Debreceni Campus Fesztivál
|
|
- Éva Lakatosné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 TŰZRIADÓ Mentési terv Tűz, és egyéb esemény esetére Tűzjelzés Magánszemély kötelessége: Aki tüzet vagy annak közvetlen veszélyét észleli, köteles azt haladéktalanul jelezni a hívásfogadó központnak, a katasztrófavédelmi igazgatóság műveletirányító ügyeletének vagy a tűzoltóságnak (a továbbiakban: jelzésfogadó), vagy ha erre nincs lehetősége, a rendőrségnek vagy a mentőszolgálatnak, a helyszínen tartózkodók felé késedelem nélkül jelezni. A törvény hatálya alá tartozók a tűz jelzéséhez, a segítségkéréshez híradási eszközüket kötelesek rendelkezésre bocsátani, szükség esetén járműveikkel segítséget nyújtani. Ha az észlelt tűz nagysága, vagy a környezet veszélyessége a tűzoltó készülékkel való eloltást kétségessé teszi, illetve a tűz oltása segítséget igényel, haladéktalanul értesíteni kell a hivatásos tűzoltóságot, valamint az adott területen munkát végzőket. A hivatásos tűzoltóságot haladéktalanul riasztani mobil vagy fővonali telefonkészülékről a 105 szám tárcsázásával lehet, de a riasztás kezdeményezhető az európai segélyhívó 112), mentőszolgálat (tel:104), a rendőrség (tel: 107) közreműködésével. A rendezvényi területen tartózkodók riasztását élőszóval- kiabálással, a rendezvény színpadi hangosító rendszere igénybevételével kell végrehajtani. A tűzjelzésnek minden esetben tartalmaznia kell: a) tűzoltási, műszaki mentési feladatot indokoló esemény helyét és jellegét (tűzeset pontos helyét: utca, házszám, épület, emelet, a helyiség neve) b) mi ég:/ épület szerkezet, gép, berendezési tárgy vagy más egyéb stb.; c) emberélet van-e veszélyben d) a jelző neve és a jelzésre használt telefon száma; e) a műveletirányítás által szükségesnek tartott további, személyes adatnak nem minősülő információt. A tűz közelében tartózkodó minden cselekvőképes, mozgásában nem gátolt magánszemély kötelessége, hogy a tűz oltására, az értékek mentésére - egészsége károsodásának veszélyeztetése nélkül - készen álljon, valamint abban tevékenyen részt vegyen. Egészséget, testi épséget veszélyeztető esetben a menekülésre rendelkezésre álló kijáratokon azonnal el kell hagyni az épületet, rendezvényi területet. Gázpalackot használó kereskedelmi egység területén keletkezett tűz esetén a gázpalack robbanás veszélyével is számolni kell. A vendéglátó egységet üzemeltető személyzet köteles gondoskodni az ott lévő gázpalack veszélytelen helyre történő szállításáról. Amennyiben az nem lehetséges a palack közvetlen közeléből legalább 50 méterre tereljék el az ott levő, illetéktelen személyeket Passzív jelenléttel a tűzoltási és mentési munkálatokat akadályozni nem szabad. Minden tüzet haladéktalanul jelenteni kell a főszervező műszaki felelősnek, a biztonság-szervezési felelősnek. Főszervező műszaki felelős: Páll László (tel: ) Biztonság-szervezési felelős: Serbán György (tel: ) A Hivatásos Tűzoltóság megérkezéséig az oltást- mentést irányító feladata tűz esetén 1
2 A tűz közvetlen észlelésekor, vagy tudomására jutáskor a helyszínre siet, tájékozódik a kialakult helyzetről, telefonon (városi hívószáma 105) azonnal riasztja a hivatásos tűzoltóságot, hangosszóval-kiabálással a közelben levő színpad hangosító berendezés használatával a tűz közelében tartózkodókat, intézkedik a tűz oltására, anyagi javak mentésére, a tűz által veszélyeztetett terület kiürítésére. Szükség esetén áramtalaníttatja a veszélyeztetett területet. A szükséges ajtókat és kapukat kinyittatja, ideiglenes kerítést megbontatja. Megkezdik a tűz oltását, a környezet védelmét a helyileg rendelkezésre álló eszközökkel, menti/k/ az anyagi javakat Intézkedik a vendéglátó egységek által használt veszélyeztetett (PB) gázpalackok rendezvényi területről való kihordására Intézkedik a rendezvényi területen tartózkodók az oltásban, mentésben részt nem vevők - felé a veszélyeztetett terület minél gyorsabb kiürítésre. A helyszínre érkező tűzoltóság parancsnokát (tűzoltás vezető) helyi ismerete alapján tájékoztatja. Tűzoltás vezetésre jogosult helyszínre érkezése után végrehajtja/ák/ annak utasításait. A területen keletkezett a tűzoltóság által vagy helyileg megszűnt tüzet minden esetben jelenteni kell a főszervező műszaki felelősnek, biztonságszervezési felelősnek. A biztonság-szervezési felelős feladata tűz, vagy egyéb esemény esetén Értesítés után a helyszínre siet, tájékozódik a tűz helyéről és annak adatairól, átveszi tűzoltási mentési munkák irányítását a tűzoltóság meg nem érkezéséig. Intézkedik - amennyiben az még nem történt meg - a hivatásos tűzoltóság riasztására, a tűz oltásának megkezdésére, a veszélyeztetett terület kiürítésére. Gondoskodik a tűz területének: áramtalanításáról; a veszélyeztetett gázpalackok (PB) területről történő kiszállíttatásáról; a keletkezett tűzről értesíti a Campus Fesztivál főszervező műszaki felelőst, megteszi a szükséges továbbjelentéseket. A területen tartózkodókat hangos- szóval, kiabálással, vagy a közelében levő színpad hangosító rendszert kezelő közreműködésével, vagy egyedi hangosító használatával szólítja fel a veszélyeztetett terület elhagyására. A hivatásos tűzoltóság megérkezése után tájékoztatja a tűzoltó egység parancsnokát a kialakult helyzetről és helyi ismerete birtokában támogatja munkájában. Felméri vagy felméreti a keletkezett tűzkár nagyságát, elkészíti a szükséges adminisztrációt. Vihar esetén a rendezvény biztonsági tervben foglaltak szerint jár el. Bombafenyegetettség, terrorcselekmény esetén azonnal értesíti a rendőrséget. hangosbemondóval tájékoztatja a jelenlevőket a végzendő feladatokról. Vezető beosztású dolgozók feladata tűz esetén A tűzjelzés vétele után haladéktalanul a tűz helyszínére siet-/nek/ és a helyismerete- /ük/ birtokában tájékoztatást ad-/nak/ a tűzoltást vezető személynek a tűz helyszínének és a környezetének veszélyességéről. Mozgósítják a területen dolgozókat a tűz oltására, a tűz terjedésének megakadályozására, az értékek mentésére. A körülményeknek, lehetőségeknek megfelelően elősegítik a tűzoltóság munkájának hatékonyságát. 2
3 A munkaterületén keletkezett és helyileg eloltott tüzet is jelenti a főszervező műszaki felelősnek, biztonság-szervezési felelősnek. Rendészeti tevékenységet végző személy feladata tűz esetén Észlelt tűz esetén amennyiben szükséges a hivatásos tűzoltóságot azonnali értesíti, /tel: 105/ azt követően a főszervező műszaki felelőst, biztonságszervezési felelőst. A területen tartózkodók értesítése hangos- szóval, kiabálással, vagy a közelében levő színpad hangosító rendszer működtetésével a veszélyeztetett terület elhagyására. A hivatásos tűzoltóság értesítése után nyitja a közelében levő tűzoltási felvonulási területen levő, a tűz megközelítéséhez szükséges mobil kerítés szakaszt, elküldi a nyitott kerítés szakasz közelében tartózkodókat, várja a kivonuló tűzoltóegységet, azokat útbaigazítja. Közreműködik a kiürítés végrehajtásánál, a tűz oltásánál, anyagi javak mentésénél. Segíti a rászorulót a terület minél gyorsabb elhagyásában. Tűzoltás vezetésre jogosult helyszínre érkezése után végrehajtja/ák/ annak utasításait Nagyobb szemű jégeső (diónagyságnál nagyobb) esetén nyitja a befogadó épület (Nagyerdei Stadion külső részen levő fedett területei) felé vezető menekülő kapukat. A területen keletkező tűz, kiürítés elrendelésekor nyitja a számára meghatározott kerítés szakaszt. Irányítja és segíti a közelében tartózkodókat a terület minél gyorsabb elhagyásában. Felszólítja a közelében tartózkodókat a nyugodt magatartás megtartására, a menekítésre rendelkezésre álló lehetőségre, a gyors és biztonságos távozásra. Útbaigazítja a mentésre érkezőket a cél mielőbbi eléréséhez. Távol tartja a bámészkodókat a rendkívüli esemény bekövetkezési helyétől. Magánszemély feladata tűz vagy egyéb esemény során Észlelt tűz esetén a hivatásos tűzoltóság azonnali értesítése /tel: 105, 112/ követően, a rendezvényen rendészeti, vagy szervezői feladatot ellátónak történő jelzése. A területen tartózkodókat hangos- szóval, kiabálással, vagy a közelében levő színpad hangosító rendszert kezelő felkérésével szólítja fel a veszélyeztetett terület elhagyására. Közelében keletkezett tűz esetén cselekvő képességétől függően közreműködik annak oltásában egészsége és testi épsége veszélyeztetése nélkül. A kiürítés elrendelésekor minél hamarabb elhagyja a veszélyeztetett területet. Segíti a rászorulót a terület minél gyorsabb elhagyásában. Tűzoltás vezetésre jogosult helyszínre érkezése után végrehajtja/ák/ annak utasításait Nagyobb szemű jég (legalább dió nagyság) esésekor a kijelölt fedett terület védelmét veszi igénybe. Rendezvény helyszint építő műszaki egység feladata tűz, vagy egyéb esemény során Észlelt tűz esetén a hivatásos tűzoltóság azonnali értesítése /tel: 105, 112/ azt követően, a rendezvényen rendészeti, vagy szervezői feladatot ellátónak történő jelzése. 3
4 A területen tartózkodókat hangos- szóval, kiabálással, vagy a közelében levő színpad hangosító rendszert kezelő felkérésével szólítja fel a veszélyeztetett terület elhagyására. Közelében keletkezett tűz esetén közreműködik annak oltásában a rendelkezésre álló eszközökkel, anyagokkal egészsége és testi épsége veszélyeztetése nélkül. A kiürítés elrendelésekor segítik a rendészeti feladatokat ellátókkal együttműködve a szükséges kerítésszakasz megnyitását. Erős szélvihar esetén segítenek a ponyvaszerkezetű építmények szabad nyílásainak zárásánál, megbontják az ideiglenes kerítésre helyezett molinók alsó rögzítését, a fóliázásokat. Segíti a rászorulót a terület minél gyorsabb elhagyásában. Tűzoltás vezetésre jogosult helyszínre érkezése után végrehajtja/ák/ annak utasításait Tűzoltás biztosítása Tűzoltásra rendelkezésre álló eszközök: o A rendezvényi területen földfeletti tűzcsapok, amelyek a stadioni tűz oltását is biztosítják 100 méteren belül találhatók. o Kézi tűzoltó készülékek a multifunkcionális teremben, rendezvény sátrak, színpadok területén, vendéglátóegységekben. Földfeletti tűzcsap szerelvények a műszaki bázison. (2 db C tömlő, áttétkapocs sugárcső, nyitókulcs) Rendezvényi terület közvilágítása A rendezvényi területen közvilágítás van. Külön biztonsági világítás nem kerül kialakításra. Szükség esetén a Stadion tartalékvilágítása kerül üzemeltetésre. Rendezvényi terület hangosítása A rendezvényi terület hangosítására szükséges esetben a Nagyerdei Stadion hangosító rendszere áll rendelkezésre. A hangosítás a stadion 24 órás szolgálati helyéről vezérelt. Az összeköttetés a 24 órás szolgálat és vezetési törzs között URH rádió adó- vevővel megoldott. Egyéb rendkívüli esemény Veszélyes anyaggal bekövetkező esemény A rendezvényi területen belül veszélyes anyag használatot, tárolást nem végeznek, így veszélyes anyag által bekövetkezett eseménnyel nem számolunk. Árvízveszély A rendezvényi területen árvízveszéllyel nem számolunk. 4
5 Vihar, földrengés okozta épületrongálódás esetén A kialakult helyzet figyelembe vételével Áramtalanítás végrehajtása Kutatás a rom alatt rekedt személyek után Beszorult személyek mentése. Elsősegélynyújtás megszervezése kiürítés szükség szerinti végrehajtása Nagyobb szemű jégeső (diónagyság nagyságú, vagy nagyobb) esetén a befogadó épület (Nagyerdei Stadion külső részen levő fedett területei) kijárati - menekülő kapuinak nyitásával lehetővé kell tenni a rendezvényen tartózkodók fedél alá húzódását. Nagyobb erősségű, kárral járó földrengés esemény Debrecenre és környezetére nem jellemző. Menekülési lehetőségek A Nagyerdei Stadion multifunkcionális helyiségéből a rendelkezésre álló kijáratokon át közvetlen a szabadba. A rendezvény sátrakból a szabad nyílásfelületeken át közvetlen a szabadba. A rendezvény szabad területén a veszélyeztetett hely közeléből a távolabbi szabad területre. Jégeső esetén a Nagyerdei Stadion fedett területei alá, ponyvaszerkezettel fedett területekre. Rendezvény veszélyeztetett területéről távolabbi szabad helyre. Vihar esetén dűlő fa, letörő ág elől dőlési irányon kívüli területre, dőlési távolságon túlra. Terrorcselekmény esetén épülettől védett területre, nagyátmérőjű fatörzsek mögé, nem mozgó járművek közé, feküdve. Főbb veszélyforrások Nagyszínpad területe Multifukciós terem (HALL) Rendezvényi sátrak Veszély esetén az adott területet minél hamarabb el kell hagyni. Tűz esetén az ott rendelkezésre álló kézi tűzoltó készülékkel az oltást, a tűz terjedésének gátlását meg kell kezdeni. Közművek kizárása szükség esetén Áramtalanítás: ügyeletes villanyszerelők a helyszínen Víz: ügyeletes vízszerelők a helyszínen Egyéb kizárandó közmű nincs a területen. Vezetési törzs A rendkívüli esemény következményeinek felszámolására a főszervező műszaki felelős irányítása mellett vezetési törzset kell alakítani. (tűz, vihar, bombariadó fenyegetettség, terrorcselekmény) 5
6 Tagjai: Főszervező műszaki felelős (vezetési törzs vezető) Páll László Biztonság-szervezési felelős Serbán György Rendészeti csoportvezető Kálló Csaba Egészségügyi ellátó egység vezetője Katasztrófavédelmi Igazgatóság képviselője Rendőrkapitányság képviselője Az irányító törzs által hozott intézkedésekről a rendezvényen résztvevőket a rendelkezésre álló hangosító berendezések használatával tájékoztatni kell. A vezetési törzs elhelyezkedése a területen a Nagyerdei Stadion 24 órás szolgálati hely melletti iroda helyiség. Debrecen, június 11. Készítette: Serbán György biztonsági felelős 6
Tűzvédelmi Szabályzat 3.1. Melléklet. Tűzriadó Terv. Budapest, VIII. Tavaszmező u. 17.
Tűzvédelmi Szabályzat 3.1. Melléklet Tűzriadó Terv Budapest, VIII. A Tűzriadó Terv a Tűzvédelmi Szabályzat melléklete, egy példányát - a létesítmény alaprajzával kiegészítve - a tűzvédelmi anyagok gyűjtőjében
Tűzvédelmi Szabályzat 3.3. Melléklet. Tűzriadó Terv. Budapest, VIII. Népszínház u. 8.
Tűzvédelmi Szabályzat 3.3. Melléklet Tűzriadó Terv Budapest, VIII. A Tűzriadó Terv a Tűzvédelmi Szabályzat melléklete, egy példányát - a létesítmény alaprajzával kiegészítve - a tűzvédelmi anyagok gyűjtőjében
JOGSZABÁLYI KERETEK ÖSSZEFOGLALÁSA A tűzvédelemről
JOGSZABÁLYI KERETEK ÖSSZEFOGLALÁSA A tűzvédelemről Jelen dokumentum az ÁROP-1.2.18/A-2013-2013-0012 azonosító számú Szervezetfejlesztési program az Országos Egészségbiztosítási Pénztárban című projekt
TŰZRIADÓ TERV. BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM GAZDÁLKODÁSI KAR ZALAEGERSZEG Zalaegerszeg, Gasparich u. 18/a.
TŰZRIADÓ TERV BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM GAZDÁLKODÁSI KAR ZALAEGERSZEG Zalaegerszeg, Gasparich u. 18/a. T Ű Z R I A D Ó T E R V A létesítmény adatai: a. Megnevezése: Budapesti Gazdasági Egyetem Gazdálkodási
TŰZRIADÓ TERVE: 2010.
2. sz. melléklet 4030 DEBRECEN Budai É.u.8/A. sz. 4030 D e b r e c e n, Híd u. 4.- 6. sz. TANMŰHELYÉNEK TŰZRIADÓ TERVE: 2010. Érvényes: 2010. szeptember 10.-től. 4030 D E B R E C E N, Budai É. u. 8/a.
TŰZRIADÓ ÉS BOMBARIADÓ TERV
TŰZRIADÓ ÉS BOMBARIADÓ TERV A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola Debrecen, Vénkert u. 2. szám alatti létesítményére Érvényes 2013. december 01-től Aktualizálás: minden tanév
SZABÁLYZAT A TŰZVÉDELEMRŐL
--------------- SZABÁLYZAT A TŰZVÉDELEMRŐL NYME TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK KUTATÓKÖZPONT (LABOR ÉPÜLET) Sopron, Bajcsy Zs.u. 4. --------------- 1./Tűzészlelés A tüzet személyes észleléssel lehet érzékelni
2. Számú melléklet. Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Alumíniumipari Múzeum / Ipari Örökség Múzeuma 8000 Székesfehérvár, Zombori út 12.
2. Számú melléklet Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Alumíniumipari Múzeum / Ipari Örökség Múzeuma 8000 Székesfehérvár, Zombori út 12. Telefonszámok: Mentők: 104 Tűzoltóság: 105 Rendőrség: 107 2015.
NÁDASDY-VÁR PINCEKLUB TŰZRIADÓ TERV 1
NÁDASDY-VÁR PINCEKLUB TŰZRIADÓ TERV 1-2010- Sárvár, 2010. szeptember 6. Tűzriadó Tervet jóváhagyom: Intézményvezető 1a módosított 30/1996 (XII.6.) BM rendelet 4. -a alapján. Tűzjelzés: 1) A helyszíntől
Tűzjelzés, Tűzriadó Terv, Biztonsági felülvizsgálatok
Tűzjelzés, Tűzriadó Terv, Biztonsági felülvizsgálatok TŰZVÉDELEM 2 Tűzjelzés Az a személy, aki tüzet vagy annak közvetlen veszélyét észleli, köteles azt haladéktalanul jelezni a tűzoltóságnak, vagy ha
Pápai Szakképzési Centrum Acsády Ignác Szakképző Iskolája Pápa, Erkel F. u. 39. Tűzriadó terv
Pápai Szakképzési Centrum Acsády Ignác Szakképző Iskolája Pápa, Erkel F. u. 39. Tűzriadó terv Jogkörömnél fogva utasítom valamennyi munkavállalót, hogy ha az Acsády Ignác Szakképző Iskola bármely részéből
Tűzriadó terv. Készítette: Szekuriti Blogger Elérhetőség: szekuriti@gmail.com http://szekuriti.blog.hu 2010.01.03.
Szekuriti Blog Központi Épület 1010 Budapest, Hamis cím tér 1. Iktatószám: 12/1a3/2010 Tűzriadó terv Készítette: Szekuriti Blogger Elérhetőség: szekuriti@gmail.com http://szekuriti.blog.hu 2010.01.03.
TŰZVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ
TŰZVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ TŰZMEGELŐZÉS A hőtermelő berendezések és a bútorok, éghető anyagok között tartsuk meg a biztonságos távolságot! Ha gázszagot érzünk, ne csengessünk, ne kapcsoljunk villanyt, azonnal
A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA KTI EURÓPAI ÜZLETI ÉS KOMMUNIKÁCIÓS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA TŰZVÉDELMI SZABÁLYZAT
A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA KTI EURÓPAI ÜZLETI ÉS KOMMUNIKÁCIÓS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA TŰZVÉDELMI SZABÁLYZAT A Nyíregyházi Főiskola KTI Európai Üzleti és Kommunikációs Szakközépiskolája dolgozói és tanulói tűzvédelmi
Tűzvédelmi Szabályzat
Tűzvédelmi Szabályzat Kunmadarai Repülőtér területére Mentők 104 Tűzoltóság 105 Rendőrség 107 Értesítési telefonszám 06 30 7037616 2013 Kunmadarasi Repülőtér 042 hrsz. Tűzvédelmi Szabályzata Rendkívüli
évi XLII. Törvényre (a nemdohányzók védelméről, után módosított)
Biztonsági,- menekítési és kiürítési terv a Debrecziner Gourmet Fesztivál rendezvényre Debrecen, 2017. június 23-24-25. Nagyerdő, Békás-tó Figyelemmel: - a 2005. évi CXXXIII. Törvényre, a személy- és vagyonvédelemről
TŰZRIADÓ, KIÜRÍTÉSI ÉS BOMBARIADÓ TERV
8.a. számú melléklet Nyíregyház SZC Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gyula u. 32. sz. TŰZRIADÓ, KIÜRÍTÉSI
Amit az Óbudai Egyetemen tűzvédelméről tudni kell! Tisztelt Hallgatók!
Amit az Óbudai Egyetemen tűzvédelméről tudni kell! Tisztelt Hallgatók! Az Óbudai Egyetem tűzvédelmi szabályzatának megalkotásakor az egyik alapvető szándék az volt, hogy az egyetemet hozzásegítse a hatékony
VÉSZHELYZETI ELJÁRÁSI UTASÍTÁS TŰZ ESETÉRE
Verzió: 01 Old. 1 / 7 HUNG LOG TWO Kft. VÉSZHELYZETI ELJÁRÁSI UTASÍTÁS TŰZ ESETÉRE Érvényes: 2015.01.05. Jóváhagyta: Szucsány György Ügyvezető Igazgató Verzió: 01 Old. 2 / 7 1. Vészhelyzet típusának megjelölése
Munkahelyekre vonatkozóan mentési tervet kell készíteni
Munkahelyekre vonatkozóan mentési tervet kell készíteni Vállalkozás mentési terve, címe: Tel.: Rendőrség 107 Baleset, tűzeset helyszínén a létesítmény vezető: Tűzoltóság 105 Mentők 104 Munka- és tűzbiztonsági
Katasztrófavédelem, tűzvédelem közoktatási intézményekre vonatkozó szabályai
Hatósági feladatok az oktatási intézményekben Katasztrófavédelem, tűzvédelem közoktatási intézményekre vonatkozó szabályai Angyal István tűzoltó őrnagy osztályvezető Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
Mentési terv a veszélyes anyagokkal kapcsolatos balesetek, üzemzavarok és veszélyhelyzetek kezelésére
PTE Munkavédelmi Szabályzat 13. számú melléklete Mentési terv a veszélyes anyagokkal kapcsolatos balesetek, üzemzavarok és veszélyhelyzetek kezelésére A Pécsi Tudományegyetemen (továbbiakban: Egyetem)
Karikó János Könyvtár Biatorbágy TŰZRIADÓ TERV 2015. Készítette: Bacskai László tűzvédelmi előadó. Tel: 0620/5565-977
Karikó János Könyvtár Biatorbágy TŰZRIADÓ TERV 2015. Készítette: Bacskai László tűzvédelmi előadó Tel: 0620/5565-977 1 Karikó János Könyvtár Biatorbágy Szabadság u.3. székhelyére A tűzriadó terv a Tűzvédelmi
Tájékoztató a szabadtéri rendezvények biztonsági követelményeiről BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság április 11.
2. sz. melléklet Tájékoztató a szabadtéri rendezvények biztonsági követelményeiről BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 2019. április 11. I. Bevezetés A szabadtéri rendezvény az Országos Tűzvédelmi
VÉSZHELYZETI KIÜRÍTÉSI FORGATÓKÖNYV (MENTÉSI TERV)
HLT+0.1-01 Verzió: 01 Old. 1 / 9 HUNG LOG TWO Kft. VÉSZHELYZETI KIÜRÍTÉSI FORGATÓKÖNYV (MENTÉSI TERV) Érvényes: 2015.01.05 Jóváhagyta: Szucsány György Ügyvezető Igazgató HLT+0.1-01 Verzió: 01 Old. 2 /
Vészhelyzeti utasítás
Vészhelyzeti utasítás V.1. sz. verzió A kiadás dátuma: 2012. július 4. (Érvényes visszavonásig) JÓVÁHAGYTA: Kari KIR munkacsoport A dokumentum a TÁMOP-411/A-10/1/KONV-2010-0009 projekt támogatásával készült.
PP CENTER Ingatlan Kft. PP CENTER ÉS GOLIPARK. készítette:
PP CENTER Ingatlan Kft. PP CENTER ÉS GOLIPARK készítette: PP CENTER Ingatlan Kft. - 1 - TŰZRIADÓ TERV TŰZRIADÓ TERV A tűzvédelmi szabályzat készítéséről szóló 30/1996. (XII. 6.) BM rendelet a PP CENTER
BIZTONSÁGI TERV. a. Saját szervezésű rendezvény esetén : Debreceni Campus Nonprofit Közhasznú Kft. Debrecen Kassai u. 26.
BIZTONSÁGI TERV a rendszeresen zenés, táncos rendezvényeknek helyet adó Debrecen, Kassai út 26 szám alatti Lovarda épület működtetésének biztonságosabbá tételére. 1. Alkalmazott jogszabályok A biztonsági
MENTÉSI TERV a veszélyes anyagokkal kapcsolatos balesetek, üzemzavarok és veszélyhelyzetek kezelésére. 1. Az eljárás rendje
PTE Munkavédelmi Szabályzat 13. számú melléklete MENTÉSI TERV a veszélyes anyagokkal kapcsolatos balesetek, üzemzavarok és veszélyhelyzetek kezelésére 1. Az eljárás rendje 1.1. Egy esetleges rendkívüli
TŰZVÉDELMI SZABÁLYZAT
TŰZVÉDELMI SZABÁLYZAT 1114 Budapest, Villányi út 11-13. (A Központi Tűzvédelmi Szabályzat része) Készítette: Perennius Kft. Boros Brigitta Biz. sz.: 134/182/2012 felsőszintű képz. Tartalomjegyzék 1. Általános
TŰZVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ
TŰZVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ A tűzvédelemről szóló 1996. évi XXXI. törvény valamint az 54/2014.(XII.5) BM rendelet kötelezővé teszi a hallgatók részére is a szükséges tűzvédelmi ismeretek oktatását, elsajátítását.
MUNKAVÉDELMI OKTATÁSI JEGYZŐKÖNYV. Készült:... év... hó... napján, a...szám alatti hivatalos helyiségében.
MUNKAVÉDELMI OKTATÁSI JEGYZŐKÖNYV Készült:... év... hó... napján, a.....szám alatti hivatalos helyiségében. Tárgy: munkavédelmi oktatás *(előzetes, ismétlődő, rendkívüli) Beszámoltatás formája: * (szóbeli
A KIADVÁNY AZ ÖN TÁJÉKOZTATÁSÁT SZOLGÁLJA:
Mi a teendő súlyos ipari baleset esetén? Z S U R K LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ KIADVÁNYA A KIADVÁNY AZ ÖN TÁJÉKOZTATÁSÁT SZOLGÁLJA: - a környezetében működő veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemekről, - a veszélyes
SZÉKHELY ÉPÜLETÉNEK TŰZRIADÓ TERVE
A TAN KAPUJA BUDDHISTA FŐISKOLA SZABÁLYZATAI IV. KÖTET EKR (EGYÉB SZABÁLYZATOK KÖVETELMÉNY RENDSZERE) 7-7/1. SZÁMÚ FÜGGELÉKE A TAN KAPUJA BUDDHISTA EGYHÁZ ÉS A TAN KAPUJA BUDDHISTA FŐISKOLA SZÉKHELY ÉPÜLETÉNEK
A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 12. SZÁMÚ MELLÉKLET A RENDKÍVÜLI ESEMÉNY, A BOMBARIADÓ ESETÉN SZÜKSÉGES TEENDŐK SZABÁLYZAT 2013 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS...
Pedagógus gus szakmai nap Egri Katasztrófav
Pedagógus gus szakmai nap Egri Katasztrófav favédelmi Kirendeltség Tűzvédelmi szabályzat Rendezvények Rónai Róbert tű. alezr. 2018. február 21. Tűzvédelmi használati szabályok rendszere Tűzvédelmi szabályzat
Amit a Főiskola tűzvédelméről tudni kell! Tisztelt Hallgatók!
Amit a Főiskola tűzvédelméről tudni kell! Tisztelt Hallgatók! A Főiskola tűzvédelmi szabályzatának megalkotásával alapvető szándék, hogy a Főiskolát hozzásegítse a hatékony működéshez, úgy hogy az oktatási
DEBRECENI CAMPUS Nonprofit Közhasznú KFT.
DEBRECENI CAMPUS Nonprofit Közhasznú KFT. D e b r e c e n Kassai út 26. Tűzvédelmi Szabályzat 2015 Rendelkező rész A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI.
ORSZÁGOS IDEGTUDOMÁNYI INTÉZET. Budapest, XIV. Amerikai út 57. T ű z r i a d ó T e r v e
ORSZÁGOS IDEGTUDOMÁNYI INTÉZET Budapest, XIV. Amerikai út 57. T ű z r i a d ó T e r v e készült 2007-ben, aktualizálva 2011-ben A Tűzvédelmi Szabályzat 1. számú melléklete 1. A létesítmény adatai: megnevezése:
Pro School Service Nonprofit Kft. / biztonságszervezés / 0712-06 modul/ 2 vifea. segédlet
1 Biztonságszervezői alapismeretek 0712-06 modul 2-es (szóbeli) vizsgarész Egy megjelölt intézmény tűzvédelmi szempontból való felmérése, tűzvédelmi szabályzat készítése vázlatosan Tűzvédelem tervezés,
Faluház és Karikó János Könyvtár Biatorbágy TŰZRIADÓ TERV 2015. Készítette: Bacskai László tűzvédelmi előadó. Tel: 0620/5565-977
Faluház és Karikó János Könyvtár Biatorbágy TŰZRIADÓ TERV 2015. Készítette: Bacskai László tűzvédelmi előadó Tel: 0620/5565-977 1 Faluház és Karikó János Könyvtár Biatorbágy Baross G.u.1. székhelyére A
HUNGARY AMBULANCE. MENTÉSI TERV Egészségügyi biztosításra (fajtája: mozgóőrség)
HUNGARY AMBULANCE MENTÉSI TERV Egészségügyi biztosításra (fajtája: mozgóőrség) www.hunambulance.hu Az egészségügyi biztosítás, mozgóőrségi tevékenység kereteit az 5/2006. (II. 7.) EüM rendelet a mentésről
KIÜRÍTÉS SZÁMÍTÁS (Szabadtéri rendezvényre)
VIDOR FESZTIVÁL 2018 Nyíregyháza, Kossuth tér Nagyszínpad KIÜRÍTÉS SZÁMÍTÁS (Szabadtéri rendezvényre) VIDOR FESZTIVÁL 2017 2018. augusztus 24-szeptember 1. Nyíregyháza, 2018. 07. 22. Készítette: Tempó-Loki
A Tapolca Csermák József Rendezvénycsarnok Biztonsági terve 2015. december 30.
1 A Tapolca Csermák József Rendezvénycsarnok Biztonsági terve 2015. december 30. Helyszín: 8300 Tapolca, Alkotmány utca 7. hrsz: 2034 A rendezvény területe nincs a környezetétől (kordon, kerítés) elzárva.
TÉRSÉGI HULLADÉK-GAZDÁLKODÁSI Kft. 4400 Nyíregyháza, Bokréta u. 22 Tel: 42/594-501 Fax: 42/594-500 e-mail: thg@thgkft.hu.hu Ikt.sz: BIZTOSÍTÁSI TERV
TÉRSÉGI HULLADÉK-GAZDÁLKODÁSI Kft. 4400 Nyíregyháza, Bokréta u. 22 Tel: 42/594-501 Fax: 42/594-500 e-mail: thg@thgkft.hu.hu Ikt.sz: BIZTOSÍTÁSI TERV Szelektív Szombat Családi vetélkedőnap a környezetünkért
TÉRSÉGI HULLADÉK-GAZDÁLKODÁSI
TÉRSÉGI HULLADÉK-GAZDÁLKODÁSI Nonprofit Kft. 4400 Nyíregyháza, Bokréta u. 22 Tel: 42/594-501 Fax: 42/594-500 e-mail: thg@thgkft.hu.hu Ikt.sz: 251-1/2017 BIZTOSÍTÁSI TERV Szelektív Szombat Családi vetélkedőnap
KÁRFELSZÁMOLÁSI MŰVELETEK LEHETŐSÉGEI TERRORCSELEKMÉNYEK ESETÉN BEVEZETÉS A BEAVATKOZÁS KIEMELT KÉRDÉSEI. Kuti Rajmund tűzoltó százados
Kuti Rajmund tűzoltó százados KÁRFELSZÁMOLÁSI MŰVELETEK LEHETŐSÉGEI TERRORCSELEKMÉNYEK ESETÉN BEVEZETÉS A terrorizmus kezelése napjaink állandó problémája. Az elmúlt években a világ több pontján bekövetkezett
TŰZVÉDELMIHASZNÁLATISZABÁLYOK
1---- Oldal: 1/5 TŰZVÉDELMIHASZNÁLATISZABÁLYOK 1. A lakóépületben tűzveszélyes tevékenységet csak alkalomszerűen és a vonatkozó előírásoknak megfelelően, a vonatkozó előírások figyelembevételével ("Engedély
A tűzriadó terv és annak gyakoroltatása Szerző: Kovács Ferenc okleveles tűz- és katasztrófavédelmi mérnök
A tűzriadó terv és annak gyakoroltatása Szerző: Kovács Ferenc okleveles tűz- és katasztrófavédelmi mérnök A tűzriadó tervet a tűzvédelmi szabályzat mellékleteként kell elkészíteni a 30/1996. (XII. 6.)
Magyar joganyagok - 30/1996. (XII. 6.) BM rendelet - a tűzvédelmi szabályzat készíté 2. oldal j) a készítője nevét és elérhetőségét, a készítő aláírás
Magyar joganyagok - 30/1996. (XII. 6.) BM rendelet - a tűzvédelmi szabályzat készíté 1. oldal 30/1996. (XII. 6.) BM rendelet a tűzvédelmi szabályzat készítéséről A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről
TŰZVÉDELMI SZABÁLYZAT
TŰZVÉDELMI SZABÁLYZAT Tűzriadó terv Akvárium Klub 1051 Budapest, Erzsébet tér. (Gamma Trade Kft) IV. rész TŰZRIADÓ TERV Tűzészlelés: A tűz személyes érzékeléssel észlelhető a füst, a hő, vagy fényhatás
Közbiztonsági referensek képzése MENTÉS MEGSZERVEZÉSE
Közbiztonsági referensek képzése MENTÉS MEGSZERVEZÉSE 2012.10.02. Mentés megszervezésének szabályozása. Jogszabályok, normatív intézkedések. 2011. évi CXXVIII. törvény a katasztrófavédelemről és a hozzá
TŰZVÉDELMI ISMERETEK II. évfolyam 2016.
TŰZVÉDELMI ISMERETEK II. évfolyam 2016. 1996. évi XXXI. törvény a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról 22. (1) Az általános és középiskolákban, a szakképző iskolákban, valamint
Tűzjelző rendszerek, a tűzvédelmi hatóság tapasztalatai
Tűzjelző rendszerek, a tűzvédelmi hatóság tapasztalatai Tűzjelző Tervezők Szakmai Napja Lakitelek, 2013. december 10. Gyapjas János tű. őrnagy Bács-Kiskun MKI igazgató-helyettes Közös cél az építményben,
Hatósági ellenőrzés. Tűzvédelmi szabálytalanság
Hatósági ellenőrzés szabálytalanság legkisebb legnagyobb 1. előírás megszegése, ha az tüzet idézett elő 100 000 1 000 000 2. szabály megszegése, ha az tüzet idézett elő és az oltási 200 000 3 000 000 tevékenységben
Előadó Zsákai Lajos tű. alez. Hatósági osztályvezető Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség
Ma Előadó Zsákai Lajos tű. alez. Hatósági osztályvezető Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Vonatkozó előírások I. 1996. évi XXXI. törvény a tűz elleni
TŰZVÉDELMI ELŐÍRÁSOK
TŰZVÉDELMI ELŐÍRÁSOK Rendezvény neve: POP Pont Ott Parti a felsőoktatási felvételi ponthatárok megállapításának napja Ideje: 2012. JÚLIUS 24. (15.30-22 óra között) Helyszíne, leírása: Margitszigeti Atlétikai
A KIADVÁNY AZ ÖN TÁJÉKOZTATÁSÁT SZOLGÁLJA: - a környezetében működő veszélyes ipari üzemekről, - a veszélyes tevékenységekről és a lehetséges súlyos
1 Mi a teendő súlyos ipari baleset esetén? DUNAALMÁS IDEIGLENES LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ KIADVÁNYA A KIADVÁNY AZ ÖN TÁJÉKOZTATÁSÁT SZOLGÁLJA: - a környezetében működő veszélyes ipari üzemekről, - a veszélyes
AZ EGÉSZSÉGET NEM VESZÉLYEZTETŐ ÉS BIZTONSÁGOS MUNKAVÉGZÉS KÖVETELMÉNYEI III.
AZ EGÉSZSÉGET NEM VESZÉLYEZTETŐ ÉS BIZTONSÁGOS MUNKAVÉGZÉS KÖVETELMÉNYEI III. követelmények I. A munkafolyamatot, a technológiát, a munkaeszközt, az anyagot úgy kell megválasztani, hogy az sem a munkavállalók,
Az önkormányzati miniszter. rendelete
Az önkormányzati miniszter /2009. ( ) ÖM rendelete a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter irányítása alá tartozó szervek irányítási és működési rendjéről, valamint katasztrófavédelmi feladatairól
SECURITY PATENT ÉLŐERŐ
- 1 - BIZTONSÁGI TERV A terv a Katasztrófa Védelmi Terv mellékletét képezi Amerikai Autós Fesztivál Komárom 2012. 08.10.-08.12. 1 - 2 - I. A rendezvénnyel kapcsolatos adatok A rendezvény megnevezése: Amerikai
Munka- és tűzvédelmi oktatás. hallgatók részére
Munka- és tűzvédelmi oktatás hallgatók részére A munkavédelem mindenki feladata! A munkavédelem nem egy külön tevékenység, azt a tanulás közben kell csinálni! 2 A munkavédelem feladata: megvédeni a veszélyektől
Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság és Önkéntes Tűzoltó Egyesület közötti Megállapodás megkötésének részletes szabályai
Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság és Önkéntes Tűzoltó Egyesület közötti Megállapodás megkötésének részletes szabályai ( A tűzoltósági főfelügyelő 1635/1/2012/ÁLT. és 1635/2/2012. ÁLT. levelei alapján) I.
XI. Fertő-party. Helyszín A fesztivál Sopron, Fertő-tavi vízitelepen kerül megrendezésre. Helyrajzi szám: Sopron 01162/3. hrsz.
XI. Fertő-party Sopron, Fertő-tavi vízitelep, 2013. augusztus 09-10. között megrendezésre kerülő zenei fesztivál BIZTONSÁGI, INTÉZKEDÉSI TERVE, TŰZVÉDELMI SZABÁLYZATA A tűz elleni védekezésről, a műszaki
Amit az Egyetemen tűzvédelméről tudni kell! Tisztelt Hallgatók!
Amit az Egyetemen tűzvédelméről tudni kell! Tisztelt Hallgatók! Az egyetem tűzvédelmi szabályzatának megalkotásával alapvető szándék, hogy az Egyetemet hozzásegítse a hatékony működéshez, úgy, hogy az
A katasztrófavédelem intézkedései
A katasztrófavédelem intézkedései a katasztrófavédelem fő szakmai területei: Tűzoltósági szakterület Polgári védelmi szakterület Iparbiztonsági szakterület E szakterületek feladatait a katasztrófavédelem
Sport tömegrendezvény helyszínek az Országos Tűzvédelmi Szabályzat tükrében.. Gyenge Koppány Fire Safety Events Kft
Sport tömegrendezvény helyszínek az Országos Tűzvédelmi Szabályzat tükrében. Gyenge Koppány Fire Safety Events Kft Bemutatkozás Gyenge Koppány Fire Safety Events Kft cégvezető Tömegrendezvények, sport
b) a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetben, üzemzavarban
Veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos baleset, üzemzavar Mesics Zoltán tű. alezredes BM OKF Veszélyes Üzemek Főosztály Seveso Szakértői Csoport 2012. II. félévi értekezlete Inárcs, 2012. november 8-9.
TŰZVÉDELMI OKTATÁSI AHYAG AZ ELTE HALLGATÓINAK RÉSZÉRE (TERVEZET)
TŰZVÉDELMI OKTATÁSI AHYAG AZ ELTE HALLGATÓINAK RÉSZÉRE (TERVEZET) AZ ÉGÉS FELTÉTELEI Égés csak akkor indulhat meg és maradhat fenn, ha az éghető anyag, a levegő megfelelő mennyiségű oxigénje (vagy oxidáló
Iskolai tűzriadó gyakorlat. Speciális!? Nagy Katalin Egymástól tanukni az iskoláról - IV. TMKE Tűzvédelmi Konferencia Balatonföldvár,
Iskolai tűzriadó gyakorlat Speciális!? Nagy Katalin Egymástól tanukni az iskoláról - IV. TMKE Tűzvédelmi Konferencia Balatonföldvár, 2014. 05. 08. 30/1996. (XII. 6.) BM rendelet Tűzriadó terv a) a tűzjelzés
Tűzoltó készülékekre vonatkozó szabályok
Tűzoltó készülékekre vonatkozó szabályok az OTSZ-ben (2008. április) Szabados László tű. szds. 1 4. rész, I/5. fejezet 2.2. A helyiséghez kötött, 600 l névleges űrtartalom feletti tárolók közelében tárolóhelyiségenként
BEÉPÍTETT TŰZVÉDELMI BERENDEZÉSEK ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSA
I. KATONAI HATÓSÁGI KONFERENCIA Balatonkenese, 2012. május 8 9. BEÉPÍTETT TŰZVÉDELMI BERENDEZÉSEK ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSA Készítette: Fóti Zoltán vezető tanácsos HM Hatósági Hivatal Veszélyes Katonai Objektum
Az előadás tartalma Jogszabályi hátterek A Tűzvédelmi Szakvizsgáról Országos Tűzvédelmi Szabályzat Égéselmélet Alapvető tűzoltási módok Tűzoltó készülékek Palackok kezelése Robbanóképes közegek, robbanásvédelem
A tűzvédelmi bírságok rendszere A kötelezően bírságolandó tételek sorszámát színes háttérrel emeltük ki! között
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. A tűzvédelmi bírságok rendszere A kötelezően bírságolandó tételek sorszámát színes háttérrel emeltük ki! 2016.01.01-2016.02.14. között 2016.02.15-től Tűzvédelmi szabálytalanság Tűzvédelmi
BIZTONSÁGI TERV. A Biztonsági Tervet a zenés táncos rendezvény helyszínén a vendégek számára látható, hozzáférhető helyre kell elhelyezni!
BIZTONSÁGI TERV A rendezvényterv szerinti időpontokban, alkalmi, zenés, táncos rendezvényekre az egyetem főépületében. A zenés táncos események rendezvényterve elérhető az Interneten a http://munkavedelem.unideb.hu/ztnaptar.html
KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI, IDEGENFORGALMI KAR
BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI, IDEGENFORGALMI KAR Budapest, 1054 Alkotmány u. 9-11 TŰZRIADÓ TERV A KVIK Tűzvédelmi Szabályzat melléklete 2015 TŰZRIADÓ TERV Jelen tűzriadó terv
Tűzvédelmi ismeretek 2013. OMKT
Tűzvédelmi ismeretek 2013. OMKT Tűzvédelem Tűzmegelőzés Tűzoltás Tűzvizsgálat Az égés feltétele Oxigén Gyulladási hőmérséklet Éghető anyag Az oxigén szerepe az égésben A levegő oxigéntartalma 21 % 21-18
Jelzőőri tevékenység oktatása
Jelzőőri tevékenység oktatása Szilágyi Omer r.ftzls. Pécs RK Központi Szolgálatirányító parancsnok Nagykozári Polgárőr Egyesület omer.seriff@gmail.com 2017 Jogalap 2011.évi CLXV. törvény a polgárőrségről
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság H-3525 Miskolc, Dózsa Gy. út 15. : 3501 Miskolc, Pf.: 18. Tel: (06-46) 502-962 Fax: (06-46) 502-963 e-mail: borsod.titkarsag@katved.gov.hu Szám:
2.2. Tűzvédelmi műszaki leírás
2.2. Tűzvédelmi műszaki leírás Alulírott építész tervező a módosított 1996. évi XXXI. törvény 21. (3) bek. alapján kijelentem, hogy a tervezett épület építési engedélyezési tervdokumentációjának részét
Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala HUMÁN FŐOSZTÁLY IGAZGATÁSI OSZTÁLY V Á L L A L K O Z Á S I
Debrecen Megyeii Jogú Város Önkormányzat Jegyzője Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala HUMÁN FŐOSZTÁLY IGAZGATÁSI OSZTÁLY V Á L L A L K O Z Á S I C S O P O R T 4026 DEBRECEN, KÁLVIN TÉR 11.
BIZTONSÁGI TERV. A Biztonsági Tervet a zenés, táncos rendezvény helyszínén a vendégek számára látható, hozzáférhető helyre kell elhelyezni!
BIZTONSÁGI TERV A rendezvényterv szerinti időpontokban, alkalmi, zenés, táncos rendezvényekre a Debreceni Egyetem Böszörményi úti Campus főépületében. A zenés táncos események rendezvényterve elérhető
Rendkívüli felülvizsgálat és karbantartás
A beépített tűzjelző berendezések létesítésének aktuális kérdései 2 Az üzemeltetés buktatói Személyi feltételek Környezeti feltételek Műszaki feltételek Rendkívüli felülvizsgálat és karbantartás Téves
TŰZVÉDELEM. Győr Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakközépiskola és Kollégium
TŰZVÉDELEM Győr Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakközépiskola és Kollégium 2014. december 5.-én kiadásra került az új 54/2014 BM rendelet, az új Országos Tűzvédelmi Szabályzat. A jogszabály
TŰZVÉDELMI OKTATÁS ANYAGA Pedagógusok; gyakorlati oktatók; irodai alkalmazotti dolgozók részére
TŰZVÉDELMI OKTATÁS ANYAGA Pedagógusok; gyakorlati oktatók; irodai alkalmazotti dolgozók részére A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. Tv. 22. -ban, valamint
pinter.ferenc@t-online.hu www.gyorituzoltosag.hu
Köszöntök mindenkit! Pintér Ferenc alezredes vagyok a Győri Tűzoltóság parancsnokhelyettese E-mail címem: pinter.ferenc@t-online.hu Internet címünk www.gyorituzoltosag.hu A beavatkozás veszélyei tűzesetek,
Biztonsági és tűzriadó terv
Deák Ferenc Gimnázium Szeged, József A. sgt. 118-120. sz. Biztonsági és tűzriadó terv I.) Létesítmény alapadatai: 1./ Az intézmény neve, képviseletére jogosult neve, telefonszáma: Deák Ferenc Gimnázium,
2. számú melléklet Tűzriadó terv
2. számú melléklet Tűzriadó terv A tűzvédelmi szabályzat készítéséről szóló 30/1996. (XII. 6.) BM rendelet 4. (1) bekezdés a) pontja alapján a Hung Log Two Kft. 2051. Biatorbágy, Verebély László u. 2.
Továbbképzés a hivatásos katasztrófavédelmi szervek alparancsnoki állománya részére
Továbbképzés a hivatásos katasztrófavédelmi szervek alparancsnoki állománya részére A parancsnoki/vezetői feladatok a művelet-irányítási és az ügyeleti munka kapcsán Pécel, 2013. Kormányügyelet Ügyeleti
INFORMÁCIÓK VEGYI VESZÉLYHELYZETRE
INFORMÁCIÓK VEGYI VESZÉLYHELYZETRE LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ ÉS FELKÉSZÍTŐ KIADVÁNY Kazincbarcika Helyi Védelmi Bizottságának kiadványa a vegyi veszélyhelyzetben végrehajtandó védekezési szabályokról Juhász
Tűzvédelmi Szabályzat Hallatóknak szóló kivonat A szabályzat teljes terjedelmében megtalálható a recepción!
DE TEK Kossuth Lajos Kollégium Debrecen Egyetem tér 1. 4032 Tűzvédelmi Szabályzat Hallatóknak szóló kivonat A szabályzat teljes terjedelmében megtalálható a recepción! 1 A tűz elleni védekezésről, a műszaki
TÛZVÉDELMI DOKUMENTÁCIÓ
1 Debreceni Egyetem Gazdasági Fõigazgatóság Munkavédelmi és Munkabiztonsági Önálló Osztály Cím tel fax A 26/2005. BM. számú rendelettel módosított 35/1996. BM. számú rendelet 58. ának elõírása alapján
OTSZ 5.0 konferencia
OTSZ 5.0 konferencia Biztonsági világítás, biztonsági jelzések és menekülési útirányt jelző rendszer. Biztonsági világítás, biztonsági jelzések és menekülési útirányt jelző rendszer. Biztonsági világítás,
A Kormány. /2011. ( ) Korm. rendelete
1 A Kormány /2011. ( ) Korm. rendelete a bajba jutott vagy eltűnt légi járművek megsegítését, valamint a katasztrófák elleni védekezéssel és a mentéssel összefüggő tevékenységet ellátó légi kutató-mentő
Ezen dokumentum Jászárokszállás Város Önkéntes Tűzoltó Egyesületének 2007. évi jelentősebb eseményeit, beavatkozásait, híreit foglalja magába Készítette: Tekse Csaba parancsnok-helyettes 2007. október
Társasházaktűzvédelmére vonatkozójogszabályi változások
Társasházaktűzvédelmére vonatkozójogszabályi változások Tűzvédelmi használati szabályok Gaszner Eszter tű.fhdgy. Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szekszárd Katasztrófavédelmi Kirendeltség Hatósági
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM GEOINFORMATIKAI KAR A NYME SZMSZ BIZTONSÁGVÉDELMI SZABÁLYZAT KARI KIEGÉSZÍTÉSE SZÉKESFEHÉRVÁR
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM GEOINFORMATIKAI KAR A NYME SZMSZ BIZTONSÁGVÉDELMI SZABÁLYZAT KARI KIEGÉSZÍTÉSE SZÉKESFEHÉRVÁR 2011 Tartalomjegyzék A kari biztonságvédelmi szabályzat hatálya... 3 A Kar biztonságvédelmi
A veszélyelhárítási (katasztrófaelhárítási) tervek kidolgozása
A veszélyelhárítási (katasztrófaelhárítási) tervek kidolgozása A katasztrófavédel tervezés rendszerét, feladatait, formai és tartal követelményeit a polgári védel tervezés rendszeréről szóló 20/1998. (IV.
TMMK Csoportos műhelymunka
TMMK Csoportos műhelymunka V. TMKE konferencia Készítsünk TMMK-t 2015. február 4-5., Balatonföldvár Heizler György Csoportvezetők (10 fő) 1. Vágvölgyi László: Tűzvédelmi koncepció 2. Mészáros János: Tűzterjedés