Szavak, szabályok és a lexikon A kísérletben azt vizsgáltuk meg, hogy milyen messze terjed ki az előfeszítés hatása. Korábbi vizsgálatok megmutatták (Thuma és Pléh, 2001), hogy az azonos alakú kétértelmű szavak előfeszítési hatása túlterjed a szófaj határán, sőt a dekompozíció lehet olyan erős, hogy még a saját paradigmájában nem létező alak is előfeszíthet egy szót (pl. a dobsz ige a dob főnév asszociátumait). Azt akartuk megvizsgálni, hogy mennyire lehet ezt a dekompozíció általi előfeszítési határt kitolni, vagyis előfeszítik-e egymást olyan alakok, amelyeknek ragozott alakjukban bár maga a rag ugyanaz, az alakjuk különbözik, (fogok-fogak) valamint olyan alakok, amelyek csak a ragozás miatt lettek kétértelműek, tőalakjuk eltérő (pl. falat).
Dekompozíció és holizmus Az angol nyelv mellett a magyar megjelenésének a pszicholingvisztikában nagy súlya lehet, mivel alapvetően más beállítódású nyelvről van szó, melyet gyakran a konfigurációs/nem konfigurációs ellentétpárral szoktak jellemezni. Fontos, hogy a lexikális modellek ne csak a konfigurációs nyelvekre épüljenek, hiszen ezekben maguk a szóalakok kevéssé változékonyak, ezért talán tárolásuk is valamivel kevesebb problémát vet fel. A nem konfigurációs nyelvek közül az inkább agglutinatív nyelvek, mint amilyen a magyar is, fontosak abban, hogy megértsük egyrészt azt, hogy hogyan tárolódnak a szavak a lexikonban, másrészt azt, hogy hogyan működhet pontosan a morfológia-szintaxis interface. A szavak tárolására alapvetően kétféle modellt vázolnak fel (és természetesen később ezek keverékeit). A holisztikus modell szerint a szavaknak minden egyes alakját külön-külön tároljuk, így külön a kutya, kutyát, kutyának, stb szavakat, és a megfelelőt hívjuk elő a mondatban. (Butterworth, 1983) A konfigurációs nyelvekben ez a tárolás talán nem is annyira problematikus, de nyilvánvaló, hogy bizonyos számú elem után elég nehéz lenne a tárolás. A másik, dekompozíciós modell (Taft, 1979) szerint a szavaknak csak a töveit tároljuk egy memóriatárban és van egy másik morfématárunk is, amelyben azokat a ragokat, jeleket és képzőket tároljuk, amelyeket a szótövekhez hozzáragaszthatunk. Így egy szabály alapján, ami megmondja mit mihez, milyen sorrendben ragaszthatunk elvileg rengeteg féle szót tudunk alkotni. A magyar nyelvben egy-egy főnévnek illetve igének számos alakja lehet, attól függően, hogy milyen szerepet tölt be a mondatban. A legalacsonyabb becslések is egy főnévnek pár száz különböző alakot jósolnak, aminek a külön-külön egészként való tárolása eléggé erőforrás igényes lenne. Ez ellen három ellenvetés is szólhat: (1) Kornai (1992) megmutatta, hogy a lehetséges alakok közül vannak olyanok, amelyeket szinte egyáltalán nem használunk. Ezeknek a tárolása kérdéses. A másik probléma (2), hogy amennyiben minden egyes alakot szabály nélkül a memóriában akarnánk tárolni, bár ez talán elméletileg az emberi agy kapacitását nem haladja meg, akkor sem lenne időnk arra, hogy a nyelvelsajátítás során minden alakot akár csak egyszer is halljunk. Harmadrészt pedig (3) képesek vagyunk nem létező szavakat is ragozni, vagy akár olyan új szavakat, melyek léteznek, de mi nem tudtunk róluk. Ezt nehezen tudnánk megtenni, ha csupán egy memóriatárra tudnánk támaszkodni. Ezért a holisztikus modell nem alkalmas az olyan nyelvek leírására, mint amilyen a magyar is.
Jelenleg úgy tűnik az a nézet a leginkább elfogadott, hogy általában a magyarban a dekompozíció fontos tényező, míg a nem transzparens képzett szavak, a szabálytalan alakok, valamint a gyakori alakok tárolódhatnak a memóriatárban. A dekompozíciót támasztják alá különböző pszicholingvisztikai kísérletek is. Magyarban például lassabban olvasunk ki olyan szavakat, amelyeken több morféma van, akkor is, ha ugyanolyan hosszúak és gyakoriak, mint a kontrollszavak, amelyek morfémákkal nem terheltek (kezetek vs. feleség) (Gergely??????). Priming vizsgálatok is kimutatták, hogy a felszínen különböző alakban megjelenő tövek is előfeszíthetik egymást, így például a dobsz ige a dob főnevet (Gergely, 1995) (Thuma, 2001). Szódöntési feladatokban, vagyis, ha azt kell eldöntenünk, hogy egy hangsor szó vagy nem, tovább tart elutasítani a rossz hangilleszkedésű morfémát, mint az egyáltalán nem is létező morfémát, vagy a tő rontásait, valamint tovább tart az elutasítás, ha igekötős igéknél kell döntenünk, és össze nem illő igekötőt és igét kapunk (felgondolni), nem pedig nem létező igekötőt, vagy nem létező igét. Modularitás és interakcionizmus Ha nem csak a szavak tárolásáról, hanem mondatok megértéséről van szó, akkor alapvetően három modellt lehetséges felvázolni, melyek versengő területe a mondatmegértés. A modularizmus, az interakcionizmus és a konnekcionizmus közül jelenleg számunkra az első kettő a fontos. Modularitás Fodor (1983) eredeti elképzelése az elmét modulokra osztotta. Az elképzelés lényege szerint nem egy egységes erőforrásrendszer old meg minden problémát, hanem az elménkben szakértők csücsülnek, akik egyfajta feladatra specializálódtak és azt szinte tökéletesen tudják végrehajtani. Ez lenne az oka a beszédmegértés szokatlan gyorsaságának. Fodor ezeket a modulokat reflexes -nek is nevezi, mert a működésüket nem tudjuk kikapcsolni, ugyanúgy, ahogy például nem tudunk úgy dönteni sem, hogy most éppen nem látjuk a színeket. A modulok fő jellemzői, hogy automatikusak, gyors a működésük, egymás számára átláthatatlanok, vagyis menet közben nem érintkeznek, így a másik működését nem is tudják befolyásolni. Természetesen eredményeik érintkeznek egymással, de szigorúan csak a végtermékek, nem a folyamat maga. Amiatt, hogy enkapszuláltak, következik, hogy érzéketlenek a kontextusra. Többféle
elképzelés él arról, hogy ezek a modulok működésükben egyfajta sorrendet követnek (Fodor eredeti elképzelése), vagy pedig párhuzamosan működnek (Tanennhaus, Carlson és Trueswell, 1989). Valójában nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a folyamatok, mialatt végbemennek nem érintkeznek egymással. SZÓTÁR Mondatelemző Szófelismerés Központi Probléma megoldó Ismeretek 1. ábra. modularista elképzelés. Forrás: Pléh (1998) Mivel a folyamatok maguk buták és nem érzékenyek a kontextusra, aktiválni fognak olyan jelentéseket is, amik nem relevánsak a mondatban. Swinney (1979) kezdte azokat a kísérleteket, melyekben a priming eljárás segítségével a modularisták azt akarták bebizonyítani, hogy valóban létezik ez a fajta korai kontextus semleges aktiváció. Vagyis egy szónak az éppen nem szükséges jelentését is aktiváljuk, ha egy mondatot hallunk. Emiatt lehet az, hogy a dobsz alak esetében a dob tő aktiválódik mindkét jelentésével akkor is, ha mind a kontextusból, mind az alakból tudni lehet, hogy nem lehet főnévi jelentése. Mivel a dob tő aktiválódott, mindkét jelentésének az asszociátuma is könnyebben aktiválódik, ezért a reakcióidő a szemantikai asszociátumokra lecsökken. Ez a priming hatás időben erősen korlátozott, 400 ms vagy annál kevesebb 200-300 ms az az időtartam, ami alatt a hatása még megmutatható, ezután már nincs jelentős különbség a kiolvasási idők között.
Az interakciós felfogás Az interakciós felfogás a korábbiakkal elmondottakkal szemben úgy gondolja, hogy időben már nagyon korán, már a feldolgozás első lépéseinél is érintkezhetnek egymással a feldolgozás különböző elemei. Ez a felfogás ennek, és nem az enkapszuláltságukban zavartalanul gyorsan dolgozó moduloknak tulajdonítja a megértés gyorsaságát. Ez a nézőpont a forma mellett a tartalmat is jelentősnek tartja a nyelvfeldolgozás során. Az elméletek, amelyből kiindul a tudásalapú elméletek, melyekben a szavak nem csupán lényegtelen címkék, amiket a szintaktikai fák végére lehet aggatni, hanem mivel valójában ők hordozzák az igazi jelentést, a szintaxis csak a jelentés tisztázását adná meg. Az interakcionista felfogás szerint minden információt egyszerre és igen korán használunk fel. A nyelv megértése opportunista: bármibe belekapaszkodik, ami közelebb úsztathatja az észlelt anyag feldolgozásához. A formai és tartalmi elemzés egymástól nem független: a szövegkörnyezet befolyásolja, hogy milyen formákat részesítünk előnyben. Az egyik központi tétele, hogy a kontextuális elvárások elébe mennek az ingernek, könnyebben feldolgozzuk emiatt a kontextusba illő információt. Így aztán, ha a kontextus megfelelő, sok olyan lexikális elem küszöbe lejjebb megy, ami kapcsolatban van a hallott anyaggal. Ezzel magyarázzák azt, hogy egységes koherenciájú szövegkörnyezetben ugyanolyan gyorsan felismerünk egy szót, ha az a feladat, hogy magát a szót felismerjük, mintha csak a szó kategóriáját adnák meg. Mivel a mondatban egy olyan kategóriájú szót várunk el, hamarabb felismerjük. Ezzel szemben, ha nincsen tartalmi koherencia, akkor könnyebb a fonetikai kódolás, mivel az elvárás nem segít minket a döntés meghozatalában. (Marslen-Wilson és Tyler, 1980). Hasonló eredményekre jutottak a hanghelyreállítási hatásokkal, ahol bizonyították, hogy ha megfelelő a kontextus és a szó első szótagja helyes, akkor folyamatos szöveg utánmondása során spontán kijavítjuk abban a hibákat, anélkül, hogy ezt észrevennénk. Ez nem mond ellent a modularitásnak, hiszen az a mondat megértésének enkapszuláltságára vonatkozott, arra nem, mi történik, ha el kell ismételni valamit. A következtetés, amit levonhatunk az, hogy bizonyosan nincsen egy ismétlő modul az agyunkban. Azonban a tény, hogy ez az utánmondás akár 250msec aszinkronitással is működhet (körülbelül ennyi egy szótag kiejtésének ideje), azt mutatja, hogy nagyon gyors folyamatról van szó. Ezért lényeges, hogy az első
szótagnak jó legyen, mert ellenkező esetben a lexikai keresést már az elején félrevezeti. A gyorsaság szerintük a korai egymással interakcióban lévő és egymást támogató rendszerek eredménye. Ezt a nézetet látszott alátámasztani Slobin kísérlete is (Pléh, 1998), amelyben a szemantikai irreverzibilitás hatását mutatta ki. Vagyis ha a mondat alanya és tárgya nem felcserélhető (A kutya rágja a csontot) akkor a mondat nem olyan nehéz, mintha szintaktikai elemzést is kell végeznünk (A bárányt kergeti a mókus). Forster (idézi Pléh, 1998) azonban kimutatta, hogy ennek csak utólagos hatása van, akkor, ha gyorsan mutatjuk be az ingereket, nem könnyebbek a szemantikailag nem megfordítható mondatok. Warren hanghelyreállításos kísérletében azt mutatta ki, hogy ha egy hangot kivágnak a szóból és azt köhögéssel helyettesítik (0,12s tartamnyi időről van szó), akkor két dolog történik: egyrészt (1) a személyek nem hallják a hiányzó hangot és a köhögést nem tudják jól lokalizálni, másrészt (2) pedig a kontextusnak megfelelően állítják helyre a hiányzó hangot. Az, hogy valóban szótári alapú ez a helyreállítás, jól mutatja, hogy nem történik meg abban az esetben, ha nem létező szónak törlik egy részét. Kísérletünk szempontjából mindez azonban azt jelentené, hogy mivel a különböző feldolgozórendszerek érintkeznek egymással, ezért nem lenne szabad, hogy irreleváns jelentés aktiválódjon. Tudjuk, hogy nem lehet az a szó a mondatban, akár szintaktikai szerepe, akár jelentése miatt, ezért valójában gátlódnia kellene, hogy ne zavarja a feldolgozást, de legalábbis nincs oka, hogy aktiválódjon. Konnekcionista modellek A konnekcionista modellek az emberi agy neuronjait imitálva összeköttetések segítségével bizonyos feladatok megoldásával próbálkoznak. Az ember kognitív modellezésében a teljesítmény legtöbbször nem a tökéletes teljesítmény, hanem az emberihez közelítő mintázat. Szempontunkból ezek a modellek nem különböznek az interakcionista modellektől, ezek szintén azt jósolják, hogy a jelentés és a forma már kezdetektől jelen van a feldolgozás folyamatában. A priming
Primingnak vagy előfeszítésnek nevezzük a döntés vagy válasz pontosságának vagy gyorsaságának a megnövekedését annak következtében, hogy a döntésben megjelenő információt korábban kontextusban már láttuk. Ez a gyorsulás nem szándékos és nem kapcsolódik a feladathoz kapcsolódó motiváció megnövekedéséhez. Feltételezhetjük, hogy ez az előfeszítési hatás nem szándékos vagy akár nem tudatos folyamat, mivel nem feltétlenül emlékezeti feladatot követ és ráadásul gátló hatással is bírhat. A priming hatásának egyik eredeti bemutatása azzal a lexikális döntési feladattal történt, amelyet a kísérletben mi is használtunk (Meyer and Schvaneveldt, 1971). Ebben a feladatban azt kell a kísérleti személynek eldöntenie, hogy a látott betűsorozat a nyelv egy létező szavát reprezentálja-e. Előfeszítést (vagyis gyorsabb döntést) lehetett kimutatni azokban az esetekben, ha két egymást követő betűsor szemantikailag kapcsolatban álló létező szó volt. Ha például a kiolvasandó, vagyis célszó az volt, hogy orvos, akkor az emberek ezt a szót gyorsabban olvasták ki, ha előtte a nővér szót látták, mint akkor, ha az észak szót vagy egy nem létező hangsort, mint mondjuk a laku. Ennek a szemantikai előfeszítés-nek a magyarázatát a terjedő aktiváció mechanizmusa adta, melyet Collins és Loftus (1975) írt le, egy olyan korábbi modell alapján, amit Collins és Quillian (1969) írtak le (lásd 2. ábra). Ebben az új szemantikus memória modellben nem volt szigorúan hierarchikus a szerveződés. Collins és Loftus elképzelése szerint ha egy fogalomnak a reprezentációja aktiválódik, akkor ez az aktiváció tovaterjed a szomszédos csomópontokra is. Ha ezt a szomszédot mutatjuk be a szó után következő betűsorként, akkor gyorsabban tudjuk azonosítani, mert az aktivációjához már nem szükséges annyi bemeneti információ, hiszen maga a szó már részben elő van feszítve. Egy mögöttes feltételezése a modellnek, hogy az egymással szemantikai kapcsolatban álló fogalmak egymáshoz közelebb helyezkednek el, mint az egymástól szemantikailag távolabb eső szavak, (ahogyan azt a Collins és Quillian modell jósolja), ezért az előfeszítési hatás egyenesen arányos a szemantikai kapcsolat erősségével. Fontos, hogy szem előtt tartsuk, hogy ez az előfeszítési hatás annak ellenére megtörténik, hogy a személyeknek nem feladatuk az, hogy megjegyezzék vagy használják a korábban látottakat. Ezért az előfeszítésről úgy gondolják, hogy független a szándéktól és sokan automatikus folyamatnak tartják. Mivel úgy tűnik, hogy nem vagyunk a hatásának tudatában, ezért tudattalannak is gondolják.
(1969) 2. ábra. Collins és Loftus terjedő aktivációs modelljének vázlata. Collins és Quillian
Első kísérlet A kísérletben 38 egyetemista vett részt a SZTE Bölcsészkarának a hallgatói közül. A hallgatók a kurzuskövetelmények egy részét teljesítették a kísérletben való részvétellel. A mondatanyag A személyek 24 mondatot láttak, melyek utolsó szava vagy kétértelmű volt, vagy kétértelmű tőre lehetett visszavezetni. Ezek a mondatok háromfélék lehettek, ahogyan azt az 1. táblázat mutatja. Az elsőben a főnévi és igei alak azonos volt. A másodikban az egyik vagy nyitó vagy rövidülő tő volt, ezért más alakot vett fel. A harmadik egy kontroll eredménye, ahol a szavak annyira voltak hasonlóak, mint a korábbi ragos alakok, de nem volt közös tő, amire vissza lehetett volna őket vezetni. Azt akartuk tudni, hogy valóban a tőre vezethető-e vissza az aktiváció, vagy egész egyszerűen az történik, hogy egy automatikus és buta raglevágást követően bizonyos hasonlósági szint felett minden szó és szótő aktiválódik, akár ugyanaz volt a tő, akár nem. A mondatok száma a listában nem volt teljesen kiegyenlített, ahogyan azt a 1. táblázat utolsó oszlopa mutatja. Mondat A prime Mondat B prime A és B targetek Item Mostanában nagyon sokat sírok. Nagymamámnál ketrecben vannak a nyulak. A réten túl ott van a kis berek. A temetőben sorban állnak a sírok. Evés után a szalvétáért nyúlok. Mostanában egyre alacsonyabbak a bérek. Könny, hulla 7 Húsvét, kéz 12 Erdő, fizetés 5 1. táblázat. A mondatok fajtái a kísérletben A személyek egy mondatnak csak az egyik (igei vagy főnévi jelentésű előfeszítővel rendelkező) fajtáját látták, amely után az esetek felében a releváns, a másik felében az irreleváns jelentés asszociátuma jelent meg a képernyőn és erre kellett a személyeknek lexikai döntést adniuk. A változók az A és B targetekre adott reakcióidők voltak. Az esetek felében a mondatok után nem asszociátumokat, hanem
független szavakat (amelyek azonban más mondatban asszociátumok voltak - kontrollhelyzet), vagy nem létező hangsorokat láttak. (A mondatsorokat és a target szavakat a függelék tartalmazza.) A mondatokban a szavak negyede ál-szó volt. Kísérleti elrendezés A kísérleti személyeknek egy PC számítógép képernyője előtt ülve VVP program segítségével mutattuk a mondatokat 1250 msecig, miután egy 200 msec késleltetés után felvillant előttük a target, erre kellett az enter (igen, szó volt) vagy a szóközbillentyű (nem volt létező szó) lenyomásával reagálniuk. A célszó maximum 5000 ms-ig volt látható, ezután vagy gombnyomásra eltűnt. Eredmények A statisztikáknál az alapvető kérdés az volt, hogy ugyanannak a szónak a kiolvasása gyorsabb vagy lassabb-e annak függvényében, hogy milyen mondat volt előtte. Ez háromféle reakcióidőt eredményezett a kísérlet szempontjából: vagy a releváns jelentés asszociátuma volt, vagy az irreleváns jelentés asszociátuma, vagy pedig egy független mondat állt előtte. Prime mondat Az akváriumban egymást kergetik a halak. Ha meghal, hát én is vele halok. Már 10 perce a buszmegállóban állok. Target ponty 2. Táblázat. Példák a célszó előtti háromféle lehetséges mondatra: releváns jelentés, irreleváns jelentés és független jelentés. Alapvető eredményünk, hogy a nem-szavakat lassabban azonosítják az emberek nem szóként, mint a szavakat szóként (t=1,951; df=72; p<0,05). Egy másik ellenőrző vizsgálatunk azt is megmutatta, hogy a csoportok között nincsenek szignifikáns különbségek, ha az összes szó kiolvasási idejét nézzük (t=-2,019; df=41; p=n.s.), vagyis tudhatjuk, hogy nem annak köszönhetőek bizonyos eredményeink, hogy egyes csoportokba éppen a gyors reakcióidejű személyek kerültek.
Releváns jelentés irreleváns jelentés Egy robosztusabb mércét választva először személyen belüli elemzéset végeztünk: páros t-próbákkal állapítottuk meg, hogy vannak-e eltérések ezek között a csoportok között. A relevanciának nagyon erős fő hatása van a kísérleti mondatanyagon (lásd:1. Diagram), a releváns jelentését a szónak az emberek gyorsabban olvasták el, mint a nem releváns jelentést valamint a független szavakat, tehát facilitációról beszélhetünk (F=- 1,940; df=73; p<0,05). A rövid ISI ellenére sem lehet kimutatni az egész anyagon az irreleváns asszociátum reakcióidejének felgyorsulását, amely nem különbözik a független szavak kiolvasási idejétől (t=-0,314; df=73; p=n.s.) ám lelassulása sem jellemző, vagyis nem kerül gátlás alá. 950 940 930 920 910 900 890 880 releváns irreleváns független reakcióidő 1. Diagram. A relavancia hatása a reakcióidőkre Azonos alak, azonos tő és pszeudo tövek Fontos tudni, hogy erősebb-e az előfeszítés abban az esetben, ha a kétértelmű tő kétértelmű alakja, vagy egyértelmű alakja jelenik meg, esetleg két hasonló alak, amely azonban nem vezethető vissza azonos tövekre. Ehhez az irreleváns jelentések facilitáció mintázatát kell megvizsgálnunk.
1000 950 900 850 kétértelmű egyértelmű pszeudo reakcióidő 908,964 936,58 973,289 2. Diagram az egyértelmű (dobsz), kétértelmű (dobok) illetve pszeudo rokonságú (bérek-berek) alakok irreleváns jelentésének reakcióideje Az eredmények szerint a 2. Diagram on látható különbségek szignifikánsak: a leggyorsabban akkor aktiválódik az irreleváns jelentés, ha az egyébként kétértelmű, ez gyorsabb, mintha maga az alak egyértelmű (t=-1,297; df=73; p<0,01). Azonban a pszeudo módon kapcsolt szavakat sokkal lassabban olvassák fel a kísérleti személyek, mint más irreleváns szavakat (t=2,354; df=73; p<0,05), de még a független szavaknál is lassabban (t=1,328; df=71; p<0,05),vagyis ezek úgy tűnik egyfajta gátlás alá kerülnek. Ige-főnév = főnév-ige? Ismételten az irreleváns asszociátumok reakcióideit vizsgálva azt találtuk, hogy az igék és a főnevek egymást ugyanolyan jól előfeszítik, nem volt szignifikáns különbség sem az egybevont statisztikán (t=4,621; df=73; p=n.s.), sem akkor, ha különválasztottuk az egyértelmű (t=-2,327; df=35; p=n.s.) és a kétértelmű (t=2,398; df=71; p=n.s.) ragozott szóalakokat (Lásd: 3. Diagram). 940 935 930 ige prime főnév prime 925 egyértelmű kétértelmű ige prime 932,84 938,27 főnév prime 931,24 935,46
3. Diagram Igék és főnevek egymást előfeszítő mértéke Kísérlet 2 Ebben a kísérletben arra voltunk kíváncsiak, hogy vajon akkor is előfeszíti-e egy szó az irreleváns jelentést, ha valójában az nem vezethető vissza egy és ugyanazon tőre. Tudjuk, hogy a pszeudo tövek nem feszítik elő egymást, de vajon az olyan szavak, amelyeknek a ragozott alakja egy másik alak ragozatlan alakja (én az autót szerelem vs kellemes érzés a szerelem), mi a helyzet? A korábbi vizsgálatunkból kiindulva azt kellene gondolnunk, hogy nem feszítik elő egymást, hiszen a szerelem főnévnek nincs egy olyan alakja, hogy szerel, vagyis nem vezethető jobban vissza erre, mint a berek arra a tőre, hogy ber. A különbség azonban az, hogy ezekben az esetekben a tő legalább létezik, még ha elméletileg nem is kapcsolódik ehhez a szóhoz. Vagyis ha mégiscsak van egy buta kis modul, aki lelkesen levágja a szavak szuffixumnak látszó végződéseit, akkor ez egy olyan hely lenne, ahol a működését meg lehetne fogni. Alanyok A kísérletben 38 alany vett részt, akik ezzel egyetemi kurzusuk követelményének egy részét teljesítették. Mindannyian ép látású és nyelvi zavarok nélküli felnőttek voltak. Kísérleti mondatsor Ebben az esetben személyen belüli összehasonlításokat végeztünk. A személyek minden mondatnak mindkét alakra végződő asszociátumát látták (a kísérletet két alkalommal vettük fel). Többféle prime létezett, bár ebben a kísérletben már nem alkalmaztunk eltérő alakokat az azonos szótöveknél, csak magukat a szótöveket mutattuk, mint kontroll ahhoz képest, amikor nincs közös visszavezethető szótő. Csoport Mondat Target Ua a szótő "Hamar hízik ki, ki sokat fal." tégla Eltérő szótő Ragozott prime A cukortól nagyon fog fájni a fogad." veszít Ragozatlan "Sok ember csak a játék kedvéért fogad." agyar prime
Rokon Ragozott prime "A konyhában a lány minden almát felvágott." sonka szótő Ragozatlan prime "A boltban ma igen olcsó a felvágott." hasít 3. táblázat. Példamondatok a második kísérletből. Kísérleti helyzet Ugyanazt a VVP programot használtuk, mint az előző kísérletben. A mondatok ebben az esetben 1000 msecig voltak láthatóak a képernyő közepén, majd egy 250 msec-os maszkolást követően megjelent a célszó, amelyre a kísérleti személynek lexikális döntést kellett hoznia. A szavakat hosszúság és gyakoriság alapján kiegyenlítettük. Kísérleti hipotézisek: Az előző és korábbi kísérletek alapján az alábbi hipotézisekkel éltünk: A releváns jelentés jobban elő fogja feszíteni az asszociátumot, mint a nem releváns Az eltérő előfeszítések mind gyorsabb reakcióidőket eredményeznek, mint a független szavak A különböző típusú előfeszítések különféleképpen feszítik majd elő a célszavakat. Legerősebben az azonos alakú, kicsit gyengébben a rokon szó, még gyengébben a csak ragozott alakjukban megegyező szavak fogják előfeszíteni a másikat. Eredmények Független szavak, releváns asszociátumok, irreleváns asszociátumok
Hivatkozások Taft, M. (1979) Recognition of affixed words and the word frequency effect, Memory and Cognition, 7, 263-272 Kornai, A. (1992) Frequency in morphology, In: Kenesei, I., Pléh, Cs. (eds.) Approaches to Hungarian, Vol. IV, The structure of Hungarian, JATE, Szeged. Butterworth, B. (1983) Lexical representation, In: Butterworth, B. (ed) Language production, Vol 1, Academic Press, London. Gergely, Gy., Pléh, Cs. (1995): Alaktani kétértelműségek és a morfológiai feldolgozás a magyarban, Magyar Pszichológiai Szemle, 51, 1-27. Thuma, O., Pléh, Cs. (2001). Kétértelműség és dekompozíció magyar nyelven. In: A magyar morfológia pszicholingvisztikája. Szerk.: Pléh Csaba, Lukács Ágnes. Budapest, Osiris Tanennhaus, M.K., Carlson, G., Trueswell, J.C. (1989). The role of thematic structure in interpretation and parsing. Language and cognitive processes, 4 211-214. Fodor, J.A. (1983). The modularity of mind. Cambridge, MASS, MIT Pléh, Cs. (1998). Mondatmegértés a magyar nyelvben. Osiris, Budapest Marslen-Wilson, W.D., Tyler, L.K. (1980). The temporal structure of spoken language understanding. Cognition, 8. 1-71. Meyer, D. E., & Schvaneveldt, R. W. (1971). Facilitation in recognizing pairs of words: Evidence of a dependence between retrieval operations. Journal of Experimental Psychology, 90, 227-234. Collins, A., Loftus, E. (1975). A spreading activation theory of semantic memory. Psychological Review, 82, 407-428. Collins, A., Quillian, M.,R. (1969). Retrieval time from semantic memory journal Journal of Verbal Learning and Verbal Behavior. p 240