSA, INTERETNIKUS VISZONYOK A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN GONDA ZSUZSA A kutatás-fejlesztés közvetlen céljai Szakmai-módszertani

Részletesebben

REFORMÁTUS OKTATÁSI PROGRAM

REFORMÁTUS OKTATÁSI PROGRAM Istené a bölcsesség és hatalom, övé a tanács és az értelem. (Jób 12:13) REFORMÁTUS OKTATÁSI PROGRAM KONFESZT Közéleti Kollégium 2018. február 2018. május A második világháborút követő bő fél évszázad alatt

Részletesebben

es országos kompetenciamérés eredményeinek összehasonlítása intézményünkben

es országos kompetenciamérés eredményeinek összehasonlítása intézményünkben 2010-2011-2012-2013-2014-es országos kompetenciamérés eredményeinek összehasonlítása intézményünkben Az országos kompetenciamérés azt a célt szolgálja, hogy információkat nyújtson az oktatásirányítók és

Részletesebben

Zsinati Határozat a hitéleti szakok képzési és kimeneti követelményeinek meghatározásáról

Zsinati Határozat a hitéleti szakok képzési és kimeneti követelményeinek meghatározásáról Zsinati Határozat a hitéleti szakok nek meghatározásáról Magyarországi Református Egyház Zsinata - az Oktatásügyi Szakbizottságnak a református felsőoktatási intézmények vezetőinek egyetértésével tett

Részletesebben

KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA

KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskola 201202 KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA a. tanév középfokú beiskolázásához A középfokú iskolába történő jelentkezés rendjét és a felvételi eljárás szabályait

Részletesebben

Tájékoztató a. munkájáról. Református Tananyagfejlesztő Csoport. Pompor Zoltán. szakmai vezető

Tájékoztató a. munkájáról. Református Tananyagfejlesztő Csoport. Pompor Zoltán. szakmai vezető Tájékoztató a Református Tananyagfejlesztő Csoport munkájáról Pompor Zoltán szakmai vezető Megvan az ideje az ültetésnek (Préd 3,2) Pénz Szakember Új tartalmi keretek 21. századi tanulási környezet Létezik

Részletesebben

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019 Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019. OM azonosító: 203058 Feladatellátási hely: Cím: 1134 Budapest, Váci út 21. Tel.:1-3208-233 Web: www.bolyai-szakgimnazium.hu

Részletesebben

Beszámoló a Fenntarthatósági Témahétről

Beszámoló a Fenntarthatósági Témahétről Beszámoló a Fenntarthatósági Témahétről 2018. áprilisában megtartottuk iskolánkban, az alsó tagozaton a Fenntarthatósági Témahetet Mit mesél a természet? címmel. A szervező pedagógus neve: Bodnárné Léport

Részletesebben

Felvételi eljárási rend

Felvételi eljárási rend Felvételi eljárási rend 2014/2015-ös tanév Európai Üzleti Szakközép és Szakiskola OM: 200466 Tisztelt Szülő, Kedves Érdeklődő Nyolcadikos! Iskolánkban 2004-től érettségire épülő szakképzés folyik. Közel

Részletesebben

Helyi tanterv melléklete

Helyi tanterv melléklete Helyi tanterv melléklete 1. Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak, a kötelező és választható tanórai foglalkozások, óraszámaik, tananyag és követelmény 1.1. Az 1-4. évfolyamon tanított tantárgyak

Részletesebben

9-12 évfolyam ismertető

9-12 évfolyam ismertető 9-12 évfolyam ismertető ISB gimnáziumi tájékoztató: A tanterv ISB Budapesti Nemzetközi Iskola 9-12. osztályos tanulók számára két tanítási nyelvű nemzetközi oktatási programot kínál. Ez a program az ISB

Részletesebben

A Köznevelésért Felelős Helyettes Államtitkárság Tanévkezdő segédlete 2013/2014. tanév (2013.08.25.

A Köznevelésért Felelős Helyettes Államtitkárság Tanévkezdő segédlete 2013/2014. tanév (2013.08.25. A Köznevelésért Felelős Helyettes Államtitkárság Tanévkezdő segédlete 2013/2014. tanév (2013.08.25. I. A 2013/2014. tanév fontos időpontjait és a tanév rendjét a 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet határozza

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 Felnőttképzési akkreditációs szám: 01056-2008 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: miok@mail.datanet.hu

Részletesebben

Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap

Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap Intézmény neve: Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola 1. Általános felvételi eljárásban felvételi

Részletesebben

ÓRATERV. Az iskola egyes évfolyamain az elkövetkezendő tanévekben az alábbi tantervek alapján folyik az oktatás:

ÓRATERV. Az iskola egyes évfolyamain az elkövetkezendő tanévekben az alábbi tantervek alapján folyik az oktatás: ÓRATERV 3.. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és a követelmények Az iskola egyes évfolyamain az elkövetkezendő

Részletesebben

PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019. tanévre

PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019. tanévre Mezőkövesdi Széchenyi István Katolikus Középiskola PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019. tanévre Szaktudás Lelkiség Szolgálat 3400 Mezőkövesd, gróf Zichy János u. 18. Tel/Fax.: 49/505-280 e-mail: szechenyi@mezokovesd.t-online.hu

Részletesebben