Elektromosság III. Fizika 10.

Hasonló dokumentumok
A kísérlet, mérés megnevezése célkitűzései: Váltakozó áramú körök vizsgálata, induktív ellenállás mérése, induktivitás értelmezése.

7. L = 100 mh és r s = 50 Ω tekercset 12 V-os egyenfeszültségű áramkörre kapcsolunk. Mennyi idő alatt éri el az áram az állandósult értékének 63 %-át?

Elektrotechnika. Ballagi Áron

Az elektromágneses indukció jelensége

Számítási feladatok a 6. fejezethez

Számítási feladatok megoldással a 6. fejezethez

1 kérdés. Személyes kezdőlap Villamos Gelencsér Géza Simonyi teszt május 13. szombat Teszt feladatok 2017 Előzetes megtekintés

Egyszerű kísérletek próbapanelen

Elektromágneses indukció kísérleti vizsgálata

Fizika II. feladatsor főiskolai szintű villamosmérnök szak hallgatóinak. Levelező tagozat

2.) Fajlagos ellenállásuk nagysága alapján állítsd sorrendbe a következő fémeket! Kezd a legjobban vezető fémmel!

Ohm törvénye. A mérés célkitűzései: Ohm törvényének igazolása mérésekkel.

Mágnesesség, elektromágnes, indukció Tudománytörténeti háttér Már i. e. 600 körül Thalész felfedezte, hogy Magnesia város mellett vannak olyan talált

évfolyam. A tantárgy megnevezése: elektrotechnika. Évi óraszám: 69. Tanítási hetek száma: Tanítási órák száma: 1 óra/hét

Elektromágnesség tesztek

1. Milyen módszerrel ábrázolhatók a váltakozó mennyiségek, és melyiknek mi az előnye?

MÁGNESES INDUKCIÓ VÁLTÓÁRAM VÁLTÓÁRAMÚ HÁLÓZATOK

EGYFÁZISÚ VÁLTAKOZÓ ÁRAM

1. feladat R 1 = 2 W R 2 = 3 W R 3 = 5 W R t1 = 10 W R t2 = 20 W U 1 =200 V U 2 =150 V. Megoldás. R t1 R 3 R 1. R t2 R 2

TARTALOMJEGYZÉK. Előszó 9

Orvosi jelfeldolgozás. Információ. Információtartalom. Jelek osztályozása De, mi az a jel?

FIZIKA. Váltóáramú hálózatok, elektromágneses hullámok

Négypólusok helyettesítő kapcsolásai

Oszcillátorok. Párhuzamos rezgőkör L C Miért rezeg a rezgőkör?

Ellenállásmérés Ohm törvénye alapján

Fizika Vetélkedő 8 oszt. 2013

Az elektromágneses indukció jelensége

Áramköri elemek mérése ipari módszerekkel

a) Valódi tekercs b) Kondenzátor c) Ohmos ellenállás d) RLC vegyes kapcsolása

Ha valahol a mágneses tér változik, akkor ott a tér bizonyos pontjai között elektromos potenciálkülönbség jön létre, ami például egy zárt vezető

ALAPFOGALMIKÉRDÉSEK VILLAMOSSÁGTANBÓL 1. EGYENÁRAM

Mágnesesség, indukció, váltakozó áram Tudománytörténeti háttér Már i. e. 600 körül Thalész felfedezte, hogy Magnesia város mellett vannak olyan

2. Ideális esetben az árammérő belső ellenállása a.) nagyobb, mint 1kΩ b.) megegyezik a mért áramkör eredő ellenállásával

Használható segédeszköz: szabványok, táblázatok, gépkönyvek, számológép

Bevezetés az elektronikába

IDŐBEN VÁLTOZÓ MÁGNESES MEZŐ

Mágnességtan, transzformátor Fizika 8. Szaktanári segédlet

A II. kategória Fizika OKTV mérési feladatainak megoldása

VÁLTAKOZÓ ÁRAMÚ KÖRÖK

MÁGNESES TÉR, INDUKCIÓ

Gépészmérnöki alapszak, Mérnöki fizika 2. ZH, december 05. Feladatok (maximum 3x6 pont=18 pont)

Mágneses indukcióvektor begyakorló házi feladatok

Áram mágneses hatása, elektromágnes, váltakozó áram előállítása, transzformálása

Mérje meg a lejtőn legördülő kiskocsi gyorsulását a rendelkezésre álló eszközök segítségével! Eszközök: Kiskocsi-sín, Stopperóra, Mérőszalag

4. /ÁK Adja meg a villamos áramkör passzív építő elemeit!

Váltakozó áram (Vázlat)

Elektrotechnika 9. évfolyam

Elektrotechnika 11/C Villamos áramkör Passzív és aktív hálózatok

EGYENÁRAMÚ TÁPEGYSÉGEK

= Φ B(t = t) Φ B (t = 0) t

21. laboratóriumi gyakorlat. Rövid távvezeték állandósult üzemi viszonyainak vizsgálata váltakozóáramú

Tekercsek. Induktivitás Tekercs: induktivitást megvalósító áramköri elem. Az induktivitás definíciója: Innen:

Elektronikai műszerész Elektronikai műszerész

Elektromos áram, egyenáram

Fizika 8. oszt. Fizika 8. oszt.

Áram mágneses hatása, elektromágnes, váltakozó áram előállítása, transzformálása

(Az 1. példa adatai Uray-Szabó: Elektrotechnika c. (Nemzeti Tankönyvkiadó) könyvéből vannak.)

4. /ÁK Adja meg a villamos áramkör passzív építő elemeit!

TestLine - Fizika 8. évfolyam elektromosság 2. Minta feladatsor

Használható segédeszköz: szabványok, táblázatok, gépkönyvek, számológép

Elvégzendő mérések, kísérletek: Egyenes vonalú mozgások. A dinamika alaptörvényei. A körmozgás

Az elektromos töltések eloszlása atomokban, molekulákban, ionokon belül és a vegyületekben. Vezetők, félvezetők és szigetelők molekuláris szerkezete.

Gyakorlat 34A-25. kapcsolunk. Mekkora a fűtőtest teljesítménye? I o = U o R = 156 V = 1, 56 A (3.1) ezekkel a pillanatnyi értékek:

Mágnesesség, indukció, váltakozó áram Tudománytörténeti háttér Már i. e. 600 körül Thalész felfedezte, hogy Magnesia város mellett vannak olyan

A mágneses tulajdonságú magnetit ásvány, a görög Magnészia városról kapta nevét.

1. Feladat. Megoldás. Számítsd ki az ellenállás-hálózat eredő ellenállását az A B az A C és a B C pontok között! Mindegyik ellenállás értéke 100 Ω.

Fizika II. tantárgy 4. előadásának vázlata MÁGNESES INDUKCIÓ, VÁLTÓÁRAM, VÁLTÓÁRAMÚ HÁLÓZATOK 1. Mágneses indukció: Mozgási indukció

Mágneses mező tesztek. d) Egy mágnesrúd északi pólusához egy másik mágnesrúd déli pólusát közelítjük.

azonos sikban fekszik. A vezetőhurok ellenállása 2 Ω. Számítsuk ki a hurok teljes 4.1. ábra ábra

Mágneses mező jellemzése

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet 29/2016 (VIII.26) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján.

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet 29/2016 (VIII.26) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján.

LI 2 W = Induktív tekercsek és transzformátorok

Teljesítm. ltség. U max

A soros RC-kör. t, szög [rad] feszültség áramerősség. 2. ábra a soros RC-kör kapcsolási rajza. a) b) 3. ábra

Használható segédeszköz: szabványok, táblázatok, gépkönyvek, számológép

SZÁMÍTÁSOS FELADATOK

Mérési útmutató Periodikus, nem szinusz alakú jelek értékelése, félvezetős egyenirányítók

Elektronikus fekete doboz vizsgálata

Elektromos áram, áramkör, kapcsolások

ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) és a 29/2016 (VIII.26) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján.

Versenyző kódja: 7 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Országos Szakmai Tanulmányi Verseny.

Mágneses mező jellemzése

1. Az egyenes vonalú egyenletes mozgás kísérleti vizsgálata és jellemzői. 2. A gyorsulás

VILLAMOS FORGÓGÉPEK. Forgó mozgás létesítése

FIZIKA MUNKAFÜZET 11. ÉVFOLYAM II. KÖTET

Elektromos ellenállás, az áram hatásai, teljesítmény

Elektromosság Emelt szintű kísérletek Fizika

Váltakozó áram. A töltések (elektronok) a vezetővel periodikusan ismétlődő rezgő mozgást végeznek

FIZIKA munkafüzet. o s z t ály. A Siófoki Perczel Mór Gimnázium tanulói segédlete

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján.

Alapfogalmak, osztályozás

2.11. Feladatok megoldásai

Egyenáram tesztek. 3. Melyik mértékegység meghatározása nem helyes? a) V = J/s b) F = C/V c) A = C/s d) = V/A

Megoldás: A feltöltött R sugarú fémgömb felületén a térerősség és a potenciál pontosan akkora, mintha a teljes töltése a középpontjában lenne:

= 163, 63V. Felírható az R 2 ellenállásra, hogy: 163,63V. blokk sorosan van kapcsolva a baloldali R 1 -gyel, és tudjuk, hogy

9. évfolyam. Osztályozóvizsga tananyaga FIZIKA

Oktatási Hivatal. A 2008/2009. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntő fordulójának feladatlapja. FIZIKÁBÓL II.

EÖTVÖS LABOR EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM TATA FELADATLAPOK FIZIKA. 11. évfolyam. Gálik András. A Tatai Eötvös József Gimnázium Öveges Programja

Átírás:

Elektromosság III. Fizika 10. Készítette: Rapavi Róbert Lektorálta: Gavlikné Kis Anita Kiskunhalas, 2014. december 31.

2 Balesetvédelem Minden munkahelyen, így a természettudományos kísérletek végzésekor is be kell tartani azokat a szabályokat, amelyek garantálják a biztonságos munkavégzést a gimnáziumunkban. Az előírásokat komolyan kell venni, és aláírással igazolni, hogy tűz és balesetvédelmi oktatáson részt vettél. Általános szabályok A tanulók a laboratóriumi gyakorlat megkezdése előtt a folyosón várakoznak, s csak tanári kísérettel léphetnek be a laboratóriumba. A laboratóriumba csak az ott szükséges füzetet, könyvet, íróeszközt viheted be. Táskát, kabátot csak külön engedély alapján szabad bevinni. A laboratóriumban étel nem tárolható; ott enni, inni tilos! A laboratóriumban az iskolától kapott köpenyt kell viselni, a hosszú hajat hajgumival össze kell kötni! A munkahelyedet a feladat végzése közben tartsd rendben és tisztán! A munkavédelmi, tűzrendészeti előírásokat pontosan tartsd be! A laboratóriumot csak a kijelölt szünetben hagyhatod el. Más időpontban a távozáshoz a tanártól engedélyt kell kérni. A laboratóriumban csak a kijelölt munkával foglalkozhatsz. A gyakorlati munkát csak az elméleti anyag elsajátítása után kezdheted meg. Az anyag-és eszközkiadást, a füzetvezetést az órát tartó tanár szabályozza. A laboratórium vezetőjének, munkatársainak, tanárod utasításait maradéktalanul be kell tartanod! Néhány fontos munkaszabály Törött vagy repedt üvegedényt ne használj! Folyadékot tartalmazó kémcső a folyadékfelszíntől lefelé haladva melegítendő. Nyílását ne tartsd magad vagy társad felé! A vegyszeres üvegek dugóit ne cserélgesd össze! Szilárd vegyszert tiszta vegyszeres kanállal vedd ki, a kanalat használat után töröl el! Megmaradt vegyszert a vegyszeres edénybe visszaönteni nem szabad! A laboratóriumi lefolyóba ne dobj olyan anyagot (pl. szűrőpapírt, gyufaszálat, parafadugót, üvegcserepet stb.), amely dugulást okozhat! Az eszközöket csak rendeltetésszerűen, tanári engedéllyel szabad használni! Az eszközöket, berendezéseket csak rendeltetésszerűen és csak az adott paraméterekre beállítva használhatod! Vegyszerekhez kézzel nyúlni szigorúan tilos! Soha ne szagolj meg közvetlenül vegyszereket, ne kóstolj meg anyagokat kémia órán! Ha bőrödre sav vagy lúg kerül, először mindig töröld szárazra, majd bő vízzel öblítsd le! A legkisebb balesetet vagy az eszközök meghibásodását azonnal jelentsd a szaktanárnak! Munka közben mind a saját, mind társaid testi épségére vigyáznod kell! Tanóra végén rakj rendet az asztalodon tanárod és a laboráns irányításával!

Fizika 10. 3 Elektromosság III. 1. óra Erőhatások elektromágneses térben Elektromágneses indukció Egy mágneses térbe helyezett árammal átjárt vezető esetén erőhatások figyelhetők meg, a vezeték elmozdul a mágneses térben. Hogyan nevezzük az ekkor fellépő erőt? Milyen mennyiségektől függ az erő, hogyan számítjuk ki a nagyságát és milyen szabály alapján határozható meg az iránya?... Milyen erő hat a mágneses térben mozgó töltésekre? Mi az erőhatás feltétele, kiszámítási módja?... A mozgó töltések mágneses teret hoznak létre, így az árammal átjárt vezetékek, huzalok körül mágneses teret észlelünk. Hogyan jellemezhetjük ezt a teret?... Ha fordított folyamatokat nézünk, akkor azt látjuk, hogy nemcsak az elektromos áram hoz létre mágneses teret, hanem megfelelő körülmények között a mágneses tér elektromos áramot, ill. feszültséget indukál. Ez a jelenség az elektromágneses indukció. Az indukciónak két fajtája van. A nyugalmi indukció és a mozgási indukció. A mozgási indukció során a vezető mozog az állandó mágneses térben vagy a nyugalomban lévő vezető környezetében mozgatunk egy mágnest, míg a mozgási indukció esetén a nyugalomban lévő vezetőben úgy változtatjuk meg a mágneses teret, hogy változtatjuk az áramerősséget. Hogyan határozható meg mozgási indukció esetén az indukált feszültség nagysága? Ha az N menetszámú tekercs környezetében Δt idő alatt ΔΦ-vel változik meg a mágneses tér fluxusa, akkor az indukált feszültség: U i = N Φ t Hogyan szól a Lenz-törvény?... Munkavédelem Figyelj az elektromos áram használatánál! A kísérletek során bizonyos tárgyak, eszközök felforrósodhatnak, óvatosan dolgozz velük! Emlékeztető

Fizika 10. 4 Elektromosság III. Eszköz és anyaglista 300/600 és 600/1200 menetes tekercsek rúdmágnes 6 V-os izzó tűállvány kapcsoló 1,5 V-os izzó zárt vasmag rövidzár karika ampermérő voltmérő változtatható áramforrás zsinórok/alumínium szalag pillanatkapcsoló Lenz-karikák alumíniumcső kis mágneshenger Thomson-ágyú készlet A kísérlet leírása, jelenség, tapasztalat I. kísérlet Áramvezetők egymásra gyakorolt hatása Bunsen-állvány megfelelően kialakított tartóiba rögzítsünk egy-egy kb. 50 cm hosszú vezetéket vagy alumínium szalagot. A vezetékek néhány cm-re legyenek egymástól, de ne legyenek teljesen kifeszítve. Kapcsoljunk áramot a vezetékekre úgy, hogy ellentétes irányban folyjon az áram. Mit tapasztalunk?... Magyarázzuk meg!... Változtassuk meg az áramirányt úgy, hogy azonos legyen a két vezetékben. Magyarázzuk meg a mostani tapasztalatainkat!... Készítsünk rajzot! ellentétes áramirány azonos áramirány II. kísérlet Mozgási indukció Kössük össze a tekercs két kivezetését voltmérővel. Mozgassunk lassan egy rúdmágnest a tekercs felé. Mit tapasztalunk? Mit mutat a műszer?... Ismételjük meg a mozgatást, de az előzőnél gyorsabban mozgatva a mágnest. Most mit látunk? Mit mutat a műszer, ha a mozgatás ellentétes irányú?...

Fizika 10. 5 Elektromosság III. Magyarázzuk meg a látottakat! Ismételjük meg a mágnesrúd mozgatását 600 és 1200 menetes tekercsek esetén is. Próbáljuk azonos sebességgel mozgatni a mágnest. Milyen eltérést látunk a műszer által mutatott értékek között? Mi az eltérés oka?... Utoljára helyezzünk az 1200 menetes tekercsbe vasmagot. Írjuk le megfigyelésünket!... III. kísérlet Indukció egyenárammal Egy egyszerű áramkörbe kapcsoljunk 6 V-os egyenáramú áramforrást, kapcsolót és a zárt vasmagra szerelt 300/600 menetes tekercset 600-as kivetéseivel. A másik tekercs szintén 600-as kivezetéseire kapcsoljuk a 1,5 V-os izzót. Zárjuk az áramkört és figyeljük meg ennek hatását az izzóra. Mit látunk?... Nyissuk ki a kapcsolót. Most mit látunk?... Kapcsolgassuk a kapcsolót folyamatosan ki-be. Milyen hatással van ez az izzóra?... IV. kísérlet Lenz törvénye Tűállványra illesszünk alumínium karikát, majd közelítsünk hozzá rúdmágnest. Mit tapasztalunk?... Mi történik, ha a karikából kifelé mozgatjuk a mágnest?... Ismételjük meg a mozgatásokat olyan karikával, amely nem folytonos, hanem át van vágva. Most mit látunk?... Magyarázzuk meg a különbséget!... Kössünk a 6 V-os áramforrás áramkörébe kapcsolót és 1200 menetes vasmagos tekercset. A vasmagot egy papírlap segítségével szorítsuk bele a tekercsbe. A karikát függesszük a tartóra, miközben a karika fogja teljesen körbe a vasmagot.

Fizika 10. 6 Elektromosság III. Rövid szüneteket tartva kapcsoljuk be és ki a kapcsolót, közben figyeljük meg a rövidzár karikát. Mit tapasztalunk?... Mi a jelenség magyarázata?... Tanári kísérlet Thomson-ágyú 300 menetes tekercsbe helyezzünk el egy kiálló vasmagot, és húzzunk rá nagyobb átmérőjű alumínium vagy réz karikát. Pillanatkapcsolóval kössünk hálózati áramra a tekercset. A kapcsoló zárásakor a karika felrepül. Ismételjük meg a kísérletet két, három majd egyre több karikával. Mit tapasztalunk? Próbáljuk megmagyarázni a látottakat! Tanári kísérlet Mágnes lassú esése 1 2 m hosszú alumíniumcsőben ejtsünk kis vashengert, majd mágnest. Azt látjuk, hogy a mágnes látszólag a gravitációnak ellenállva, sokkal lassabban halad végig a csövön. A kialakuló örvényáramok Lenz törvénye értelmében fékezik a mágnes mozgását. Waltenhofen-féle inga (http://garazskiserlet.blog.hu/2013/12/30/hogy_fekezzuk_meg_a_villanyorat) Az alumínium inga szabadon leng a tekercsek vasmagjára erősített mágnespofák között. Amint a tekercsre kb. 10 V-os egyenáramot kapcsolunk, az inga aperiodikusan lefékeződik. A jelenséget az alumíniumlapban kialakuló örvényáramokkal magyarázhatjuk. Amennyiben az inga lapja olyan alumíniumlap, amelyben függőleges bevágások találhatók, az előbbi lefékeződést nem fogjuk látni. Mivel a lap nem folytonos, így az örvényáramok nem tudnak kialakulni. Gondolkozz! Első kísérletünket váltakozó árammal elvégezve vajon mi történne a vezetékekkel? Érdekességek, kiegészítések, gondolkodtató kérdések Házi feladat Nézz utána, hogy az örvényáramoknak milyen jelentősége van a gyakorlatban? Hol hasznosítják őket, mikor van káros hatásuk, hogyan csökkentik ezen káros hatásokat? Felhasznált irodalom Juhász András: Fizikai kísérletek gyűjteménye TYPOTEX Kiadó; Budapest 1994. http://commons.wikimedia.org/wiki/file:manoderecha.svg http://en.wikipedia.org/wiki/fleming%27s_left-hand_rule_for_motors http://www.education.com/science-fair/article/effect-magnet-electron-beam-right/

Fizika 10. 7 Elektromosság III. 2. óra A generátor; az elektromos motor Emlékeztető Az elektromágneses indukció jelenségét már megismertük. Tudjuk, hogy a változó mágneses mező elektromos áramot, ill. feszültséget indukál a közelében elhelyezett tekercsben. Hogyan határozható meg az indukált feszültség nagysága?... Mivel a mágneses tér változásának iránya meghatározza a keletkező áram irányát is, így egy tekercs előtt állandó mágnest forgatva, a tekercsben váltakozó áram indukálódik. Természetesen a mágneses teret létrehozhatjuk elektromágnessel is. A gyakorlatban ezt alkalmazzák. Alapvetően hasonlóképpen működik a dinamó is. A magyar jakobinus szerzetes Jedlik Ányos találta fel 1838-ban, de a világ Siemens német fizikusnak tulajdonítja a felfedezést. A dinamó és a generátor egyaránt a mozgási (forgási) energiát alakítja elektromos energiává, de egyik alapvető különbség köztük, hogy a dinamóval egyenáramot, míg a generátorral váltóáramot termelhetünk. A generátorokban egyszerűsített felépítése egy gerjesztett forgórészből és a körülötte elhelyezett több tekercses állórészből tevődik össze. Ilyen generátorokat használnak minden villamos erőműben, ahol a forgórészt általában gőzturbinával mozgatják. Az energia átalakítás fordítottja történik az elektromos motorokban. Itt az elektromos energiát alakítjuk mechanikai energiává, gyakorlatilag az előbb vázolt eljárást megfordítva. A motoroknak többféle fajtája létezik, felhasználási lehetőségeik igen sokrétűek. Munkavédelem Figyelj arra, hogy az elektromos kapcsolást megfelelően készítsd el a kapcsolási rajz alapján! Mindig a megfelelő feszültséget kapcsold az áramkörre! Bizonyos esetekben jelentősége van az áram irányának, ilyenkor ügyelj a helyes polaritásra! Eszköz és anyaglista áramköri alaplap változtatható feszültségű áramforrás változtatható ellenállás rúdmágnes elektromotor alumíniumpohár/korong 300/600 és 600/1200 menetes tekercs vasmaggal vezetékek voltmérő tűállvány kondenzátor (4700 µf)

Fizika 10. 8 Elektromosság III. A kísérlet leírása, jelenség, tapasztalat I. kísérlet Elektromotor Kapcsoljunk 6 V-os egyenáramra egy kapcsoló segítségével 600 menetes vasmagos tekercset. (A vasmagot egy papírlappal rögzítsük a tekercsben.) Megfelelő távolságban elhelyezett tűállványra helyezzünk rúdmágnest. Zárjuk a kapcsolót, és figyeljük meg mi történik a mágnessel? Ismétlődően nyitva és zárva az áramkört, mit tapasztalunk?... Próbáljuk az áramkört olyan ütemben zárni és nyitni, hogy a rúdmágnes folyamatosan forogjon. Magyarázzuk meg a jelenséget!... 47,0 A + + V 6,0 motor - Készítsük el a fenti kapcsolást. Figyeljük meg a következőket! A motort beindítva változtassuk a potenciométer állását. Figyeljük meg a motor mozgását!...... A motor tengelyére erősített kereket a kezünkkel óvatosan fékezve figyeljük meg az árammérő kijelzőjét. Milyen változást látunk?...... II. kísérlet A generátor elve Tűzzünk az áramköri panelre egy 1200 menetes tekercset és forgassunk meg előtte egy tűtengelyre helyezett mágnesrudat. Mit mutat a tekercshez kapcsolt voltmérő?... Milyen változást tapasztalunk, ha a tekercsbe vasmagot rögzítünk?... 600,0 600,0 Ezután egymástól kellő távolságra tűzzünk be két tekercset, mindkettőt a 600-600 menetes részre kapcsolva. Tegyük a tekercsek közé középre a tűtartót, rá az állandó mágnest. Kössük V +

Fizika 10. 9 Elektromosság III. össze a két tekercset egy voltmérővel, majd forgassuk meg a mágnesrudat. Milyen változást tapasztalunk?... Végül helyezzünk vasmagot mindkét tekercsbe és ismételjük meg a forgatást. Most mit mutat a műszer?... És ha ellenkező irányban forgatjuk a mágnesrudat?... III. kísérlet Váltóáramú motor elve Az előző kapcsoláson egy kicsit módosítsunk! A voltmérő helyett kapcsoljunk be 12 V-os váltóáramú tápegységet. A mágnesrudat kibillentve az egyensúlyából hozzuk forgásba a rúdmágnest. 600,0 600,0 IV. kísérlet Segédfázisú és egyfázisú aszinkronmotor (Tanulói vagy tanári.) Készítsük el az alábbi kapcsolást! Ügyelni kell arra, hogy a két tekercs tengelye pontosan merőleges legyen. Esetleg nagyobb menetszámú tekercs és vasmag is szükséges lehet. A kondenzátor 50 100 F kapacitású legyen. 600,0 600,0 50,0 A tekercsekre kapcsoljunk 10 30 V-os váltakozó feszültséget. A tűállványra helyezett alumíniumpohár forgásba jön, hiszen a két tekercs között a kondenzátor miatt 90 -os fáziseltérés lesz. A változó mágneses tér örvényáramokat keltve forgásba hozza a poharat. A forgásba hozott pohár esetén a kondenzátort tartalmazó részt kikapcsolhatjuk, egyetlen tekercs is fenntartja a forgást. Házi feladat Nézz utána, hogy milyen motorokat használnak a gyakorlatban? Melyiknek mi az előnye, hátránya? Felhasznált irodalom Juhász András: Fizikai kísérletek gyűjteménye TYPOTEX Kiadó; Budapest 1994.

Fizika 10. 10 Elektromosság III. 3. óra A transzformátor Emlékeztető Déri Miksa, Bláthy Ottó és Zipernowsky Károly 1885-ben szabadalmaztatták találmányukat, a zárt vasmagú transzformátort. A transzformátor a villamos gépek csoportjába tartozik, amely elektromos energiát alakít elektromos energiává úgy, hogy megváltoztatja a feszültséget és az áramerősséget. A transzformátor egy közös, zárt vasmagon elhelyezett legalább két különböző menetszámú tekercsből áll. A transzformátor működésének alapja a nyugalmi indukció, ebből következően váltakozó árammal működik. Alapvetően a transzformátor két tekercse közül azt, amelyikbe bevezetjük az áramot primer tekercsnek, amelyikből a transzformált áramot nyerjük, szekunder tekercsnek nevezzük. Ennek megfelelően primer feszültségről és áramerősségről, valamint szekunder feszültségről és áramerősségről beszélünk. A transzformátor megfelelő felépítés esetén többek között lemezelt vasmag, hűtés közel 100%-os hatásfokkal működik. Elméletileg azt mondjuk, hogy a primer és a szekunder oldalon mért teljesítmény megegyezik. Ha a szekunder oldalon nincs terhelés, akkor a primer oldalon sem ad le teljesítményt a tekercs, függetlenül attól, hogy rá van-e kapcsolva áram. A gyakorlatban ez nem teljesen így van. Munkavédelem Figyelj arra, hogy az elektromos kapcsolást megfelelően készítsd el a kapcsolási rajz alapján! Mindig a megfelelő feszültséget kapcsold az áramkörre! Bizonyos esetekben jelentősége van az áram irányának, ilyenkor ügyelj a helyes polaritásra!

Fizika 10. 11 Elektromosság III. Eszköz és anyaglista áramköri alaplap áramforrás ampermérő voltmérő 2 db 100 Ω-os ellenállás kapcsoló 300/600 és 600/1200 menetes tekercsek vasmaggal A kísérlet leírása, jelenség, tapasztalat Helyezzünk el egymással szemben, egymáshoz közel két 600-600 menetes tekercset. Kössünk az egyikre ampermérőt és figyeljük, mit mutat a műszer, ha a másikra kapcsolt egyenáramú áramforrás áramát bekapcsoljuk, majd kis idő múlva kikapcsoljuk. Tapasztalat:... Magyarázat!... Ismételjük meg a kísérletünket váltakozó áramú áramforrással. Milyen különbséget látunk?... Magyarázzuk meg!... Helyezzük a tekercseinket közös, zárt vasmagra, és a primer oldali feszültséget változtatva mérjük a szekunder oldalon is a feszültséget. A bemenő feszültség 4 V, 8 V és 12 V legyen. Változtassuk a tekercsek menetszámait is. Mérési eredményeinket foglaljuk táblázatba. Np Nsz Up (V) Usz (V) Up/Usz Up/Usz (átlag) Np/Nsz 300 600 300 1200 600 1200 1200 600 1200 300

Fizika 10. 12 Elektromosság III. Méréseinket ismételjük meg az áramerősségek méréseivel is. Amennyiben nem áll rendelkezésre megfelelő mérőműszer, úgy ezt a mérést tanári kísérletként végezzük el! Np Nsz Ip (A) Isz (V) Ip/Isz Ip/Isz (átlag) Np/Nsz 300 600 300 1200 600 1200 1200 600 1200 300 Mit állapíthatunk meg a primer és a szekunder oldali menetszámok és feszültségek, valamint a menetszámok és az áramerősségek közti kapcsolatról?... N p N sz = U p U sz = Tanári kísérlet! A transzformátor hatásfokának vizsgálata I p I sz = Érdekességek, kiegészítések, gondolkodtató kérdések Kössünk a transzformátor szekunder oldalára különböző nagyságú ellenállásokat és mérjük meg mindkét tekercsnél a feszültségeket és az áramerősségeket. Mérési adatainkat foglaljuk táblázatba és határozzuk meg a transzformátorunk hatásfokát! (Az 50 Ω-os és a 200 Ω-os ellenállást párhuzamos, ill. soros kapcsolással állítsuk elő.) A + A + + V V 100,0

Fizika 10. 13 Elektromosság III. R 50 Ω 100 Ω 200 Ω Up (V) Ip (A) Usz (V) Isz (A) Pp (W) Psz (W) η A valóságos transzformátoroknak mindig van vesztesége. Vasveszteség /üresjárási veszteség/ A vasmagban kialakuló örvényáramok és a hiszterézis veszteség miatt. Nagysága közel arányos a maximális indukciónak (az indukált feszültség közepes értékének is!) a négyzetével. Szinuszos változás esetén az indukált feszültség effektív értékének négyzetével is fennáll ez az arányosság. Rézveszteség /rövidrezárási veszteség/ A tekercsek ohmos ellenállása miatt. Nagysága az effektív áramerősség négyzetével arányos. Dielektromos veszteség Elsősorban olajtranszformátoroknál lehet a mértéke jelentős. Nem mindegy, hogy a tartályban, vagy azon kívül mérik, mert a tartálynak is van vasvesztesége. A megvalósított transzformátorok több primer/szekunder tekercsből állhatnak; így többféle feszültség is kivezethető belőlük; illetve többféle feszültségű betáplálásuk lehetséges. A lemezelt vasmagú transzformátoroknál a vasmag a betáplált feszültség frekvenciáján rezeg. A zaj csökkentésére szokásos a lemezek összeforrasztása, ragasztása, illetve kiöntése. Nézz utána, hogy az elektromos energia szállításánál milyen jelentősége van a transzformátornak! Gyűjts össze minél több esetet a mindennapi gyakorlatból, ahol transzformátort alkalmaznak! http://hu.wikipedia.org/wiki/transzform%c3%a1tor http://jegyzet-tetel-puska.hu/okj-kepzes/transzformator Házi feladat Felhasznált irodalom

Fizika 10. 14 Elektromosság III. 4. óra Ellenállások váltakozó áramú áramkörben Emlékeztető A váltakozó áramú áramkörben többféle ellenállásról beszélhetünk. Az ohmikus (R), a kapacitív (XC) és az induktív (XL) ellenállásról. A vezető hossza (l), keresztmetszete (A) és anyagi minősége (ρ) által meghatározott ellenállást váltakozó áramú áramkörben ohmos ellenállásnak nevezzük. R = ρ l A Az ohmos ellenállás nem változtatja meg az áram és a feszültség egymáshoz való időbeli viszonyát. Ha kondenzátort iktatunk a váltakozó áramú áramkörbe, a kondenzátor periodikus feltöltődése és kisülése biztosítja a körben az áramot, bár nyilván a fegyverzetek között nem mozognak töltéshordozó. Az áramkörben így mérhető ellenállást kapacitív ellenállásnak nevezzük. X C = 1 C ω Ahol a C kondenzátor kapacitása, a váltakozó áram körfrekvenciája. Ez az ellenállás sietteti az áramot a feszültséghez képest (fázissietés). Ha az áramkörben önindukciós tekercs található, akkor az az önindukciós hatása miatt szintén ellenállásként viselkedik. Ez az induktív ellenállás. X L = L ω Az induktív ellenállás késlelteti az áramot a feszültséghez képest (fáziskésés). A három ellenállás eredőjét Z-vel jelöljük és impedanciának nevezzük. Z = U eff I eff Attól függően, hogy az áramkörben milyen ellenállások szerepelnek és ezek egymással milyen módon (sorosan vagy párhuzamosan) vannak összekapcsolva, az impedanciát is többféleképpen kell meghatározni R, XC és XL értékeiből. Egy tekercsnek a gyakorlatban ohmos és induktív ellenállása is van, s ezeket az áramkörben sorosan kapcsolva foghatjuk fel. Ebben az esetben a következő összefüggéseket tudjuk felírni: Z = R 2 + X L 2 ; X L 2 = Z 2 R 2 ; X L = L ω Z = U eff I eff L = 1 ω Z 2 R 2

Fizika 10. 15 Elektromosság III. Munkavédelem Figyelj az elektromos áram használatánál! 2 db 600 és egy db 1200 menetes tekercs változtatható áramforrás kapcsoló zsinórok vagy áthidalók ampermérő voltmérő áramköri panel Tekercs induktivitásának meghatározása áram- és feszültségméréssel Első lépésben meghatározzuk a tekercsek ohmikus (R) ellenállását, valamint a váltakozó áramú áramkörben a teljes ellenállásukat (Z). Ehhez először egyenáramú körben megmérjük az áramforrás 5 különböző (2 V 4 V 6 V 8 V 10 V) feszültsége esetén a tekercsen átfolyó áram erősségét és a tekercsre eső feszültséget. Ezután megismételjük a méréseinket váltakozó feszültségek esetén is. Mérési eredményeinket foglaljuk táblázatba! 600 menet (1 db) 600 menet (2 db) 1200 menet U (V) I (A) R1 (Ω) U (V) I (A) R2 (Ω) U (V) I (A) R3 (Ω) 4. mérés 5. mérés Rátl (Ω) Eszköz és anyaglista A kísérlet leírása, jelenség, tapasztalat 600 menet (1 db) 600 menet (2 db) 1200 menet Ueff (V) Ieff (A) Z1 (Ω) Ueff (V) Ieff (A) Z2 (Ω) Ueff (V) Ieff (A) Z3 (Ω) 4. mérés 5. mérés Zátl (Ω)

Fizika 10. 16 Elektromosság III. A váltakozó áram frekvenciájának ismeretében, valamint a megmért ellenállások alapján a feladatlap elején levezetett összefüggéssel számítsuk ki az egyes tekercsek induktivitását! 600 menetes tekercs, L1 = H 2 db sorosan kötött 600 menetes tekercs, L2 = H 1200 menetes tekercs, L3 = H Hasonlítsuk össze a tekercsek induktivitásait. Mit tapasztalunk?... Méréseink alapján hogyan függ az induktivitás a tekercs fizikai paramétereitől?... Érdekességek, kiegészítések, gondolkodtató kérdések Hogyan rezeg a rezgőkör? Töltsük fel az ábrán látható C kondenzátort U0 feszültségre, majd zárjuk a K kapcsolót. Az összekapcsolás pillanatától mindkét elemen ugyanakkora áram folyik, és ugyanakkora a feszültség is. A t = 0 időpontban a kondenzátor U0 feszültségre van feltöltve, áram nem folyik. A feszültség hatására a tekercsen egyre nagyobb áram indul meg, amely a kondenzátort fokozatosan kisüti. Amikor a kondenzátor teljesen kisült, a feszültség 0, ugyanekkor folyik a legnagyobb áram. A tekercsen az áram tovább folyik, és az előzővel ellentétes polaritással tölteni kezdi a kondenzátort. Amikor a kondenzátor U0 feszültségre töltődött, az áram ismét 0-ra csökken: A folyamat során a mágneses energia és az elektrosztatikus energia oda-vissza alakul. A folyamat ciklikusan ismétlődik, a feszültség és az áram lefolyását az ábra jobb oldalán láthatjuk. (Mindkét elemen az ismert 90 fokos fáziseltérés van a feszültség és az áram között.) Tehát a magára hagyott LC körben szinuszos rezgés alakult ki, az ilyen elrendezést ezért nevezik rezgőkörnek. Ha a rezgőkör ideális (veszteség nélküli) kondenzátorból és tekercsből áll, a rezgés az idők végeztéig fennmarad. A valóságban a rezgőkör elemei veszteségesek, ezt gyakorlati számításokkor a rezgőkörbe helyezett ellenállással vesszük figyelembe. A veszteségek miatt a rezgés amplitúdója folyamatosan csökken. Felhasznált irodalom Munkafüzet a tanulók fizikai méréseihez gimnázium IV. osztály; Tankönyvkiadó, Budapest, 1977. http://wiki.ham.hu/index.php/rezg%c5%91k%c3%b6r