a Debreceni Nagyerdő területén 2011. augusztus 20-án megrendezésre kerülő ünnepségsorozat idejére

Hasonló dokumentumok
Debrecenben a Böszörményi u., Bólyai u. Békéssy Béla u., Ötvenhatosok terén május 7-8 án megrendezésre kerülő tavaszi nagyvásár idejére

20/9. számú I N T É Z K E D É S I T E R V E. A Kossuth tér kiürítésére vonatkozóan, veszélyhelyzet esetére

A meteorológiai riasztások esetén használt veszélyességi szintek jelentése:

A szeptember én megrendezésre kerülő XXI. Szilvanap. rendezvény

TÁJÉKOZTATÓ A METEOROLÓGIAI VESZÉLYJELZÉS RENDSZERÉRŐL ÉS AZ AZZAL KAPCSOLATOS TEENDŐKRŐL

BIZTONSÁGI TERV a XI. Fertő Party 2013 rendezvénybiztosítási feladatainak lebonyolításához

A veszélyelhárítási (katasztrófaelhárítási) tervek kidolgozása

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat Jegyzője Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala HUMÁN FŐOSZTÁLY IGAZGATÁSI OSZTÁLY

Az OMSZ veszélyjelző rendszere

HUNGARY AMBULANCE. MENTÉSI TERV Egészségügyi biztosításra (fajtája: mozgóőrség)

Meteorológiai riasztási rendszer vihar után, vihar előtt

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat Jegyzője Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala HUMÁN FŐOSZTÁLY IGAZGATÁSI OSZTÁLY

Biztonsági, veszélyhelyzeti és Tűzvédelmi Szabályzat

Katasztrófavédelmi Műveleti Tanszék Javaslatai a szakdolgozat címjegyzékéhez 2016/2017-es tanévre

évi XLII. Törvényre (a nemdohányzók védelméről, után módosított)

Dr. Kovács Sándor ny.r. ezredes. Rendőrtiszti Főiskola Közbiztonsági Tanszék. jogtanácsos c. főiskolai docens

Katasztrófavédelmi Igazgatás rendszer változásai 1976-tól napjainkig különös tekintettel a védelemben résztvevő szervezetekre

A katasztrófavédelem megújított rendszere

2007/22.sz. Hidrológiai és hidrometeorológiai tájékoztatás és előrejelzés

Balaton Európa legbiztonságosabb tava. Jamrik Péter

1. Magyarországi INCA-CE továbbképzés

HUMÁN FŐOSZTÁLY IGAZGATÁSI OSZTÁLY

TÉLI IDŐJÁRÁSRA TÖRTÉNŐ FELKÉSZÜLÉSI FELADATOK. Berecz György tű. ezredes igazgató

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat Jegyzője Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala HUMÁN FŐOSZTÁLY IGAZGATÁSI OSZTÁLY

2009/19.sz. Hidrológiai és hidrometeorológiai tájékoztatás és előrejelzés

Tűzoltóság hivatásos állományú tagjai, valamint a Debreceni Közterület Felügyelet köztisztviselői teljesítményértékelésének

JEGYZŐKÖNYV Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének július 13-án megtartott nyílt, rendkívüli üléséről.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szolgáltatásai a klímatudatos önkormányzatok számára

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat Jegyzője Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala HUMÁN FŐOSZTÁLY IGAZGATÁSI OSZTÁLY

METEOROLÓGIAI ELŐREJELZÉSEK A MÉDIA SZÁMÁRA. Merics Attila

TÉRSÉGI HULLADÉK-GAZDÁLKODÁSI

BIZTONSÁGI TERV Tatabányai Bányász Napok szeptember

Békés megyére jellemző katasztrófavédelmi sajátosságok, feladatok, végrehajtás kérdései, a polgármester feladatai

Javaslat. zenei fesztivál megrendezésével kapcsolatos döntés meghozatalára

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 41/2012.(X.24.) önkormányzati rendelete

2015. április 30-án (csütörtökön) órára

Közhasznúsági jelentés év

Jegyzőkönyv. a Képviselő-testület július 25.-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Tartalmazza: 73-75/2016.(VII.25.) számú határozatokat

A hétvégi vihar ismertetése

Új Szöveges dokumentum Helyi Védelmi Bizottság Miskolc

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat Jegyzője Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala HUMÁN FŐOSZTÁLY IGAZGATÁSI OSZTÁLY

Ikt.sz.: 35790/2009., 33809/2009., 33245/2009., 34911/2009., 34913/2009., 35933/2009. Egyes nem önkormányzati szervezetek beszámolói

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat Jegyzője Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala HUMÁN FŐOSZTÁLY IGAZGATÁSI OSZTÁLY

III. ESTERHÁZY BAROKK ÉTELFŐZŐ FESZTIVÁL Fertőd, augusztus BIZTONSÁGI TERVE

Ideiglenes forgalomkorlátozás a 46. Virágkarnevál idején

1. Magyarországi INCA-CE továbbképzés

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

Sürgősségi lánc felépítése és működése

Katasztrófavédelem 2015 Budapest, Önkéntesek a katasztrófavédelemben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG. és az ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG. között

Debreceni Campus Fesztivál

H A T Á R O Z A T. befejezésének időpontja: augusztus 13. és 21. között minden nap h

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE

Új Időjárási tájékoztató és regionális előrejelzés kisgépes repülés részére

TÉRSÉGI HULLADÉK-GAZDÁLKODÁSI Kft Nyíregyháza, Bokréta u. 22 Tel: 42/ Fax: 42/ Ikt.sz: BIZTOSÍTÁSI TERV

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének. az 51/2011.(XII.16.) és a 21/2018. (VI.27.) Ör.-rel módosított

HATÓSÁGI FŐOSZTÁLY IGAZGATÁSI OSZTÁLY V Á L L A L K O Z Á S I

BIZTONSÁGI TERV Szent István Nap, Csónakázó tó augusztus Rendezvény által igénybe vett terület:

215/2004. (VII. 13.) Korm. rendelet a sportorvoslás szabályairól és a sportegészségügyi hálózatról

HATÓSÁGI FŐOSZTÁLY IGAZGATÁSI OSZTÁLY

H A T Á R O Z A T. A tevékenység végzése során a közreműködő szakhatóságok alábbi előírásait kell betartani:

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat Jegyzője Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala HUMÁN FŐOSZTÁLY IGAZGATÁSI OSZTÁLY

Vis maior esemény. Sem a bekövetkezésért, sem a következményekért nem felelős senki

TELEPHELY_MEGYE SZAKMA_MEGNEVEZES EUSZOLGNEV ELLATASIFORMACSOPORTNEV TELEPHELY_IRSZ TELEPHELY_TELEPULES TELEPHELY_CIM

AZ IDŐJÁRÁSI SZÉLSŐSÉGEK TENDENCIÁI ÚJ KIHÍVÁSOK ELŐTT A NEMZETI METEOROLÓGIAI SZOLGÁLATOK

2005. évi 10. szám április 19. T A R T A L O M J E G Y Z É K. Szám Tárgy Oldal A KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat Jegyzője Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala HUMÁN FŐOSZTÁLY IGAZGATÁSI OSZTÁLY

Magyarország szolgálatában a biztonságért! Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Veszélyes időjárási jelenségek

Ügyiratszám: /2013.XIII. Ügyintéző: Faragóné/Bné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését

Balog János Tamás r. alezredes a Rendőrség munkavédelmi főfelügyelője közegészségügyi-járványügyi főfelügyelő-helyettes

A szeptember én megrendezésre kerülő XX. Szilvanap. rendezvény

Pásztó Város Polgármestere Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) * ; * /13 Fax: (06-32)

XXI. Dinnyefesztivál MEDGYESEGYHÁZA 2015

A Magyar Vöröskereszt tevékenysége a lakosság humanitárius felkészítésében

A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 24. SZÁMÚ MELLÉKLET

M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését október 18-án (csütörtökön) órára

KRÍZISHELYZETEK HATÁSA AZ ÖNKORMÁNYZATOK DÖNTÉSI FOLYAMATAIRA. Dr. Dobó Marianna Eszterházy Károly Főiskola Politológia Tanszéke

BARANYA MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG. Készítette: Oláh Tibor tű. alezredes

A képviselőtestületek és a jegyzők közútkezelői és közlekedési hatósági feladatai

TOMORI PÁL FŐISKOLA RENDKÍVÜLI HELYZETEK SZABÁLYZATA

HATÓSÁGI FŐOSZTÁLY IGAZGATÁSI OSZTÁLY

Telepengedélyezési és bejelentés kötelezett ipari tevékenységi ügyek

Téli rendkívüli időjárási helyzetek az OMSZ szerepe

Jelzőőri tevékenység oktatása

H A T Á R O Z A T. A tevékenység végzése során a közreműködő szakhatóságok alábbi előírásait kell betartani:

A települések katasztrófavédelmi besorolásának szabályai, védelmi követelmények.

H A T Á R O Z A T. A tevékenység végzése során a közreműködő szakhatóságok alábbi előírásait kell betartani:

Tabáni Rockünnep - Skorpio 40 Mentési Terv I. Mentési terv célja: II. Riasztási terv. III. Az egészségügyi mentés

Közbiztonsági referensek képzése

Közbiztonsági referensek képzése MENTÉS MEGSZERVEZÉSE

A Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Gazdasági és Pénzügyi Bizottsága évi munkaterve. Január

Kereskedelmi ügyintézés

Beszámoló év éghajlatáról és szélsőséges időjárási eseményeiről

2. Ismertesse a katasztrófa elleni védelem vezetési szintenkénti szervezeti és irányítási rendszerét!

Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala HUMÁN FŐOSZTÁLY IGAZGATÁSI OSZTÁLY V Á L L A L K O Z Á S I

A Viharvadászok Egyesületének tagi szolgáltatásai

a 119 /2012.(IV.25.) számú Ökt. határozat 1.a számú melléklete

Magyar név Jel Angol név jel Észak É = North N Kelet K = East E Dél D = South S Nyugat Ny = West W

HATÓSÁGI FŐOSZTÁLY IGAZGATÁSI OSZTÁLY

Átírás:

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4024 Debrecen, Piac u. 20. (52) 511-410 (52) 511-401 E-mail: polgarmester@ph.debrecen.hu ESETI KIÜRÍTÉSI TERV a Debreceni Nagyerdő területén 2011. augusztus 20-án megrendezésre kerülő ünnepségsorozat idejére

2 1. A TERV RENDELTETÉSE ÉS ALAPELVEI 1.1 Az eseti terv rendeltetése, hogy biztosítsa veszélyhelyzet esetén a Debreceni Nagyerdő területén a 2011. augusztus 20-ai ünnepségsorozat (továbbiakban: rendezvény) területének (Nagyerdei Stadion, illetve annak környéke) kiürítését, az ott tartózkodók elhelyezését, illetőleg biztonságos útvonalon történő kimenekítését. 1.2 Az eseti terv alkalmazásának alapelvei: A terv a rendezvényen összegyűlt tömeg figyelmeztetését, szükség esetén a biztonságos kimenekítését és elhelyezését tartalmazza az emberek életét, testi épségét veszélyeztető viharos erejű szél, jelentős mennyiségű csapadék, illetve egyéb veszélyhelyzetek esetére. Jelen terv alkalmazását a Debreceni Helyi Védelmi Bizottság egyéb intézkedési terveivel összhangban kell értelmezni, különös tekintettel a riasztásberendelésre, készültségbe helyezésre, szervezeti és tevékenységi kör módosításra, polgári védelmi intézkedésre vonatkozó tervekre. 2. FOGALMAK 2.1 A rendkívüli időjárásból adódó veszélyeztetettség elemzése A rendkívüli időjárási viszonyok akkor válnak meteorológiai katasztrófává, ha időtartamuk, vagy intenzitásuk következtében az anyagi javakat, az egészséges életkörülmények alapvető feltételeit, az élet- és vagyonbiztonságot közvetlen vagy közvetett módon olyan mértékben fenyegetik, hogy az erre rendelt szervezetek előírt védekezési rendben történő védekezési lehetőségeit meghaladja. A meteorológiai katasztrófák a természeti katasztrófák kategóriájába tartoznak, a geológiai, hidrológiai és biológiai katasztrófák mellett, ezekkel szoros kölcsönhatásban, egymást előidézve, vagy önállóan fordulhatnak elő. Közös jellemzőjük a geológiai katasztrófa kivételével, hogy előrejelzésük nagy biztonsággal és pontossággal lehetséges, így megfelelő szintű védekezéssel a keletkező károk részben megelőzhetők, részben csökkenthetők. 2.2. A rendkívüli időjárás megnyilvánulásának egyes jellemző módjai: 2.2.1. Szélvihar Azok közé a természeti csapások közé tartozik, amelyek rendkívüli mértékű kialakulása a megyében nem jellemző, de gyakorlatilag bárhol előfordulhat. Ritkán következik be önállóan, olyankor az okozott kár néhány településre korlátozódik. Jelentős károkat tud okozni mind a magán-, mind az önkormányzati épületekben és a közműrendszerekben. Hatása megsokszorozódhat, ha heves esőzéssel, vagy jégveréssel társul.

3 2.2.2. Felhőszakadás Azok közé a természeti csapások közé tartozik, amelyek a megyében gyakran előfordulnak, de csak ritkán éri el azt a mértéket, ami szükségessé tenné a polgári védelem beavatkozását. Ha bekövetkezése szélviharral együtt fordul elő, akkor az okozott kár is jelentősebb. 2.2.3 Jégeső Ezen természeti csapás meglehetősen nagy károkat okozhat, melynek mértéke nagyban függ a lehulló jégdarabok méretétől. Többnyire lokálisan fordul elő, általában nagyon kis területet érint, de leggyakrabban heves esőzés és/vagy erős szél kíséri. 2.3. A kiürítést megalapozó riasztási fokozatok meghatározása 2.3.1 NARANCS (másodfokú) riasztási fokozat esetén az adott térségben viharos szél alakulhat ki, azaz a következő óráktól a szélsebesség meghaladhatja a 17 m/s-ot. A legerősebb széllökések meghaladják a 17 m/s-os sebességet (61 km/h), de nem érik el a 25 m/s-os (90 km/óra) erős vihar fokozatot. Az erősebb fák törzse hajladozik, ágak törhetnek le, sőt a szél erősödésével kisebb fatörzsek is kitörhetnek, akár a cserepet is lesodorhatja a tetőről. Viharos széllökés hosszú szeles periódushoz, vagy csak a zivatarok környezetére korlátozódóan is előfordulhat, a következő óráktól zivatar várható. Legalább egy zivatarcella kialakulása várható. A zivatarok környezetében viharos erősségű szélrohamok is előfordulhatnak. A heves csapadékhullás következtében gyorsan leromlik a látás. A hirtelen lezúduló nagy csapadékot jégeső is kísérheti. Villámlás, mennydörgés is kapcsolódik a jelenséghez. 2.3.2 PIROS (harmadfokú) riasztási fokozat esetén az adott térségben extrém erős szél alakulhat ki, azaz a következő óráktól a szélsebesség meghaladhatja a 25 m/s-ot. A legerősebb széllökések meghaladják a 25 m/s-os (90 km/óra) erős vihar kategóriát, illetve adott esetben akár elérhetik vagy meghaladhatják a 33 m/s-os (119 km/h) orkán fokozatot. Ezen szélsebességek komoly károkat okozhatnak. Az extrém erős széllökések társulhatnak tartósan viharos szélhez (tipikusan erős hidegfront-betörések esetén) vagy csak a heves zivatarok környezetére korlátozódóan is, a következő óráktól heves zivatar várható. A fentinél veszélyesebb zivatarok, amelyekhez extrém erős szél (legalább 25 m/s), 2 cm-t elérő vagy azt meghaladó jégméret és esetenként felhőszakadás méretű csapadék társulhat (néhány óra alatt 30-50 mm-nyi csapadék is hullhat).

4 3. FELADATOK Az alábbi feladatok ellátása során együtt kell működni a rendezvény szervezőivel, a biztosításba bevont egyéb szervekkel (mentőszolgálat, katasztrófavédelem, polgárőrség, közterület-felügyelet, civil biztonsági szolgálat, rendvédelmi szervek), és mind a rendezvényt megelőzően, mind annak tartama alatt a kapcsolatot folyamatosan fenn kell tartani. 3.1 Mentéssel, elsősegélynyújtással kapcsolatos feladatok Felelős: a rendezvény szervezője Amennyiben az még nem történt meg, a rendezvény szervezőjének a programok időtartamáról, illetőleg a rendezvényen részvevők várható számáról tájékoztatni kell Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot, a Debreceni Rendőrkapitányságot, valamint az Országos Mentőszolgálat Debreceni Mentőállomását. A tájékoztatás célja, hogy a rendezvény fokozott figyelmet és az esetlegesen szükséges mentések prioritást kapjanak. Rendkívüli esemény bekövetkeztekor, valamint katasztrófa helyzetben a rendezvényt biztosító rendfenntartó erők feladata, hogy a mentésben résztvevők a helyszínt meg tudják közelíteni. Ezen gépjárművek bevezetése az alábbi útvonalon kell, hogy biztosítva legyen: - a Nagyerdei körúton haladva az Ady Endre sugárút felé, - a Pallagi út felől a Nagyerdei körút felé haladva, - a Nagyerdei körút szakaszának rendezvény idejére történő lezárását úgy kell megoldani, hogy szükség esetén annak átjárhatósága rövid időn belül biztosítható legyen. 3.2 Ügyeleti riasztási rendszer megszervezése, működtetése a rendezvény idejére Felelős: a rendezvény szervezője A rendezvény szervezője, illetve az általa kijelölt kontaktszemély a rendezvény ideje alatt kapcsolatot tart az Országos Meteorológiai Szolgálat Debreceni Állomásának, illetve a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletével. A Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak ügyeletet ellátó tisztségviselője azonnal telefonon értesíti a rendezvény szervezőjét, illetve az általa kijelölt kontaktszemélyt, amennyiben az Országos Meteorológiai Szolgálattól rendkívüli időjárásra vonatkozó riasztás érkezik. NARANCS (másodfokú) riasztás esetén a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese tájékoztatja a rendezvény szervezőjét, illetve az önkormányzat nevében veszélyhelyzet esetén a rendezvény leállításával, vagy folytatásával kapcsolatban döntést hozó személyt (felelős vezető), aki a mérlegelést követően felkéri a rendezvény szervezőjét, hogy hangosbemondón keresztül tájékoztassa a kialakult helyzetről a rendezvényen megjelenteket, figyelmeztesse az esetlegesen kialakuló veszélyhelyzetre, s amennyiben szükséges, gondoskodjon az emberek biztonságos elhelyezéséről a jelen Eseti Terv 3. számú mellékletében meghatározott intézményekben, objektumokban.

5 PIROS (harmadfokú) riasztás esetén a Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság ügyeletese tájékoztatja a rendezvény szervezőjét, illetve az önkormányzat nevében veszélyhelyzet esetén a rendezvény leállításáért felelős személyt (felelős vezető), aki felkéri a rendezvény szervezőjét, hogy a lakosság hangosbemondón történő tájékoztatása mellett a rendezvényt állítsa le, a területet ürítesse ki és gondoskodjon az emberek biztonságos elhelyezéséről a jelen Eseti Terv 3. számú mellékletében meghatározott intézményekben, objektumokban. Az értesítés és a telefonhívás kezdeményezése az ügyeletet ellátó személy feladata. A Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese a rendezvény szervezőjét, illetve az általa kijelölt kontaktszemélyt, valamint az 511-599-es telefonszámon Debreceni Polgármesteri Hivatal portaszolgálatát értesíti az esetleges veszélyhelyzetről. A portaszolgálatot teljesítő értesíti az önkormányzat rendezvény leállításával vagy folytatásával kapcsolatban döntést hozó felelős vezetőjét. 3.3 A terület kiürítése esetén a rendezvényen résztvevő tömeg elhelyezése Felelős: a rendezvény szervezője, a kijelölt intézmény(ek) megjelölt ügyintéző(i) A rendezvény szervezője, illetve az általa kijelölt kontaktszemély a rendezvény kezdete előtti napon felveszi a kapcsolatot jelen Eseti Terv 3. számú mellékletében meghatározott intézmények kijelölt ügyintézőivel, akik a rendezvény idejére elérhetőek, s kiürítés esetén az épülete(ke)t, illetve helyiség(ek)et az emberek elhelyezése végett kinyittatják. 3.4 Kiürítési, illetve menekülési útvonal meghatározása (2. számú melléklet) A rendezvény ideje alatt biztosítani kell a terület (Nagyerdei Stadion, Nagyerdei Kemping, illetve az azok közötti, lezárásra kerülő útszakasz) megközelíthetőségét, illetve átjárhatóságát mind a Nagyerdei körút, mind az Ady Endre sugárút, mind a Pallagi út felől. Ezen útvonalak rendezvény területére való becsatlakozási pontjainál, illetőleg attól számított 50 m-es területen a rendőrség, valamint a közterület-felügyelet a gépkocsi parkolási lehetőséget korlátozhatja. A rendezvény időtartamára benyújtott közterület igénybevételi kérelmek elbírálásakor szintén figyelemmel kell lenni a fenti korlátozásra azzal, hogy a menekülést, illetőleg a terület kiürítését esetlegesen korlátozó és akadályozó tevékenység folytatására nem adható ki közterület- igénybevételi engedély.

6 3.5 A rendezvény szervezője köteles: - jelen Eseti Tervben foglaltakról a rendezvény szervezésében részt vevőket tájékoztatni, s ezen tényt hitelt érdemlően dokumentálni. - szükség esetén a jelen Eseti Tervben foglaltaknak megfelelően eljárni, - a rendezvényen részt vevők tájékoztatására, riasztására alkalmas berendezéseket üzemeltetni. Debrecen, 2011. augusztus 9. Kósa Lajos polgármester

7 Erről értesülnek: 1. Országos Meteorológiai Szolgálat Debreceni Főállomása 2. Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3. Országos Mentőszolgálat Debreceni Mentőállomása 4. Debreceni Rendőrkapitányság 5. Debreceni Közterület Felügyelet 6. DMJV Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési Főosztálya 7. Pajna Zoltán alpolgármester 8. Dr. Fauszt Zoltán aljegyző 9. Főnix Rendezvényszervező kiemelten közhasznú nonprofit kft. 10. Hajdú-Bihar Megyei Polgárőrszövetség

8 1. számú melléklet Ügyeleti és riasztási rendszer működtetéséhez szükséges elérhetőségek listája MEGNEVEZÉS CÍM TELEFONSZÁM OMSZ Debreceni Főállomás (állomásvezető: Jákfalvi Mihály) Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Ügyelete (igazgató: Kovács Ferenc) DMJV Polgármesteri Hivatal Országos Mentőszolgálat Debreceni Mentőállomása (állomásvezető: Dr. Nagy Gergely) Debreceni Rendőrkapitányság (kapitányságvezető: Dr. Uzonyi Attila r. ezredes) Koordinátor: Kovács Gyula r. alezredes, osztályvezető Debreceni Közterület-Felügyelet (vezető: Lelesz György) 4030. Debrecen, Mikepércsi út 1. 4027 Debrecen, Böszörményi út 46-56 4024 Debrecen, Piac u. 20. 4025 Debrecen, Külső vásártér 14. 4024 Debrecen, Buday É. u. 4. 4026 Debrecen, Bem tér 14. 416-708 ügyelet: 521-920 Tel/fax: 521-945 511-599 411-330, 414-107 516-400 fax: 516-413 ügyelet: 416-115 Tel: 30/747-8021 502-530

A rendezvény területének kiürítésére meghatározott menekülési útvonalak 2. számú melléklet

3. számú melléklet Veszélyhelyzet esetére az emberek elhelyezésére alkalmas intézmények, objektumok listája Megnevezés Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum (DEOEC) Vezető: Dr. Paragh György centrumelnök Debreceni Egyetem Főépület Vezető: Prof Dr. Fábián István rektor Oláh Gábor Utcai Sportcsarnok Debreceni Sportcentrum Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. Vezető: Orendi Mihály Ügyvezető igazgató. Cím 4032 Debrecen, Nagyerdei körút 98 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. 4032 Debrecen, Oláh Gábor u. 5. Nyitó/Záró személy neve, elérhetősége Tóth László, Campus- Véd 2000 Kft. ügyvezetője: 30/632-6453 Dr. Rőfi Mónika egyetemi főtitkár: 30/336-4126 portaszolgálat: 52/514-446 30/645-2733 (Sásdi István, üzemeltetési o. vezetője)