Magyar Táncművészeti Főiskola Nádasi Ferenc Gimnáziuma Cirkusztörténet CIRKUSZTÖRTÉNET A cirkusztörténet oktatásának feladata, hogy a növendékek tájékozottak legyenek azokban az átfogó, ill. speciális társadalomtudományi kérdésekben, amelyek az általános műveltséghez tartoznak és a szakmai munkájuk elméleti hátterét képezik. Ismerjék és legyenek képesek kreatív módon alkalmazni a rendelkezésre álló cirkusztörténeti adatbázist. Az órák célja, hogy az artistanövendék tisztában legyen szakmája történeti eredetével, megismerje az artisták szerepét, helyzetét, tudását a különböző történelmi, művészeti kontextusokban. Felismerje és megértse a cirkusztörténet mögött húzódó történeti, társadalmi változásokat (pl. Róma bukása, ipari forradalom, világháborúk, szocializmus). Árnyaltabb képet kapjon a cirkuszról, megismerje a cirkusz és más művészeti ágak közti összefüggéseket. Tisztában legyen a szakmai fogalmakkal, betekintést kapjon a szakirodalomba, a cirkusszal foglalkozó tudományos diszciplínákba, megtanulja a szakdolgozat összeállításához nélkülözhetetlen gyakorlati tudnivalókat (bibliográfia, forrásfeldolgozás, stb.). 11. évfolyam A cirkusz definíciója, helye a kultúrában. Órakeret 10 Az ipari forradalom. A kultúra, a művészet fogalma, a tudományos szakterületek ismerete (pl. művészettörténet, esztétika, szociológia). t A tanuló felismeri, hogy a cirkuszművészet megítélése, meghatározása koronként változik, és az adott kor történelmi eseményei, társadalmi berendezkedése, annak változásai is hatással vannak rá. Felismeri, hogy a cirkuszművészetnek, akárcsak a többi művészet esetében, történelme van, változásainak okai és következményei vannak, és azok beilleszthetők a történelmi összefüggések hálójába. Belátja, hogy a cirkuszművészet több szempontból is vizsgálható, szemlélhető, több tudományos terület kutatási tárgya lehet (pl. szociológia, néprajz, esztétika, színháztudomány, pszichológia, stb.). Megismeri és elsajátítja a különböző cirkusztörténeti források használatát. Megismeri a legfontosabb cirkusszal kapcsolatos elméleteket és kutatásokat, ezáltal megtanulja egy adott, a sajátjától (előadó) eltérő, aspektusból (pl. nézői-befogadói, történeti, szociológiai) szemlélni a cirkuszművészetet. A cirkusz definíciója, helye a populáris kultúrában. Forrástípusok Biológia-egészségtan: Az artisták fizikai jellemzői, életmódjuk.
A cirkusz definíciója, helye a populáris kultúrában. A magaskultúratömegkultúra dichotómia az ipari társadalmakban. A határterületek számbavétele, története: mutatványosok, mozi, sport, színház, varieté, állatkert/menazséria. A varietében megjelenő számzsánerek. A cirkusztörténet forrásai: könyvtárak (OSzK, OSzMI), a XXIX-I-3-as fond, külföldi múzeumok. Primer és szekunder források, bibliográfia, lexikon, szaksajtó, monográfiák. A szaknyelv. A cirkusszal foglalkozó tudományok (szociológia, néprajz, esztétika, színháztudomány, pszichológia, stb.). Az esztétikai munkák hiányosságai (Budai Imre, Bálint Lajos), kidolgozatlansága (Bahtyin utalásai). Bálint Mihály mélylélektani megközelítése. Forrástípusok megismerése, alkalmazása (szakmódszertani tájékozódás) könyvtári gyakorlat során (pl. lexikonok használata, bibliográfia összeállítása). A szaknyelvbe tartozó fogalmak definiálása, rendszerezése (eredet, jelentés, idegen nyelvű változatok). Definíciós kísérlet (Pl. esszé írása Mi a magaskultúra? címmel) Cirkuszi előadás leírása adott szempontok alapján (pl. zsánerek) Vita rendezése két csoport között (Pl. Művészet-e a cirkusz?) Biológia-egészségtan: Az artisták fizikai jellemzői, életmódjuk. Testnevelés: Cirkuszi akrobatika és sport közti különbség. Magyar nyelv és irodalom: Népmesék. Ponyvairodalom. Nyelvészet, általános jelelmélet. Vizuális kultúra: A nyomtatás, sokszorosítás megjelenése. A giccs. A film születése. Korunk vizuális kultúrája. Informatika: Cirkuszkutatás az interneten (pl. film- és képarchívumok használata, hiteles cirkusztörténeti oldalak megismerése.) A cirkusz mint többcsatornás nyelv (Bouissac szemiotikai megközelítése). Fogalmak: urbanizálódás, populáris, giccs, szemiotika, esztétika, antropológia, pszichológia, szociológia, primer és szekunder forrás, bibliográfia, lexikon, szaksajtó, monográfia, kánon, szabadidő, tömegművészet, szkozás, tudomány. Személyek: Bouissac, Bahtyin, Bálint Mihály, Budai Imre, Bálint Lajos Kronológia: az ipari forradalom korszaka, a XX. század A legkorábbi látványosságok. Az őskor és az ókor Órakeret 6 Az őskori ember világa. Az első építészeti, művészeti emlékek. Ókori keleti örökségünk (időszámítás, írás, tudományos ismeretek,
és az ókor Az őskori ember világa. Az első építészeti, művészeti emlékek. Ókori keleti örökségünk (időszámítás, írás, tudományos ismeretek, vallások, építmények). t A tanuló felismeri, hogy a történelem különböző szaktudományok módszereit és eredményeit hívja segítségül a múlt rekonstruálásához, mivel a történelmi források sokszínűek. Felismeri a természeti adottságok meghatározó szerepét az első államok, birodalmak keletkezésében és felbomlásában. Megismeri az őskori vallások társadalmi gyökereit, megérti az emberi kultúra, a művészet fejlődésére gyakorolt hatásukat. Felismeri, hogy minden művészeti ág így a cirkusz - eredete a vallási rítusokhoz köthető (temetkezés, beavatás, varázslás). Felismeri az őskori társadalom és a mai ember világnézete közti különbségeket, s hogy a közösségek vallási törvényekkel, szokásokkal, szabályokkal teremtik meg az együttélés feltételeit. Felismeri, hogy bizonyos közösségek a mai napig őrzik az ősi hagyományokat. Képes ismereteket meríteni különböző információforrásokból, és azokat rendszerezni. Képes időmeghatározásra történelmi időszakokhoz kapcsolódva és konkrét eseményekhez kapcsolódva egyaránt. Ősközösségi társadalmak. Nők, férfiak életmódja és társadalmi helyzete, életformák. A művészetek eredete. A legkorábbi emlékek. A sámánizmus, mint a három társadalmi tudatforma komplex egysége, a rituális gyakorlat, a sámánpróba. Ókori kelet, rabszolgatartó társadalmak. Az egyiptomi, kínai, krétai és mükénéi kultúra régészeti leletei és írásos emlékei. A klasszikus görög sport és testkultúra: hüppodromok, olümpiák. Komédiák, dionüszoszi játékok, drámaversenyek. Lényeg kiemelése írott szövegből, ismeretek problémaközpontú elrendezése. (Pl. a totemizmus értelmezése a finnugor Medve-ének alapján) Társadalmi csoportok, közösségek rítusainak összehasonlítása, leírása (Pl. férfivá avatás, mitológiai játék leírása, értelmezése filmfelvételek, szövegek alapján) Szóbeli beszámoló gyűjtő-, illetve kutatómunkával szerzett ismeretek alapján. (Pl. akrobaták, zsonglőrök stb. ábrázolása az ókori keleti civilizációk jellegzetes tárgyi emlékein.) Tájékozódás térben és időben Megismert történelmi emlékek, események időrendbe állítása. (Pl. ókori keleti civilizációk ábrázolása idővonalon.) Földrajz: Kontinensek, rasszok. Magyar nyelv és irodalom: Az írás kialakulása, jelentősége, az első írásos emlékek. Görög mitológia, homéroszi eposzok, az antik görög színház és dráma. Dráma és tánc: Az ókori színház és dráma. Testnevelés és sport: A sport- és olimpiatörténet alapjai. Vizuális kultúra: Őskori emlékek. Az ókori Kelet művészeti emlékei (pl. Willendorfi Vénusz, a műkénéi Bikaugratók, egyiptomi freskók). Matematika: A számegyenes, az idő mértékegységei (nap, hónap, év, évtized, évszázad). Informatika: Bemutató készítése egy adott korszak, közösség művészeti emlékeiből (pl. mínoszi kultúra)
adott korszak, közösség művészeti emlékeiből (pl. mínoszi kultúra) Történelmi idő, változás és folyamatosság, ok és következmény, történelmi forrás, tény és bizonyíték. Fogalmak: régészet, őskőkor, újkőkor, zsákmányoló és gyűjtögető életmód, bronzkor, vaskor, mágia, totemizmus, sámánizmus, tabu, politeizmus, halottkultusz, városállam, földművelés, domesztikáció Személyek: Topográfia: termékeny félhold, Mezopotámia, Egyiptom, Kína, Babilon Kronológia: Kr. e. 60.000-10.000 (A rasszok kialakulása, a Föld benépesedése), Kr. e. 8000 körül (az újkőkor kezdete), Kr. e. 3000 körül (az első államok kialakulása, az írás megjelenése, az ókor kezdete) Órakeret 6 Az ókori Róma játékai Az ókori Római Birodalom története (Róma alapítása, hódítások, a birodalom hanyatlása). Hadvezérek, csaták, uralkodók az ókori Rómában. A római hitvilág, művészet, a tudomány és a jog. A kereszténység megjelenése, terjedése. t A tanuló megismeri az ókori római játékok kialakulását, jellegzetességeit, megérti azok vallásos eredetét, majd politikai célúvá válását. Felismeri, hogy a római cirkusz nem azonosítható a mai cirkusz ősével. A Római Birodalom kialakulása, az etruszk hatás. A gyászszertartásként átvett gladiátorharc átalakulása népi látványossággá, politikai eszközzé (Juvenalis szállóigéje, Panem et circenses ). A játékok fajtái (venatio, naumachia, stb.), általános és specifikus elemei, társadalmi funkciójuk változása a királyság, köztársaság és császárság korában. Az interlúdium. A cirkusztörténészek vitája. A fennmaradt építészeti, tárgyi emlékek, szövegek értelmezése, következtetés a korabeli életmódra, szokásokra (Pl. városi építészet, vízhálózat, stb.) Különböző szövegek, filmek vizsgálata a korabeli erkölcsi nézetek szempontjából. (Pl. a rabszolgák helyzete, a gladiátorok erényei, a római társadalom) Feltevések megfogalmazása történelmi személyiségek cselekedeteinek, viselkedésének mozgatórugóiról. (Pl. a cirkuszi játékok politikai célja) Önállóan gyűjtött Vizuális kultúra: Capitolium, Colosseum, Circus Maximus, római mozaikok, domborművek, stb. Mozgógép kultúra: a római játékok ábrázolása filmen (pl. Ben Hur, A gladiátor) Informatika: Virtuális körséta a Colosseumban.
Önállóan gyűjtött képekből tabló készítése. (Pl. a játékok művészi ábrázolása, a gladiátor-típusok bemutatása) Beszámoló készítése népszerű tudományos irodalomból, szépirodalomból, rádióés tévéműsorokból. (Pl. a gladiátorok élete, Aquincum) Tájékozódás térben és időben: Történelmi időszakok jellegzetességeinek megragadása és összehasonlítása. (Pl. a köztársaság és a császárság kora, a kereszténység megjelenése.) Különböző időszakok történelmi térképeinek összehasonlítása, a változások hátterének feltárása. (Pl. a Római Birodalom területi változásai, provinciái.) Történelmi idő, változás és folyamatosság, ok és következmény, jelentőség. Fogalmak: tóga, augur, diadalmenet, rabszolga, provincia, Biblia, egyház, barbár, plebs, etruszk, munus, cirkusz, aréna, amfiteátrum, gladiátor, auctoratus, lanista, játékok (ludi), kocsiversenyek (ludi circenses), biga, quadriga, factiók, gladiátori viadalok (gladiatura), vadászat (venatio), víziütközet (naumachia), mitológiai dráma, interludium, Panem et circenses! Személyek: Topográfia: Róma, Pannónia, Aquincum, Kronológia: Kr. e. 753 (Róma hagyomány szerinti alapítása), Kr.e. 264. (az első római gladiátorharc), Kr.e. 105. (germán törzsek támadása), 476 (a Nyugat-római Birodalom bukása). Órakeret 8 A középkor A középkori élet színterei és szereplői. A lovagi életmód és a keresztes hadjáratok; új mezőgazdasági eszközök és módszerek; a céhek. A középkori járványok. t A tanuló megismeri a középkori ember világképét, mindennapjait, a főbb történelmi eseményeket és azok hatásait. Felismeri az egyház mindennapokban és művészetben betöltött szerepét, társadalomépítő és -szabályozó tevékenységét. Megismeri a világi és egyházi ünnepek jelentőségét a cirkuszművészet szempontjából.
cirkuszművészet szempontjából. A Római Birodalom bukása. Népvándorlás, feudalizmus. Itália, a humanizmus és a reneszánsz. Világkép, eszmék, ideológiák. Korok, korstílusok. Hétköznapi élet a középkorban. A katolikus egyház, mint a középkor kultúrájának meghatározója. Egyházi és világi ünnepek, templomi szertartások, vallásos színjátékok (passió, legendák, allegorikus moralitások) jellegzetességei. Népi látványosságok: kínzások, kivégzések, és vásári mulattatók (neuropasták, petauristák). Hivatásos mulattatók: joculatorok, jongleurok, a trubadúrok szolgálata. Guiraut de Calanson verse a jongleur 12 művészetéről, mestervizsga, céhek. Az udvari bolond, szerepe, feladata, viselete a fejedelmi udvarokban. Ismeretszerzés szaktudományi munkákból. (Pl. a feudalizmus terminológiája.) Korabeli művészeti alkotások tanulmányozása (Pl. korabeli ünnepi szokások, dramatikus előadások). Különféle értékrendek összehasonlít ása, saját értékek tisztázása. (Pl. a középkori ember gondolkodás ának átélése és megértése) Szépirodalmi, filmművészeti példák összegyűjtése. (Pl. vásári mulattatók leírása, bemutatása, szerepeltetése) Hirdetési plakát készítése (pl. lovagi tornáról, látványosságról, keresztes hadjáratról, kivégzésről) Tájékozódás időben és térben: A középkor korszakolása egy adott szempontból (Pl. időrendi táblázat készítése a művészeti korszakokról) A történelmi tér változásainak leolvasása különböző térképekről. (Pl. új államok létrejötte) Magyar nyelv és irodalom: Kódex-irodalom, lovagi költészet, vallásos irodalom. Vallásos színjátékok. Etika: Hit és vallás, a világvallások emberképe és erkölcsi tanításai, az intolerancia, mint erkölcsi dilemma. Vizuális kultúra: Román stílus, gótika, reneszánsz. Fizika: Középkori technikai találmányok, a gótikus stílus technikai alapjai (támív, támpillér); tudománytörténet, asztrológia és asztronómia. Ének-zene: A középkor zenéje; a reneszánsz zenéje. Informatika: Internetes gyűjtőmunka (pl. ünnepek, előadóművészek ábrázolásai kódexek miniatúráin) Történelmi idő, változás és folyamatosság, történelmi forrás, ok és következmény. Társadalom, társadalmi csoport, népesedés, életmód, város, népvándorlás, gazdaság, gazdasági rendszer, termelés, kereskedelem politika, állam, államforma, birodalom,
népvándorlás, gazdaság, gazdasági rendszer, termelés, kereskedelem politika, állam, államforma, birodalom, vallás, monoteizmus, vallásüldözés. Fogalmak: egyház, szerzetes, kolostor, apátság, kódex, passió, legenda, mirákulum, allegorikus moralitás, feudalizmus, hűbériség, jobbágy, robot, iszlám, inkvizíció, eretnekség, céh, lovag, román stílus, gótika, reneszánsz, humanizmus, trubadúr, jongleur, joculator, combibator, neuropasta, petaurista, gaukler, igric Személyek: Topográfia: Német-római Birodalom, Szentföld, Itália, Magyarország Kronológia: 476 (a Római Birodalom bukása), 895 táján (a honfoglalás), 955 (az augsburgi csata), 997/1000 1038 (I. /Szent/ István, a keresztény magyar állam megszervezése), 11-13. század (a keresztes háborúk), A commedia dell arte Órakeret 4 Ókori görög, római dráma, a középkor kultúrája, karneváli szokások t A tanuló megismeri a commedia dell arte műfaji sajátosságait, előzményeit és hatását a későbbi művészeti alkotásokra. Felismeri kapcsolódását a cirkuszművészethez. A commedia dell arte eredete (atellana, karneváli szokások, stb.) és hatása (komédia, pantomim, stb.). Hivatásos színészek, állandó típusok, maszkok (Capitano, Dottore, stb.). Arlecchino továbbélése (Harlequin). A játék jellege, formája: rögtönzés, kanavász, lazzi, intermezzo. Játékalkalmak és játékhelyszínek (stanzone). A commedia dell arte elterjedése, finomodása Franciaországban. Összehasonlí tás, különbségek felismerése, elemzése (pl. korabeli és mai színházi gyakorlat) Egy-egy karakter kiválasztása és bemutatása, vagy egy jelenet csoportos drámai előadása. Tájékozódás térben és időben: Ábra rajzolása. (Pl. a commedia dell arte kialakulása, terjedése, hatásai). Vizuális kultúra: Watteau, Goya képei. Informatika: képek és videók gyűjtése (pl hagyományőrző társulatok játékáról) Fogalmak: commedia dell arte, atanella, mimus, karnevál,
Fogalmak: commedia dell arte, atanella, mimus, karnevál, rögtönzés, kanavász (canavaccio), lazzi, intermezzo, stanzone, zanni/zagna, Arlecchino, Pierrot A clown Órakeret 4 t A tanuló megismeri a clown különböző formáit a különböző társadalmakban, felismeri társadalomban betöltött fontos szerepüket. Felismeri a figurájának szimbolikáját a művészetekben. Megismeri az alaptípusok kialakulását, a cirkuszműsorban betöltött funkcióját. A bohóc a különböző színházi kultúrákban. Commedia dell arte: a clown megjelenése. Joseph Grimaldi. Deburau, a Pierrot-figura megteremése. Tom Belling, az első Dummer Auguszt. Bohócduók. A klasszikus bohóctriók (clown, klasszikus auguszt, dummer auguszt). Fratellini, Rivels. Ismeretszerzés különböző típusú forrásokból. (Pl. a korabeli színházi kultúra, bohócok életrajza) A különbségek felismerése és a változások nyomon követése (Pl. a bohóc társadalmi szerepe) Magyar nyelv és irodalom: A bohóc, mint a művész önarcképe, a bohóc, mint szimbólum. Dráma és tánc: Az ókori, az angol reneszánsz színház és dráma, a commedia dell arte. Vizuális művészetek: A bohócok ábrázolása a képzőművészetben, a bohóc, mint szimbólum. Mozgókép kultúra: Bohócok a filmművészetben. A burleszk. Chaplin, Fellini. A bohóc szerepe, feladata. Passzázs és entré. A bohóc szerepének elszürkülése. Híres bohócok: Grock, Popov. Magyarok: Jancsi, Zoli, a törpe, Gerard, Stefi, Mr. Vanmásik stb. Beszámoló készítése (Pl. egy híres bohóc életrajzának feldolgozása) Esszé írása (Pl. egy entré elemzése) Tájékozódás időben és térben: Időrendi táblázat készítése (Pl. a bohóc a különböző színházi kultúrákban)
Fogalmak: clown, dummer auguszt, passzázs, entré, pantomim Személyek: Jean-Gaspard Deburau, Joseph Grimaldi, Tom belling, Fratellini testvérek, Rivels, Grock, Popov, Jancsi (Morgenróth Károly), Zoli, a törpe (Hirsch Zoltán), Gerard, Stefi (Szabady István), Deddy (Domonkos Zoltán), Mr. Vanmásik (Eötvös Gábor) A modern cirkusz születése, Anglia. Órakeret 6 Az ipari forradalom folyamata, találmányai. A hétéves háború. A francia forradalom és a Napóleoni háborúk. t A tanuló megérti, hogy a korszakban a társadalmi és gazdasági átalakulás egymást erősítve bontakozott ki, valamint, hogy az ipari forradalom máig ható gazdasági, társadalmi folyamatok elindítója volt. Megérti, hogy az ipari társadalom létrejöttével jelentősen átalakultak az emberek életkörülményei (népesedés, urbanizáció), megváltozott a mindennapi élet ritmusa. Kialakult a szabadidő fogalma, és ez új szkozási formák kialakulásához vezetett. Az ipari forradalom, és hatásai. A technikai fejlődés feltételei és következményei. Az elidegenedett munka és a tömegpszichológia. A szabadidő fogalma, a tömegkultúra kialakulása. Katonai reformok, a professzionális hadsereg értékrendje, lovasbandériumok. Philip Astley életútja, az első színházcirkuszépületek (Dibdin cirkusza, a Téli Cirkusz), az előadás jellemzői. A Franconi-dinasztia és az arisztokratikus francia cirkusz. Ismeretszerzés szaktudomá nyi munkákból (pl. az ipari forradalomr ól). Információk önálló rendszerezés e és értelmezése. (Pl. az ipari forradalom találmányai és jelentőségük. ) Különféle értékrendek összehasonlí tása, saját értékek tisztázása. (Pl. a cirkuszalapít ók gondolkodás ának átélése és megértése) Forráselemz és, összehasonlí Fizika: Hőerőgépek, a teljesítmény mértékegysége (watt). Erkölcstan; etika: Állampolgárság és nemzeti érzés. A társadalmi igazságosság kérdése. Földrajz: Urbanizációs folyamatok és hatásaik. Filozófia: Marx. Biológia-egészségtan: Védőoltások (az immunológia tudományának kezdetei). Informatika: Slide-show készítése (pl. egy korabeli cirkuszépületről.)
Forráselemz és, összehasonlí tás, értékelés (pl. korabeli újságcikk egy előadásról) Beszámoló készítése (Pl. egy korabeli cirkuszműso r rekonstruálá sa és bemutatása) Változás és folyamatosság, ok és következmény, tény és bizonyíték, interpretáció, történelmi nézőpont. Társadalom, társadalmi csoport, társadalmi mobilitás, felemelkedés, lesüllyedés, népesedés, népességfogyás, migráció, életmód, város, gazdaság, gazdasági tevékenység, gazdasági rendszer, termelés, kereskedelem, piac monarchia, birodalom, periféria Fogalmak: ipari forradalom, kapitalizmus, szabadidő, urbanizáció, banderiális hadsereg, nacionalizmus, cirkuszszínház, hippodrom. Személyek: Philip Astley, Charles Dibdin, Franconi-család Topográfia: Anglia, London, Franciaország, Párizs. Kronológia: 1769 (Astley megnyitja lovardáját), 1784 (az Astley s Amphitheatre of Arts megnyitása), 1852 (a Cirque d Hiver megnyitása) A klasszikus német cirkusz és hagyományai Órakeret 6 t A tanuló megismeri az angol és francia cirkuszigazgatók szerepét a cirkuszművészet elterjedésében, felismeri uralkodó helyzetüket. Felismeri Renz hatalomátvételének jelentőségét, és megismeri a műsorpolitikáját vezérlő elveket (pl. az ún. vegyes cirkuszműsor kialakítása). A német igazgatók első nemzedékei (Brillof, Christophe de Bach, stb.). Ernst Renz indulása, hatalomátvétele, sikerei, hatása a középeurópai cirkusz fejlődésére. Renz cirkuszépületei, istállói, a magasiskola. A mai vegyes műsor megteremtése. A záradékul bemutatott Történelmi jelenségek elemzése, feltevések megfogalma zása kialakulásuk okairól (Pl. a cirkuszi műsor változásai.) Plakát, tabló készítése Ének-zene: Wagner művészete Informatika: Prezentáció készítése (Pl. a nagy német cirkuszok egyikéről)
A záradékul bemutatott történelmi és egzotikus jelenetek, pantomimok és élőképek. A Dummer August megjelenése. A nagy német cirkuszok (Krone, Sarrasani, Busch). Plakát, tabló készítése (Pl. egy cirkuszműso r összeállítása korabeli plakátok, leírások alapján) Tájékozódás időben és térben: A történelmi tér változásaina k leolvasása különböző térképekről. (Pl. a Német- Római birodalom, a Német Császárság határai.) Egyszerű térképvázlat ok rajzolása különböző információf orrások alapján. (Pl. a modern cirkusz elterjedése Európában, a jelentősebb cirkuszok feltüntetése) Ok és következmény, történelmi forrás, tény és bizonyíték, interpretáció, jelentőség. Társadalom, társadalmi csoport, elit réteg, életmód, város, nemzet, monarchia, birodalom Fogalmak: nacionalizmus, principális, vegyesműsor, cirkuszpantomim, Schaustück, Gesamtkunstwerk. Személyek: Christophe és Laura de Bach, Brillof, Dejean, Ernst Renz, Ferenc József, és Paul Vinzenz Theodor és Paula Busch, Hans Stosch (Sarrasani), Topográfia: Párizs, Berlin, Bécs, Breslau, Hamburg. Kronológia: 1851 (Renz megvásárolja a berlini cirkuszépületet) Órakeret 4 Lovas produkciók Ókori, középkori kultúra. Reformkor, Széchényi István kezdeményezései, a Habsburg-ház. t A tanuló megismeri a lovak kultúrtörténetét, felismeri a lovak A tematikai egység nevelésifejlesztési jelentőségét, történelemben játszott szerepüket (közlekedés, munka, harc). Felismeri fontosságukat a modern cirkusz kialakulásában, és a korabeli társadalomban betöltött státuszukat.
fejlesztési munka, harc). Felismeri fontosságukat a modern cirkusz kialakulásában, és a korabeli társadalomban betöltött státuszukat. A lovak kultúrtörténete (ókori versenyek, lovagi tornák, stb.). A lovassportok kialakulása (pl. Magyarország, reformkor, Széchenyi István). Az angol és spanyol lovasiskola, a főnemesség támogatása (pl. Ferenc József és Erzsébet királyné). Az első lovardák és cirkuszok. Az okos ló, lovasdrámák (pl. Mazeppa, western, A Brentfordba lovagló szabó). Számzsánerek: magasiskola, voltizs, szabadidomítás, zsoké, pas de deux. dzsigit, csikós- vagy magyarposta, panneu. Ismeretszerzés korabeli forrásokból. (Pl. a korszakra vonatkozó demográfiai elemzése, értékelése.) Esszéírás (Pl. a lovasszámok helyzete, szerepe a mai cirkuszművés zetben) Beszámoló készítése (Pl. Erzsébet királyné kapcsolata a lovassporttal, ill. a cirkusszal) Vizuális rendezők (táblázatok, ábrák) készítése. (Pl. jobbágyterhe ket szemléltető ábra készítése.) Magyar nyelv és irodalom: Byron: Mazeppa Biológia: domesztikáció, a lótenyésztés Tájékozódás térben és időben: Térkép, időrendi táblázat készítése (Pl. a lovak szerepe az ókortól napjainkig) Fogalmak: hochschule (magasiskola), voltizs, freiheit (szabadidomítás), zsoké, pas de deux. dzsigit, csikós- vagy magyar-posta, panneu, azsino, hypodrom. Személyek: Széchenyi István, Ferenc József, Erzsébet királyné Topográfia: Osztrák-Magyar Monarchia, Anglia.
magyar-posta, panneu, azsino, hypodrom. Személyek: Széchenyi István, Ferenc József, Erzsébet királyné Topográfia: Osztrák-Magyar Monarchia, Anglia. Kronológia: Órakeret 6 Az állatidomítás Őskori, ókori társadalmak kultúrája, vallása. A domesztikáció folyamata. t A tanuló megismeri az állatidomítás alapjait. Felismeri, hogy az ember őskortól kezdve tudatosan háziasította állatokat, és azok fejlődésére, viselkedésére (tenyésztés) nagy befolyással volt. Felismeri a tudomány (etológia) szerepét az állatidomításban. Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Az ősi vadásztársadalmak vallási formája, totemizmus, ókori mitológiai, népmesei nyomok (kentaur, fehér ló fia). Domesztikáció, állat és ember érdekkapcsolata (pl. kutya - vadászat, élelem), az idomítás kezdetei, tenyésztés. Az ókori állatidomítás (ló, elefánt, néha vadállatok). Munkavégzés, harc és szkozás (állatviadalok, versenyek). Középkori állatidomítások (pl. medvetáncoltatók), királyi menazsériák (pl. Angliában). A gyarmatosítás hatása. A XVIII. századi heccszínházak. 1830-as évek: vándormenazsériák, kutya- és majomszínházak. Színházi bemutatók. Hagenbeck, a szelídidomítás, a gitter bevezetése. Az állatkertek elterjedése. Az idomítás alapjai, etológia. XX. század: esztétikum hangsúlyozása, női idomárok. Az állatvédők fellépése, törvényi szabályozás. Cirkuszszínházak, az állatszámok mellőzése. Különböző emberi magatartástí pusok, élethelyzete k megfigyelés e, következteté sek levonása. (Pl. az ősi primitív vadásztársa dalmak élete.) Forráselemzés (Pl. következteté s plakátok, műsorfüzete k, újságcikkek alapján a korabeli állatszámokr a) Vita rendezése, mások érvelésének összefoglalá sa és figyelembe vétele. A véleménykül önbségek tisztázása, a saját álláspont gazdagítása, továbbfejles ztése. (Pl. az állatvédelem témakörében Magyar nyelv és irodalom: népmesék, mítoszok Földrajz: Egyes területek természeti adottságai (pl. Egyiptom, India) Biológia: Domesztikáció, etológia. Állattenyésztés, fajtanemesítés.
törvényi szabályozás. Cirkuszszínházak, az állatszámok mellőzése. Híres állatidomárok. (Alfred Schneider, Irina Bugrimova, Komlós Sándor, stb.) ztése. (Pl. az állatvédelem témakörében ) Tabló készítése (Pl. egy híres állatidomár munkájáról) Tájékozódás időben és térben: Térkép készítése (Pl. a háziasított állatfajok megjelenési helyének, bejelöléséve l) Fogalmak: totemizmus, domesztikáció, menazséria, heccszínház, szelíd idomítás, bevésődés, gitter, tunel, etnológiai kiállítás (human zoo), etológia. Személyek: Henry Martin, Carl és Willy Hagenbeck, Alfred Schneider, Ivan Ruban, Irina Bugrimova, Günther Gebel- Williams, Szegedi Gábor, Komlós Sándor, Conrad Lorenz. Kronológia: Kr.e. 15000 körül (a kutya háziasítása), 1830-s évek (a menazsériák megjelenése), 19. század vége (Carl Hagenbeck). Órakeret 4 A levegőszámok Ókori és középkori akrobaták, mutatványosok. t A tanuló megismeri a levegőszámok ókori eredtét, ugyanakkor szembesül azzal, hogy több levegőszám csak az elmúlt 1-2 évszázadban alakult ki, és ezek csak később váltak a cirkuszműsorok szerves részévé. Ókori, középkori levegőszámok: vertikális kötél, kötéltáncosok, neuropasták. Blondin, a Niagara hőse, Baldio. Jules Léotard, a trapéz feltatálása, a fanger, a védőháló megjelenése. Légyemberek. Rekvizitek (looping, karusszel, cangepisz, zicc, stb.) Ismeretszerzés szaktudomá nyi munkákból (pl. az ipari forradalomr ól). Információk önálló rendszerezés e és értelmezése. (Pl. a rekvizitek különböző Testnevelés és sport: a torna kialakulása Informatika: Slide-show készítése (pl. egy korabeli cirkuszépületről.)
Rekvizitek (looping, karusszel, cangepisz, zicc, stb.) 3 Conodas, mexikóiak, Darvak csoport. Simon Tibor, Axt László, Simet László. (Pl. a rekvizitek különböző fajtáinak összegyűjtés e, leírása, összehasonlí tása.) Esszé írása (Pl. a tornasport, vagy a technikai vívmányok szerepe a levegőszámo k fejlődésében ) Beszámoló készítése (Pl. egy hírese artista vagy csoport bemutatása) Fogalmak: trapéz, fanger, fliegende, looping, karusszel, cangepisz, zicc. Személyek: Jules Léotard, Blondin, 3 Conodas, Darvak csoport, Simon Tibor, Axt László, Simet László. Kronológia: 1859 (Léotard bemutatja lengőtrapéz-számát) A bűvészet Órakeret 4 t A tanuló megismeri a bűvészet ősi-ókori eredetét, kapcsolatát a vallásos, mágikus szertartásokkal. Felismeri a tudományos felfedezések jelentőségét, ill. az emberi elme működésének, a pszichológiai megfigyeléseknek a szerepét a bűvészetben. Megismeri a bűvészet különböző alcsoportjait, bűvészet és cirkusz kapcsolatát. A mágia, mint az őskori társadalmak tudatformája (vallás-tudományművészet). A mágus, (sámán, varázsló, pap) szerepe, feladatai (orvos, bíró, jós, pap). Ókori leletek, mozgó Ismeretszerzés szaktudomá nyi munkákból (pl. az ókori jóslásokról).
pap) szerepe, feladatai (orvos, bíró, jós, pap). Ókori leletek, mozgó istenszobrok, jóslások, stb. Népmesei motívumok. A modern nagyillúzió első alakja: Kempelen Farkas (a sakkozó török). A bűvészet alcsoportjai (mikromágia, manipuláció, nagyillúzió, mnemotechnika, hipnotizálás), jellegzetességei, megítélése. Houdini élete, munkássága. Rodolfo, Corodini. jóslásokról). Előadás (Pl. egy trükk bemutatása, elmagyarázá sa) Fogalmak: mikromágia, manipuláció, nagyillúzió, mnemotechnika, hipnotizálás. Személyek: Kempelen Farkas, Houdini, Rodolfo, Corodini. Kronológia: A zsonglőr Órakeret 4 t A tanuló felismeri, hogy a zsonglőr a többi zsánerhez hasonló ősi eredettel rendelkezik. Megismeri a zsonglőr tipikus előadóhelyeit, a zsáner különböző fajtáit. Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok A zsonglőreszközök kifejlődése, gyerekjátékok. Ókori ábrázolások, források. A szó eredete: a joculator, a jongleur. Zsonglőrök a vásári komédiákban, cirkuszokban, varietékben. Komikus jelenetek, a szalonzsonglőr, a zsáner alcsoportjai. Enrico Rastelli és a Rastelli-díjasok. Tájékozódás időben és térben:
Fogalmak: szalonzsonglőr, diabolo, Személyek: Enrico Rastelli A tematikai egység nevelésifejlesztési A tematikai egység nevelésifejlesztési Órakeret 2 Rendszerező ismétlés A 11. osztályos cirkusztörténeti ismeretanyag. A 11. osztályos cirkusztörténeti ismeretanyag összefoglalása. 12. évfolyam Órakeret 4 Rendszerező ismétlés A 11. osztályos cirkusztörténeti ismeretanyag. A 11. osztályos cirkusztörténeti ismeretanyag áttekintése. Az amerikai szenzációcirkusz Órakeret 6 A modern cirkusz születése. Az Amerikai Egyesült Államok története. t A tanuló megismeri a menedzserszemléletű cirkuszvezetési modellt. Felismeri a reklám, az új médiák egyre nagyobb szerepét. Megismeri a korabeli emberek ismeretszerzési, szkozási igényét, megtapasztalja a mássággal szemben tanúsított viselkedés változását. Az USA megkésett és felgyorsított kapitalizálódása, a kommersz és a reklám gigantomániája. A modern cirkusz megjelenése. Utazó sátrak, utak megnyitása nyugat felé. Dan Rice. Barnum életútja, a manager-szemlélet, reklám (Jumbo története). Barnum múzeuma, a side show (a szakállas nő, Hüvelyk Matyi, stb.). A világ legnagyobb látványossága, fuzionálás a Ringling-fivérekkel. Főbb jellemzők (3 manézsos játszótér, cirkuszvonatok, building). Önálló információgy űjtés különböző médiumokból. Önálló vélemény megfogalmaz ása történelmi eseményekről, szereplőkről, jelenségekről, filozófiai kérdésekről. (Pl. torzszülöttek mutogatása cirkuszi látványosságk ént) Földrajz: Amerikai Egyesült Államok.
cirkuszvonatok, building). Fogalmak: sideshow, freakshow, building, Személyek: Jacob Bates, Bill Rickets, Dan Rice, Phineas Barnum, Tom Thumb Topográfia: Amerikai Egyesült Államok Kronológia: 1773 (Jacob Bates cirkusza), 1793 (Bill Rickets cirkusza), 1871 (Barnum megnyitja cirkuszát) A szovjet cirkusz Órakeret 8 t A tanuló felismeri, hogy az orosz cirkusztörténet kezdetei hasonlóak más európai országokéhoz, ugyanakkor a történelmi események, a forradalom jelentősen befolyásolta a cirkuszművészet későbbi útját. A tanuló megismeri a kultúrpolitika fogalmát, és felismeri a regnáló államhatalom művészeti életre gyakorolt hatását. Felismeri a művészeti szférában hozott döntések mögött húzódó politikai elveket. Megérti a felülről irányítás, központosítás jelentőségét a (cirkusz)művészetben. Orosz cirkusztörténet: regösök, pantomimusok, vásári komédia, a modern cirkusz megjelenése (Royal Circus, Szalamonszki, Ciniselli). Az első orosz cirkuszigazgatók (a Nyikityín-testvérek). A századforduló cirkusza: politikai színezetű, szatirikus (Durov testvérek), ill. avantgárd irányzatok (Majakovszkij, Vitali Lazarenko). A Nagy Októberi Szocialista Forradalom. Új kultúrpolitikai irányelvek. A szocializmus kísérletének filozófiaiesztétikai igazolása. A tervutasításos művészetstratégia. A Cirkusz Stúdiója, Lunacsarszkij beszéde. Truzzi Mahnovcsina, Majakovszij Moszkva ég c. pantomimja. Feltevések megfogalma zása egyes jelenségek hátteréről, feltételeiről, okairól. (Pl. az októberi forradalomr ól, a művészetpoli tika alakulásáról. ) Beszámoló, kiselőadás tartása (Pl. tipikus szovjet/orosz zsánerek.) Tájékozódás időben és térben: Az szovjet és az európai történelem összevetése.
Majakovszij Moszkva ég c. pantomimja. Szervezeti keretek, az állami cirkuszok számának növelése, artistaképző, a Cirkusz- és Esztrádmúzeum. Magas színvonal, új számzsánerek, művészi igényesség. Fogalmak: kultúrpolitika, tervutasításos művészetstratégia. Személyek: Nyikityín-testvérek, Lunacsarkszij, Durov-testvérek, Vitali Lazarenko, Truzzi, Majakovszkij. Kronológia: 1917 (a Nagy Októberi Szocialista Forradalom), 1928 (a Cirkusz- és Esztrádmúzeum létrehozása), 1930 (a Cirkuszművészeti Szakiskola növendékeinek bemutatkozása) A cirkusz Magyarországon a XIX. században. Órakeret 10 Magyarország a 19. században. A reformkor. A kiegyezés után. t A tanuló megismeri a 19. századi Budapest életét, a városban történő változásokat (új intézmények, a Városliget kialakítása, millenneum). Megérti a korabeli emberek életritmusát, szkozási igényeiket. Megismeri a artistáknak helyet biztosító művészeti intézményeket, helyeket. Megismeri a korabeli cirkuszok, mutatványosok, műsorok jellegzetességeit. Felismeri a külföldi cirkusztársulatok jelentőségét a magyar cirkusztörténetben. XVIII. sz. vége: angol műlovarok, heccszínház, vásárok. Budapest a XIX. században: reformkor, urbanizálódás, a népszkoztatási intézmények kialakulása, specializálódása (Városliget, korcsolyapálya, állatkert). A millenneumi építkezések és ünnepségek (Ős- Budavára, kiállítás). A színházépületekben bemutatkozó mutatványos társulatok (pl. Gautier, Averino Mihály, Klischnigg), és a lósport szerepe. Információk gyűjtése könyvtárakban. (Pl. a Városliget története, FSZEK Budapest Gyűjtemény.) Tájékozódás térben és időben: Változások követése térképen (Pl. Pest és Buda változásai) Vizuális kultúra: A technikai képalkotás: fényképezés, film jelentősége.
(pl. Gautier, Averino Mihály, Klischnigg), és a lósport szerepe. Bírkózás. Cirque Olimpique. Vándortársulatok a reformkorban (Wulff, Lejars, Bach, később Renz, Ciniselli, Herzog, stb.) Állandó épületek a század második felében. A századforduló 3 műsortípusa. kulcsfogalom kulcsfogalom Fogalmak: millenniumi ünnepségek, vurstli Személyek: Renz, Ciniselli Topográfia: Kronológia: 1896 (millenniumi ünnepségek) Órakeret 8 A Fővárosi Nagycirkusz Magyarország a 19. században. Az I. és II. világháború. t A tanuló megismeri a külföldi cirkuszigazgatók szerepét a FNC létrehozásában, működtetésében. Megismeri az épület történetét. Megérti a korabeli műsorpolitikák sikerének/sikertelenségének okait. A Néparéna, Baroccaldi József deszkacirkusza. Az első magyar artistageneráció. Jancsi Bohóc. Egy állandó cirkusz terve, Wulff Ede, a cirkusz megnyitása, az épület jellemzői, fellépő társulatok. Wulff csődje, Beketow Mátyás. Életútja, változások a cirkuszépületben. A Fényes-cirkusz, revüsítés. A II. világháború, károk, újraindulás. A cirkusz államosítása. A régi cirkuszépület lebontása, az új cirkuszépület. Eötvös Informatika: Archív filmfelvételek keresése az interneten és elemzésük.
lebontása, az új cirkuszépület. Eötvös Gáborné, Kristóf István. Fogalmak: heccszínház, revüsítés, államosítás. Személyek: Baroccaldi József, Wulff Ede, Beketow Mátyás, Jancsi bohóc (Morgenróth Károly), Fényes György, Eötvös Gáborné, Kristóf István. Topográfia: Kronológia: 1889. (Wulff cirkuszának megnyitása), 1904 (Beketow lesz a cirkusz bérlője), 1944 (a cirkusz bezárása), 1945. május 1. (a háború utáni első előadás), 1949 (a FNC államosítása), 1966 (a FNC épületének lebontása), 1971. június 14. (az új FNC ünnepi megnyitása) Témák A II. világháború: Fényes műsorpolitikája, az artisták helyzete (zsidótörvény, deportálás, számok szétesése, stb.). A cirkusz bezárása, újranyitása, a Göndör fivérek. A magyar cirkusz a XX. sz. második felében Órakeret 10 A második világháború jellemzői és következményei Magyarországon. A szovjet megszállás és a kommunista diktatúra jellemzői. A Kádár-korszak legfontosabb politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális jellemzői. A szocialista rendszer válságának okai. A magyar rendszerváltozás és hatása. t A tanuló családtagjain keresztül tájékozódik a megélt és megírt történelem különbözőségeiről. Tudatosítja a hatalom által a társadalomra kényszerített kompromisszum jellemzőit és hatásait. Átlátja a szocialista időszak cirkuszművészetre gyakorolt hatását, ennek későbbi következményeit. Kapcsolódási Fejlesztési követelmények pontok Különböző emberi magatartástípusok, élethelyzetek megfigyelése, következtetések levonása. (Pl. az egyes társadalmi csoportok életkörülményei.) A 1945 utáni politikai helyzet (szovjet irányítás, szocialista országok, vasfüggöny). Az artistaszervezet megalakulása: vizsgáztatás, a munkanélküliség csökkentése (mozivarieté), állandó fizetés. Államosítás (pl. családi helyett állami utazócirkuszok). Az artistaképző létrehozása, a MACIVA Különböző hanganyagok, filmek vizsgálata a történelmi hitelesség szempontjából. (Pl. a korabeli játékfilmekből kirajzolódó mindennapi élet és társadalomkép összevetése a történeti valósággal). Önállóan gyűjtött képekből összeállítás, tabló készítése. (Pl. a Állami Artistaképző Intézet megalapítása.) Beszélgetés egy
Az artistaképző létrehozása, a MACIVA elődjének létrejötte. Az artisták helyzetének javulása. A határok megnyitása. 1960-as évektől: a cirkusz népszerűsége (film, rádió), a számok magas színvonala, magyar specialitások. Politikai támogatás (Aczél György, TTT ), új cirkusz- és artistaképző épület. Állami elismerések. Rendszerváltás: a támogatás lecsökkenése, a cirkusz piaci alapokra helyezése. A MACIVA és az utazócirkuszok megállapodása. Állami Artistaképző Intézet megalapítása.) Beszélgetés egy társadalmi, történelmi témáról. Saját vélemény érthető megfogalmazása. (Pl. az államosítás hatása a cirkuszművészetre.) Tájékozódás térben és időben: Múltban élt emberek életének összehasonlítása a jelennel. (Pl. az 1945 előtti vándorcirkuszosok és az államosítást követő artisták élete.) Tanult helyek megkeresése a térképen. (Pl. a két tömb meghatározó államai.) A Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál. Ok és következmény, tény és bizonyíték, interpretáció, történelmi nézőpont. Fogalmak: szocializmus, egypártrendszer, államosítás, szakszervezet, mozivarieté, vasfüggöny, baráti országok, három T, rendszerváltás, privatizáció. Személyek: Fényes György, Göndör Ferenc és Mihály, Árvai Rezső, Baross Imre, Barton Nándor, Aczél György, Eötvös Gáborné, Kristóf István. Topográfia: Kronológia: 1947 (a Magyar Hivatásos Artisták Szabad Szakszervezetének létrejötte), 1948 (a Magyar Dolgozók Pártjának megalakulása, a nyílt kommunista diktatúra kezdete, az iskolák államosítása), 1950 (az Állami Artistaképző Intézet megalapítása), 1950 (az utazócirkuszok államosítása), 1954 (a MACIVA megalakulása), 1989. október 23. (a harmadik Magyar Köztársaság kikiáltása), 1996 (az első Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál) Az újcirkusz Órakeret 6 t A tanuló megismeri a cirkusz művészi válságát a 20. század közepén. Megérti azokat a változásokat (pl. új médiumok megjelenése), melyek ehhez a válsághoz vezettek, felismeri a cirkusszal szemben támasztott új elvárásokat Megismeri az 1970- es évek művészeti törekvéseit, felismeri színház, tánc és cirkusz kölcsönhatását. Megismeri a nagy újcirkusz-társulatok történetét, művészeti stratégiájukat. A cirkusz válsága, kiüresedése. A 68-as események. Értékrendek összehasonlí Vizuális kultúra: A technikai képalkotás: fényképezés, a film jelentősége,
A cirkusz válsága, kiüresedése. A 68-as események. A francia Bagnoletnemzedék, a CNAC létrehozása. A művészetek közti határ elmosódása. A dramaturgia, a szerepek, stb. megváltozása. Értékrendek összehasonlí tása, saját értékek tisztázása. (Pl. hagyományo s cirkusz/kortá rs cirkusz) Vizuális kultúra: A technikai képalkotás: fényképezés, a film jelentősége, hatása a cirkuszművészetre. Dráma és tánc: A színház és a modern tánc hatása a cirkuszművészetre. Guy Laliberté, a Cirque du Soleil megalapítása, megavállalattá növelése. Üzleti szemlélet, profizmus, szuperlátványosságok. Roncalli, Flic Flac, Cirkus Cirkör. Vita rendezése (Pl. hagyományo s cirkusz/kortá rs cirkusz) Fogalmak: újcirkusz, Személyek: Bernhard Paul, Guy Laliberté, Tilde Björfors Topográfia: Kronológia: 1968 ( prágai tavasz, diáklázadások), 1975 (a Roncalli megalapítása), 1984 (a Cirque du Suleil megalapítása) Tematikai egység A cirkusz, mint műalkotás témája Órakeret 6 t A tanuló felismeri, hogy a cirkusz közege, tagjai, azok sajátos életmódja A tematikai számos művész érdeklődését felkeltette. Megérti a cirkusz szimbolikus egység nevelésifejlesztési szerepét a művészetekben. Felismeri a művészetek hatását a cirkuszművészetre. Magyar nyelv és irodalom: Petronius, Verne, Erich Kästner, Thomas Mann, Soós László, Szép Ernő, Krúdy Gyula, Tersánszky, Karinthy Frigyes versek. Vizuális kultúra: Watteau, Picasso, Toulouse- Lautrec, Aba-Novák, Chagall. Fogalmak: Személyek: Topográfia: Mozgókép kultúra: Chaplin, Fellini, Trapéz, A cirkusz világa, Fel a fejjel.
Fogalmak: Személyek: Topográfia: Kronológia: Tematikai egység A tematikai egység nevelésifejlesztési Rendszerező ismétlés A középiskolai cirkusztörténeti ismeretanyag. Órakeret 16 Az érettségi témakörök rendszerező ismétlése során felkészülés az érettségi vizsgára. Budapest, 2013. március 12. Szonday Szandra