Balaton parti Fenntartó és Hasznosító Kft. 8600 Siófok, Petőfi sétány 3. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Siófok, 2014. november 7.. Kónyáné dr. Zsarnovszky Judit mb. jegyző E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2014. novemberi rendkívüli ülésére Tárgy: A Balaton-parti Kft. hitelszerződéseinek meghosszabbítása Előterjesztő: Dr. Baráth István ügyvezető igazgató Balaton-parti Kft. Előkészítette: Balaton-parti Kft. Tárgyalja: Pénzügyi és Tulajdonosi Bizottság
2 Tisztelt Képviselő-testület! A Balaton-parti Kft. 200 millió forint forgóeszköz-hitel, és 260 millió forint folyószámla-hitel igénybe vételével gazdálkodik. Mindkét hitelt az ERSTE Bank nyújtja, és mindkét szerződés 2014. október 22-én járt le, és a Képviselő-testület 155/2013.(IX.26.) számú határozata alapján került meghosszabbításra 2014. december 31-ig. További 150 millió forint éven belüli lejáratú (likvid) hitelt vett igénybe a Balaton-parti Kft. a Szigetvári Takarékszövetkezettől, melynek lejárata 2014. december 31. Szükséges egyrészt az ERSTE Bank által nyújtott hitelszerződések meghosszabbítása, másrészt a további 150 millió forint folyószámla-hitel igénybe vétele. Tekintettel arra, hogy a Termofok Kft. beolvadt a Balaton-parti Kft-be, a jogutódlással a Termofok Kft. fizetési kötelezettségei is a Balaton-parti Kft-re szálltak át. A Termofok Kft. által korábban felvett wellness-hitel, és két kórházfejlesztési hitel, összesen 350 millió forint fejlesztési hitel törlesztése hárul a továbbiakban a Balaton-parti Kft-re. A GYEMSZI-vel folytatott tárgyalások során nem sikerült érvényesíteni azt az elképzelésünket, hogy a kórház fenntartói jogának átvételéhez kapcsolódóan vállalják át a kórház fejlesztésére felvett hitelek törlesztését.(a Balaton-parti Kft. hitelállományáról készített táblázatot mellékelem.) 2014. december 17-én 97 millió forintos törlesztő részlet, valamint kamat, összesen 102 millió forint visszafizetése lesz esedékes, melynek kiegyenlítéséhez a Balaton-parti Kft. jelenleg forrással nem rendelkezik. Több pénzintézettel folytattunk tárgyalásokat, próbáltuk igénybe venni az MNB gazdaságfejlesztési hitelprogramja által nyújtott lehetőségeket, sajnos ezen lehetőségek az Önkormányzati tulajdonú társaságok részére nincsenek megnyitva. (Minden más feltételnek megfelelnénk.) 2015. január 1-től kezdődő hatállyal a lejáró hitelek összevonásával 460 millió forint összegű forgóeszköz-hitel, valamint 150 millió forint éven belüli likvid hitel felvétele szükséges. Számlavezető bankunk az ERSTE Bank Hungary Zrt. támogatja, és megvalósíthatónak tartja azt az elképzelésünket, mely szerint 150 millió forint folyószámla-hitelt nyújt 2015. január 1- től, valamint a meglévő 200+260, azaz összesen 460 millió forint hitelszerződéseinket összevonja és 460 millió forint összegű forgóeszköz-hitellé alakítja. A forgóeszköz hitel lejárata 2020. december 31. 2014-ben és 2015-ben a tervezet szerint törlesztő részlet nem lesz, az azt követő 5 évben évente kétszer, július 20-áig, és december 31-ig lesz esedékes a törlesztés, 50 millió forintos egyenlő részletekben, 2020. december 31-én 10 millió forintos végtörlesztéssel. Biztosítékként a Siófoki Nagystrand, mint ingatlan fedezet, valamint az Önkormányzat kezesség vállalása szerepel. A Siófoki Nagystrand jelenleg is fedezetként szolgál az Önkormányzat kezességvállalásához.
3 A 150 millió forintos folyószámla-hitel igénybe vételéhez az Önkormányzati kezességvállaláshoz kormányzati hozzájárulás nem szükséges, mivel az éven belüli, likvid hitel lesz. A Balaton-parti Kft. és a Siófok Holdinghoz tartozó társaságok gazdálkodásához a fenti hitelkeretekre szükség van. Más pénzintézet is hajlandóságot mutatott hasonló konstrukcióban hitelnyújtásra, azonban legegyszerűbbnek és legkedvezőbbnek a jelenlegi számlavezető bankunkkal érvényes hitelszerződés meghosszabbítása (átalakítása) mutatkozik. Mellékeltem az előterjesztéshez a Szigetvári Takarékszövetkezet szerződéses ajánlatát, a pénzintézet által jóváhagyott szövegtervezetként. Az Erste Bank Hungary Zrt. és a Szigetvári Takarékszövetkezet ajánlatainak összehasonlítása: Sorszám Szempontok ERSTE Bank Hungary Zrt. Szigetvári Takarékszövetkezet 1. Folyósított összeg 460 millió Ft 450 millió Ft 2. Végső lejárat 2020.12.31. 2019.08.31. 3. Kamat mértéke 1 havi BUBOR+2,50% /év 4. Igényelt biztosítékok Ingatlan + Önkorm. kezességvállalása 5. 150 millió Ft likvid hitel folyósítása 2015. 01.01- től 6. Folyósítási feltétel (egyebek mellett) banki döntés meghoszszabbítása szükséges számlaforgalom 90%-át az Erste Banknál kell bonyolítani 3 havi BUBOR+ 2,9% Ingatlan + Önkorm. kezességvállalása banki döntés meghoszszabbítása szükséges számlaforgalmi limit 800 millió Ft/év Az előterjesztést a Pénzügyi és Tulajdonosi Bizottság tárgyalja, a Bizottság álláspontját a Képviselő-testület ülésén ismerteti. Kérem a T. Képviselő-testületet, alakítsa ki álláspontját, és hozza meg döntését az előterjesztés tárgyában. Határozati javaslat: A Képviselő-testület hozzájárul ahhoz, hogy a Balaton-parti Kft. az ERSTE Bank Hungary Zrt-vel jelenleg fennálló 460 millió forint összegű hitelszerződéseit egy forgóeszköz hitelszerző-déssé
4 összevonja, és meghosszabbítsa, az alábbiak szerinti törlesztő részlettel és lejárattal: 2015. július 20-ig nincs törlesztő részlet, azt követő 5 évben évente kétszer, július 20-áig, és december 31-ig lesz esedékes 50 millió forint törlesztés egyenlő részletekben. A hitelszerződés lejárata 2020. december 31., a lejáratkor esedékes végtörlesztés összege 10 millió forint. A Képviselő-testület hozzájárul, hogy az éven túli forgóeszközhitel mellett a Balaton-parti Kft. 150 millió forintos éven belüli folyószámla-hitelt vegyen igénybe 2015. január 1-től. A Képviselő-testület hozzájárul, hogy a folyamatos működés biztosítása érdekében a fenti hitelekhez a 6747 hrsz-ú ingatlan (Siófoki Nagystrand) és az Önkormányzat készfizető kezességvállalása továbbra is fedezeti biztosítékként kerüljön bevonásra. A készfizető kezesség vállalás 0,5%-os díjazás ellenében történik, melyre vonatkozóan megállapodást kell kötni a Balaton-parti Kftvel. A Képviselő-testület hozzájárul, hogy a Balaton-parti Kft. ügyvezetője a fenti feltételekkel a hitelszerződéseket megkösse, továbbá meg- hatalmazza a Polgármestert és a Jegyzőt, hogy a kormányzati hozzájárulás beszerzése iránt intézkedjen, azt követően a biztosítékok nyújtásához szükséges okiratokat aláírja, és a szükséges jognyilatkozatokat megtegye. Felelős: Dr. Lengyel Róbert polgármester Kónyáné Dr. Zsarnovszky Judit jegyző Dr. Baráth István ügyvezető igazgató (a szerződések megkötéséért) Határidő: értelem szerint Siófok, 2014. november 07. Dr. Baráth István ügyvezető igazgató
5