VADKERTY KATALIN A belső telepítések Csehszlovákiában a második világháborút követő években A belső telepítés a köztársasági elnök 27/1945-ös dekrétuma szerint olyan, az egész államot érintő, a nemzetállam megteremtését szolgáló folyamat, amely visszahelyezi a szláv elemet a tőle közel ezer esztendeje elvett területeken. A korabeli csehszlovák politikai vezetés a belső telepítést erőszakmenetes, politikai indíttatású, demográfiai változást eredményező belpolitikai folyamatként értelmezte, amely lehetővé teszi Szlovákia déli, magyarlakta járásainak az elszlovákosítását. Első lépésben feldarabolják az egységes magyar etnikai tömböket, a másodikban meggyorsítják a magyarok asszimilációját. A végcél a magyar etnikum teljes eltüntetése. A csehszlovák kormány szerint a belső telepítés belpolitikai akció, de várhatóan felkelti a külföld érdeklődését, s ezért Csehszlovákiából befolyásolni kell a külföldi fogadtatást. Ennek érdekében a lebonyolítással kapcsolatos rendeletek és irányelvek megfogalmazásakor figyelembe kell venni a külföldi jogi normákat és a külföldi elvárásokat. A cél érdekében ezt az elnemzetlenítő folyamatot következetesen a csehországi munkaerőhiánnyal indokolt belső migrációként kell feltüntetni. Az észak déli irányú kolonizáció szlovákiai megfogalmazói három célt követtek. Az első a szlovák nemzeti érdek, a második a szlovák nemzetgazdaság boldogulásának a bebiztosítása, vagyis a szlovák nemzet további gazdagítása volt, míg a harmadik összekapcsolta az előbbi két célt. Ennek eredményeként a magyar vagyon megszerzésével végbemenő észak dél irányú szláv kolonizáció a szláv etnikai terület kiterjesztését jelentette egészen a Duna vonaláig. A belső telepítést indokoló dokumentumok nem titkolták a vagyonszerzést, s ez a megszerzett és szétosztott magyar vagyon lesz az a tartós és szilárd alap, amely biztosítja a volt magyar etnikai területre betelepített új szlovák társadalom életképességét, azt a politikai-gazdasági-kulturális erőt, amely magába olvasztja az esetleg még itt maradt magyar etnikumtöredékeket. 1 A belső telepítés az új csehszlovák állam kiemelt feladatai közé tartozott, és alapfeltétele volt a szláv nemzetállam megteremtésének. A megfogalmazók által grandiózusnak minősített tervezetet még a kassai kormányprogram kihirdetése előtt jóváhagyták. Koncepciója szerint az ország némettelenítésének és magyartalanításának leghatásosabb eszköze. A magyartalanítást két lépésben 1 Slovensky národny archív Bratislava Szlovák Nemzeti Levéltár, Pozsony (a továbbiakban: SZNL Po), Földművelésügyi Megbízotti Hivatal B szekció (a továbbiakban: FMH B), 119. karton, konfiskálások. Janics Kálmán: A hontalanság évei. Pozsony, 1992, 135.
akarták megvalósítani. Az elsőben a magyarok üresen maradt gazdaságait, illetve más jellegű vagyonát hasznosítják, de ezek benépesítéséről a legfelsőbb állami szerveknek kell határozni. A Szlovák Nemzeti Tanács az 1945. május 25-i ülésén kimondta, hogy ezeket a birtokokat a mai kelet-szlovákiai, a harcokban elpusztított települések, valamint a szlovák állam idején megkezdett nagy stratégiai építkezések, az árvai duzzasztógát és a lesti katonai gyakorlótér területén lerombolásra jelölt falvak lakosságának kell átadni. A határozattal a háborús károkat összekapcsolták a magyarkérdés végleges rendezésével, s a háború okozta veszteségek egy részét a magyar vagyonból akarták kárpótolni. Az 1945 tavaszán megkezdett széles körű propaganda hatására jelentkeztek a keletszlovákiai érintettek, de aránylag hamar kialakult az érdeklődők második csoportja, akiket a háború utáni évekre jellemző nacionalista demagógiával nyertek meg. A Szlovák Nemzeti Tanács ülésén a képviselők már jelezték igényeiket : a Turócszentmártoni járás pl. 3000, a Késmárki 5000 személy elhelyezését kérte. Kérésüket nem konkretizálták, de meghatározták a belső telepítés észak déli, illetve északkelet délnyugati irányát. A követeléseket és a javaslatokat követően a demokrata párti földművelésügyi megbízott, dr. M. Kvetko kijelentette, hogy a felvázolt hatalmas népmozgás nem belső migráció, hanem belső telepítés, vagyis kolonizáció, s ezt követően a hivatalos fórumokon is így nevezték az akciót. Figyelemre méltó, hogy a megbízott már eredményekről is beszámolt. Az ülés napján kilenc hivatalos kolonizációs bizottság dolgozott az ország északi járásaiban, s a munkatársak felkeresték a magyarlakta járásokat is, ahol felmérik a kolonizáció lehetőségeit, és előkészítik a betelepítést. A Szlovák Nemzeti Tanács képviselői úgy vélték, hogy a győztesek jogán elvehetik a németek és a magyarok vagyonát. A belső telepítés egyik alapfeltétele az üresen álló gazdaság és a beköltözhető ház, amit hivatalos úton, rendeletekkel lehet megszerezni. A vagyonszerzés egyik lehetséges módja a magyar háborús bűnösök haladéktalan elítélése volt. A szlovák hatóságok úgy vélték, hogy elsőként a magyar háborús bűnösöket kell elítélni és kitoloncolni, s csak ezt követően kell megtölteni a börtönöket a szlovák háborús bűnösökkel. A kolonizációt könnyen megoldható, egyszerű szervezési kérdésnek tekintették, mert a németektől megtanultuk mondták, hogyan kell eljárni hasonló esetekben. Elegendő volt néhány teherautó ( ) s a kérdést le is zárták. A szlovákiai zsidókérdés rendezésére való hivatkozás jelzi, hogy a fajgyűlölet most nemzetiségi köntösbe bújt. Mivel a magyarkérdés szlovák módra való megoldását a nemzetközi normák elutasították, ezért a magyar lakosságot fokozatosan, több hullámban akarták kitelepíteni. Az elsőben vagyonukat visszahagyva kilakoltatják az 1938. november 2-án beköltözötteket, a második szakaszban a háborús bűnösöket, de a többi magyarhoz figyelmeztetett Husák, azért mert magyar nemzetiségűek, de a lelkiismeretüket nem terheli nemzetellenes, illetve politikai bűn-
tény, nem nyúlhatunk, de nem is akarunk. Ellenpontként felvázolt egy nagyszerű lehetőséget, a lakosságcserét. 2 A hatmillió német és a megközelítően hatszázezer magyar kitelepítése, vagyonuk átadása és üzemeltetésük biztosítása igényes adminisztrációs feladat volt. A népmozgást a Prágában székelő Központi Kitelepítési Bizottság irányította. Tagjai között volt a Belügyi Megbízotti Hivatal és a Földművelésügyi Megbízotti Hivatal képviselője. A cseh és a szlovák tagok kezdetben nehezen találták meg a közös hangot, különösen azt követően, hogy a potsdami konferencia után a szlovák küldöttek a magyarok csehországi szétszórását javasolták. A tervet a cseh hivatalnokok elutasították, nem hagyták jóvá az új, idegen elemek betelepítését az országba. Véleményüket a szlovák földművelésügyi megbízott is támogatta, s kiemelte, hogy a magyarok nemzetközi megítélése eltér a németekétől. 3 A csehszlovák magyar lakosságcsere-egyezmény megkötését követően (1946. február 27.) a Központi Kitelepítési Bizottság cseh és szlovák tagjainak célkitűzése egyre jobban eltávolodott egymástól. A Szlovák Telepítési Hivatal elnöke szerint a cseh fél nem értette meg a szlovákok törekvéseit, és fékezi a munkájukat. 1946 decemberében a bizottság átszervezését javasolta. A kormány 1947. január 10-i ülésén a belső telepítés és a reemigráció irányításával a Központi Kitelepítési Bizottságot és a Belügyminisztériumot bízta meg, s megszervezte az új Főtitkárságot, amelybe kooptálták a földművelésügyi megbízottat, s így háromra emelkedett a szlovákok száma. Újból kimondták, hogy ha a Központi Kitelepítési Bizottság elnöke cseh, akkor az alelnöke szlovák lesz, illetve fordítva. A szlovák politikai vezetés továbbra is elégedetlen volt, annak ellenére, hogy a köztársasági elnök 27/1945-ös dekrétuma értelmében még 1945. október 3-án együttműködési szerződést kötöttek a belső telepítésben érdekelt hivatalok. Szlovákiában a Szlovák Telepítési Hivatal a belső telepítés nemzeti jellegét, a mezőgazdaság üzemképességét biztosító szerződést írt alá a Földművelésügyi Megbízotti Hivatallal. Az aláíró tisztviselők a belső telepítés következetes megvalósítása érdekében kategorizálták a nem szláv lakosságot. Az a) csoportba sorolták a Csehszlovák Köztársaság ellenségeit, a köztársaság szétverésében aktívan részes személyeket; a b) csoportba kerültek az imperialista, elnyomó tulajdonságokkal rendelkezők akkor is, ha nem vettek részt a köztársaság szétverésében. A c) csoportot az antifasiszták, illetve a köztársaságért aktívan harcolók alkották. A bizottság munkájáról nem maradt feljegyzés, de feltételezzük, hogy működése nem elégítette ki az Szlovák Nemzeti Tanácsot, mert 1946. november 28-án saját betelepítési bizottságot létesített, és megbízta a Csehszlovák Áttelepítési Bizottság elnökét, Daniel Okálit, és a Szlovák Telepítési Hivatal elnökét, Ján 2 SZNL Po, a Szlovák Nemzeti Tanács jegyzőkönyvei, 1945. május 25. Uo, FMH B, 116:856/45. 3 Státní ústední archív Praha Állami Központi Levéltár, Prága (a továbbiakban: ÁKL Pr), Belügyminisztérium Bizalmas iratok (a továbbiakban: BM B), 1383., 1720:13 faszc., B 1383 4/12; B 1383 24/1 641/2.
Cechet, hogy dolgozzák ki a csehszlovákiai magyarkérdés végleges rendezési tervét. A szlovákok sokat vártak az új bizottságtól, amely pl. Magyarországtól ünnepélyesen követelte a magyarkérdés megoldását. Ennek ellenére a bizottság hónapokig nem ülésezett, majd érdektelenségre hivatkozva 1948- ban az ülések teljesen elmaradtak. A lakosságcsere megkezdését követően a bizottság a Magyarországról áttelepült szlovákok problémáival foglalkozott, szinte kihangsúlyozta a lakosságcsere elsőbbségét a belső telepítéssel szemben. A Megbízottak Testülete 1948. március 15-i ülésén elemezte a bizottság munkáját, és elrendelte a tevékenység aktivizálását. 4 A kommunista hatalomátvételt (1948. február) követően a belső telepítés irányítását átvette Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága (CSKP KB), illetve Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága (SZKP KB). Továbbra is napirenden maradt a déli, magyarlakta területek elszlovákosítása, de most a szocialista iparosítás, illetve a mezőgazdaság szocializálása nevet kapta. A belső telepítést a CSKP KB mellett létesített Betelepesítési Bizottság irányította, amelyben az SZKP-t rendes tagként három szlovák tisztségviselő képviselte. A kormány határozata szerint a belső telepítés továbbra is országosan irányított, közös tervek alapján megvalósított, egységes folyamat marad. Ezzel a kommunista rendszer is átvette Beneš elnök 27/1945-ös dekrétumát. A csehországi és a szlovákiai betelepítési terveket a Belügyminisztérium terjeszti jóváhagyásra a kormány elé, s így az egységesítés a kormány feladata lett. A szlovákiai belső telepítéssel a Szlovák Telepítési Hivatal elnöksége 1948. január 7-én foglalkozott, és a Központi Kitelepítési Bizottság átalakítását javasolta. A javaslatukat a kormány elfogadta, s elrendelte, hogy záros határidőn belül két új tervet dolgozzanak ki. Az első, a rövid távú terv teljesítési határideje 1948 decembere, a távlati terv a külföldi szlovákok újabb tömegeinek a hazaszállítását célozza meg. Ezt a tervet a Belügyi Megbízotti Hivatal, illetve az állambiztonsági osztály felügyelte. Az SZKP KB titkársága mellett is megalakult a lakosságcserén felüli kitelepítéssel, illetve a belső telepítéssel foglalkozó bizottság. Kiemelt feladatuk volt az iparosítással végrehajtott szlovákosítás. Az Érsekújvári járásban gépgyártást, a Párkányi járásban műtrágyagyártást, a Komáromi járásban a textilipart és a konzervgyártást vélték a leggazdaságosabbnak, de számoltak az építőanyag-gyártással is. 5 4 Uo. BM B 1383, 1716:3. f.: Az 1945. november 28-ai ülés jegyzőkönyve. Archív prezidenta republiky Praha Köztársasági Elnöki Hivatal, Prága (a továbbiakban: KEH Pr), 1023:1361/1/2 II, határozat: 79/biz 1947. ÁKL Pr, Miniszterelnöki Hivatal, 728: III 1: a kormány 1947. január 10-i ülése. SZNL Po, FMH A, Titkárság, 182/47 titk. Purgat, J.: Prvé kroky Bratislava. 1970. Az első lépések. 167. 5 SZNL Po, SZNT EH, jegyzőkönyv 1945. május 25., 935. faszc. 1946 1948, jegyzőkönyvek. Uo. Belügyi Megbízotti Hivatal (a továbbiakban: BMH) titkos, 105: 80/50-1948 titk. Uo. SZKP KB, Főtitkár, Titkárság, GT, 2194 515/11. Archív ministerstva Zahranicních vecí Praha Külügyminisztériumi Levéltár, Prága (a továbbiakban: KML Pr), Kabinet-főtitkár, 58: T 1023/2 2815/1948. Felmerült a bauxit kitermelésének lehetősége is, mert feltételezték, hogy a Duna alatt a dunántúli lelőhelyek a Csallóköz alá is áthúzódnak.
A korabeli hivatalos meghatározás szerint kolonista lehetett minden 18. életévét betöltött csehszlovák állampolgár, aki önállóan tudott földet művelni, gazdálkodni. A jelentkezők közül a kisparasztokat választották ki, s elutasították a 10 kat. holdnyi szántók, illetve 15 kat. holdas gazdaságok tulajdonosait. A kommunisták első csoportját az 1919-es földreformot követően betelepítettek zömmel morva és cseh földművesek alkották, akik 1939 őszén elhagyták az országot. A csehszlovák kormány a háború után visszatérésre ösztönözte őket, ellentétben a Szlovák Nemzeti Tanács és a Szlovák Telepítési Hivatal terveivel, melyek szlovák tulajdonba akarták adni ezeket a többségében kifizetett gazdaságokat. A kolonisták jogait és lehetőségeit állandóan módosították, s a hozzájuk való viszonyulásban szinte kitapintható a szlovák hatóságok csehellenessége. Ennek dacára sokan visszatértek, de egy részük a szocializálást követően újra áttért a jobb megélhetést biztosító cseh országrészekbe. 6 A belső telepítésben kiemelt csoportot képeztek a partizánok. Érdekeiket a Honvédelmi Minisztérium mellett létesített szervezetük és Szlovákiában még a Szlovák Partizánok Szövetsége is képviselte. A csoport jellemzője a szervezettség és a bajba jutottnak vélt bajtársaik megsegítése volt. Kivételezettségüket külsőségekben is demonstrálták, s még békeidőben is fegyvert, az első esztendőben egyenruhát viseltek. Így járták a magyar falvakat. A kor alaphangulatának megfelelően teljes erőbevetéssel fordultak a csehszlovákiai magyarok ellen. Betelepítésük két szakaszra osztható. Az első 1945 nyarától 1948 tavaszáig tartott, s a partizánok osztoztak a civil kérelmezőkkel. A kommunista hatalomátvételt követően, 1948 nyarán kidolgozott úgynevezett rövid távú telepítési terv már csak a nemzeti ellenállás tagjaival számolt. A partizánok a magyarlakta járásokat saját betelepítési területüknek tekintették, s 1945-ös kiáltványukban a szovjet hadsereg megérkezése előtt Magyarországhoz tartozó területet is a szlovák partizánharcok szerves részeként tüntették fel. Azt állították, hogy a szlovák hősök és harcosok között ott voltak a Somorjai, Galántai, Dunaszerdahelyi, Komáromi, Vágsellyei, Ógyallai, Nyitrai, Verebélyi, Aranyosmaróti, Párkányi, Zselízi, Lévai, Kékkői, Losonci, Tornaljai, Rimaszombati, Rőcei, Rozsnyói, Szepsi, Kassai, Nagymihályi, Királyhelmeci és a Nagykaposi járás szlovákjai. Hirdették ezt olyan határozottan, mintha a nevezett járásokból több száz szlovák harcolt volna a partizánok soraiban. A partizánok zöme szegényebb, illetve a teljesen vagyontalan társadalmi rétegekből került ebbe a kivételezett helyzetbe. Általános volt, hogy a mezőgazdasági munkások igaz, az ígéretek alapján, hivatkozva a Földművelésügyi Megbízotti Hivatal rendeletére, teljes élő és holt leltárral bíró gazdaságokat igényeltek, de gyakran a hivatalt megkerülve egyenesen a Megbízottak Testületéhez fordultak. Így vették át például a karvai határ két nagybirtokát, amelyeket a Földművelésügyi Megbízotti Hivatal húsz sajbai (Besztercebányai járás) 6 ÁKL Pr, BM B 1389, 2. faszc. SZNL Po, BMH Titk. 2162/47 Titk. Uo. Szlovák Telepítési Hivatal (a továbbiakban: SZTH) III. osztály, 21347/III 45. Uo. FMH B, 157: 1643/47. Uo. Megbízottak Testülete Elnöki Hivatala (a továbbiakban: MTEH), 46: 1949. augusztus 8-i ülés jegyzőkönyve.
családnak utalt ki, akik be is költöztek a birtokon lévő kastélyba. A sajbaiakat a partizánok Kismuzslára költöztették át. 7 A partizánok türelmetlenek voltak, nem várták meg a kolonizációs bizottságok határozatát, és saját járási szervezeteiken keresztül igyekeztek megszerezni a kiszemelt magyar gazdaságokat. A központi hivatalokat megelőzve összeállították a magyar fasiszták jegyzékét, s ennek alapján a magyar gazda nevét feltüntetve kérték a birtokaik kiutalását. Agresszivitásukat a hivatalok is megelégelték. A Galántai járás rendőrparancsnoka felháborodottan írta, hogy tenni kell valamit, mert ezek nem férnek a bőrükbe. Mikor a partizánok látták, hogy a járási hivatal nem teljesíti a követeléseiket, önkényesen elfoglaltak néhány magyar gazdaságot pl. a hodosi határban s az 1938 után létesített vitézi telkeket. A gazdasági érdekeiken alapuló magyarellenességük, a gyakran önkényeskedésig fajuló magabiztosságuk a csehszlovák kormány nemzetiségi politikájára épített, s erre alapozva alakították ki saját nemzeti normáikat. 8 Az 1948 tavaszáig betelepített partizánok pontos számát nem ismerjük, mert nincsenek adataink sem a Somorjai járásból, sem a kelet-szlovákiai járásokból. A Dunaszerdahelyi, Komáromi, Galántai, Pozsonyi, Ógyallai, Párkányi, Érsekújvári, Vágsellyei, Zselízi, Lévai, Korpona Ipolysági, Verebélyi, Losonci, Feledi és Tornaljai járás 71 településére 1640 családot költöztettek be, akik valamivel több mint 16 ezer hektár földet s ennek megfelelő számú lakóházat, gazdasági épületeket, gazdasági felszerelést és háziállatokat vettek tulajdonba. 9 Az árvai duzzasztógát munkálatait a háború befejezését követően tovább folytatták, és 1945 tavaszán a lerombolásra ítélt községekből 923 családot akartak elszállítani. A kijelölt családokat feltételeik alapján három csoportba oszthatjuk. Az első csoport tagjai a legszegényebbek a Dunaszerdahelyi és a Somorjai járásba kérték magukat, mert itt az árvai nyomor után a jómód vár rájuk. A második csoport tagjai elutasították a magyar etnikai területre való beköltözést, nem akartak a magyarok között élni, és elfogadták a szlovák környezetben lévő német gazdaságokat. A harmadik csoportba tartozó módos gazdák még a németek gazdaságait sem fogadták el: a Nemzeti Földalap által az 7 SZNL Po, Szlovák Liga 71: Kérvények, indoklások, nemzetiségi kérdés. Szignó nélkül. BMH Államvédelmi Osztály (ÁVO), 4:657-1, biz./1947 V/1. Státny okresny archív Állami Járási Levéltár (a továbbiakban: ÁJL), Vágsellye, Járási Közigazgatási Bizottság (JKB), Somorja, 124:16310/47, 16369/47. A karvai határ két nagybirtoka: Lang 391 kat. hold, értéke 805 902 korona; a Szarvasi-féle uradalom 567 kat. hold, teljes élő és holt felszerelés, ezen felül 33 kat. hold szőlő és 11 kat. hold erdő. 8 Státny oblastny archív Nitra Állami Területi Levéltár, Nyitra (a továbbiakban: ÁTL Ni), Területi Telepítési Hivatal Érsekújvár, 137/47 eln. SZNL Pr, BMH ÁVO: 622. biz./47 V/19., a Lévai Járási Rendőrparancsnokság jelentése, 1947. szeptember 1. ÁLJ Vágsellye, JKB Dunaszerdahely, 163/47 eln. 9 SZNL Po, FMH B, 304. Szignó nélkül. A kimutatás további adatokat nem tartalmaz. A modori németek helyére 40 család érkezett Északnyugat-Szlovákiából, a Korponai járásból, Besztercebánya és Zólyom környékéről.
1945-ös földtörvény értelmében a szlovák környezetben elkobzott úgynevezett szabad birtokokból kértek önálló gazdaságokat. Az árvai akció 42 dél-szlovákiai magyar községet érintett, s az egyes járásokba, a kijelölt falvakba betelepíthetők számát a felszabadult földek és az elszállásolás lehetősége alapján határozták meg. A Földművelésügyi Megbízotti Hivatal közel 6164 hektár földet jelölt ki a számukra, de a nagybirtokok földvagyona már alig haladta meg a 4400 hektárt, s a Szlovák Telepítési Hivatal rendelete értelmében ebből kellett tartalékolni birtokokat a kárpátaljai optánsoknak is. 10 A nógrádi Lest-Orem Láz-i katonai gyakorlótér kibővítése 650 családot érintett. A kormány határozata értelmében a Galántai, Vágsellyei, Lévai, Rimaszombati, Korponai, Losonci, Ipolysági, Feledi és a Kékkői járások 35 községében közel 5362 hektár földet osztottak volna ki közöttük, de a Földművelésügyi Megbízotti Hivatal megtagadta betelepítésüket az intenzíven gazdálkodó községekbe. Visszautasította még az Nemzetvédelmi Minisztérium ultimátumát is, hogy megadott határidőre szállásoljon el 250 családot. Ilyen körülmények között a kiszállítás vontatottan haladt, ezért az Nemzetvédelmi Minisztérium 1948. április 12-én megegyezett a Földművelésügyi Megbízotti Hivatallal és a Belügyi Megbízotti Hivatallal, hogy a családokat elhelyezik. A Földművelésügyi Megbízotti Hivatal feltétele szerint a belügyi szervek az 1935. évi 53-as számú rendelet alapján kilakoltatják az elkonfiskált vagyonokban élő magyarokat, s gondoskodnak az elhelyezésükről. A Szlovák Telepítési Hivatal száz családot vállalt el, akiket a lakosságcsere-egyezmény gazdaságaiba akart betelepíteni, de csak a Magyarországról áttelepült vagyontalan szlovákok elhelyezését követően. A Szlovák Telepítési Hivatal ekkor még azzal számolt, hogy a lakosságcsere-egyezmény VIII. paragrafusa alapján több ezer magyar háborús bűnöst telepíthet ki, s átveheti állami tulajdonba került vagyonukat. Elvárásaik nem teljesültek. A magyar kormány elutasította a győztes nagyhatalmak meghatározásának nem megfelelő háborús bűnösök átvételét, így a lestiek kiköltöztetése elhúzódott, és csak az 1950-es években fejeződött be. 11 A csehszlovák kormány a szláv nemzetállam megteremtése érdekében hazahívta az európai és az amerikai államokban élő cseheket és szlovákokat. A folyamatot az etnikai hovatartozást hangsúlyozva repatriálásnak nevezte. A kiszemelt országokat két csoportba osztotta. Az elsőbe került Románia, Jugoszlávia, Lengyelország, a nyugat-európai és az amerikai államok. A másodikba Bulgária és Kárpátalja, azt követően, hogy a csehszlovák kormány ezt a területet önként átadta a Szovjetuniónak. A repatriálás egyoldalú telepítés volt, és nem szabályozta nemzetközi egyezmény. A felkért országok kormányai engedélyezték a csehszlovák propagandát, de a költségek térítését elutasították, s így a Csehszlovák Köztárság fedezte a 10 SZNL Po, MTEH, 1947. július 17-i ülés jegyzőkönyve. Uo. FMH B, 304: orava faszc., 422:4026/45. Uo. SZTH III. osztály, 21347/45. A jegyzék 1501 családot mutat ki, bár az iratok következetesen 923 családról írnak. 11 SZNL Pr, SZTH III. osztály. 2944/III 47: 5736/III 48. Uo. FMH B, 304: Lest-Orem Láz faszc. ÁKL Pr, MTEH, 1029: 341 I/1, 1361/45.
toborzáson kívül a személyek és ingóságaik szállítási költségeit is. Az anyaországok nem váltották meg a repatriáltak visszahagyott ingatlanait sem, s ilyen feltételek mellett az akció a vagyontalanok hazatérésének kedvezett, akiket kiemelten Romániában önálló gazdaságok és más anyagi juttatások ígéretével nyertek meg. A Szlovák Telepítési Hivatal és a Földművelésügyi Megbízotti Hivatal a belső telepítések tervezésekor számolt a vagyontalan repatriánsokkal, s pl. a Somorjai járásban már 1945 tavaszán 28 romániai családnak készítettek 10 12 hektáros gazdaságokat. A romániai repatriánsok áttelepítése két szakaszban valósult meg. Az első 1946 nyarán kezdődött, a másodikat az Megbízottak Testületének 1947. június 2-i határozata indította el, amely lehetővé tette a gazdaságilag tehetős romániai és jugoszláviai szlovákok hazatérését. Míg az első szakasz vagyontalan repatriánsait közelebbi területi meghatározás nélkül telepítették, addig a második szakasz tehetősebbjeit a határozat értelmében Dél-Szlovákia magyarlakta területeire kell betelepíteni. A romániai szlovák repatriánsok betelepítését a többi érintett hivatallal való egyeztetés nélkül a Szlovák Telepítési Hivatal önhatalmúan kezdte meg azt követően, hogy a csehszlovák magyar lakosságcsere magvalósulása időben egyre tolódott. Az átszállított sokgyermekes romániai családokat a csehszlovák földreform keretében elkobzott dél-szlovákiai birtokokra akarta betelepíteni, de tervét keresztezték a Földművelésügyi Megbízotti Hivatal által a szlovák kolonistáknak kiadott jogerős kiutalások, s több helyen a beköltözésük is. A Földművelésügyi Megbízotti Hivatal munkatársai elutasították a romániai részben analfabéta mezőgazdasági és erdőmunkások, szénégetők betelepítését Szlovákia legtermékenyebb síkságára. A jelentős munkaerőhiánnyal küszködő cseh országrészekbe akarták őket átszállítani, amit a repatriánsok határozottan megtagadtak. 12 A romániai szlovákok nehezen alkalmazkodtak. Az életfeltételek teljes gyakran munka nélküli biztosítását követelték, s kijelentették, hogy itt nekik mindent szabad. A rendőri jelentések szerint kerülték a munkát, s nem tisztelték a magántulajdont. Sokat ittak, gyerekeik rongyosan jártak, éheztek, és több községben a helybeli magyarok gondoskodtak róluk. Általában nem ismerték el a helyi hatóságok felügyeleti jogát, és ellenőrzés nélkül utazgattak a köztársaság egész területén, magukkal hozták másutt élő rokonaikat, ismerőseiket. Bizalmatlanok voltak. Szinte állandóan vádaskodtak a szlovák tisztviselők és a helyi magyar lakosok ellen. Feljelentették a Dunaszerdahelyi járás több szlovák tisztviselőjét és magyar nagygazdáját, mert szerintük éjszakánként titkos 12 SZNL Pr, FMH A, 499:7648/1 46. eln. Uo. Správa majetkov pre pozemkovú reformu Állami Birtokok Kezelősége (a továbbiakban: ÁBK), 101: Semerovo faszc. Az ÁBK levéltárában található több száz karton átnézésével feltárható a romániai szlovákok betelepítésének minden anyagi és erkölcsi vonzata.
összejöveteleket tartanak és a Csehszlovák Köztársaság megdöntésére készülnek. A feljelentést aláírók a kézjegyük szerint zömmel analfabéták voltak. 13 A jugoszláviai szlovák értelmiségek által jelzett kb. 6000 vagyonos földműves csehszlovákiai repatriálását a csehszlovák kormány földhiányra hivatkozva elutasította, de előszeretettel átvették az egyetemistákat, főiskolásokat és a mezőgazdasági munkát vállaló vagyontalan családokat. 14 A bulgáriai szlovákok hazatelepítése a Szlovák Telepítési Hivatal elnökségének magánakciója volt. Kevesellték a Magyarországon áttelepítést kérő szlovákokat, s bulgáriaiakkal akarták megnövelni a déli járásokba betelepíthetők számát. 1947 januárjában minden hivatalos egyeztetés nélkül meg is érkezett az első 270 család. Elhelyezésük megoldhatatlannak látszott. A zömmel iparos, a földművelést elutasító családokat a Szlovák Telepítési Hivatal a Zselízi járásba akarta telepíteni, ahol nem volt sem elegendő lakás, sem elegendő föld. Bejelentés nélkül Nagysallóba irányított 60 családot, de 36 család néhány nap múlva önként Csehországba távozott. A többieket csak nehézségek árán tudták elhelyezni. Elégedetlenek voltak. 15 Az 1938-as határváltozásokkal több szlováklakta település került Lengyelországtól a szlovák állam fennhatósága alá. Ezeket a területeket a háború befejezését követően Lengyelország visszavette, s a nemzetiségi problémát kitoloncolással oldotta meg. Átette a határon az itt élő 1213 szlovák családot, akik Szlovákiában a legtermékenyebb délnyugati gazdaságokat igényelték. A Szlovák Telepítési Hivatal az itteni földhiányra hivatkozva a közép-szlovákiai németek vagyonát kínálta fel nekik, de a repatriánsok általános elégedetlenségükkel elérték, hogy 281 családot a magyarlakta alföldi járásokba irányítottak. 16 A kárpátaljai szlovák optáns családokat a földrajzilag legközelebb lévő Kassai, Szepsi, Tornaljai és Királyhelmeci járások fogadták be. A Földművelésügyi Megbízotti Hivatal kimutatása szerint 632 családot helyeztek el. 17 A szlovákiai kolonisták 1946 őszéig általában maguk választották ki a hivatalok által megjelölt községek közül a jövendő lakóhelyüket. Így a magyarlakta járásokban szinte egész Szlovákia képviseltette magát. Az 1946. július 1-jei kimutatás szerint 5499 kolonista család kapott érvényes kiutalást, de csak a helyi kutatásokkal lehet megállapítani, hányan foglalták el a kiutalt gazdaságokat, s hányan kértek más birtokot. 18 Az első betelepítési hullámot követően a Szlovák Telepítési Hivatal, a Szlovák Liga és a Szlovák Matica aggódva figyelték a több évszázada együtt élő szlovák közös- 13 SZNL Pr, ÁBK, 162:962/1947. Uo. BMH, IV: 410 biz./1947. Uo BMH ÁVO, 5: A Komáromi járás rendőrparancsnokának jelentése, a Dunaszerdahelyi járás rendőrparancsnokának jelentése, 159 biz./1948. V/I. Vadkerty Katalin: A deportálások. Pozsony, 1996, 68 69. 14 SZNL Po, FMH A, Titkárság, 139: 2071/1948 Titk. 15 KEH Pr, 1029: 1361/29 II 3347/47. 16 SZNL Po, SZTH III. osztály, 21347/III 45. Az osztály anyaga egyelőre rendezetlen. A lengyelországi szlovákok sorsát csak a rendezést követően lehet rekonstruálni. 17 SZNL Po, BMH-NV 580:5468/47. rendelet: 41556/3 VI/1 1947 (december 13.). 18 Vadkerty Katalin: A belső telepítések és a lakosságcsere. Pozsony, 1999, 53 55.
ségek felbomlását. Attól tartottak, hogy az idegen környezetben, kisebb csoportokban élve veszélybe kerülnek az ősi hagyományok, és meg kell előzni, nehogy a kolonisták átvegyék a többségben lévő őslakosság helyi hagyományait, szokásait. A kolonisták nemzettudatának megerősítésére, az új környezetben várható együttélési problémák jobb elviselésére, valamint a szervezési és végrehajtási adminisztrációs munkák eredményesebbé tétele érdekében 1946 őszén a Szlovák Telepítési Hivatal és a Földművelésügyi Megbízotti Hivatal a belső telepítésben is kötelezővé tette a csehszlovák magyar lakosságcserében bevált ikresítést. A végrehajtási irányelveket kidolgozó Szlovák Telepítési Hivatal szétküldte a belső telepítésben érintett szlovák községekbe a kijelölt ikerpárjuk nevét tartalmazó jegyzéket, s megjegyezte, hogy azokat a régi és az új környezet közötti hasonlóság alapján választották ki. Így akarták az áttelepülést követően is együtt tartani a családokat, rokonokat, barátokat, sőt azt tervezték, hogy az egyes községek utcáinak lakóit is. 19 Az ikresítés megvalósítása a vártnál több nehézségbe ütközött, mert a Szlovák Telepítési Hivatal ebben az akcióban is számolt a lakosságcserében kitelepítésre jelölt magyar gazdák vagyonával. A csere megkezdése időben egyre tolódott, s így nem egy esetben megtörtént, hogy a lehozott kolonistákat nem volt hová elszállásolni, mert a magyar gazdát még nem telepítették ki. Megtörtént az is, hogy a község szlovák lakói ellenezték a parcellázási tervet, mert maguknak követelték a határban lévő földeket. A járási szervek rosszul mérték fel a kolonizálásra kijelölt községekben az elszállásolási lehetőségeket. A hiányt a Szlovák Telepítési Hivatal újabb magyar vagyonok elkobzásából akarta pótolni, és a 104/1945-ös rendelettel érintett földek mellett igényt tartott a 108/1945-ös rendelet alapján elkobzott vagyonra is. 20 Az ikresítés betartását a földművelésügyi tárca is fékezte, mert attól tartott, hogy az új tulajdonosok megjelenését követően csökkenni fog a mezőgazdasági termelés. A Somorjai járás vezetése nyíltan kimondta, hogy a belső telepítés gazdasági szempontból nem sikerült. A beilleszkedési nehézségek csökkentése érdekében a csehszlovák kormány mindenben támogatta a kolonistákat. Az állami pénzsegély mellé kamatmentes hitelt, új házakat, ingyen, illetve szinte ingyen gazdasági gépeket, szerszámokat és háziállatokat kaptak. A törvények és rendeletek megszegésével az 1946 1947 telén Csehországba kényszerközmunkára deportált magyarok házait és gazdaságait is átadták nekik ott, ahol kevés volt a lakás. 21 A belső telepítés eredményeit a földművelésügyi megbízott 1946. december 1-jei hatállyal összegezte. Jelentésében kiemelte, hogy 196 magyar községben 4113 gazdasági egységet telepítettek be, melyekhez 47 520 hektár földet adtak tulajdonba. A földművelésügyi miniszter személyi levéltárában található az az 19 ÁTL Vágsellye, Területi Telepítési Hivatal, 2/1947 eln.: 3/1947 eln.-biz. Uo. Területi Telepítési Hivatal Léva, 6: 223/47 eln. 20 SZNL Po, SZTH, III. osztály, 6606/1947:3286-47. ÁTL Vágsellye, TTH-Léva: 270/47 eln. 21 ÁJL Vágsellye, JNB Somorja, 2: 9/2-46 eln. ONV Somorja, 1:383/1945 eln.
1948 tavaszán készült kimutatás, amely szerint a magyarlakta járásokba 4881 családot utaltak ki. Földtulajdonuk 70 254 hektár volt. 22 A szlovák és a magyar etnikai területre betelepített kolonisták átlagos földtulajdonát összehasonlítva azt látjuk, hogy a magyar járásokban családonként 14,4 hektárt, szlovák környezetben 13,4 hektárt vettek tulajdonba. A csehszlovák kormány a belső telepítésekkel a magyar etnikai területen megvetette a kétnyelvűség alapjait. Az eredményeket a szlovák központi hivatalok már 1946 tavaszán regisztrálták, s vizsgálódásaik szerint a magyar lakosság húsz százalék feletti számaránya csak az alábbi járásokban maradt meg: 23 1. TÁBLÁZAT: Húsz százalék feletti magyar népességgel bíró járások Csehszlovákiában (1946) Járás % Járás % Galántai 61,6 Lévai 27,7 Vágsellyei 55,6 Ipolysági 71,8 Feledi 77,3 Nagykaposi 55,7 Tornaljai 82,8 Szepsi 56,6 Zselízi 79,8 Komáromi 82,6 Somorjai 76,5 Ógyallai 70,2 Dunaszerdahelyi 87,8 Párkányi 81,5 Királyhelmeci 78,8 22 ÁKL Pr, CSKP KB, J. Duris személyi iratai, 15: Belső kolonizáció. 23 SZNL Po, SZNT EH, 1949. január 28-i ülés jegyzőkönyve.