Kell-e változtatni a vatikáni szerződésen?

Kell-e változtatni a vatikáni szerződésen? (Vita a vatikáni szerződésről) 1. Bevezetés... 2 2. A katolikus egyház a nemzetközi rendben... 3 2.1. A katolikus egyház jogrendje és az állami jogrendek diplomáciai viszonya... 4 2.2. A katolikus egyház nemzetközi tárgyalásai és kommunikációja... 9 2.3. A Szentszék nemzetközi szerződései... 14 3. A Magyarországgal kötött szerződések a környező országokéi kontextusában... 20 3.1. A Közép-európai konkordatárius szerződések összehasonlítása... 23 4. Az 1997-es vatikáni szerződés... 32 4.1. A vatikáni szerződés létrejötte és jelentősége... 32 4.2. A vatikáni szerződés ellenőrzési és módosítási mechanizmusai... 35 4.3. A történelmi egyházakkal kötött szerződések... 41 5. A vatikáni szerződés... 44 5.1. A vatikáni szerződésig vezető út... 44 5.2. A vatikáni szerződés tartalma... 45 6. Összefoglalás... 47

1. Bevezetés A rendszerváltás után úgy tűnt, hogy az állam vallási közösségekhez való viszonya a szocializmusban tapasztalt gyakorlattól való egyértelmű elhatárolódás után Magyarországon világossá, éttekinthetővé és egyértelmű vált. Az elmúlt néhány év sokszor csak technikai polémiái mögött azonban mi, a Nézőpont Intézet kutatói alapvető kérdések tisztázatlanságát látjuk. Az elmúlt néhány évben a közbeszédben sűrűbben találkozunk az egyházak finanszírozásának különböző kérdéseivel, ami általában a magyar állam és a katolikus egyház viszonya kérdéseként kerül elő. A politikai vita középpontjában az 1997-es finanszírozási szerződés áll. Jelen szakértői tanulmányunkkal ebben a vitában veszünk részt. Úgy látjuk, hogy a szerződésről kialakult / kialakított vita alapvető oka, hogy a katolikus egyházzal való viszonyt a magyar közéletben túlságosan egyoldalúan közelítik meg. Egyesek úgy tekintik a helyzetet, mintha a magyar állam egy alrendszeréről volna szó, aminek valahogy sikerült kibújnia a magyar állam joghatósága alól és olyan jogosítványokat használ, amelyek a magyar jog alapján nem járnának neki. Ez a tematizáció azonban a helyzet alapvető félreértése. E félreértésnek az adhat táptalajt, hogy a szocialista diktatúra idején pontosan így viszonyultak a katolikus egyházhoz, és igyekeztek annak magyarországi részét minden eszközzel kiemelni a világegyházzal meglévő organikus kapcsolatából, különösen a Szentszékkel való kormányzat - kormányzott egyházrész viszonyából. Ez akkor együtt járt az állam jog elé sorolásának jelenségével és az állami szuverenitás ma már militánsnak tűnő túlhangsúlyozásával. Így az állam - egyház viszonyt a rendszerváltás után majdnem a semmiből kell fölépíteni, és ami ennél alapvetőbb: megérteni. Mind politikusok, mind egyes jogászok megnyilatkozásain érezhető, hogy a katolikus egyház nemzetközi jelenléte és annak elvi alapvonalai, az államok vele való kommunikációjának és kapcsolattartásának formái nem tartoznak a legáltalánosabb ismeretek közé. A demokratikus állam nem irányítja az egyházakat, hanem azokkal mint saját önképpel rendelkező valóságokkal áll párbeszédben 1. Így tényként fogadja el a katolikus egyház nemzetközi kapcsolat-képességét is, mint a katolikus egyházat jellemző tulajdonságot, és a vele való kapcsolatot az államok túlnyomó többségéhez 1 Ld. az Alkotmánybíróság 4/1993-as határozatának indoklását.

3 hasonlóan ezen a csatornán keresztül intézi. Így a katolikus egyház a Magyarországon működő egyházak között, de a többitől eltérő helyzetben van, nemzetközi kapcsolatképessége miatt az állammal szemben azoknál nagyobb tárgyalóereje van. Ezért meg kell vizsgálni a katolikus egyház nemzetközi szerepvállalásának a nemzetközi gyakorlatban bevett módját, az egyház önértelmezését ennek folyamatában, a Szentszék által kötött nemzetközi közjogi szerződések természetét, nemzetközi gyakorlatát és értelmezését. A magyar belpolitikai életben sokszor hallhatunk olyan hangokat, hogy a vatikáni szerződés egy különlegesség, vagy hogy kilóg a magyar jogrendből. Ezért meg fogjuk vizsgálni, hogy az 1997-ben kötött nemzetközi szerződés mennyire illeszkedik a nemzetközi gyakorlatba, térségünk államai milyen módon szerződnek a katolikus egyházzal, és hogy mennyire tekinthető kiépültnek a magyar állam szerződéses viszonya a katolikus egyházzal. 2. A katolikus egyház a nemzetközi rendben Megjegyzések a szóhasználattal kapcsolatban A magyar közbeszédben gyakran következetlenül használják a Szentszék és a Vatikán kifejezéseket. A közbeszédben ez megengedhető, de jogi vagy külügyi szövegekben szakmai hibának minősül. Valódi külpolitikát a Szentszék folytat, mint a katolikus egyház kormányzata. A Szentszék úgy szabályozza a Vatikán Városállam jogállását, hogy az képtelen a Szentszékétől független külpolitikát illetve eleve bármilyen külpolitikát folytatni 2. Olyan szerződéseket, amik egyes országok és a katolikus egyház szakrális jogrendjének viszonyát rendezik az adott területen (konkordatárius szerződések), mindig a Szentszék mint a katolikus egyház kormányzata köti. A Vatikán Városállamnak nem az a funkciója, hogy természetes állam módjára, saját önvédelmi képességénél fogva megvédje az egyház központi hivatalait. Erre adottságaiból következően nyilvánvalóan képtelen is. A Vatikán, mint állam-jellegű entitás pusztán jelképezi, leírja, deklamálja azt a szuverenitást, amivel a katolikus egyház önmagát minden más hatalomtól függetlenül kormányozza, valamint emblematikusan megjeleníti azt az egyenrangú tárgyalási pozíciót, amivel más nemzetközi alanyokkal tárgyal 3. 2 RÓNAY Miklós, A Szentszék és a Vatikán Városállam viszonya a közbeszédben és a jogban in Külügyi Szemle, 3 (2004) 271-289. 3 RÓNAY, 289.

4 A nemzetközi közjogi kézikönyvek a Szentszék sui generis nemzetközi jogalanyiságát szokták definiálni. A katolikus egyház mint olyan jogalanyiságát nem említik vagy kétségbe vonják. Azonban éppen a konkordatárius szerződések tárgyalásakor válik nyilvánvalóvá, hogy a Szentszék által kötött nemzetközi szerződések mivel azok a kánoni jogrend és adott állam világi jogrendje között létesítenek kollíziós jogot csak azzal a szemlélettel értelmezhetők, hogy azokat a katolikus egyház mint olyan köti, kormányzata, a Szentszék által 4. Az 1997-ben kötött nemzetközi szerződés fejlécében az szerepel, hogy azt a Magyar Köztársaság az Apostoli Szentszékkel kötötte. A köznyelv, a sajtó és a politika azonban egyszerűen csak vatikáni szerződés -nek vagy vatikáni megállapodás -nak szokta nevezni. Ez mindössze annyiban nevezhető találónak, hogy a szerződő felek képviselői valóban a Vatikán Városállam területén írták alá. Azonban szakmai szempontból világos, hogy nemzetközi jogilag a Szentszék a szerződő fél ( szentszéki szerződés -nek is lehet nevezni), a szerződés hatásmechanizmusát tekintve pedig a katolikus egyház és a magyar jogrend között létesít kollíziós jogot, vagyis lényegében az egyház a szerződő fél ( katolikus egyházi szerződés -nek is lehet nevezni). Ebben a tanulmányban az egyszerűség kedvéért mi is a vatikáni szerződés népies névvel illetjük, tudva és szem előtt tartva az előbb említetteket. 2.1. A katolikus egyház jogrendje és az állami jogrendek diplomáciai viszonya Az egyházi jogrend és a világi jogrendek viszonya A kánonjog mint jogi vertikum az egyetemes egyházi törvényhozótól, vagyis a pápától az egyes krisztushívőkig tart, és az egész világon tudniillik az egyház közigazgatási rendszere által lefedett területen hatályos. Nincs értelme megkülönböztetni a Szentszéket az egyház többi részétől, mert az egész egyház folyamatos jogrendi valóság az egyházkormányzattól a kormányzott krisztushívőkig. Ebből az következik, hogy egy a katolikus egyházban megkeresztelt krisztushívő egyszerre (legalább) két diplomáciai képviselettel rendelkező jogrend joghatósága alá tartozik, tudniillik az egyházi jogrend és az állampolgársága(i) jogrendje(i) joghatóságai alá. Ez a két jogrendnek való egyidejű alávetettség problémája első ránézésre súlyos jogelvi nehézségekhez vezethet. A katolikus egyház diplomáciájának jelentős részét ugyanis az teszi ki, hogy az egyes államok területén fekvő egyházmegyéi és az 4 Az államok a Katolikus Egyház szuverenitását bizonyos értelemben az Apostoli Szentszék szuverenitásának elismerése által ismerik el. SCHANDA Balázs, Magyar állami egyházjog, 2000, 90.

5 azok joghatósága alá tartozó krisztushívők szakrális javát (valamint az ennek ellátásához szükséges anyagi javakat) képviseli azokkal az államokkal szemben, amelyek területén ezek az egyházmegyék elhelyezkednek és amely államoknak ezek a krisztushívők egyszersmind állampolgárai is 5. A gyakorlatban viszont nehézséget nem tapasztalunk, ugyanis az egyház egyrészt csak a szakrális természetű kérdésekben igényel kizárólagos joghatóságot (pl. az adott ország területén működő egyházi hatóságok pénzügyi ellenőrzésében nem, mert az nem szakrális kérdés), másrészt a modern államok csak a világi természetű kérdésekben igényelnek kizárólagos joghatóságot (a ius publicum ecclesiasticum, vagyis az állami egyházjog csak nem szakrális kérdéseket szabályoz). Tehát az egyetemes egyházi jogrend és az egyes helyi állami jogrendek az esetek nagy többségében nem ütköznek egymással, hanem mint természetükben különbözők elmennek egymás mellett. Amennyiben viszont egyes kérdésekben mégis van ütközés, vagy nincs, de az egyházi és az állami fél egyszerűen így döntenek, akkor a két jogrend között nemzetközi szerződésben kollíziós jogot létesíthetnek. A katolikus egyház jogintézményeinek alakításával képes kifejezni azt a teológiai természetű önképét, hogy az egész világon egységes társaság. Globális és nem nemzeti alapon felépülő (anacionális) alkotmányjogi szerkezete olyan, hogy a vele való kapcsolattartás csak ennek figyelembe vételével megoldható. Ez az oka annak, hogy az államok az egyházkormányzattal (a Szentszékkel) tárgyalnak és nem a helyi püspökökkel vagy azok konferenciáival, hiszen ezt egyetlen állam jogrendje sem írja elő politikai döntéshozóinak. Világos ugyanakkor, hogy ez csak békés viszonyok esetén hatékony. Az egyház ugyanazon a területen ti. az egész Földön él, ahol a világi hatalmak, így militáns világi hatalmakkal szemben gyakorlatilag tehetetlen. Ahogy a történelemben korábban is, a XX. században is erőtlennek bizonyult azokban az esetekben, ha a világi hatalom a diplomáciai működés és gyakorlat nemzetközi közjogban is rögzített klasszikus normáit figyelmen kívül hagyta, és az egyházzal szemben az erő politikáját alkalmazta. Az ilyen politikákat legjobban úgy jellemezhetjük, hogy nem voltak tekintettel a világ nagy része által kialakított gyakorlatra, vagyis hogy az egyházi / szentszéki diplomáciát egyenrangú félként, szuverénként kell tekinteni, ami az egész katolikus egyház jogán és javára tárgyal a világi szuverénekkel 6. Ma is vannak ilyen országok, pl. a Kínai Népköztársaság vagy az Észak Koreai Népi Demokratikus Köztársaság. 5 CIPROTTI, P, Il diritto canonico nella diplomazia ecclesiastica, in Ius populi Dei, Roma, é.n. 172. 6 Vö. RÓNAY M, Szentszék keleti politikája, in Világpolitikai lexikon, Budapest, 2005, 576.

6 Az egyház nem törekszik arra, hogy az egyes államokkal elismertesse, hogy az ő területükön élő egyházrész (mint szakrális közösség) nincs a joghatóságuk alatt. Ez ugyanis a gyakorlatban úgy is elérhető, hogy a Szentszék (az egyház kormányzata) köt szerződést az egyházrész nevében a helyi állammal. Sőt, ha nincs is szerződés, a Szentszék képviseli a helyi egyházrészt a nunciuson keresztül az állammal szemben. Az csak az elméleti nemzetközi jogászok számára fontos, hogy az egyház mint az egész világon egységes jogrend az alanya a nemzetközi jognak, vagy csak a Szentszék az, és az egyház többi része nem. Tehát, ha a Szentszéket szuverénnek ismerik el (de az egész egyházat nem), és az egyházjogi szabályozás ki tudja zárni, hogy az államok a területükön élő egyházrészekkel a Szentszék megkerülésével teljes értékű hivatalos kapcsolatot tudjanak tartani, akkor az egyház célja máris megvalósult, ti. hogy az adott ország területén élő egyházrész Szentszék általi kormányzása a helyi világi hatalom befolyásától mentes legyen. Szükséges tehát látni, hogy ezt az egyházi jogrend hogyan éri el. A diplomáciai működés szabályozása a kánoni jogrendben Az egyházi diplomáciai működést a kánoni jogrend (vagyis a katolikus egyház egész világon egységes jogrendje) szabályozza. A kánonjogi kódex 7 a diplomáciai működés jogi főalakzatát és a feladatok felsorolását tartalmazza (CIC 362-367.), részleteiben pedig a Sollicitudo omnium Ecclesiarum kezdetű motu proprio (ágazati törvény) szabályozza 8. Az egyház tehát a diplomáciai működést teljes egészében az egyetemes egyház egy funkciójaként értelmezi és szabályozza. Ennek megfelelően az abban tevékenykedők is ilyen szellemű kiképzést kapnak. Az egyházi diplomáciai tevékenység szakrális természetéről való felfogást jól illusztrálja, hogy a nunciusok mindig pappá, sőt püspökké szentelt személyek 9, legtöbbször címzetes érseki címmel felruházva. Azért nem lehetnek világiak, mert a nuncius nem pl. a Vatikán Városállam államisága jogán és javára végzi diplomáciai tevékenységét 10, hanem a katolikus egyház mint az egész világra kiterjedő szakrális struktúra jogán és javára. 7 Codex Iuris Canonici auctoritate Ioannis Pauli PP. II promulgatus, Città del Vaticano 1989., magyarul: Az Egyházi Törvénykönyv. A Codex iuris canonici hivatalos latin szövege magyar fordítással és magyarázattal, Budapest, 1986. (Rövidítése: CIC + kánon száma) 8 PÁL VI, MP Sollicitudo omnium Ecclesiarum, 1969. VIII. 8., in AAS 61 (1969) 473-484. 9 MP Sollicitudo omnium Ecclesiarum, I, 1. 10 A Vatikán Városállam jogi helyzetét az egyházkormányzat (a Szentszék) úgy rendezte, hogy az a szentszéki Államtitkárság egyik alrendszere. Így egyáltalán nem képes az egyháztól független külpolitikát egyáltalán, bármilyen külpolitikát folytatni. A külpolitika-képes kormányzat a Szentszék, ami az egész egyház kormányzata, és mint ilyen alakítja külpolitikáját.

7 Az egyház külügyi apparátusában (a szentszéki Államtitkárság Államokkal való Kapcsolatok Részlegén ill. a nunciatúrákon) dolgozókat egységesen Rómában, a háromszáz éves, direkt erre a képzési formára létrehozott Pontificia Accademia Ecclesiastica nevű intézményben képzik 11, pappá szentelés után, posztgraduális képzési formában. Annak érdekében pedig, hogy a diplomáciai képviselők gyakorlati tevékenységük során az egyházhoz mint olyanhoz és ne a helyi viszonyokhoz kötődjenek a világi hatalmak diplomáciai képviselőihez hasonlóan 5-7 évente új küldetési helyre kapnak beosztást. Az egyház hivatalos képviselői a helyi állammal szemben a nunciusok akik hivatalukban (kinevezés, feladatok adása) közvetlenül a Szentszéktől függnek 12, és nem a helyi püspökök. Ez érthető is, mert a Szentszék a legalacsonyabb fórum, ami az egyház akármilyen kis részét teljes felhatalmazottsággal képes külpolitikailag (vagyis az egyház és az állam közötti határon keresztül) képviselni. A nunciusi funkció az egész egyház egy kifelé irányuló, intézményes megnyilvánulása. Az egyház külügyi tevékenysége tehát az egyház mint világegyház és a külvilág határán átívelő tevékenység. Vagyis a kint és a bent határa a világegyház (részét képező helyi egyházrész) és az állam között húzódik és nem a Szentszék és az egyház többi része határán. Ez sokszor tapasztalható félreértés. A püspöki konferenciák az egyházrész kívülállókkal szembeni képviselete szempontjából A püspöki konferenciák említése azért fontos, mert az egyes országok politikusai gyakran ezeket tekintik evidens tárgyalópartnerüknek. Egy ország kormányzata teljes felhatalmazottsággal képviseli az illető országot, azonban az ország területén élő katolikus egyházrésznek az ottani püspöki konferencia nem teljes jogú képviselője. Sokszor hallunk a Magyar Katolikus Egyházról is. Ez azonban, ebben a formában csak egy a magyar állami jogrendben létező jogi személy, ilyen egyházjogi alakzat / jogi személy nincs. Egyházjogi párhuzama a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia lehetne. A püspöki konferencia jogi alakzatának az a célja, hogy egy-egy kulturális vagy nyelvi szempontból összetartozó terület (általában egy-egy ország) megyéspüspökei lelkipásztori céljaikat egy alkalmas fórum keretében egyeztetni tudják 13. 11 Ld. www.vatican.va/roman_curia/pontifical_academies/acdeccles/index_it.htm 12 BARBERINI, Giovanni, Diplomazia pontificia in Enciclopedia giuridica, IX, é.n., 6. 13 A püspöki konferenciák természetéről: JÁNOS PÁL II, MP Apostolos suos, X, 1998. V. 21. in ww.vatican.va/holy_father/john_paul_ii/motu_proprio/index.htm

8 A legalacsonyabb egyházkormányzati szint, ami egy egyházmegyét kifelé, vagyis az egyházon kívüli entitások (pl. államok) irányában teljes értékűen képviselni tud, az a katolikus egyház kormányzata, vagyis a Szentszék 14 (ezen a ponton jól lehet érzékelni, hogy mit jelent az egyház katolicitása, egyetemessége). Püspökök ill. azok csoportjai (nevezzék azt a csoportot akár konferenciának is) viszont az egyház akármilyen kis részét, akár saját egyházmegyéjüket is csak pápai felhatalmazás útján képesek kifelé vagyis az állam felé teljes jogon képviselni, aki az engedély megadásakor a jogot (képességet) is delegálja neki(k). A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia pl. ilyen külképviseleti jog delegációt kapott a Szentszéktől, amikor az fölhatalmazta, hogy kulturális témában szerződést kössön a magyar kormánnyal. Ezért kerülhetett bele a Szentszék és a Magyar Köztársaság közötti 1997-es finanszírozási megállapodás I/4. cikk (3) pontjába, hogy az MKPK köt majd szerződést a magyar kormánnyal. Ennek ellenkezőjére is van történelmi példa. A második világháború után a magyar kormány több ezer szerzetes és apáca deportálásával kényszerítette a püspököket, hogy megállapodást írjanak alá a kormánnyal 15. A szentszéki Államtitkárság akkori bíboros államtitkára, Domenico Tardini már a megállapodás aláírása előtt jelezte Grősz József kalocsai érseknek, hogy a magyarországi püspököknek nincs joghatóságuk ilyen megállapodás aláírására. Miután ők az erős nyomás hatására mégis aláírták, a Szentszék 1950. X. 9-én monitumot 16 intézett a magyar püspökökhöz ( megütközéssel vettük tudomásul 17 ), melyben figyelmeztette őket, hogy egyház és állam viszonyának rendezése a Szentszék hatáskörébe tartozik 18. Világosan látszik, hogy a Szentszék érzékenyen reagál arra, ha a helyi püspökök akár nyomás hatására is megkísérlik az egyház diplomáciai képviseletét. Egyes püspökök vagy azok konferenciáinak tárgyalásai vagy megállapodásai az ottani állammal nem nemzetközi tárgyalások. Ha ezek az egyházi szervek ilyen cselekményeket végeznek, akkor ezeket a Szentszék hallgatólagos vagy explicit egyetértésével végzik, de az ilyen tárgyalások nem tekinthetők a katolikus egyház, és az adott állam tárgyalásainak / megállapodásainak csak azok, amiket a pápa / Szentszék végez. Mindezt azért érdemes világosan látni, mert a sokat használt Magyar Katolikus 14 Vö. TOMKO, J, Il ruolo delle conferenze episcopali nazionali in La Chiesa e la communità politica - Dai Concordati alle nuove forme di intesa, Monitor Ecclesiasticus (1979) 246-256. 15 GERGELY Jenő, Az 1950-es egyezmény és a szerzetesrendek feloszlatása Magyarországon, Budapest, 1990. 16 Monitum: bűntető figyelmeztetés. A további jogsértésektől való eltiltás. Ilyet a Szentszék püspök(ök)nek igen ritkán ad. 17 ZOMBORI I, Le relazioni diplomatiche tra l Ungheria e la Santa Sede, Szeged, 2001, 98. 18 ADRIÁNYI Gábor, A Vatikán keleti politikája és Magyarország 1939-1978. A Mindszenty-ügy, Budapest, 2004, 21-22.

9 Egyház elnevezésből sokaknak könnyen úgy tűnhet, mintha a katolikus egyház magyarországi része egy önjogú (autokefál) entitás volna, amit a Szentszékhez csak valamiféle tisztelet köt. Így azonban már látható, hogy inkább az egyház Magyarország területére eső egyházmegyéiről kellene beszélni, melyeket a Magyar Köztársaság irányában a nuncius közvetítésével a Szentszék képvisel. 2.2. A katolikus egyház nemzetközi tárgyalásai és kommunikációja Van, aki fölveti, hogy a katolikus egyház a magyar társadalom csak egy részt képviseli, míg a Magyar Köztársaság kormányzata az egész társadalmat, és így nem igazságos, hogy ugyanolyan szinten képviseltetnek. Úgy tűnik, időnként nehézségek tapasztalhatók a Szentszék és az egyes államok közötti külügyi kapcsolatok természetének értelmezésével. A katolikus egyház nemzetközi tárgyalóerejének összetevői Az egyház nemzetközi súlya országok számára érzékelhető jelentőségére példa, hogy a Közép-európai államok a szocializmus után majdnem kivétel nélkül kötöttek nemzetközi közjogi szerződés(eke)t a Szentszékkel. Ezen szerződések preambulumaiban a felek mind kiemelik a katolikus egyház jelentőségét az adott ország történelmében, az ottani társadalom történelmi alakulására és az ottani kultúra fejlődésére gyakorolt alapvető hatását, valamint a meglévő ingó és ingatlan művészeti örökségben meglévő magas arányát. Ezekben a szerződésekben különösen a balti államokéiban valamint a fiatal Szlovákiáéban és Horvátországéban határozottan érezhető, hogy ezen államok ezekkel a szerződésekkel egyrészt az Európához tartozásukat hangsúlyozzák, másrészt ezáltal fejezik ki, hogy a szocialista korszakot lezártnak tekintik és ezután a vallást ill. az egyházat nem tartják a társadalomra károsnak. A Közép-európai szentszéki szerződések megkötésének tehát a térség demokratikus átalakulási folyamatában fontos jelképi erejük van. A szerződések politikai deklarációs erejének létrejöttében valószínűleg nagy szerepet játszik az is, hogy ezekben az országokban a szovjet megszállás után az első konkrét tettek között szerepelt a szentszéki követségek (nunciatúrák) felszámolása, a nunciusok kiutasítása. Az is jellemző, hogy a térség államaiban rendre a rendszerváltás legutolsó mozzanatai között szerepelt az egyházak felett felügyeletet gyakorló állami szervek megszűntetése. Az vallás és egyházellenesség tehát a legelsőtől a legutolsó

10 pillanatig jellemezte a szocializmust. Így a szerződések megkötése a szocialista korszak tiszta negációja, az attól való elhatárolódás nemzetközi szintű és az egész világ számára érthető, deklaratív kifejezése. Magyarországgal a Szentszék nem kötött ilyen szerződést. A magyar szerződések technikai jellegűek, kis deklaratív erővel. Ennek több oka lehet, pl. az, hogy a kádári puha diktatúra és a zökkenőmentesebb átmenet után nem volt a magyar politikusokban indíttatás nagy jelképi erejű nemzetközi szerződést kötni, az egyházi félnek pedig inkább a működési feltételek biztonságosabbá tétele volt elsődleges. Az egyháznak és a vele való kapcsolatnak az államok ill. a mindenkori kormányzó politikai aktorok számára politikai jelentősége is van, nem csak vallási. A politikusok érzékelik, hogy az egyházzal való kapcsolatnak számukra politikai hozadéka is van, ezért keresik a vele való kapcsolatot. Vannak a találkozókat kedvelő politikusok és vannak a szerződés általi kommunikációt keresők. Hosszú távon az államok és a nemzetközi szervezetek mint világi hatalmi csoportosulások is keresik az egyházzal való kiegyensúlyozott és rendezett politikai kapcsolatot. Az államok a valláshoz mint olyanhoz való pozitív vagy pozitívra forduló viszonyukat fejezik ki általa, a nemzetközi szervezetek békésségüket tudják demonstrálni, ha a Szentszék vagy a Vatikán Városállam tagja a szervezetnek, a nemzetközi egyezmények aláírói között pedig azért látják szívesen a Szentszéket, mert attól még több csatlakozót várnak. Az államok, a politikusok és a nemzetközi politikai konglomerációk, vagyis a politikai szféra tehát érzékeli a katolikus egyház nemzetközi életben betöltött jelentőségét, és a vele való kapcsolatban ill. a vele köthető nemzetközi szerződésekben mint politikai deklarációs eszközben rejlő politikai önkifejezési lehetőségeket. Sokan fölvetették ezt Horn Gyula esetében is, aki a vatikáni szerződés szorgalmazásával a katolikus szavazók szimpátiáját igyekezett megnyerni az 1998-as választásra. Kit képvisel az egyházi tárgyaló? Az igaz, hogy a magyar kormány egy nemzetközi tárgyaláson az egész magyar társadalmat képviseli, viszont az ugyanígy természetes, hogy a Szentszék a világon az összes katolikust képviseli, vagyis az egész katolikus egyházat. Ez nem a Szentszék mai, politikai választása alapján van így, hanem az egyház természetéből következik, ez a szentszéki tisztviselők, a külügyi apparátus számára adottság. A képviselet szempontjából tehát a helyzet teljesen szimmetrikus: a Szentszék és a világi kormányzat is nagyobb közösség törvényes képviselője egy nemzetközi tárgyaláson, mint amekkora embertömeget egy éppen asztalon levő tárgyalandó téma érinteni fog. Ha egy a

11 Szentszék és a magyar kormányzat közötti tárgyalás folyik, ami a magyarországi katolikus egyházrész és a magyar állam viszonyáról szól, a magyar kormányzat az egész magyar társadalmat képviseli, és annak a nevében köti a szerződést, a Szentszék pedig az egész világon elterjedt katolikus egyházat képviseli, és annak a nevében köti a szerződést. Ez belátható módon minden nemzetközi szerződés kötésnél így van. Egy adott kormányzat és az általa képviselt entitás viszonya a kormányzat számára nem szabadon választott viszony, hanem az adott nemzetközi entitás sok évszázados önképén (ami ugyan nagyon lassan változhat és változik is) nyugszik, vagyis adott időben az adott kormányzat számára evidencia, és a benne dolgozó tisztviselők számára hosszú neveltetés, képzés útján elsajátított adottság. Így, ha egy nuncius megérkezik a küldetési helyére, nem fogja az adott országban forgalomban levő nemzetközi közjogi egyetemi tankönyveket átnézni, hogy azokban hogy is tanítják a katolikus egyház és a Szentszék viszonyának problémáját, mert ez a tárgyalások szempontjából irreleváns. A Szentszék és a magyar állam közötti nemzetközi szerződés közvetlenül csak az adott országban élő katolikus állampolgárokat fogja érinti. Közvetetten azonban a világi fél oldalán az egész ország társadalmát ld. más országok konkordatárius szerződéseinek preambulumait, amiben ezt ki is mondják, az egyházi fél oldalán pedig az egész katolikus egyházat érinti, vagyis az országon kívül elhelyezkedő egyházrészeit is, hiszen az számukra is előnyös vagy hátrányos precedenst eredményez. A konkordatárius szerződések összehasonlításával arra a felismerésre juthatunk, hogy a Szentszék közvetlen értelemben az Államtitkárság Államokkal való Kapcsolatok Részlege, ill. annak apparátusa a konkordatárius szerződésekben következetes konkordatárius szerződési politikát folytat. Az összehasonlításkor ugyanis egy adott időszak szerződéseiben bevett formulákat, adott időszakban bevett jogi főalakzat típusokat találunk. Ezeknek a jogi megoldásoknak pedig termék életciklusuk van, vagyis valamikor, egy bizonyos idő alatt kialakulnak, egy időszakon át használatban vannak, és egy idő után újabb formulával cserélődnek föl. A konkordatárius szerződések összehasonlításánál az egyik, ti. az egyházi fél állandó, és a világi felek változnak, így ha azokban visszatérő megoldási sémákat találunk márpedig találunk, akkor azok logikusan az egyházi fél indítványára kerültek a szerződésekbe. Ezek a sémák, megoldási módok tehát az egyházi fél következetes szerződéspolitikájának megnyilvánulásai. A Szentszék a nemzetközi kapcsolatai során az egész, saját önreflexióval rendelkező katolikus egyházat képviseli, és ezt az egyház diplomáciai / szerződő

12 partnerei is jól érzékelhetik sőt ezzel az ismeretükkel számolhatnak, erre építhetnek. Természetesen a potenciális világi tárgyalófelek azt is megtehetik, hogy a szentszéki diplomáciai tárgyalók ilyen gondolkodásmódját egyszerűen figyelmen kívül hagyják, esetleg tudatosan tagadják, hogy ez így volna. A nemzetközi kapcsolatokban azonban nincs jelentősége, hogy a másik fél hogy áll adott fél önreflexiójához. Minden nemzetközi aktornak saját feladata saját önképét ismerni és azt képviselni. (Érdemes megfigyelni, hogy a magyar Alkotmánybíróság döntéseiben szerepel, hogy az államnak tiszteletben kell tartania az egyházak önképét 19. Ez a belügyi megoldás rendkívül hasonlít a nemzetközi kapcsolatokban szokásos klasszikus sémához.) A másik fél részére legfeljebb könnyebbséget, tárgyalási ismeretet jelent, ha már valamennyire ismeri a leendő tárgyaló partner önreflexióját. Az egész egyháznak a képviselete a nemzetközi kapcsolatok tudomány ismeretszerző mechanizmusa által is érzékelhető és reflektálható, annak ellenére, hogy a nemzetközi közjogi kézikönyvek ezt a mechanizmust saját tudományos paradigmájuk korlátai miatt nehezen tudják / nem tudják modellezni. A nemzetközi életben minden szuverén a saját önképének megfelelően rendezi külkapcsolatait. Kapcsolatuk és tárgyalásaik hosszú sora folyamán a két fél egyre jobban megismeri a másik önképét és később ezt a tárgyalópartnerről kialakult ismeretét már fel is tudja használni későbbi tárgyalásaik során. Mivel a nemzetközi kapcsolatok a felek szuverén egyenjogúsága elve alapján folynak vagyis a feleknek nincs joghatóságuk, hogy erővel valósítsák meg az elképzelésüket a másikkal szemben, ez a másikat tanulási folyamat a felek között hosszú idő alatt és spontán módon megy végbe. A magyar állam és a katolikus egyház rendszerváltás óta folyó egymást tanulási folyamata tehát nem csak a magyar belpolitikai és belső jogi színtéren folyó tanulás. Sőt ez a tanulási folyamat mivel az állam - egyház viszonyt a katolikus egyházzal való kapcsolat minden országnál döntően befolyásolja elég jelentős részében a nemzetközi színtéren zajlik. Egyház és állam kommunikációja az egyes országokban 1) Ha az egyház politikai közösségekkel való viszonyát tekintjük, hosszú távon valóban a távolságtartás képe bontakozik ki előttünk. Ez két tendencia egyidejű érvényesülésével alakul ki. Egyrészt a világi szuverének területén élő egyház a történelem folyamán megtanulta, hogy nem érdemes a (katonai - belügyi erőkkel is 19 A 4/1993 AB hat. indoklásában. Egyházakra vonatkozó hatályos jogszabályok gyűjteménye, Budapest, 2002, 165.

13 rendelkező) helyi világi szuverénekkel fölöslegesen konfrontálódnia. Másrészt azonban ez nem jelenti azt, hogy az egyház soha ne nyilvánítana véleményt a politikai aktorok politikájával vagy vélemény nyilvánításaival kapcsolatban. Persze mindig is voltak olyan egyházi személyek, akik túlságosan aktívnak bizonyultak a vélemény nyilvánításban, és ezzel veszélybe sodorták az egyház adott világi szuverénnel való helyi jó viszonyát. Az egyházkormányzat az ilyen, túlságosan politikai vénájú személyeket olyan funkcióba irányíthatja, ahol kevésbé vannak kitéve az egyház számára káros politizálás kísértésének. 2) Publicisták, néha még politikusok is hivatkoznak 20 a II. vatikáni zsinat egy dokumentumára, a Gaudium et spes-re, ami azt írja: Az egyház feladatánál és illetékességénél fogva semmiképpen nem elegyedik a politikai közösséggel, és nincs kötve semmilyen politikai rendszerhez [...]. [...] A politikai közösség és az egyház a maguk területén egymástól függetlenek és autonómok. 21 Ezeket az idézeteket arra szokták felhozni, hogy az egyház ne nyilvánítson véleményt a társadalom felé, az akkor aktuális társadalmi helyzettel kapcsolatban. Úgy értelmezik, hogy az egyház önmagával kerül ellentmondásba ha ezt teszi, mert erről a tevékenységről egyszer már lemondott. Az idézett dokumentum idézett sorai azonban nem erről szólnak, hanem az egyház (mint szakrális entitás) és az állam (mint világi entitás) egymástól elválasztott természetét, dualizmusát (gelasiusi elv) fejezik ki. A jogból ismert, hogy két fél legteljesebb elválasztottságát ( egymástól függetlenek és autonómok ) éppen azok nemzetközi, diplomáciai természetű, szuverének módjára való viszonya fejezi ki és biztosítja. Ebben az esetben a legkisebb a közigazgatási vagy személyi keveredés veszélye a világi és az egyházi közigazgatási vertikum között. Ez nem jelenti azt, hogy az ilyen független és autonóm entitásoknak ne volna véleményük a környező világról. Ahogy nemzetközi aktorok esetében ez szokásos, az egyháznak is van véleménye az egyes országok társadalmi helyzetéről és folyamatairól, amit alkalmasint ki is fejez. 3) Vannak olyan politikusok is, akik teoretikus kijelentéseket tesznek az egyház hatáskörével kapcsolatban. Azt mondják, hogy [a püspöki konferencia állást foglal olyan kérdésekben,] amely kérdések egyébként a pártpolitika tárgykörébe tartoznak, vagy messze túlterjeszkednek a hit szabad megvallásának és a vallás szabad gyakorlásának tárgykörén 22. Vagy az egyház túllépte hatáskörét, amikor pl. a 20 Pl. Gyurcsány-panasz a pápánál, in Népszabadság, 2004. XII. 20. Valamint: A magyar kormányfő hangsúlyozta: teljes egészében osztja a II. Vatikáni zsinaton elfogadottakat, s a szekularizált állam, a modern köztársaság kapcsán létező nyugat-európai normákat és példákat hozta fel. Hazai és határon túli magyar hírek, Gyurcsány Ferenc sajtótájékoztatója vatikáni látogatásáról, in Vasárnapi hírek, 2004. XII. 21 II. VATIKÁNI ZSINAT, Const. Ap. Gaudium et spes, 76. pont, in Enchiridion Vaticanum I, Bologna, 1993, 1427-1429. A kurrens magyar fordítás nem pontos. 22 II. János Pál pápa fogadta Gyurcsányt, in Vasárnapi hírek, 2004. XII. 19.

14 népszavazás ügyében állást foglalt 23. Ezek a gondolatok egyrészt tipikusan a létezett szocializmus vallásról szóló tanításának, vallás-narratívájának látásmódját tükrözik, ami nem tűri el, hogy a vallásnak legyen társadalmi tanítása (társadalom-narratívája), annak csak egyénről szóló tanítása (individuál-narratívája) lehet. Másrészt az egyház hatáskörét magyar törvények nem szabályozhatják le, csak annyit tehetnek, hogy a világi kormányzati vertikumba nem engedik be. Ez egyrészt a magyar belső jog alapján az elválasztás elve miatt van így, másrészt a nemzetközi kapcsolatokban megszokott módon szuveréneknek nincs joghatóságuk egymás hatáskörét szabályozni, hanem tárgyalások hosszú sorozata folyamán alakítják ki egymással való viszonyukat. Így, ha egy kormányzati hatalommal felruházott politikus a katolikus egyház számára illetékességi határokat igyekszik felállítani, az diplomáciai nehézségekhez vezethet. 4) Egy-egy országban meglévő és a katolikus egyházról szóló közvélekedés alakulása az egyház számára fontos információ. Ez mutatja meg az egyház számára, hogy azon a területen hogyan kommunikált a felmérés előtti pár évben - évtizedben. Ha a felmérésnek az az eredménye, hogy az adott országban a katolikus egyházról meglévő közvélekedés nagyon eltér a katolikus egyház önképétől, az azt jelenti, hogy ott a katolikus egyház rosszul kommunikál, rosszul fejezi ki önmagát. Ilyen esetben ez egyházkormányzat az egyházi kommunikációt abban az országban felülvizsgálatnak fogja alávetni. Az egyházi kommunikációt tehát befolyásolja a közvélemény vélekedése, de nem olyan módon, hogy az egyház olyan önképet mutat, amire az adott területen nagyobb a lakosság kereslete, hanem úgy, hogy általa ellenőrzi a saját, meglévő, és teológiailag determinált önképe kommunikációjának hatékonyságát. Szükség esetén pedig aszerint korrigálja, hogy ezt az önképet alakítsa ki, lássa viszont a lakosság róla való vélekedésében. 2.3. A Szentszék nemzetközi szerződései A Szentszék nemzetközi szerződésképessége Ha a Szentszék nemzetközi szerződésképességét a nemzetközi jog normatív szemléletével tekintjük, akkor abból kell kiindulnunk, hogy a Szentszék aláírója a nemzetközi szerződések jogáról szóló 1969-es bécsi egyezménynek Az ebben az egyezményben való részvétel megmutatja, hogy az államokkal analóg módon szerződik, vagyis amikor konkordatárius szerződéseket köt, azt úgy teszi, mint az államok. Ettől a 23 Vö. Gyurcsány pápai vizitje vihart kavart, in Blikk, 2004. XII. 21.

15 Szentszék még nem lesz állam hiszen ez analógia viszont nemzetközi jogi aktusainak ugyanolyan természete és hatálya van, mintha az lenne. A kánonjog a Szentszéket úgy definiálja, hogy a katolikus egyház legfőbb hatósága (kormányzata), vagyis a pápa és azon hivatalok összessége, melyek a pápának az egész egyház összetartására irányuló feladatát fejtik ki 24. Az egyház külügyi intézményrendszerének központi eleme a szentszéki Államtitkárság, azon belül az Államokkal való Kapcsolatok Részlege. Amikor a nunciusok az egyes államokkal tárgyalnak, ennek az egyházi hatóságnak a felügyelete alatt működnek 25. Az egyház nemzetközi szerződései így tulajdonképpen egyetlen egyházi hatóság szerződési külpolitikájának megnyilvánulásai. Nem csoda, hogy a szerződések összehasonlító vizsgálatával egy igen konzisztens szerződési politika körvonalai rajzolódnak ki. A konkordatárius jog természete Ahogy az államok esetében az azokat nemzetközi szinten képviselő kormány köti a nemzetközi szerződéseket, úgy az egyház is a kormányzata, vagyis a Szentszék által köti nemzetközi szerződéseit. A konkordatárius természetű szerződés 26 kötése közben a Szentszék úgy viszonyul a katolikus egyház egészéhez, mint a szerződő állam kormányzata az általa képviselt ország egészéhez. Ezekben a szerződésekben tehát ahogy nemzetközi közjogi szerződésekben általában a kötelezettséget a kormányzatok vállalják ti. a Szentszék ill. a szerződő állam kormányzata, a kötelezettség címzettjei pedig az általuk nemzetközileg képviselt jogrendek valamely szintjén helyet foglaló közjogi intézmény(ek). A konkordatárius szerződések éppen ilyen természetük, és ilyen működési mechanizmusuk miatt képezik a nemzetközi közjog részét. Vagyis a konkordatárius szerződések természete az, hogy 1) a katolikus egyház szakrális természetű globális és anacionális jogrendje ami ma a hatályos kánonjogi kódexből ismerhető meg 27 és egy állam világi természetű jogrendje között létesít kollíziós jogot, és 2) az egyház adott állam területén élő része és az illető állam közötti viszonyt rendezik. 24 CIC 360-361. 25 Hatályos szabályozása: JÁNOS PÁL II, Const. Ap. Pastor Bonus, De romana curia, 1988. VI. 28, in AAS 80 (1988) 872. 26 A Szentszék által kötött szerződéseket egyszerűsítve konkordátumoknak szokták nevezni. Ez azonban nem pontos szóhasználat, mert ezek a szerződések lehetnek konkordátumok, részeleges szerződések, és modus vivendik. Manapság egyre kevesebb szerződés nevezi önmagát konkordátumnak. Az 1990-es években pl. több tucat szerződés közül csak a Lengyelországgal kötött konkordátum. 27 Codex Iuris Canonici auctoritate Ioannis Pauli PP. II promulgatus, Città del Vaticano 1989., magyarul: Az Egyházi Törvénykönyv. A Codex iuris canonici hivatalos latin szövege magyar fordítással és magyarázattal, Budapest, 1986. (Rövidítése: CIC + kánon száma)

16 A konkordátumokat, részleges megállapodásokat és modus vivendiket hacsak a felek ennek ellenkezőjében meg nem állapodnak az egyház részéről az Acta Apostolicae Sedisben, a Szentszék hivatalos közlönyében, a szerződő állami fél részéről annak hivatalos közlönyében hirdetik ki. A konkordatárius jognak ez a definíciója, ami a Szentszék nemzetközi szerződéseit szuverén jogrendek (ti. az egyház és az illető állam jogrendje) közötti kollíziós jog módjára értelmezi, teljesen megfelel azoknak a nemzetközi tapasztalati tényeknek, ahogy a felek a konkordatárius szerződéseket kötik, amilyen elvek alapján a megkötött szerződésekhez viszonyulnak, valamint ami e nemzetközi szerződések tartalmában tükröződik. A nemzetközi közjog tudomány azonban ezt a valódi működési mechanizmust elméleti szempontból nehezebben modellezi le. Ez lehet az oka annak, hogy a politikai közbeszédben terminológiai és szakmai félreértésekkel találkozhatunk. A konkordatárius szerződések alkalmazási mechanizmusa Amint az a nemzetközi szerződések esetében általában szokás, maguk a konkordátumok is tartalmaznak rendelkezéseket a felek közötti, a szerződésben nem rendezett kérdések megoldására, a szerződés alkalmazására, esetleges módosítására, valamint a vele kapcsolatban felmerülő nézeteltérések tisztázására vonatkozólag. A konkordatárius szerződéseket általában határozatlan időre kötik. Az alapszerződéstől függő szektoriális szerződések esetében szokás csupán kikötni, hogy azok érvényességüket tekintve az alapszerződés sorsát követik. A szerződések végén szereplő tipikus záradék értelmében a felek a megállapodás értelmezése és alkalmazása során felmerülő nehézségeket, nézeteltéréseket diplomáciai úton, más szóhasználat szerint közös megállapodással, vagy baráti úton oldják meg. Ezen rendelkezést azért rögzítik minden esetben, mert a Szentszék teológiai okokból nem veti alá magát semmilyen nemzetközi döntőbíróság ítéletének vagy közvetítésnek, így a vitás esetekben is a kétoldalú tárgyalásokat tartja az egyetlen járható útnak. Az alapszerződés típusú megállapodás esetében szerepelhet olyan klauzula is, miszerint amennyiben új kérdések merülnek fel kapcsolataikban, azokat külön nemzetközi szerződésben, vagy az illetékes egyházi és állami hatóságok közötti megállapodásban kívánják rögzíteni. A Szentszék nemzetközi szerződéseinek külügyi megközelítése Külügyi szempontból az akarat, a szándék a fontos, vagyis a nemzetközi élet szereplője által folytatott politika, ami külügyi cselekményeiben kifejeződik. Abból a

17 tényből, hogy az államok szerződéseket kötnek a Szentszékkel, az következik, hogy 1) tudomásul veszik irreleváns, hogy milyen meggondolásból a kánonjogi szabályozásban lévő azon elvet, hogy a területükön élő egyházrész önmagában képtelen saját magát képviselni az állammal szemben, és helyette ez a Szentszék feladata, 2) azt várják, hogy az egyházi jogrend képes lesz a Szentszékkel kötött nemzetközi szerződést ugyanúgy végrehajttatni a területén élő egyházrésszel, ahogy az államokkal kötött nemzetközi szerződések esetében a kormányzat által kötött nemzetközi szerződést a kormányzat képes lesz az állam egyes megyéivel, városaival végrehajttatni. Az egyház és az állam mint szerződő felek a saját jogrendjük szem előtt tartásával és annak keretein belül gondolkodnak, és így hozzák létre a szerződés kialakuló kollíziós jogát. Ez a kollíziós jog bennfoglaltan mindig, sőt sokszor explicite is tartalmazza a felek egymás jogrendjéről való gondolkodásmódját. Mindez a nemzetközi kapcsolatok tudomány tárgyalásmódjában úgy fogalmazható meg, hogy a felek tárgyaláson tanúsított gondolkodás- és tárgyalásmódját és így szerződési attitűdjét a felek saját jogrendje, tágabban tekintve saját önképe határozza meg. Vagyis tárgyalás közben az egyházi fél tárgyalója nem az alapján tárgyal pl. a magyar világi fél tárgyalójával, hogy Magyarországon a jogi szakirodalom mit ír az egyházról ill. annak szerződésképességéről, sőt ezt általában mint irrelevánst nem is tudja. A kialakuló szerződésben azonban létrehoznak egy közös nézőpontot, ami az egymásról való gondolkodás egyeztetett és rögzített formája. A II. vatikáni zsinatot (1962 1965) követő időszak jellegzetessége a konkordátumok számának növekedése világszerte, de elsősorban az európai kontinensen, melynek nyomán jelenleg 160 ilyen szerződés van érvényben. Különösen is az 1990-es változásokat követően születtek nagy számban megállapodások a Szentszék és a Közép-európai országok között. Jelenleg a térség EU tagállamainak mindegyike nemzetközi szerződésben rendezett kapcsolatban áll a Szentszékkel. Ez alól a következő bővítési hullám két országa, Románia és Bulgária lesz csupán kivétel. Az elmúlt negyed évszázad konkordátumai három fő modell szerint osztályozhatók: 1) Az első modell esetében egy alapegyezmény nyomán születnek szektoriális megállapodások, akár a felek, akár pedig a Szentszék felhatalmazása alapján és az alapegyezményben foglaltak értelmében az érintett püspöki konferencia és az állam között. Erre példa a Szlovákiával 2000-ben kötött alapszerződés, valamint a lengyel konkordátum.

18 2) A második több, egymástól lényegében független tematikus megállapodást takar. Ide sorolhatók térségünkből a Horvátországgal, illetve a Litvániával kötött megállapodások. A Magyarországgal kialakított szerződési szisztéma is leginkább ebbe a kategóriába tartozik, bár az 1990-es megállapodás egyfajta alapszerződésként is felfogható, noha szövege nem irányoz elő további egyezményeket. 3) A harmadik a hagyományos konkordátum-modell továbbélésének nevezhető, amelyeket a német tartományok kötnek a Szentszékkel a kompetenciájukba tartozó kérdéskör egészét felölelve. Az államokat egyrészt az alapvető emberi jogok biztosítása, másrészt társadalmi csoportok önállóságának és önszervezésének elősegítése vezérli. Az egyház részéről az indokolja a nemzetközi szerződések kötése iránti érdeklődést, hogy azok magasabb fokú stabilitást és garanciákat képesek nyújtani az érintett egyházi intézmények számára, mint a pusztán állami törvények. A térségünkben létrejött szentszéki egyezmények preambulumaiban gyakran szerepel utalás a rendszerváltásra, mint kiindulási körülményre (Magyarország, Lengyelország, Lettország), a katolikusok jelentős számára (Lengyelország, Horvátország, Lettország, Litvánia), illetve a katolikus egyháznak az adott nemzet történetében betöltött szerepére (Lengyelország, Horvátország, Lettország, Litvánia, Szlovákia), ami tulajdonképpen a saját nemzeti identitás megerősítését szolgáló kijelentésnek tekinthető 28. Az állam és egyház közötti viszony rögzítése a Magyar Köztársasággal kötött szerződésekben Az 1997-es magyar szerződés preambuluma hivatkozik az 1990-es diplomáciai kapcsolatok újrafelvételéről szóló szerződésre 29. Ebben a szerződésben a konkordatárius szerződésekben megszokott módon mindkét fél hivatkozik a saját jogi hátterére. Az egyházi fél a kánonjogi kódexre, a magyar állami fél a magyarországi egyházakról szóló állami törvényre 30 : a [ ] az egyházat érintő kérdések ma már rendezettek, amelyeket egyrészt az új Kánonjogi Kódex, másrészt a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló új Törvény rendelkezései szabályoznak. 28 DE AGAR, Martín, J., T., Studio comparativo dei Concordati tra la Santa Sede e gli Stati dell Europa Centrale e Orientale, in Relazioni internazionali giuridiche bilaterali tra la Santa Sede e gli Stati. Esperienze e prospetive, Libreria Editrice Vaticana, 2003, 68. 29 Megállapodás a Magyar Köztársaság és az Apostoli Szentszék között a diplomáciai kapcsolatok helyreállításáról, 1990. II. 9. in Egyházakra vonatkozó hatályos jogszabályok gyűjteménye, 2002, 98-99. 30 1990. évi IV. törvény a lelkiismereti és vallásszabadságról valamint az egyházakról.

19 Hogyan kell ezt értelmezni? Talán úgy, hogy Magyarországon a kánonjog szabályozza az állam egyházakhoz való viszonyát, és viszont, hogy a katolikus egyház az egész világon az egyházakról szóló magyar törvény alapján működik (vagyis, hogy a felek kötelezőnek ismerik el a maguk számára a másik törvényeit)? Bizonyosan nem. Egyszerűen csak arról van szó, hogy az egyház ismeri, tudja, képes értelmezni (anélkül, hogy magáévá tenné) azt, hogy a magyar állam hogyan értelmezi önmagát és viszonyát az egyházakkal, a magyar állam pedig szintén ismeri, tudja, képes értelmezni (anélkül, hogy magáévá tenné), hogy az egyház hogyan értelmezi önmagát és viszonyát az államokkal. Márpedig a kódexben egyértelműen a világegyház egységes jogrendje van rögzítve, ami már Magyarországon is jó néhány kiadásban megjelent magyar - latin bilingvis szöveggel, vagyis a magyar tárgyaló fél tudta, hogy mit ír alá. Vagyis Magyarország már érvényes szerződésben rögzített módon is többet tud, többet érzékel az egyházról, és annak egész világon egységes működéséről, mint amit egyes nemzetközi jogi kézikönyvek mondanak. Mit jelent ez a gyakorlatban? Miután a magyar állam nemzetközi szerződésben leírta, hogy ismeri, érti, tud mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy a katolikus egyház a kánonjogi kódexben modellezett módon, vagyis az egész világon egységes jogrendként működik, és ahogy magából a szerződésből kiderül a magyar jogrenddel diplomáciai módon van kapcsolata, ezután Magyarországon pl. egyetlen városi bíró sem mondhatja azt, amikor egy olyan eseten gondolkodik, aminek az egyházjoggal van valamilyen összemetsződése (közbeeső ítélet, stb.), hogy ő ezt nem érti. (Annak ellenére, hogy amikor jogi tanulmányokat végzett, az egyetemi tankönyvei azt magyarázták neki, hogy ilyen helyzet egyszerűen nem is lehetséges.) Vagyis ez sem többet sem kevesebbet nem jelent, mint hogy a felek és annak szervei, hatóságai, közigazgatási funkcionáriusai, stb. ismerik és tudják értelmezni egymás jogrendjét. Ha mégsem, jogsegélyt kérnek a másik fél szakértőjétől. Arról természetesen szó sincs, hogy ez a szerződési gyakorlat csak a magyar állammal állna fenn. 1990 óta a Szentszék nemzetközi szerződései preambulumában egyre gyakrabban szerepel a kánonjogi kódexre való hivatkozás. Ez értelemszerűen olyan esetekben történik meg, amikor a két fél között az első szerződést kötik. Ezek ebben az időszakban jellemzően a Kelet-Közép-európai térség országai voltak. Ilyen kitételeket találunk Lengyelország 31, Horvátország 32, Litvánia 33, Szlovákia 34, 31 Concordato fra la Santa Sede e la Repubblica di Polonia, 1993. VII. 28. in AAS (1998) 310-329. 32 Accordo tra Santa Sede e la Repubblica di Croazia circa questioni giuridiche, 1996. in AAS (1997) 277-286.