MUNKAVÁLLALÁSI AKTIVITÁS ÉS SZÜLŐI SZEREPVÁLLALÁS KAPITÁNY GABRIELLA Hazánk II. világháború utáni társadalmi-gazdasági fejlődésének számos folyamatában a nők gazdasági aktivitásának alakulása jelentette az egyik leglátványosabb, legnagyobb volumenű változást. Az aktív kereső nők létszáma az 1950-es évek során közel félmillióval, a következő két évtizedben pedig további 511 ezerrel gyarapodott. A század első felére jellemző egyharmad körüli (1930-ban 31, 1941-ben 35%-os) aránnyal szemben 1980-ban a munkavállalási korú (15 54 éves) nők 71 %-a dolgozott aktív keresőként. A gyermekgondozási segélyt igénybe vevők, vagyis a kereső munkából csak átmenetileg kiváltak figyelembevételével számított foglalkoztatottsági ráta meghaladta a 80%-ot. Mivel a fennmaradó hányad jelentős részét (így a rokkantsági, illetve korkedvezményes nyugdíjasokat, a nappali tagozaton tanulókat, az egyéb eltartottak közül mindazokat, akik egészségi állapotuk, családi körülményeik, koruk miatt nem tudtak munkát vállalni) potenciális munkaerőtartalékként sem lehetett figyelembe venni, a nők foglalkoztatása megközelítően elérte a társadalmilag lehetséges maximumot. 1980 és 1990 között a 15 54 éves női népesség létszáma 4%-kal, az ilyen korú kereső nőké pedig 6% -kai lett kevesebb. Kissé módosult ugyan a munkavállalási korú női népesség gazdasági aktivitás szerinti összetétele, de a foglalkoztatottságuk szintjében nem következett be lényeges változás. 1990 elején a munkavállalási korú nők 78%-a minősült foglalkoztatottnak. A népszámlálás által számba vett 34 ezer munkát kereső, elhelyezkedni nem tudó nő a 15 54 éves női népességnek mindössze 1,2%-át jelenti. A század első felében a női munkavállalókat még szinte csak pótlólagos munkaerőként, a rendelkezésre álló férfi munkaerő kiegészítésére, illetve főként bizonyos munkaterületeken alkalmazták. Ennek megfelelően épült fel a társadalmi-gazdasági szervezet, ezt szolgálta a nemek közötti természetes munkamegosztásra épülő család, amelyben az anya gondozza a gyermekeket, rendben tartja a háztartást, biztosítja azt, hogy férje otthoni gondoktól mentesen, zavartalanul végezhesse munkáját, az apa pedig megteremti a család megélhetéséhez szükséges anyagi javakat. A nők többsége szabadon választhatott a kereső munka és a gyermeknevelés között. Aki tudatosan készült valamilyen pályára, elhivatottságból, meggyőződésből választott magának kereső foglalkozást, az igen gyakran lemondott az anyaságról. Aki viszont gyermeket szült, az többnyire élethivatásként vállalta az anyai szerepet. A hagyományos, klasszikus családi háttérrel rendelkező gyermekes nők általában nem vállaltak kereső munkát,
276 KAPITÁNY GABRIELLA szinte kizárólag csak körülményeik megváltozása, családjuk anyagi helyzetének romlása miatt jelentek meg a munkavállalók között, pl. ha férjük betegség vagy más ok miatt kiesett a kereső munkából. A 15 éves és idősebb aktív kereső nők többsége (1920-ban 53, 1930-ban 56%-a) hajadon volt. A házasok aránya a megfelelő korú aktív kereső nők között 1920-ban az egynegyedet sem érte el (24%), 1930-ban pedig egyötöd alatti (19%) volt. 1949-re számottevően módosult a kereső nők családi állapot szerinti összetétele. 44%-ra csökkent a hajadonok hányada, létszámuk is alacsonyabb lett a korábbinál, ugyanakkor jelentősen emelkedett a kereső munkát vállaló házas, illetve volt házas nők száma. A háború befejezését követően, a negyvenes évek utolsó negyedében megindult gazdasági és politikai változások pl. az 1948-ban megkezdődött államosítás már szerepet játszottak abban, hogy 87%-kal több házas nő vállalt aktív kereső munkát, mint nagyjából két évtizeddel korábban. Bár a családi állapot a fennálló jogi helyzetet fejezi ki, és nem a tényleges családi állást, ezek az adatok is megfelelően tükrözik a jellemző tendenciákat. 1949 és 1960 között 40% -kal növekedett az aktív munkát végző nők létszáma, a 15 54 éves nők fele folytatott kereső tevékenységet. A tömeges női munkavállalást alapvetően a megélhetés kényszere motiválta, és motiválja napjainkban is. Az a családmodell, amelyben a férj a "kenyérkereső", a nő pedig anya és háziasszony, egyre kevésbé képes megfelelően működni, a két jövedelem egyre inkább feltétele a család megélhetésének. A család létfenntartásához szükséges jövedelem megszerzésébe egyre több esetben kénytelen a feleség is bekapcsolódni. 1949-ben a házas nők 16%-a végzett kereső munkát, 1960-ban már csaknem kétötödük dolgozott. Jelenleg a házaspáros családok 57%-ában az aktív kereső férj mellett a feleség is dolgozik (49%), vagy gyesen, gyeden van (8%). A gyermek nélkül élő házaspároknál ez az arány alacsonyabb, 27%, ugyanakkor az egygyermekes családoknál 72, a kétgyermekeseknél 84%. A három- és többgyermekes családoknál a gyermekszám növekedésével fordított arányban csökken a kétkeresős családok hányada, de még így is meglehetősen magas. Mindez azt igazolja, hogy a családok kevés kivételtől eltekintve csak akkor tudnak gyermeket felnevelni, ha mind a férj, mind a feleség dolgozik. Az alatt a negyven év alatt, amely a II. világháborút követő első és a legutolsó népszámlálás között eltelt, a családok száma 23%-kal növekedett, a családokban élőké viszont mindössze 6%-kal lett magasabb. Míg 1949-ben 100 családban átlagosan 339 személy élt, napjainkban csupán 293. Az átlagos családnagyság csökkenéséhez nagymértékben hozzájárult a családok családtípus szerinti megoszlásának kedvezőtlen alakulása. Jelentősen megnőtt ugyanis azoknak a száma, akik egyedül, házastárs, élettárs nélkül nevelik gyermeküket. 1949-ben még csak 307 ezer ilyen "csonka" családot vettek számba, most viszont már 452 ezer családból hiányzik özvegyülés, válás, különváltan élés miatt az egyik szülő. A családok között a gyermekes házaspárok (élettársi kapcsolatot is beszámítva) hányada az 1949. évi 60%-ról 50%-ra esett vissza. 1990 elején a családok
MUNKAVÁLLALÁS - SZÜLŐI SZEREPVÁLLALÁS 277 egyharmada gyermek nélkül élt, és csupán 45%-ukban nevelkedett 15 évesnél fiatalabb gyermek. Alapvetően megváltozott a gyermekes családok gyermekszám szerinti összetétele is. 40 évvel ezelőtt a gyermekes családok 43%-ában egy, 30%-ában két gyermek élt. A három, illetve négy vagy ennél több gyermekes családok aránya alig tért el egymástól (14, illetve 13%). Napjainkban a gyermekes családoknak csaknem a fele (48%-a) egygyermekes, kissé több mint kétötödükben (41%) két gyermek van. A háromgyermekes családok hányada 8, az ennél több gyermekeseké 2%, így a gyermekes családoknak mindössze egytizedében él két gyermeknél több. Az eltelt negyven év alatt megváltozott az ideális családnagyságról alkotott felfogás, így már a három gyermek felnevelését vállaló családok is sok gyermekesnek, "nagycsaládnak" számítanak. Bár a családokban élő gyermekek számát egyéb tényezők is befolyásolják (pl. a házasságtartam, a már felnőtt gyermekek kiválása a családból, a férj előző házasságából származó gyermek családba kerülése), a családnagyság változásában elsősorban a termékenységi adatok alakulása játszik szerepet. A száz házas nőre jutó élveszületett gyermekek száma 1920-ban még 362 volt, ez 1949-ig 257-re, 1960-ig 232-re, 1960 és 1970 között 201-re, 1970 és 1980 között 189-re esett vissza. Jelenleg 190 élveszületett gyermek jut száz házas nőre. Az átlagos gyermekszám csökkenése egyértelműen a négy vagy több gyermeket szült nők arányának nagymértékű viszszaeséséből adódik. A nők gyermekszám szerinti összetétele a század közepétől alapvetően a kétgyermekesek javára tolódott el. Ma a házas nők teljes propagatív életszakaszuk folyamán átlagosan két gyermeket hoznak a világra, ezzel szemben a század első felében szülőképes korú nemzedéknek átlagosan három gyermeke született. A termékenységi szint visszaesését eredményező tényezők között első helyen szerepelt a nők fokozott munkábaállása, ugyanis az aktív kereső munka mellett csak egy-két gyermek látható el és nevelhető fel megfelelően. Az a nő, aki aktív munkavégzés mellett vállalja az anyai szerepet, tulajdonképpen két, egyenként is teljes embert igénylő feladatkört lát el. A háztartási terhek, a gyermek ellátásának bizonyos mozzanatai megoszthatók ugyan a férj és feleség között, de ez a gyakorlatban igen ritkán valósul meg. A nőknek munkahelyén teljes értékű munkaerőként kell helytállnia, szakmai fejlődésében, továbbképzésében általában gátat jelent otthoni lekötöttsége. Ezért nem vállalkozik az átlagosnál több gyermek felnevelésére. Az elmúlt 40 év alatt a társadalom jelentős intézményrendszer kiépítésével és számos intézkedéssel igyekezett megteremteni a női munkavállalás feltételeit, növelni a nők gyermekvállalási hajlandóságát. A látványosan fejlődő bölcsőde- és óvódahálózat mégsem volt képes soha az igények teljes kielégítésére. Az otthoni munkát könnyítő szolgáltatások kezdetben igen alacsony színvonalúak voltak, ma pedig javarészt megfizethetetlenek. Részben e feszültségek enyhítését célzó meggondolásból, részben a gyermekvállalási szándék megvalósításához szükséges feltételek biztosítására került bevezetésre 1967-ben a gyermekgondozási segély. A gyes
278 KAPITÁNY GABRIELLA igénybevétele azonban a segély alacsony összege miatt nagy jövedelemkiesést okozott az érintett családokban. Így a gyermekgondozási segélyt főképp az alacsonyabb fizetésű munkakörökben dolgozók vették igénybe, különösen textil-, bőr-, konfekcióipari betanított munkások, kereskedelmi dolgozók, segédmunkások, nem vezető beosztású szellemi foglalkozásúak. A gyes tehát valójában csak keveseket ösztönözhetett az otthonmaradásra, illetve az eredetileg tervezettnél több gyermek vállalására. Ezen a helyzeten a segély összegének többszöri emelése sem változtatott. Mégis tagadhatatlan, hogy a gyermekgondozási segély a bevezetését követő időszakban kissé még megnövelte a nők gyermekvállalási kedvét, és hatása megmutatkozott a szülőképes korú, ezen belül is elsősorban a fiatalabb korosztályhoz tartozó nők termékenységének alakulásában. A gyesnél hatásosabban működhet a gyermekgondozási díj 6 éve bevezetett konstrukciója, amely a kieső fizetésnél ugyan kisebb, de azzal részarányos összeget biztosít az otthoni gyermekgondozás időszakára. Ennek tulajdonítható, hogy a nyolcvanas évtized második felében ismét emelkedni kezdett a gyermekük gondozása céljából átmenetileg inaktívvá vált anyák száma. Az 1990. évi népszámlálás időpontjában 14%-kal több nő volt gyermeke ápolása céljából munkahelyétől távol, mint 1984 végén. Ezzel együtt kissé egyenletesebb lett a gyermekápolási vagy gyermekgondozási szabadságon lévő nők foglalkozás szerinti összetétele. A nyolcvanas évek végén megjelent nyílt munkanélküliség a népszámlálás időpontjában még csak a családoknak igen kis töredékét érintette. A munkanélküliek létszámának növekedésével együtt azonban egyre több családnak kell számolnia azzal, hogy kiesik az egyik, vagy mindkét kereső. Olyan gazdasági viszonyok között, amikor a családok jelentős részében a gyermekvállalásnak az a feltétele, hogy mindkét szülő dolgozzon, már az egyik kereső kiesése is a család megélhetését teszi lehetetlenné. Nem nehéz belátni azt, hogy a munkanélküliség reális veszélye, az ebből eredő létbizonytalanság a családok eddig is alacsony gyermekvállalási hajlandóságát fogja még tovább csökkenteni. Egyre kevesebb nő fog vállalkozni arra, hogy második gyermeke után megszülje a harmadikat, vagy egy gyermek mellett vállaljon még második gyermeket, illetve hogy egyáltalán gyermeket szüljön. Ennek elkerülése érdekében mindenképpen meg kell keresni azokat a lehetőségeket, amelyek a jelenlegi gazdasági körülmények között is lehetővé teszik a női foglalkoztatás szintjének megőrzését, csak más minőségben. A nők foglalkoztatásának számos olyan formája van, amely figyelembe veszi a női munkaerőnek a nők kettős hivatásából eredő sajátosságait. Nálunk is léteznek ugyan ezek a formák, de csak szórványosan. A munkáltatók érthető módon nem tesznek különbséget a munkavállalóval szemben támasztott követelményekben aszerint, hogy az adott munkahelyet férfi vagy nő tölti be. A megoldást nem is az eltérő követelményrendszer felállítása jelenti, hanem azoknak a rugalmas foglalkoztatási formáknak az elterjesztése, amelyek megkönnyítik az aktív kereső munka és a gyermek-
MUNKAVÁLLALÁS - SZÜLŐI SZEREPVÁLLALÁS 279 nevelés összeegyeztetését, ugyanakkor a munkaerőtöbblet egy részének a lekötésére, lecsapolására is alkalmasak. A rugalmas foglalkoztatási formák közül első helyen kell említeni a részmunkaidős foglalkoztatást, amely igen e lte rje d t a nyugati országokban. Különösen magas a részmunkaidőben foglalkoztatott nők aránya a skandináv államokban, Németországban, Hollandiában, Kanadában, az Egyesült Államokban. A részmunkaidős foglalkoztatásnak számos változata létezik. Legáltalánosabb az, hogy rövidebb, 4 6 órás munkaidőt állapítanak meg azokon a munkaterületeken, ahol ezt a munka elvégzése lehetővé teszi. Gyakori megoldás, hogy a részmunkaidőben foglalkoztatott a hét bizonyos napjain, a hónap egy részében vagy az év meghatározott szakaszában dolgozza le a számára megállapított heti, havi, éves munkaidőt. Előfordul az is, hogy ugyanarra a teljes munkaidős munkahelyre két munkavállalót vesz fel a munkáltató, akik egymás között osztják meg a munkavégzést. Az erre vonatkozó felmérések azt bizonyítják, hogy a nők szívesen dolgoznának a teljesnél rövidebb munkaidőben. Például az 1986. évi ELAR-felvételhez kapcsolt, a női foglalkoztatást vizsgáló adatgyűjtés eredményei szerint a kereső nők mintegy harmada élt volna a részmunkaidős foglalkoztatás lehetőségével. Ugyanakkor 1990 végén az ötven főnél több dolgozót foglalkoztató munkáltatóknál mindössze 2% volt a részm unkaidőben dolgozók aránya, női munkavállalóik között is csak kissé magasabb, 3%. A nyugati országok gyakran alkalmazzák a bedolgozói munkaviszonyt is. Főleg a műszeriparban, az elektronikai iparban terjedt el. Ennek megfelelően különösen Japánban és Svájcban jelentős a bedolgozók aránya. Az előbb említett munkáltatói kör adatai alapján nálunk a bedolgozók aránya az összes foglalkoztatottak között az 1%-ot sem éri el, a nőknél pedig alig valamivel haladja meg az 1%-ot. A bedolgozók rendszerének kiépítése azért szolgálja jól a munkáltató érdekeit, mert egy viszonylag kislétszámú törzsalkalmazotti állománnyal működő vállalkozás a bedolgozói hálózat munkaellátásának szabályozásával, munkajogi hatású intézkedések nélkül is könnyen alkalmazkodhat a piaci feltételekhez. A részmunkaidőben vagy bedolgozóként foglalkoztatott nők pedig jövedelmük csökkenése ellenére is biztosítottabbnak láthatják gyermekeik jövőjét, mint munkanélküliként, teljes létbizonytalanságban. Tárgyszavak: Nők Foglalkozási viszony LABOUR FORCE PARTICIPATION AND ASSUMING PARENTAL RESPONSIBILITY