Csapatunk, a Desert Fox Team 2010. januárjában indult a világ legnagyobb jótékonysági rallyján, a Budapest-Bamako A nagy afrikai futam elnevezéső karitatív célú rallyn. A célunk az volt, hogy legyızzük a hosszú és nehéz út során felmerülı kihívásokat és teljesítsük a távot, miközben karitatív feladatokat látunk el. A csapatok nagy részével ellentétben mi eljutottunk Bamakóba és az eredeti tervünk szerint szétosztottuk az adományokat az apró nomád falvakban, iskolákban, segélyközpontban és árvaházban. Bıvebb információkat a honlapunkon / blogunkban találtok: http://desert-fox.blog.hu Hogy mi is az a Budapest-Bamako Rally? Az 5. alkalommal megrendezésre kerülı Budapest-Bamako a világ legnagyobb transzkontinentális autóversenye és túrája, legnagyobb kaland rallyja és a legjelentısebb afrikai jótékonysági motorsport esemény. A 2010. január 16-án rajtoló kaland kategória 17 nap és 8283 kilométer megtétele után érkezik a Mali Köztársaság fıvárosába, Bamakoba. Több mint 30 ország közel 200 csapata nevezett a megmérettetésre. Vannak, akik fapados Dakarnak hívják, a londoni Guardian pedig a világ 10 legnagyobb kalandja között tartja számon. A Párizs-Dakar Rally mára köztudottan a jól pénzelt profi sportolók terepjárós küzdıterévé vált. A verseny hatalmas üzletet jelent, ahol az eredmény - sok technikai sporthoz hasonlóan - meghatározó részben az anyagi háttéren múlik. A Budapest-Bamako a Párizs-Dakarral szemben olyan futam, amely a Dakar kalandélményét nyújtja, de ahhoz képest szerény költségvetéssel is finanszírozni lehet. A 2010-ben 5. születésnapját ünnepelı Budapest-Bamako az elmúlt években jelentıs fejlıdésen ment keresztül. Az elsı fapados Dakaron 2005. decemberében a Hısök terérıl 42 csapat startolt, míg a 2010. január 16-án rajtoló és 17 napig tartó futamra eddig közel 200 csapat nevezett be 32 különbözı országból. A Dakar Rally afrikai kivonulása óta a Budapest-Bamako a legnagyobb afrikai autóverseny és a világ legnagyobb amatır rallyja. A gazdasági válság és az autó ipart sújtó recesszió sem kedvez a drága professzionális futamoknak és a profi autósportnak. A Budapest-Bamako túra kategóriájában viszont már február végén betelt a nevezési keret és a verseny kategóriában is pár hely állt csak rendelkezésre. Az egyszerő kezdetek óta a Nagy Afrikai Futam felnıtt, de hő maradt az eredeti alapelveihez: bárki bármivel - bárhogy. A futamon verseny és kaland kategóriákban lehet indulni. A Budapest-Bamako Rally a transz-szaharai autóversenyzés és az afrikai autós kaland rallyk lángját viszi tovább. A rajt nem Párizs és a cél nem Dakar, de az élmény ugyanaz: végig robogni köves marokkói hegyi földutakon, leküzdeni a Szahara aranyló dőnéit és befutni a Mali fıvárosba salakos földutakon. A Budapest-Bakamo Rally olyan verseny, ahol nem annyira egymás, mint inkább a nehézségek, az embertelen körülmények legyızése, az emberi akarat, teljesítıképesség felfedezése és egy kalandos küldetés teljesítése a cél. A futam minden évben kiemelkedı karitatív esemény Maliban és Mauritániában. Minden csapat ajándékokkal és adományokkal felszerelkezve érkezik a világ 5. és 6. legszegényebb országába. A Budapest-Bamako mára a világ legnagyobb jótékonysági rallyja. Minden évben rengeteg adományt juttatnak el a résztvevık a világ legszegényebb országaiba. Minden csapat saját lelkiismeretére van bízva, hogy mit és mennyit hoz, és azt kinek adja.
A Desert Fox csapat tagjai: Osváth Zoltán: Néhány éve Veszprémbıl Debrecenbe disszidált barátom. A Bamakós járgányunk buherátora. A Renault és Ford típusú kocsik nagy tudósa és a zakuszkakészítés szakértıje. Sikerült megfertıznöm a horgászattal az egész családját, mire ı bosszúból a síelést kedveltette meg velem. Szabó Tamás: Veszprémben, a Forrás Takarékszövetkezet központjában dolgozom, de az elızı életemben voltam már hivatásos pénzügyır (vámos) és az egyenruhát levetve vámügyintézı irodát is vezettem. Munkahelyen kívül a halakat riogatom, teljesítménytúrázom, bringázom, és a számítógép elıtt ücsörgöm (mint most is...). Télen pedig a nyúlcipı helyett síbakancsot húzok, és irány a lejtı...
Körülbelül 15 éve ismerjük egymást és nagyon jó barátok vagyunk. A hosszú évek alatt sok kalandot éltünk már át együtt. A közös horgászatokon, síeléseken, túrákon, na és a sörözéseken rendesen összerázódtunk, így eléggé összeszokott páros vagyunk. Sok ırültséget kiagyaltunk már (Pl. jól megrakott hátizsákkal, hálózsákkal és nehéz, csıvázas nyugágyakkal másztuk meg sötétedés után a Székelykı szikláját, hogy onnan nézhessük a Perseida meteorraj csillaghullását), de úgy éreztük, hogy ez az út lesz életünk egyik legnagyobb kalandja. Az autó Egy 1999-es évjáratú 2.5-ös sima szívódízel Ford Transit, amit egy kicsit átalakítottunk. (haspáncél, speciális levegıszőrı, erıs tetıcsomagtartó, 2 ágy a raktérben ) Elıször sokan egy kicsit megmosolyogták, de a végén mindenki irigykedett, mert nagyon praktikus és kényelmes volt, hogy a kocsiban tudtunk aludni és nem kellett sátorral veszıdnünk, és a konvojból egyedül a mi autónkkal nem volt mőszaki probléma, a többiek régi rozzant terepjárói pedig mind lerobbantak. Összes szerelésünk annyiból állt, hogy egy izzót kicseréltünk a reflektorban. Ebbe az útinaplóba a blogunkban is megírt kalandjainkat szedtem össze az indulás elıtti napoktól kezdve. 2010.01.13. Felszentelve Január 13-án (szerdán) a nagy nyilvánosság elıtt is bemutatkoztak a Veszprémbıl induló Bamako-s csapatok. Az Óváros téren felvonult versenyzıket elıször a polgármester köszöntötte, majd Nagy Károly kanonok felszentelte az autókat a nagy útra. Az egymás mellé felsorakozott autókat az érdeklıdık közelebbrıl is megtekinthették és a tulajdonosokkal is szót válthattak. A rendezvényen most több sajtó is képviseltette magát. A szombati találkozón a Vehir.hu által készített riportokat és a szerdai felvonulásról szóló közvetítést is megtekinthetik honlapjukon, a "Startol a Budapest-Bamako" címő cikkben. Az Óváros téri búcsúztatóról Veszprém megye napilapja, a Napló, valamint az indexveszprem.hu is hírt adott, melynek Szabó Tamás is nyilatkozott.
2010.01.14. "A császár új ruhája" A szerdai napi rohanásban az Óváros téri felvonulás után a következı megálló újfent a Színvonal dekorációs mőhely volt az idı hiányában elmaradt 1-2 matrica pótlására, így hát a csapatszállító jármő is felöltötte "új ruháját", ezzel megkapva végleges formáját.
2010.01.15. Pakolás Tegnap összepakoltuk és kiválogattuk az összegyőjtött segélycsomagokat, hogy melyiket adjuk át valamely afrikai iskolának, és melyiket kapja valamelyik falu. Néhány csomagot még tegnap is kaptunk, és így általatok ennyi minden győlt össze a hatalmas mennyiségő füzeten, írószeren és a több csomagnyi gyógyszeren valamint kötszeren kívül: Ezekbıl összeállítottunk 7 nagy doboznyi tanfelszerelést (ceruzákat, tollakat, füzeteket, stb.) iskoláknak, illetve 5 falunak is jut 1-1 nagyobb segélycsomag ruha, játék, és gyógyszer. Az autóba nehezen, de azért sikerült a csomagokat és a saját holminkat is betuszkolni. A hatalmas tetıcsomagtartó és a raktér is teljesen megtelt. Az autót ki is próbáltuk a Veszprém-Balatonalmádi útvonalon, hogy így megterhelve is teszteljük a rakomány rögzítését. Mivel nem sikerült elhagyni semmit, úgy látszik, hogy jó munkát végeztünk. 2010.01.15. Regisztráció, gépátvétel és vizsga Ma reggel reményekkel telve indultunk útnak Budapestre, hogy túlessünk a Budapest- Bamako Rallyn történı induláshoz főzıdı, kötelezı procedúrákon. Az adminisztrációs gépátvétel során ellenırizték a szükséges okmányok meglétét, és végre megkaptuk a mauritán és mali vízumokat is az útlevelünkkel együtt. Utána vizsgáznunk is kellett a versenyszabályzatból. Egy kicsit féltem tıle, mert a napi teendık miatt nem volt idınk a tananyaggal foglalkozni, így a Bp. felé vezetı úton olvasgattam el az elızı este kinyomtatott anyagot. Nagy meglepetésünkre sikerült 100 %-os tesztet írnunk, és még meg is dicsértek bennünket. :-)
Az autónak egy közlekedésbiztonsági ellenırzésen is át kellett mennie, ami sikerült is. Ezt egy hivatalos fotózás követte, melyen az autót és a csapatot is megörökítették. Ez után megkaptuk a rajtszámunkat, és a kötelezı matricákat is felhelyezték az autóra. A Desert Fox Team a 233-as sorszámot kapta!
Végül az autóval be kellett parkolnunk a "Parc Fermé"-be, a többi, indulásra kész csapat közé. A verseny szervezıi bejelentették, hogy minden csapatnak du. 5 órakor eligazításon kell részt vennie, mivel fontos dolgot kell bejelenteniük... 2010.01.15. Törölték a Budapest-Bamako Rally veszélyesnek ítélt szakaszát Délután 5 órakor az eligazításon a szervezık bejelentették, hogy a terrorveszélyre hivatkozó külügyminisztérium nyomására törölték a Budapest-Bamako Rally Marokkón kívüli szakaszait. Ezek alapján a futam mauritániai és mali szakaszai kimaradnak, az indulók csupán Marokkóban tesznek egy nagyobb kört, és így a végállomás idén nem Bamako, hanem Agadír lesz, és a tervezettnél korábban, január 29-én ér véget. A bejelentés nagy indulatokat gerjesztett. Sok volt a bekiabálás, és lincshangulat alakult ki. Az összegyőlt csapatok sok kérdésére a szervezık nem tudtak konkrét, elfogadható választ adni. Felvetıdött a már lefoglalt szállások, kifizetett repülıjegyek, mauritán és mali biztosítások, útdíjak, vízumok, vámok, és az autók értékesítésének problémája. Minden csapatot hatalmas anyagi veszteség ért ezzel a döntéssel! Nagyon sok csapat távoli országokból érkezett, és sokan csalódtak a szervezésben. Senki sem érti, hogy miért csak az utolsó pillanatban fújták le a futam nagy részét, amikor a hivatkozott problémák már régóta ismertek, és miért csak most délután jelentették be, amikor már senki sem tud lépni semmit a holnapi indulásig. De furcsa volt az is, hogy még a hivatalos bejelentés elıtti órákban is szedték a pénzt a különbözı befizetési jogcímeken, melyekrıl a szervezık már akkor tudták, hogy okafogyott. Sok csapat bejelentette, hogy ıket nem érdekli a szervezık döntése, mindenképpen elmennek Bamakoba. A veszélyrıl eddig is tudott mindenki, ez már nem újdonság, és senki nem sétakocsikázásra készült. Aki ezen a rallyn indul, az a kalandot keresi, vállalja a veszélyeket és megpróbáltatásokat, és ha kell, akkor nem alszik, nem eszik, nem fürdik, csak azért, hogy átélhesse ezt a kalandot.
A Veszprémbıl induló csapatokkal megbeszélést tartottunk mi is, hogy hogyan tovább. Egyenlıre várunk holnapig, és megpróbálunk több információt begyőjteni. Felvetıdött az is, hogy szoros konvojban haladva és senkit sem hagyva hátra, az eredeti tervnek megfelelıen megpróbálunk eljutni Mauritániába és Maliba, hogy a segélyszállítmányokat eljuttassuk a megfelelı helyekre. Egy biztos: holnap, január 16-án délelıtt elrajtolunk Budapestrıl, integetünk Veszprémben egy kicsit a barátoknak, ismerısöknek, aztán Szlovénia felé vesszük az irányt, és Európát átszelve, komppal átmegyünk Marokkóba. Aztán majd meglátjuk... 2010.01.16. Elrajtoltak a Bamakos csapatok 2010. január 16-án (szombaton) reggel 8 órától kezdıdı ünnepélyes keretek között elrajtoltak a Budapest-Bamako Rallyra benevezett csapatok a budapesti Városligeti Mőjégpályáról, a nagy nyilvánosság elıtt, a sajtó részvételével. A rendezık sorban hívták az autókat, majd a Budapest-Bamako feliratú sárga kapu alatt mindegyik csapatot egyenként bemutatták (nehéz jármőveket mellette), egy energiaital csomagot kaptak, majd indulás után a Hısök terén tettek egy kört és elindultak legelsı úticéljuk, Mantova felé.
2010.01.16. Budapest - Mantova A hivatalos rajtprocedúra egy kicsit elhúzódott, így elég késın, 11 óra körül tudtunk csak elindulni Budapestrıl. 13.30 körül átrobogtunk Tapolcán, ahol Ibi néni és Darabos Tomi barátom várt bennünket, majd Pacsára indultunk, ahol felvettük az ellátmányt (kb. 1 hónapra elegendı pékárut, sült húsokat, és egyebeket). Hát, mi már alig férünk el az autóban! A családtól elbúcsúztunk, majd 15 óra körül továbbindultunk. 635 km volt elıttünk Mantováig. Út közben sok helyen integettek nekünk, és az autósok is villogtattak, mikor észrevették, hogy milyen nem hétköznapi járgánnyal találkoztak. Nincs idınk nézelıdni, menni kell. Kb. 16 órakor átléptük a magyar-szlovén határt. 19.30 Trieszt szlovén-olasz határ. Este 9 óra körül haladtunk el Velence mellett, majd Padova, Verona mellett elsuhanva 23.30 körül beértünk a célba, egy kis hangulatos olasz város, Mantova fıterére. Egy kicsit barátkoztunk és pálinkáztunk a többi csapattal, aztán tartottunk egy kis városnézést, majd hajnali 2 körül átrendeztük az autót, hogy hozzáférjünk az ágyakhoz. Az elalvási versenyt Zoli nyerte meg kb. 10 másodperces rekordidıvel. Edzés és bemelegítés nélkül! Lehet, hogy doppingolt? Valami altatódalt dúdolhatott magában? Hála a jó minıségő hálózsákjainknak (amikben akár a mínusz 14 fokot is ki lehet bírni) egyáltalán nem fáztunk az éjszaka, nem dideregtünk, mint sok csapat, akik sátraztak a kocsik mellett, vagy a kocsi tetején. január 17. Mantova Perpignan A reggeli eligazításon egy kicsit fejetlenség volt. A szervezık még mindig bizonytalanok és továbbra is sok a kérdıjel. A verseny kategóriában induló 2 csapatot majdnem kizártak a versenybıl, mert jelentısen túllépték az elıírt sebességkorlátot. Ez a szabályzat szerint kizárással járna, de a futam jelenlegi, megváltozott körülményeire tekintettel megkegyelmeztek nekik. 8.30-kor indultunk el Mantovából, ködös, csöpögıs idıben. fél 12 körül egy autópálya melletti pihenınél megebédeltünk. Természetesen hozott anyagból, hiszen a mandulás rántott hús feneketlen dobozában találtunk még elemózsiát. Gyönyörő hegyvidékeken át haladunk, de a köd miatt nem sokat látunk belıle. Szinte alagútból alagútba megyünk. Itt már nincs hó! 13 óra Genova, +7 fok, de a frizuránk a Desert Fox Team-es baseball sapka alatt még mindig rendben van. :-) Úgy néz ki, hogy Zoli kapta a tengerre nézı ablakot, mert a bal oldalon kilesve néha fel-feltőnik a tenger. Itt már egy kicsit jobb idı van, mint otthon. Pálmafákat, olajfa-ligeteket és szép, teraszosan mővelt kerteket
látunk. 14.30 körül léptük át az olasz-francia határt, aztán végigrobogtunk a francia riviérán. 15 óra után beértünk Monte Carloba, ahol utolért a többi veszprémi csapat is (Gumitóni B4U, Együtt Másokért Bamako Team, és a Fog-ászok), és egy kis autós városnézést tartottunk. Megnéztük a casinót, megcsodáltuk a kikötıben pihenı luxushajókat, majd kenyeret osztogattunk a szegény helybélieknek :-), és mentünk egy kört a forma-1-es pályán is! A többiek autóin kezdenek elıjönni a problémák. Gumitóniéknak elromlott az önindítójuk és a forma-1-es kör elıtt is be kellett tolnunk. Pat csapatának is gondjai vannak az autóval. A hosszú, egész napos autópályás száguldást az öregecske autók nem nagyon bírják. A mi kis Fordunk nagyon szépen megy a hosszú, erıltetett szakaszokon is. Igaz, hogy nem lehet vele száguldani, mert a max. sebessége így megpakolva kb. 120, de inkább csak a 90-100-as tempó az ideális neki. Egyébként a csapatok nagy része is ezzel a sebességgel tud csak haladni az öreg járgányokkal. Monte Carlo Monte Carlo után leváltunk a konvojtól, mert beugrottunk Zoli rokonaihoz is egy kis idıre. 17 órakor indultunk tovább Nizzába, ahol megcsodáltuk az Angol-sétányt. Úgy gondoltuk, hogy felesleges annyira sietnünk, ráérünk beérni a célba, ezért tettünk egy kitérıt St. Tropez városába is, amely a gyerekkorunk kedvenc Louis de Funes csendır-filmjeinek a helyszínéül szolgált. Egy kicsit sétálgattunk, majd vacsi, és fél 9 körül indultunk tovább. Hajnali 1.50-kor értünk be a napi célba, Perpignanba, ami a francia-spanyol határ közelében van. A GPS szerint a mai napon megtettünk 996 km-t, és a menetidı (megállások nélkül) 13,5 óra volt. A megérkezés után láttuk, hogy 2 ír csapat szerelgeti az autókat (szerencsére nem volt nagy problémájuk) és egy kicsit beszélgettünk velük, no meg persze megkínáltuk ıket jófajta magyar pálinkával, és adtunk nekik néhány kenyeret és péksüteményt. Még ık sem tudják, hogy az új forgatókönyvet követik, és csak Marokkóban tesznek egy kört, vagy elmennek Bamakóba, az eredeti terv szerint. Jól eldumáltuk az idıt, mert mire észbekaptunk, már hajnali 4 óra volt.
január 18. Perpignan-Almeria Ma egy kicsit elaludtunk, és csak 8 órakor tudtunk elindulni. Hamar elértük és átléptük a francia-spanyol határt, és az autópályán is elég jól tudtunk haladni. Szép, napos idı van, és amerre az ember szeme csak ellát, narancsfa ültetvények láthatóak. Itt-ott még az út szélén is vannak narancsfák. Egy kis narancsszüret idejére megálltunk az egyik mellett. Hát, egy kicsit savanyú, egy kicsit keserő, de a miénk... :-) Mivel a mai napon több mint 1000 km-t kell megtennünk, és idıhöz is vagyunk kötve, mert a kompot el kell érnünk, úgy döntöttünk, hogy ma nem állunk meg nézegelıdni, hanem igyekszünk Almeriába eljutni. Így csak elsuhantunk Barcelona, Tarragona, Valencia, Alicante és Murcia mellett. Eddigi statisztika: 360 l gázolajat tankoltunk a járgányba fizetett autópályadíjak: - Magyarország: 1170 Ft - Szlovénia: 15 Euró - Olaszország: 51 E - Franciaország: 57 E - Spanyolország: Murcaig 55 E A komp este 11 órai indulása elıtt egy órával már a kikötıben kellett gyülekezni a csapatoknak. Mi 21.45-kor futottunk be Almeria kikötıjébe. Gyorsan megszereztem a kompjegyeket, aztán beálltunk a sorba. Sok autót - köztük a miénket is - kiállítottak a sorból, és egy kupacba tereltek bennünket. Kiderült, hogy ezek az autók túl magasak, és a komp felsı szintjére nem rakhatnak bennünket, csak az alsóra. Érdekes volt látni, hogy a hatalmas komp gyomrában hogy tőnik el a sok autó. Végül a hosszadalmas beszállás után elindult velünk a komp, hogy a reggel már Afrikában köszöntsön ránk. Mint sok más csapat, mi sem foglaltunk kabint, mert egyrészt bárhol el tudunk aludni, másrészt olvastuk a tavalyi blogokban, hogy a kabinok és a hozzájuk tartozó mosdók tisztasága eléggé kétes volt, és ha a szobába betettek még egy helyi emberkét is, akkor a bőzt is nehezen lehetett elviselni. Sokan az idén is panaszkodtak ez miatt, és voltak, akik a kifizetett kabinjuk ellenére a nyitott fedélzeten, vagy valamelyik bárban aludtak. A komp nemcsak a Budapest-Bamakó résztvevıit szállította, hanem rengeteg marokkói embert is, akik az üléseken, az ülések között, a sarkokban, folyosókon és a bárokban a földön aludtak, és megértük kerülgetni, átlépegetni ıket. A szervezık közölték, hogy a marokkói személyazonosítási és regisztrációs procedúra nem a kikompoláskor lesz Nadorban, hanem a kompon fogják a hatóság emberei elvégezni. 2 helyen is sorba kellett állni: elıször elvégezték az útlevélvizsgálatot, és megkaptuk a marokkói regisztrációs számunkat is, a másik sorban az autó papírjait intézték. Mivel a több mint 600 résztvevı egyszerre özönlötte el a hivatalnokokat, hatalmas sor kígyózott elıttük. Így kb. hajnali 2 körül végeztünk is a papírokkal. Tóniék is a kabinjuk helyett a fedélzeten aludtak, hálózsákban. Mivel a hálózsákunk a kocsiban maradt, nem tudtunk a hideg fedélzeten szundikálni, és inkább dumcsizgattunk egyet a többiekkel, és egy bárban ledıltünk egy órácskára.
Január 19. Nador-Merzouga Hajnalban már sokan ott topogtunk a fedélzeten, és a távoli horizontot figyelve néztük, ahogy feltőnnek Nador fényei. Az már Afrika! :-) Reggel fél 7 körül kötött ki a komp, majd kigördült a végeláthatatlanul hosszú autósor. A viszonylag gyors okmányellenırzés után a többi veszprémi csapattal együtt tartottunk egy kis megbeszélést, majd a reggeli, a pénzváltás, és a tankolás után együtt, konvojban haladva hagytuk el a várost. Más csapatok is verıdtek hozzánk, így 8 autóval vágtunk neki az útnak. Közben egy-egy autószerelı mőhely mellett megálltunk, mert Tóniék meg szerették volna javíttatni az önindítójukat, de sajnos nem találtak alkatrészt. Egy kissé nehezen találtuk meg a városból a megfelelı irányba vezetı utat, mivel a központilag a GPS készülékekre adott Afrika térképpel nem lehet útvonalat tervezni, csak az úthálózatot mutatja, és a pozíciót, és emiatt önmagában nem használható, csak egy jó térképpel együtt. Sajnos a központilag adott Michelin térképek egy kissé elavultak, és sok utat nem jeleznek. Szerencsére a konvoj néhány tagjának van egész jó térképe is. 11.30-kor még Nadorban keringtünk. A helyes út megtalálása után irány az Atlasz hegység! 13 óra körül az Együttmásokért csapat autójának elszakadt a vezérmőszíja. Szerencsére pár száz méterre volt egy autójavító mőhely, ahol megnézték a problémát, és közölték, hogy csak másnapra tudnak alkatrészt szerezni. Így a csapat nem tudott tovább jönni velünk. Hogy ne maradjanak magukra, és a tolmácsolás miatt is a Fog-ász csapat velük maradt. A maradék 6 csapat folytatta az útját a meredek szerpentineken, az Atlasz hegység hatalmas hegyein keresztül. Már késı este volt, mikor átjutottunk a hágókon, de még több száz km volt hátra a táborhelyig. Helyenként nagyon rossz és szők utakon haladtunk, melyeken sokszor hatalmas sár- és vízátfolyások voltak. Néhány kisebb patakon gázlókon jutottunk át. Az út vége felé le kellett mennünk az aszfaltos útról és egy köves, homokos földúton kellett mennünk a táborhelyig, ami egy igazi, sivatagos, homokbuckás terület szélén található. Ezt a nagyon rossz, homokos utat is jól bírta a kis Ford Transitunk. Hajnali 2 óra után értünk be a táborhelyre, ahol a sátrak összerakása után még egy kicsit beszélgettünk, és hajnali 4 után letettük magunkat pihenni. Senkit sem kellett altatni... Január 20. Pihenınap A kompon a szervezık még azt az információt adták, hogy a futam marokkói új szakasza megegyezik az eredeti tervvel. Ma reggel már új tervvel álltak elı: ezen a napon a homokdőnék szerelmesei kipróbálhatják autóikat a buckákon, majd ezt a hatalmas homokdőnés területet megkerülve, ugyanide a mostani táborhelyre kell visszaérkezni. A mi autónk nem bírta volna ezt az utat, és sok más csapattal együtt inkább pihenınapot tartott. (kb. a futam fele itt maradt) Ránk fért már egy kiadós alvás, végre lezuhanyozhattunk és meleg ételt is ehettünk. Nagyon jól esett! :-) Rengeteg fényképet készítettünk, dumcsizgattunk a többi csapattal, és benéztünk a tábor melletti berber házikókba is, melyek kávézóként is mőködnek és szobát is adnak ki. Beültünk hozzájuk egy teára, ami nagyon finom volt. Valószínőleg zöld teával kevert mentatea volt, nagyon sok cukorral. Egy jót dumcsiztunk a berber sráccal, aki meglepı módon 7 nyelven is beszélt. Megkóstoltattuk vele a pálinkát is... Hát, elég furcsa arcot vágott tıle! Azt mondta,
hogy rettenetesen erıs, de ízlik neki. Néhány pohár után folyt róla a víz, a szemei keresztbe álltak, és kiderült, hogy szegény nagyon nem bírja. Csodálkozott, hogy mi ezt úgy isszuk, mint a vizet. :-) A nagy haverkodás után szerzett tevéket, úgyhogy most már van tevesimogatós fényképünk is. :-) Sokat tanakodtunk, hogy továbbmenjünk-e Bamakoba, vagy sem. Úgy néz ki, hogy a konvojunk nagy része szeretne eljutni az eredeti célba, és eljuttatni az összegyőjtött segélycsomagokat. Nagyon sok másik csapat szintén Bamakóba szeretne menni. Megegyeztünk, hogy az eredeti tervnek megfelelıen elmegyünk a mauritániai határig, addig talán sikerül újabb információkat szereznünk az ottani helyzetrıl. És akkor majd eldöntjük, hogy továbbmenjünk, vagy visszaforduljunk, és autóval jöjjünk haza. 2010.01.21. Merzouga-Zador Ma otthagytuk a homokdőnéket, és Zador felé vettük az irányt. Konvojunk 7 autóból áll: 285-ös rajtszámú járgánnyal Jenı, Norbi, Zsolt és Tamás 072 Pat és Viktor 247 Kertész Team: Péter és Donát 282 Olivér, Bazsi és Viktor 299 Anett, Sanyi, Feri, Tamás 301 Reni, Bea, Laci és Péter és természetesen mi, a 233-as csapat. Még mindig az Atlasz hegységben vagyunk, és 2000 m magas hegyek között haladunk. A holdbéli tájra emlékeztetı köves, kietlen területek és a hatalmas, kopár hegyormok között néha egy-egy oázis is felbukkan. Az emberek egyébként nagyon kedvesek és segítıkészek, a gyerekek amikor meglátják a konvojunkat, már messzirıl futnak ki az útra és integetnek. Tollakat és cukorkát osztogatunk a gyerkıcöknek, akik hihetetlenül boldogok lesznek e kicsiny kis ajándékok (ahogy itt mondják: petit cadou) láttán. A nıket nem szabad fényképezni, ezért amikor meglátják a kezünkben a fényképezıgépet, vagy a kamerát, rögtön eltakarják az arcukat, vagy elfordulnak. Útközben nagyon szép kasbah településeken keresztül haladtunk át. Az útikönyv szerint egy kis 200 km-es kerülıvel megnézhetnénk egy nagyon szép szurdokot, de a térkép által jelzett utak az autóink számára járhatatlanok, ezért feladtuk és visszafordultunk. Este 8 felé beértünk Zagorába. A külvárosban már a konvoj mellé tapadtak motorosok és helyi autósok, akik az autójavító mőhelyeiket ajánlgatták, és menet közben nyújtották a névjegykártyáikat. A szállodai szoba nagyon olcsó (210 Marokkói Dirham), és néhány euróért a kocsikat is ırzik majd. Úgy döntöttünk, hogy ma mi is szállodában fogunk aludni. Holnap csatlakoznak a konvojhoz Gumitóniék, akik itt Zagorában szereltették az autójukat, és talán a Nadorban hagyott 2 autó is utolér bennünket.
2010.01.22. Zagora - Tata A reggelt egy jó kis meleg zuhannyal kezdtük. Jól megnéztük magunknak, mert mostanában nem valószínő, hogy meleg vízben tudjunk zuhanyozni. A Hotel la Palmeraie-ben a szállodai szobához, melyet kb. 5000 Ft-ért kaptunk, még reggeli is járt, úgyhogy nem hagytuk ki a helyi, lángos formájú, lapos kenyeret lekvárral, és a péksüteményt, melyekhez frissen facsart narancslevet kortyolgattunk. Miután minden csapat összeszedte magát, megindultunk Tata felé. Ez a Tata nem a magyarországi Tata! :-) A 299-es és a 301-es csapat kivált a karavánból, mert ık nem mennek tovább, hanem inkább egy marokkói körutat tesznek, és hazaindulnak, akárcsak a Fog-Ászok. Csatlakoztak hozzánk a veszprémi tőzoltók is, akiknek sikerült az autójukat megjavíttatni. A Dráa folyó varázslatos szépségő völgyében fekvı, lenyőgözı erıdfalvakon és zöldellı oázisokon keresztül folytattuk utunkat. Ez az egyik legszebb folyó menti táj Marokkóban, amit végigkísér az oázisok gyöngyfüzére. Nagyon szép agyagvárakat, kszárokat láthattunk. Ouarzazate városában tartottunk egy kis pihenıt, és sétálgattunk egyet. A település 1160 m magasan fekszik a Magas-Atlasz 2-3000 m magas hegyei között. Itt van Marokkó legnagyobb datolyatermesztı tartománya, és az utak mellett rengeteg datolyaárus kínálja portékáját. A gyönyörő völgyet elhagyva ismét szakadékokkal szabdalt, hegyes-völgyes, félsivatagos tájakon haladunk tovább. Körülöttünk 2000 méternél magasabb hegyeket látunk.
Útközben betértünk Tazenakht községbe, amely a berberek által készített ouzgita szınyegek fıvárosa. A környékbeli kis agyagfalvakban szinte minden házban van lábhajtásos szövıszék, melyeken az asszonyok csodálatos szınyegeket szınek vagy csomóznak. A szınyegek mintázata hihetetlenül változatos, mivel a színeket és mintákat mindig a pillanatnyi ötletek alapján váltogatják és készítik. Néhány szınyegárushoz benéztünk mi is és megcsodáltuk a híres ouzgita szınyegeket, majd a folytattuk utunkat a mai cél, Tata felé. Itt már nem látni zöldellı pálmaligeteket, köves, sziklás, kopár vidéken járunk. Az út néha olyan poros, hogy a porszőrıs arcmaszkot fel kell tennünk. Sok felé látni az út mellett gyerekeket, akik nagy palackokból árulják az üzemanyagot. Este 10 felé gurultunk be Tatára a kempingbe, ahol volt alkalmunk kipróbálni a guggolós-pottyantós-vödörrel öblítıs rötyit. :-) A többiek már megint irigykedtek, hogy milyen jó nekünk, mert nem kell a kocsit kipakolni, sátrat összerakni, és az egészet reggel vissza, hanem csak elfekszünk a kocsiba beszerelt két kényelmes ágyunkban. Este valahogy megint megcsappant a pálinkakészlet... és ezt a lakóautóikban szundikáló franciák egy kicsit zokon vették. :-) 2010.01.23. Tata - Tatooine A kempinget elhagyva a konvoj (209, 285, 203, 072, 247, 292 és mi a 233-as csapat,+ egy darabig a 309-es csapat is velünk tartott) elindult Tan-Tan várostól kb. 100 km-re levı Tatooine-ba, ahol a Csillagok háborúja filmeket forgatták. A majdnem 600 km-es hosszú út miatt sajnos nem tehettünk kitérıt Akka városka melletti hegyekben található sziklafaragásokhoz és festményekhez. Az utunk során átmentünk Guelmim városkán is, melyet régebben a "Szahara kapujának" tartottak, és fontos kereskedı városként üzemelt. Az itt élı szaharai nomádok kék öltözéket viselnek, ezért ıket "kék embereknek" nevezik. A városban megálltunk mi is egy kicsit, mert egyik csapatnak pénzt kellett váltania, és vásárlásra is jó lehetıség volt. Némi alkudozás után én is vettem egy helyi hosszú, csuklyás ruhát, ami az esti csillagok háborúja bulihoz is megfelelı jelmez volt, mivel Spielberg a helyi emberek hagyományos öltözékébıl merítette az ötletet a film jelmezeihez. Zoli pedig egy turbánt vásárolt magának, csak hogy jobban elvegyülhessen a helyiek között. :-)
Még napnyugta elıtt megérkeztünk "Tatooine bolygóra", ahol gyorsan le is forgattuk a Csillagok háborújának legújabb részét, a "Jedik ismét visszatértek" címmel. Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban a jedik lecsaptak a pálinkakészletre, és forralt bort is készítettek a sivatag közepén. :-) A feltöltıdés után az erı ismét velünk volt! Hangulatos, felejthetetlen estét tartottunk a kúp alakú kis kunyhók közötti táborban. A helyi hatóságok nagyon vigyáztak ránk, mert miután a tábortól néhány km-re levı ellenırzıponton leadtuk a szokásos "fiche" nevő listát az autó és a saját adatainkkal, és éppen csak letáboroztunk, de már ott is voltak, és megnézték, hogy minden rendben van-e, és még éjszaka is körbejárták a táborunkat. Egyébként a marokkói királyi rendırség nagyon rendes, segítıkész, és mindig hihetetlenül udvariasak és kedvesek velünk, jó utat, sok szerencsét kívánnak és egyáltalán nem kötözködnek. Otthoni kollégáiknak lenne mit tanulni tılük... A határ felé közeledve egyre több ellenırzıponttal találkozunk, ahol egyedül a fiche-t kérik tılünk, az útlevelet és egyéb papírokat meg sem nézik. 2010.01.24. Tatooine - Tarfaya és Laáyoune közötti kemping Reggel még készítettünk néhány fényképet, majd elhagytuk "Tatooine bolygót". Visszatértünk a fıútvonalra, és némi kocsikázás után elértük az Atlanti óceánt, ahol nem csak kezet, de lábat is sikerült mosnunk egy nagyobb hullámnak köszönhetıen. Alig álltunk meg, egy helyi pecás azonnal mellettünk termett, és frissen fogott halat akart nekünk eladni. Egyébként bárhol állunk meg, még a kısivatag kellıs közepén is pár perc múlva helyi nomádok és kereskedık bukkannak elı. Mintha a földbıl nınének ki. Egy másik megmagyarázhatatlan jelenség az, hogy gyakran látunk az út szélén ácsorgó, vagy ücsörgı emberkét a sivatag kellıs közepén, lakott településektıl irdatlan messzire. És nem haladnak valamelyik irányban, hanem csak ácsorognak. Mit csinálnak azok az emberek ott, miért ácsorognak a semmi közepén? Láttunk rengeteg nomád családot, akik a pusztában laknak a sátraikban, vad tevecsordákat az út mellett, és az óceán magas partján összetákolt kunyhóikban tengetik nem túl változatos életüket. Egész nap csak pecázgatnak! Ma azért egy kicsit megtörtük az egyhangúságot, mert egy nomád család mellett megálltunk és egy kis ajándékcsomagért cserébe megkértük az egyiküket, hogy adja kölcsön egy kis idıre a pecabotját. Naná, hogy kipróbáltuk a pecázást az Atlanti óceán partján! :-)
Csodálatos útvonalon, az Atlanti óceán partján folytattuk tovább az utunkat a Tarfaya mellett levı, Camp Le Roi Bedouint nevő kempingbe, amelyet egy belga házaspár vezet. Hogy jutott eszükbe, hogy a sivatag kellıs közepén egy kempinget nyissanak? Ez is egy rejtély marad. Bár valószínő, hogy régebben nem ilyen kopár volt a környék, mert egy a kemping mellett egy kiszáradt folyómedret láttunk, amelyet egy hatalmas szikla gyönyörő vízeséssel törhetett meg, de mára a sivatag gyızedelmeskedett a folyó felett. A módosított útvonalon haladók is ide jöttek, úgyhogy szép számmal győltek össze az autók. Sajnos két baleset is történt. Egy szlovák házaspár, akik eddig szinte mindegyik Budapest- Bamako rallyn indultak, és többször vitték el a gyıztesnek járó trófeát is, most felborultak a terepen, és meg is sérültek. A Duna TV csapata is befejezte a versenyt. Beszéltünk Borsa Miklóssal, aki elmondta, hogy az autójuk oldalra borult, és át is perdültek, de szerencsére egyikük sem sérült meg, és miután az autót visszafordították 4 kerékre, saját lábon tovább tudtak gurulni a kempingbe. Megmutatta az autójukat is, hát nagyon csúnyán nézett ki, ép elem nem volt rajta. Nagyon szomorúak és csalódottak voltak, de vigasztaltuk ıket, hogy az a lényeg, ık nem sérültek meg, az autó pedig nem számít. A kempingben befizettünk egy vacsorára, és megkóstoltuk a tevehúst. :-) Nagyon finom volt! Omlós, ízletes tevehusi, barnamártással, egy kicsit édesen, datolyával, rizzsel és friss helyi kenyérrel. Ha hazaérek, be is megyek a boltba, és veszek egy kis tevehúst. Lehet, hogy egy kicsit furcsán fognak nézni a húsboltban! :-) Az este ismét nagyon kellemes hangulatban telt el, jó csapat jött össze. Végre találkoztunk korábbról ismert csapatokkal is, akiket már napok óta nem láttunk. Szóval jó kis buli volt megint... 2010.01.25. Tarfaya és Laáyoune közötti kemping - Dakhla A konvojunk néhány újabb csapattal kiegészülve elhagyta a kempinget, hogy estére leérjünk Dakhlába, mert ott fognak gyülekezni azok a csapatok, akik tovább akarnak menni Bamakoba. Ott majd meglátjuk, hogy hány csapat vállalja be a kockázatosnak mondott utat, és hamarosan találkozunk a mauritániai vezetınkkel, Idomuval is, akitıl talán pontosabb információkat tudhatunk meg a mauritániai helyzetrıl. Aztán majd meglátjuk... Azok a csapatok, akik nem mernek továbbmenni, és a módosított útvonalat választották, most mennek csak Tatooine felé, aztán Marokkó elhagyott útjain tesznek még néhány kört. Egyébként nagyon sok csapatot láttunk, akik úgy döntöttek, hogy továbbmennek Bamakoba. Nem sokkal indulásunk után átléptünk Nyugat-Szaharába. A hatalmas hegyek eltőntek, itt csak végeláthatatlan sík területeket látni. Ez már tényleg a poros, homokos, homokdőnés Szahara, pedig még mindig az óceán mellett, a parttal párhuzamosan haladunk. Lakott településsel nem sőrőn találkozunk. Du. 6 óra körül megérkeztünk Dakhlába.
január 26. Dakhla - Nouadhibou Tegnap este Dakhla-ban a szállodánál Villám Géza összehívta a csapatokat és eligazítást tartott. Több mint 40 csapat volt jelen, akik bevállalták a kockázatosnak ítélt útvonalat, de sok csapat már korábban elindult Bamako felé, és tudunk több versenycsapatról, akik a hivatalos verseny végén szintén elindulnak Bamakóba. Reggel korán indult a konvojunk, hogy idıben a határra érjünk. A határátlépés (fıleg a kilépés) nagyon bonyolult, mivel több hatóságnál is kell intézni az ügyeket. A mauritán segítınk, Idomu már a határon várt ránk, és segített az ügyintézésben. Kb. 5 óra alatt jutottunk át. Szerencsére a dugi pálinkáinkat sem fedezték fel, mert sikerült jól elrejtenem. Nem hiába voltam vámos valamikor... :-) A két ország közötti aláaknázott területen kellett már csak átgurulnunk. Egy helyen megállt elıttünk egy autó, amit nem szerettünk volna kikerülni a lehetséges aknák miatt, ezért megállni kényszerültünk, de a mély homokban egy kicsit megsüllyedt az autónk. Hirtelen ott termett néhány helyi buckalakó, akik mintha erre vártak volna (egy kicsit gyanús is volt a dolog) és némi alkudozás után 25 euróért segítettek kitolni az autót és átvezettek bennünket az aknás részen. Megúsztuk... Este Nouadhibou mellett a sivatagban éjszakázott az egész mezıny (mind a kb. 40 autó) és a tábort katonák győrője vette körbe, tehát biztonságban voltunk. Elég sőrőn vannak katonai ellenırzıpontok is, akik biztosítják az utakat. Nagyon kedvesek és segítıkészek. Nekik is adunk kis ajándékcsomagokat, aminek nagyon örülnek.