Bíró László Általános választások Bosznia-Hercegovinában 2010. október 3-án általános választásokat tartottak Bosznia-Hercegovinában. Ez volt a hetedik többpárti választás 1990 óta. A 3,12 millió választásra jogosultból 1,63 millióan járultak az urnák elé. Az állam összetett felépítésébıl következıen többfajta választás zajlott egyszerre. Mint ismeretes Bosznia-Hercegovina két entitásból áll (Bosnyák Horvát Föderáció, Szerb Köztársaság). Vannak olyan testületek, amelyek hatásköre az egész országra kiterjed, valamint vannak az entitásoknak is saját intézményeik: rendelkeznek saját választott törvényhozói és végrehajtó testületekkel. Mindkét országrészben mőködik saját parlament, a Szerb Köztársaságnak pedig még saját, közvetlenül választott elnöke is van. A Szerb Köztársaság centralizált felépítéső, a Föderáció viszont decentralizált. A tíz kanton mindegyike rendelkezik törvényhozó és végrehajtó szervekkel. 2010. október 3-án megválasztották a háromtagú államelnökség tagjait (a bosnyák és horvát tagra a Bosnyák Horvát Föderáció területén, a szerb tagra pedig a Szerb Köztársaság területén szavaztak), a központi parlamentet (28 képviselıt a Föderációban, 14-et a Szerb Köztársaságban választottak), a két entitás parlamentjeit, valamint a Szerb Köztársaság elnökét. A Bosnyák Horvát Föderációban emellett megválasztották a tíz kanton parlamenti képviselıit is. A választásokra a békefenntartásban részt vevı nemzetközi közösség várakozásokkal tekintett, azt remélve, hogy a választásokat követıen az új politikai konstellációban a hazai politikai erık nagyobb kompromisszumkészséget mutatnak majd az alkotmányozás folyamatában. A nehézségeket az okozza, hogy az érvényben lévı daytoni megállapodás napjainkban sok szempontból nem elégíti ki sem a boszniai nemzeteket, sem a nemzetközi közösséget. Az európai közösség Bosznia-Hercegovina jövıjét biztonságpolitikai szempontokat, valamint a gyorsabb gazdasági fejlıdés lehetıségeit figyelembe véve az euro-atlanti integrációban látja (ezzel elvben a helyi politikusok is egyetértenek). Az európai integrációért azonban elvárja, hogy Bosznia-Hercegovina állami egysége az 1995. évi daytoni megállapodásoknak megfelelıen fennmaradjon, kiszélesedjen a jogállamiság. Emellett az EU egységesebb és hatékonyabb intézményrendszert vár el, egyrészt a csatlakozási tárgyalások eredményesebb lebonyolítása érdekében, másrészt és ez legalább ilyen fontos a gazdasági válság leküzdéséért (a Föderáció kormánya körüli perpatvarok gyakorlatilag blokkolják a hatékony gazdasági intézkedések meghozatalát). Mindezek érdekében megegyezést sürgetett a helyi politikai erık között, de a 2006-tól többször 1
meginduló alkotmánymódosítást célzó tárgyalások legutóbb az úgynevezett prudi és butmiri folyamatok 2009-ben nem vezettek eredményre (bıvebben ezen a honlapon: http://www.balkancenter.hu/pdf/biro_balkanmint01.pdf). Valentin Inzko EU-fımegbízott viszont az egész 2006 2010 közötti ciklust elvesztegetett idıszakként jellemezte. A helyi pártok azonban a választások elıtti utolsó idıszakban rendkívül változatos és szofisztikált módon mindenki értésére adták, semmilyen az ország szerkezetét és irányítását célzó változásokba nem mennek bele, mert úgy vélték, bármilyen engedmény csökkentené az esélyeiket. A nemzeti pártok ugyanis saját nemzetük vélt vagy valós érdekeit tartják természetszerően a legfontosabbnak. A választási kampányban is a nemzeti retorika uralkodott igazából nem is lehetett mást várni, mivel a három államalkotó nemzet különbözıképpen képzeli el Bosznia jövıjét. Leginkább mivel mindkét entitásban nagyobb számban élnek, valamint számbeli fölényben vannak az országon belül a bosnyákok igyekeznének a központi állami szervek hatáskörét kiterjeszteni. A bosnyák pártok azonban számos eszmei, gazdasági érdekbıl, személyi ellentétekbıl fakadó ok miatt sohasem voltak ennyire megosztottak, mint napjainkban. Legradikálisabban a Bosznia-Hercegovina Párt (SBiH) áll ki Bosznia-Hercegovina egysége mellett. A párt az alkotmánymódosítások során szakítana a nemzeti alapú szavazással, átalakítaná az ország közigazgatási beosztását, a gazdasági tényezıket figyelembe véve öt egységet hozna létre. Mindez azt jelenti a gyakorlatban, hogy megszüntetné a Szerb Köztársaságot is. Az elmúlt idıszakban nem sok kompromisszumkészséget mutatott az alkotmánymódosítás körüli tárgyalásokon. A Demokratikus Akciópárt (SDA), a bosnyákok körében hagyományosan a legerısebb párt is Bosznia-Hercegovina egységét erısítené, de kevésbé radikális módszerekkel (programja három adminisztratív szintet említ: állami, regionális, helyi). Az elmúlt években a bosnyákok körében Fahradin Radojčić vállalkozó és laptulajdonos vezetésével új párt jött létre (Szövetség Bosznia-Hercegovina Jobb Jövıjéért, SBB BiH), amely programja középpontjába a gazdasági fejlıdés kérdéseit állította, de leszögezte: az állami szintő szervezeteknek megfelelı jogosítványokkal kell rendelkezniük ahhoz, hogy eredményes tárgyalásokat folytathassanak az EU-val és a NATO-val. A magát multietnikusnak nevezı Bosznia-Hercegovinai Szociáldemokrata Pártnak (SDP) a bosnyákok körében van a legnagyobb támogatottsága. A horvátok sem elégedettek a jelenlegi helyzettel. A Föderáción belül is kisebbségben érzik magukat, számarányukból adódóan gazdasági és politikai érdekeiket legfıbbképpen az egyes horvát többségő kantonokban tudják érvényesíteni. A legnagyobb horvát nemzeti párt, a Bosznia-Hercegovinai Horvát Demokratikus Közösség (HDZ BiH) célja, hogy a horvát a 2
többi boszniai nemzettel egyenrangú legyen. Ennek egyik megvalósítása még ha nem is fejezték ki ezt mindig nyíltan, de tulajdonképpen a háború idıszakától fogva állandóan jelen van a horvát gondolkodásban egy önálló horvát entitás (Herceg-Boszna) létrehozása lehetne. A horvát politikai terepet gyakorlatilag mind a mai napig a Horvát Demokratikus Közösség dominálja, általában megszerzi a horvát pártokra leadott szavazatok kétharmadát. 2006-ban egy csoport elvi, taktikai és személyi okokból kivált a HDZ BiH-bıl, és új pártot alapított (HDZ 1990), de az új szervezet támogatottsága 2010-re visszacsúszott a többi kisebb horvát párt szintjére. A szerbek vezetı pártja, a Független Szociáldemokraták Szövetsége (SNSD) mint békülékenyebb és racionálisabb politizálást favorizáló, a nemzetközi helyzetet jobban értı erı jelent meg a Szerb Demokrata Párt (SDS) ellenében az 1990-es évek közepén végén. Az évek során a kis párt, amelynek 1997-ben mindössze két képviselıje volt, mára a boszniai szerbek szinte abszolút többségének támogatását elnyerte. Nemzeti céljait sommásan összegezve úgy lehet összefoglalni: a párt és vezetıje, a nyugati sajtó által idınként nacionalista kalandorként jellemzett Milorad Dodik egyetlen célja, hogy a Szerb Köztársaság mint a daytoni rendezés alapvetı alkotóeleme továbbra is fennmaradjon, sıt autonóm jogai erısödjenek. Ennek érdekében nem riad vissza a merész politikai-diplomáciai lépésektıl például ha kell, Boszniából való kiválásról döntı referendummal fenyeget, illetve bárkivel hajlandó taktikai okokból tárgyalni. A választási eredmények nem hoztak radikális eltolódást (ld. a mellékletet a kapott szavazatok arányáról, valamint a körzetekben és kompenzációs listán kapott mandátumok számáról). A háromtagú államelnökségbe egyetlen új politikust választottak be, az egykori legendás elnök fiát, Bakir Izetbegovićet. Izetbegović megelızte a korábbi elnökségi tagot, a nemzeti szempontból merev álláspontot elfoglaló, az állam központosítása mellett határozottan kiálló Haris Silajdžićot. Izetbegovićtól azt várják, hogy az etnikumok közötti tárgyalásokon rugalmasabb lesz elıdjénél. Nyilatkozataiban ezt ı meg is ígérte, ugyanakkor nem hagyott kétséget afelıl sem, elfogadhatatlanok számára Dodik követelései. A horvát mandátumot a szociáldemokrata Željko Komšić nagy többséggel szerezte meg, akire a szavazatok számából megállapíthatóan hasonlóan az elızı választáshoz sok bosnyák is voksolt (ez tovább táplálja a horvát sérelmeket). A Szerb Köztársaságban alig néhány ezer szavazat döntött Nebojša Radmanović javára. Az egyes parlamentek összetétele alig változott. A kormányalakítások minden bizonnyal sokáig elhúzódnak, kivéve a Szerb Köztársaságban. Az ország közös kormánya nem a hasonló ideológiájú és programú pártokból jön majd létre, hanem hosszú egyezkedések 3
eredményeképpen. Így volt ez korábban is, a nagy nemzeti pártok gyakorlatilag kihagyhatatlanok a közös kormányból. Jelenleg az SDP mint a legtöbb mandátummal rendelkezı ragaszkodna ahhoz, hogy a miniszterelnök a soraiból kerüljön ki, de a rotációs szokásjogra hivatkozva bosnyák nemzetiségő jelöltjét mind a szerbek, mint a horvátok opponálják. A szokás alapján horvát nemzetiségő miniszterelnök következne. Dodik ez alkalommal támogatásáról biztosította Dragan Čovićet, a HDZ BiH elnökét. Az elmúlt idıszakban amúgy is több kormányválságot megélt Föderációban még bonyolultabb a helyzet. December elejéig egyedül a Szerb Köztársaságban alakult meg az entitás kormánya. A kormányt ugyanazok a pártok alkotják, melyek korábban (SNSD, DNS, SP), vezetı ereje a csaknem abszolút többséget szerzı SNDS. A miniszterelnök a korábbi pénzügyminiszter, Aleksandar Džombić lett. A külvilág számára, a nemzetközi közösség szempontjából a választások után továbbra is az a kérdés, mikortól lehet megszüntetni az EU Fıbiztosi Hivatalát (OHR), vagyis a mostani választás, illetve a választások utáni helyzet elısegíti-e a kivonulás fı elıfeltételeinek megvalósulását (az állam egységének és békéjének megırzése, hatékonyabb államigazgatás). Emellett a nemzetközi közösség azt várja, hogy az új adminisztráció hatékonyabb legyen az euro-atlanti integráció feltételéül szabott reformok véghezvitelében. A helyi erık a tárgyalások napirendjének megállapítása elıtt állnak ismét. A felek jelenleg igyekeznek újrapozicionálni magukat. A korábbi álláspontok viszont alig változtak, sıt egyes óhajok megfogalmazása határozottabbá vált (a horvátok saját területi-közigazgatási egysége, amelyet bizonyos megfontolásokból most láthatóan Dodik is támogat; Dodik nyilatkozatai az OHR fokozatos kivonásával, illetve az ország demilitarizálásával kapcsolatban; az elıdjénél békülékenyebbnek számító Izetbegović kijelentése, hogy számára a Szerb Köztársaság igényei elfogadhatatlanok stb.). Gyors áttörésre nem lehet számítani, csak a türelmes, elfogadó magatartás vezethet eredményre a jelenlegi rendszerben. Melléklet A háromtagú államelnökség Nemzet Jelölt (párt) % Bosnyák Bakir Izetbegović (SDA) 34,8 Fahrudin Radončić (SBB BiH) 30,4 Haris Silajdžić (SBiH) 25,1 Horvát Željko Komšić (SDP) 60,6 Borjana Krišto (HDZ BiH) 19,7 Martin Raguž (HDZ 1990) 10,8 4
Szerb Nebojša Radmanović (SNDS) 48,9 Mladen Ivanić (KZzS) 47,3 Bosznia Hercegovina képviselıháza (42 fı, 28 a Föderációból, 14 a Szerb Köztársaságból) Párt % Mandátum SNDS 43,3 8 SDS 22,2 4 PDP 6,4 1 DNS 4,6 1 SDP 26,1 8 SDA 19,4 7 SBBBiH 12,1 4 HDZ BiH 10,9 3 SBiH 7,2 2 HK 4,8 2 Za Boljitak 4,8 1 DNZ 1,4 1 Szerb Köztársaság képviselıháza (83 fı) Párt % Mandátum SNDS 38,0 37 SDS 18,9 18 PDP 7,5 7 DNS 6,1 6 SP PUP 4,2 4 DP 3,4 3 SDP 3,1 3 SDA 2,6 2 SRS RS 2,4 1 NDS 2,1 2 Szerb Köztársaság elnöke Jelölt (párt) % Milorad Dodik (SNDS) 50,5 Ognjen Tadić (KZzS) 35,9 Bosnyák Horvát Föderáció képviselıháza (98 fı) Párt % Mandátum SDP 24,5 28 SDA 20,2 23 SBBBiH 11,9 13 HDZ BiH 10,6 12 SBiH 7,6 9 Za Boljitak 4,2 5 5
HK 4,6 5 ASDA 1,8 1 DNZ 1,4 1 SNDS 0,9 1 Rövidítések ASDA Demokratikus Tevékenység Pártja DNS Demokratikus Nemzeti Szövetség DNZ Demokratikus Nemzeti Egység DP Demokrata Párt HDZ BiH Bosznia-Hercegovinai Horvát Demokratikus Közösség HK Horvát Koalíció [HDZ 1990, Horvát Jogpárt] KZzS Együtt a Szerbségért Koalíció [PDP, SDS, SRS RS] NDS Nemzeti Demokrata Párt PDP Demokratikus Haladás Pártja PUP Egyesült Nyugdíjasok Pártja SBB BiH Szövetség Bosznia-Hercegovina Jobb Jövıéért SBiH Bosznia-Hercegovina Párt SDA Demokratikus Akciópárt SDP Szociáldemokrata Párt SDS Szerb Demokrata Párt SNDS Független Szociáldemokraták Szövetsége SP Szocialista Párt és SRS RS Szerb Köztársaság Radikális Pártja Za Boljitak Munkával a Jólétért Néppárt 6